Századik fejezet (Második történet tizenharmadik fejezet)

Felébredtem, mielőtt még az ébresztő megszólalt volna. Edward, mint a borostyán fonódott körém, feje a mellkasomon, karja a derekam körül, lába pedig az enyéim között volt – és az én oldalamon feküdt. Mindig így van – mármint ha én ébredek fel előbb. Ha előző éjjel összevesztünk, mindig így aludt el, rám csavarodva, és egyben felizgatva... és összezavarva engem. Oh, Fiftym. Bizonyos dolgokban nagyon is hiányt szenvedett. Ki gondolta volna? A már ismert kép merült fel bennem, a piszkos Edward, amikor még szerencsétlen kisfiú volt. Finoman megcirógattam a haját, mosolyogtam, ahogy a komorságom elmúlt. A haja most rövidebb volt. Mocorgott, és hamarosan álmos, de tiszta és fényes szemek találkoztak az enyéimmel. Párszor még pislogott, mielőtt teljesen felébredt volna.

„Helló” - suttogta és mosolygott.

„Helló” - ragyogtam vissza rá. Szerettem erre a mosolyra kelni.

Fészkelődött a melleimen, és elismerően morgott mély torokhangján. Keze elindult lefelé a derekamról és lesiklott a hálóingem hideg selymén.

Edward zuhanyozni készült. Tökéletes. Egy hajszálat sem változtatnék meg rajta... nos, talán csak akkor, ha az túl hosszúra nő meg.

Kezeim a fejem mögé tettem.

„Élvezi a látványt, Mrs Cullen?” - emelte cinikus magasságokba a szemöldökeit Edward.

„Tökéletes egy látvány, Mr Cullen.”

Vigyorogva rám dobta a pizsamáját, majdnem az arcomba, de még időben sikerült elkapnom, nevetve, mint egy kisiskolás. Egy csintalan mosollyal lerántotta rólam a paplant, feltérdelt az ágyra és a bokáimnál fogva megragadott és magához húzott úgy, hogy a hálóingem felvándorolt. Sikítottam, ő pedig végigszagolgatott az orrával, helyenként megpuszilva a térdemen, a combjaimon... oh... Edward!

„Jó reggelt, Mrs Cullen” - üdvözölt Mrs Cope. Elpirultam, ahogy eszembe jutott a tegnap esti randevúja Taylorral.

„Jó reggelt” - mormoltam, ahogy átadott egy csésze teát. Reménykedtem, hogy nem nagyon gondolkodik a pirulásomon. A reggeliző két személyre volt tálalva, én pedig felmásztam a bárszékre, kívánatos férjem mellé, aki egyszerűen sugárzott; frissen zuhanyozott, a haja még nedves volt, fehér inget, és a szürke nyakkendőjét vette fel... a kedvencemet. Kellemes emlékek fűződtek ahhoz a nyakkendőhöz.

„Hogy érzi magát, Mrs Cullen?” - kérdezte gyengéden, meleg pillantást vetve rám.

„Szerintem tudja, Mr Cullen” - néztem rá a lesütött szempilláim alól.

Rám mosolygott.

„Egyél” - parancsolta. „Tegnap nem ettél.”

Oh, a főnökösködő Fifty!

„Azért nem, mert egy seggfej voltál.”

Mrs Cope beleejtett valamit a mosogatóba, aminek a zajától ijedten ugrottam fel. Edwardot hidegen hagyta a zaj. Nem foglalkozva Mrs Cope-val, egykedvűen nézett rám.

„Seggfej vagy sem. Egyél” - a hangja komoly volt. Nem lehetett vele ellenkezni.

„Rendben! Már veszem is fel a kanalat, és eszem a pelyhet” - suttogtam, mint az engedelmes tinédzser. A görög joghurt után nyúltam és néhány kanállal raktam a pehelyre, ezt megfejelve némi áfonyával. Mrs Cope-ra lestem, aki elkapta a pillantásom. Rámosolyogtam, ő pedig egy meleg mosollyal válaszolt. A joghurtot kifejezetten nekem szerezte – a nászutunkon ez volt a választott reggelim. Nekiláttam az evésnek. Elképesztően éhes voltam – a fenébe, ha csak távol tudná tartani a kezeit tőlem, biztos, hogy nem lennék ennyire éhes. Kisördögöm szkeptikusan tekintett rám. Oké, oké – én sem tudtam távol tartani magam tőle. Rápillantottam. Hát lehet engem hibáztatni? Benső istennőm határozottan megrázta a fejét.

„A hét második felében valószínűleg New Yorkba kell mennem” - szakította meg Edward az álmodozásomat.

„Oh.”

„Egy egész estére. Azt akarom, hogy jöjj velem.”

Jaj ne...

„Edward, nincs annyi szabadnapom.”

Kérdőn nézett rám. Sóhajtottam.

„Tudom, hogy tiéd a cég, de már így is három hetet kivettem, Edward. Kérlek. Hogyan várhatod el tőlem, hogy foglalkozzam az üzleti ügyekkel, ha ott sem vagyok? Jól elleszek. „Gondolom, úgyis elviszed Taylort magaddal – de Stuart és Ryan itt lesznek.”

Megálltam, mert Edward vigyorgott rám.

