Hatvanadik fejezet

„Gréta, kivel beszélget Mr Cullen?”  - fejem majd felrobbant – bizsergett a félelemtől… és kisördögöm sikítva követelte, hogy meneküljek. Ehhez képest hangom elég közömbösnek hangzott.

„Oh, ő ott Mrs Lincoln. Tulajdonostársa Mr Cullennek.” – osztotta meg az információt örömmel Gréta.

„Mrs Lincoln?” – azt hittem Mrs Robinson elvált… lehet, újból férjhez ment valami szegény balekhez.

„Igen. Általában nem szokott itt lenni, de valaki beteg lett, és beugrott helyette.”

„Tudja Mrs Lincoln keresztnevét?”

Gréta összeráncolt homlokkal nézett fel rám, és elbiggyesztette világos rózsaszín ajkát, megkérdőjelezve kíváncsiságomat… a szarba, lehet túl messzire mentem?

„Irina” – mondta ezután, majdnem kelletlenül.

Fura megkönnyebbülést éreztem… pók-érzékem (lásd Spider Man sorozat) nem hagyott cserben… Pók-érzék!  Kisördögöm felhorkant… Ördögi érzék.  Ők ketten még mindig elmerültek a beszélgetésben. Edward gyorsan beszélt Irinához… Irina nyugtalannak nézett ki, bólogatott, fintorgott, majd megrázta a fejét. Kinyújtotta Edward felé a kezét és nyugtatóan megsimogatta karját. Közben a szája szélét harapdálta. Újabb bólintás után rám nézett, és megnyugtató mosolyt küldött felém… csak visszabámultam rá… faarccal – úgy gondolom, meg voltam döbbenve. Hogy hozhatott ide engem? Irina mormolt valamit Edwardnak… ő röviden felém pillantott, majd visszafordult Irina felé és válaszolt. Irina bólintott, azt hiszem, szerencsét kívánt neki… de nem vagyok magasan képzett szájról olvasásban. Fifty visszaballagott hozzám, aggodalom szántotta arcát… nagyon helyes. Mrs Robinson visszatért a hátsó szobába, becsukva az ajtót maga mögött.

Edward homlokráncolva nézett rám.

„Rendben vagy?” – kérdezte… de hangja feszült, óvatos volt.

„Nem igazán. Nem akartál bemutatni?” – hangom hideg és kemény volt.

Szája tágra nyílt… úgy nézett ki, mintha kihúztam volna a lába alól a szőnyeget.

„De azt gondoltam…”

„Ahhoz képest, hogy mennyi eszed van, néha…” – akadt el szavam - „szeretnék elmenni, kérlek.”

„Miért?”

„Tudod, hogy miért” – forgattam meg a szememet.

Lenézett rám… szemei égtek.

„Sajnálom, Bella. Nem tudtam, hogy itt lesz. Soha nem szokott itt leni. Egy új helyet nyitott a Bravern Centrumban, normális esetben ott szokott lenni… valaki beteg lett ma.”

Sarkon fordultam és elindultam az ajtó felé.

„Nem lesz szükségünk Franco-ra, köszönjük, Gréta.” – mondta gyorsan Edward az ajtó felé haladva.  El kellett fojtanom a futási kényszeremet… pedig gyorsan akartam futni és messzire el… ellenállhatatlan kényszert éreztem a sírásra… csak minél messzebb kerüljek ettől az egész kibaszott helyzettől.

Edward szótlanul sétált mellettem, amíg próbáltam helyrerakni a fejemben a dolgokat. Karomat védekezően fontam magam köré, fejemet lehajtottam, és kerülgettem a fákat a Második Sugárúton. Edward bölcsen nem próbált hozzám érni. Elmém forrt a megválaszolatlan kérdésektől… Mr Köntörfalazó válaszol-e rájuk…?

„Ide szoktad hozni a szolgálóidat?”- csattantam fel.

„Néhányat közülük, igen” – mondta csendesen, hangja metsző volt.

„Lauren-t is?”

„Igen.”

„A hely nagyon újnak látszik.”

„Most újították fel.”

„Látszik. Mrs Robinson minden szolgálódat ismeri?”

„Igen.”

„Ők tudtak róla?”

„Nem. Egyikük sem. Csak te.”

„De én nem vagyok a szolgálód.”

„Nem, te egyértelműen nem vagy az.”

Megálltam és szembefordultam vele. Szemeit nagyra nyitotta, tele voltak félelemmel. Száját kemény, meg nem alkuvó vonallá préselte.

„Érzed, hogy mennyire kibaszott dolog ez?” – néztem fel rá, hangom halk volt.

„Igen. Sajnálom” – bájosan bűnbánónak nézett ki.

„Le akarom vágatni a hajam, leginkább olyan helyen, ahol nem dugtad meg sem a személyzetet, sem a vendégkört.”

Megvonaglott.

„És most, ha megbocsátasz…”

„Nem hagysz el. Ugye?” – kérdezte.

„Nem. Csak egy átkozott hajvágást akarok. Valahol, ahol becsukhatom a szemem, amíg valaki megmossa a hajam és elfeledkezhetek erről az egész… bagázsról, ami veled jár.”

Beletúrt a hajába.

„Elhívhatom Franco-t a lakásomra… vagy hozzád”– mondta csendesen.

„Nagyon elbűvölő.”

 Rám pislogott.

„Igen, az.”

„Még férjnél van?”

„Nem. Körülbelül 5 éve elvált.”

„Miért nem vagy vele?”

„Mert vége van közöttünk mindennek. Mondtam már neked.”

Szemöldökét hirtelen összehúzta… felemelte az ujját, előhalászta telefonját a kabátzsebéből. Rezgésre lehetett állítva, nem hallottam, hogy csengett volna.

„Jenks” – csattant fel, majd figyelt. A Második Sugárúton álltunk, az előttem álló vörösfenyő csemetét néztem… levelei újzöldek voltak. Emberek jöttek-mentek körülöttünk, elveszve szombat reggeli teendőikben. Nem kétséges, saját kis személyes problémáikon elmélkedtek… kíváncsi voltam, van-e közöttük, aki leskelődő ex-szolgálókra, elbűvölő ex-dominánsokra gondol, vagy arra az emberre, akinek nincs fogalma az USA törvényei szerinti privát szféráról.

„Meghalt autóbalesetben? Mikor?” – szakított ki tűnődésemből Edward.

Szent szar…ki? Figyelmesebben hallgattam.

„Ez a második, hogy az a csirkefogó nem volt készséges. Tudnia kellett. Semmit nem érez iránta, egyáltalán?” – rázta Edward a fejét felháborodva.

„Kezd valami értelmet nyerni a dolog… nem… megmagyarázza, hogy miért, de azt nem, hogy hol.”

Edward körülnézett, mintha keresne valamit, és azon kaptam magam, hogy másolom a mozdulatait. Semmi nem ragadta meg a figyelmem… csak vásárlók voltak, forgalom és fák.

„Ő itt van” – folytatta Edward. „Figyel bennünket… Igen… Nem. Kettő vagy Négy, heti hét napon, huszonnégy órában… nem vetettem még fel.” – egyenesen rám nézett Edward. Felvetni, mit?! Összehúztam a szemöldököm, Edward óvatos tekintettel méregetett.

„Mi…” – suttogta és elsápadt, szemei tágabbra nyíltak. „Értem. Mikor?…Most azonnal? De hogyan?… Semmi háttérvizsgálat?… Értem. Írja meg a nevet, a címet és küldje el a képeket, ha vannak, e-mailben… 24/7, ma délutántól. Vegye fel a kapcsolatot Taylor-ral.” – fejezte be a telefonálást Edward.

„Nos?” – kérdeztem bőszen. Elmondja vajon?

„Jenks volt.”

„Ki az a Jenks?”

„A biztonsági tanácsadóm.”

„Oké… nos, mi történt?”

„Lauren összeszedte a cuccát és elhagyta a férjét körülbelül három hónapja. Elment valami pasival, aki négy héttel ezelőtt autóbalesetben meghalt.”

„Oh.”

„Az a segglyuk pszichiáter rájöhetett volna” – mondta dühösen – „Szerencsétlenség… ez az egész. Gyere.” Kezét nyújtotta, én automatikusan beletettem az enyémet…  mielőtt újra elkaptam.

„Várj egy pillanatot. Egy beszélgetés közepén voltunk… rólunk. És Mrs Robinsonról.”

Edward arca elkomorodott.

„Beszélgethetünk nálam.”

„Nem akarok hozzád menni. Le akarom vágatni a hajam!” – kiabáltam. Ha csak egy dologra kellene figyelnem… Előhúzta a telefont a zsebéből, és hívott valakit.

„Edward Cullen vagyok. Szeretném, ha Franco a lakásomon lenne egy óra múlva. Kérdezze meg Mrs Lincon-t” – és eltette a telefont.

„Franco egykor ott lesz.”

„Edward…!” –bőszen tajtékoztam.

„Isabella, Lauren nyilvánvalóan összetört lelkileg. Nem tudom, hogy én vagyok, vagy te vagy a célpontja, vagy hogy mióta készül erre. Elmegyünk hozzád, összeszedünk neked némi ruhát és addig velem maradhatsz, amíg meg nem találjuk őt.”

„Miért akarnék veled lenni?”

„Akkor tudlak biztonságban tartani.”

„De…”

Rám meredt.

„Visszajössz velem a lakásomba akkor is, ha a hajadnál fogva kell húzzalak.”

Eltátottam a szám… valami hihetetlen volt: Fifty dicső színes filmként….

„Azt hiszem, túl reagálod.”

„Nem. És folytathatjuk ezt a beszélgetést nálam. Gyere.”

Összefontam  a karomat és rá meredtem. Ez már túl messzire ment.

„Nem.” Mondtam makacsul. Ki kell tartanom.

„Jöhetsz a lábadon, vagy vihetlek is… mindkét lehetőség megfelel nekem, Isabella.”

