Nyolcvankilencedik fejezet ( Második történet második)

Felpislogtam rá, hirtelen nagyon felébredve álmomból.
- Így nincsenek vonalak rajtam – suttogtam félénken saját védelmemre.
Zöld szemei lángoltak. Lenyúlt, felkapta a bikinifelsőmet napozóágyáról és hozzám vágta.
- Vedd fel! – sziszegte.
- De Edward! Senkit nem érdekel, hogy…
- Hidd el. Néznek. Biztos vagyok benne, hogy Taylor és a biztonságiak élvezik a bemutatót! – förmedt rám.
Szent szar! Miért feledkezem erről mindig el? Eltakartam a melleimet. Mióta az Echo Charlie szabotázs célpontja volt, azóta folyamatosan az átkozott biztonsági intézkedések árnyékolták be életünket.
- Igen! – sziszegett tovább Edward – és ne feledkezz meg arról, hogy néhány mocskos kibaszott paparazzi is lefényképezhet. Megint a National Enquirer címlapjára akarsz kerülni? Ezúttal pucéran?
Szarba! A paparazzik! Basszus! Ahogy sietősen felbénáztam magamra a felsőt, éreztem, hogy a szín kifut az arcomból. Megrázkódtam. A paparazzik… megint. A kellemetlen emlék kéretlenül tört fel, arról, hogy ostromoltak meg bennünket a napvilágra került eljegyzési hír után a SIP előtt – mindez az Edward Cullennel együtt járó ’népszerűség’ részeként.
- A számlát! – csattant rá a pincérnőre Edward.
- Megyünk – mondta felém.
- Most?
- Igen. Most.
Oh… a szarba… képtelenség most vitatkozni vele.
Felvette a nadrágját annak ellenére, hogy a fürdőnadrágja vizes volt, és szürke pólóját. A pincérnő egy szempillantáson belül visszatért a bankkártyájával és a számlával. Kelletlenül magamra húztam égszínkék nyári ruhámat és beleléptem a papucsomba.
Ahogy a pincérnő eltávozott, Edward felkapta könyvét és mérges arcát repülőgépes leírások mögé rejtette. Mogorva volt, feszült és mérges. Összeszorult a szívem… minden nő toplessben van a parton – csak illeni akartam a tömegbe. Furán néztem ki úgy, hogy rajtam volt a bikinim felsőrésze. Magamban mélyet sóhajtottam, hangulatom a béka feneke alá süllyedt. Azt hittem, hogy Edward a mókás oldalát fogja látni… valahogy… de úgy tűnt, a humorérzéke valahol elpárolgott.
- Kérlek, ne légy dühös rám – suttogtam, elvéve tőle a könyvét és telefonját, hogy beletegyem a hátizsákomba azokat.
- Túl késő már ahhoz – mondta halkan – túl halkan.
- Gyere – fogta meg a kezem és jelzett Taylornak és segédjeinek, a két franciának, Philippe-nek és Gaston-nak, akik bármilyen fura, de egypetéjű ikrek voltak. Türelmesen néztek bennünket, mint ahogy mindenki a parton és a teraszon. Miért felejtkezem el róluk mindig? Hogyan? Taylor faarccal nézett sötét szemüvege mögül. Nekem még mindig szokatlan volt hétköznapi rövidnadrág-póló viseletében.
Edward átvezetett a hotel előterén, ki az utcára. Még mindig hallgatag, tűnődő és rossz kedvű volt. És mindezt az én hibámból. Taylor és kis csapata követett bennünket.
- Hova megyünk? – kérdeztem óvatosan felpillantva Edwardra.
- Vissza a hajóra – nem nézett rám.
Fogalmam nem volt arról hány óra – úgy öt és hat között lehetett. Ahogy a rakpartra értünk, Edward kezemet fogva vezetett fel a pontonhídra, ahova a Fair Lady-hez tartozó motorcsónakot és jet-ski-t kötötték ki. Edward eloldotta a jet-ski-t. Én átadtam a hátizsákomat Taylornak. Idegesen néztem fel rá közben, de az ő arca sem árult el semmit, ugyanúgy, ahogy Edwardé. Elpirultam, amikor eszembe jutott, mit láthatott a parton.
- Tessék, Mrs Cullen – nyújtotta át a mentőmellényt a motorcsónakról, amit engedelmesen magamra húztam. Miért én vagyok az egyetlen, akinek viselnie kell ezt az izét? Edward és Taylor néhány pillantást váltottak egymással… jesszusom, Taylorra is mérges?
Ezután Edward ellenőrizte a mellényem becsatolását, a középsőt szorosabbra húzta.
- Így jó lesz – morogta rosszkedvűen, továbbra sem nézett a szemembe. A szarba.
Kecsesen elfoglalta helyét a jet-ski-n és a kezét nyújtotta felém. Szorosan megfogtam és sikerült átemelnem a lábamat a víz felett anélkül, hogy beleestem volna. Elhelyezkedtem mögötte. Mindeközben Taylor és az ikrek a motorcsónakban foglalták el helyüket. Edward ellökte a jet-ski-t a parttól és ellebegtünk a kikötő felé.
- Kapaszkodj! – kiabálta.
Köré fontam a karomat. A jet-ski-n való utazásnak legkedveltebb póza számomra. Szorosan megöleltem, orromat a hátába dugtam… eltűnődve azon, hogy voltak olyan idők, amikor nem tolerálta, hogy ilyen módon érjek hozzá. Nagyon jó illata volt… Edward és tenger.
Bocsáss meg, Edward, kérlek? Éreztem, hogy kissé megfeszül.
- Maradj nyugton – mondta, de a hangja lágyabb volt. Megcsókoltam a hátát, arcommal hozzá simultam és visszapislogtam a rakpart felé, ahol néhány nyaraló összegyűlt a show-t bámulni.
Edward elfordította az indítókulcsot, a motor felbőgött. A sebességváltón mozdított egyet és a jet-ski ugorva elrepesztett a hideg, sötét vízen keresztül a kikötőn, ki az öböl közepén horgonyzó Fair Lady-hez. Még szorosabban öleltem Edwardot… szerettem ezt – izgalmas volt. Éreztem Edward vékony alakjának minden izmát, ahogy hozzászorítottam magam.
Taylor mellénk húzott a motorcsónakkal. Edward rápillantott, majd sebességet adott, és kilőttünk, pattogva a vízen, mint valami ügyesen eldobott kavics. Taylor rezignált elkeseredéssel rázta meg a fejét és egyenesen a yacht felé indult, míg Edward elszáguldott a Fair Lady mellett a nyílt víz felé.
A víz spriccelt körülöttünk, a meleg szél az arcomat fújta, lófarkamat vadul fújta szerteszét. Ez nagyon jó mulatság volt. Talán ennek a száguldásnak az izgalma elűzi Edward rossz kedvét is. Nem láthattam az arcát, de éreztem, hogy jól szórakozik – gondtalan, és úgy viselkedik, ahogy a korához illik, a változatosság kedvéért.
Hatalmas félkört írt le a jet-ski-vel, láthattam a partot – a hajókat a kikötőben, az apartmanok és utazási irodák sárga, fehér és homokszínű kockáit és a sziklás hegyeket a háttérben. Olyan összevisszának tűnt minden – nem hasonlítottak a katonás rendben sorakozó házakhoz, amikhez szoktam – de sokkal festőibb volt. Edward lenézett rám, és halvány mosoly játszott ajkain.
- Megint? – kiabált át a motor zaján.
Lelkesen bólogattam. Válaszul felragyogó vigyora elbűvölő volt, majd kinyitotta az elzárószelepet, körbeszáguldotta a hajót és megint kiszáguldottunk a nyílt vízre… és arra gondoltam, hogy bocsánatot nyertem.

