"Nem semmi műsor volt, Mr Cullen,” - suttogtam, keresztbe fontam karjaimat és hamis felháborodottsággal tekintettem rá.
„Ez móka volt, Mrs Cullen.” Szélesebben vigyorgott... oh, jaj nekem. Annyira fiatalnak nézett ki.
„És folytatod?” húztam fel a szemöldökömet, nem igazán tudtam, hogyan is éreztem magam emiatt. Úgy értem – a többiek hallanak minket, a fene essen bele. És hirtelen szégyellős lettem. Izgatottan pislogtam az ágy felé, arcom elpirult, ahogy felidéztem a nászéjszakánkat. Annyit beszéltünk tegnap, annyi mindent csináltunk tegnap... úgy éreztem, mintha átugrottunk volna egy ismeretlen akadályt – ugyanakkor pont ez volt a probléma. Hogy nem tudtuk, min vagyunk túl. Edward élénk és vidám szemeibe néztem, és képtelen voltam tovább komolyan nézni – vigyora ragályos volt.
„Úgy gondolnám, illetlen lenne várakoztatni vendégeinket,” - mondta mézesmázosan, ahogy közelebb lépett hozzám. Oh... mikor kezdett el foglalkozni azzal, hogy mások mit gondolnak? A fal felé hátráltam, ő pedig rabul ejtett, a testéből áradó hőség egy helyben tartott. Lehajolt, és orrával megsimogatta az enyémet.
„Jó meglepetés?” - suttogta, és némi izgalmat éreztem a hangjában.
„Oh, Edward, ez fantasztikus meglepetés.” Kezeimet végigfuttattam a mellkasán, fel a nyaka köré és megcsókoltam.
„Mikor hoztad ezt össze?” - kérdeztem félénken amint elhúzódtam tőle, gyengéden simogatva a haját.
„Tegnap éjjel, amikor nem tudtam aludni. Küldtem egy emailt Em-nek és Alice-nak, és íme, itt vannak.”
„Nagyon figyelmes vagy – köszönöm. Biztos vagyok benne, hogy nagyszerű napunk lesz.”
„Remélem is. Úgy gondoltam, egyszerűbb lesz elkerülni a sajtót Aspen-ben, mint otthon.”
A paparazzik! Igaza volt. Ha Escala-ban maradtunk volna, be lennénk zárva egész hétvégére. A hideg futott végig a hátamon, ahogy felidéztem a kattogó kamerák hangját és vakító villanásaikat, amiken Taylor vitt át minket ma reggel.
„Gyere. Jobb lesz ha leülünk – Stephan hamarosan felszáll.” Kezét nyújtotta és együtt visszamentünk az utastérbe.
Emmett éljenzett, ahogy beléptünk.
„Ez tényleg egy gyors repülés alatti szolgáltatás volt!” - mondta gúnyolódva.
Edward nem foglalkozott vele.
„Hölgyeim és Uraim, kérem foglalják el helyeiket, hamarosan felszállunk.”
Stephan nyugodt, egyben határozott hangját hallottuk a kabinban. A barna hajú nő – ki is... Natalie? Aki a nászéjszakánkon is a repülőn volt – jelent meg a folyosón, kávés poharakat hozott magával. Natalia... a neve Natalia volt.
„Jó reggelt, Mr Cullen, Mrs Cullen,” - dorombolt. Miért éreztem magam miatta kényelmetlenül? Talán azért, mert barna volt. Saját elhatározásából Edward ritkán alkalmazott barnákat, mert vonzónak találta őket. Udvariasan rámosolygott Nataliára, és leült Emmett-el és Rose-zal szemben. Gyorsan megöleltem Rose-t és Alice-t, intettem Jaspernek és Emmett-nek, majd leültem és becsatoltam magam Edward mellett. Edward rátette a kezét a térdemre, és gyengéden megszorította. Nyugodtnak és boldognak tűnt, annak ellenére, hogy társaságban voltunk. Lustán elmerengtem, vajon miért nem tudott mindig ilyen lenni – ilyen önfeledt.
„Remélem elhoztad a túracipődet,” - mondta, a hangja meleg volt.
„Nem megyünk síelni, ugye?”
„Az igen nagy kihívás lenne augusztusban,” - mondta szórakozottan.
Oh – na igen.
„Síelsz Bella?” - szólt közbe Emmett.
„Nem.”
Edward levette a kezét a lábamról, hogy megfogja a kezemet.
„Biztos vagyok benne, hogy a kisöcsém meg tudna tanítani” - kacsintott rám Emmett -„Ő igen gyors a lejtőkön is.”
És persze elpirultam. Amikor felnéztem, Edward egykedvűen nézte Emmett-et, de szerintem megpróbálta elfojtani a jókedvét. A repülő lassan elindult előre és nekilódult a kifutónak.
Natalia gyorsan és hatásosan átfutott a repülés biztonsági utasításain, tiszta és csillogó hangon. Rövid ujjú tengerészkék póló és hozzá illő rövid szoknya volt rajta.
Sminkje tökéletes volt – igazán csinos volt. Kisördögöm rám emelte két centisre szedett szemöldökét.
„Jól vagy?” - kérdezte Rose nyomatékosan - „Úgy értem, a Smith ügy után?”
Bólintottam. Nem akartam se gondolni rá, se beszélni róla, de úgy látszott, Rose-nak más tervei voltak.
„Szóval, miért ment házhoz?” - kérdezte, egyből mindennek a közepébe vágva, a maga utánozhatatlan módján. Hátralökte hosszú szőke haját, ahogy nekikezdett kivizsgálni a helyzetet. Hideg szemeket meresztve rá, Edward megvonta a vállát.
„Kirúgtam a seggét” - mondta ki nyíltan.
„Oh? Miért?” - Rose oldalra döntötte a fejét, és tudtam, hogy megint a 'Nancy Drew' állapotában volt.
„Megpróbált kikezdeni velem” - suttogtam. Megpróbáltam megrúgni Rose bokáját az asztal alatt, de elhibáztam. Szarba!
„Mikor?” - Rose rám meredt.
„Régen.”
„Soha nem mondtad, hogy kikezdett veled!” - hadarta.
Bocsánatkérően megvontam a vállamat.
„Biztos, hogy nem a harag volt az egyetlen oka. Ahhoz a reakciója túl extrém volt” - folytatta Rose, de most már Edward felé irányította a kérdéseit.
„Tiszta az elméje? És mi van azzal az információval kapcsolatban, ami rólatok, Cullenekről szedett össze?”
Az, hogy Edward-ot ilyen módon nyúzta, felállította a hátamon a szőrt, de Rose már eldöntötte magában, hogy semmiről sem tudok. A gondolat egy pillanatig igazán zavaró volt.
„Úgy gondoljuk, van valami köze Detroit-hoz,” mondta Edward szelíden. Túl szelíden. Oh ne... Rose – kérlek add fel mostanra.
„Smith is detroit-i?” - maradt a témánál Rose.
Edward bólintott.
Ahogy a gép gyorsított, szorosabban fogtam Edward kezét. Aggódóan nézett rám. Tudta, hogy utálom a fel- és leszállásokat, főleg a Gulfstream gépekben. Megszorította a kezemet és nagyujjával nyugtatóan simogatta a csuklómat.
„Mit tudsz róla?” - kérdezte Emmett, nem foglalkozva azzal, hogy éppen az a gép nekilódult a pályának, hogy felszálljon az ég felé, továbbá azzal sem foglalkozva, hogy Edward egyre növekvő ingerültséggel viseltetett Rose iránt. Rose előredőlt, figyelmesen hallgatott.
„Erről nem szól a fáma” - címezte Edward egyenesen Rose-nak. Rose szája finom, de vékony vonallá zárult. Nyeltem egyet. A szarba.
„Keveset tudunk róla” - folytatta Edward - „az apja meghalt egy kocsmai verekedésben. Az anyja pedig a tudatlanságba itta magát. Gyerekként egyik gyerekotthonból a másikba, illetve egyik bajból a másikba került – leginkább kocsilopás miatt. Némi időt fiatalkorúak börtönében is töltött. Anyja végül visszatért a játékba valamilyen rehabilitációs program eredményeképpen, melynek következtében Smith élete 180 fokos fordulatot vett. Ösztöndíjat nyert a Princeton-ra.”
