Idegesen
néztem körül a bárban. Nem láttam Edwardot.
„Bella,
mi van?”
„Edward…
itt van.”
„Tényleg?”
– nézett körül anyám is. Elmulasztottam említeni anyámnak
Edward leskelődő hajlamát.
És
ekkor megláttam őt. És ahogy közelített felénk, szívem
felzakatolt… reszkető zakatolásba kezdett. Tényleg
itt van – miattam…
Benső istennőm türelmetlenül felugrott meglepetésében a
szófáról. Ahogy Edward egyenesen haladt előre a tömegben,
bronzszínű haja megcsillant a süllyesztett halogénlámpák
fényében, ragyogó zöld szemei csillogtak a… haragtól?
Feszültségtől? Száját élesen összeszorította, álla
megfeszült… szent
szar… ne!
Éppen, amikor dühös voltam rá, megjelent. Hogy tudnék veszekedni
vele az anyám előtt?
Edward
odaért az asztalunkhoz, óvatosan nézett rám. A szokásos fehér
len ing és farmer összeállítást viselte.
„Szia”
– cincogtam, képtelenül arra, hogy elrejtsem a sokkot és
áhítatot, amit testi valójának látványa keltett bennem.
„Szia”
– válaszolta és meglepetésemre lehajolt, megpuszilta gyorsan az
arcomat.
„Edward,
bemutatom anyámat, Renée-t” – győzött jólneveltségem…
Edward anyám felé fordult.
„Mrs
Dwyer, örülök, hogy találkozunk.” - Honnan
tudja anyám nevét?
–nézett anyámra a szívdöglesztő Edward Cullen féle
szabadalmazott teljesen-nyílt-nem-ejtünk foglyot mosolyával.
Anyámnak esélye sem volt. Anyám álla szinte az asztal lapjáig
esett. Jesszus,
szedd össze magad, anya.
És elfogadta Edward kinyújtott kezét. Anyám nem válaszolt… Oh,
a tökéletesen bamba elszótlanodás genetikus – nem is tudtam.
„Edward”
– bökte ki végül lélegzet elfulladva. Edward mindent tudóan
mosolygott vissza, zöld szemei csillogtak. Szúrósan néztem
mindkettőjükre.
„Mit
csinálsz itt?” – kérdésem élesebb volt, mint ahogy
szándékoztam, és Edward mosolya eltűnt, arca fegyelmezetté vált.
Örültem, hogy láthatom, de teljesen elvesztettem a higgadtságomat,
a vérem forrt. És nyugtalan voltam az e-mail miatt is, amit
legutóbb küldtem neki. Nem tudtam eldönteni, hogy felálljak és
kiabáljak vele, vagy vessem a karjai közé magam – de sejtettem,
egyik sem tetszene neki – és tudni szerettem volna, hogy mióta is
néz…
„Természetesen
idejöttem hozzátok” – nézett rám egykedvűen. Oh, és
vajon mire gondol?
„Ebben
a hotelben szálltam meg.”
„Itt
szálltál meg?” – hangom olyan volt, mint egy másodéves
amfetamint szedő hangja, túl magas még a saját fülemnek is.
„Nos,
tegnap este azt írtad, szeretnéd, ha itt lennék. Célunk az
örömszerzés, Miss Swan.” – hangja halk volt, a humor halvány
jele nélkül. A
francba – dühös?
Netán a Mrs Robinsonra vonatkozó megjegyzésem miatt? Vagy az az
oka, hogy a harmadik… hamarosan a negyedik Cosmo-mnál tartok?
Anyám idegesen pillantott ránk.
„Nem
csatlakozna hozzánk egy italra, Edward?” – intett a pincérnek
anyám, és az egy pillanat alatt az asztalunknál termett.
„Gin-tonikot
kérek” – mondta Edward. „Hendricks vagy Bombay Sapphire
legyen, ha van. Uborkával a Hendrics-et, citrommal a Bombay-t.”
A
pokolba… egyedül Edward képes értekezést tartani egy
italrendelésből.
„És
két Cosmo-t kérünk…” – tettem hozzá, aggódva pillantva
Edwardra. Anyámmal együtt ittam, nem létezik, hogy ez miatt mérges
lehet.
„Kérem,
üljön le, Edward.”