- Megkapott a nap – mondta Edward szelíden, ahogy lehámozta rólam a mentőmellényt. Idegesen néztem fel rá, megpróbáltam kitalálni milyen kedve van. Az egyik steward csendesen álldogált a közelünkben, várt a mellényemre. Edward átnyújtotta neki.
- Ennyi lesz, uram? – kérdezte a fiatal férfi. Tetszett francia akcentusa.
Edward rám nézett, levette szemüvegét és a pólója nyakába akasztotta.
- Kérsz egy italt? – kérdezte.
- Szükségem van rá?
Féloldalra billentette fejét.
- Miért mondod ezt? – kérdezte csendesen.
- Tudod, hogy miért.
Mérlegelve nézett rám. Oh, mire gondolhat?
- Két gint és tonikot kérünk. És valami diófélét és olajbogyót – mondta a stewardnak, aki bólintott és sietősen eltűnt.
- Azt gondolod meg foglak büntetni? – kérdezte Edward bársonyos hangon.
- Meg akarsz?
- Igen.
- Hogyan?
- Majd kigondolok valamit. Talán, ha megittad az italodat… - érzéki fenyegetésnek tűnt. Nyeltem egyet. Oh, egek… Benső istennőm felpislantott napozóágyáról, ahol sugarakat próbált meg elkapni, amik valamilyen képzelt reflektorból sugároztak, egyenesen a nyakából.
Edward egy pillanatra összehúzta szemöldökét.
- Szeretnéd?
Honnan tudja?
- Attól függ – motyogtam vörösen.
- Mitől? – tűnt fel megint a halvány mosoly ajkán.
- Hogy fájdalmat akarsz nekem okozni, vagy sem.
Vékony vonallá préselte a száját, jókedv feledve. Előrehajolt és megcsókolta a homlokomat.
- Isabella, a feleségem vagy, nem a szolgálóm. Soha nem akarok fájdalmat okozni neked. Tudhatnád már. 
  Csak… csak ne vedd le a ruhádat nagyközönség előtt. Nem akarlak látni a Star magazin címlapján
  pucéran. És te sem akarod, sőt Charlie sem hiszem, hogy szeretne így látni.
Oh. Charlie! Szent szar, még szívrohamot kapna. Mit is képzeltem? Gondolatban fenéken billentettem magam…
A steward előtűnt az Edward által rendelt inni- és ennivalóval, és letette az asztalra.
- Csüccs – parancsolt rám finoman férjemuram. Tettem, ahogy óhajtotta, és letelepedtem a ’rendezői’
   székbe. Edward mellém ült és elém tolta a gintonicomat.
- Egészségére Mrs Cullen.
- Egészségére, Mr Cullen.
Ittam egy kortyot. Szomjoltóan hideg és finom volt. Edwardra pillantottam, ő figyelmesen tanulmányozta arcomat. Hangulata kideríthetetlen volt, és ez idegesített. Nem tudtam, hogy még mindig mérges-e rám. Bevetettem különleges zavaró technikámat.
- Kié ez a hajó? – kérdeztem.
- Egy angol lovagé. Sir Nem-Tudom-Pontosan-Ki. A dédapja élelmiszerbolt-láncot nyitott. A lánya
  valamelyik európai koronaherceghez ment hozzá.
Oh…
- Szuper-gazdag?
Edward hirtelen óvatos lett.
- Igen.
- Mint te – mormoltam.
- Igen.
Oh…
- És mint te – suttogta Edward, és egy olajbogyót dugott a szájába. Gyorsan pislogtam… mert magam elé vizionáltam őt szmokingban, ezüst mellényében… zöld szemei lángoltak az őszinteségtől, ahogy lenézett rám az esküvői ceremónia alatt.
- Minden, ami az enyém, mostantól a tied is… – mondta, esküjének hangját tisztán hallottam emlékeimben.
Az enyém? Szent varjú.
- Ez olyan különös. A semmiből a …” – intettem a kezemmel a fényűző környezetünk felé –„ a mindenbe.
- Hozzászoksz – mondta megnyugtatóan.
- Nem hiszem, hogy ehhez valaha is hozzászoknék, Edward – rázkódtam meg, ahogy felidéztem az őrült vásárlást, amit Edward kívánságára Caroline Acton segítségével követtem el – a Niemans személyi vásárló-asszisztensével – hogy előkészüljek a nászútra. Csak a bikinim került 540 dollárba.( 1)  Úgy értem, jól néz ki, de igazából – őrült pénz négy négyszögletes szövetdarabért.
- Hozzá fogsz szokni – mondta és rám vigyorgott.
Oh Fifty… lehet, idővel. A sózott mandulás és kesudiós tálat felé toltam.
- A diói, uram(2) – mondtam olyan komoly arccal, ahogy csak tudtam.
Elhúzta a száját.
 - Nos, köszönöm, Mrs Cullen. Nem bánom, ha az vagyok – mondta és kivett egy mandulát.
 - Bolondulok érted – folytatta, szemei csintalanul ragyogtak, a jókedvtől, ahogy felvidult kis tréfámtól. Megnyalta az ajkát.
 - Idd meg. Ágyba megyünk.
Mi?
Idd meg, tátogta, szemei elsötétültek. Szent tehén… a tekintetében égő tűz akár felelős lehetne a globális felmelegedésért. Felkaptam a ginemet, kiürítettem a poharat, le nem véve tekintetem róla. Szája kissé elnyílt… láttam nyelve hegyét a fogai között, és mosolygott… rám, buján. Higanyos mozdulattal felállt és fölém hajolt, kezét a székem karfájára tette.
 - Meg akarok mutatni valamit. Gyere. Ja, és ne menj pisilni. – suttogta a fülembe.
Felhördültem. Ne pisiljek? Kisördögöm felpillantott könyvéből – Charles Dickens összegyűjtött művei 1. kötetéből – ijedten.
 - Nem az, amire gondolsz – vigyorgott rám, kezét kinyújtva felém.
 - Bízz bennem – szexi volt és őszinte. Hogy tudtam volna ellenállni neki?
 - Oké – tettem kezem kezébe, mert egészen egyszerűen, már rábíztam az életem. Jesszusom – mit tervezhet? Szívem gyorsabban vert a türelmetlenségtől.
Keresztül mentünk a fedélzeten, át az ajtókon a pihe-puha gyönyörűen berendezett főszalonon át, végig a folyosón, át az étkező szalonon, le a lépcsőn, a főkabinba. A mi szobánkba. A kabinban már járt a takarítónő reggel óta, az ágyat is bevetette.
Nagyon szép szoba volt. Két-két hajóablakkal mindkét oldalán, elegánsan berendezve sötét diófa bútorral, krémszínű falakkal és finom arany-vörös színű bútorhuzattal.
Edward elengedte a kezem. Napszemüvegét kivette pólója nyakából és az ágya mellé tette, majd lehúzta a pólót magáról és a székre dobta. Kilépett papucsából, letolta nadrágját, fürdőgatyáját, egy könnyed mozdulattal meztelen lett. Oh, istenem… Képes leszek valaha is megunni meztelen testének látványát? Ragyogóan néz ki, és egészen az enyém. Bőre sugárzott… őt is megkapta a nap, haja megnőtt, a homlokába lógott. Én egy nagyon-nagyon szerencsés lány vagyok.
Kinyújtotta a kezét, megfogta az államat, és óvatosan meghúzta, így abbahagytam szám szélének rágását. Végighúzta hüvelykujját kiszabadult alsó ajkamon.
 - Így jobb - suttogta. Megfordult és a megkapóan szép ruhásszekrényhez vonult. Az alsó fiókból két pár fémbilincset és egy maszkot húzott elő. Ez utóbbi a repülőről származott vajon? És a bilincsek? Még nem használtunk fémbilincset. Gyorsan és idegesen az ágyra pillantottam. Hova a pokolba rögzíti ezeket? Megfordult és szilárdan nézett rám, szeme sötét és ragyogó volt.
 - Ezek elég fájdalmasak tudnak lenni. Belemarhat a bőrödbe, ha túl erősen húzod.
Ezzel felemelte az egyik pár bilincset.
 - De igazán ki szeretném próbálni rajtad most.
Szent baszás. Kiszáradt a szám.
 - Itt van. Szeretnéd előbb kipróbálni? – sétált felém elegánsan és nyújtotta át az egyik párat.
Sima és hideg fémes tapintása volt. Tétován reménykedtem benne, hogy nem kell kipróbálnom ezeket a valóságban.
Edward figyelmesen nézett.
 - Hol vannak a kulcsok? – suttogtam. Előre tartotta a tenyerét, benne volt az apró kulcs.
 - Mindkét párhoz jó. Ami azt illeti, mindegyikhez – mondta lágyan.
Hány pár ilyen izéja lehet? Nem emlékszem, hogy láttam volna egyet is a múzeumi darab komódban. Felemelte kezét, megsimogatta arcomat a mutatóujjával, a számig. Lehajolt, mintha meg akarna csókolni.
 - Akarsz játszani? – suttogta, és a testem arra lent felgyulladt, a vágy elöntött és összeszorította az izmokat ott mélyen belül a hasamban.
 - Igen – suttogtam vissza.
Elmosolyodott.
 - Jó.
Orrával végigsimított az orrormon és pihekönnyű puszikat hintett az arcomra.
 - Biztonsági szóra lesz szükségünk – lehelte.
Mi?
 - Az állj nem lesz elég, mert valószínűleg ki fogod mondani, de nem fogod komolyan gondolni – húzta le orrát az enyémen… ez volt az egyetlen érintkezési felület közöttünk. Oh, istenem.
Mit ért mindezen? A szívem a fülemben dobolt. A szarba… hogy tudja ezt elérni csak szavakkal?
 - Nem fog fájni. Intenzív lesz. Nagyon intenzív, főleg, hogy nem engedlek majd megmozdulni. Oké?
Oh, egek. Ez úgy hangzik… olyan izgató. Hallottam a saját lélegzetemet – basszus, már lihegek is. Benső istennőm már fel is vette flitteres ruháját és bemelegít az elkövetkező rumbára. Hála égnek, hogy ehhez a férfihez mentem felségül, mert ez elég zavarba ejtő volt. Tekintetem lesiklott az ő felizgatott állapotára. Szent varjú!
 - Oké… - suttogtam alig hallhatóan.
 - Válassz egy szót, Bella.
Oh…
 - Egy biztonsági szót – biztatott kedvesen.
 - Jégkrém…
 - Jégkrém? – kiérződött hangjából, hogy mulatságosnak tartja a szót.
 - Igen.
Vigyorgott és lehajolt, hogy egyenesen a szemembe bámuljon.
 - Érdekes választás. Emeld fel a karodat.
Tettem, amit mondott, Edward megfogta a ruhám alját, lehúzta rólam és a padlóra dobta. Kinyújtotta kezét a bilincsért. Visszaadtam neki. Letette mindkét pár bilincset a szemtakaróval együtt az éjjeli szekrényre, lerántotta az ágytakarót a padlóra.
 - Fordulj meg.
Megfordultam, kikapcsolta a bikinifelsőmet, az is a padlón kötött ki.
 - Holnap hozzád fogom ragasztani ezt – morogta, felnyúlt és kivette a hajgumimat, hogy kiengedje a hajam. Egyik kezébe fogta az egész hajamat és annál fogva gyengéden hátrahúzott magához… a mellkasához… az erekciójához. Levegőért kaptam ahogy féloldalra húzta a fejem és megcsókolta a nyakam.
 - Engedetlen vagy – suttogta a fülembe, minek nyomán finom remegés futott át rajtam.
 - Igen – suttogtam.
 - Hmmm… és mit tehetünk ezzel, hogy ne így legyen?
 - Tanulj meg együtt élni vele – leheltem. Szent varjú, lágy, lassú csókjai megvadítottak. Belevigyorgott a nyakamba.
 - Ah, Mrs Cullen. Te és az örök optimizmusod.
Felegyenesedett. Megfogta a hajam óvatosan három felé szedte és lassan befonta, majd összefogta a végét. Finoman megrángatta a hajam, majd lehajolt a fülemhez.
 - Móresre tanítalak – mormolta, majd hirtelen mozdulattal megfogott a derekamnál, leült
az ágyra, megfordított és a térdére fektetett úgy, hogy most a hasamon éreztem erekcióját. Rácsapott a fenekemre, erősen. Felkiáltottam, és hirtelen az ágyon találtam magam a hátamon fekve, ő lenézett rám, olvadt-zöld szemekkel. El fogok égni.
 - Tudod, hogy milyen gyönyörű vagy? –suttogta, végighúzva ujja hegyét a combomon, hogy csak úgy bizsergett… mindenhol. Felkelt az ágyról, tekintetét le nem véve rólam összeszedte a bilincseket, lenyúlt, megfogta a bal lábamat és az egyik pántot a bokámra kapcsolta.
Oh.
Felemelve a jobb lábamat megismételte az eljárást, a két bilincs a két bokámra került. Még mindig nem volt fogalmam, hogy mihez fogja rögzíteni őket.
 - Ülj fel – vezényelt halkan, és én engedelmeskedtem.
 - Most öleld át a térdedet.
Pislogtam rá, majd felhúztam a lábaimat és köréjük fontam a karomat. Lenyúlt, felemelte a fejem és nedves csókot nyomott az ajkamra, majd feltette a szemtakarót a fejemre. Semmit nem láttam… és csak a saját gyors lihegésemet hallottam, és ahogy a víz paskolta a hajó oldalát, ahogy az ringott a tengeren.
Oh, egek… Mit fog velem tenni? Nagyon fel voltam izgulva… máris.
 - Mi a biztonsági szó, Isabella? – mormolta.
 - Jégkrém – lihegtem.
 - Jó – mondta és megfogta a bal kezemet és a csuklóm köré csattintotta a bilincset, majd
ezt megismételte a másik kezemmel is. Bal kezemet a bal bokámhoz, jobb kezemet a jobb bokámhoz rögzítette. Így nem tudtam kinyújtani a lábam. Szent baszás…
 - És most – lehelte Edward – addig foglak baszni, amíg nem sikítasz.
Mi? Minden levegő kiszaladt a tüdőmből. Mindkét sarkamat megfogta és hátra billentett. Hanyatt dőltem az ágyon. Nem volt más választásom, mint a lábaimat behajtva tartani. A bilincsek kissé megszorítottak, ahogy meghúztam őket. Igaza volt… éppen csak nem fájtak. Elég hátborzongató volt – összekötözve és magatehetetlenül. Széthúzta a bokáimat, felnyögtem.
Megcsókolta a combom belső oldalát, izegni mozogni szerettem volna alatta, de nem tudtam.
Nem volt támasztási lehetőségem, hogy megemeljem a csípőmet… a lábaim lebegtek. Nem
tudtam mozogni. Szent varjú.
 - Magadba fogod fogadni az összes élvezetet, Isabella. Ne mozdulj – mormolta és rám
mászott, miközben végigcsókolt a bikini alsóm széléig. Mindkét oldalon kikötötte a pántokat és az anyagdarab tovatűnt rólam. Meztelenül voltam, az irgalmára bízva. Megcsókolta a hasam, bedugta nyelvét a köldökömbe, fogaival csipkedett.
 - Ah… - sóhajtottam. Ez igazán kemény lesz… de elképzelésem sem volt róla, hogy mennyire.
Apró szívogató csókokkal és harapdálásokkal felért a mellemhez.
 - Shhhh – nyugtatott – nagyon gyönyörű vagy, Bella.
Csalódottan felnyögtem. Normális körülmények között tekergetném a csípőmet, válaszul érintésére, a saját ritmusomban. De nem tudtam mozdulni. Nyögtem, meghúztam a bilincseimet. A fém belemart a bőrömbe.
 - Aú – nyöszörögtem halkan. De nem igazán bántam.
 - Megőrjítesz – suttogta Edward – úgyhogy most én is megőrjítelek téged.
Most rajtam pihenve - súlya a könyökein -, teljes figyelmét a melleimnek szentelte. Harapta, szívta, sodorta a mellbimbóimat ujjai között, teljesen megvadított. És nem állt meg. Éreztem, ahogy erekciója nekem nyomódik.
- Kérlek – suttogtam.
Győzedelmes mosolyát éreztem a bőrömön.
 - El tudom érni, hogy így élvezz el? – lehelte a mellbimbómba, és ha lehetséges, az még keményebb lett.
 - Tudod, hogy képes vagyok rá – szívta meg erősen, hogy felkiáltottam, a gyönyör a
mellkasomtól az ágyékomig szúrt belém. Kétségbeesetten húztam meg a bilincseket, ahogy végigszáguldott rajtam az érzés.
 - Igen – suttogtam kétségbeesetten.
 - Oh, baby… az túl könnyű lenne – mormolta.
 - Kérlek…
 - Shhh.
Fogai végigszántották arcomat, ahogy finoman végigcsókolt a számig. Levegő után kapkodtam. Megcsókolt. Gyakorlott nyelve elfoglalta a szám, kóstolta, kutatta, uralta, de nyelvem találkozott a kihívással, küzdött az övé ellen. Hideg gin és Edward Cullen íze volt és tenger illata… oh, istenem. Megragadta arcomat, fejemet helyhez szögezte.
 - Nyugalom, baby. Azt akarom, hogy nyugton maradj” – suttogta a számba.
 - Látni akarlak – lihegtem.
 - Nem, Bella. Így sokkal többet érzel.
És halálos lassúsággal megfeszítette csípőjét és belém hatolt – félig. Normális esetben felemelném a csípőmet, hogy találkozzak vele… de nem mozdulhattam.
Visszahúzódott belőlem.
 - Ah! Edward, kérlek – ziháltam.
 - Újból? – ingerkedett rekedten.
Szakaszosan hatolt belém újból, majd visszahúzódott miközben csókolt és ujjai a mellbimbóimat húzkodták. A gyönyör túl sok volt.
 - Ne! – kiáltottam.
 - Akarsz engem, Isabella? – suttogta.
 - Igen – szinte könyörögtem.
 - Mondd ki – mormolta, lélegzete érdes volt, és újból meggyötört – be… és ki.
 - Akarlak – nyöszörögtem – kérlek!
Finoman belesóhajtott a fülembe.
 - És a tied vagyok, ahogy kívánod, Isabella.
Felemelte magát és belém csapódott. Sikítottam, fejemet hátra feszítettem, meghúztam a kötőfékeimet ahogy elérte az érzékeny pontomat. És csak éreztem, mindenhol… az édes, gyönyörű agóniát, és nem mozoghattam. Edward megállt, majd körözni kezdett csípőjével, a mozgása szétsugárzott mélyen bennem.
 - Miért dacolsz velem, Bella?
 - Edward, hagyd abba…
Újból körözött bennem mélyen, figyelmen kívül hagyta könyörgésemet, majd lassan kihúzta magát és újból belém csapódott.
 - Mondd meg, miért? – sziszegte, és én tétován félni kezdtem, mert a fogai között sziszegte ezt.
 - Arrgh! – kiáltottam fel összefüggéstelenül feljajdulva… ez már túl sok volt.
 - Mondd meg!
 - Edward…
 - Bella, tudnom kell!
Újból belém vágódott, túl mélyre hatolva, és éreztem hogy a gyönyör újból elönt, az érzés nagyon erőteljes volt – elárasztott, hasam mélyéből felsugárzott minden porcikámat elöntötte, egészen a bilincsek bevágódásáig.
 - Nem tudom! – kiáltottam – Mert megtehetem! Mert szeretlek! Kérlek, Edward…
Hangosan felmordult és mélyen belém lökte magát, újra és újra, ezerszer, és elvesztem, megpróbáltam magamba fogadni a gyönyört. Észveszejtő volt… testen kívüli érzés… vágytam arra, hogy kinyújthassam a lábam, hogy kontrollálhassam orgazmusomat, de képtelen voltam… tehetetlen voltam. Az övé voltam, csak az övé, hogy azt tegyem, amit ő akar… könnyek peregtek szememből. Nagyon intenzív érzés volt. És nem tudtam Edwardot leállítani. Nem akartam leállítani.. Azt akartam… az akartam… oh, ne, oh, ne… ez túl…
 - Ez az – morgott Edward – érezd, baby!
Felrobbantam… újra és újra, körbe- körbe… hangosan sikítottam, ahogy az orgazmusom széttépett, felperzselt, mint a tűz, felemésztve mindent, felemésztve engem, durván szétszakítva, könnyek folytak az arcomon… testem pulzált és remegett.
Arra lettem figyelmes, hogy Edward feltérdelt, még mindig bennem, az ölébe húzott… egyik kezével a fejemet fogta, a másikkal a hátamat támasztotta, és elélvezett… vadul, bennem… miközben a bensőm továbbra is lüktetett és remegett sokk utáni állapotában. Kimerítő volt, fárasztó, pokoli… maga volt a mennyország. Hedonizmus a javából.
Edward letépte rólam a szemellenzőt és megcsókolt. Megcsókolta a szemeimet, orromat és arcomat. Arcomat kezei közé fogva lecsókolta könnyeimet.
 - Szeretlek, Mrs Cullen – suttogta – még akkor is, ha megőrjítesz – igazán élőnek érzem magam veled.
Nem volt erőm, hogy akár a szemem, akár a szám kinyissam, hogy válaszoljak. Edward nagyon gyengéden visszafektetett az ágyra és kicsúszott belőlem.
 - Ah – nyílt a szám szótlan tiltakozásra.
Edward leszállt az ágyról és kinyitotta a bilincseket. Utána finoman megmasszírozta a csuklóimat és bokáimat, majd mellém feküdt és magához ölelt. Kinyújtottam a lábaim…oh, egek, ez nagyon jól esett… igen jól. Szent szar… ez aztán vitán felül a legintenzívebb orgazmus volt, amit valaha is átéltem. Hmmm… egy Edward Cullen féle, ötvenszeresen elátkozott büntető baszás.
Igazán gyakrabban viselkedhetnék helytelenül…

