Nyolcvanharmadik fejezet

Benső istennőm összehúzta szemeit csendes, körmönfont elmélkedése közben. Mi is tudunk játszani…. Az alapokat megtanultam  a Heathmanban az étkezés ideje alatt. Bekaptam egy falatot a sügéremből. Hmmm. Elolvad a szájban, istenien finom… Becsuktam a szemem, élveztem az ízeket. Amikor újra kinyitottam a szemeimet, belekezdtem Edward Cullen elcsábításába. Nagyon lassan felhúztam szoknyám szélét, hogy a combom jobban kilátsszon.

Edward egy pillanatra megállt az evésben, egy villányi hal lebegett a félúton a szája felé.

Érints meg…

Majd folytatta az evést. Újabb falatot vettem a számba, ezúttal úgy tettem, mintha ott sem lenne. Letettem a késem, ujjaimat végigfuttattam combom alsó részén, finoman megütögetve bőrömet ujjam begyével. Ez még számomra is őrjítő volt… főleg, mert én is vágyakoztam az ő érintésére. Edward újból szünetet tartott evés közben.

„Tudom mit csinálsz” – hangja halk, rekedt volt.

„Tudom, hogy tudja, Mr Cullen” – válaszoltam érzékien – „ez a célom.” Felcsippentettem egy szál spárgát, lassan oldalra pillantottam félig leeresztett szempilláim alól és belemártottam a spárga hegyét a hollandi szószba, körbe-körbe mozgatva azt.

„Nem fogod ellenem fordítani a fegyveremet, Miss Swan” – vigyorgott, és elvette a spárgát tőlem – csodálatos és bosszantó módon sikerült nem megérintenie. Nem, ez így nem jó…ez nem illett a terveimbe.

Gah!

„Nyisd ki a szád” – parancsolta lágyan.

El fogom veszíteni ezt az akaraterő harcot. Ráemeltem a szemem, az övé ragyogó zölden lángolt. Kissé szétnyitottam az ajkaimat, nyelvemet végigfuttattam alsó ajkamon. Edward halványan elmosolyodott, szemei sötétebbek lettek.

 „Nagyobbra…” - lehelte, szája kissé elnyílt. Láttam a nyelvét… magamban felnyögtem.

Egy pillanatra beleharaptam a szám szélébe, majd tettem, amit kért. Hallottam, ahogy élesen szívta be a levegőt… aha, nem teljesen érzéketlen. Jó… végül is fülön csípem. Benső istennőm égbe lökött ököllel ugrott fel kanapéjáról.

Szememet szemébe fúrva számba vettem a spárgát, és gyengéden megszívtam… kényeskedve… a végét. A hollandi szósz nyálcsordítóan finom volt. Majd beleharaptam a spárgába, halkan felmordulva az élvezettől.

Edward becsukta a szemét… IGEN! Amikor kinyitotta, láttam, hogy pupillái kitágultak. A hatás azonnali volt. Felmordultam, kinyújtottam a kezem és megérintettem a combját. Meglepetésemre a másik kezével megfogta a csuklómat.

„Oh, nem, ezt nem teheti Miss Swan” – mormolta halkan. Felemelte kezemet a szájához, finoman hozzásimította ajkát, és én fészkelődni kezdtem…

Végre! Még, kérlek…

„Ne érj hozzám” – rótt meg csendesen, és kezemet visszatette a térdemre.

Ez bosszantó volt – ez a rövid, nem kielégítő érintkezés.

„Nem játszol tisztességesen.”

„Tudom” – vette fel a pezsgőspoharat, felemelte, hogy köszöntőt mondjon. Utánoztam.

„Gratulálok az előléptetésedhez, Miss Swan.”

Összeütöttük a poharakat. Elpirultam.

„Igen, egy kicsit váratlan volt.”

Összehúzta szemöldökét, mintha valami kellemetlen gondolat suhant át volna a fejében.

„Egyél” – parancsolt rám –„Nem viszlek haza addig, amíg nem eszel meg mindent. Majd utána igazán ünnepelhetünk.”

Arca lángolt, szinte nyers volt… tiszteletet parancsoló. És én elolvadtam.

„Nem vagyok éhes. Vagyis nem ételre vágyom.”

„Megrázta a fejét, mondhatom, jól szórakozott, de ugyanakkor összehúzott szemmel nézett rám.

„Egyél. Vagy keresztülfektetlek a térdemen, itt és most, és szórakoztatjuk a vacsorázó vendégeket.”

Szavai nyomán izegni-mozogni kezdtem. Nem meri megtenni! Ő és az a viszkető tenyere. Összeszorítottam a szám és rámeredtem. Felcsippentett egy spárgát, a hegyét bemártotta a hollandi szószba.

„Tessék” – mormolta halk, őrjítő hangon. Készségesen engedelmeskedtem.

„Tényleg nem eszel eleget. Fogytál, mióta ismerlek” – mondta gyengéden.

Nem igazán akartam gondolni a súlyomra. Az igazság az, hogy szeretek ilyen vékony lenni. Lenyeltem a spárgát.

„Én csak haza karok menni és szeretkezni veled” – nyafogtam búsan. Edward vigyorgott.

„Mint ahogy én is. És fogunk is. Egyél végre.”

Vonakodva tértem vissza az ételemhez, és ettem. Igazán… levettem a bugyimat az est kedvéért… úgy éreztem magam, mint egy gyerek, akitől megtagadták az édességet. Olyan ingerlő tud lenni, egy finom, indulatos, szemtelen fráter… és az enyém, teljesen az enyém.

Edward Jasperről kérdezősködött. Kiderült, hogy üzleti kapcsolatban áll Rose és Jasper apjával… kicsi a világ! Megkönnyebbültem, hogy nem hozta fel Dr Bannert, vagy a házat, mert elég nehezen tudtam figyelni a beszélgetésre. Egyszerűen csak haza akartam menni. Éreztem, hogy a várakozás egyre feszültebbé vált közöttünk. Két falat között a combjára tette a kezét… nagyon közel… csak azért, hogy jobban izgasson, Gazember…!  Végül befejeztem az étkezést. A késemet és a villámat a tányérom mellé tettem.

„Jó kislány”- mormolta… és ez a két szó igen sokat ígért. Mérgesen néztem rá.

„És most?” – kérdeztem, ahogy  vágy elöntötte ágyékomat… Oh, hogy mennyire kívánom őt.

„Most? Elmegyünk. Azt hiszem, bizonyos elvárásai vannak, Miss Swan. Amit igazán teljesíteni akarok, a legjobb tudásom szerint.”

Whoa!

„A legjobb tudásod szerint?” – dadogtam… szent szar…

Vigyorgott és felállt.

„Nem kell fizetnünk?”

Fejét fél oldalra döntötte.

„A klub tagja vagyok, emlékszel? Majd a számlámhoz írják. Gyerünk, Isabella” – lépett oldalra. Felálltam, vigyázva bugyitlan mivoltom miatt. Sötéten nézett rám, tekintete szinte levetkőztetett… és én büszkén kihúztam magam érzéki felbecsülése nyomán – igazán szexinek éreztem magam ez által – ez a gyönyörű férfi rám vágyik… vajon mindig így fogok rá hatni? Előre megfontolt szándékkal megálltam előtte, ruhámat simítva a csípőmre.

Edward a fülembe suttogott.

„Alig várom, hogy hazaérjünk.”

Még mindig nem ért hozzám. Kifelé mentünkben morgott valamit az autóval kapcsolatban a főpincérnek, de nem figyeltem oda… benső istennőm izzott a vágyakozástól. Alighanem fel tudta volna gyújtani Seattle-t.

A liftnél két középkorú pár várakozott rajtunk kívül. Amikor a lift ajtaja kinyílt, Edward könyökömnél fogva a lift hátsó részébe irányított. Körülnéztem… sötétített tükrök vettek körül bennünket. Amikor a másik két pár is belépett, az egyik férfi, aki meglehetősen alkalmatlan barna öltönyben volt, üdvözölte Edwardot.

„Cullen” – bólintott udvariasan.

Edward szótlanul visszabólintott.

Az utánunk belépők arccal a liftajtó felé fordultak. Nyilvánvaló volt, hogy ismerték egymást, a nők hangosan és élénken beszélgettek az eltelt estéről és az ételről, amit fogyasztottak, Azt hiszem, egy kicsit spiccesek voltak.

A lift elindult. Edward leguggolt, hogy bekösse a cipőfűzőjét. Ami nem is kötődött ki… Finoman a bokámra helyezte tenyerét. A frászt hozta rám. Majd felálltában kezét finoman, érzékien végigsimította lábamon – whoa – pontosan oda fel. Meglepetésemben levegő után kaptam – volna, de uralkodnom kellett magamon. Keze végül a fenekemen állt meg, ahogy mögém helyezkedett.

Oh, egek… Elnyílt szájjal néztem az előttünk állók hátát… fogalmuk nincs róla, mi történik a hátuk mögött. Edward szabad kezét a derekam köré fonta, magához húzott, szinte helyhez szegezett, amíg ujjai felderítő úton jártak… Szent kibaszott varjú… itt!?

A lift lassan haladt lefelé, megállt az 53. emeleten. Néhányan beszálltak, de nem igazán figyeltem rájuk… amire koncentráltam, az Edward ujjának minden apró mozdulata volt. Most éppen kényelmesen köröztek, ahogy kicsit hátrébb húzódtunk…

El kellett fojtsak egy nyögést… az ujjai megtalálták céljukat….