„Mi van?” - csattantam fel.

„Semmi. Csak te” - mondta.

Rámeredtem. Nevetett rajtam? Majd egy gonosz gondolat jelent meg a fejemben.

„Mivel mész New Yorkba?” - kérdeztem halkan.

„A cég gépével, miért?” - húzta össze a szemöldökeit, kérdésem kizökkentette gondolatai sodrából.

„Csak tudni akartam, hogy Echo Charlie-val mész-e?” - a hangom csendes volt, a gerincemen hideg borzongás futott végig. Emlékeztem még a legutolsó alkalomra amikor a gépet vezette. A rosszullét hulláma kapott el, ahogy felidéztem az aggodalmas órákat, mikor a híreket vártam. Valószínűleg az volt életem legmélyebb pontja. Észrevettem, hogy Mrs Cope is megdermedt. Próbáltam kiverni a fejemből a gondolatot.

„Nem repülnék Echo Charlie-val New Yorkba. Nem való ilyen hosszú útra. Emellett, még két hétig a szerelőknél lesz.”

Oh... hála az égnek. Muszáj volt mosolyognom. Részben a megkönnyebbülés, de a tudat miatt  is, hogy Edward gondolatait az utóbbi pár héten nagyon is lekötötte az Echo Charlie-val történt eset.

„Nos, örülök, hogy már majdnem megjavították, de...” - megálltam. Megmondhatom, mennyire ideges leszek, ha újra repülni fog vele?

„Igen?” - kérdezte, befejezvén az omlettjét.

Megremegtem.

„Bella?” - kérdezte komorabban.

„Én csak... tudod. Legutóbb amikor repültél vele – azt hittem, azt hittük, hogy...” - nem tudtam befejezni a mondatot, Edward arckifejezése megenyhült.

„Figyelj” - felnyúlt, hogy a csuklója hátával megsimogassa az arcom.

„Az szabotázs volt.” Egy sötét gondolat futott át az arcán, és egy pillanatig arra gondoltam, vajon tudta-e ki volt a tettes.

„Nem tudnám elviselni, hogy elveszítselek” - suttogtam.

„Öt ember ki lett rúgva miatta, Bella. Nem fog újra megtörténni.”

„Öt?”

Bólintott, az arca komoly.

Szent tehén!

„Erről jut eszembe. Van egy pisztoly a fiókodban.”

Megállt, meglepődvén az elhangzottakhoz nem kapcsolódó megjegyzés miatt, vagy talán a vádló hangnem miatt, bár nem annak szántam.

„Laurené” - mondta végül, a szemei tágra nyíltak és óvatosak voltak.

„Fel van töltve.”

„Honnan tudod?” - a tekintete még inkább megfagyott.

„Tegnap ellenőriztem.”

Haragosan nézett rám.

„Nem tudom, hogy kéne éreznem magam amiatt, hogy fegyverekkel játszol. Remélem a biztosítót nem húztad meg.”

Ránéztem, egy pillanatra megdöbbenve.

„Edward, azon nincs biztonsági zár. Nem tudsz semmit a fegyverekről?”

A szemei elkerekedtek.

„Nos... nem.”

Taylor diszkréten köhögött az ajtóból. Edward bólintott az irányába.

„Mennünk kell” - mondta Edward. Felállt, zavarodottan, és felvette a szürke kabátját. Követtem a folyosóra. Lauren fegyvere volt nála. Meginogtam a hírtől... és egy pillanatra elmerengtem, vajon mi történt vele. Még mindig ott van – hol is? Valamerre keleten. New Hampshire? Nem emlékeztem.

„Jó reggelt Taylor” - mondta Edward.

„Jó reggelt Mr Cullen, Mrs Cullen” - bólintott mindkettőnk felé, de vigyázott, hogy ne nézzen a szemeimbe. Hálás voltam érte, ahogy eszembe jutott a kissé hiányos öltözékem amit viseltem,  amikor tegnap egymásba botlottunk.

„Csak gyorsan megmosom a fogaimat” - motyogtam. Edward mindig reggeli előtt mosott fogat. Nem értettem miért.

„Meg kéne kérned Taylort, hogy tanítson meg, hogyan kell lőni” - mondtam, ahogy lefelé mentünk a lifttel. Edward álmélkodva nézett le rám.

„Valóban?” - kérdezte szárazon.

„Igen.”

„Isabella, gyűlölöm a fegyvereket. Az apám annyi lőtt sérültet foltozott már össze – az ő fegyverellenes világképével nőttem fel. Legalább két fegyverellenes kezdeményezést támogatok csak itt, Washingtonban.”

„Oh. Taylor-nak van fegyvere?”

Edward ajkai keskeny vonallá zárultak.

„Néha.”

A liftajtó kinyílt, és a földszinten voltunk.

„Nem tetszik, ugye?” - kérdeztem, ahogy Edward kiterelt a liftből.

„Nem” - mondta összezárt ajkakkal. „Maradjunk annyiban, hogy Taylornak és nekem nagyon különböző nézeteink vannak a fegyvertartással kapcsolatban.”

Támadón néztem rá. Ebben a kérdésben Taylor mellett álltam.

