Késő volt, amikor hazaértem a bárból. Rose és Emmett nem volt látható… de apám, amit hallani lehetett! Szent szar… remélem én nem voltam ilyen hangos. Tudom, Edward nem volt az… a gondolattól elpirultam és bemenekültem a szobámba. Egy rövid szerencsére-nem-annyira-kellemetlen-hála-istennek ölelés után Jake elment. Nem tudom, mikor fogom újra látni…valószínűleg fotókiállításának megnyitóján. És újból elméláztam azon, hogy végül lesz kiállítása. Hiányozni fog ő is, és kisfiús kedvessége is. Nem tudtam rávenni magam, hogy megmondjam neki, mi történt a furgonnal, tudtam, ki fog borulni, majd amikor rájön. Nekem bőven elég egyidejűleg egy férfi kiborulásával megbirkóznom.
Ahogy beértem a szobámba, bekapcsoltam a számítógépet. Természetesen Edwardtól érkezett e-mailem.
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Hol vagy ?
Dátum: 2009. május 29 22:14
Címzett: Isabella Swan
’ Dolgozom. Majd írok, ha hazaérek.’
Még mindig dolgozol, vagy elpakoltad a telefonodat, a Blackberry-det és a Mac-et is?
Hívj fel… vagy kénytelen leszek felhívni Emmettet.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc
A francba… Jake… szent szar!
Megfogtam a telefonom. Öt nem fogadott hívás és egy hangüzenet. Kísérletképpen meghallgattam az üzenetet.
’Azt hiszem, meg kell tanulnod kezelni az elvárásaimat. Nem vagyok türelmes ember. Ha azt mondod, hogy kapcsolatba lépsz velem munka után, akkor illedelmes dolog azt meg is tenned. Különben aggódni fogok, és az nem az az érzés, amit kedvelek, és nem jól tolerálom. Hívj fel.’
Szent szar. Békén fog valaha is hagyni? Haragosan néztem a telefonra. Megfojt. Gyomromat összeszorította a félelem, amíg előkerestem a hívólistából a számát. Megnyomtam a hívás gombot. A szívem a torkomban dobogott, amíg válaszra vártam. Valószínűleg hétszeresen veri ki belőlem a szart… oh, ne. A gondolat nyomasztó volt.
„Helló" - mondta lágyan. A reagálása kibillentett az egyensúlyomból, mert haragot vártam tőle, de inkább… megkönnyebbültnek hatott.
„Helló” – mormoltam.
„Aggódtam érted.”
„Tudom. Sajnálom, hogy nem hívtalak, de rendben vagyok.”
Megállt egy pillanatra.
„Kellemes estéd volt?” – kérdezte merev udvariassággal.
„Igen. Befejeztük a pakolást. Rose és én kínai házhoz szállított kaját ettünk Jake-el.” Összeszorítottam a szemem, ahogy kimondtam Jake nevét.
Nem válaszolt semmit.
„És neked?” – töltöttem ki a hirtelen fellépő csendet. Nem engedtem, hogy bűntudatossá tegyen Jake miatt.
Végül sóhajtott egyet.
„Egy alapítványi vacsorán voltam. Halálosan unalmas volt. Eljöttem, amilyen gyorsan csak lehetett.”
Olyan szomorúnak… rezignáltnak tűnt a hangja. Összeszorult a szívem. Felrémlett előttem, ahogy néhány estével ezelőtt ott ült a zongorájánál a hatalmas nappalijában, és kibírhatatlanul keserédes melódiát játszott.
„Bár itt lennél…” –suttogtam, mert a karomban szerettem volna tartani. Csitítani. Még akkor is, ha tudom, hogy nem hagyná. Szükségem volt a közelségére.
„Szeretnéd?” – mormolta szelíden. Szent szar… ez nem úgy hangzott, mintha Edward mondta volna. Megborzongtam a feléledő aggodalomtól.
„Igen” – leheltem.
Egy örökkévalóság után sóhajtott.
„Találkozunk vasárnap?”
„Igen… vasárnap” – mormoltam és izgalom futott át testemen.
„Jó éjt.”
„Jó éjt, uram.”
Megszólításom váratlanul érte, ezt meg tudtam állapítani éles légvételéből.
„Szerencsés költözést holnapra Isabella” – hangja lágyan simogatott.
És mindketten tartottuk a vonalat, mint a tinédzserek… egyikőnk sem akarta lerakni.
„Te tedd le…” –suttogtam.
És végül hallhattam mosolyát.
„Nem, te tedd le” – tudtam, hogy vigyorog.
„Nem akarom.”
„Én sem.”
„Nagyon mérges voltál rám?”
„Igen.”
„Még most is mérges vagy?”
„Nem.”
„Szóval, nem fogsz megbüntetni?”
„Nem. A pillanat embere vagyok.”
„Észre vettem.”
„Most leteheti Miss Swan.”
„Tényleg azt akarja, uram?”
„Irány az ágy, Isabella.”
„Igenis, uram.”
Mindketten vonalban maradtunk.
„Gondolod, képes leszel valaha arra, hogy azt tedd, amit mondok?” – kihallottam hangjából a a szórakozott elkeseredést.
„Lehet. Meglátjuk vasárnap után.” – és megnyomtam a ’vége’ gombot a telefonon.
Emmett megállt és élvezettel nézte kétkezi munkájának eredményét. Visszadugdosta a televíziónkat a műholdas dobozba a Pike Place Market-i lakásunkban. Rose és én vigyorogva lezuhantunk a kanapéra, elbűvölve Emmett bátorságától amit a fúróval való munkájával tanúsított.. A képernyő furán hatott a raktárból átalakított lakás téglafalán, de nem kételkedtem benne, hogy meg fogom szokni.
„Látod, babám, könnyű ez” – vigyorgott szélesen Rose-ra, és ő majdnem szétfolyt a kanapén.
Megforgattam a szemeimet, ahogy rájuk néztem.
„Maradnék, babám… de a húgom ma érkezik Párizsból… Kötelező családi vacsora lesz.”
„El tudsz jönni… utána?” – kérdezte Rose próbálkozva… lágyan és abszolút nem hozzá illően.
Felálltam és elindultam a konyha felé, azzal a szándékkal, hogy látszólag kipakolom a ládákat… Rose-ék kezdtek undorítóak lenni.
„Meglátom, el tudok-e szökni” – ígérte Emmett.
„Elmegyek érted” – mosolygott Rose.
„Viszlát, Bella” – vigyorgott Emmett.
„Szia Emmett. Szia Edwardnak is.”
„Csak szia?” – emelte fel a szemöldökét kétértelműen.
„Igen” – pirultam el.
Rám kacsintott, én meg elvörösödtem, ahogy kiment Rose-al a lakásból.
Emmett szeretni való, és teljesen más, mint Edward. Kedves, nyitott, fizikális… nagyon fizikális… túlságosan is az… Rose-al. Nem tudják távol tartani egymástól a kezüket – hogy őszinte legyek, ez zavaró – és zöld vagyok az irigységtől.
Rose körülbelül húsz perccel később jött vissza, pizzával. Leültünk, körülöttünk minden csupa doboz volt az új, tágas helyünkön. A pizzát egyenesen dobozból ettük. A lakás nem volt nagy, de elegendő volt, három hálószoba, nagy nappali, ami a Pike utcai piacra néz egyenesen. Mindenhol fapadló, és vörös tégla, a konyha sima beton, nagyon funkcionális… nagyon modern. És mindkettőnknek nagyon tetszett, hogy a város szívében voltunk.
Nyolckor a bejárati telefon megcsörrent. Rose felugrott – az én szívem a torkomban dobogott.
„Csomag, Miss Swannak és Miss Hale-nak.”
A csalódottság, ami átszáguldott rajtam, váratlan volt… Nem Edward.
„Első szint, kettes lakás.”
Rose beengedte a hordárt. A hordár álla leesett, ahogy Rose-t megpillantotta a szűk farmerjában, pólójában, szőke magasra emelt hajával, amiből fürtök szöktek ki… Rose így hatott a férfiakra. Egy üveg pezsgőt tartott a kezében, amihez egy lufi-helikoptert volt kötve. Rose elbűvölő mosolyt villantott rá és útjára engedte, majd felolvasta a kísérőkártyát hangosan.
’Hölgyeim, sok szerencsét az új otthonukhoz, Edward Cullen. ’
Rose helytelenítően megrázta a fejét.
„Miért nem tudja csak azt írni, hogy Edward? És mi ez a helikopter lufi?”
„Echo Charlie.”
„Mi?”
„Edward a helikopterével vitt Seattle-be” – vontam vállat bocsánatkérően.
Rose tátott szájjal bámult rám. Azt kell mondanom… kedvelem az ilyen helyzeteket… Rosalie Hale csendben és pofára esetten. Igen ritka alkalmak ezek. Egy rövid pillanatig élveztem a helyzet luxusát.
„Ja, van egy helikoptere, amit maga vezet” – mondtam szépen lassan.
„Persze, hogy ennek a szemérmetlenül gazdag gazembernek van helikoptere. Miért nem mondtad eddig?” – nézett Rose vádlón rám, de mosolygott és megrovóan rázta a fejét.
„Oh… túl sok minden járt utána a fejemben.”
Morcosan nézett rám.
„Rendben lesz veled minden, amíg én távol leszek?”
„Persze” – válaszoltam megnyugtatóan. Új város, nincs állásom… munkamániás barátom van.
„Megadtad neki a címünket?”
„Nem, de a kémkedés az egyik specialitása.” – tűnődtem tárgyilagosan.
Rose összevonta a szemöldökét…
„Valahogy nem vagyok meglepve. És ez aggaszt engem, Bella. Nos… végül is a pezsgő jó és hűtött.”
Természetesen. Csak Edwardnak juthat eszébe hűtött pezsgőt küldeni… vagy a titkárával küldetni… vagy Taylorral. Kinyitottuk a pezsgőt, megtaláltuk a a teáscsészéket – azok voltak az utolsó darabok, amiket elcsomagoltunk.
„Bollinger Grande Année Rosé 1999, kitűnő évjárat,” – vigyorogtam Rose-ra, és koccintottunk a teáscsészékkel.
Szürke vasárnap reggelre ébredtem, korán, meglepően frissítő éjszakai alvás után, és ébren feküdtem a dobozaimat bámulva… jobban tennéd, ha kipakolnál belőlük, zsémbeskedett kisördögöm, csücsörítve hárpia szájával. Nem… ez a nap az a nap… ugrált egyik lábáról a másikra magán kívül benső istennőm. A várakozás izgalma lógott baljósan a fejem felett, mint egy trópusi viharfelhő… pillangók röpködtek a gyomromban – mint egy sötét, érzéki, elbűvölő fájdalom, ahogy megpróbáltam elképzelni mit fog velem tenni… és persze, alá kell írnom azt az átkozott szerződést, vagy mégsem?
Bejövő üzenet jelzését hallottam az ágy mellett a földön levő számítógép felől.
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Az életem számokban
Dátum: 2009. május 30 8:04
Címzett: Isabella Swan
Ha kocsival jössz, szükséged lesz az Escala alsó garázsának belépő kódjára: 146963
Az ötös beállóban parkolj – ez egyik az enyéim közül.
A lifthez a kód: 1880
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc
Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Kitűnő évjárat
Dátum: 2009. május 30 8:08
Címzett: Edward Cullen
Igen uram… megértettem.