„Mindig készen, Miss Swan” – suttogta, ahogy hosszú ujjai belém siklottak.

Megvonaglottam és levegő után kaptam. Hogy tudja ezt tenni velem, amikor ennyi ember van körülöttünk?

„Maradj csendben és nyugton” – mormolta figyelmeztetően a fülembe.

Elvörösödtem, de a vágytól elöntött a forróság, a lift csapdájába zárva hét ember, akik közül hat nem törődött azzal, hogy mi történik a hátsó sarokban. Ujjai ki-be siklottak…újra és újra… A lélegzetem… Jézusom… ez kínos… akartam neki mondani, hogy hagyja abba… majd, hogy folytassa… ne, inkább hagyja  abba. Hozzásimultam, ő szorosabbra fűzte a karját körülöttem… éreztem erekcióját.

A lift megint megállt a 44. emeleten. Oh… meddig fog tartani ez a gyötrelem? Ki… be… ki… be… finoman kitartóan munkálkodó ujjához tekergettem csípőmet. Mindazok után, hogy ennyi ideig nem érintett meg, most ezt választja?! És ettől olyan… buja hangulatom lett.

„Cssss…” – suttogta, mintha nem is történne semmi különös, miközben még két személy szállt be a liftbe. A lift egyre tömöttebb lett. Edward még hátrább húzott bennünket. A hajamba fúrta orrát… pontosan úgy néztünk ki, mint egy fiatal pár, aki ölelkezik a sarokban, már ha bárki is vette volna a fáradságot, hogy megforduljon, és megnézze, mit művelünk ott hátul… és egy újabb ujját csúsztatta belém.

Baszd meg! – mordultam fel, és hálás voltam, hogy az emberek, akik előttünk álltak tovább fecsegtek megfeledkezve mindenről.

Oh Edward… mit teszel velem… melléhez dőltem, behunytam a szemem, átadva magam kérlelhetetlen ujjainak.

„Ne élvezz el!” – suttogta – „azt később akarom” – nyitotta szét ujjait a hasamon levő kezén és kissé lefelé nyomott vele. A másik kezével folytatta az édes gyötrést… az érzés tökéletes volt.

Végül a lift leérkezett, az ajtó hangos sivítással kitárult és szinte egy emberként tódult ki mindenki. Edward lassan húzta ki ujját belőlem és megpuszilta fejem búbját. Hátranéztem rá, mosolygott… majd újból a rosszul öltözött barna öltönyös felé bólintott, aki válaszul visszabólintott és kisuhant a feleségével. Ez utóbbit szinte alig vettem észre, mert azzal voltam elfoglalva, hogy megálljak a lábamon, és kordában tartsam a lihegésemet. Jézusom… sajogtam és kielégítetlen voltam. Edward elengedett, egyedül hagyva egyensúly problémámmal: álljak meg a két lábamon, anélkül, hogy nekitámaszkodjak.

Megfordultam és felbámultam rá. Fesztelen és nyugodt volt, a szokásos összeszedett formáját hozta. Hmm… ez így igazságtalan.

„Kész vagy?” – kérdezte. Szemei csintalanul villogtak, ahogy először a mutatóujját, majd a középső ujját is a szájába dugta, és leszopogatta őket.

„Rendkívül finom, Miss Swan” – mondta.

Ott helyben majdnem összeestem.

„Nem hiszem el, hogy megtetted ezt, itt és most” – mormoltam és majd darabokra estem.

„Meglepődnél, ha tudnád, mire vagyok képes, Miss Swan” – felelte és egy hajtincsemet a fülem mögé igazított, és egy halvány mosoly elárulta, hogy jól szórakozik.

„Haza szeretnélek vinni előbb, de lehet, tudunk olyan gyorsak lenni, mint az autó” –vigyorgott le rám, megfogta a kezemet és kihúzott a liftből. Mi? Szex a kocsiban? Nem tudnánk egyszerűen csak folytatni itt az előtér hideg márványán… kérlek…?

„Gyere.”

„Igen, én is szeretnék…”

„Miss Swan!” – dorgált meg tettetett borzadállyal.

„Még soha nem szexeltem kocsiban” – motyogtam.

Edward megtorpant, és azzal a két ujjával emelte fel államat, amivel… hátrahajtotta fejem, és rám meredt.

„Nagyon örülök, hogy ezt hallom. Meg kell mondanom, meg lennék lepve, sőt igen mérges lennék, ha részed lett volna már benne.”

Elpirultam, szaporán pislogtam rá. Persze… hiszen csak vele voltam eddig. Majd szigorúan néztem rá.

„Nem egészen így értettem.”

„És hogy értetted?” – válaszolt váratlanul durván.

„Edward, ez csak egy frázis.”

„Ja, a híres frázis, ’Még soha nem szexeltem kocsiban’. Csak úgy a nyelvedre jött.”

Jézusom… most mi a fene baja van?

„Edward, nem gondolkodtam. Az ég szerelmére, egyszerűen csak… ööö, amit tettél… amit az emberekkel tele liftben tettél. Az eszem kissé szerteszét van.”

Felhúzta a szemöldökét.

„Mit tettem én veled?”

Fújtattam rá.  Azt akarja, hogy kimondjam?Tessék.

„Az egekig izgattál. Most pedig vigyél haza és bassz meg!”

Eltátotta a száját… majd meglepetten felnevetett. És most olyan volt, olyan fiatal, amilyennek lennie kellett, fiatal és gondtalan. Oh, nevetni hallani őt… szerettem, mert annyira ritka alkalom volt.

„Született romantikus vagy, Miss Swan.”

Megfogta a kezemet, és kivonultunk az épületből, ahol a portás várt a Saabom mellett.

„Szóval autós szexet akarsz” – mormolta Edward, miközben indított.

„Hogy őszinte legyek, teljesen elégedett lettem volna az előtér padlójával is.”

„Hidd el, Bella, én is. De nem divatos dolog az éjszaka ezen órájában letartóztattatni magunkat, és nem akartalak a mellékhelyiségben megdugni. Vagyis nem ma.”

Mi?

„Már hogy úgy érted, megvolt rá a lehetőség?”

„Oh, igen.”

„Gyerünk vissza.”

Felém fordult és nevetett. Nevetése ragadós volt. Rövidesen mindketten kacagtunk – csodálatos, katartikus, hátravetett fejű kacagással. Kezét a térdemre tette, gyakorlott hosszú ujjai simogattak… elfelejtettem a kacagást.

„Türelem, Isabella” – suttogta, és beszáguldott a forgalomba.

Beparkolt az Escala garázsába, leállította a motort. Hirtelen, az autó zárt terében megváltozott valami közöttünk. Játékos várakozással néztem rá, megpróbáltam őrült módon verő szívemet kordában tartani. Felém fordult, az ajtónak dőlt, könyökét a kormányra támasztotta. Alsó ajkát hüvelykujja és mutató ujja közé csippentve húzkodta… a szája olyan őrjítő… magamon akartam érezni. Feszülten nézett rám, szemei sötét jáde színűek… szám kiszáradt. Lassan, szexi mosolyra húzta száját.

„Fogunk dugni autóban, de az időt és a helyet én választom meg. Ebben a pillanatban a lakásom minden lehetséges részében óhajtalak a magamévá tenni.”

Mintha a derekam alatti részemhez szólt volna… benső istennőm piruettet és pas de Basque-t mutatott be.

„Igen” – jesszusom, ez borzalmasan lihegősen hangzott.

Kissé előre hajolt. Becsuktam a szemem, vártam, hogy megcsókoljon azt gondolva, hogy végre… de semmi nem történt.

Egy perc múlva pislogva kinyitottam a szemem, engem bámult. Nem tudtam kitalálni, mire gondolhatott, de mielőtt megszólalhattam volna, újból megszólalt.

„Ha most megcsókollak, nem tartunk ki a lakásig. Gyere.”

Gah! Lehet ez az ember idegesítőbb?

Kiszállt a kocsiból.

Már megint liftre vártunk, testem reszketett a várakozástól.

Edward a kezemet fogta, hüvelykujjával a kézfejemet simogatva… ritmikusan… minden egyes simítás visszhangot vetett a testemben. Oh, rajtam akarom tudni a kezeit mindenhol… eleget kínzott már mára.

„Nos, mi is történt az azonnali kielégüléssel?” – mormoltam, amíg várakoztunk.

Edward lefintorgott rám.

„Nem helyénvaló minden helyzetbe, Isabella.”

„Mióta?”

„Ma este óta.”

„Miért gyötörsz ennyire?”

„Azt hiszem, tudod.”

Felnéztem rá, de nagyon nehéz volt bármit is leolvasni az arcáról. A válaszomra várt… ennyi.

„Nos, én is inkább a késleltetett kielégítés mellett vagyok” – suttogta, tartózkodóan mosolyogva.

Váratlanul meghúzta a kezemet, és már a karjai között is voltam. A nyakszirtemnél belemarkolt a hajamba és gyengéden hátrahajtotta a fejemet.

„Mit kell tennem, hogy igent mondj?” – kérdezte hevesen, megint kibillentve egyensúlyomból. Pislogtam rá… kedves, komoly, elszánt arcára.

„Adj egy kis időt nekem. Kérlek” – hebegtem.

Felmordult… és végre megcsókolt, hosszan, erősen. És már a liftben is voltunk, és csupa kéz, és száj, és nyelv és ajkak és ujjak és haj… Vágy, sűrű és erős öntötte el véremet… elhomályosítva minden értelmet. A lift falához nyomott, csípőjével szorított oda, egyik keze a hajamban, a másik az állam alatt, helyhez szegezett.

„Uralkodsz rajtam” – suttogta – „a sorsom a kezedben van, Bella.”

Szavai mámorítóak voltak és túlfűtött állapotomban egyszerűen csak szerettem volna a ruháit leszaggatni róla. Lehúztam a zakóját, és ahogy a lift megállt, kiszédelegtünk a folyosóra. Edward a lift mellett újból a falhoz nyomott, zakója a földön kötött ki. Kezei a lábamon szánkáztak, ajka ezenközben nem hagyta el az enyémet. Felemelte a ruhámat.

„Az első hely ez” – lehelte és hirtelen felemelt -„fond a lábaidat körém.”

Tettem,a hogy parancsolta, és ő megfordult és ráfektetett a folyosón levő asztalra. Észre vettem, hogy a virággal teli váza most nincs a helyén… huh? Farmerja zsebéből előhúzta a kis fóliazacskót, és a kezembe adta, míg kigombolta a nadrágját.

„Tudod, hogy mennyire felizgatsz?”

„Mi…” – lihegtem – „nem… én…”

„De, igen” – morogta – „mindig.” Ezzel kivette a kondomot a kezemből. Oh, ez igen gyors, mindaz után a kínzó gyötrelem után.. de kívántam őt, nagyon kívántam… azonnal. Engem nézett, amíg felgörgette a kondomot magára, kezeit a combom alá csúsztatta, szélesebbre tárva a lábaimat. Ahogy pozícióba került, szünetet tartott.

„Tartsd nyitva a szemed. Látni akarlak.” – suttogta, megragadta a kezeimet, majd lassan belém siklott.

Én próbáltam, tényleg megpróbáltam, de az érzés mennyei volt… amire vártam eddig a gyötrődés ideje alatt… oh, a teljes kitöltöttség, ez az érzés… felnyögtem és felfeszítettem a hátam az asztalról.

„Nyisd ki!” – mordult rám, megszorítva kezeimet és erősebben lökte magát belém, olyan erősen, hogy felkiáltottam.

Ahogy felpislantottam rá, tágra nyílt szemei néztek vissza rám. Lassan visszahúzta magát, majd újból belém hatolt, szája ellazult, majd ’Ah’ –ot formázott… de nem mondott semmit. Látva vágyát, reakcióját rám – oh, egek – felgyúltam belülről… vérem forrt ereimben. Zöld tekintete tekintetembe fúródott. Elkapta a ritmust, és én kedvemet leltem benne… tündököltem benne… néztem őt, nézett engem… szenvedélye… sze… szerelme – ahogy kettőnkből egy lett…

Felkiáltottam, ahogy felrobbant testem körülötte, és Edward követett.

„Igen, Bella!” – kiáltott. Majd rám borult, elengedte a kezemet, feje a mellemen nyugodott. Lábaim még köré fonódtak, és  a Madonna festmény türelmes, figyelő, áldó tekintete alatt ringattam fejét és levegő után kapkodtam.

Felemelte fejét és rám tekintett.

„Nem végeztem veled, még nem…” – mormolta. Felemelt és megcsókolt.

Meztelenül feküdtem, Edward ágyában, mellkasán elterülve, lihegve. Szent tehén – meddig tart ki az energiája?

Edward ujja fel-le szánkázott a hátamon.

„Elégedett, Miss Swan?”

Jóváhagyóan mormoltam. Semmi erőm nem maradt beszélgetéshez. Felemeltem a fejem, és réveteg tekintetem ráemeltem, fürödtem meleg, szerető pillantásában. Teljesen célzatosan hajtottam le a fejem, úgyhogy tudnia kellett, meg akarom csókolni a mellét. Egy pillanatra megmerevedett… lágy puszit nyomtam szőrös mellkasára és beszívtam különleges Edward illatát, ami most izzadság és szex szaggal keveredett… szédítő volt.

Az oldalára fordult, így mellé kerültem.

„A szex mindenkinek ilyen?  Meg vagyok lepve, hogy ezt bárki is abbahagyhatja” – mormoltam, hirtelen elszégyellve magam.

Vigyorgott.

„Nem beszélhetek mindenki nevében, de veled meglehetősen átkozottul különleges, Isabella” – hajolt le és csókra.

„Mert meglehetősen átkozottul különleges vagy, Mr Cullen” – értettem egyet, felmosolyogva rá, megsimogatva arcát. Elveszve pislogott vissza rám.

„Késő van. Aludj” – mondta. Megcsókolt megint, lefeküdt és magához húzott.

„Nem kedveled a bókokat.”

„Aludj, Isabella.”

Hmmm… Pedig átkozottul különleges. Jézusom… miért nem látja be?

„Tetszett a ház” – mormoltam.

Nem válaszolt egyből, de éreztem, hogy vigyorog.

„Szeretlek. Aludj” – szuszogott bele hajamba. Biztonságot nyújtó karjai között aludtam el… és naplementékről, francia ablakokról és széles lépcsősorokról álmodtam… és egy bronzhajú kisfiúról, aki a mezőn nevetgélve szaladt előlem.

„Mennem kell, baby” – csókolt meg a fülem alatt Edward.

Alig csuktam be a szemem. Má reggel lett. Arcomat Edward felé fordítottam. Ébren volt, sőt frissen, szépen felöltözve hajolt fölém.

„Hány óra?” – oh, ne, nem akartam elkésni.

„Ne ijedj meg. Reggelizős megbeszélésem lesz” – dörgölte orrát az orromhoz.

„Jó illatod van” – motyogtam, kinyújtózva alatta, combjaim kellemesen feszültek és nyikorogtak a tegnapi torna eredményeképpen. Karomat nyaka köré fontam.

„Ne menj…”

Fél oldalra hajtotta fejét,szemöldökét felhúzta.

„Miss Swan – megpróbál visszatartani egy férfit a napi tisztességes munkájától?”

Álmosan bólintottam. Rám mosolygott – új, tartózkodó mosolyával.

„Akármennyire is kívánatos vagy, mennem kell.”

Megcsókolt és felállt. Szigorú tengerkék öltöny volt rajta, fehér inggel és a hozzáillő nyakkendővel. Minden porcikájában CEO volt… egy dögös CEO.

„Később, baby” – mormolta és elment.

Rápillantottam az órára, már 7:00 volt – valószínűleg átaludtam az ébresztőt. Nos, itt volt az ideje a felkelésnek…

A zuhanyzóban felötlött bennem valami. Egy újabb születésnapi ajándék Edwardnak. Nehéz dolog venni ajándékot valakinek, akinek mindene megvan. A fő ajándékot már odaatam neki, és ott az ajándékboltban vásárolt másik csomag… de ez az ajándék valóban tőlem fog származni. Megelőlegeztem magamnak egy ölelést és elzártam a zuhanyt. Csak elő kell készítenem…

A gardróbban kiválasztottam magamnak egy zöld szűk kockanyakú, elég mélyen kivágott ruhát. Igen, ez megfelel munkahelyre. És most Edward ajándéka… Végigkotorásztam a fiókjait, nyakkendőt keresve. Az alsó fiókban megtaláltam kifakult, szakadt farmerját… amit a játékszobában visel… és amiben szenzációsan néz ki. Puha… simogattam a nadrágot gyengéden. A nadrág alatt egy nagy, fekete, lapos kartondobozt találtam. Egyből felhorgadt bennem a kíváncsiság… mi lehet benne?  A dobozra meredtem, úgy éreztem, megint áthágok egy határt. Kivettem, megráztam. Nehéz volt, papírok, iratok lehettek benne. Nem bírtam ki… kinyitottam, majd gyorsan visszacsaptam a fedelét.

Szent baszás – fényképek… a Vörös Szobából. Az ijedtségtől a sarkamra ültem, és megpróbáltam a látott képet kitörölni az elmémből.

Mi a bánatnak nyitottam ki a dobozt?

Miért tartotta meg a képeket Edward?

Megrázkódtam. Kisördögöm feddően nézett rám – ez még előtted volt. Felejtsd el őket.

Igaza volt.

Ahogy felálltam szemembe ötlöttek a nyakkendők. A ruhatartó rúd végére voltak akasztva. Megtaláltam azt, amelyikre szükségem volt, és gyorsan kimentem a gardróbból.

Próbáltam magamnak megmagyarázni. Hogy a képek még BE-k – Bella Előttiek. Kisördögöm egyetértően bólogatott.. de nehéz szívvel mentem reggelizni.

Mrs Cope meleg mosollyal fogadott, majd kissé összehúzta szemöldökét.

„Minden rendben, Bella?” – kérdezte kedvesen.

„Igen” – motyogtam zavartan.

„Van kulcsa a ööö… játékszobához?”

Meglepetten állt meg.

„Igen, természetesen” – csatolt le egy kis kulcscsomót az derékövéről.

„Mit szeretne reggelire kedves?” – kérdezte, ahogy átnyújtotta a kulcsokat.

„Csak granolát. Nem maradok sokáig…”

Egy kissé bizonytalan voltam az újabb ajándékot illetően, mióta felfedeztem a képeket. Semmi nem változott – kiáltott rám kisördögöm újból, félhold alakú pohara fölött bámulva rám.

A kép szexi volt, csatlakozott benső istennőm is. Gondolatban ráförmedtem. Igen, az volt… túl szexi, mármint nekem.

Még miket rejthetett el Edward? Gyorsan átkutattam a múzeumi komódot, kivettem, ami kellett belőle és bezártam a játékszobát magam mögött. Nem lenne szerencsés, ha Jake felfedezné, mi van odabent!

Visszaadtam a kulcsokat Mrs Cope-nak, leültem és befaltam a reggelimet. Fura volt, hogy Edward nem volt velem… míg a látott kép a gondolataim között táncolt. Kíváncsi voltam, ki lehetett rajta… talán Lauren?

Munkába menet azon tanakodtam, elmondjam-e Edwardnak, hogy megtaláltam a képeket. Neeeee, sikította kisördögöm, Edvard Munch arcát viselve újólag. Úgy döntöttem, valószínűleg igaza van.

Ahogy leültem az asztalomhoz, a telefonom zizegett.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Felületek

Dátum : 2009. június 19 08:59

Címzett : Isabella Swan

Úgy számlom, még legalább tíz hely van hátra. Alig várom, hogy mindegyiket egyenként meglátogassuk. Aztán ott van a padló, a falak – és ne feledkezzünk meg a teraszról sem.

Majd utána következik az irodám…

Hiányzol.

x

Edward Cullen

Priapikus[1] CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

E-mailje megmosolyogtatott, és minden előző fenntartásom szertefoszlott. Én vagyok az, akit most akar, és a múlt éjjel szextúrája futott végig a fejemben..  a lift, a folyosó, az ágy… a priapikus helyes kifejezés. Lustán eltűnődtem, mi a női megfelelője a szónak…

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Ábrándok?

Dátum : 2009. június 19 09:03

Címzett : Edward Cullen

Mr Cullen

Nagyon egysíkúan gondolkodik.

Hiányoltam reggelinél.

De Mrs Cope nagyon készséges volt.

B x

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Nyugtalan

Dátum : 2009. június 19 09:07

Címzett : Isabella Swan

Miben volt készséges Mrs Cope?

Miben mesterkedik Miss Swan?

Edward Cullen

Kíváncsi CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Honnan tudja?

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Kíváncsi Fáncsi

Dátum : 2009. június 19  9:10

Címzett : Edward Cullen

Várj, majd meglátod – meglepetés.

Dolgoznom kell… hagyj békén.

Szeretlek

B x

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Kielégületlen

Dátum : 2009. június 19 09:12

Címzett : Isabella Swan

Ki nem állhatom, ha titkolsz előlem valamit.

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Telefonom apró kijelzőjére meredtem. Meglepett az e-mailjében rejlő indulat. Miért érez így? Nem én rejtegetek erotikus fotókat az exeimről…

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Kielégítendő önt

Dátum : 2009. június 19 9:14

Címzett : Edward Cullen

Születésnapodra van.

Egy másik meglepetés.

Ne legyél ennyire ingerült.

B x

Nem válaszolt azonnal. El kellett mennem egy megbeszélésre, úgyhogy nem tudtam sokáig rágódni a dolgokon.

Amikor legközelebb néztem telefonomra, legnagyobb megrökönyödésemre már négy óra volt. Hova lett a napom? És még mindig nem volt üzenet Edwardtól… úgy döntöttem írok neki én.

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Helló

Dátum : 2009. június 19 16:03

Címzett : Edward Cullen

Nem állsz szóba velem?

Ne felejtsd el, hogy elmaradok Jake-el, és hogy nálunk alszik ma éjjel.

Kérlek gondold újra át, és csatlakozz hozzánk.

B x

Nem válaszolt, kellemetlen borzongás futott át rajtam. Jesszusom… remélem jól van.

Felhívtam, de csak az üzenetrögzítője válaszolt. A bejelentkezője egyszerű olt: ’Cullen. Hagyjon üzenetet’ -  a legmetszőbb hangján.

„Szia… ööö… én vagyok, Isabella. Jól vagy? Hívj fel”- dadogtam végig az üzenetemet… még soha nem hagytam neki üzenetet. Elpirultam, amikor leraktam a telefont – idióta, persze, hogy tudja, te vagy az, forgatta szemét kisördögöm. Csábított a gondolat, hogy felhívom Angelát, a személyi titkárát, de úgy éreztem, ezzel túl messzire mennék… Kelletlenül folytattam a munkámat.

A telefonom váratlanul megszólalt, a szívem majd kiugrott a helyéről. Edward! De nem, Rose volt az.

„Bella!” – kiabálta, akárhonnan is,a hol volt.

„Rose! Visszajöttetek? Hiányoztál.”

„Nekem is te. Sok mesélni valóm van. A Seatac-on vagyunk – én és a fiúm” – vihogott egyáltalán nem Rose-hoz illően.

„Szuper. Nekem is sok mesélni valóm van…”

„Találkozunk otthon?”

„Randim van Jake-el, Gyertek velünk.”

„Jake itt van a városban? Naná! Sms-ezd meg, hova menjünk.”

„Rendben” – vigyorogtam. A legjobb barátom hazaérkezett! Ennyi idő után…!

„Jól vagy, Bella?”

„Igen, megvagyok.”

„Még mindig Edwarddal?”

„Igen.”

„Rendben. Akkor később!”

Oh, ne már Rose is! Emmet befolyása nem ismer határokat.

„Ja – később, baby!” - vigyorogtam és letettem.

Wow… Rose itthon van. Hogy fogom megmondani neki, mi minden történt…? Le kellene írnom, hogy ne felejtsek ki semmit.

Egy órával később az irodai telefonom csörgött… Edward? Nem, Claire volt az.

„Látnod kellene a pasit, aki utánad kérdezősködött itt a portán… honnan ismered ezt a sok dögös pasit, Bella?”

Jacob lehet itt. Rápillantottam az órára – 17:55 volt és az izgalomtól egy kis borzongás futott végig rajtam. Időtlen idők óta nem láttam már.

„Bells… wow! Szuperul nézel ki. Olyan felnőttesen.”

Csak mert ruha van rajtam… na! Erősen megölelt.

„És magas vagy” – dörmögte elbűvölten.

„Ezek csak a cipők, Jake. Te sem nézel ki rosszul.”

Farmer volt rajta, fekete póló, és fekete-fehér sakktábla kockás flanel ing.

„Összeszedem a cuccomat és mehetünk.”

„Szuper. Itt várlak.”

Felkaptam a két Rolling Rockot a tömött bárpultnál, és az asztal felé indultam, ahol Jake ült.

„Rendben megtaláltad Edward lakását?”

„Ja. Nem voltam bent…. Csak a személyzeti lifthez vittem a képeket. Valami Taylor nevű fickó vitte fel őket. Nem semmi helynek néz ki.”

„Ja, az… hát még ha bent vagy.”

„Alig várom. Eks, Bella… Seattle jót tesz neked.”

Elpirultam, ahogy összekoccintottuk a poharunkat. Edward tesz nekem jót…

„Egészségedre. És hogy sikerült a bemutató, mesélj.”

Rám vigyorgott és belekezdett az elbeszélésbe. Három kép kivételével minden képét eladott,  ebből tudja fedezni a tanulmányi díjait és még készpénze is maradt belőle.

„És felkértek, hogy készítsek néhány természetfotót a Portland-i Turista Hivatalnak. Igazán szuper, ugye?” – fejezte be büszkén.

„Oh Jake – ez csodálatos. De nem okoz fennakadást a tanulásban, ugye?” – néztem rá szigorúan.

„Neeem. Most hogy ti eljöttetek, meg az a három is, akikkel lógni szoktam… Több időm van.”

„És egy csinos lány sincs, aki lefoglalna? Amikor utoljára láttalak, fél tucat nő csüggött minden szavadon” – emeltem fel a szemöldökömet.

„Ugyan, Bella. Egy nő sem felel meg nekem közülük” – hencegett.

„Na, persze. Jacob Black, a nőcsábász…” – vihogtam.

„Hé – megvannak a jó pillanataim, Swan!” – megbántottnak tűnt, és ettől kínosan éreztem magam.

„Persze, hogy megvannak” – engeszteltem.

„Na, és mi van Cullennel?” – kérdezte, hangja hidegebb lett.

„Meg van. Nagyon jól” – mormoltam.

„És komoly, azt mondod?”

„Igen. Komoly.”

„Nem túl öreg hozzád?”

„Oh, Jake. Tudod, mit szokott anyám mondai – öregnek születtem.”

Jake kényszeredetten elhúzta a száját.

„És anyád hogy van?”

És ezzel kikerültünk a veszélyes témából.

„BELLA!”

Megfordultam. Rose Jasperrel. Rose csodásan nézett ki, napsütötte- napszítta szőke haj, barna bőr, villogó fehér mosoly, formás fehér camiscole és szűk fehér farmer. Minden szem Rose-ra szegeződött. Felugrottam a székemről és megöleltem – hogy hiányzott ő nekem!

Eltolt magától karnyújtásnyi távolságra és megvizsgált. Elpirultam intenzív nézésétől.