„Köszönöm,
Mrs Dwyer.”
Edward
fogott egy közeli széket és elegánsan helyet foglalt mellettem.
„Tehát,
teljesen véletlenül éppen itt szálltál meg, ahol mi iszunk? –
kérdeztem, buzgón próbálkozva, hogy könnyed legyek.
„Vagy,
véletlenül éppen ott isztok, ahol megszálltam. Most fejeztem be a
vacsorámat, erre jöttem és megláttalak. Nyugtalan voltam, a
legutóbbi e-maileden gondolkodtam, felnéztem, és itt voltál…
igazán véletlen, mondhatom. – hajtotta félre a fejét, és
halvány mosoly tűnt fel az ajkán. Szent ég, lehet, hogy
megmenthetjük az este hangulatát?
„Anyámmal
vásárolni voltunk délelőtt, a parton töltöttük a délutánt…
ott döntöttünk úgy, hogy este eljövünk koktélozni” –
motyogtam védekezően.
„Ezt
a topot te vetted?” – bólintott a vadonatúj zöld selyem fűzőm
felé.
„Illik
hozzád ez a szín. És megkapott a nap… Bájos vagy.”
Elpirultam.
„Nos,
holnap akartalak meglátogatni. De most itt vagy…” – nyújtotta
felém a kezét. Megfogta a kezem, gyengéden megszorította és
hüvelykjével cirógatta a csuklómat körbe-körbe… éreztem az
ismerős bizsergést… elektromos szikrák pattogtak a bőröm alatt
ujja cirógatása nyomán, felgyújtva véremet, lüktetve
körbeszáguldott a bensőmben… lángra lobbantva minden útjába
eső részemet. Több mint két napja, hogy együtt voltunk. Oh,
istenem… Akarom őt. Elakadt a lélegzetem. Rápillantottam,
szégyenlősen elmosolyodtam… mosoly játszott gyönyörűen ívelt
ajkán.
„Azt
gondoltam, megleplek, és mint mindig, te leptél meg engem azzal,
hogy itt vagy.”
Gyorsan
anyámra pillantottam, aki Edwardot bámulta… igen, bámulta…
hagyd
abba anya!
Tényleg,
őszintén… csak nézz rá
– förmedt rám kisördögöm. Oh,
fog be a szád… ki hívott
meg a
partira?
Savanyúan néztem anyámra – de nem látszott, hogy észrevette
volna.
„Nem
akarom megzavarni anyáddal töltött idődet. Gyorsan elfogyasztom
az italomat, majd visszavonulok. Dolgoznom kell.” – mondta
elszántan.
„Edward,
örülök, hogy végül találkoztunk.” – szólt közbe anyám.
„Bella nagy szeretettel beszélt önről.”
Edward
visszamosolygott anyámra.
„Igazán?”
– húzta fel a szemöldökét mulatságos képet vágva. Éreztem,
hogy elpirulok.
A
pincér megérkezett az italokkal.
„Hendrics,
uram,” – mondta floridai harsogással.
„Köszönöm”
– mormolta Edward nyugtázva.
Idegesen
kortyoltam a Cosmomba.
„Meddig
marad Floridában, Edward?” – kérdezte anyám.
„Péntekig,
Mrs Dwyer.”
„Vacsorázna
velünk holnap este? És kérem, szólítson Renée-nek.”
„Megtisztel,
Renée.”
„Kitűnő.
És ha most megbocsátotok, kimennék a hölgyek helyiségébe.”
Anya…
csak most jöttél ki. Kétségbeesetten
néztem anyámra, ahogy felállt és elsétált, együtt hagyva
bennünket.
„Szóval,
mérges vagy rám, mert együtt vacsoráztam egy régi barátommal.”-
fordította felém égő tekintetét Edward. Felemelte a kezemet az
ajkához, és minden ujjbütykömet gyengéden megcsókolta.
Jesszusom,
most akarja?
„Igen”
– mormogtam, ahogy forró vérem keresztülszáguldott rajtam.
„A
szexuális kapcsolat közöttünk már régen a múlté, Isabella”
– suttogta.
„Nem
akarok senki mást, csak téged. Nem világos ez még számodra?”
Rápislantottam.