Edward kinyitotta a hall ajtaját, én pedig az autó felé vettem az irányt. Mióta fény derült arra, hogy az Echo Charlie-val történt eset szabotázs volt, nem engedte, hogy egyedül vigyem az autót az SIP-be. Stuart kedvesen mosolygott, ahogy Edward és én beszálltunk az autóba.

„Kérlek” - átnyúltam, ás megfogtam Edward kezét.

„Kérlek, mit?”

„Tanulj meg lőni.”

Megforgatja a szemeit.

„Nem. Vége a társalgásnak, Isabella.”

És újra gyerek voltam, akit meg kellett szidni. Kinyitottam a számat, hogy valami csípős megjegyzéssel vágjak vissza, de úgy döntöttem, mégsem akarom a munkanapomat rossz kedvvel kezdeni. Inkább összekulcsoltam a kezeim, és észrevettem, hogy Taylor engem figyelt a visszapillantó tükörben. Elnézett, újra az útra fordította figyelmét, de finoman megrázta a fejét, nyilvánvalóan frusztráltan. Hmm... Edward néha őt is megőrjítette. A gondolat megmosolyogtatott, és megmentette a hangulatomat.

„Hol van Lauren?” - kérdeztem, ahogy Edward az ablakon bámult kifelé.

„Már mondtam. Connecticutban van a rokonaival” - nézett rám.

„Ellenőrizted? Elvégre hosszú haja van. Akár ő is vezethette a Dodge-ot.”

„Igen, ellenőriztem. Hamden-ben tanul, egy művészi iskolában. Ezen a héten kezdett.”

Jaj ne! Egy világ dőlt össze bennem.

„Beszéltél vele?” - kérdeztem, a vér kifutott a fejemből.

Edward felém fordult a hangszínem hallatán.

„Nem én. Banner” - mondta. Figyelmesen nézett rám, az arcomról próbálta leolvasni a gondolataimat.

„Értem” - suttogtam megkönnyebbülten.

„Mi az?”

„Semmi.”

Edward sóhajtott.

„Bella. Mi az?”

Megvontam a vállam, nem akartam bevallani az alaptalan féltékenységemet. Edward folytatta, „Továbbra is figyeltetem, hogy tudjam, a kontinensnek azon oldalán marad, ahol kell. Jobban van, Bella. Banner egy pszichológushoz is beíratta New Haven-ben, és az összes eredmény pozitív. Mindig is érdekelte a művészet, szóval...” - megállt, szemei még mindig az arcomat fürkészték. Ebben a pillanatban megsejtettem, hogy ő fizette a lány óráit. Tudni akartam? Megkérdezzem? Elvégre megengedhette magának – de miért érezte kötelességének? Sóhajtottam. Edward dolga... korántsem lehetett összehasonlítani Peter Paton szánalmas kísérleteivel, hogy megcsókoljon a biológia órák alatt. Edward a kezemért nyúlt.

„Ne rágódj ezen, Isabella” - mondta, és én viszonoztam a szorítását. Tudtam, hogy azt teszi, amit helyesnek vélt.

Taylor megállt az SIP mellett, Stuart pedig kiszállt, hogy ajtót nyisson nekem. Edward magához húzott, és gyorsan megcsókolt.

„Legyen egy szép napod” - suttogta.

„Neked is. És ha arra támadna kedved, hogy idegyere erőt fitogtatni, kérlek szólj előre, hogy fel tudjak készülni” - mosolyogtam rá kedvesen.

Edward vigyorgott.

„Megnézem, mit tehetek Mrs Cullen. Gondolj rám.”

Ránéztem.

„Mindig, Mr Cullen” - szégyenlősködtem, ő pedig újra vigyorgott. Jézusom, néha egyszerűen imádnivaló volt. Kimásztam az autóból és az épület felé vettem az irányt, Stuarttal a sarkamban.

Délelőtt folyamán az ülések közötti szünetben épp fel akartam hívni Rose-t, amikor megláttam, hogy Edward e-mailt küldött.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Hízelgés

Dátum: 2009 augusztus 25. 09:54

Címzett: Isabella Swan

Mrs Cullen, három bókot is kaptam az új frizurámra. Az, hogy bókokat kapjak a személyzettől, igen új dolog. Biztos az az őrült mosoly az oka, ami kiül az arcomra, amikor csak előző esténkre gondolok. Valóban egy csodálatos, tehetséges, gyönyörű nő vagy. És az enyém.

Edward Cullen

CEO

Cullen Enterprises Holdings Inc

Elolvadtam a levél olvasása alatt.

Feladó: Isabella Cullen

Tárgy: Próbálok koncentrálni

Dátum: 2009 augusztus 25. 10:48

Címzett: Edward Cullen

Mr Cullen, épp próbálok dolgozni és nem szeretném, ha a kellemes gondolatok elvonnák a figyelmemet. Itt az idő, hogy bevalljam, hogy édesapám haját rendszeresen vágtam? Nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen nagy becsbe kerülök miatta. És igen, a tiéd vagyok, te pedig, drága basáskodó férjem, aki nem hajlandó élni azon alkotmányos jogával, melynek második alpontja szerint jogában áll a fegyverviseléshez, az enyém. De ne aggódj, mert én megvédelek. Mindig.

