Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. július 8., péntek

Negyvenharmadik fejezet




Az első osztály váróterme sok olyan szolgáltatást nyújtott, ami ellensúlyozta idegenkedésemet. Manikűr, masszázs és két pohár pezsgő… minden korty megivásával közelebb kerültem ahhoz, hogy megbocsássam Edward közbelépését. Kinyitottam a Mac-emet, kipróbálandó azt a teóriát, hogy a földkerekség minden pontján működik.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Túlzott extravagáns gesztusok
Dátum : 2009. június 1 21:53
Címzett : Edward Cullen
Kedves Mr Cullen
Ami igazán megrémít, az, hogy pontosan tudta, melyik géppel repülök. A követési hajlama nem ismer határokat. Reméljük, hogy Dr Banner hamarosan visszatér vakációjából.
Manikűrben és hátmasszázsban részesültem, és két pohár pezsgőt ittam – nagyon jó kezdete volt a kirándulásomnak.
Köszönöm
Bella

Feladó: Edward Cullen
Tárgy : Igazán semmiség
Dátum : 2009. június 1 21:59
Címzett: Isabella Swan
Kedves Miss Swan
Dr. Banner visszaérkezett és megbeszélt időpontom van erre a hétre.
Ki masszírozta meg a hátát?
Edward Cullen
CEO, barátokkal a megfelelő helyeken, Cullen Enterprises Holdings Inc.

Aha… itt az ideje a visszafizetésnek. Szólították a járat utasait, így majd a gépről írok e-mailt… biztonságosabb lesz. Majdnem megöleltem magam pajkos jókedvemben.

Az első osztály igen tágas. Pezsgőspohárral a kezemben helyezkedtem el az ablak melletti luxus bőr ülésben. A kabin lassan megtelt. Gyorsan felhívtam Charlie-t, megmondtam neki, hol vagyok – szerencsére rövidre sikerült a hívás, már késő volt.
„Szeretlek, apa.” – mormoltam.
„Én is téged, Bells… üdvözöld anyádat a nevemben. Jó éjt.”
„Jó éjt, apa” – és letettem.
Charlie jó formában volt. Rábámultam a Mac-re… és éreztem, hogy ugyanaz a gyerekes öröm tölt el, mint amit az előbb éreztem… kinyitottam a laptopot és bejelentkeztem a levelezőprogramba.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: erős, izmos kezek
Dátum : 2009. június 1 22:22
Címzett : Edward Cullen
Drága Uram,
Egy nagyon kedves fiatalember masszírozta meg a hátamat. Igen… tényleg nagyon kedves.
Nem találkoztam volna Jean-Paullal, ha a rendes váróterembe megyek, úgyhogy újból köszönet a jegy átíratásáért. Nem vagyok biztos benne, hogy lesz-e lehetőségem még egy e-mail írására, mielőtt felszállunk, és a szépségemnek szüksége van alvásra, mivel mostanában nem aludtam valami jól…
Szép álmokat, Mr. Cullen… önre fogok gondolni.
Bella

Oh, ettől biztos begurul – én meg éppen a levegőben leszek, elérhetetlenül.
Nos, csak hogy pontos legyek… ha a rendes váróteremben várok a beszállásra, akkor Jean-Paul soha nem tette volna  a kezét rám… Jean-Paul egy kedves fiatal srác volt, szőke, tartós-barna bőrrel – legyünk őszinték, kinek van barna bőre Seattle-ben? Az egész valahogy nem stimmelt… azt hiszem, homokos volt – de ezt a részletet megtartottam magamnak. Csak néztem a levelemre. Rose-nak igaza van… - mintha ágyúval lőnék verébre… kisördögöm undok módon bámult rám. Tényleg fel akarod bosszantani? Amit tett, kedves dolog volt tőle, te is tudod. Óv téged és azt akarja, hogy kényelmesen utazzál. Igen, de megkérdezhetett volna – vagy szólhatott volna. Nem kellett volna teljesen hülyét csinálnom magamból a becsekkolásnál. Megnyomtam a küld gombot… és vártam. És nagyon rakoncátlannak éreztem magam.
„Miss Swan, el kell raknia a laptopját, amikor elindulunk” – mondta udvariasan a túlzottan kifestett, nagyon fehér fogú stewardess, széles mosollyal. Majdnem kiugrottam a bőrömből…
bűnbánó lelkiismeretem dolgozott.
„Oh, sajnálom…”
Oh, a szarba… most várhatok, hogy megtudjam, válaszolt-e. A stewardess puha takarót és egy párnát adott, még mindig a fogait villogtatva. A takarót a lábamra terítettem… jó, ha néha babusgatják az embert.
A kabin megtelt, kivéve a mellettem levő ülést, ami még mindig üres volt. Oh,ne…nyugtalanító gondolat száguldott át fejemben. Lehet, hogy Edward…? A szar… ne… nem teheti ezt meg. Vagy igen? Megmondtam neki, nem akarom, hogy velem jöjjön. Idegesen pillantottam az órámra… és akkor egy test nélküli hang jelentkezett a pilótafülkéből
„Kabin a legénységnek, az ajtók automatikusan záródnak, beszállás vége.”
Mit jelent ez? Bezárják az ajtókat? Úgy éreztem a fejbőröm zsiborog, és remegtem a türelmetlenségtől ültömben. A tizenhat üléses első osztályon a mellettem levő ülés az egyetlen üres… Éreztem, hogy a gép megrázódik és elindul a helyéről. A megkönnyebbüléstől fellélegeztem, de egy kissé csalódott is voltam… nem látom Edwardot négy napig. Lopott pillantást vetettem a Blackberry képernyőjére.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy : Élvezd, amíg teheted
Dátum : 2009. június 1 21:59
Címzett: Isabella Swan

Kedves Miss Swan,
Tudom, mivel próbálkozik – és higgye el – sikeres volt. Legközelebb a raktérbe küldöm, összekötözve, elnémítva egy ketrecben. Higgye el, amikor ebben az állapotában meglátogatom, sokkal több örömöt fog nekem okozni, mint az, hogy átíratom első osztályra a jegyét. Várom visszatértét.
Edward Cullen
Viszkető tenyerű CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc.

Szent szar. Ez a probléma Edward humorával – soha nem tudom biztosan, csak tréfál, vagy tényleg mérges… Úgy sejtettem, arra adtam okot, hogy tényleg mérges legyen.
Titokban, úgy, hogy a stewardess nem láthatta, a takaró alatt választ írtam.
Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Tréfál?
Dátum : 2009. június 1 22:30
Címzett : Edward Cullen
Látod – fogalmam sincs róla, hogy most tréfálsz-e – és ha nem – azt hiszem, Floridában maradok. A ketrecek elfogadhatatlanok számomra.
Bocsánat, hogy feldühítettelek.
Mondd, hogy megbocsátasz.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy : Tréfálok
Dátum : 2009. június 1 22:31
Címzett: Isabella Swan
Hogy tudsz még e-mailt írni? Mindenki életét veszélyezteted a fedélzeten, magadat is beleértve, azzal hogy a Blackberry-t használod.
Úgy vélem, ezzel megsérted a szabályokat…
Edward Cullen
Mindkét tenyere viszket CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc.

Franc. Eltettem a Blackberrymet, és hátradőltem, amíg a repülő kidöcögött a kifutópályára, és elővettem a Tess megkopott példányát – kis könnyű olvasmány az útra… és ahogy felemelkedtünk, hátra döntöttem a székemet és álomba merültem.
A stewardess akkor ébresztett fel, amikor leszállni készültünk Atlantában, helyi idő szerint 7:30-kor, de alig négy órát aludtam, vagy valahogy így…. Elég bizonytalanul éreztem magam, és hálásan fogadtam a narancs dzsúszt, amit felém nyújtott. Idegesen néztem a Blackberrymre… nem volt több e-mail Edwardtól. Igaz, hajnali három volt most Seattle-ban,
és valószínűleg el akarja venni a kedvemet a repülési rendszer veszélyeztetésétől, vagy annak a veszélyeztetésétől, ami megzavarja a repülőket, ha bekapcsolnak egy mobiltelefont rajtuk.

Az atlantai várakozás egy órás volt. És újból kéjeleghettem az első osztály várótermének elszigeteltségében… Csábított a lehetőség, hogy összekucorodjak és elaludjak az egyik plüss kanapén, ami lágyan besüppedt alattam. De úgysem tartana sokáig. Hogy ébren tartsam magam, hosszú öntudatos irományba kezdtem Edward részére.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Szeretsz rémületben tartani?
Dátum : 2009. június 2 06:52 EST(Keleti Partvidéki idő)
Címzett : Edward Cullen
Tudod, hogy mennyire nem szeretem, ha költesz rám. Igen, nagyon gazdag vagy… de ez engem még mindig zavar… olyan, mintha fizetnél a szexért. Mindemellett, szeretek első osztályon utazni, sokkal civilizáltabb, mint a turista osztály. Úgyhogy, köszönöm. Ezt komolyan mondom – és tényleg élveztem Jean-Paul masszázsát… ő olyan igazi homokos volt. Ezt a kicsi részletet kifelejtettem abból az e-mailból, ami felbosszantott téged. De csak mert bosszús voltam miattad… és most sajnálom a történteket.
De, mint általában, túlreagáltad. Nem írhatsz olyanokat, amiket írtál nekem – kikötözve, elnémítva, ketrecben – (Komolyan gondoltad, vagy tréfa volt?).  Megrémültem… te rémítettél meg… amikor én teljesen elfogadtam, a te szavaid szerint fontolóra vettem azt az életformát veled, amiről múlt szombatig azt sem tudtam, hogy létezik, és akkor te leírsz ilyen dolgokat, amitől sikoltozva rohannék a hegyek közé. Nem fogok, persze, mert hiányoznál. Nagyon hiányoznál. Szeretném, ha sikerülne nekünk, de rémült vagyok az érzés mélységétől, amit irántad érzek és a dolgok sötétségétől, ami felé vezetsz. Amit ajánlasz az erotikus és szexi, és én kíváncsi vagyok, de ugyanakkor félek is, hogy sérülést okozol nekem – fizikálisan és érzelmileg egyaránt. Három hónap után búcsút mondhatsz, és hova jutok, ha megteszed? Bár, gondolom, ez a rizikó minden kapcsolatban benne rejlik… ez akkor sem az a kapcsolatfajta, mait elképzeltem, főleg, hogy nekem ez az első kapcsolatom. Ez nagyfokú bizalmat igényel tőlem. Igazad volt, amikor azt mondtad, nincs egy olyan porcikám sem, ami alkalmassá tesz a szolgáló szerepére… egyet kell értsek vele. Mint ahogy mondtam, szeretnék veled lenni, és ha ezt kell megtennem… meg szeretném próbálni, de azt gondolom, megbukok, és végül kék-zölden fogom végezni – és ez a gondolat nem tetszik.
Nagyon boldog vagyok, hogy azt mondtad, még jobban megpróbálod. Csak még gondolkodnom kell, hogy ez a ’jobban’ mit jelent számomra…. És ez az egyik oka, hogy némi távolságra volt szükségem. Túlságosan elkápráztatsz, nehezemre esik világosan gondolkodni, amikor együtt vagyunk. Szólítják a járatunkat… mennem kell.
Majd később,
Bellád

Megnyomtam a küld gombot, és álmosan elindultam a másik repülőhöz vezető kijárathoz. Ennek csak hat ülése volt az első osztályon, és alighogy a levegőben voltunk, a takaró alá kuporodtam és elaludtam. Túl hamar ébresztett a stewardess a narancs dzsússzal amikor megkezdtük a leszállást a Jacksonville International repülőtérre. Lassan ittam, túl fáradt voltam, és megengedtem magamnak egy csöppnyi izgatottságot… hat hónap óta először találkozom anyámmal. Lopva újra a Blackberrymre pillantottam, határozatlanul emlékeztem, hogy egy hosszú, értelmetlen e-mailt írtam Edwardnak – de nem volt semmilyen válasz. Igaz, reggel 5:30 van Seattle-ban – remélhetőleg még alszik és nem a zongoránál ül, mélabús dallamokat játszva.

Az a gyönyörűség a kézi poggyászként funkcionáló hátizsákban, hogy ki lehet libegni a repülőtérről, és nem kell a csomagszállító mellett végeérhetetlen ideig várni. Az első osztályon való utazás szépsége, hogy az elsők között szállhat le az ember. Anyám Phil-lel együtt várt rám. Jó volt őket látni. Nem tudtam, hogy a hosszú utazás miatti fáradtság, vagy az
Edwarddal való helyzetem okozta, de alighogy anyám megölelt, sírásban törtem ki.
„Oh, Bella, drágám. Nagyon fáradt lehetsz.”
Éreztem, hogy idegesen pillant Philre.
„Nem, anya.. csak – nagyon örülök, hogy találkozunk.” – öleltem meg szorosan.
Olyan jó, meleg, otthonos érzés volt. Kelletlenül elengedtem, Phil megforgatott és nagy medve ölelésébe fogott.
„Még mindig olyan édes vagy, mint mindig, Bella.. Miért sírsz?”
„Óh, Phil… csak örülök, hogy látlak téged is” – néztem fel jóképű, négyszögletes állú arcába. Csillogó kék szemei szeretettel néztek rám. Megfogta a hátizsákomat.
„Jeszus Bella, mi van ebben?”
Oh… a Mac lesz az… és mindketten körém fonták karjukat, ahogy kifelé mentünk a parkolóba.
Mindig elfelejtem, milyen kibírhatatlanul meleg van Jacksonville-ben. Elhagyva az érkező csarnok légkondicionált termét, kiléptünk a Floridai forróságba. Whoa! Mindent beborít nedvességgel. Ott és akkor igyekeztem kiszabadulni anyám és Phil karjai közül, hogy levegyem a kapucnimat. Még jó, hogy pakoltam rövidnadrágot… hiányzott Phoenix száraz meleg levegője néha, ez a nedves meleg, bár még csak reggel 8:45 volt, megszokást kívánt. Pillanat alatt Phil légkondicionált terepjárójának hátsó ülésén találtam magam. Gyenge voltam és a hajam göndör tiltakozásba kezdett a meleg hatására. A terepjáró hátsó ülésén gyorsan sms-t írtam Charlie-nak és Edwardnak: 
’Rendben megérkeztem Jacksonville-be. BJ’
Gondolataim egy rövid időre Jake felé fordultak, ahogy megnyomtam a küld gombot… és bár a fáradtságtól kissé kába voltam, emlékeztem, hogy a jövő héten lesz a kiállításának megnyitója. Meghívhatom Edwardot, tudva, hogy érez Jake iránt? Egyáltalán akar még látni Edward az után az e-mail után? Megrázkódtam a gondolattól, majd kitöröltem a fejemből azt. Majd később foglalkozom vele… most éppen a jacksonville-i reggeli csúcsban vagyunk.
„Drágám, biztos fáradt vagy. Akarsz aludni, amikor hazaérünk?”
„Nem anya… Szeretnék lemenni a partra.”
 A nyakba akasztós kék tankinimben voltam, diétás kólát szopogattam az Atlanti óceánra néző napágyon… és arra gondoltam, hogy tegnap még a Csendes óceánt bámultam. Anyám a mellettem levő ágyon feküdt egy nevetségesen nagy karimájú kalapban és Jacky O napszemüvegben, szintén kólázva. A Neptun Beach-on voltunk, csak három sarokra a házunktól. Anyám a kezemet fogta… és hosszú ideje először úgy éreztem, megnyugszom.
„Na, Bella… mesélj nekem arról a férfiról, aki annyira kiborított.”
Kiborított! Hogy tudnék mesélni neki? Mit mondhatnék? Nem mondhatok el semmi érdekes részletet az aláírt papír miatt… és még azért sem, mert pont anyámat választanám, hogy beszéljek róla? Elsápadtam a gondolattól.
„Nos?” – noszogatott, és megszorította  a kezemet.
„Edward a neve. Túl jóképű. Gazdag… nagyon gazdag. Nagyon bonyolult és szeszélyes…”
Igen – rendkívül elégedett voltam tömör, egyszerű összefoglalómmal. Felé fordítottam az arcomat, mint ahogy ő is éppen azt tette. Rám bámult kristálytiszta kék szemeivel.
„ A bonyolult és a szeszélyes, na ezt a két jelzőt kifejtenéd bővebben Bella?” 
Oh ne…
„Oh, anya… a hangulatváltozásaiba beleszédülök… ijesztő gyerekkora volt, nagyon zárkózott, nehéz kiismerni…”
„Kedveled őt?”
„Több, mint kedvelés az.”
„Valóban?” – tátotta le a száját.
„Igen, anya.”
„A férfiak nem olyan bonyolultak Bella, drágám. Sőt, nagyon egyszerűek, prózai teremtmények. Rendszerint amit mondanak, azt is gondolják. És mi órákat töltünk azzal, hogy analizáljuk a szavaikat – amikor azok nyilvánvalóak. Ha én a helyedben volnék, szó szerint venném. Ez valószínű segít.”
Szó szerint venni Edwardot… Hirtelen néhány mondata száguldott át gondolataimon.
Nem akarlak elveszíteni.
Teljesen megbabonáztál
Teljesen megszédítettél 
Hiányozni fogsz… jobban, mint gondolnád…
„És a legtöbb férfi szeszélyes, drágám… némelyik jobban, mint a többi. Én is azt gondoltam, apád is szeszélyes. De most, nos… ahogy visszatekintek, talán nagyon lekötötte a munkája, és túl sokat nézte a tv-t. Tudod, szereti a sportot. Tényleg ironikus, hogy végül egy sportolóhoz mentem férjhez.” – vigyorgott rám, és éreztem, megpróbálja kissé vidámabbá varázsolni beszélgetésünk hangulatát. Abbahagytam gyötrését, rámosolyogtam. Apám semmi Edwardhoz képest, ha  szeszélyességről van szó.
„Phil el akar vinni bennünket vacsorázni. A golfklubjába.”
„Oh, ne! Phil golfozik?” – kötekedtem hitetlenül.
„Na most mondd” – nyöszörgött anyám, szemeit forgatva.

Könnyű ebéd után visszamentünk a házba. Elkezdtem kipakolni a cuccaimat. Azt hiszem elkényeztetem magam egy kis sziesztával… anyám eltűnt valami gyertyát önteni, vagy olyasmit csinálni, amit a gyertyával lehet, Phil a baseball csapatával felkészülési edzést tartott, úgyhogy volt időm egy kis alvásra. Kinyitottam a Mac-et, bekapcsoltam. Délután kettő van Floridában, délelőtt tizenegy Seattle-ban… úgy döntöttem, megnézem, válaszolt-e Edward. Idegesen léptem be a levelező programba.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy : Végre!
Dátum : 2009. június 2 10:30
Címzett: Isabella Swan
Isabella
Bosszús vagyok, hogy amint egy kis távolság van közöttünk, nyíltabban és őszintébben kommunikálsz velem. Miért nem tudod megtenni ugyanezt, amikor együtt vagyunk?
Igen, gazdag vagyok. Szokj hozzá. Miért ne költhetnék rád? Azt mondtuk apádnak, hogy az udvarlód vagyok, az isten szerelmére. Ez nem olyan dolog, amit az udvarlók tenni szoktak? És mint a ’parancsolód’, elvárom, hogy elfogadj bármit, amit veszek neked, vita nélkül.  Mellékesen, megmondhatnád anyádnak is.
Nem tudom, mit válaszoljak arra a megjegyzésedre, hogy kurvának érzed magad. Tudom, nem pontosan ezekkel a szavakkal írtad, de erre utaltál. Nem tudom mit mondjak, vagy mit tegyek, hogy kiirtsam belőled ezt az érzést. Szeretném, ha mindenből a legjobbat kapnád. Módfelett keményen dolgozom, és arra költhetem a pénzemet, amire akarom. Mindent meg tudok venni, amit csak megkívánsz, Isabella, és meg is akarom venni. Ha akarod, nevezd ezt a pénz újraelosztásának. Vagy egyszerűen csak tudd, hogy én nem tudnék, soha nem gondolnék rád úgy, mint ahogy te leírtad önmagadat, és mérges vagyok, hogy így látod magadat. Ahhoz képest, hogy okos, szellemes, gyönyörű fiatal nő vagy, önértékelési problémáid vannak, és halványan eszembe is jutott, hogy kérek neked időpontot Dr Bannernél.
Bocsánatot kérek, hogy megrémítettelek. Úgy találom, a beléd nevelt félelem az, ami elrémítő. Tényleg úgy gondolod, hogy hagynám, hogy a raktérben utazzál? Felajánlottam a magánrepülőmet, az ég áldjon meg. Igen, tréfa volt, nyilvánvaló, hogy elég idétlen. Bárhogy is, tény, hogy a gondolat, hogy összekötözve és elnémítva vagy, felizgatott (és ez nem tréfa – ez igaz). A ketrecet nélkülözni tudom –  a ketrecek számomra nem jelentenek semmit. Tudom, a szájbekötéssel szemben fenntartásaid vannak, beszéltünk róla, és ha/amikor be fogom kötni a szádat, beszélünk róla. Azt hiszem, nem jöttél még rá, hogy a uralkodó/szolgáló kapcsolatokban a szolgáló teljes körűen meghatározza, hogy mit lehet, és mit nem. És te vagy a szolgáló. Ismétlem, te vagy az aki megmondja, mit lehet. Nem én. A csónakházban nemet mondtál. Nem érinthetlek meg, ha azt mondod, hogy nem – ezért van a szerződés – mit fogsz, és mit nem fogsz megtenni.  Ha kipróbálunk valamit, és az neked nem tetszik, felülvizsgálhatjuk  a szerződést. Rajtad múlik – nem rajtam. És ha nem akarod, hogy megkötözzelek és bekössem a szádat egy ketrecben, ez nem fog megtörténni.
Szeretném megosztani veled az életmódomat. Soha semmit nem akartam ennyire. Őszintén lenyűgöz, hogy egy ilyen ártatlan lélek, mint te, hajlandó kipróbálni. Ez többet jelent számomra, mint valaha is elképzelnéd. Nem veszed észre, hogy engem is elkapott a varázsod… bár megszámolhatatlanul sokszor mondtam neked. Nem akarlak elveszíteni. Ideges vagyok, hogy háromezer mérföldre repültél el néhány napra, csak azért, mert nem tudsz mellettem tisztán gondolkodni. Velem is ugyanez a helyzet, Isabella. Elvesztem a józan eszem, amikor együtt vagyunk – csak ennyire mély, amit irántad érzek.
Megértem, hogy zaklatott vagy. Megpróbáltam távol maradni tőled; tudtam, hogy tapasztalatlan vagy, bár, ha pontosan tudtam volna, hogy mennyire, soha nem mentem volna utánad – és te még mindig lefegyverzel teljesen, úgy, ahogy még soha, senki. Csak vegyük az e-mailedet például: elolvastam, és újra elolvastam, számtalanszor, megpróbáltam megérteni a nézőpontodat. A három hónap egy önkényes időtartam. Lehet hat hónap, egy év… mennyi időt akarsz? Mennyi idő nyugtatna meg? Mondd meg nekem.
Megértem, hogy ez nagy bizalmat igényel a részedről. Ki kell érdemelnem a bizalmadat, de ugyanígy igénylem tőled, hogy beszélj velem, ha nem sikerül megtennem ezt. Nagyon erősnek és összeszedettnek tűnsz, és akkor olvasom ezeket a dolgokat, amiket leírtál. Egy másik oldalad tárult fel előttem. Vezetnünk kell egymást, Isabella, és csak tőled kaphatom meg a szükséges figyelmeztetéseket. Őszintének kell velem lenned, és akkor mindketten megtaláljuk a módját, hogy megállapodásunk működni tudjon.
Aggódsz, hogy nem vagy szolgalélek. Nos, ez valószínűleg igaz. Mondtam, az egyetlen hely, ahol teljesen úgy kell viselkedned, az a játékszobám. Úgy tűnik, az az egyetlen hely, ahol megengeded, hogy teljes hatalmat gyakoroljak feletted, és csak ott teszed azt, amit mondok neked. Példaszerűen, ez a kifejezés jut eszembe. És soha nem foglak kékre-zöldre verni… a rózsaszínért vagyok oda. A játékszobán kívül, szeretem, ha ellentmondasz nekem. Ez újszerű  és igen  szórakoztató és nem akarok ezen változtatni. És igen, mondd meg nekem, hogy mit értesz azon a kifejezésen, hogy ’többet’. Igyekszem nyitott lenni, és megpróbálom megadni azt a szabadságot, amire szükséged van, és távol maradni tőled, amíg Floridában vagy. Türelmetlenül várom a következő e-mailedet. És mindezzel együtt, érezd jól magad. De ne túlságosan…
A te
Edward Cullen-ed
CEO, Cullen Enterpriss Holdings Inc

Szent szar. Egy egész esszét írt, mintha az iskolában lennénk… és többnyire jót. Szívem a torkomban vert ahogy újraolvastam az episztolát, kuporogva a tartalék ágyon, szabályszerűen magamhoz ölelve a Mac-emet. Egy éves szerződés? Az én szavam a döntő…jesszusom, erről gondolkodnom kellett. Vedd szó szerint, ezt mondta az anyám. Edward nem akar elveszíteni… ezt kétszer mondta! Ő is akarja, hogy működjön a kettőnk közötti dolog. Oh, Edward, én is… Megpróbál távol maradni! Ez azt jelenti, hogy nem fog? Hirtelen reméltem, hogy nem. Látni akartam. Még kevesebb, mint huszonnégy órája voltunk távol egymástól, és tudva, hogy nem fogom négy napig látni, máris nagyon hiányzott. Most vettem csak észre, hogy mennyire hiányzik… hogy milyen nagyon szeretem őt.


2011. július 2., szombat

Negyvenkettedik fejezet




Késő délután volt. Idegesen ültem a Seattle Independent Publishing előterében  Mr J. Smith-re várva. Ez volt a második állásinterjúm a mai napon, és emiatt voltam igazán ideges…. Az előző megbeszélés jól zajlott, de az egy nagy konglomerátum volt, irodái behálózták az egész USA-t, és a rengeteg alkalmazott egyike lettem volna csak… egyike azoknak, akiket könnyen felvesznek és ugyanolyan könnyen el is bocsátanak. Az SIP volt az hely, ahol igazán dolgozni szerettem volna… ez egy kicsi, a formákhoz nem feltétlenül ragaszkodó, a helyi szerzőket favorizáló kiadó volt… érdekes és sikamlós kliensi névsorral.. A környezet nem volt zsúfolt, de úgy gondoltam ez inkább tudatos volt, semmint a takarékosság eredménye. Az egyik sötétzöld bőr chesterfield  kanapéra ültettek – nem másra, mint amilyen Edward játékszobájában is volt. Elismerően simítottam végig a kanapén és lustán elképzeltem, miit tenne Edward ezen a kanapén.. .képzeletem elkalandozott a lehetőségeken… nem, nem gondolhatok most arra. Elpirultam csökönyös és alkalmatlan gondolataimon. A recepciós egy fiatal afroamerikai nő volt, nagy, ezüst fülbevalókkal és hosszú, kivasalt hajjal. Bohém kinézete volt, az a fajta nő, akivel könnyen összebarátkozhatok…a gondolat megnyugtató volt. Megfelelő helynek látszott számomra. Pillanatonként felnézet rám, és megnyugtatóan mosolygott a számítógépe mögül. Óvatosan viszonoztam mosolyát.
A repülőjegyemet lefoglaltam. Anyám a hetedik mennyországban járt, hogy meglátogatom; összepakoltam és Rose megígérte, hogy kivisz a repülőtérre. Edward meghagyta, hogy vigyem magammal a Blackberry-t és a Mac-et. Megforgattam a szememet, ahogy visszagondoltam hatalmaskodó főnökösködésére, de rájöttem, hogy ő már csak ilyen… szeret minden fölött uralkodni, beleértve engem is. Igen, kiszámíthatatlan és lefegyverzően szeretetre méltó is tud lenni. Tud  gyengéd, jó humorú, sőt bájos is lenni. És amikor ez előfordul, ez váratlan meglepetésként hat. Ragaszkodott ahhoz, hogy lekísérjen az autómig a garázsba… Jézusom, csak pár napra megyek, ő meg úgy csinál, mintha hetekre mennék el.  Folyamatosan a sarkamban lesz…
„Bella Swan?” – egy lángolóan vörös hajú nő állt a recepciós asztal mellett, és  kizökkentett belső szemlélődésemből. Ugyanaz a bohém, légies külső jellemezte, mint a recepcióst. Harmincas éveinek végén lehetett, vagy éppen negyvenes éveinek elején… elég nehéz megállapítani ezt az idősebb nők esetében.
„Igen” – válaszoltam, ügyetlenül felállva.
Udvariasan rám mosolygott, hideg kék szemei felmértek. Rose egyik ruhája volt rajtam, fekete kötényruha fehér blúzzal, és a saját fekete papucscipőm. Nagyon alkalmas egy állásinterjúra, gondoltam. Hajam lófarokba összefogva, és most az egyszer a lokniaim viselkedtek… A nő kinyújtotta  a kezét felém.
„Helló Bella, Victoria Morgan vagyok. Én vagyok a HR vezetője itt az SIP-nél..”
„Üdvözlöm” – ráztam meg a kezét. Lezser volt ahhoz képest, hogy ő volt a HR főnöke.
„Kérem, kövessen…”
Átmentünk a fogadóhelyiség mögötti dupla ajtón egy csillogóan díszített, nyitott elrendezésű irodába, majd egy kicsi várószobába – a tárgyalóba. A falak halványzöldek voltak, megtöltve könyvborítók képeivel. A jávorfából készült asztal végében egy fiatal férfi ült, hosszú szőke haja lófarokba volt kötve. Kicsi, ezüst karika fülbevalói voltak. Halványkék ing nyakkendő nélkül és szürke flanel nadrág volt rajta. Ahogy odaérkeztem hozzá felállt és kifejezéstelen sötétkék szemeivel rám nézett.
„Bella Swan, én James Smith vagyok, a kinevezett szerkesztő itt a SIP-nél, és nagyon örülök, hogy találkozhatok önnel.”
Kezet ráztunk… sötét tekintete kifürkészhetetlen volt, bár elég barátságos… úgy ítéltem.
„Messziről érkezett?” – kérdezte viccelődve.
„Nem, épen most költöztem a Pike Street Market területére.”
„Oh, az nincs valami messze. Kérem, üljön le.”
Egyszerre ültem le Victoriával, aki James mellett foglalt helyet.
„Szóval, miért szeretne csatlakozni hozzánk, a SIP-hez, Bella?” – kérdezte lágyan ejtve a nevemet és fejét féloldalra hajtotta… úgy, mint valaki, akit ismerek – ez elég nyugtalanító volt. Megpróbáltam a tőlem telhető legjobban figyelmen kívül hagyni az irracionális félelmet, amit keltett bennem. Előadtam gondosan felépített beszédemet, tudatában annak, hogy arcomat rózsaszín pír öntötte el. Mindkettőjükre néztem, emlékezve Rosalie Hale Sikeres Interjúkészítési Technikájára – tartsd fenn a szemkontaktust Bella! Apám, az a nő is nagyon parancsoló tud lenni néha. James és Victoria udvariasan hallgatott, legalábbis úgy látszott.
„Nagyon meggyőző osztályzatai vannak.. milyen iskolán kívüli tevékenységekbe merült bele voltak amíg a WSU-ra járt?”
Belemerültem? Rápislogtam. Milyen fura szóválasztás… Elkezdtem ecsetelni a könyvtároskodásom részleteit az egyetem központi könyvtárában… és az egyetlen riporteri élményemet egy obszcénul gazdag kényúrral, amit az iskola lapjának csináltam. Átsiklottam azon a tényen, hogy a riportot nem én írtam le… Megemlítettem a két irodalmi közösséget, aminek tagja voltam, és befejeztem a Newtonéknál végzett munkámról, haszontalan ismereteimről a kempingezés területéről. Mindketten nevettek… pontosan ezt a reakciót reméltem. Úgy éreztem, feloldódott az interjú miatti feszültségem, és kezdtem egészen jól érezni magam.
James Smith agyafúrt, intelligens kérdéseket tett fel… de nem hibáztam – követtem és amikor olvasottságomról beszéltünk és kedvenc könyveimről, amiket tanulmányoztam, azt gondoltam, kitettem magamért. Jamesről kitűnt, hogy a modern amerikai irodalmat kedveli, leginkább az 1950 után született műveket. Semmi mást… semmi klasszikust – még Henry Jamest vagy Upton Sinclairt, vagy F. Scott Fitzgerald-ot sem kedvelte. Victoria semmit nem mondott… csak bólintott néha és jegyzetelt.  James, bár okoskodóan, de eléggé elbűvölő volt a maga módján, és a kezdeti félelmeim eltűntek, ahogy a beszélgetés tovább haladt.
„És hol képzeli el önmagát öt év múlva?” – kérdezte biztatóan mosolyogva.
Edward Cullennel…a gondolat akaratlanul ötlött fel a fejemben. Összevontam a szemöldökömet kóbor gondolatomra.
„Talán a kézirat szerkesztésnél…? Talán irodalmi ügynökként… nem vagyok biztos benne. Minden lehetőségre nyitott vagyok.”
James rám vigyorgott.
„Nagyon jó, Bella. Nos… nincs több kérdésem. Önnek van?” – irányult a kérdése felém.
„Mikor szeretné, ha a jelöltje munkába állna?”
„Amilyen hamar csak lehet” – szólalt meg vékony hangon Victoria. „Mikor tud kezdeni?”
„A jövő héttől”
„Ezt jó tudni” – mondta James.
„Nos, ez minden, ha mindenki elmondta a mondanivalóját” – nézett mindkettőnkre Victoria.
„Azt hiszem, befejeztük a beszélgetést, Bella.” – mosolygott rám kedvesen.
„Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Bella” – mondta lágyan James, ahogy megfogta a kezem.
Gyengéden megszorította, meglepetten felpillantottam rá, ahogy elköszöntem. Fodros, cicomás bohémsága ellenére Victoria inkább volt üzletasszony, akivel könnyebb volt kijönni… kikísért vissza a recepcióra azzal az ígérettel, hogy hamarosan hallani fogok róluk. Ezután kiléptem a hűvös seattle-i levegőre. Úgy gondoltam, hogy a beszélgetés jól sikerült… de nehéz ezt megítélni. Az ilyen elbeszélgetések általában mesterséges helyzetek, ahol mindenki a legjobbat próbálja magából kihozni, elszántan elrejtőzve a profi külső mögé. Illek majd ide? Csak várnom kell és kiderül.
Bemásztam az autóba és visszamentem a lakásunkhoz. Kialvatlan voltam és át kellett szállnom Atalantában, de a repülőm csak este 10:25-kor indult… szóval volt elég időm.
Rose a konyhában pakolta ki a dobozok tartalmát  amikor visszaértem.
„Hogy sikerültek?” – kérdezte izgatottan.
Csak Rose tud kinézni csinosan egy nagyméretű pólóban… várjunk csak – Emmetté…?, rongyos farmerban és sötétkék kendőben.
„Jól, köszi Rose… nem vagyok biztos benne, hogy ez ruha elég decens volt-e a második helyen…”
„Oh?”
„A bohókás kinézet jobban illett volna…”
Rose felemelte a szemöldökét. „Te és a bohókásság…” – hajtotta félre fejét. Franc! Miért juttatja eszembe mindenki a kedvenc Ötvenszeresemet…?
„Tényleg Bella, te vagy az egyike annak a néhány embernek, aki képtelen úgy felöltözni.”
Rávigyorogtam…
„A második hely igazán tetszett. Azt hiszem, beillenék a társaságba. Bár, a fickó, aki beszélt velem elég nyugtalanító volt…elhallgattam – a szarba, a ködkürt Rosalie Hale-al beszélek… pofa be Bella!
„Oh…?”  - a Rosalie Hale féle ’érdekes információ- csemegéket érzékelő radar’ működésbe lépett – csemegék, ami a alkalmatlan és kínos momentumokban bukkannak fel, és ami arra emlékeztetett engem, hogy…
„Mellékesen – abbahagynád Edward bosszantását? A megjegyzésed  Jake-ről a tegnapi vacsoránál… ő nagyon… féltékeny. Nem tett semmi jót nekünk, tudod?”
„Nézd, ha nem Emmett öccse lenne, sokkal rosszabbat mondanék. Edward totál kontroll-mániás, nem is tudom, hogy bírod ki…én csak próbáltam féltékennyé tenni… segítséget adni neki a kötelezettségvállalással kapcsolatos megjegyzéseihez.” –tartotta fel védekezően a kezét.
„De ha nem akarod, hogy beavatkozzak, akkor nem fogok” – hadarta, ahogy sötéten néztem rá.
„Helyes. Edwarddal az élet így is elég bonyolult… hidd el nekem.”
Jézusom, úgy beszéltem, mint Edward.
„Bella,” – és elhallgatott, hogy rám pillantson - „Rendben vagy, ugye? Nem azért rohansz anyádhoz, hogy elszökjél?”
Elvörösödtem.
„Nem, Rose… éppen te mondtad, hogy egy kis szünetre van szükségem.”
Odajött hozzám és megfogta a kezemet… ez nagyon nem Rose-hoz illő dolog volt… oh… ne…a könnyek csak úgy folytak a szememből..
„Csak olyan… más vagy. Remélem, minden rendben van… és akármilyen fenntartásod van Mr. Pénzeszsákkal… beszélhetsz velem. És én megpróbálom nem felbosszantani, bár ez olyan vele, mintha ágyúval lőnék verébre. Nézd, Bella… ha valami nincs rendben, ugye lemondod nekem, nem fogok ítélkezni… nos… csak megpróbálom megérteni.”
Visszapislogtam a könnyeimet.
„Oh, Rose” – öleltem meg.
„Edward olyan követelőző… és azt hiszem, én tényleg nagyon beleestem.”
„Bella… ezt bárki észreveheti. És ő is beléd zúgott… megőrül érted. Le nem venné a szemét rólad. Nagyon magának akar… ha nem róla lenne szó – igazán szexinek tartanám.”
Felnevettem.
„Úgy gondolod?”
„Hát nem mondta neked?”
„Nos… nem igazán mondta.”
„És te mondtad neki?”
„Nem igazán…” – vontam meg a vállam bocsánatkérően.
„Bella.. valamelyikőtöknek meg kell tennie az első épést, különben nem juttok sehová.”
Mi… mondjam meg neki, hogy mit érzek… ?
„Én csak attól tartok, hogy… elijesztem magamtól.”
„És honnan tudod, hogy ő nem ugyanígy érez?”
„Edward, amint megijed? Nem tudom elképzelni, hogy ő megijedne valamitől is…” – de ahogy ezt kimondtam, visszagondoltam rá, mint kis gyerekre… lehet, a félelem volt minden, amit ismert… a gondolattól összeszorult a szívem…
Rose pont úgy nézett rám, mint ahogy kisördögöm nézne rám – elbiggyesztett szájjal, szúrós szemekkel… jesszus – mindössze félinformációk állnak rendelkezésre – és mindjárt mindent tud.
„Nektek kettőtöknek le kellene ülnötök és beszélni egymással.”
„Hát eddig nem sokat beszélgettünk egymással…” – pirultam el. Más dolgunk volt. Nem verbális kommunikációt folytatunk… és az rendben volt… nos nagyon is rendben… még jobban elpirultam.
Rose rám vigyorgott.
„Akkor szex volt! Na, ha az rendben van, az  már fél győzelem. Na. Veszek valami kínai kaját. Kész vagy az utazásra?”
„Leszek – nem kell indulnunk csak pár óra múlva.”
„Nem – este nyolckor találkozunk.”
Ezzel megfogta a kabátját és elment, még az ajtót is elfelejtette becsukni… Oh, Rose! Becsaptam mögötte az ajtót és bevonultam a szobámba, a szavain töprengve. Edward tart a saját érzéseitől, attól, amit irántam érez…? Érzett irántam valamikor is valamit? Nagyon lelkesnek tűnt… azt mondta, az övé vagyok – de ez csak a nekem-birtokolni kell-és fogok-mindent-most  része Edwardnak – kontroll-mániás a túlfogyasztó személyiségének … biztosan. És tudatosult bennem, hogy amíg odaleszek, át kell gondolnom minden beszélgetésünket újra, hátha rábukkanok árulkodó részletekre.
Nekem is hiányozni fogsz… jobban, mint gondolnád…
Teljesen elbűvöltél…
Hmmm… talán. Megráztam a fejem… Nem akarok erre gondolni most.
Töltőre dugtam a Blackberryt, így nem volt nálam egész délután. Óvatosan fogtam kézbe… nincs üzenet… egy sem. Újból ellenőriztem. Nem, tényleg nincs. Oh… úgyszólván csalódottnak éreztem magam. Bekapcsoltam a nagy gépet. Semmi… ez sem különbözik… ugyanaz az e-mail cím, Bella – kisördögöm megforgatta a szemét… és most először értettem meg, miért akart elfenekelni Edward engem, amikor ugyanezt csináltam. Oké. Nos… én fogok neki e-mailt írni.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Interjúk
Dátum: 2009. június 1 18:49
Címzett: Edward Cullen
Kedves Uram,
Az interjúim rendben lezajlottak a mai napon.
Gondoltam, talán érdekli.
Milyen volt az Ön napja?
Bella

Ültem és bámultam a képernyőt. Edward általában azonnal válaszolt.
Vártam… csak vártam.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Az én napom
Dátum: 2009. június 1. 19:03
Címzett: Isabella Swan
Kedves Miss Swan,

Bármit tesz, az érdekel engem, ön a legelbűvölőbb nő, akit ismerek.
Örülök, hogy az interjúi rendben zajlottak.
A délelőttöm várakozáson felüli volt.
A délutánom összehasonlíthatatlanul unalmasabb volt.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Remek délelőtt
Dátum: 2009. június 1 19:05
Címzett: Edward Cullen

Kedves Uram,
A délelőtt szerintem is irányadó volt, dacára annak, hogy olyan furcsa módon viselkedett velem a kifogástalan asztali szex után.
Ne gondolja, hogy nem vettem észre. Köszönöm a reggelit. Vagy inkább köszönöm Mrs Cope-nak.
Kérdezni szeretnék valamit róla öntől – anélkül, hogy újra kiakadna rajtam.
Bella

Ujjam a küldés gomb felett lebegett… holnap ilyenkorra  a kontinens másik oldalán leszek…

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Publikálás és te?
Dátum: 2009. június 1 19:10
Címzett: Isabella Swan

Isabella,
A furcsa módon nem ige, és aki a kiadás területén akar dogozni, az nem használhatja ezt a szót.
Kifogástalan? Mihez hasonlítja, könyörgöm, mondja meg.
És mit kell megkérdeznie Mrs Cope-ról? Nyugtalan vagyok.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Mrs Cope
Dátum: 2009. június 1 19:17
Címzett: Edward Cullen
Kedves Uram,
A nyelv fejlődik és tovább halad. Mint egy organikus dolog. Nincs bezárva egy elefántcsonttoronyba, amiben drága művészi munkák lógnak, és Seattle fölé emelkedik, helikopter leszállóval a tetején. Kifogástalan – hasonlítva az egyéb együtt töltött időkhöz…amikor…mi is az ön kifejezése arra… basztunk. Habár a baszás meglehetősen kifogástalan volt, a szerény véleményem szerint – bár, és ezt ön nagyon jól tudja, elég kevés a gyakorlatom.
Mrs. Cope az ön egyik ex-sub-ja?
Bella

Ujjam megint a küld gomb felett lebegett… és megnyomtam.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Nyelvtan!
Dátum: 2009. június 1 19:22
Címzett: Isabella Swan
Mrs. Cope megbecsült alkalmazott. Soha nem volt vele semmiféle viszonyom az üzleti kapcsolaton kívül. Nem alkalmazok senkit, akivel szexuális kapcsolatba kerültem. Meglepett, hogy egyáltalán eszedbe jutott ilyen. Az egyetlen személy, akivel kivételt tennék ez alól a szabály alól, te lennél – mert egy okos nő vagy, kiváló tárgyalási adottságokkal. Habár, ha továbbra is ilyen módon használod a szavakat, lehet, meg kell fontolnom, hogy tényleg megtegyem-e.
Nagyon örülök, hogy nincs nagy gyakorlatod. És ez a gyakorlat korlátozott is marad – csak nekem szól. A kifogástalant bóknak veszem – bár veled soha nem lehetek biztos, hogyan is érted, vagy az iróniára való hajlamod a legjobbat hozta-e ki belőled – mint általában.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Nincs az a pénz
Dátum: 2009. június 1 19:27
Címzett: Edward Cullen
Kedves Mr. Cullen
Azt gondolom, már kifejtettem fenntartásaimat az ön cégénél végzett munkával kapcsolatban. Az álláspontom nem változott, nem változik és nem fog megváltozni… soha..
És most el kell hagynom önt, mert Rose visszaérkezett az ennivalóval.
Az iróniára való hajlamom és én jó éjszakát kívánunk önnek. Jelentkezem, ha Floridába érek.
Bella

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Még ha én fizetek akkor sem?
Dátum: 2009. június 1 19:29
Címzett: Isabella Swan
Jó éjt Isabella.
Biztonságos repülést.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

---

Rose hirtelen lefékezett a kihalt Seatac terminál előtt. Áthajolt és megölelt.
„Érezd jól magad Barbadoson Rose. Legyen gyönyörű nyaralásod.”
„Találkozunk, ha visszajöttem. Ne hagyd hogy a jó öreg pénzeszsák kizsákmányoljon.”
„Nem fogom.”
Elindultam a becsekkoló pulthoz, beálltam a sorba és vártam, a kézipoggyászomat fogva.
Nem bosszantottam magam bőrönddel – csak egy kényelmes hátizsák volt nálam ami még Newtonéktól kaptam a múlt születésnapomra, abban a reményben, hogy el tudnak vinni kempingezni. Elmosolyodtam az emlék hatására, és lecsíptem egy kóbor szálat a farmerom szegéséből.
„A jegyét, kérem” – a pultnál ülő unott fiatal férfi kinyújtotta a  kezét, anélkül, hogy rám nézett volna. Viszonozva az unottságát átnyújtottam a jegyemet és a jogosítványomat, mint igazolványt. Reméltem, hogy ablak mellé kerülök, ha egy mód van rá…
„Oké, Miss Swan. A jegyét felülírták. Első osztályon ül.”
„Mi?”
„Nos, asszonyom, kérem, fáradjon át az első osztályvárójába, és várakozzon ott…” Úgy néztem, felébredt, és úgy sugárzott rám a mosolya, mintha én lennék a Karácsonyi Tündér és a húsvéti Nyuszi egy személyben.
„Biztos valami hiba van…”
„Nem, nem” – ellenőrizte a számítógép képernyőjét újra.
„Isabella Swan – átsorolva” – vigyorgott rám – „Uh.”
Szúrós szemmel néztem rá… ő átadta  a beszálló kártyámat és én elvonultam, hogy kényelmetlenül érezzem magam az első osztály várójában.
Edward Cullen – a kontrollmániás – nem tud békén hagyni.

2011. július 1., péntek

Negyvenegyedik fejezet




Nagyon világos volt. Vakító, meleg, éles fény, ami elől megpróbáltam elrejtőzni… elbújni még pár pillanatra. El akartam rejtőzni… még pár percre… De a ragyogás túl erős volt, végül megadtam magam és felébredtem. Gyönyörű seattle-i reggel fogadott, a nap besütött a panoráma ablakokon, megtöltve ragyogással a szobát. Miért is nem engedtük le a redőnyöket múlt éjjel? Edward Cullen hatalmas ágyában voltam… de Edward Cullen hiányzott belőle.
Visszafeküdtem és kibámultam az ablakon Seattle fenséges városképére… mintha a felhők között lennénk… olyan érzés volt… valószínűtlen… fantáziavilágba illő – kastély a felhők között, elszakadva a földtől, biztonságban a való élettől - távol az elhanyagoltságtól, az éhezéstől és a kokainos, kurva anyáktól.
Megrázott a gondolat, hogy mit kellett átélnie apró gyerekként… és megértettem, miért van itt fent, elszigetelten, gyönyörű, tökéletes művészi dolgokkal körülvéve – nagyon távolra attól, ahonnan az élete indult… igazi küldetéstudat. Elkomorodtam, mert azt még nem magyarázza semmi, miért nem érinthetem meg.
Nagyon furcsa és találó volt egyben, hogy ugyanúgy éreztem magam én is – elsodródva a valóságtól – a fantáziált lakásában, fantasztikus szexben volt részem a fantáziámban létező barátommal… míg a valóságban nagyon különös megállapodásra törekszik… bár azt mondta, próbál többet adni – ez valójában mit jelenthet nála? Ez az amit szeretnék tisztázni, mind a magam, mind az ő fejében… hogy még mindig egy mérleg két oldalán állunk egymástól elkülönülve, vagy közeledünk egymáshoz.
Kimásztam az ágyból. Fáradtnak éreztem magam, vagy ha helyesebben határozzuk meg az állapotomat, alaposan elhasználtnak éreztem magam… nos ez a szextől lehet… Kisördögöm rosszallóan elbiggyesztette a száját. Szememet forgattam miatta, hálát érezve amiatt, hogy egy bizonyos viszkető tenyerű kontrollmániás nincs a szobában, és elhatároztam, hogy megkérdezem arról a bizonyos személyi trénerről… már ha aláírom a szerződést. Benső istennőm kissé elborzadt képpel bámult rám… Persze, hogy aláírod. Egyikőjükről sem tudomást véve, gyorsan kimentem a fürdőszobába, majd Edward keresésére indultam. Nem tartózkodott a kiállító teremben, de egy elegáns középkorú hölgy takarított a konyhában. A látvány megállított a nyomkövetésben. Rövid, szőke haja volt, kék szeme, egyszerű fehér szabott blúzt viselt, és tengerészkék szűk szoknyát. Felém fordult, melegen mosolygott rám.
„Jó reggelt, Miss Swan. Óhajt valamit reggelizni?”
Hangja kedves, de hivatalos volt… kábultan álltam. Ki ez a megnyerő nő Edward konyhájában? És rajtam csak egy póló, az is Edwardé… hirtelen kényszeredetté váltam, zavarban voltam, sőt meztelennek éreztem magam.
„Attól tartok, előnyben van velem szemben” – mondtam halkan, képtelenül arra, hogy elrejtsem a hangomból sejlő idegességet.
„Rettenetesen sajnálom, Miss Swan,  Mrs Cope vagyok, Mr Cullen házvezetőnője.”
Oh.
„Üdvözlöm” – birkóztam meg a helyzettel.
„Óhaj valamit reggelire, asszonyom?”
Asszonyom!
„Némi tea elég lesz, öhm, köszönöm… Nem tudja merre van Mr Cullen?”
„A dolgozószobájában, Miss Swan.”
„Köszönöm…”
Elmenekültem a dolgozószoba felé, egy kissé megalázottan. Miért alkalmaz csak szőke nőket Edward? Piszkos gondolat ütötte fel fejét – mindenki az alárendeltje volt? Nem akartam foglalkozni ezzel a csúf elképzeléssel. Tartózkodóan dugtam be a fejemet az ajtón. Edward éppen telefonált az ablak felé fordulva. Fekete nadrág és fehér ing volt rajta… haja még nedves a zuhanyozástól. Negatív gondolataim teljes mértékben elterelődtek.
„Még, ha a cég értéke emelkedik, akkor sem érdekel, Kate. Nem cipelünk holt terheket…   nem érdeklenek további gyenge kifogások… Mondd meg Marcusnak, hívjon fel, ezzel a szarral, vagy az egész csak elvesztegetett idő lesz...  Igen, mondd meg Embrynek, hogy a prototípus jónak néz ki, bár nem vagyok biztos a csatlakozóban… nem, csak mintha hiányozna valami… találkozni akarok vele ma délután, hogy megbeszéljük… igazából vele és a csapatával, gondolkodhatunk együtt… oké, kapcsolj vissza Angelához…”  - várt, közben kibámult az ablakon. Saját világának parancsolója… lebámul a kis emberekre a felhők között levő várából.
„Angela…”
Ahogy felnézett, észrevette, hogy az ajtóban állok. Gyönyörű arcát lassan szexi mosoly öntötte el, elaléltam és képtelen voltam megszólalni… kétségkívül ő a leggyönyörűbb férfi a földön, túl gyönyörű a lent levő apró emberekhez, túl gyönyörű hozzám… Nem, fintorgott rám benső istennőm… nem túl gyönyörű hozzám… egy kissé az enyém, legalábbis most. A gondolatba beleborzongtam, és irracionális kisebbrendűségem eloszlott.
Edward folytatta a telefonálást, de szemét nem vette le rólam.
„Töröljön minden ma délelőtti találkozót a mai programomból, de Bill hívjon fel. Kettőkor bent leszek. Délután Marcussal akarok beszélni, vagy talán holnap, és találjon időpontot, hogy minden nap találkozhassak Laurent-el…Mondja meg neki, hogy várjon…Oh… Nem, nem akarok Darfurnak publicitást… mondja meg Sam-nak, hogy oldja meg a dolgot… Nem… Milyen rendezvény?… Következő szombaton lesz?… tartsa.”
„Mikor jössz vissza Floridából?” – kérdezte tőlem lágyan.
„Pénteken.”
Edward visszatért a telefonhoz
„Nos, szükségem lesz még egy jegyre, magammal viszek valakit… Igen, Angela, pontosan ezt mondtam, viszek magammal valakit, Miss Isabella Swan lesz a partnerem… ennyi.” – és letette.
„Jó reggelt, Miss  Swan.”
„Mr Cullen” mosolyogtam szégyenlősen.
Megkerülte az íróasztalát és elém állt.  Éreztem tusolójának illatát… oh, nagyon jó, nagyon tiszta és frissen mosott, nagyon Edward illata volt. Gyengéden megsimította arcomat ujjaival.
„Nem akartalak felkelteni, olyan… békés voltál. Jól aludtál?”
„Nagyon jól kipihentem magam, köszönöm. Csak beköszönni jöttem… mielőtt elmegyek zuhanyozni.” – néztem fel rá. Lehajolt, gyengéden megcsókolt, és egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Nyaka köré fontam karjaimat, ujjaimmal beletúrtam még nedves hajába. Egész testemet testéhez szorítottam, és visszacsókoltam. Akartam őt. Lerohanásom meglepte, de egy pillanat múlva reagált, és halk morgással a keze a hajamba túrt, majd lesiklott a hátamon, megmarkolta pucér fenekemet, nyelve a számban kutatott…
Visszahúzódott, szemei csukva voltak…
„Nos, az alvás jót tett neked” – mormolta.
„Azt ajánlom, menj el zuhanyozni, különben itt fektetlek le  az asztalon… most.”
„Az asztalt választom” – suttogtam felelőtlenül, ahogy a vágy minden porcikámat felébresztve keresztülsöpört a testemen.
Egy pillanatig elképedve nézett rám.
„Igazán megjött a kedved a dolgokhoz. Kielégíthetetlenné vált, Miss Swan.”
„Csak hozzád van kedvem” - suttogtam.
Lenézett rám, szemei tágra nyíltak… elsötétültek, közben kezei gyengéden gyúrták a hátsó felemet.
„A francba, igen… csak hozzám” – modult fel hirtelen és egy gyors mozdulattal minden tervet, minden papírt lekotort az asztaláról, felkarolt és az asztalra felfektetett, úgyhogy a fejem majdnem lelógott.
„Akarod, hát megkapod, babám’ – dörmögte.
És csak bámultam, ahogy előkotort egy kondomot a nadrágzsebéből, miközben lehúzta a cipzárját… Mr Cserkész… Lassan felsodorta a kondomot lenyűgöző hosszúságú erekcióján miközben lebámult rám…
„Remélem készen állsz…” – lehelte érzéki mosollyal az arcán.
És egy pillanat alatt bennem volt… szorosan leszorítva a csuklóimat mellettem, mélyen belém nyomta magát. Felnyögtem… oh, igen…
„Jesszus, Bella… nagyon is készen állsz…” – suttogta hódolattal.
Csípője köré fontam a lábaimat tartottam magam azon az egyetlen módon, ahogy tudtam, ahogy ott állt és nézett le rám, zöld szemei ragyogtak… szenvedélyesen… birtoklóan, és elkezdett mozogni… igazán mozogni.. ez nem szerelmeskedés volt, hanem baszás – és ez tetszett nekem. Felnyögtem… nagyon vad volt, nagyon érzéki. Elfogadva személyiségemnek ezt az oldalát… kedvemet leltem Edward megszállottságának… szenvedélye felgyújtotta az enyémet is.
Könnyedén mozgott, kéjelgett bennem, élvezte a testemet… szája félig elnyílt, lélegzete felgyorsult. Csípőjét egyik oldalról másik oldalra mozgatta… az érzés tökéletes volt… oh, istenem… becsuktam a szemem… gyönyöröm fokozatosan épült … finoman, lassan… lépésről lépésre emelkedett. Felemelt egyre magasabbra, fel a felhők fölött levő kastélyba… oh, igen… lökései szakaszosan erősödtek. Hangosan felnyögtem… minden porcikám érezte… őt. Élveztem minden lökést, minden nyomást, ami betöltött. Ritmusa felgyorsult, gyorsabban, keményebben hatolt belém… egész testem az ő ritmusára mozgott és lábaim reszkettek, egész bensőm remegett… egyre gyorsabban.
„Gyerünk bébi… add nekem” – hízelgett összeszorított foggal – hangjából sütött a heves vágy – és elélveztem, hangosan felkiáltottam a szenvedélytől… mintha megérintettem volna a napot és elégtem… összeomlottam körülötte, leestem… vissza egy lélegzetelállítóan ragyogó csúcsára a földnek. Edward teljesen belém nyomta magát és megállt… abban a pillanatban, ahogy ő is elélvezett… kezeimet széttárta a csuklómnál fogva… majd finoman, szó nélkül rám borult.
Wow… ez váratlan volt… lassan visszatértem a földre.
„Mi a fenét művelsz velem…?” – lehelte és orrát a nyakamba fúrta.
„Teljesen megszédítesz Bella. Valami erős mágikus hálót szősz körém.”
Elengedte a csuklómat és beletúrtam a hajába és összeszorítottam a lábaimat, ahogy lecsillapodott a testem.
„Én vagyok a megszédített” – suttogtam.
Felemelkedett és lebámult rám… arcán zavar tükröződött… sőt, riadtnak. Arcomat kezei közé fogva rögzítette fejemet.
„Enyém. Vagy.” – mondta nyomatékosan, minden szót külön megnyomva.
„Érted?” – nagyon elszánt volt, nagyon szenvedélyes – egy fanatikus… és kérésének ereje teljesen váratlan… nagyon lefegyverző. Kíváncsi lettem, miért érezhet így?
„Igen, a tiéd” – suttogtam, elmerülve szenvedélyében.
„Biztos, hogy el kell menned Floridába?”
Bólintottam… lassan. És abban a pillanatban láttam, hogy arca megváltozik… bezárul. Olyan hirtelen húzta ki magát belőlem hogy összerándultam.
„Fájsz?” - kérdezte felém hajolva.
„Egy kicsit” – ismertem be.
„Szeretem, ha fájsz” – parázslottak fel szemei .
„Emlékeztet arra, hogy ott voltam… és csak én” – majd megragadta az államat és egyáltalán nem gyengéden megcsókolt, aztán felállt és kinyújtotta a kezét, segített nekem is felállni. Lenéztem a fénylő csomagocskára mellettem.
„Mindig felkészülve” – mormoltam.
Tanácstalanul nézett rám, ahogy felhúzta a sliccét. Felvettem az üres csomagot.
„Az ember remél, Isabella, sőt álmodozik… és az álmok néha valósággá válnak.”
Nagyon furcsa volt ez tőle… szemei lángoltak felém, és egyáltalán nem értettem.
Szeretkezésünk utáni lelkesedésem lassan kihunyt. Mi a baja?
„Szóval, az hogy az asztalodon… erről álmodoztál?” – kérdeztem szárazan, próbáltam humorizálni, hogy felvidítsam a hangulatunkat. Varázsosan rám mosolygott, de ez nem tükröződött a szemében… és egyből tudtam, nem ez volt az első alkalom, hogy az asztalát ilyen célra használta… és a gondolat… nem volt kellemes, kényelmetlenül megvonaglottam, a lelkesedés teljesen elhalt.
„Nos… azt hiszem jobb, ha megyek és lezuhanyozok” – álltam fel és mentem el mellette. Összeráncolta a homlokát és beletúrt a hajába.
„Van még néhány elintézetlen telefonom. Csatlakozom hozzád a reggelinél, ha végzel a zuhanyozással. Azt hiszem, Mrs Cope kimosta a tegnapi ruháidat. A gardróbban vannak.”
Mi? Mikor a pokolban csinálta? Jézusom, hallhatott bennünket… ? Elpirultam.
„Köszönöm” – motyogtam.
„Nagyon szívesen” – válaszolt automatikusan, de él volt a hangjában. Azt nem fogom megköszönni, hogy megbasztál… habár… nagyon…
„Mi van?”  - kérdezte, és észrevettem, hogy ráncolom a szemöldökömet.
„Mi a baj?”- kérdeztem lágyan.
„Mire gondolsz?”
„Nos… furább vagy, mint amilyen általában szoktál lenni.”
„Furcsának találsz?” – próbált meg elnyomni egy mosolyt.
Elpirultam.
„Néha.”
Tűnődően nézett rám egy pillanatig.
„Mint mindig, most is meglepett, Miss Swan.”
„Megleptem? Mivel?”
„Nos, mondjuk csak úgy hogy váratlan megfogalmazás volt.”
„Az volt a szándékom, hogy örömet szerezzek önnek,  Mr Cullen” – idéztem vissza szavait  és félrehajtottam  a fejemet, ahogy ő szokta.
„És örömet is szereztél” – mondta lágyan… de látszott, hogy kínosan érzi magát.
„Azt hittem, zuhanyozni indulsz.”
Oh… elküldött.
„Igen… ööö… pár perc múlva találkozunk.”
Kirohantam az irodájából, teljesen elképedten a viselkedésétől. Tanácstalannak látszott… Miért? Meg kellett állapítanom, hogy a hogy a testi tapasztalataim haladnak, az nagyon kielégítő… de az érzelmiek – nos, idegesítenek a reakciói… olyan gazdag volt ez az egész érzelmileg, mint amilyen tápláló a vattacukor… édes és ragadós, de semmilyen – és rosszat tesz a fogaimnak.
Mrs Cope még a konyhában volt.
„Kér egy teát most, Miss Swan?”
„Először lezuhanyozom, köszönöm” – mormoltam és vöröslő arcommal gyorsan kiiszkoltam a nappaliból.
A zuhanyzóban megpróbáltam kitalálni, mi lehet Edwarddal. Olyan ez, mint egy társasjáték… mint a  Monopoly. Merjek kockáztatni? Vagy egyenesen börtönbe kerülök, ahonnan nincs menekvés. Ő a legbonyolultabb teremtmény, akit ismerek, és nem tudom követni mindig változó hangulatát. Úgy tűnt, rendben van, amikor bementem az irodájába… dugtunk… és azután nem volt… Nem, sehogy nem értem. Kisördögömre néztem… hátratett kézzel fütyörészett, és mindenhova nézett, csak rám nem… neki sem volt fogalma… benső istennőm még mindig a dugás utáni lelkesedés hamvadó fényében sütkérezett.  Nem – mindhárman homályban tapogatóztunk.
Megtöröltem hajamat, megfésültem Edward egyetlen hajápoló kellékével, és kontyba tekertem. A gardróbban Rose ruhája valóban kimosottan, kivasaltan lógott… Mrs Cope egy csodalény… és ott volt a csipkebugyim és melltartóm is. Nos, legalább visszaadta őket. Belebújtam Rose cipőjébe, megigazítottam a ruhámat, mély levegőt vetem és kimentem a nappaliba.
Edward még mindig nem volt sehol. Mrs Cope az éléskamrát ellenőrizte.
„Teát, Miss Swan?” – kérdezte kedvesen.
„Kérek” – mosolyogtam tartózkodóan. Egy kicsit magabiztosabbnak éreztem magam így felöltözve.
„Kér valamit enni?”
„Nem, köszönöm.”
„Persze, hogy eszel valamit” – csattant fel Edward, aki hirtelen termett mellém, és haragosan nézett rám.
„Szereti a palacsintát, a sonkát és a tojást, Mrs C.”
„Igen, Mr Cullen. Ön mit óhajt, uram?”
„Omlettet kérek és némi gyümölcsöt.” – közben le sem vette a szemét rólam. Arca kifürkészhetetlen volt.
„Leülni.” – parancsolta, az egyik bárszékre mutatva.
Tettem, amit mondott. Edward mellém ült, Mrs Cope elfoglalta magát a reggeli készítésével. A mindenit, nyugtalanító volt , hogy valaki más is hallhat…
„Megvetted a repülőjegyet?”
„Nem, majd ha hazaérek, megveszem interneten.”
Könyökét az asztalra tette, állát dörzsölte.
„Van rá pénzed?”
Oh, ne…
„Igen” – mondtam áltürelemmel, mintha egy kisgyerekkel beszélnék.
Szigorúan felhúzta a szemöldökét. Francba.
„Igen, van, köszönöm” – helyesbítettem gyorsan.
„Van egy repülőm… nincs dolga három napig… rendelkezésedre áll.”
Tátott szájjal bámultam rá. Naná, hogy van repülője… és ellenálltam testem természetes reakciójának, hogy a szememet forgassam. Nevetni akartam. De nem tettem, nem tudtam megállapítani, milyen hangulatban van.
„Már éppen eléggé igénybe vettük a céged repülőflottáját. Nem akarom újra…”
„Az én cégem, az én gépem.” 
Ez sértődötten hangzott… Óh, a fiúk és az ő játékaik.
„Köszönöm az ajánlatot. De boldogabb lennék menetrend szerinti járattal.”
Úgy nézett, mint aki tovább akar vitatkozni, de aztán nem folytatta.
„Ahogy óhajtod” – mondta.
„Akarsz még készülni az állásinterjúra?”
„Nem.”
„Jó… és még mindig nem mondod meg nekem, hogy melyik kiadókhoz mész?”
„Nem.”
Kissé elmosolyodott… végre.
„Vannak lehetőségeim, Miss Swan.”
„Teljesen tisztában vagyok vele Mr Cullen. Lenyomoztatja a telefonomat?” – húztam fel a szemöldökömet.
„Igazából elég elfoglalt leszek ma délután… azt hiszem, mást bízok meg ezzel.” – vigyorgott rám. Tréfál?
„Nos, ha van valaki erre a feladatra, nyilvánvaló, hogy túl sok az alkalmazottad.”
„Küldök egy e-mailt a HE vezetőének és megkérem, hogy nézzen utána a létszámnak.” – ajkai megremegtek az elrejtett mosolytól.
Oh, hála az Úrnak, visszatért a humorérzéke.
Mrs Cope felszolgálta a reggelinket. Néhány percig csendben ettünk.
Miután mindent eltakarított, Mrs Cope diszkréten otthagyott bennünket és kivonult a nappaliból.
Felpillantottam Edwardra.
„Mi van, Isabella?”
„Tudod, még mindig nem mondtad el, miért nem szereted, ha hozzád érnek.”
Edward elsápadt, én meg hirtelen elszégyelltem magam a kérdés miatt.
„Többet mondtam neked, mint eddig bárki másnak” – mondta csendesen, egykedvűen nézve rám.
És hirtelen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy soha nem bízott senkiben… egy igaz barátja sincs? Talán Mrs Robinsonnak elmondta… meg akartam kérdezni tőle… de nem tudtam – nem lehettem ennyire támadóan kíváncsi. Megráztam a fejem a felismeréstől… tényleg magányos.
„Gondolkodsz a szerződésünkről amíg távol leszel?” – kérdezte lágyan.
„Igen.”
„Hiányozni fogok?”
Rábámultam.
„Igen” – válaszoltam őszintén. Hogy jelenthet ilyen sokat számomra ennyire rövid idő alatt? Beférkőzött a bőröm alá… szó szerint…
Elmosolyodott… és szemei felragyogtak.
„Nekem  is hiányozni fogsz… jobban, mit amennyire gondolnád” – lehelte.
És a szívem megmelegedett a szavaitól… tényleg megpróbálja… nagyon. Gyengéden megcirógatta az arcomat, lehajolt és lágyan megcsókolt.