Kilencvenhetedik fejezet (Második történet tizedik rész

„Gorombán megszakítottad a munkanapomat azzal, hogy idejöttél és a nevemen vitatkozol velem” - morogtam mérgesen. Edward szaporán pislogott – úgy gondolom hangom hevessége lepte meg. Ügyesen lecsippentett egy láthatatlan  szöszt a térdéről hosszú ujjaival. Öszezavart vele. Szándékosan tette. Összehúzott szemmel néztem rá.

„Szeretem a meglepetésszerű látogatásokat. Ez készenlétben tartja a vezetőket és a feleségeket a helyükre teszi. Mint ahogy ugye tudod is” - vonta meg a vállát, száját arrogánsan elhúzta.

Feleségeket a helyükre!

„Nem gondoltam, hogy van ilyesmire időd” - förmedtem rá.

Fagyos tekintettel nézett rám.

„Miért nem akarod megváltoztatni a neved itt?” - kérdezte gyilkos halk hangon.

„Edward, itt és most kell nekünk erről vitatkoznunk?”

„Itt vagyok. Nem értem, miért ne tehetnénk.”

„Rengeteg dolgom van, mivel az utóbbi három hétben távol voltam.”

Rám bámult, zöld tekintete hideg, becsmérlő... inkább távolságtartó volt. Elméláztam azon, hogy tud ilyen hideg lenni a tegnapi éjszaka után.. az utóbbi három hét után. Oh ne. Mérges lehet – igazán mérges. Mikor tanulja már meg, hogy ne reagálja túl a dolgokat?

„Szégyellsz engem?” - kérdezte megtévesztően lágy hangon.

Mi?

„Edward, nem, persze, hogy nem” - néztem rá haragosan.

„Rólam van szó, nem rólad!” - Jézusom, néha tényleg olyan bosszantó tud lenni. Hülye, basáskodó megalomániás.

„Hogy nem szól ez rólam?” - suttogta. Oldalra hajtotta fejét,  őszine meglepetéssel, közömbössége elenyészett ahogy tágra nyitott szemmel nézett rám... és ebben a pillanatban értettem meg, hogy megbántódott. Szent baszás. Megbántottam az érzéseit. Oh, ne... ő az utolsó ember, akit meg akarnék bántani.

„Edward” – próbáltam türelmes maradni – „amikor megkaptam ezt a munkát, éppenhogy csak találkoztam veled.” Vállat vontam, küszködtem, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat megmagyarázni érzéseimet.

„Nem tudtam, hogy meg akarod vásárolni majd ezt a céget…” – szakítottam félbe magam. Mit mondhatnék erről az eseményről, rövid közös történetünket tekintve? Teljes mértékben zavaros okok miatt tette, amit tett – ellenőrzési mániája, leskelődő hajlamai túltengtek, teljesen szabadjára engedte őket, csak azért, mert elég gazdag hozzá – és már minden elrendeződött és kész. Tudom, hogy csak biztonságban akar tudni… de valójában, az alapprobléma az, hogy ő a tulajdonosa a SIP-nek. Ha nem avatkozott volna közbe, folytathatnám normális keretek között, nem kellene szembesülnöm a kollégák barátságtalan és elsuttogott vádjaival. Fejemet kezeim közé fogtam, csak, hogy megszakítsam a szemkontaktust vele.

„Miért fontos ez neked ennyire?"  - suttogtam. Felnéztem közömbös, merev tekintetére… zöld szemei parázslottak, de nem árultak el semmit, korábbi megbántottságát elrejtette. És még mielőtt megkérdeztem volna, már magamban mélyen tudtam a választ.

„Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy.”

„A tied vagyok – nézd” – emeltem fel bal kezemet, felmutatva eljegyzési és karika gyűrűimet.

„Ez nem elég.”

„Nem elég, hogy hozzád mentem?” – suttogtam alig hallhatóan.

Csak pislogott rám, észrevette a rémületet az arcomon. Hogyan folytathatnám innen? Mi mást kellene tennem?

„Nem így gondolom” – motyogta és beletúrt túl hosszúra nőtt hajába, ami a homlokába hullott.

„És mégis mire gondoltál?”

Nagyot nyelt.

„Azt akarom, hogy a világ velem kezdődjön és érjen véget számodra” – mondta zord arccal. Megjegyzése teljesen megzavart. Mintha keményen gyomorba vágott volna, nem kaptam hirtelen levegőt. Megsértett. És egyszer csak előttem termett egy apró, ijedt, rézbarna hajú, zöld szemű fiúcska képe, akin összevissza, rá nem illő rongyok lógtak.

„Úgy is van” – mormoltam, mert ez volt az igazság.

„Csak megpróbálok felépíteni egy karriert, és nem akarom kihasználni a nevedet. Tennem kell valamit, Edward. Nem lehetek bebörtönözve az Escalába, vagy az új házunkba. Nem lehet, hogy ne legyen semmi, amit csináljak. Megbolondulnék. Megfulladnék. Mindig is dolgoztam – és ezt élvezem is. Igazán élvezem, amit csinálok. Ez álmaim foglalkozása, erre vágytam mindig. De az, hogy dolgozok, nem azt jelenti, hogy téged kevésbé szeretlek. Te vagy a világ számomra.” – éreztem, hogy torkom elszorul és könny tolul a szemembe. Nem kellene sírnom… nem itt – ismételgettem magamban újra és újra. Nem sírhatok. Nem sírhatok.

Csak bámult rám, szótlanul. Oh, mire gondolhat? Hirtelen helytelenítés suhant át arcán, ahogy megemésztette, mit is mondtam.

„Megfojtalak?” – kérdezte zordan, mintegy visszhangozva előző kérdését.

„Nem… igen… nem” – fárasztó beszélgetés volt – nem egészen az, amire vágytam, itt és most. Becsuktam a szemem, megdörgöltem a homlokom, megpróbáltam megfejteni, hogy jutottunk idáig.

„Nézd, eredetileg a nevemről beszéltünk. Meg akarom tartani a nevem itt, mert némi távolságot akarok tartani közted és köztem. Ennyi. Tudod, mindenki úgy gondolja, miattad kaptam meg az állást, amikor az igazság az…” – megálltam, szemei tágabbra nyíltak.

„Tudni akarod, miért kaptad meg az állást, Isabella?”

Oh, ne… Isabella?

„Mi van? Mit akarsz mondani?”

Fészkelődött a székben, mintegy megkeményítette magát. A szarba! Tudni akarom egyáltalán?

„Az itteni vezetés azért adta neked Smith munkakörét, hogy gondozd. Nem akartak egy idősebb vezetőre költeni, akkor, amikor a cég éppen eladás alatt volt. Fogalmuk nem volt, az új tulajdonos mit kezd, ha elfoglalja helyét a tulajdonosi székben, és nagyon bölcsen nem akartak egy költséges felesleget. Ezért neked adták Smith munkáját, hogy lásd el, amíg az új tulajdonos…” – megállt, ajka ironikus mosolyra húzódott – „nevezetesen én, nem dönt.”

Szent szar!

„Mit mondasz?” – suttogtam. Szóval az egész miatta volt. Basszus! Nos – végül is kerülő úton. Elborzadva néztem.

Halványan elmosolyodott, látva riadtságomat.

„Nyugodj meg. Több mint elégé megfeleltél a kihívásnak. Nagyon jól teljesítettél.” Kihallottam hangjából egy kis büszkeséget, és ez majdnem elég is volt ahhoz, hogy a vesztemet okozza.

„Oh…” – mormoltam összefüggéstelenül, megszédülve a hallottaktól. Visszahanyatlottam a székembe és tátott szájjal bámultam Edwardra. Megint fészkelődött.

„Nem akarlak megfojtani, Bella. Nem akarlak aranyozott kalitkába zárni. Nos…” – és arca elsötétült.

„Nos, a racionális részem nem akar” – simította meg állát elgondolkodva. Szinte hallottam, hogy agya kattog valamin.

Oh, mire gondolhat? – gyötrődtem újból. Edward hirtelen felkapta tekintetét, mint akinek valami korszakalkotó dolog jutott eszébe.

„Nos, az egyik ok, amiért itt vagyok – azon kívül, hogy megtévedt feleségemmel leszámoljak…” – húzta össze szemét – „hogy megbeszéljük, mit tegyek ezzel a céggel.”

Megtévedt feleség! Nem vagyok sem megtévedt, sem egy vagyontárgy! Kisördögöm undorodva félrelökte könyvét, lábra ugrott karosszéke kényelméből, kezét ökölbe szorítva a csípőjére illesztette. Haragosan néztem Edwardra, könnyeim elpárologtak….

„Mit akarsz tenni vele?” – hajtottam fejem oldalra őt utánozva, és nem tudtam elrejteni hangom szarkazmusát. Ajkát mosoly remegtette meg. Jézusom – már megint egy hangulatváltozás! Hogy tudnék lépést tartani Mr Szeszélyessel?