Isabella Cullen

Felelős Szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Annie Oakley

Dátum: 2009 augusztus 25. 10:53

Címzett: Isabella Cullen

Mrs Cullen, örömmel tölt el, hogy beszélt a informatikai osztállyal és megváltoztatta a nevét. Tudván, hogy a mellettem alvó feleségem egyben a fegyverhordozóm is, nyugodtan fogok aludni éjszakánként.

Edward Cullen

CEO & Hoplofób

Cullen Enterprises Holdings Inc

Hoplofób? Az meg mi a fene?

Feladó: Isabella Cullen

Tárgy: Hosszú szavak

Dátum: 2009 augusztus 25. 10:58

Címzett: Edward Cullen

Mr Cullen, sikerült újra meghökkentenie nyelvészeti bátorságával. Meg úgy az általában vett bátorságával, és gondolom tudja, mire célzok.

Isabella Cullen

Felelős Szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Levegőt!

Dátum: 2009 augusztus 25. 11:01

Címzett: Isabella Cullen

Mrs Cullen, ön flörtöl velem?

Edward Cullen

Megdöbbent CEO

Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Cullen

Tárgy: Jobb szeretné ha...

Dátum: 2009 augusztus 25. 11:04

Címzett: Edward Cullen

Flörtöljek valaki mással?

Isabella Cullen

Felelős Szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Grrrr

Dátum: 2009 augusztus 25. 11:09

Címzett: Isabella Cullen

NEM!

Edward Cullen

Birtokolni vágyó CEO

Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Cullen

Tárgy: !

Dátum: 2009 augusztus 25. 11:14

Címzett: Edward Cullen

Csak nem morog rám? Mert az olyan izgató.

Isabella Cullen

Felelős Szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Vigyázat

Dátum: 2009 augusztus 25. 11:16

Címzett: Isabella Cullen

Flörtöl és játszik is velem, Mrs Cullen? A délután során lehet, hogy meglátogatom.

Edward Cullen

Priapikus CEO

Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Cullen

Tárgy: Jaj ne!

Dátum: 2009 augusztus 25. 11:20

Címzett: Edward Cullen

Viselkedem. Nem szeretném a főnököm főnökének a főnökét a nyakamon munka közben. Most hagyja, hadd haladjak a munkámmal. A  főnököm főnökének a főnöke még a végén kirúgat.

Isabella Cullen

Felelős Szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: &*%$&*&*

Dátum: 2009 augusztus 25. 11:23

Címzett: Isabella Cullen

Hidd el ha mondom, nagyon sok minden van, amit tenni szeretne most a fenekeddel. Kirúgni  akár azt, akár téged, nem az egyike ezeknek.

Edward Cullen

CEO

Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Cullen

Tárgy: Menj a fenébe!

Dátum: 2009 augusztus 25. 11:26

Címzett: Edward Cullen

Nincs véletlenül egy birodalma amit irányítania kell? Hagyjon nekem békét. Itt az ideje a következő találkozómnak. Gondoljon a fenekemre, én pedig az önére. ILY (szeretlek) x

Isabella Cullen

Most Már Nedves Felelős Szerkesztő, SIP

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Már most hiányzol

Dátum: 2009 augusztus 27. 04:32

Címzett: Isabella Cullen

Mrs Cullen, ma reggel elragadó volt. Viselkedjen, amíg távol vagyok. Szeretlek.

Edward Cullen

CEO

Cullen Enterprises Holdings Inc

Edward e-mailje várt rám, amikor csütörtök reggel megérkeztem a munkába. Már elindult rettegett üzleti  útjára New Yorkba, és ez lesz az első éjszaka az esküvőnk óta, amit külön fogunk tölteni. Szándékomban állt meginni egy-két pohár koktélt Rose-sal, hogy az segítsen  majd elaludni. Rögtön visszaírtam, bár tudtam, hogy Edward még mindig repült.

Feladó: Isabella Cullen

Tárgy: Viselkedj te!

Dátum: 2009 augusztus 27. 09:23

Címzett: Edward Cullen

Szólj, ha leszálltál – addig aggódni fogok amíg nem szólsz. És viselkedni fogok. Elvégre milyen bajba kerülhetek Rose-sal?

Isabella Cullen

Felelős Szerkesztő, SIP

Elküldtem a levelet, és megittam a tejeskávémat, amit Hannának köszönhettem. Ki gondolta volna, hogy egyszer rászokok a kávéra? Annak ellenére, hogy ma este Rose-sal találkozom, úgy éreztem, mintha egy lényeges részem hiányozna. Ez a rész most éppen Amerika levegőjét szelte át, úton New York felé. Nem hittem volna, hogy attól, hogy Edward nincs itt, ilyen nyugtalan és izgatott leszek. Bizonyosan, később már nem fogom érezni ezt a hiányt és bizonytalanságot... vagy mégis? Nagyot sóhajtottam és folytattam a munkám.

Ebédidő környékén mániákusan néztem a gépem és a telefonom, üzenet után kutatván. Hol volt? Biztonságban leszállt? Hanna megkérdezte, hogy kérem-e az ebédem, de túlságosan is nyugtalan voltam és inkább elhessegetem. Tudtam, hogy semmi alapja nincs ennek, de tudni akartam, hogy rendben megérkezett. A telefonom megcsörrent, megugrottam ijedtemben.

“Bella Sw- Cullen” - vettem fel a telefont, újra belezavarodva a nevembe.

“Helló” - Edward lágy hangját hallottam, némi szórakozottsággal vegyítve. Elöntött a megkönnyebbülés.

“Helló” - válaszoltam, fültől fülig érő mosollyal. “Milyen volt az utad?”

“Hosszú. Mit csinálsz Rose-zal?”

Jaj ne.

“Elmegyünk, iszogatunk egy kicsit.”

Edward nem szólt semmit.

“Stuart és az új lány – Jones – is jönnek, hogy vigyázzanak ránk” - próbálkoztam, hogy kiengeszteljem.

“Azt hittem, Rose a lakásra megy.”

“Jön is majd, egy gyors ital után” - kérlek, engedj ki!

Edward keményen sóhajtott.

“Miért nem mondtad el?” - kérdezte halkan. Túl halkan.

Elméletben megrugdostam magam.

“Edward, nem lesz semmi baj. Itt van Ryan, Stuart és Jones is. Csak egy gyors ital.”

Edward eltökélten tartotta a csendet és tudtam, hogy nem örült.

“Csak háromszor láttam Rose-t azóta, hogy találkoztunk. Kérlek. Ő a legjobb barátom.”

“Bella, nem akarlak távol tartani a barátaidtól. Csak azt hittem, hogy a lakásban találkoztok.”

“Oké” - nyugodtam bele. “Bent maradunk.”

“Csak amíg az az elmebeteg szabadon mászkál. Kérlek.”

“Már mondtam, hogy oké” - suttogtam elkeseredetten, szemeimet forgatva.

Edward halkan fújtatott a telefonba.

“Mindig tudom mikor forgatod rám a szemeidet.”

Haragosan meredtem a kagylóra.

“Nézd, sajnálom. Nem akartalak felizgatni. Szólok Rose-nak.”

“Jó” - sóhajtotta, és hallottam, hogy megkönnyebbült. Igazán rongyul éreztem magam amiért képes voltam aggódni miatta.

“Hol vagy?”

“A JFK leszállópályáján.”

“Oh, szóval csak most szálltál le?”

“Igen. Azt kérted, hívjalak, amint leszálltam.”

Mosolyogtam. Kisördögöm rám bámult – Látod? Azt teszi, amit mondott, hogy tenni fog.

“Nos, Mr Cullen, örülök, hogy legalább egyikünk akkurátus.”

Nevetett.

“Mrs Cullen, a tehetsége, hogy eltúlozza a dolgokat, nem ismer határokat. Mit fogok tenni veled?”

“Biztos vagyok benne, hogy valami ötletes dologgal fogsz előállni. Ahogy szoktad.”

“Flörtölsz velem?”

“Igen.”

Éreztem, hogy vigyorog.

“Mennem kell. Bella, tégy úgy, ahogy mondtam, kérlek. A biztonságiak tudják mit csinálnak.”

“Igen Edward, úgy teszek” - megint felbosszantott – de ha egyszer vettem az adást!

“Holnap este találkozunk. Később hívlak.”

“Hogy ellenőrizz?”

“Igen.”

“Oh Edward!” - szidtam le.

“Au revoir, Mrs Cullen.”

“Au revoir, Edward. Szeretlek.”

Felszisszent.

“És én téged, Bella.”

Egyikünk se tette le.

“Tedd le, Edward” - suttogtam.

“Te kis parancsolgató!”

“A te kis parancsolgatód.”

“Az enyém” - sóhajtotta. “Tedd amit mondok. Tedd le.”

“Igenis, uram.”

Letettem és hülyén vigyorogtam a telefonra.

Pár pillanattal később egy e-mail érkezett.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Viszkető tenyerek

Dátum: 2009 augusztus 27. 13:42 EST

Címzett: Isabella Cullen

Mrs Cullen, mint mindig, most is szórakoztató volt a telefonban. Komolyan gondolom. Tégy, ahogy mondtam. Tudnom kell, hogy biztonságban vagy. Szeretlek.

Edward Cullen

CEO

Cullen Enterprises Holdings Inc

Őszintén szólva, ő a parancsolgató. De egyetlen hívás és az aggodalmam elszállt. Rendben megérkezett és engem zargatott, ahogy szokta. Röviden megöleltem magam. Egek, szerettem az uram. Hanna kopogott az ajtómon, megzavarva eddigi gondolataimban, és egy puffanással visszaérkeztem az irodámba.

Rose fantasztikusan nézett ki. Szűk fehér farmerjában és piros trikójában készen állt bevenni a várost. Élénken magyarázott Claire-nek a recepción, amikor megérkeztem.

“Bella!” - kiáltott fel és ölelt meg Rose módra. Majd megállított kartávolságra.

“Csak nem úgy nézel ki, mint a nagykutya felesége?” - mondta. “Ki gondolta volna, kis Bella Swan? Olyan... kifinomultnak tűnsz!” - vigyorgott rám. Elpirultam és megforgattam a szemeimet. Halvány krémszínű ingruhát viseltem kék övvel és azonos színű papucscipővel.

“Jó látni téged, Rose” - öleltem vissza.

“Szóval, hova megyünk?”

“Edward azt akarja, hogy visszamenjünk a lakásba.”

“Ó, tényleg? Nem osonhatunk be a Zig Zag Café-ba gyorsan meginni egy koktélt? Foglaltam asztalt is.”

Kinyitottam a számat, hogy ellenkezzem.

“Kérlek?” - nyafogta és elbiggyesztette a száját. Biztos Alice-tól vette át – eddig még nem biggyesztgette az ajkait. Én is szerettem volna egy koktélt a Zig Zag-ben. Múltkor is olyan jól szórakoztunk ott, és közel van Rose lakásához...

Felemeltem a mutatóujjam.

“Egy.”

Vigyorgott.

“Egy” - egyezett bele felragyogva. Belém karolt és elindultunk az autó felé, ami a járda mellett állt, Stuarttal a kormánynál. Miss Samantha Jones követett minket. Ő volt az új tagja a biztonsági csoportnak – egy magas afro-amerikai, olyan nem-ismerem-a-tréfát hozzáállással.

Még szoknom kellett őt, talán a hidegsége és a túlzott professzionalizmusa miatt. Csakúgy, mint a többieket, őt is Taylor választotta ki. Stuarthoz hasonlóan öltözködött, sötét, komor nadrágkosztümöt viselt.

“Stuart, elvinne minket a Zig Zag-be, kérem?”

Stuart felém fordult, láttam rajta, hogy mondani akart valamit. Nyilvánvalóan parancsokat kapott. Hezitált.

“A Zig Zag Café. Csak egy pohárral iszunk.”

Rásandítottam Rose-ra, aki Stuartot bámulta. Szegény ember.

“Ahogy óhajtja, asszonyom.”

“Mr Cullen azt kérte, hogy menjen vissza a lakásba” - szólt bele Jones.

“Mr Cullen nincs itt” - förmedtem rá. “A Zig Zag-be, kérem.”

“Asszonyom” - felelte Stuart, sandán nézve Jonesra, aki bölcsen hallgatott. Rose úgy bámult rám, mint aki nem hisz se a szemének se a fülének. Elpirultam és megvontam a vállamat. Oké, kicsit öntudatosabb lettem, mint korábban. Rose elismerően bólintott, ahogy Stuart felvette a kora esti forgalom tempóját.

“Ugye tudod, hogy a biztonságiak számának növelése megőrjíti Esme-t és Alice-t” - jegyezte  meg Rose csak úgy mellékesen.

Mi? Néztem rá hülyén, megzavarodva.

“Nem tudtad?” - nézett vissza rám hitetlenkedve.

“Mit nem tudtam?”

“Minden Cullennek meg lett triplázva a biztonsági embere. Sőt, még annak is a többszöröse lett.”

“Tényleg?”

“Edward nem mondta el?”

Elpirultam.

“Nem” - de miért nem mondta el? “Tudod, hogy miért?”

“James Smith” - mondta Rose, magyarázatképp.

“Mi van James-szel? Azt hittem, ő csak Edwardra pályázik” - suttogtam. Fenébe – miért nem mondta el?

“Hétfő óta” - mondja Rose.

Múlt hétfő? Hmm... James-t vasárnap azonosítottuk. De miért az összes Cullen? Megremegtem. Mi történik?

“Honnan tudsz minderről?”

“Emmett.”

Hát persze.

“Edward nem mondott ebből az egészből semmit neked, ugye?”

Újra elkapott a pír.

“Nem.”

“Oh Bella, milyen idegesítő ez.”

Sóhajtottam. Mint mindig, Rose fején ütötte a szöget – a szokásos, pörölykalapácsos módján.

“Tudod miért?” - kérdeztem. Ha Edward nem mondja el, akkor Rose majd igen.

“Emmett azt mondta, hogy valami köze van ahhoz az információhoz, amit James Smith számítógépén találtak, amíg még az SIP-nél volt.”

Szent szar.

“Ne szórakozz.”

Éreztem, ahogy elöntött a méreg hulláma. Honnan tudott Rose minderről, mikor én semmit se tudtam?

Felpillantva azt láttam, hogy Stuart engem figyelt a visszapillantóban. Amint a piros zöldre váltott, újra elindultunk, a figyelme pedig visszatért az útra. Ujjamat a szám elé tettem, Rose megértően bólintott. Stuart valószínűleg tudta, én meg nem.

“Hogy van Emmett?” - kérdeztem. Rose hülyén vigyorgott, elmondott mindent, amit tudnom kellett, én meg visszavigyorogtam rá.

Stuart ráfordult a Zig Zag Café felé vezető útra, majd amint megálltunk, Jones kinyitotta az ajtómat. Kiszálltam, Rose pedig utánam kászálódott. Egymásba karolva sétáltunk, Jones szorosan mögöttünk, haragos arccal. Oh, a mindenit – csak egy ital. Stuart elindult, hogy parkolót keressen.