„Princeton?” - Rose érdeklődése a csúcson volt.
„Igen. Smith okos gyerek volt” - vonta meg vállát Edward.
„Annyira mégse. Elvégre elkapták” - motyogta Emmett.
„De ezt, tuti, hogy nem tudta volna egyedül végrehajtani?” - kérdezte Rose.
Edward megmerevedett mellettem.
„Még nem tudjuk.” A hangja túl halk volt.
Szent szar. Lehet, hogy volt valaki, aki vele dolgozott? Ijedten Edward felé fordultam. Még egyszer megszorította a kezemet, de nem nézett a szemembe. A gép finoman felemelkedett a levegőbe, engem meg elfogott az a szörnyű érzése a süllyedésnek... Legnagyobb részem azt kívánta, inkább a földön lennék.
„Hány éves?” - kérdeztem Edward-ot annyira közel hajolva hozzá, hogy csak ő hallhatta meg. Bármennyire is tudni szerettem volna, mi folyik itt, nem akartam Rose-t több kérdésre bátorítani. Tudtam, hogy zavarja Edward-ot, és hogy Rose már Cockail-gate óta Edward ’kellemetlen-személyek listáján’ volt.
„Harminckettő. Miért?”
„Csak kíváncsiságból.”
Edward állkapcsai összeszorultak.
„Ne foglalkozz Smith-el. Örülök, hogy az a lóbaszó be van zárva.” - ez már szinte rendreutasítás volt, de úgy döntöttem, figyelmen kívül hagyom a hangnemét.
„És, szerinted tényleg dolgozik valakivel?” - kérdeztem. A gondolat, hogy valakinek még köze lehet ehhez az egésznek, teljesen megbetegített. Azt jelentette, hogy még nincs vége.
„Nem tudom” - felelte Edward, és állkapcsai újra összezáródtak.
„Talán van valaki, aki haragszik rád?” - tippeltem. Szent szar – reméltem, hogy nem az a kurva volt az.
„Mint Irina?” - suttogtam. Rájöttem, hogy hangosan mondtam ki a nevét – de csak Edward hallotta meg. Izgatottan Rose-ra néztem, de ő éppen Emmett-el beszélgetett. Úgy tűnt, Emmett mérges volt rá. Hmmm...
„Szereted a legrosszabbat gondolni róla, ugye?” - emelte égnek Edward a szemét, és utálattal megrázta a fejét.
„Lehet, hogy még haragszik, de ilyent nem tenne.” Nyugodt, zöld szemeit rám meresztette.
„Ne beszéljünk róla. Tudom, hogy nem ő a kedvenc beszédtémád.”
„Találkoztál vele?” - suttogtam, bár nem biztos, hogy tudni is akartam.
„Bella, a szülinapi partim óta nem találkoztam vele. Kérlek, ejtsd a témát. Nem akarok beszélni róla.” Felemelte a kezemet és szájával megsimogatta a csuklómat. Zöld szemei lángoltak, és tudtam, nem ez volt a legjobb alkalom arra, hogy kérdések sorait szegezzem neki.
„Menjetek szobára,” – ugratott bennünket Emmett - „azazhogy – hiszen már voltatok, és nem is volt rá sokáig szükségetek.” Vigyorgott.
Edward hidegen nézett rá.
„Menj a fenébe Em” - mondta, rosszindulat nélkül.
„Haver, csak a helyzetet írtam le” - Emmett szemei jókedvűen felderültek.
„Mintha tudnád miről beszélsz” - suttogta Edward cinikusan, felhúzva szemöldökeit.
Emmett vigyorgott, élvezte a kötekedést.
„Te vetted el az első barátnődet” - mutatott rám.
Oh a szarba. Mit akart ezzel mondani? Elpirultam.
„És hibáztatsz érte?” - csókolta meg Edward újra a kezem.
„Nem” - nevetett Emmett és megrázta a fejét.
Újra elpirultam, Rose pedig rácsapott Emmett combjára.
„Állj le a baromságaiddal” - szidta meg.
„Hallgass a barátnődre” - mondta Edward Emmett-nek. Vigyorgott, korábbi aggodalmának nyoma se látszott. A füleim pattogtak, ahogy emelkedtünk, és a feszültség eltűnt, amint egyenesbe került a gép. Rose haragosan tekintett Emmett-re. Hmmm... valami volt köztük? Nem tudtam biztosra.
De Emmett-nek igaza volt. Felhördültem a dolog iróniáján. Én vagyok – voltam – Edward első barátnője, és most a felesége. A tizenötös és a gonosz Mrs Robinson – ők nem számítottak. Ugyanakkor Emmett nem tudott róluk, és nyilvánvalóan Rose nem mondta el neki. Rámosolyogtam, Rose pedig összeesküvő módon rám kacsintott. Titkaim biztonságban voltak nála.
„Hölgyeim és Uraim, nemsokára körülbelül 32,000 láb magasan fogunk szállni, számításaink szerint a repülési idő 1 óra 56 perc lesz,” - jelentette be Stephan.
„Mostmár mozoghatnak a kabinon belül.”
Alice egyből kikapcsolta a biztonsági övét és odaugrándozott hozzánk. A székeink melletti diótartóban kutakodott. A kabin túlsó felébe nézve megláttam Jasper-t elmerülve a Seattle Times-ban, és a gép elejéhez még közelebb ülve Taylor-t, aki a könyvét olvasta – Machiavelli A herceg című művét. Taylor ízlése valóban változatos és meglepő volt.
Felpillantott és meglátta, hogy őt néztem, és rám emelte nagybácsis mosolyát. Jelenléte egyből megnyugtatott... azon gondolkoztam, Mrs Cope mennyire bánhatja mindezt. Visszamosolyogtam rá, majd Alice felé fordultam.
„Annyira jó lesz!”
Örömében összecsapta a kezét.
„Jól vagy, Bella? Ugh, az a szörnyű alak – mi a fenét képzelt mégis? Edward, van bármilyen terved is? Vajon ki játszik a Belly Up-ban? Vagy talán elmehetnénk a Lava Loung-ba – oh, kérlek? Az annyira jó móka lenne. Mit gondolsz?” - emelte Alice hosszú szempilláit a testvérére.
„Alice” - suttogta Edward, újra idegesen - „nincs semmilyen terv, leszámítva az ebédet, érkezésünkkor.” Felém fordult.
„Arra gondoltam, elmehetnénk túrázni. Majd meglátjuk milyen idő lesz" -vonta meg vállát - „de rajtad múlik. Mit szeretnél csinálni?”
„Bella nem tudja mi van ott. Klubokba akarsz menni, ugye?” - Alice rám nézett, nagy barna szemei olyan esdeklőek voltak, hogy nem bírtam ki nevetés nélkül. Lelkesedése nem ismert határokat.
„Mindegy” - vigyorogtam.
Natalia bukkant fel a folyosón.
„Ajánlhatok kávét valakinek?” - kérdezte.
Leszállásunk a Sardy Field-re 12.25-kor teljesen simán ment. Stephan egy rövid időre megállította a gépet messze a fő termináltól, így az ablakon keresztül láthattam a nagy VW kisbuszt, ami ránk várt.
Edward kezet fogott Stephan-nal, mielőtt leszálltunk volna.
„Szép leszállás” - vigyorgott.
„Köszönöm uram. Minden a levegő sűrűségétől függ” - mosolygott vissza Stephan - „Beighley pedig jó matekból.”
Edward Stephan első-tisztje felé bólintott.
„Nyilván jól lett minden kiszámítva, Beighley – sima leszállás volt” - mondta Edward.
Beighley mindkettőnkre mosolygott, bár nekem fogalmam se volt arról, hogy miről beszéltek.
„Legyen jó hétvégéjük uram, Mrs Cullen. Holnap találkozunk.”
Stephan arrébb lépett, hogy le tudjunk szállni. Edward karon fogott, és levezetett a lépcsőn a várakozó buszhoz. Taylor megelőzött minket, hogy ajtót nyisson nekünk.