„Úgy
gondolok rá, mint egy gyermek megrontójára, Edward.” – és
visszatartottam a lélegzetemet, várva reakcióját.
Edward
elsápadt.
„Nem
arról volt szó” – suttogta és hallottam a rémületet a
hangjában. Elengedte a kezemet.
„Oh…
hát akkor miről?” – kérdeztem.
Elképedve
meredt rám. Én folytattam.
„Előnyben
volt egy tizenöt éves fiúval szemben. Ha te egy tizenöt éves
lány lettél volna és Mrs Robinson Mr Robinson lett volna… és
rávett volna erre a BDSM életstílusra, rendben lett volna…? És
ha Alice-el történik mindez, mondjuk?”
Levegő
után kapott és sötéten nézett rám.
„Bella,
ez nem úgy történt.”
Rábámultam.
„Oké,
nekem nem úgy tűnt” – folytatta szenvedélyesen.
„Ő
jó hatással volt rám. Őrá volt szükségem.”
„Nem
értem” – most rajtam volt a csodálkozás sora.
„Isabella,
anyád hamarosan visszaér. Nem vagyok elég nyugodt ehhez a
beszélgetéshez most. Később, talán. Ha nem akarod, hogy itt
legyek, St. Augustine-ban áll egy gépem. Elmehetek.”
Mérges
rám… ne…
„Ne
– ne menj… Kérlek. Izgatott vagyok, hogy itt vagy. Csak
szeretném, ha megértenéd. Haragszom, hogy alighogy eljöttem,
mindjárt vacsorázni mentél vele. Csak gondolj bele, te hogy érzel,
ha csak a közelébe kerülök Jake-nek. Jake régi barátom. Soha
nem volt vele szexuális kapcsolatom… amíg neked Mrs Robinsonnal…”
– hagytam félbe mondatomat, nem akarva tovább folytatni a
gondolatot.
„Féltékeny
vagy?” – nézett rám bambán, majd szemei lassan ellágyultak…
melegen nézett rám.
„Igen,
és haragszom azért, amit veled tett.”
„Isabella.
Ő segített nekem, és ez minden, amit most mondani akarok erről.
És ami a féltékenységedet illeti… csak képzeld magad a
helyembe. Az utóbbi hét évben nem kellett senkinek megmagyaráznom,
hogy mit miért teszek. Senkinek. Tettem, amit akartam, Isabella.
Szeretem a függetlenségemet. Nem azért mentem Mrs Robinsonhoz,
hogy téged felbosszantsalak. Azért mentem, mert rendszeresen együtt
szoktunk vacsorázni. Barátom és üzlettársam.”
Üzlettárs?
Szent szar. Ez új.
Rám
nézett, tekintete arcomat kutatta.
„Igen,
üzlettársak vagyunk. A szexnek vége közöttünk. Évek óta.”
„Miért
hagytátok abba?”
Száját
összeszorította, szeme elsárgult.
„A
férje rájött.”
Szent
szar.
„Kérlek,
beszélhetnénk erről valamikor máskor – valami bizalmasabb
helyen?”
„Nem
hiszem, hogy bármikor is meg fogsz tudni győzni, hogy Mrs Robinson
nem egy pedofil egyén.”
„Értem,
hogy miért gondolod ezt, és azt hiszem, technikailag igazad van. De
én soha nem gondoltam ezt róla. És nem is fogom.”
„Szeretted?”
„Mit
csináltok ti itt ketten?” – tért vissza anyám, észrevétlenül
mindkettőnk számára.
Erőltetett
mosollyal néztünk rá mindketten… sietősen hátradőltem…
bűntudatosan.
Anyám
rám nézett.
„Minden
rendben, anya.”
Edward
kortyintott az italából, alaposan megnézett magának, arca
fegyelmezett volt. Mire
gondolhat? Szerette azt a nőt?
Arra gondoltam, ha igen, akkor veszíteni fogok… nagy ügy.
„Nos,
hölgyeim, elbúcsúzom önöktől ma estére.”
Ne…
nem… nem hagyhat itt így, ennyi kérdéssel.
„Kérem,
írja a számlámhoz az italokat. 612-es szoba. Reggel felhívlak,
Isabella. A holnapi viszontlátásra, Renée.”
„Oh,
annyira jó hallani, hogy valaki a teljes nevedet használja.”
