Nyolcvanadik fejezet

„Nyitva volt a ajtó... én...” – néztem Edwardra lélegzet-visszafojtva és pislogva. Nem voltam biztos sem abban, hogy mit is mondhatnék, sem abban, hogy ő hogyan reagál.
Szemei elsötétültek. Azt hiszem, jól szórakozott, de nehéz volt megmondani. Állát tenyerén nyugtatta, ahogy ráhajolt a láda tetejére.
„Itt jártam ma korábban, azon tűnődtem, mit kezdjek ezzel az egésszel. Valószínűleg elfelejtettem bezárni” – és haragosan nézett, mintha az ajtó nyitva hagyása valami borzasztó, elítélendő hiba lenne. Összehúztam a szemöldökömet – a feledékenység nem vall rá.
„Oh?”
„És most itt vagy, kíváncsian, mint mindig” – hangja halk, tépelődő volt.
„Nem vagy mérges?” – suttogtam, felhasználva ezzel összes levegőmet.
Fél oldalra döntötte a fejét, szája széle megremegett.
„Miért kellene mérgesnek lennem?”
„Úgy érzem magam, mint egy bűnöző… és amúgy is mindig mérges vagy rám” – mondtam én is halkan, bár megkönnyebbülten. Edward megint összehúzta a szemöldökét.
„Igen, vétkeztél, de nem vagyok mérges. Remélem, hogy egyszer együtt élünk majd itt, és ez az egész…” – mutatott körbe bizonytalanul a szobán – „a tied is lesz.”
Az én játszószobám… mi? Eltátottam a számat. Túl sok volt ez egyszerre nekem.
„Ezért voltam itt ma. Megpróbáltam eldönteni, mit tegyek vele” – megütögette a szája szélét a mutatóujjával. „Tényleg mérges vagyok rád mindig? Ma reggel nem voltam az.”
Oh, ez igaz. Elmosolyodtam magam az emlék hatására, ahogy Edward kinézett, amikor felébredtünk, és ez sikeresen eltérített attól a gondolattól, hogy mi lesz a játékszobával. Ma reggel igazán játékos Fifty volt.
„Jókedvű voltál. Kedvelem a játékos Edwardot.”
„Most is?” – emelte fel egyik szemöldökét, gyönyörű szája mosolyra kunkorodott, egy szégyenlős mosolyra. Wow!
„Mi ez?” – emeltem fel az ezüst golyómicsodát.
„Mindig éhes az információra, Miss Swan. Ez egy fenék tágító dugó” – mondta gyengéden.
„Oh…”
„Neked vettem.”
Mi?
„Nekem?”
Lassan bólintott, arca komoly és óvatos volt.
Elkomolyodtam.
„Te, új eee.. játékokat… veszel minden szolgálódnak?”
„Néhány dolgot. Igen.”
„Fenékdugókat?”
„Igen.”

Oké…. Nyeltem egy nagyot. Fenékdugó. Szilárd fémből van – tuti, hogy abszolút kényelmetlen. Eszembe jutott a beszélgetésünk a szex-kellékekről és a kemény határokról, rögtön a diplomaosztóm után. Azt hiszem, akkor azt mondtam, kipróbálnám. Most, így igazán látva egyet, nem hiszem, hogy ez olyan valami, amit megtennék. Még egyszer megvizsgáltam, ami a kezemben volt, és visszatettem a fiókba.
„És ez?” – vettem elő egy hosszú, rugalmas izét, ami fokozatosan csökkenő méretű, egymáshoz kapcsolódó gömbökből állt, az első jó nagy volt, az utolsó meg igen apró. Összesen nyolc gömb volt.
„Végbél gyöngyök” – mondta Edward, óvatosan vizsgálva reakciómat.
Oh! Elbűvölt borzadállyal vizsgálgattam tovább. Mindez – bennem… Ott! Még csak elképzelni sem tudtam.
„Van egy hatásuk, ha orgazmus közben kihúzod őket” – tette hozzá tényszerűen.
„Ez nekem van?” – suttogtam.
„Neked” – bólintott lassan.
„Ez a… fenékdugó?”
Elvigyorodott.
„Ha akarod.”
Gyorsan becsuktam a fiókot, vörös voltam, mint a közlekedési lámpa. Óvatosan kinyitottam a következő fiókot.
„Nem kedveled a fenékdugót?” – kérdezte ártatlanul.
Rábámultam és vállat vontam, megpróbáltam hetykén eltitkolni a sokkot.
„Nem ez szerepel a karácsonyi kívánságlistám első helyén” – morogtam nemtörődöm módon.
Vigyorgott.
„A következő fiókban válogatott vibrátorok vannak.”
Gyorsan becsaptam a fiókot.
„És a következő?” – suttogtam, újból hamuszürkére sápadva, de ez alkalommal szégyenlősen.
„Még érdekesebb dolgok.”
Oh! Habozva húztam ki a fiókot, le nem véve a szemem Edward gyönyörű de most inkább önelégült arcáról. A fiókban egy sor különféle fém kacat volt. Véletlenszerűen kiválasztottam egyet, egy nagy, csíptető szerű tárgyat.
„Genitális csíptető” – mondta Edward. Felegyenesedett, kényelmesen megkerülte a ládát és mögém állt.
Rögtön visszatettem a csíptetőt és egy kellemesebb kinézetűt választottam – két apró csipeszt egy láncon.
„Néhány ezek közül a fájdalomért van, de a legtöbbje az élvezetért” – mormolta.
„Mi ez?”
„Mellbimbó csipesz – mindkettőre.”
„Mindkettőre? A mellbimbókra?”
Edward tovább vigyorgott.
„Nos, mint látod, két csipesz van, baby. Igen, mindkét mellbimbóra, de nem erre gondoltam. Arra, hogy mind a fájdalom-okozásra, mind az élvezetre való.”
Oh. Elvette tőlem.
„Tartsd ide a kisujjadat.”
Odanyújtottam. Bele csíptette az ujjamba a csipeszt. Nem volt nagyon kellemetlen.
„Az érzés nagyon erős, de amikor levesszük őket, akkor inkább fájdalmasan érzéki.”
Levettem a csipeszt az ujjamról. Hmm, egész kellemes lehet. Megvonaglottam a gondolattól.
„Ezek tetszenek” – mormoltam. Edward szélesen mosolygott.
„Már tetszenek, Miss Swan? Tudtam, hogy ezt fogod mondani.”
Szégyenlősen bólintottam és beharaptam az ajkam. Államra tette a kezét. Elengedtem az ajkam.
„Tudod, hogy milyen módon hat ez rám” – morogta.
Visszatettem a csipeszeket a fiókba. Edward előrehajolt és két másikat vett elő.
„Ezek kibírhatóbbak”- tartotta elém, hogy megvizsgáljam őket.
„Kibírhatóbb?”
„Állíthatod őket nagyon szorosra… vagy sem. Attól függ, hogy milyen kedved van.”
Hogy tudja ezt ennyire erotikusan mondani? Nagyot nyeltem, és hogy eltereljem a figyelmét, elővettem egy kacatot, ami úgy nézett ki, mint egy szöges sütőforma.
„Ez” – húztam össze a szemöldökömet. Tuti, hogy nem sütésre használja itt, a játékszobában.
„Ez egy Wartenberg tűkerék.”
„Ami?”
Kinyújtotta a kezét és elvette tőlem.
„Add a kezed. Tenyérrel felfelé.”

Odanyújtottam a bal kezemet. Gyengéden megfogta, és hüvelykjével végigsimította ujjperceimet. Borzongás futott át rajtam. Érintése még mindig izgatóan hatott rám.
Átgörgette a kereket a tenyeremen.
„Ah!” – a tüskék beleszúrtak a bőrömbe… éppen fájdalomküszöb alatti volt az érzés. Ténylegesen inkább csiklandott.
„Képzeld el ezt a melleiden” – mormolta Edward buján.
Oh! Elöntött a pír, és visszarántottam a kezemet. Lélegzésem felgyorsult. Szent tehén.
„Nagyon kis különbség van a fájdalom és a gyönyör között, Isabella” – mondta lágyan, lehajolt és visszatette a kereket a fiókba. Nekidőltem a fióknak, az becsukódott.
„Ennyi?” – kérdezte Edward mulatva rajtam.
„Nem…” – húztam ki a negyedik fiókot, hogy megdöbbenjek az elém táruló halom bőrszíjon.
Kihúztam egyet közülük… úgy tűnt egy labdához rögzítették.
„Pecek labda. Hogy csendben maradj” – mondta Edward, úgy tűnt megint jól szórakozik rajtam.
„Aha. Lágy határok” – morogtam.
„Emlékszem” – mondta – „de ettől még tudsz lélegezni. A fogad közé kell szorítani a labdát” – ezzel kivette a kezemből és az ujjaival fogakat formált és mutatta meg, miként kell elképzelnem.
„Használtál már te ilyent?” – kérdeztem.
„Igen” – dermedt meg és rám meredt.
„Hogy elfojtsd a sikításodat?”
Bosszúsan behunyta a szemét.
„Nem egészen így működik.”
Oh?
„Ez az teljes hatalomról szól, Isabella. Mennyire lennél tehetetlen, ha ki lennél kötözve és nem szólalhatnál meg? Mennyire kellene bíznod bennem, tudva, hogy ekkora hatalmam van fölötted? Hogy fel kell ismernem tested minden rezdülését, hogy ismernem kell minden reakciódat, jobban, mintha hallanám kimondott szavaidat. Ez téged teljesen alárendeltté tesz, minden hatalmat nekem ad.”
Nagyot nyeltem.
„Úgy tűnik, hiányzik neked ez.”
„Ez az, amit tudok, ismerek” – mormolta, lenézve rám. Zöld szemei tágra nyíltak és komolyak voltak. A hangulat megváltozott közöttünk, mintha gyóntatószékben ülne.
„Hatalmad van fölöttem. És te tudod is ezt” – suttogtam.
„Van? Te engem… gyámoltalanná teszel.”
„Nem!”
Oh, Fifty.
„Miért?”
„Mert te vagy az egyetlen ember, aki igazán fájdalmat tud nekem okozni.”
Felemelte a kezét és egy hajtincsemet a fülem mögé igazított.
„Oh, Edward… ez mindkettőnkre igaz. Ha nem kellenék neked…” – remegtem meg és lebámultam izgő-mozgó ujjaimra. Ebben a kijelentésben vannak az én sötét fenntartásaim kettőnket illetően. Ha ő nem volna ennyire… sérült, akarna engem? Megráztam a fejem. Meg kell próbálnom nem így gondolni erre.
„Az az utolsó dolog, hogy én fájdalmat akarnék okozni neked. Szeretlek” – mormoltam. Felemeltem a kezem és ujjaimat végigfuttattam barkóján, gyengéden megsimogattam arcát. Arcát tenyerembe fektette, visszadobta a labdát a fiókba, kezét csuklóm köré fonta. Magához húzott.
„Befejeztük a mutasd meg- mutasd be játékot?” – kérdezte. Hangja halk és csábító volt. Keze fel-le járt a nyakszirtemen.
„Miért? Mit szeretnél tenni?”
Lehajolt és lágyan megcsókolt. Karjait megragadva ölelésébe simultam.
„Bella, téged ma majdnem megerőszakoltak” – hangja halk volt, de jéghideg és óvatos volt.
„És?” – suttogtam, miközben élveztem keze tapintását a hátamon és részegítő közelségét.
Hátrahúzta a fejét és savanyúan nézett rám.
„Mit értesz azon, hogy ’és’” – mondta rosszallóan.
Felnéztem kedves zsémbes arcát, és meghökkentem.
„Edward, jól vagyok.”
Karjait körém fonta, közel húzott, és magához szorított.
„Amikor arra gondolok, hogy mi történhetett volna” – lehelte, arcát a hajamba temetve.
„Mikor fogod megtanulni, hogy erősebb vagyok, mint ahogy kinézek?” – suttogtam megnyugtatóan a nyakába, belélegezve finom illatát. Semmi nincs ahhoz fogható ezen a földön, mintha az ember Edward karjaiba simulhat.
„Tudom, hogy erős vagy” – mélázott Edward csendesen. Belecsókolt a hajamba és elengedett.
Lehajoltam és egy újabb izét húztam elő a nyitott fiókból. Több kézelőt kapcsolt össze egy rúd. Felemeltem.
„Az” – sötétült el Edward szeme – „egy feszítőrúd boka és csukló szorítókkal.”
„Hogy működik?” – kérdeztem őszinte kíváncsisággal. Benső istennőm kidugta fejét búvóhelyéről.
„Szeretnéd, ha megmutatnám?” – sóhajtotta meglepetten, egy pillanatra lehunyva szemét.
Pislogtam rá. Amikor kinyitotta szemét, tekintete tűzben égett. Oh, istenem.
„Igen, szeretnék egy bemutatót. Szeretem, ha kikötözöl” – suttogtam, ahogy benső istennőm rúdugrással startolt ki rejtekhelyéről a kanapéjára.
„Oh, Bella” – mormolta. Hirtelen fájdalmasan nézett rám.
„Most mi van?”
„Nem itt.”
„Mire gondolsz?”
’Az ágyamban akarlak, nem itt. Gyere’ – markolta meg a rudat, megfogta a kezem és azonnal kimasírozott velem a játékszobából. Miért megyünk el innen? Néztem magam mögé, ahogy kiléptünk.
„Miért nem itt?”
Edward megtorpant a lépcsőn lefelé menve és felnézett rám. Arca komoly volt.
„Bella, lehet, te kész vagy arra, hogy visszatérj oda, de én nem. Amikor utoljára ott voltunk, elhagytál. Egyfolytában ezt hajtogatom neked – mikor fogod fel végre?” – komorodott el, és elengedte a kezemet, így szabad kezével tudott gesztikulálni. „Az egész magatartásom megváltozott annak következtében. Az egész életszemléletem radikálisan átformálódott. Ezt már mondtam neked. Amit eddig nem mondtam, az…” – szünetet tartott, beletúrt a hajába, kereste a megfelelő szavakat.
„Olyan vagyok, mint aki felhagyott az alkoholizálással, oké? Ez az egyetlen hasonlat, ami megközelíti a valóságot. És mert nem akarlak bántani.”
Nagyon bűnbánóan nézett ki, és ebben a pillanatban éles, gyötrő fájdalom szúrt belém. Mit tettem ezzel az emberrel? Jobbá tettem az életét? Boldog volt, mielőtt találkozott velem, vagy nem?
„Nem bírnám ki, ha bántanálak, mert szeretlek” – tette hozzá, felnézve rám. Arca igazán őszinte volt, mint amikor egy kisfiú kimond egy nagyon egyszerű igazságot. Teljesen őszinte volt, még a lélegzetem is elakadt tőle. Sokkal jobban becsülöm őt, mint bárkit vagy bármit. Feltétel nélkül szeretem őt.
A testének vetettem magam, olyan erősen, hogy el kellett engednie, amit a kezében tartott, hogy elkapjon engem, és a falhoz nyomtam. Két kezem közé fogtam arcát, ajkát ajkamhoz húztam. Szinte ízleltem meglepetését, ahogy nyelvemet szájába dugtam. Egy lépcsővel fölötte álltam – most voltunk egyforma magasak, és euforikusan erőteljesnek éreztem magam. Szenvedélyesen csókoltam, ujjaimat hajába fontam. Érinteni akartam mindenhol, de megtartóztattam magam, mert ismertem félelmeit. Tudásom ellenére a vágyam fellángolt, forrón és erőteljesen, kivirágzott mélyen az ölemben. Felnyögött, megragadta a vállamat és eltolt magától.
„Azt akarod, hogy itt dugjalak meg, a lépcsőn?” – dadogta, lélegzet elakadva. „Mert megteszem, itt és most.”
„Igen” – mormoltam, biztosan abban, hogy tekintetem pontosan olyan sötét, mint az övé.
Csak nézett rám, vakon és kimerülten.
„Nem. Az ágyamban akarlak.” – kapott fel, átdobott a vállán, hogy felsikoltottam. Nagyot csapott a fenekemre, úgyhogy még egyet sikítottam. És ahogy lefelé indult a lépcsőn, felkapta a feszítőrudat.
Mrs Cope a háztartási szobából jött ki, amikor az előtéren haladtuk át. Ránk mosolygott, én bocsánatkérően integettem felé. Nem hiszem, hogy Edward észrevette.

