Huszonegyedik fejezet

Rose a nappaliban volt és a könyveit dobozolta.

„Visszaértél… hol van Edward? És te hogy vagy?” – hangja izgatott, aggódó volt, ahogy felugrott hozzám, megragadta a vállamat, áthatóan vizsgálta az arcomat, még mielőtt hellót tudtam volna mondani neki. Francba… Rose konoksága és kitartása… és én, birtokomban egy, a beszédet tiltó aláírt dokumentummal… nem egy egészséges keverék.

„Nos, milyen volt? Rengeteget gondoltam rád… miután Emmet elment, az igazat szólva” –vigyorgott pajkosan. Nem tudtam nem vigyorogni az aggodalmán, az égő kíváncsiságán, de egyben el is szégyelltem magam. Elpirultam. Ez annyira… személyes. Az egész. Látva és tudva, hogy mi az, amit Edward rejteget. De mondanom kell Rose-nak valamit, mert nem fog addig békén hagyni.

„Jó volt, Rose. Nagyon jó, úgy gondolom” – mondtam halkan, megpróbálva elrejteni zavart, mindent-eláruló-mosolyomat.

„Csak gondolod?”

„Nos, miután nincs mivel összehasonlítanom, csak gondolom.” – néztem rá bocsánatkérően, lazán megvonva a vállamat.

„El tudott juttatni a csúcsra?”

Szent szar…  Rose olyan nyers tud lenni. Skarlátvörös lettem.

„Igen” – dünnyögtem bőszen.

Rose lenyomott a kanapéra és mellém ült. Megpaskolta a kezemet.

„Tényleg? Ez nagyon jó.” – Rose hitetlenül nézett rám.

„Ez az első alkalom volt számodra… Wow, Edward tényleg tudja, hogy mit csinál.”

Oh, Rose, ha tudnád…

„Az én első alkalmam szörnyű volt” – folytatta, és szomorú-vidám képpel nézett rám.

„Oh?” – ez érdekelt, ez valami olyan, amit még nem fecsegett el soha.

„Igen Royce King… középiskolában, egy fasztalan atléta…” – vonta meg a vállát.

„Egy állat volt. Nem voltam felkészülve rá, de részegek voltunk. Tudod – tipikus tinédzser bál utáni szerencsétlenkedés. Uhh – hónapokig tartott , mielőtt elhatároztam magam egy második menetre… micsoda módja a szüzesség levesztésének! Túl fiatal voltam. Igazad volt, hogy vártál.”

„Rose, ez borzasztóan hangzik.”

Rose vágyakozva nézett.

„Igen… majdnem egy évbe telt, mire az első orgazmusig eljutottam egy őrült szex során… és itt vagy te… rögtön az első alkalomnál...”

Szerényen bólintottam… benső istennőm lótuszülésben ült, derűsen nézett, eltekintve a sunyi, önelégült vigyortól az arcán.

„Nos, örülök, hogy legalább te olyannak adtad magad először, aki meg tudja különböztetni a seggét a könyökétől.” – kacsintott rám.

„És, mikor fogod újra látni?” – kérdezte.

„Szerdán. Vacsorázni megyünk.”

„És még mindig tetszik?”

„Igen… bár nem tudom… mi lesz.”

„Miért?”

„Edward nagyon bonyolult, Rose… tudod… és nagyon más világból származik, mint én” – jó kifogás… hihető… jobb, mintha azt mondanám, hogy van egy szobája, a Fájdalom vörös szobája, és hogy azt akarja, hogy a szex-szolgája legyek…

„Oh, kérlek, ne hagyd, hogy a pénz befolyásoljon, Bella. Emmet azt mondta, hogy nagyon szokatlan Edwardtól, hogy valakivel randizik.”

 „Tényleg?” – a hangom pár oktávval magasabbra siklott… ez túl nyilvánvaló Swan! Kisördögöm merően nézett rám, hosszú vékony ujjával megfenyegetett, majd átváltozott az igazság mérlegévé, csak hogy emlékeztessen, Edward tudna perelni, ha én túlságosan kitárulkoznék. Hah… mit tehetne… az összes pénzemet elvenné? Emlékeztettem magam, hogy nézzek utána Google-n a ’büntetés a titoktartási egyezség megszegéséért’ című fejezetnek, amikor a többi tudnivalónak is utána keresek. Olyan, mintha házi feladatot kaptam volna az iskolában… lehet, diplomát is kapok… és elpirultam a ma reggeli fürdőszobai teljesítményemért kapott ötös osztályzatomra emlékezve.

„Bella, mi van?”

„Oh, csak eszembe jutott valami, amit Edward mondott.”

„Valahogy másnak nézel ki” – mondta Rose szeretettel.

„Másképp is érzem magam. Sajgok” – ismertem be.

„Sajogsz?”

„Egy kicsit.” – megint ez a pirulás.

„Én is… Férfiak” – mondta Rose tettetett undorral.

„Állatok” – és mindketten nevetésben törtünk ki.

„Te sajogsz?” – kiáltottam fel..

„Igen…  a túlhajtástól.”

Vihogtam.

„Mesélj nekem Emmett-ről a hajcsárról” – kértem, amikor abba tudtam hagyni a vihogást… oh, először éreztem magamat felszabadultnak, mióta a bárban sorban álltam… mielőtt az a telefonhívás elindította ezt az egészet – amikor Mr Cullent még csak messziről csodáltam. Boldog, egyszerű napok

Rose elpirult. Oh, Istenem… Rosalie Lillian Hale pont úgy csinál, mint Isabella Marie Swan.  Rose párás szemmel nézett rám. Soha nem láttam még így reagálni egyetlen férfira sem. Azt hiszem, az állam a földig zuhant. Hol van aza Rose,akit én ismerek,  mit tettél vele Emmett?

„Oh, Bella” – pirult tovább. „ Ő csak… olyan, minden…. és amikor mi… oh…olyan jó…” – nemigen tudott egy épkézláb mondatot összerakni.

„Azt hiszem azt próbálod elmondani nekem, hogy tetszik neked.”

Rose bólintott, és vigyorgott, mint egy holdkóros.

„És találkozunk vasárnap. Segít nekünk költözni” – tapsikolva felugrott és elpiruettezett az ablakig. Wow, gyerekként valószínűleg balettozott. Bár, nem tudok róla.

Költözés… francba – teljesen elfeledkeztem róla, pedig a csomagolás körbevett bennünket egy ideje.

„Nos, nagyon szép tőle” – mondtam elismerően. Akkor megismerhetem én is. Talán tud néhány dolgot mesélni a furcsa,  nyugtalanító öccséről.

„És mit csináltatok múlt éjjel?”

Félrehajtott fejjel nézett rám, felhúzta a szemöldökét és olyan na-mit-gondolsz-te-kis-hülye tekintettel.

„Pontosan azt, amit ti…” – vigyorgott rám.

„Tényleg rendben vagy? Kissé megviseltnek látszol.” – folytatta.

„Megviselt is vagyok. Edward nagyon… intenzív.”

„Igen, azt hiszem, el tudom képzelni, milyen lehet. De jó volt hozzád?”

„Igen” – nyugtattam meg.

„Éhes vagyok… főzzek?” – próbáltam elterelni.

Rose lelkesen bólogatott és folytatta a pakolást.