Köszönöm a pezsgőt… és a felfújható Echo Charlie-t, amit az ágyamhoz kötöttem.
Bella
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Irigy
Dátum: 2009. május 30 8:11
Címzett: Isabella Swan
Ne késs.
Szerencsés Echo Charlie.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc
Megforgattam a szemeimet a parancsolgatására, de az utolsó sor mosolyra derített. A zuhanyzóba mentem, kíváncsian, hogy Emmett visszajött-e az éjjel és megpróbáltam féken tartani az idegességemet.
A Volvót lehet tűsarkúban vezetni! Pontosan 12:55 - kor kanyarodtam be az Escala garázsába és az 5-ös beállóhoz hajtottam. Vajon hány beállója van? Egy Mercedes SUV volt ott, egy R8-as, két Volvo SUV… hmmm. Ellenőriztem ritkán használt sminkemet a napellenzőmön levő pipere tükörben. Ilyenem nem volt a Chevy-ben.
Gyerünk kislány!… Benső istennőm kezeiben ott voltak a pom-pom-ok – vezérszurkolói hangulatában volt.
A körbe-tükrös liftben ellenőriztem a szilvakék színű ruhámat, nos – Rose szilvakék ruháját.
Amikor utoljára ez volt rajtam, Edward le akarta rólam hámozni. A megborzongtam a gondolat hatására. Oh, istenem… az érzés átható volt, és elakadt a lélegzetem. Az az alsónemű volt rajtam, amit Taylor vett nekem. Elpirultam annak gondolatától, hogy az Agent Provocateur folyosóin barangolva elképzeltem, vagy akárhol is, ahol vette ezeket nekem… A lift ajtaja kinyílt és szemben álltam az egyes apartman halljával. Taylor állt a dupla ajtónál és én kiléptem a liftből.
„Jó napot, Miss Swan” – mondta.
„Oh, kérem, szólítson Bellának.”
„Bella” – mosolygott.
„Mr Cullen várja önt.”
Lefogadtam volna.
Edward a nappali kanapéján ült, a vasárnapi újságokat olvasva. Felpillantott, ahogy Taylor bevezetett. A szoba pontosan olyan volt, ahogy emlékeztem rá – éppen egy hete voltam itt, bár sokkal hosszabb időnek tűnt. Edward hűvös és nyugodt volt – igazából istenien nézett ki… bő fehér vászoning volt rajta, farmer… cipő és zokni nem. Bronzszínű haja zilált, rendetlen, zöld szemei csintalanul villogtak rám. Felháborítóan jóképű volt. Felállt és felém ballagott, szórakozott, felmérő mosollyal gyönyörűen szabott ajkain.
Mozdulatlanul álltam az ajtóban, megbénulva szépségétől és az édes türelmetlenségtől, hogy mi vár rám. Éreztem az ismerős bizsergést kettőnk között, ami lassan felgyúlt a gyomromban… és ami felé taszított.
„Hmmm… az a ruha” – mormolta helyeslően, ahogy végignézett rajtam.
„Isten hozta újra, Miss Swan” – suttogta és megfogta az arcomat, lehajolt és lágy csókot nyomott az ajkamra. Ajkai érintése nyomán végigborzongott a testem. Lélegzetem elakadt.
„Helló” –suttogtam és elpirultam.
„Pontos vagy. Szeretem a pontosságot. Gyere.”
Megfogta a kezemet és a kanapéhoz vezetett.
„Meg akarok mutatni valamit” – mondta, ahogy leültünk.
Kezembe adta a Seattle Times-t. A nyolcadik oldalon ott csücsült a fotó, ami kettőnkről készült a diplomaosztón. Szent szar. Benne vagyok az újságban. Megnéztem a képaláírást.
Edward Cullen és barátja a WSU diplomaosztó ünnepségén Vancouverben.
Nevettem.
„Nos, a ’barátod’ vagyok.”