A hálóban végre a lábamra állított, a rudat az ágyra dobta.
„Nem gondolom, hogy bántanál” – szuszogtam.
„Nem hiszem én sem, hogy azt tenném” – válaszolta. Kezébe fogta fejem és megcsókolt, hosszan, keményen, felgyújtva amúgy is forróvéremet.
„Nagyon kívánlak” – suttogta a számba lihegve. „Biztos vagy ebben - a mai nap után?”
„Igen. Én is kívánlak. És le akarlak vetkőztetni” – alig vártam, hogy kezem hozzá érhessen – ujjaim zsiborogtak a vágytól.
Szemei kissé kitágultak és egy pillanatra habozni látszott. Lehet, mérlegelte a kérésemet.
„Oké” – mondta óvatosan.
Inge második gombjához nyúltam. Hallottam, hogy levegő után kap.
„Nem érek hozzád, ha nem akarod” – suttogtam.
„Nem. Tedd. Rendben van. Jól vagyok” – válaszolt gyorsan, mormogva.
Gyengéden kigomboltam a gombot, ujjaim lesiklottak az ing gomboló pántján a következőhöz. Szemei tágra nyíltak és szinte világítottak, ajkai szétnyíltak, ahogy felületesen lélegzett. Annyira szép volt, még félelme ellenére is… vagy azért, mert félt. Kigomboltam a harmadik gombot, lágy mellkas szőre előbukkant az ing kivágásában.
„Meg akarlak ott csókolni” – mormoltam.
Élesen szívta be a levegőt.
„Megcsókolnál?”
„Igen” – mormoltam.
Szemei, ha lehet, még tágabbra nyíltak ahogy kigomboltam a következő gombot, és nagyon lassan előrehajoltam, világossá téve célomat. Visszatartotta lélegzetét, de kőmereven állt, ahogy gyengéden megcsókoltam a puha, kilátszó szőrök között. Az utolsó gombot is kigomboltam és felemeltem arcomat. Ő engem nézett. Arcán megelégedettség, nyugodtság és.... csodálkozás látszott.
„Egyre könnyebb lesz, ugye?” – suttogtam.
Bólintott. Lassan lehúztam a válláról az inget és hagytam, hogy leessen a parkettra.
„Mit tettél velem, Bella?” – mormolta – „Bármi is az, ne hagyd abba.”
Ezzel karjába zárt, mindkét kezét a hajamba fúrta, fejemet hátra húzta, hogy könnyebben hozzáférjen a torkomhoz.
Oh, istenem. Ajkaival gyengéden csipkedve felfelé haladt egészen az állkapcsomig. Felnyögtem. Oh, mennyire akarom én ezt a férfit. Ujjaim a derékövén matattak, kigomboltam a nadrágját és lehúztam a cipzárját.
„Oh, baby” – lehelte és megcsókolt a fülem mögött.
Éreztem erekcióját nadrágon keresztül, határozott, kemény volt. Akarom – a számban. Hátra léptem és térdre ereszkedtem.
„Whoa” – kapott levegő után.
Lehúztam nadrágját és alsónadrágját együtt, készen álló pénisze előbukkant, és mielőtt meg tudott volna állítani, a számba vettem, erősen szívtam, és néztem, ahogy meglepett csodálkozásában szája elnyílt. Ahogy becsukta a szemét, élvezve az üdvözült érzéki gyönyört, nagyon izgató volt. Tudtam, hogy mit tudok tenni vele és ez hedonikus, felszabadító és pokolian szexi volt. Úgy éreztem mindenható vagyok.
„Basszus” – sziszegett és finoman ringatta a fejemet, megfeszítette csípőjét, így mélyebbre hatolt a számban. Oh, igen, ezt akarom. Fogaimmal óvatosan bánva nyelvem körbefuttattam férfiasságán, és erősen szoptam… újra és újra.
„Bella…” – próbált meg eltávolodni.
Oh, nem, nem teheted, Cullen. Akarlak. Határozottan megmarkoltam csípőjét, megkettőztem erőfeszítésemet, és éreztem, nagyon közel volt már…
„Kérlek” – lihegte – „elélvezek, Bella…” nyögött.
Jó. Benső istennőm extázisban hátradobta fejét, és Edward elélvezett, hangosan, nedvesen, a számban.
Felnyitotta smaragdzöld szemét, lebámult rám. Mosolyogva felnéztem rá és megnyaltam a szám szélét. Visszavigyorgott, gonosz, érzéki vigyorral.

„Oh, szóval ilyen játékot játszunk, Miss Swan?” – Lehajolt, belekapaszkodott a karomba és lábamra állított. Hirtelen szája a számon, számban volt. Felnyögött.
„Érzem a saját ízemet. Neked jobb ízed van” – suttogott a számba. Lehúzta a pólót rólam, és gondatlanul lehajította a padlóra, majd felkapott és az ágyra dobott. Megmarkolta a nadrágom derekát és lerántotta egy hirtelen mozdulattal rólam. És ott voltam meztelenül, szétterpesztve az ágyon. Vártam. Kívántam. Nézett rám,, magába itta a látványomat, lassan levette a maradék ruhát magáról, le nem véve közben a szemét rólam.
„Te egy nagyon szép nő vagy, Isabella” – mormolta elismerően.
Hmm… kacéran félrebillentettem a fejemet.
„És te egy gyönyörű férfi vagy Edward. És csodálatos az ízed.”
„Igen?” – kérdezte kedvesen és a feszítőrúdért nyúlt. Megfogta a bal bokámat, és gyorsan felkötötte rá a mandzsettát, alaposan megszorította a csatot. Megnézte menyi hely van a kisujjának a bokám és a mandzsetta között. Mindeközben le nem vette a szemét rólam, mit akinek nincs szüksége arra, hogy lássa, mit csinál. Hmm… van már gyakorlata.
„Nos, most meg kell tudnunk, neked milyen ízed van. Ha jól emlékszem, kimondottan ízletes vagy, Miss Swan.”
Oh…
A másik bokámat megfogva, arra is gyorsan és hatékonyan felszerelte a mandzsettát, a lábaim hatvan centi szélesre voltak nyitva így.
„A jó dolog ebben a feszítőrúdban, hogy széttár” – mormolta. Valamit kattintott, és húzott, úgyhogy a lábam széjjelebb nyílt. Whoa, kilencven centi. Számat kinyitva mélyet lélegeztem. Basszus, ez izgató. Szinte izzottam, nyugtalanul és kívánóan.
Edward megnyalta felső ajkát.

„Oh, valami érdekeset fogunk kezdeni ezzel, Bella.”
Ezzel lenyúlt és megfogta a feszítőrudat, megcsavarta, így a hasamra kerültem. Ez igen meglepett.
„Látod, mit tudok művelni veled?” – mondta sötéten, és újra megcsavarta, hirtelen megint a hátamon feküdtem, számat tátva, levegőt meg lefelejtettem venni.
„A másik mandzsetták a csuklóidra valók. Majd még meggondolom. Attól függ, hogy tudsz viselkedni vagy sem.”
„Mikor nem viselkedek?”
„Fel tudok idézni egynéhány vétkedet” – mondta halkan, végighúzva ujját a talpamon. Csiklandott, de a rúd nem engedett mozdulni, bár megpróbáltam elkígyózni a keze ügyéből.
„Az egyik a telefonod.”
Felziháltam.
„És mit akarsz tenni?”
„Oh, soha nem fedem fel a terveimet” – vigyorgott rám, szemei színtiszta gonoszsággal égtek.
Szent varjú. Észvesztően gyönyörű volt, a lélegzetem is elállt tőle.
A kötelet erősen felhúzta, hogy lábaim az égbe emelkedtek. Majd áthúzta a feje fölött, ahogy bemászott az ágyba, úgyhogy a rúd végül a vádlijára került. Edward a lábaim között térdelt, pompás meztelenségében. Elvesztem.
„Hmm. Igencsak közszemlére vagy téve, Miss Swan” – futtatta végig ujjait mindkét lábam belső felén, lassan, és biztosan, apró köröket rajzolva. Soha meg nem szakítva szemkontaktusunkat.
„Ez az egész a várakozásról szól, Bella. Hogy mit fogok tenni veled.”