„Kisbusz?” - kérdezte meglepetten Edward Taylor-tól.
Taylor egy kis mosollyal nézett rá, finoman megvonta a vállát.
„Utolsó pillanatban, tudom” - mondta egyből Edward, kiengesztelődve. Taylor visszament a géphez, hogy hozza a csomagjainkat.
„Szeretnél játszani egy kicsit a busz végében?” - suttogta Edward.
Nevettem. Ki ez az ember és mit tett Mr Elképzelhetetlenül Mérges úrral, aki az elmúlt napokban volt?
„Indulunk?” - kérdezte Alice a hátunk mögül, türelmetlenül. Kéz a kézben állt Jasper-rel. Bemásztunk a hátul lévő kétüléses székre. Leültünk, én pedig Edward-ra dőltem. Edward kezét a szék hátára tette. Annak ellenére, hogy egy kisbuszban kellett lennie, nyugodtnak és gondtalannak tetszett.
„Kényelmes?” - kérdezte, ahogy Alice és Jasper leültek előttünk.
„Igen.”
Rámosolyogtam, ő pedig megcsókolta a homlokomat. Nem értettem, miért voltam ennyire szégyenlős.
Emmett és Rose másztak be utoljára, Taylor pedig bepakolta a csomagjainkat. Öt perccel később már úton voltunk. Jasper hátrafordult hogy kérdezzen.
„Voltál már ezelőtt Aspen-ben Bella?”
„Nem, ez az első alkalom. Te?”
„Rose és én sokszor jártunk itt amikor még tinédzserek voltunk. Apa nagy rajongója a síelésnek. Anyu nem annyira.”
„Edward talán majd engem is megtanít síelni” - mosolyogtam félénken a férjemre.
„Azért ne fogadj rá,” - suttogta Edward, teljesen kirázta a hideg - „a gondolat, hogy te síelj...”
„Nem leszek annyira rossz!” - próbáltam úgy nézni, mint akit megsértettek.
„Kitörheted a nyakadat” - suttogta, a vigyor lehervadt ajkáról.
Oh...
„És ha csak a gyerekpályán megyek?” - Nem akartam veszekedni és elrontani a kedvét, szóval inkább témát változtattam - „Mióta van meg ez a hely neked?”
„Majdnem két éve. Most már a tiéd is” - mondta gyengéden.
Megcsókoltam az állát. Hmm, jó illata volt. Hozzá bújtam és hallgattam, ahogy nevetett, Jasper-rel és Emmett-tel viccelődött. Horgászatról beszélgettek. Megráztam a fejem az egybeesésen... Egy olyan férfihoz mentem hozzá, aki szeretett horgászni – pont, mint az apám. Alice néha közbeszólt, de Rose csendben maradt, és én azon filóztam, vajon még mindig James Smith-en rágódik, vagy valami máson. Aztán eszembe jutott. Aspen... Edward itteni házát újra tervezték – vagy építették, nem emlékeztem pontosan – Tanya Denali közreműködésével. Edward említette meg még röviddel azelőtt, hogy találkoztunk volna vele az új ház terveivel kapcsolatban. Vajon ez volt az, ami lefoglalta Rose-t – de nem akartam erről Emmett előtt kérdezősködni, a korábbi kapcsolatuk miatt. Tud-e egyáltalán Rose bármit is lány és a ház közötti kapcsolatról?
Aspen felé tartva kibámultam az ablakon. A fák zöldek voltak, de a közelgő ősz jelei már mutatkoztak egy-két levél sárgulásában. Az ég kristálykék volt, bár nyugaton sötét felhők gyülekeztek. A távolban a Rockies emelkedett, legmagasabb pontja velünk szemben volt. A hegyoldalak zöldek voltak, a legtávolabbi ormokat már hó fedte, pont úgy, ahogy egy gyerek rajzolta volna le őket. Téli játszótere a gazdagoknak és híreseknek... és nekem van itt egy házam. Nehezen tudtam elhinni. És hívatlanul, mélyen belülről felbukkant az az ismerős, kényelmetlen érzés, amit akkor éreztem, amikor megpróbáltam felfogni Edward vagyonának egészét. Valamiért bűnösnek éreztem magam miatta. Mit tettem, hogy megérdemeljem ezt az életstílust? Megráztam a fejemet, nem akartam tovább rágódni ezen az örökké jelenlévő problémán.
„Miért Aspen-t választottad?” - kérdeztem.
„Mi?” - kérdezte vissza, fejét oldalra döntve.
„Hogy házat vegyél.”
„Anya és apa ide hoztak minket amikor még kicsik voltunk. Itt tanultam meg síelni. Szeretem ezt a helyet. Remélem, hogy te is – máskülönben eladjuk a házat, és veszünk valahol máshol.”
Oh! Ennyire egyszerű. Rápislogtam, ő pedig a fülem mögé dugott egy elszabadult tincset.
„Nagyon csinos vagy ma,” - mondta kedvesen.
Elpirultam. Csak farmer és póló volt rajtam, meg a könnyű tengerészkék kabátom – az utazó cuccom. Miért éreztem magam szégyenlősnek miatta? Lehajolt és megcsókolt, hosszan és édesen.
Taylor kivitt minket a városból, és elkezdtük megmászni a völgy másik oldalát, egy hegyi úton kanyarogva. Ahogy tovább emelkedtünk, egyre izgatottabb lettem, és éreztem, hogy Edward is egyre feszültebb lett.
„Mi a baj?” - kérdeztem egy kanyar után.
„Remélem tetszeni fog” - mondta halkan, zöld szemei tágra nyíltak - „megérkeztünk.”
Taylor lassított, jelzett és áthajtott egy kapun, melyet durva, szürke, homok- és piros színű kövekből állítottak. Végigment a behajtón, majd végre megállt a lenyűgözően méretes ház előtt. Kétszárnyú épület, meredek tetővel, ami ugyanabból a kövekből állt, mint a kapu, és sötét fából – fantasztikus. Modern és karakteres, nagyon is Edward stílusára vall.
„Itthon vagyunk” - suttogta nekem, ahogy a vendégeink kezdtek kiszállni a kisbuszból.
„Jól néz ki” - suttogtam vissza.
„Gyere. Nézd meg” - mondta, szemeiben izgatott, ugyanakkor kissé aggodalmas fény csillogott – mintha egy tudományos munkáját akarná megmutatni nekem.
Alice felszaladt a lépcsőn, ahol egy idős, hollófekete hajú nő állt az ajtóban. Apró volt, haját szürke por lepte. Alice szorosan megölelte.
„Ki az?” - kérdeztem Edward-ot amikor kisegített a kisbuszból.
„Mrs Bentley. Itt él a férjével. Vigyáznak a házra.”
Szent szar... még több személyzet?
Alice intézte a bemutatkozást – Jasper, majd Rose. Emmett is megölelte Mrs Bentley-t. Ahogy Taylor kipakolt a kisbuszból, Edward megfogta a kezemet és az ajtóhoz vezetett.
„Üdvözlöm újra itt, Mr Cullen” - mondta Mrs Bentley.
„Carmella, ez itt a feleségem, Isabella” - mondta Edward büszkén. A nyelve ízlelgette a nevemet, amitől megugrott a szívem.
„Mrs Cullen,” - Mrs Bentley,vagyis Carmella, tisztelettudóan bólintott felém, hogy üdvözöljön. Kinyújtottam a kezemet és kezet fogtunk. Edward-dal sokkal távolságtartóbb volt, mint a család többi tagjával. Ez nem lepett meg.
„Remélem kellemes útjuk volt. Az idő egész hétvégén jó lesz, ha minden igaz, bár én nem vagyok annyira biztos benne” – és a mögöttünk lévő felhőre nézett.
„Az ebéd tálalásra kész, amikor csak óhajtják” - mosolygott, sötét szemei ragyogtak. Egyből szimpatikussá vált.
„Na akkor -” Edward ragadott és felemelt a lábaimról.
„Mit csinálsz?” - sikoltottam.
„Átviszem önt még egy küszöbön, Mrs Cullen.”