A húgyhólyagom felől érkező feszítő érzés ébresztett fel. Ahogy kinyitottam a szemem, összezavarodtam. Hol vagyok? London? Párizs? Oh- a hajó. Éreztem, ahogy bukdácsolt, és végül meghallottam a motor dorombolását is. Elindultunk.. milyen fura. Edward mellettem, a laptopján dolgozott, lezseren felöltözve fehér pamut ingbe és vászonnadrágba, mezítláb. Haja még nedves volt, úgy hiszem a zuhanyzástól. Edward és testpermet illata volt… hmmm.
 - Szia – mormolta meleg pillantást vetve rám.
 - Szia – mosolyogtam szégyenlősen – megyünk?
 - Úgy gondoltam, mivel múlt este házon kívül vacsoráztunk és elmentünk a balett előadásra, és a Casinóba,
    ma este a hajón vacsorázunk. Csendes édes-kettesben.
Rávigyorogtam.
 - És hova megyünk?
 - Cannes-ba.
 - Oké – nyújtóztam ki, zsibbadtnak érezve magam. Semmiféle Laurent-tréning nem tudott
volna felkészíteni a mai délutánra. Óvatosan felálltam, mivel csak ki kellett mennem. Megfogtam selyem köntösömet és gyorsan magamra vettem. Miért vagyok még mindig ilyen szégyenlős? Éreztem magamon Edward tekintetét… ahogy visszanéztem rá, már visszatért a munkájához. Szemöldöke összehúzva. Miért morcos?
Ahogy szórakozottan megmostam a kezemet és visszaidéztem a tegnap estét a Casino-ban, köpenyem szétnyílt. Megláttam magam a tükörben és megdöbbentem.
Szent Baszás! Mit tett velem?

(1)~ mai árfolyamon 540USD*219,33Ft/USD=118 438,20 Ft

(2)Szójáték Your nuts – A te dióid – You’re nuts – bolondos/flúgos, hülye vagy… Hangzásra egy. Itt volt némi összekülönbözésem a lektorokkal, mert ugye  a nut mogyorót is jelent, aminek nálunk van két értelme,- viszont az angol azt a bizonyos dolgot ball-nak nevezi, tehát a magyarban sehogy nem jött volna össze, ha Edward reagálását vesszük figyelembe.

Nyolcvannyolcadik fejezet (Második történet első)

Keresztülnéztem a tengerifű-zöld napernyő résein a kék égre…. Mediterrán kék… nem tudtam elfojtani elégedett sóhajomat. Edward mellettem volt, kinyújtózva egy napágyon. Férjem – az én dögös, gyönyörű férjem, ing nélkül és levágott szárú farmerban – könyvet olvasott, ami előjelzi a washingtoni bankrendszer összeomlását. Mindent figyelembe véve ez egy fordulat… még soha nem láttam ilyen nyugodtnak. Inkább látszott diáknak, mint az egyik USA legnagyobb magántulajdonban levő cégének legbefolyásosabb CEO-jának.

Monte Carlo-ban a Fairmont Hotel¹tengerpartján lustálkodtunk, nászutunk utolsó állomásán, bár nem a hotelben laktunk… Kinyitottam a szemem és kinéztem a ’The Fair Lady’-re, ami a kikötőben horgonyzott. Mert természetesen a luxus motoros yachton laktunk. 1928-ban építették, varázslatosan repült a vízen, minden hajó királynője volt a kikötőben. Úgy nézett ki, mint egy kikötött gyerekjáték. Edward szerette a hajót – azt gyanítom, meg szeretné venni. Őszintén, a férfiak és az ő játékaik…

Visszaültem, hallgattam az Edward Cullen féle összeállítást az iPod-omon, bóbiskoltam a késő délutáni napsütésben, lustán emlékezetembe idéztem a lánykérését… hmmm…

*******

„Összeházasodhatunk holnap?” – suttogott lágyan a fülembe Edward. A csónakház virággal borított szobájában feküdtem a mellén, eltelve szenvedélyes szeretkezésétől.

„Hmmm” – mormoltam.

„Ez igen volt?” – hallottam a meglepetést hangjában.

„Hmmm.”

„Nem?”

„Hmmm.”

Éreztem, hogy vigyorog.

„Miss Swan, zavarban vagy?”

Vigyorogtam.

„Hmmm.”

Nevetett, magához ölelt és megpuszilta a fejem tetejét.

„Akkor Vegas, holnap.”

Álmosan felemeltem a fejemet.

„Nem hiszem, hogy a szüleim boldogok lennének.”

Ujjaival fel-le dobolt a meztelen hátamon, gyengéden simogatva.

„Mit szeretnél, Isabella? Vegast? Nagy esküvőt minden kellékkel? Mondd meg.”

„Nem nagyot… Csak a barátok és a család.” – néztem fel rá, kutatva ragyogó zöld szemét. Ő mit akar?

„Oké. Hol?” – bólintott.

Vállat vontam.

„Megtarthatjuk itt?” – kérdezte óvatosan.

„A családodnál? Nem bánják?”

Horkantott.

„Anyám a hetedik mennyországban lenne.”

„Oké, akkor itt” – értettem egyet. „Biztos vagyok benne, hogy anyámnak és apámnak is tetszene ez a hely.”

Gyengéden megcirógatta a hajamat. Lehetnék ennél boldogabb?

„Nos, megállapítottuk a helyet… És most az időpont…”

„Leginkább anyádat kellene megkérdezned.”

„Hmmm” – húzta el a száját Edward – „Van egy hónapja, nem több. Túlságosan is akarlak ahhoz, hogy többet várjak.”

„Edward, a tied vagyok. Már egy ideje a tiéd vagyok. De oké – egy hónap.” – csókoltam meg a mellkasát, és felmosolyogtam rá.

*********

„Le fogsz égni” – suttogott a fülembe Edward, felriasztva szendergésemből.

„Csak miattad” – mosolyogtam rá tartózkodóan, és mert a késő délutáni nap arrébb ballagott, így én teljesen a napra kerültem. Rám vigyorgott és egy laza mozdulattal a napernyő alá húzta a napozóágyamat.

„El a mediterrán nap elől, Mrs Cullen. Nem akarom, hogy leégj”- lehelte.

Oh! Az tényleg nem lenne jó.

„Köszönöm az önzetlenségét, Mr Cullen.”

„Nekem öröm, Mrs Cullen… és nem voltam önzetlen egyáltalán. Ha leégsz, nem érhetek hozzád” – emelte fel szemöldökét, zöld szemei jókedvűen ragyogtak, a szívem felzakatolt.

„De sejtem, hogy ezt tudtad, és most nevetsz rajtam”- tette hozzá.

„Mernék?” – kaptam levegő után, ártatlannak tettetve magam.

„Igen, mernél, és meg is teszed. Gyakran. Ez az egyik dolog a sok közül, amit szeretek benned” – hajolt le és megcsókolt, játékosan megharapva az ajkamat.

„Reméltem, hogy bekenegetsz naptejjel” – húztam el a számat az ajkától.

„Oh, Mrs Cullen… az olyan maszatos munka – de ez egy olyan ajánlat, amit nem tudok elutasítani. Ülj fel”- mondta lágyan, hangja rekedt volt. Tettem, amit mondott és nagyon lassan, nagyon aprólékosan, erős és hajlékony ujjaival, gyengéden bekent naptejjel…

„Nagyon bájos vagy. Szerencsés férfi vagyok” – mormolta, ahogy ujjai elsiklottak a melleim kilátszó részén, szétkenve a naptejet.

„Hmmm… igen, az vagy, Mr Cullen” – suttogtam, fellesve rá a szempilláim közül.

„Szerény vagy, Mrs Cullen. Fordulj meg. A hátadat is be akarom kenni.”

Mosolyogva tettem, amire kért, Edward finoman kikapcsolta a hihetetlenül drága bikini melltartóját

„Hogy tetszene, ha toplessben lennék én is, mint a többi nő itt?”- kérdeztem.

„Neheztelnék” – válaszolt egyből.

„Már attól sem vagyok boldog, hogy ilyen kevés ruha van rajtad” – hajolt le és a fülembe suttogott – „ne kockáztasd a szerencsédet.”

„Ez most felelősségre vonás, Mr Cullen?”

„Nem. Ez ténymegállapítás, Mrs Cullen.”

Fejemet ráztam és sóhajtottam. Oh, Edward… az én birtokolni vágyó, féltékeny, kontroll-mániás Edwardom.

Befejezte a kenekedést és a fenekemre csapott.

„Így már jó leszel, asszony.”

Mindig kéznél levő telefonja megzörrent. Csúnyán néztem rá, ő visszavigyorgott.

„Csak a szemeimnek, Mrs Cullen” – húzta fel játékosan szemöldökét és megint a fenekemre csapott. Visszaült a helyére, hátradőlt a nyugágyában és tárgyalni kezdett.

Benső istennőm dorombolt. Éjjel esetleg némi padlóshow… csak a szemnek, mosolygott mindentudó önelégültséggel. A gondolatra én is elvigyorodtam és visszamerültem délutáni emlékezésembe…

**************

„Ezt nézzétek” – sikította Alice.

A Cullen konyhában ültük körbe az asztalt, lustán ettük a reggeli palacsinta, szalonna és felvert tojásból álló menüt, az Edward születésnapja utáni reggelen. Az éjszakát Edward gyerekszobájában töltöttük, miután Edward hosszasan beszélgetett Carlisle-al, és ami után a magába forduló és hallgatag Edward úgy érezte, hogy egy hatalmas adag konyakra van szüksége, így Esme azt javasolta, hogy maradjunk. Emmett és Rose is maradt éjszakára.

Így most Emmett, Rose, Esme és én, a szalonna és a kolbász érdemeit vitattuk, amíg Carlisle és Edward a vasárnapi újságokat olvasták.

Mindahányan várakozással fordultunk Alice felé, aki az asztalhoz hozta netbookját.

„Van egy pletyka a Seattle Nooz oldalon – arról, hogy vőlegény vagy, Edward.”

„Máris?” – lepődött meg Esme, és száját elhúzta, mint akinek kellemetlen gondolat fut át a fején. Edward a homlokát ráncolta.

Alice hangosan idézte:

„Tudomásunkra jutott itt a ’The Nooz’-nál, hogy a jó partinak számító agglegény, bizonyos Edward Cullen végül elkelt, és esküvői harangok zúgása várható. De ki is az a nagyon-nagyon szerencsés hölgy? A Nooz keresi a választ. Lefogadjuk, hogy most olvassa a pokoli tartalmú házassági szerződést. Reméljük, hogy észkombájn ügyvédje van.”

Alice vihogott, de azonnal abbahagyta, amikor észrevette Edward tekintetét. A csend elmélyült és a Cullen konyhában a hangulat feszültté vált.

Oh, ne! Házassági szerződés?

Ez meg sem fordult a fejemben. Nagyot nyeltem, éreztem,a hogy az összes vér kifut az arcomból… kérlek, földanya, most azonnal nyelj el! Edward kényelmetlenül fészkelődött ahogy nyugtalanul rápillantottam.

Ne, tátogott felém.

„Edward…” – mondta Carlisle óvatosan.

„Nem óhajtok megint erről beszélni!” – csattant fel Edward.

Carlisle idegesen pillantott rám, de folytatni óhajtotta.

„Semmi házassági szerződés!” - kiabálta szinte Edward, és duzzogva olvasta tovább újságját, kizárva mindenkit maga körül. A többiek felváltva néztek hol rám, hol Edwardra… majd mindenhova másfelé, csak ránk nem.

„Edward” – mormoltam – „aláírok bármit, amit te és Dr Cullen akartok.” Végül is nem ez lesz az első alkalom, hogy aláírasson velem valamit.

Edward felpillantott és mérgesen nézett rám.

„Nem” – förmedt rám.

Megint elsápadtam.

„Azért lenne, hogy téged védjen meg” – motyogtam, nyilvánosságra hozva ezzel a kényes témát.

„Edward, Bella – úgy gondolom, ezt négyszemközt kellene megbeszélnetek” – figyelmeztetett bennünket Esme halkan. Majd Alice-re és Carlisle-ra nézett… aha, úgy tűnt, ők is bajban voltak.

„Bella, nem rólad van szó” – dünnyögte Carlisle megnyugtatóan – „És kérlek, szólíts Carlisle-nak.”

Edward hideg zöld szemeit Carlisle-ra meresztette – és a szívem összeszorult. A pokolba, tényleg nagyon mérges.

Mindenki élénk beszélgetésbe kezdett, kivéve Alice-t és Rose-t, akik felugrottak, hogy letakarítsák az asztalt.

„Én tényleg a kolbászt szeretem jobban!” – kiáltott fel Emmett.

Lebámultam összefűzött ujjaimra… Szent szar. Reméltem, Mr és Mrs Cullen nem tart valami ’hozományvadásznak’. Edward átnyúlt az asztalon és egyik kezével megfogta mindkét kezemet.

„Hagyd abba” – figyelmeztetett.

A szarba! Honnan tudja, mire gondolok?

„Anya” – folytatta – „tarthatnánk itt az esküvőt?”

„Itt?” – nyikkant Esme, és kissé piros lett. Szemei felragyogtak az örömtől.

„Igen” – mosolygott rá Edward, rosszkedve tovatűnt, mintha nem is lett volna. Az én édes, szeszélyes Fiftym.