Halkan elmondott szavai beszivárogtak egyenesen a legmélyebb, legsötétebb részébe testemnek. Tekergőztem az ágyon és nyögtem. Ujjai tovább folytatták lassú támadásukat felfelé a lábamon, a térdeim hátulján. Ösztönösen össze akartam zárni a lábaimat, de képtelenség volt.
„Tudod, ha nem tetszik valami, csak szólj, abbahagyom” – mormolta. Előrehajolva megcsókolta a hasamat, puha, szopogatós puszikkal, közben ujjai tovább haladtak gyötrő útjukon felfelé, fel belső combomon, simogatva, izgatva.
„Oh, kérlek, Edward.”
„Oh, Miss Swan. Felfedeztem, hogy irgalmatlan tudsz lenni, amikor szerelmi támadást indítasz ellenem. Úgy gondolom, viszonoznom kell ezt a szívességet.”

Ujjaim a lepedőbe markoltak és megadtam magam, ahogy szája finoman lefelé haladt testemen, ujjai felfelé haladtak, védtelen és széttárt combtövemhez. Nyöszörögtem, ahogy ujjai belém hatoltak, és felfelé mozdítottam medencémet, hogy a találkozás gyorsabb legyen.

Edward válaszul felmordult.

„Soha nem okozol csalódást, Bella. Annyira nedves vagy” – mormolta a fanszőrzetem és hasam találkozásánál levő vonalba. Testem megfeszült, ahogy szája rám talált. Oh, istenem.
Lassú, érzéki ostromba kezdett, körbe-körbe nyalt, míg ujjai bennem mozogtak. Oh, istenem… És mert nem tudtam a lábaimat összezárni, vagy akár megmozdítani, az egész roppant intenzív és észbontó volt. Hátam felemelkedett ahogy próbáltam befogadni az érzést.
„Oh, Edward!” – kiáltottam fel.
„Tudom, baby” – suttogta, és hogy könnyítsen rajtam, lágyan megfújta testem legérzékenyebb részét.
„Arrgh! Kérlek!” – könyörögtem.
„Mondd ki a nevem” – parancsolt rám.
„Edward” – kiáltottam, alig felismerve saját hangomat – túlságosan éles és vágyakozó volt.
„Megint” – lehelte.
„Edward, Edward, Edward Cullen” – kiabáltam hangosan.
„Az enyém vagy” – mondta egy utolsó nyelvfricskával, és én lezuhantam… látványosan, orgazmusomat elfogadva, és mert a lábaim túl messze voltak egymástól, csak ismétlődött és ismétlődött, és én elvesztem benne.
Alig vettem észre, hogy Edward hasra fordított.
„Most megpróbáljuk így, baby. Ha nem szereted, vagy túl kényelmetlen, szólj, abbahagyjuk.”
Mi? Túlságosan elvesztem a gyönyör utóhatásaiban, ahhoz, hogy legyen egy értelmes, koherens gondolatom. Edward ölében ültem. Hát ez hogyan történt?

„Hajolj le, baby” – mormolta a fülembe – „fejed és melled az ágyon legyen.”

Mintegy révületben, tettem, amit mondott. Mindkét kezemet hátra húzta és a rúdhoz kötözte őket... Közel a bokáimhoz… oh. Térdeim felhúzódtak, fenekem az égbe nézett, teljesen védtelenül… teljesen az övé volt.
„Bella, gyönyörű vagy” – mondta áhítattal teli hangon.
Végighúzta ujjait a gerinctövemtől a hüvelyemig, megállva a fenekemnél.
„Ha egyszer felkészülsz, ezt is akarom…” – körözött ujja ott. Hangosan nyeltem ahogy éreztem hogy megfeszülök gyengéd tapogatása alatt.
„Nem, ma, drága Bellám, de egy nap… minden módon akarlak. Minden porcikádat magamévá akarom tenni. Az enyém vagy.”
Szent tehén, ott akar engem. Visszagondoltam a fenékdugóra, és minden porcikám megfeszült ott belül. Szavai nyögésre késztettek. Ujjai lefelé haladtak az ismerős területek felé és egy pillanattal később bennem volt – Aagh! – belém csapódott.
„Finoman!” – kiáltottam. Edward megállt.
„Rendben vagy?”
„Finoman… hadd szokjak hozzá.”
Lassan kihúzta magát belőlem, majd gyengéden visszanyomult… megtöltött, kitágított, kétszer, háromszor… és újra elvesztem.
„Igen, most már érzem” mormoltam, élvezve az érzést.
Felmordult, fokozta a ritmust, mozgott… mozgott… kérlelhetetlenül… előre, befelé, megtöltött… és ez kibaszottul tökéletes volt. Oh, istenem. Élvezet volt, hogy tehetetlen voltam, élveztem őt, hogy elveszett bennem, élveztem, ahogy engem akart. Meg tudom tenni. Magával visz a sötét helyekre, helyekre, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, és ketten kitöltjük azokat vakító fénnyel. Oh, igen. És elengedtem, ragyogtam abban, amit tett velem, és megtaláltam az édes élvezetet, és újból elélveztem, hangosan, a nevét sikítva. És ő megnyugodott, elélvezett bennem.
„Bella, baby…” – kiáltott, és mellém omlott.

Érezte, ahogy ujjai eloldozzák a mandzsettákat, megdörzsölik bokáimat és a csuklóimat. Amikor végzett és végre szabad voltam, a karjába húzott, és én fáradtan hagytam magam.
Amikor újból magamhoz tértem, mellette kucorogtam, ő engem nézett. Fogalmam nem volt, mennyi idő telt el.
„Az örökkévalóságig tudnálak nézni, Bella” – mormolta és megcsókolta a homlokomat.
Elmosolyodtam és lankadtan mozdultam mellé.
„Nem akarom, hogy valaha is elmenj” – mondta halkan és körém fonta karjait.
Hmm.
„Soha nem akarok elmenni. Soha ne engedj elmenni” – motyogtam álmosan, szemhéjam nem engedelmeskedett.
„Szükségem van rád” – suttogta, de hangja távoli volt, éteri részeként álmaimnak. Szüksége van rám… szüksége van rám… és ahogy végül átsiklottam az álmok mezejére, utolsó gondolatom egy apró fiúcska volt, zöld szemekkel és bronzszínű hajjal, ahogy szégyenlősen mosolyog rám.

Hetvenkilencedik fejezet

„És meghallgathatod figyelmesen, amit mondani akarok.”

James szemei mélykéken villogtak. Jézusom, nagyon mérges… miért? Félelem fojtogatott… majdnem elállt a lélegzetem. De valahonnan mélyről, annak ellenére hogy a szám teljesen kiszáradt, találtam magamban annyi eltökéltséget és bátorságot, hogy kipréseljek magamból néhány szót, miközben apám ’beszéltesd-őket’ mantrája járt körbe-körbe a fejemben.

„James, lehet ez nem a megfelelő időpont erre. A taxid tíz percen belül itt lesz, és át kell adjam neked az összes papírodat.” – mondtam csendes, rekedt  hangon, ami elárulta félelmemet.

Mosolygott, zsarnoki, megbaszlak-mosollyal, ami most megjelent a szemében is. A szemei csillogtak az éles, neon ragyogásban ami a felettünk lógó lámpákból áradt a szürke, ablaktalan szobában. Egy lépést tett felém, meredten bámult rám, pillantását le nem vette volna rólam. Pupillái kitágultak – a fekete elnyomta a kéket …oh, ne… félelmem egyre nőtt.

„Tudod, meg kellett küzdenem Viktóriával, hogy a tied legyen az állás” - hangja elhalkult, ahogy még egy lépést tett felém. Én meg hátráltam a faliszekrény felé. Beszéltesd, beszéltesd, beszéltesd…

„James, pontosan mi is a problémád? Ha hangot akarsz adni a sérelmeidnek, akkor talán Viktória jelenlétében kellene folytatnunk ezt a beszélgetést – mivel ő a Személyzeti osztály vezetője – sokkal formálisabb keretek között.”

Hol vannak a biztonságiak? Egyáltalán még az épületben vannak?

„Nincs a személyzetisre szükségünk ahhoz, hogy túljussunk ezen a helyzeten, Bella” – gúnyolódott.

„Amikor felvettelek, úgy gondoltam, hogy egy keményen dolgozó munkatárs leszel. Azt gondoltam, meg van benned a lehetőség. De most… nem tudom. Zavart lettél és felületes. És elmélkedtem róla… a te vagyonos barátod az, aki rossz irányba vezet? Így fogtam, és ellenőriztem az e-mail fiókodat, hogy vajon találok-e valami nyomravezető jelet. És tudod, mit találtam, Bella? Ami igazán furcsa volt? Az e-mail fiókodban az összes magánleveled a beképzelt barátodnak  ment” –és itt szünetet tartott, vizslatva reakciómat.

„És ekkor elgondolkodtam... hol vannak az ő levelei? Egy sem volt. Nulla. Semmi. Szóval, mi ez az egész, Bella? Honnan jönnek az levelei, és miért nincsenek a rendszerünkben? Egy kém vagy, akit a Cullen-konzorcium telepített ide? Erről van szó?”

Szent szar.. az e-mailek. Oh, ne – mit írtam bennük?

„James... miről beszélsz?” – próbáltam őszintén meglepettnek látszani, és teljesen tisztában voltam vele – ez a beszélgetés nem úgy halad, ahogy én vártam. És még egyáltalán nem bíztam benne, a legkevésbé sem. Valamiféle James által kibocsátott feromon veszélyt jelzett számomra. Ez az ember mérges volt, fürge észjárású és teljesen kiszámíthatatlan.

Megpróbálkoztam egy kis zavarkeltéssel.

„Éppen most mondtad, hogy meg kellett győznöd Viktóriát, hogy engem válasszatok. Akkor hogy lehetnék kém? Gondolkodj, James.”

„De Cullen fúrta meg a New York-i utat, nem?”

Oh, a szarba...

„Hogy tudta ezt megtenni Bella? Mit csinált a milliomosod?”

Éreztem, hogy az a kevés vér is távozik az arcomból, ami még volt benne, úgy éreztem, rögtön elájulok.

„Nem tudom, miről beszélsz James” – suttogtam.

„A taxid rövidesen itt lesz. Összepakolhatom cuccodat?” – oh, kérlek, engedj el... hagyd ezt abba...

James azonban folytatta, szemmel láthatóan élvezte a helyzetemet.

„És azt gondolja, hogy kikezdenék veled?” – vigyorgott, és szemei égettek.

„Nos, szeretném, ha elgondolkodnál valamin, amíg én New Yorkban leszek. Én neked adtam ezt a munkát, és azt várom, hogy némi hálát mutassál. Sőt, elvárom. Küzdenem kellett, hogy téged kapjalak meg. Viktória valaki gyakorlottabbat szeretett volna, de én – láttam valamit benned. Tehát – meg kell állapodnunk valamiben. Egy megállapodást kell kötnünk arról, hogy boldoggá teszel. Tekintsd úgy, mint a munkaköri leírásod frissítését, ha úgy tetszik. Értesz, Bella? És ha boldoggá teszel, nem fogok jobban utána nézni, hogy használja ki a barátod a befolyását, használja ki összeköttetéseit, vagy kasszíroz be némi szívességet az Ivy League-beli baráti talpnyalói egyikétől.”

Eltátottam a szám. Megzsarol? Engem? Szexért?! És mit mondhatnék? Elújságoljam neki, hogy még három hétig hírembargót rendelt el Edward? Alig hittem el ezt az egészet  Szex – velem? James közelebb jött, addig, amíg pontosan előttem nem állt, és mereven nézett a szemembe. Éreztem émelyítően édes parfümjének illatát – undorító volt – és ha nem tévedek, a lélegzetén némi kesernyés alkohol illatot. Basza meg, ivott... mikor?