„Gyönyörű
név egy gyönyörű lánynak” – mormogta Edward, és megrázta
anyám kinyújtott kezét… és anyám valósággal vigyorgott …
Oh,
anya – te is fiam, Brutus?
Felálltam,
könyörögve néztem Edwardra, válaszoljon a kérdésemre, de ő
csak szemérmesen megcsókolta az arcomat…
„Később,
baby” – suttogta a fülembe… aztán elment.
Átkozott
csirkefogó.
Haragom teljes mértékben visszatért. Besüppedtem a székbe
és szembefordultam anyámmal.
„Szent
ég, Bella. Ez aztán a fogás. Nem tudom, mi van köztetek… de azt
gondolom, beszélgetnetek kellene egymással. Phű – a hőség
kibírhatatlan itt” legyezte magát színpadiasan.
„ANYA!”
„Menj,
beszélj vele.”
„Nem
tehetem. Azért jöttem, hogy veled legyek.”
„Bella,
azért jöttél, mert tanácstalan voltál ez miatt a fiú miatt.
Nyilvánvaló, hogy megbolondultok egymásért. Beszélned kell vele.
Csak 3000 mérföldet repült, hogy láthasson, az isten áldjon meg.
És tudod, hogy milyen utálatos dolog repülni.”
Elpirultam.
Nem említettem Edward magánrepülőjét.
„Mi
van?” – csattant anyám.
„Saját
gépe van” – motyogtam zavartan… miért
vagyok zavarban?
Szemöldöke
a hajáig szaladt.
„Wow”
– ámult el.
„Bella,
valami van közöttetek… Megpróbáltam kitalálni, mióta
megérkeztél. De az egyetlen módja, hogy megoldd a problémát,
bármi is az, ha végigbeszéled vele. Gondolkodhatsz bármeddig,
amíg akarsz – de amíg nem beszélitek meg ténylegesen, nem
juttok sehova.”
Haragosan
néztem anyámra.
„Bella,
drágám, mindig hajlamos voltál túlanalizálni a dolgokat. Menj az
ösztöneid után. Mit gondolsz, drágám?”
Az
ujjaimat bámultam.
„Azt
hiszem, szerelmes vagyok belé” – dadogtam.
„Tudom,
drágám. És ő is beléd.”
„Nem!”
„De
igen, Bella. A pokolba – mire van még szükséged? Hogy neon
villogjon a homlokán?”
Felpillantottam
anyámra. Éreztem, hogy könnybe lábad a szemem.
„Bella,
drágám, ne sírj.”
„Nem
hiszem, hogy szeret.”
„Nem
gondolom, hogy bármilyen is gazdag valaki, csak egy délutáni tea
kedvéért sutba vág mindent és átrepül a kontinensen. Menj
hozzá! Ez egy gyönyörű helyszín… nagyon romantikus… és
semleges területen vagytok.”
Fészkelődtem
a tekintete alatt. Akartam is, meg nem is menni…
„Drágám,
ne érezd úgy, hogy muszáj velem hazajönnöd. Azt szeretném, ha
boldog lennél – és per-pillanat a boldogságod kulcsa a 612-es
szobában van fenn. Ha később haza kell jönnöd, gyere… ha
maradsz – nos, nagylány vagy már. Csak légy óvatos.”
Skarlátvörös
lettem. Jesszus,
anya…
„Először
is, végezzük ki a Cosmóinkat.”
„Ez
a beszéd, Bella” – vigyorgott vissza rám.
Félénken
kopogtattam a 612-es szoba ajtaján. Edward kinyitotta az ajtót.
Fülén a telefon.
Meglepetten
rám pillantott, majd szélesre tárta az ajtót és beinvitált a
szobájába.
„Az
összes többlet csomagot elrendezték? … és az ár?…” –
Edward sziszegett a fogai között.
„Ez
igen… drága hiba volt… És Marcus?…”
Körbenéztem
a szobában. Lakosztály volt ugyanúgy, mint a Heathman-ban. A
bútorzat itt ultramodern, nagyon új… és minden visszafogott
barna és arany és a falakon bronz csillagok. Edward egy
sötétbarna fa tárgyhoz sétált, kinyitotta az ajtaját… a mini
bárnak. Mutatta, hogy szolgáljam ki magam, majd átballagott a
hálószobába… elfogadtam az invitálást, így nem hallottam a
továbbiakat. Vállat vontam - a múltkor nem fejezte be a
beszélgetést, amikor beléptem a dolgozószobájába. Hallottam,
hogy folyik a víz, mintha a kádat töltötte volna. Narancs dzsúszt
töltöttem magamnak. Visszaballagott a szobába.