„Mit akarsz tenni a tizennégyezer dolláros könyvekkel?”

„Vissza fogom neki adni.”

„Tényleg?”

„Nagyon túlzó ajándék. Nem fogadhatom el… főleg most nem” – vigyorogtam Rose-ra és ő rábólintott.

„Értem. Néhány leveled jött és Jake minden órában telefonált. Elkeseredettnek tűnt, bár nem tudom, miért.”

„Igen.. majd felhívom” -  morogtam kitérően. Ha mesélek Rose-nak Jakobról, még megeszi reggelire.

Összeszedtem a leveleket az étkezőasztalról és gyorsan kinyitottam őket.

„Hé, megyek állásinterjúra! Két hét múlva, Seattle-ban… belső munkatársat keresnek.”

„Melyik kiadónál?”

„Mindkettőhöz hívtak!”

„Mondtam, hogy az eredményeid megnyitják az ajtókat előtted, Bella!”

Rose-nak, természetesen van már gyakornoki állása a Seattle Times-nál. Az apja ismer valakit, aki ismer valakit…

„Mit gondol Emmett azzal kapcsolatban, hogy elmész?”

Rose kiballagott a konyhába és az este folyamán először látszott tanácstalannak.

„Megérti… Egy részem nem akar menni… de csábít a néhány hetes napon fekvés, anyám is ott lesz, és valószínűleg ez lesz az utolsó közös családi nyaralásunk, mielőtt Jasper és én kikerülünk a világba dolgozni.”

Én még soha nem hagytam el a kontinenst… talán egy napon? Rose Barbadosra megy a szüleivel és ikertestvérével Jasperrel, teljes két hétre. Rose nélkül leszek majd az új lakásban. Furcsa lesz. Jasper is most diplomázik. Ő is a WSU-n van, de a Pullmanban, úgyhogy nem sokat láttuk. Egy pillanatra eltűnődtem, hogy fogom-e látni, mielőtt elmegy… tök jó fej.

A telefon megszólalt, kiszakított az ábrándozásból.

„Ez Jake lesz.”

Sóhajtottam. Tudtam, hogy beszélnem kell vele. Megragadtam a kagylót.

„Hi.”

„Bella, visszajöttél!” – kiáltott Jake megkönnyebbülten.

„Természetesen.”- a gúny kihallatszott a hangomból és a szemeimet forgattam a telefonra.

Jake egy pillanatig hallgatott.

„Nézd, találkozhatnánk? Sajnálom a péntek éjszakát. Részeg voltam… és te… nos, Bella – kérlek bocsáss meg.”

„Persze, hogy megbocsátok,  Jake. Csak ne tedd többé. Tudod, hogy nem úgy érzek irántad.”

Nehezet sóhajtott, szomorúan.

„Tudom, Bella, csak arra gondoltam.. ha megcsókollak… megváltoztathatom az érzéseidet.”

„Jake, szeretlek, mindig is szeretni foglak, sokat jelentesz számomra. Olyan vagy… mintha a nem létező bátyám lennél.  És ez soha nem fog megváltozni” – gyűlöltem ledorongolni… de ez az igazság.

„Akkor most vele vagy? – nem tudta elrejteni a gyűlöletet a hangjából.

„Jake, nem vagyok senkivel.”

„De vele voltál éjjel.”

„Jake, semmi közöd hozzá.”

„A pénze miatt?”

„Jake! Most azonnal hagyd abba, vagy soha többé nem beszélek veled.”

„Bella…” – siránkozott és kérlelt egyszerre.

Tudtam, hogy szenved. Nehéz volt ezt pillanatnyilag elviselni. Tele a hócipőm az ilyen érzésekkel.

„Talán kávézhatunk, valami hasonló, mondjuk holnap. Nézd… majd felhívlak Jake.” – próbáltam békülni. A barátom volt és tényleg szerettem. De most… csak éppen nincs szükségem erre.

„Akkor holnap. Felhívsz?” – hallottam a reményt a hangjában, ami összefacsarta a szívemet.

„Igen. Jó éjt Jake” – tettem le a telefont, nem vártam meg a válaszát.

„Mi volt ez az egész?” – tette Rose csípőre a kezét

Elhatároztam hogy az őszinteség lesz a legjobb. Még soha nem volt ilyen makacs.

„Pénteken megpróbált elkapni…”

„Jake? És Edward Cullen? Bella… a feromonjaid túltermelődtek. Mit gondolt ez a hülye  bolond?” – rázta a fejét undorodva Rose és visszament pakolni. Negyvenöt perccel később szünetet tartottunk a pakolásban a ház specialitása miatt… a lasagnámért. Rose kinyitott egy üveg bort és a csomagok közé ültünk enni, nagyokat kortyoltunk az olcsó borból és néztük a hülye tévét. Ez olyan normális dolog. Olyan földhöz ragadt és  kellemes az elmúlt negyvennyolc óra … őrültségéhez képest. Most volt az első nyugodt, nem akadékoskodó békés étkezésem azóta. Mi a franc van vele és az ennivalóval? Rose elmosogatott és én befejeztem a pakolást a nappaliban. Csak a  kanapé, a tv és az étkezőasztal maradt a szobában. Mi másra lenne szükségünk?  Csak a konyha és a két hálószoba maradt hátra a hétre. Győzelem!

A telefon újra csengett. Emmett volt. Rose kacsintott és bement a hálószobájába, mint egy tizennégy éves. Tudtam, hogy a búcsúbeszédét akarta írni…de Emmett fontosabb volt. Mi van  a Cullen fiúkban? Mi az, ami teljesen megvadít és teljesen felkavar minket? Még egy kortyot ittam a borból. Még rajongó lesz belőlem…

Végiglapoztam a tv csatornákon, és valahol mélyen belül tudtam, hogy csak elodázom a dolgokat. Fénylő vörös lyukat égetett  a táskámon a szerződés. Van elég erőm, hogy elolvassam ma éjjel?

Fejemet a kezembe temetem. Jake, Rose, Edward… mindenki tőlem akar valamit. Rose és Jake, ővelük könnyű… de Edward… Edwardot teljesen más feladat kezelni, más megérteni . Egy részem el akart rohanni és elrejtőzni. Döntést kell hoznom. Mit tegyek? Égő zöld szemei eszembe jutottak. Intenzív igéző tekintete… a testem megfeszül a gondolattól és levegőért kaptam. Nincs is itt és én felizgultam. Ez nem csak a szex miatt lehet.  Gondolok itt a reggeli közbeni kötekedésére, örömére hogy élveztem a helikopterezést, ahogy játszott a zongorán- azt az édes lélekemelő – oh-de-szomorú zenét. Csak olyan komplikált tud lenni. És most már van sejtésem arról, hogy miért. Egy fiatal ember, akit megfosztottak a kamaszkorától, szexuálisan kizsákmányolva holmi Mrs. Robinson által… nem csoda, hogy idősebbnek látszik  a koránál. A szívem megtelt szomorúsággal a gondolattól, hogy min kellett keresztül mennie… Azt hiszem, túl naív vagyok ahhoz, hogy pontosan tudjam mi is volt az… de a házi feladatul kapott kutakodás meg fogja mondani. De tényleg akarom tudni? Fel akarom tényleg fedezni azt a világot, amiről semmit nem tudok? Akarok… olyan mélyre süllyedni?