„Te egy feszes fenekű, kihívó, fasz-izgató vagy, ugye tudod, Bella?” – suttogta összeszorított fogain keresztül.

Mi? Fasz-izgató... én?

„James, fogalmam nincs, hogy miről beszélsz” – suttogtam, és éreztem, hogy az adrenalin elönti a testemet. Még közelebb jött... vártam, hogy mozdulhassak. Charlie büszke lenne rám... megtanított arra, hogy mit kell tennem, ha James megérint – egyáltalán csak közel vesz levegőt hozzám. Lélegzésem felszínessé vált... nem szabad elájulnom, nem szabad elájulnom.

„Csak nézz magadba. Nagyon fel vagy izgulva, meg tudom állapítani. Te tényleg elcsábítottál. Mélyen magadban te is kívánsz engem... tudom. Mint ahogy én is.”

Szent baszás. Ez a fazon teljesen eltévedt az erdőben... félelmem az egekbe szökött, fenyegetése teljesen eluralkodott rajtam.

„Nem James. Én soha nem csábítottalak téged.”

„De, igen. Tudok olvasni a jelekben.”

Felemelte a kezét, és nagyon gyengéden megsimogatta az arcomat a kézfejével, le az államig... mutatóujja a torkomon járt... a szívem a toromban dobogott, és le kellett küzdenem a hányingeremet. Majd elérte a nyakam tövén levő kis mélyedést, ahol a blúzom felső gombja nyitva volt, és kezét a mellkasomra nyomta.

„Kívánsz engem. Ismerd el, Bella.”

Határozottan a szemén tartottam a tekintetemet, és arra koncentráltam amit tennem kellett – inkább, mint gyorsan növő ellenérzésemre és félelmemre – és rátettem kezem az övére, mintegy cirógatóan. Némileg elmosolyodott...  és megragadtam kisujját, hátracsavartam, és erősen lehúztam kezét a csípőjéhez.

„Arrgh!” – kiáltott fel fájdalmában és meglepetésében, és előrehajolt. Felhúztam a térdemet, gyorsan és erősen, fel az ágyékáig, pontosan eltalálva célomat. Fürgén félreugrottam bal felé. Ahogy térdei megbicsaklottak, nyögve lerogyott a konyha padlójára, lábai között megmarkolva magát.

„Ne merj még egyszer megérinteni” – förmedtem rá. „Az útiterved és a brosúráid az asztalomon vannak. Most hazamegyek. Utazz jól. És a jövőre nézve – csináld magadnak az  átkozott kávédat.”

„Kibaszott boszorkány!” – félig kiabált, félig morgott rám – de én már ajtón kívül voltam.

Teljes erőmből futottam az asztalomhoz, felkaptam a kabátomat és a táskámat, kirobogtam a portára, figyelmen kívül hagyva a nyögéseket és káromkodásokat, amik a még mindig a konyha kövén fekvő gazfickóból áradtak. Kirobbantam a főbejáraton és egy pillanatra megtorpantam, ahogy a hűvös levegő megérintette arcomat… nagy levegőt vettem és összeszedtem magam. Mivel egész nap nem ettem, és a kellemetlen adrenalin-roham elmúlt, lábaim feladták a szolgálatot, összecsuklottak alattam. És néztem, enyhe közömbösséggel, mintha moziban néznék egy lassított jelenetet: Edward és Taylor, sötét öltönyben és fehér ingben mindketten, kiugrottak a várakozó autóból és felém futottak… Edward térdre ereszkedett mellettem… és, tudatom valamilyen eldugott szintjén csak egyre tudtam gondolni – hogy ő itt van… a szerelmem itt van.

„Bella, Bella! Mi a baj?” – húzott az ölébe, kezei fel alá jártak a karomon, valamilyen sérülést keresve rajtuk. Fejemet két keze közé fogva, tágra nyílt, rémült szemekkel nézett rám. Besüppedtem az ölébe, hirtelen elöntött a megkönnyebbülés és a fáradtság. Oh, Edward karjai. Sehol máshol nem akarok lenni.

„Bella” – rázott meg –„mi a baj? Beteg vagy?”

Megráztam a fejem. Rájöttem, hogy el kell kezdenem beszélni.

„James…” – suttogtam, és inkább éreztem, mint láttam, hogy Edward egy gyors pillantást vet Taylorra, aki azon nyomban eltűnt az épületben.

„Oh, basszus” – ölelt szorosabban magához Edward. „Mit tett az a szemét állat veled?”

És valahonnan minden őrület ellenére, vihogás tört fel a torkomból… visszaidéztem teljes megrökönyödését, amikor megmarkoltam az ujját…

„Inkább, hogy én mit csináltam vele” – vihogtam megállíthatatlanul.

„Bella!” – rázott meg Edward újból. Erre a vihogásom végre alább hagyott.

„Hozzád ért?”

„Csak egyszer.”

Éreztem, hogy Edward izmai pattanásig feszültek, ahogy a düh elöntötte. Szélsebesen állt fel, úgy, hogy engem erős karjaiban tartott. Őrjöngött. Ne!

„Hol az a lóbaszó?!”

Az épületből fojtott kiáltások hangzottak. Edward a lábamra állított.

„Tudsz állni?”

Bólintottam.

„Ne menj be… ne, Edward!” –  félelmem egyből visszatért – féltem attól, hogy mit fog tenni Edward James-el.

„Szállj be a kocsiba” – kiáltott rám.

„Edward, ne!” – kapaszkodtam a karjába.

„Szállj be abba az átkozott kocsiba, Bella!” – rázott le magáról.

„Ne, Edward! Kérlek!” – könyörögtem hozzá.

„Maradj. Ne hagyj egyedül!” – vettem elő végső fegyveremet.

Edward magában forrva beletúrt a hajába, lenézett rám , nyilvánvalóan habozott és ettől szenvedett. Az épületben hangosabb lett a kiabálás – majd hirtelen megszűnt.

Oh, ne... mit tett Taylor?

Edward előhúzta a telefonját.

„Edward... megszerezte az e-mailjeimet.”

„Mi?”

„Az e-mailek, amiket neked írtam. Tudni akarta, hogy hol vannak az e-mailek, amiket te írtál nekem.... megpróbált zsarolni.

Edward gyilkos tekintettel nézett... oh a szarba.

„Baszd meg!” – fröcsögte és haragosan nézett rám. Számokat nyomkodott a telefonján. Oh, ne... bajban voltam.

Kit hív?

„Barney. Itt Cullen. Azt akarom, hogy bejuss a SIP szerverébe és törölj minden e-mailt, amit Isabella Swan írt nekem. Aztán lépj be James Smith személyes tárhelyére és ellenőrizd, hogy az előbbi e-maileket lementette-e oda. Ha igen, töröld onnan is... Igen. Mindet. Most. És értesíts, amikor végzel.”

És azonnal egy másik számot tárcsázott.

„Roach. Itt Cullen. Smithről van szó. Azt akarom, hogy kirúgd. Most, ebben a percben. Hívd a biztonságiakat, takarítsák ki az asztalát most rögtön, vagy holnap reggel az lesz az első dolgom, hogy likvidálom a céget. Érti?” – egy percig hallgatta a választ, majd láthatóan elégedetten letette a telefont.

„Telefon” – sziszegett rám összeszorított fogakkal.

„Kérlek, ne légy rám mérges” – pislogtam rá.

„Én most... nagyon mérges vagyok rád” – hallgatott el, és megint beletúrt a hajába.

„Szállj a kocsiba.”

„Edward, kérlek...”

„Szállj be abba a kibaszott kocsiba Isabella, vagy isten engem úgy segéljen, én raklak be”- fenyegetett meg, szemei dühtől lángoltak. Oh a szarba...

„Ne csinálj semmi hülyeséget – kérlek” – könyörögtem.

„HÜLYESÉGET?!”  -robbant ki.

„Mondtam, hogy használd azt  a kibaszott telefonodat, Isabella. Ne te beszélj nekem hülyeségekről. Szállj be  abba a baszott autóba Isabella – MOST!”- vicsorgatta a fogát rám. A félelemtől borzongás futott át rajtam.Ez egy Nagyon Mérges Edward volt. Ezelőtt nem láttam ilyen mérgesnek... alig tudott uralkodni magán.

„Rendben” – mormoltam, engesztelően. „De kérlek... légy óvatos.”

Szorosan összeszorította ajkait, mérgesen az autóra mutatott rám meredve. Jézusom – rendben, felfogtam a mozdulat értelmét.

„Kérlek, legyél óvatos. Nem szeretném, ha bármi történne veled. Ez megölne engem” – mormoltam. Gyorsan rám pillantott, majd megmeredt, leengedte a karját, majd nagy levegőt vett.

„Óvatos leszek” – mondta, kissé enyhébb hangulatban.

Oh... hála az úrnak. Éreztem, ahogy Edward szemei égetnek, amíg az autó felé tartottam, kinyitottam az első ajtót és beszálltam. Ahogy biztonságban voltam a Mercedesben, Edward eltűnt az épületben. Szívem újból a torkomban lüktetett. Mit tervez?

Ültem és vártam. És vártam... és vártam.... öt végtelen percig.

James taxija beállt a Mercedes elé. Tíz perc. Tizenöt. Jesszusom – mit csinálnak odabent – és mi van Taylorral? A várakozás gyötrelmes volt.

Huszonöt perccel később James bukkant fel az épületből egy papírdobozt magához szorítva. Mögötte egy biztonsági őr... vajh hol volt előzőleg? És őket követve Edward és Taylor. James betegnek tűnt. Egyenesen a taxi felé tartott. Hálás voltam a Mercedes sötétített üvegeiért, így nem láthatott. A taxi elhajtott, feltehetően nem a Seatac felé, amikor Edward és Taylor a Mercedeshez ért. Edward a vezetőülés ajtaját kinyitva simán besiklott az ülésre, valószínűleg azért ide, mert én elöl ültem. Taylor mögém telepedett. Egyikőjük sem szólt egy szót sem. Edward indított és behajtott a forgalomba. Megkockáztattam egy oldalpillantást Fifty-re. Száját összeszorította, de szórakozottnak tűnt. Megszólalt az autóba épített telefon.

„Cullen” – csattant Edward.

„Mr Cullen, itt Barney.”

„Barney, kihangosítva beszélünk és mások is vannak az autóban” – figyelmeztette Edward.

„Uram, mindent elrendeztem. De beszélnünk kellene arról, hogy mit találtunk még Mr Smith számítógépén.”

„Visszahívom, ha hazaértem. És Barney, köszönöm.”

„Nincs mit, Mr Cullen” – ezzel letette. Sokkal fiatalabb volt a hangja, mint ahogy elképzeltem.

Mi lehet még James számítógépén?

„Szóba állsz velem?”” – kérdeztem csendesen.

Edward rám pillantott, majd az útra szegezte tekintetét. Mondhatom, nagyon dühös volt.

„Nem” – dörmögte konokul.

Oh, na, megint itt vagyunk… mennyire gyerekes. Magam köré fontam a karomat, és vakon bámultam az ablakon túl. Talán egyszerűen azt kellene mondanom neki, hogy tegyen ki a lakásomnál… akkor nem kellene beszélgetnie velem az Escala védettségében, és mindkettőnket megkímélném a civakodástól. De, már amíg csak gondoltam erre, már akkor tudtam, hogy nem akarom hagyni, hogy ezen tépelődjön.

Végül bekanyarodtunk az Escala elé és Edward kiszállt az autóból. Könnyed kecsességgel megkerülte a autót és kinyitotta az ajtómat.

„Gyere” – vezényelt. Taylor előremászott a vezetőülésbe.

Belekapaszkodtam felajánlott kezébe és követtem a előcsarnokon át a lifthez. El nem engedte  a kezem.

„Edward, miért vagy ennyire mérges rám?” – suttogtam, ahogy várakoztunk.

„Tudod jól, hogy miért” – morogta, a hogy beléptünk a liftbe és benyomkodta az emeleti kódot.

„Jó ég, ha valami történt volna veled… halott lenne mostanra” – Edward hangja csontig hatoló volt.

A liftajtó bezárult.

„Akárhogy is, tönkreteszem a karrierjét, így többé nem tud fiatal nőket molesztálni… szánalmas büntetés egy olyan embernek, mint amilyen ő” – rázta meg a fejét.

„Jézusom, Bella!” – hirtelen a sarokba nyomott, szinte foglyul ejtett, arcomat maga felé emelte, szája a számon volt… nem igazán tudom, ez miért lepett meg, de meglepett. És csókjában benne rejlett a szenvedélyes kétségbeesés. Éreztem megkönnyebbülését, vágyát és még meglévő mérgességét, ahogy nyelve birtokba vette számat. Megállt csók közben, lebámult rám, teljes súlyával nekem dőlt, hogy nem tudtam mozdulni… és elakadt a lélegzetem, belekapaszkodtam, és felnéztem gyönyörű arcába, amibe belemaródott az elhatározottság, nyoma sem volt humornak.

„Ha bármi történt volna veled… ha bántott volna…” – éreztem, ahogy egész teste megremeg. „Telefon” – parancsolt rám csendesen –„Mostantól. Érted?”

Bólintottam és nagyot nyeltem. Szememet nem tudtam levenni félelmetes, hipnotizáló tekintetéről. Ahogy a lift megállt, kiegyenesedett és elengedett.

„Tökön rúgtad, azt mondta” – Edward hangja könnyedebbé vált… úgy gondoltam, megbocsátott.

„Igen” – suttogtam, még mindig bódultan csókja intenzitásától és szenvedélyes parancsától.

„Jó.”

„Apám lánya vagyok, Edward.”

„És én nagyon örülök, hogy az vagy” – lehelte és gúnyosan hozzátette „ És nekem csak észben kell tartanom ezt.”

Megfogta a kezem, kihúzott a liftből, megkönnyebbülten követtem. Azt gondoltam, hogy ennél már nem lesz talán rosszabb hangulatban.

„Fel kell hívnom Barney-t. Nem fog sokáig tartani” – tűnt el a dolgozószobában, ott hagyva a mérhetetlenül nagy nappaliban, hajótöröttként.

Mrs Cope az utolsó simításokat végezte a vacsoránkon. Rádöbbentem, mennyire éhes vagyok… de valamit tennem kellett.

„Segíthetek?” – kérdeztem.

Felnevetett.

„Nem, Bella. Készíthetek neked valami italt? Összetörtnek látszol.”

„Egy pohár bor jól esne.”

„Fehér legyen?”

„Igen, köszönöm.”

Leereszkedtem az egyik bárszékre. Mrs Cope egy pohár hűvös bort adott a kezembe. Nem ismertem fel, miféle bor, de nagyon ízletes volt, könnyedén siklott le a torkomon, csitította zaklatott idegeimet. Min is gondolkodtam a mai nap folyamán? Hogy mennyire élővé váltam, mióta Edwarddal találkoztam, hogy mennyire érdekes lett az életem azóta. Te jó ég, lehetne néhány unalmas napom?

Mi lenne, ha soha nem találkoztam volna Edwarddal? Bezárkóznék a lakásomba, beszélgetnék Jasperrel, teljesen ki lennék akadva a Jamesszel való összetűzésen... tudva azt, hogy újból szemtől szembe kellene vele állnom pénteken. Hát, ez az, minden esélyem meg van arra, hogy soha többé ne találkozzak vele. De akkor hol fogok dolgozni ezek után? Elkomorodtam. Erre eddig nem gondoltam... a szarba – van még egyáltalán munkahelyem?

„’estét, Gail” – mondta Edward ahogy visszatért a nappaliba, kiragadva ezzel gondolataimból. Egyenesen a borhűtőhöz ment és töltött magának is egy pohár bort.

„Jó estét Mr Cullen. A vacsora tíz percen belül kész, uram.”

„Jól hangzik.”

Edward felemelte a poharát.

„A rendőrfőnökök lányaira” – mondta, gyengéden pillantott rám.

„Cheers” – mormoltam, szintén felemelve poharamat.

„Mi a baj?”

„Nem tudom, van-e még munkahelyem.”

Oldalra döntötte a fejét.

„Még mindig szükséged van rá?”

„Természetesen.”

„Akkor még van.”

Egyszerűen. Látod? Ő az Univerzum Ura.

Szememet forgatva néztem rá, ő mosolygott.

Mrs Cope nagyon finom halpástétomot készített. Otthagyott bennünket, hogy élvezzük áldásos tevékenysége gyümölcsét. Jobban éreztem magam, így, hogy végre ettem valamit. Csak ültünk az étkező asztalnál és minden latba vetett hízelkedésem ellenére Edward nem árulta el, mit talált Barney James számítógépén. Végül ejtettem a témát, és úgy döntöttem, helyette megbirkózok Jake közelgő látogatása miatti bonyodalmakkal.

„Jake hívott” – mondtam hanyagul.

„Oh?” – fordult felém Edward teljes figyelemmel.

„Pénteken akarja szállítani a fényképeket.”

„Személyes fuvar. Milyen kedves tőle” – morogta Edward.

„El akar menni valahova. Egy italra... velem.”

„Értem.”

„És Rose és Emmett is valószínűleg visszaérkeznek” – mondtam gyorsan.

Edward letette a villáját, kérdően nézett rám.

„Pontosan mit is kérsz?”

„Nem kérek semmit. Közlöm veled a pénteki terveimet” – gurultam dühbe.

„Nézd, szeretnék találkozni Jake-el, és itt szeretne aludni. Akár itt alhat, akár nálam marad... de én is vele leszek.”

Edward szája kissé elnyílt. Elképedve nézett.

„Kikezdett veled.”

„Edward, az rég elmúlt. Részeg volt, én is az voltam, és te megmentetted a napot – nem fog újra megtörténni. Az ég szerelmére, ő nem James!”

„Jasper itt van. Vele elmehet.”

„Velem akar találkozni. Nem Jasperrel.”

Edward savanyúan nézett rám.

„Ő csak egy barát” – mondtam nyomatékosan.

„Nem tetszik ez nekem.”

Mi? Nos, habár... és nem tudtam uralkodni ingerültségemen.

„Csak mert neked nincs barátod. Azon az istenverte nőn kívül, aki a szart is kiverte belőled, az egyetlen, akit annyiféle módon basztál meg, amit én elképzelni sem tudok... és én nem jajveszékeltem, ha találkoztál vele!” – csattantam fel.

Edward meglepetten pislogott rám.

„Találkozni. Akarok. Vele.”

Kisördögöm riadót fújt. Toporzékolsz az apró lábaddal? Nyugodj meg....

A zöld szemek lángot vetettek.

„Ezt gondolod?” – sóhajtotta.

„Miről gondolok, mit?”

„Irináról. Azt szeretnéd, ha nem találkoznék vele?”

Szent varjú...

„Pontosan. Jobban szeretném, ha nem találkoznál vele.”

„Oh. Miért nem mondtad?”

„Mert itt nincs jogom ezt mondani. Te azt hiszed, ő az egyetlen barátod.”

Elkeseredetten vállat vontam... tényleg nem érti. Hogy a fenébe fordult a beszélgetés őrá? Én egyáltalán nem akartam gondolni sem rá.  Megpróbáltam visszatérni az eredeti témára:

„És nincs helye annak sem, hogy te mondd meg, találkozhatok-e vagy sem Jake-el. Nem érted?”

Edward csak nézett rám – zavartan, azt hiszem... Oh, vajon mire gondol?

„Itt maradhat, úgy gondolom” – mondta végül , de nem tudta elrejteni a hangjában rejlő húzódozást.

Halleluja!

„Köszönöm! Tudod, ha itt fogok lakni...” – hagytam abba hirtelen.

Edward bólintott. Értette, mint akarok mondani.

„Nem mintha nem lenne hely itt nálad” – vigyorogtam.

Lassan felfelé kunkorodott a szája sarka..

„Vigyorog rám, Miss Swan?”

„A leghatározottabban, Mr Cullen.”

Felálltam, letakarítottam a tányérainkat és bepakoltam a mosogatógépbe.

„Gail megtette volna.”

„Most én tettem meg” – néztem vissza rá. Mereven bámult rám.

„Dolgoznom kell” – mondta aztán bocsánatkérően.

„Szuper. Majd találok valamit.”

„Gyere ide” – rendelkezett, de hangja lágy és csábító volt, szemei égtek. Nem haboztam, a karjaiba sétáltam, átöleltem a nyakát. Körém fonta a karját, magához szorított és csak tartott. Elgyengültem... éreztem, hogy biztonságban vagyok vele, hogy kényeztet, szeret, mindezt együtt. Boldog voltam. Becsuktam a szemem és élveztem az érzést, ahogy magához ölelt. Szeretem bódító illatát, erejét... kiszámíthatatlanságát... az én Fifty-met

„Ne veszekedjünk” – suttogta. Belecsókolta hajamba és mélyet lélegzett.

„Mennyei illatod van,mint mindig, Bella.”

„Neked is” – suttogtam és megcsókoltam a nyakát.

És túl hamar elengedett.

„Rövid ideig fog tartani.”

Kedvetlenül barangoltam a lakásban. Edward még mindig dolgozott. Zuhanyoztam, átöltöztem a saját tréningruhámba és pólómba… és unatkoztam. Nem volt kedvem olvasni. Ha nyugodtan ülnék, szinte magamon érezném újra James ujjait…

Benyitottam régi hálószobámba, a szolgálók szobájába. Jake alhatna itt… tetszene neki a kilátás. Este negyed kilenc körül volt, a nap éppen eltűnt a látóhatáron, és a város fényei villódzni kezdtek alattam… fenséges látvány volt. Igen, Jake kedvelni fogja ezt a helyet. Lustán eltűnődtem rajta, vajon hova függeszti Edward a képeket. Jobb lenne, ha nem tenné őket sehova. Nem szeretem magamat nézni.

Ahogy visszafelé bandukoltam a folyosón, a játékszoba előtt találtam magam, és gondolkodás nélkül megnyitottam a kilincset. Edward általában zárva tartja ezt az ajtót, de meglepetésemre az ajtó kinyílt. Különös. Úgy éreztem magam, mint a gyerek, aki tudja, hogy tilosban jár, de besétáltam. Sötét volt bent. Felbillentettem a kapcsolót, a karnis alatti fény halványan derengett… pontosan, ahogy emlékeztem rá. Az utolsó ittlétem emlékei végigfutottak előttem. Az öv… megrezzentem. Most ártatlanul lógott, felsorakoztatva a többiek mellett az ajtó fogasán. Óvatosan végigfuttattam az ujjaimat rajtuk. A korbácsok,, ostorok. Huh… Ez az, amiről tárgyalni akarok Dr Bannerrel. Abba tudja valaki egyszerűen hagyni ezt az életmódot? Valószínűtlennek tűnik. Az ágyhoz ballagtam, leültem a lágy tapintású vörös selyemlepedőre, körbenéztem az egész… felszerelésen.

Mellettem a pad, fölötte a lovaglóostorok regimentje… rengeteg! Tényleg nem elég egy? Nos, minél kevesebbet beszélünk róla, annál jobb… aztán a nagy asztal. Azt még nem próbáltuk ki – akármit is csinál rajta. Szemem a Chesterfield kanapéra tévedt, és átültem arra. Ez is csak egy kanapé… semmi különös nincs benne – semmit nem lehet hozzákötni, legalábbis nem látok rajta olyant. Magam mögé néztem és megláttam a múzeumba való utazó ládát. Kíváncsiságom feléledt.

Mit tarthat benne Edward?

Ahogy felemeltem a tetejét, rádöbbentem hogy vérem a fülemben dobol. Miért vagyok ideges? Azért, mert ez olyan… tiltott dolog – mintha vétkeznék – mint ahogy azt is tettem. De ha feleségül akar venni, nos…

Szent baszás, mi ez… ?  Egy sor ez-az és bizarr eszközök, amikről fogalmam nem volt arról, hogy mik, vagy mire valók, óvatos rendben feküdtek a fiókban. Felvettem egyet. Puskagolyó formájú egy csomó kütyüvel. Hmmm… mi a poklot lehet ezzel kezdeni? Elmém visszariadt – nem mintha valami elképzelésem lett volna – jesszus, négy különböző méretben! Hajam égnek állt. Feltekintettem.

Edward az ajtóban állt engem nézett, arca kifejezéstelen. Mióta áll ott? Úgy éreztem magam, mint akit rajtakaptak a mézes bödön előtt.

„Helló” – mosolyogtam idegesen. Tudtam, hogy halálosan sápadt vagyok és a szemeim tagra nyíltak.

„Mit csinálsz itt?” – kérdezte halkan, de éreztem a hangsúlyából a megrovást.

Oh, a szarba… megint dühös? Elvörösödtem.

„Ööö… unatkoztam és kíváncsi voltam” – motyogtam, zavartan attól, hogy rajtakapott.

Azt mondta, legalább két órát dolgozni fog…

„Ez egy nagyon veszélyes kombináció.”

Hosszú mutatóujját végighúzta alsó ajkán, csendesen szemlélődve, szemét le nem véve rólam.

Szám kiszáradt. Nagyot nyeltem.

Edward lassan belépett a szobába, csendesen becsukta maga mögött az ajtót, szemei zölden égtek… szent tehén. Áthajolt a láda felett megtévesztően közömbösen. Benső istennőm nem tudta, hogy most a veszekedés vagy a szerelmeskedés ideje jött el.

„Szóval, pontosan mire is kíváncsi, Miss Swan? Talán ki tudom elégíteni kíváncsiságát.”

Hetvennyolcadik fejezet

Kelletlenül emeltem fel nehéz szemhéjamat, ahogy világosság öntötte el a szobát. Felnyögtem. Szédültem, lábaimat nem éreztem, Edward úgy körbefont, mint a repkény… nagyon melegem volt, mint, mint mindig. Tuti, hogy csak hajnali öt van, gondoltam, mert az ébresztő még meg sem szólalt. Kiszabadítottam magam Edward melegségéből, és ahogy kifordultam karjai közül, érthetetlenül motyogott valamit. Rápillantottam az órára. 8:45.

A szarba… El fogok késni. Basszus… Kimásztam az ágyból és berontottam a fürdőszobába. Pillanatok alatt megzuhanyoztam és kijöttem.

Edward felült az ágyban, rosszul leplezett óvatos mulatsággal bámult rám ahogy megpróbáltam egyszerre megtörölközni és a ruháimat összeszedni.

Lehet, arra várt, hogy a tegnap esti kinyilatkoztatására reagáljak – de per pillanat nem volt időm. Ellenőriztem kikészített ruhámat – fekete nadrág, fekete blúz… egy hangyányit olyan, mint Mrs R… de egy másodpercem sem volt már arra, hogy mást válasszak. Sietősen felvettem egy fekete melltartó-bugyi párost annak tudatában, hogy minden mozdulatomat figyeli. Ez… nyugtalanító volt. De ez az alsónemű párosítás jó lesz.

„Jól nézel ki” – dorombolt Edward az ágyból.

„Beteget jelenthetnél, tudod” – nézett rám azzal a pusztító, százötven százalékos bugyipattintó féloldalas mosolyával. Oh – annyira csábító volt. Benső istennőm provokatívan, száját biggyesztve nézett rám.

„Nem, Edward, nem tehetem. Én nem vagyok az a megalomániás gyönyörű mosolyú CEO, aki kedvére jöhet-mehet.”

„Szeretek kedvemre jönni-menni” – vigyorgott és rám villantotta ragyogó ferde mosolyát újabb fogakat villantva, HD Imax minőségben.

„Edward!” – feddtem meg. Hozzávágtam a törölközőt. Kinevetett.

„Gyönyörű mosoly, mi?”

„Igen. És azt is tudod, milyen hatással van rám” – tettem fel az órámat.

„Tudom?” – pislogott ártatlanul.

„Igen, tudod. Ugyanúgy hat rám, mint minden más nőre. Kezdek belefáradni, hogy látom őket ájuldozni.”

„Fárasztó?” – emelte fel a szemöldökét, még jobban szórakozva rajtam.

„Ne tegye az ártatlant, Mr Cullen – igazán nem áll önnek jól” – mormoltam háborogva, ahogy feltűztem lófarokba a hajam és felvettem fekete, magas sarkú cipőmet. Na, így megfelelően néztem ki. Amikor lehajoltam, hogy búcsúzóul megcsókoljam, megragadott és lehúzott az ágyra, fölém hajolt, fültől-fülig érő mosollyal. Oh, én… annyira szép volt; szemei csintalanul ragyogtak, kócos, éppen-most-keltem-ki-az-ágyból haja kócos, és az igéző mosolya. Most akar játszani? Fáradt voltam, még mindig a tegnap esti közlések kavarogtak a fejemben, amíg ő ragyog, mint a kifényezett gomb, kibaszottul szexis… oh, bosszantó vagy, Fifty.

„Mivel győzhetlek meg, hogy maradj?” – kérdezte kedvesen… szívem ugrott egy ütemet, és sebesen verni kezdett… maga volt a megtestesült csábítás.

„Nem tudsz” – morogtam, megpróbáltam kibontakozni öleléséből – „engedj el.”

Elbiggyesztette a száját, és én feladtam, vigyorogva végighúztam ujjamat szépen metszett ajkán – én Fiftym – annyira szeretem, minden hajmeresztő elbaszottságával együtt. És még el sem kezdtem átgondolni a tegnapi dolgokat, és hogy egyáltalán hogy is érzek velük kapcsolatban. Felemelkedtem, hogy megcsókoljam. Hosszan és keményen visszacsókolt, majd fürgén a lábamra állított, és ott maradtam bambán, elakadt lélegzettel és egy kissé ingatagon.

„Taylor elvisz. Gyorsabb így, mint parkolóhelyet keresni valahol… kint vár már az épület előtt” – mondta Edward kedvesen, és megkönnyebbültnek tűnt. A ma reggeli reakciómtól tartott? Az biztos, hogy tegnap éjjel – azaz ma hajnalban – kiderült, hogy nem hagytam itt.

„Rendben, köszönöm” – motyogtam, csalódottan amiatt, hogy függőleges helyzetbe kerültem, megzavarodva habozása miatt, és enyhén bosszankodva amiatt, hogy megint nem vezethetem a Saab-omat. De igaza volt, természetesen – Taylorral gyorsabb lesz odaérnem.

„Nos, élvezze a lustálkodást, Mr Cullen. Szeretném, ha maradhatnék, de a fazon, akinek a tulajdonában van a cég, ahol dolgozom, nem díjazná, ha az alkalmazottjai valami forró szex  miatt lógnának” – vigyorogtam és felmarkoltam a táskámat.

„Ami engem illet, Miss Swan, kétségem nincs afelől, hogy díjazná. Igazából, valószínűleg ragaszkodna hozzá.”

„Miért maradsz ágyban? Nem jellemző rád.”

Feje mögött összefonta kezét és rám vigyorgott.

„Mert megtehetem, Miss Swan.”

Fejemet csóváltam.

„Később, baby” – fújtam egy csókot felé, és kívül voltam az ajtón.

Taylor várt rám, és úgy tűnt  tudta, hogy késében vagyok, mert úgy száguldott, mint aki a pokolból szabadult el, és 9:15-re bent voltam  a munkahelyemen. Hálás voltam, amikor beállt a járda mellé – hálás, hogy még életben voltam… Jézusom, ijesztő módon vezetett… és hálás voltam, hogy nem késtem rettenetesen sokat – csak tizenöt percet.

„Köszönöm, Taylor” – motyogtam, hamuszürke arccal. Eszembe jutott, Edward mondta, hogy Taylor tankot is vezetett… lehet a Nascaron is vezetett már.

„Bella” – bólintott búcsúzóul. Berontottam az irodámba, amikor feltűnt, hogy Taylor túltette magát a formális Miss Swan-ozáson. Ez megmosolyogtatott.

Claire rám vigyorgott, ahogy átszáguldottam a portán az íróasztalom felé tartva.

„Bella” – kiabált James értem – „gyere ide.”

Oh, a szarba.

„Szerinted hány óra van?” – förmedt rám.

„Sajnálom. Elaludtam” – vörösödtem el.

„Ne történjem meg még egyszer. Készíts nekem kávét. Azután szükségem lenne rád, hogy megírj néhány levelet – igyekezz vele” – kiabál rám, és ezzel elbocsátott. Miért volt dühös ennyire? Mi volt a baja? Kisiettem a konyhába, hogy elkészítsem a kávéját. Lehet, mégis lógnom kellett volna. Inkább valami izgi dolgot tehettem volna Edwarddal… vagy reggelizhettünk volna… vagy csak beszélgethettünk volna – egészen újszerűen.

James alig vett tudomást a jelenlétemről, amikor visszamerészkedtem az irodájába a kávéval. Elém lökött egy alig olvasható firkálmányt.

„Gépeld le ezt, hozd vissza aláírásra, majd másold le és küldd el minden szerzőnek.”

„Igen, James.”

Fel sem pillantott rám, ahogy kijöttem tőle. Apám, azért dühös, mert…

Megkönnyebbülés volt, hogy leülhettem az asztalomhoz. Amíg a rendszer felállt a gépemen, kortyoltam a teámból.

Megnéztem a leveleimet.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Hiányzol

Dátum : 2009. június 17 09:05

Címzett : Isabella Swan

Kérlek, használd a telefonodat.

x

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Swan

Tárgy:  Rendben, egy kis időre

Dátum : 2009. június 17 09:33

Címzett : Edward Cullen

A főnököm dühös.

Téged okollak, te tartottál vissza… trükkökkel.

Szégyellned kellene magad miatta.

Isabella Swan

James Smith asszisztense, kinevezett szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Trükkmicsodák?

Dátum : 2009. június 17 09:40

Címzett : Isabella Swan

Nem kell dolgoznod, Isabella.

Fogalmad nincs róla, hogy mennyire elborzaszt a trükközésem.

De szeretlek visszatartani ;)

Kérlek, használd a telefonodat. Oh, és gyere hozzám feleségül.

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Swan

Tárgy:  Az alkotásért élek

Dátum : 2009. június 17 09:44

Címzett : Edward Cullen

Tudok a természetes akadékoskodó hajlamaidról, de hagyd abba. Beszélnem kell a pszichiátereddel.

Csak akkor adok választ a kérésedre.

Nem vagyok ellene a bűnben élésnek.

Isabella Swan

James Smith asszisztense, kinevezett szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  TELEFON

Dátum : 2009. június 17 09:48

Címzett : Isabella Swan

Isabella, ha Dr Bannerrről akarsz tárgyalást kezdeni, akkor HASZNÁLD A TELEFONODAT… és ez nem kérés.

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Oh, a szarba… mos ő is mérges rám. Nos, felőlem fel is robbanhat, mit törődöm vele. Elővettem a telefonomat a táskámból és szkeptikusan vizsgálgattam… És ahogy nézegettem, megszólalt. Oh, a francba, nem bír békén hagyni?

„Igen” – förmedtem a telefonra.

„Bells, szia…”

Jake?

„Jake! Mi van veled?” – Jézus, de jó volt hallani a hangját.

„Én jól vagyok, Bella. Izé, nézd – még együtt jársz azzal a Cullenel?”

Oh, a szarba… hova akar ezzel kilyukadni?

„Ööö-igen…Miért?”

„Na. Mert megvette az összes rólad készült fotót, és arra gondoltam, hogy én vihetném fel pénteken azokat Seattle-ba. A kiállítás csütörtökön zár be, úgyhogy péntek estére ott lennék velük, kiraknám őket… És talán elmehetnénk inni egyet, vagy valami. Igazából… azt reméltem, hogy találunk egy helyet, ahol bulizhatunk.”

„Oh, Jake, ez szuper. Ja, biztos vagyok benne, hogy össze tudunk hozni valamit. Beszélek Edwarddal és visszahívlak, oké?”

„Szuper – várom a hívásodat. Szia, Bells.”

„Szia…” – és már le is tette.

Szent varjú… nem hallottam Jake-ről a megnyitó óta. És meg sem kérdeztem tőle, hogy ment, vagy hogy adott-e el mást is – jó kis barát vagyok. Na… a péntek estét Jake-el tölthetném. Vajh, mit szól ehhez Edward? Ráébredtem, hogy alaposan beleharaptam a szám szélébe. Fájt. Ohó, Edward kétféle normával méri a dolgokat. Ő – megrázkódtam a gondolattól – megfürdetheti a gané-szutykos volt szertőjét, én valószínűleg egy egész kamionnyi szemrehányást kapok, ha szeretnék egy italra elmenni Jake-el. Hogy is oldjam meg ezt?

„Bella!” – rántott ki álmodozásomból James hangja. Még mindig dühös?

„Hol az a levél?”

„Ahem – készül.” – a francba, min baja van?

Dupla gyorsasággal gépeltem le a levelet, kinyomtattam és idegesen mentem James irodájába.

„Tessék” – tettem le a levelet az asztalára és sarkon fordultam, hogy kiiszkoljak. James gyorsan rávetette a levélre kritikus, átható kék tekintetét.

„Nem tudom, mit csinálsz odakint, de én a munkádért  fizetlek, Bella” – kiabált velem.

„Biztos vagyok benne, James” – mormoltam bocsánatkérően. Éreztem, ahogy lassan elönti a pír az arcomat.

„Ez tele van hibával” – förmedt rám – „javítsd ki.”

Baszd meg. Kezd hasonlítani valakire, akit ismerek… de Edward gorombaságát el tudom viselni. James kezdett feldühíteni.

„És készíts nekem kávét, amíg ezzel megbirkózol.”

„Bocsánat” – suttogtam, és olyan gyorsan kiiszkoltam az irodájából, ahogy csak tudtam.

Szent baszás… kezd kibírhatatlanná válni.

Visszaültem az asztalomhoz, sietősen újragépeltem a levelét, és ellenőriztem, mielőtt kinyomtattam. Na, most már tökéletes. Elkészítettem a kávéját is, közben szemforgatva tudósítottam Claire-t, hogy nyakig érő szarban vagyok. Nagy levegőt vettem és beszáguldottam James irodájába újból.

„Jobb” – dünnyögte kelletlenül, de aláírta a levelet.

„Másold le, irattárazd az eredetit és küldd másolatot minden szerzőnek. Érted?”

„Igen” – nem vagyok hülye – „James, valami baj van?”

Felpillantott, kék szeme elsötétült, ahogy tekintete fel-le vándorolt rajtam… megállt bennem az ütő.

„Nincs.”

Válasza tömör, nyers és elutasító volt. Úgy álltam ott, mint valami idióta, ami állítólag ugye nem vagyok… majd kiténferegtem a szobájából. Lehet ő is valami személyes zűrzavarral küzd. Uhh, csak ilyenekkel vagyok körülvéve. Elballagtam a másológép helyiségébe – ami természetesen begyűrt papírproblémáktól gyötörtetett – és amikor azt megszüntettem, kifogyott a papír. Úgy tűnt, ez nem az én napom.

Amikor végül visszatértem az asztalomhoz és elkezdtem borítékolni a leveleket, megcsörrent  a telefonom. Az üvegfalon keresztül láttam, hogy James éppen telefonált. Fogadtam a hívást – Jasper volt.

„Szia Bella – hogy telt az éjszakád?”

Az éjszakám… gyorsan végigfutottak az elmúlt éjjel történései előttem – Edward, ahogy térdel, makaróni és sajt, a sírás, a rémálom… a szex. Ahogy megérinthettem.

„Hát… jól” – dörmögtem nem valami meggyőzően.

Jasper rövid szünet után úgy döntött, hogy elfogadja a visszautasításomat.

„Szuper. Elkérhetem a kulcsokat?”

„Persze.”

„Körülbelül fél óra múlva ott leszek nálad. Van időd egy kávéra?”

„Ma nincs. Elkéstem és a főnököm olyan, mint egy dühös medve akinek a feje is fáj és mérgezett bogyókat dugtak fel a seggébe.”

„Kellemetlenül hangzik.”

„Kellemetlen és undorító” – vihogtam.

Jasper nevetett. A kedvem kissé felvidult.

„Oké… fél óra múlva találkozunk Bella” – és letette.

Felnéztem Jamesre, ő visszabámult rám… oh, a szarba. Hangsúlyozottan nem vettem róla tudomást és folytattam a borítékolást.

Fél óra múlva csörgött a telefonom.

„Megint itt van. Itt a portán. A szőke isten” – mondta Claire, aki a maga édeskés módján hozta tudomásomra, hogy Jasper megérkezett.

Élvezet volt találkozni Jasperral minden tegnapi fájdalom és a főnököm mai rossz kedvének kellemetlensége ellenére… de túl hamar elbúcsúzott.

„Találkozunk ma este?”

„Várhatóan Edwarddal leszek” – pirultam el.

„Te aztán jól kifogtad” – állapította meg Jasper kedélyesen.

Vállat vontam – ha csak kifogtam volna. És ebben a pillanatban döbbentem rá, hogy nem egyszerűen mostanra fogtam ki, hanem egész életemre szólóan. És csodálatosképpen Edward ugyanígy érez a jelek szerint. Oh, istenem…

Jasper gyorsan megölelt.

„Később, Bella”

Visszatértem az asztalomhoz. Közben küzdöttem újkeletű érzéseimmel. Oh, mit meg nem tennék egy-egy napi egyedüllétért, és csak átgondolhatnék mindent… !

„Hol voltál?” – tornyosult fölém hirtelen James.

„Némi dolgom volt a portánál” – igazán kezdett az idegeimre menni.

„Nos. Az ebédemet akarom. A szokásosat.” – mondta összefüggéstelenül és visszadobogott az irodájába.

Miért nem maradtam otthon Edwarddal? Benső istennőm karba fonta a kezét, csücsörített – erre a kérdésre ő is szerette volna tudni a választ. Felkaptam táskámat, telefonomat és irány az ajtó, miközben ránéztem az üzeneteimre.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Hiányzol

Dátum : 2009. június 17 10:06

Címzett : Isabella Swan

Túl nagy az ágyam nélküled.

Mégis dolgoznom kell, úgy tűnik.

Még a megalomán CEO-nak is van tennivalója…

X

Edward Cullen

Az ujjával malmozó CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

És egy másik, egy kicsivel korábbról.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Diszkréció

Dátum : 2009. június 17 09:50

Címzett : Isabella Swan

A bátorság legjobb része.

Kérlek legyél megfontolt… a munkahelyi e-maileidet ellenőrzik. HÁNYSZOR KELL EZT ELMONDANOM?

Igen. Kiabálnak a nagybetűk, ahogy te mondod. HASZNÁLD A TELEFONODAT.

Dr Banner holnap tud fogadni bennünket.

X

Edward Cullen

Még mindig bosszús CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

És van egy még későbbről… oh, ne!

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Poloskák

Dátum : 2009. június

Címzett : Isabella Swan

Nem válaszoltál.

Kérlek, mondd, hogy rendben vagy.

Tudod, hogy mennyire aggódom.

Elküldöm Taylort, hogy megnézzen.

X

Edward Cullen

Túl-aggodalmas CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

A szemeimet forgattam… és felhívtam. Nem akartam, hogy aggódjon.

„Edward Cullen telefonja, Angela Weber beszél.”

Oh… annyira zavarba hozott, hogy nem Edward vette fel a telefont, hogy megálltam az utcán. Egy fiatal férfi mérgesen motyogott mögöttem, ahogy elkanyarodott, nehogy belém ütközzön. Az ételbár zöld napvédő ernyője alatt álltam.

„Halló? Segíthetek valamiben?” – szakította meg Angela a kényelmetlen csendet.

„Sajnálom… ööö – azt reméltem, beszélhetek Edwarddal…”

„Mr Cullen megbeszélést tart” – mondta gyakorlottan - „esetleg hagyna üzenetet?”

„Meg tudná neki mondani, hogy Bella hívta?”

„Bella? Mint Isabella Swan?!”

„Ööö… igen” – kérdése megzavart.

„Tartsa egy pillanatig, kérem, Miss Swan.

Udvariasan végighallgattam, ahogy letette a telefont, de nem igazán tudtam, mire számítsak.

Egy pillanattal később Edward volt vonalban.

„Jól vagy?”

„Igen, rendben van minden.”

Hallottam, hogy nagyot fúj, ahogy kiengedte visszatartott lélegzetét. Megnyugodott.

„Edward, miért ne lennék jól?” – suttogtam nyugtatóan.

„Általában gyorsan válaszolsz az e-maileimre. Aggódtam” – mondta csendesen… majd valaki máshoz beszélt.

„Nem, Angela! Mondja meg nekik, hogy várjanak!” – mondta ridegen… oh, mennyire ismerem én ezt a hangot!

Nem hallottam Angela válaszát.

„Nem. Azt mondtam, várjanak!” – hangja, mint a jég.

„Edward, elfoglalt vagy. Csak azért hívtalak, hogy tudd, jól vagyok – csak nagyon elfoglalt vagyok. James csattogtatja az ostort. Ööö – vagyis…” – elvörösödtem, és mély hallgatásba merültem. Edward egy pillanatig nem szólt semmit.

„Csattogtatja az ostort, mi? Nos, volt olyan idő, amikor azt mondtam volna, hogy szerencsés férfi” – mondta száraz humorral.

„Ne engedd, hogy föléd kerüljön, baby” – hallani lehetett vigyorát.

„Edward!” –méltatlankodtam.

„Csak figyelj oda – ennyi az egész. Nézd, örülök, hogy rendben vagy. Mikor menjek érted?”

„Majd megírom e-mailben.”

„A telefonodról” – mondta figyelmeztetően.

„Igen, uram!” – feleltem ingerülten.

„Később... baby.”

„Szia.”

De tovább tartotta a vonalat.

„Tedd le” – róttam meg, mosolyogva.

Nagyot sóhajtott a telefonba.

„Azt kívánom, bár ne mentél volna dolgozni ma reggel.”

„Én is. De dolgom van. Tedd le.”

„Tedd le te” – lehelte. Oh, a játékos Edward – kedvelem a játékos Edwardot.

Hmm... Szeretem Edwardot, és kész.

„Itt már tartottunk...”

„Beharapod a szád szélét.”

A szarba... igaza volt. Honnan tudja? Levegő után kaptam.

„Látod, azt hiszed, nem ismerlek, Isabella. De jobban ismerlek, mint ahogy gondolod”- mormolta csábítóan, olyan módon, amivel el tudott lágyítani.. és nedvessé tenni – oh, istenem.

„Edward, majd később beszélgetünk. De most... tényleg azt kívánom, bár ne jöttem volna el reggel.”

Szinte éreztem, ahogy széles vigyor önti el arcát.

„Várom az e-mailjét, Miss Swan.”

„Szép napot, Mr Cullen.”

Letette, és a falatozó hideg üvegfalához támaszkodtam... oh, istenem, még telefonon keresztül is a magáénak tudhat. Megráztam a fejem, hogy kitakarítsak belőle minden Cullennel kapcsolatos gondolatot. Bementem a falatozóba... James miatt elkomorodtam.

James haragosan nézett, amikor visszatértem.

„Nem baj, ha most veszem ki az ebédidőmet?” – kérdeztem óvatosan. Felnézett rám,  ábrázata még savanyúbb lett.

„Ha kell” – förmedt rám.

„Negyvenöt perc. Be kell pótolnod a a reggeli késést.”

„James, kérdezhetek valamit?”

„Na?”

„Olyan... mintha kiborultál volna valamin. Megbántottalak valamivel?”

Futólag rám pillantott.

„Nem hiszem, hogy kedvem van felsorolni vétségeid listáját pont most. Dolgom van.”

Ezzel tovább bámulta az előtte levő képernyőt, végleg elbocsátva ezzel.

Whoa... mit tettem? Megfordultam és kisétáltam az irodából. Egy másodpercig azt hittem elsírom magam. Miért ez a hirtelen és intenzív utálat irántam? Egy nagyon kellemetlen idea fészkelte be magát a fejembe, de nem akartam tudomást venni róla. Nem akartam ezzel a szarsággal foglalkozni most – volt elég saját problémám. Kimentem a közeli Starbucks kávézóba, rendeltem egy tejeskávét és leültem az ablak mellé. Elővettem az iPodomat a táskámból és bedugtam a fülhallgatót a fülembe. Véletlenszerűen választottam egy számot és megnyomtam az ismétlő gombot. Zenére volt szükségem a gondolkodáshoz.

Van időnk arra, hogy élünk?

Van időnk arra, hogy éljünk?

Tisztán haladunk át rajta?

Rendben tesszük a dolgunkat?

Részei vagyunk az itteni tervnek?

Van időnk arra, hogy éljünk?

Gondolataim keveregtek. Edward a szadista... Edward a szolgáló... Edward érintéssel kapcsolatos félelmei... Edward Ödipuszi komplexusa... Edward, ahogy Laurent fürdeti... felnyögtem és behunytam a szemem. Ez az utolsó kép gyakran visszatért. Hozzámehetek én ehhez az emberhez? Túl sok mindent kell felvállalni vele. Komplikált, nehéz ember, de mélyen legbelül tudtam, hogy nem akarom elhagyni őt, minden problémája ellenére... soha nem tudnám elhagyni. Szeretem őt. Olyan lenne ha elhagynám, mintha levágnák  a jobb karomat. Soha nem éreztem még magamat ennyire élőnek, ennyire életerősnek. Találkoztam mindenféle fajta kicsapongó, őrjöngő érzéssel és új élménnyel, mióta vele találkoztam... nem volt egy unalmas pillanatom Fifty-vel. Ha visszatekintek a két hónappal ezelőtti, Edward előtti életemre, mintha minden fekete és fehér lett volna... mint Jake képei... és most, az egész világ gazdag, fényes, színekkel átszőtt. Mintha egy kápráztató fénysugárban lennék... Edward vakító fényében...

A napok átalakultak,

Jegesek és fényesek lettek,

Tökéletes időnk volt a repülésre.

Szeretettel elmosolyodtam, és gondolataim átsiklottak Ikaruszra – még mindig túl közel repülök a naphoz... tökéletesnek tűnik az idő a repülésre. Tovább mosolyogtam. Repülni Edwarddal... ki tud ellenállni egy olyan férfinek, aki tud repülni?

Szóval, hogy tudnám mindezt feladni? Mintha felbillentett volna egy kapcsolót és világosságot teremtett volna körülöttem. Egy tanfolyamon vettem részt, Mr Cullen vezetésével. Sok dolgot megtudtam magamról...és a testemről... a határaimról, tűrőképességemről, türelmemről... hogy mennyire tudok szeretni.

Villámként vágott belém a felismerés, hogy amire szüksége van, amihez joga van... és amit soha nem kapott meg a kokainos kurvától, az a feltétel nélküli szeretet. Tudom szeretni feltétel nélkül?

Tudom, hogy érzelmileg sérült, de nem hiszem, hogy ez orvosolhatatlan. Sóhajtottam és felidéztem Taylor szavait. ’Ő jó ember, Miss Swan. ’ Sok jelét láttam jóságának; jótékonykodását, üzleti életbeni etikáját, nagylelkűségét, és ennek ellenére ő nem látja önmagát. Nem érzi, hogy megérdemel bármilyen szeretetet. Élettörténetét tekintve már értem önutálatát, hogy miért nem engedett magához közel senkit. Könnyek bizseregtek és gyűltek a szememben, ahogy felidéztem, amikor védőfalának utolsó darabjai is leomlottak, amikor megengedte, hogy megérintsem... Jesszus, Lauren és a hozzá fűződő őrület vezetett bennünket idáig. Lehet, hálásnak kellene lennem... A tény, hogy Edward megfürdette őt, már nem hagyott keserű érzést maga után. Kíváncsi lettem, milyen ruhákat adott neki. Remélem, nem a szilvakék ruha volt az. Azt kedvelem.

Tehát, tudom szeretni ezt a férfit, minden problémájával, feltétel nélkül? Mert ez a minimum, amit megérdemel. Még így is meg kell ismernie bizonyos határokat, olyan apró dolgokat, mint az empátia, és hogy kevésbé akarja szabályozni az életemet. Azt mondta, nem érzi már kényszerét annak,  hogy bántson... talán Dr Banner képes lesz némiképpen megvilágosítani ezt számomra.

Alapvetően ez volt az, ami a leginkább aggasztott – hogy szüksége volt arra hogy bántson valakit, és mindig talált olyan hasonló gondolkodású nőt, akinek erre szintén szüksége volt. Elkomorodtam. Igen, erre a megnyugtatásra szükségem volt. Én akarok ennek az embernek a mindene leni, az ő Alfája és Omegája, és minden, ami ezek között van. Az biztos, hogy képes beszélni a dolgokról, de képes-e megtenni is azokat?

Így keresem a szökés lehetőségét,

Amit ahelyett határoztunk el,

El kell hagynunk a tömeg sodrását, ami

Összefűzött bennünket ebben a hitvány közösségben,

És te miért ne próbálnád meg?

Tökéletes az idő a repülésre.

Remélhetőleg Banner tudja a válaszokat és talán... lehet, hogy igent tudok mondani. Edward és én meg tudjuk találni a tökéletes időt a repülésre...

Kibámultam a nyüzsgő, jövő-menő ebédidejét töltő Seattle-re.Mrs Edward Cullen – ki gondolta volna?

Ránéztem az órámra.

A szarba!

Felugrottam a székről, kilibbentem az ajtón – egy egész órát töltöttem el egy helyben ülve. Hova repült az idő? James eget verően ideges lesz!

Visszalopakodtam az asztalomhoz. Szerencsére nem volt az irodában. Úgy tűnt, megúszom. Buzgón bámultam a képernyőmet, bár vakon. Megpróbáltam gondolataimat visszaterelni a munkához.

„Hol voltál?”

Felugrottam. James karba font kézzel állt mögöttem.

„A pincében. Másoltam” – hazudtam.

James vékony, hajthatatlan vonallá préselte össze száját.

„6:30-kor indulok a repülőtérre. Azt akarom, hogy addig maradj itt.”

„Oké” – mosolyogtam olyan kedvesen, amilyen kedvesen csak tudtam.

„Szeretném, ha a New York-i programomat kinyomtatnád és lemásolnád 10 példányban. És csomagold be a brosúrákat. És hozz kávét” – förmedt rám és besétált a irodájába.

Megkönnyebbülten sóhajtottam, kiöltöttem a nyelvemet rá, ahogy becsukta az ajtaját.

Gazember!

Négy órakor Claire csengetett fel a recepcióról.

„Alice Cullen keres téged.”

Alice...? Reméltem, nem akar most flangálni a sétálóutcában?

„Szia Alice!”

„Bella, szia, hogy vagy?” – valami miatt túl izgatottnak tűnt a hangja.

„Jól... sok a dolgom ma. És te?”

„Unatkozom! Találnom kellett valamit, amit csinálhatok, így születésnapi partit szervezek Edwardnak.”

Edward születésnapja...? Puff... fogalmam sem volt erről.

„Mikor lesz?”

„Tudtam, tudtam, hogy nem mondja el neked! Szombaton. Anya és Apa szeretné, ha mindenki átjönne egy ebédre, vagy vacsorára, hogy megünnepeljük. Hivatalosan is meghívlak.”

„Oh, nos, ez igazán kedves. Köszönöm, Alice.”

„Már felhívtam Edwardot és megmondtam neki, ő adta meg ezt a számodat.”

„Szuper...” – gondolataim elkalandoztak – mi a bánatot vegyek Edwardnak születésnapjára? Szent varjú, mit vehetsz egy embernek, akinek mindene megvan?

„És talán a jövő héten elmehetnénk ebédelni?”

„Persze… mi a véleményed a holnapi napról? A főnököm New Yorkban lesz.”

„Oh, az még szuperebb, Bella. Hány órakor?”

„Mondjuk 12:45-kor?”

„Ott leszek. Szia Bella.”

„Szia” – és letettem én is.

Edward. Születésnap. Mi a jó bánatot vegyek neki?

Feladó: Isabella Swan

Tárgy:  Aggastyán

Dátum : 2009. június 17 16:11

Címzett : Edward Cullen

Kedves Mr Cullen

Mikor, pontosabban, hol akartad megmondani?

Mit vegyek az én öreg barátomnak a születésnapjára?

Talán néhány új elemet a hallókészülékébe?

B x

Isabella Swan

James Smith asszisztense, kinevezett szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: 

Dátum : 2009. június 17 16:20

Címzett : Isabella Swan

Ne gúnyolódj az öregekkel.

Örülök, hogy élénk vagy és csipkelődsz.

Alice az, aki megmondhatja.

Az elem mindig jól jön.

Nem szeretem a születésemet ünnepelni.

X

Edward Cullen

Süket, mint a nagyágyú CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Swan

Tárgy:  Hmmmm

 Dátum : 2009. június 17 16:24

Címzett : Edward Cullen

Kedves Mr Cullen

Elképzeltem, ahogy a száját biggyesztette, ahogy az utolsó mondatot írta.

Ez érdekes hatással volt rám.

B xoxox

Isabella Swan

James Smith asszisztense, kinevezett szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Szemforgatás

Dátum : 2009. június 16:29

Címzett : Isabella Swan

Miss Swan

HASZNÁLJA A TELEFONJÁT!!!!

x

Edward Cullen

Viszkető tenyerű CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Megforgattam a szemeimet… mi a baja az e-mailekkel?

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Ösztönzés

 Dátum : 2009. június 17 16:33

Címzett : Edward Cullen

Kedves Mr Cullen

Ah… nem sokáig tud nyugton maradni a viszkető tenyere, ugye?

Kíváncsi vagyok, Dr Banner mit mondana erről.

De már tudom, hogy mit adok születésnapodra.

;)

Bx

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Angina

Dátum : 2009. június 17 16:38

Címzett : Isabella Swan

Miss Swan

Nem gondolom, hogy a szívem ki fog bírni még egy ilyen e-mailt… vagy a nadrágom, példának okáért.

Viselkedj.

x

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Próbálkozom

Dátum : 2009. június 17 16:42

Címzett : Edward Cullen

Edward

Próbálok dolgozni a követelőző főnököm számára.

Kérlek, ne zavarj a továbbiakban, próbáld magad visszafogni.

Az utolsó e-mailed majdnem felgyújtott.

x

Ui: tudnál jönni értem 6:30-kor?

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Ott leszek

Dátum : 2009. június 17 16:48

Címzett : Isabella Swan

Semmi nem okozna annál nagyobb örömöt.

Igazából, elég sok dologra tudok gondolni, ami nagyobb örömet okozna, és mindegyikben benne vagy te is.

x

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Elpirultam, ahogy olvastam a válaszát… és megráztam a fejem. Levelezésben jók vagyunk, de tényleg beszélnünk kellene… lehet, miután találkozom Bannerrel. Letettem a telefonom az asztalra, és befejeztem jelentéktelen pénztár egyeztetési feladatomat.

18:15-re az iroda kiürült. Mindet elkészítettem James részére, a taxiját is megrendeltem, ami majd a repülőtérre viszi. Már csak a dokumentumait kell a kezébe adnom. Idegesen néztem be az üvegfalon, de még mindig mélyen belemerült a telefonálásba, és én nem akartam félbeszakítani – nem a mai pocsék hangulatában.

Ahogy ott ültem és várakoztam rá, ráébredtem, hogy ma még nem ettem. Oh a szarba… ez Fiftynek nem fog tetszeni. Gyorsan lementem a konyhába, megnézni, hogy maradt-e egy kevés keksz.

Éppen a dobozt nyitottam, amikor James váratlanul felbukkant a konyhaajtóban. Megijedtem.

Oh… mit keres itt?

Bámult rám.

„Nos, Bella… azt hiszem ez jó időpont arra, hogy beszéljünk a hibáidról.”

Belépett és becsukta maga mögött az ajtót. A szám kiszáradt, fejemben a riasztócsengő hangosan, áthatóan kolompolt. Oh, bassza meg.

James szája grimaszos mosolyba rándult, szemei mély, sötét, kobalt színbe váltottak.

„Végül sikerült, hogy egyedül találjalak” – mondta, és lassan megnyalta alsó szája szélét.

Mi?

„És most… ugye jó kislány leszel?”