Rávigyorogtam ahogy bevitt a tág előszobába, és egy rövid csók után finoman letett a fapadlóra. A belső dekoráció is karakteres és az Escala nagyszobájára emlékeztet – fehér falak, sötét fa, és kortárs absztrakt művészeti tárgyak. Az előszoba egy nagy nappaliba nyílt, ahol három piszkosfehér kanapé vette körül a kő kandallót, ami uralta a szobát. Az egyetlen színt a kanapékon lévő kispárnák adták. Alice megragadta Jasper karját és elvonszolta, valahova a ház belseje felé. Edward összehúzott szemmel követte távozó alakjukat, szája vékony vonallá zárult. Megrázta a fejét és felém fordult.
Rose hangosan fütyült.
„Szép ház” - mondta Edward-nak. Körbenézve megláttam, hogy Emmett Taylor-nak segített a csomagokkal. Újra elgondolkodtam azon, vajon Rose mennyit tud Tanya közreműködéséről a házzal kapcsolatban.
„Körbe vezesselek?” - kérdezte Edward, és bármire is gondolhatott Alice és Jasper kapcsán, úgy látszik már elmúlt. Csak úgy sugárzott róla az izgatottság – vagy talán az aggodalom? Nehéz volt megmondani.
„Hogyne” - motyogtam. Újra elhatalmasodott felettem a gazdagság és jólét ami előttem volt. Mennyibe került ez a hely? Kicsinek és jelentéktelennek éreztem magam, jól tudtam, hogy semmi közöm nem volt a létrejöttéhez... és röviden felidéztem, milyen volt, amikor Edward először vitt el az Escalaba. Teljesen lenyűgözött akkor. Hozzászoktál, sziszegett rám a kisördögöm.
Edward megáll, majd megfogta a kezem, hogy átvezessen a különböző szobákon. A korszerű konyhában a konyhaszekrények halvány márvány, a faliszekrények pedig fekete színűek voltak. Odalent egy lenyűgöző boros pince és egy nagyobb szoba is volt még plazma tévével, kényelmes heverőkkel... és egy biliárdasztallal. Rábámultam és elpirultam, amikor Edward elkapott.
„Mit szólsz egy játékhoz?” - kérdezte egy ravasz csillanással a szemében. Megráztam a fejemet, mire a szemöldökei újra felhúzódtak. Megint megfogta a kezemet és felvitt az első emeletre. Négy hálószoba volt fent, mindegyik egy hozzá kapcsolódó fürdőszobával.
A fő hálószoba egy más tészta volt – az ágy óriási volt, nagyobb mint otthon, szembe vele egy óriási panorámaablak, melyen Aspenre és a zöldellő hegyekre lehetett látni.
„Az az Ajax Hegy... vagy Aspen Hegy, ahogy tetszik,” mondta Edward miközben figyelmesen nézett. Az ajtóban állt, nagyujjait fekete farmerjának övtartójában dugta.
Bólintottam.
„Nagyon csendes vagy” - suttogta.
„Nagyon szép hely, Edward” - válaszoltam. És hirtelen szinte fájt, hogy újra az Escalaban lehessek.
Öt hosszú lépéssel előttem termett, megfogta az államat, így a fogaim elengedték az alsó ajkamat.
„Mi az?” - kérdezte, szemei kérdően néztek az enyémbe.
„Nagyon gazdag vagy” - suttogtam.
„Igen” - válaszolta.
„Néha – annyira meglep, hogy mekkora vagyonod van.”
„Nekünk van” - javított ki.
„Nekünk” - suttogtam automatikusan.
„Ne stresszelj ezen Bella, kérlek. Ez csak egy ház.”
„És pontosan mit csinált itt Tanya?”
Meglepetten felemelte a szemöldökeit.
„Tanya?”
„Igen. Ő modellezte újra ezt a helyet?” - kérdeztem gyorsan.
„Igen. Lentre rakta a dolgozószobát.” Átfésült a kezével a haján és rám meredt.
„Miért beszélünk Tanyáról? Már elbántál vele.”
„Tudtad, hogy köze volt Emmett-hez?”
Edward egy pillanatra rám bámult.
„Emmett lefeküdt Seattle nagy részével, Bella.”
Felszisszentem.
„Főleg nőkkel, ahogy tudom” - suttogta viccnek szánva Edward. Szerintem szórakoztatta az ábrázatom.
„Ne!”
Edward bólintott.
„De semmi közöm nincs a dologhoz” - emelte fel védekezőn a kezét.
„Nem hinném, hogy Rose tudja” - sóhajtottam.
„Nem tudom, mennyire híreszteli ezt a dolgot. Úgy tűnik, Rose tartja magát.”
Sokkolt a hír. A kedves, szerény, göndör hajú, kék szemű Emmett? Hitetlenkedve bámultam. Edward oldalra döntötte a fejét, alaposan megvizsgálva engem.
„Nem szólhat ez az egész Tanyáról és Emmett szabadúszásáról.”
„Tudom. Sajnálom. Csak mindaz után ami történt a héten, csak olyan...” – vontam meg a vállamat, hirtelen sírhatnékom támadt. Edward mintha leeresztett volna a megkönnyebbüléstől. Karjaiba húzott és szorosan megölelt, orrát a hajamba nyomta.
„Tudom. Én is sajnálom. Higgadjunk le és szórakozzunk egy kicsit, rendben? Itt maradhatsz olvasni, nézheted azt a szörnyű tévét, vásárolhatsz, jöhetsz túrázni – vagy akár horgászni is. Amit csak szeretnél,” – suttogta - „és felejtsd el amit Emmett-ről mondtam. Tapintatlan volt részemről.”
„Valamennyire megmagyarázza, miért ugrat folyton” - suttogtam, arcomat a mellkasára fektettem.
„Semmit sem tud a múltamról. Mondtam, a családom azt hitte, meleg vagyok. Egyedülálló, de meleg.”
Nevettem, kezdtem megnyugodni a karjaiban.
„Én azt hittem, nőtlen vagy. Mekkorát tévedtünk.” Átöleltem, elmélázva azon a nevetséges ötleten, hogy Edward meleg lenne.
„Mrs Cullen, ön most vigyorog rajtam?”
„Talán egy kicsit.” - vallottam be - „Tudod, amin végképp nem térek napirendre – miért is van ez a hely neked?”
„Mire gondolsz?” – csókolta meg a hajamat.
„Ott van a hajó, amit megértek, meg a lakás New Yorkban, az üzleti ügyeid miatt – de itt, miért? Nem mintha bárkivel is megosztottad volna.”
Edward megállt, és egy jó ideig csendben maradt.
„Rád vártam” - mondta halkan.
Ránéztem, zöld szemei őszinteséget sugároztak.
„Edward,” – mondtam - „ez... ezt annyira jó hallani.”
„Igaz. Akkor még nem tudtam.” Szégyenlősen elmosolyodott.
„Örülök, hogy vártál.”
„Rád érdemes volt várni, Mrs Cullen.” Ujjával megütögette az államat, lehajolt és kedvesen megcsókolt.
„Szóval te,” sóhajtottam és rámosolyogtam. „Bár olyan, mintha csaltam volna. Nekem nem kellett rád sokáig várnom.”
Vigyorgott.
„Akkora nyeremény vagyok?”
„Edward, te vagy a lottó, a rák elleni gyógymód, és Aladdin lámpásának három teljesített kívánságba egybe csomagolva.”
Felemelte szemöldökét.
„Mikor fogod ezt végre belátni?” - szidtam meg.
„Te voltál a tökéletes agglegény. És nem erre gondolok,” -mutattam a környezetünkre - „Hanem erre.” Rátettem a kezemet a szívére, szemei tágra nyíltak. Magabiztos, szexi férjem eltűnt, és felbukkant az elveszett kisfiú.
„Hidd el Edward, kérlek” - suttogtam, megfogtam az arcát, és magamhoz húztam. Gyengén felnyögött, nem tudtam, hogy azért amit mondtam, vagy csak a szokásos reakcióként. Magamévá tettem száját, ajkaim az övével vetekedtek, nyelvem elfoglalta a száját.
Mikor már mindketten levegő nélkül voltunk, elhúzódott tőlem, habozva nézett rám.
„Mikor fog már végre átférni azon a kivételesen vastag koponyádon, hogy szeretlek?” -kérdeztem ingerülten.
Nyelt egyet.
„Egyszer” - mondta. Ránéztem... ez már haladás volt. Mosolyogtam, és válaszul egy félénk mosolyt kaptam.
„Gyerünk. Ebédeljünk – a többiek már biztos hiányolnak. Megbeszélhetjük, ki mit akar csinálni.”
Mrs Bentley egy olasz lakomával lepett meg minket – vegyes előétellel, ami hideg húsból és felezett sült paprikából állt, továbbá friss zöldbab saláta mentával, ezenfelül padlizsán, sült paradicsom, mozzarella, articsóka és olajbogyó, ami focaccia kenyérrel volt tálalva – és mi mindet elfogyasztottuk. Mégis, annak ellenére, hogy mennyit ettem, könnyebbnek éreztem magam. Boldogabbnak. Ez az én otthonom is. Csak egy egyszerű szabályra kell emlékeznem – ott vagyok otthon, ahol Edward van.
A cukkolások a nagy asztal körül könnyedek és viccesek voltak. Az elmúlt egy órában rengeteget nevettem és megittam két nagy pohár Frascatit. Csak Edward és én ittunk fehér bort – a többiek a vöröset részesítették előnyben. Egyedül Rose és Emmett miatt aggódtam. Valami volt kettejük között. Mindenkivel jól elvoltak, kivéve egymást. Rálestem a férjemre. Kicsit olyanok voltak mint Edward és én, óvatoskodtak a másikkal. Rámosolyogtam Edward-ra, ő pedig kérdőn nézett rám. Hmm... határozottan éreztem a bor hatását.
„Köszönjük Mrs B, nagyon ízletes volt” - emelte poharát Mrs Bentley-re Emmett, miközben az asszony leszedte az asztalt.
„Nagyon szívesen, Emmett” - mosolygott Mrs B.
Edward is emelte poharát rá, Mrs B pedig elpirul a meleg helyeslésnek köszönhetően.
„Oh ne!” - mondta hirtelen Rose.
Minden szem felé fordult.
„Nézzétek” - mutatott az ablakra. Odakint esni kezdett az eső.
„Ennyit a túrázásról” - motyogta Emmett, határozottan megnyugodva.
„Mehetnénk a városba” - vetette fel Alice.
„Tökéletes idő a horgászáshoz” - mondta Edward.
Mi volt ez közte és a horgászás között?
„Én horgásznék” - mondta Jasper.
„Váljunk szét” - ütötte össze tenyereit Alice - „mi lányok vásárolunk – a fiúk pedig kinti unalmas dolgokat csinálnak.”
Rose-ra pillantottam, aki Alice-t nézte. Horgászni vagy vásárolni – micsoda választás.
„Bella, mit szeretnél csinálni?” - kérdezte Edward.
„Nekem mindegy” - hazudtam. Alice elkapta a tekintetemet és tenyereit esdeklően összetette. „De boldogan mennék vásárolni” - tettem hozzá kényszeredetten mosolyogva Alice-ra. Edward felhördült. Tudta, hogy utálok vásárolni.
„Itt maradhatok veled, ha szeretnéd” - suttogta, és hangszíne hallatán sötét érzés terjedt el a hasamban.
„Nem, te menj a halakhoz” - feleltem. Edward-nak szüksége van fiús időre.
„Na, ez úgy hangzik mint egy terv” - mondta Rose, felemelkedve az asztaltól.
Emmett egy pillanatra megállt.
„Beviszlek titeket lányok a városba. Vennem kell valamit... elemet az órámba.” Röviden Rose-ra nézett, és láttam, hogy elpirult, ha csak enyhén is. Rose nem vette észre.
„Taylor veletek megy” - közölte Edward mint tény – nem volt helye vitának.
„Nincs szükségünk bébiszitterre” - vágta rá Rose, egyenesen, mint mindig.
Rose karjára tettem a kezem.
„Rose, Taylor-nak jönnie kell” - suttogtam. Rám nézett, majd megvonta a vállát, és tán először az életében, nem szólt semmi mást. Félénken rámosolyogtam Edward-ra. Arca kifejezéstelen maradt. Oh, remélem nem haragudott meg Rose-ra.
„Emmett, vidd a Mercit. Amikor visszajöttél, elmehetünk horgászni” - mondta Edward.
„Aha!” - motyogta Emmett, de úgy tűnt nem figyelt - „jó terv.”
„Pont ide” - Alice megragadta a kezem és berángatott egy butikba, ahol minden rózsaszín selyembe volt burkolva, pár lehangoló ál-francia rusztikus bútorzattal. Rose követett minket, Taylor odakint várt, elbújva az ömlő eső elől. Az ideúton Rose megpróbált beszélgetésbe elegyedni Taylor-ral, de nem kis szórakozásomra, Taylor, bár udvarias, de igen szűkszavú maradt. Úgy tűnt, hogy Rose megnyugodott és én megint azon merengtem, mi lehetett közte és Emmett között. A rádióban Aretha énekelte a Say A Little Prayer számot... szerettem ezt a dalt. Rá kellene raknom Edward iPod-jára.
„Ebben gyönyörű leszel, Bella” - Alice egy darabka ezüst színű anyagot mutatott - „gyerünk, próbáld fel.”
„Ez... egy kicsit rövid.”
„Fantasztikus leszel benne. Edward imádni fogja.”
„Úgy gondolod?”
Alice felragyogott.
„Bella, ölni lehetne a lábaidért, és ha ma este klubba megyünk,” - mosolygott, nem számítva ellenállásra - „dögös leszel a férjed előtt.”
Rápislogtam, kissé meghökkenve. Mondjuk, volt valami abban, amit mondott. Nem hittem, hogy vettem volna valamit is, ami jó klubokba. Nem szoktam klubokba járni.
„Menj, próbáld fel” - parancsolta Alice, és én vonakodva elindultam a próbafülke felé.
Amíg vártam, hogy Alice és Rose végre kijussanak a próbafülkéből, az ablakhoz mentem, hogy kilessek a főutcára. A soul-zene Dionne Warwick dalával, a Walk On By-val folytatódott. Egy újabb nagy sláger – anyum egyik kedvence volt. Lepillantottam a kezemben tartott Ruhára. Bár a 'Ruha' kifejezést túlzásnak találtam. Nincs háta és nagyon rövid volt, de Alice nyerőnek találta, tökéletesnek az esti táncoláshoz. Úgy tűnt, cipőkre is lesz szükségem, és egy nagy, vaskos nyakláncra. Megforgattam a szemeimet, újra megörültem, milyen jó nekem, hogy ott volt Caroline Acton.
Ekkor Emmett látványa vonta el a figyelmemet. A főutca túlsó oldalán jelent meg, egy óriási Mercedesből szállt ki, olyasmiből, mint amit általában Taylor vezetett. Emmett berepült egy boltba, sietve, el ne ázzon. Úgy tűnt, ékszerbolt volt... lehet, az elem miatt ment be. Pár perccel később kijött, de nem egyedül – egy nővel.
Basszus! Tanyaval beszélgetett!
Mi a fenét csinált ez a nő itt? Néztem, ahogy röviden megölelték egymást, a lány hátrahajtotta a fejét és nevetett valamin, amit Emmett mondott. Emmett megcsókolta az arcát, majd az autóhoz futott. Tanya megfordult és elindult az utcán lefelé, én meg csak bámultam utána. Mi volt ez az egész? Izgatottan a próbafülkék felé néztem, de még mindig nem lehetett látni a lányokat.
Taylor-ra néztem, aki a bolt előtt várakozott. Elkapta a tekintetem, és megvonta a vállát – ő is látta Emmett kis afférját. Elpirultam, zavarba ejtett, hogy rajtakaptak, amint kukkoltam. Visszafordulva megláttam Alice-t és Rose-t, mindketten nevettek. Rose kérdőn nézett rám.
„Valami baj van, Bella?” - kérdezte."Mégsem tetszik a ruha? Pedig szenzációsan nézel ki benne."