„Természetesen. Oh, Edward, Bella… Örömünkre szolgálna, ugye, Carlisle?”

Carlisle elnézően somolygott feleségére és az asztal körül felengedett a hangulat.

„Igen. Megtisztelő számunkra” – mondta, hangját őszinte kedvesség hatotta át.

Edward egy félmosolyt eresztett Carlisle felé – gyanítottam, hogy még a tegnap éjszakai ’beszélgetés’ fájt neki – majd újból Esméhez fordult.

„Van egy hónapod” – mondta.

„Kettő” – kontrázott Esme vigyorogva.

„Öt hét” – alkudott tovább Edward, szemei pajkosan csillogtak.

„Hét.”

„Hat hét, vagy Vegas.”

„Nyertél” – ütötte össze tenyerét Esme. Alice és Rose vigyorogva néztek egymásra. Emmett a szemeit forgatta… aha, családi jellegzetesség.

„Remélem, lehetek a tanúd” – mosolygott Rose melegen rám… és arra gondoltam, hogy zavarban volt az előző beszélgetés témája miatt. Hálásan mosolyogtam rá.

„Kérlek” – suttogtam. Felragyogott az arca.

És ezzel augusztus 1. lett az esküvő dátuma.

Később, úton visszafelé az Escala-ba, Edward csendes és elgondolkodó volt. Összeszedtem a bátorságomat, hogy felhozzam a házassági szerződést.

„Ne foglalkozz apámmal” – mondta váratlanul Edward.

„Ki van borulva Irina miatt. Az egészet nekem szánta… anyám tarthatta volna a száját” – morogta sötéten.

Oh! Ez új volt. Edward nem szólt semmit miután Carlisle-al beszélt – tudom, nem igazán zajlott nyugodtan a tárgyalás. Meg akartam jegyezni, hogy a házas emberek nem titkolnak el egymás elől dolgokat és megosztják a problémáikat, de az időpont nem tűnt megfelelőnek... más oldalról tekintve viszont – carpe diem.

„Van igazsága, Edward. Te igen gazdag vagy, és én semmit nem hozok a házasságba, csak a diákhitelemet.”

Edward rám meredt, szemöldökét összehúzta, zöld szemei hidegen csillogtak.

„Isabella, ha elhagysz, mindent magaddal vihetsz” – mondta egyszerűen, zord kifejezéssel arcán - „egyszer már elhagytál. Tudom, hogy mit éreztem.”

Szent baszás!

„De az más volt” – suttogtam, megdöbbenve indulatán.

„De… előfordulhat, hogy te akarnál elhagyni engem” – a gondolattól majdnem rosszul lettem.

Felhorkant.

„Ja, persze” – rázta meg a fejét tettetett felháborodással.

„Edward, tudod… Előfordulhat, hogy teszek valami rendkívüli hülyeséget – és te…” – bámultam le kezeimre, fájdalom söpört át rajtam. Elveszíteni Edwardot… eh.

„Állj le! Most azonnal hagyd abba! A témát lezártuk, Isabella. Nem beszélünk erről tovább. Nincs házassági szerződés. Most sem – és soha sem.”

Rátaposott a gázra, a sebesség hátralökött az ülésben. És azok a szavak, hogy házassági és szerződés, az ő jelenlétében a továbbiakban nem hangzottak el.

Jézusom – annyira makacs és ellentmondást nem tűrő.

********

„Madamoiselle? Egy Perrier nekem, egy Coca-Cola light a feleségemnek, kérem. És ami az ételt illeti… hozna egy étlapot?”

Hmmm… Edward tökéletes franciasága felébresztett, visszarántott a jelenbe. Szempilláim megremegtek, ahogy Edwardot kerestem tekintetemmel és a napba néztem. A formaruhás hölgy távolodott, tálcáját magasba tartva, magasra kötött lófarka kihívóan lengett.

„Szomjas vagy?” – kérdezte Edward.

„Igen” – motyogtam álmos hangon.

„Egész nap elbámulnálak. Fáradt vagy?”

Elpirultam.

„Nos… nem aludtam eleget tegnap éjjel.”

„Én sem” – vigyorgott, letette telefonját és felállt. Rövidnadrágja kissé lecsúszott és lógott rajta… úgy, hogy… szóval, kilátszott a fürdőnadrágja is alóla. Nagyon lassan, és valami oknál fogva kissé zavartan Edward levette nadrágját és kilépett papucsából. Gondolataim összekuszálódtak.

„Gyere, ússzunk egyet” – nyújtotta ki kezét. Elbűvölten bámultam fel rá.

„Úszunk?” – kérdezte újból, fejét féloldalra hajtva és zavartan nézett rám. Amikor nem reagáltam, megingatta a fejét.

„Úgy tűnik, fel kellene ébredned” – és hirtelen lecsapott rám, megragadott és karjába vett. Felsikoltottam inkább a meglepetéstől, mint ijedtemben.

„Edward! Tegyél le!” – fuldokoltam a nevetéstől és sikítástól.

Edward kuncogott.

„Csak a tengerben, baby.”

A parton sokan napoztak, és csak néztek, azzal a zavart érdektelenséggel, ami tipikusan franciás – ahogy Edward nevetve a tengerhez cipelt, majd belegázolt. Karjaimat a nyaka köré fontam.

„Nem teszed meg!” – akadt el lélegzetem, megpróbáltam vihogásomat leplezni.

Levigyorgott rám.

„Oh, Bella, baby… semmit nem tanultál ez alatt a rövid idő alatt, amióta ismerjük egymást?” – hajolt le és csókolt meg. Kihasználtam a lehetőséget és beletúrtam hajába, két kézzel megmarkoltam és visszacsókoltam, letámadtam a száját nyelvemmel. Éreztem, hogy felszisszen. Visszahúzódott, tágra nyílt zöld szemei vadul tekintettek rám.

„Ismerem a játékodat” – suttogta és lassan besiklott a hideg, tiszta vízbe, ajkai újból rátalálva az enyémekre. A Földközi tenger hidegségét hamar elfelejtettük ahogy körülfontam férjemet.

„Azt hittem, úszni akarsz” – mormoltam a szájába.

„Mindig összezavarsz” – simított orrával államon – „és nem vagyok biztos abban, hogy Monte Carlo népét peep- show-val akarnám szórakoztatni.

Fogaimat végigfuttattam állán, borostája nyelvemet csiklandozta.

„Bella” – nyögött. Lófarkamat csuklója köré fonta és fejemet gyengéden hátra húzta, hogy nyakam felszabaduljon… fülemtől nyakam tövéig végigcsókolt.

„Berakjalak a vízbe?” – lehelte.

„Igen…” – suttogtam. Benső istennőm magán kívül volt.

Edward visszavonulót fújt, és lebámult rám. Zöld szemei melegen néztek, vágyakozóan, elbűvölten.

„Mrs Cullen, ön kielégíthetetlen – és nagyon… pimasz. Micsoda szörnyeteget teremtettem?

„Egy szörnyeteget, aki hozzád illik” – mormoltam – „kellenék, ha másmilyen volnék?”

„Mindenféle módon kellesz. De nem most. Nem nézők előtt” – intett a part felé fejével.

Mi van?

Láthatólag többen túltették magukat közömbösségükön és kíváncsian néztek bennünket. Hirtelen Edward megragadott a derekamnál fogva, feldobott a magasba és hagyott belepottyanni a vízbe., és belesüppedni a lágy homokba. Köhögve, krákogva, vihogva a felszínre bukkantam… és én még azt gondoltam, hogy…

„Edward!” – reklamáltam, csípőre tettem a kezem és rámeredtem. Beleharapott a szája szélébe, hogy elfojtsa derültségét. Lefröcsköltem, egyből visszafröcskölt.

„Az egész éjszaka a miénk” – mondta és bolond módjára vigyorgott – „Később, baby.”

Lemerült a felszín alá, majd felbukkant három lábbal arrébb tőlem, és könnyed gyorsúszással távolodni kezdett a parttól, tőlem.

Eh! Játékos, tantaluszi kínokat okozó Fifty! Tenyeremmel árnyékoltam a szemem, ahogy utána bámultam a napba. Egy kötekedő alak… mivel csalhatnám vissza? Kiúsztam a partra, kivonultam a vízből és végigszökdécseltem a forró homokon a nyugágyunkig. Innivalónk már megérkezett. Belekortyoltam a kólámba. Edward halvány petty volt a távolban.

Hmmm… lefeküdtem, levettem a bikini-felsőmet és lezseren Edward nyugágyára dobtam. Tessék… látja, mennyire pimasz tudok lenni, Mr Cullen? Csak ne szívja mellre. Behunytam a szemem, és újból elszunnyadtam a nap melegében…

***********

„Megcsókolhatja a menyasszonyt” – ömlengett Walsh tiszteletes.

Ragyogva néztem férjemre.

„Végre az enyém vagy” – suttogta, karjaiba vont és szűziesen megcsókolt.

Férjhez mentem. Mrs Edward Cullen a nevem. Szédültem az örömtől.

„Gyönyörű vagy Bella” – mormolta elismerően, melegen mosolyogva rám – „ne hagyd, hogy más vegye le rólad ezt a ruhát, csak én tehetem, érted?” Mosolya, zöld szeme ragyogása, ahogy ujja hegyét végighúzta arcomon, száz fokra melegítette fel véremet. Szent szar… hogy csinálja ezt?

Elpirultam és némán bólintottam. Jézusom, remélem senki nem hallott bennünket… szerencsére Walsh tiszteletes diszkréten hátra lépett. Végignéztem az összegyűlt esküvői cicomában pompázó tömegen… Anyám, Charlie, Phil és a Cullenek, mindenki tapsolt – még a tanúként funkcionáló Rose is, aki elbűvölően nézett ki halvány rózsaszín ruhájában mellettem. Emmett volt Edward tanúja. Ki gondolta volna, hogy Emmett így ki tud huzakodni? Mindenki sugárzóan mosolygott – kivéve Esmét, aki bájosan szipogott finom fehér zsebkendőjébe.

„Kész a mulatságra, Mrs Cullen?” – mormolta Edward, szégyenlősen mosolyogva rám. Elolvadtam. Kápráztatóan nézett ki, egyszerű fekete öltönyben, amihez mellénye és nyakkendője ezüstszínben pompázott. Ragyogóan nézett ki.

„Annyira készen vagyok, amennyire bármikor is leszek” – vigyorogtam ostobán.

Csak bámultam az esküvői vacsora fényűző berendezésére… Carlisle és Esme túlzásba vitték újból. Megint a nagy sátrat állították fel. A díszítés csodás volt, halvány rózsaszín, ezüst és elefántcsontszínben pompázott, és az öböl felé volt nyitott. Nagyon jó idő volt, a lenyugvó nap beragyogta az öblöt. A táncparkett a sátor egyik végében, a terülj-asztalkám büfé a másik végében volt. Charlie és anyám egymással táncoltak és nevetgéltek. Édes-keserű fájdalmat éreztem, ahogy néztem őket. Reméltem, hogy Edward és én tovább leszünk együtt. Nem tudom, mihez kezdenék, ha elhagyna. Házasodj gyorsan, bánd meg lassan… kísértett a közmondás. Rose mellettem volt, nagyon szép volt halvány rózsaszín hosszú ruhájában. Rám nézett és elkomolyodott.

„Hé, úgy mondják, hogy ez a legboldogabb nap az életedben” – rótt meg.

„Az is” – suttogtam.

„Oh, Bella, mi a baj? A szüleidet figyeled?”

Szomorkásan bólintottam.

„Boldogok” – mondta erre kedvesen.

„Boldogabbak így, hogy külön vannak.”

„Kétségeid vannak?” –kérdezte Rose ijedten.

„Nem… nem igazán…csak… túlságosan szeretem…” – és belém fagyott a szó, mert nem tudtam, vagy nem akartam megfogalmazni félelmemet.

„Bella, az teljesen nyilvánvaló, hogy Edward imád téged. Azt ugye tudom, hogy… nem a szokásos módon kezdtétek a kapcsolatotokat, de azt láttam, hogy mennyire boldogok voltatok az elmúlt hónapban” – fogta és szorította meg a kezem.

„Azonkívül, már túl késő!” – tette hozzá vigyorogva.

Elvihogtam magam. Az igaz, hogy Rose a közepébe talált a dolgoknak. Egy igazi Rosalie Hale féle ölelést kaptam tőle.

„Bella, nem lesz semmi probléma. És ha csak egy hajad szála is görbül, én fogom elővenni érte” – ezzel elengedett, és rávigyorgott arra a valakire, aki mögöttem állt.

„Szia, baby” – fonta karjait körém Edward, és a nyakamba szagolt.

„Rose” – nyugtázta Rose jelenlétét. Még mindig hűvösen viselkedtek egymással, pedig már hat hét telt el.

„Szia újból, Edward. Megyek, megkeresem a tanúdat… aki egyben az én kedvesem” – és mindkettőnk felé mosolyogva elindult Emmettért, aki Jasperral és Jake-el ivott éppen.

„Ideje mennünk” – mormolta Edward.

„Máris? Ez az első olyan parti, ahol nem bánom, hogy én vagyok a figyelem középpontjában” – dörmögtem, arcomat felé fordítva.

„És meg is érdemled. Szenzációsan nézel ki, Isabella.”

„Te is.”

Lemosolygott rám… nézése égetett.

„Ez a ruha nagyon jól áll rajtad.”

„Ez az öreg rongy?” – pirultam el és megrángattam a finom sifon felső-szoknyáját a menyasszonyi ruhának, amit Rose anyukája tervezett nekem.

„Gyerünk. Nem óhajtok tovább osztozni rajtad ezekkel a népekkel.”

„Elmehetünk a saját esküvőnkről?”

„Baby, ez a mi partink – azt tehetünk, amit akarunk. Felvágtuk a tortát. És most, egyszerűen szeretnélek eltüntetni téged innen, hogy csak az enyém légy.”

Vihogtam.

„A tiéd vagyok egy életre, Mr Cullen.”

„Nagyon örülök, hogy ezt hallhatom, Mrs Cullen.”

„Oh. Hát itt vagytok, ti ketten! Két szerelmes madárka.”

Magamban felmordultam… Esme anyja ránk talált.

„Edward, drágám – még egy táncot nagyanyáddal?”

Edward kissé elhúzta a száját.

„Persze hogy, nagymama.”

„És te, szépséges Isabellám, menj és tégy boldoggá egy öreg férfit – táncolj Platt papával.”

„Örömmel, Mrs Platt.”

„Oh, úgy gondolom, nyugodtan szólíthatsz nagyinak. Most aztán komolyan nekifoghattok a dédunokagyártásnak. Már nem sok időm van hátra”- kacsintott ránk. Edward elborzadva húzta össze szemét.

„Gyere, nagymama” – mondta sietősen megfogva a nagyi kezét, és a táncparkettre vezette. Visszanézett rám, és a szemeit forgatta.

„Később, baby” – biggyesztette el a száját.

Papa Platt felé vezető utamon Jake szólított le.

„Nem kérlek föl még egy táncra. Azt hiszem elég ideig kisajátítottalak a táncparketten, vagy hol… de komolyan gondolom, Bells. Mindig itt leszek… ha szükséged lesz rám.”

A szarba… valószínűleg túl sokat ivott.

Tudtam, hogy mire gondol, de nem örültem gondoskodásának.

„Jake, köszönöm. Majd észben tartom szavaidat… azt hiszem, kávét szolgálnak fel a sátorban.”

Megrándult a szája.

„Komolyan gondolom” – mondta és sötét szemei olyan érzelemmel teltek meg, amit nem szeretnék nevén nevezni.

„Tudom, hogy komolyan gondolod. Köszönöm Jake. De kérlek, bocsáss meg – randim van egy idős úriemberrel.”

Értetlenül pislogott rám.

„Edward nagyapjával” – pontosítottam.

Elvigyorodott.

„Sok szerencsét hozzá, Bells. Sok szerencsét mindenhez.”

„Kösz, Jake.”

Az egyik franciaablaknál álltam és néztem, ahogy a nap lassan elmerül Seattle mögött , narancssárga és akvamarin árnyékokat vetve az öbölre.

„Menjünk” – noszogatott Edward.

„Át kell öltöznöm” – fogtam meg a kezét, hogy átvonszoljam az ablakon, fel magammal. Elképedt, nem értve mint akarok. Gyengéden meghúzta a kezem, hogy megállítson.

„Azt gondoltam, te akarod levenni rólam ezt a ruhát” – világosítottam fel. Felcsillant a szeme.

„Korrekt” – vigyorgott rám kéjvágyóan.

„De nem itt vetkőztetlek le. Akkor nem indulnánk el amíg… nem is tudom…” – legyintett hosszú ujjával, félbehagyva a mondatot, de az értelme világos volt.

Oh… elpirultam és elengedtem a kezét.

„És a hajadat se engedd le” – mormolta sötéten.

„De…”

„Nincs de, Isabella. Gyönyörű vagy. És én akarok lenni az egyetlen, aki levetkőztet.”

Oh… összehúztam a szemöldököm.

„Csomagold be a menyecske ruhádat” – utasított kedvesen – „szükséged lesz rá. Taylornál van a bőröndöd.”

„Ok” – vajon mit tervez? Nem mondta meg, hova megyünk. Igazából úgy gondolom, senki nem tudja, hova megyünk. Még Alice sem tudta kivarázsolni belőle. Visszafordultam oda, ahol Rose és anyám álltak a közelben.

„Nem öltözök át.”

„Mi?” – sikkantott anyám.

„Edward nem akarja, hogy átöltözzek” – vontam vállat, mintha ez megmagyarázna mindent. Homlok ráncolva nézett rám.

„Nem fogadtál engedelmességet” – emlékeztetett tapintatosan.

Rose megpróbálta köhögéssel leplezni horkantását. Szigorúan néztem rá. Se őneki, se anyámnak nincs fogalma arról, hogy én és Edward mennyire hajba kaptunk ezen. És én sem igazán szeretném visszaidézni a vitatkozást. Jesszusom, hogy tud duzzogni ez az én Fiftym… felsóhajtottam az emlék hatására.

„Tudom, anya, de tetszik neki ez a ruha, és szeretnék örömet szerezni neki.” – pirultam el.

Anyám ellágyult. Rose a szemét forgatta és diplomatikusan arrébb vonult, hogy magamra hagyjon anyámmal.

„Nagyon csinos vagy, drágám” – Renée gyengéden megigazította egy fürtömet és megsimogatta arcomat.

„Nagyon büszke vagyok rád, édesem. Nagyon boldoggá fogod tenni Edwardot” – ölelt magához… Oh, anya!

„El sem hiszem, hogy milyen felnőttnek látszol most. Egy új életet kezdesz.. Csak tartsd észben, hogy a férfiak egy másik bolygóról származnak, és rendben lesz minden.”

Elvihogtam magam. Edward egy másik univerzumból jött… ha tudná, milyen igazat mondott.

„Kösz, anya.”

Charlie csatlakozott hozzánk, kedvesen mosolygott mindkettőnkre.

„Jó munkát végeztünk Renée, ugye?” – mondta, büszkeségtől csillogó szemmel. Igazán jól öltözött volt fekete szmokingjában és halvány rózsaszín mellényében. Könnyek csiklandozták szememet. Oh ne… nem sokáig bírom ki sírás nélkül.

„Az biztos, Charlie” – felelte Renée.

„Dögös menyasszony voltál, Bells” – igazította a fülem mögé ugyanazt a fürtömet Charlie.

„Oh, apa…” – nyomtam el hüppögésemet. Apám röviden magához ölelt.

„És szenzációs feleség leszel, baby” – suttogta rekedt hangon. Mire elengedett, Edward visszatért hozzám. Charlie melegen kezet fogott vele.

„Vigyáz a kicsi lányomra, Edward.”

„Minden szándékom ez, Charlie. Renée.” – rázta meg apám kezét, és megpuszilta anyámat. Az esküvői vendégek emberi folyosót²formáltak, ami kivezetett bennünket a ház elé.

„Felkészültél?” – mondta Edward.

„Igen.”

Kézen fogott és végigvezetett a vendégek között, akik kiáltozva sok szerencsét kívántak és rizzsel szórtak meg bennünket. A folyosó végén Esme és Carlisle vártak bennünket. Mindkettőnket megöleltek, megpusziltak. Gyorsan elbúcsúztunk tőlük is, fehér és rózsaszín rózsákból álló csokromat hátradobtam a tömegbe, ahol a jelenlévő hajadonok igyekeztek megkaparintani maguknak azt. Alice fültől-fülig érő vigyorral győzedelmesen feltartotta a megszerzett csokrot.

Taylor várt ránk, hogy elsuhanjunk a Mercedessel.

Edward kinyitotta az ajtót, segített a ruhámat felhajtani, hogy be tudjak szállni az autóba. Taylor Edwardnak nyitott ajtót.

„Gratulálok, Uram” – mormolta Taylor.

„Köszönöm”- felelte Edward és mellém telepedett.

Ahogy kihajtottunk, az autót is megszórták rizzsel. Edward megfogta a kezemet és ajkához emelte.

„Eddig rendben vagyunk, Mrs Cullen?”

„Eddig minden csodálatos, Mr Cullen. Hova megyünk?”

„Sea Tac” – mondta egyszerűen, és olyan titokzatosan mosolygott, mint a szfinx. Hmmm… mi lehet a terve?

Taylor nem az indulási terminálhoz hajtott, hanem a repülőtér azon részéhez, ahol még sosem jártam… egy biztonsági kapun keresztül hajtottunk a kifutópályára… Mi?

És akkor megláttam - Edward jet-jét… Cullen Enterprises Holding Inc. nagy kék betűkkel a repülőgép törzsén.

„Nehogy azt mond, hogy a cég tulajdonát használod személyes célokra megint?” – kiáltottam fel.

„Oh, pedig, de, Isabella” – vigyorgott Edward.

Taylor a gépre felvezető lépcsősor aljánál állt meg, és kiugrott, hogy ajtót nyisson Edwardnak. Röpke megbeszélést tartottak, majd Edward kinyitotta az ajtómat – és ahelyett, hogy hátralépett volna, hogy ki tudjak szállni, lehajolt és karjába vett…

Whoa!

„Mit csinálsz?” – sikítottam.

„Átviszlek a küszöbön” – felelte.

„Oh… ezt nem otthon kellene megtenned?”

Könnyedén vitt fel a lépcsőkön, Taylor követett bennünket az én kis bőröndömmel, amit végül ott hagyott a repülő ajtajában és visszatért a Mercedesbe. A repülőben Stephan fogadott, pilóta uniformisban bennünket.

„Isten hozta a fedélzeten Uram, Mrs Cullen” – vigyorgott ránk.

Edward letett, kezet fogott Stephan-nel. Stephan mellett egy sötét hajú nő állt, körülbelül hány éves? Úgy a harmincas évei elején. Szintén egyenruhában.

„Mindkettőjüknek gratulálok” – folytatta Stephan.

„Köszönjük Stepan. Isabella, ugye emlékszel Stephan-re. Ő ma a kapitányunk, és ő az első tisztünk, Beighley.”

A nő elpirult és gyorsan pislogott, ahogy Edward bemutatta. Kedvem lett volna forgatni a szemem. Már megint egy nő, akit rabul ejtett túl-jóképű-ahhoz-hogy igaz-legyen férjem.

„Örülök, hogy találkoztunk”- pirult el az elsőtiszt még jobban. Kedvesen visszamosolyogtam. Végül is Edward az enyém…

„Minden előkészület rendben?” – kérdezte őket Edward. Én körülnéztem. A berendezés világos, juharszínű volt, hozzáillő halvány krémszínű bőrhuzattal… szép volt. Egy újabb fiatal egyenruhás nő állt az utastér másik végében… egy igen csinos barna. Ki a pokol már megint?

„Minden tiszta előttünk. Az időjárás Bostonig jó.”

Boston?

„Légörvények?”

„Boston előtt nem lesznek. Az időjárási front Shannon felett kellemetlenséget okozhat.”

Shannon? Írország?

„Értem. Nos, remélem, azt majd átalusszuk” – állapította meg Edward.

Aludni?

„Majd a vihar alatt haladunk, uram” – mondta Stephan - „és most, Natalia hozzáértő gondoskodására bízzuk önöket.”

Edward a leány irányába nézett, kissé összehúzta szemét, majd mosolyogva fordult Stephan felé.

„Kíváló” – mondta, és kezemet fogva az egyik fényűző bőrüléshez vezetett. Legalább tizenkettő ugyanilyen volt körülöttünk.

„Csüccs” – mondta.

Egymással szemben ültünk le, közöttünk apró, tükörfényes asztalka.

„Üdvözlöm a fedélzeten uram, asszonyom, és gratulálok” - állt mellénk Natalia, egy-egy pohár piros pezsgőt kínálva.

„Köszönjük” – mondta Edward hidegen, alaposan megszemlélve a hölgyet, aki a változatosság kedvéért immunisnak tűnt Edward igézetével szemben. Udvariasan mosolygott és visszavonult a repülő konyhájába.

„Emelem poharam a boldog házas életre, Isabella” – koccintotta poharát az enyémhez Edward. A pezsgő ízletes volt.

„Bollinger?” – kérdeztem.

„Ugyanaz.”

Utoljára ilyent teás pohárból ittam. Edwardra vigyorogtam.

„Hova megyünk?” – kérdeztem, nem bírva tovább kíváncsiságommal.

„Bostonba. Újratankolni” – ugratott Edward, szemei izgatottan csillogtak. Mint egy kisfiú, olyan pajkos volt.

„Aztán?” – buzdítottam.

„Shannon. Újratankolni.”

„Edward!”

„Londonba” – mondta halkan, erősen figyelve rám, megpróbálta kitalálni mire gondolok. Elakadt a lélegzetem. Szent varjú… Azt gondoltam, talán Aspenbe, vagy New Yorkba mehetünk. Alig hittem el. Egész életemben arra vágytam, hogy Angliába menjek. Úgy éreztem, felgyulladok… izzottam a boldogságtól.

„Majd Párizsba” – tette hozzá.

Mi?

„Végül Dél-Franciaországba.”

Whoa!

„Tudom, álmaid netovábbja egy európai út” – mondta kedvesen –„szeretném megvalósítani az álmaidat, Isabella.”

„Te vagy a megvalósult álom számomra, Edward.”

„Mint ahogy te nekem, Mrs Cullen” – suttogta.

Oh, egek…

„Csatold be magad.”

Vigyorogtam, és tettem, amit mondott. A gép elindult a kifutópályán.

Igazán finom esküvői lakomát kaptunk – füstölt lazacot, roston sült foglyot zöldbab salátával és tejszínes rakott burgonyával³, amit a mindig-hatékony Natalia szolgált fel nekünk.

„Desszert, Mr Cullen?” – kérdezte.

Edward a fejét rázta, ujját alsó ajkán végighúzva kérdően nézett rám. Tekintete sötét, kiolvashatatlan volt.

„Nem, köszönöm” – mormoltam, nem tudva elszakítani szememet tekintetéről. Edward félmosolyra húzta száját. Natalia eltűnt.

„Jó” – mormolta Edward – „én is inkább téged terveztelek be desszertként.”

Oh…itt?

„Gyere” – mondta, és kezét nyújtotta, míg felállt az asztaltól. Az utastér végéhez mentünk.

„Itt a fürdőszoba” – mutatott egy keskeny ajtóra, majd egy rövid folyosón végigérve átmentünk egy ajtón.

Apám… egy hálószoba. A háló ugyanúgy világos fával burkolva, mint az utastér, a kisméretű franciaágyat arany és taupe színű takaró fedte. Olyan… kényelmesnek nézett ki.

Edward megfordult, karjába húzott, és lebámult rám.

„Úgy gondoltam, a nászéjszakánkat 10.000 méteren töltjük, Isabella. Ez valami olyan, amit még nem csináltam.”

Szent tehén… egy újabb első alkalom. A számat tátottam ahogy felnéztem rá, szívem majd kiugrott a helyéről.

„De először ki kell hámozzalak ebből a ruhából.”

*******

„Mi a fészkes fenét csinálsz te itt? – kiabált Edward, felébresztve ezzel.

A nyugágyam végében állt, meredten nézett rám, teljes nedves gyönyörűségében. Dühös volt. A szarba… Igazán dühös volt.