Ha nem találkoztam volna vele még mindig az a kis édes boldog teremtés lennék. És a gondolataim a tegnap éjjel felé kalandoztak… és a mai reggel felé… és a felé a hihetetlen érzéki, testi szexualitás felé, amit átéltem. Búcsút akarok annak mondani? Nem! – sikított kisördögöm – és benső istennőm bólintott – zen-szerű csendes egyetértésben vele.

Rose visszatért a nappaliba, fültől- fülig vigyorogva. Talán mert szerelmes  - tátva maradt a szám…Rose még soha nem viselkedett így.

„Bella, én lefekszem. Egy kissé fáradt vagyok.”

„Én is, Rose”

Megölelt.

„Örülök, hogy egészben visszajöttél. Van valami Edwardban…” – tette hozzá csendesen, bocsánatkérően.

Megbocsátóan  rámosolyogtam – miközben az járt a fejemben…Honnan a fenéből tudja? Ez teszi majd nagy újságíróvá, a tévedhetetlen megérzése.

Összeszedtem a táskámat és kedvetlenül beballagtam hálószobámba. Fáradt voltam, a tegnapi szexuális gyakorlatainktól… és a teljes és végletes dilemmától, amivel szembe kellett néznem. Leültem az ágyamra, óvatosan kiszedtem a borítékot a táskámból és csak forgattam a kezeim között. Tényleg tudni akarok Edward perverzitásának mélységéről? Ez olyan megfélemlítő. Nagy levegőt vettem és torkomban a szívemmel felnyitottam a borítékot.

Huszadik fejezet

„Kész vagy?” –kérdezte Edward a folyosóra nyíló ajtónál állva.

Határozatlanul bólintottam.. Elővette távolságtartó, udvarias, merev személyiségét, álarca visszakerült és látványos volt. Egy bőr utazótáska volt nála. Miért van rá szüksége? Talán Portlandban marad… aztán eszembe jutott a diplomaosztás. Oh, igen… Ott lesz csütörtökön.

Fekete bőr zakó volt rajta… egyáltalán nem úgy nézett ki, mint egy multi-multi-milliomos-billiomos- milyenillomos ezekben a ruhákban. Úgy nézett ki, mint aki nem jó helyen van… inkább nézett ki egy rossz természetű rock sztárnak vagy egy macskajárású modellnek… Elfojtottam egy sóhajt, azt kívánva, legalább tizedannyira lennék nyugodt, mint ő. Legalábbis nyugodtnak látszott.

Taylor a háttérben várakozott.

„Akkor holnap” – mondta Edward Taylornak, aki erre biccentett.

„Igen, uram. Melyik autót viszi, uram?”

Edward röviden rám pillantott.

„Az R8-at.”

„Jó utazást, uram. Önnek is Miss Swan” – nézett rám kedvesen Taylor, és úgy éreztem van némi rejtett sajnálat a tekintete mélyén.

Nem kétséges, azt gondolta, hogy megadtam magam Mr Cullen gyanús szexuális szokásainak. Nos, még nem… még csak a kivételes szexuális szokásainak… vagy talán csak azoknak, amik mások számára természetesek. Elmélyedtem a gondolatban, nincs is összehasonlítási alapom… és nem kérdezhetem meg Rose-t, és ez olyan dolog, amiért Edwardot okolhatom. Teljesen természetes dolog, hogy beszélnék ezekről a dolgokról valakivel – de nem  beszélhetek Edwarddal, ha egyik percben nagyon nyitott, a másikban meg magába zárkózik.

Taylor nyitva tartotta az ajtót, és átengedett bennünket. Edward hívta a liftet.

„Mi a baj, Isabella?” – kérdezte.

Honnan tudja, hogy rágom magam valamin? Felém nyújtotta a kezét és felemelte az államat.

„Hagyd abba a szád szélének rágását, vagy itt duglak meg a liftben… és nem fog érdekelni, hogy ki száll még be hozzánk.”

Elvörösödtem… de a szája szegletében mosoly bujkált, úgy nézett ki, hogy jobb kedve lett.

„Edward, van egy problémám.”

„Oh” – és teljes figyelmét élvezhettem.

A lift megérkezett. Beszálltunk, és Edward megnyomta a Garázs gombot.

„Nos” – megint elöntött a pír… hogy fogalmazzak?

„Beszélnem kell Rose-val. Sok kérdésem van… a szexről… és te igen érintett vagy. Ha te azt akarod, hogy mindezekben a dolgokban részt vegyek… honnan tudhatnám…?” – tartottam egy kis szünetet, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat.

„Csak nincs semmilyen tapasztalatom.”

Megforgatta a szemeit.

„Beszélj vele, ha szükséged van rá” – és dühösnek látszott..

„Csak győződj meg róla, hogy nem mond el semmit Emmetnek.”

Dühbe gurultam gyanúsító célzása miatt… Rose nem olyan.

„Nem fogja elmondani… és én sem fogok neked semmit elmondani abból, amit Emmetről mesél nekem – már ha mond valamit is” – tettem hozzá gyorsan.

„Nos, a különbség csak annyi, hogy én nem is akarok tudni az ő szexuális életéről” – morogta Edward szárazan.

„Emmett… nos ő egy indiszkrét, kíváncsi vadállat. De csak arról beszélhetsz Rosa-val, amit eddig csináltunk…” – figyelmeztetett.

„Valószínűleg leszedné a tökeimet, ha tudná, mit akarok még veled” – tette hozzá, nagyon csendesen, mintha nem akarta volna, hogy halljam.

„Oké” – értettem lelkesen egyet, és elégedetten mosolyogtam rá. A lehetőség, hogy Rose leszedi Edward tökeit, na ez nem olyan valami, ahol ott szeretnék lenni…

Elhúzta a száját és megrázta a fejét.

„Minél hamarabb megkapom a beleegyezésedet, annál jobb.. és akkor befejezhetjük” – motyogta.

„Befejezni? Mit?”

„Hogy dacolsz velem…” – hajolt le, megfogta az államat és egy gyors, lágy puszit nyomott a számra. A liftajtó kinyílt, megragadta a kezemet és kivonszolt a garázsba.

Én… dacolok vele?… hogyan?

A lift melletti részhez vezetett. Egy Mercedes terepjárót néztem, de a csilli-villi fekete sportos darab volt az, ami csipogott és villogott, ahogy a kulcsát elővette. Egy olyan autó volt, amihez hosszú, vékony lábú szőkék tartoznak, és nem viselnek egyebet, mint egy selyemsálat, a kocsitetőn terpeszkedve.

„Csinos autó…” – morogtam szárazon.

Rám villantotta a szemét… és vigyorgott.

„Tudom.” – mondta és egy tűnő pillanatra visszatért  az édes, fiatal, gondtalan Edward. Látványa megmelengette a szívemet. Izgatottnak látszott… Fiúk és az ő játékaik. Megforgattam a szemeimet, de nem tudtam elfojtani a mosolyomat. Kinyitotta nekem az ajtót, én meg bemásztam… de alacsony. Könnyedén megkerülte az autót és elegánsan behajtogatta magát mellém… hogy csinálta?

„Szóval, milyen autó ez?”

„Ez egy Audi R8 Spider. Szép nap van… leereszthetjük a tetőt. Van egy baseball sapka valahol… vagyis kettőnek kéne lennie.” – mutatott a kesztyűtartó felé.

„És napszemüveg, ha gondolod.”

Beindította az autót és a motor felmordult alattunk. Székeink mögötti helyre tette a táskáját, megnyomott egy gombot, és a tető lassan lehúzódott. Egy gomb megpöccintése után Bruce Springsteen hangzott fel körülöttünk…

„Szeretem Bruce-t” – vigyorgott rám és kihajtott a kocsival a parkolóból, ki a ragyogó seattle-i májusba. Benyúltam a kesztyűtartóba és előhalásztam a baseball sapkákat… Mariners… talán szereti a baseballt? Az egyik sapkát neki adtam, feltette. A másikat én tettem a fejemre, a hátulján lévő résen áthúztam a lófarkamat és lehajtottam a sildjét.

Az emberek megbámultak bennünket… Egy pillanatig azt gondoltam, Edwardot nézik… azután egy paranoiás gondolat szerint engem bámultak, mert mindenki tudja, hogy mit műveltem az elmúlt tizenkét órában… végül rájöttem, csak az autót bámulják. Edward mintha megfeledkezett volna mindenről… Nem volt nagy forgalom és hamarosan az I5-ös úton haladtunk, dél felé. A szél a hajunkba kapott. Bruce énekelt… Mondd meg nekem, baby, jó-e hozzád ő… meg tudja-e adni neked, amit én… én többet tudok adni neked. Elpirultam, ahogy a szöveget hallgattam. Edward átnézett… a Ray Ban-jén keresztül… nem láthattam a szemein, hogy mit gondol. Szája gyengén megremegett, kezét rátette és gyengéden megszorította a térdemet. Elakadt a lélegzetem.

„Éhes vagy?” – kérdezte. 

Nem ételre…

„Nem igazán.”

Száját megint penge vékonyra szorította.

„Enned kell Isabella” – szidott.

„Tudok egy jó helyet Olympia közelében. Ott megállunk” – szorította meg újra a térdemet, aztán visszatette a kezét a kormányra. Lábát meg a gázpedálra nyomta. Apám, ez az autó tud menni!

A vendéglő meghitt hangulatú volt… egy fából épített kastély az erdő közepén. A berendezése egyszerű, találomra összeválogatott székek és asztalok tarkán szőtt pamutterítőkkel, a vázákban vadvirággal. Barbár konyha, hirdette a felirat az ajtó felett.

„Nem voltam itt egy ideje. Nem lehet választani – abból főznek, amihez hozzájutnak, vagy amit összegyűjtenek…” – húzta fel a szemöldökét tettetett borzadállyal. Elnevettem magam.

A pincérlány felvette az italrendelést.

„Két pohár Pinot Grigio” – mondta Edward határozottan. Dühösen néztem rá.

„Mi van?” – csattant fel.

„Diétás kólát kértem volna...” – suttogtam.

Szúrósan nézett rám zöld szemével.

„Higgy nekem… a Pinot Grigiójuk kiváló… jól illek az ételhez, bármit is adnak.”

És rám mosolygott, igézően, fejét félrebiccentve, féloldalas mosollyal… a gyomrom összeszorult… és nem tudtam mást tenni, mint visszatükrözni ragyogó mosolyát.

„Az anyámnak tetszettél” – mondta tárgyilagosan.

„Tényleg?”

„Oh, igen… mindig azt hitte rólam, hogy buzi vagyok.”

Leesett az állam. Ez a kérdés felmerült…az interjú során… oh, ne… bármire, csak erre a kérdésre ne kelljen emlékeznem. Elvörösödtem.

„Miből gondolta, hogy buzi vagy?” – suttogtam.

„Mert még sosem látott lány társaságában.”

„Oh… eggyel sem találkozott a tizenötből?”

Rám vigyorgott.

„Emlékszel a számra. Nem… eggyel sem a tizenötből.”

„Oh…”

„Tudod Isabella, ez a hétvége az első alkalmak hétvégéje volt számomra is” – mondta csendesen.

„Oh…”

„Soha nem aludtam együtt senkivel, soha nem szexeltem az ágyamban senkivel, nem vittem Echo Charlie-val egy lányt sem, nem mutattam be egy nőt sem az anyámnak. Mit teszel velem?”- égetett a tekintete… elbűvölő smaragd tekintete. Pillantása megakasztotta a lélegzetemet.

A pincérlány megérkezett a két pohár borral. Belekortyoltam… Megnyílik előttem, vagy csak beszélget velem, közömbösen megállapítva a dolgokat?

„Nagyon élveztem a hétvégét” – mormoltam.

Élesen pillantott rám megint.

„Ne rágd a szád szélét” – mordult.

„Én is” – tette hozzá.

„Mi a vanília szex?” – kérdeztem az első dolgot, ami eszembe jutott… próbáltam magam elszakítani égő, szexi nézésétől. Rám nevetett.

„Csak a normál szex, Isabella. Semmi játék, semmi extra… tudod… nos, most még nem igazán tudod, de ezt jelenti.”

„Oh…” – azt gondoltam, ez a csokoládéval bevont kemény szex, amit mi művelünk, megfejelve tejszínhabos meggyel. De honnan is tudhatnám!

A pincérlány kihozta a levesünket. Mindketten kételkedve bámultuk a tányérban levő valamit.

„Csalánleves” – közölte a pincérlány, mielőtt hátat fordítva elviharzott a konyha felé. Óvatosan belekóstoltam. Ízletes volt. Edwarddal egyszerre néztünk egymásra megkönnyebbülten.

Vihogtam. Edward félrebiccentette a fejét.

„Ez nagyon kedves hang…” – mormolta és belekanalazott a levesébe.

„Miért nem szexeltél még soha hagyományos módon?…Mindig úgy csináltad…ahogy most?” – kérdeztem kissé fondorlatosan.

Lassan bólintott.

„Leginkább…” – válaszolta óvatosan. Elgondolkodott egy pillanatra, úgy nézett ki, mintha valamin vívódna… felnézett rám, a döntés megszületett.

„Anyám egyik barátnője csábított el, amikor tizenöt éves voltam.”

„Oh…” – szent szar, olyan fiatalon…

 „Nagyon különleges ízlése van. A szex-szolgája voltam hat éven át” – vonta meg Edward a vállát.

„Oh…” –  álltak meg gondolataim, döbbenten  beismerésétől.

„Szóval, tudom, hogy mivel jár ez az egész, Isabella.” – izzottak fel szemei.

Rábámultam… képtelenül arra, hogy megszólaljak… még kisördögöm is csendben maradt.

„Nem a szokványos módon ismerkedtem meg a szexszel.”

A kíváncsiságom legyőzött…

„Szóval, soha nem randiztál az egyetemen?”

Megrázta a fejét.

„Nem…”

A pincérnő megzavart egy pillanatra bennünket, összeszedte a tányérjainkat.

„Miért?”

„Tényleg tudni akarod?” – mosolygott rám keserűen.

„Igen.”

„Nem akartam. Ő mindent megadott, amire szükségem volt. És azon kívül… a szart is kiverte  belőlem” – és az emlék hatására bájosan mosolygott.

Oh, ez elég sok információ… de nekem több kellett.