„Nos,
Angela küldje utánam a vázlatokat. Embry azt mondta, megoldotta a
problémát…” – nevetett Edward.
„Nem,
pénteken… van itt egy terület, ami érdekel… igen, Bill hívjon
fel… Nem, holnap… Látni akarom, mit nyújthat nekünk Florida,
ha idejövünk.”
Edward
nem vette le a szemét rólam. Egy poharat nyújtott felém, a
jégkocka tartó felé bökve.
„Ha
az itt látottak eléggé meggyőzőek… Azt gondolom, meg kellene
fontolnunk, bár nem vagyok biztos ez miatt az átkozott hőség
miatt, ami itt van… Egyetértek, Detroitnak megvannak a
lehetőségei, és hűvösebb is… Mondja meg Billnek, hogy hívjon.
Holnap… ne túl korán.”
Letette
a telefont és mereven nézett rám, arca kifürkészhetetlen, és a
feszült csend közöttünk… Oké… nekem kell megszólalnom.
„Nem
válaszoltál a kérdésemre,” – kezdtem.
„Nem…
én nem.” – mondta halkan, zöld szemem égetett.
„Nem,
nem válaszoltál a kérdésemre, vagy nem, nem szeretted őt?”
Összefonta
a karját, nekidőlt a falnak, és halvány mosoly tűnt fel az
ajkán.
„Mit
csinálsz itt, Isabella?”
„Éppen
most mondtam.”
Nagy
levegőt vett.
„Nem.
Nem szerettem őt.” – elmélyülten nézett rám, egyszerre
mulatva és nyugtalanul.
Nem
hittem el, hogy eddig visszatartottam a lélegzetemet. Úgy éreztem
magam, mintha leeresztettem volna, mint egy régi ruhazsák, ahogy
kifújtam a levegőt. Nos,
istennek hála ezért.
Mit éreznék, ha szerette volna azt a boszorkányt?
„Olyan
vagy mint a féltékenység istennője, Isabella. Ki gondolta volna?”
„Csúfolódik
velem, Mr Cullen?”
„Nem
mernék.” – rázta meg a fejét komolyan… bár a szemei
gonoszan villogtak.
„Oh,
én úgy gondolom, megtenné, sőt gyakran meg is teszi…”
Rám
vigyorgott, ahogy visszafeleseltem saját szavaival… majd
elsötétült a szeme .
„Kérlek,
ne harapdáld a szád szélét. Az én szobámban vagy, nem láttalak
közel három napja, és hosszú repülőutat tettem meg, hogy
lássalak.” – hangja megváltozott… lágy, érzéki lett.
Megcsörrent
a telefonja, mindkettőnket kizökkentve. Kikapcsolta anélkül, hogy
megnézte volna, ki hívja. Levegő után kaptam. Tudtam, hova
tartunk… de
azért jöttem, hogy beszélgessünk. Felegyenesedett,
széjjelebb tárta karjait és lépett egyet felém… azzal a szexi,
zsákmányra vadászó tekintetével…
„Akarlak,
Isabella. Most. Ezért vagy itt.”
„Én
tényleg tudni akartam…” – suttogtam védekezésképp.
„Nos,
most akkor mit csinálsz… maradsz vagy mész?”
Elvörösödtem,
ahogy pontosan előttem megállt.
„Maradok…”
mormoltam idegesen felpillantva rá.
„Oh,
reméltem…” – nézett le rám.
„Nagyon
mérges voltál rám…” – lehelte.
„Igen.”
„Nem
emlékszem, hogy a családomon kívül bárki is mérges lett volna
rám… Ez tetszik.”
Ujja
hegyével végigsimított az arcomon… oh, istenem… közelsége,
finom Edward illata… beszélgetnünk kellene… a szívem majd
kiugrott… vérem dalolt, ahogy végigszáguldott a testemen…
vágyakozott, összegyűlt, kibontakozott,… mindenhol. Edward
lehajolt, orrával végigsimított a vállamon fel a fülem tövéig…
ujjai hajamba siklottak…
„Beszélnünk
kellene” – suttogtam.
„Később…”
„Nagyon
sok mindent akarok mondani…”
„Én
is…”
Lágy
csókot nyomott a fülcimpámra, ujjai szorosabban fogták a hajamat,
és hátrahúzta a fejem, feltárva a nyakamat az
ajkainak… Fogai könnyedén súrolták az államat… majd
megcsókolt a nyakam.
„Akarlak”
– lehelte.
Felnyögtem,
megragadtam a karját.
„Vérzel?”
Folytatta
a csókolgatást… jesszusom… semmi nem kerüli el a figyelmét?
„Igen”
– válaszoltam halkan.
„Görcsölsz?”
„Nem…”
– pirultam el… Jézusom…
Abbahagyta
és rám nézett.
„Bevetted
a tablettádat?”
„Igen”
– ez olyan megalázó…
„Menjünk
fürdeni.”
Fogta
a kezemet és bevitt a hálószobába. A helyiséget egy szuper nagy
ágy uralta, bonyolult ágyterítővel… de nem álltunk meg itt…
továbbmentünk a fürdőszobába… két helyiségből állt…
csupa vízkék és fehérség. Nagyon nagy volt – a második
helyiségben egy süllyesztett kád foglalt helyet, ami elég
lehetett négy embernek is. Kőlépcsők vezettek a kádba, körben
kőülőkével. A kád lassan telt meg vízzel. Gőz szállt fel a
habok közül, gyertyák hunyorogtak mindenfelé… wow… mindezt
telefonnal a kezében készítette elő…
„Van
hajgumid?”
Rápillantotta,
belenyúltam a farmerom zsebébe és előhúztam egyet.
„Kösd
fel a hajad” – kért csendesen.
Tettem,
amit kért.
A
kád már majdnem tele volt… nagyon meleg és fülledt volt a
levegő a fürdőben, a topom kezdett rám tapadni… Edward előre
hajolt, elzárta a vizet és visszavezetett a fürdőszoba leső
helyiségébe. Itt a teljes falméretű tükör előtt két üveg
mosdókagyló volt. A tükörrel szembe álltunk úgy, hogy Edward
mögöttem volt.
„Emeld
fel a kezedet” – lehelte.
Tettem
amit mondott, és ő levette rólam a topot… így pucér
felsőtesttel álltam előtte. A szemét le nem véve rólam elém
jött, kigombolta a farmeromat és lehúzta a cipzárat.
„A
fürdőszobában teszlek magamévá, Isabella…”
Lehajolt
és megcsókolta a nyakamat. Egyik oldalra hajtottam a fejemet, hogy
könnyebben hozzám férjen. A hüvelykujját beakasztotta a
farmeromba, és lassan lehúzta rólam. Ahogy haladt lefelé a nadrág
és a bugyim, úgy guggolt le ő is.
„Lépj
ki a nadrágodból, Isabella.”
Megfogtam
a mosdókagylót és kiléptem. Most meztelenül néztem szembe
magammal, Edward mögöttem térdelt. Megcsókolta, majd lágyan
beleharapott a fenekembe, úgy hogy elállt a lélegzetem. Felállt
és rám bámult. Keményen küzdöttem, hogy nyugodt maradjak, ne
vegyem tudomásul, hogy ösztönösen eltakarnám magam. Tenyerét a
hasamra helyezte, ujjai majdnem egyik oldalamtól a másikig értek a
csípőmnél.
„Nézz
magadra. Nagyon gyönyörű vagy.” – mormolta. „Lássuk, hogy
érzed magad.”
Megfogta
mindkét kezemet, úgy, hogy tenyere az én kézhátamon nyugodott,
ujjait összefonta az ujjaimmal, így ujjaim széttárultak. Hasamra
tette a kezemet.
„Érezd,
hogy milyen puha a bőröd…”
Lassú
köröket írt le a kezemmel, majd felemelte őket a mellemhez.
„Hogy
milyen teltek a melleid.”