„Igen, úgy tűnik. És az újság írja, tehát igaznak kell lennie” – fintorgott.
Mellettem ült, egész testével felém fordult, egyik lábát átvetette a másikon. Felemelte a kezét és hosszú ujjával a fülem mögé igazította a hajamat. Testem életre kelt érintése nyomán… és várt… telve vágyakozással…
„Nos, Isabella, most már több fogalmad van a dolgokról, mint amikor először itt voltál.”
„Igen.” Hova akar kilyukadni?
„És most visszajöttél és itt ülsz.”
Szégyenlősen bólintottam, zöld szeme lángolt felém. Gyengén megrázta a fejét, mint aki gondolataival küzd.
„Ettél?” – kérdezte, kiszakadva gondolataiból.
A francba.
„Nem.”
„Éhes vagy?” – igazán megpróbált nem bosszúsnak látszani.
„Nem ennivalóra…” – suttogtam. Orrcimpája kitágult az izgatottságtól.
Előrehajolt és belesuttogott a fülembe.
„Olyan lelkes vagy, mint mindig Miss Swan, és hadd osszak meg egy titkot veled. Én is. De „Dr Green rövidesen itt lesz.” Felegyenesedett.
„Szeretném, ha ettél volna” – rótt meg szelíden. Forró vérem lehűlt… Szent Mózes – az orvos… elfelejtettem.
„Mit tudsz mondani nekem Dr Green-ről? – kérdeztem, mindkettőnket eltérítve korábbi témánktól.
„Ő a legjobb nőgyógyász Seattle-ben. Mit mondhatnék még?” – vont vállat.
„Azt hittem a saját orvosod vizsgál meg, és ne mond, hogy te valójában nő vagy, mert nem hinnék neked.”
Ne-légy-bolond pillantást vetett rám.
„Úgy gondoltam, helyesebb, ha specialista vizsgál meg. Te nem?” – kérdezte lágyan.
Bólintottam… szent szar… és ő a legjobb nőgyógyász… Edward megszerezte, hogy vasárnap vizsgáljon meg – ebédidőben! Nem akartam belegondolni, mennyibe kerül ez neki.
Edward hirtelen elkomorodott, mintha valami kellemetlen dolog jutott volna eszébe.
„Isabella, anyám szeretné, ha ma este eljönnél hozzánk, vacsorára. Azt hiszem, Emmett is elhívja Rose-t. Nem tudom, mi a véleményed erről az egészről. Nekem nagyon furcsa, hogy bemutatlak a családomnak.”
Furcsa? Miért?
„Szégyellsz engem?”- hangomból nem tudtam leplezni a megbántottságomat.
„Természetesen nem” – forgatta meg a szemeit.
„Akkor miért furcsa?”
„Mert még soha nem tettem ilyet.”
„Miért szabad neked a szemeidet forgatni, és nekem nem?”
Rám pislogott.
„Nem vettem észre, hogy forgatom…”
„Nos, általában én sem szoktam” – vágtam vissza.
Edward rám bámult… elakadt a szava. Taylor bukkant fel az ajtóban.
„Uram, Dr Green megérkezett.”
„Kísérje fel Miss Swan szobájába.”
Miss Swan szobája!…
„Kész vagy a fogamzásgátlásra?” – kérdezte, felállt és felém nyújtotta a kezét.
„Te nem jössz be, ugye?” – kaptam levegő után, megijedve.
Nevetett.
„Jó pénzt fizetnék érte, hidd el Isabella, de nem hiszem, hogy a jó doktornő díjazná.”
Megfogtam a kezét, átölelt és hosszan megcsókolt. Belekapaszkodtam a karjába a meglepetéstől. Kezei a hajamba túrtak, fejemet magához húzta, homlokát az enyémre támasztotta.
„Örülök, hogy itt vagy” – suttogta.
„Alig várom, hogy meztelenül lássalak.”