„Fogytál. Sokat… és valahogy… öregebbnek nézel ki. Mi a fene történik?” – kérdezte, félig anyásan, félig parancsolóan. „De tetszik a ruhád. Illik hozzád.”

„Sok minden történt, mióta elutaztatok. Majd később elmesélem… amikor magunk leszünk.” – nem voltam még felkészülve Rosalie Hale inkvizíciójára. Még nem. Gyanakodva nézett rám.

„Rendben vagy?” – kérdezte gyengéden.

„Igen” – mosolyogtam… bár boldogabb lennének, ha tudnám, hol van Edward.

„Szuper.”

„Szia Jasper” – vigyorogtam rá, amíg röviden megölelt.

„Köszönöm, hogy bemutattál Alice-nek” – suttogta a fülembe.

Jake komoran nézett rá.

Oh!

„Gondoltam, hogy egymásra találtok!” – mormoltam vissza Jaspernek, aki sugárzóan nézett rám.

„Jasper – ismered Jake-t?”

„Már találkoztunk egyszer” – motyogta Jake, végigmérve Jaspert, ahogy kezet fogtak.

„Igen, Rose-nál még Vancouverben”  -mondta Jasper, jókedvűen mosolyogva Jake-re.

„Oké – ki iszik?”

A mellékhelyiségből sms-eztem meg Edwardnak, hogy hol vagyunk… akár csatlakozhatna is hozzánk. Nem volt tőle nem fogadott hívásom és e-mailem sem. Ez nem vallott rá.

„Mi az, Bella?” – kérdezte Jake, ahogy visszatértem az asztalunkhoz.

„Nem értem el Edwardot… remélem rendben van.”

„Nincs semmi baja. Kérsz még egy sört?”

„Aham.”

Rose áthajolt hozzám.

„Jasper egy őrült leskelődő ex-barátnőről beszélt, aki a lakásunkban volt és fegyverrel?”

„Nos… igen” – vontam vállat bocsánatkérően. Ne már – muszáj most erről beszélnünk?

„Bella, mi a pokol folyik itt?”

Rose nem folytatta tovább, hanem előkapta a telefonját.

„Szia baby” – mondta… Baby? Összeráncolta  homlokát és rám nézett.

„Persze” – mondta a telefonba és felém fordult.

„Emmett… veled akar beszélni.”

„Bella” – Emmett hangja egyszerre volt éles és csendes. A fejbőröm baljóslatúan bizseregni kezdett.

„Mi a baj?”

„Edward. Nem ért vissza Portlandből.”

„Mi? Mit akarsz ezzel mondani?”

„Eltűnt a helikoptere.”

„Echo Charlie?” – suttogtam, és mintha elzárták volna előlem a levegőt.

„Nem!”

---

[1]    A pénisz hosszantartó, fájdalmas merevedési állapota

Nyolcvankettedik fejezet

Ahogy Edward kinyitotta nekem az ajtót, megcsörrent a telefonom. Kihalásztam a táskámból.

A szarba… Jake!

„Szia!”

„Bella, szia…”

Fifty-re bámultam, aki gyanakodva nézett rám. ’Jake’ – tátogtam. Egykedvűen nézett vissza, de tekintete keményebb lett. Azt hitte nem veszem észre? Figyelmem újra Jake-re fordítottam.

„Bocsánat, hogy nem hívtalak. A holnapi napról van szó?”- kérdeztem Jake-et, de közben Edwardra néztem fel.

„Ja. Figyu, beszéltem valami fickóval Cullentől, úgyhogy tudom, hova kell szállítanom a képeket, oda tudok érni 5 és 6 között… utána szabad vagyok.”

Oh…

„Nos, most Edwardnál lakom, és ha gondolod, te is maradhatsz nála.”

Edward szorosan összepréselte száját… Hmm, jó kis házigazda.

Jake csendben volt egy pillanatig, emésztette a közlésemet. Összerezzentem… még nem volt alkalmam beszélgetni Jake-el Edwardról.

„Oké” – mondta végül – „szóval ez a dolog Cullennel, komoly?”

Elfordultam a kocsitól és a járda másik oldalára sétáltam.

„Igen.”

„Mennyire komoly?”

Megforgattam a szemem, és szünetet tartottam. Miért kell ezt Edwardnak hallania?

„Komoly.”

„Most is veled van? Ezért nem válaszolsz rendesen?”

„Igen.”

„Oké. Akkor elengedett holnapra?”

„Persze, hogy el.” Reméltem… Automatikusan keresztbe tettem az ujjamat.

„Szóval, hol találkozhatok veled?”

„Gyere el értem munka után” – ajánlottam.

„Rendben.”

„Megírom sms-ben a címet.”

„Hánykor?”

„Mondjuk 6-kor.”

„Jó. Akkor majd találkozunk, Bella. Már alig várom. Hiányzol.”

Vigyorogtam.

„Szuper. Akkor majd találkozunk.”

Letettem a telefont és megfordultam. Edward az autónak támaszkodott és óvatosan nézett rám, arcáról nem lehetett leolvasni semmit.

„Hogy van a barátod?” – kérdezte higgadtan.

„Jól. Holnap munka után értem jön és azt hiszem, elmegyünk inni egyet. Jössz velünk?”

Edward habozott, tűnődve nézett rám.

„Azt gondolod, nem fog próbálkozni?”

„Persze hogy nem!” – mondtam ingerülten, de nem forgattam meg a szemeimet.

„Rendben” – emelte fel kezét Edward védekezően - „menj, lógj a haveroddal, majd később találkozunk.”

Vitatkozásra számítottam, könnyed beleegyezése kibillentett egyensúlyomból.

„Látod? Tudok ésszerű is lenni” – vigyorgott.

Megremegett a szám széle. Majd meglátjuk…

„Vezethetek?”

Edward pislogott, meglepődve kérésemen.

„Jobb szeretném, ha nem vezetnél.”

„Pontosan miért is?”

„Mert nem szeretem, ha visznek.”

„Úgy tűnik, elviseled, ha Taylor szállít.”

„Mert megbízok Taylor vezetési szakértelmében.”

„És az enyémben nem?” – tettem kezemet csípőre.

 „Igazán – a hülye kontroll-mániád nem ismer határokat. 15 éves korom óta vezetek.”

Válaszul vállat vont. Mintha ez a tény nem bírna semmilyen jelentőséggel. Oh – olyan bosszantó tud lenni!  A kétkedés lehetősége? Hát, teszek rá.

„Ez az én autóm?” – követelőztem.

Rám csodálkozott.

„Természetesen a te autód.”

„Akkor add ide a kulcsot, kérlek. Eddig csak kétszer vezethettem, akkor is csak munkába és vissza.  És most te élvezkedel vele” – váltottam teljes szájbiggyesztős üzemmódra.

Edward szája megremegett az elfojtott mosolytól.

„De nem tudod, hogy hova megyünk.”

„Nos, biztos vagyok benne, hogy fel tud világosítani róla, Mr Cullen. Egész jó munkát végzett eddig is.”

Rám bámult, majd elmosolyodott. Ez az új szégyenlős mosolya teljesen lefegyverző és lélegzetelállító volt.

„Jó munkát végzek, mi?” – mormolta.

Elpirultam.

„Legtöbbször igen.”

„Nos, ebben az esetben…” – átadta a kulcsot, átment a vezető ajtajához és kinyitotta számomra.

„Itt balra” – rendelkezett Edward. Észak felé tartottunk az I-5-ösön.

„A pokolba is, finomabban, Bella!” – kapaszkodott a műszerfalba.

Oh, az isten szerelmére. Szemeimet forgattam, de nem néztem rá. Van Morrison károgott a háttérben…

Már régóta keresgélek

Valakit, aki pont olyan, mint te,

Körbeutaztam már a világot

Arra várva, hogy összefussak veled.

„Mit mondott Banner?” – kérdezte Edward halkan. Hangját átitatta az aggodalom.

„Mondtam már. Azt mondta, hogy meg kell adnom neked a kételkedés lehetőségét.”

A fenébe – mégis hagynom kellett volna Edwardot vezetni. Akkor nézhetném. Végül is… kiindexeltem a forgalomból.

„Mit csinálsz?” – csattant fel, megijedve.

„Hagylak vezetni”

„Miért?”

„Mert akkor tudlak nézni.”

Felnevetett.

„Nem, nem – vezetni akartál. Akkor tessék vezess, majd én nézlek téged.”

Haragosan néztem rá.

„Tartsd a szemed az úton!” – kiabált velem.

Felforrt a vérem. Rendben!

Nehéz utam volt,

Baby, pont olyan valakit kerestem, mint amilyen te vagy,

Hurcoltam a nehéz terhemet,

Vártam, hogy a fény eljöjjön

És rád világítson.

A járdasziget mellé álltam egy közlekedési lámpa előtt és kiviharzottam az autóból és becsaptam az ajtót. Álltam a járdán karomat összefonva és néztem Edwardot.

Ő is kiszállt az autóból.

„Mit csinálsz?” – kérdezte mérgesen, lefelé meredve rám.

„Nem. Te mit csinálsz?”

„Nem állhatsz itt.”

„Tudom.”

„És akkor miért álltál meg itt?”

„Mert elegem van az elkiabált utasítgatásaidból. Vagy vezetsz, vagy befogod a szád, ha én vezetek!”

„Isabella szállj be, mielőtt megbüntetnek.”

„Nem.”

Teljesen elveszetten nézett rám, kezével beletúrt a hajába. Mérge elképedésbe fordult. Hirtelen nagyon mókásan nézett ki, nem bírtam magammal, elvigyorodtam. Ő elkomorodott.

„Mi van?” – mordult rám megint.

„Te.”

„Oh, Isabella! Te vagy a legidegesítőbb nő ezen a planétán” – lökte kezeit az ég felé - „Jó. Én vezetek.”

Kabátja hajtókájánál fogva magamhoz húztam.

„Nem – te vagy a legidegesítőbb férfi ezen a planétán, Mr Cullen.”

Sötét, intenzív tekintettel nézett rám, majd karját a derekam köré fonta, átölelt, közel húzott magához.

„Akkor lehet, hogy egymásnak vagyunk teremtve” – mondta lágyan és orrát a hajamba fúrva mély lélegzetet vett. Én is magamhoz öleltem, becsukva a szememet. Reggel óta először éreztem magam könnyednek…

„Oh… Bella, Bella, Bella” – lehelte, ajkát a hajamra nyomva. Szorosabban öleltem magamhoz, és csak álltunk mozdulatlanul, élvezve a pillanat váratlan nyugalmát. Elengedett, majd kinyitotta az anyósülés ajtaját nekem. Beszálltam, csendesen ültem, néztem, ahogy megkerüli az autót.

De végül rájöttem,

Baby, a legjobb is el fog érkezni

Valakiért, aki olyan, mint te, megéri,

Valaki, aki olyan, mint te, elégedetté tesz,

Valaki, aki pontosan olyan, mint te.

Edward indított, becsatlakozott a forgalomba, közben szórakozottan énekelt Van Morrisonnal együtt. Whoa. Soha nem hallottam énekelni, még a zuhany alatt sem. Remek hangja volt – természetesen.  Hmm… vajon hallott engem énekelni? Nemigen kérne feleségül, ha hallott volna. Kisördögöm összefonta a karját, és kockás Burberryt viselt. A dal véget ért, Edward elvigyorodott.

„Tudod, ugye, ha megbüntettek volna bennünket, a csekk a nevedre szólna.”

„Nos, akkor igazán jó, hogy előléptettek – ki tudom fizetni” – mondtam önelégülten, közben szép arcélét bámultam. Szája megremegett. Egy újabb Van Morrison kezdődött, ahogy felkanyarodtunk az I-5 észak felé haladó pályájára.

„Hova megyünk?”

„Meglepetés. És még mit mondott Banner?”

„Valami FFFSTB-ről beszélt, vagy miről.”

„SFBT. A legújabb terápiás lehetőség”  - mormolta.

„Próbáltál mást is?”

Felhorkant.

„Baby, mindegyiket próbálták rajtam. Kognitivizmus, Freud, funkcionalizmus, Gestalt, viselkedéstudomány… csak mondj egyet, az évek során biztos, hogy próbáltam” – mondta, és hangja elárulta elkeseredettségét.

A hangjából áradó gyűlölet aggasztó volt.

„Gondolod, hogy ez az utolsó megközelítés segít?”

„Mit mondott Banner?”

„Hogy ne rágódjunk a múlton. Fókuszáljunk a jövőre – hogy hova akarsz eljutni.”

„És még?” – szívóskodott.

„Beszélt az érintéstől való félelmedről… bár ezt valami másnak nevezte. És az… éjszakai rémálmaidról, az öngyűlöletedről” – néztem rá. Az esti fényben töprengően rágta hüvelykujja körmét. Hirtelen rám pillantott.

„Szeme az úton, Mr Cullen” – figyelmeztettem szemöldökömet felhúzva.

Úgy tűnt, jól szórakozik, de egy kissé mérges lett.

„Egy örökkévalóságig beszélgettetek. Mit mondott még?”

Nagyot nyeltem.

„Úgy gondolja, hogy nem vagy szadista.” – suttogtam.

„Tényleg?” – mondta halkan és elkomorodott. A kocsiban a hangulat zuhanórepülésbe váltott.

„Azt mondta, hogy ezt a kifejezést már nem használják a pszichiátriában. A kilencvenes évek óta.” – mormoltam gyorsan, próbáltam a hangulatot megmenteni kettőnk között.

Edward arca még sötétebb lett és lassan kifújta a levegőt.

„Bannernek és nekem ebben eltérő a véleményünk” – mondta halkan.

„Azt mondta, hogy te mindig a legrosszabbat gondolod magadról. És ez szerintem is igaz. És említette a szexuális szadizmust – de azt mondta erről, hogy ez egyfajta életmód választás, nem pszichiátriai körülmény. Lehet, ez az, amire te gondolsz.”

Zöld szemei újból rám villantak, szája zord mosolyra húzódott.

„Úgy – tehát egy beszélgetés után, amit a jó doktorral folytattál, máris nagy gyakorlatra tettél szert” – mondta fanyarul, majd mereven előre szegezte tekintetét.

Oh édes élet… sóhajtottam.

„Nézd, ha nem akarod hallani, hogy mit mondott, ne kérdezz” - motyogtam halkan. Nem akartam vitatkozni. Amúgy igaza volt – mi a bánatot tudok én erről az egész szarságról? Vagy akarok egyáltalán tudni róla? Fel tudom sorolni a főbb dolgokat, az ellenőrzési mániáját, a birtoklási vágyát, a féltékenységét, a túlzásba vitt féltését – és teljesen megértem, hogy miért is ilyen. Még azt is értem, hogy miért nem szereti, ha hozzáérnek, magam láttam a sérüléseit. És el tudom képzelni a mentális sérüléseit is, és hogy ezek miatt vannak rémálmai. És Dr Banner azt mondta…

„De tudni akarom” – szakította félbe gondolataimat Edward, miközben az I-5-re kanyarodtunk a 172-es kijáratnál, és a lassan lenyugvó nap felé hajtottunk.

„Azt mondta rólam, hogy a kedvesed vagyok.”

„Igen?” – hangja békülékeny volt.  - „Nos, ő igen kényes a kifejezések használatára. Azt gondolom, ez a megfelelő kifejezés. Te nem?”

„A szolgálóidra úgy gondoltál, mint kedveseidre?”

Szemöldökét összeráncolta újból, de ez alkalommal azért, mert elgondolkodott. Megint észak felé kanyarodtunk. Hova megyünk?

„Nem. Szexuális partnerek voltak” – mormolta óvatosan - „Te vagy az egyetlen kedvesem. És szeretném, ha több lennél.”

Oh… már megint az a varázslatos szó, lehetőséggekkel telve. Ez mosolyra késztetett, gondolatban megöleltem magam, benső istennőm örömtől sugárzott….

„Tudom” – suttogtam, próbáltam izgatottságomat elrejteni – „csak időre van szükségem, Edward. Hogy elrendezzem a fejemben az utolsó napokat.”

Furán, meghökkenten, fejét oldalra hajtva nézett rám.

Majd egy pillanat múlva, ahogy a piros lámpa zöldre váltott, bólintott és felhangosította a rádiót. Hmm… a megbeszélést lezárta. Még mindig Van Morrison énekelt, most optimistábbat, valami csodálatos éjszakáról és holdfénytáncról. A lemenő nap aranyló fényébe burkolózó fenyőkre bámultam az ablakon keresztül. Árnyékuk átnyúlt az úttesten. Edward egy olyan útra fordult, ami inkább lakónegyedi volt és a Sound felé tartott.

„Hova megyünk?” – kérdeztem újból, ahogy egy másik utcára kanyarodtunk. Megláttam egy utcanév táblát – 9. Sugárút NW.  Összezavarodtam.

„Meglepetés” – mondta csendesen és rejtélyesen elmosolyodott.

Egyemeletes, keskeny deszkákkal borított házak vettek körül bennünket, gyerekek csoportjai játszottak a körülkerített kosárlabda pályákon… minden olyan gazdag és egészséges volt. A házak kényelmesen fészkeltek a fák között. Talán meglátogatunk valakit? Vajon kit?

Néhány pillanattal később Edward hirtelen balra fordult és szembe kerültünk két díszes fehér fémkapuval, amik az embernyi magas homokkő falon nyitottak utat. Edward ablaka halk zümmögéssel leereszkedett. Kinyúlt, megnyomott a kapu melletti vezérlőn néhány számot, az ajtók üdvözlően kinyíltak.

Edward rám nézett, arckifejezése megváltozott. Olyan bizonytalannak, vagy inkább idegesnek tűnt.

„Mi a baj?” – kérdeztem, nem elrejtve hangomból az aggodalmat.

„Csak egy ötlet” – mondta halkan és finoman rálépett a gázpedálra.

Fával szegélyezett úton haladtunk, ami két autó széles volt. Az út egyik oldalán fákkal sűrűn benőtt terület volt, a másik oldalon hatalmas füves rét terült el, ami régebben szántó lehetett, de most parlagon volt. Fű és vadvirágok foglalták el, egy falusi mező hangulatát idézve, ahol késő este a lágy szellő borzolja a füvet… oh… istenem. Nagyon szép volt, az esti nap bearanyozta a virágokat. Zavartalan békesség honolt körülöttünk… egyből odaképzeltem magam a fűre ahogy fekszem a hátamon és bámulom a nyári égboltot. A gondolat szívfájdítóan szép volt, és ugyanakkor valamilyen különleges oknál fogva honvágyam támadt… milyen furcsa.

Az út kanyarodott és egy széles felhajtóba torkollott, egy lenyűgöző látványt nyújtó, rózsaszín homokkővel vakolt mediterrán stílusú ház elé. Fejedelmien nézett ki. Minden külső lámpa világított, minden ablak fényesen ragyogott az esti homályban. Egy apró fekete BMW parkolt a négy autó számára épült garázs előtt. Edward felkanyarodott a nagy oszlopcsarnok mellé. Hmmm… vajon kit látogatunk meg, tűnődtem.

Edward idegesen nézett le rám és megállította a motort.

„Lennél egy kicsit elfogadó?” – kérdezte.

Összehúztam a szemöldököm.

„Edward, elfogadónak kellett lennem, mióta csak találkoztunk.”

Ironikusan elmosolyodott és bólintott.

„Talált, süllyedt, Miss Swan. Menjünk.”

A sötét faajtó kinyílt, egy homokszőke, elbűvölő mosolyú, szűk szürke ruhás nő állt ott ránk várva. Igazán elégedett voltam magammal, hogy átöltöztem, elbűvölendő Dr Bannert. Rendben, nem viseltem gyilkosan magas sarkú cipőt, mint ez a nő – de legalább nem farmerban voltam.

„Mr Cullen” – mosolygott melegen, és kezet fogtak.

„Miss Kelly” – köszönt Edward udvariasan.

A hölgy rám mosolygott, felém nyújtotta a kezét. Az ugye-milyen-álomgyönyörű-bár-az enyém-lenne mosolyát nem tudtam nem észre venni.

„Olga Kelly” – mutatkozott be fesztelenül.

„Bella Swan” – motyogtam feleletül. Ki ez a nő? Miss Kelly félreállt és beinvitált a házba. Sokk ért, amint beléptem a házba – a helyiség üres volt, teljesen üres.

Egy nagy előtérben voltunk. A fal fakó kankalinsárga, a parkett keményfa volt. A fal az elvitt képek helyén élénkebben sárgállott. A világítótestek hiányoztak. A hallból kivezető ajtók csukva voltak.

Edward nem adott időt arra, hogy felfogjam, mi történik körülöttem.

„Gyere” – mondta, megfogta a kezemet és kivezetett az előttünk levő boltíves folyosón át egy nagyobb belső előcsarnokba. Ezt egy körívben kanyarodó lépcsősor uralta bonyolult vaskorláttal,de Edward nem állt meg itt. Átvitt a nappalin, ami szintén üres volt, kivéve egy fakó aranyszínű szőnyeget – a leghatalmasabb szőnyeg volt, amit valaha is láttam. Oh. Négy csillár a helyén lógott. Edward célja világossá vált előttem, ahogy keresztül mentünk a szobán át a nyitott franciaajtón, a széles, kővel burkolt teraszra. Alant és előttünk egy fél focipályányi nyírt füves terület volt, de azon túl a kiátás... Wow!

A panorámás, megszakítatlan látvány szó szerint lélegzetelállító volt – sőt, megdöbbentő. Naplemente a Sound felett... oh, istenem. A távolban a Bainbridge sziget, és távolabb, ezen a kristálytiszta estén a lenyugvó vérvörös narancssárga lángokkal körülvett nap lassan süllyedt  az Olympic Nemzeti Park mögé. Az opál, akvamarin és égkék eget vörös vércsíkok színezték, beleolvadva a kevés leheletvékony sötétebb vörös felhőkbe és a földbe a Soundon túl. A természet a legjavát nyújtotta az ég vizuális szimfóniáját visszatükrözte a Sound nyugodt vize. Elvesztem a látványban... bámultam... megpróbáltam magamba fogadni a gyönyörűséget. Ráébredtem, hogy a lélegzetem visszatartottam, és hogy Edward még mindig fogta a kezemet. Ahogy vonakodva elfordítottam a tekintetemet a látványról, láttam, hogy Edward aggódva nézett rám.

„Azért hoztál ide, hogy megcsodáljam a kilátást?” – suttogtam áhítatosan.

Komolyan bólintott.

„Ez... megrázóan szép, Edward. Köszönöm” – mormoltam, újból végigtekintve a látványon. Edward elengedte a kezem.

„Hogy tetszene, ha életed hátralevő részében ezt nézhetnéd?” – suttogta.

Mi van?

Felemeltem arcomat arcához, riadt barna szemek a töprengő zöld szemekbe tekintettek. Azt hiszem, még a számat is eltátottam... Kifejezéstelenül bámultam rá.

„Mindig szerettem volna  a partvidéken lakni. Ahogy fel-le vitorláztam a Soundon, vágyakoztam ezekre a házakra. Ez a hely nem régen lett eladó. Szeretném megvenni, lebontani, és egy új házat építeni ide –nekünk” – suttogta, szemei áttetszően ragyogtak a reménytől és az álmoktól.

Szent Tehén! Valahogy sikerült nem összecsuklanom...szédültem. Itt élni! Ebben a gyönyörű mennyországban!

„Ez csak egy elképzelés” – tette hozzá óvatosan.

Visszanéztem, hogy felbecsüljem a ház értékét. Mennyit érhet vajon? Meglehet mennyi is – négy, ötmillió dollár? Fogalmam nem volt róla. Szent szar...

„Miért akarod lebontani?” – kérdeztem visszafordulva Edward felé.

Kissé elképedt. Oh, ne...

„Szeretnék egy élvezhetőbb otthont, felhasználva a legutolsó ökológiai technikákat felhasználva. Emmet meg tudná építeni.”

Visszapillantottam a szobára. Miss Olga Kelly a távolabbi falnál állt, a bejárati ajtónak támaszkodott. Persze... ő az ingatlanügynök. A szoba hatalmas volt – és kétszeres belmagasságú. Most vettem észre, hogy egy kicsit hasonlít az Escala nagyszobájára. Fentebb egy erkélyt láttam-  a második szinthez tartozhat. Egy nagy kandalló is volt, és a teraszra egy sor francia ablak nyílt. Ódivatú bájt árasztott a ház magából.

„Körülnézhetünk?”

Meglepetten nézett rám.

„Természetesen.” – vont vállat zavartan.

Miss Kelly arca felcsillant, mintha karácsony lenne ahogy visszatértünk a szobába. Örömmel töltötte el, hogy körbevezethet bennünket és beszélhet a házról.

A ház hatalmas volt. 1115 négyzetméter összalapterület a hat hektáros telken. És a nappali szoba mellett ott volt az étkező – áh, a díszebédre is alkalmas konyha összekapcsolva egy családi társalgóval (családi!?). Zeneszoba... könyvtár...dolgozószoba, és ami a leginkább elbűvölt, belső úszómedence és edzőterem, szaunával és gőzkabinnal a pincében moziterem... Jézusom... játékszoba. Hmmm... milyen játékokat lehet itt játszani?

Miss Kelly bemutatta a ház összes jellegzetességét, de a ház enélkül is gyönyörű, és nyilvánvaló, hogy valamikor boldog családi fészek volt. Igaz, hogy mostanra kissé megkopottnak tűnt, de semmi olyan, amit a TLC Takarítószolgálat rendbe ne tudna hozni...

Ahogy követtük Miss Kellyt az elvarázsolt főlépcsőn a második szintre, alig tudtam magamban tartani elragadtatásomat. Ez a ház mindent tudott, amit egy háztól kívánhat az ember, hogy otthonaként tekintsen rá.

„Nem tudnád a meglévő házat átalakíttatni úgy, hogy az új technológiákat ehhez adoptálják?”

Edward meglepetten nézett rám.

„Meg kell kérdeznem Emmettet. Neki van ebben gyakorlata.”

Az ügynök bevezetett bennünket a fő lakosztályba. Teljes magasságú ablakok nyíltak teraszra, a kilátás innen is elbűvölő volt. Képes lennék itt ülni egész nap az ágyon és bámulni a csónakokat, a változó időjárást.

A szinten öt hálószoba volt…. Jesszusom – gyerekek… gyorsan félretoltam a gondolatot. Már így is túl sok mindent kellett feldolgoznom. Miss Kelly éppen azt ecsetelte buzgón Edwardnak, hogy mennyire alkalmas a terület kifutónak és lóistállónak. Lovak!!! Ijesztő képek bukkantak fel emlékeimben néhány lovaglóórámról, de Edward nem igen figyelt oda.

„Az istálló ott lenne, ahol most a mező van?”

„Igen” – mondta Miss Kelly ragyogva.

Hmmm… a mező inkább olyan helynek tűnik számomra, ahol a hosszú fűben pikniket lehet tartani – nem holmi sátán küldötte négylábúak barangoljanak rajta.

Ahogy visszatértünk a lakosztályba, Miss Kelly diszkréten eltűnt. Edward újból kivezetett a teraszra. A nap lenyugodott, a város fényei a Sound túloldalán levő Olympic félszigetről villództak. Edward a karjai közé húzott, gyengéden megérintette arcomat az ujjával, érdeklődve nézett a szemembe.

„Túl sok ez egyszerre?” – kérdezte, arca olvashatatlan volt.

Bólintottam.

„Szerettem volna tudni, hogy tetszik-e neked, mielőtt megveszem.”

„A kilátás?”

Bólintott.

„Tetszik a kilátás… és tetszik a ház is.”

„Igazán?”

Tartózkodóan mosolyogtam rá.

„Edward, már a mezőnél megfogtál.”

Ajkai szétnyíltak, ahogy élesen beszívta a levegőt, majd arcát vigyor öntötte el. Kezei a hajamba markoltak, szája a számon volt…

Amikor visszafelé hajtottunk Seattle felé, Edward hangulata meglehetősen emelkedett volt.

„Szóval, megveszed?” – kérdeztem.

„Igen.”

„És az Escala-beli lakást eladod?”

Csúnyán nézett rám.

„Miért adnám el?”

Elpirultam…

„Hogy ki tudd fizetni…” – akadt el a hangom.

Rám fintorgott.

„Hidd el, meg van a rávalóm.”

„Szeretsz gazdag lenni?”

„Igen. Mutass valakit, aki nem szeret” – válaszolta sötéten.

Oké… hagyjuk ezt a témát, de gyorsan.

„Isabella, meg kell szoknod, hogy gazdag leszel te is, ha igent mondasz” – mondta gyengéden.

Most én komorodtam el.

„Nem a gazdagság az, amire bármikor is vágytam, Edward.”

„Soha nem éheztél” – mondta egyszerűen.

Szavai kijózanítottak.

„Hova megyünk?” – kérdeztem vidámabban, megint témát váltva.

„Ünnepelni.”

Oh!

„Mit? A házat?”

„Már el is feledkeztél róla? A szerkesztői kinevezésedet.”

„Ja, igen” – húztam el a számat. Bármilyen hihetetlen, tényleg elfeledkeztem róla.

„Hova?”

„Fel a magasba. A klubomba.”

„Klubod?”

„Igen. Az egyikbe.”

A ’Mile High’ klub a Columbia Tower 77. emeletén volt…. Magasabban, mint Edward lakása. Nagyon modern volt és a legszédítőbb kilátás van belőle Seattle-re.

„Pezsgőt, hölgyem?” – nyújtott felém egy poharat Edward, amint elhelyezkedtem a bárszéken.

„Miért ne? Köszönöm, uram” – nyomtam meg az utolsó szót, pilláimat szándékosan rezegtetve.

Rám bámult, arca elsötétült.

„Miss Swan, ön flörtöl velem?”

„Igen, Mr Cullen… mit óhajt tenni ez ellen?”

„Biztosan elő tudok jönni valamivel” – mondta halkan - „Gyere, az asztalunk már vár ránk.”

Mielőtt az asztalhoz értünk, Edward könyökömnél fogva megállított.

„Menj és vedd le a bugyidat” – suttogta.

Oh?

„Nyomás” – vezényelt csendesen.

Whoa… mi? Felpislogtam rá. Nem mosolygott – halálosan komoly volt… a derekam vonala alatt minden izmom megfeszült.

Hirtelen sarkon fordultam és a mellékhelyiség felé tartottam.

A szarba… mit akar tenni…? Előfordulhat, hogy a klubnak találó a neve? A mellékhelyiség is túl modern volt – minden sötét fával burkolt, fekete gránit, és a fény a stratégiailag pontosan elhelyezett halogén lámpákból áradt. A fülke privát környezetében elvigyorodtam és megszabadultam az alsóneműmtől. Ez alkalomból megint hálát adtam magamnak azért, hogy ebbe a ruhába öltöztem át. Azt gondoltam, megfelelő darab a jó Dr Bannerrel való találkozáshoz – nem sejtettem, hogy az este ilyen váratlan fordulatot vesz. Már most izgatott voltam… miért hat rám ennyire? Kissé nehezményeztem, hogy mennyire könnyen hatott rám. Már tudtam, hogy nem fogjuk az estét azzal tölteni, hogy megbeszéljük a dolgokat. Ellenőriztem a megjelenésemet a tükörben. Szemem ragyogott, arcom piroslott az izgatottságtól. Probléma prolongálva… Nagy levegőt vettem és kivonultam. Nagy ügy, voltam már bugyi nélkül máskor is. Benső istennőm rózsaszín tollboába öltözött és gyémántot viselt, megjelenését megerősítve egy bassz-meg cipővel.

Edward udvariasan felállt, amikor odaértem az asztalhoz. Arca semmitmondó volt, de a szokásos tökéletes pasit láttam, dögös, nyugodt és összeszedett. Persze, ismerem már másmilyennek is.

„Ülj mellém” – mondta kedvesen.

Leültem, ő is helyet foglalt.

„Már rendeltem neked. Remélem, nem baj” – adta a kezembe a félig elfogyasztott pezsgőt, miközben átható tekintettel nézett rám. Pillantásától vérem újból felforrt. Edward a combján tartotta a kezét. Ennek hatására lábaimat kissé szétnyitottam.

A pincér egy tál darált jégen tálalt osztrigával érkezett. Osztrigák… mi ketten a Heathman külön szobájában. Az emlék betöltötte elmémet. Akkor a szerződésről beszéltünk… Apám… igen messzire jutottunk azóta.

„Úgy gondolom, ízlett az osztriga, amikor legutóbb próbálkoztál vele” – hangja halk, csábító volt.

„Az az egy alkalom volt, amikor próbálkoztam velük” – pihegtem, hangom árulkodott.

Ajkát mosoly remegtette meg.

„Oh, Miss Swan, mikor tanulod már meg?” – mélázott.

Egyik kezével egy osztrigát vett ki a tálból, másik kezét felemelte combjáról… megremegtem a várakozástól… de csak egy szelet citromért nyúlt.

„Megtanulni? Mit?” – kérdeztem. Uram ég, a pulzusom az egekben… hosszú, gyakorlott ujjai gyengéden facsarták a citromot a kagylóra.

„Egyél” – mondta a kagylót a szám elé tartva.

Oh… kinyitottam a számat, a kagylót finoman az alsó ajkamhoz tette.

„Hajtsd lassan hátra a fejed” – mormolta. Tettem, ahogy mondta, az osztriga lecsúszott a torkomon. Edward nem ért hozzám… csak a kagyló.

Edward is evett egyet, a következő az enyém volt megint. Tovább folytatta ezt a kínzó eljárást, amíg mind a tizenkettő el nem fogyott. Mindeközben egyszer nem ért hozzám… ezzel megőrjített.

„Még mindig kedveled az osztrigát?” – kérdezte, ahogy az utolsót lenyelte.

Bíborvörösen bólintottam, érintésére vágyakozva.

„Jó.”

Fészkelődtem. Mitől van ilyen melegem?

Teljesen megszokott módon tette kezét a combjára vissza, és én majd elolvadtam…

Most… Kérlek…Érints meg.

Benső istennőm a térdein állt és könyörgött, mindössze egy bugyiban. Edward végigsimított a combján, felemelte kezét… majd visszatette oda, ahol előzőleg volt.

A pincér megtöltötte a poharainkat és elvitte a tányérainkat. Egy pillanattal később visszatért az előétellel – tengeri sügér, spárgával, pirított burgonyával és hollandi mártással - ezt nem hiszem el!

„A kedvence, Mr Cullen?”

„A leghatározottabban, Miss Swan. Bár azt hiszem, a Heathmanban tőkehal volt.”

Keze fel-le siklott a combján, az én lélegzetem felgyorsult. De még mindig nem ért hozzám. Nagyon idegesítő volt. Megpróbáltam a beszélgetésre figyelni.

„Boldog napok” – mondta vigyorogva –„ez alakommal remélem, meg tudlak dugni” – nyúlt a kése felé.

Gah!

Bekapott egy falat sügért. Direkt csinálja!

„Ne nagyon számíts rá” – mormoltam. „Apropó, szerződés… a titoktartási szerződés?”

„Tépd el” – mondta egyszerűen.

Whoa…

„Mi? Tényleg?”

„Igen.”

„Biztos vagy benne, hogy nem rohanok el a Seattle Times-hoz és nem tálalok ki?” – ugrattam.

Nevetett… Mennyire kedves ez a hang… és milyen fiatalnak látszott így.

„Nem. Bízok benned. Megadom neked a tagadás lehetőségét.”

Oh…

Félénken vigyorogtam.

„Ditto” – suttogtam.

Edward szeme felcsillant.

„Igazán örülök, hogy ruha van rajtad” – mormolta.

És bum – a vágy elöntötte már amúgy is túlhevült testemet.

„Akkor miért nem érsz egyáltalán hozzám?” – sziszegtem.

„Hiányzik az érintésem?” – kérdezte gyengéden.

Jól szórakozik… gazfickó.

„Igen” – forrongtam.

„Egyél” – parancsolt rám.

„Nem fogsz hozzám érni, ugye?”

„Nem” – rázta meg a fejét.

„Mi?” - kaptam levegő után hangosan.

„Csak képzeld el, mit fogsz érezni, ha egyszer hazaérünk” – suttogta – „alig várom, hogy hazavigyelek.”

„A te hibád lesz, ha itt a hetvenhetediken öngyulladás végez velem” – morogtam összezárt fogakkal.

„Oh, Isabella. Megtaláljuk a módját, hogy eloltsuk azt a tüzet” – mondta érzékien vigyorogva.

Dúlva-fúlva belevágtam a sügérembe.