“Szóval Emmett honnan ismeri Tanya-t?” - kérdeztem, a második cosmopolitan-omból kortyolva. A bár meghitt és otthonos volt, nem akartam elmenni. Rose és én nem álltunk le a locsogással. Egész elfelejtettem, mennyire szerettem együtt lógni vele. Annyira felszabadító, nyugtató érzés volt élvezni Rose társaságát. Azon filóztam, írjak-e Edwardnak, végül elvetettem az ötletet. Csak felidegesítené magát, és hazaküldene, mint egy megtévedt gyereket.

“Ne is említsd azt a kurvát!” - hadarta Rose.

Nem tehettem róla, Rose megjegyzése nevetésre késztetett.

“Mi olyan vicces, Swan?” - csattant fel Rose, nem komolyan.

“Én is így érzek.”

“Tényleg?”

“Igen. Egészen rámászott Edwardra.”

“Ráhajtott Emmett-re is” - duzzogott Rose.

“Ne!” - kiáltottam fel.

Bólintott, és haragosan összepréselte ajkait Rosalie Hale módon.

“Nem tartott sokáig. Azt hiszem, tavaly történt. Az a nő egy szociális törtetőgép. Nem csoda, hogy rávetette magát Edwardra.”

“Edward foglalt. Megmondtam neki, hogy hagyja őt békén, vagy ki van rúgva.”

Rose megint rám meredt, döbbenten. Büszkén bólintottam, ő pedig emelte poharát rám, lenyűgözve és sugározva.

“Mrs Isabella Cullen! Csak így tovább!”

Koccintottunk.

“Emmett-nek van fegyvere?”

“Nem. Nagyon fegyverellenes” - Rose megkevergette a harmadik italát.

“Edward is. Azt hiszem, ez Carlisle hatása” - mondtam.

Kicsit becsípve éreztem magam.

“Carlisle jó ember” - mondta Rose.

“Azt akarta, hogy kössünk házassági szerződést” - suttogtam szomorúan.

“Oh, Bella” - átnyúlt, hogy megfogja a kezemet. “Csak a fia miatt aggódott. Mint mindketten tudjuk, a homlokodra van tetoválva, hogy az aranyra buksz” - rám mosolygott, én meg kinyújtottam rá a nyelvemet.

“Nőj fel, Mrs Cullen” - mondta vigyorogva. Úgy hangzott, mint Edward. “Te is ezt fogod tenni egy nap a fiadért.”

“A fiamért?” - pislogtam rá. Még csak meg se fordult a fejemben, hogy a gyerekeim gazdagok lesznek. Szent szar... nem fognak semmiben hiányt szenvedni. De tényleg... semmiben. Ezt jobban át kellett gondolni – de nem most. Stuart és Jones irányába pillantottam, akik a közelben ültek, minket és a tömeget figyelték, mindketten egy-egy pohár ásványvizet ittak.

“Szerinted együnk?” - kérdeztem.

“Nem. Szerintem igyunk még” - mondta Rose.

“Miért vagy ennyire ivós hangulatban?”

“Mert nem látlak eleget. Nem gondoltam volna, hogy feladod és hozzámész az első jöttmenthez, aki elcsavarja a fejedet” - duzzogott újra. “De tényleg, olyan gyorsasággal házasodtál meg, hogy azt hittem, terhes vagy.”

Felnevettem.

“Mindenki azt hitte, hogy terhes vagyok” - motyogtam. “Ne kezdjük újra ezt a témát. Kérlek! És ki kell mennem.”

Jones elkísért. Nem mondott semmit. Nem is kellett mit mondania. Az ellenkezés úgy sütött róla, mint egy halálos izotóp.

“Mióta megházasodtam, még nem voltam sehol sem egyedül” - motyogtam magamban a wc ajtaja mögött. Pofákat vágtam, tudván, hogy Jones az ajtó másik oldalán várta, hogy pisiljek. Egyébként is, mit tehetett volna Smith egy bárban? Edward is túlreagálta a dolgokat, mint mindig.

“Rose, már későre jár. Mennünk kéne.”

Negyed tizenegy volt, én meg már a harmadik cosmopolitan-omat fogyasztottam. Nagyon is éreztem már az alkohol hatását... melegem volt és szédültem. Edward megbékél majd a dologgal. Tudtam.

“Naná, Bella. Olyan jó volt látni téged. Annyira... nem is tudom... magabiztosabb lettél. A házasság szemmel láthatóan jót tett.”

Elpirultam. Az, hogy ez Rosalie Hale-től jött, igazán bóknak számított.

“Valóban jót tett” - suttogtam, és mivel valószínűleg már túl sokat ittam, könnyek gyűltek a szemeimbe. Lehettem volna ennél boldogabb? Minden nehézsége és gyakran a viselkedése, az Fiftysége ellenére is, találkoztam és hozzámentem álmaim pasijához. Gyorsan témát változtattam, hogy meggátoljam az érzelgős gondolataimat, mert tudtam, hogy máskülönben sírni kezdtem volna.

“Nagyon élveztem ezt az estét” - ragadtam meg Rose kezét. “Köszönöm, hogy kirángattál!” Megöleltük egymást. Ahogy elengedett, Stuart felé bólintottam, ő pedig átadta a kocsi kulcsait Jones-nak, aki elment, hogy elhozza azt.

“Biztos vagyok benne, hogy Miss-nagyon-pedáns Jones elmondta Edwardnak hogy nem vagyok otthon. Nagyon mérges lesz” - suttogtam Rose-nak. És talán elő fog állni valamilyen édes büntetéssel... remélhetőleg.

“Miért vigyorogsz úgy mint egy őrült, Bella? Szereted, ha Edward mérges?”

“Nem. Nem igazán. De nehéz nem felmérgesíteni. Néha nagyon is ellenőrző típus.” Legtöbbször.

“Azt észrevettem” - mondta Rose szárazon.

Megálltunk Rose lakásánál. Erősen megölelt.

“Ne válj idegenné” - suttogta, és megpuszilt az arcomon. Majd kiszállta az autóból. Integettem, közben érdekes módon honvágyam volt. Hiányzott ez. Lányos beszélgetések. Szórakoztató és nyugtató volt ez, fiatalnak és gondtalannak éreztem magam tőle. Valahogy el kellett intéznem, hogy többször találkozzak Rose-sal... de az volt az igazság, hogy imádtam Edwarddal együtt lenni a buborékunkban. Tegnap este egy jótékonysági vacsorán vettünk részt. Annyi öltönyös férfi és jól öltözött nő beszélgetett ingatlanárakról, másodlagosan jóváhagyott hitelekről, és a mérgező adósságokról... annyira, de annyira unalmas volt. Felüdítő volt valaki olyannal lenni, akivel le lehetett engedni a hajamat, ráadásul egykorú is volt velem.

A gyomrom felkordult. Francba, még nem ettem semmit. A szarba – Edward! Kutakodtam egy sort a táskámban, mire megtaláltam a telefonomat. Szent szar – öt nem fogadott hívás volt rajta! Meg egy üzenet...

*HOL A FENÉBEN VAGY?*

És egy e-mail...

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Mérges. Nem tudod mennyire.

Dátum: 2009 augusztus 28. 00:42 EST

Címzett: Isabella Cullen

Isabella, Stuart azt mondja, hogy egy bárban iszogatsz koktélokat, amikor azt mondtad, hogy nem fogod ezt tenni. Van róla fogalmad, hogy most mennyire mérges vagyok? Holnap találkozunk.

Edward Cullen CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

A szívem elgyengült. Oh a szarba! Nagy bajban voltam. A tudatalattim rám bámult, majd megrázta a vállát, és felvette a ki-mint-veti-ágyát-úgy-alussza-álmát kifejezését. Mégis mire számítottam? Azon filóztam, hogy felhívjam-e, de már későn volt és talán már aludt. Úgy döntöttem, egy rövid üzenet elegendő lesz.

*MÉG MINDIG EGY DARABBAN. HIÁNYZOL – KÉRLEK NE LÉGY DÜHÖS*

Rámeredtem a telefonra, várva, hogy válaszoljon, de csak baljóslatú csend fogadott. Sóhajtottam.

Jones megállt az Escala mellett, Stuart pedig kiszállt, hogy ajtót nyisson nekem. Ahogy a liftre várva álltunk, megragadtam az alkalmat, hogy kivallassam.

“Mikor hívott Edward?”

Stuart enyhén elpirult.

“Fél tíz körül, asszonyom.”

Bólintottam.

“Miért nem szakította félbe a Rose-sal való beszélgetésünket, hogy beszélhettem volna vele?”

“Mr Cullen azt mondta, hogy ne tegyem.”

Összeszorítottam az ajkaimat. A lift megérkezett, mi pedig csendben felmentünk. Hirtelen megörültem, hogy Edwardnak most egy egész éjszakája volt arra, hogy kiheverje ezt az egészet – ráadásul Amerika másik oldalán. Így legalább egy kis időhöz jutottam.

Kinyíltak a lift ajtajai, és egy fél pillanatig arra gondoltam a hallban lévő asztalt bámulva, hogy mi nem stimmelt a képben. A virágos váza összetört cserepei hevertek szanaszét, az asztal pedig felfordulva. Stuart megragadta a karomat és visszarántott a liftbe.

“Maradjon ott!” sziszegte, ahogy előhúzta a fegyverét. Kilépett a hallba, és eltűnt a látókörömből.

Oh ne! Bebújtam a lift sarkába. Mi történt itt?

“Ethan!” hallottam Ryan hangját a nagyszobából. “Kék kód!”

Kék kód?

“Van gyanúsítottad?” - szólt vissza Stuart. “Szent ég!”

Megpróbáltam beleolvadni a lift falába. Mi a fene történt itt? Adrenalin lepte el a testemet, a szívem pedig a torkomban dobogott. Hangokat – halk hangokat – hallottam, és egy pillanattal később Stuart bukkant fel újra a hallban, egy tócsában állva. Eltette a fegyverét.

“Most már bejöhet, Mrs Cullen” - mondta kedvesen.

“Mi történ, Ethan?” - a hangom alig volt hallható.

“Volt egy látogatónk” - megfogta a könyökömet, és én hálás voltam a támaszért – a lábaim elkocsonyásodtak. Átmentünk a dupla ajtón.

Ryan a nagyszoba bejáratában állt. A szeme fölött seb vérzett és volt egy a szájánál is. Idegesnek tűnt, a ruhája zilált volt. De még megdöbbentőbb volt a lábai előtt fekvő Mr James Smith.