„Szóval, anyád barátnője volt… hány éves volt?”

Rám vigyorgott.

„Elég öreg volt ahhoz, hogy jobban tudjon mindent.”

„Még mindig találkozgatsz vele?”

„Néha.”

„Még mindig… ööö?” – pirultam el.

„Nem. Nagyon jó barátom.” – mosolygott elnézően rám.

„Oh. És anyád tud róla ?”

Rám nézett, egy olyan ne légy már bolond nézéssel.

„Természetesen nem.”

A pincérlány őzhússal tért vissza, de az én étvágyam teljesen elmúlt. Micsoda felfedezés… Edward mint szex-szolga… szent szar. Nagyot kortyoltam a Pinot Grigiómból – természetesen igaza volt, tényleg szenzációs a bor. Elég sok gondolkodni valót kaptam… majd ha egyedül leszek, nem zavartatva általa… az ő mindent uraló kisugárzása által. Tiszta Alfa Hím… Nos, ezt valahogy fel kell dolgoznom. Edward tudja, hogy mit jelent ez az egész.

„És egész idő alatt…?” – tanácstalan voltam.

„Nos, igen, bár nem mindig találkoztunk. Bonyolult… volt. Elvégre nekem ott volt a  középiskola és az egyetem. Egyél, Isabella.”

„Tényleg nem vagyok éhes, Edward.” – csak jár az agyam a közléseidtől. Arca grimaszba rándult.

„Egyél” – mondta halkan, túl halkan.

Rábámultam... ez a férfi… szexuálisan elnyomott felnőttként… a hangja túl fenyegető.

„Adj egy percet” – feleltem én is halkan.

Pislogott egy kis ideig…

„Rendben…” – morogta és folytatta az étkezést.

Ilyen lesz, ha a kapcsolatunk úgy alakul, ahogy ő szeretné, mindig parancsolgat nekem. Összehúztam a szemöldökömet. 

Akarom én ezt?

A késemért és villámért nyúltam és óvatosan szeltem az őzhúsból. Nagyon ízletes volt.

„Így fog működni … khm… a kapcsolatunk? Mindig parancsolgatsz majd?” – suttogtam. Nem tudtam rávenni magam, hogy ránézzek.

„Igen” – nyelt egyet.

„Értem.”

„Sőt, mi több, szeretnéd, hogy azt tegyem…” – tette hozzá lágyan.

Határozottan kétségbe vonom… vágtam még egy szeletet az őzből és a számhoz emeltem…

„Ez nagy elhatározás” – motyogtam, és bekaptam a falatot.

„Igen, az…” – csukta le a szemét félig.

„Isabella, a kedved szerint kell cselekedned. Nézz utána, olvasd el a szerződést – boldog leszek, ha tárgyalunk róla bármilyen formában. Portlandban leszek péntekig, ha beszélni akarsz róla addig. Hívj fel – lehet, együtt vacsorázhatunk – mondjuk szerdán. Tényleg szeretném, ha működne ez a dolog köztünk. Tulajdonképpen soha nem akartam semmit sem jobban, mint ezt” – ontotta rám a szavakat.

Belenéztem a szemébe – őszinteséget tükröztek, égtek az őszinte vágytól. És ez az, amit alapjában véve nem tudtam felfogni. Miért én? Miért nem a tizenöt közül valamelyik…? Én leszek a … tizenhatos számú… a tizenhatodik a sok közül?

„Mi történt a tizenöttel?” – buggyan ki belőlem a kérdés.

Úgy nézett ki, mint aki hirtelen lemond valamiről… kissé megrázta a fejét.

„Különböző okok miatt… röviden összefoglalva…” – szünetet tartott, mint aki keresi a szavakat.

„Nem illettünk össze” – vont vállat.

„És úgy gondolod, lehet… ööö, hogy én összeillek veled?”

„Igen.”

„Szóval, akkor… nem találkozol velük többé?”

„Nem Isabella, nem. Monogám kapcsolataim vannak.”

Oh… ez valami új.

„Értem…”

„Nézz utána, Isabella.”

Letettem a kést és a villát. Képtelen voltam többet enni.

„Ennyi? Ennyit akarsz enni?”

Bólintottam. Rám fintorgott, de inkább nem mondott semmit. A megkönnyebbüléstől sóhajtottam egy rövidet. A gyomrom háborgott ettől a sok új információtól, és egy kicsit mintha becsíptem volna a bortól. Néztem, ahogy letakarít mindent a tányérjáról. Annyit eszik mint egy ló. Biztos edz, vagy valami hasonló, hogy ilyen jó formában maradjon, amiben van.  Az emlékkép, ahogy a pizsamanadrágja állt a csípőjén, hirtelen felbukkant előttem… teljesen felkavart. Kényelmetlenül fészkelődtem. Felnézett rám, én meg elvörösödtem.

„Bármit megadnék, csak tudnám mire gondolsz ebben a pillanatban” – morogta.

Még vörösebb lettem. Rám mosolygott, azzal a gonosz mosolyával.

„Kitalálom” – kötekedett velem gyengéden.

„Örülök, hogy nem tudsz olvasni a gondolataimban.”

„A gondolataidban nem Isabella, de a tested – az, amit egész jól megismertem tegnap óta.”

A hangja nagyon sokatmondó volt. Hogy tud ilyen gyorsan egyik hangulatból átkerülni a másikba? Nagyon szeszélyes… Nehéz vele összhangban maradni.

Intett a pincérlánynak és a számlát kérte. Amikor végre fizetett, újból rám nézett.

„Gyere…”

Kinyújtotta a kezét felém és én megfogtam.  Visszavezetett a kocsihoz. Ez az érintés… kéz a kézben… ez nagyon váratlan dolog volt tőle, olyan normális, olyan emberi… Nem tudtam összeegyeztetni magamban ezt a hétköznapi, gondoskodó gesztust azzal, amit abban a szobában… tenni akar… a Fájdalom Vörös Szobájában. Mindketten hallgattunk, amíg Olympiából Vancouverbe értünk, elvesztünk saját gondolatainkban. Amikor megállt a lakásom előtt, délután öt óra volt. A villany égett – Rose otthon volt. Nem kétséges, pakol, kivéve, ha Emmett még itt van. Edward leállította a motort, én meg ráeszméltem, hogy itt kell hagynom…

„Be akarsz jönni?” – kérdeztem óvatosan. Nem akartam, hogy elmenjen. Meg akartam hosszabbítani az együtt töltött időt.

„Nem. Dolgoznom kell” – mondta egyszerűen, engem nézve. Arca kifejezéstelen volt. Lebámultam összefűzött ujjaimra. Teljesen elérzékenyültem. Elmegy…

Átnyúlt hozzám, egyik kezemet megfogta, lassan a szájához emelte. Gyengéden megcsókolta a kezem fejét… milyen ódivatú, kedves gesztus. A szívem a számba ugrott.

„Köszönöm ezt a hétvégét Isabella. Ez … tökéletes volt. Szerdán? Elmegyek érted ha végzel a munkával…vagy máshová?” – mondta lágyan.

„Szerda” - suttogtam. 

Újra megcsókolta a kezem és óvatosan visszatette az ölembe. Kiszállt az autóból, átjött az én oldalamra, kinyitotta az ajtómat. Miért érezem magam hirtelen reményvesztettnek? Gombóc formálódott a torkomban… nem szabad így látnia… mosolyt erőltettem az arcomra.