„Ááá, nem.”
„Jól vagy?” - Rose szemei tágra nyíltak.
„Hogyne. Fizetünk?”
A pénztár felé vettem az irányt és csatlakoztam Alice-hoz, aki két szoknyát választott magának.
„Jó napot asszonyom” - egy fiatal eladó , akinek több fény volt az ajkán mint amit eddig bárhol láttam volna, mosolygott rám - „850 dollár lesz.”
Mi? Ezért a rongyért! Rápislogtam és szerényen kezébe adtam a fekete Amex-et.
„Mrs Cullen” - dorombolta Ms Ajak-Fény.
A következő két órában egyfajta kábulatban követtem Rose-t és Alice-t, küzdve magammal. Elmondjam Rose-nak? Kisördögöm keményen megrázta a fejét. Igen, el kell mondanom. Nem, mégse. Lehet, hogy csak egy ártatlan találkozás volt... Szarba. Mit kellett volna tennem?
„Nos, tetszenek a cipők, Bella?” – állt meg előttem Alice, csípőre tett kézzel.
„Aham... igen, hogyne.”
Végül egy pár elképesztően magas sarkú Manolo Blahniks cipő tulajdonosa lettem, melynek olyan pántjai voltak, mintha azok tükörből lettek volna. A ruhához tökéletesen passzoltak, és Edward-ot is csak 1000 dollártól fosztotta meg. Továbbá egy hosszú ezüstlánc – röpke 84 dollárért.
„Kezdesz hozzászokni a pénzhez?” - kérdezte Rose, nem barátságtalanul, ahogy a kocsi felé mentünk. Alice már előttünk járt.
„Tudod, hogy ez nem én vagyok Rose. Kényelmetlenül érzem magam emiatt. De már megnyugtattak arról, hogy ez része a csomagnak” – vigyorogtam rá, ő pedig átkarolt.
„Hozzá fogsz szokni Bella” - mondta együttérzően - „csodásan fogsz kinézni.”
„Rose, hogy álltok Emmett-el?” - kérdeztem. Vad kék szemei támadóan néztek rám.
Oh ne.
Megrázta a fejét.
Most nem akarok erről beszélni” - fejével Alice irányába mutatott - „de a dolgok...”
Nem fejezte be a mondatot. Ez nem az én állhatatos Rose-om volt. Francba. Megmondjam neki? Hogy láttam – mit is? Emmett-et és Miss Jól-Öltözött-Szexuális-Ragadozót beszélgetni, ölelkezni... és az a csók az arcra. Csak régi barátok, nem igaz? Nem, nem mondhattam el neki. Nem most. Ránéztem a teljesen-megértem-és-tiszteletben-tartom-a-magánszférád nézésemmel. Kezem után nyúlt és hálásan megszorította, és ott is volt – egy rövidke felvillanása a fájdalomnak és szomorúságnak a szemeiben, amit gyorsan eltüntetett egy pislogással. Ebben a pillanatban elkapott az érzés, hogy megvédjem drága barátomat. Mi a faszomat játszott Emmett Férfikurva Cullen?
Alice-nek végre feltűnt a hangulat a kocsiban.
„Minden rendben srácok?”
„Hogyne” - vigyorogtam rá, és elkaptam Taylor tekintetét a visszapillantóban.
„Igen, rendben” - mondta Rose erőltetett örömmel - „ihatnánk egy koktélt ha hazaértünk. Megérdemelnénk a vásárlás után.”
Mikor visszaértünk, nem találtunk ott senkit Mrs Bentley-n kívül, aki beengedett minket. Amikor kitudódott, hogy meginnánk egy koktélt, felajánlotta, hogy kever nekünk italt. Rose nem akarta, de végül hagyta, hadd segítsen az epres daiquiri elkészítésében. Majd eltűnt, hármunkat egyedül hagyva a konyhában. Rose egy újabb koktélt kevert, és amíg Alice eltűnt, hogy elrakja amiket vett, lekucorodtunk a tűz elé.
„Emmett kissé távoli volt az utóbbi időben” - motyogta Rose és belebámult a tűzbe.
„Oh?”
„Azt hiszem bajba kerültem, amiért bajba kerítettelek” - tette hozzá.
„Hallottál róla?”
„Igen. Edward felhívta Emmett-et, Emmett pedig engem.”
Megforgattam a szemeimet. Oh Fifty, Fifty, Fifty.
„Sajnálom. Edward... ő nagyon oltalmazó. Nem voltál Emmett-tel a hírhedt cosmopolitan este óta?”
„Nem.”
„Oh.”
„Nagyon kedvelem, Bella” - suttogta. És egy szörnyű pillanatig azt hittem, elkezd sírni. Oh ne... ez a rózsaszín pizsamák visszatértét jelentette? Felém fordult és rám nézett.
„Beleszerettem.”
Oh.
„Először azt hittem, csak jó szex az egész. De varázslatos, és kedves, és jószívű, és vicces. El tudom képzelni, ahogy együtt megöregszünk – unokák meg minden.”
„A te elképzelt boldog életed, amíg meg nem halsz” - suttogtam.
Szomorúan bólintott.
„Talán beszélned kellene vele. Találj némi időt itt, hogy vele lehess. Találd ki, mi a baja.”
Ki a baja, horkant fel kisördögöm. Leütöttem, meglepetten saját gondolataim kiszámíthatatlanságán.
„Talán holnap reggel elmehetnétek sétálni egyet?”
„Majd meglátjuk.”
„Rose, utálom, hogy így látlak.”
Halványan elmosolyodott, és én megöleltem. Nem említettem meg Tanya-t... bár lehet, még elmondom magának a Férfikurvának. Hogy a faszomba szórakozhat a barátom érzéseivel ilyen módon?
Alice visszatért, és biztonságosabb vizekre eveztünk.
Feltűnt, hogy a tűz kihalóban volt, és fából sem volt sok. Bár nyár volt, a tűz nagyon is jól jött ezen az esős napon.
„Alice, tudod hol tartják a fát a tűzhöz?” - kérdeztem.
„Szerintem a garázsban.”
„Megyek, hozok. Legalább felderítem a terepet.”
Az eső elállt, és én elindultam a három-autós garázs felé, ami a házhoz volt építve. Az oldalajtó nem volt bezárva, szóval beléptem és felkapcsoltam a lámpát, hogy lássak is valamit. A neon zajongva életre kelt.
Egy kocsi benn állt a garázsban, egy másik Mercedes, de rájöttem, hogy ez ugyanaz az autó volt, amiből Emmett kászálódott ki délután. Volt még ott két motorosszán is. De ami igazán megragadta a figyelmemet, az két motor volt, mindkettő 125 köbcentis. Jake-kel kapcsolatos emlékek jöttek elő, ahogy bátran megpróbált megtanítani motorozni. Észre se vettem, hogy megvakartam a karomat ott, ahol csúnyán megsértettem egy esés után.
„Motorozol?” - kérdezte Emmett mögöttem.
Megfordultam.
„Visszajöttél.”
„Úgy tűnik” - vigyorgott, és felötlött bennem, hogy valószínűleg Edward is ugyanezt mondaná – csak a nagy, szívmelengető vigyor nélkül -„nos?” kérdezte. Férfikurva!
„Fogjuk rá.”
„Mennél egy kört?”
Felhorkantam.
„Um, nem... nem hiszem, hogy Edward örülne neki.”
„Edward nincs itt” - Emmett önelégülten elvigyorodott – oh, a családi örökség – és körbeintett, mutatva, hogy egyedül voltunk. A közelebbi motorhoz ment, átvetette a lábát, egyenesen felült és megragadta a kormányt.
„Edward-nak... nos, gondjai vannak a biztonságommal. Nem kellene.”
„Mindig azt teszed, amit mond?” - mondta Emmett, gonoszkás fénnyel babakék szemeiben. Láttam felbukkanni a rosszfiút... a rosszfiút, akibe Rose beleszeretett. A detroiti rosszfiú.
„Nem” - figyelmeztetően néztem rá - „de próbálom ezt helyrehozni. Elég dolog miatt kell aggódnia nélkülem is. Visszajött?”
„Nem tudom.”
„Nem mentél horgászni?”
Emmett megrázta a fejét.
„Volt némi ügyem a városban.”
Ügy! Szent szar – eper-szőke ügy! Élesen beszívtam a levegőt és rábámultam.
„Szóval itt vagy. Oh Em – visszaértél” - csatlakozott hozzánk Rose.
„Helló, bébi.” Szélesen elvigyorodott.
„Fogtál valamit?”
Alaposan megfigyeltem Emmett reakcióját.
„Nem. Volt néhány elintéznivalóm a városban.” És egy röpke pillanatra láttam, hogy a bizonytalanság megjelent az arcán.
Oh a szarba.
„Csak azért jöttem, hogy megnézzem mi tart olyan sokáig Bellának.” Rose mindkettőnket megfigyelt, össze volt zavarodva.
„Mit keresel itt?” - kérdezte Emmett, és hirtelen megéreztem – a feszültséget kettejük között. Mindahányan megálltunk, ahogy meghallottuk a közeledő autó hangját. Oh – Edward visszaért. Hála az égnek. A garázsajtó nagy zajjal megmozdult, megijesztve mindannyiunkat, és az ajtó lassan kinyílt, hogy felfedje Edward-ot és Jasper-t, ahogy egy fekete platós autóról pakoltak le. Edward megállt, ahogy meglátott minket ott állni a garázsban.
„Garázsbanda?” - kérdezte Edward cinikusan, ahogy bejött, és egyből hozzám tartott.
Vigyorogtam. Örültem, hogy láttam. Vízálló kabát és tengerésznadrág volt rajta... Ha! Az, amit Newtonéknál vett. Átölelt.
„Hello” - nézett rám kérdőn, se Rose-sal, sem Emmett-tel nem törődve.
„Hello” - válaszoltam.
„Pöpec nadrág.”
„Biztos forrásból tudom, hogy könnyű viselet és légáteresztő. Megvéd a horzsolásoktól.” A hangja halk és csábító volt, csak az én füleimnek, és amikor lenézett rám, kifejezetten szexi volt.
Elpirultam, válaszul egy nagy, gátlástalan, csak-nekem-szóló mosolyt kaptam.
„Vizes vagy” - motyogtam.
„Esett. Mit csináltatok a garázsban?” Végre eljutott az agyáig, hogy nem egyedül voltunk.
„Bella fáért jött” - mondta Emmett. Valahogy összejött neki, hogy mindez trágárul hangozzon. „Megpróbáltam elcsábítani egy menetre. A motoron.” Mestere volt a kétértelmű dolgoknak.
Edward arca elkomorult, a szívem megállt.
„Nemet mondott. Meg hogy nem tetszene neked” - tette hozzá Emmett kedvesen – célozgatás nélkül.
Edward zöld szemei visszafordultak hozzám.
„Valóban?” - motyogta.
„Na jó, én teljesen benne vagyok, hogy arról beszéljünk, mit lett volna Bella következő lépése, de nem mehetnénk be?” - fortyant fel Rose. Lehajolt, felvett két fahasábot, sarkon fordult és elindult befelé. Oh a szarba. Rose mérges volt – de tudtam, hogy nem rám. Emmett sóhajtott, és anélkül, hogy nekünk bármit is mondott volna, utána indult. Utánuk néztem, de Edward elvonta a figyelmemet.
„Tudsz motorozni?” - kérdezte, hangjából hitetlenkedés sugárzott.
„Nem jól. Jake tanított.”
Szemei egyből hidegen néztek rám.
„Jól döntöttél” - mondta, a hangja sokkal hűvösebb volt - „a talaj nehezen járható most és az eső miatt csúszós is.”
„Hova tegyem a horgászcuccot?” - kérdezte Jasper kintről.
„Hagyd Jasper – Taylor majd elintézi.”
„És a hallal mi legyen?” - folytatta Jasper, hangja gúnyolódó volt.
„Fogtál halat?” - kérdeztem meglepetten.
„Nem én. Hale fogott,” biggyesztette el a száját Edward... édesen.
Felnevettem.
„Mrs Bentley majd foglalkozik a hallal” - szólt vissza. Jasper vigyorogva a ház felé indult.
„Szórakoztatom önt, Mrs Cullen?”
„Nagyon is. Vizes vagy... hadd engedjek neked egy fürdőt.”
„Ha csatlakozol.” Lehajolt és megcsókolt.
Megengedtem a vizet a tojás alakú kádba a fürdőben, beleöntöttem némi drága fürdőolajat is. Az illata mennyei volt... jázmin, ha igaz. Visszamentem a szobába amíg a kád töltődött, hogy felakasszam A Ruhát.
„Jól szórakoztatok?” - kérdezte Edward, ahogy belépett a szobába. Csak egy póló és a nadrág volt rajta, egyébként mezítláb volt. Becsukta az ajtót maga mögött.
„Igen” - suttogtam, szemeimmel beittam a látványt. Hiányzott. Röhejes – elvégre csak egy pár órát voltunk távol.
Fejét oldalra döntötte és kérdőn nézett rám.
„Mi az?”
„Azon gondolkodtam, mennyire hiányoztál.”
„Lesújtottnak hangzol, Mrs Cullen” - suttogta.
„Az is vagyok, Mr Cullen.”
Közel jött hozzám.
„Mit vettél?” - suttogta, és tudtam azért, hogy témát változtasson.
„Egy ruhát, cipőt és egy nyakláncot. Sok pénzt költöttem.” Bűnbánóan néztem rá.
Jól szórakozott.
„Helyes” - suttogta és felnyúlt, hogy a fülem mögé toljon egy tincset.
„És immáron a négymilliomodik alkalommal, a pénzünk.” Lenyúlt, hogy kiszabadítsa az ajkamat a fogaim harapásából, mutatóujjával végigsimított a pólómon lefelé a szegycsontomon, a melleim között, le egészen a hasamig, a póló szegélyéig.
„Erre nem lesz szükséged a fürdéshez” - suttogta, és két kézzel megragadva a póló szegélyét, lassan elkezdte lehúzni rólam.
„Emeld fel a kezedet” - parancsolta.
Engedelmeskedtem, szemeimet nem vettem le róla, és ő ledobta pólómat a földre.
„Azt hittem, csak fürdünk egyet” - sóhajtottam, ahogy a pulzusom felgyorsult.
„Előbb piszkos módon ki akarlak elégíteni . Te is hiányoztál nekem.” Lehajolt és megcsókolt...
„Basszus, a víz!” próbáltam felülni, még kábult voltam az orgazmus után.
Edward nem engedett el.
„Edward, a fürdő!” A hasán feküdtem és úgy bámultam le rá.
Nevetett.
„Nyugi – az egy vizes szoba.” Átfordult és gyorsan megcsókolt. „Elzárom a csapot.”
Méltóságteljesen kimászott az ágyból, és átment a fürdőszobába. Szemeim mohón követték útján. Hmm... a férjem, meztelen és nemsokára nedves. Benső istennőm buján megnyalta ajkait és én kimásztam az ágyból.
A kád két végében ültünk, szembe egymással, ami nagyon tele volt – annyira tele, hogy amikor megmozdultunk, a víz kifröccsent a padlóra. Nagyon dekadens. Ennél már csak az volt még dekadensebb, ahogy Edward megmosta a lábamat, megmasszírozta a talpamat és finoman húzkodta a lábujjaimat. Minden egyes lábujjamat megcsókolta. Kisujjamat finoman meg is harapta...
„Aaah!” Ott éreztem... fenn, az ágyékomban.
„Tetszik?” - kérdezte.
„Hmmm” - motyogtam érthetetlenül.
Visszatért a masszírozáshoz. Oh de jó érzés volt. Becsuktam a szemeimet.
„Láttam Tanya-t a városban” - motyogtam.
„Tényleg? Azt hiszem, van itt egy lakása” - mondta elutasítóan. Egyáltalán nem érdekelte a dolog.
„Emmett-tel volt.”
Edward abbahagyta a masszázst. Ez már felkeltette az érdeklődését. Mikor kinyitottam a szemem, feje oldalra dőlt, mint aki nem érti.
„Mit értesz az alatt, hogy Emmett-tel?” - kérdezte, inkább meghökkenten, mint aggódóan.
Elmondtam mit láttam.
„Bella, csak barátok. Szerintem Emmett igencsak rá van kattanva Rose-ra,” - Szünetet tartott, majd halkan hozzátette - „ami azt illeti tudom, hogy rá van kattanva.” És rám nézett a egyáltalán-nem-értem-miért nézésével.
„Rose nagyon jól néz ki” - szálltam szembe vele, hogy kiálljak a barátom mellett.
Felhördült.
„Attól még örülök, hogy te estél be az irodámba.” Megcsókolta a nagyujjamat, elengedte a bal lábamat és megfogta a jobbat, és újrakezdte a a masszázs-procedúrát. Ujjai erősek és hajlékonyak voltak... megnyugtatott. Nem akartam Rose miatt veszekedni. Becsuktam a szemeimet és hagytam, hogy az ujjai varázsoljanak a lábamon.
Megnéztem magam a teljes alakú tükörben, és nem ismertem fel azt a sárkányt, aki visszanézett rám. Alice Barbie-zott velem az este folyamán, belőtte a hajamat és a sminkemet. A hajam sűrű és egyenes, szemeimet sűrű fekete szempillafesték vette körül, ajkaimon vörös rúzs. Egész... dögös voltam. Hosszú lábaim még hosszabbak lettek a Manolos cipőben, és az igencsak rövid ruhában. Edward-nak jóvá kell hagynia, bár rettegtem attól, hogy nem fogja értékelni hogy mindenem kilátszott. Közös megegyezésünk alapján jobbnak láttam, hogy megkérdezzem őt. Felkaptam a telefonomat, mivel fentről nem hallott volna meg.
Feladó: Isabella Cullen
Tárgy: Nagy a fenekem ebben?
Dátum: 2009 augusztus 29. 18:53
Címzett: Edward Cullen
Mr Cullen, szükségem van az ön szabói véleményére.
Az ön Mrs C-je x
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Hamvas
Dátum: 2009 augusztus 29. 18:55
Címzett: Isabella Cullen
Mrs Cullen,
kötve hiszem. De jövök, és alaposan megvizsgálom a fenekét, csak hogy biztos legyen a dolog.
Az öné várakozóan.
Mr C x
Edward Cullen, CEO Cullen Enterprises Holdings és Fenék Felügyelőség Inc
Ahogy olvastam az üzenetet, a hálószoba ajtaja kinyílt és Edward a küszöbre fagyott. Álla döbbenten esett le, szemei tágra nyíltak.
Szent szar... ez két irányba mehetett innen.
„Nos?”- suttogtam.
„Bella, te... Wow.”
„Tetszik?”
„Igen, gondolom.” - Kissé rekedt volt. Lassan belépett a szobába és becsukta az ajtót. Fekete farmer és fehér ing volt rajta, de fekete dzsekivel... fenségesen nézett ki. Lassan felém jött, de amint elért, vállamra tette a kezét és szembefordított a tükörrel, míg ő mögöttem maradt. Pillantásom megtalálta az övét a tükörben, aztán lepillantott, elbűvölten a meztelen hátamral. Az ujjával végigsimított a gerincemen, míg el nem érte a ruhám szélét a derekamnál, ahol a sápadt bőr találkozott az ezüst anyaggal.
„Ez igen sokat mutat” - motyogta.
Keze lentebb vándorolt, le egészen a meztelen combomra. Megállt, zöld szemek fúródtak a barnába. Majd a keze lassan visszavándorolt a ruha széléhez.
Ahogy néztem az ujjait amint könnyedén simogatták a bőrömet, és éreztem a bizsergést, amit érintése okozott... szájam tökéletes o-t formált.
„Nincs messze innen” - megfogta a ruha szegélyét, majd fentebb emelte a kezét és suttogta - „idáig.”
Felsóhajtottam, ahogy ujjaival a nemi szervemet kezdte kínozni a bugyimon keresztül, érezve, izgatva engem.
„Mire akarsz kilyukadni?” - suttogtam.
„A lényeg, hogy... ez nincs messze innen -” Ujjai félretolták a bugyimat és az egyikkel a puha, nedves bőrt kezdte simogatni „- idáig.” Egyik ujját belém dugta.
Kéjesen felnyögtem.
„Ez az enyém” motyogta a fülembe. Becsukta a szemét, ahogy az ujját mozgatta, lassan, ki és be.
„Nem akarom, hogy bárki más lássa ezt.”
A lélegzetem akadozott, lihegésem felvette az ujjának a ritmusát. Közben néztem őt a tükörben... több volt, mint erotikus.
„Szóval legyél jó kislány, ne hajolj le, és akkor minden rendben lesz.”
„Tehát beleegyezel?”
„Nem, de azt se mondom, hogy ne viseld. Lélegzetelállító vagy, Isabella.” Hirtelen kihúzta az ujját, elérte, hogy most még többet akartam, és körbe jött, hogy szembe álljon velem. Dolgos ujjának a hegyét az alsó ajkamra helyezte. Ösztönösen megpusziltam, ajándékul egy gonoszkás vigyort kaptam. Betette az ujját a szájába, és arca elárulta, hogy jó ízű voltam.
Elpirultam. Mindig meg fogok hökkenni amikor ezt csinálja? Megfogta a kezem.
„Gyere” - parancsolta finoman. Éppen vissza akartam vágni, hogy éppen azon voltam, de figyelembe véve, hogy mi történt a játékszobában tegnap, inkább csendben maradtam.
Egy puccos, előkelő étteremben voltunk a városban, a desszertre vártunk. Eddig élettel teli este volt, és Alice eltökélte, hogy ez folytatódni is fog, és hogy el kell mennünk egy klubba. Most éppen csendben ült – kivételesen – Jasper minden egyes szaván lógott, ahogy ő és Edward beszélgettek. Alice el volt bűvölve Jasper-től, és viszont – annyira egyértelmű volt.
Edward nyugodtnak tűnt. Élénken társalogtak Jasper-rel – közelebb kerültek a halak kapcsán. Most nagyrészt pszichológiáról beszélgettek. Ironikus, de úgy tűnt, Edward többet tudott a dologról. Halkan felhorkantam, ahogy félig-meddig figyeltem a beszélgetésükre, szomorúan tudomásul véve, hogy tudása abból eredt, hogy már megannyi pszichológusnál megfordult.
Te vagy a legjobb terápia. Ezek az ő szavai voltak, amikor még régebben szeretkeztünk, most visszhangoztak a fejemben. Tényleg az lennék? Oh Edward, reméltem is.
Rápillantottam Rose-ra. Gyönyörű volt, de hát mindig is az volt. Ő és Emmett kevésbé voltak élénkek. Emmett idegesnek tűnt, a viccei kissé túl hangosak voltak, a nevetése esetlen. Mi volt vele? Az a nő tehetett róla? Elszomorodott a szívem, ha arra gondoltam, hogy esetleg megbánthatja a legjobb barátomat. A bejárat felé néztem, valahol arra számítottam, hogy Tanya-t fogom látni, ahogy nyugodt léptekkel és jól öltözötten cipeli felénk a seggét az étteremben. Elmém trükközött velem – gyanítottam, az elfogyasztott alkohol tehetett róla. A fejem is megfájdult.
Emmett hirtelen mindenkit meglepett azzal, hogy felállt, és úgy tolta hátra a székét, hogy az kissé megcsikordult a padlón. Minden szem rámeredt. Egy pillanatra rámeredt Rose-ra, majd féltérdre ereszkedett mellette.
Oh Te Jó Ég.
A keze után nyúlt, és mint egy lepel, teljes csend ereszkedett az egész étteremre, ahogy mindenki megállt az evéssel, beszéddel és járkálással. Mindenki őket bámulta.
„Én gyönyörű Rose-om, szeretlek. Bájad, gyönyörűséged és szenvedélyes lényed páratlan e világban, és rabul ejtetted a szívemet. Töltsd velem az életed. Légy a feleségem.”
Szent szar!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése