Késő
délután volt. Idegesen ültem a Seattle Independent Publishing előterében
Mr J. Smith-re várva. Ez volt a második állásinterjúm a mai napon, és emiatt
voltam igazán ideges…. Az előző megbeszélés jól zajlott, de az egy nagy
konglomerátum volt, irodái behálózták az egész USA-t, és a rengeteg alkalmazott
egyike lettem volna csak… egyike azoknak, akiket könnyen felvesznek és
ugyanolyan könnyen el is bocsátanak. Az SIP volt az hely, ahol igazán dolgozni
szerettem volna… ez egy kicsi, a formákhoz nem feltétlenül ragaszkodó, a helyi
szerzőket favorizáló kiadó volt… érdekes és sikamlós kliensi névsorral.. A
környezet nem volt zsúfolt, de úgy gondoltam ez inkább tudatos volt, semmint a
takarékosság eredménye. Az egyik sötétzöld bőr chesterfield kanapéra ültettek
– nem másra, mint amilyen Edward játékszobájában is volt. Elismerően simítottam
végig a kanapén és lustán elképzeltem, miit tenne Edward ezen a kanapén..
.képzeletem elkalandozott a lehetőségeken… nem, nem gondolhatok most arra.
Elpirultam csökönyös és alkalmatlan gondolataimon. A recepciós egy fiatal
afroamerikai nő volt, nagy, ezüst fülbevalókkal és hosszú, kivasalt hajjal.
Bohém kinézete volt, az a fajta nő, akivel könnyen összebarátkozhatok…a
gondolat megnyugtató volt. Megfelelő helynek látszott számomra. Pillanatonként
felnézet rám, és megnyugtatóan mosolygott a számítógépe mögül. Óvatosan
viszonoztam mosolyát.
A
repülőjegyemet lefoglaltam. Anyám a hetedik mennyországban járt, hogy
meglátogatom; összepakoltam és Rose megígérte, hogy kivisz a repülőtérre.
Edward meghagyta, hogy vigyem magammal a Blackberry-t és a Mac-et. Megforgattam
a szememet, ahogy visszagondoltam hatalmaskodó főnökösködésére, de rájöttem,
hogy ő már csak ilyen… szeret minden fölött uralkodni, beleértve engem is.
Igen, kiszámíthatatlan és lefegyverzően szeretetre méltó is tud lenni.
Tud gyengéd, jó humorú, sőt bájos is lenni. És amikor ez előfordul, ez
váratlan meglepetésként hat. Ragaszkodott ahhoz, hogy lekísérjen az autómig a
garázsba… Jézusom, csak pár napra megyek, ő meg úgy csinál, mintha hetekre
mennék el. Folyamatosan a sarkamban lesz…
„Bella
Swan?” – egy lángolóan vörös hajú nő állt a recepciós asztal mellett, és
kizökkentett belső szemlélődésemből. Ugyanaz a bohém, légies külső jellemezte,
mint a recepcióst. Harmincas éveinek végén lehetett, vagy éppen negyvenes
éveinek elején… elég nehéz megállapítani ezt az idősebb nők esetében.
„Igen” –
válaszoltam, ügyetlenül felállva.
Udvariasan
rám mosolygott, hideg kék szemei felmértek. Rose egyik ruhája volt rajtam,
fekete kötényruha fehér blúzzal, és a saját fekete papucscipőm. Nagyon alkalmas
egy állásinterjúra, gondoltam. Hajam lófarokba összefogva, és most az egyszer a
lokniaim viselkedtek… A nő kinyújtotta a kezét felém.
„Helló
Bella, Victoria Morgan vagyok. Én vagyok a HR vezetője itt az SIP-nél..”
„Üdvözlöm”
– ráztam meg a kezét. Lezser volt ahhoz képest, hogy ő volt a HR főnöke.
„Kérem,
kövessen…”
Átmentünk
a fogadóhelyiség mögötti dupla ajtón egy csillogóan díszített, nyitott
elrendezésű irodába, majd egy kicsi várószobába – a tárgyalóba. A falak
halványzöldek voltak, megtöltve könyvborítók képeivel. A jávorfából készült
asztal végében egy fiatal férfi ült, hosszú szőke haja lófarokba volt kötve.
Kicsi, ezüst karika fülbevalói voltak. Halványkék ing nyakkendő nélkül és
szürke flanel nadrág volt rajta. Ahogy odaérkeztem hozzá felállt és
kifejezéstelen sötétkék szemeivel rám nézett.
„Bella
Swan, én James Smith vagyok, a kinevezett szerkesztő itt a SIP-nél, és nagyon
örülök, hogy találkozhatok önnel.”
Kezet
ráztunk… sötét tekintete kifürkészhetetlen volt, bár elég barátságos… úgy
ítéltem.
„Messziről
érkezett?” – kérdezte viccelődve.
„Nem,
épen most költöztem a Pike Street Market területére.”
„Oh, az
nincs valami messze. Kérem, üljön le.”
Egyszerre
ültem le Victoriával, aki James mellett foglalt helyet.
„Szóval,
miért szeretne csatlakozni hozzánk, a SIP-hez, Bella?” – kérdezte lágyan ejtve
a nevemet és fejét féloldalra hajtotta… úgy, mint valaki, akit ismerek – ez
elég nyugtalanító volt. Megpróbáltam a tőlem telhető legjobban figyelmen kívül
hagyni az irracionális félelmet, amit keltett bennem. Előadtam gondosan
felépített beszédemet, tudatában annak, hogy arcomat rózsaszín pír öntötte el.
Mindkettőjükre néztem, emlékezve Rosalie Hale Sikeres Interjúkészítési
Technikájára – tartsd fenn a
szemkontaktust Bella! Apám, az a nő is nagyon parancsoló tud lenni néha.
James és Victoria udvariasan hallgatott, legalábbis úgy látszott.
„Nagyon
meggyőző osztályzatai vannak.. milyen iskolán kívüli tevékenységekbe merült
bele voltak amíg a WSU-ra járt?”
Belemerültem? Rápislogtam. Milyen fura
szóválasztás… Elkezdtem ecsetelni a könyvtároskodásom részleteit az egyetem
központi könyvtárában… és az egyetlen riporteri élményemet egy obszcénul gazdag
kényúrral, amit az iskola lapjának csináltam. Átsiklottam azon a tényen, hogy a
riportot nem én írtam le… Megemlítettem a két irodalmi közösséget, aminek tagja
voltam, és befejeztem a Newtonéknál végzett munkámról, haszontalan
ismereteimről a kempingezés területéről. Mindketten nevettek… pontosan ezt a
reakciót reméltem. Úgy éreztem, feloldódott az interjú miatti feszültségem, és
kezdtem egészen jól érezni magam.
James
Smith agyafúrt, intelligens kérdéseket tett fel… de nem hibáztam – követtem és
amikor olvasottságomról beszéltünk és kedvenc könyveimről, amiket tanulmányoztam,
azt gondoltam, kitettem magamért. Jamesről kitűnt, hogy a modern amerikai
irodalmat kedveli, leginkább az 1950 után született műveket. Semmi mást… semmi
klasszikust – még Henry Jamest vagy Upton Sinclairt, vagy F. Scott
Fitzgerald-ot sem kedvelte. Victoria semmit nem mondott… csak bólintott néha és
jegyzetelt. James, bár okoskodóan, de eléggé elbűvölő volt a maga módján,
és a kezdeti félelmeim eltűntek, ahogy a beszélgetés tovább haladt.
„És hol
képzeli el önmagát öt év múlva?” – kérdezte biztatóan mosolyogva.
Edward Cullennel…a gondolat akaratlanul ötlött fel
a fejemben. Összevontam a szemöldökömet kóbor gondolatomra.