Én nem tudtam, milyen az a taupe szín, eddig. Most már tudom, hogy miféle lehet:

1 Én megnéztem a monte carló-i Fairmont hotelt. Igaziban., na nem most, kb 2 éve. Sok mindene van, tengerpartja nincs. Azt már nem keresgéltem meg, melyiknek van, keresgélje az írónő... Végül is van tengerparti strand Monte Carlo-ban

2Eredeti szövegben boltív volt. Azt azt mégis hogyan? - hahh az vicces lenne :) (lektor)

3Hát, ha nekem ilyent szolgáltat fel egy multimilliárdos, valószínűleg a nyakába öntöm.. Ha az írónő csak egy ici-picit is körülnézett volna a híres és gazdag embereket kiszolgáló éttermek honlapján, már nem ilyen ételsort állít össze. Én csak egy szimpla magyar borvacsora menüjét nézegetem most, hát... ezerszer különb, mint ez itt. Azt még csak nem is milliomosoknak van... Ja. És meg is fogom főzni :) Báááár, az írónő angol, és ugye az ő konyhaművészetük...khmmm...

Ötvenhetedik fejezet Edward szemszögéből

Moncsim, boldog tizennyolcadikat!A szorzót ne emlegessük :)

Figyelmeztetés: A lektorom inkább moziba ment, mint lektorkodott ennél  fejezetnél, előfordulhat lesz a későbbiekben javítás a szövegben. Bár mostanában nem szokott belekotyogni, úgyhogy reméljük, csak helyesírási hiba marad benne. Azért meg tegyük felelőssé a bloggert, ha már egyszer mellékalapálok, szóljon érte :)

A Mercedes hátsó ülésén ültünk.

Szóval, nálam vagy nálad szeretnél könyörögni?” – vigyorogtam fejemet félrehajtva . Basszus, marha jól nézett ki. Aludt, evett. Lassan visszatért bele az élet. Meg tudnám dugni itt, az autóban…. Meg is szeretném dugni. Mondjuk Taylor jelenléte gondot okozna. Bassza meg, éppen eleget fizetek neki…

„Azt hiszem ön nagyon szemtelen, Mr Cullen. Mi lenne, ha a változatosság kedvéért hozzám mennénk” – mondta fátyolos, provokatív hangon, majd beleharapott a szájába, gondolom, célzatosan. Krisztusom, de izgató volt. Megigazítottam magam ültömben.

„Taylor, Miss Swan-hoz megyünk, kérem” – próbáltam olyan nyugodtnak és higgadtnak tűnni, amennyire csak tudtam. Legszívesebben ráüvöltöttem volna, hogy hajtson olyan gyorsan, ahogy csak tud.

„Uram” – nyugtázta Taylor és elindult.

Bella azzal a félig szórakozott mosolyával nézett rám, amiről nem tudtam eldönteni, hogy rajtam mulat, vagy csak valami eszébe jutott és azon szórakozik. Nem bírtam magammal, visszavigyorogtam rá. Istenem, annyira jó újra együtt lenni vele. Erre vártam tegnap este óta. Alig várom, hogy a kezeim közé kaphassam.

„Nos, milyen volt a napod?” – kérdeztem.

„Jó. És a tied?”

„Jó, köszönöm” – feleltem udvariasan ugyanazzal az ostoba vigyorral az arcomon. Úgy nézhettünk ki, mint két idióta.

Megfogtam kezét, ajkamhoz emeltem és gyengéden megcsókoltam kézfejét.

Lélegzete elakadt és vigyora szélesebbre húzódott. A lélegzetelakadás hangja egyenesen a nadrágomig hatolt.

„Jól nézel ki” – mormoltam.

„Mint te is.”

„Ez a te főnököd, ez a James Smith. Ért a dolgához?”

Pislantott egyet, és összevonta szemöldökét.

„Miért? Ugye ez nincs összefüggésben a kakasviadalotokkal?”

Fintorogtam egyet. Nincs, csak valami veszélyt éreztem vele kapcsolatban.

„Az a fazon a bugyidba akar kerülni, Isabella” – próbáltam olyan tárgyilagos lenni, amennyire csak tudtam.

Elpirult és a szája a meglepetéstől kissé elnyílt. Megdöbbent Isabella – már hiányoltam. Ez volt az az arckifejezése, amit annyira kedveltem.

„Nos, akarhat amit csak szeretne… miért kell egyáltalán erről beszélnünk? Tudod, hogy nem érdekel semmilyen formában. Csak a főnököm…” – fennhéjázott, de a pirulása elárulta, hogy inkább zavarban volt.

Baby, baby, baby. Ő téged akar Ő egy szexuális ragadozó, csak te ezt nem látod.

„Ez a lényeg. Azt akarja ami az enyém. Tudnom kell, hogy a munkáját legalább jól végzi-e?”

Mert különben kirúgom ezt a seggfejet. Bella vállat vont és bizonytalanul vizsgálta ujjait. A szarba.... talán már próbálkozott is vele? A pasi kapcsolata a korábbi asszisztenseivel elég gyanús. Soha nem voltak sokáig a SIP-nél.

“Úgy gondolom” – felelte Bella, de nem volt meggyőző a hangja. A pokolba. Csak egy hete van még ott – túl korai az időpont a véleményalkotáshoz.

„Nos, jobb ha téged békén hagy, vagy könnyen kint találhatja a seggét az út szélén” – morogtam szenvtelenül.

„Oh, Edward…” – rótt meg – “miről beszélsz? Nem tett semmi rosszat…”

Ezzel megint csak összeráncolta homlokát. És az a bizonyos puszilni való ‘v’ megjelent orra fölött. Miért komorodott el? Mégis csak sejti, hogy érdeklődik iránta az a seggfej? A gondolat felbosszantott. Tudtam, hogy a kettőnk közötti bizalmat helyre kell állítsuk, de tényleg el kellene mondania nekem, ha James-t kellemetlennek találja.

„Ha csak egy valamit is tesz, meg kell mondanod. Ezt nevezik teljes morális aljasságnak – vagy szexuális zaklatásnak” – beszélj hozzám, Isabella. Meg foglak hallgatni, ígérem. Nem akarlak újból elveszíteni.

„Ez csak egy munka utáni ital volt” – felelte motyogva.

„Komolyan gondolom. Egyet mozdul és kirúgom.”

„Nincs neked akkora hatalmad” – gúnyolódott velem Bella. Majd szemei tágra nyíltak a döbbenettől. Bassza meg! Mi van már megint?

„Vagy igen? Edward… ?” – kérdezte óvatosan, megnyugtatásra várva.

Rámosolyogtam, kétségbeesetten kerestem valami más témát, és abszolút semmi nem jutott eszembe. A fenébe.

„Meg akarod venni a céget…” – suttogta rémülten.

Basszus, nem erre számítottam.

„Nem pontosan“ – hezitáltam.

„Megvetted… a SIP-et… már” – alig hallottam a hangját. Arca elfehéredett.

Az ég áldja meg! Most hazudjak? Nem kéne hazudnom neki.

“Lehetséges" - mormoltam óvatosan. Nem muszáj megmondanom neki a teljes igazságot.

„Megvetted, vagy sem?” – követelőzött.

Ezt nem kerülhetem el. Légy férfi Cullen. Nem lesz semmi baja tőle – végül is. Remélhetőleg.

„Megvettem.“

„Miért?“ – suttogta rémülten.

Mert vigyázni akarok rád.

„Mert megtehetem, Isabella. Mindent meg fogok tenni, ami a hatalmamban áll, hogy biztonságban tudjalak.”

„De azt mondtad, nem avatkozol bele a karrierembe.”

„És nem is fogok.”

Kezét kihúzta kezemből és rám bámult. A picsába.

“Edward…” – és elhallgatott, keresve a megfelelő kifejezést, jelzőt – mi van?

„Mérges vagy rám?” – kérdeztem. Bár tudtam a választ.

„Igen. Persze, hogy mérges vagyok rád. Úgy értem… milyen felelős üzletember az, aki azon az alapon hoz döntéseket, hogy éppen kivel dug?” – és ideges-vörösen pislogott Taylor felé.

Már kinyitottam a szám, hogy megrójam. Hogy merészel ilyen módon beszélni önmagáról? Főleg a személyzet előtt? Szerettem volna az ölembe fektetni, itt és most, a kocsi hátsó ülésén… de tudtam, erre többé nincs lehetőségem. Hirtelen nem találtam a megfelelő szavakat. Nagy levegőt vettem, próbáltam kordában tartani temperamentumomat, és csak néztem Bellára. A kocsiban a hangulat Sarkvidékivé vált. Ahogy odaértünk Isabella lakása elé, senkire sem várva kipattant a kocsiból. 

"Azt hiszem, jobb, ha vár" -motyogtam Taylornak, miközben kikászálódtam én is.

Követtem Bellát a lépcsőn fölfelé, élvezve feneke kívánatos látványát. Ahogy lágyan ringott a csípője minden lépésnél, túlságosan csábító volt – leginkább azért, mert fogalma sem volt róla, hogy mit is tesz. Éreztem természetes szexualitását, ami ártatlanságából fakadt, hajlandóságát a tapasztalásra és képességét arra, hogy higgyen, bízzon valakiben. Basszus… sötét gondolat suhant át a fejemen. Reméltem, még mindig bízik bennem. Lehet, teljesen elveszítettem a bizalmát. Újra kell építenem – és újjá is fogom építeni. Szombat óta sóvárgok ez után a nő után… és most az enyém. Nem fogom elszúrni megint.

„Isabella” – mondtam lágyan, nyugodtan, lehetőleg nem megijesztve.

„Először is, nem dugtam veled jó ideje – úgy tűnik nagyon hosszú ideje – és másodszor, be akarok fektetni a kiadásba. A seattle-i négy kiadói cég közül a SIP a legjövedelmezőbb, a csúcson van, és úgy tűnik, stagnálni fog – tőkére van szüksége ” - magyaráztam, miközben kutakodva néztem rá, szerettem volna tudni, mi jár a fejében.

„Szóval, most a főnököm vagy” – Isabella hangja mint a penge.

„Technikailag a főnököd főnökének a főnökének a főnöke vagyok.”

„És technikailag ez egy nagy morális alávalóság – már az a tény hogy a főnököm főnökének a főnökének a főnökével dugok.”

„Ebben a pillanatban vitatkozol vele” – bámultam a szemébe mogorván.

„Csak azért mert egy igazi segg” – sziszegett rám.

Önkéntelenül hátraléptem. Mit mondott ez a nő?

„Egy segg? – mormoltam. Kedvemre volt, hogy ilyen szabadon beszél velem. 

„Igen” – felelte, mintha nevetéssel küszködött volna.

„Egy segg?” – mondtam hangosabban, és én is alig tudtam elrejteni jókedvemet.

„Ne nevettess meg, amikor mérges vagyok rád!” – mordult rám Isabella. Hmmm… mint amikor egy kismacska mérgesen prüszköl.

Erre a gondolatra szélesen elvigyorodtam, képtelen voltam tovább kordában tartani magam. A példa ragadós volt. Isabella is felengedett, hangosan elnevette magát.

„Csak azért mert ez a hülye átkozott vigyor ül az arcomon, nem jelenti azt, hogy nem vagyok pokolian mérges rád” – dadogta levegő után kapkodva, eredménytelenül küszködve kislányos vihogásával. Nem bírtam tovább, előrehajoltam. Meg akartam csókolni, meg kellett csókolnom… de nem, még nem... nincs még itt az ideje. Orromat hajába fúrtam és mélyet lélegeztem.

„Mint mindig, Miss Swan, megleptél” – dörmögtem a fülébe.

Elengedtem és vidáman folytattam.

„Szóval, behívsz, vagy elküldesz, hogy összecsomagoljam és gyakoroljam amerikai polgári jogaimat mint vállalkozó és fogyasztó, hogy előnyhöz jussak akármilyen átkozott dologban?"

„Beszéltél erről Dr Bannerrel már?”

Elnevettem magam.

„Beengedsz vagy sem, Isabella?”

Beleharapott a szája szélébe, egy másodpercig habozott, ezzel tőrt szúrva a szívembe… majd arca felragyogott és kinyitotta az ajtót. Megfordultam és intettem Taylornak, hogy mehet.

Beléptem Isabella után az ajtón.

A lakás csinos volt és rend volt benne, de olyan hatást keltett, mint amiben nem laknak. Arra a kiállítóteremre emlékeztetett,a hol tegnap voltunk, az átalakított raktárra, ahol minden csupa tégla és fa volt. A beton konyhapult határozottan szokatlan formájú volt. Tetszett.

„Kedves hely“ – mormoltam.

“Rose szülei vették, neki.”

Rose büszke lehetett apjára, Alec Hale-re. Nagyon csinos kis lakás volt – jól választott.

Isabella megnyalta szája szélét – és a farkam megremegett.

„Ööö… kérsz valamit inni?” – kérdezte.

„Nem, köszönöm, Isabella” – téged akarlak.

Erre összedörgölte kezeit, teljesen elveszettnek tűnt és idegesnek. Még mindig feszültté teszem? Ez a nő képes arra, hogy térdre kényszerítsen maga előtt, és ő az, aki ideges?

„Mi szeretnél csinálni, Isabella? Én tudom, hogy én mit akarok” – és megtehetjük, itt a te hálószobádban, vagy a fürdőszobádban, vagy akárhol, mit bánom én – egyszerűen csak akarlak.

Most.

Elindultam Isabella felé, szemem fogva tartotta tekintetét. Szája elnyílt, ahogy lélegzete felgyorsult. Te is akarsz engem, baby, tudom. Érzem.

A konyhapult felé hátrált… és nem volt tovább menekvése.

„Még mindig mérges vagyok rád” – suttogta. De nem hangzott dühösnek – inkább vágyakozónak.

De nem dühösnek.

„Tudom” – és féloldalas tudom-hogy-kibaszottul-kívánsz mosolyommal néztem rá. Szemei elkerekedtek. Enyém vagy, baby.

„Szeretnél enni valamit?” – hebegte.

Lassan bólintottam.

„Igen… téged.”

És álltam fölé hajolva, gyönyörű megfejthetetlen sötét szemeibe bámulva és éreztem, hogy forróság árad belőle. Bele akartam burkolózni melegségébe. Akartam, hogy sikoltson, hogy nyögjön és hogy a nevemet kiáltsa. Vissza akartam szerezni őt, hogy kitöröljem különlétünk keserű emlékeit. Magamévá akartam tenni őt… újra.

De voltak fontosabb dolgok.