„Átnevezem a céget – Cullen Kiadóra.”

Szent szar.

„És egy éven belül a tied lesz a cég.”

Mi? Állam leesett – ez alkalommal még nagyobbra nyílt a szám.

„Ez az esküvői ajándékom.”

Becsuktam a számat, majd megint kinyitottam, megpróbáltam mondani valamit – de nem tudtam mit mondani. Elmém kiürült.

„Szóval, át kell nevezzem a céget Swan Kiadóra?” - tette hozzá gúnyosan.

Tényleg komoly. Szent baszás...

„Edward” - suttogtam, mikor eszem végre utolérte a számat - „én nem tudok elvezetni egy céget.”

Újból oldalra hajtotta fejét és  bírálóan nézett rám.

„Én 21 éves korom óta vezetem a saját cégemet.”

„De te.... te. Egy kontroll mániás kivételesen jól képzett, intelligens és sikeres üzletember vagy a magad területén. Jézusom, Edward – mielőtt otthagytad a Harvardot, a szaktárgyad a gazdaságtan volt. Neked legalább van fogalmad az egészről. Én térképeket és kemping tűzhelyeket adtam el három éven át, az ég áldjon meg. Nagyon kevés ismeretem van  a világról, amit tudok róla, az a semmihez közelít” -  ahogy a végéhez  közeledtem tirádámnak, hangom  egyre hangosabb és magasabb lett.

„És te vagy az egyik legolvasottabb ember, akit ismerek” - ellenkezett Edward komolyan.

„Szereted a jó könyveket. A nászutunkon sem tudtad elfelejteni a munkádat. Hány kéziratot is olvastál? Hármat?”

„Négyet” - suttogtam.

„És mindegyikről részletes véleményt írtál. Te egy értelmes nő vagy, Isabella. Biztos vagyok benne, hogy tudnád vezetni a céget.”

„Edward, megbolondultál?”

„Megbolondulok... érted” - suttogta.

Mi? És felhorkantam... ez volt az egyetlen dolog, amit képes voltam tenni. Összehúzott szemmel nézett rám.

„Egy röhejes tuskó leszel, Edward. Megvenni egy céget a kis nőnek, aki körülbelül két hónapja dolgozik, mint felnőtt.”

„Gondolod, hogy foglalkozom azzal, mit gondolnak az emberek? Azon kívül nem leszel egyedül.”

Eltátottam  a szám. Ezúttal tényleg elhagyta a józan esze.

„Edward, én...” - kezeim közé fogtam a fejem. Mintha kifacsartak volna, úgy éreztem magam. Mégis, mi jár a fejében? És valahonnan a sötét benső mélységből váratlanul röhöghetnékem támadt. Amikor felnéztem rá újból, szemeit tágra nyitotta.

„Valami, amin ilyen jól szórakozik, Miss Swan?”

„Igen. Te.”

Még tágabbra nyitotta szemét meglepetésében és mert ő is jól szórakozott.

„Kineveted a férjedet? Ezt soha ne tedd. És harapdálod a szád szélét” - sötétült el tekintete... úgy. Oh, ne – ismertem ezt a tekintetet.  Perzselő, csábító, érzéki... Nem, nem, nem” Nem itt.

„Ne is gondolj arra” - figyelmeztetem, a riadalom kicsendült hangomból.

„Mire gondoljak, Isabella?”

„Ismerem ezt a nézést. A munkahelyemen vagyunk.”

Előre hajolt, olvadt zöld, éhes tekintetét rám szegezte. Szent varjú! Ösztönösen nyeltem egyet.

„Egy apró,  meglehetősen hangszigetelt irodában vagyunk, aminek zárható az ajtaja” - lehelte.

„Hatalmas. Morális. Aljasság” - hangsúlyoztam külön-külön minden szót.

„De nem a férjeddel.”

„A főnököm főnökének a főnökével” - sziszegtem.

„A feleségem vagy.”

„Edward, nem. Komolyan gondolom. Megbaszhatsz ma este a vasárnap hét árnyalatában. De most nem! Nem itt!”

Pislantott, újból összehúzta a szemét. Majd váratlanul felnevetett.

„A vasárnap hét árnyalatában?” - érdeklődően húzta fel szemöldökét - „ezt számon kérem rajtad, Miss Swan.”

„Oh, hagyd már abba a Miss Swan-ozást!” - csattantam fel az asztalra vágva, mindkettőnk meglepetésére.

„Az ég szerelmére Edward – ha ez ilyen sokat jelent neked, megváltoztatom a nevem!”

Szája elnyílt, ahogy élesen beszívta a levegőt. Majd elvigyorodott, kápráztató, minden fogát kivillantó boldog vigyorral. Wow...

„Helyes” - csapta össze tenyerét és hirtelen felállt. Most mi van?

„Feladat teljesítve. Nos, nekem is dolgom van. Ha megbocsát, Mrs Cullen...”

Mi? Áh – ez a pasi őrjítő!

„De...” - dadogtam.

„De mit, Mrs Cullen?”

Visszavonultam.

„Csak eredj.”

„Azt szándékozom tenni. Este találkozunk. Alig várom a vasárnap hét árnyalatát.”

Elvörösödtem.

„Oh – és van egy rakás üzleti vonatkozású társadalmi kötelezettségem, szeretném, ha csatlakoznál hozzám.”

Rá meredtem. Mennél már?

„Szólok Angelának, hívja fel Hannát, hogy egyeztessék az időpontokat. Van néhány ember, akivel találkoznod kell.”

„Oké” - motyogtam totálisan megzavarodva, megrémülve és megdöbbenve.

Áthajolt az asztalom felett. Már megint mi van? Hipnotikus tekintete fogva tartott.

„Szeretek veled üzletelni, Mrs Cullen” - suttogta. Ahogy bénultan ültem, közelebb hajolt és nagyon gyengéden puha érzéki csókot nyomott az ajkamra.

„Később, baby” - mormolta. Hirtelen felegyenesedett, rám kacsintott és kiment.

Fejemet az asztalra hajtottam. Úgy éreztem magam, mint akin egy száguldó tehervonat hajtott át – száguldó tehervonat, aki az én szeretett férjem. Valószínűleg ő a legbosszantóbb, legkellemetlenebb és legakaratosabb férfi a földön. Felegyenesedtem és dühösen megdörzsöltem a szemem. Mibe is egyezem én most bele?

Lássuk... Bella Cullen a tulajdonosa a SIP-nek  - már úgy értve a Cullen Kiadónak. Ez az ember őrült. Kopogtattak az ajtómon. Hanna dugta be a fejét.

„Jól vagy?” - kérdezte.

Csak bámultam rá.

Elkomorodott.

„Tudom, hogy nem szereted, ha ilyeneket csinálok – de készíthetek egy teát neked?”
Bólintottam.

„Twinings English Breakfast, gyengén és feketén?”

Megint bólintottam.

„Máris hozom, Bella.
Bambán bámultam  a monitoromra, még mindig sokkoltan. Hogy értethetném meg vele?

Email!

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: NEM EGY VAGYONTÁRGY!

Dátum: 2009. augusztus 24 14:23

Címzett: Edward Cullen

Mr Cullen,

mikor legközelebb meg óhajt látogatni – egyeztessen időpontot – így lesz esélyem arra, hogy felkészüljek gyerekes, basáskodó megalomániájára.

Tisztelettel

Isabella Cullen ← kérem, vegye észre a nevet.

Megbízott Szerkesztő, SIP

Nem kellett sokáig várnom a válaszára.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: A vasárnap hét árnyalata

Dátum: 2009. augusztus 24 14:34

Címzett: Isabella Swan

Kedves én Mrs Cullenem ( hangsúly az én -em en!)

Mit mondhatnék védelmemre? A szomszédban jártam.

És nem, valóban nem egy vagyontárgy vagy, te az én szerelmetes feleségem vagy.

És mint mindig, széppé tetted a napomat.

Edward Cullen

CEO & Basáskodó Megalomániás

Cullen Enterprises Holding Inc

Megpróbált vicces leni, de nem talált nevetős kedvemben. Nagy levegőt vettem és vissztértem a munkámhoz.

-----

Edward csendes volt, amikor este beszálltam mellé.

„Szia” - mormoltam.

„Szia” - felelte óvatosan – mint ahogy el is vártam tőle.

„Más munkáját is szétziláltad ma?” - kérdeztem édeskésen.

Mosoly árnyéka futott át az arcán.

„Csak Bannerét.”

Oh.

„Ha legközelebb mész hozzá, adnék egy listát, amit meg kellene beszélned vele” - sziszegtem.

„Úgy tűnik, magán kívül van, Mrs Cullen.”

Mereven néztem az előttem ülő Ryan és Stuart fejét. Edward fészkelődött mellettem.