„Nem mered megtenni” – bámultam rá… tuti, hogy nem teszi meg a Második Sugárúton, ugye?

Rám villantotta fél mosolyát…  de ez a mosoly nem jelent meg  a szemében.

„Oh, baby, mindketten tudjuk, hogy ha földre dobod a kesztyűt, én boldogan felveszem azt.”

Egymásra meredtünk – majd hirtelen lehajolt, átölelte a combomat és felemelt. Mielőtt magamhoz tértem volna, már a vállán lógtam.

„Tegyél le!” – sikítottam – oh, milyen jó érzés volt sikítani.

Elindult a sugárúton, teljesen figyelmen kívül hagyva engem. Erősen átkarolta a combomat és  szabad kezével megcsapkodta  a fenekemet.

„Edward!” – kiabáltam.

Az emberek bámultak… lehetett volna megalázóbb?

„Jövök! Jövök.”

Letett, és még mielőtt felállt volna, elrohantam a lakásom felé, háborogva, és tudomást se véve Edwardról. Persze, hogy pillanatokon belül mellettem volt, de továbbra sem figyeltem rá. Mit tehettem volna? Nagyon mérges voltam… de még magam sem voltam biztos abban, hogy miért is voltam mérges – túl sok minden volt… ahogy méltóságteljesen lépkedtem hazafelé, gondolatban összeállítottam egy listát:

1                    Vállon cipelés – elfogadhatatlan mindenki számára, aki elmúlt 6 éves.

2                    Elvinni engem abba a szalonba, ami közös tulajdonban van a volt szeretőjével – hogy tud ennyire hülye lenni?

3                    Ugyanerre a helyre vitte  a volt szolgálóit is – ugyanaz a hülyeség, mint az előbb.

4                    Eszébe sem jutott, hogy ez rossz ötlet volt – pedig okos fickónak tartják

5                    Volt barátnője őrült – emiatt okolhatom Edwardot…? Nagyon dühös vagyok, tehát  okolhatom.

6                    Tudja a bankszámlaszámomat – túltesz minden kutakodáson…

7                    Megvenni a SIP-et – több pénze van, mint amivel tudja mit kezdjen…

8                    Ragaszkodni ahhoz, hogy mellette maradjak – a Lauren jelentette veszély nagyobb, mint gondoltam… nem említette tegnap.

Oh, ne… a feleszmélés lesújtott. Valami megváltozott… A szarba. Mi lehet az?

Megtorpantam, és Edward is megállt velem.

„Mi történt?” – kérdeztem.

Összehúzta a szemöldökét.

„Mire gondolsz?”

„Laurennel.”

„Mondtam.”

„Nem, nem mondtad… van még valami. Tegnap nem ragaszkodtál ahhoz, hogy hozzád menjünk. Szóval, mi történt?”

Kelletlenül mozdult.

„Edward! Mondd meg!” – csattantam fel.

„Hozzájutott egy pisztoly tartási engedélyhez tegnap.”

Oh a szarba. Csak néztem rá, pislogva, éreztem ahogy a vér kifut az arcomból amíg feldolgoztam a híreket. Mindjárt elájulok…  Azt hiszik, meg akarja ölni Edwardot? Ne…

„Ez azt jelenti… hogy most vehet egy fegyvert” – suttogtam.

„Bella” – mondta aggodalommal teli hangon. Kezét vállamra tette, közel húzott magához.

„Nem hiszem, hogy bármi baromságot is tenne, de – nem akarlak veszélynek kitenni.”

„Nem engem… mi van veled…?” – suttogtam.

Komoran nézett le rám, köré fontam karjaimat és erősen megöleltem, arcom a mellébe temettem… nem vettem észre, hogy bánta volna..

„Menjünk vissza” – mormolta, lehajolt és megpuszilta  a hajamat… és ennyi volt… minden mérgem…. Elmúlt, de nem felejtődött el… eltűnt az Edwardot fenyegető veszély leple alatt… oh, jesszus.. a gondolat kibírhatatlan volt.

Ünnepélyesen összecsomagoltam kis bőröndömet, a Mac-et, a telefonomat s Echo Charlie-t is a hátizsákomba tettem.

„Echo Charlie is jön?” – kérdezte Edward.

Bólintottam, ő elnézően mosolygott rám.

„Jasper holnap visszajön” – motyogtam.

„Jasper?”

„Rose bátyja. Addig lesz itt, amíg nem talál helyet magának Seattle-ben.”

Edward üres tekintettel nézett rám, de észrevettem a fagyos ellenszenvet tekintetében.

„Nos, akkor jó, hogy velem leszel. Több helye lesz” – mondta csendesen.

„Nem tudom, van-e kulcsa…Vissza kell akkor majd jönnöm.”

Edward egykedvűen nézett rám, de nem mondott semmit.

„Ez minden.”

Megfogta a bőröndömet és kimentünk. Ahogy a sarkon befordultunk a parkoló felé, óvatosan visszapislogtam a vállam felett. Nem tudom, hogy a paranoiám volt-e, vagy valaki tényleg bámult engem. Edward kinyitotta az utas ülés ajtaját és jelentőségteljesen nézett rám.

„Beszállsz?” – kérdezte.

„Azt hittem én vezetek.”

„Nem. Én fogok vezetni.”

„Valami baj van a vezetésemmel? Nehogy azt mond, hogy tudod, hogy hány pontot értem el a vezetői vizsgámon… Nem lennék meglepve, ismerve leskelődő hajlamaidat.” Lehet azt is tudja, hogy éppen csak átcsúsztam az írásbelin.

„Szállj be, Isabella” – förmedt rám mérgesen.

„Oké…” – sietősen bemásztam -  igazán… csillapodj, oké? Lehet ő is érzi ugyanazt a kényelmetlen dolgot. Valami sötét őrszem figyel bennünket… nos, egy sápadt, barna hajú, barna szemű valaki, aki hátborzongatóan hasonlít rád igazán… és valószínűleg van egy engedélyezett fegyver. Edward elindult.

„Minden szolgálód barna volt?”

Homlokát ráncolva gyorsan rám pillantott.

„Igen” – morogta. Éreztem a bizonytalanságot hangjában… és elképzeltem, ahogy azt gondolja: ’mire gondol ezzel?’.

„Csak kíváncsi voltam.”

„Mondtam. Jobban kedvelem a barnákat.”

„Mrs Robinson nem barna.”

„Valószínűleg azért” – morogta…”Örökre elvette a kedvemet a szőkéktől.”

„Viccelsz” – akadt el a lélegzetem.

„Viccelek’ – válaszolta elkeseredetten.

Bambán bámultam ki az ablakon, mindenfelé barna hajú nőket keresve… bár egyikük sem Lauren volt… szóval, csak a barnákat kedveli. Kíváncsi voltam, miért? Vajon a rendkívüli-módon-elbűvölő-attól-függetlenül-hogy-idősebb Mrs Robinson tényleg elvette a kedvét a szőkéktől? Megráztam a fejem… Edward Agybaszott Cullen.

„Mesélj róla.”

„Mit akarsz tudni?” – Edward a homlokát ráncolta és hangja figyelmeztetően csengett.

„Beszélj az üzleti kapcsolatotokról.”

Láthatóan megkönnyebbült… munkáról boldogan beszélt.

„Csendestárs vagyok. Nem igazán érdekel a szépségipar, de nagyon sikeres vállalkozást hozott létre. Csak tőkét adtam hozzá, segítettem neki a kezdésben.”

„Miért?”

„Tartoztam neki ezzel.”

„Oh?”

„Amikor kimaradtam a Harvardról 100.000 $-t adott kölcsön, hogy saját vállalkozásba kezdjek.”

Szent baszás… ő is gazdag.

„Kimaradtál?”

„Nem volt nekem való. Két évet fejeztem be. Sajnos a szüleim nem voltak igazán megértőek.”

Elmerültem a gondolataimban. Dr Cullen és Esme ahogy ellenkeznek, nem igazán tudtam elképzelni.

„Nos… nem úgy tűnik, hogy rosszul tetted, hogy kimaradtál. Mi volt a fő tárgyad?”

„Politika és gazdaságtan.”

Hmmm… számok.

„Szóval, Mrs Robinson gazdag” – mormoltam.

„Unatkozó gazdagfeleség volt, Isabella. A férje volt vagyonos – fűrészáru kereskedő volt” – vigyorgott.

„Nem engedte őt dolgozni. Tudod, korlátozás… néhány férfi olyan” – villantott rám egy gyors félfintort.

„Tényleg? Korlátozó férfi… valamiféle mitikus alak?” – nem hiszem, hogy ennél több szarkazmust tudtam volna belepréselni a válaszomba.

Edward még szélesebben vigyorgott.

„A férje pénzét adta kölcsön.”

Bólintott… és egy kis dévaj mosoly jelent meg ajkán.

„Ez borzasztó” – morogtam kimérten.

„Visszakapta a részét” – mondta Edward sötéten ahogy bekanyarodott az Escala garázsába. 

Oh…

Edward megcsóválta a fejét, ahogy visszaidézte a valószínűleg kellemetlen emléket és beparkolt az Audi-ja mellé.

„Gyere – Franco rövidesen itt lesz.”

A liftben Edward  lepillantott rám.

„Még mindig dühös vagy rám?” – inkább állította, mint kérdezte.

„Nagyon.”

Bólintott.

„Oké” – mondta, és egyenesen előre bámult.

Taylor a folyosón várt érkezésünkre… honnan tudta mindig? Elvette a bőröndömet Edwardtól.

„Jenks-el kapcsolatban van híre?” – kérdezte Edward.

„Igen, Uram.”

„És?”

„Minden elrendezve.”

„Remek. Hogy van a lánya?”

„Köszönöm, Uram, jól.”

„Jó. Egy fodrászt várunk egyre – Franco De Luca-t.”

„Miss Swan” – bólintott felém Taylor.

„Helló, Taylor. Van egy lánya?”

„Igen, asszonyom.”

„Mennyi idős?”

„Hét éves.”

Edward türelmetlenül nézett rám.

„Az édesanyjával él” – pontosított Taylor.

„Oh, értem.”

Taylor rám mosolygott… ez váratlan volt. Taylor, mint apa…? Követtem Edwardot a nappaliba, eltűnődtem ezen az információn. Körül tekintettem… nem voltam itt, mióta kisétáltam az ajtón…

„Éhes vagy?”

Megráztam a fejem. Edward egy rövid pillantást vetett rám, majd úgy döntött, nem vitázik.

„Telefonálnom kell. Érezd magad otthon.”

„Rendben…”

Edward eltűnt a dolgozószobájában. Ott álltam a nagy művészi galériában, azon tűnődve, mit kezdjek magammal. Ruhák… Felvettem a  hátizsákomat és felballagtam a hálószobámba, ellenőrizni a gardróbszobámat. Tele volt ruhákkal. Mind vadonat új volt, még az árcédula is  rajtuk volt. Három hosszú estélyi ruha, három koktélruha és további három a hétköznapokra… Ez az egész egy vagyonba kerülhetett. Megnéztem az egyik estélyi árcéduláját. 1.998$. Szent baszás. Lecsúsztam a padlóra. Ez nem én vagyok…. Fejemet a kezeim közé fogtam és megpróbáltam végiggondolni az elmúlt néhány órát. Nagyon kimerítő volt. Miért, miért kellett nekem beleesnem olyan valakibe, aki egyszerűen őrült – gyönyörű, kibaszottul szexi, gazdagabb, mint Krőzus és őrült, nagy Ő-vel.

Előhalásztam a telefonomat a hátizsákból és felhívtam anyámat.

„Bella, édesem! Olyan régen beszéltünk. Hogy vagy, drágám?”

„Oh.. tudod…”

„Mi a baj? Még mindig nem vagytok rendben Edwarddal?”

„Anya, ez bonyolult. Azt hiszem, bolond. Ez a probléma.”

„Mesélj róla. Férfiak… néha egyszerűen érthetetlenek. Phil néha eltűnődik azon, hogy helyes volt-e Floridába költöznünk.”

„Mi?”

„Oh… ja, arról beszél, hogy visszamegyünk Phoenix-be.”

Oh… másoknak is van problémájuk… nem én vagyok az egyetlen…

Edward tűnt fel az ajtóban.

„Hát itt vagy. Azt gondoltam, elrohantál” – megkönnyebbülése látható volt.

Felemeltem a kezem, jelezve, hogy telefonálok.

„Bocs, anya, mennem kell. Nemsokára hívlak.”

„Oké, édesem – vigyázz magadra. Szeretlek…!”

„Én is, anya.”

Letettem a telefont és felnéztem Fifty-re. Összehúzta a szemöldökét, furán félszegnek nézett ki.

„Miért bújtál el ide?” – kérdezte lágyan.

„Nem bújtam el. Kétségbe estem.”

„Kétségbe estél?”

„Ettől az egésztől, Edward” – intettem körbe nagy általánosságban.

„Bejöhetek?”

„A te gardróbod.”

Megint összehúzta a szemöldökét és törökülésbe ült, szembe velem.

„Ezek csak ruhák. Ha nem tetszenek, visszaküldöm őket.”

„Sok mindent magadra veszel, tudod?”

Rám pislogott és megdörzsölte az állát… borostás állát… ujjaim vágytak arra, hogy megérintsék őt.

„Tudom. De próbálkozom” – mormolta.

„Nagyon fárasztó vagy.”

„Mint ahogy te is, Miss Swan.”

„Miért csinálod ezt?”

Szemei tágra nyíltak, tekintetébe visszatért az óvatosság.

„Tudod, hogy miért.”

„Nem, nem tudom.”

Egyik kezével belekotort a hajába.

„Nagyon idegesítő nőszemély vagy.”

„Lehetne egy kedves barna szolgálód. Egy olyan, aki azt kérdezné ’milyen magasra?’, amikor te azt mondod, hogy ugorj… feltételezve természetesen azt, hogy engedélye van a beszédre. Szóval, miért pont én, Edward? Egyszerűen nem értem.”

Egy percig bámult rám… és fogalmam nem volt, hogy mire gondolt.

„Isabella, másképpen láttatod velem a világot. Nem a pénzemért akarsz. Te… reményt adsz nekem” – mondta halkan.

Mi? Mr Titokzatos visszatért.

„Reményt. Mire?”

Vállat vont.

„A többre” – mondta csendesen.

„És igazad van. Pontosan úgy használtam a nőket, hogy ’amit mondok, amikor mondom’…pontosan azt tegyék, amit én akarok. Van valami benned Isabella… ami vonz hozzád, valami mély dolog, amit nem értek. Szirén ének számomra… Nem tudok ellenállni neked és nem akarlak elveszíteni” – nyújtotta ki a kezét és fogta meg az enyémet.

„Ne hagyj el… kérlek – legyen egy kis hited bennem, és egy kis türelem irántam. Kérlek.”

Nagyon sebezhetőnek nézett ki… jesszusom, ez nyugtalanító. Felemelkedtem a térdeimre előrehajoltam és gyengéden ajkon csókoltam.

„Oké. Hit és türelem… ezzel együtt tudok élni.”

„Jó. Mert Franco itt van.”

Franco alacsony, sötét hajú és buzi. Kedveltem.

„Milyen gyönyörű haj” – áradozott durva, valószínűleg hamis olasz akcentussal. Lefogadtam volna, hogy Baltimore-ból származik, vagy valahonnan arról a környékről… de lelkesedése ragadós volt. Edward a fürdőszobájába vezetett bennünket, majd gyorsan kisietett és visszatért egy székkel a szobájából.

„Magatokra hagylak benneteket” – mormolta.

„Grazie, Mr Cullen” – kiáltott Franco és visszafordult hozzám.

„Bene, Isabella, mit tegyünk veled?”

Edward a kanapén ült, valami táblázatkezelőn rágta át magát. Lágy, gyengéd klasszikus zene lengedezte be  a nappalit… és egy nő édes hangon, szenvedélyesen énekelt…

Edward felpillantott és elmosolyodott.

„Tessék! Mondtam, hogy tetszeni fog neki” – lelkesedett Franco.

„Bájos vagy, Isabella” – mondta Edward egyetértően.

„Végeztem a munkámmal” – nyájaskodott Franco. Edward felállt és felénk lépkedett.

„Köszönöm, Franco.”

Franco megfordult, elsöprően nagy öleléssel megragadott és mindkét arcomat megcsókolta.

„Ne engedd meg senki másnak, hogy levágja a hajadat, bella Isabella!”

Nevettem, kissé zavartan a bizalmaskodásától. Edward kikísérte az ajtóhoz és egy pillanat múlva visszatért.

„Örülök, hogy nem vágattad rövidre” – mondta ahogy felém sétált, zöld szemei ragyogtak.

Egy kötéldarab volt ujjai között.

„Nagyon lágy…” – mormolta és lebámult rám.

„Még mindig dühös vagy rám?”

Bólintottam, ő mosolygott.

„Pontosan miért is vagy rám dühös?”

Megforgattam a szemeimet.

„Akarod a listát?”

„Van lista?”
”Egy jó hosszú.”

„Megbeszélhetjük az ágyban?”

„Nem” – biggyesztettem el gyerekesen a számat.

„Akkor ebéd közben. Éhes vagyok… és nem csak ennivalóra” – mosolygott érzékien rám.

„Nem fogom megengedni, hogy elbűvölj holmi szexgyakorlattal.”

Elfojtotta a mosolyát.

„Pontosan mi nyugtalanít, Miss Swan? Csak ki vele.”

Oké…  

„Mi nyugtalanít? Nos, ott van a privát szférám durva megsértése, a tény, hogy olyan helyre vittél, ahova az összes szeretődet szoktad vinni, hogy legyantáztassák különféle részeiket, ahol a volt szeretőd dolgozik, úgy kezeltél az utcán, mintha hat éves lennék – és mindennek a tetejébe, hagytad, hogy Mrs Robinson hozzád érjen!” – csapott hangom crescendo-ba.

Felemelte szemöldökét, jókedve elpárolgott.

„Ez aztán a lista. De csak hogy pontosítsuk – ő nem az ’én Mrs Robinson’-om.”

„De megérinthet.” – feleseltem.

Elbiggyesztette a száját.

„Tudja, hogy hol érhet hozzám.”

„Mit jelent ez pontosan?”

Mindkét kezével beletúrt a hajába és behunyta a szemét egy pillanatra… mintha valamiféle isteni segítségre várna… majd nagyot nyelt.

„Te és én köztem nincsenek szabályok… Soha nem volt szabályok nélküli kapcsolatom, és soha nem tudom, hol fogsz megérinteni. Ez idegessé tesz. A te érintésed teljesen…” – elakadt szavak után kutatva.

„Csak többet jelent… sokkal többet.”

Rá pislogtam. Válasza teljesen váratlan volt… és az a kis szó nagy jelentéssel megint ott volt közöttünk. Az érintésem… többet jelent. Szent tehén…

Ötvenkilencedik fejezet

Nyeltem egyet… szent szar – a volt szolgálója. Eszembe jutott, hogy Edward beszélt róla, mielőtt vitorlázó-repülni mentünk… Edward nagyon feszültnek tűnt. Valami nincs rendben…

„A lány, aki a ’Toxic’-ot tette az iPod-odra?”

Nyugtalanul pillantott rám.

„Igen” – mondta halkan.

„Mondott valamit?”

„Azt kérdezte ’Mid van, amim nekem nincs’, majd amikor megkérdeztem tőle, hogy ki ő, azt válaszolta, hogy ’Senki’.”

Edward becsukta a szemeit, mintha fájna neki valami. Oh, ne… mi történt?

Mit jelent neki az a lány? Fejbőröm bizsergett a felzubogó adrenalintól…jesszusom… mi van, ha túl sokat jelent neki? Lehet, hogy hiányzik neki? Túl keveset tudok a múltbeli… ööö kapcsolatairól. Kellett, hogy legyen szerződése… megadta Edwardnak, amire szüksége volt… örömmel, valószínűleg… Oh, ne – amikor én képtelen vagyok rá. Határozottan émelyegtem.

Edward felkelt az ágyból, felhúzta a farmerját és kiment a nappaliba. Rápillantottam az óra kijelzőjére, reggel öt óra volt. Kimásztam az ágyból, felvettem Edward fehér ingét és követtem.

Szent tehén, telefonált.

„Igen, a SIP előtt, tegnap délután” – mondta csendesen. Felém fordult, ahogy a konyha felé tartottam, és hozzám intézte a kérdést.

„Pontosan hány órakor?”

„Ööö…hat előtt tíz perccel?” – dünnyögtem. Ki az ördögöt hív ilyenkor? Mit tehetett Lauren? Továbbította az információt annak a valakinek, aki a vonal másik végén volt, közben le nem véve a szemét rólam. Arca sötét volt és elszánt.

„Találja ki, hogyan… Igen… Nem hiszem, hogy mondanom kellene, de nem is gondoltam volna, hogy megteheti ezt…” – rázta meg a fejét.

„Nem tudom, hogy fog lezajlani… Igen, beszélek vele… Igen… Tudom… Ellenőrizze, és tájékoztasson. Csak találja meg őt, Jenks – bajban van. Találja meg” – tette le.

„Kérsz teát?” – kérdeztem. Tea… apám válasza minden problémára, és az egyetlen dolog, amit el tudott készíteni a konyhában. Megtöltöttem a vízforralót vízzel.

„Valójában, vissza szeretnék menni az ágyba” – nézése azt mondta, nem alvásról lenne szó.

„Nos, nekem szükségem van némi teára. Csatlakozol hozzám egy csésze erejéig?” – tudni akartam, mi folyik… Nem akartam, hogy eltérítsen holmi szexszel.

Elkeseredetten túrt a hajába.

„Igen, kérek” – mondta, de mondhatom, bosszús volt.

A forralót a tűzhelyre tettem és elfoglaltam magam a teáscsészékkel és csészealjakkal. Nyugtalanságom foka elérte az USA Védelmi Készenléti Szintjének első fokát… El fogja mondani nekem, hogy mi a baj? Vagy úgy kell kibányásznom belőle? Éreztem magamon a tekintetét… éreztem bizonytalanságát. Indulata tapintható volt… rápillantottam és láttam, hogy zöld szemei nyugtalanul parázslanak.

„Mi van?” – kérdeztem lágyan.

Megrázta a fejét.

„Nem mondod meg nekem?”

Sóhajtott… és behunyta a szemét.

„Nem.”

„Miért?”

„Mert nem kellene, hogy érdekeljen ez téged. Nem akartalak belekeverni .”

„Nem kellene hogy érdekeljen, de érdekel. Megtalált és megszólított a munkahelyemen. Honnan tudott rólam? Honnan tudta hogy hol dolgozom? Azt gondolom, hogy jogom van tudni, mi történik.”

Megint beletúrt a hajába. Csalódottnak tűnt és mintha harcban állt volna magával.

„Kérlek?” – kértem gyengéden.

Száját szorosan összepréselte és megforgatta a szemét.

„Oké” – mondta beletörődően.

„Fogalmam nincs, hogyan talált meg. Lehet a Portlanban készült fénykép alapján, nem tudom” – sóhajtott megint és úgy éreztem, haragja önmaga ellen irányult. Türelmesen vártam, és a forró vizet beleöntöttem a teáskannába amíg ő fel-alá sétált. Egy pillanat múlva folytatta.

„Amíg Floridában voltam veled Lauren felbukkant a lakásomban teljesen bejelentetlenül, és… jelenetet rendezett Gail előtt.”

„Gail?”

„Mrs Cope.”

„Mit értesz azon, hogy jelenetet rendezett?”

Kutatóan rám meredt.

„Mondd el. Valamit titkolsz.” – hangom erőszakosabb volt, mint ahogy igazából éreztem…

Meglepetten pislogott rám.

„Bella, én…” – állt meg.

„Kérlek?”

„Öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az erét.”

„Oh, ne…!”

A kötés a csuklóján…

„Gail kórházba vitte. De Lauren elhagyta a kórházat saját döntése alapján, mielőtt odaértem volna.”

Szent tehén… mit jelent ez? Öngyilkos… miért?

„A pszichológus, aki beszélt vele, tipikus segélykiáltásnak nevezte Lauren tettét. Nem hitte, hogy igazán megtette volna – azt mondta ez az első lépés az öngyilkosság kiterveléséhez. De nem győzött meg. Azóta próbálom megtalálni, hogy némi segítséget nyújtsak neki.”

„Mondott valamit Lauren Mrs Cope-nak?”

Rám nézett. Kimondottan úgy nézett ki, mint aki kényelmetlenül érzi magát…

„Nem sokat.” – mondta végül, de tudtam, hogy nem mond el nekem mindent. Elszórakoztam a tea kitöltésével. Szóval… Lauren vissza akart térni Edward életébe – és az öngyilkosságot választotta, hogy felkeltse figyelmét? Whoa… ijesztő. De hatásos… Edward visszatért Floridából, hogy mellette legyen… és akkor eltűnt mielőtt Edward visszaért volna…? Milyen fura.

„Nem tudtad megtalálni őt? Mi van a családjával?”

„Nem tudják, hol van. A férje sem tudja.”

Oh…

„A férje?”

„Igen” – mondta felháborodottan – „körülbelül két évvel ezelőtt férjhez ment.”

Mi?!

„Szóval férjnél volt, amikor veled volt?”

Jesszusom… Edward tényleg nem ismer határokat…

„Nem! Te jó Isten, nem. Körülbelül három évvel ezelőtt volt velem… majd elment, és hozzáment ehhez a fickóhoz nem sokkal azután.”

Oh…

„Nos, akkor most miért próbálja felkelteni a figyelmedet?”

Szomorúan rázta meg a fejét.

„Nem tudom. Minden, ami ki tudtam ókumlálni, az annyi, hogy négy hónappal ezelőtt elhagyta a férjét.”

„Tisztázzuk akkor. Három éve nem a szolgálód?”

„Körülbelül két és fél éve.”

„És többet akart.”

„Igen.”

„És te nem?”

„Tudod jól.”

„Ezért elhagyott.”

„Igen.”

„És akkor minek jön hozzád most?”

„Nem tudom” – és hangja elárulta, hogy végül is van valami feltételezése.

„De sejted…”

Szemei érezhetően haragtól szűkültek össze.

„Sejtem, hogy valami köze van hozzád.”

Oh… hozzám? Mit akarhat velem? ’Mid van, amim nekem nincs?’ – Fifty pompás meztelen felsőtestére bámultam. Hozzám tartozik… ő az enyém. Ez az, amim nekem van… és még úgy is nézett ki… mint én… ugyanaz a sötét haj, sötét szemek, sápadt bőr. Homlokomat ráncoltam a gondolatra. Igen… mim van nekem, ami neki nincs?

„Miért nem mondtad el tegnap?” – kérdezte lágyan.

„Elfeledkeztem róla” – vontam vállat bocsánatkérően.

„Tudod, munka utáni ivászat az első hét végén. Jöttél… a te… öööö – tesztoszteron mérkőzésed James-el… majd ide jöttünk, kifutott a fejemből. Van egy olyan szokásod, hogy … elfelejtetsz velem dolgokat.”

„Tesztoszteron mérkőzés?” – remegett meg szája széle.

„Igen. A kakasviadalotok.”

„Majd megmutatom neked milyen az a tesztoszteron roham.”

„Nem kérnél inkább egy pohár teát?”

„Nem Isabella, nem kérnék.”

Szemei égettek, felperzselt ’akarlak-téged-és-akarlak-most’ tekintetével… basszus… dögös...

„Feledkezz meg Laurenről. Gyere…” – mondta és felém nyújtotta kezét. Benső istennőm hármas szaltót vetett tornaszőnyegén, és én megragadtam Edward kezét…

Felébredtem. Nagyon melegem volt…. Egy pucér Eward Cullen ölelt át, és bár mélyen aludt, magához szorított. Oh… istenem… Lágy reggeli fény szűrődött át a függönyön. Fejem a mellén, lábaink összefonódva, kezem a hasán. Kissé felemeltem a fejem, félve attól, hogy felébresztem. Olyan fiatalnak, annyira nyugodtnak nézett ki álmában… egészen gyönyörű… alig tudtam elhinni, hogy ez az Adonisz az enyém… egészen az enyém. Hmm… Óvatosan megsimogattam a mellkasát, végigfuttattam ujjaimat a szőre felületén… és nem mozdult meg. Szent tehén. Nem egészen hittem el… tényleg az enyém, még néhány értékes pillanatig. Előrehajoltam és gyengéden megcsókoltam egy sebhelyét… halkan felnyögött és elmosolyodott, de nem ébredt fel. Megcsókoltam még egy sebhelyet… szemei felpattantak.

„Helló” – bűntudatosan vigyorogtam rá.

„Helló” – válaszolt óvatosan.

„Mit csinálsz?”

„Bámullak – és lefuttattam ujjaimat boldogság-ösvényén. Gyorsan elkapta a kezemet, összeszűkített szemmel nézett rám, majd elmosolyodott… azzal az elbűvölő Edward-mosolyával… megnyugodtam. Titkos érintésem titok maradt. Oh… miért nem engeded meg, hogy megérintselek…? Hirtelen fölém került, benyomott a matracba, kezei gyengéden a kezeimen… figyelmeztetően. Orrát az orromhoz nyomta…

„Azt gondolom, rosszban sántikálsz, Miss Swan” – vádolt meg, mosolyogva.

„Szeretek rosszban sántikálni körülötted.”

„Szeretsz?” – mormolta és lágyan megcsókolta az ajkaimat.

„Szex vagy reggeli?” - kérdezte, szemi sötétek voltak, de vidámak. Éreztem erekcióját… Felemeltem a csípőmet, hogy találkozzon az övével.

„Jó választás” – motyogta a nyakamba ahogy végigcsókolt a mellemig.

A komódom előtt álltam a tükörbe bámulva. Megpróbáltam rávenni a hajamat valami látszat-frizurára… tényleg nagyon hosszú volt már. Farmer és póló volt rajtam. Edward frissen zuhanyozva mögöttem öltözött. Éhesen néztem a testét.

„Milyen gyakran edzel?” – kérdeztem.

„Minden hétköznap” – mondta, sliccét gombolva.

„Mit szoktál csinálni?”

„Futok, súlyt emelek, kick-bokszolok. Általános dolgokat.”

„Kick-boksz?”

„Igen. Egy volt olimpiai versenyző a személyi edzőm, ő tanít. Laurent a neve. Nagyon jó. Kedvelnéd őt.”

Megfordultam és rábámultam, amíg az ingét gombolta.

„Hogy érted azt, hogy kedvelném?”

„Kedvelnéd, mint edződet.”

„Miért lenne szükségem személyi edzőre? Itt vagy te, hogy edzésben tarts.” – fintorogtam rá. Odacsoszogott hozzám, körém fonta karjait, parázsló szemei a tükörben az enyémbe fonódtak.

„De azt akarom, hogy jó formában legyél, ahhoz, amit a fejemben forgatok. Szükségem van rá, hogy bírjad a tempót.”

Elpirultam ahogy a játszószoba emlékei végigfutottak gondolatomban. Igen… fárasztó… meg fogja engedni, hogy visszamenjek oda? Vissza akarok én menni oda? Naná, hogy igen!- sikított rám benső istennőm a kanapéja mögül. Belebámultam Edward feneketlenül mély, igéző zöld szemeibe.

„Tudod, hogy akarsz… - tátogta felém.

Elvörösödtem… és az nem kívánatos gondolat, hogy Laurent valószínűleg bírta, bosszantóan és kellemetlenül száguldott végig a fejemben. Összeszorítottam az ajkaimat. Edward összehúzott szemöldökkel nézett rám.

„Mi van…?” – kérdezte… aggódva.

„Semmi” – ráztam meg a fejem.

„Oké. Felkeresem Laurent-et.”

„Megteszed?” – Edward arca felragyogott a meglepett hitetlenkedéstől. Arckifejezése megnevettetett… olyan volt, mintha nyert volna a lottón… bár Edward valószínűleg soha nem vett szelvényt… nem volt rá szüksége…

„Igen, jézusom – ha ez téged ennyire boldoggá tesz” – gúnyolódtam.

Összébb szorította karjait körülöttem és megpuszilta az arcomat.

„El sem tudod képzelni” – lehelte.

„Nos – mit szeretnél ma csinálni?” – simult hozzám… megremegtetve ezzel egész testemet.

„Nos, szeretném levágatni a hajam és ööö… be kell váltanom a csekkemet és venni akarok egy autót.”

„Ah” – mondta sokatmondóan, és beharapta a szája szélét. Egyik kezét levette rólam, benyúlt a nadrágja zsebébe. Bizonytalanul nézett rám a tükörben… és felemelte a Volvo kulcsát.

„Itt van” – mondta csendesen.

„Mit akarsz ezzel mondani, hogy itt van?” -apám… haragosnak hangzott a hangom… jézusom, mérges is voltam. Kisördögöm Edwardra bámult… hogy merészeli?

„Taylor visszavásárolta tegnap.”

Kinyitottam, majd becsuktam a számat, és ezt még kétszer megismételtem, de belém szorult a mondanivalóm. Visszaadja az autót. A szarba… mért nem láttam ezt előre? Nos, ezt a játékot ketten is játszhatjuk. Előhalásztam farmerom hátsó zsebéből a borítékot amiben a csekk volt.

„Itt van… ez a tiéd.”

Edward kötekedve nézett rám, majd észrevette a borítékot, felemelte mindkét kezét és elhátrált tőlem.

„Oh, nem. Az a te pénzed.”

„Nem, nem az enyém. Meg szeretném venni az autót tőled.”

Arckifejezése teljesen megváltozott. Düh… igen, őrjöngés futott át az arcán.

„Nem Isabella. A te pénzed, a te autód” – csattant fel.

„Nem, Edward. Az én pénzem, a te autód. Megveszem tőled.”

„Azt az autót diplomaajándékként adtam neked.”

„Ha egy… tollat adtál volna – az egy alkalmas diplomaajándék lett volna. De egy Volvót adtál.”

„Te tényleg erről akarsz velem vitatkozni?”

„Nem.”

„Jó – itt vannak a kulcsok” – és letette a kulcsokat a komódra.

„Nem így gondoltam!”

”Vége a vitának, Isabella. Ne bosszants.”

Gúnyosan néztem rá… és támadt egy ötletem. Megfogtam a borítékot és ketté téptem, majd megint ketté, és a darabokat a szemetesbe dobtam… oh, ez jól esett.

Edward közömbösen nézett rám… de tudtam, hogy elértem türelme végső határát, és jobb ha visszafogom magam. Megdörgölte az állát.

„Kihívó vagy, mint mindig, Miss Swan” – mondta komoran. Sarkon fordult és átment a másik szobába. . Nem ezt a reakciót vártam tőle… A háború minden formájára számítottam, csak erre nem. Megbámultam magam a tükörben és vállat vontam. Lófarok mellett döntöttem. De kíváncsiságom felébredt. Mit csinál Fifty..? Követtem a másik szobába… hogy telefonálni halljam.

„Igen, huszonnégyezer dollárt. Egyenesen.”

Felnézett rám, még mindig közönyösen.

„Jó… Hétfőn? Kitűnő… Nem, ennyi az egész, Angela.”

Lecsapta a telefont.

„A bankszámládon lesz, hétfőn. Ne játssz velem” forrt a méregtől, de nem bántam.

„Huszonnégyezer dollár!” – majdnem sikítottam.

„És honnan tudod a bankszámlaszámomat?”

Dühöm meglepte Edwardot.

„Mindent tudok rólad, Isabella” – mondta csendesen.

„Nem létezik, hogy a furgonom huszonnégyezer dollárt ért volna!”

„Szívesen egyet értek veled, de ismerem a piacot, legyen szó vételről vagy eladásról. Néhány holdkóros akarta azt a halálcsapdát, és boldogan kifizette érte a halom pénzt. Kétségtelenül régiség volt. Kérdezd meg Taylort, ha nekem nem hiszel” – förmedt rám.

Rá bámultam, ő visszabámult… két haragos, makacs bolond bámulta egymást.

És éreztem… a vonzását – a feszültséget közöttünk – tapintható volt, húzott egymáshoz bennünket – és hirtelen megragadott, hozzányomott az ajtóhoz, szája az enyémen… éhesen követelve engem, egyik keze a fenekemen, ágyékához vont vele. Másik keze a lófarkam tövénél, fejemet hátrafeszítve. Ujjaim a hajában, erősen megmarkolva, magamhoz szorítva őt. Testét az enyémhez szorította, foglyul ejtett. Lélegzete érdessé vált. Éreztem őt, éreztem, hogy vágyik rám… és megrészegültem és megszédültem a tudattól, hogy ennyire kíván engem.

„Miért, miért szállsz szembe velem?” – mormolta heves csókok közepette.

Vérem énekelt… vajon mindig ilyen hatással lesz rám? És én őrá?

„Mert megtehetem” – lihegtem feleletül.

És inkább éreztem, mint láttam, hogy mosolyog nyakamban, majd homlokát a homlokomhoz nyomta.

„Uram ég, hogy én most mennyire meg akarnálak dugni, de kifogytam a kondomból. Soha nem kaphatok eleget belőled. Megőrjítesz, te őrjítő nő.”

„És te is megőrjítesz engem” – suttogtam - „minden tekintetben.”

Megrázta a fejét.

„Gyere. Menjünk valahová reggelizni. És tudok egy helyet, ahol levágathatod a hajad.”

„Oké” – értettem egyet… és ilyen módon veszekedésünk véget ért.

„Én fizetek” – csippentettem fel a számlát az asztalról, mielőtt Edward megtehette volna.

Rám fintorgott.

„Gyorsnak kell lenned velem, Cullen.”

„Igazad van, majd figyelek” – mondta mérgesen, bár szerintem csak ugratott.

„Ne nézz ferdén rám. Huszonnégyezer dollárral gazdagabb vagyok, mint reggel voltam. Ki tudom fizetni…” – lenéztem a számlára – „oké, huszonkét dollár és hatvanhét centtel kevesebb a reggeli miatt.”

„Köszönöm” – mondta kelletlenül. Oh… a duzzogó iskolás visszatért.

„És most hová?”

„Tényleg le akarod vágatni a hajad?”

„Igen, csak nézz rá.”

„Nekem gyönyörű vagy. Mindig az vagy.”

Elpirultam, lenéztem az ölemben összefűzött ujjaimra.

„És ott van a ma esti program apáddal.”

„Csak emlékezz rá, estélyi ruhás program.”

Oh, jézusom.

„Hol lesz?”

„A szüleim házában. Van egy nagy sátruk… tudod, a műhelyben.”

„Mi a jótékonyság célja?”

Edward beletörölte a kezét a combjaiba, kényelmetlenül érezte magát.

„Kábítószer rehabilitációs program tinik és szüleik részére. ’Oldjuk meg együtt’ a neve.”

„Jó ügynek tűnik” – mondtam lágyan.

„Gyere, menjünk” – állt fel és nyújtotta a kezét. Elfogadtam, ujjaival megszorította az ujjaimat… furcsa.

Kellemes, enyhe délelőtt volt, sütött a nap és a levegőnek kávé és frissen sütött péksütemény illata volt.

„Hova megyünk?”

„Meglepetés.”

Oh…oké… nem igazán kedvelem a meglepetéseket.

Két háztömbnyit sétáltunk és a boltok határozottan előkelőbbek lettek. Még nem volt időm felfedezni őket, pedig tényleg csak egy-két sarokra vannak a lakásunktól. Rose örülni fog… egy csomó kis butik, ami kielégíti divat mániáját. Igazából… nekem is venni kell néhány könnyű szoknyát munkába…

Edward megállt egy nagy, menő kinézetű szépségszalon előtt és kinyitotta az ajtót nekem. Esclava volt a neve… a berendezés teljesen fehér és bőr. Az egészen fehér recepciós asztalnál egy fiatal, szőke nő ült ropogós fehér egyenruhában… felnézett, ahogy beléptünk.

„Jó reggelt, Mr Cullen” – mondta ragyogva, pír öntötte el arcát és megrezegtette szempilláit. Igen, ez a Cullen hatás, de jesszusom… ismeri Edwardot?

„Helló, Gréta.”

És Edward is ismeri őt… mi van?!

„A szokásos lesz, uram?” – kérdezte a nő udvariasan. Nagyon rózsaszín ajakrúzsa volt…

„Nem…” – mondta Edward gyorsan, ideges pillantást vetve rám.

A szokásos? Mit jelent ez? Szent baszás – Hatodik pont… az átkozott szépségszalon… a gyantázásos marhaság… A szarba! Ez az a hely, ahova minden szolgálóját elhozta..? Lehet, Lauren-t is? Mi a fenét vár el tőlem…?

„Miss Swan majd megmondja, mit szeretne.”

Rámeredtem. Titokban bevezeti a szabályokat… beleegyeztem a személyi edzőbe – és most ez?

„Miért itt?” – sziszegtem rá.

„Az enyém a hely… és még másik három.”

„A tied?”

Nos, ez váratlan volt.

„Igen. Mellékes dolog. Nos – bármit szeretnél, itt megkaphatod, helyben. Mindenféle masszázst, svéd masszázst, shiatsut, forró kövest, reflexológiait, hínáros fürdőt, arcápolást… minden vackot, amit a nők szeretnek… mindent. Rendelkezésre áll. Itt.”

„Gyantázás?”

Felnevetett.

„Igen, gyantázás is. Mindenhol” – tette hozzá összeesküvő módon suttogva, élvezve zavaromat.

Elvörösödve néztem Grétára, aki várakozóan tekintett rám.

„Ööö… Hajat szeretnék vágatni, kérem.”

„Igenis, Miss Swan.”

A nagyon rózsaszín rúzsú és fontoskodó német hatékonyságú Gréta a számítógép képernyőjére pillantott.

„Franco öt perc múlva szabad lesz.”

„Franco megfelel” – mondta Edward megnyugtatóan nekem. Próbáltam felfogni ezt az egészet. Edward Cullen a CEO, szépségstúdiók tulajdonosa is.

Felpillantottam Edwardra, aki hirtelen elsápadt – valami vagy valaki megragadta a figyelmét. Megfordultam, hogy lássam hova néz, és pontosan a szalon hátsórészében egy sima hajú platinaszőke bukkant fel, becsukta maga mögött az ajtót és megszólította az egyik fodrászt. Platinaszőke magas, lebarnult és csinos… késő harmincas vagy kora negyvenes éveiben levő nő… nehéz volt megállapítani. Ugyanolyan egyenruhát viselt, mint Gréta, csak feketében. Haja dicsfényként ragyogott. Tökéletes bubifrizurája volt. Ahogy megfordult, elkapta Edward tekintetét. Rámosolygott… elbűvölő, meleg felismeréssel.

„Ööö… bocsáss meg” – dünnyögte Edward sietősen.

Gyorsan keresztül sétált a szalonon, elment a csupa fehérben levő fodrászok mögött, a hajat mosó tanulók mellett, hozzá… túl messze voltak ahhoz, hogy halljam a beszélgetésüket. Platinaszőke nyilvánvaló szeretettel üdvözölte Edwardot, két oldalról arcon csókolta, karja Edward felső karján nyugodott… élénken beszélgettek egymással.

„Miss Swan?’”

Gréta, a recepciós megpróbálta felkelteni figyelmemet.

„Várjon egy pillanatig… kérem.”

Megbűvölten néztem Edwardot.

Platinaszőke megfordult és rám nézett, ugyanazzal az elbűvölő mosollyal…mint aki ismer engem. Udvariasan visszamosolyogtam. Edward dühösnek nézett ki valami miatt. Vitatkozott Platinaszőkével… és ő megadta magát… felemelte kezeit és mosolygott Edwardra… Edward mosolygott Platinaszőkére… világos volt, hogy jól ismerik egymást. Lehet, mert hosszú ideje együtt dolgoznak…? Lehet a nő vezeti az üzletet… elég parancsoló kinézete van.

És akkor belém vágott a villámszerű felismerés és tudtam, mélyen lent a bensőmben… Tudtam valami zsigeri szinten, hogy ki ő… Ez Ő. Szent baszás… elbűvölő, idősebb, gyönyörű…

Ez Mrs Robinson.

Ötvennyolcadik fejezet

Ahogy a józan eszem visszatért és kinyitottam a szemem, belebámultam annak a férfinek az arcába, akit szeretek. Edward arckifejezése lágy volt… gyengéd… Súlyát  a könyökén tartva orrát az orromhoz dörgölte, kezeivel kezemet a fejem mellett tartotta… szomorúan gyanítottam, azért, hogy ne érinthessem meg. Gyengéd csókot nyomott az ajkamra, ahogy kihúzta magát belőlem…

„Ez hiányzott nekem…” – lehelte.

„Nekem is” – suttogtam.

Kezét az államon tartva erősen megcsókolt…  szenvedélyes, esdeklő csókkal… kérve vele… mit is? Elakadt  a lélegzetem.

„Ne hagyj el újra” -  kérlelt, mélyen a szemembe nézett, arca komoly volt.

„Oké” – suttogtam, gyengéden mosolyogtam rá.

Válaszmosolya elbűvölő volt: megkönnyebbülés, lelkesedés, kisfiús elégedettség keveredett varázslatos tekintetében, amitől a leghidegebb szív is megolvadt volna.

„Köszönöm az iPod-ot” – haraptam a szám szélébe, felmérve reakcióját.

Elbűvölő mosolya megmaradt… hála az égnek.

„Igazán szívesen, Isabella.”

„Melyik a kedvenc számod rajta?”

Elgondolkodott a pillanatra…

„Nos, meg lehetne mondani” – vigyorgott.

„Gyere, főzz valami ételt, szolga. Éhes vagyok.” – tette hozz, hirtelen felült és magával húzott.

„Szolga?” – kuncogtam.

„Szolga. Ételt, most, kérek.”

„Nos, mivel ennyire kedvesen kérte, uram, máris nekilátok.”

Ahogy kikászálódtam az ágyból, elmozdítottam a párnámat és előbukkant alóla a leeresztett helikopter lufi. Edward érte nyúlt és zavartan felnézett rám.

 „Az az én lufim” – mondtam birtoklóan, a köntösömért nyúltam és magamra tekertem. Oh, jézusom… miért kellett megtalálnia…?

„Az ágyadban?” – mormolta.

„Igen” – vörösödtem el – „ő volt a társaságom.”

„Szerencsés Echo Charlie” – mondta szemöldökét felhúzva, mintha meglepődött volna, hogy még mindig megvan a lufim. Igen, ilyen szentimentális vagyok, Cullen… mert szeretlek téged.

„Az én lufim” – mondtam újra, sarkon fordultam és kimentem a konyhába, otthagyva őt, fültől-fülig érő vigyorral az arcán.

Rose perzsa szőnyegén ültünk, én és Edward,, grillcsirkét ettünk tésztával, fehér kínai tálkából pálcikával, és hűtött fehér Pinot Grigio-t ittunk hozzá. Edward a a kanapénak támaszkodott, hosszú lábait előre nyújtotta… farmer volt rajta és az inge… mindössze ennyi. A Buena Vista Social Club zümmögött a háttérben, az iPodról.

„Ez jó” – mondta elismerően, ahogy beleturkált az ennivalójába.

Törökülésben ültem mellette, túl éhes voltam, így mohón ettem, miközben csodáltam meztelen lábát.

„Általában én főzök. Rose nem valami nagy szakács.”

„Anyádtól tanultál főzni?”

„Nem” – sértődtem meg. Oh, mennyire keveset tud rólam. Anyám tehertétel a konyhában. Hogy Phil hogy bírja az anyám… ööö… alkotásait, nem értem. Apám meg házhoz szállított ételeken él.

„Mindkét szülém reménytelen eset a konyhában… régóta én főzök” – mormoltam szárazon.

Edward lenézett rám.

„Úgy hangzik, mintha te gondoskodtál volna róluk” – mondta halkan.

„Azt hiszem” – vontam vállat.

„Hozzá vagy szokva, hogy gondoskodj a körülötted levőkről.”

A hangjában felbukkanó él felkeltette az érdeklődésemet., felpillantottam rá.

„Mi a baj?” – kérdeztem, megijedve óvatos arckifejezésétől.

„Én rólad akarok gondoskodni” – zöld szemei ragyogtak… valamiféle megnevezhetetlen érzéstől.

Szent szar… szívverésem felgyorsult.

„Észre vettem” – leheltem – „csak nagyon furcsa úton-módon juttatod kifejezésre.”

Összeráncolta szemöldökét.

„Ez az egyetlen mód, amit ismerek” – mondta csendesen.

„Még mindig dühös vagyok, hogy megvetted a SÍP-et.”

Elmosolyodott.

„Az, hogy dühös vagy, nem állíthat meg engem” – rázta meg a fejét.

„Mit mondjak a kollégáimnak… ööö… James-nek?”

Összehúzta a szemét.

„Az a lóbaszó jobb, ha vigyáz magára.”

„Edward! Ő a főnököm!” – figyelmeztettem.

Szorosan összezárt a száját. Úgy nézett ki, mint egy makacs iskolásfiú.

„Ne mondd meg nekik.”

„Mit ne mondjak meg nekik?”

„Hogy az enyém a cég. A szerződést tegnap írtuk alá.  A hírt zároltuk négy hétre, amíg a SIP vezetése megvalósít néhány változtatást.”

„Oh… ki leszek rúgva?” – kérdeztem riadtan

„Őszintén kétlem” – mondta Edward komolyan, megpróbálva elfojtani egy mosolyt.

Savanyúan néztem rá.

„Ha kilépek és másik munkahelyet találok, azt a céget is meg fogod venni?”

„Nem gondolkodsz azon, hogy kilépsz… vagy igen?” – arcán közepes pánik tükröződött.

„Lehetséges. Nem hagytál túl nagy választási lehetőséget.”

„Igen, azt a céget is megveszem” – hangja hajthatatlan volt.

Ráfintorogtam. Nyeretlen pozícióban voltam.

„Nem gondolod, hogy túlzásba viszed az oltalmazásomat?”

„De. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen látszata van.”

„Lapozzunk Dr Banner-hez…” – mormoltam.

Letette üres poharát és egykedvűen nézett rám. Sóhajtottam. Nem akartam veszekedni. Felálltam és a poharáért nyúltam.

„Kérsz édességet?”

„Oh, most mondod?” – mondta kéjes vigyorral.

„Nem én…”

Miért nem én… ? Benső istennőm felébredt szundításából és felegyenesedett fülét hegyezve.

„Jégkrém van. Vanília” – vihogtam.

„Tényleg…?” – Edward vigyora szélesebb lett – „ úgy gondolom, ezzel tudnánk kezdeni valamit…”

Mi? Bambán bámultam rá, ahogy kecsesen lábra állt.

„Maradhatok?” – kérdezte.

Whoa… irányt váltottunk.

„Mire gondolsz?”

„Éjszakára.”

„ Egy kicsit reméltem, hogy maradni fogsz” – pirultam el.

„Jó. Hol az a jégkrém?”

„ A sütőben.” – mosolyogtam csábosan rá.

Oldalra billentette a fejét… és sóhajtott… majd megcsóválta  a fejét.

„A gúnyolódás a szellemesség legrosszabb formája, Miss Swan” – szemei csillogtak…

Oh a szarba… mi a terve?

„Még mindig ráfektethetlek a térdemre.”

Betettem a poharakat a mosogatóba.

„Nálad vannak azok az ezüst golyók?”

Végiglapogatott a mellén, a hasán és a farmerja zseben.

„Elég érdekes… nem hordok magammal tartalék készletet. Nem tart sokáig értük telefonálni az irodába.”

„Nagyon örülök, hogy ezt hallom, Mr Cullen… azt hittem ön mondta, hogy a gúnyolódás a szellemesség legrosszabb formája.”

„Nos, Isabella, az új jelszavam az, hogy ha nem tudod legyőzni őket… csatlakozz hozzájuk.”

Rátátottam a számat – nem tudtam elhinni, hogy ezt mondta… ráadásul émelyítően elégedettnek tűnt magával ahogy rám vigyorgott. Megfordult, kinyitotta a fagyasztót és elővett egy doboz ’Ben & Jerry legjobb vaníliája’ jégkrémet.

„Ez nagyon jó lesz.”  -nézett fel rám, szemei elsötétültek.

„Ben & Jerry & Bella” – mondta lassan… minden szót külön, tisztán hangsúlyozva.

Oh, bassza meg… Azt hiszem, állam a padlóra esett. Kihúzta a konyhaszekrény fiókját és kivett egy kanalat. Felpislogott rám, szemei elhomályosultak, láttam, hogy nyelve végigsiklik felső fogsorán… oh az a nyelv. Kifulladtnak éreztem magam… Vágy, sötét, sima és buja forróság suhant át  ereimen… Játszani fogunk… ennivalóval.

„Remélem, meleg vagy” – suttogta.

„Le foglak hűteni ezzel. Gyere.” – nyújtotta a kezét. Kezébe tettem a kezemet…

A hálószobámban a jégkrémet az éjjeli szekrényre tette, lehúzta a takarót az ágyról, leszedett minden párnát és takaros halomba rakta a padlón őket.

„Van váltás lepedőd, ugye?”

Bólintottam… elbűvölten néztem őt. Felemelte Echo Charlie-t…

„Ne rendetlenkedj a lufimmal” – figyelmeztettem.

Szája félmosolyra húzódott.

„Álmodni se mernék róla, baby… de igazán rendetlenkedni akarok veled és ezekkel a lepedőkkel.”

Testem gyakorlatilag remegett.

„Meg akarlak kötözni.”

Oh…

„Oké…” – suttogtam

„Csak a kezeidet. Az ágyhoz. Szeretném, ha nyugton maradnál…”

„Oké…” – suttogtam újból, képtelenül bármi másra.

Felém közelített, szemét le nem véve rólam.

„Ezt fogjuk használni.”

Megfogta köntösöm kötőjét és érzéki, izgató lassúsággal kikötötte a csomót és kihúzta a helyéről. Köntösöm szétnyílt, láthatóvá téve testemet. Bénultan álltam lángoló tekintete előtt. Egy pillanat múlva lehúzta a köpenyt a vállamról… az lehullott a lábamhoz. Most meztelenül álltam előtte. Kézfeje hátával megsimogatta arcomat… éreztem, hogy érintése megremegtette

ágyékom mélyét. Lehajolt és röviden megcsókolta az ajkamat.

„Feküdj az ágyra, arccal felfelé” – mormolta gyengéden, szemei sötétebbek lettek… beleolvadtak az enyémbe. Tettem, amit mondott. Szobámban sötét volt, kivéve a halvány fényt, amit az éjjeli lámpa sugárzott. Általában nem szeretem az energiatakarékos izzókat… olyan homályosak… de így, meztelenül itt leni Edwarddal, hálás voltam a tompa fényért…

Az ágy előtt állt, lefelé nézett rám.

„Egész nap itt állnék és néznélek, Isabella” – mormolta és ezzel feltelepedett az ágyra, rám ült lovagló ülésben.

„Kezedet a fejed fölé” – parancsolt halkan.

Felemeltem a kezem. A kötő egyik végét a bal csuklóm köré kötötte, befűzte az ágy végén levő fém rudak közé. Erősen meghúzta, bal kezem fölém görbült. Majd a jobb csuklómat fogta, a kötő másik végével szorosan megkötötte azt is. Ilyen módon rögzítve voltam, ahogy néztem rá… láthatóan megnyugodott. Szereti, ha ki vagyok kötözve… nem tudom így megérinteni. Most ötlött fel bennem, hogy egyik szolgálója sem érhetett hozzá – sőt, mi több, alkalmuk sem volt soha rá – mindig uralkodott magán, és távolságot tartott…

Lemászott rólam, fürgén lehajolt és futólag szájon puszilt. Majd felállt, felemelte az ingét és a fején keresztül lehúzta. Kigombolta a farmerját és ledobta a padlóra… tündöklően meztelen volt… oh, istenem… benső istennőm tripla szaltót csinált a felemás korlátról… a szám hirtelen kiszáradt. Tényleg túl gyönyörű… testalkata klasszikus vonalakkal megrajzolt… széles, izmos vállak, keskeny csípő… a fejen álló háromszög. Láthatóan edzi a testét… Egész nap képes lennék bámulni őt. Az ágy végéhez ment, megfogta  a bokámat, hirtelen és élesen lefelé húzott, karjaim kinyúltak, képtelen voltam mozdítani őket.

„Így jobb” – mormolta.

Felkapta a jégkrémes dobozt és visszamászott az ágyra, újból lovagló ülésben telepedve rám.

Nagyon lassan lehúzta a doboz tetejét és belemélyesztette a kanalat.

„Hmmm.. még mindig kemény” – mondta, kibányászott egy tele kanál vanília fagyit és a szájába dugta.

„Isteni” – mormolta, megnyalva ajkát.

„Csodálatos, hogy a jó öreg egyszerű vanília milyen jó ízű tud lenni” – nézett rám és vigyorgott.

„Kérsz?” – ingerkedett.

Olyan… kibaszottul dögösen nézett ki, fiatal volt, gondtalan.. csak ült rajtam és ette a jégkrémet… szemei ragyogtak, arca ragyogott… oh, istenem… mi a bánatot tervez velem?

És mintha nem tudnék beszélni… bólintottam szemérmesen.

Újabb teli kanál jégkrémet bányászott  felém kínálta  a kanalat, kinyitottam a számat, és ő gyorsan a saját szájába dugta a kanalat…

„Ez túl jó ahhoz, hogy osztozzak rajta” – mondta gonoszul mosolyogva.

„Hé..!” – tiltakoztam.

„Mi van, Miss Swan, szeretnél a vaníliádból?”

„Igen” – mondtam sokkal nyomatékosabban, mint ahogy szándékoztam, és megpróbáltam hiábavalóan lefordítani magamról…

Nevetett…

„Csak nem kezdünk idegesek lenni? Nem tenném ezt, ha a helyedben lennék, Miss Swan.”

„Fagyit” – kérleltem.

„Mivel ma olyan sokszor kérleltél…” – könyörült meg rajtam, és egy másik kanál jégkrémet ajánlott. Most hagyta, hogy megegyem… majdnem vihogtam… Edward igazán jól érezte magát. Még egy kanállal merített és etetett, majd megint és megint… oké, már elég…

„Hmmm, nos ez egy módja hogy biztos legyek abban, hogy eszel – erőszakkal megetetlek. Hozzá tudnék ehhez szokni.”

Újra vett egy teli kanállal és felém nyújtotta… ez alkalommal csukva tartottam a szám és megráztam a fejem… és ő hagyta, hogy lassan elolvadjon a kanál fagyi, és az lecsöpögjön rám, a nyakamra, a mellkasomra… majd lehajolt és nagyon lassan… lenyalta a cseppeket… és testem fellángolt a vágytól.

„Hmmm… az íze sokkal jobb, így rólad lenyalva Miss Swan” – mormolta… Meghúztam a köteleimet, az ágy baljóslatúan megreccsent, de nem bántam – égtem a vágytól, teljesen felemésztett… Vett egy újabb kanállal a jégkrémből és hagyta, hogy a melleimre pottyanjon…majd a kanál hátuljával szétkente az egész mellemen és a mellbimbóimon… ooh… ez hideg… éreztem, hogy mellbimbóim megkeményednek a hideg vanília alatt.

„Hideg?” – kérdezte Edward lágyan, és lehajolt, hogy lenyalja és leszívja az összes jégkrémet rólam megint. Forró szája a hideg fagyival szemben… oh… istenem… ez gyötrelem. És ahogy a fagyi elkezdett olvadni, éreztem, hogy kis patakokban folyik le rólam az ágyra. Ajkai folytatták lassú gyötrésemet, erősen szívott… lágyan szimatolt… oh, kérlek… lihegtem.

„Kérsz még?” – és mielőtt beleegyezhettem volna, vagy visszautasíthattam volna ajánlatát nyelve a számban volt… hideg volt és ügyes, Edward és vanília íze volt. Finom.. és éppen csak kezdtem hozzászokni az érzéshez, amikor újból felült és egy kanál fagyit kent a testem középvonalán szét… végig a hasamon… bele a köldökömbe, ahol is egy nagyobb halom fagyit helyezett el… oh, igen hideg volt.

„Nos, mert az előbb azt csináltad…” – Edward szeme ragyogott rám…

„Most nyugton kell maradnod… vagy jégkrém lesz az egész ágyon mindenhol.”

Mindkét mellemet megcsókolta… mindkét mellbimbómat megszívta… erősen… majd követte a fagyi-ösvényt lefelé a testemen… szívta és nyalta, ahogy haladt. És én megpróbáltam… megpróbáltam nyugton maradni… de a hideg fagyi és lángra gyújtó érintésének mámorító kombinációja… csípőm akaratlanul is mozogni kezdett, körözött a saját ritmusában… felvéve Edward  nyugodt ’vanilla’ ritmusát. Lejjebb helyezte magát a testemen és a hasamról kezdte a fagyit enni… nyelve körbejárt a köldököm körül.

Hangosan nyögtem… hideg volt, forró volt, gyötrelem volt, és nem hagyta abba. Még több fagyit kent a testemen lefelé, a fanszőrzetembe…  a csiklómra… szent tehén, ez hideg! Hangosan felkiáltottam.

„Csend legyen most” – mondta Edward halkan és varázslatos nyelve nekiállt felnyalni a fagyit… és most csendben lelkesedtem…

„Oh… kérlek… Edward…”

„Tudom, baby, tudom” – lehelte.

De nem állt meg… és éreztem, hogy testem felemelkedik. Egy ujját belém dugta… aztán egy másikat… és halálos lassúsággal kezdte ki és be mozgatni bennem őket.

„Pont itt” – mormolta és ritmikusan nyomkodta  hüvelyem első falát… ami közben folytatta a tökéletes, kérlelhetetlen nyalást és szívást. Szentségest kibaszott tehén… Váratlanul felrobbantam egy észvesztő orgazmusban ami elnyomott minden érzékelést. Eltávolodtam, mintha mindez a saját testemen kívül történt volna, vonaglottam és nyögtem… Oh istenem…ez nagyon gyors volt… És tétován vettem tudomásul, hogy befejezte tevékenységét és most fölém emelkedett… felhúzott egy kondomot és már bennem is volt… keményen és gyorsan.

„Oh, igen” – nyögött, ahogy belém siklott. Ragadósnak éreztem… a maradék olvadt fagyi közöttünk kenődött szét… különös, őrjítő érzés volt… de néhány másodpercnél több nyugodt pillanatom nem volt, mert Edward hirtelen kihúzta magát belőlem és hasra fordított…

„Most így” – mormolta és hirtelen megint bennem volt De nem kezdte el a megszokott büntető ritmust diktálni… fölém hajolt, kikötötte a kezeimet, majd felhúzott, hogy gyakorlatilag rajta ültem. Kezét a mellemhez emelte és mindkettőt befedte tenyerével és  mellbimbóimat gyengéden meghúzta. Felnyögtem, fejemet hátra hajtottam a vállára… Orrát a nyakamba fúrta, beleharapott, ahogy a csípőjét megfeszítette finoman, lassan… teljesen belém nyomta magát…újra … és újra.

„Tudod, hogy milyen sokat jelentesz nekem?” – lihegte a fülembe.

„Nem…” – kaptam levegő után.

Éreztem, ahogy a nyakamba mosolyog.

„Pedig igen. Nem foglak elengedni…”

Nyögtem… ahogy gyorsított a ritmusán.

„Az enyém vagy Isabella.”

„Igen, a tiéd vagyok” – lihegtem.

„Gondoskodom arról, ami az enyém” – sziszegte… és beleharapott a fülembe. Felkiáltottam.

„Ez az, baby… hallani akarlak” – egyik kezét a mellkasom elé fonta és megragadta a vállamat, amíg a másik kezével a csípőmet tartotta, és belém nyomta magát erősebben. Újból felkiáltottam… és Edward felvette a büntető ritmusát. Hallottam lélegzetét… ahogy egyre durvább és szakadozottabb lett… pont, mint az enyém. Éreztem az ismerős élénkülést mélyen a hasamban… jézusom, újra!

Csak egy érzés voltam… ezt tette velem mindig… elveszi a testemet… varázslata erőteljes… részegítő. Egy pillangó vagyok, akit megfogott a hálójával, aki képtelen megszökni és nem is akar… az övé vagyok… teljesen… az övé.

„Gyerünk, baby” – lehelte…és végszóként, mintha a varázsló tanonca lennék… elengedtem magam… és egyszerre élveztünk el.

Karjaiba kuporodva feküdtem, a ragadós lepedőn. Mellkasát a hátamhoz nyomta, orrát a hajamba fúrta.

„Amit irántad érzek, az megijeszt engem..” – suttogtam.

Megmerevedett.

„Engem is, baby…” – mondta csendesen.

„Mi lesz, ha elhagysz…? - a gondolat rettentő volt.

„Nem megyek sehova. Nem hiszem, hogy valamikor is betelnék veled, Isabella.”

Megfordultam és rábámultam. Arca komoly volt, őszinte. Lehajoltam és gyengéden megcsókoltam. Edward elmosolyodott, felnyúlt és a fülem mögé igazította a hajamat.

„Soha nem éreztem még úgy, mint amikor elmentél, Isabella. Megmozgatnék eget és földet, hogy ne kelljen újból azt éreznem.”

Lehajoltam és újból megcsókoltam… vidámabbá akartam tenni a hangulatunkat valahogy… de Edward megtette helyettem.

„Eljössz velem apám Nyári Partijára holnap? Évenkénti jótékonysági izé. Megígértem, hogy megyek.”

Rámosolyogtam.

„Persze, hogy jövök.” - oh a szarba.. nincs semmilyen ruhám, amit felvehetnék.

„Mi van?”

„Nincs semmi ruhám.”

Edward egy pillanatig úgy nézett ki, mint aki kényelmetlenül érzi magát.

„Hümm…Ne legyél dühös, de… Még mindig megvannak azok a ruhák nálam. Biztos vagyok benne, hogy van közöttük néhány ruha.”

Elbiggyesztettem a számat.

„Nem akarok veszekedni veled most… Zuhanyozni akarok.”

A lány, aki a SIP előtt áll kinn, olyan, mint én. Álljunk csak meg – ő én vagyok. Sápadt vagyok és ápolatlan, minden ruha nagy rám és őrá bámulok, és az én ruháim vannak rajta… boldog, egészséges…

„Mid van, ami nekem nincs?” – kérdezem őt.

„Ki vagy?”

„Senki… Te ki vagy? Te is senki vagy…?

„Akkor párban vagyunk – ne mondd senkinek, elűzhetnek bennünket, tudod…”

És mosolygott… lassú, ördögi fintorral, ami elöntötte az arcát és ez nagyon dermesztő volt.

Sikítottam.”

„Jézusom, Bella!” – rázott fel Edward.

Zavarban voltam. Itthon voltam, sötét volt, az ágyamban voltam… Edwarddal… megráztam a fejem.

„Baby, rendben vagy? Rosszat álmodhattál.”

„Oh…”

Felkapcsolta az éjjeli fényt… olyan tompa volt… de láttam, ahogy lenézett rám és arcát aggodalom öntötte el.

„Az a lány…”

„Mi van? Milyen lány?” – kérdezte nyugtatóan.

„Volt egy lány a SIP előtt ma, amikor kijöttem. Úgy nézett ki, mint én… de nem teljesen…”

Edward megdermedt… és ahogy az éjjeli lámpa fénye világosabb lett láttam, hogy elsápadt.

„Mikor volt ez?” – suttogta. Hangjából kihallottam a  döbbenetet. Felült, lebámult rám.

„Amikor ma délután eljöttem. Tudod, hogy ki ő?”

„Igen.”

„Ki…?”

Száját szorosan összeszorította.

„Lauren.”