„Ettél ma?” – tudnom kellett.

„Ebédre… egy szendvicset.”

Bassza meg. Hogy tölthetnénk szeretkezéssel az egész éjszakát, ha nincs hozzá kellő ereje?

„Enned kell.”

„Most egyáltalán nem vágyom… ööö… ételre.”

Fintorogtam. Újabb célozgatás a kis Isabella Swan részéről…

„Mire vágysz, Miss Swan?”

“Úgy hiszem tudja, Mr Cullen.”

Majdnem felnyögtem. Nem tévedett… minden önuralmamra szükségem volt, hogy ne ragadjam meg és ne taszítsam fel a konyhapultra. De komolyan gondoltam, amikor azt mondtam neki, hogy könyörögnie kell. Meg kell mondania, mit akar, végre hangot kell adnia érzéseinek, szükségleteinek és vágyainak. Meg akarom tudni, mi teszi boldoggá. Lehajoltam, mintha meg akarnám csókolni, de becsaptam... inkább belesuttogtam a fülébe.

 „Akarod, hogy megcsókoljalak, Isabella?”

„Igen” – válaszolta elakadó lélegzettel. Uhhh. Ez kibaszottul mámorítóan hangzott.

„Hol?”

„Mindenhol.”

„Egy kicsit pontosabbnak kell lened… megmondtam, hogy nem fogok hozzád érni addig, amíg nem kérsz meg, és nem mondod meg, hogy mit tegyek.”

„Kérlek…” – suttogta.

Oh, nem baby. Nem teszem ennyire könnyűvé neked ezt.

„Kérsz… mit?

„Érints meg."

„Hol, baby?”

Felemelte a kezét. Baszd meg… Ösztönösen hátra léptem, meglepetten hunyorítottam. Ne. Érj.Hozzám! A szívem a torkomba ugrott. El kellett rejtenem a félelmemet. Basszus… pontosan ezért vannak a szabályaim.

„Ne, ne…” – figyelmeztettem finoman, azzal a szándékkal, hogy elpalástoljam reakciómat.

„Mi?” – és félelem jelent meg szemében.

„Ne” – ráztam a fejem. Hiszen tudja. Megmondtam neki tegnap.

„Egyáltalán ne?” – mondta halkan, esedezve.

Ne, baby, egyáltalán ne.

Felém lépett, és most elvesztettem a fonalat. Fogalmam nem volt, mit akart tenni. Hátra léptem újból és felemeltem a kezem. Mosolyt erőltettem arcomra. Reméltem ez elveszi az élét annak, amit mondanom kellett.

“Nézd Bella…” – Kérlek. Ne érj hozzám. Nem szeretem. Nem bírom. Beletúrtam a hajamba.

„Néha nem bánod” – mondtam panaszosan – „lehet, keresnem kellene egy jelölő filcet és rajzolhatnék egy térképet, hogy melyek a nem engedélyezett területek…” – suttogta szomorúan.

Nos… ez is egyfajta lehetőség. Még erre soha nem gondoltam.

„Ez egy jó ötlet. Hol a hálószobád?” – próbáltam eltéríteni a tárgytól.

Balra intett a fejével.

“Bevetted a tablettádat?”

Elsápadt. Oh, hogy bassza meg…

“Nem” – csipogta.

Krisztusom – mindazok után, hogy mennyi bajjal járt, hogy szedje azt a baszott tablettát. Nem tudom elhinni, hogy egyszerűen abbahagyta a szedését. Hülye kis… majd felötlött, hogy ez azt is jelentheti, hogy nem akart mással szexelni. Ez a gondolat végtelen megelégedettséggel töltött el.

„Nos, egyik részem örül, de nem tudom, pontosan melyik” – mondtam szárazon.

„Gyere, menjünk, együnk valamit” – mindkettőnknek össze kell szednie a gondolatait. Az ágy várhat.

„Mi? Azt hittem, ágyba megyünk… le akarok feküdni veled.”

„Tudom, baby. Ugyanolyan hatással vagy rám, mint én terád, Isabella” – és hidd el, alig várom, hogy ágyba vigyelek… de most lehet inkább ennünk és beszélgetnünk kellene.

Csüggedten nézett rám, és én abszurd módon örültem ennek. Aha! Szeretne lefeküdni velem.

Előre léptem , megfogtam a csuklóit, hátra húztam a kezeit és a karjaim közé húztam. Egész testemmel hozzá simultam. Oh, nagyon jó érzés volt a teste a testemhez simulva, sovány volt , de jó volt.

“Enned kell – és nekem is” – dörmögtem. És egyébként is kikészítettél azzal, hogy hozzám akartál érni. Vissza kell szereznem a lelki egyensúlyomat baby.

“Azon kívül… a várakozás a csábítás kulcsa, és én igazán oda vagyok a késleltetett kielégülésért.”

Szkeptikusan nézett rám. Igen, tudom… ezt most találtam ki.

„El vagyok csábulva, és most akarok kielégülni… könyörgöm… kérlek.”

Basszus, egy igazi Éva. Nagyon csábító. Közel húztam magamhoz… kimondottan soványabb. Bosszantó… egyáltalán nem törődik magával. Rámosolyogtam.

“Eszünk. Érzem, mennyire sovány vagy” – csókoltam meg a homlokát.

Savanyúan nézett rám, én futólag megkönnyebbültem. Szeretem, hogy ennyire makacs és kihívó.

„Még mindig mérges vagyok, hogy megvetted a SIP-et, és most azért is haragszom rád, mert megvárakoztatsz” – biggyesztette el a száját.

„Mérges kis hölgy vagy, ugye? Jobban fogod érezni magad egy kiadós evés után.”

„Tudom, hogy mi után érezném jobban magam…”

„Isabella Swan, megdöbbentesz” –de magamban táncra perdültem. Akar engem.

„Ne ugrassál. Nem vagy fair.”

Megpróbáltam nem vigyorogni.

És akkor hirtelen elsápadt. Bassza meg – most mi van?

„Öhm… főzhetek valamit – de előbb el kell mennünk bevásárolni.”

„Vásárolni?”

„Élelmiszerért.”

„Nincs ennivaló itt?” – ó, hogy az a... hát ezért nem eszik! Elengedtem.

„Akkor gyerünk vásárolni” – viharzottam az ajtóhoz és kitártam az ajtót.

Két háztömbnyire sétáltunk, Ernie Áruházába. Kicsi volt, tele emberekkel – kosaruk tartalmából ítélve csupa egyedülállóval.

Bella sarkában jártam, élveztem a feneke mozgását, ahogy a farmer feszesen állt rajta. Főleg akkor tetszett, amikor áthajolt a zöldséges pulton és hagymát szedett össze... az anyag megfeszült a fenekén... Oh, mit tudnék ezzel a fenékkel tenni...

Kérdezett tőlem valamit.Basszus. Csak pislogtam rá.

„Mikor voltál utoljára áruházban?” – vigyorgott Isabella rám.

„Nem emlékszem.”

„Mrs Cope intéz minden bevásárlást?”

„Azt hiszem, Taylor segít neki. De nem vagyok biztos benne.”

„Jó lesz sült hal…? Gyorsan kész.”

Sült hal, jól hangzik… nem tudtam megállni, vigyorogtam. Tényleg alig várja. Jobb, ha előkészíti a kolduló tálkáját.

„Régóta dolgoznak neked?”

Mi a jó bánatért foglakozik a személyzettel?

„Taylor négy éve, azt hiszem. Mrs Cope körülbelül ugyanannyi ideje. Miért nincs ennivaló a lakásodban?”

Szeme lehomályosult.

Tudod, hogy miért” – mormolta.

„Te voltál az, aki otthagyott engem” – mormoltam. Ha maradtál volna, nem a múlt hét lett volna életem legszarabb hete.

„Tudom” – válaszolta bűntudatosan.

Követtem a kasszánál álló sorhoz. A fenébe... Reméltem, nem akarja, hogy ezt sokszor csináljuk.

Esetleg rábírhatnám Mrs Cope-t, hogy Bellának is vásároljon be. És elmehetünk étterembe is – éppen elég van belőlük errefelé.

„Van valami innivalód otthon?” - kérdeztem.

„Sör… azt hiszem.”

„Hozok bort.“

Elmentem a boros polcot megkeresni. Három egész percembe került, hogy arra a következtetésre jussak, Ernie boltjában nincs bor. Üres kézzel tértem vissza Isabellához.

“Van egy jó italbolt itt mellettünk” – mondta.

“Megnézem, milyen boruk van.”

Megkönnyebbülten kivonultam az üzletből. Krisztusom – és vannak emberek, akik ezt nap, mint nap megteszik. Egy pillanatig hálával gondoltam Gail-re, aki megment ettől a szarságtól. Bár, Isabellával vásárolni… mosolyodtam el. Látszott rajta, tudja, mit csinál. Meggondoltan válogatott a húspultnál, a zöldséges résznél, apró kezei tapogattak, nyomkodták a zöldségeket… élmény volt nézni őt.

Az italboltban elszomorító borkínálat volt. Egy üveg Pinot Grigio-t választottam a hűtőpultból, gyorsan fizettem és visszaindultam Isabellához. Éppen akkor jött ő is ki a boltból.

“Itt is vagyok, hadd vigyem” – vettem el a bevásárlószatyrokat és visszaballagtunk a lakásba. Közben arról mesélt, mit csinált a héten. Nyilvánvalóan élvezte munkáját… jó. Nem említette fel, hogy megvettem a SIP-et, és ennek kimondottan örültem.

Amikor visszaértünk a lakásába, rejtett jókedvvel nézett rám – egy újabb arckifejezés, ami annyira hiányzott az utóbbi napokban.

„Nagyon… háziasan nézel ki” – jegyezte meg.

Ezzel meglepett. Szeretek házias lenni… vele.

"Ezzel még soha senki nem vádolt meg" – mondta, és letettem a csomagokat a konyhapultra. Elkezdett kipakolni. Megfogtam a bort. Az élelmiszerbolt pont elég való-világ volt mára. És most – hol tarthatja a dugóhúzót?

„Itt még minden annyira új. Azt hiszem, a dugóhúzó abban a fiókban van” – bökött az állával a megfelelő irányba. Rámosolyogtam, kihúztam a fiókot, megtaláltam a dugóhúzót. Lelkesítő tudat volt, hogy nem borba fojtotta bánatát, amíg külön voltunk. Elpirult... miért?

„Mire gondolsz?” – kérdeztem és ledobtam a zakómat. A kanapéra dobtam és visszaballagtam a várakozó borosüveghez.

„Hogy igaziból mennyire kevéssé ismerlek” – válaszolta vágyakozva.

„Jobban ismersz, mint bárki más” – mormolta. Kifejezetten jobban olvas bennem, mint bárki más. Ez… felkavaró volt. Kinyitottam a bort ugyanazzal az mókás gesztussal, mint a pincér Portlandban.

„Nem hiszem, hogy ez igaz” – jegyezte meg és folytatta a pakolászást.

„Ez van, Isabella. Én egy nagyon magamnak való ember vagyok” – annak kell lennem, tekintve, hogy mit teszek.. Ahem... mit tettem.

Kitöltöttem két pohár bort és egyiket átnyújtott neki.

„Egészségedre” – emeltem fel poharamat.

„Egészségedre” – válaszolt, és ivott egy kortyot. Majd buzgón nekifogott a konyházásnak. Egyértelműen elemében volt. Látszott, hogy kiismeri magát... eszembe jutott, mesélte, hogy annak idején főzött az apjának. Tényleg nagyon független nő. Tudod te ezt Cullen, valahol mélyen. Egy apró konok teremtmény.

„Segíthetek ebben?” – kérdeztem.

Eltátotta a száját, mintha arra kértem volna, lopja el a koronagyémántokat.

„Nem, jó így… ülj le.”

„Szeretnék segíteni.”

Megdöbbenten bámult rám.

„Szeletelheted a zöldségeket” – mondta végül.

Lehet, jobb lett volna, ha figyelmeztetem. Amit a főzés tudományáról tudok, az szóra sem érdemes. Mrs Cope és a szolgálóim – egyik-másik egész sikeresen – voltak azok, akik főztek nekem. Anyám tizenéves koromban próbált beavatni a konyha titkaiba. De nem nekem való volt.

„Nem tudok főzni“ – lestem bizalmatlanul a pengeéles késre, amit a kezembe nyomott.

„Úgy képzelem, nem volt rá szükséged” – tett elém egy vágódeszkát és néhány piros paprikát. Mi a baszást kezdjek én ezekkel? Kimondottan fura alakjuk van a szeleteléshez.

„Soha nem szeleteltél zöldséget?” – kérdezte Isbella, hitetlenül nézve rám.

„Nem.”

Rám vigyorgott, mintha gyengeelméjű lennék.

„Vigyorogsz rám?”

„Nos, úgy tűnik, ez olyan valami, amit én tudok csinálni és te nem. Nézzünk szembe a tényekkel, Edward, azt hiszem, ez egy első alkalom. Gyere, megmutatom“ – dörgölőzött hozzám. Felébresztve bennem a vágyat. Bassza meg.

„Látod, így” – mondta és felszeletelte a paprikát, óvatosan kiszedve a magokat és egyéb szarokat a belsejéből.

„Elég egyszerűnek tűnik” – zsémbeltem.

„Nem lehet vele sok problémád” – morogta ironikusan.

Nem hiszi el, hogy képes vagyok egy kibaszott zöldséget felszeletelni? Na, majd megmutatom neki!

Nagyon óvatosan nekiláttam a szeletelésnek. Bassza meg, ezek a francos magok mindenhol ott vannak… sokkal bonyolultabb, mint gondoltam. Elment mellettem, combjával súrolta a lábamat. Huhh, ez őrjítő volt, de folytattam a szeletelést, óvatosan, mert ez a késpenge maga volt az ördög. Isabella újra elment mellettem, ezúttal a csípőjét érintve hozzám… majd újból, egy újabb érintés a derekam alatt.

Őrjítő volt.

“Tudom, mit teszel, Isabella” – morogtam sötéten.

„Azt gondolom, úgy hívják, hogy főzés” – mondta derűsen, ártatlanul... ravaszkodva.

Végül rájött, hogy micsoda hatalma van felettem?

Megfogott egy kést és csatlakozott hozzám, meghámozta és felszeletelte a fokhagymát, a mogyoróhagymát , a zöldbabot. És minden lehetőséget felhasznált, hogy hozzám érjen.