„Hé” - mondta halkan és a kezemért nyúlt. Egész délután, amikor pedig a munkámra kellett volna koncentrálnom, azon gondolkodtam, mit mondjak neki  -és egyre mérgesebb lettem minden eltelő órával. Elegem volt fölényes, sértődékeny  és igazán gyerekes viselkedéséből. Kihúztam a kezem kezéből... fölényesen, sértődötten és gyerekesen.

„Haragszol rám?” - suttogta.

„Igen” - sziszegtem. Kezemet védekezően magam köré fontam és  kibámultam az ablakon. Éreztem, hogy megint megmozdult mellettem, de azért sem néztem rá. Nem értettem, miért vagyok ilyen dühös rá – de az voltam. Igazán kibaszottul dühös.

Ahogy bekanyarodtunk az Escalához, megtörve a protokollt, táskástól kiugrottam az autóból. Bementem az épületbe, azt sem nézve, követ-e valaki. Ryan nyargalt be az előtérbe mögöttem és a lifthez sietett, megnyomva a hívógomot.

„Mi van?” - csattantam rá, ahogy utolértem.Elpirult.

„Elnézést asszonyom” - motyogta.

Edward érkezett és mellém állt a liftre várva. Ryan visszavonulót fújt.

„Szóval nem csak rám vagy dühös?” - mormolta Edward szárazan.

Felbámultam rá, mosoly emléke volt az arcán.

„Kinevetsz?” - néztem rá szúrósan.

„Nem mernélek” - mondta kezét felemeve, mintha fegyverrel fenyegettem volna meg. Ummm- sötét tengerészkék öltönye volt rajta, frissen mosott-vasaltnak nézett ki, kócos szexi hajjal és égő őszinte zöld szemekkel.

„Hajat kellene vágatnod” - motyogtam. Elfordultam tőle és beléptem a liftbe.

„Igazán?” - kérdezte. Elkotorta homlokába lógó fürtjeit és utánam lépett.

„Igen” - ütöttem be az apartman kódját.

„Akkor mostmár beszélsz velem?”

„Éppen csak.”

„És pontosan miért is vagy dühös? Valami útmutatásra lenne szükségem” - kérdezte óvatosan.

Megfordultam és tátott szájjal néztem rá.

„Tényleg fogalmad sincs róla? Igazán, egy ilyen okostóninak kellene, hogy legyen némi sejtelme. Nem tudom elhinni, hogy ilyen nehéz elfogású vagy.”

Levegő után kapott és hátrébb lépett.

„Tényleg dühös vagy. Azt hittem, elrendeztük a dolgokat az irodádban” - hebegett meglepetten.

„Edward, csak megadtam magam sértődött kérésednek. Ennyi az egész.”

A liftajtó kinyílt és én kirontottam. Taylor a hallban állt. Hátra lépett és gyorsan becsukta a száját ahogy elrohantam mellette.

„Helló, Taylor” - morogtam.

„Mrs Cullen” - mormolta ő is.

Ledobtam a táskám az előszobában és bevonultam a nappaliba. Mrs Cope a tűzhelynél állt.

„Jó estét, Mrs Cullen.”

„Helló, Mrs Cope” - motyogtam újból. A hűtőhöz siettem és egy üveg fehér bort vettem elő.

Edward utánam jött a konyhába, és mint a sólyom, úgy nézte, ahogy poharat veszek elő a szekrényből. Levette a zakóját és nemtörődöm módon a konyhapultra tette.

„Kérsz egy pohárral? - kérdeztem negédesen.

„Nem, köszönöm” - mondta, szemét le nem véve rólam, és tudtam, hogy tehetetlennek érzi magát Nem tudta, mihez kezdjen velem. Egy bizonyos pontig tragikomikus volt ez az egész, egyébként  lehangoló. Nos, bassza meg magát! Épp elég bajom volt kis délutáni találkozónk után megtalálni önmagamat. Lassan levette nyakkendőjét, kigombolta inge felső gombját. Egy pohár Sauvignon Blanc-t töltöttem magamnak. Edward a hajába túrt. Mgfordultam. Mrs Cope eltűnt. A szarba! Ő volt az élő védőbástyám. Nagyot kortyoltam a borból. Hmmm. Finom volt.

„Fejezd ezt be” - suttogta Edward. Megtette a közöttünk levő két lépésnyi távolságot. Gyengéden a fülem mögé igazította hajtincsemet és lágyan megcirógatta a fülcimpámat. Megborzongtam... ez az, ami egész nap hiányzott? Az érintése? Megráztam fejem és felnéztem rá.

„Beszélj hozzám” - mormolta.

„Edward, mi az értelme? Úgysem figyelsz rám.”

„De figyelek. Egyike vagy azon kevés embernek, akikre odafigyelek.”

Újabb kortyot ittam.

„A nevedről van szó?”

„Igen és nem. Inkább arról, ahogy azt kezeled, ha nem értek veled egyet” - néztem rá, arra számítva, hogy bosszús lesz.

Összehúzta szemöldökét.

„Bella, tudod, hogy vannak... problémáim. Nehéz figyelmen kívül hagynom azokat a dolgokat, amikben te is érintett vagy. Tudod ezt.”

„Nem vagyok gyerek, Edward, és nem vagyok vagyontárgy sem.”

„Tudom” - sóhajtott.

Ujja hátával finoman végigsimított az arcomon, hüvelykujjával az ajkamon.

„Kérlek, ne haragudj. Nagyon értékes vagy számomra. Mint egy megfizethetetlen valami... mint egy gyerek” - suttogta, arcát mély áhítat töltötte el. Megzavartak szavai. Mint egy gyerek? Drága, mint egy gyerek... egy gyerek értékes lenne neki? Oh... Istenem. De ezt akkor is összekeveri!

„Én egyik sem vagyok, Edward. A feleséged vagyok. Ha megbántottalak azzal, hogy nem veszem fel a neved, akkor szólnod kellett volna.”

„Megbántani?” - kérdezte. Mélyen elgondolkodott, és azt hiszem hogy most fedezte fel ezt a lehetőséget magában. Pislogott, majd hirtelen kiegyenesedett, még mindig komoran, majd gyorsan az órájára nézett.

„Az építész egy órán belül itt lesz. Ehetnénk.”

Oh, ne... mordultam fel magamban. Tanya Denali. Szar napnak még szarabb folytatása. Savanyúan néztem Edwardra.

„Még nem fejeztük be ezt a beszélgetést” - morogtam.

„Mit kell még megbeszélünk?”

„Eladhatnád a céget.”

Edward meglepetetten húzta fel szemöldökét.

„Mi?” - kiáltott fel

„Add el.”

„Azt hiszed, találnék rá vevőt a mai helyzetben?” - kiabált tovább.

„Miért, mennyibe került neked?”

„Egészen olcsó volt” - váltott hangja óvatosra.

„És ha becsődöl?”

Elvigyorodott.

„Túléljük. De nem hagyom, hogy becsődöljön, Isabella. Addig nem, amíg te ott vagy.”

„És ha elmegyek?”

„És mit csinálsz?” - vonta meg a vállát.

„Nem tudom. Valami mást.”

„Azt ecsetelted, hogy ez álmaid munkája. És nézd el nekem, ha tévedek, de megígértem Isten előtt, Walsh tiszteletes előtt és a gyülekezet előtt, a hozzátartozóink előtt és azok előtt, akik a legkedvesebbek számunkra, hogy dédelgetlek és megvalósítom reményeidet és álmaidat és biztonságban tartalak magam mellett.”

„Az esküvői fogadalmunk szövegét nem fair rám olvasni.”

„És azt mikor igértem meg, hogy fair leszek, amikor rólad van szó?” - kérdezte élvezettel.

„Azon kívül” - tette hozzá - „te is ellenem fordítottad a te fogadalmadat ezt megelőzően.”

Sötéten néztem rá. Ebben igaza volt.

„Isabella, ha még mindig haragszol rám, végy elégtételt rajtam az ágyban később” - mormolta. Hangja hirtelen mély lett és telve volt érzéki vággyal, smaragd szeme felizzott.

Mi? Ágyba? Most?

Elnézően mosolygott le rám, látva arckifejezésemet. Azt várja tőlem, hogy kikötözzem? Szent szar! Benső istennőm kiszedte füléből a hallgatót és elbűvölt figyelemmel hallgatott.

„A vasárnap hét árnyalata”- suttogta Edward - „izgatottan várom.”

Whoa!

„Gail” - kiáltott hirtelen, és négy másodperc múlva Mrs Cope felbukkant. Hol volt vajon? Taylor irodájában, Hallott mindent? Oh, jézusom.

„Mr Cullen?”

„Enni szeretnénk, kérem.”

„Igenis, uram.”

Edward nem vette le rólam szemét. Óvatosan vizsált, mintha valami egzotikus lény lennék,aki éppen el akar rohanni. Kortyoltam a borból.

„Úgy gondolom, csatlakozom hozzád” - mondta Edward. Egyik kezével beletúrt hajába,  ezzel jelezve elkeseredését, és hosszan sóhajtott.

----

„Nem eszed meg?”

„Nem” - néztem le alig megpiszkált ételemre.

Edward arca elsötétült... és nem a jó értelemben. Mielőtt bármit mondhatott volna felálltam és leszedem tányérjainkat az étkezőasztalról.

„Tanya rövidesen itt lesz” - motyogtam. Edward ajka boldogtalanul megrándult,de nem mondott semmit.

„Majd én elrendezem ezeket, Mrs Cullen” - mondta Mrs Cope, ahogy beértem a konyhába.

„Köszönöm.”

„Nem ízlett?” - kérdezte nyugtalanul.

„Finom volt. Csak nem vagyok éhes.”

Együttérzően mosolygott rám, megfordult, letisztította a tányéromat és mindent a mosogatógépbe pakolt.

„Megyek, elintézek néhány telefont” - jelentette be Edward miután egy utolsó vizsgálódó tekintetet vetett rám és eltűnt a dolgozószobájában.

Megkönnyebbülten sóhajtottam és bementem a hálószobába. A vacsora kellemetlen volt. Még mindig dühös voltam Edwardra, és rajta nem látszott, hogy úgy érezné, valamit is rosszul tett volna. Egyáltalán tett?  Kisördögöm felhúzta egyik szemöldökét és jóindulatúan nézett rám szemüvege felett. Igen - tett. Sőt, a munkahelyemen még kellemetlenebbé tette a dolgokat számomra. Nem várta meg, hogy problémáját itthon beszélhessük meg, otthonunk relatív privát légkörében. Jézusom – hogy érezne, ha én alkalmatlankodnék az irodájában, felrúgva a szabályokat? És mindennek a tetejébe – nekem akarja adni a SIP-et. Hogy a pokolban tudnék én irányítani egy céget? Annyira keveset tudok.

Kinéztem Seattle gyöngyözően rózsaszin szürkületi égboltjára.

És mint mindig, nézeteltérésünket a hálószobában akarja lerendezni... vagy a folyosón... vagy a játékszobában... a tévészobában... a konyhapulton...Állj! Minden a szexhez vezet vele. A szexet használja feszültségoldásra.

Bebócorogtam a fürdőszobába és ráfintorogtam tükörépemre. A való világba való visszatérés nehéz. Sikerült átsiklanunk nézeteltéréseink felett amíg saját kis világunkban voltunk, mert annyira el voltunk foglalva egymással. De most... Rövid pillanatra visszatekintettem az esküvőnkre, visszaemlékeztem aznapi nyugtalanságomra – ilyen sietősen összeházasodni... Nem,nem kellene így gondolkodnom. Tudtam, hogy milyen sok személyiségű, amikor hozzá mentem. Csak ki kell tartanom.

Futó pilantást vetettem magamra a tükörben. Sápadtnak tűntem... És akkor most itt van az a nő is.

Szürke szűk szoknya volt rajtam és egy ujjatlan blúz. Ez oké. Benső istennőm előhúzta kurvás-vörös körömfényesítőjét. Kigomboltam két gombot, egy kis dekoltázst szabaddá téve. Megmostam az arcom, majd óvatosan megigazítottam sminkemet, kissé több szempillafestéket használva mint általában, és extra fényes rúzst kentem számra. Lehajolva erőteljesen kikeféltem hajam. Ahogy felálltam, gesztenyebarna felhőként vett körül hajam. Ügyesen a fülem mögé igazítottam és elindultam megkeresni a magassarkú cipőimet.

Amikor vissztértem a nappaliba, Edward már ott volt, előtte  az étkezőaszalon a ház tervei. Valamilyen zene szólt a hangszórókon át, ami megállított utamon.

„Mrs Cullen” - mondta Edward melegen. Kissé összeráncolta homlokát, ahogy rám nézett.

„Mi ez” - kérdeztem, A zene elbűvölő volt.

„Fauré. Egy requiem. Máshogy nézel ki” - mondta zavartan.

„Oh. Ezt még nem is hallottam.”

„Nagyon megnyugtató, ellazító” - mondta és felhúzta egyik szemöldökét  - „Valamit a hajaddal csináltál?”

„Kikeféltem” - morogtam. Szinte extázisba hoztak a kísérteties hangok. Edward a zene lassú ütemére felém sétált, ott felejtve az asztalon a terveket.

„Táncolsz velem?” - mormolta.

„Erre? De hát ez egy requiem” - nyikkantam

„Igen” - húzott a karjába és magához szorított, orrát a hajamba fúrta és a zenére ingadoztunk. Mennyei illata volt. Oh... annyira hiányzott. Köré fontam karomat és kküzdöttem kitörni készülő sírásommal. Miért vagy ennyire bosszantó?

„Utálok veszekedni veled” - suttogta.

„Akkor ne legyél ilyen segg.”

Felkuncogtt és hallottam ennek az elbűvölő hangnak a visszhangját  mellkasán keresztül. Szorosabbra fűzte karját körülöttem.

„Segg?”

„Picsa.”

„Nekem jobban tetszik a segg.”

„Tetszhet is. Illik hozzád.”

Megint felnevetett és megcsókolta  fejem tetejét.

„Egy requiem?” - mormoltam.

Vállat vont.

„Csak egy szép zene, Bella.”

Taylor diszkréten köszörülte a torkát a bejáratnál. Edward elengedett.

„Miss Denali van itt” - jelentette Taylor.

Oh. Micsoda öröm!

„Kísérje be” - mondta Edward, előre nyúlt és megfogta a kezem.

Miss Denali belépett a szobába.

Kilencvenhatodik fejezet (Második történet kilencedik rész)

„Úgy gondolod?”

Bólintottam.

„Az állvonala” - mutattam a képernyőre.

„És a fülbevalók és a válla. Széles vállai vannak neki is. Valószínűleg parókát visel – vagy levágta és befestette a haját.

„Barney, vette az adást?” – tette le a telefonkagylót az asztalra Edward és kihangosította a készüléket.

„Úgy látom, alaposan tanulmányozta a részleteket, Mrs Cullen” – suttogta csak nekem Edward. Mogorván néztem rá, de Barney megmentett a továbbiaktól.

„Igen, uram. Hallottam Mrs Cullent. Most futtatom le az arcfelismerő programot a digitalizált kamerafelvételeken. Hogy lássuk, még merre találhatjuk ezt a seggfejet – bocsánat, ezt az embert – a meglévő felvételeken.”

Idegesen pillantottam Edwardra, aki figyelmen kívül hagyta Barney tiszteletlen szóhasználatát. A kamerafelvételt vizsgálta meg közelebbről.

„Miért tenne ilyent?” – kérdeztem Edwardot.

„Bosszúból, feltételezem. Nem tudom. Néhány ember megfejthetetlen okból tesz dolgokat. Csak azért vagyok dühös, hogy egyáltalán dolgoztál vele, ennyire közeli kapcsolatban.” – szorította össze Edward a száját és védelmezően derekam köré fonta karját.

„Uram, megszereztük a Smith számítógépében levő merevlemez tartalmát is” – szólt közbe Barney.

Mi?

„Igen, emlékszem. Megvan Mr Smith címe?” – ugatta le Barney-t Edward.

„Igen uram, megvan.”

„Riassza Jenks-et.”

„Természetes, uram. És átnézzük a városi biztonsági kamerák felvételeit, hogy tudjuk követni a mozgását.”

„Ellenőrizzék, milyen kocsija van.”

„Uram.”

„Barney ezt mind megteheti?” – suttogtam.

Edward rám fintorgott.

„Mi volt a lemezen?” – suttogtam továbbra is.

Edward arca megmerevedett és megrázta a fejét.

„Nem sok” – mondta szűkszavúan.

„Mondd meg.”

„Nem.”

„Rólad volt, vagy rólam?”

„Rólam” – sóhajtott.

„Milyen dolgok? Az életformádról?”

Edward megrázta a fejét és mutatóujját a számra tette, hogy elhallgattasson.

Sötéten néztem rá. Szemeit összehúzta, mint két metsző smaragdot, hirtelen világossá vált számomra, hogy arra figyelmeztetett, ne beszéljek tovább.

„Egy 2006-os Camaro. Elküldöm a rendszámot Jenks-nek is.” - rikoltott izgatottan a telefonba Barney.

„Jó. És tudassa velem azt is, hogy még merre járkált az épületben ez a kibaszott alak. És hasonlítsa össze a képet a SIP-nél tárolt személyi anyag képével” – nézett rám Edward szkeptikusan – „biztos akarok lenni a fogásban.”

„Már ellenőriztem, uram, és Mrs Cullennek igaza van. Ez James Smith.”

Edwardra vigyorogtam. Látod? Hasznos is tudok lenni. Edward végigsimított a hátamon.