Felemelte
a kezeimet úgy, hogy azok befedjék a melleimet. Kiszabadította a
hüvelykujjait és gyengéden megcirógatta a mellbimbóimat.,, újra
és újra… oh, istenem… Megfeszítettem a hátamat, melleim
besimultak a tenyerembe. A mellbimbómat az én és az ő
hüvelykujjaink közé szorította. Lágyan meghúzta, azok még
inkább kihegyesedtek… Elbűvölve néztem magunkat, és hangosan
nyögtem. Becsuktam a szemem… nem akartam látni azt a buja nőt,
aki széthullik a saját kezeim között… az ő kezei között.
Éreztem a bőrömet, ahogy ő érzi, megtapasztaltam, milyen izgató
– csak érintéssel, és az ő nyugodt, lágy irányításával.
„Így
kell ezt, baby…” – mormolta.
Levezette
a kezeimet testem két oldalán, derekamon keresztül a csípőmig,
át a fanszőrzetemig. Lábát a combjaim közé nyomta… szélesebb
terpeszbe állítva ezzel, és kezemet a nemi szervem felé vezette,
először csak az egyiket, majd a másikat felváltva… ritmusra.
Nagyon
erotikus volt. Olyan volt, mintha egy marionette bábu lettem volna,
ő meg a játékmester.
„Nézd,
hogy ragyogsz, Isabella…” – suttogta, és apró csókok
váltották lágy harapásokkal egymást a vállamon. Nyöszörögtem.
„Folytasd.”
– parancsolt rám és hátralépett engem nézve. Simogattam magam…
nem… őt akarom – azt akarom, hogy ő csinálja ezt. Nem volt
ugyanolyan. Elvesztem nélküle.
Lehúzta
ingét a fején keresztül, és gyorsan levette a farmerját.
„Szeretnéd,
ha én csinálnám ezt...?”
„Oh
igen… kérlek” – leheltem.
Újra
körém fonta a kezeit… zöld tekintete a felperzselte az enyémet…
és újból megfogta a kezeimet.. folytatta a nemi szervem érzéki
simogatását, egészen a klitoriszomig… Éreztem a magamon a
mellszőrzetét… a merevedését… oh,
gyorsan… kérlek.
Megharapta a tarkómat és én becsuktam a szememet. Élvezve a
milliárdnyi benyomást… a nyakam, az ágyékom… ahogy mögöttem
állt. Hirtelen befejezte, megfordított, csuklóimat egy kezébe
szorította a hátam mögött. A másik kezével a lófarkamat húzta.
Egy szintbe kerültem vele helyhez szegezve, és ő vadul csókolt,
szájával tépte az enyémet…
Lélegzete
egyenetlenné vált, igazodott az enyémhez.
„Mikor
kezdődött a menzeszed, Isabella?” – kérdezte váratlanul,
mereven nézve rám.
„Ööö…
tegnap,” – motyogtam teljesen felizgatott állapotomban.
„Jó.”
Elengedett,
körbefordított.
„Kapaszkodj
a mosdóba” – parancsolt rám, és a csípőmet újból
hátrahúzta…. Mint a játszószobában, úgy hogy lehajoltam.- Két
lábam közé nyúlt és megfogta a kék cérnaszálat… mi?! És
kihúzta a tamponomat… Szent
baszás…
és a mellettünk levő wc-be dobta. Mindennek szent anyja…
jesszus… És már bennem is volt… ah! Először lassan mozgott,
könnyedén… kóstolgatva, siettetve… oh,
istenem.
Lihegve kapaszkodtam a mosdóba, hátrafelé tova magamat… hogy
érezzem magamban… édes agónia… és kezei megragadták a
csípőmet. Sürgető ritmust diktált… be, ki, előre nyúlt és
megkereste a klitoriszomat… simogatta… oh, jesszus. Éreztem,
ahogy izgalmam fokozódik.
„Ez
az, baby… „ –morogta, ahogy belém nyomult… körözve a
csípőjével, ezzel felrepítve engem a magasba…whoa… és
elélveztem, hangosan, életemért kapaszkodva a kagylóba, ahogy az
orgazmusom lecsillapodott, minden forgott és összeszorított
egyszerre. Követett, szorosan átölelve engem… hátamra simult a
mellkasa, és ahogy elélvezett, a nevemet hajtogatta, mint valami
imát, vagy litániát… Oh,
Bella!