„Nagyon jó vagy ebben” – motyogtam, és hozzáfogtam a második paprikához.

„A szeletelésben?” – rebegtette szempilláit színpadiasan.

„Sok év gyakorlata” – és megint hozzám dörgölőzött, ez alkalommal a fenekével. A farkam helyeslően reagált. Isabella eközben fogta a zöldségeket és a már gyengén füstölgő wok-ba szórta őket.

„Ha megint megteszed ezt, Isabella, a konyha kövén teszlek magamévá.”

„Előbb meg kell, hogy kérjél” – felelte, rám bámulva. Szemeit vágy fűtötte… basszus.

„Ez most kihívás?”

„Lehet.”

Oh, Miss Swan. Akkor gyerünk csak. Letettem a kést és lassan felé indultam, le nem véve a szemem róla. Szemeit nagyobbra nyitotta, szája elnyílt és élesen szívta be a levegőt. Elhajoltam mellette alig három centire, hogy ne érjek hozzá, és kikapcsoltam a gázt.

„Azt hiszem, később eszünk” – mondtam halkan… mert most szétbaszom az agyadat – „Tedd a csirkét a hűtőbe.”

Nagyot nyelt, felkapta a kockázott csirkével teli tálat és kissé remegő kézzel rátett egy tányért, majd az egészet belökte a hűtőbe. Eközben halkan mögé léptem, ha megfordul, rögtön szembetalálja magát velem.

„Szóval, meg akarsz kérlelni?” – suttogta.

“Nem Isabella” – ráztam a fejem – “semmi kérlelés.”

Ahogy a szemébe néztem, véremet elöntötte a kívánság, a vágy. Belé akartam temetkezni. Pupillái kitágultak, arcát a vágy pírja öntötte le. Ő is kívánt engem. Én őt. Beleharapott a szája szélébe… és nem bírtam tovább magammal. Megragadtam a csípőjét és magamhoz húztam, hogy érezze erekciómat. Máris a hajamat markolta, és lehúzta fejemet a szájához. A hűtőhöz taszítottam és keményen megcsókoltam. Nagyon jó íze volt. Édes. Belenyögött a számba. Ez úgy hatott testemre, mint egy csatakiáltás, és még keményebb lettem. Hajába túrtam és belekapaszkodtam, fejét hátrahúztam, hogy még mélyebbre tudjak hatolni a nyelvemmel. Nyelve küzdött nyelvemmel…. basszus – ez nagyon erotikus volt, vad, intenzív. Hátra húzódtam.

„Mit akarsz Isabella?“

„Téged.“

„Hol?“

„Ágyban.“

Nem kellett több. Elengedtem, felkaptam a karomba és bevittem gyorsan a hálószobába. Azt akartam, hogy meztelen legyen és alattam égjen a vágytól. Gyengéden letettem a padlóra, gyorsan felkapcsoltam az ágy melletti kis lámpát és behúztam a függönyöket. Közben egy pillanatra kilestem és megállapítottam, hogy pontosan ezt az ablakot lestem csendes virrasztásom közben, amikor leskelődtem utána.

Amikor visszafordultam, engem nézett. Tágra nyílt szemekkel. Várt. Várt.

„És most?” – kérdeztem.

Elpirult.

„Szerelmeskedj velem” – felelte egy pillanat múlva.

„Hogyan? Meg kell mondanod, hogyan csináljam, baby.”

Idegesen megnyalta az ajkát, a vágy átszáguldott rajtam. A szarba – koncentrálj Cullen.

„Vetkőztess le” – mondta.

Végre! Beleakasztottam mutatóujjamat a blúza nyílásába, óvatosan, hogy ne érjek hozzá finom bőréhez, és meghúztam, hogy közelebb lépjen hozzám.

„Jó kislány” – mormoltam

Láttam, ahogy mellei finoman emelkednek és ereszkednek, ahogy lélegzete gyorsult. Belenéztem sötét szemeibe. Az én tekintetem tele volt érzéki vággyal, abban biztos voltam. Az övé tágra nyílt a sóvárgástól és kívánalomtól. Úgy kívánt, ahogy én őt.

Fürgén kigomboltam a blúzát. Kezét a karomra tette, azt hiszem azért, hogy biztosan álljon, és felnézett rám.

Igen, baby, ez rendben van, csak a mellkasomhoz ne érj. Kigomboltam az utolsó gombot is, lehúztam a blúzt a válláról és hagytam, hogy a földre essen. Tudatosan nem értem gyönyörű melléhez, inkább lenyúltam a farmerja derekához.

„Mondd meg, mit szeretnél, Isabella.”

Megálltam, hogy ne lökjem az ágyra. Ez a várakozás játszmája lesz. Beszélnie kell hozzám.

„Csókolj innentől idáig“ – suttogta és ujját végighúzta a füle tövétől a torkáig. Az én élvezetemre, Miss Swan. Elsimítottam a haját az útból, lágy fürtjeit a kezem köré csavartam, fejét finoman oldalra húztam, karcsú, hosszú nyaka feltárult előttem. Lehajoltam és orrommal megérintettem fülét. Finoman megrándult, ahogy puha csókokkal követtem ujja nyomát és vissza. Halkan, torokból morgott… izgató volt.

Bele akarok feledkezni testébe. Hogy újból felfedezzem őt.

„A farmerom... és a bugyim“ – mormolta és én belevigyorogtam a nyakába.

Kezdte érteni, mit akarok tőle. Végre... beszélj, Isabella. Megcsókoltam nyaka tövét, majd térdre ereszkedtem. Megleptem. Beleakasztottam hüvelykujjamat farmerja derekába és bugyijába, gyengéden lehúztam róla. Sarkamra ereszkedve néztem gyönyörű testét,a hogy kilépett a cipőiből és ruháiból. Tekintete találkozott az enyémmel. Vártam, mi lesz a következő kérése.

„És most, Isabella?“

“Csókolj meg” – suttogta alig hallhatóan.

“Hol?”

“Tudod, hogy hol.”

Nem mosolyodtam el… ki kell tudnia mondani.

“Hol?” – noszogattam.

Újból elpirult, és zavartan, de elszántan mutatott combjai találkozópontjára.

“Oh, örömmel” – kuncogtam. Vigyorogva élveztem zavarát.

Lassan felfelé indítottam ujjaimat a lábán, egészen a csípőjéig, majd hirtelen előre húztam a számhoz. Bassza meg... éreztem izgalmának illatát. Már eddig is kényelmetlenül éreztem magam a farmeromban... a picsába, legalább három számmal kisebb lett rajtam. Beledugtam nyelvem a fanszőrzetébe, eltűnődve azon, vajon valaha rá tudom-e venni, hogy megszabaduljon tőle... és megtaláltam igazi célomat. Megnyaltam. Krisztusom, de édes. Kibaszottul édes. Felnyögött és belemarkolt a hajamba. Nem tudtam megfékezni magam.

Körbe körbe mozgattam nyelvemet, izgatva. Kóstolgatva őt.

„Edward, kérlek“ – könyörgött.

Egy pillanatra megálltam.

„Mit kérsz, Isabella.”

„Szeretkezz velem.“

„Azt teszem“ – leheltem és finoman ráfújtam csiklójára.

„Nem... azt akarom, hogy bennem légy.“

„Biztos vagy benne?“

„Kérlek...“

Nem! Annyira élvezem, amit csinálok! És folytattam lassú kéjes kínzását ennek a drága,édes lánynak.

„Edward... kérlek!“ – nyögött fel hangosan.

Elengedtem és felálltam, szám nedves volt, az ő nedvességétől. Elhomályosult szemmel néztem rá.

„Nos?“ – kérdeztem.

„Nos mit?“ – lihegte.

„Még mindig fel vagyok öltözve.“

Eltátotta a száját, mint aki nem érti. Megadóan emeltem fel a kezem. Tessék, a tied vagyok. Az ingem felé nyúlt. A szarba. Ne. Hátra léptem.

“Oh, nem…” – mormoltam halkan. A farmeremre gondoltam, baby. Pislogott, majd leesett neki a tantusz és térdre ereszkedett előttem.

“Whoa” Isabella… mit csinálsz? És ő ügyetlen ujjakkal kigombolta a farmer derekán levő gombot, majd a sliccemet és gyorsan lehúzta rólam. Basszus. Végre némi felszabadultságot érezhetett a farkam. Lenéztem Isabellára, ahogy szolgáló pózban ült a sarkain. Mit akar csinálni velem? Ahogy felpillantott rám gyorsan kiléptem a gönceimből és lehúztam a zoknimat.

Felemelte a kezét és megfogta a farkamat. Baszd meg. Megszorította... ahogy mutattam neki.

Majd hátra nyomta a kezét. Kissé túl hátra. Majdnem fájdalmasan. De a látvány és apró kezének érzete a kedvenc testrészem körül, majdnem sok volt. Felmordultam és megfeszültem. Becsuktam a szemem. Hirtelen megéreztem meleg, nedves száját magamon. Erősen szívott.

„Ah… Bella… whoa, finoman.”

Megfogtam fejét, ő még mélyebbre húzott a szájába, ajkai befedték fogait, ahogy lefelé nyomta őket rajtam.

“Baszd meg” – sziszegtem hódolattal és felé feszítettem csípőmet. Nagyon jó érzés volt.

Újra és újra csinálta, túl izgató volt.

Nyelvével körözött a farkam hegyén… újra és újra… gyötrően. Olyan bosszúállóféle volt ma…

Hangosan nyöszörögtem, élvezve hozzáértő szájának és nyelvének munkáját. Krisztusom... nagyon jól csinálja. Újból jó mélyen a szájába húzott.Bassza meg.

„Bella, elég. Kérlek, ne folytasd” – leheltem összeszorított fogakkal. Szétrombolta az önuralmamat. Nem akartam most elélvezni – benne akartam lenni, amikor ez bekövetkezik.

De újra és újra megtette. Kibaszottul ingerlő volt.

„Bella, elérted a célodat. Nem a szádban akarok elélvezni” – morogtam.

És továbbra is figyelmen kívül hagyta amit mondtam. Baszd meg. Elég, asszony! Megragadtam a vállát, állásba húztam, felemeltem és az ágyra taszítottam. A farmerom zsebéből előkerestem a kondomot, a fejemen keresztül lerángattam az ingemet és a padlóra hajítottam.

Széttett lábbal és vágyakozva feküdt az ágyon.

“Vedd le a melltartód” – parancsoltam rá.

Felült és most az egyszer sietősen tette, amit mondtam neki.

„Feküdj le. Meg akarlak nézni.“

Hanyatt feküdt a és engem bámult. Kibaszottul szép volt. Feltéptem a zacskót és felgörgettem a gumit. Minden mozdulatomat árgus szemekkel nézte és lihegett. Haja gesztenyeszínű glóriaként terült szét az arca körül. Teste kívánatos rózsaszínre pirult a nemi vágytól… mellbimbói kemények voltak… hosszú lábai szétnyitva. Csak rám várt.

„Szép látvány vagy, Isabella Swan” – és az enyém vagy. Újból. Felveckelődtem az ágyra, megcsókoltam a bokáit, térdei belső felét, csípőjét, puha hasát, nyelvem körbejárt a köldökén... és ő nyögött. Megnyaltam egyik melle alsó részét, majd a másikat. Majd mellbimbóját a számba vettem, nyelvemmel birizgáltam, amitől megnyúlt és még keményebb lett. Erősen meghúztam, és ő pimaszul tekergett alattam. Türelem, baby... Elengedtem mellbimbóját, és figyelmemet a másik mellbimbója felé fordítottam.

„Edward, kérlek…” - könyörgött

„Kérsz – mit?” – mormoltam két melle között, magamba ittam kéjes vágyát.

„Bennem akarlak tudni.”

„Most akarsz?”

“Igen… kérlek” – csupa lihegés és elkeseredés volt. Pont, ahogy szeretem őt.Térdeimmel széjjelebb feszítettem lábait. Oh, én is kívánlak, baby. Fölé emelkedtem, készen a tettre. Ki akartam élvezni ezt a pillanatot. A pillanatot, amikor magamévá teszem gyönyörű testét, magamévá teszem az én gyönyörű kedvesemet.

Sötét tekintete a bőrömet égette,a hogy nagyon lassan belé csúsztam. Basszus… nagyon jó érzés volt, nagyon igazi, nagyon szoros. Csípőjét felém, fejét hátra feszítette, szája nyitva volt, hang nélküli dicséretként. Belekapaszkodott a felkaromba, hangosan sóhajtva. Milyen édes hang volt ez. Kezeimet a feje köré tettem, egy helyben tartottam, kihúztam magam belőle, majd visszanyomakodtam. Ujjai a hajamba túrtak, hozzám húzta magát, és én nagyon lassan mozogni kezdtem, éreztem forróságát a farkam körül, kiélveztem minden egyes kibaszott milliméterét vaginájának.

„Gyorsabban Edward, gyorsabban... kérlek” – könyörgött.

Szemei tágra nyíltak, szája elernyedt... őrületesen pazarul nézett ki. Szám rátalált az övére, igényt tartva arra is, és gyorsabban mozogtam, igazán gyorsabban. Kívánságod parancs, baby. És csak löktem és löktem… annyira édes volt. Annyira hiányzott ez nekem. Mindent hiányoltam, mai őhozzá tartozott. Olyan volt, mintha végre haza érkeztem volna. Ő az én mindenem. Éreztem, ahogy izgalma fokozódik, és elér a csúcsra. Oh, baby, igen... lábai megfeszültek.

Közel volt. Mint ahogy én is.

"Gyerünk baby. Add nekem” – suttogtam összeszorított fogakkal.

Felkiáltott és felrobbant körülöttem, megmarkolt és még mélyebbre húzott magában, és én is elélveztem, belé ömlesztetem az életemet és a lelkemet, újra és újra.

“Bella! Oh, baszd meg, Bella!”

Ráomlottam, belepréseltem a matracba. Arcomat nyakába temettem… magamba szívtam isteni, részegítő illatát. Megint az enyém volt. Senki nem veheti el őt tőlem. És ebben a pillanatban értettem meg a boldogságát ennek, és hogy mindent meg fogok tenni, ami a hatalmamban áll, hogy megtartsam őt.

Hogy megtartsam magamnak.