Ötvenhetedik fejezet Edward szemszögéből

Moncsim, boldog tizennyolcadikat!A szorzót ne emlegessük :)

Figyelmeztetés: A lektorom inkább moziba ment, mint lektorkodott ennél  fejezetnél, előfordulhat lesz a későbbiekben javítás a szövegben. Bár mostanában nem szokott belekotyogni, úgyhogy reméljük, csak helyesírási hiba marad benne. Azért meg tegyük felelőssé a bloggert, ha már egyszer mellékalapálok, szóljon érte :)

A Mercedes hátsó ülésén ültünk.

Szóval, nálam vagy nálad szeretnél könyörögni?” – vigyorogtam fejemet félrehajtva . Basszus, marha jól nézett ki. Aludt, evett. Lassan visszatért bele az élet. Meg tudnám dugni itt, az autóban…. Meg is szeretném dugni. Mondjuk Taylor jelenléte gondot okozna. Bassza meg, éppen eleget fizetek neki…

„Azt hiszem ön nagyon szemtelen, Mr Cullen. Mi lenne, ha a változatosság kedvéért hozzám mennénk” – mondta fátyolos, provokatív hangon, majd beleharapott a szájába, gondolom, célzatosan. Krisztusom, de izgató volt. Megigazítottam magam ültömben.

„Taylor, Miss Swan-hoz megyünk, kérem” – próbáltam olyan nyugodtnak és higgadtnak tűnni, amennyire csak tudtam. Legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy hajtson olyan gyorsan, ahogy csak tud.

„Uram” – nyugtázta Taylor és elindult.

Bella azzal a félig szórakozott mosolyával nézett rám, amiről nem tudtam eldönteni, hogy rajtam mulat, vagy csak valami eszébe jutott és azon szórakozik. Nem bírtam magammal, visszavigyorogtam rá. Istenem, annyira jó újra együtt lenni vele. Erre vártam tegnap este óta. Alig várom, hogy a kezeim közé kaphassam.

„Nos, milyen volt a napod?” – kérdeztem.

„Jó. És a tied?”

„Jó, köszönöm” – feleltem udvariasan ugyanazzal az ostoba vigyorral az arcomon. Úgy nézhettünk ki, mint két idióta.

Megfogtam kezét, ajkamhoz emeltem és gyengéden megcsókoltam kézfejét.

Lélegzete elakadt és vigyora szélesebbre húzódott. A lélegzetelakadás hangja egyenesen a nadrágomig hatolt.

„Jól nézel ki” – mormoltam.

„Mint te is.”

„Ez a te főnököd, ez a James Smith. Ért a dolgához?”

Pislantott egyet, és összevonta szemöldökét.

„Miért? Ugye ez nincs összefüggésben a kakasviadalotokkal?”

Fintorogtam egyet. Nincs, csak valami veszélyt éreztem vele kapcsolatban.

„Az a fazon a bugyidba akar kerülni, Isabella” – próbáltam olyan tárgyilagos lenni, amennyire csak tudtam.

Elpirult és a szája a meglepetéstől kissé elnyílt. Megdöbbent Isabella – már hiányoltam. Ez volt az az arckifejezése, amit annyira kedveltem.

„Nos, akarhat amit csak szeretne… miért kell egyáltalán erről beszélnünk? Tudod, hogy nem érdekel semmilyen formában. Csak a főnököm…” – fennhéjázott, de a pirulása elárulta, hogy inkább zavarban volt.

Baby, baby, baby. Ő téged akar Ő egy szexuális ragadozó, csak te ezt nem látod.

„Ez a lényeg. Azt akarja ami az enyém. Tudnom kell, hogy a munkáját legalább jól végzi-e?”

Mert különben kirúgom ezt a seggfejet. Bella vállat vont és bizonytalanul vizsgálta ujjait. A szarba.... talán már próbálkozott is vele? A pasi kapcsolata a korábbi asszisztenseivel elég gyanús. Soha nem voltak sokáig a SIP-nél.

“Úgy gondolom” – felelte Bella, de nem volt meggyőző a hangja. A pokolba. Csak egy hete van még ott – túl korai az időpont a véleményalkotáshoz.

„Nos, jobb ha téged békén hagy, vagy könnyen kint találhatja a seggét az út szélén” – morogtam szenvtelenül.

„Oh, Edward…” – rótt meg – “miről beszélsz? Nem tett semmi rosszat…”

Ezzel megint csak összeráncolta homlokát. És az a bizonyos puszilni való ‘v’ megjelent orra fölött. Miért komorodott el? Mégis csak sejti, hogy érdeklődik iránta az a seggfej? A gondolat felbosszantott. Tudtam, hogy a kettőnk közötti bizalmat helyre kell állítsuk, de tényleg el kellene mondania nekem, ha James-t kellemetlennek találja.

„Ha csak egy valamit is tesz, meg kell mondanod. Ezt nevezik teljes morális aljasságnak – vagy szexuális zaklatásnak” – beszélj hozzám, Isabella. Meg foglak hallgatni, ígérem. Nem akarlak újból elveszíteni.

„Ez csak egy munka utáni ital volt” – felelte motyogva.

„Komolyan gondolom. Egyet mozdul és kirúgom.”

„Nincs neked akkora hatalmad” – gúnyolódott velem Bella. Majd szemei tágra nyíltak a döbbenettől. Bassza meg! Mi van már megint?

„Vagy igen? Edward… ?” – kérdezte óvatosan, megnyugtatásra várva.

Rámosolyogtam, kétségbeesetten kerestem valami más témát, és abszolút semmi nem jutott eszembe. A fenébe.

„Meg akarod venni a céget…” – suttogta rémülten.

Basszus, nem erre számítottam.

„Nem pontosan“ – hezitáltam.

„Megvetted… a SIP-et… már” – alig hallottam a hangját. Arca elfehéredett.

Az ég áldja meg! Most hazudjak? Nem kéne hazudnom neki.

“Lehetséges" - mormoltam óvatosan. Nem muszáj megmondanom neki a teljes igazságot.

„Megvetted, vagy sem?” – követelőzött.

Ezt nem kerülhetem el. Légy férfi Cullen. Nem lesz semmi baja tőle – végül is. Remélhetőleg.

„Megvettem.“

„Miért?“ – suttogta rémülten.

Mert vigyázni akarok rád.

„Mert megtehetem, Isabella. Mindent meg fogok tenni, ami a hatalmamban áll, hogy biztonságban tudjalak.”

„De azt mondtad, nem avatkozol bele a karrierembe.”

„És nem is fogok.”

Kezét kihúzta kezemből és rám bámult. A picsába.

“Edward…” – és elhallgatott, keresve a megfelelő kifejezést, jelzőt – mi van?

„Mérges vagy rám?” – kérdeztem. Bár tudtam a választ.

„Igen. Persze, hogy mérges vagyok rád. Úgy értem… milyen felelős üzletember az, aki azon az alapon hoz döntéseket, hogy éppen kivel dug?” – és ideges-vörösen pislogott Taylor felé.

Már kinyitottam a szám, hogy megrójam. Hogy merészel ilyen módon beszélni önmagáról? Főleg a személyzet előtt? Szerettem volna az ölembe fektetni, itt és most, a kocsi hátsó ülésén… de tudtam, erre többé nincs lehetőségem. Hirtelen nem találtam a megfelelő szavakat. Nagy levegőt vettem, próbáltam kordában tartani temperamentumomat, és csak néztem Bellára. A kocsiban a hangulat Sarkvidékivé vált. Ahogy odaértünk Isabella lakása elé, senkire sem várva kipattant a kocsiból. 

"Azt hiszem, jobb, ha vár" -motyogtam Taylornak, miközben kikászálódtam én is.

Követtem Bellát a lépcsőn fölfelé, élvezve feneke kívánatos látványát. Ahogy lágyan ringott a csípője minden lépésnél, túlságosan csábító volt – leginkább azért, mert fogalma sem volt róla, hogy mit is tesz. Éreztem természetes szexualitását, ami ártatlanságából fakadt, hajlandóságát a tapasztalásra és képességét arra, hogy higgyen, bízzon valakiben. Basszus… sötét gondolat suhant át a fejemen. Reméltem, még mindig bízik bennem. Lehet, teljesen elveszítettem a bizalmát. Újra kell építenem – és újjá is fogom építeni. Szombat óta sóvárgok ez után a nő után… és most az enyém. Nem fogom elszúrni megint.

„Isabella” – mondtam lágyan, nyugodtan, lehetőleg nem megijesztve.

„Először is, nem dugtam veled jó ideje – úgy tűnik nagyon hosszú ideje – és másodszor, be akarok fektetni a kiadásba. A seattle-i négy kiadói cég közül a SIP a legjövedelmezőbb, a csúcson van, és úgy tűnik, stagnálni fog – tőkére van szüksége ” - magyaráztam, miközben kutakodva néztem rá, szerettem volna tudni, mi jár a fejében.

„Szóval, most a főnököm vagy” – Isabella hangja mint a penge.

„Technikailag a főnököd főnökének a főnökének a főnöke vagyok.”

„És technikailag ez egy nagy morális alávalóság – már az a tény hogy a főnököm főnökének a főnökének a főnökével dugok.”

„Ebben a pillanatban vitatkozol vele” – bámultam a szemébe mogorván.

„Csak azért mert egy igazi segg” – sziszegett rám.

Önkéntelenül hátraléptem. Mit mondott ez a nő?

„Egy segg? – mormoltam. Kedvemre volt, hogy ilyen szabadon beszél velem. 

„Igen” – felelte, mintha nevetéssel küszködött volna.

„Egy segg?” – mondtam hangosabban, és én is alig tudtam elrejteni jókedvemet.

„Ne nevettess meg, amikor mérges vagyok rád!” – mordult rám Isabella. Hmmm… mint amikor egy kismacska mérgesen prüszköl.

Erre a gondolatra szélesen elvigyorodtam, képtelen voltam tovább kordában tartani magam. A példa ragadós volt. Isabella is felengedett, hangosan elnevette magát.

„Csak azért mert ez a hülye átkozott vigyor ül az arcomon, nem jelenti azt, hogy nem vagyok pokolian mérges rád” – dadogta levegő után kapkodva, eredménytelenül küszködve kislányos vihogásával. Nem bírtam tovább, előrehajoltam. Meg akartam csókolni, meg kellett csókolnom… de nem, még nem... nincs még itt az ideje. Orromat hajába fúrtam és mélyet lélegeztem.

„Mint mindig, Miss Swan, megleptél” – dörmögtem a fülébe.

Elengedtem és vidáman folytattam.

„Szóval, behívsz, vagy elküldesz, hogy összecsomagoljam és gyakoroljam amerikai polgári jogaimat mint vállalkozó és fogyasztó, hogy előnyhöz jussak akármilyen átkozott dologban?"

„Beszéltél erről Dr Bannerrel már?”

Elnevettem magam.

„Beengedsz vagy sem, Isabella?”

Beleharapott a szája szélébe, egy másodpercig habozott, ezzel tőrt szúrva a szívembe… majd arca felragyogott és kinyitotta az ajtót. Megfordultam és intettem Taylornak, hogy mehet.

Beléptem Isabella után az ajtón.

A lakás csinos volt és rend volt benne, de olyan hatást keltett, mint amiben nem laknak. Arra a kiállítóteremre emlékeztetett,a hol tegnap voltunk, az átalakított raktárra, ahol minden csupa tégla és fa volt. A beton konyhapult határozottan szokatlan formájú volt. Tetszett.

„Kedves hely“ – mormoltam.

“Rose szülei vették, neki.”

Rose büszke lehetett apjára, Alec Hale-re. Nagyon csinos kis lakás volt – jól választott.

Isabella megnyalta szája szélét – és a farkam megremegett.

„Ööö… kérsz valamit inni?” – kérdezte.

„Nem, köszönöm, Isabella” – téged akarlak.

Erre összedörgölte kezeit, teljesen elveszettnek tűnt és idegesnek. Még mindig feszültté teszem? Ez a nő képes arra, hogy térdre kényszerítsen maga előtt, és ő az, aki ideges?

„Mi szeretnél csinálni, Isabella? Én tudom, hogy én mit akarok” – és megtehetjük, itt a te hálószobádban, vagy a fürdőszobádban, vagy akárhol, mit bánom én – egyszerűen csak akarlak.

Most.

Elindultam Isabella felé, szemem fogva tartotta tekintetét. Szája elnyílt, ahogy lélegzete felgyorsult. Te is akarsz engem, baby, tudom. Érzem.

A konyhapult felé hátrált… és nem volt tovább menekvése.

„Még mindig mérges vagyok rád” – suttogta. De nem hangzott dühösnek – inkább vágyakozónak.

De nem dühösnek.

„Tudom” – és féloldalas tudom-hogy-kibaszottul-kívánsz mosolyommal néztem rá. Szemei elkerekedtek. Enyém vagy, baby.

„Szeretnél enni valamit?” – hebegte.

Lassan bólintottam.

„Igen… téged.”

És álltam fölé hajolva, gyönyörű megfejthetetlen sötét szemeibe bámulva és éreztem, hogy forróság árad belőle. Bele akartam burkolózni melegségébe. Akartam, hogy sikoltson, hogy nyögjön és hogy a nevemet kiáltsa. Vissza akartam szerezni őt, hogy kitöröljem különlétünk keserű emlékeit. Magamévá akartam tenni őt… újra.

De voltak fontosabb dolgok.

„Ettél ma?” – tudnom kellett.

„Ebédre… egy szendvicset.”

Bassza meg. Hogy tölthetnénk szeretkezéssel az egész éjszakát, ha nincs hozzá kellő ereje?

„Enned kell.”

„Most egyáltalán nem vágyom… ööö… ételre.”

Fintorogtam. Újabb célozgatás a kis Isabella Swan részéről…

„Mire vágysz, Miss Swan?”

“Úgy hiszem tudja, Mr Cullen.”

Majdnem felnyögtem. Nem tévedett… minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne ragadjam meg és ne taszítsam fel a konyhapultra. De komolyan gondoltam, amikor azt mondtam neki, hogy könyörögnie kell. Meg kell mondania, mit akar, végre hangot kell adnia érzéseinek, szükségleteinek és vágyainak. Meg akarom tudni, mi teszi boldoggá. Lehajoltam, mintha meg akarnám csókolni, de becsaptam... inkább belesuttogtam a fülébe.

 „Akarod, hogy megcsókoljalak, Isabella?”

„Igen” – válaszolta elakadó lélegzettel. Uhhh. Ez kibaszottul mámorítóan hangzott.

„Hol?”

„Mindenhol.”

„Egy kicsit pontosabbnak kell lened… megmondtam, hogy nem fogok hozzád érni addig, amíg nem kérsz meg, és nem mondod meg, hogy mit tegyek.”

„Kérlek…” – suttogta.

Oh, nem baby. Nem teszem ennyire könnyűvé neked ezt.

„Kérsz… mit?

„Érints meg."

„Hol, baby?”

Felemelte a kezét. Baszd meg… Ösztönösen hátra léptem, meglepetten hunyorítottam. Ne. Érj.Hozzám! A szívem a torkomba ugrott. El kellett rejtenem a félelmemet. Basszus… pontosan ezért vannak a szabályaim.

„Ne, ne…” – figyelmeztettem finoman, azzal a szándékkal, hogy elpalástoljam reakciómat.

„Mi?” – és félelem jelent meg szemében.

„Ne” – ráztam a fejem. Hiszen tudja. Megmondtam neki tegnap.

„Egyáltalán ne?” – mondta halkan, esedezve.

Ne, baby, egyáltalán ne.

Felém lépett, és most elvesztettem a fonalat. Fogalmam nem volt, mit akart tenni. Hátra léptem újból és felemeltem a kezem. Mosolyt erőltettem arcomra. Reméltem ez elveszi az élét annak, amit mondanom kellett.

“Nézd Bella…” – Kérlek. Ne érj hozzám. Nem szeretem. Nem bírom. Beletúrtam a hajamba.

„Néha nem bánod” – mondtam panaszosan – „lehet, keresnem kellene egy jelölő filcet és rajzolhatnék egy térképet, hogy melyek a nem engedélyezett területek…” – suttogta szomorúan.

Nos… ez is egyfajta lehetőség. Még erre soha nem gondoltam.

„Ez egy jó ötlet. Hol a hálószobád?” – próbáltam eltéríteni a tárgytól.

Balra intett a fejével.

“Bevetted a tablettádat?”

Elsápadt. Oh, hogy bassza meg…

“Nem” – csipogta.

Krisztusom – mindazok után, hogy mennyi bajjal járt, hogy szedje azt a baszott tablettát. Nem tudom elhinni, hogy egyszerűen abbahagyta a szedését. Hülye kis… majd felötlött, hogy ez azt is jelentheti, hogy nem akart mással szexelni. Ez a gondolat végtelen megelégedettséggel töltött el.

„Nos, egyik részem örül, de nem tudom, pontosan melyik” – mondtam szárazon.

„Gyere, menjünk, együnk valamit” – mindkettőnknek össze kell szednie a gondolatait. Az ágy várhat.

„Mi? Azt hittem, ágyba megyünk… le akarok feküdni veled.”

„Tudom, baby. Ugyanolyan hatással vagy rám, mint én terád, Isabella” – és hidd el, alig várom, hogy ágyba vigyelek… de most lehet inkább ennünk és beszélgetnünk kellene.

Csüggedten nézett rám, és én abszurd módon örültem ennek. Aha! Szeretne lefeküdni velem.

Előre léptem , megfogtam a csuklóit, hátra húztam a kezeit és a karjaim közé húztam. Egész testemmel hozzá simultam. Oh, nagyon jó érzés volt a teste a testemhez simulva, sovány volt , de jó volt.

“Enned kell – és nekem is” – dörmögtem. És egyébként is kikészítettél azzal, hogy hozzám akartál érni. Vissza kell szereznem a lelki egyensúlyomat baby.

“Azon kívül… a várakozás a csábítás kulcsa, és én igazán oda vagyok a késleltetett kielégülésért.”

Szkeptikusan nézett rám. Igen, tudom… ezt most találtam ki.

„El vagyok csábulva, és most akarok kielégülni… könyörgöm… kérlek.”

Basszus, egy igazi Éva. Nagyon csábító. Közel húztam magamhoz… kimondottan soványabb. Bosszantó… egyáltalán nem törődik magával. Rámosolyogtam.

“Eszünk. Érzem, mennyire sovány vagy” – csókoltam meg a homlokát.

Savanyúan nézett rám, én futólag megkönnyebbültem. Szeretem, hogy ennyire makacs és kihívó.

„Még mindig mérges vagyok, hogy megvetted a SIP-et, és most azért is haragszom rád, mert megvárakoztatsz” – biggyesztette el a száját.

„Mérges kis hölgy vagy, ugye? Jobban fogod érezni magad egy kiadós evés után.”

„Tudom, hogy mi után érezném jobban magam…”

„Isabella Swan, megdöbbentesz” –de magamban táncra perdültem. Akar engem.

„Ne ugrassál. Nem vagy fair.”

Megpróbáltam nem vigyorogni.

És akkor hirtelen elsápadt. Bassza meg – most mi van?

„Öhm… főzhetek valamit – de előbb el kell mennünk bevásárolni.”

„Vásárolni?”

„Élelmiszerért.”

„Nincs ennivaló itt?” – ó, hogy az a... hát ezért nem eszik! Elengedtem.

„Akkor gyerünk vásárolni” – viharzottam az ajtóhoz és kitártam az ajtót.

Két háztömbnyire sétáltunk, Ernie Áruházába. Kicsi volt, tele emberekkel – kosaruk tartalmából ítélve csupa egyedülállóval.

Bella sarkában jártam, élveztem a feneke mozgását, ahogy a farmer feszesen állt rajta. Főleg akkor tetszett, amikor áthajolt a zöldséges pulton és hagymát szedett össze... az anyag megfeszült a fenekén... Oh, mit tudnék ezzel a fenékkel tenni...

Kérdezett tőlem valamit.Basszus. Csak pislogtam rá.

„Mikor voltál utoljára áruházban?” – vigyorgott Isabella rám.

„Nem emlékszem.”

„Mrs Cope intéz minden bevásárlást?”

„Azt hiszem, Taylor segít neki. De nem vagyok biztos benne.”

„Jó lesz sült hal…? Gyorsan kész.”

Sült hal, jól hangzik… nem tudtam megállni, vigyorogtam. Tényleg alig várja. Jobb, ha előkészíti a kolduló tálkáját.

„Régóta dolgoznak neked?”

Mi a jó bánatért foglakozik a személyzettel?

„Taylor négy éve, azt hiszem. Mrs Cope körülbelül ugyanannyi ideje. Miért nincs ennivaló a lakásodban?”

Szeme lehomályosult.

Tudod, hogy miért” – mormolta.

„Te voltál az, aki otthagyott engem” – mormoltam. Ha maradtál volna, nem a múlt hét lett volna életem legszarabb hete.

„Tudom” – válaszolta bűntudatosan.

Követtem a kasszánál álló sorhoz. A fenébe... Reméltem, nem akarja, hogy ezt sokszor csináljuk.

Esetleg rábírhatnám Mrs Cope-t, hogy Bellának is vásároljon be. És elmehetünk étterembe is – éppen elég van belőlük errefelé.

„Van valami innivalód otthon?” - kérdeztem.

„Sör… azt hiszem.”

„Hozok bort.“

Elmentem a boros polcot megkeresni. Három egész percembe került, hogy arra a következtetésre jussak, Ernie boltjában nincs bor. Üres kézzel tértem vissza Isabellához.

“Van egy jó italbolt itt mellettünk” – mondta.

“Megnézem, milyen boruk van.”

Megkönnyebbülten kivonultam az üzletből. Krisztusom – és vannak emberek, akik ezt nap, mint nap megteszik. Egy pillanatig hálával gondoltam Gail-re, aki megment ettől a szarságtól. Bár, Isabellával vásárolni… mosolyodtam el. Látszott rajta, tudja, mit csinál. Meggondoltan válogatott a húspultnál, a zöldséges résznél, apró kezei tapogattak, nyomkodták a zöldségeket… élmény volt nézni őt.

Az italboltban elszomorító borkínálat volt. Egy üveg Pinot Grigio-t választottam a hűtőpultból, gyorsan fizettem és visszaindultam Isabellához. Éppen akkor jött ő is ki a boltból.

“Itt is vagyok, hadd vigyem” – vettem el a bevásárlószatyrokat és visszaballagtunk a lakásba. Közben arról mesélt, mit csinált a héten. Nyilvánvalóan élvezte munkáját… jó. Nem említette fel, hogy megvettem a SIP-et, és ennek kimondottan örültem.

Amikor visszaértünk a lakásába, rejtett jókedvvel nézett rám – egy újabb arckifejezés, ami annyira hiányzott az utóbbi napokban.

„Nagyon… háziasan nézel ki” – jegyezte meg.

Ezzel meglepett. Szeretek házias lenni… vele.

"Ezzel még soha senki nem vádolt meg" – mondta, és letettem a csomagokat a konyhapultra. Elkezdett kipakolni. Megfogtam a bort. Az élelmiszerbolt pont elég való-világ volt mára. És most – hol tarthatja a dugóhúzót?

„Itt még minden annyira új. Azt hiszem, a dugóhúzó abban a fiókban van” – bökött az állával a megfelelő irányba. Rámosolyogtam, kihúztam a fiókot, megtaláltam a dugóhúzót. Lelkesítő tudat volt, hogy nem borba fojtotta bánatát, amíg külön voltunk. Elpirult... miért?

„Mire gondolsz?” – kérdeztem és ledobtam a zakómat. A kanapéra dobtam és visszaballagtam a várakozó borosüveghez.

„Hogy igaziból mennyire kevéssé ismerlek” – válaszolta vágyakozva.

„Jobban ismersz, mint bárki más” – mormolta. Kifejezetten jobban olvas bennem, mint bárki más. Ez… felkavaró volt. Kinyitottam a bort ugyanazzal az mókás gesztussal, mint a pincér Portlandban.

„Nem hiszem, hogy ez igaz” – jegyezte meg és folytatta a pakolászást.

„Ez van, Isabella. Én egy nagyon magamnak való ember vagyok” – annak kell lennem, tekintve, hogy mit teszek.. Ahem... mit tettem.

Kitöltöttem két pohár bort és egyiket átnyújtott neki.

„Egészségedre” – emeltem fel poharamat.

„Egészségedre” – válaszolt, és ivott egy kortyot. Majd buzgón nekifogott a konyházásnak. Egyértelműen elemében volt. Látszott, hogy kiismeri magát... eszembe jutott, mesélte, hogy annak idején főzött az apjának. Tényleg nagyon független nő. Tudod te ezt Cullen, valahol mélyen. Egy apró konok teremtmény.

„Segíthetek ebben?” – kérdeztem.

Eltátotta a száját, mintha arra kértem volna, lopja el a koronagyémántokat.

„Nem, jó így… ülj le.”

„Szeretnék segíteni.”

Megdöbbenten bámult rám.

„Szeletelheted a zöldségeket” – mondta végül.

Lehet, jobb lett volna, ha figyelmeztetem. Amit a főzés tudományáról tudok, az szóra sem érdemes. Mrs Cope és a szolgálóim – egyik-másik egész sikeresen – voltak azok, akik főztek nekem. Anyám tizenéves koromban próbált beavatni a konyha titkaiba. De nem nekem való volt.

„Nem tudok főzni“ – lestem bizalmatlanul a pengeéles késre, amit a kezembe nyomott.

„Úgy képzelem, nem volt rá szükséged” – tett elém egy vágódeszkát és néhány piros paprikát. Mi a baszást kezdjek én ezekkel? Kimondottan fura alakjuk van a szeleteléshez.

„Soha nem szeleteltél zöldséget?” – kérdezte Isbella, hitetlenül nézve rám.

„Nem.”

Rám vigyorgott, mintha gyengeelméjű lennék.

„Vigyorogsz rám?”

„Nos, úgy tűnik, ez olyan valami, amit én tudok csinálni és te nem. Nézzünk szembe a tényekkel, Edward, azt hiszem, ez egy első alkalom. Gyere, megmutatom“ – dörgölőzött hozzám. Felébresztve bennem a vágyat. Bassza meg.

„Látod, így” – mondta és felszeletelte a paprikát, óvatosan kiszedve a magokat és egyéb szarokat a belsejéből.

„Elég egyszerűnek tűnik” – zsémbeltem.

„Nem lehet vele sok problémád” – morogta ironikusan.

Nem hiszi el, hogy képes vagyok egy kibaszott zöldséget felszeletelni? Na, majd megmutatom neki!

Nagyon óvatosan nekiláttam a szeletelésnek. Bassza meg, ezek a francos magok mindenhol ott vannak… sokkal bonyolultabb, mint gondoltam. Elment mellettem, combjával súrolta a lábamat. Huhh, ez őrjítő volt, de folytattam a szeletelést, óvatosan, mert ez a késpenge maga volt az ördög. Isabella újra elment mellettem, ezúttal a csípőjét érintve hozzám… majd újból, egy újabb érintés a derekam alatt.

Őrjítő volt.

“Tudom, mit teszel, Isabella” – morogtam sötéten.

„Azt gondolom, úgy hívják, hogy főzés” – mondta derűsen, ártatlanul... ravaszkodva.

Végül rájött, hogy micsoda hatalma van felettem?

Megfogott egy kést és csatlakozott hozzám, meghámozta és felszeletelte a fokhagymát, a mogyoróhagymát , a zöldbabot. És minden lehetőséget felhasznált, hogy hozzám érjen.

„Nagyon jó vagy ebben” – motyogtam, és hozzáfogtam a második paprikához.

„A szeletelésben?” – rebegtette szempilláit színpadiasan.

„Sok év gyakorlata” – és megint hozzám dörgölőzött, ez alkalommal a fenekével. A farkam helyeslően reagált. Isabella eközben fogta a zöldségeket és a már gyengén füstölgő wok-ba szórta őket.

„Ha megint megteszed ezt, Isabella, a konyha kövén teszlek magamévá.”

„Előbb meg kell, hogy kérjél” – felelte, rám bámulva. Szemeit vágy fűtötte… basszus.

„Ez most kihívás?”

„Lehet.”

Oh, Miss Swan. Akkor gyerünk csak. Letettem a kést és lassan felé indultam, le nem véve a szemem róla. Szemeit nagyobbra nyitotta, szája elnyílt és élesen szívta be a levegőt. Elhajoltam mellette alig három centire, hogy ne érjek hozzá, és kikapcsoltam a gázt.

„Azt hiszem, később eszünk” – mondtam halkan… mert most szétbaszom az agyadat – „Tedd a csirkét a hűtőbe.”

Nagyot nyelt, felkapta a kockázott csirkével teli tálat és kissé remegő kézzel rátett egy tányért, majd az egészet belökte a hűtőbe. Eközben halkan mögé léptem, ha megfordul, rögtön szembetalálja magát velem.

„Szóval, meg akarsz kérlelni?” – suttogta.

“Nem Isabella” – ráztam a fejem – “semmi kérlelés.”

Ahogy a szemébe néztem, véremet elöntötte a kívánság, a vágy. Belé akartam temetkezni. Pupillái kitágultak, arcát a vágy pírja öntötte le. Ő is kívánt engem. Én őt. Beleharapott a szája szélébe… és nem bírtam tovább magammal. Megragadtam a csípőjét és magamhoz húztam, hogy érezze erekciómat. Máris a hajamat markolta, és lehúzta fejemet a szájához. A hűtőhöz taszítottam és keményen megcsókoltam. Nagyon jó íze volt. Édes. Belenyögött a számba. Ez úgy hatott testemre, mint egy csatakiáltás, és még keményebb lettem. Hajába túrtam és belekapaszkodtam, fejét hátrahúztam, hogy még mélyebbre tudjak hatolni a nyelvemmel. Nyelve küzdött nyelvemmel…. basszus – ez nagyon erotikus volt, vad, intenzív. Hátra húzódtam.

„Mit akarsz Isabella?“

„Téged.“

„Hol?“

„Ágyban.“

Nem kellett több. Elengedtem, felkaptam a karomba és bevittem gyorsan a hálószobába. Azt akartam, hogy meztelen legyen és alattam égjen a vágytól. Gyengéden letettem a padlóra, gyorsan felkapcsoltam az ágy melletti kis lámpát és behúztam a függönyöket. Közben egy pillanatra kilestem és megállapítottam, hogy pontosan ezt az ablakot lestem csendes virrasztásom közben, amikor leskelődtem utána.

Amikor visszafordultam, engem nézett. Tágra nyílt szemekkel. Várt. Várt.

„És most?” – kérdeztem.

Elpirult.

„Szerelmeskedj velem” – felelte egy pillanat múlva.

„Hogyan? Meg kell mondanod, hogyan csináljam, baby.”

Idegesen megnyalta az ajkát, a vágy átszáguldott rajtam. A szarba – koncentrálj Cullen.

„Vetkőztess le” – mondta.

Végre! Beleakasztottam mutatóujjamat a blúza nyílásába, óvatosan, hogy ne érjek hozzá finom bőréhez, és meghúztam, hogy közelebb lépjen hozzám.

„Jó kislány” – mormoltam

Láttam, ahogy mellei finoman emelkednek és ereszkednek, ahogy lélegzete gyorsult. Belenéztem sötét szemeibe. Az én tekintetem tele volt érzéki vággyal, abban biztos voltam. Az övé tágra nyílt a sóvárgástól és kívánalomtól. Úgy kívánt, ahogy én őt.

Fürgén kigomboltam a blúzát. Kezét a karomra tette, azt hiszem azért, hogy biztosan álljon, és felnézett rám.

Igen, baby, ez rendben van, csak a mellkasomhoz ne érj. Kigomboltam az utolsó gombot is, lehúztam a blúzt a válláról és hagytam, hogy a földre essen. Tudatosan nem értem gyönyörű melléhez, inkább lenyúltam a farmerja derekához.

„Mondd meg, mit szeretnél, Isabella.”

Megálltam, hogy ne lökjem az ágyra. Ez a várakozás játszmája lesz. Beszélnie kell hozzám.

„Csókolj innentől idáig“ – suttogta és ujját végighúzta a füle tövétől a torkáig. Az én élvezetemre, Miss Swan. Elsimítottam a haját az útból, lágy fürtjeit a kezem köré csavartam, fejét finoman oldalra húztam, karcsú, hosszú nyaka feltárult előttem. Lehajoltam és orrommal megérintettem fülét. Finoman megrándult, ahogy puha csókokkal követtem ujja nyomát és vissza. Halkan, torokból morgott… izgató volt.

Bele akarok feledkezni testébe. Hogy újból felfedezzem őt.

„A farmerom... és a bugyim“ – mormolta és én belevigyorogtam a nyakába.

Kezdte érteni, mit akarok tőle. Végre... beszélj, Isabella. Megcsókoltam nyaka tövét, majd térdre ereszkedtem. Megleptem. Beleakasztottam hüvelykujjamat farmerja derekába és bugyijába, gyengéden lehúztam róla. Sarkamra ereszkedve néztem gyönyörű testét,a hogy kilépett a cipőiből és ruháiból. Tekintete találkozott az enyémmel. Vártam, mi lesz a következő kérése.

„És most, Isabella?“

“Csókolj meg” – suttogta alig hallhatóan.

“Hol?”

“Tudod, hogy hol.”

Nem mosolyodtam el… ki kell tudnia mondani.

“Hol?” – noszogattam.

Újból elpirult, és zavartan, de elszántan mutatott combjai találkozópontjára.

“Oh, örömmel” – kuncogtam. Vigyorogva élveztem zavarát.

Lassan felfelé indítottam ujjaimat a lábán, egészen a csípőjéig, majd hirtelen előre húztam a számhoz. Bassza meg... éreztem izgalmának illatát. Már eddig is kényelmetlenül éreztem magam a farmeromban... a picsába, legalább három számmal kisebb lett rajtam. Beledugtam nyelvem a fanszőrzetébe, eltűnődve azon, vajon valaha rá tudom-e venni, hogy megszabaduljon tőle... és megtaláltam igazi célomat. Megnyaltam. Krisztusom, de édes. Kibaszottul édes. Felnyögött és belemarkolt a hajamba. Nem tudtam megfékezni magam.

Körbe körbe mozgattam nyelvemet, izgatva. Kóstolgatva őt.

„Edward, kérlek“ – könyörgött.

Egy pillanatra megálltam.

„Mit kérsz, Isabella.”

„Szeretkezz velem.“

„Azt teszem“ – leheltem és finoman ráfújtam csiklójára.

„Nem... azt akarom, hogy bennem légy.“

„Biztos vagy benne?“

„Kérlek...“

Nem! Annyira élvezem, amit csinálok! És folytattam lassú kéjes kínzását ennek a drága,édes lánynak.

„Edward... kérlek!“ – nyögött fel hangosan.

Elengedtem és felálltam, szám nedves volt, az ő nedvességétől. Elhomályosult szemmel néztem rá.

„Nos?“ – kérdeztem.

„Nos mit?“ – lihegte.

„Még mindig fel vagyok öltözve.“

Eltátotta a száját, mint aki nem érti. Megadóan emeltem fel a kezem. Tessék, a tied vagyok. Az ingem felé nyúlt. A szarba. Ne. Hátra léptem.

“Oh, nem…” – mormoltam halkan. A farmeremre gondoltam, baby. Pislogott, majd leesett neki a tantusz és térdre ereszkedett előttem.

“Whoa” Isabella… mit csinálsz? És ő ügyetlen ujjakkal kigombolta a farmer derekán levő gombot, majd a sliccemet és gyorsan lehúzta rólam. Basszus. Végre némi felszabadultságot érezhetett a farkam. Lenéztem Isabellára, ahogy szolgáló pózban ült a sarkain. Mit akar csinálni velem? Ahogy felpillantott rám gyorsan kiléptem a gönceimből és lehúztam a zoknimat.

Felemelte a kezét és megfogta a farkamat. Baszd meg. Megszorította... ahogy mutattam neki.

Majd hátra nyomta a kezét. Kissé túl hátra. Majdnem fájdalmasan. De a látvány és apró kezének érzete a kedvenc testrészem körül, majdnem sok volt. Felmordultam és megfeszültem. Becsuktam a szemem. Hirtelen megéreztem meleg, nedves száját magamon. Erősen szívott.

„Ah… Bella… whoa, finoman.”

Megfogtam fejét, ő még mélyebbre húzott a szájába, ajkai befedték fogait, ahogy lefelé nyomta őket rajtam.

“Baszd meg” – sziszegtem hódolattal és felé feszítettem csípőmet. Nagyon jó érzés volt.

Újra és újra csinálta, túl izgató volt.

Nyelvével körözött a farkam hegyén… újra és újra… gyötrően. Olyan bosszúállóféle volt ma…

Hangosan nyöszörögtem, élvezve hozzáértő szájának és nyelvének munkáját. Krisztusom... nagyon jól csinálja. Újból jó mélyen a szájába húzott.Bassza meg.

„Bella, elég. Kérlek, ne folytasd” – leheltem összeszorított fogakkal. Szétrombolta az önuralmamat. Nem akartam most elélvezni – benne akartam lenni, amikor ez bekövetkezik.

De újra és újra megtette. Kibaszottul ingerlő volt.

„Bella, elérted a célodat. Nem a szádban akarok elélvezni” – morogtam.

És továbbra is figyelmen kívül hagyta amit mondtam. Baszd meg. Elég, asszony! Megragadtam a vállát, állásba húztam, felemeltem és az ágyra taszítottam. A farmerom zsebéből előkerestem a kondomot, a fejemen keresztül lerángattam az ingemet és a padlóra hajítottam.

Széttett lábbal és vágyakozva feküdt az ágyon.

“Vedd le a melltartód” – parancsoltam rá.

Felült és most az egyszer sietősen tette, amit mondtam neki.

„Feküdj le. Meg akarlak nézni.“

Hanyatt feküdt a és engem bámult. Kibaszottul szép volt. Feltéptem a zacskót és felgörgettem a gumit. Minden mozdulatomat árgus szemekkel nézte és lihegett. Haja gesztenyeszínű glóriaként terült szét az arca körül. Teste kívánatos rózsaszínre pirult a nemi vágytól… mellbimbói kemények voltak… hosszú lábai szétnyitva. Csak rám várt.

„Szép látvány vagy, Isabella Swan” – és az enyém vagy. Újból. Felveckelődtem az ágyra, megcsókoltam a bokáit, térdei belső felét, csípőjét, puha hasát, nyelvem körbejárt a köldökén... és ő nyögött. Megnyaltam egyik melle alsó részét, majd a másikat. Majd mellbimbóját a számba vettem, nyelvemmel birizgáltam, amitől megnyúlt és még keményebb lett. Erősen meghúztam, és ő pimaszul tekergett alattam. Türelem, baby... Elengedtem mellbimbóját, és figyelmemet a másik mellbimbója felé fordítottam.

„Edward, kérlek…” - könyörgött

„Kérsz – mit?” – mormoltam két melle között, magamba ittam kéjes vágyát.

„Bennem akarlak tudni.”

„Most akarsz?”

“Igen… kérlek” – csupa lihegés és elkeseredés volt. Pont, ahogy szeretem őt.Térdeimmel széjjelebb feszítettem lábait. Oh, én is kívánlak, baby. Fölé emelkedtem, készen a tettre. Ki akartam élvezni ezt a pillanatot. A pillanatot, amikor magamévá teszem gyönyörű testét, magamévá teszem az én gyönyörű kedvesemet.

Sötét tekintete a bőrömet égette,a hogy nagyon lassan belé csúsztam. Basszus… nagyon jó érzés volt, nagyon igazi, nagyon szoros. Csípőjét felém, fejét hátra feszítette, szája nyitva volt, hang nélküli dicséretként. Belekapaszkodott a felkaromba, hangosan sóhajtva. Milyen édes hang volt ez. Kezeimet a feje köré tettem, egy helyben tartottam, kihúztam magam belőle, majd visszanyomakodtam. Ujjai a hajamba túrtak, hozzám húzta magát, és én nagyon lassan mozogni kezdtem, éreztem forróságát a farkam körül, kiélveztem minden egyes kibaszott milliméterét vaginájának.

„Gyorsabban Edward, gyorsabban... kérlek” – könyörgött.

Szemei tágra nyíltak, szája elernyedt... őrületesen pazarul nézett ki. Szám rátalált az övére, igényt tartva arra is, és gyorsabban mozogtam, igazán gyorsabban. Kívánságod parancs, baby. És csak löktem és löktem… annyira édes volt. Annyira hiányzott ez nekem. Mindent hiányoltam, mai őhozzá tartozott. Olyan volt, mintha végre haza érkeztem volna. Ő az én mindenem. Éreztem, ahogy izgalma fokozódik, és elér a csúcsra. Oh, baby, igen... lábai megfeszültek.

Közel volt. Mint ahogy én is.

"Gyerünk baby. Add nekem” – suttogtam összeszorított fogakkal.

Felkiáltott és felrobbant körülöttem, megmarkolt és még mélyebbre húzott magában, és én is elélveztem, belé ömlesztetem az életemet és a lelkemet, újra és újra.

“Bella! Oh, baszd meg, Bella!”

Ráomlottam, belepréseltem a matracba. Arcomat nyakába temettem… magamba szívtam isteni, részegítő illatát. Megint az enyém volt. Senki nem veheti el őt tőlem. És ebben a pillanatban értettem meg a boldogságát ennek, és hogy mindent meg fogok tenni, ami a hatalmamban áll, hogy megtartsam őt.

Hogy megtartsam magamnak.