Családterápia 7. fejezet - Egy valószínűtlen szövetség

Bella szempontjából

Csendben hajtottunk vissza a Cullen házhoz. Carlisle felhívta Charliet, elmagyarázta neki a helyzetet, aki beleegyezett, hogy a következő két napon Edwardéknál maradhassak, Carlisle óvó figyelme alatt. A hazaúton Edward autójában a hideg ablaknak döntöttem a fejem pár percig, amíg megpróbáltam összeszedni gondolataimat.

Edward már nem bírta tovább a csendet.

„Szóóóóóval milyen volt a beszélgetés?” - kérdezte próbaképp, hangjában némi félénkséggel, kísérletet téve a feszültség oldására. Arcára lestem és félmosolya mögött láttam rejtett aggodalmát.

„Oh, nem sok. Lássuk csak, Alice bevallotta, hogy a Folyó mentieknek adja a ruháimat gyújtósnak, mire kiböktem, hogy Alice megszállottan vásárol, Rosalie azt mondta, hogy a szex miatt megyek hozzád, mikor erre azt mondtam, hogy neki meg étkezési zavarai vannak, az orvos megetetett vele egy almát, emiatt aztán ő azzal fenyegetett, hogy megesz. Aztán a csoportos ölelkezés alatt Rose Dr Dover karjai közé lökött, aki szerintem most azt hiszi, hogy akarok tőle valamit. Oh, igen, aztán almát kent a hajamba, garantáltuk a jó szórakozást, mondhatom.” Felnéztem, láttam a döbbenetet az arcán.

„Nem láttál ebből semmit a gondolataikban?” - kérdeztem zavartan.

Megrázta a fejét.

„Nem, mondtam, hogy mindent kizártam, ahogy Carlisle kérte. Hú, a ti beszélgetésetek legalább olyan jól ment, mint a miénk.”

Kíváncsiságom felül kerekedett, vigyorogva kérdeztem:

„És ti fiúk, miről társalogtatok?”

Edward mély lélegzetet vett.

„Nos, az egész azzal kezdődött, hogy Jasper és az orvos egyféle Polgárháborús műsort adtak elő, a doki nem mert túl sok kérdést feltenni neki a gyilkossági kísérlettel kapcsolatban, aztán Jasper nevetésre késztette Emmettet és engem, emiatt az orvos azt hitte, idegösszeomlást kaptunk... erre Emmett azt mondta, hogy Jasper egy cross dresser, aki erre bevallotta, hogy női alsót hord...”

Egymásra néztünk és egyszerre mondtuk:

„Alice!” - és nevettünk. Edward folytatta a történetet.

„De akkor az orvos kapizsgálni kezdte Jasper és Alice kapcsolatát, szóval hirtelen bejelentettem, hogy Emmett szex mániás, amire persze ő abszolút büszke volt, és egyből mesélni kezdett, nos, túl sok információt közölt a doktorral. Ekkor Emmett majdnem kinyögte az igazságot, így jött létre Ruby.”

„Oh, ez megmagyarázza, hogy Rosalie miért hajtogatta azt a trampli Rubyt. Majd összetörte az iroda ajtajának az üvegét. Gondolom Rosalie őrült módján érthető, hogy mérges legyen Emmettre, mert az előállt egy hamis barátnővel, aki egyébként ő maga,” motyogtam.

„Mi történt még?”

„Több mese Emmett szexuális életéről, a kosztümökről, uh, aztán képes volt úgy utalni magára, mint egy szex-hősre, még most se igazán értem... majd Emmett azt mondta, hogy hangokat hallok...” A végén már csak suttogott.

„Azt mondta az orvosnak, hogy hangokat hallasz?” - törtem ki hisztérikus nevetésben. „Oh, te jó ég Edward, mit csináltál?”

„Belementem a játékba. Azt mondtam, a hangok vettek rá arra, hogy rossz dolgokat csináljak, és olyankor mindig megütöm Emmettet és Jaspert. Aztán arról vitáztunk, hogy vegetáriánus legyél-e, végül a csoportos ölelés dolog” – fészkelődött idegesen az ülésben.

„És az ölelkezés során kezdett ki veled Emmett?” - kérdeztem, közben erősen próbáltam nem nevetni. Az ajkamba haraptam, amennyire csak lehetett anélkül, hogy sértsem fel a szám szélét, testem csak úgy rázkódott a visszafojtott nevetéstől.

„Az a hülye Jasper, egy hullámnyi kéjvágyat küldött Emmett felé, aki elvesztette az eszét és csókolgatni kezdett. Ezért rohant ki Jasper. Kint találtuk meg, az épület előtt a bokrok alatt bujkált, és miután Emmett a seggébe húzta az alsóját, bocsánatot kért. A póló persze baleset volt, Esme haragszik is miatta.”

Mire a történet végére ért, már a házuk előtt voltunk. Egyikünk sem sietett kiszállni a kocsiból. Edward felé fordulva láttam, hogy idegesen dobolt a kormánykeréken.

„Szerinted meddig bujkálhatunk idekint?” - kérdeztem mosolyogva.

„Nem elég sokáig. Gyere, Carlisle tudja, hogy itt vagyunk, és ha nem megyünk be, akkor ő rángat be minket, rugdosódások és kiabálások közepette,” mondta Edward és leállította az autót.

„Eltűnhetünk a szobádban a gyűlésig?” - kérdeztem reménykedve. Edward egy kápráztató mosollyal ajándékozott meg, ahogy felém hajolt és mondta:

„Megpróbálhatjuk.”

Amint még közelebb hajolt, kopogtak az ablakon. Megfordultam és megláttam Emmett csókra álló száját.

„Azt hittem, már rég fent vagy Rose-zal, némi időt töltetek egymással mielőtt jön az aszály, kedves bátyó. Alice határozottan kiéli az utolsó pár óráját,” ugratta Edward Emmettet, ahogy kiszálltunk a kocsiból.

Emmett duzzogni kezdett.

„Nos, ott lennék én, Rose viszont még mindig duzzog a Ruby dolog miatt. Egyszerűen nem értem, elvégre ő Ruby. Ezt tudja nem?” - kérdezte tőlem Emmett.

„Igen Emmett, szerintem tudja. Talán fel kellene menned hozzá, és elmondanod neki, hogy Ruby egy kurva, és dobtad, mert rájöttél, hogy Rose az egyetlen nő számodra. Az működhet. Ha nem, akkor ne mondd el neki, hogy én adtam az ötletet. Érted?” - kértem elég komolyan. Mivel együtt kell lennem Rosalie-val hosszabb időn keresztül, a legutolsó, amit akarok, hogy mérges legyen rám.

Széles mosoly terült el Emmett arcán.

„Köszi, Bella. Nagyszerű ötlet.” Megpuszilta az arcomat, mire Edward ideges pillantásokat vetett rá. Erre Emmett megforgatta a szemeit, és cuppanós csókot nyomott a számra.

„Mit is mondhatnék, szex mániás vagyok és most már mindkettőtöket megcsókoltam ugyanazon napon! Neked is olyan jó volt, mint nekem?” - ugratott, de aztán tényleg idegesnek nézett ki.

„Csak, hm, ne mondd el Rose-nak, hogy megcsókoltalak, különben megöl, kösz.”

A ház felé futott, de még hallottuk, ahogy Rosalie nevét kiabálta, mielőtt becsukta volna az ajtót. Megfogtam Edward kezét, és a tornác felé vettük az irányt. A házban izgatott mozgolódás volt. Alice egyszerre volt a neten és a telefonon, lázasan vásárolt és szidta a lassú kapcsolatot. Jasper mellette ült egy kötegnyi katalógussal, készen arra, hogy miután Alice végzett az egyikkel, a kezébe adja a következőt. Alice felénk pillantott, gyorsan ránk mosolygott, majd fordult is vissza a rendelésekhez. Hallottam, ahogy épp vitatkozott a vonal túlsó végén lévő emberkével az éjszakai kiszállítás miatt.

Az ötletem biztos működött, mert láttam, hogy Emmett felkapta Rosalie-t és felfutott vele a lépcsőn.

„Hála az égnek, hogy kibékültek,” - mondtam inkább csak magamnak, de Edward persze meghallotta, és meg is lepte az érdeklődésem.

„Miért érdekel ennyire a szerelmi életük Bella?” Az értetlenség kiült az arcára.

„Nos, elég önző okból. Azt akarom, hogy Rosalie annyira boldog legyen, amennyire csak lehetséges, amikor a ’közelebb kerülési időt’ töltjük, és némi Emmettel töltött idő feldobja majd. Nem akarom, hogy a szükségesnél ingerlékenyebb legyen.” Szavaimra Edward nevetni kezdett.

„Az egész következő 24 óra túléléséről szól, önfenntartás.” Nagy csattanás hallatszott fentről, amire még Alice is felkapta a fejét. Esme, aki csendben ült a kanapén, csak megrázta a fejét. „Ti ketten szerintem nem akartok még egy ideig felmenni.” Egyetértően bólintottam. Edward a vállát vonogatta, majd leült a zongorához és játszott egy kicsit, hogy elnyomja Emmett és Rosalie szerelmi életének föntről érkező hangjait.

Pontosan öt órakor Carlisle belépett a nappaliba és mindenkit az ebédlőbe invitált. Emmett és Rosalie is megjelentek, mindkettejük arcán hülye vigyorral. Emmett rám kacsintott, mire elpirultam. Edward karja átölelt, és a széke melletti helyre vezetett. Mikor mind leültünk, Carlisle újra megállt az asztal végénél és beszélni kezdett.

„Szeretném megköszönni, hogy mind elmentetek ma a terápiára. Tudom, hogy nem volt könnyű egyikteknek sem, de Esme és én határozottan kitartunk amellett, hogy lehetőséget adjunk ennek. Azt is tudom, hogy a házi, amit Dr Dover adott mindegyikőtök számára kihívás lesz, de nem kételkedem abban, hogy mind sikeresen elvégzitek. Esme és én úgy döntöttünk, hogy mind ugyanazt a 24 órát kapjátok, tehát ma este héttől holnap este hétig tart mindenki feladata. Alice, a telefont és az internetet kikapcsoljuk a házban, hogy könnyebb legyen neked. Rosalie letiltja az autók vezérlőit is, hogy senki ne tudjon elhajtani. Ha valaki mégis ezzel próbálkozna, Emmett örömmel beleegyezett, hogy visszatartsa őt.”

Alice idegesen topogni kezdett a lábával.

„Ami téged illet Emmett, nem lehetsz egyedül Rosalieval az adott időn belül. Valakinek mindig veled kell lennie. Hogy biztosra menjünk, az ajtót is le fogjuk venni a hálószobátokról, nem mintha ez megállítana, de...” Carlisle hangja elhalkult, ahogy mind vihogni kezdtünk. Igaza volt, az ajtó hiánya nem állítaná meg őket.

„Edward, te tisztában vagy a szabályokkal, Esme és én reméljük, hogy nem lesz semmi problémánk veled a feladat teljesítésének végrehajtásával. Reméljük, hogy te Bella nem fogsz visszaélni a hatalmaddal, amit most kaptál Edwarddal kapcsolatban, te pedig Edward reméljük, hogy figyelmes leszel Bellával, amikor ő végzi a feladatát. Egy kis megértést és türelmet várunk tőled.” Edward velem együtt bólintott.

Carlisle sóhajtott:

„Jasper, Jasper, Jasper”. Jasper röviden, de gonoszul elnevette magát, kirázott tőle a hideg.

„Te fiam, te képes vagy arra, hogy mindannyiunk életének következő 24 óráját pokollá tegyed, de remélem, hogy ettől visszatartod majd magad. Személyesen én foglak figyelni.” Ez alkalommal Jasper mélyebbre süllyedt a székén, tudta jól, hogy Carlisle komolyan beszélt. „Nem akarom, hogy halomra döntsd a testvéreid próbálkozásait a saját szórakoztatásod céljából. Megértetted?” Jasper hang nélkül bólintott, de én még nem nyugodtam meg, mert Edward továbbra is merően figyelte őt.

„Mindőtöknek két órája van még, használjátok azt értelmesen... pontban hétkor, a házi feladat elkezdődik.” Carlisle épp befejezte, Alice már ugrott is fel, átrepül Jasper lábai felett és a garázs irányába rohant. Jasper szorosan a sarkában „Este hétre visszaérek, ígérem Carlisle...” sikította Alice és kizúgott a házból. Hallottam Rosalie magas sikolyát is, ahogy Emmett kergette felfelé a lépcsőn.

Tíz perccel hét előtt kinyílt az ajtó és Alice bukdácsolt befelé. Jasper haja kócos volt, és igen kábultnak látszott. Edward felugrott és hozzá sietett. 'Jasper mi a fene történt veled? Megtámadtak?” Jasper nemet intett a fejével, de nem mondott semmit. Alice mellém huppant a kanapéra.

„Alice jól vagy?” kérdeztem hezitálva. Alice szemei üvegesen néztek rám. „Nagyon rémisztő volt Bella, elrángattam Jazzt a... oh segítség... elrángattam őt a... a Walmartba! Olyan sok minden volt ott... egy Szuper Walmart volt, én meg csak futottam a folyosókon és dobáltam mindent a bevásárló kocsiba olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Mikor egyet feltöltöttem, Jasperhez löktem és szereztem egy újat. Az emberek azt hitték, hogy valamiféle rádiós játékon nyertem és csak két percem volt vásárolni. Húsz perc után viszont már kezdtek ijedezni. Amikor kihívták a rendőrséget, elhajtottunk. Jasper még mindig sokkos állapotban van.” Szeretetteljesen nézett a férjére, aki mozdulatlanul ült a konyhában, mellette egy tátott szájú Edward olvasott a gondolataiban.

„Mit csináltál azzal a sok mindennel Alice?” Körülnéztem. Nem hozott magával semmilyen szatyrot.

„Elvittük a nők átmeneti otthonába, azt gondolták, nyertek a lottón,” motyogta Alice, ahogy felállt és a konyha felé indult a még mindig döbbent Jasperhez:

 „Sajnálom Jazz, nem tudom mi ütött belém.” suttogta kedvesen a fülébe.

Jasper felemelte a kezét, hogy megállítsa.

„Ne beszéljünk többet róla Alice.” Az órájára nézett. „Hét percem van arra, hogy az ellenőrzésem alá vonjam az érzéseimet, vagy különben egy mérföldön belül itt mindenki pánikrohamot fog kapni. Kérlek, bocsáss meg.” - Jasper felállt a székéből és a szobájuk felé vette az irányt. Alice szomorú arccal követte.

„Várj meg Jazz, már sokkal jobban vagyok, ígérem.”

Edward és én kábultan ültünk a konyhában, amikor a lámpa hirtelen pislákolni kezdett.

„Hát ez meg mi volt?” - kérdeztem. Edward nevetni kezdett.

„Carlisle nagyszerű sebész, de villanyszerelőnek csapnivaló.” A pincéből Carlisle kiáltott fel. „Hallottam ám Edward! Esetleg nem akarsz lejönni, és segíteni, nagyokos?” Edward megforgatta a szemeit.

„Az internetet és a telefont akarja kikötni, de úgy látszik az összes vezeték egyforma.”

Kuncogtam annak gondolatára, hogy Carlisle odalent átkozódik a nyomtatott áramkörök fölött. „AHA! Siker.” mondta Carlisle felfele jövet a pincéből. Rosalie bukkant fel, a haját egyengette, ahogy a garázs felé sietett.

„Rajta vagyok Carlisle, csak elvonták a figyelmemet.” Edward idegesen nézett az órájára.

„Egy perc és kezdődik. Készen állsz?”- kérdezte aggódva. Fejemmel nemet intettem. Kézen fogott és a nappaliban lévő kanapéhoz vezetett. A szoba sarkában Carlisle ellenőrizte, hogy biztosan nem működik-e az internet. Esme is bejött és Carlisle válla fölött leskelődve nézte, mit csinál a férje.

„Nincs on-line vásárlás a következő 24 órában,” mondta Carlisle egy kacsintással egybekötve.

Emmett is előbukkant a szobájából, olyan boldognak tűnt, mint egy héjába zárt kagyló. Az órájával vacakolt, majd felnézett ránk és magyarázkodni kezdett.

„Mi van? Csak beállítom az ébresztőt, hogy azonnal tudjam, hogy lejárt a 24 órám!” Rosalie visszaért a garázsból, az autók már nem használhatók. Hivatalosan is csapdában voltunk a következő 24 órára.

„Ugyan Rose!” jajgatott Emmett. Rose értelmetlenül nézett rá.

„Miért nyafogsz nagyfiú? Mennyi idő telt el, 30 másodperc? Talán tényleg van valami baj veled.” Emmett lassan hozzá sétált és a lány arcán lévő olajfoltra mutatott.

„Tudod, mennyire szeretlek olajos Rose! Miért teszed ezt velem, mikor egy szerzetes életét kell élnem?” Ténylegesen úgy duzzogott, mint egy kisfiú. Rose megpróbálta letörölni az olajfoltot az arcáról, de egy kicsi még ott maradt, Emmett pedig tovább nyafogott. Miután megelégeltem Emmett hisztijét, Rosehoz mentem.

„Gyere ide Rose, nézd csak, itt maradt még egy apró folt, úgy látszik ez épp elég ahhoz, hogy a nagydarab srác térdre kényszerüljön.”

Hátrahúzta hosszú szőke haját, hogy az egész arca látható legyen. Ahogy felemeltem a kezem, hogy letöröljem a foltot, Rose hirtelen megragadta a csuklómat, mire én némileg rémülten mozdulatlanná dermedtem. Átható szemei az enyémbe mélyedtek, és valahol a háttérben hallottam, hogy Edward „JASPER!”-t kiált, de már túl késő volt, mielőtt akár csak pisloghattam volna, Rose egy nagy csókot nyomott a számra.

Minden gyorsan történt. Nagy csattanást hallottam és sok káromkodást, de egyedül Rosalie szemét láttam, csak pár centire volt tőlem. Valami vámpírféle szorításban tartott, amiből nem tudtam szabadulni, így csak álltam megdermedve, ahogy a szája közeledett az enyémhez. A szája mintha az örökkévalóságig tapadt volna az enyémre, mikor is hirtelen kinyíltak a szemei és sokkoltan sikoltott. „Mi a fene történt?”

„Um, azt hiszem, megcsókoltál Rose. Ez egyike volt a kapcsolatépítő tevékenységnek?” -kérdeztem idegesen. Ha ez volt az egyik, akkor igenis tartottam a másiktól. Nehezen hittem el, hogy Esme rábólintana az ilyesféle tevékenységekre.

„Persze, hogy nem! Jasper, az a gonosz kis seggfej, rám küldött egy óriási hullámnyi bujaságot pont akkor, amikor közel jöttél, és nem tudtam megállni. Jasper, ezért véged lesz!” Ezzel végre abbahagyta az üvöltést, és mindketten a maradék Cullenek felé néztünk.

Emmett Esme kávés asztalának maradványán ült, kezével a pólójába csimpaszkodott a szíve tájékán. Edward egyik keze a szája előtt volt, a másikkal a kanapé karfáját markolta. Carlisle és Esme a számítógép közelében dülöngéltek a hisztérikus nevetéstől, Alice a lépcső tetején csapkodta Jaspert.

„Mi van ma veled, hogy mindenkit összehozol mindenkivel? Először Edward és Emmett, most pedig a lányok? Csak nem valami perverz orgiát néztél tegnap este? Azt hittem, a legutóbbi incidens óta minden ilyen csatornát blokkoltunk előletek fiúk!” Kérdezte Alice vádló tekintettel.

„Nem, nem, Alice, azt hittem Rose Emmettel van, és ő, tudod, ráugrana Emmettre. Fogalmam se volt arról, hogy kikezdene Bellával! Emmett túltöltött az ő olajos Rosalie-ja iránt érzett vágyával, én pedig csak hagytam, hogy a családom érezze az érzelmeimet, ahogy Dr Dover mondta... és akkor TE megcsókoltál és nem tudtam megállítani magam! De nézz most Emmettre, mint aki megbénult!” A szemeim megkeresték Emmettet, aki lihegett ugyan, de azon kívül nem mozdult, csak felváltva nézett hol rám, hol Rosalira és tovább markolászta a pólóját. A lépcsőről Alice és Jasper nevetése elárasztotta a házat.

„Gyorsan Jazz, jobb, ha elbújunk!”

Amikor végre leesett, hogy megcsókoltam Rosaliet, az arcom skarlátvörösre váltott és lassan hátrálni kezdtem.

„Bocs Rose, az én hibám. Izé, még egy kicsit olajos vagy, de majd te...” És amilyen gyorsan csak tudtam, Edward ölébe ugrottam, és ingébe temettem az arcomat. Pár másodpercig még úgy ült mint egy szobor, majd hallottam, hogy lassan kiengedte a levegőt. Szabad karjával átölelte a vállamat és megpuszilta a fejem tetejét.

„Szóval, ki csókol jobban, én vagy Rose?” - kérdezte lazán. Éreztem, hogy a teste rázkódott a nevetéstől. Mérgesen felültem és a szemébe néztem, felhúztam a szemöldököm és válaszoltam.

„Féltékeny vagy Edward? Mondhatom, értem már miért szereti Emmett ennyire csókolgatni!” Bosszankodva felfelé indultam. Láttam, hogy Rose a még mindig a mozdulatlan Emmettet nézi, majd elviharzott, és engem megelőzve felment. Olyan erővel vágta be az ajtót, hogy a fa is belejajdult. Alice és Jasper természetesen eltűntek, féltve a biztonságukat.

Ahogy a lépcső tetejére értem megálltam, és még pont hallottam, hogy Emmett végre megszólalt.

„Haver, ez valószínűleg a legdögösebb dolog volt, amit valaha láttam.” Mosolyogtam, ez megmagyarázza Emmett reakcióját.

Ami meglepett, az Edward válasza volt.

„Tudom,” mondta és együtt nevetett Emmettel.

Lefelé néztem, de a szemem sarkából láttam, hogy Rose is kidugta a fejét az ajtón és hallgatta a fiúkat. Széles mosoly ült az arcán. Tekintete megtalált engem is a folyosón, egy ujjával intett, hogy várjam meg. Halkan odajött hozzám, bejött Edward szobájába és becsukta az ajtót. Zsebéből elővett egy jegyzettömböt és írni kezdett.

'Bocs a csók miatt. Jasper szemét. Tudom, mi lesz az első közös akciónk. Elmegyünk piknikezni reggelire. Jól hangzik?'

Igent bólintottam és mosolyogtam.

Elvettem a tollat 'Mi lesz a menü?'

Szélesen elvigyorodott, ahogy körmölte a választ 'Valami, amit hidegen a legjobb tálalni'.

Elolvastam és megértően rákacsintottam. Egy valószínűtlen szövetség jött létre, amit létrejöttét megelőzően csókkal pecsételtünk meg. Rose újra írni kezdett.

'Amikor piknikezni megyünk, Edwardnak zongoráznia kell, hogy senki ne tudjon hallgatózni. El tudod ezt intézni?'

Okét mutattam, amitől csak jobban vigyorgott, mint addig. Gyorsan megölelt és eltűnt az ajtó mögött.

Edward még mindig lent volt Emmettel, azt tárgyalták ki mit tudott, mikor elhatároztam, hogy elérkezett az első döntésem ideje. Az ajtóba álltam és elkiáltottam magam. „Edward, úgy döntöttél, hogy feljössz és megnézed, minden rendben van-e velem, miután kikezdett velem a testvéred!”

Emmett nevetni kezdett. „Ha-ha, Bella mondja meg, mit csinálj. Ha-ha, egy lány mondja meg, mi legyen.”

„Bella?” - hallottam Edwardot a lépcső aljáról.

„Igen, úgy döntöttem, megpofozhatod. Használd kérlek Rosalie Cosmóját... az jó vastag!” -feleltem.

Két hangos csattanás után Edward mellettem ült a bőrkanapén.

„Hogy vagy? Sajnálom, hogy a húgom molesztálta az ajkaidat,” - mondta alázatosan. Hitetlenkedve húztam fel a szemöldököm.

„Valahogy nem hiszem, hogy annyira sajnálod,” gúnyolódtam.

„Ugyan már Bella, be kell látnod, vicces volt” - mondta és közben az oldalamat csiklandozta, hogy nevetésre bírjon.

„Volt olyan vicces, mint amikor Emmett ma rád ugrott? Azt viccesnek mondanád? Azt legalább csak Jasper látta. Én bezzeg az egész család előtt kezdtem ki Rose-zal!” A hangom egyre hangosabb volt, míg a végén már kiabáltam.

Teljesen megdöbbentem, amikor ahelyett, hogy mérges lett volna, Edward úgy nézett, mint aki jól szórakozik.

„Mi olyan vicces Edward? Szórakoztat a haragom?” - kiáltottam.

„Nem szeretet, de nem is a harag az, amit most érzel...”

„A fenébe is Jasper!” - kiáltottam és kiszaladtam, pont időben ahhoz, hogy lássam, ahogy egy szőke fej tűnik el a fordulóban. „Fuss is Jasper... erre emlékezni fogok... amikor a legkevésbé számítasz rá!” Levegő után kapkodva lehajoltam és a combjaimra tettem a kezeim, hogy megnyugodjak.

„Hülye vámpír sógor,” - motyogtam és visszamentem Edward szobájába.

„Kösz a segítségedet, Edward,” - fortyogtam. Miután rájöttem, hogy még mindig úgy viselkedtem, mint egy veszett kutya, vettem pár mély lélegzetet, Edward pedig továbbra is jól szórakozott.

„Nagyon aranyos vagy, amikor mérges vagy, tudtad ezt?” Mellém jött és átölelt.

„Nem vicces Edward, még mindig mérges vagyok.” Az agyamban több lehetőség vágtatott át, hogy miként dönthetném le Jaspert, mikor megéreztem Edward arcát az enyém mellett.

„Tudod Bella, azt próbáltam eldönteni, hogy a válladat vagy nyakadat csókoljam meg, mit gondolsz?” Jeges leheletétől kirázott a hideg, ahogy arcát a hajamba temette.

„Hm, nos… mindenképpen a nyakamat kellene megcsókolnod...” Ajkait azonnal éreztem a nyakam meleg bőrén. A lábaim elgyengültek, megszédültem.

„Jobban érzed most magad Bella?” - kérdezte Edward és folytatta a nyakam csókolgatását.

„Igen… jobban… sokkal jobban,” - motyogtam és a szívem sebesen dobogni kezdett.

Edward csak nevetett a szívem által okozott dübörgésen, amit könnyen érzett, amikor hozzá simultan.

„Szóval Bella most, hogy jobban érzed magad…” Ajkai lassan az arcomon voltak és a szájam felé osontak. „MMMHMM” motyogtam értelmetlenül, csukott szemekkel, vártam, hogy ajkai az enyémet érintsék.

„Van számodra pár esküvői kérdésem!” Szemeim tágra nyíltak és megláttam vigyorgó arcát, pár centire az enyémtől.

„Rendben, de mi is lesz rajtad, miközben kikérdezel? Oh, ez könnyű lesz, épp most döntöttél úgy, hogy nem lesz rajtad póló, amíg felteszed az idétlen kérdéseidet. Vetkőzz Edward!” Követeltem, és az ágyára vetettem magam. Hasamra feküdtem és felkönyököltem, vártam, hogy elkezdődjön a műsor.

„Bella, nem veszem le a pólómat,” - mondta durcásan.

„De igen.”

„Nem.”

„De igen… Carlisle!!!” Kiáltottam. Másodperceken belül Carlisle a szoba ajtajában állt.

„Mi kellett volna Bella?” - kérdezte, közben Edward bosszús arcát figyelte.

„Edward nem végzi a házi feladatát, és úgy gondoltam, jobb, ha tudod.”

„Edward, most mit csináltál?” -  sóhajtott Carlisle.

„Semmit, Bella megint abszurdan viselkedik. Azt mondta, hogy le kell vennem a pólómat, amikor beszélek vele. Dr Dover azt mondta, nem vagyok a szolgája,” mondta ingerülten és karba tette a kezét.

„Nem azt mondtam, hogy le kell venned a pólódat, csupán azt kérdeztem, mit tervezel viselni, amikor is felteszed azokat a kérdéseket, amik miatt döntéseket kell hoznod, amiket ugye nem hozhatsz, pontosabban szólva én hozom meg neked, én pedig azt mondom, hogy pólótlan leszel. Carlisle, te vagy a bíró, megszegtem bármilyen szabályt is?” - kérdeztem ártatlanul és felnéztem Carlislera, aki próbálta visszatartani nevetését. Tekintetét bocsánatkérően Edwardra emelte, aki hangosan felsóhajtott és elkezdte kigombolni az ingét.

„Köszönöm a segítséget, Carlisle!” - integettem boldogan, ahogy kiment a szobából és becsukta az ajtót.

„Látod, nekem igazam volt, neked nem…” - ugrattam, mikor is torkomon akadt a lélegzetem. Edward levette az ingét, feltárva ezzel sápadt mellkasát, ami maga volt a tökéletesség. A szemeim itták a szépet, ami a pólótlan Edward volt, bele akartam égetni az emlékezetembe. Ahogy tökéletes kábulatban ültem az ágyon, valami arcon csapott és visszarángatott a valóságba. Mikor lenéztem észrevettem, hogy Edward inge volt az, immáron az ölemben.

„Nem szép dolog dobálózni Edward.”

„Nem szép dolog bámulni Isabella,” - mondta, ahogy mézszínű tekintetét tekintetembe fúrta. Mellém feküdt az ágyra, fejét a karjára fektette.

„Szóval most, hogy már félmeztelen vagyok, feltehetek pár kérdést?” - kérdezte kedvesen.

„Igen – nagyjából azt csinálhatsz, amit akarsz, ha félmeztelen Edward vagy, hogy őszinte legyek…” - motyogtam, még mindig elkáprázatottan. Nevetett, majd előállt az első kérdéssel.

„Szeretsz?”

„Hát persze, hogy szeretlek.”

„Velem akarod tölteni az örökkévalóságot?”

„Újra, hát persze, hogy akarom.”

„Miért ijeszt meg annyira a házasság kérdése?”

„Az anyám átmosta az agyam.”

„Félsz attól, hogy mit fog Renee vagy Charlie szólni a házasságunkhoz?”

„Azt hiszem, valamennyire igen, de ha nem szoknak hozzá a gondolathoz, akkor átküldelek pólótlanul, hogy uszítsd rájuk a kápráztató testedet, és máris kezes bárányok lesznek. És aztán, mikor én is vámpír leszek, segíthetek elkápráztatni őket! De én magamon tartom majd a pólómat…”

„Örülsz annak, hogy összeházasodunk, vagy csak mindenbe beleegyezel, hogy mindenki más boldog legyen?” Észrevettem, hogy levegőt se vett a válaszomra várva.

Kezembe fogtam az övét és egyenesen a szemébe néztem, amikor válaszoltam.

„Nagyon örülök, hogy hozzád mehetek, ugyanakkor félek az egész esküvő dologtól. Amíg Alice viselkedik, addig jól leszek. Igazán, alig várom, hogy Mrs Cullen lehessek.”

„Szóval akkor nem csak a szex miatt jössz hozzám?”  Gyönyörű mosolya jelent meg az arcán. Megbökdöstem a vállát.

„Nem Edward, nem a szex miatt megyek hozzád, de ezzel együtt elvárom, hogy elképesztő legyen, a szex ami… persze, nincs semmi sürgetés!”

„Bella, mit tegyek veled?” - kérdezte és megpuszilta a homlokomat.

„Vegyél el, szeretkezz velem, majd változtass vámpírrá, hogy együtt tölthessük az örökkévalóságot. Ez hogy hangzik?” - kérdeztem játékosan, ujjaimmal a hátát simogattam.

„Tökéletesen.” Fülembe dorombolt, majd csókolgatni kezdett. A hátamra fordultam, Edward rám fordult, száját nem vette le az enyémről. Kezemmel tovább simogattam a hátát, próbáltam nem túl közel húzni magamhoz, különben tudtam, hogy elhúzódna.

„Lélegezz Bella,” suttogta, ajkával a nyakamon át a kulcscsontomig haladt. Kezeimet magunk közé húztam, és tökéletes mellizmait kezdtem simogatni. Hallottam, hogy mély levegőt vesz, és a nevemet suttogja.

A fejem forgott, amíg vissza nem kerültem a valóságba. Edward ajtaja lerepült a tartókról és az ágy mellett pár centire landolt. „Szállj le róla ember!” - kiáltotta Emmett.

„Az Isten szerelmére, meg akarsz ölni? Jasper ömleszti rám a kéjvágyat, ami kettőtökből árad! Olyan rossz, hogy Esme bezárta Rosaliet egy rejtett helyre a házban és még csak fél kilenc van. Még mindig hátra van 22 és fél óra… Edward, hol a fenében van a pólód?”