„Nagyon ügyes vagy, Mrs Cullen” – mosolygott rám és korábbi haragja feledésbe merült.

További utasításokkal látta el Barneyt:

„Értesítsen róla, hogy mikorra lesz kész HD minőségben a mozgásáról készült felvétel. És ellenőrizze hogy milyen CEH dolgokhoz férhetett még hozzá, értesítse a biztonságiakat róla, hogy tudjanak másik figyelő rendszert telepíteni az épületekbe.”

„Uram.”

„És köszönöm, Barney” – tette le a kagyló Edward.

„Nos, úgy tűnik Mrs Cullen, nem csak dekoratív vagy, hanem hasznodat is lehet venni” – villant fel Edward szeme gonosz élvezettel. De tudtam, csak ugrat.

„Dekoratív?” – gúnyosan válaszoltam, visszafordítva ugratását.

„Nagyon” – mondta lágyan és könnyedén megcsókolt.

„Te sokkal dekoratívabb vagy, mint én, Mr Cullen” – mosolyogtam szájába. Vigyorgott és keményebben csókolt vissza, copfomat a csuklója köré fonva és karjával magához szorítva. Levegőnk fogytán elszakadtunk egymástól.

„Éhes vagy?” – kérdezte.

„Nem.”

„Én igen.”

„Mire?”

Lepislogott rám.

„Nos – kivételesen ennivalóra, Mrs Cullen.”

„Készítek neked valamit” – vihogtam.

„Kedvelem ezt a hangot.”

„Hogy ennivalót ajánlok fel neked?”

„A vihogásodat” – csókolt a hajamba. Újból megöleltem, majd felálltam.

„Nos, mit szeretne enni uram?” – kérdeztem mézes-mázasan.

Szúrósan nézett rám.

„Ravaszkodni próbálsz Mrs Cullen?”

„Mindig, Mr Cullen... uram.”

Szfinx-ként mosolygott rám.

„Még átfektethetlek a térdemen” – mormolta rosszra csábítóan.

„Tudom” – vigyorogtam le rá. Kezemet a karfára téve előrehajoltam és megcsókoltam.

„Az egyik dolog, amit szeretek benned. De tartogasd viszkető tenyeredet – éhes vagy” – leheltem.

Kisfiúsan elmosolyodott, a szívem összefacsarodott.

„Oh, Mrs Cullen, mit fogok veled tenni?”

„Válaszolni fogsz a kérdésemre. Mit kérsz enni?”

„Valami könnyűt. Lepj meg” – mondta. Erre elvörösödtem mert játékszobában elhangzott szavaim jutottak eszembe.

„Meglátom, mit tehetek.”

Kimasíroztam a dolgozószobából a konyhába. A bátorságom kissé alább hagyott, amikor láttam, hogy Mrs Cope ott van.

„Hello Mrs Cope.”

„Mrs Cullen. Enne valamit?”

„Hm...”

Egy tálban kevert valamit a tűzhelynél, és nagyon finom illata volt.

„Igazából valami harapnivalót akartam készíteni Mr Cullennek és magamnak.”

Pislogott egyet, keze egy pillanatra megállt.

„Természetesen” – mondta ezután.

„Mr Cullen szereti a bagettet – van is a fagyasztóban, szeletelt. Boldogan elkészítem önöknek, asszonyom.”

„Tudom. De én szeretném elkészíteni.”

„Értem. Mindjárt átadom a helyem.”

„Mit főz?”

„Bolognai szószt. Bármikor fogyasztható. Lefagyasztom” – mosolygott rám melegen és kikapcsolta a tűzhelyet.

„Izé – mit szeret Edward a ... szendvicsen?” - összeráncoltam a homlokomat a szó másodlagos jelentése miatt¹ . Vajon Mrs Cope tisztában van az áthallással?

„Mrs Cullen, bármit rátehet a szendvicsre, amíg azt bagettre teszi, meg fogja enni”- vigyorgott rám és én vissza őrá.

„Oké, köszönöm” – léptem a hűtőhöz. A fagyasztóban megtaláltam a bagetteket. Kettő szeletet elővettem, tányérra tettem őket, belöktem a mikróba és beállítottam a kiolvasztást.

Mrs Cope eltűnt a konyhából. Elkomorodtam, de visszatértem a hűtőhöz a többi szendvicshez valóért. Úgy gondoltam, hogy én leszek az, aki meghatározza a paramétereket, ami alapján együtt dolgozunk majd Mrs Cope-val. Tetszett az ötlet, hogy hétvégeken én főzhetek Edwardra és magamra... de Mrs Cope hét közbeni jelenléte több, mint kívánatos – az utolsó dolog, amit szeretnék, hogy esténként hazaérve nekem kelljen főznöm. Hmmm... egy kissé olyan, mint Edward szokása a szolgálók tekintetében. Megráztam a fejem.

Nem kellene ezt túlkomplikálnom. Találtam némi sonkát a hűtőben és a saláta-rekeszben tökéletesre érett avokádót.

Edward épp akkor bukkant ki a dolgozószobájából, amikor egy csepp sót és némi citromot adtam a kikevert avokádóhoz. Az új ház tervei voltak a kezében. Letette őket a reggelizőpultra, körbesétálta azt, átkarolt és megcsókolta a nyakam.

„Mezítláb a konyhában” – mormolta.

„Az nem mezítláb és terhesen a konyhában akar lenni?” – kényeskedtem.

Megmerevedett, egész teste megfeszült mellettem.

„Még ne” – lehelte, hangjából kihallottam a félelmet.

„Nem” – értettem egyet ijedten – „Még nem!”

Megnyugodott.

„Akkor ebben egyet értünk, ugye, Mrs Cullen?”

„De azért szeretnél gyerekeket, nem?” – kérdeztem idegesen.

„Végül is, persze, igen. De nem akarok még osztozkodni rajtad” – csókolt bele újból a nyakamba.

Oh... osztozkodni?

„Mit készítesz? Jó az illata” – tette hozzá, és most a fülem mögött csókolt meg. Tudtam, csak azért, hogy elterelje a figyelmemet. Megremegtem, ahogy a kellemes bizsergés végigszáguldott a gerincemen.

„Szendvicseket” – vigyorogtam, visszanyerve humoromat. Éreztem a nyakamon, hogy mosolyog.

„Kedvencem” – kötekedett és belecsípett a fogával a fülembe.

Megböktem a könyökömmel.

„Mrs Cullen, ön megsebesített engem” – markolt az oldalába.

„Nyúlbéla” – mormoltam helytelenítően.

„Nyúlbéla?” – kapott levegőért hitetlenül.

Ráhúzott a fenekemre. Felkiáltottam.

„Igyekezz az ennivalóval, fehérnép. És később majd megmutatom, hogy micsoda nyúlbéla tudok lenni” – húzott rám játékosan újból és a hűtőhöz ment.

„Kérsz egy pohár bort?” – kérdezte.

„Kérek.”

-------

Edward szétterítette a z építészeti terveket a reggelizőpulton. Tanyának tényleg volt néhány látványos ötlete.

„Igazán tetszik a javaslata, hogy az egész földszinti hátrészt üvegezzük be, de...”

„Mit de?” – kérdezte Edward.

Sóhajtottam.

„De nem szeretném elveszíteni a ház régies karakterét.”

Pislogott.

„Karakter?”

„Igen. Tanya javaslata igazán radikális... nos... én abba a házba szerettem bele, ami volt... minden hibájával együtt.”

Edward homloka ráncba szaladt, mintha valami meg nem engedett dolgot mondtam volna.

„Igazán tetszik úgy, ahogy van” suttogtam. Felbosszantom ezzel?

Kitartóan nézett rám.

„Olyannak szeretném a házat, amilyennek te akarod” – mondta egyszerűen – „bármit akarsz. A tiéd.”

Oh, egek...

„Én azt szeretném, ha neked is tetszene. Ha te is boldog legyél benne.”

„Én ott vagyok boldog, ahol te az vagy. Ez ennyire egyszerű, Bella.”

Zöld szeme fogva tartott. Tényleg, igazán őszinte volt. Pislogtam, szívem mintha megdagadt volna – tényleg szeret.

„Nos” – nyeltem, próbáltam legyőzni az érzelmi csomót, ami elszorította a torkomat.

„Tetszik az üvegfal. Meg lehetne kérni, hogy egy kicsit jobban igazítsa hozzá a ház hangulatához.”

Edward elvigyorodott.

„Rendben. Amit csak akarsz. Mi a véleményed az emelet és a pince tervéről?”

„Nekem megfelelnek.”

„Jó.”

Oké... most a millió dolláros kérdésre kerítünk sort. Megerősítettem magam a kérdés feltevéséhez.

„Játékszobát is akarsz a házba?” – éreztem, hogy az ó-de-ismerős vörösség elönti arcomat. Edward szemöldöke a feje tetejéig szaladt.

„Te?” – kérdezett vissza meglepődve és jól szórakozva egyaránt.

Vállat vontam.

„Aham... ha te is.”

Egy pillanatig tanulmányozott.

„Hagyjuk függőben a kérdést. Végül is családi ház lesz.”

Alig tudtam elrejteni csalódottságomat. Bár, úgy gondolom, igaza volt... bár, mikor lesz nekünk családunk? Az még évekbe is telhet.

„Azon kívül, improvizálhatunk is” - vigyorgott rám félmosollyal.

„Szeretek improvizálni” - suttogtam.

Fintorgott.

„Van még valami, amit meg szeretnék beszélni” - mutatott a fő hálószobára, és beszélgetni kezdtünk holmi fürdőszobákról és különálló gardróbszobákról.

----

Este fél tízkor végeztünk.

„Visszamész dolgozni?” - kérdeztem Edwardot, amikor végre összetekerte a terveket.

„Nem, ha nem akarod” - mosolygott - „mit szeretnél csinálni?”

„Nézhetnénk tv-t” - javasoltam. Nem volt kedvem olvasni, és ágyba menni sem... még.

„Rendben” - értett egyet Edward készségesen, és én követtem a tv szobába.

Eddig csak háromszor, vagy négyszer voltunk ebben a szobában, Edward általában könyvet olvasott akkor is. Egyáltalán nem érdekli a tv. Mellékuporodtam a kanapén, lábamat magam alá húztam, fejemet a vállán nyugtattam. Edward érdektelenül lapozott a távirányítóval a csatornákon végig.

„Van valami badarság, amit néznél?”

„Nem igazán kedveled a tv-t, ugye?” - morogtam gúnyosan.

Megrázta a fejét.

„Időpocsékolás” - mormolta - „de szívesen ülök itt veled és nézek bármit.”

„Úgy gondolom szerelmeskedhetnénk.”

Rám kapta tekintetét.

„Szerelmeskedni?” - akadt el lélegzete, és úgy nézett rám, mintha két fejem lenne. Abbahagyta végeérhetetlen billentyűnyomkodást és egy spanyol szappanoperán hagyta a tv-t.

„Igen.”

Miért borzadt el ennyire?

„Ágyban is tudnánk szerelmeskedni.”

„Mindig ott csináljuk. Mikor szerelmeskedtél utoljára tv előtt?” - kérdeztem egyszerre szégyenlősen és kötekedve. Rám pislogott, majd megrántotta a vállát és megcsóválta a fejét. Majd tovább lapozott a csatornákon, végül megállapodott az X akták egy régi epizódjánál.

„Edward?”

„Soha nem csináltam” - mondta halkan.

Oh!

„Soha?”

„Nem.”

„Még Mrs Robinsonnal sem?”

Felhorkant.

„Baby, egy csomó dolgot műveltem Mrs Robinsonnal. A szerelmeskedés nem tartozott közéjük” - fintorgott. Majd érdeklődő kíváncsisággal húzta össze szemét.

„És te?” - kérdezte.

Elpirultam.

„Természetesen.”

„Mi? Kivel?”

Oh, ne... nem akartam erről tárgyalni.

„Mondd el” - követelőzött.

Lenéztem összekulcsolt ujjaimra. Gyengéden átfonta kezével kezemet. Amikor felnéztem rá, mosolygott.

„Tudni akarom. És akkor mehetek és szarrá verhetem, bárki is volt az.”

Elvihogtam magam.

„Nos, első alkalommal...”

„Első alkalommal! Több, mint egy pasi van?” - mordult.

Megint vihorásztam egy sort.

„Miért lepődött meg ennyire, Mr Cullen?”

Kissé elkomorodott, belekotort a hajába és úgy nézett rám, mintha más megvilágításban látna. Majd vállat vont.

„Csak kissé. Úgy értem – gyakorlatlan voltál...”

Megint elvörösödtem.

„Nos, bizonnyal fejlődtem, mióta veled találkoztam.” - suttogtam.

„Fejlődtél” - vigyorgott- „Mondd el. Tudni szeretném.”

Türelmes zöld szemébe néztem, próbáltam kitalálni hangulatát. Vajon megőrjíti, vagy őszintén tudni akarja? Nem akartam, hogy duzzogjon... igazán lehetetlen alak amikor duzzog.

„Tényleg azt akarod, hogy elmondjam?”

Lassan bólintott, egyszer, száját egy szórakozott, öntelt mosoly remegtette meg.

„Phoenix-ben voltunk még, anyámmal. Tizedikes voltam. Peter volt a neve, és fizikán volt a partnerem.”

„Hány éves voltál?”

„Tizenöt.”
„És most mit csinál?”

„Nem tudom.”

„Meddig jutottatok el?”

„Edward!” - dorgáltam meg. Ő hirtelen megmarkolta a térdemet, majd a bokáimat és felbillentett, hogy hanyatt dőltem a kanapén. Simán fölém siklott, rabul ejtve maga alatt, egyik lábát a lábaim közé fúrva. A meglepetéstől felsikoltottam. Megfogta a kezeimet és a fejem fölé emelte őket.

„Szóval, ez a Peter – eljutott az első pontig?” - mormolta, orrát végighúzva az orromon. Finom csókokat nyomott a szám sarkára.

„Igen” - morogtam a szájába. Egyik kezével elengedte a kezemet, úgyhogy meg tudta fogni az államat és helyben tartotta fejem, amíg nyelve elfoglalta számat. Oh, egek... eszem elszáguldott és megadtam magam heves csókjainak... szent fazék.

„Így?” - lehelte Edward, amikor levegőhöz kellett jutnia.

„Nem... így nem” - pihegtem, ahogy minden vér testem alsó régiójába száguldott.

Elengedte az államat, keze végigsimított testemen, majd visszatért a keblemhez.

„Ezt is megtette?” Érintett így, ahogy én?” - hüvelykje megérintette mellbimbómat az ingemen keresztül, finoman, újra és újra. Éreztem, ahogy érintése nyomán mellbimbóm megkeményedik.

„Nem” - suttogtam, megremegve alatta.

„Eljutottatok a második szakaszig? - mormolta a fülembe² Keze végigfutott a bordáimon, a derekamon át a csípőmre. Fülcimpámat a fogai közé vette és finoman meghúzta.

„Nem” - leheltem.

Mulder kiszólt a tévéből

Egy jó törvényszéki tudós tudná, hogy ez nem egyszerűen egy lábnyom, hanem egy kinyomódás a cipő belsejéből. És Toom sérülésének beható elemzése megmutatja, hogy a lábam nem volt a cipőben, amikor a rúgás bekövetkezett.

Edward megállt, feltámaszkodott, és megnyomta a némító gombot. Majd lenézett rám.

„És mi van a második Joe Schmo-val?”³ Ő túljutott a második szakaszon?”

Tekintete parázslott... dühösen? Felizgultan? Nehéz volt megállapítani, melyiktől. Mellém feküdt és tréningnadrágom alá csúsztatta tenyerét.

„Nem...” - lihegem felnézve rá, gyilkos zöld tekintete fogva tartott. Edward gonoszul mosolygott.

„Helyes. Nincs rajtad bugyi, Mrs Cullen? Ezt értékelem.”

Belemarkolt a puncimba és újból megcsókolt ahogy ujjai egyre mágikusabban mozogtak, hüvelykujja átsiklott a csiklómon, kínzóan, majd mutatóujját belém nyomta tökéletes lassúsággal.

Felnyögtem.

„Úgy volt, hogy szeretkezünk” - nyafogtam.

Edward megdermedt.

„Azt hittem, azt tesszük.”

„Nem, szexet ne...”

„Mi?”

„Semmi szex...”

„Szex nélkül, he?” - húzta issza kezét a nadrágomból.

„Hát akkor...” - simogatta meg ajkam a mutatóujjával. Megízlelhettem magam. Beledugta ujját a számba, másolva, amit egy pillanattal ezelőtt tett. Olajos és sós íze volt. A lábam közé mozdult, éreztem, ahogy erekcióját hozzám nyomta, majd lökött rajtam egyet, kettőt, majd megint. Levegő után kaptam, ahogy a nadrágom pont a megfelelő helyen dörzsölődött hozzám. Megint hozzám nyomta és dörgölte magát.

„Ez az, amit akarsz?” - lihegett. Csípőjét ritmikusan mozgatta.

„Igen” - nyögtem.

Keze visszatért a mellbimbómhoz, fogaival államon kirándult.

„Tudod, milyen izgató vagy, Bella?” - suttogta rekedten ahogy keményebben hintázott rajtam. Válaszra nyitottam a szám, de szerencsétlenül elbuktam, hangosan nyöszörögtem. Megint a szám után kapott, belemart felső ajkamba, majd újból elfoglalta a szám. Elengedte a másik csuklómat is, és kezem mohón a vállához kapott és belemarkoltam a hajába, amíg csókolt. Amikor meghúztam a haját, felnyögött és tekintetét a szemembe fúrta.

„Ah....”

„Szereted, hogy hozzád érek?” - suttogtam.

Homlokát összeráncolta egy pillanatra, mintha nem értené a kérdést. Abbahagyta a hozzám való dörgölőzést és pislantott egyet.

„Persze, hogy szerem. Szeretem, ha hozzám érsz, Bella. Olyan vagyok, mint egy éhező férfi a díszebéden, amikor arra kerül sor, hogy megérintesz” - mormolta izzó őszinteséggel.

Szent varjú....

Feltérdelt a lábaim között és felemelt, hogy lehúzza rólam az ingemet. Nem volt alatta rajtam semmi. Megfogta az inge alját és lehúzta a fején át magáról, majd ledobta a padlóra, majd térdelő ölébe húzott, karját a fenekem alatt fonta össze.

„Érints meg” suttogta.

Oh, istenem... Óvatosan felemeltem a kezem és ujjaim hegyével belefésültem mellszőrzetének felszínén, égési sebei felett. Élesen szívta a levegőt, pupillái kitágultak – de nem a félelemtől, érzéki válasz volt az érintésemre. Feszülten nézett rá, ahogy ujjaim finoman lebegtek bőrén, először egyik, majd másik mellbimbója felett. Éreztem, ahogy megmerevednek simogatásom hatására. Előrehajoltam és finoman végigcsókoltam mellkasát, kezeimet vállához emeltem, éreztem kemény, kidolgozott izmait. Jesszusom... igen jó erőben van.

„Akarlak” - lehelte, és ez zöld lámpát adott vágyamnak. Ujjaim a hajában szántottak, fejét magamhoz húztam, úgyhogy birtokba vehettem száját, tűz lángolt méhemben. Felnyögött és visszanyomott a kanapéra. Felült, letépte rólam a nadrágomat miközben ugyanazon mozdulattal kigombolta a sliccét.

„Hazafutás” - morogta győzedelmesen és egy gyors mozdulattal bennem is volt.

„Ah....” - nyögtem és ő megmeredt, arcomat kezei közé fogta.

„Szeretlek Mrs Cullen” - suttogta és nagyon lassan, nagyon finoman szeretkezett velem... addig, amíg szét nem hullottam, és nevét kiáltva köré fontam magam, mintha soha el nem akarnám engedni.

----

Elfeküdtem a mellkasán. A tv szoba padlóján voltunk.

„Azt tudod, hogy teljesen kihagytuk a harmadik szakaszt” - morfondíroztam szelíden, ujjaim mellizmain kalandoztak.

Felnevetett.

„Legközelebb, Mrs Cullen”- hajolt előre és megpuszilta a fejem tetejét.

Felnéztem és végigbámultam, ahogy a tv képernyőjén végigfutott az X akták stáblistája. Edward a távirányítóért nyúlt és visszakapcsolta a hangot.

„Kíváncsi vagyok, mint gondolna ez a kettő rólunk” - mormoltam.

„Mulder és Scully? Dugtak ezek valaha?”

„Nem hiszem,” - kuncogtam - „nem tudom. Talán az én időm előtt.”

„Nem tudják, mit veszítettek” - vigyorgott le rám Edward - „szeretek veled szerelmeskedni, Mrs Cullen.”

„Mint ahogy én is, Mr Cullen” - csókoltam meg a mellkasát, majd csendben néztük, ahogy véget ér a film és elkezdődik a reklám.

„Három csodálatos hét volt. Az autós üldözés, a tüzek és a volt főnök ellenére. Mintha a saját privát buborékvilágunkban lettünk volna” - motyogtam ábrándozva.

„Hmmm” - hümmögött Edward mély torokhangon – nem vagyok biztos benne, hogy kész vagyok osztozni rajtad a világgal.”

„Vissza a való világba holnaptól” - sóhajtottam.

Edward is sóhajtott és beletúrt a hajába szabad kezével.

„A biztonsági intézkedések szigorúak lesznek” - ajkára tettem ujjamat. Nem akartam végighallgatni a leckét újból.

„Tudom. Jó leszek. Ígérem” - ami arra emlékeztetett, hogy.... megmozdultam, felkönyököltem, hogy jobban lássam - „miért kiabáltál Stuarttal?”

Egyből megmerevedett. Oh, a szarba.

„Mert követtek bennünket.”

„Nem Stuart hibája volt.”

Nyugodtan nézett rám.

„Soha nem szabadott volna ilyen messzire engedniük maguk előtt. És ezt jól tudják.”

Elpirultam, visszatértem előző helyzetembe a mellkasára. Az én hibám volt. Én akartam messzire kerülni tőlük.

Nem volt az...”

„Elég!” - vágott közbe hirtelen Edward - „Ez nem vita tárgya, Isabella. Ez tény – És nem fogják megengedni, hogy megint megtörténjen.”

Isabella! Isabella vagyok, ha bajban vagyok... mint otthon, anyámnál.

„Oké” - morogtam megnyugtatóan. Nem fogok most veszekedni.

„Ryan megtudott valamit a Dodge-ot vezető nőről?”

„Nem. És nem vagyok meggyőződve róla, hogy nő volt.”

„Oh?” - emeltem fel a fejem újra.

„Stuart látott valakit, akinek hátra volt fogva a haja, de csak egy rövid pillanatra. Feltételezte, hogy nő. Nos, figyelembe véve, hogy te azonosítottad a pasit, lehet, hogy ő volt. Ő is így hordja a haját.” - Edward hangjában az undor tapintható volt.

Nem tudtam, mit kezdjek az újabb hírekkel. Edward végigsimított meztelen hátamon, ezzel elterelve figyelmemet.

„Ha valami történt volna veled...” - mormolta.

Felpillantottam rá, szemei tágra nyíltak és komolyak voltak.

„Tudom, én is így érzek veled kapcsolatban” - suttogtam és megborzongtam a gondolattól.

„Gyere. Meg fogsz fázni” mondta és felült - „gyerünk az ágyba. Lerendezhetjük a harmadik szakaszt ott is” - mosolygott rám kéjesen, olyan szeszélyesen, mint mindig, szenvedélyesen, mérgesen, aggódóan, szexin.... én Fifty-m. Elfogadtam kezét, ő lábra húzott egy csepp fájdalom nélkül, és én követtem őt a nappalin keresztül a hálószobába.

-----

A következő reggelen Edward megszorította a kezem, ahogy a SIP elé kanyarodtunk. Igazi, hatalmassága teljében levő főnökként nézett ki sötét tengerészkék öltönyében a hozzáillő nyakkendővel együtt. Nem volt ennyire csinos mióta is... a monacoi balett előadás óta. Elmosolyodtam az emlék hatására.

„Tudod ugye, hogy nem kellene ezt tenned” - mormolta Edward. Kedvem lett volna égnek emelni a tekintetemet.

„Tudom” - suttogtam, nem akartam, hogy Stuart és Ryan meghallja a Mercedes elejében. Edward összeráncolta a homlokát és elmosolyodott.

„De akarom” - folytattam - „és ezt te is tudod.” Felnyújtóztam és megcsókoltam. Homlokráncolása nem tűnt el.

„Mi a baj?”

Bizonytalanul nézett Ryanra , ahogy Stuart kiszállt az autóból.

„Fura lesz, hogy nem én vigyázok rád.”

Megsimogattam az arcát.

„Nekem is” - csókolta meg - „csodálatos nászutunk volt. Köszönöm.”

„Eredj dolgozni, Mrs Cullen” - mormolta.

„Te is, Mr Cullen.”

Stuart kinyitotta az ajtót. Újból megszorítottam Edward kezét, mielőtt kiléptem a járdára. Aprót intettem, és elindultam az épületbe. Stuart kinyitotta az ajtót előttem, majd követett.

„Szia Bella” - ragyogott rám Claire a recepciós pult mögül.

„Claire, helló” - mosolyogtam vissza.

„Nagyon jól nézel ki. Milyen volt a nászút?”

„A legjobb, köszönöm. És itt mi újság?”

„Az öreg Roach a régi, de a biztonsági intézkedéseket fokozták és a kiszolgáló helyiséget alaposan átvizsgálták. De Hanna elmondja majd.”

Az biztos, hogy el fogja mondani. Barátságosan mosolyogtam Claire-re és bementem az irodámba. Hanna az asszisztensem. Magas, sovány és kegyetlenül gyakorlatias, pontosan annyira, hogy néha már kissé zavaró. De kedves hozzám, annak ellenére, hogy pár évvel idősebb nálam. A tejeskávémmal várt rám – az egyetlen kávé, amit engedek, hogy készítsen nekem.

„Szia, Hanna” - mondtam kedvesen.

„Bella, milyen volt a nászút?”