„Talán a
kézirat szerkesztésnél…? Talán irodalmi ügynökként… nem vagyok biztos benne.
Minden lehetőségre nyitott vagyok.”
James rám
vigyorgott.
„Nagyon
jó, Bella. Nos… nincs több kérdésem. Önnek van?” – irányult a kérdése felém.
„Mikor
szeretné, ha a jelöltje munkába állna?”
„Amilyen
hamar csak lehet” – szólalt meg vékony hangon Victoria. „Mikor tud kezdeni?”
„A jövő
héttől”
„Ezt jó
tudni” – mondta James.
„Nos, ez
minden, ha mindenki elmondta a mondanivalóját” – nézett mindkettőnkre Victoria.
„Azt
hiszem, befejeztük a beszélgetést, Bella.” – mosolygott rám kedvesen.
„Nagyon
örülök, hogy találkoztunk, Bella” – mondta lágyan James, ahogy megfogta a
kezem.
Gyengéden
megszorította, meglepetten felpillantottam rá, ahogy elköszöntem. Fodros,
cicomás bohémsága ellenére Victoria inkább volt üzletasszony, akivel könnyebb
volt kijönni… kikísért vissza a recepcióra azzal az ígérettel, hogy hamarosan
hallani fogok róluk. Ezután kiléptem a hűvös seattle-i levegőre. Úgy gondoltam,
hogy a beszélgetés jól sikerült… de nehéz ezt megítélni. Az ilyen
elbeszélgetések általában mesterséges helyzetek, ahol mindenki a legjobbat
próbálja magából kihozni, elszántan elrejtőzve a profi külső mögé. Illek majd
ide? Csak várnom kell és kiderül.
Bemásztam
az autóba és visszamentem a lakásunkhoz. Kialvatlan voltam és át kellett
szállnom Atalantában, de a repülőm csak este 10:25-kor indult… szóval volt elég
időm.
Rose a
konyhában pakolta ki a dobozok tartalmát amikor visszaértem.
„Hogy
sikerültek?” – kérdezte izgatottan.
Csak Rose
tud kinézni csinosan egy nagyméretű pólóban… várjunk csak – Emmetté…?, rongyos
farmerban és sötétkék kendőben.
„Jól,
köszi Rose… nem vagyok biztos benne, hogy ez ruha elég decens volt-e a második
helyen…”
„Oh?”
„A
bohókás kinézet jobban illett volna…”
Rose
felemelte a szemöldökét. „Te és a bohókásság…” – hajtotta félre fejét. Franc!
Miért juttatja eszembe mindenki a kedvenc Ötvenszeresemet…?
„Tényleg
Bella, te vagy az egyike annak a néhány embernek, aki képtelen úgy felöltözni.”
Rávigyorogtam…
„A
második hely igazán tetszett. Azt hiszem, beillenék a társaságba. Bár, a fickó,
aki beszélt velem elég nyugtalanító volt…elhallgattam – a szarba, a ködkürt
Rosalie Hale-al beszélek… pofa be Bella!
„Oh…?”
- a Rosalie Hale féle ’érdekes információ- csemegéket érzékelő radar’ működésbe
lépett – csemegék, ami a alkalmatlan és kínos momentumokban bukkannak fel, és
ami arra emlékeztetett engem, hogy…
„Mellékesen
– abbahagynád Edward bosszantását? A megjegyzésed Jake-ről a tegnapi
vacsoránál… ő nagyon… féltékeny. Nem tett semmi jót nekünk, tudod?”
„Nézd, ha
nem Emmett öccse lenne, sokkal rosszabbat mondanék. Edward totál
kontroll-mániás, nem is tudom, hogy bírod ki…én csak próbáltam féltékennyé
tenni… segítséget adni neki a kötelezettségvállalással kapcsolatos
megjegyzéseihez.” –tartotta fel védekezően a kezét.
