Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2013. március 16., szombat

Száztizenkettedik fejezet ( Második történet huszonötödik rész)



Az üzenetre meredtem, majd ránéztem alvó férjem alakjára. Hajnali fél kettőig volt máshol, hogy igyon – vele! Halkan horkantott, aludta egy látszólagosan ártatlan, feledékeny részeg álmát. Annyira békésnek látszott. Oh ne, ne, ne.
Lábaim elkocsonyásodtak, és lassan az ágy melletti székbe süppedtem, nem akartam hinni a nyilvánvalónak. Nyers, keserű, megalázó árulás járta át testem. Hogy tehette? Hogy mehetett hozzá? Keserű, mérges könnyek folytak le arcomon. Edward dühe és félelme, a szüksége, hogy kirobbanjon ellenem, meg tudtam érteni, és megbocsátani – jogos volt. De ez... ez az árulás túl sok volt. Térdeimet felhúztam az államhoz és átkaroltam, hogy megvédjenek engem, és a kicsi babámat. Előre és hátra dülöngéltem és halkan sírtam.
Ő? Hogyan? A kés lassan és fájdalmasan forgott mélyen a szívemben, szétszaggatott. Mindig így lesz majd?
Könnyeim folytak, kiterült teste elmosódott és csillámlott könnyeim mögött. Oh Edward. Azért mentem hozzá, mert szerettem, és legbelül tudtam, hogy ő is szeretett engem. Fájóan kedves születésnapi ajándéka jutott eszembe.
Minden elsőért az első születésnapodon, mint a szeretett feleségem. Szeretlek. E x
Ne, ne, ne – nem hittem el, hogy mindig így lesz, két lépés előre, három vissza. De mindig is így volt vele. Minden visszaesés után lépésről lépésre haladunk előre. Túl fog jutni ezen... ő igen. De én? Rendbe fogok jönni ezután az árulás után? Arra gondoltam, milyen volt múlt héten, azon a szörnyű, mégis gyönyörű héten. Halk ereje, amíg az apám összetörve és kómában feküdt az intenzíven... a meglepetés partim, ahogy összehozta a családomat és a barátaimat... ahogy egészen nedvessé tett a Heathman előtt és emberek előtt csókolt meg. Oh Edward, megdolgoztatod a hiszékenységemet, minden hitemet... de szeretlek. És már nem csak én voltam.
Kezemet a hasamra tettem. Nem, nem hagyom, hogy ezt tegye velem és a kicsi pöttyünkkel. Dr Banner azt, mondta, hogy ne ítéljem meg a dolgokat elsőre – nos, ez alkalommal nem. Kézfejemmel megtöröltem a szemeimet és az orromat. Edward mocorgott, felhúzta a lábait az ágy széléről és összekucorodott a takaró alatt. Kinyújtotta a kezét, mintha keresett volna valamit, majd morgott és megállt, de visszaaludt, karja kinyújtva. Oh Fifty. Mit fogok csinálni veled? És mi a fenét csináltál te azzal a Kurva Trollal? Tudnom kellett.
Még egyszer a sértő üzenetre néztem, és gyorsan kieszeltem egy tervet. Mély lélegzetet vettem, és továbbítottam az üzenetet a telefonomra. Megvolt az első lépés. Gyorsan megnéztem a többi újabb keletű üzenetet, de csak Emmett-től, Angela-tól, Taylor-tól, Kate-től és tőlem voltak. Irinától semmi. Helyes, gondoltam. Kiléptem az üzenetekből, megnyugodva, hogy nem volt közöttük üzenetváltás... és a szívem a torkomba ugrott. Jaj nekem. Háttérképe a  rólam készült fényképek voltak egymás hegyén hátán, tákolmány a kicsi Isabelláról különféle pózokban... a nászutunkról, nemrégi vitorlázásunkról és repülésünkről, és Jake fotói közül néhány. Mikor csinálta ezt? Biztos, hogy csak nemrég.
Megláttam az e-mail ikont, és egy ötlet lopódzott az elmémbe... elolvashatnám Edward e-mailjeit. Lássuk, hogy így beszélt-t vele? Megnézzem? Jádezöld selyembe burkolózva a kisördögöm együttérzően bólintott, száját haragos vonallá zárta. Mielőtt megállíthattam volna magam, betörtem a magánszférájába.
E-mailek ezreit találtam. Ahogy néztem őket, egyik se volt több, mint unalmas átlaglevelél... legtöbbjük Kate, Angela és az én levelem volt, továbbá különféle ügyintézőitől a munkahelyén. Egyik sem a Kurva Trolltól. Ha már ezeket néztem, megkönnyebbültem attól is, hogy Lauren-től sem volt egy sem.
Az egyik e-mail megfogott. Barney Sullivan-től érkezett, Edward IT fickójától, a tárgy pedig James Smith neve volt. Bűnösen Edward felé pillantottam, de ő még mindig finoman horkolt. Még nem hallottam, hogy horkolt volna. Megnyitottam az e-mailt.

Feladó: Barney Sullivan
Tárgy: James Smith
Dátum: 2009 szeptember 15. 14:09
Címzett: Edward Cullen
A Seattle-i CCTV követni tudta a fehér teherautót a South Irving utcától. Azelőttről nem találtam nyomokat, szóval Smithnek nagy valószínűséggel azon a környéken van szállása.
Ahogy Jenks is mondta, a teherautót autót hamis engedéllyel bérelte ki egy ismeretlen nő, akinek semmi köze nincs a South Irving Utca környékéhez.
A tudnivalók az ismert CEH és SIP dolgozókról, akik a környéken laknak, csatolva megtalálható, továbbítottam Jenks-nek is.
Smith SIP gépén nem volt semmi a korábbi személyi asszisztenseiről.
Emlékeztetőül elküldöm a listát, amit leszedtünk Smith SIP gépéről.
A Cullen-ek otthoni címei
Öt ingatlan Seattle-ben és két ingatlan Detroit-ban
Kivonatok:
Dr Carlisle Cullen Emmett Cullen Edward Cullen Esme Cullen Isabella Swan Alice Cullen
Újság- és on-line cikkek a következőkkel kapcsolatban:
Dr Carlisle Cullen Edward Cullen Emmett Cullen
Fényképek:
Dr Carlisle Cullen Esme Cullen Edward Cullen Emmett Cullen Alice Cullen
Nyomozást folytatom, hátha találok még valamit.
B Sullivan IT vezető, CEH

Ez a furcsa e-mail egy pillanatra elvonta figyelmemet ettől a szomorú éjszakától. Rákattintottam a csatolmány megnyitására, hogy megnézzem a neveket a listán, de egyértelmű volt, hogy a fájl túl nagy volt ahhoz, hogy a telefonon megnyissam.
Mit csináltam? Késő volt. Fárasztó napom volt. Nem voltak e-mailek a Kurva Trolltól, sem Lauren Elliot-tól, és ebben találtam némi hideg megnyugvást. Ránéztem az ébresztőórára: még csak hajnali kettő volt. Ez a nap a kinyilatkoztatások napja volt. Anya leszek, és a férj az ellenséggel barátkozik. De hadd főljön a maga levében. Nem aludtam ott vele – holnap kelhet fel egyedül. Teleonját az asztalra tettem, és a kistáskámmal együtt visszavonultam, miután még egy pillantást vetettem az angyali, alvó Júdásomra, és visszamentem a nagyszobába.
Fogtam a játékszoba kulcsát, és felmentem az emeletre. A szekrényből elővettem egy párnát, plédet és egy lepedőt, majd kinyitottam a játékszobát és bementem. Felkapcsoltam a lámpákat, majd tompítottam a fényükön. Furcsa volt, hogy a szoba illatát és légkörét annyira megnyugtatónak találtam, főleg, ha figyelembe vettem, hogy legutóbb amikor itt voltam, éltem a biztonsági szó használatával. Bezártam az ajtót, a kulcsot a zárban hagytam. Tudtam, hogy reggel Edward őrülten fog keresni, és nem hittem, hogy itt keresne, főleg ha az ajtó be van zárva. Nos, megérdemelte.
Felkucorodtam a Chesterfield kanapéra, becsomagoltam magam a plédbe és elővettem táskámból a telefonomat. Először is megnéztem a gonosz Kurva Troll üzenetét, amit Edward-tól továbbítottam. Aztán megnyomtam a 'Továbbítás' gombot és írni kezdtem:
Szeretnéd, ha Mrs Lincoln csatlakozna hozzánk, amikor végre megbeszéljük ezt az üzenetet amit küldött neked? Akkor nem kell utána hozzá futnod. A feleséged
-         és elküldtem. Levettem a telefon hangját.
Még kisebbre húztam össze magam a pléd alatt. Minden hősködésem ellenére ellepett a szörnyűsége annak a csalásnak, amit Edward tett velem. Ennek boldog időnek kellene lennie – a fenébe is, elvégre szülők leszünk.
Röviden elmerengtem, ahogy megmondom Edward-nak, hogy terhes vagyok, ő pedig örömmel hull a térdére előttem, karjaiba húz és elmondja, mennyire szeret engem és a kicsit. Ehelyett itt vagyok, egyedül és vacogva a BDSM fantázia-szobában. Hirtelen öregnek éreztem magam... sokkal öregebbnek, mint a korom. Edward-on eligazodni mindig is kihívás volt, de ez alkalommal túllépte a határt. De a szívem legmélyén tudtam, hogy erősebb voltam nála, és ha háborúzni akart, hát tőlem megkapja. Ki volt zárva, hogy hagytam volna neki, hogy annak a förtelmes kurvának a karjaiba szaladjon, amikor csak problémába ütközünk. Választani kellett – ő, vagy én és a közös babánk. Halkan szipogtam, de a kimerültségtől hamar elaludtam.

Ijedten ébredtem, nem tudva betájolni magam... oh igen – a játékszobában voltam. Mivel nem volt ablak, nem tudtam megmondani, mennyi idő lehetett. A kilincset rázta valaki.
„BELLA!” kiáltotta Edward odakint. Nem mozdultam... de nem jött be. Elfojtott hangokat hallottam kintről, de tovább mentek. Kifújtam a levegőt, és megnéztem az időt a telefonon. 7.50 volt, négy nem fogadott hívásom és két hangüzenetem érkezett. A legtöbb nem fogadott hívás Edward-tól jött, de volt egy Rose-tól is. Ó, ne – biztos felhívta őt. Nem volt időm, hogy meghallgassam az üzeneteket – nem akartam elkésni a munkából. Magam köré tekertem a plédet, fogtam a kistáskámat és az ajtó felé vettem az irányt. Lassan kinyitottam az ajtót és kilestem. Senkinek semmi nyoma. A szarba... ez talán egy kissé túl melodrámai volt. Megforgattam a szemeimet, magamra ez alkalommal, mély levegőt vettem és lementem.
Taylor, Stuart, Ryan, Mrs Cope és Edward mind a nagyszoba ajtajában álltak, Edward gyors instrukciókkal látott el mindenkit. Majd egyként mind felém fordultak.
Edward még mindig a tegnap esti ruhájában volt. Zilált, sápadt és lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Zöld szemei tágra nyíltak, nem tudtam eldönteni, hogy félt, vagy mérges volt-e. Nehéz volt megmondani.
„Stuart, húsz percen belül készen leszek,” motyogtam és szorosabbá húztam a plédet magam körül, védelem céljából. Stuart bólintott, és minden szem Edward felé fordult, aki még mindig intenzíven bámult engem.
„Szeretne valamit reggelire, Mrs Cullen?” kérdezte Mrs Cope. Megráztam a fejemet.
„Köszönöm, de nem vagyok éhes.” Mrs Cope összezárta az ajkait, nem mondott semmit.
„Hol voltál?” kérdezte Edward, hangja mély és rekedt volt. Hirtelenjében Stuart, Taylor, Ryan és Mrs Cope szétszéledtek, Taylor irodájába, az előszobába, vagy a konyhába menekültek, mint ijedt patkányok a süllyedő hajón.
Edward-ot figyelmen kívül hagyva a hálószoba felé indultam.
„Bella,” - szólt utánam. „Válaszolj.” Hallottam a lépteit mögöttem, ahogy a háló felé mentem, majd tovább a fürdőszobába. Gyorsan megfordultam és bezártam a fürdő ajtaját.
„Bella!” - Edward kopogott az ajtón. Megengedtem a zuhanyt. Az ajtó rázkódott.
„Bella, nyisd ki a rohadt ajtót.”
„Menj el!”
„Nem megyek sehova.”
„Ahogy tetszik.”
„Bella, kérlek.”
Bemásztam a zuhanykabinba, ezzel hatásosan kizártam őt. Oh jó meleg volt. A víz gyógyító ereje átjárt, kimosta bőrömből az előző este fáradtságát. Oh. Annyira jó érzés volt.
Egy pillanatra, egy rövidke pillanatra, elhihettem, hogy minden rendben van. Megmostam a hajamat... Megmosdatom azt a férfit... felhorkantam. Mire végeztem, jobban éreztem magam, erősebbnek is, készen, hogy szembeálljak a tehervonattal, ami nem volt más, mint Edward Cullen. Hajamat a törölközőbe csavartam, megszárítottam magam és egy másik törölközőbe tekertem testem.
Kinyitottam az ajtót. Edward a szemben lévő falnak támaszkodott, kezei a háta mögött. Arca óvatos volt, mint egy üldözött ragadozóé. Nem foglalkoztam vele, a gardróbszoba felé vettem az irányt.
„Ignorálsz?” kérdezte Edward elképedve, ahogy megállt a szoba ajtajánál.
„Milyen éleslátó valaki,” motyogtam oda se figyelve, ahogy kerestem valamit, amit felvehettem volna.
Ah, igen – a szilvaszínű ruhát. Levettem a vállfáról, kiválasztottam a tűsarkú csizmáimat hozzá és a hálószoba felé mentem. Megálltam, hogy Edward félreálljon az utamból, amit végül meg is tett – benső önuralma átvette az irányítást. Éreztem, szemeit belém fúja, ahogy a kisszekrény fele igyekeztem. Láttam a tükörben, amint mozdulatlanul állt az ajtóban és engem nézett. Oscar-díjra esélyes mozdulattal hagytam, hogy leessen a törülköző a padlóra, szándékosan nem foglalkoztam meztelenségemmel. Hallottam, Edwardot levegő után kapni, de nem foglalkoztam vele.
„Miért csinálod ezt?” - kérdezte. Hangja mély volt.
„Túl hülye vagyok ahhoz, hogy tudjam.” A hangom selymes volt, ahogy elővettem egy csinos fekete csipkés La Perla bugyit.
„Bella-” - hangja elakadt, ahogy belebújtam a bugyiba.
„Menj, kérdezd meg Mrs Robinson-odat. Biztosan tudom, ő majd meg tudja magyarázni,” - motyogtam, ahogy a hozzáillő melltartót kerestem.
„Bella, már mondtam neked, hogy ő nem a -”
„Nem akarom hallani, Edward.” Elutasítóan intettem a kezemmel. 
„Tegnap beszélhettünk volna, de te úgy döntöttél, hogy lármázol egy sort, majd elmentél inni azzal a nővel, aki éveken keresztül gyalázott. Nos, hívd csak fel. Biztos, hogy több mint boldog lesz, ha meghallgathat.” Végre megtaláltam a passzoló melltartót, lassan felvettem és bekapcsoltam. Edward a szoba közepébe ment, és csípőre tette a kezét.
„Szóval szimatoltál utánam?” - mondta.
Akaratom ellenére elpirultam.
„Nem ez a lényeg, Edward,” mordultam rá. - „a lényeg az, hogy amikor dolgok nehézzé válnak, te hozzá futsz.”
Ajka gunyoros vonallá húzódott.
„Nem így volt.”
„Nem érdekel.” Kiválasztottam egy pár fekete, csipkés tetejű harisnyát, és felültem az ágyra. Spiccbe hajlítottam a lábam és óvatosan felhúztam a finom anyagot a combomig.
„Hol voltál?” - kérdezte, szemei követték a kezemet fel a lábamon, de továbbra sem foglalkoztam vele, és lassan felhúztam a másik harisnyát is. Felálltam, és előre hajoltam, hogy megtöröljem a hajamat.
Nyitott lábaimon keresztül láttam Edward meztelen lábfejét, és éreztem, hogy erősen figyelt. Mikor végeztem, felegyenesedtem, és elővettem a kisszekrényből a hajszárítóm.
„Válaszolj,” - motyogta Edward, hangja mély és rekedt volt.
Bekapcsoltam a hajszárítót, így nem hallottam, mit mondott, de néztem őt a tükörben, ahogy szárítottam a hajamat. Engem nézett, zöld szemei keskenyek és hűvösek, sőt, inkább hidegek voltak. Másfelé néztem, próbáltam a jelenlegi feladatra koncentrálni és nem foglalkozni a borzongással, ami végigfutott rajtam. Nagyot nyeltem, és a hajszárításra figyeltem. Még mindig őrült volt. Ő ment el azzal az átkozott nővel, és még ő volt mérges rám? Hogy merte? Mikor a hajam vad, és szabadon szálló volt, megálltam. Igen... tetszett. Kikapcsoltam a hajszárítót.
„Hol voltál?” - suttogta, hangja jeges volt.
„Mit érdekel?”
„Bella, hagyd ezt abba. Most.”
Megvontam a vállam, Edward pedig gyorsan átszelte a szobát felém. Megfordultam és hátraléptem, ahogy felém nyúlt.
„Ne érj hozzám,” - sziszegtem, és ő megállt.
„Hol voltál?” - követelőzött. Kezei ökölbe zárulva lógtak mellette.
„Én nem mentem el a volt pasimmal lerészegedni,” - háborogtam - „lefeküdtél vele?”
Levegő után kapott.
„Mi? Nem!”
Rám bámult, és még volt képe ahhoz, hogy sértettnek és egyszerre mérgesnek tűnjön. Tudatalattim megkönnyebbülten sóhajtott egy kicsit.
„Azt hiszed, hogy megcsalnálak?”- undorodott a gondolattól.
„Meg is tetted,” - morogtam - „azzal, hogy a magánéletünket és a gerinctelenségedet kifecsegted  annak a nőnek.”
Leesett az álla.
„Gerinctelenség. Ez az, amit gondolsz?” - szemei villogtak.
„Edward, láttam az üzenetet. Ez az, amit tudok.”
„Az az üzenet nem neked volt címezve,”- morogta.
„Nos, a helyzet az, hogy megláttam, amikor a telefonod kiesett a kabátzsebedből. Amikor vetkőztettelek, mert te túl részeg voltál hozzá. Van róla egyáltalán némi fogalmad, hogy mennyire fájt nekem, hogy elmentél ahhoz a nőhöz?”
Egy pillanatra elsápadt, de már belelendültem, benső istennőm kirobbant.
„Emlékszel arra amikor tegnap este hazaértél? Emlékszel, hogy mit mondtál?”
Rám meredt, zöld szemei forrtak, de arcának többi része megfagyott.
„Nos, igazad volt. Ezt a védtelen babát választom helyetted. Ez az, amit minden szerető szülő tesz. Ez az, amit a te anyádnak is tennie kellett volna. És sajnálom, hogy nem tette – mert ha megtette volna, most nem kellene ennek a párbeszédnek megtörténnie. De most már felnőtt vagy – fel kell nőnöd, és megszagolnod a rohadt kávét, és abbahagynod ezt a sértődékeny fiatalkorú viselkedést.”
„Lehet, hogy nem örülsz ennek a babának. És sem vagyok extázisban, főleg az időzítés miatt, és amiatt, ahogy kevesebb-mint-közömbös fogadtatásban részesítetted ezt az új életet, aki a húsodból van. De végig csinálhatod ezt velem, vagy majd megcsinálom én egyedül. A választás a tiéd.”
„Amíg te dagonyázol az önsajnálatban és az önutálatban, addig én megyek dolgozni. És amikor visszajövök, fogom a holmim, és felköltözök a fenti szobába.”
Sokkoltan pislogott rám.
„Most pedig, ha megbocsátasz, szeretnék felöltözni.” Nehezen lélegeztem. Nagyon lassan, Edward hátrált egy lépést, tartása megmerevedett.
„Ezt akarod?” - suttogta.
„Már nem tudom, mit akarok.” Hangsúlyom az övét utánozta, és az, hogy úgy tegyek, mint akit nem érdekel a dolog, és közben nyugodtan bekenjem a kezem testápolóval, elképesztő erőfeszítésbe került. Meglestem magam a tükörben. Tágra nyílt barna szemek, sápadt arc, de az orcáim pirosak voltak. Jól csináltad. Ne most hátrálj meg. Ne most hátrálj meg.
„Nem akarsz engem?” - sóhajtotta.
Oh – ne... oh ne, ezt nem teszed, Cullen.
„Még mindig itt vagyok, nem?” - motyogtam elutasítóan. Fogtam a sminkemet és először a jobb szememet festettem ki.
„Gondoltál arra, hogy elmenj?” - hangja alig volt hallható.
„Megfordult a fejemben. Ha a férj inkább az ex-szeretőt választja, az nem jó jel.” A lenézés pont megfelelő hangsúllyal jelent meg a hangomban. Az ajakfény következett. A tükörképemre biggyesztettem az ajkam. Maradj erős, Swan... um – Cullen. Szent Baszás, még a nevet sem sikerült jól mondanom. Lenyúltam a csizmáimért, még egyszer az ágyhoz mentem, és gyorsan felhúztam őket, felhúzva egészen a térdem fölé. Na ja. Dögös voltam alsóneműben és csizmában. Tudtam. Megálltam, és szenvtelenül rámeredtem. Edward csak pislogott, szemei sebesen és mohón vándoroltak testemen.
„Tudom, mit csinálsz itt” - motyogta, hangja elkapott egy meleg, csábító tónust.
„Tényleg?” - hangom rekedtté vált. Ne, Bella... tarts ki.
Nyelt egyet, és előre lépett. Én hátra léptem és feltartottam a kezem.
„Még csak ne is gondolj rá, Cullen” - suttogtam baljóslatúan.
„A feleségem vagy” - mondta halkan, fenyegetően.
„Én vagyok a terhes nő, akit tegnap elhagytál, és ha hozzám érsz, sikítani fogok.”
Szemöldökei enyhén kétkedve felhúzódtak.
„Sikítanál?”
„Véres gyilkosság.” Összehúztam a szemeim.
„Senki sem hallana”  motyogta, nézése intenzív volt, és röviden felvillant előttem az  aspeni reggel. Ne. Ne. Ne.
„Meg akarsz ijeszteni?” Motyogtam levegő nélkül, szándékosan próbáltam eltéríteni. Működött. Megállt és nyelt egyet.
„Nem az volt a szándékom.” Szemeit összehúzta. Alig tudtam levegőt venni. Ha megérintett volna, összeroskadtam volna. Ismertem azt az erőt, amivel uralt engem, és az áruló testemet. Ismertem.
„Ittam egyet egy régi baráttal. Tiszta vizet öntöttünk a pohárba. Nem fogom újra látni őt.”
„Felkerested?”
„Először nem. Próbáltam Banner-rel találkozni. De a szalonnál találtam magam.”
Basszus.
„És azt várod tőlem, hogy elhiggyem, hogy többé nem fogsz találkozni vele?” Nem tudtam visszatartani a mérgemet, ahogy rásziszegtem.
„Mi lesz, ha legközelebb átlépem a képzelt határt? Ez ugyanaz a vita, amin újra és újra átesünk. Mintha valami Ixion keréken lennénk. Ha még egyszer elszúrom, megint vissza fogsz futni hozzá?”
„Nem fogok újra találkozni vele” - mondta hideg végszóként - „végre megértette, hogyan érzek.”
Rápislogtam.
„Mit jelentsen ez?”
Kihúzta magát, kezét áthúzta a haján, egyszerre volt ingerült, mérges és néma. Másik oldalról próbálkoztam.
„Miért tudsz vele beszélni, és velem nem?”
„Mérges voltam rád. Mint ahogy vagyok most is.”
„Na ne mondd” - kiáltottam rá - „nos én vagyok mérges rád. Mérges, mert olyan hideg és szívtelen voltál tegnap, amikor szükségem volt rád. Mérges, mert azt mondtad, hogy szándékosan csináltattam fel magam. Mérges, mert elárultál engem.” Sikerült visszafojtanom a sírást. Szája tátva maradt, röviden becsukta a szemeit, mintha megütöttem volna. Nyeltem egyet. Nyugodj le Isabella.
„Hülye voltam” - motyogtam sértődötten, próbáltam egy csöppnyi udvariasságot vinni a dologba.
„Jobban kellett volna figyelnem az adagjaimra. De nem szándékosan csináltam. Ez a terhesség számomra is egy sokk.”
Hangtalanul rám nézett.
„Tegnap nagyon elbasztad” - suttogtam - „az elmúlt pár héten sok mindennel kellett megküzdenem.”
„Te basztad el nagyon három héttel ezelőtt. Vagy mikor elfelejtetted a dolgot.”
„Isten mentsen, hogy olyan tökéletes legyek mint te.”
Oh állj, állj, állj. Csak álltunk és bámultunk egymásra.
„Szép kis előadás, Mrs Cullen” - suttogta.
„Nos, örülök, hogy még felcsináltan is szórakoztató vagyok.”
Rám pislogott, majd csak nézett.
„Le kell zuhanyoznom” - motyogta.
„Elég műsorral szolgáltam.”
„Igen jó műsor volt” - suttogta. Előre lépett, én pedig hátra.
„Ne.”
„Utálom, hogy nem engeded, hogy megérintselek” - sóhajtotta.
„Ironikus, hah?”
Szemei újra összeszűkültek.
„Nem oldottunk meg sok mindent, mi?”
„Nem mondanám. Kivéve azt, hogy kiköltözöm ebből a hálószobából.”
Szemei megvillantak, és tágra nyíltak.
„Ő nem jelent számomra semmit.”
„Csak akkor, amikor szükséged van rá.”
„Nincs szükségem rá. Rád van szükségem.”
„Tegnap nem volt szükséged rám. Az a nő kemény határ számomra, Edward.”
„Már nem része az életemnek.”
„Bárcsak tudnék hinni neked.”
„A rohadt életbe, Bella.”
„Kérlek, hagyj felöltözni.”
Sóhajtott és kezét még egyszer végighúzta a fején.
„Este majd találkozunk” - mondta, hangja üres és érzelemmentes volt. És egy pillanatig magamhoz akartam húzni, és megnyugtatni sértett lelkét... de ellenálltam, ő pedig megfordult és elindult a fürdőszoba felé. Dermedten álltam, amíg magára nem csukta az ajtót.
Eltámolyogtam az ágyig és rávetettem magam. Benső istennőm és kisördögöm összefogtak és állva tapsoltak. Nem adtam meg magam a szexnek, se a könnyeknek, kiabálásnak vagy gyilkolásnak. Megérdemeltem a Kongresszusi Becsületrend Medált. De akkor miért éreztem magam ilyen szomorúnak? Szarba. Nem oldottunk meg semmit. Egy szakadék szélén álltunk. A házasságunk volt a tét – miért nem látta, hogy mekkora seggfej volt, hogy nem fog ahhoz a nőhöz menni újra? Hogyan hihettem volna el? Rálestem az ébresztőre – 8:45 volt. Szarba! Késni fogok. Mély lélegzetet vettem.
„A második menet holtpontra jutott, kicsi felvillanás” - suttogtam, megpaskolva a hasamat.
„Apu lehet, hogy veszett ügy. Azért remélem, nem. Miért, miért jöttél ilyen korán, Kicsi Pötty? A dolgok épphogy kezdtek jól alakulni.” Ajkaim megremegtek, de vettem még egy tisztító hatású levegőt, és rendbe szedtem szétesett gondolataimat.
„Gyerünk. Szuperáljunk a munkahelyen.”
Nem búcsúztam el Edward-tól. Még mindig a zuhany alatt volt, amikor Stuart és én elindultunk. Ahogy a terepjáró sötétített ablakain bámultam kifelé, lelki nyugalmam megtört és könnyek lepték el szememet. A hangulatom tökéletesen tükröződött a szürke, barátságtalan égen, és rossz előérzet fogott el. A babáról nem is beszéltünk. Kevesebb, mint 24 órám volt, hogy megszokjam a kicsi érkezésének hírét – Edward-nak még ennyi se. „Még a nevedet sem tudja.” Megsimogattam a hasam és megtöröltem a szemeim.
„Mrs Cullen.” Stuart zavarta meg a gondolataim. „Megérkeztünk.”
„Oh. Köszönöm, Stuart.”
„Átugrok a kisboltba, asszonyom. Hozhatok önnek valamit?”
„Nem. Köszönöm, de nem. Nem vagyok éhes.”
Hanna a latte-val fogadott. Belekortyoltam, gyomrom felkavarodott.
„Um – Kérhetnék inkább teát?” - motyogtam zavartan. Tudtam, hogy volt valami oka, hogy soha nem szerettem igazán a kávét.
Eh, még a szaga se volt jó.
„Jól vagy, Bella?”
Bólintottam és besiettem az iroda biztonságába.
Megrezzent a telefonom. Rose..
„Miért keresett Edward?” - kérdezte minden bevezető nélkül.
„Jó reggelt, Rose. Hogy vagy?”
„Hagyd a szöveget, Swan. Mi újság?”
A Rosalie Hale Kihallgatás megkezdődött.
„Edward és én összekaptunk, ennyi.”
„Bántott?”
Megforgattam a szemeim.
„Igen, de nem úgy, ahogy gondolod.” Most nem volt energiám Rose-ra Tudtam, hogy elsírtam volna magam – és most éppen büszke voltam, hogy nem hagytam el magam a reggel során.
„Rose, gyűlésre kell mennem. Majd visszahívlak.”
„Rendben. Jól vagy?”
„Igen.” - nem - „Később hívlak, oké?”
„Oké Bella, ahogy szeretnéd. Itt vagyok.”
Oh ne...
„Tudom” - suttogtam, és visszaküzdöttem a kedves szavakra előtört érzelmeimet. Nem fogok sírni. Nem fogok sírni.
„Charlie rendben van?”
„Igen” - csak suttogni bírtam.
„Ó, Bella” - suttogta.
„Ne.”
„Oké. Később beszélünk.”
„Igen.”

A reggel folyamán alkalmanként megnéztem az e-mailjeimet, reménykedtem, hogy Edward ír valamit. De nem volt semmi. Ahogy múlt a nap, rájöttem, hogy nem is fog keresni, és hogy még mindig mérges volt. Nos, én is mérges voltam. Beletemetkeztem a munkába, csak ebédre álltam le, hogy egyek egy kis krémsajtot és lazacos szendvicset. Elképesztő volt, mennyivel jobban éreztem magam, miután ettem valamit.

Délután ötkor Stuart és én elindultunk, hogy meglátogassuk Charlie-t a kórházban. Stuart még éberebb és annál is aggályosabb volt. Zavaró volt. Ahogy Charlie szobájához közeledtünk, egyre csak sürgölődött körülöttem.
„Hozzak egy kis teát, amíg az édesapjánál van?” - kérdezte.
„Nem, köszönöm Stuart. Megleszek.”
„Kint várok.” Kinyitotta az ajtót, és egy pillanatra megörültem, hogy elszabadulhatok mellőle. Charlie ült az ágyában és újságot olvasott. Megborotválkozott, és egy csinos pizsama volt rajta – újra régi önmagának nézett ki.
„Helló Bells” - vigyorgott. Majd arca elsötétült.
„Oh apu...” - futottam hozzá, ő pedig nem jellemzően tágra nyitotta a karjait és megölelt.
„Bells” - suttogta - „mi a baj?” Szorosan ölelt és megpuszilta a hajamat. Ahogy átölelt, rájöttem, milyen ritkán történt is ilyen kettőnk között. Miért volt ez? Ezért szerettem annyira Edward ölébe bújni? Egy pillanattal később elhúzódtam tőle, és leültem az ágy mellett lévő székre. Charlie szemöldökei aggódóan összehúzódtak.
„Mondd el az öregednek.”
Megráztam a fejemet. Nem volt szüksége még az én bajaimra is.
„Semmi, apu. Jól nézel ki.” Megsimogattam a kezét.
„Egyre inkább önmagamnak érzem magam. Bár a lábam a kötés alatt, az cudar.”
„Cudar?” - szavai mosolyt csaltak az arcomra.
Visszamosolygott rám.
„Cudar.”
„Oh apu, annyira örülök, hogy rendbe jöttél.”
„Én is, Bella. Szeretnék még pár unokát ugráltatni ezeken a cudar térdeken egy napon. A világért se hagynám azt ki.”
Rápislogtam. Szarba. Tudta volna?
„Edward és te elvagytok egymással?”
Elpirultam.
„Összekaptunk. Majd rendbe hozzuk.”
Bólintott.
„Jó ember a férjed" - mondta Charlie biztatólag.
„Megvannak a pillanatai. Mit mondtak az orvosok?”

Visszaérve az Escalába, Edward nem volt otthon.
„Bella? Edward hívott, és azt mondta, hogy sokáig kell dolgoznia” - Mrs Cope szinte bocsánatkérően adta tudtomra a híreket.
„Oh. Köszönöm, hogy szóltál.” Miért nem mondta Edward maga el? Őrület, ezt az egész hisztit egy teljesen új szintre emelte. Eszembe jutott a vitánk az esküvői fogadalmakkal kapcsolatban, és hogy milyen mérges volt akkor. De most én voltam a megbántott.
„Mit szeretnél enni?” - Mrs Cope szemében határozott, hideg fény villant fel.
„Tésztát.”
Mosolygott.
„Spagetti, penne vagy fusilli?”
„Spagetti, az ön fajtája.”
„Máris nekiállok. És Bella... tudnod kell, hogy ma reggel Mr Cullen eszét vesztette, amikor azt hitte, hogy elmentél. Magán kívül volt.” Szeretetteljesen rám mosolygott.
Oh...

Még este kilenckor se volt otthon. A könyvtárban, az asztalomnál ültem, azon gondolkoztam, vajon merre lehetett. Felhívtam.
„Bella” - mondta, a hangja fagyos volt.
„Helló” - motyogtam.
Beszívta a levegőt.
„Helló” - mondta, a hangja mélyebb lett.
„Hazajössz?”
„Később.”
„Az irodában vagy?”
„Igen. Szerinted hol kellene lennem?”
Vele.
„Hagylak dolgozni.”
Egyikünk se tette le, a csend csak nőtt és nőtt közöttünk.
„Jó éjt, Bella” - mondta végül.
Oh!
„Jó éjt, Edward.”
Letette.
Oh a szarba. Rámeredtem a kijelzőre. Nem tudtam, mit várt tőlem. Nem hagyhattam, hogy csak úgy rám erőszakolja magát. Igen, mérges volt, érthető. Én is mérges voltam. De ott tartottunk, ahol. Nem én rohantam tátott szájjal a ex-gyerekszeretőmhöz. Azt akartam, hogy elismerje, hogy nem ez volt az elfogadható út.
Hátradőltem a székben, bámultam a biliárdasztalt a könyvtárban, és felidéztem, amikor jókat szórakoztunk az asztalnál. Ez volt az, amit az én érkezésem okozott a szüleimmel? Szétválasztotta őket? Kezemet a hasamra tettem. Talán csak túl korai volt. Talán nem kell megtörténnie... És ahogy csak felbukkant a gondolat, kisördögöm már kiáltotta is, hogy ne! Ha véget vetettem volna ennek a terhességnek, soha nem bocsátottam volna meg magamnak – sem Edward-nak. 
"Ó, kicsi pöttyöm... mit tettél velünk?” Nem tudtam rávenni magam, hogy beszéljek Rose-zal. Senkivel sem. Írtam neki, megígértem, hogy hamarosan beszélünk.
Tizenegykor már nehezemre esett nyitva tartani a szemeimet. Feladtam, és elindultam a régi szobám felé. Miután bekucorodtam a pléd alá, végre elengedtem magam, és sírni kezdtem a párnába, erősen, hölgyhöz nem illő módon zokogtam el bánatom...

Fájt a fejem mikor felébredtem. Fényes őszi nap sütött be a szoba nagyablakán. Az ébresztőre néztem, fél nyolc volt. Az első gondolatom az volt, hogy hol van Edward? Felültem és kilendítettem a lábaimat. Az ágy mellett a padlón Edward ezüst-szürke nyakkendőjét találtam, a kedvencemet. Nem volt ott, amikor tegnap ágyba bújtam. Lenyúltam érte és felvettem. Jól megnéztem, megsimogattam a selymes anyagot az ujjaimmal, majd arcomhoz simítottam. Itt volt, nézte ahogy aludtam. És a remény egy sugara csillámlott fel, mélyen bennem.
Mikor leértem, Mrs Cope már serényen dolgozott.
„Jó reggelt” - mondta vidáman.
„Reggelt. Edward?” - kérdeztem.
Arca elkomorodott.
„Már elment.”
„Szóval akkor hazajött?” Meg kellett kérdeznem, még akkor is, ha a nyakkendője bizonyítékul szolgált.
„Igen” - szünetet tartott - „Bella, kérlek bocsáss meg, hogy beleszólok, de ne add fel. Edward makacs ember.”
Bólintottam, Mrs Cope pedig elhallgatott. Tudtam, hogy arcom azt sugallta, nem volt kedvem megbeszélni tévelygő férjem helyzetét.

Mikor megérkeztem a munkába, megnéztem az e-mailjeimet. Szívem feldübörgött, mikor megláttamEdward levelét.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Portland
Dátum: 2009 szeptember 17. 06:45
Címzett: Isabella Cullen
Bella, ma Portland-be repülök. Üzleti ügyben, a WSU-ba. Gondoltam szeretnéd tudni.
Edward Cullen CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Könnyek lepték el a szemem. Ennyi? A gyomrom összerándult. Szarba! Rosszul lettem. Kirohantam a mosdóba, és épp időben értem, hogy megszabaduljak a reggelimtől. A padlóra roskadtam, fejem a kezembe temettem. Lehettem volna ennél szánalmasabb? Egy kis idő után halkan kopogtak az ajtón.
„Bella?” - Hanna volt az.
Basszus.
„Igen?”
„Jól vagy?”
„Egy perc és jövök.”
„Mr Fox jött, hogy találkozzon veled.”
Szarba.
„Vezesd a tárgyalóba. Egy perc és ott vagyok.”
„Kérsz egy kis teát?”
„Légy szíves.”

Ebéd után – ami egy újabb lazacos szendvics volt krémsajttal, amit sikerült bent tartanom – közömbösen bámultam a képernyőt, ihletet kerestem és azon filóztam, hogy fogjuk ezt a komoly problémát megoldani Edward-dal.
A telefonom megrezdült, amitől ijedten ugrottam fel. A kijelzőre pillantva láttam, hogy Alice volt az. Jeez, ez kellett még, a derültsége és lelkesedése. Hezitáltam, felvegyem-e... de nyert az udvariasság.
„Alice” - mondtam vidáman.
„Nos, üdv Bella – rég nem beszéltünk.” 

A férfi hangja ismerős volt, és a világ hirtelen megállt körülöttem.
Bassza meg! Az agyam megrándult, és minden haj- és szőrszál a testemen az égnek állt, ahogy az adrenalin ellepte a testem.

James Smith volt.

2013. március 9., szombat

Száztizenegyedik fejezet ( Második történet huszonnegyedik rész)



Meredten bámultam Dr Greene-re, a világ összeomlott körülöttem. Egy baba. Egy baba. Nem akarok babát... még. Basszus. Éreztem, hogy Edward ki fog akadni.
„Mrs Cullen, nagyon elsápadt. Kér egy pohár vizet?”
„Igen, kérek” - a hangom csak suttogás volt. Az agyam versenyt futott önmagával. Terhes? Mikor?
„Úgy látom, meglepődött.”
Hangtalanul bólintottam a jó doktor felé, ahogy átnyújtott egy pohár vizet a közelben elhelyezett kancsóból. Örömmel fogadtam a vizet.
„Sokkolt” – mondtam alig hallhatóan.
Némán megráztam a fejem. Tünetek? Nem hinném, hogy voltak.
„Azt hittem... azt hittem, ez egy megbízható formája a fogamzásgátlásnak,” - suttogtam.
Dr Greene kérdőn nézett rám.
„Általában az is, ha nem felejtik el folyamatosan adagolni,” - mondta hűvösen.
Elpirultam.
„Biztos kiestem az időérzékemből.” Edward ki fog akadni. Tudtam.
„Volt vérzése?”
Megálltam.
„Nem.”
„Ez normális a Depo esetében. Ne nézzük meg? Épp ráérek.”
Zavartan bólintottam, Dr Greene pedig egy fekete bőrkanapé felé terelt, egy képernyő mögé.
„Ha levenné a szoknyáját és a bugyiját, kérem,” - mondta röviden.
A bugyimat? Azt hittem, csak egy ultrahangos vizsgálat lesz a hasamon. Miért kellett levenni a bugyimat? Megrökönyödve meghúztam a vállam, majd gyorsan tettem amit kért, és lefeküdtem a fehér lepedő alá.
„Így jó.” Dr Greene a kanapé végén állt, közelebb húzta az ultrahang-gépet. Modern géphalmaz volt. A doktornő leült, és úgy állította a képernyőt, hogy mindketten jól lássuk, majd megnyomkodta a billentyűzetet, hogy a képernyő életre keljen.
„Ha felhúzná a térdeit, és szélesre tárná őket,” - mondta közömbösen.
Mi? Zavartan pillantottam rá.
„Ez egy vaginális ultrahang. Ha csak most lett terhes, ezzel akkor is meg tudjuk találni a babát”  emelte fel a fehér szondát. Oh – csak viccel velem, ugye!?
„Oké,” - motyogtam elhaltan, és tettem ahogy mondta. Greene egy óvszert húzott a botra és bekente valamilyen színtelen géllel.
„Rendben, Mrs Cullen, csak lazítsa el magát,” - motyogta.
Lazítani? A fene essen bele, hát terhes voltam! Hogy várhatta el tőlem, hogy lazítsak? Elpirultam és megpróbáltam megtalálni a boldog gondolataim helyét... ami valahol Eldorado elveszett városának a közelében volt. Dr Greene lassan és finoman behelyezte a szondát. Szent baszás.
A képernyőn nem láttam mást, csak valamit, ami megegyezett az egyenletes zaj képi változatával – bár inkább szépia színe volt, nem fehér. Dr Greene lassan mozgatta bennem a szondát, ami nagyon nyugtalanító volt.
„Ott,” - mormolta. Megnyomott egy gombot, amivel kimerevítette a képet, és egy apró felvillanásra mutatott a szépia viharában. Egy apró felvillanás. Oh életem. Egy apró kis pötty volt a hasamban. Apró. Wow. Elfelejtettem a kellemetlen érzést, ahogy idegsokkosan meredten a képre.
„Még túl korai, hogy lehessen látni a szívverést, de igen, ön határozottan terhes. Négy vagy öt hetesnek mondanám.”
Túl döbbent voltam ahhoz, hogy bármit is mondjak. Az a kis fényes pont egy baba. Egy valóságos baba. Edward babája. Az én babám. Szent tehén. Egy baba.
„Szeretné, hogy kinyomtassak egy képet önnek?”
Bólintottam, mivel még most se tudtam kinyögni egy szót se, mire Dr Greene megnyomott egy gombot. Majd finoman kihúzta a szondát, és adott egy törlőkendőt, hogy rendbe tegyem magam.
„Gratulálok, Mrs Cullen,” - mondta ahogy felültem.
„Azt javasolnám, hogy négy hét múlva találkozzunk újból. Akkor meg tudjuk majd állapítani a baba  pontos korát, és egy lehetséges születésnapot. Most már felöltözhet.”
„Rendben,” - motyogtam. Van egy kis ’pöttyöm’. Gyorsan felöltöztem.
Mikor végeztem, Dr Greene az asztalánál ült.
„Addig is szeretném, ha elkezdené szedni ezeket a multivitaminokat és a folsavat. Itt egy prospektus, hogy mit tegyen és mit ne tegyen.” Ahogy átnyújtott egy adagnyi orvosságot és a papírokat, folytatta a beszédet, de már nem figyeltem. Sokkot kaptam. Megrendültem. Most biztos örülnöm kellene. Meg harmincnak kellene lennem... legalább. Ez korai volt – túlságosan is korai. Megpróbáltam elfojtani a feltörő pánikot.
Miután udvariasan elköszöntem Dr Greene-től, visszatámolyogtam a kijárathoz, és kiléptem a hűvös őszi délutánba. Hirtelen elragadott egy hideg és mély balsejtelem. Edward ki fog akadni, tudtam, de hogy mennyire és milyen mélyen, nem tudtam megmondani. A szavai kísértettek: „Még nem vagyok készen arra, hogy megosszalak.”
Szorosabbra fogtam a kabátot magamon, próbáltam lerázni a hideget.
Stuart kiszállt az autóból, hogy ajtót nyisson nekem. Meglepődött, amikor meglátta az arcomat, de nem foglalkoztam aggódó kifejezésével.
„Hova megyünk, Mrs Cullen?” - kérdezte halkan.
„SIP.”
Bemásztam az autóba, behunytam a szemem, és hátrahajtottam a fejem. Örülnöm kellett volna. Tudtam, hogy örülnöm kellett volna. De nem voltam boldog. Túl korai volt. Mi lesz a munkámmal? Az SIP-vel? Mi lesz most Edward-dal és velem? Nem. Nem. Nem. Rendben leszünk. Rendben lesz. Szerette a kis Alice-t – idéztem fel, amit Carlisle mondott – most rajongott érte. Talán előbb Banner-t kellene figyelmeztetnem... Talán nem kéne elmondanom Edward-nak. Talán... talán véget kellene vetnem az egésznek. Megállítottam a gondolataimat, mert a sötét irány, amiket vettek, megijesztett. Kezeimet ösztönszerűen a hasamra tettem, védelmezően. Ne. Az én kis pöttyöm. Könnyek szöktek a szemeimbe. Mit fogok tenni?
Egy vöröses hajú, zöld szemű kisfiú képe jelent meg előttem, ahogy a mezőn fut, ahol az új ház állt, elfoglalva és izgatva fantáziámat a lehetőségektől. Boldogan nevetett és sikoltozott, ahogy Edward és én kergettük. Edward megforgatta, majd a csípőjére ültette, és úgy mentünk vissza a házba.
Képzeletem arra váltott, hogy Edward undorodva fordul el tőlem. Kövér voltam és esetlen, nehézkes a gyerek miatt. A hosszú tükörfolyosón távolodott tőlem, lépései visszahangoztak az üvegen, a falakon és a padlón. Edward...
Visszazökkentem az ébrenlétbe. Nem. Ki fog akadni.
Amikor Stuart megállt a SIP mellett, kiszálltam és egyenesen bementem az épületbe.
„Bella, jó újra látni. Hogy van az édesapád?” - kérdezte Hanna, ahogy elértem az irodámat.
Hűvösen néztem rá.
„Jobban van, köszönöm. Bejönnél az irodába?”
Meglepetten pislogott rám.
„Hogyne.” – követett -, „minden rendben?”
„Tudnom kell, hogy mikor töröltél, vagy tettél át időpontot Dr Greene-nel.”
„Dr Greene? Igen. Hármat vagy négyet. Leginkább azért, mert vagy más értekezlet volt, vagy el voltál havazva. Miért?”
Mert most kibaszottul terhes vagyok!-  Üvöltöttem rá gondolatban. Mély, nyugtató levegőt vettem.
„Ha átteszed bármelyik időpontomat is, lennél szíves szólni róla? Nem mindig nézem meg a naptáramat.”
„Hogyne”-  mondta Hanna halkan - „sajnálom. Valami rosszat csináltam?”
Megráztam a fejem és hangosan felsóhajtottam.
„Készítenél egy kis teát? Aztán beszéljük meg, mi történt, amíg nem voltam itt.”
„Hogyne. Máris hozom” - megnyugodva kiment az irodából.
Távolodó alakját bámultam.
„Látod azt a nőt?” - kérdeztem halkan a kis pöttytől - „Ő tehet rólad.” Meglapogattam a gyomrom, majd komplett idiótának éreztem magam, mert egy ponthoz beszéltem. Az én kis felvillanásom. Megráztam a fejem, ingerült voltam magam és Hanna miatt is, aztán bekapcsoltam a gépem. E-mail várt Edward-tól.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2009 szeptember 15. 13:58
Címzett: Isabella Cullen
Mrs Cullen, még csak három órája vagyok az irodámban, de ön máris hiányzik. Remélem Charlie-nak jó helye van a Northwest-ben. Carlisle ma délután meglátogatja. Olyan hat körül érted megyek, és mi is meglátogathatjuk, mielőtt hazamegyünk. Jól hangzik?
Szerető férjed
Edward Cullen CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Gyorsan válaszoltam.

Feladó: Isabella Cullen
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2009 szeptember 15. 14:10
Címzett: Edward Cullen
Hogyne. x
Isabella Cullen Commissioning Editor, SIP

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2009 szeptember 15. 14.14
Címzett: Isabella Cullen
Rendben vagy?
Edward Cullen CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Nem Edward, nem vagyok rendben. Kiakadtam azon, hogy ki fogsz akadni. Nem tudom, mit tegyek. De nem e-mailben fogom elmondani.

Feladó: Isabella Cullen
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2009 szeptember 15. 14:17
Címzett: Edward Cullen
Igen. Csak elfoglalt. Hatkor találkozunk. x
Isabella Cullen Commissioning Editor, SIP

Mikor mondom el neki? Ma este? Talán szex után? Vagy szex közben. Nem, az lehet, hogy veszélyes lenne mindkettőnk számára. Amikor alszik? Fejemet kezeimbe temettem. Mi a fenét fogok csinálni?

„Helló” - mondta Edward óvatosan, ahogy beszálltam a terepjáróba.
„Helló” - motyogtam vissza.
„Mi a baj?” - kérdezte összehúzott szemöldökkel.
Megráztam a fejem, ahogy Taylor elindult a kórház irányába.
„Semmi.”
Talán most? Most megmondhatnám neki, most, hogy zárt helyen vagyunk, és Taylor velünk volt.
„A munkahelyeden minden rendben volt?” - próbálkozott tovább Edward.
„Igen. Rendben. Köszi.”
„Bella, mi a baj?” - hangja kissé erőszakosabb lett. Megijedtem.
„Csak hiányoztál, ennyi. És aggódtam Charlie miatt is.”
Edward láthatóan megnyugodott.
„Charlie jó van. Beszéltem apával délután, és mondta, hogy nagyon meg van elégedve a javulásával.”
Edward átnyúlt és megfogta a kezem.
„Azt a, de hideg a kezed. Ettél ma?”
Elpirultam.
„Bella,” - szidott meg Edward, mérges volt.
Nos, nem ettem, mert tudtam, hogy kibaszott mérges leszel, ha elmondom, hogy terhes vagyok.
„Majd este eszek. Nem igazán volt érkezésem.”
Idegesen megrázta a fejét.
„Azt akarod, hogy a biztonságiak feladatai közé tegyem az 'etessék meg a feleségemet' parancsot?”
„Sajnálom. Majd eszek. Furcsa nap volt a mai. Tudod, apa áthozása, meg minden.”
Ajkai vékony vonallá zárultak, de nem mondott semmit. Kibámultam az ablakon. Mondd el neki! -sziszegett rám kisördögöm. Nem. Gyáva voltam.
Edward megzavarta az ábrándozásomat.
„Lehet, hogy Taiwan-ba kell mennem.”
„Oh. Mikor?”
„Valamikor a héten. Talán jövőhéten.”
„Rendben.”
„Azt akarom, hogy velem gyere.”
Nyeltem egyet.
„Edward, kérlek. Nekem is van munkám. Ne vitatkozzunk megint ugyanarról.”
Sóhajtozott és fintorgott, mint egy durcás kamasz.
„Gondoltam megkérdezem,” - morogta sértődötten.
„Mennyi időre mész?”
„Csak pár napra. Bárcsak elmondanád, mi bánt.”
Honnan tudja? Szent baszás.
„Nos, most, hogy a szeretett férjem elmenni készül...”
Edward megpuszilta a csuklómat.
„Nem leszek sokáig távol.”
„Helyes.” Halványan rámosolyogtam.

Charlie-nak sokkal jobb volt a színe, és már nem volt olyan morcos sem. Örömmel láttam halk háláját Edward felé, és egy pillanatra elfeledkeztem a fenyegető hírről amit tartogattam, ahogy ültem és hallgattam őket beszélgetni a horgászatról és a Mariners-ről. De Charlie hamar kimerült.
„Apu, hagyunk, hadd aludj.”
„Köszönöm, Bella drágám. Örülök, hogy benéztetek. Apáddal is találkoztam, Edward. Nagyon biztató volt.  És ő is Mariners rajongó.”
„A horgászat viszont nem érdekli annyira,” - mondta Edward szárazon, ahogy felállt.
„Hát, senki sem tökéletes, mi?” - vigyorgott Charlie.
„Holnap meglátogatlak, rendben?” Megpusziltam. Kisördögöm ajkát biggyesztette. Feltéve ha Edward nem zár lakat alá... vagy rosszabb. Lelkem zuhanórepülésbe váltott. Oh igen – terhes voltam a kis pöttyöcskémmel. Elsápadtam, ahogy eszembe jutott.
„Gyere.” - nyújtotta kezét Edward felém és zavartan nézett rám. Megfogtam, és kimentünk a kórházból.

Turkáltam az ételben. Mrs Cope csirke specialitása volt, de egyszerűen nem voltam éhes. A gyomrom egy apró labdává húzódott össze az aggodalomtól.
„A fenébe is! Bella, elmondanád végre, mi a bajod?” - Edward idegesen eltolta az üres tányérját. Rámeredtem.
„Kérlek. Megőrjítesz.”
Nyeltem egyet, próbáltam mérsékelni a pánikot. Mély levegőt vettem. Most vagy soha.
„Terhes vagyok.”
Edward nem mozdult, arca lassan színét vesztette.
„Mi?” - suttogta hamuszürkén.
„Terhes vagyok.”
Szemöldökei összehúzódtak, mint aki nem értette.
„Hogyan?”
Rápislogtam. Hogyan... mit? Milyen idétlen kérdés volt ez? Elpirultam és ránéztem amolyan szerinted-mégis-hogyan nézéssel. Hozzáállása azonnal megváltozott, szemei villámokat lövelltek.
„A fogamzásgátlód?” - ugatta.
Oh a szarba.
„Elfelejtetted az injekciókat?”
Csak bámultam rá, nem tudtam mit mondani. Jézusom, őrülten ideges volt.
„Basszus, Bella!”
Ököllel az asztalra vágott, amitől felugrottam, és olyan hirtelen állt fel, hogy majdnem feldöntötte a székét.
„Egy dolog, csak egy dologra kellett volna emlékezned. Szarba! Nem tudom elhinni. Hogy lehettél ennyire hülye?”
Hülye! Levegő után kapkodtam. Azon gondolkodtam, hátha hazudnom kellene, azt mondanom, hogy a hatóanyag nem hatott... de akkor felhívná Dr Greene-t. Ujjaimra meredtem.
„Sajnálom” - suttogtam.
„Sajnálod? Baszd meg!” - üvöltötte újra.
„Tudom, hogy nem a legjobb időzítés.”
„Nem a legjobb?” - kiabálta.
„Alig több mint kibaszott öt perce ismerjük egymást. Meg akartam mutatni neked az egész kibaszott világot és most... Baszd meg. Pelenkák és hányás és szar!” Behunyta a szemét. Úgy tűnt, próbálta megőrizni a hidegvérét, de nem sikerült.
„Elfelejtetted? Mondd el. Vagy szándékkal tetted?” - szemei villogtak, méreg és düh áradt belőle.
„Nem” - suttogtam. Nem beszélhettem Hannáról, még képes lett volna kirúgni. Tudtam.
„Azt hittem, megegyeztünk ebben a dologban,!” - kiabálta.
„Tudom. Meg is egyeztünk. Sajnálom.”
Nem foglalkozott mondandómmal.
„Ezért. Ezért szeretem a dolgok ellenőrzését. Akkor nem jöhetnek ilyen dolgok, hogy mindent elbasszanak.”
Dolog... az én kis képernyőfelvillanásom nem dolog volt.
„Edward, kérlek ne kiabálj velem.” Könnyek folytak az arcomon.
„Ne kezdj el bőgni nekem!” - csattant fel.
„Baszd meg.” Túrt a hajába, úgy hogy meg bele is markolt és megtépte.
„Szerinted készen állok arra, hogy apa legyek?” - hangja düh és pánik keveréke volt.
És minden érthetővé vált, a félelem és reszketés egyértelműen látszott a szemein – dühe, mint egy erőtlen tinédzseré. Oh Fifty, annyira sajnálom. Engem is sokkolt a dolog.
„Tudom, hogy egyikünk sem áll készen erre, de szerintem csodás apa leszel” - mondtam-  „együtt átevickélünk rajta.”
„Honnan a faszomból tudod?” - kiáltotta még hangosabban - „mondd el, honnan!”
Zöld szemei égtek, arcán érzelmek tömkelege suhant át... félelem... félelem volt a legfeltűnőbb.
„Oh, bassza meg ez az egész!” - mondta Edward elutasítóan, és megadóan felemelte a kezeit. Sarkon fordult, és a kabátját felragadva az előszoba felé indult. Lépései visszahangoztak a padlón, és miután eltűnt a dupla ajtó mögött, becsapta azt, hogy még egyszer megugrottam.
Egyedül a némaság maradt mellettem... a nyugodt, csendes üressége a nappalinak. Önkéntelenül megborzongtam ahogy megbénulva bámultam a zárt ajtókra. Itt hagyott. Szarba! A reakciója rosszabb volt, mint amire számítottam. Eltoltam a tányéromat, kezeimet az asztalra tettem és beletemettem az arcomat, ahogy sírtam.
„Bella, drága” -Mrs Cope jött oda hozzám.
Oh. Gyorsan felültem, megtöröltem az arcomat.
„Hallottam. Sajnálom.” - mondta halkan - „Szeretne egy kis gyógyteát, vagy valamit?”
„Egy pohár fehér bort szeretnék.”
Mrs Cope egy pillanatra megállt, és nekem eszembe jutott a babám. Most nem ihatok alkoholt. Vagy igen? Át kell néznem a tenni és nem tenni dolgokat, amiket Dr Greene adott.
„Hozok egy pohárral.”
„Igazából, inkább egy csésze teát kérnék.” Megtöröltem az orromat.
Mrs Cope kedvesen mosolygott.
„Egy csésze tea rendel.” A tányérokkal együtt kiment a konyhába. Követtem őt, letelepedtem az ablakpárkányra, és figyeltem, ahogy elkészítette a teámat.
Egy gőzölgő bögrét tett elém.
„Hozhatok még valamit, Bella?”
„Nem, ez elég, köszönöm.”
„Biztos? Nem ettél valami sokat.”
Felnéztem rá.
„Nem vagyok éhes.”
„Bella, enned kellene. Már nem csak te vagy. Kérlek, hadd készítsek valamit neked. Mit szeretnél?” Reménykedve nézett rám. De most tényleg nem tudtam semmivel se megbirkózni. A férjem épp most hagyott magamra, csak azért mert terhes lettem, az apámnak komoly autóbalesetbe volt, aztán ott volt James Smith, aki azt akarta bizonyítani, hogy én szexuálisan zaklattam őt. Hirtelen nevetési roham tört rám. Látod mit tettél velem, kicsi felvillanás! Megsimogattam a hasam.
Mrs Cope elnézően mosolygott rám.
„Tudja mennyi idős terhes?” - kérdezte finoman.
„Nagyon újdonsült. Négy vagy öt hetes, az orvos nem biztos még benne.”
„Ha nem eszik, akkor legalább le kellene dőlnie pihenni.”
Bólintottam, és a könyvtárba vittem a teámat. Ez volt a menedékem. Előbányásztam a telefont a zsebemből, azon filózva, hogy felhívjam-e Edward-ot. Tudtam, hogy besokkolt – de akkor is túlzásba vitte a dolgot. De mikor nem vitte? - kisördögöm merészen rám emelte szemöldökeit. Sóhajtottam. Elbaszott ötvenszeres.
„Igen, ez az apád, kicsi pötty. Remélhetőleg megnyugszik és visszajön... hamarosan.”
Elővettem a tedd és ne tedd papírokat és elkezdtem olvasni.
Nem tudtam figyelni. Edward még nem hagyott így magamra. Mi van ha nem is jön vissza? Szarba! Talán fel kellett volna hívnom Dr Banner-t. Nem tudtam, mit tegyek. Elvesztem. Annyira törékeny volt, annyiféleképpen, és legbelül tudtam, hogy ennek nem fog örülni. Annyira kedves volt a hétvégén. Minden körülmény, messze túl az irányítási mániáján felül, mégis, olyan jól boldogult. De ez a hír túl sok volt neki.
Amióta csak találkoztam vele, az életem annyira bonyolult lett. Őmiatta? Vagy kettőnk miatt? Mi van, ha nem tud túllépni ezen? Anyámnak és apámnak nem sikerült. Mi van, ha el akar válni? Felgyülemlett bennem a harag. Nem. Nem szabad így gondolkodnom. Vissza fog jönni. Igen. Tudom, hogy visszajön. Tudtam, hogy mindazok ellenére amiket kiabált, szeretett engem... igen. És téged is szeretni fog, kicsi pontocska.
Hátradőltem a székben és elaludtam.
Mikor felébredtem, fáztam, nem tudtam, hol vagyok, és vacogva megnéztem az időt. Este 11. Oh igen... te. Átöleltem a hasamat. Hol van Edward? Visszajött? Nehézkesen kimásztam a székből és a férjem keresésére indultam.
Öt perccel később rájöttem, hogy nincs itthon. Ó, ne... remélem, semmi nem történt vele. Felmerültek bennem az emlékek, amikor az Echo Charlie eltűnt. Ne ne ne. Ne gondolkodj így. Valószínűleg csak elment... hova is? Kihez menne? Emmetthez? Vagy Dr Bannerhez. Reméltem. Telefonomat a könyvtárban találtam meg, írtam neki egy üzenetet.
Hol vagy?
A fürdőszobába mentem, hogy fürödjek. Annyira fáztam.
Még akkor se ért vissza, amikor kimásztam a kádból. Felvettem az egyik 1930-as kinézetű selyem hálóingemet és a köpenyemet, és bementem a nagyszobába. Az úton belestem a vendégszobába is... talán ez lehetne a kicsi szobája. Megindított a gondolat, és megálltam az ajtóban, hogy eljátsszak a valósággal. Kékre vagy rózsaszínre fessük? Az édes gondolatot megkeserítette az, hogy a férjem mennyire kiborult, és hogy hiányzott. A paplant megragadva tovább mentem a nagyszobába, hogy virrasszak.

Valami felébresztett. Egy hang.
„Szarba!”
Edward volt az előszobában. Hallottam, ahogy az asztal újra nekinyomódik a falnak.
„Szarba!” - ismételte még tompábban. Épp időben álltam fel ahhoz, hogy lássam, ahogy átküzdötte magát a dupla ajtón.
Basszus. Részeg. Agyam megrándult. A fenébe is, Edward részeg? Tudtam, mennyire utálta a részegeket. Ó, ne. Hozzá futottam.
„Edward, jól vagy?”
Az ajtófélfának dőlt.
„Mrs Cullen,” - hadarta.
Oh ne. Nagyon részeg. Nem tudtam, mit csináljak.
„Oh... milyen jól nézel ki, Isabella.”
„Hol voltál?”
Ujját a szája elé tette és ferdén rám mosolygott.
„Shh! Nem mondom meg.”
„Azt hiszem, ideje lefeküdnöd.”
„Veled...” - kuncogta. Kuncogta!
Meglepetten néztem, majd finoman átkaroltam, mert állni is alig bírt, nemhogy járni. Szarba! Hol volt? Hogy jött haza?
„Hadd vigyelek ágyba. Támaszkodj rám,” - motyogtam.
„Annyira gyönyörű vagy, Bella.” - rám dőlt, a hajamat szaglászta úgy, hogy majdnem mindkettőnket feldöntött.
„Edward, gyere. Ágyba teszlek.”
„Oké” - felelte, mint aki próbált koncentrálni. Végigdöcögtünk a folyosón, majd végre eljutottunk a hálószobáig.
„Ágy” - mondta vigyorogva.
„Igen, ágy.” A sarokig vezettem, de fogva tartott.
„Csatlakozz hozzám” - dadogta.
„Edward, aludnod kéne.”
„És el is kezdődött. Erről már hallottam.”
Rosszallóan néztem rá.
„Miről hallottál?”
„A baba az egyenlő a semmi szex-szel.”
„Ez nem igaz. Különben mindannyian egy-gyerekes családból jönnénk.”
Lenézett rám.
„Vicces vagy.”
„Te pedig részeg.”
„Igen.” Mosolygott, de mosolya megváltozott, ahogy belegondolt a dologba, és zavaros kifejezés vette át a helyét, egy nézés, ami megfagyasztotta bennem a vért.
„Gyerünk, Edward” - mondtam finoman. Utáltam ezt az arckifejezést. Undorító, horrorisztikus emlékekről mesélt ez a nézés, amit egyetlen gyereknek sem szabadna látnia.
„Lefektetlek.”
Finoman az ágyra nyomtam, és ő lehuppant, egyszerre minden irányba, és vigyorgott rám, riadt nézése eltűnt.
„Csatlakozz” - hadarta.
„Előbb levetkőztetlek.”
Elmosolyodott szélesen és ittasan.
„Erről beszéltem.”
Szent tehén. Az ittas Edward aranyos és játékos. Inkább őt viszem bármikor, mint a piszkosul-mérges Edward-ot.
„Ülj fel. Hadd vegyem le a kabátod.”
„Forog a szoba.”
Szarba... csak nem fog hányni?
„Edward, ülj fel!”
Rám vigyorgott.
„Mrs Cullen, maga nagyon főnökösködő...”
„Igen. Tedd amit mondtam, és ülj fel.” Derekára tettem a kezem. Újra vigyorgott, könyökére támaszkodott, majd felült egy nagyon-nem-Edward, vagyis ügyetlen módon. Atya ég! Mielőtt visszadőlne, megragadtam a nyakkendőjét, és kiküzdöttem a szürke kabátjából, egyszerre csak egy kezét.
„Jó illatod van” - mondta.
„Neked meg alkohol szagod.”
„Igen... bourbon.” Minden egyes szótagot olyan túlzással ejtett ki, hogy muszáj volt nevetnem. A kabátját a földre dobtam, és nekiálltam kikötni a nyakkendőjét. Kezeit a csípőmre tette.
„Szeretem ezt az anyagot rajtad, Isabella” - nehezen ejtve a szavakat -, „mindig selyemben kéne lenned.” Kezei fel-le siklottak a csípőmön, majd előre húzott, ajkát a hasamra nyomta.
„És itt van a megszállónk.”
Elakadt a lélegzetem. Szent tehén. A kicsi ponthoz beszélt.
„Ébren fogsz majd tartani, mi?” - mondta a hasamnak.
Ó, egek. Edward rám nézett, zöld szemei ködösek és zavartak voltak. A szívem összerándult.
„Őt fogod választani helyettem” - mondta szomorúan.
„Edward, nem tudod miről beszélsz. Ne legyél nevetséges – nem választok senkit senki helyett. És lehet, hogy lány lesz.”
Megállt.
„Egy lány... Ó, Istenem.” - hanyatt feküdt, szemeit eltakarta a kezével. Sikerült meglazítanom a nyakkendőjét. Lehajoltam, kikötöttem a cipőfűzőjét és levettem a cipőjét és zokniját. Majd ugyanezt a másik lábával is. Mikor felálltam, rájöttem, miért nem ütköztem ellenállásba – Edward teljesen kifeküdt. Aludt és enyhén horkolt. Álltam és bámultam őt. Annyira elképzelhetetlenül gyönyörű volt, még így, ittasan és horkolva is. Szépen formált ajkai szétnyíltak, finoman horkantott, egyik keze a hajában matatott, arca nyugodt volt. Olyan fiatalnak tűnt – elvégre az is volt. Az én fiatal, kimerült, ittas, boldog férjem. A gondolat ránehezedett a szívemre. Nos, legalább itthon volt. Vajon hol volt? Nem hittem, hogy lenne még elég erőm ahhoz, hogy megmozdítsam, és tovább vetkőztessem. Ráadásul a takaró tetején volt. Elmentem a nappaliba, hogy áthozzam a másikat.
Még mindig ugyanúgy feküdt, mély álomban, nyakkendővel és övvel. Felmásztam mellé az ágyra, tovább lazítottam a nyakkendőjét, majd le is vettem, és kigomboltam ingének a felső gombját. Valamit motyogott álmában, de nem ébredt fel. Óvatosan kicsatoltam az övét. Inge kicsúszott a nadrágból, felfedve ezzel egy kis részt a nemi szőrzetéből. Nem tudtam ellenállni. Lehajoltam és megcsókoltam. Megmozdult, csípője megemelkedett, de továbbra is aludt. Felültem és újra csak néztem. Oh Fifty, Fifty, Fifty... mit fogok csinálni veled? Felnyúltam és megsimogattam a haját. Puha volt. Megpusziltam a homlokát.
„Szeretlek Edward. Akkor is, ha részeg vagy, és csak Isten tudja, merre jártál, akkor is szeretlek. Mindig is szeretni foglak.”
„Hmmm” - motyogta. Még egyszer megpusziltam a homlokát, majd lemásztam az ágyról és betakartam. Aludhatok mellette, keresztbe feküdve az ágyon... igen, ezt tettem.
Először is azonban, átnéztem a ruháját. Megráztam a fejem, felvettem a zokniját és a nyakkendőjét, majd a kabátját. Ahogy felemeltem a kabátot, kiesett a telefonja. Felvettem, és véletlenül feloldottam. A ’bejövő üzenetek’ világított a képernyőn.
Láttam az enyémet, és felette egy másikat.
Bassza meg. Az agyam megrándult.
Jó volt látni téged. Most már megértem. Ne bosszankodj. Csodás apa lesz belőled.
Tőle jött. Mrs Irina Rohadt Troll Robinson.
A picsába. Hát oda ment.
Vele találkozott.

2013. március 2., szombat

Száztizedik fejezet (Második történet huszonharmadik fejezet)


Fejezet 23

Könnyek folytak le az arcomon. Visszatért, az apukám visszatért.
„Ne sírj, Bells,” - Charlie hangja rekedt volt - „Mi folyik itt?”
Kezét kezembe fogtam és arcomhoz szorítottam.
„Balesetet szenvedtél. A kórházban vagy, Portland-ben.”
Charlie haragosan nézett, de nem tudtam, hogy azért, mert kényelmetlenül érezte magát amiért nem a szokásos módon fejeztem ki érzelmeimet, vagy azért, mert nem emlékezett a balesetre.
„Kérsz vizet?” - kérdeztem, bár nem voltam biztos, hogy adhatok-e neki.
Zavartan bólintott.
Oh apu. A szívem megremegett.
Felálltam és megpusziltam a homlokát.
„Én is, Bells. Vizet.”
Elfutottam a nővérpultig.
„Az apukám – felébredt!” - ragyogtam rá Christie nővérre, aki ugyanolyan örömmel fogadta a hírt.
„Csipogj rá Dr Sluder-re,” - mondta az egyik kollégájának, és gyorsan megkerülte a pultot.
„Vizet kér.”
„Máris hozom.”
Szinte repültem vissza apum ágyához, annyira boldognak éreztem magam. Szemei csukva voltak amikor visszaértem,  én meg egyből azt hittem, hogy visszaesett a kómába.
„Apu?”
„Itt vagyok,” - motyogta.
Christie nővér érkezett egy kancsónyi jégkockával és egy pohárral.
„Hello, Mr Swan. Christie nővér vagyok. A lánya mondta, hogy szomjas.”

A várószobában Edward a laptopjára meredt, mélyen koncentrálva valamire. Felpillantott mikor becsuktam az ajtót, szemei tágra nyíltak.
„Felébredt,” - jelentettem be.
Elmosolyodott, a szemei körüli aggodalom eltűnt. Oh... eddig észre se vettem. Régóta volt ilyen izgatott? Félre rakta a laptopját, felállt és átölelt.
„Hogy van?” - kérdezte a hajamba suttogva.
„Beszél, szomjas és zavart. Egyáltalán nem emlékszik a balesetre.” Annyira kényelmes volt lenni ennek az embernek a karjaiban. Én is átöleltem.
„Ez érthető. Most, hogy ébren van, átvitethetjük Seattle-be. Akkor mi is hazamehetünk, és az én apám figyelhet a te apádra.”
Oh.
„Nem tudom, hogy elég jól van-e ahhoz, hogy szállítsák.”
„Beszélek Dr Sluder-rel. Megérdeklődöm az ő véleményét.”
„Honvágyad van?”
„Igen.”
„Rendben.”

„Abba se hagyod a mosolygást,” - mondta Edward ahogy megálltam a Heathman előtt.
„Megkönnyebbültem. És boldog vagyok.”
Edward elvigyorodott.
„Helyes.”
Kezdett sötétedni, és amint kiszálltam a hideg, csípős estébe. Fáztam. Átnyújtottam a kulcsot a boy-nak, és láttam rajta, hogy epekedve tekint az autómra, amiért egyáltalán nem tudtam hibáztatni.
Edward átölelt.
„Ünnepeljünk?” - kérdezte, mikor beléptünk a hallba.
„Ünnepelni?”
„Apudat.”
Elnevettem magam.
„Ja, őt.”
„Hiányzott ez a hang,” - suttogta Edward, és megpuszilta a hajamat.
„Nem ehetnénk a szobánkban? Csak hogy legyen egy nyugodt esténk?”
„Hogyne. Gyere.” - fogott kézen és a lifthez vezetett.
„Ez nagyon finom volt,” - motyogtam elégedetten, ahogy jóllakottan eltoltam a tányéromat. „Itt aztán tudják, hogy kell finom Tarte Tatin-t készíteni.”
Frissen mosottan, Edward pólójában és bugyiban voltam csak. A háttérben Dido trillázott fehér zászlókról.
Edward tűnődve figyelt. Haja még nedves volt a fürdés után, fekete póló és farmer volt rajta.
„Ez volt a legtöbb, amit eddig ettél, mióta itt vagyunk” - mondta.
„Éhes voltam.”
Hátradőlt a székében elégedett mosollyal az arcán, és kortyolt egyet a fehérborból.
„Mit szeretnél most csinálni?” - kérdezte halkan.
„Te mit akarsz csinálni?”
Elképedve felhúzta a szemöldökét.
„Amit mindig is csinálni akarok.”
„És mi lenne az?”
„Mrs Cullen, le legyen ilyen szemérmes.”
Átnyúltam az asztal felett, megfogtam a kezét és tenyérrel felfelé fordítottam mutatóujjammal tenyerét simogattam.
„Azt szeretném, ha megérintenél ezzel.” Ujjamat a mutatóujjára simítottam. Mocorgott a székében.
„Csak annyit?” - kérdezte, szemei egyszerre sötétedtek el és forrósodtak fel.
„Vagy talán ezzel?” - húztam végig az ujjamat középső ujján, le a tenyeréig - „És ezzel...” körmöm a gyűrűsujját birizgálta.
„Ezzel mindenképpen” - Az ujjam megállt a gyűrűjén - „Ez nagyon szexi.”
„Valóban?”
„Az bizony. Ez azt mondja, hogy ez a férfi az enyém” - Finoman megérintettem a kérges bőrt, ami a gyűrű alatt máris kialakult. Másik kezével megfogta az államat.
„Mrs Cullen, ön most el akar csábítani engem?”
„Remélem.”
„Isabella, megadom magam” – mondta mély hangon -  „gyere ide.” Húzott magához a kezemnél fogva, hogy felálltam, majd áthuppantam az ölébe.
„Szeretem, hogy szabad utam van hozzád,” - suttogta, ahogy kezét végighúzta a combomon, fel a hátamig. Másik kezével megragadta a nyakszirtemet és megcsókolt, szilárdan a helyemen tartva. Fehér bor, almás pite és Edward íze volt. Ujjaimat végighúztam haján, magamhoz húztam, ahogy nyelveink felfedezték egymást, összecsavarodtak egymás körül, vérem felforrósodott az ereimben. Kifogytunk a levegőből, mikor Edward elhúzódott tőlem.
„Menjünk ágyba,” - mondta a szájamba.
„Ágyba?”
Hátrahúzódott, meghúzta a hajamat, hogy felfele nézzek rá.
„Hova szeretne menni Mrs Cullen?”
Benső istennőm leállt a Tarte Tatin szájába lapátolásával.
Megvontam a vállam, úgy tettem, mint akit nem érdekelt különösebben.
„Lepj meg.”
Elvigyorodott.
„Bátor vagy ma este” -  nyomta orrát orromhoz.
„Talán vissza kéne fognia valakinek.”
„Talán igen. Különben nagyon is parancsolgató leszel, mire megöregszel.” – húzta össze a szemét, de nem sikerült elrejtenie a bennük rejtőzködő humort.
„Mit fogsz tenni ebben az ügyben?” - kockáztattam.
Szemei ragyogtak.
„Tudom, mit szeretnék tenni. Attól függ, benne vagy-e a dologban,” - motyogta.
„Oh Mr Cullen, nagyon is kedves volt hozzám az utóbbi napokban,” - sóhajtottam.
„Nem szereted a kedveset?”
„Veled természetesen igen. De tudod... Változatosság megédesíti az életet,” - pislogtam rá.
„Valami kevésbé kedvesre vágysz?”
„Valami életet igazolóra.”
Meglepetten felhúzta a szemöldökét.
„Élet-igazoló,” - ismételte, hangjából kihallatszott a döbbent vidámság.
Bólintottam. Egy pillanatig csak nézett rám.
„Ne harapd az ajkad,” - suttogta, és hirtelen felállt, velem a karjaiban. Levegőért kapkodtam és belekapaszkodtam a bicepszébe, féltem, nehogy leejtsen. A három kanapé közül a legkisebbhez vitt, majd leejtett rá és lenézett rám.
„Várj itt. Ne mozdulj,” - parancsolta, zöld szemei forrón figyeltek. Sarkon fordult és a hálószoba felé vette az irányt. Oh... Edward mezítláb. Miért voltak a lábai ennyire dögösek? Pár pillanattal később visszajött, meglepett, ahogy hátulról hajolt fölém.
„Úgy gondolom, erre nem lesz szükség.” Megragadta a pólóm alját és lehúzta rólam, nem hagyva rajtam mást, csak a bugyimat. Hátra húzta a lófarkamat és megcsókolt.
„Állj fel,” - parancsolta, majd elengedett. Azonnal engedelmeskedtem.
A kanapéra terített egy törölközőt.
Törölköző?
„Vedd le a bugyidat.”
Oh. Nyeltem egyet, de tettem amit mondott, és ledobtam a bugyimat a kanapé mellé.
„Ülj le.” Megint megragadta a lófarkamat és hátrahúzta a fejemet. „Állíts meg, ha túl sok lesz, világos?”
Bólintottam.
„Mondd ki.”
„Igen.”
„Szóval, Mrs Cullen... engedve a többség akaratának, most megzabolázom önt,” - suttogta.
A vágy úgy sugárzott át a testemen mint villámok, csupán szavai hatására. Oh én édes Fifty-m – a kanapén?  Mit fogsz csinálni?
„Húzd fel a térdedet,” - parancsolta finoman - „és ülj egyenes háttal.”
Talpaimat a kanapé szélére tettem, térdeim előttem felhúzva. Megfogta a bal lábamat, és a fürdőköpeny kötőjének az egyik végét megkötötte a térdem felett.
„Fürdőköpeny?”
Mosolygott.
„Improvizálok.” Megszorította a csomót a térdemen, másik végét a kanapé karfájához kötötte, ezzel igencsak széttárva a lábamat.”
„Ne mozogj,” - figyelmeztetett. Megismételte a procedúrát a másik lábammal is.
Jaj nekem... Szétterülve ültem a kanapén, lábaim szélesre tárva.
„Rendben vagy?” - kérdezte gyengéden Edward, a kanapé mögül nézve le rám.
Bólintottam, azt vártam, hogy a kezeimet is megkötözze. De fékezte magát. Lehajolt és megcsókolt.
„El sem tudod képzelni, mennyire dögös vagy így,” - suttogta, orrát az enyémhez dörgölte. „Váltsunk zenét.” Felállt és kényelmesen elsétált az hifi-ig.
Hogy csinálja ezt? Itt vagyok én, kikötve, totálisan felizgulva, ő meg higgadt és nyugodt. Épphogy láttam még a szemem sarkából, ahogy az izmai mozogtak a hátán a fekete inge alatt mikor lenyúlt, hogy más zenét válasszon. Egy édes, szinte gyerekszerű női hang kezdett énekelni.
Ooh watching me, Hanging by A string this time
Oh, szeretem ezt a dalt.
Edward megfordult és engem nézett, szemei nem engedtek el, mialatt a kanapé elé jött és elegánsan térdre ereszkedett előttem.
Hirtelen nagyon kitettnek éreztem magam.
„Kiszolgáltatott vagy? Sebezhetőnek érzed magad?” -kérdezte, rejtélyes módon újból kitalálta ki nem mondott szavaimat.
Kezei a térdén nyugodtak.
Bólintottam. Miért nem érintett meg?
„Helyes,” – motyogta - „nyújtsd ki a kezed.”
Nem tudtam elvonni tekintetemet igéző zöld szemeitől. Kinyújtottam a kezeimet tenyérrel felfelé. Edward elővett egy kis üveget amiben tiszta lé volt, lecsavarta a tetőt és mindkét tenyeremre tett belőle egy keveset. Illatosított olaj volt... gazdag, pézsmaillatú, érzéki illat, amit nem tudtam igazán behatárolni.
„Dörzsöld össze a kezed,” - parancsolta, és én feszengtem forró, nehéz pillantása alatt.
„Maradj nyugton,” - figyelmeztetett, szemei összeszűkültek.
Oh, jaj nekem.
„És most Isabella, azt akarom, hogy nyúlj magadhoz.”
Szent tehén.
„Kezdd a torkodnál és onnan lefelé.”
Oh... hezitáltam.
„Ne legyél szégyenlős, Bella. Gyerünk. Csináld.”
Láttam a jókedvet és a kihívást a szemeiben, de ott volt a vágy is.
Sweet about me Nothing sweet about me yeah
Torkomra tettem a kezeimet, majd hagytam, hogy a melleim tetejére csússzanak. Az olajnak köszönhetően simán csúsztak a bőrömön. Kezeim melegek voltak.
„Lentebb,” - motyogta Edward, szemei elsötétültek. Nem érintett meg.
Megfogtam a melleimet.
„Izgasd magad.”
Oh. Finoman meghúztam a mellbimbóimat.
„Erősebben” - mondta Edward. Mozdulatlanul ült a combjaim között, csak nézett engem.
„Ahogy én tenném.” Szemei sötéten ragyogtak.
Izmaim megrándultak mélyen a gyomromban. Válaszként nyögtem egyet és erősebben meghúztam a mellbimbóimat, éreztem ahogy megnyúltak és megkeményedtek.
„Igen. Pont így. Újra.”
Becsuktam a szemem és még erősebben húztam és csavartam az ujjaim között. Felnyögtem.
„Nyisd ki a szemed.”
Felpillantottam rá.
„Újra” – suttogta - „látni akarlak. Látni, ahogy élvezed, hogy magadhoz nyúlsz.”
Oh basszus. Megismételtem a mozdulatsort. Ez olyan... erotikus volt.
„Kezek. Lentebb.”
Sweet about me Nothing sweet About me yeah
Feszengtem.
„Ne mocorogj Bella. Érezd át az élvezetet. Lentebb.”  Hangja mély és rekedt volt, csábító és szédítő egyben.
„Te csináld,” - suttogtam.
„Oh, fogom is. Hamarosan. Te csináld. Lentebb. Most.” Nyelvét végighúzta a fogain, érzékien nedves volt. Szent baszás... vonaglottam, húztam a köteleket.
Lassan megrázta a fejét.
„Ne mozogj,” - figyelmeztetett, kezeivel megállította a térdeimet, hogy ne mozogjanak.
„Gyerünk Bella – lentebb” - győzködött.
Kezeim gyomromon át a hasamig siklottak.
„Lentebb,” - tátogta, maga volt a megtestesült érzékiség.
Szarba... olyan dögös volt.
„Edward, kérlek.”
Kezei térdeimről a combjaimra siklottak, a nemi szervem felé közeledtek.
„Gyerünk Bella. Érintsd meg magad.”
Bal kezemmel megérintettem nemi szervemet és lassan körözni kezdtem, szám O-t formált ahogy lihegtem.
„Újra” - suttogta.
Hangosabban nyögtem és megismételtem a mozdulatot, fejem hátra hanyatlott, levegőért kapkodtam.
„Újra” - unszolt.
Hangosan nyöszörögtem, Edward hangosan vette a levegőt. Megragadta a kezeimet, orrát majd nyelvét fel-le húzta combjaim hajlatán.
„Ah!”
Meg akartam érinteni, de amikor meg akartam mozdítani a kezeimet, fogása szorosabbá vált.
„Ezt a kettőt visszatartom. Ne mozogj.”
Felnyögtem. Elengedett, majd két leghosszabb ujját belém nyomta, keze a csiklómon nyugodott.
„Gyorsan el fogsz élvezni, Bella. Kész vagy?”
„Igen,” - lihegtem.
Elkezdte mozgatni az ujjait, a kezét, fel és le, gyorsan, megtámadva mind azt az édes pontot bennem és a csiklómat egyszerre. Ah! Szent baszás!
Az érzés erőteljes volt – nagyon is. Az élvezet nőtt és nőtt, testem alsóbb felét teljesen uralma alá vonta. Ki akartam nyújtani a lábaimat, de nem tudtam. Kezeim az alattam lévő törölközőt markolták.
„Add át magad” - suttogta Edward.
Felrobbantam ujjai körül, értelmetlen hangokat kiáltottam. Ujjtövét a csiklómhoz nyomta, ahogy az utóhatás hullámai ellepték testemet, ezzel hosszabbítva a érzéki fájdalmat.
Messziről érzékeltem, hogy szabadjára engedte a lábaimat.
„Én jövök” - motyogta, és megfordított úgy, hogy az arcom a kanapén volt, térdeim pedig a padlón. Szétnyitotta a lábaimat és keményen megütötte a hátsómat.
„Ah!” És egy gyors mozdulattal, mindenféle előzmény nélkül bennem volt.
„Oh Bella” - sziszegte zárt fogain keresztül, ahogy elkezdett mozogni. Ujjai keményen megfogták a csípőmet, ahogy belém nyomta magát, újra és újra. És újra kezdtem elélvezni... ne... ah...
„Gyere, Bella” - kiáltotta Edward, és én megrázkódtam megint, pulzáltam körülötte és felkiáltottam ahogy elélveztem.
Sweet about me Nothing sweet About me yeah
„Elég élet-igazoló volt?” - csókolta meg Edward a hajamat.
„Oh igen” - motyogtam a plafont bámulva. A férjemen feküdtem, az én hátam az ő hasán volt, mindketten a padlón a kanapé mellett voltunk. Ő még fel volt öltözve.
„Szerintem csináljuk megint. Most te is ruha nélkül.”
„Ugyan Bella. Adj egy kis időt.”
Kuncogtam, ő is elnevette magát.
„Örülök, hogy Charlie eszméletén van. Úgy tűnik, mindenféle étvágyad visszatért” - mondta, és hangjában hallottam a mosolyt. Megfordultam, hogy rámorogjak.
„Elfelejtetted volna a tegnap estét és ma reggelt?” - duzzogtam.
„Semmi felejthető nincs azokban sem”  vigyorgott. Annyira fiatalnak, gondtalannak és boldognak tűnt. Megfogta a hátsómat.
„Fantasztikus feneke van, Mrs Cullen.”
„Ahogy neked is” - húztam fel a szemöldökömet - „bár a tiéd még takarásban van.”
„És mit fog ennek érdekében tenni, Mrs Cullen?”
„Nos, le fogom önt vetkőztetni Mr Cullen. Teljesen.”
Vigyorgott.
„És úgy gondolom, igen sok kedves dolog van veled kapcsolatban” - motyogtam, utalva a dal szövegére, ami még mindig ismételte magát.
Mosolya elhalt.
Oh ne.
„Igenis van” - suttogtam. Megcsókoltam a szája szélét. Becsukta a szemét és szorosan átölelt.
„Edward, tényleg. Olyan különlegessé tetted ezt a hétvégét – annak ellenére, hogy mi történt Charlie-val. Köszönöm.”
Nagy, komoly szemekkel nézett rám, zöld szemekkel, melyek megremegtették a szívemet.
„Mert szeretlek” - motyogta.
„Tudom. Én is szeretlek.” Felnyúltam és megsimogattam az arcát. „És fontos vagy a számomra. Tudod ezt, ugye?”
Szemei tágra nyíltak, elveszettnek tűnt.
Oh Edward... Én édes Fifty-m.
„Higgy nekem” - suttogtam.
„Nem könnyű.” - hangja alig volt hallható.
„Próbáld meg. Próbáld erősen, mert igaz.” Még egyszer megsimogattam az arcát, ujjaim pajeszát simogatták.
Rám nézett, szemei még mindig tágra nyitva, zöld óceánja az elveszettségnek, sérüléseknek és fájdalmaknak. Be akartam hatolni a bőre alá és át akartam ölelni. Bármit, hogy eltűnjön ez a nézés. Mikor fog rájönni, hogy ő jelenti a mindenséget számomra? Hogy több, mint méltó a szeretetemre, a szülei szeretetére – és a testvéreiére? Már elmondtam neki újra és újra – és mégis... az elveszett, elhagyott nézés. Idő. Időre van szüksége.
„Meg fogsz fázni. Gyere”- mondta mocorogva. Elegánsan lábra állt, és felhúzott engem is. Átöleltem a derekát, ahogy visszamentünk a hálószobába. Nem fogom erőltetni, de Charlie balesete óta még inkább fontosabbá vált számomra, hogy tudja, mennyire szeretem.
Ahogy bementünk a hálószobába, megálltam, ijedten próbáltam visszaszerezni azt a könnyedséget, ami egy pillanattal ezelőtt még megvolt.
„Nézzünk tv-t?” kérdeztem.
Edward felhorkant.
„Igazság szerint egy második menetben reménykedtem” - élénk Fifty-m visszatért.
Felhúztam a szemöldökömet és megálltam az ágy mellett.
„Nos, ebben az esetben – én leszek az irányító.”
Edward meglepetten kapott levegő után. Rálöktem az ágyra és gyorsan rámásztam, kezeit a feje mellett az ágyra szorítottam. Rám vigyorgott.
„Nos, Mrs Cullen, a rabja vagyok. Mit fog tenni velem?”
Lehajoltam és a fülébe suttogtam.
„A szájammal fogom kielégíteni önt.”
Becsukta a szemét, erősen beszívta a levegőt és én finoman végighúztam a fogaimat az állán.

Edward a számítógépén dolgozott. Fényes reggel volt, és úgy véltem, e-mailt ír.
„Jó reggelt” - motyogtam félénken az ajtóból.
Felém fordult és felragyogott.
„Mrs Cullen, korán ébredt” – tárta felém karjait. Átmentem a szobán és ölébe ültem.
„Ahogy te is.”
„Csak dolgoztam.” Megpuszilta a hajamat.
„Mit?” - kérdeztem megérezve, hogy valami nem stimmelt.
Felsóhajtott.
„Kaptam egy e-mailt Clark nyomozótól. Veled akar beszélni amiatt a rohadt Smith miatt.”
„Igazán?” Hátra dőltem és ránéztem Edward-ra.
„Igen. Mondtam neki, hogy most Portland-ben vagy, szóval várnia kell. De azt mondja, itt szeretne meginterjúvolni.”
„Idejön?”
„Úgy látszik.” Edward meglepettnek tűnt.
Rosszallóan néztem rá.
„Mi az ami ennyire fontos, hogy nem várhat?”
„Pontosan.”
„Mikor jön?”
„Ma, gondolom. Válaszolok neki.”
„Nincs semmi, amit titkolnom kéne. Vajon mit akarhat megtudni?”
„Megtudjuk, amikor ide ér. Én is épp annyira kíváncsi vagyok, mint te.”
Edward fészkelődött.
„A reggeli nemsokára itt lesz. Együnk, aztán meglátogatjuk apádat.”
Bólintottam.
„Itt maradhatsz, ha szeretnél. Látom, dolgod van.”
„Nem,” – mondta - „veled akarok menni.”
„Oké.” Elvigyorodtam, megöleltem és megcsókoltam.

Charlie nem volt jó kedvében. Öröm volt ezt látni. Viszketett mindenhol, türelmetlenül és kényelmetlenül érezte magát.
„Apu, komoly baleseted volt. Időbe telik, amíg meggyógyulsz. Edward és én át akarunk vinni Seattle-be.”
„Nem tudom, miért aggódtok itt miattam. Jól elleszek én itt egyedül is.”
„Apu, ne viccelj” - Szeretőn megszorítottam a kezét és ő örömmel mosolygott rám.
„Kérsz valamit?”
„Ölni tudnék egy fánkért, Bells.”
Szolgálatkészen rá vigyorogtam.
„Szerzek neked egyet vagy kettőt. Krispy Kreme-t vagy Dunkin Donuts-ot?”
„Bármelyiket.”
„Egy kis kávét?”
„Naná!”
„Oké, megyek hozok.”

Edward újra a várószobában volt, telefonált. Be kéne rendeznie egy irodát itt. Furcsa módon egyedül volt, pedig a többi ágy a intenzíven mind foglalt volt. Röviden elmerengtem, vajon nem Edward üldözte-e el a többi látogatót. Letette a telefont.
„Clark délután négykor itt lesz.”
Mi lehetett ilyen sürgős?
„Oké. Charlie kávét és fánkot szeretne. Lehetne ennél hétköznapibb?”
Edward felnevetett.
„Kérd meg Taylor-t, hogy menjen.”
„Nem, én megyek.”
„Akkor vidd őt magaddal.” Hangja komoly volt.
„Rendben.” Megforgattam a szemeimet, ő pedig összehúzta a magáét. Aztán elvigyorodott és oldalra döntötte a fejét.
„Nincs itt senki” - mondta, hangja édesen mély volt, és én tudtam, azzal ijesztgetne, hogy elfenekel. Épp felhítam volna keringőre, amikor egy fiatal pár jött be a szobába. A lány sírdogált.
Oh ne.
Bocsánatkérőn Edward-ra néztem, aki bólintott. Felvette a laptopját, kézen fogott és kivezetett a szobából. „Nekik nagyobb szükségük van a magányra mint nekünk,” - motyogta Edward.
„Majd később szórakozunk.”
Odakint Taylor türelmesen várakozott.
„Menjünk mind, szerezzünk kávét és fánkot.”

Pontosan négykor kopogtak a szobánk ajtaján. Taylor beterelte Clark nyomozót, aki rossz természetűnek tűnt. Bár mindig ilyennek tűnt – lehet, hogy csak az arca volt alapból ilyen.
„Mr Cullen, Mrs Cullen, köszönöm, hogy fogadtak.”
„Clark nyomozó” - Edward kezet fogott vele és leültette. Én arra a kanapéra ültem, amin tegnap annyira jól éreztem magam. A gondolatra elpirultam.
„Mrs Cullen-nel szeretnék beszélni” - mutatott Clark Edward-ra és Taylor-ra, aki az ajtó mellett állt. Taylor Edward-ra nézett. Edward enyhén bólintott, Taylor pedig gyorsan kiment, hangosan csukva be az ajtót maga mögött.
„Bármit is akar mondani a feleségemnek, előttem is mondhatja.” Edward hangja hűvös és tárgyilagos volt. Clark nyomozó felém fordult.
„Biztos nem bánja, hogy jelen van a férje?”
Hitetlenkedve néztem rá.
„Természetesen. Nincs titkolnivalóm. Csak kérdezni akar valamit, nem?” - tisztáztam.
„Igen, asszonyom.”
„Szeretném, ha a férjem itt maradna.”
Edward mellém ült, és mondhatom, feszült volt.
„Ahogy óhajtja,” - motyogta Clark nyomozó, megadva magát. Megköszörülte a torkát.
„Mrs Cullen, Mr Smith továbbra is azon az állásponton marad, hogy ön szexuálisan zaklatta őt, és több alkalommal buja ajánlatokat tett neki.”
Oh! Majdnem nevetni kezdtem, de inkább Edward felé nyúltam, aki előredőlt ültében.
„Ez abszurd” - mondta Edward.
Megszorítottam Edward csuklóját, hogy csendbe maradjon.
„Ez nem igaz” - mondtam Clark-nak nyugodt, tényszerű hangon - „Ami azt illeti, pont az ellenkezője történt. Ő tett nekem ajánlatot, igen agresszív módon, és ki lett rúgva.”
Clark nyomozó rövid vonallá húzódott, mielőtt folytatta volna.
„Smith azt állítja, hogy ön állt elő a mesével a szexuális zaklatásról azért, hogy őt kirúgják. Azt mondja, ön azért tette ezt, mert ő nem fogadta el az ön ajánlatait, és mert ön akarta az ő munkáját.”
Felháborodtam. Szent szar – James még annál is többet képzelődött, mint gondoltam.
„Ez nem igaz.” Megráztam a fejemet.
„Nyomozó, kérem ne mondja, hogy csak azért jött el egészen idáig, hogy ilyen nevetséges vádakkal rágalmazza a feleségemet.”
Clark nyomozó acélosan kék szemekkel nézett Edward-ra.
„Mrs Cullen-től kell ezt hallanom, uram,” mondta halkan, de erőteljesen. Még egyszer megszorítottam Edward csuklóját, halkan könyörögtem neki, hogy maradjon nyugodt.
„Nem kell ezt a szarságot hallgatnod, Bella.”
„Azt hiszem, tudatnom kell Clark nyomozóval, hogy mi is történt.”
Edward egy pillanatra kifejezéstelenül nézett rám, majd megadóan legyintett a kezével, jelezve, hogy folytassam.
„Amit Smith mond, az egyszerűen nem igaz.” A hangom nyugodt volt, bár nem éreztem magam annak. Megleptek ezek a rágalmak, és ideges voltam attól, hogy Edward fel ne robbanjon mellettem.
Mit játszott James?
„Egy este James Smith az irodai konyhában megszólított. Azt mondta, hogy neki köszönhetően vettek fel, és hogy ennek cserébe szexuális kegyekben kell őt részesítenem. Próbált megzsarolni, olyan e-maileket használt, amiket Edward-nak küldtem, aki akkor még nem volt a férjem. Nem tudtam, hogy Smith ellenőrizte az leveleimet. Smith nem beszámítható – még azzal is megvádolt, hogy kém vagyok, akit Edward küldött, valószínűleg azért, mert azt hitte, így segítek Edward-nak megszerezni a céget. Nem tudta, hogy Edward akkor már megvette az SIP-et.” Megráztam a fejem, ahogy eszembe jutott a furcsa, feszült találkozásom Smith-vel.
„A végén – leütöttem.”
Clark szemöldökei felszaladtak a csodálkozástól.
„Leütötte?”
„Egy zsaru lánya vagyok. Ő, hogy is mondjam, megérintett, én pedig tudom, hogyan védjem meg magam.”
Edward büszkén pillantott rám.
„Értem” - mondta Clark, és hangosan sóhajtva hátradőlt a szófán.
„Beszélt Smith korábbi személyi asszisztenseivel?” - kérdezte Edward, szinte már barátságosan.
„Igen, beszéltünk. De az az igazság, nem tudjuk rávenni egyik asszisztensét sem, hogy beszéljen. Mind azt mondják, hogy mintafőnök volt, bár egyikük se volt ott hosszabb ideig, mint három hónap.”
„Nekünk is ez volt a problémánk” - motyogta Edward.
Oh? Ránéztem Edward-ra.
Clark nyomozó kérdőn nézett rá.
„A biztonsági főnököm. Meginterjúvolta Smith korábbi öt asszisztensét.”
„És miért is?”
Edward fagyosan nézett rá.
„Mert a feleségem neki dolgozott, és én mindenkit leellenőrzök, akivel a feleségem dolgozik.”
Clark nyomozó elpirult. Bocsánatkérőn vállat vontam, és küldtem felé egy üdv-az-én-világomban mosolyt.
„Értem” - motyogta Clark - „úgy gondolom, több van itt, mint amit az ember lát. Holnap egy még alaposabb lakáskutatást végzünk Smith-nél, talán valami előbukkan majd. Bár csak nem régóta lakott ott.”
„Már átkutatták?”
„Igen. És most újra át fogjuk nézni. Ez alkalommal ujjlenyomatokat is keresünk.”
„Még mindig nem vádolják a gyilkossági kísérlet miatt amit Kate Massey és ellenem követett el?” - kérdezte Edward halkan.
Mi?
„Reméljük, hogy több bizonyítékot találunk a repülőgépének szabotázsával kapcsolatban, Mr Cullen. Többre van szükségünk, mint egy részleges nyom, és amíg őrizetben van, felépíthetjük az ügyet.”
„Csak ezért jött le ide?”
Clark mérges lett.
„Igen, Mr Cullen, ezért.”
„Nem értem, miért nem tehettük volna meg ezt telefonon keresztül?”
„Jobban tetszik a személyes találkozás. És, meglátogatom a nagynénémet is, aki itt lakik Portland-ben.”
Oh!
„Nos, ha itt megvolnánk, akkor visszatérnék a munkámhoz” - Edward felállt, Clark nyomozó pedig vette az adást és felállt ő is.
„Köszönöm az idejét, Mrs Cullen” - mondta nekem udvariasan.
Bólintottam.
„Mr Cullen.”
Edward kinyitotta az ajtót, Clark nyomozó pedig elment.
Visszarogytam a kanapéra.
„Elhiszed ezt a seggfejet?”
„Clark?”
„Nem. Azt a kibaszott Smith-t.”
„Nem, nem tudom.”
„Mi a fenét játszik?” Edward elgondolkodott.
„Nem tudom. Szerinted Clark hitt nekem?”
„Persze, hogy igen. Tudja, hogy Smith egy kibaszott seggfej.”
„Nagyon káromkodós vagy.”
„Káromkodós?” - Edward elmosolyodott - „Az egy szó?”
„Most az.”
Elvigyorodott, leült mellém és karjaiba húzott.
„Ne gondolj arra a baromra. Menjünk, nézzük meg apádat és beszéljünk meg, hogy holnap átvigyük-e.”
„Hajthatatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy itt maradjon, és ne legyen teher.”
„Majd beszélek vele.”
„Szeretnék vele utazni” - motyogtam.
Edward rám nézett, és egy pillanatig azt hittem, nemet fog mondani.
„Oké. Én is megyek. Stuart és Taylor majd hozzák az autókat. Megengedem Stuart-nak, hogy vezesse az R8-at ma este.”

A következő napon Charlie a környezetét vizsgálta – egy tágas, világos szoba a rehabilitációs osztályon a seattle-i Northwest Kórházban. Dél volt, de álmosnak tűnt. Az út biztos kifárasztotta.
„Mondd meg Edward-nak, hogy nagyon értékelem mindezt” - mondta halkan.
„Te is megmondhatod neki. Ma este eljön ő is.”
„Nem mész dolgozni?”
„Talán. Csak biztos akarok lenni abban, hogy minden rendben veled.”
„Menj csak. Nem kell miattam aggódnod.”
„Szeretek aggódni miattad.”
A telefonom rezgett. Megnéztem a számot – nem volt ismerős.
„Felveszed?” - kérdezte Charlie.
„Nem. Nem tudom ki az. A hangposta majd felveszi. Hoztam neked magazinokat.” Az ágy melletti asztalkán lévő sportújságok pakkjára mutattam.
„Kösz, Bells.”
„Fáradt vagy, igaz?”
Bólintott.
„Hagylak aludni egy kicsit” - pusziltam a homlokon - „Későbbtalálkozunk, apu,” - motyogtam.
„Később, drágám. És köszönöm.” Charlie felém nyúlt, elkapta a kezemet és finoman megszorította.
Oh apu. Viszonoztam a szorítást és elmentem.

Ahogy kiléptem a főbejáraton, és a terepjáró felé vettem az irányt, ahol Stuart várt, meghallottam, hogy valaki a nevemen szólított.
„Mrs Cullen! Mrs Cullen!”
Megfordulva láttam, hogy Dr Greene sietett felém, szokásos kifogástalan ruhájában, ha kissé izgatottan is.
„Mrs Cullen, hogy van? Megkapta az üzenetemet? Hívtam korábban.”
„Nem, Dr Greene” - Az agyam bizsergett.
„Nos, csak azon tűnődtem, miért mondott le négy kezelést.”
Négy kezelés? Rámeredtem. Négy kezelést kihagytam volna! Hogyan?
„Talán beszélhetnénk erről az irodámban. Épp ebédelni készültem – van most rám ideje?”
Alázatosan bólintottam.
„Hogyne. Én...” Nem találtam szavakat. Kihagytam négy kezelést? Lekéstem az adagomat. Szarba. Kábultan követtem őt vissza a kórházba és fel az irodájába. Hogy hagyhattam ki négy kezelést? Halványan rémlett, hogy egyet áttetettem – Hanna említette –, de négy? Hogy hagyhattam ki négyet?
Dr Greene irodája tágas, egyszerű és jól felszerelt volt.
„Annyira örülök, hogy elkapott, mielőtt elmentem volna,” - motyogtam, még mindig sokkban. „Az apám autóbalesetet szenvedett, és csak most hoztuk át Portland-ből.”
„Oh, sajnálom. Hogy érzi magát?”
„Most már jobban van, köszönöm. Gyógyulgat.”
„Az jó. És megmagyarázza, miért törölte a tegnapit.”
Dr Greene az egeret rángatta az asztalon, és a gépe életre kelt.
„Igen... már több mint 13 hét eltelt. Igen bátor hozzáállás. Jobb lenne, ha elvégeznénk egy tesztet, mielőtt újabb adagot kap.”
„Teszt?” - suttogtam, a vér kiment a fejemből.
„Terhességi tesztet.”
Oh ne. Dr Greene a fiókjába nyúlt.
„Tudja, mit kell tenni ezzel” - Adott át egy kis üvegecskét - „A mosdó itt van az irodám mellett.”
Transzban álltam fel, egész testem gépiesen mozgott, automata pilótára állt, és így jutottam el a mosdóba.
Szarba, szarba, szarba, szarba, szarba. Hogy történhetett ez meg... megint? Hirtelen rosszul éreztem magam, és némán imádkoztam, amíg pisiltem. Kérlek ne. Kérlek ne. Túl hamar lenne. Túl hamar. Túl hamar.
Mikor visszamentem Dr Greene irodájába, a doktornő feszesen rám mosolygott és intett, hogy üljek le az asztalával szemben. Leültem és szó nélkül odaadtam neki a mintát. Egy kis fehér pálcát dugott bele és várt. Felhúzta a szemöldökeit, ahogy a pálca világoskékké vált.
„Mit jelent ez? A kék?” - a feszültség szinte fojtogatott.
Felnézett rám, szemei tágra nyíltak.
„Nos, Mrs Cullen, azt jelenti, hogy ön terhes.”
Mi? Nem. Nem. Nem.
Bassza meg.