Kikapaszkodtam, és felemelt fejjel mentem a járdán… tudva, hogy szembe kell néznem Rose-al, az aggódó Rose-al… Félúton visszafordultam és ránéztem Edwardra. Fel a fejjel Swan… biztattam magam.

„Oh… apropó – a te alsóneműd van rajtam.”

Leesett az álla… a megdöbbenéstől. Micsoda reakció! A kedvem felderült egyből és beszökelltem a házba… legszívesebben felugrottam és belebokszoltam volna a levegőbe… Igggen! Benső Istennőm izgatott lett.

Tizenkilencedik fejezet

  

Már az ágya mellett álltunk a hálószobában, amikor lenézett rám.

„Bízol bennem?” – kérdezte lágyan.

Bólintottam, tágra nyílt szemekkel, a meglepő felismeréstől, hogy igen… bízok benne. Mit fog tenni most velem? Borzongás futott át rajtam.

„Jó kislány,” –lehelte, hüvelykujjával megcirógatva az alsó ajkamat.

Ellépett tőlem és a gardróbjából egy szürke selyem nyakkendővel tért vissza.

„Kulcsold össze a kezedet magad előtt,” – vezénylet csendesen, ahogy lehámozta rólam a törölközőt és leejtette a padlóra. Tettem, ahogy kérte és ő nagyon gyengéden összekötötte a csuklóimat a nyakkendővel, határozott csomót kötve rá. Szemei vad izgatottságtól ragyogtak. Meghúzta a csomót… tartott. Biztos a cserkészeknél tanult csomót kötni. Óh, istenem… mi lesz most? Pulzusom az egekben volt már… szívem őrülten vert… Kezei végigsimítottak a copfjaimon.

„Nagyon fiatalnak látszol ezekkel…” – mormolta és előrelépett. Ösztönösen hátraléptem, amíg nem éreztem a térdeimmel az ágy szélét. Ledobta a törölközőjét… de nem tudtam levenni a szemem az arcáról. Arcán lelkesedés tükröződött és vágyakozás.

„Oh, Isabella, mit fogok tenni veled?” – suttogta, lefektetett az ágyra, mellém feküdt és a kezeimet a fejem fölé emelte.

„Tartsd itt fenn a kezeidet… ne mozdítsd őket, érted?” – szeme az enyémbe fúródott és a nézésétől elakadt a lélegzetem. Nem, ennek az embernek nem tudnék ellentmondani… semmikor.

„Válaszolj…” – követelte lágyan.

„Nem fogom mozdítani a kezeimet” – leheltem válaszul.

„Jó kislány…”- szándékos lassúsággal megnyalta a szája szélét… a nyelve szinte hipnotizált… a szemembe nézett… kutatóan vizsgált… oh, egek. Lehajolt és egy tartózkodó gyors csókot helyezett el az ajkaimon.

„Végig foglak csókolni mindenhol, Miss Swan” – mondta lágyan, ezzel megfogta az államat, felemelte, hogy hozzáférjen a nyakamhoz. Végigfuttatta ajkait a torkomon csókolva, szopogatva, csipkedve egészen a nyakam tövénél levő kis mélyedésig. A testem megrándult az izgalomtól… mindenhol… az éppen elmúlt fürdőszobai élmények hiperérzékennyé tették a bőrömet. Felforr vérem a hasamba száguldott, le a lábam közé, pontosan oda le… felnyögtem.

Meg akarom érinteni… Megmozdítottam a kezeimet és inkább félszegen, mondjuk inkább félénken, megérintettem a haját. Abbahagyta a csókolgatást, felnézett rám a fejét rázta és csettintett a nyelvével. Felnyúlt és visszatette a kezeimet a fejem fölé.

„Ne mozdítsd a kezeidet… vagy az elejéről kell kezdenünk az egészet.” - dorgált meg szelíden. Oh… milyen incselkedő.

„Meg akarlak érinteni…” – hangom elhaló… mintha nem az enyém lenne.

„Tudom” – mormolta jelentőségteljesen.

„Tartsd a kezeidet a fejed felett” – vezényelt gyengéden. Tenyerébe fogta az államat újra és mint az előbb, elkezdett végigcsókolni a torkomnál kezdve. Oh… olyan nagyon izgató. Éreztem, ahogy a keze lesiklik a testemen… a melleimen keresztül, és ekkor a csókokkal leért a nyakam tövéhez a kis mélyedésig. Az orra hegyével körberajzolta a mélyedést. És a szájával kényelmes cirkálásba kezdett, lefelé haladva, lefelé, a testemen követve keze útját a mellem felé… csókolva, fogával csipkedve… a mellbimbómat finoman megszívva… Szent isten… A csípőm magától kezdett mozgásba, követve Edward szája mozgásának ritmusát, és én elszántan próbáltam emlékeztetni magam, hogy a kezemet a fejem felett kell tartanom. Leérkezett a köldökömig, nyelvét beledugta, és gyengéden szántotta fogaival a hasamat. A testem felemelkedett az ágyon.

„Hmm… nagyon édes vagy, Miss Swan”

Orrával tovább haladt lefelé a hasam és a fanszőrzetem közötti területen… finoman harapdált,  a nyelvével ingerelt. Hirtelen felült a térdére, megragadta mindkét bokámat és szélesre tárta a lábaimat.

Basszus… Felemelte a bal lábamat, behajtotta a térdemet és a lábfejemet a szájához emelte. Leste és felmérte minden reakciómat, miközben az összes ujjamat megcsókolta, azután megharapta őket lágyan a végüknél… istenem… amikor a kisujjamhoz ért erősebben harapott, és én megborzongtam… nyöszörögtem. Nyelvét végigsiklatta a lábfejemen… és nem bírtam tovább nézni rá. Túl erotikus volt. Azt hittem elégek. Összeszorítottam a szemeimet és megpróbáltam magamba fogadni és kibírni  mindazt a szenzációt, amit velem tett. A bokám következett, megcsókolta és tovább haladt felfelé  a lábszáramon a térdemig. Majd újrakezdte a jobb lábammal, megismételve az egész csábító, észbontó procedúrát.

„Oh, kérlek,”   - nyögtem, ahogy a kisujjamat megharapta…

„Minden jó dolog, Miss Swan…” – lehelte.

Most nem állt meg a térdemnél… tovább folytatta a belső combomon, széttárva a combjaimat, ahogy felfelé haladt… ohó, tudom hova akar eljutni… és egyik részem el akarta taszítani magától, megbántottan, szégyenkezve… ott fog megcsókolni… tudom… és  a másik részem ragyogott a  dicsőségtől. Visszatért a másik térdemhez és végigcsókolta a combomat, csókolta, nyalogatta… szívogatta… és végül felért a lábam közé. Az orrát fel le mozgatta a puncimon, nagyon lágyan, nagyon gyengéden. Megborzongtam…oh, istenem..

Megállt, várt, hogy megnyugodjak. Megnyugodtam és felemeltem a fejemet, rábámultam, zakatoló szívem ki akart ugrani a számon.

 

„Tudod, ilyen izgató az illatod, Miss Swan…?” – mormolta szemét rajtam tartva, majd orrát a szőrzetembe fúrta és mélyet lélegzett. Azt hiszem lángvörös lettem, mindenhol… az összes erőm elhagyott.

Gyengéden végigfújta a puncimat… te jó ég…

„Szeretem ezt…” – turkált bele a szőrömbe. „Talán megtartjuk.”

„Oh… kérlek” – könyörögtem.

„Hmm… szeretem, amikor könyörögsz… Isabella.”

Felnyögtem.

„A szemet szemért…. nem az én stílusom, Miss Swan” – suttogta ahogy fel le szaglászott rajtam… „De ma örömet szereztél nekem, Isabella és ezért jutalmat érdemelsz”. Hallottam a csibészes mosolyt  a hangjában és amíg testem már a hangjától izgalomba jött, nyelvével lassan körözni kezdett a csiklómon…

„Aaaah” – nyögtem és a testem megfeszült és lángolt a nyelve érintésétől. Tovább folytatta gyötrésemet… körbe és körbe és teljesen elvesztem, testem minden atomja arra az egy kicsi pontra figyelt, ami a  combjaim között helyezkedik el. A lábaim megfeszültek.. ahogy egy ujját belém csúsztatta… és hallottam morgó nyögését.

„Oh, baby…Szeretem, hogy ilyen nagyon nedves vagy nekem.”

Széles mozdulatokkal körözött ujjával bennem, tágítva vele. Nyelve az ujja mozgását követte, körbe-körbe… és én nyögtem, ez túl sok nekem… testem enyhülésért könyörgött , és nem tudtam megállni. Elengedtem magam, elveszítve minden értelmes gondolatot, ahogy az orgazmus birtokba vett, átitatta a bensőmet újra és újra. Szent ég… felkiáltottam, a világ elsüllyedt, eltűnt előlem, a gyönyör eltörölt és érvénytelenített mindent .

Lihegtem… alig hallottam a fólia szakadó hangját, és azután bennem volt. Gyorsan, keményen és erősen nyomult belém, újra és újra, kérlelhetetlenül hajszolt a csúcs felé megint. Nyöszörögtem…

„Gyere, bébi, élvezz velem…” – hangja nyers, kemény, rekedt, a fülemnél… és én felrobbantam körülötte, ahogy gyorsan mozgott bennem.

„Baszd meg, köszönöm…” – suttogta és még kettő erőset lökött bennem, felnyögött és elért a csúcsra, magához szorított és azután elcsendesedett… teste megmerevedett. Összerogyott rajtam, éreztem teljes súlyát, ahogy belenyomott a matracba. Átemeltem megkötözött kezeimet a fején, a nyakára fontam a kezemet, és tartottam, ahogyan csak tudtam. Tudtam,  hogy ebben a pillanatban bármit megtennék ezért a férfiért… a szex-szolgája vagyok… a csoda amit megmutatott nekem… mindenen túl van, amit el tudtam képzelni… és folytatni  akarja…  folytatni, egy olyan módon, ahogy én nem tudom követni, amit ártatlanságomban soha el nem tudtam képzelni. Oh…mit tegyek?

Felemelte magát és lebámult rám.

„Látod, milyen jók vagyunk így együtt?” – mormolta.

„Ha nekem adod magad… sokkal jobb lesz… higgy nekem, Isabella… olyan helyekre tudlak elvinni, amiről nem is tudtad, hogy léteznek.” Gondolatai az enyémeket tükrözték. Orrát az orromhoz nyomta… Én még mindig a legkülönösebb fizikai reakció bűvöletében voltam, amit valaha is éreztem… Bambán bámultam rá.

Hirtelen mindkettőnk figyelmét elvonták a hálószoba ajtaja felől beszűrődő hangok. Egy pár pillanatba beletelt, mire felfogtam, mit hallok.

„De ha még mindig ágyban van, biztos beteg. Soha nem szokott ilyenkor ágyban lenni. Edward soha nem aludt még el.”

„Mrs Cullen, kérem…”

„Taylor. Nem tarthat vissza a fiamtól.”

„Mrs Cullen, Mr Cullen nincs egyedül.”

„Mit ért azon, hogy nincs egyedül?”

„Van valaki vele.”

„Oh…”

Még én is hallottam a hitetlenséget a hangjában. Edward gyorsan pislogott, ahogy lefele nézett rám.

„A szarba… az anyám.” – Edward szeme játékos félelemmel nyílt tágra.

Hirtelen felemelkedett rólam, ooh… ciki… és leült az ágyra. A használt kondomot egy szemetesbe dobta.

„Gyerünk, fel kell öltöznünk – már, ha találkozni akarsz az anyámmal.”

Vigyorgott rám… felállt és felhúzta a farmerját… semmi alsónadrág?!

Megpróbáltam felülni… még mindig meg voltam kötözve.

„Edward… nem tudok mozogni.”

Vigyora szélesebb lett, lehajolt és kikötötte a nyakkendőt. Megjegyeztem, hogy három ezüst csík van a végén… Edward rám nézett. Elbűvöltnek látszott… szemei jókedvűen ragyogtak. Megcsókolta a homlokomat gyorsan és rám ragyogott.

„Még egy első alkalom,” ismerte be, bár fogalmam sem volt, miről beszél.

„Nincs itt tiszta ruhám” – öntött el hirtelen a pánik és, valami, amit most ismertem fel, a pánik fokozódását eredményezte… Az anyja! Szent szar! Nincs tiszta ruhám és az anyja úgy szólván in flagranti talált bennünket…

„Talán inkább itt maradnék.”

„Oh, nem, nem” – fenyegetett meg Edward. „Felvehetsz valamit az én ruháimból.”

Előhúzott egy fehér pólót és beletúrt a kócos hajába…és idegességem ellenére hirtelen elvesztettem gondolataim fonalát. Meg fogom valamikor is szokni ennek a gyönyörű férfinak a látványát… ? A szépsége eltereli a gondolataimat.

„Isabella… ha zsákot hordanál, akkor is szép lennél. Kérlek, ne aggódj. Szeretném, ha bemutathatnálak anyámnak. Öltözz. Kimegyek és megnyugtatom.” Összeszorította a száját.

„Várlak odakinn öt percen belül, különben visszajövök és kicipellek, bármi is lesz rajtad. A pólóim a komódban vannak… az ingeim a gardróbban. Szolgáld ki magad.” Spekulálva nézett rám és kiment a szobából. Szent szar… Edward anyja… Ez jóval több, mint amire számítottam. Talán a vele való találkozás segít ennek az egész zagyvaságnak a helyretételében… segíthet megérteni miért olyan Edward, amilyen… hmm. Hirtelen találkozni akartam vele. Felvettem a kék blúzomat a földről… egész jól túlélte az éjszakát szakadás nélkül. Megtaláltam a kék melltartómat az ágy alatt és gyorsan felvettem. De van egy dolog, amit kimondottan utálok… ha nincs tiszta bugyim. Rövid, bosszús turkálás után Edward komódjában megtaláltam a boxereit. Egy csinos, szürke Calvin Kleint húztam magamra, felvettem a farmeromat, a cipőmet. Berontottam a fürdőszobába, belebámultam túlságosan ragyogó szemeimbe, kipirult arcomba – és a hajam! Szent szar… az-éppen-megdugott copfjaim nem igazán álltak jól. Kefe után kutattam a fésülködőasztalnál és találtam egy fésűt… megteszi ez is. A lófarok az egyetlen megoldás. Lemondóan néztem a ruháimra. Talán szaván kellene fognom Edwardot, a ruházkodási ajánlatával… Kisördögöm ajakbiggyesztve nézett rám… és ajkaival a ’gyerünk’ szót formálta.

Kimentem a nappaliba.

„Itt van ő” – állt fel a kanapéról Edward. Tekintete meleg és elismerő. A homokszőke hajú nő, aki mellette volt felém fordult és sugárzó tekintettel nézett rám. Ő is felállt. Öltözete kifogástalan volt, teve színű kötött pulóverruha volt rajta és hozzáillő cipő. Ápolt, elegáns, gyönyörű volt, és belül egy kicsit meghaltam, tudva, hogy én hogy nézek ki.

„Anyám, ez Isabella Swan. Isabella, ez Esme Cullen.”

Mrs Cullen kinyújtotta a kezét.

„Milyen öröm veled találkozni” – mormolta és ha nem tévedek, csodálkozott, egy kicsit. Kábult megkönnyebbülés volt hangjában és meleg fény ragyogott borostyánszín szemében. Megfogtam a kezét, és nem tudtam mást tenni, mint visszamosolyogtam rá.

„Mrs Cullen.”

„Szólíts Esmének,” – mosolygott. Edward fintorgott.

„Mrs Cullen az anyósom neve. Nos, hogyan is találkoztatok ti ketten?” – nézett kérdően Edwardra. Nem tudta elrejteni kíváncsiságát.

„Isabella interjút készített velem a WSU iskolai újságja számára, mert én fogom átadni a diplomákat ezen a héten.”

Szent szar… ezt el is felejtettem.

„Szóval ezen a héten diplomázol?” – kérdezte Esme.

„Igen,

A mobilom csörögni kezdett… Rose, lefogadom.

„Elnézést.” – a telefonom a konyhában volt. Odaballagtam és áthajoltam a pulton, felvettem a telefont, de nem ellenőriztem a hívó számát.

„Rose…”

„Bella!” – szent szar, ez Jake. Mindenre elszántnak tűnt a hangja.

„Hol vagy? Megpróbáltalak elérni. Találkozni akarok veled, bocsánatot akarok kérni a pénteki  viselkedésemért. Miért nem válaszoltál a hívásaimra?”

„Nézd, Jake, ez nem a legjbb időpont” – néztem idegesen Edwardra, aki meredten, kifejezéstelen arccal nézett rám. Hátat fordítottam neki.

„Hol vagy? Rose nagyon köntörfalazó volt” – nyafogott Jake.

„Seattle-ban vagyok.”

„Mit csinálsz Seattle-ban? Vele vagy?”

„Jake, visszahívlak később… Nem tudok most beszélni” – tettem le a telefont.

Megpróbáltam olyan könnyedén visszamenni Edwardhoz és az anyjához, amennyire csak tudtam. Esme áradozott Edwardnak.

„…és Emmett felhívott, hogy itt vagy – már két hete nem láttalak, Edward…”

„Szóval elmondta? – morogta Edward és rám nézett, kiolvashatatlan arccal.

„Arra gondoltam, együtt  ebédelhetnénk drágám, de látom, más terveid vannak… és nem akarom félbeszakítani a napodat.” – szedte össze hosszú krémszínű kabátját, Edward felé fordult, arcát nyújtva. Edward röviden, édesen megcsókolta. Esme nem érintette meg Edwardot…

„Vissza kell vinnem  Isabellát Portlandba.”

„Persze, drágám. Isabella, örülök a találkozásnak. Remélem, valamikor újból találkozunk.” –nyújtott kezet, szemei mosolyogtak. Kezet  fogtunk.

Taylor felbukkant… honnan is?

„Mrs Cullen?”

„Köszönöm Taylor” – Taylor kikísérte Mrs Cullent a szobából, a dupla ajtón át a kijáratig. Taylor egész idő alatt itt volt? Mióta van itt? Hol volt? Edward mereven rám nézett.

„Szóval a fotográfus hívott?”

Szent szar.

„Igen.”

„Mit akart?”

„Csak bocsánatot kérni, tudod… a péntek miatt.”

Edward összehúzott szemöldökkel nézett rám.

„Rendben” – mondta egyszerűen.

Taylor visszatért.

„Mr Cullen, probléma van a darfuri hajóval.”

Edward kurtán biccentett.

„Vigyék vissza a helikoptert  a Sea Tac-ra és küldjék el a pilótát.”

„Igen uram.”

Taylor felém biccentett.

„Miss Swan.”

Óvatosan visszamosolyogtam rá, ő megfordult és kiment.

„Taylor itt él?”

„Igen” – hangja csípős volt. Mi a baja?

Edward kimasírozott a konyhába, felkapta a Blackberryjét, és gondolom átfutott az e-mailjain. Száját összeszorította, amíg várt, hogy felvegyék a telefont a vonal túlsó végén.

„Kate, mi a probléma?” – csattant fel.

A választ hallgatta, közben engem vizsgált… ahogy a hatalmas szoba közepén álltam… azon elmélkedve, mit kezdjek magammal. Bűntudatosnak és ide nem illőnek éreztem magam.

„Nincs még egy csapat, akit veszélynek teszek ki… Nem, fejezzék be… inkább a levegőből dobjuk… Jó.” Letette. A szemeiből minden melegség eltűnt. Nézett… egy gyors ijesztő pillantást vetett rám, bement a dolgozószobájába és egy pillanattal később visszatért.

„Itt a szerződés. Olvasd el, majd a jövő hét végén megbeszéljük… és ha tanácsolhatom, végezz egy kis kutatást , akkor megtudod, mibe is ártod magad.” Szünetet tartott.

„Már ha egyetértesz… és nagyon remélem, egyetértesz” – tette hozzá, lágyabb hangon, idegesen.

„Kutatást?”

„El leszel bűvölve attól, amit az interneten találsz” – morogta.

Internet! Nincs számítógépem, amivel elérhetném… csak Rose laptopja, mert Newtonéknál nincs… azonkívül ez a fajta ’kutatás’ valószínűleg nem olyan, amit munkahelyen meg lehet ejteni.

„Mi van?” – kérdezte, fejét félrehajtva.

„Nincs számítógépem…  majd meglátom, használhatom-e Rose laptopját.”

Egy papírszatyrot nyújtott felém.

„Biztos vagyok benne, hogy …ööö, tudok egyet kölcsön adni. Szedd össze a dolgaidat, visszamegyünk Portlandbe. Majd út közben eszünk ebédet. Fel kell öltöznöm.”

„Csak telefonálok,”- motyogtam… Hallani szeretném Rose hangját.

Megrándult.

„A fotóst?” – állát összeszorította, szemei fellángoltak. Rápislogtam.

„Nem szeretek osztozkodni,  Miss Swan, emlékezz erre.” Halk, fagyos hangja figyelmeztetően szólt, és egy hosszú hideg pillantással visszament a hálószobájába. Szent szar… csak telefonálni akartam Rose-nak, akartam utána kiabálni… de  hirtelen bezárkózása megbénított. Mi történt a nagylelkű, laza, mosolygós férfival, aki egy fél órája még szeretkezett velem…?