„De ha
nem akarod, hogy beavatkozzak, akkor nem fogok” – hadarta, ahogy sötéten néztem
rá.
„Helyes.
Edwarddal az élet így is elég bonyolult… hidd el nekem.”
Jézusom,
úgy beszéltem, mint Edward.
„Bella,”
– és elhallgatott, hogy rám pillantson - „Rendben vagy, ugye? Nem azért rohansz
anyádhoz, hogy elszökjél?”
Elvörösödtem.
„Nem,
Rose… éppen te mondtad, hogy egy kis szünetre van szükségem.”
Odajött
hozzám és megfogta a kezemet… ez nagyon nem Rose-hoz illő dolog volt… oh… ne…a
könnyek csak úgy folytak a szememből..
„Csak
olyan… más vagy. Remélem, minden rendben van… és akármilyen fenntartásod van
Mr. Pénzeszsákkal… beszélhetsz velem. És én megpróbálom nem felbosszantani, bár
ez olyan vele, mintha ágyúval lőnék verébre. Nézd,
Bella… ha valami nincs rendben, ugye lemondod nekem, nem fogok ítélkezni… nos…
csak megpróbálom megérteni.”
Visszapislogtam
a könnyeimet.
„Oh,
Rose” – öleltem meg.
„Edward
olyan követelőző… és azt hiszem, én tényleg nagyon beleestem.”
„Bella…
ezt bárki észreveheti. És ő is beléd zúgott… megőrül érted. Le nem venné a
szemét rólad. Nagyon magának akar… ha nem róla lenne szó – igazán szexinek
tartanám.”
Felnevettem.
„Úgy
gondolod?”
„Hát nem
mondta neked?”
„Nos… nem
igazán mondta.”
„És te
mondtad neki?”
„Nem
igazán…” – vontam meg a vállam bocsánatkérően.
„Bella..
valamelyikőtöknek meg kell tennie az első épést, különben nem juttok sehová.”
Mi… mondjam meg neki, hogy mit
érzek… ?
„Én csak
attól tartok, hogy… elijesztem magamtól.”
„És
honnan tudod, hogy ő nem ugyanígy érez?”
„Edward,
amint megijed? Nem tudom elképzelni, hogy ő megijedne valamitől is…” – de ahogy
ezt kimondtam, visszagondoltam rá, mint kis gyerekre… lehet, a félelem volt
minden, amit ismert… a gondolattól összeszorult a szívem…
Rose pont
úgy nézett rám, mint ahogy kisördögöm nézne rám – elbiggyesztett szájjal,
szúrós szemekkel… jesszus – mindössze félinformációk állnak rendelkezésre – és
mindjárt mindent tud.
„Nektek
kettőtöknek le kellene ülnötök és beszélni egymással.”
„Hát
eddig nem sokat beszélgettünk egymással…” – pirultam el. Más dolgunk volt. Nem
verbális kommunikációt folytatunk… és az rendben volt… nos nagyon is rendben…
még jobban elpirultam.
Rose rám
vigyorgott.
„Akkor
szex volt! Na, ha az rendben van, az már fél győzelem. Na. Veszek valami
kínai kaját. Kész vagy az utazásra?”
„Leszek –
nem kell indulnunk csak pár óra múlva.”
„Nem –
este nyolckor találkozunk.”
Ezzel megfogta
a kabátját és elment, még az ajtót is elfelejtette becsukni… Oh, Rose! Becsaptam
mögötte az ajtót és bevonultam a szobámba, a szavain töprengve. Edward tart a
saját érzéseitől, attól, amit irántam érez…? Érzett irántam valamikor is
valamit? Nagyon lelkesnek tűnt… azt mondta, az övé vagyok – de ez csak a
nekem-birtokolni kell-és fogok-mindent-most része Edwardnak –
kontroll-mániás a túlfogyasztó személyiségének … biztosan. És tudatosult
bennem, hogy amíg odaleszek, át kell gondolnom minden beszélgetésünket újra, hátha
rábukkanok árulkodó részletekre.
Nekem is hiányozni fogsz… jobban, mint gondolnád…
Teljesen elbűvöltél…
Hmmm…
talán. Megráztam a fejem… Nem akarok erre gondolni most.
Töltőre dugtam a Blackberryt, így
nem volt nálam egész délután. Óvatosan fogtam kézbe… nincs üzenet… egy sem.
Újból ellenőriztem. Nem, tényleg nincs. Oh… úgyszólván csalódottnak éreztem
magam. Bekapcsoltam a nagy gépet. Semmi… ez sem különbözik… ugyanaz az e-mail cím, Bella –
kisördögöm megforgatta a szemét… és most először értettem meg, miért akart
elfenekelni Edward engem, amikor ugyanezt csináltam. Oké. Nos… én fogok neki
e-mailt írni.
Feladó:
Isabella Swan
Tárgy:
Interjúk
Dátum:
2009. június 1 18:49
Címzett:
Edward Cullen
Kedves Uram,
Az interjúim rendben lezajlottak a
mai napon.
Gondoltam, talán érdekli.
Milyen volt az Ön napja?
Bella
Ültem és bámultam a képernyőt.
Edward általában azonnal válaszolt.
Vártam… csak vártam.
Feladó:
Edward Cullen
Tárgy:
Az én napom
Dátum:
2009. június 1. 19:03
Címzett: Isabella
Swan
Kedves Miss Swan,
Bármit tesz, az érdekel engem, ön
a legelbűvölőbb nő, akit ismerek.
Örülök, hogy az interjúi rendben
zajlottak.
A délelőttöm várakozáson felüli
volt.
A délutánom
összehasonlíthatatlanul unalmasabb volt.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding
Inc.
Feladó:
Isabella Swan
Tárgy:
Remek délelőtt
Dátum:
2009. június 1 19:05
Címzett:
Edward Cullen
Kedves Uram,
A délelőtt szerintem is irányadó
volt, dacára annak, hogy olyan furcsa módon viselkedett velem a kifogástalan
asztali szex után.
Ne gondolja, hogy nem vettem
észre. Köszönöm a reggelit. Vagy inkább köszönöm Mrs Cope-nak.
Kérdezni szeretnék valamit róla
öntől – anélkül, hogy újra kiakadna rajtam.
Bella
Ujjam a küldés gomb felett
lebegett… holnap ilyenkorra a kontinens másik oldalán leszek…
Feladó:
Edward Cullen
Tárgy:
Publikálás és te?
Dátum:
2009. június 1 19:10
Címzett: Isabella
Swan
Isabella,
A furcsa módon nem ige, és aki a
kiadás területén akar dogozni, az nem használhatja ezt a szót.
Kifogástalan? Mihez hasonlítja,
könyörgöm, mondja meg.
És mit kell megkérdeznie Mrs
Cope-ról? Nyugtalan vagyok.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding
Inc.
Feladó:
Isabella Swan
Tárgy:
Mrs Cope
Dátum:
2009. június 1 19:17
Címzett:
Edward Cullen
Kedves Uram,
A nyelv fejlődik és tovább halad.
Mint egy organikus dolog. Nincs bezárva egy elefántcsonttoronyba, amiben drága
művészi munkák lógnak, és Seattle fölé emelkedik, helikopter leszállóval a
tetején. Kifogástalan – hasonlítva az egyéb együtt töltött időkhöz…amikor…mi is
az ön kifejezése arra… basztunk. Habár a baszás meglehetősen kifogástalan volt,
a szerény véleményem szerint – bár, és ezt ön nagyon jól tudja, elég kevés a
gyakorlatom.
Mrs. Cope az ön egyik ex-sub-ja?
Bella
Ujjam megint a küld gomb felett
lebegett… és megnyomtam.
Feladó:
Edward Cullen
Tárgy:
Nyelvtan!
Dátum:
2009. június 1 19:22
Címzett: Isabella
Swan
Mrs. Cope megbecsült alkalmazott.
Soha nem volt vele semmiféle viszonyom az üzleti kapcsolaton kívül. Nem
alkalmazok senkit, akivel szexuális kapcsolatba kerültem. Meglepett, hogy
egyáltalán eszedbe jutott ilyen. Az egyetlen személy, akivel kivételt tennék ez
alól a szabály alól, te lennél – mert egy okos nő vagy, kiváló tárgyalási
adottságokkal. Habár, ha továbbra is ilyen módon használod a szavakat, lehet,
meg kell fontolnom, hogy tényleg megtegyem-e.
Nagyon örülök, hogy nincs nagy
gyakorlatod. És ez a gyakorlat korlátozott is marad – csak nekem szól. A
kifogástalant bóknak veszem – bár veled soha nem lehetek biztos, hogyan is
érted, vagy az iróniára való hajlamod a legjobbat hozta-e ki belőled – mint
általában.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding
Inc.
Feladó:
Isabella Swan
Tárgy:
Nincs az a pénz
Dátum:
2009. június 1 19:27
Címzett:
Edward Cullen
Kedves Mr. Cullen
Azt gondolom, már kifejtettem
fenntartásaimat az ön cégénél végzett munkával kapcsolatban. Az álláspontom nem
változott, nem változik és nem fog megváltozni… soha..
És most el kell hagynom önt, mert
Rose visszaérkezett az ennivalóval.
Az iróniára való hajlamom és én jó
éjszakát kívánunk önnek. Jelentkezem, ha Floridába érek.
Bella
Feladó:
Edward Cullen
Tárgy:
Még ha én fizetek akkor sem?
Dátum:
2009. június 1 19:29
Címzett: Isabella
Swan
Jó éjt Isabella.
Biztonságos repülést.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding
Inc.
---
Rose hirtelen lefékezett a kihalt
Seatac terminál előtt. Áthajolt és megölelt.
„Érezd jól magad Barbadoson Rose.
Legyen gyönyörű nyaralásod.”
„Találkozunk, ha visszajöttem. Ne
hagyd hogy a jó öreg pénzeszsák kizsákmányoljon.”
„Nem fogom.”
Elindultam a becsekkoló pulthoz,
beálltam a sorba és vártam, a kézipoggyászomat fogva.
Nem bosszantottam magam bőrönddel
– csak egy kényelmes hátizsák volt nálam ami még Newtonéktól kaptam a múlt
születésnapomra, abban a reményben, hogy el tudnak vinni kempingezni.
Elmosolyodtam az emlék hatására, és lecsíptem egy kóbor szálat a farmerom
szegéséből.
„A jegyét, kérem” – a pultnál ülő
unott fiatal férfi kinyújtotta a kezét, anélkül, hogy rám nézett volna.
Viszonozva az unottságát átnyújtottam a jegyemet és a jogosítványomat, mint
igazolványt. Reméltem, hogy ablak mellé kerülök, ha egy mód van rá…
„Oké, Miss Swan. A jegyét
felülírták. Első osztályon ül.”
„Mi?”
„Nos, asszonyom, kérem, fáradjon
át az első osztályvárójába, és várakozzon ott…” Úgy néztem, felébredt, és úgy
sugárzott rám a mosolya, mintha én lennék a Karácsonyi Tündér és a húsvéti
Nyuszi egy személyben.
„Biztos valami hiba van…”
„Nem, nem” – ellenőrizte a
számítógép képernyőjét újra.
„Isabella Swan – átsorolva” –
vigyorgott rám – „Uh.”
Szúrós szemmel néztem rá… ő
átadta a beszálló kártyámat és én elvonultam, hogy kényelmetlenül érezzem
magam az első osztály várójában.
Edward Cullen – a kontrollmániás –
nem tud békén hagyni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése