Második fejezet Edward szemszögéből Boldog születésnapot Rhea!

„Akkor holnap” – mondtam hidegen, ahogy Laurent kiment az irodámból.

„Golf? Feltétlenül, Cullen.”

Trénerem búcsúszavai sót hintettek a sebeimre. Hősies  kísérletem ellenére ma reggel körberugdosta a seggemet az edzőteremben – ő az egyetlen aki le tud győzni és most erre rá akar verni golfban is. Utálom a golfot. De sok üzlet köttetik golf közben és bár rühelltem beismerni, tényleg javított a technikámon.

Kibámulva Seattle  egére  a nagyon-is-ismerős unalom öntötte el a tudatomat. Valami időtöltésre van szükségem, vagy mindent megöl az unalom, az egyetlen dolog, ami a héten érdekelt, az volt, hogy elhatároztam, küldök Darfúrba két teherhajónyi élelmet. Ez Katet juttatta az eszembe, vissza kellene már érnie a szállítási tervekkel – mi a fene tartja vissza? És most mindjárt túl kell élnem egy interjút az akaratos Miss Hale-al a WSU diákmagazinja számára. Mi a faszért egyeztem bele? Gyűlölöm az interjúkat, ostoba kérdések ostoba tájékozatlan bárgyú idiótáktól. Megcsördült a telefon.

„Igen” – förmedtem rá ingerülten.

„Miss Isabella Swan van itt, hogy találkozzon önnel, Mr Cullen.”

„Swan? Rosalie Hale-t várom.”

„Miss Isabella Swan az, aki jött, Uram.”

„Engedje be.”

Nos, nos. Miss Hale elérhetetlen. Ismerem az apját, Alec-et, a Hale Media tulajdonosa – volt már üzleti kapcsolatunk alkalmanként. Agyafúrt üzletember és racionális emberi lény. Ezzel az interjúval kedvezek neki. Nem nagyon érdekel, hogy a lánya mennyire hasonlít rá. Az ajtónál levő mozgolódás zökkentett ki a gondolatmenetemből, ahogy egy hosszú gesztenyebarna hajból, sápadt combokból és barna csizmákból álló forgatag esett be fejjel előre az irodámba. Vissza kellett fojtanom az ösztönösen felbuggyanó röhögésemet, ahogy odasiettem a szegény lányhoz és segítettem neki lábra állni. Meleg, barna , összezavarodott tekintet találkozott az enyémmel – és megállított útközben. A legkülönlegesebb mély titkot rejtő színű szemek  voltak és a kíváncsiságom azonnal felhorgadt: milyen titkot rejtegethetnek? A lány elpirult arca ártatlan halványrózsaszínű volt, és hirtelen az foglalkoztatott, vajon az egész bőre ilyen hibátlan-e, és milyen rózsaszín lenne, ha egy pálca ütése melegítené fel? Basszus. Megállítottam gondolataim öntörvényűségét, megriadva azok irányától  - ez a lány nagyon fiatal.

Rám tátotta a száját, és alig álltam meg, hogy ne forgassam a szemeimet. Igen, igen a szépség csak látszólagos, baby. Nem hiszem, hogy jó lenne neked, ha mélyebben megismernél.

Showtime, Edward – na gyerünk, mulassunk egy kicsit.

„Miss Hale? Edward Cullen vagyok. Jól érzi magát? Kérem, foglaljon helyet.

Na, újra elpirult. Igazán mutatós a maga esetlen módján – apró, sápadt, hatalmas hajtömeggel, amit alig tart meg a hajgumija. Vajon hogy mutatna, ha leeresztené vékony meztelen vállaira? Cullen! Mégis mit gondolsz, hova vezetnek a gondolataid? Kinyújtottam a kezem. Elsuttogott egy bocsánatkérést és apró kezét a kezembe rakta.  Bőre tapintása hűvös és lágy volt, de kézfogása meglepően erős.

„Miss. Hale…..öööö… rosszul érzi magát, így engem küldött. Remélem, nem bánja Mr. Cullen.” – hangja halk, egy bizonytalan dallamossággal, és szaporán pislogott, hosszú szempillái röpdöstek azok fölött a sötét, sötét szemek fölött. Képtelenül arra, hogy elfojtsam a vidámságot a hangomban, ahogy felidéztem kevéssé illedelmes belépőjét szobámba, megkérdeztem, ki is akkor ő.

„Isabella Swan. Angol szakos vagyok Rose-al, ööö Rosalie-val… akarom mondani Miss Hale-lel a Washington Állami Egyetemen.”

Ideges, szégyenlős, könyvmoly típus, eh? Olyan is. Öltözéke ijesztő volt. Teljesen elrejtette az alakját az alá az egyenes vonalú pulóver alá. Hogy lehet ez a fiatal lány újságíró? Egy csepp magabiztosság sem szorult belé. Bájosan izgatott, szelíd, enyhén alázatos. Milyen érdekes gondolat. Cullen! Kissé megráztam a fejemet, bizonytalanul szórakozva helytelen gondolataimon, amelyek elcsépelt, de egyáltalán nem kívánatos úton haladtak. Zavart, hogy menyire hatással volt rám. Néhány közhelyet motyogva hellyel kínáltam és észrevettem, hogy sötét tekintete az irodában levő festményeket vizsgálja. Mielőtt meggondoltam volna, mit teszek, magyarázkodni kezdtem.

„Helyi művész. Trouton.” – mormoltam.

„Gyönyörűek. A szokásosat szokatlanul ábrázolva”- mondta álmodozóan, elveszve a kitűnő képzőművészetben. A profilja nagyon bájos – fitos orr, lágy, telt ajkak – és a szavai… Szavai a gondolataimat tükrözték – szokásosat szokatlanul. Első látásra kitűnő megállapítás – okos lány. Elmotyogtam egyetértésemet ahogy leültem vele szemben. Elővett egy gyűrött papírt és egy diktafont hatalmas táskájából, és amilyen kétbalkezes, kétszer is leejtette azt az átkozott dolgot a hülye Bauhaus kávézó asztalomra. Láthatóan soha nem csinált még ilyent. Valamilyen oknál fogva, amit nem igazán értettem, ezt az egészet elbűvölőnek találtam. Normális körülmények között az ilyen ügyetlenség felbaszott volna az egekbe, de mos muszáj volt beleharapnom a számba, hogy ne nevessek fel, és alig tudtam visszafogni magam, hogy ne segítsek neki. Egyre inkább ideges lett, és felötlött bennem, hogy javítani tudnék a motorikus mozgásán egy lovaglópálca segítségével. Megfelelően alkalmazva a legnagyobb mértékű idegességet is lehűti. A gondolat hatására jobban besüppedtem a székembe. Nyugalom fiú, állj le!

Felpillantott rám és beleharapott az alsó ajkába. Bassza meg! Az a száj! Hogy nem vettem eddig észre? Az alsó ajka duzzadt és telt , igen, szeretnék én is beleharapni.

„Bocsánat” – hebegte – „Nincs gyakorlatom ennek az izének a használatában.”

Látom, baby – gondoltam ironikusan – de most éppen nem tudom levenni a szemem a szádról.

„Csak nyugodtan, Miss Swan” – nekem is szükségem volt némi időre, hogy rendbe szedjem mocskos, eltévelyedett, teljesen magánjellegű gondolataimat. Mi a fene olyan érdekes ebben a lányban?

„Nem bánja, ha felveszem a válaszait?” –kérdezte nagyon-nagyon ártatlanul.

Majdnem elnevettem magam. Ó, kösz, baszd meg.

„Nos, miután ennyit bajolt a magnó beállításával… Most kérdezi meg?” – nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam. Rám pislogott azokkal a sötét őzike szemeivel, elveszett egy pillanatra. Ne legyél már állat, Cullen!

„Nem, nem bánom.” – mondtam, tekintetétől megbabonázva.

„Mondta Rose, akarom mondani, mondta Miss Hale, hogy miről is fog szólni ez a beszélgetés?”

„Igen, az önök iskolai újságjában fog megjelenni, a WSU Szemtanúban. A végzősök számában, ami arról fog szólni, hogy az idei diplomaosztó ünnepségen én adom át a diplomákat...” És, hogy mi a szarért egyeztem ez utóbbiba bele, fogalmam sincs. Sam a Személyzeti Osztályról azt mondaná, mert ez egy kitüntetés, és mert a környezettudományi osztály kutatási programjának Vancouverben publicitásra van szüksége, hogy több támogatót szerezzen a tőlem összekalapozott pénz mellé.

Miss Pirulós Swan még egyszer rám pislogott, mintha valami meglepőt mondtam volna, és kissé helytelenítően nézett rám.

Tényleg nem nézett utána semminek, mielőtt idejött erre a interjúra? Tudnia kellene, de úgy néz ki, hogy nem tudta. A gondolat lehűtött – kellemetlen, nem mintha tőle, vagy bárkitől mást várnék, akire az időmet pazarolom. Cullen, nem ismered a csajt! És hagytam a francba az izgató gondolatot, hogy jó lenne megismerni őt, jól megismerni, intimen megismerni.

„Jó… nos, van néhány kérdésem, Mr Cullen.” – és félrekotort egy megszökött hajtincset a füle mögé, kizökkentve a bosszúságomból.

„Gondoltam, hogy vannak…” - válaszoltam szárazon. Hadd szenvedjen.

Visszafogottan fészkelődött, azután úgy nézett ki, összeszedte magát. Előrehajolt, megnyomta a start gombot a diktafonon és lenézett gyűrött jegyzeteire.

„Ön nagyon fiatal, és már egy igazi birodalmat sikerült kiépítenie. Minek köszönheti a sikerét?” – visszafojtottam egy sóhajtást és a vágyamat, hogy alaposan megszidjam -  jobbat is tudna ennél, nem? Micsoda hülye kérdés – nagyon kiábrándító, nem az eredetiség alfája. Előhúztam szokásos válaszomat, amit, ha megcsinálta volna házi feladatát, tudna is.

Nagyon egyszerűen fogalmazva, van néhány kivételes ember, aki nekem dolgozik. Emberek, akikben bízok – amennyire csak tudok bízni bárkiben is – és akiket jól megfizetek, de az igazság az, hogy baszottul zseniális vagyok abban, amit csinálok – olyan egyszerű, mint a gravitáció. Rosszul prosperáló cégeket vásárolok fel – rendbe teszem őket – vagy ha tényleg teljesen tönkre mentek, feldarabolom őket mint egy fadarabot és eladom a vagyonukat. Egyszerű dolog, ha tudjuk a kettő közötti különbséget – és ez mindig azokon az embereken múlik, akik üzemeltetik ezeket a cégeket. Jó szakemberekre van szükséged, és én jól meg tudom ítélni az embereket, jobban, mint bárki más.

„Lehet, csak szerencsés volt.” – mondta csendesen.

Szerencsés? Semmi szerencse nem játszott itt közre, Miss Swan. A bosszúság borzongása futott át rajtam, és a kíváncsiságom újra felébredt. Szerénynek és csendesnek látszik, de a kérdései…  Senki nem kérdezte még, hogy szerencsés voltam-e. Kemény munka, emberek megszerzése – közelről figyelése, hátsó gondolatok kitalálása, ha szükséges – és ha nem felelnek meg a feladatnak, hamar megszabadulni tőlük –ez az, amit csinálok, és  ebben nagyon jó vagyok. Fitogtatva műveltségemet kedvenc amerikai iparosomtól idéztem:

„Azt hiszem, Harvey Firestone mondta: Az emberi fejlődés és gyarapodás előrevitele egy vezető legnagyobb kihívása.”

„Úgy tűnik, ön az irányítás megszállottja.”

Már megint kibillentett a nyugalmamból, és majdnem felhorkantam a röhögéstől. Fogalma sincs róla – Irányítás , ez a középső nevem.  Rábámultam. Mit meg nem tennék, hogy irányíthassalak, baby.

„Ó, én mindenek felett gyakorlom az irányítást, Miss Swan.” - válaszoltam szárazon.

Szemeit tágra nyitotta, arca elpirult, és már megint harapdálta a kibaszott szája szélét. Ez... felizgat. Miért? Mi a fene olyan érdekes ebben a lányban? Megpróbáltam a gondolataimat egyenesben tartani – folytatni gondolataim irányítását.

„Azonkívül mérhetetlen erőt biztosít a titkos ábrándjaid megvalósításában, ha úgy születtél, hogy ellenőrizzél minden dolgot…” – mint ahogy irányítani szeretnélek téged. A kibaszott égre, Cullen! Csak két perce ismered!

„Úgy érzi, hogy mérhetetlen ereje van ?”

Bosszúságom növekedett. Mélyen valahol úgy éreztem, hogy folyamatos kérdései ellenére, már tudja a választ. De valójában a saját, kelletlen válaszom, amit adtam neki, az bosszantott fel igazán.

„Több mint ötvenezer embert foglalkoztatok, Miss Swan. Ez, hogy úgy mondjam, ad nekem némi felelősséget. Erőt, ha úgy tetszik. Ha elhatározom, hogy többé nem érdekel a telekommunikációs üzlet és eladom - nos, akkor huszonötezer ember fog küszködni a jelzálogaik visszafizetésével körülbelül egy vagy két hónap elteltével….”

Szája tátva maradt a válaszomra. Nyelje le, Miss Swan. Éreztem, ahogy lelki egyensúlyom visszatért.

„Nincs egy bizottság, akinek köteles beszámolni?”

Gyorsan válaszoltam. Megint egy olyan dolog, amit tudnia kellene, és felhúztam a szemöldökömet.

„És érdekli valami a munkán kívül? – folytatta sietősen, felmérve a reakciómat, és megint elpirult. Megint majdnem elröhögtem magam.

„Rengeteg minden érdekel, Miss Swan.” – és nem tudtam nem vigyorogni. Óh, szeretném megmutatni, mi érdekel, baby, de valahogy úgy gondolom, nem lennél elbűvölve. Gondolataimba hívatlanul betolakodott a képe, különféle pozíciókban a játszószobámban, a kereszthez bilincselve,  békaszerűen elterpeszkedve a baldachinos ágyban, áthajolva a korbács-padon. Baszd meg, Cullen! Uralkodj magadon! Basszus, már megint ez az elpirulás – olyan, mint egy védekező mechanizmus.

„Amikor  nagyon keményen dolgozik, mi az, ami kikapcsolja?”

„Kikapcsol?” – vigyorogtam rá. Micsoda kifejezés! Van fogalma arról, hány cégben vagyok érdekelt? És ekkor felötlött bennem: mit csinálok, hogy kikapcsolódjak? Vitorlázok, repülök, baszok, és kiverem a szart az olyan barna hajú lányokból, mint amilyen te vagy. Szép, szabályos választ adtam neki, kihagyva a két kedvenc hobbimat.

„Sokat fektet be a termelő iparba, pontosan miért ebbe?”- kérdése visszahozott a jelenbe.

„Szeretek építeni, szeretem tudni, hogyan működnek a dolgok, mi működteti a dolgokat... hogyan kell építeni, bontani… szeretem a hajókat… mit is mondhatnék? Élelmet szállítanak a föld bármely pontjára. Miért ne szeretném?”

„Ez úgy hangzik, mintha a szíve győzne a logika és a tények felett.”

Szívem? Nekem? Az én szívem kegyetlen lett a túlvilág megismeréstől valamikor régen.

„Lehet… bár sokan vannak, akik azt mondják, nincs szívem.”

„Miért mondanák ezt?”

„Mert nagyon is jól ismernek” – mosolyodtam el szárazon. Senki nem ismer, kivéve Irinát, természetesen. Kíváncsi voltam, mit szólna, hogy a kis Miss Swan itt van. Ez a lány egyvelege az ellentmondásoknak – szerény, esetlen, kétségtelenül okos, és állatira kívánatos. Igen, elismerem – szeretném kikötözni, megostorozni és megbaszni. De ez nem fog megtörténni.

„Szóval a barátai szerint könnyű önt kiismerni?”

„Nagyon magamnak való ember vagyok, Miss Swan, és messzire elmennék, hogy megvédjem a magánéletemet. Nem gyakran adok interjút…” – teszem, amit teszek, nincs választásom.

„Miért egyezett bele ebbe a beszélgetésbe?”

„Mert az egyetem egyik támogatója vagyok… ráadásul minden célom és szándékom ellenére nem tudtam lerázni Miss Hale-t. Állandóan zaklatta a PR-osokat, és én becsülöm az ilyen kitartást.” És most kimondottan örülök, hogy te jöttél és nem Alec Hale lánya.

„A mezőgazdasági technológia is érdekli… miért fektet be abba a területbe is?”

„A pénzt nem tudjuk megenni, Miss Swan, és túl sok ember van ezen a planétán, aki nem ehet eleget.”  - néztem rá közömbösen. Nincs olyan, hogy sötét múltam előkerüljön.

„Ez nagyon emberbarátian hangzik. Ez valamilyen szenvedély az ön részéről? Etetni a világ szegényeit?”

Vállat vontam. Jobb, ha blöffölsz, hogy kimássz ebből Cullen.

„Ez tisztán kemény üzlet.”

Szemöldökét összehúzta szkeptikusan és egy kis ’v’ formálódott a homlokán. Szerettem volna megcsókolni ott, aztán megdugni a száját, igen. Azt a szájat gyakorlatoztatni kell.

„Van valamilyen életfilozófiája? És ha igen, mi az?”

„Nincs semmilyen filozófiám. Inkább valamilyen vezérelvet követek, mondjuk Carneige-ét: Az az ember, akinek meg van a lehetősége az elméje teljes uralására, minden mást is birtokolhat, amire jogosultságot szerzett. Én nagyon különc ember vagyok. Szeretem a felügyeletet… önmagamon és mindenki máson körülöttem.

„Szóval, birtokolni akar dolgokat…”

Igen, baby. Téged, például. A gondolat nagyon vonzó volt. Elképzeltem a térdén állva, előttem. Cullen! Nem. Fog. Megtörténni.

„Szeretném megérdemelni, hogy birtokolhassak dolgokat, de… végül is… igen.”

Tényleg gondodat tudnám viselni.

„Úgy hangzik, mint egy igazi fogyasztó.”

Tudom, mi szeretnék fogyasztani. A szarba, új szex-szolgára van szükségem, ez lenne a bajom? Három hete, hogy Anette elment: nézzek magamra – tisztára megbolondulok, ezért a barna hajú lányért. Megpróbáltam mosolyogni és egyetérteni vele.

„Önt örökbe fogadták… milyen mélyen határozza meg, hogy ilyen ember lett?”

Mi az fasz köze van ennek az olaj árához? Éreztem, hogy megmerevedek. Micsoda hülye kérdés, ha azzal a repedt sarkú kurvával maradtam volna, valószínűleg halott lennék. Egy nem-válasz válasszal próbáltam megtéveszteni, nyugodt hangon válaszoltam. De csak tovább kérdezett, tudni akarta, hány éves vagyok. Lődd le, Cullen.

„Ehhez az adathoz bárhol hozzáférhet, Miss Swan” – mondtam komolyan, ő bűnbánóan nézett rám. Jó.

„Fel kellett áldoznia a családi életét a munkája miatt.”

„Ez nem kérdés” – vágtam vissza és haragosan néztem rá. A baszott fenébe vele!

Megint elpirult és megint rágta a szája szélét. Most tényleg meg akartam baszni a száját – akkor talán befogná végre. Volt bátorsága bocsánatot kérni.

„Fel kell áldoznia a családi életét a munkája miatt?”

Mi a fenének akarnék én egy kibaszott családot?

„Van családom. Van egy bátyám, egy nővérem és két szerető szülőm….Nem kívánom bővíteni a családomat.”

„A saját nemét kedveli, Mr. Cullen?”

Felszisszentem – nem hiszem el, hogy ezt kérdezte tőlem… a kimondatlan kérdést, ami felettem lebeg, ami a családomat is érdekli – a legnagyobb mulatságomra. Hogy merészeli? Szerettem volna kirántani a székéből, átfektetni a térdemen és kiverni belőle az életet, aztán a kezét szorosan hátrakötve megbaszni az asztalomon – ez lenne a válaszom a kérdésére. Micsoda idegesítő nőszemély! Vettem egy mély, nyugtató lélegzetet és láttam, ő is zavarba jött a saját kérdésétől. Bosszúszomjas elégtételt éreztem.

„Nem, Isabella, nem vagyok.” - felhúztam a szemöldökömet, de közömbösen néztem rá. Isabella, milyen szeretni való név. Tetszett, ahogy a nyelvemen átgördült.

„Elnézést kérek….ööö….ide volt írva” – gyorsan, idegesen igazította a haját a füle mögé.

Nem ismeri a saját kérdéseit? Talán nem is az övéi. Megkérdeztem, ittam a válaszát, tényleg nagyon mutatós. Sőt, gyönyörű.

„Ööö… nem... Rose… Miss Hale, ő írta össze a kérdéseit.”

„Együtt dolgoznak az iskolai újságnál?”

„Nem… ő  a szobatársam.”

Vissza kellett fojtanom a nevetést. Nem csoda, hogy odavan a helytől. Megdörzsöltem az arcomat, ahogy megvitattam magammal, mennyire nehezítsem meg a dolgát.

„Önként vállalkozott erre az interjúra?”

És megajándékozott azzal az alázatos nézésével, sötét szemei, félősek és idegesek a reakcióm miatt. Jó tudni, hogy elbátortalanítom.

„Kényszer volt… Rose nincs jól” – mondta lágyan.

„Ez sok mindent megmagyaráz.”

Kopogtak az ajtón. Angela szakított félbe bennünket.

„Mr. Cullen, bocsásson meg a zavarásért, de két perc múlva várják.”

„Még nem fejeztük be, Angela. Kérem, mondja le a találkozót.”

Angela habozva nézett rám… megdöbbent volt. Rábámultam – Kifelé! Most! Angela sötétvörös lett. A szarba. Nem akarok még egy valakit visszafojtott könnyekkel, vagy sírva látni. De úgy tűnt, magához tért.

„Igenis, Mr. Cullen” - motyogta, ahogy kiment.

Figyelmemet visszafordítottam a szemben ülő érdekes kreatúrára.

„Hol tartottunk, Miss Swan?”

„Ööö… kérem, ne halasszon el miattam semmit.”

De most rajtam volt a sor, lássuk fel tudok-e fedni valamit azok mögött a sötét szemek mögött rejtőző titkokból.

„Többet akarok tudni magáról, Miss Swan, gondolom, ez kielégítő” - ahogy előrehajoltam felé, szemei tágra nyíltak. Ó, igen – a szokásos hatás. Jó tudni, hogy nem hagyja hidegen a sármom.

„Nincs sok tudnivaló.” – mondta, újra elpirulva. Istenem, megfélemlítettem.

„Mik a tervei a diploma után?”

Halványan megvonta a vállát.

„Még nem készítettem terveket, Mr. Cullen, csak túl akarok lenni a záróvizsgáimon.”

„Van egy nagyon jó gyakornoki programunk…”

Baszd meg. Mit akarsz ezzel, Cullen? Felrúgni az aranyszabályt – soha, de soha ne dugj az alkalmazottal? Meglepetten nézett, és megint beleharapott a szája szélébe. Iszonyúan izgató. Miért? Kényelmetlenül megmozdultam.

„Oh, észben fogom tartani” – mormolta csendesen, és egy utógondolatként hozzátette:

”Bár nem hiszem, hogy illenék ide…”

Mi a francért nem? Mi a baja a cégemmel? Rákérdeztem.

„Nos, elég nyilvánvaló, nem?” 

„Nekem nem…” – mormoltam, elveszve sötét tekintetében. Megint teljesen megzavarodott és a diktafonért nyúlt. A szarba. Elmegy.

„Szeretné, ha körbevezetném?”

Gondolatban végigfutottam a délutáni programomon, semmi érdekes nem volt.

„Biztos vagyok benne, hogy ön nagyon elfoglalt, Mr. Cullen, és előttem még hosszú út áll.”

Mi? Egészen Portlandból jött? Maradnia kellene éjszakára. Biztos találnék neki helyet, ahol alhatna.

Visszamegy Portlandbe?” – gyorsan kinéztem az ablakon Pokoli dolog most vezetni, és esik az eső is.

„Nos, jobb, ha óvatosan hajt” -  mi a fenéért törődök vele? Ki akar menni – és jól is teszi. Mi a francot tudnék neki felajánlani?

„Mindenre választ kapott?” - tettem hozzá, megpróbálva, hogy tovább maradjon.

„Igen uram.” – mondta halkan. A válasza letaglózott – ahogy ezt a szót kimondta, ahogy kijött azon a csinos szájon… Egy kép száguldott át a képzeletemen, hogy mit szeretnék tenni azzal a szájjal, zavarba hozott és felbosszantott. Nem történhet meg, Cullen!

„Köszönöm az interjút, Mr. Cullen.”

„A köszönet önt illeti” – válaszoltam őszintén. Régen voltam elbűvölve ennyire bárki által – vagy ennyire felizgatva bármikor is. A gondolat felkavaró volt, és a csábító elképzelés róla, megkötözve és vágyakozva, megint megtámadta a tudatomat.

Felállt. Tükrözve mozdulatait, kinyújtottam a kezemet, vágyva, hogy megérintsem a bőrét.

„Amíg újra találkozunk, Miss Swan.” – mormoltam, halkan, és apró kezét a kezembe tette. Ekkor furcsa érzés csapott meg. Igen – akarom ezt a lányt – leginkább a játékszobámban.

Nagyot nyeltem, megpróbáltam visszaszorítani az érintése által kiváltott fizikai reakciómat.

„Mr. Cullen” – bólintott, kivette a kezét a kezemből és az ajtó felé ment.

A szarba. Nem engedhetem el csak így. Nyilvánvaló, hogy ki akar jutni, amilyen gyorsan csak lehet. Irritáció és inspiráció együttes érzése csapott meg.

„Csak biztosítom, hogy gond nélkül átjusson az ajtón, Miss Swan.”

Erre a célzásra megint elöntötte az a csodás rózsaszín pirulás – és én megint kíváncsi lettem, milyen lenne, ha egy pálca csapásai pirosítanák meg a bőrét.

„Nos, nagyon figyelmes” – csattant fel.

Miss Swan tud harapni! Ahogy kifelé ment, vigyorogtam mögötte, és követtem. Angela és Jessica meglepetten néztek fel. Igen, igen – csak kikísérem a lányt.

„Van kabátja?” – kérdeztem.

„Igen.”

Ránéztem Jessicára, aki azonnal ugrott és visszatért a tengerkék kabáttal. Istenem, ennek a nőnek jobban kellene öltözködnie. Elvettem a kabátot Jessicától, újból meglepve ezzel a cselekedettel, és az ’én csinálom’ tekintetemmel. Miss Swan-ra segítettem a kabátot – bár, ha rajtam múlott volna, inkább levetkőztetem, mint felöltöztetem. Ahogy felsegítettem vékony vállára a kabátot, finoman megérintettem bőrét és ő mozdulatlanná vált az érintésemtől. Igen, hatással vagyok rá – és én nevetséges módon megörültem ennek a gondolatnak. Kikísértem a lifthez , megnyomtam a hívógombot, ő izegve-mozogva állt mellettem. Óh, hogy meg tudnálak állítani, baby. Az ajtó kinyílt, ő besiklott, arccal felém fordult.

„Isabella” – mormoltam búcsúzóul.

„Edward” – válaszolt, ahogy a liftajtó bezáródott. A nevemet hallani a szájából furcsa és ismeretlen érzés volt – de pokolian szexi. Nos, bassza meg. Mi volt ez? Többet akarok tudni erről a lányról.

„Angela” – morrantam, ahogy visszafelé mentem az irodámba. „Hívja most rögtön Jenkset.”

Ahogy az asztalomhoz ültem várva a telefonra, rábámultam a festményekre. És Miss Swan szavai hangzottak fel bennem: ’A szokásosat szokatlanul ábrázolva’. Könnyen beszélhetett volna magáról is.

Felcsörrent a telefon.

„Jenks, háttérinformációra van szükségem.”

Tizennyolcadik fejezet

A fürdőkád fehér, mély, tojás alakú, nagyon formatervezett… Edward előrehajolt és megeresztette a szintén formatervezett csapot. Drágának kinéző fürdőhabot öntött a vízbe… édes, fülledt jázmin illata volt… hmm. Felegyenesedett és rám bámult sötét szemeivel, majd kibújt a pólójából és ledobta a földre.

„Miss Swan.” Nyújtotta ki a kezét felém. Óvatosan megálltam az ajtóban, tágra nyitott szemekkel. A kezeimet magam köré fontam. Előreléptem. Újra megcsodáltam testét… Fantasztikusan néz ki… Belső kisördögöm elalélt és visszavonult valahová a tudatom legmélyére. Megfogtam Edward kezét, ő megragadta azt és besegített a kádba… de még rajtam van az inge! …De azt teszem, amit mondott… Hozzá kell szoknom, ha élek a lehetetlen ajánlatával… Ha! A víz hívogatóan meleg volt.

„Fordulj arccal felém” – utasított, hangja halk volt.

Tettem, ahogy mondta. Behatóan nézett rám.

„Tudom, hogy finom az az ajak, meg is esküszöm rá, de abbahagynád a harapdálását?” – szűrte fogai között a szót.

„Ahogy rágod… arra késztet, hogy megbasszalak… és akkor sajogni fogsz, rendben?”

Levegő után kaptam, és automatikusan elengedtem a szám szélét… sokkolt, amit mondott.

„Yeah,” – provokált.

„Látom, értjük egymást” – vetett rám átható pillantást.

Eszeveszetten bólogattam. Nem gondoltam, hogy ennyire hatással vagyok rá…

„Jó” – nyúlt felém és kivette a I-podomat az ing zsebéből és a mosdóra tette.

„Víz és I-pod, nem a legokosabb kombináció” – mormolta.

Lenyúlt, megfogta a fehér ing szélét, áthúzta a fejemen és azt is a padlóra dobta.

Hátralépett és úgy vizsgált… az isten szerelmére, meztelen vagyok… elpirultam… lebámultam a hasamhoz emelt kezeimre, és elkeseredetten szerettem volna eltűnni a meleg vízbe a habok közé… de tudtam, Edward nem akarja, hogy eltűnjek.

„Hé.”

Felpislantottam rá, és ott állt félrehajtott fejjel.

„Isabella, te egy nagyon gyönyörű nő vagy, tetőtől talpig. Ne hajtsd le a fejedet, mintha szégyellnéd magad. Nincs semmi szégyellni valód, és hidd el, élvezet téged ámulni, ahogy itt állsz.”

A kezébe fogta az államat, hátradöntötte a fejemet, hogy a szemébe nézzek. Azokba a lágy, meleg szemekbe… vágytól égnek… oh, istenem. Nagyon közel volt, ha akarok felnyúlok és megérintem.

„Most bemehetsz a vízbe” – állította meg elkalandozó gondolataimat és én iszkoltam a hívogatóan meleg vízbe. Uoh… ez csíp egy kicsit… lepődtem meg. De nagyon finom volt az illata és a fájdalom is hamar csillapodott. Elfeküdtem, félig becsuktam a szemem, ellazultam a megnyugtató melegben. Amikor újra kinyitottam a szememet Edward éppen bámult rám.

„Miért nem csatlakozol hozzám?” – kérdeztem – úgy gondoltam bátran – de a hangom rekedt volt.

„Azon gondolkodtam. Menj előrébb.” – parancsolta.

Kilépett a pizsamanadrágjából és mögém mászott. Mögém ült és a mellére vont. Hosszú lábait az enyémre tette, térdeit behajlította. Így a bokája az én bokámig ért, és széthúzta azokat, ezzel széttárva a lábaimat… oh, istenem… Orrát a hajamban éreztem, ahogy mélyen beszívta a hajam illatát.

„Jó illatod van, Isabella.”

Reszketés futott át a testemen… meztelen vagyok és egy kádban ülök Edward Cullen Őfelségével… és ő is meztelen… ha valaki ezt mondja nekem tegnap reggel, amikor a hotelszobájában ébredtem… nem hittem volna el neki. Szent szar… csak tegnap volt?

Elővett egy tubus fürdőhabot a beépített polcról, és egy keveset a kezére nyomott belőle.

Összedörzsölte a kezét, finom habot képezve ezzel, és kezét a nyakamra kulcsolva elkezdte masszírozni a nyakamat és a vállamat, hosszú erős ujjaival. Felnyögtem… nagyon jó érzés volt.

A keze, rajtam.

„Szereted így?” – hallottam a hangján, hogy mosolyog.

„Hmm.”

Lefele mozgatta a kezét, először a karjaimon, aztán alattuk… a hónom alatt… gyengéden mosott. Igen örültem annak, hogy Rose ragaszkodott ahhoz, hogy szőrtelenítsek… Edward a mellem felé haladt. Felszisszentem, ahogy a megmarkolta a melleimet és elkezdte gyengéden gyúrni őket… biztosra ment. A mellbimbóim érzékenyek voltak… nagyon érzékenyek… biztos, hogy a tegnap esti nem egészen finom bánásmódtól. Nem habozott… sokáig… a lélegzetem felgyorsult, a szívem rohamtempót vert… és a keze haladt lefelé a gyomrom és a hasam felé. Éreztem növekvő erekcióját a hátamon… már ez maga izgató dolog volt, tudni, hogy a teste az én testemre így reagál… Aha… a képzeletedben… gúnyolódott kisördögöm… Kiráztam a fejemből a nemkívánatos gondolatot.

Megállt és egy fürdőkesztyűért nyúlt. Én csak pihegtem kívánóan, akaróan, kezeim a kemény, izmos combján voltak, Edward fürdőhabot öntött a mosdókesztyűre, lehajolt és a lábam között kezdett mosdatni. Visszatartottam a lélegzetemet. Ujjai gyakorlottan izgattak a mosdókesztyűn keresztül, ez mennyei… és a csípőm saját ütemében elkezdett mozogni, nekinyomódva Edward kezének. Ahogy az érzékek átvették az uralmat felettem, hátrahajtottam a fejemet, szemeim fennakadtak, szám kinyílt… ahogy nyögtem. Éreztem, ahogy az izgalom növekszik bennem… lassan, kérlelhetetlenül, belül… bennem… oh istenem…

„Érezd, baby…” – suttogta Edward a fülembe és nagyon gyengéden fogaival legelgette a fülcimpámat.

„Érezd, nekem…” – és lábaimat a lábaival hozzászorította a kád falához, foglyul ejtve engem, szabad utat kapva ez által hozzám… a legintimebb részemhez.

„Oh… kérlek…” – könyörögtem… megpróbáltam megfeszíteni a lábamat, ahogy a testem is megfeszült. Szexuális rabszolgaságban tart ez a férfi… nem engedett mozdulni.

„Azt hiszem, elég tiszta vagy már…” – mormolta és befejezte, amit éppen csinált. Mi?! Ne… ne… ne! Szaggatottan vettem a levegőt.

„Miért hagytad abba?” – alig tudtam kinyögni a szavakat.

„Mert más terveim vannak veled Isabella.”

Mi?… oh istenem…de…én már… ez nem fair…

„Fordulj meg… nekem is szükségem van mosdatásra…” – mormolta.

Megfordultam. Erekcióját határozottan megmarkolta. Eltátottam a szám.

„Szeretném, ha alapos ismeretségbe kerülnél ha úgy tetszik, tegező viszonyba, a legkedvesebb és legkedveltebb részével a testemnek. Nagyon ragaszkodom hozzá…”

Ez nagyon nagy, és még növekszik. A víz felszíne fölé. Felnéztem rá, és szemtől szembe kerültem gonosz mosolyával… élvezte meghökkent arckifejezésemet. Rájöttem, hogy bámulom – tágra nyitott szemekkel, tátott szájjal… nyeltem egyet… ez bennem volt?! Lehetetlen… Azt akarja, hogy megérintsem… hmm… oké… gyerünk, tegyük meg. Rámosolyogtam, a habfürdőért nyúltam és egy keveset folyattam a kezemre. Úgy tettem, ahogy ő… összedörzsöltem a kezem, hogy hab legyen rajta Nem vettem le a szemem Edwardról. Ajkaim szétnyíltak egy ütemben a levegővételemmel… nagyon lassan beleharaptam az alsó szájszélembe, majd a nyelvemet végigfuttattam ott, ahol az előbb a fogam volt… Szemei sötét jáde színűek voltak, nagyon komolyak és lassan tágra nyíltak, ahogy a nyelvem az ajkamat érintette… előrenyúltam és egyik kezemmel körbefogtam, utánozva azt, ahogy az előbb ő fogta magát. Félig lehunyta a szemét… sokkal keményebb volt, mint gondoltam. Meggyömöszöltem, és Edward rátette a kezét a kezemre.

„Így…” – suttogta és fel-le mozgatta a kezét, megszorítva a kezével a kezemet, hogy erősen szorítsam. Elakadt lélegzettel újra becsukta a szemét. Amikor újra kinyitotta, tekintete világos smaragd színben égett.

„Így jó, baby.” Elvette a kezét, hogy egyedül folytassam. Megint becsukta a szemét, ahogy teljes hosszában mozgattam a kezem férfiasságán. A csípőjét kissé felém tolta és én reflex-szerűen erősebben szorítottam. Halk nyögés tört fel mélyen a torkából. A számba venni… hmm… Felrémlett, hogy a számba dugta a hüvelykujját és kérte, hogy szívjam… erősen. A szája elnyílt, ahogy szaporábban vette  a levegőt. Előrehajoltam, amíg csukva volt a szeme és számba vettem, óvatosan szopogattam a nyelvemet a hegyén végigfuttatva.

„Whoa… Bella…” – szeme tágra nyílt, és én erősebben megszívtam.

„Jézusom…” – nyögte és megint becsukta a szemeit. Lefelé mozdultam, hogy mélyebben fogadjam a  számba. Újra nyögött…hah.. kisördögöm izgatott lett… meg tudom tenni. Tudok franciázni. Újból körbefuttattam a nyelvemet a férfiassága csúcsán és ő felemelte csípőjét. Szemei most nyitva voltak,  a vágytól homályosan… fogait összeszorította, ahogy újra felemelte a csípőjét. Még mélyebben nyomtam a számba, megmarkolva a combjait… Éreztem, ahogy a lábai megfeszültek a kezemben. Kinyújtotta a kezét, megragadta a copfomat és igazán mozogni kezdett.

„Oh… baby… ez igazán jó” – mormolta.

Erősebben szoptam, megfricskázva a nyelvemmel farka hegyét, fogaimat ajkaimmal befedetem és körbefogtam a számmal. Kifújta a levegőt… lélegzete hangosabb lett és felnyögött.

„Jézusom… mennyit vállalsz be?” – suttogta.

Hmm… Mélyebbre nyomtam a számban, a torkom hátuljáig, majd újra előre. Nyelvem körbefutott a hegyén… ő az én saját Edward Cullen ízű Popsicle-m, erősebben és erősebben szoptam. Egyre mélyebbre nyomva, egyre erősebben nyalva a nyelvemmel…hmm nem is gondoltam volna, hogy az élvezet nyújtása milyen izgató lehet. Nézni Edwardot, ahogy a vágytól gyötrődve óvatosan vonaglik. Benső istennőm  merengue-t táncolt, szamba mozdulatokkal ötvözve azt…

„Isabella, elélvezek a szádban” – elakadó hangja figyelmeztetően hangzott.

„Ha nem akarod ezt… most állj le.”

Újra felemelte csípőjét… szemei tágra nyíltak… óvatosak… megtelve érzékiséggel  - engem kívánva… a számat kívánva… oh istenem.

Szent szar… kezeivel erősen szorította a fejemet… meg tudom tenni. Még erősebben nyomtam a számat rá és egy pillanatában a teljes elbizakodottságnak, szabaddá tettem a fogaimat. Ez átbillentette a tetőponton, mozdulatlanná vált és érezhettem a meleg, sós, nedvet, ahogy lefolyik a torkomban. Gyorsan nyeltem… uhh… nem vagyok biztos benne… de egy pillantás rá… ahogy szétesett a kádban…miattam… és én nem bántam. Felültem, és ránéztem, és egy győzelmes mosoly bujkált a szám sarkában. Nos, nem akarok kárörvendő lenni…

Akadozott a lélegzete… kinyitotta a szemét és rám bámult.

„Nincs garatreflexed…?” – kérdezte megdöbbenve.

„Krisztusom, Bella… ez…jó volt, nagyon jó, teljesen váratlanul.” Összehúzta a szemöldökét.

„Tudod, soha nem szűnsz meg elbűvölni engem.”

Mosolyogtam rá és meggondolatlanul rágtam a szám szélét. Tűnődve nézett rám.

„Csináltad ezt már valamikor?”

„Nem.” És nem tudtam elrejteni a büszkeség kis árnyalatát tagadásomban.

„Jó.” – mondta önelégülten és úgy gondolom… megkönnyebbülten.

„Egy újabb első alkalom, Miss Swan.” Kutatóan nézett rám….

„Nos.. orális gyakorlatból ötöst érdemelsz. Gyere… gyerünk az ágyba, tartozom egy orgazmussal neked….” És igen gyorsan kimászott a kádból… megmutatva teljes nagyságban azt a Görög Istent, akit megtestesített, ez Edward Cullen… oh istenem. Benső istennőm megállt a tánc közben, szájtátva bámult és csorgott a nyála. Edward erekciója csillapodott… de még megvolt…szilárdan… wow. Egy kis törölközőt tekert a derekára, elfedve a lényeget. Nekem egy nagyobb bolyhos fehér törölközőt nyújtott. Kimásztam a kádból, megfogva felajánlott kezét. Körém tekerte a törölközőt, magához húzott és keményen megcsókolt… nyelvét a számba nyomva. Szeretem volna körülölelni… megérinteni, de karjaimat fogva tartotta a törölközővel. De hamarosan elvesztem a csókjában. Ringatta a fejemet, nyelve felfedezte a számat… és úgy éreztem ezzel fejezi ki háláját… talán… mert első volt számomra? Vagy miért ?

Elhúzódott tőlem, kezei arcom két oldalán, kutatóan nézett a szemembe. Olyan… elveszettnek látszott.

 

„Mondj igent” – suttogta hevesen.

Nem értettem…

„Mire?”

„Igent a megállapodásunkra… hogy az enyém vagy… kérlek, Bella.” Suttogta megnyomva az utolsó szót és a nevemet, könyörögve… és újra megcsókolt, édesen, szenvedélyesen, majd hátralépett, rám bámult, pislogva. Megfogta  kezemet és visszavezetett a hálószobájába… őrlődő gondolataim között, szelíden követtem. Kábultan. Tényleg nagyon akarja…

Tizenhetedik fejezet

A fény betöltötte a szobát kicsalogatva mély álmomból az ébrenlétbe. Kinyújtóztam és kinyitottam a szememet. Gyönyörű májusi reggel volt. Seattle a lábaimnál … wow… micsoda kilátás. Mellettem Edward Cullen még mindig aludt… wow… micsoda látvány. Meglepődtem, hogy még mindig aludt. Arccal felém fordult , kivételes lehetőségem nyílt a tanulmányozására. Szép arca fiatalabbnak mutatta, ahogy nyugodtan aludt. Szépen metszett ajkai félig nyitva, fényes tiszta haja csupa kóc… hogy tud valaki ilyen jól kinézni, nem ütközi ez törvénybe…? Aztán eszembe jutott a szoba odafenn… nos valószínűleg az nem törvényes. Megráztam a fejemet, túl sok gondolkodni valóm volt. Csábított a lehetőség, hogy megérintsem… de olyan volt mint egy kisgyerek, nagyon szeretetre méltó volt, ahogy aludt… Nem volt okom aggódni amiatt, hogy mit mondok, mit mond ő..  mit tervez… különösen rám vonatkozóan.

Egész nap elnézegetném… de a szükség nagy úr – ki kellett mennem. Kimásztam az ágyból, fehér ingét megtaláltam a padlón és magamra kaptam. Átsétáltam egy ajtón, amiről azt hittem a fürdőszobába vezet, de egy olyan nagy gardróbban találtam magam, amekkora az én hálószobám. Hosszú sorokban álltak a drága öltönyök, ingek, cipők, nyakkendők… Mi a bánatnak egy embernek ennyi ruha? Rosszallóan csettintettem. Valójában Rose ruhatára rivalizálhat ezzel… Rose, oh, ne … nem gondoltam rá egész este. Egy pillanatig eltűnődtem, vajon mire jutott Emmettel… későn jutott eszembe, hogy megígértem neki, majd írok üzenetet, amikor megérkezünk. Szent szar… bajban vagyok.

Visszafordultam a hálószobába. Edward még mindig aludt Megpróbálkoztam a másik ajtóval, ami a másik helyiségbe nyílt… és ez is nagyobb volt, mint az én hálószobám… minek egy embernek ekkora tér? Két mosdókagyló, jegyeztem meg magamban ironikusan. Ahhoz képest, hogy nem alszik együtt senkivel… az egyik használaton kívül lehet.

Megbámultam magam a mosdók feletti hatalmas tükörben. Másnak nézek ki? Másnak érzem magam. Ha őszinte akarok lenni, egy kicsit sajgok, és az izmaim… olyan volt, mintha soha nem edzettem volna életemben. Soha sem edzettél életedben… ébredt fel benső kisördögöm. Ajakbiggyesztve, toporogva nézett rám. Szóval éppen csak együtt aludtál… a szüzességedet adtad egy olyan férfinak, aki nem szeret téged, és igazán fura elképzelései vannak rólad… valamiféle perverz szex-szolgát szeretne belőled faragni… MEGŐRÜLTÉL? Kiabált velem.

Megrezzentem, ahogy a tükörbe néztem. El kell gondolkodnom a történteken. Őszintén, jó dolog beleesni egy olyan férfiba, aki őrületesen szép, gazdagabb, mint Krőzus, és van egy vörös szobája, ahol fájdalom vár rám?… Határozottan a legutóbbira kell felhívnom a saját figyelmemet. Megborzongtam. A hajam a szokásos öntörvényű formáját mutatta… mint-aki-éppen- most-dugott-haj…nem illik hozzám. Megpróbáltam rendet tenni a fejemen levő káoszban az ujjaimmal, de csak szerencsétlenkedtem, így hát feladtam. Talán találok hajgumit a táskámban.

Éhes voltam. Visszatértem a hálószobába. Az alvó szépség… még mindig aludt, így otthagytam és a konyhába mentem. Oh, ne… Rose. A táskámat Edward dolgozószobájában hagytam. Felkaptam és kivettem a mobilomat belőle. Három sms.

’Rendben vagy Bella?’

’Hol vagy Bella?’

’A francba, Bella!’

Felhívtam Rose-t… amikor nem válaszolt, hagytam neki egy talpnyaló üzenetet, amiben ecseteltem, hogy életben vagyok, nem haltam bele Kékszakállba… legalábbis nem abban az értelemben, amitől féltett… vagy talán én féltem. Ez olyan zavarba ejtő így. Meg kell próbálnom analizálni, katalogizálni az érzelmeimet Edward Cullen iránt. Lehetetlen feladat… megráztam a fejemet tehetetlenségemben. Egy kis egyedüllétre van szükségem… távol ettől az egésztől, hogy végig gondolhassam a dolgokat.

Örömömre szolgált, hogy találtam két hajgumit a táskámban, és gyorsan copfot fontam a hajamból.  A kislányosabb kinézet talán nagyobb védelmet biztosít Kékszakállal szemben. 















Kivettem az I-podomat is a táskából, bedugtam fülembe a fülhallgatót… semmi nem jobb mint egy kis zene a főzéshez. Az I-podot betettem Edward ingének felső zsebébe… felhangosítottam és tánclépésben folytattam utamat.

Szent Tehén, de éhes vagyok!

Elbátortalanodtam a konyhája láttán – túl fényes, túl modern… és egyik szekrénynek sincs fogantyúja. Pár másodpercembe került, hogy kitaláljam, meg kell nyomni az ajtót ahhoz, hogy kinyíljon. Talán készíthetnék reggelit Edwardnak. A múltkor omlettet evett a Heathmannál. Bekukkantottam a hűtőbe… van tojás. Én inkább palacsintát és sonkát kérnék. Nekiálltam a palacsintatészta előkészítésének, körbetáncolva a konyhában.

Jó elfoglalni magamat. Enged gondolkodni, de nem enged elmélyedni. A zene lármája a fülemben szintén megvéd a magvas gondolatoktól. Idő kell, hogy átgondoljak mindent. Azért jöttem, hogy együtt töltsem az éjszakát Edward Cullennel az ágyában és ezt megtettem, pedig senkit nem enged az ágyába… vigyorogtam magamban… juppí. Feladat teljesítve. Nagy dolog. Vigyorogtam… bizony nagy dolog, és zaklatottá váltam az emlékezéstől… a szavai, a teste, ahogy szeretkezik…wow… Becsuktam a szemem, ahogy a testem vibrált az emlékezéstől, és éreztem a kellemes összehúzódását a mélyen a hasamban levő izmaimnak… oh, istenem. Belső kisördögöm savanyúan nézett rám… basztál - nem szeretkeztél – üvöltött rám, mint egy hárpia. Semmibe vettem, de valahol mélyen éreztem, igaza van.

Egy igazi formatervezett tűzhely volt a konyhában. Úgy gondoltam, óvatosan bánok vele… Kellene egy hely, ahol melegen tarthatom a palacsintát, és a sonkával kezdtem. Amy Studt énekelt a fülembe… A nem megfelelő lányt választottad… hmmm… Nem veszek részt a játékodban. Ez a dal sokat jelent most nekem… ..Nem illek ide… Nem illek ide… Soha nem illettem sehova, és most… nos… Kaptam egy trágár, megfontolandó felkérést magától az Antiszociális Királytól. Vajon miért ilyen? Genetika vagy nevelés… Teljesen eltér mindentől, amit eddig ismertem.

A sonkaszeleteket a grillbe raktam. Amíg a sonka pirult, felvertem néhány tojást. Azon gondolkodtam, hogy megterítem az asztalt, amikor megláttam Edwardot a reggelizőpultnál álló bárszékek egyikén ülve. A pultra támaszkodott , arcát tenyerei közé temette. Még mindig az a póló volt rajta, amiben aludt. A mint-aki-éppen-dugott haj igen-igen illett hozzá, pont mint a jól rajzolt borostája. Meghökkent csodálkozás ült az arcára ki. Megdermedtem, elpirultam… aztán összeszedve magamat kiszedtem a fülhallgatókat a fülemből, bár a térdeim remegtek a látványától.

„Jó reggelt, Miss Swan. Igen energikus ma reggel,” – mondta szárazan.

„Jól aludtam.” – magyaráztam dadogva.

Szája sarka felkunkorodott.

„Nem tudom elképzelni, miért.” 

Összehúzta a szemöldökét.

„Én is, miután visszamentem az ágyba.”

„Éhes vagy?”

„Nagyon” – mondta fürkésző tekintettel… és nem voltam benne biztos, hogy az ételre gondol.

„Palacsinta, sonka, tojás?”

„Jól hangzik.”

„Nem tudom, hol tartod az alátéteket…” – vontam vállat, kétségbeesetten próbáltam nyugodtnak látszani.

„Majd én felterítek… te főzöl. Akarod, hogy bekapcsoljak valami zenét…akkor tudod folyatni…ezt a… táncot.”

Lebámultam az ujjaimra… tudtam, hogy mélyen elvörösödök.

„Kérlek, ne fejezd be miattam. Nagyon szórakoztató, ahogy csinálod.”

Rácsücsörítettem a számat… szórakoztató, mi? Kisördögöm felhengeredett a röhögéstől…

Edward egy pillanat alatt mellettem termett. Gyengéden megfogta a copfomat…

„Szeretem ezeket” – suttogta. „Nem fognak megvédeni…”

Hmm Kékszakáll…

„Hogy szereted a tojást?- kérdeztem csípősen.

Mosolygott.

„Teljesen habosra felverve” – vigyorgott.

Visszafordultam a feladatomhoz, mosolygásomat elrejtettem a kezem mögé. Nehéz haragudni rá. Főleg, amikor ennyire rá nem jellemző módon játékos. Kihúzott egy fiókot és két fekete palakő alátétet tett a reggelizőpultra. A tojást egy serpenyőbe öntöttem, a sonkát megfordítottam a grill alatt.

Amikor újra Edward felé fordultam, már narancs dzsúsz is volt az asztalon, és éppen kávét készített.

„Kérsz teát?”

„Igen, kérek. Ha van egy kis…”

Néhány tányért vettem elő és a tűzhely melegítő tálcájára raktam őket. Edward odament az egyik szekrényhez, és kivett egy doboz Twining’s English Breakfast teát. Elbiggyesztettem a számat.

„Egy kicsit kiszámítottad ezt ugye?”

„Úgy gondolod? Nem vagyok biztos benne, hogy bármit is elhatároztunk volna, Miss Swan” – dörmögte.

Mire gondol ezzel? A megállapodásunkra…? Vagy a kapcsolatunkra… bármilyen is az? Még mindig nagyon titokzatos. Felszolgáltam a reggelit a felmelegített tányérokra és az alátétre raktam azokat. Körülnéztem a hűtőben és találtam egy kis juharszirupot.

Felnéztem Edwardra. Ő meg arra várt, hogy leüljek.

„Miss Swan.” – mutatott az egyik bárszékre.

„Mr Cullen.” – bólintottam beleegyezésül.

Felmásztam és egy kicsit megrezzentem, ahogy leültem.

„Mennyire fájsz?” – kérdezte, ahogy leült. Zöld szemei sötétek voltak.

Elpirultam… miért kérdez ennyire személyes dologról?

„Nos, az igazat megvallva nem tudom mihez hasonlítani” – förmedtem rá.

„Részvétedről biztosítasz?” – kérdeztem negédesen.

Azt hiszem, megpróbált egy mosolyt elfojtani… de nem voltam biztos benne.

„Nem… Csak kíváncsi vagyok, folytathatjuk-e az alapozó képzést.”

„Oh…” – bambán bámultam rá… és elfelejtettem levegőt venni és belül mindenem görcsösen összehúzódott. Ooh…ez nagyon kedves… Elfojtottam a sóhajtásomat.

„Egyél, Isabella.”

Az étvágyam újra bizonytalanná vált… még több… több szex… hmm…

„Ez ízletes, mellékesen” – vigyorgott rám.

Megpróbáltam egy villányi omlettet bekapni, de képtelen voltam megkóstolni. Alapozó képzés… Meg akarom dugni a szád… ez az alapozó képzéshez tartozik?

„Fejezd be a szád harapdálását. Nagyon izgató, és történetesen arra gondolok, hogy semmi nincs rajtad az ingem alatt… ami még inkább izgató” – mormogta.

A teás zacskót abba a kis csészébe tunkoltam, amit Edward vett elő.

Gondolataim körbeforogtak.

„Milyen alapozó képzés jár a fejedben?” – kérdeztem, hangom magasabb volt, elárulva azt a szándékomat, hogy közömbösnek és nyugodtnak látsszak, amennyire csak tudok a testemben tomboló hormonok kiszabadulásától.

„Nos, mivel érzékeny vagy, úgy gondolom, áttérhetünk az orális gyakorlatokra.”

Félrenyeltem a teámat, és rábámultam… tágra nyílt szemekkel, leesett állal. Gyengéden meglapogatta a hátamat és narancs dzsúszt nyújtott felém. Nem tudtam, mire gondol.

„Persze csak akkor, ha maradsz…” – tette hozzá lágyan.

Felnéztem rá, amíg megpróbáltam visszanyerni az egyensúlyomat…arca kifejezéstelen volt. Nagyon idegesítő volt.

„Szeretnék maradni… mára. Holnap dolgoznom kell.”

„Mikorra kell ott lenned?”

„Kilencre.”

„Odaviszlek holnap kilencre.”

Töprengtem… azt akarja, hogy még egy éjszakára maradjak?

„Haza kell mennem ma este… tiszta ruhára van szükségem.”

„Tudunk venni néhányat itt…”

Nincs költeni való spórolt pénzem ruhákra… Felemelte a kezét és megfogta az államat, gyengéden meghúzta, így az szám széle kiszabadult a fogam szorításából. Nem is vettem észre, hogy rágom a szám szélét.

„Mi a baj?” – kérdezte.

„Otthon kell lennem ma este.”

Szorosan összezárta a száját.

„Oké… ma este” – egyezett bele.

„És most edd meg a reggelidet.”

A gondolataim összezavarodtak, a gyomrom felfordult… az étágyam elmúlt. Csak bámultam a félig elfogyasztott reggelimet. Egyáltalán nem voltam éhes.

„Egyél Isabella. Nem ettél múlt éjjel sem.”

„Tényleg nem vagyok éhes” – suttogtam.

Szúrósan nézett rám.

„Tényleg nagyon szeretném, ha megennéd a reggelidet.”

„Mi bajod van az evéssel?” – tört ki belőlem.

Összehúzta a szemöldökét.

„Mondtam, hogy fenntartásaim vannak az elvesztegetett étellel kapcsolatban. Egyél” – förmedt rám.

Szeme  sötét volt, fájdalom tükröződött benne… Szent Tehén! Mi ez az egész?

Felcsippentettem a villámat és ettem… lassan. Próbáltam rágni. Legközelebb figyelnem kell rá, hogy ne tegyek túl sok ételt a tányéromra, ha ennyire oda tud lenni az evés miatt.

Arca meglágyult, és én lassan átküzdöttem magam az ennivalón. Megfigyeltem, hogy elmosta a tányérját. Megvárta, amíg végzek és az enyémet is elmosogatta.

„Te főztél, én mosogatok.”

„Nagyon demokratikus.”

„Igen…” – nézett rám elmélyülten.

„Nem a szokásom. Miután befejezem, elmegyünk fürdeni.”

„Oh… rendben.” Oh istenem… inkább zuhanyoznék.

Megcsördült a telefonom, megszakítva tűnődésemet.

Ez Rose.

„Szia.” Elballagtam a balkon üvegajtójáig… el Edwardtól.

„Bella, miért nem sms-eztél tegnap éjjel?” – bosszúsnak hangzott.

„Sajnálom, csak… elfoglaltak a dolgok.”

„Jól vagy?”

„Igen, rendben vagyok.”

„És? Ti…?” – reménykedés volt a hangjában.

„Rose… Nem akarok erről telefonon beszélni…”

Edward rám nézett.

„Dugtatok… Biztos vagyok benne.”

Honnan tudja…? Csak blöfföl… és nem beszélhetek róla… aláírtam azt a marha nyilatkozatot.

„Rose, kérlek.”

„Milyen volt? Rendben vagy?”

„Mondtam, hogy minden rendben.”

„Gyengéd volt?”

„Rose, kérlek…!” – nem tudtam elrejteni elkeseredettségemet.

„Bella, ne húzd már az agyamat, legalább négy éve várok erre a napra!”

„Este találkozunk” – tettem le a telefont.

Ez legalább olyan bonyolult lesz, mint a négyszögből kört csinálni… Rose nagyon kitartó és mindent tudni akar, részletesen… és én nem mondhatom el, aláírtam… minek is hívták?… Titoktartási Szerződés… ki fog borítani… teljesen. Valamit ki kell találnom.

Visszamentem és bámultam Mr Cullent, ahogy kecsesen tesz-vesz a konyhában.

„A TSZ  mindent lefed?” – kérdeztem óvatosan.

„Miért?” – fordult felém és rám bámult, amíg a Twiningset eltette. Elpirultam.

„Nos, van néhány kérdésem… tudod, a szexről” – néztem lefelé az ujjaimra.

„És szeretném megkérdezni Rose-t.”

„Megkérdezhetsz engem.”

„Edward… minden szempontot figyelembe véve…” – halt el a hangom. Nem kérdezhetlek meg…Megismertem az elferdült, elfuserált, perverz-mint-a-pokol, eltorzult világszemléletedet a szexre vonatkozóan…Kell egy egészséges, független vélemény…

„Csak a technikára vonatkozna… Nem említeném a fájdalom vörös szobáját.”

Felemelte a szemöldökét.
 „A fájdalom vörös szobája? Inkább a gyönyöré, Isabella. Higyj nekem…” – mondta kedvesen.

„Azonkívül” – a hangja kissé durvább lett – „a szobatársad és a bátyám két barom. Remélem, hogy te nem…”

„A családod tud a te… izé, elhajlásodról?”

„Nem. Semmi közük hozzá.” – sétált felém, amíg elém nem ért.

„Mit szeretnél tudni?” – kérdezte lágyan, felemelte kezét és ujjait gyengéden lefuttatta az arcomon az államig, fejemet hátra döntötte, hogy egyenesen a szemembe nézhessen. A bensőm megvonaglott… nem tudok hazudni ennek a férfinak.

„Semmi konkrétum nem jut eszembe ebben a pillanatban” – suttogtam.

„Nos, kezdhetjük a … milyen volt számodra a múlt éjszaka?” – izzottak a szemei a kíváncsiságtól.

Szeretné tudni, mi?…Wow…

„Jó” – morogtam.

Mosolyra húzta a száját.

„Nekem is” – mormolta.

„Még soha nem volt részem szokványos szexben. Pedig vannak bizonyos előnyei. De most, talán azért, mert veled voltam…” – simította át a szám szélét a hüvelykjével.

Levegőért kaptam. Szokványos szex?

„Gyere, fürödjünk…” – hajolt le és finoman megcsókolt, és a szívem felzakatolt és a vágy elöntött… mélyen lenn… ott lenn.