„Fantasztikus. Tessék – ezt neked hoztam” - húztam elő egy kis üveg parfümöt, amit hoztam neki. Az asztalára tettem, ő jókedvűen csapta össze tenyerét.

„Oh, köszönöm” – mondta lelkesen.

„Sürgős leveleid az asztalodon és Roach látni szeretne 10:00-kor. Ez minden mostanra.”

„Jó. Köszönöm. És a kávét is.”

Bebotorkáltam az irodámba, táskámat az asztalomra tettem és lebámultam a halom levélre. Úgy néztem van tennivalóm, éppen elég.

Egy kicsivel tíz előtt bátortalanul kopogtattak.

„Tessék!”

Victoria nézett be az ajtón.

„Szia Bella. Csak üdvözölni akartalak visszatérésed alkalmából.”

„Helló Victoria. Bevallom, ezt a halom levelet olvasva azt kívánom, bár Dél-Franciaországban lennék még.”

Victoria nevetett, de nevetése valahogy fura volt,... erőltetett. Azon kaptam magam, hogy oldalra hajtott fejjel vizsgálódóan nézem, mint ahogy Edward szokott engem.

„Örülök, hogy biztonságban visszatértél” - mondta - „néhány perc múlva találkozunk Roachnál.”

„Oké” - mormoltam. Victoria becsukta az ajtót maga mögött. Összeráncolt homlokkal néztem a csukott ajtóra. Hát ez mi volt? Leráztam magamról a gondolatot. Érkező e-mail jelzett. - Edwardtól jött az üzenet.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy : Megtévedt feleségek

Dátum: 2009. augusztus 24 09:56

Címzett: Isabella Swan

Feleség

Az alábbi e-mailt küldtem, de visszajött.

És azért, mert nem változtattad meg a neved.

Akarsz mondani valamit?

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Melléklet:

Feladó: Edward Cullen

Tárgy : Buborék

Dátum: 2009. augusztus 24 09:32

Címzett: Isabella Cullen

Mrs Cullen

Szerettem minden szakaszon végighaladni veled.

Legyen jó első napod visszatérésed után.

Hiányzik a buborékunk.

x

Edward Cullen

A való világba visszatért CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

A szarba. Megnyomtam a válasz menüpontot.

Feladó: Isabella Swan

Tárgy : Ne pukkaszd ki a buborékot

Dátum: 2009. augusztus 24 09:58

Címzett: Edward Cullen

Férj

Minden csupa baseball metafóra veled, Mr Cullen.

Meg akarom tartani a nevem itt.

Majd ma este elmagyarázom.

Most megbeszélésre megyek.

Nekem is hiányzik a buborékunk...

UI: Azt gondoltam, hogy a telefonomat kell használnom.

Isabella Swan

Megbízott Szerkesztő, SIP

Ez bizony kellemetlen lesz. Éreztem. Sóhajtva szedtem össze papírjaimat a megbeszélésre.

-----

A megbeszélés két órás volt. Minden megbízott szerkesztő ott volt valamint Roach és Victoria is. Személyi, stratégiai, értékesítési, biztonsági és az év-végi dolgokat vitattunk meg. Ahogy a megbeszélés előre haladt egyre kényelmetlenebbül éreztem magam. Finom változás volt abban, ahogy a kollégák kezeltek... távolságtartás és tisztelet sugárzott felém, ami nem volt meg a nászút előtt. És Charlotte felől, aki a non-fiction részleg vezetője volt, kétségtelen rosszindulat áradt. Lehet, egy kissé paranoid vagyok... de ez megmagyarázná valahogy Victoria fura reggeli üdvözlését. Gondolatban visszatértem a yachtra, majd a játékszobába, majd az R8-asban való száguldásra a misztikus Dodge elől az I-5-ösön. Lehet, Edwardnak igaza van... talán nem kellene folytatnom ezt. A gondolat nyomasztó volt – ez volt az, amit mindig is csinálni akartam. Ha ezt nem tehetem, mit csinálok majd? Ahogy visszasétáltam az irodámba megpróbáltam elhessenteni a sötét gondolatokat. Miután leültem az asztalomhoz, ellenőriztem az e-mailjeimet. Semmi Edwardtól. A telefont is megnéztem... Ott sem volt semmi. Jó. Végül is nem volt kedvezőtlen válasz az én levelemre. Talán ma este megbeszéljük, ahogy kértem. Ezt nehezen tudtam elhinni, de figyelmen kívül hagytam kellemetlen érzéseimet és kinyitottam az üzleti tervet, amit a megbeszélésen nyomtak a kezembe.

----

Hétfői szokásunknak megfelelően Hanna behozta a szobámba az előrecsomagolt ebédemet egy tányéron és együtt ebédeltünk, megvitatva, hogy mi a tervünk a hétre. Ilyenkor mondta el a legújabb pletykákat is, és meg kell mondjam – figyelembe véve azt, hogy hetekig távol voltam – elég kevés volt belőlük. Ahogy csevegtünk, kopogtattak az ajtón.

„Bújj be.”

Roach nyitott be, mögötte Edward állt. Pillanatnyilag villámsújtottan elnémultam. Edward lángoló pillantást vetett rám és belépkedett, mielőtt udvariasan rámosolygott Hannára.

„Helló, ön valószínűleg Hanna. Edward Cullen vagyok” - mondta. Hanna felpattant és kezet nyújtott.

”Mr Cullen. Örülök a találkozásnak” - dadogta és kezet ráztak.

„Hozhatok egy kávét?”

„Kérem” - mondta Edward kedvesen.

Hanna egy gyors zavart pillantást vetett rám és kisurrant Roach mellett, aki pont olyan némán állt az iroda küszöbén, mint én.

„Ha megbocsát Roach, váltanék pár szót Ms Swannal” - sziszegte Edward az 's'-eket egyenként... szarkasztikusan.

Ezért van itt.. oh, a szarba.

„Természetesen, Mr Cullen. Bella,” - motyogta az ajtónak Roach ahogy becsukta és elment. Összegyűjtöttem az erőmet a beszédhez.

„Mr Cullen, örülök, hogy látom” - mosolyogtam túlságosan is édesen.

„Ms Swan, leülhetek?”

„Az ön cége” - intettem Hanna elhagyott széke felé.

„Igen, az” - vigyorgott farkasmosollyal rám, de a mosoly nem érintette tekintetét. Hangja csípős volt. Remegett a feszültségtől – éreztem. Basszus. Szívem összeszorult.

„Nagyon kicsi az irodád” - mormolta ahogy leült szembe az íróasztalommal.

„Nekem megfelel” - mormoltam én is.

Meghatározhatatlan tekintettel vizsgált, de tudtam dühös. Nagy levegőt vettem. Ez nem lesz élvezetes.

„Nos, mit tehetek érted Edward?”

„Csak ellenőrzöm az érdekeltségeimet.”

„Az érdekeltségeidet? Mindet?”

„Mindet. Néhányat közülük újra kell jelölni.”

„Újra jelölni? Milyen módon?”

„Azt hiszem, tudod” - hangja vészjóslóan halk volt.

„Kérlek – ne mondd, hogy félbeszakítottad a napodat, hogy idegyere és veszekedj velem a nevem miatt.” És nem vagyok egy kibaszott érdekeltség!

Megigazította magát és keresztbe tette lábát.

„Nem kimondottan veszekedni. Nem.”

„Edward, dolgozom.”

„Nekem úgy tűnt, pletykálkodtál az asszisztenseddel.”

Elpirultam.

„Végigbeszéltük a heti programunkat” - vágtam vissza - „És nem válaszoltál a kérdésemre.”

Kopogtattak az ajtón.

„Gyere be!” - kiáltottam, túl hangosan.

Hanna kinyitotta az ajtót és egy kis tálcát hozott be. Tejes kancsó, cukortartó, kávé egy kis kiöntőben – kitett magáért. Letette a tálcát az asztalomra.

„Köszönöm, Hanna” - motyogtam, zavartan attól, hogy az előbb túl hangosan kiabáltam.

„Van még valamire szüksége Mr Cullen?” - kérdezte elfulladó hangon. Szerettem volna megforgatni a szemeimet, ahogy ránéztem.

„Nem köszönöm, ez minden.” - mosolygott az elbűvölő, bugyipattintó mosolyával Hannára Edward. Hanna elpirult és vigyorogva kiment. Edward figyelme újból az enyém volt.

„Nos, Miss Swan. Hol is tartottunk?”

1 Amerikaiul a szendvics neve ugye sub – és milye is volt eddig Edwardnak? Submissive-e, vagyis sub-ja. Hát, ez olyan dolog, amit magyarul nemigen adok vissza.

2first base= kissing első szakasz =csókolózás
second base=caressing második szakasz = simogatás
third base=oral sex harmadik szakasz= orális szex
home=all the way végső szakasz= teljes szex

3A Truman show alapgondolatát követő valósáshow egyetlen nem színész szereplője