Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2010. november 6., szombat

Tizenhatodik fejezet

Még mindig lihegtem, próbáltam a légzésemet lassítani, lüktető szívem és gondolataim vad összevisszaságban kavarogtak. Wow… ez elképesztő volt. Kinyitottam a szemeimet, Edward a homlokát az enyémhez nyomta… szeme csukva. Légzése szaggatott volt. Szeme hirtelen felpattant, lenézett rám, pillantása sötét, de lágy. Még bennem volt. Leereszkedett, puha csókot nyomott a homlokomra és lassan kihúzta magát belőlem.
„Ooh.” – rezzentem össze az ismeretlen érzéstől.
„Megsebesítettelek?” – kérdezte halkan, ahogy mellettem feküdt a könyökére támaszkodva, és bedugott a fülem mögé egy elkalandozó hajtincset.
Vigyorognom kellett.
„Te azt kérdezed, hogy megsebesítettél-e… engem?”
„Az irónia lepereg rólam” – mosolygott keserűen.
„Komolyan, rendben vagy?” – szeme fürkésző, kérdő… kérő. Kinyújtóztam mellette.
Úgy éreztem, végtagjaim lötyögnek, csontjaim zselések, és ernyedtek… teljesen ernyedtek. Rávigyorogtam. Sőt, nem tudtam abbahagyni a vigyorgást. Most már tudom, miről is szól a fáma. Két orgazmus… ahogy széttépik a testemet … mint a mosó-centrifugázó gép körforgása… wow. Nem volt fogalmam róla, hogy erre képes a testem… megfeszült, elnyúlt, majd felszabadult nagyon erőszakosan, nagyon örömtelien. Az élvezet leírhatatlan volt.


„Rágod a szád szélét, és nem válaszolsz a kérdésemre” - nézett rám haragosan. Huncutul vigyorogtam fel rá. Szenzációsan nézett ki, kócos haj, szúrós, égő zöld szemek… komoly, fenyegető arc.
„Szeretném újra megtenni” – suttogtam.
És egy pillanatra úgy láttam, megkönnyebbülés suhant át az arcán, mielőtt szempilláit leeresztette, majd félig lecsukott szemmel nézett rám.
„Úgy gondolja, Miss Swan?” – mormogta szárazan. Lehajolt és gyengéden megcsókolta a szám sarkát.
„Igényes kis fruska vagy, ugye? Fordulj hasra.”
Futó pillantást vetettem rá, megfordultam. Kikapcsolta a melltartómat és végigsimított a hátamon a fenekemig.
„Neked van a legszebb bőröd” – mormolta. Helyzetet váltott és így egyik lábát a lábaim közé nyomta, és félig ráfeküdt a hátamra.
Éreztem, hogy az inggombjai belém nyomódtak, amikor a hajamat elsimította az arcomból, és megcsókolta a meztelen vállamat.
„Miért van rajtad az ing?”
Megmerevedett és egy pillanatra szünetet tartott a simogatásban. Egy szívdobbanásnyi idő után kibújt az ingből. Visszafeküdt rám, és éreztem a bőrét a bőrömön… hmm, mennyei érzés… ritkás mellszőre csiklandozta a hátamat.
„Szóval azt akarod, hogy újra megdugjalak?” – suttogta a fülembe és puhán, finoman csókolgatta körbe a fülemet és lefelé a nyakamat. Kezei lefelé mozogtak, súrolva a derekamat, a csípőmet, és lefelé a combomon a térdem hátsó feléhez érkezett. Magasabbra nyomta a térdemet, nekem elakadt a lélegzetem… oh, istenem, most meg mit tesz? A lábaim közé került, a hátamnak nyomta magát és a kezei továbbkalandoztak fel a combomon a hátsómig. Simogatni kezdte a fenekemet, lassan, majd újra lefelé indult… a két lábam közé.
„Hátulról foglak megdugni, Isabella” – mormolta és a másik kezével megragadta a hajamat a tarkómon, marokra fogta és gyengéden húzta. Helyben tartott… nem tudtam mozdítani a fejemet. Maga alá szorított… menthetetlenül.

„Az enyém vagy…” – suttogta.
„Ezt ne feledd el” – hangja mámorító… szavai szenvedélyesek, csábítóak. Éreztem növekvő erekcióját a combomon… oh, egek.
Hosszú ujjai gyengéden masszírozták a csiklómat, lassan körözve… A lélegzetét az arcomon éreztem, ahogy lassan harapdálta az államat.
„Isteni illatod van” – szaglászott a fülem mögött. Kezeivel dörzsölt… körbe és körbe… oh, istenem… a csípőm reflex-szerűen követte keze mozgását, kínzó gyönyör száguldott át véremen, úgy mint az adrenalin.
„Maradj nyugton…” –vezényelt gyengéden és nagyon lassan belém illesztette hüvelykujját, mozgatva azt körbe-körbe a hüvelyem előfalán… a hatás eszméletlen volt… az összes energiám a testemnek arra a kis pontjára összpontosult… Felnyögtem.
„Szereted ezt? – kérdezte lágyan, fogaival a külső fülcimpámat rágva, és hüvelykujját lassan mozgatni kezdte be, ki, be, ki… oh, egek… ujja közben még mindig körbe mozgott. Becsuktam a szememet, megpróbáltam a lélegzésemet kontrollálni, próbáltam befogadni a rendezetlen, kaotikus érzést, amit ujjai kiváltottak belőlem, tűzbe hozva testemet. Újra felnyögtem.
„Nagyon nedves vagy… nagyon gyorsan. Nagyon érzékeny vagy. Oh, Isabella, szeretem ezt. Nagyon szeretem ezt” – suttogta.
Meg akartam feszíteni a lábaimat… de nem tudtam mozogni. Leszorított, fenntartva egy egyenletes, lassú, gyötrő ritmust. Abszolút tökéletes volt. Megint felnyögtem és ő gyorsan mozdult,
„Nyisd ki a szád” – parancsolt rám és a számba nyomta a hüvelykjét. Szemem tágra nyílt, vadul pislogtam.
„Érezd a saját ízedet” – lihegte e fülembe.
„Szívjad, baby, erősen.”
Hüvelykjét a nyelvemre nyomta, szám összezárult az ujja körül, szívtam féktelenül és érezem a sós ízt az ujján. Hihetetlenül erotikus volt.
„Meg akarom baszni a szád… és hamarosan meg is fogom” - hangja rekedt, nyers, lélegzete egyre összefüggéstelenebb. Megbaszni a számat!
Nyögtem és megharaptam. Levegőért kapott és szorosabban húzta a hajamat, fájóan, úgyhogy elengedtem.
„Szemtelen édes lány…” – suttogta, és előrenyúlt az éjjeliszekrényre a kis zacskóért.
„Maradj nyugton, ne mozogj” – vezényelt, elengedte a hajamat és hallottam ahogy feltépi a fóliát. Nehezen lélegzett, vérem forrt … a várakozás izgató… éreztem súlyát ahogy a hátamra támaszkodott, majd megint megragadta a hajamat, mozdulatlanná téve a fejemet. Nem tudtam mozogni… Tőrbe csalt. Erekcióját a hüvelyem bejáratához igazította.
„Nagyon lassan fogjuk most csinálni, Isabella.” – és lassan belém hatolt, tövig. Tágított, betöltött kíméletlenül. Hangosan nyögtem. Mélyebben éreztem ezúttal. Gyönyörűséges… újra felnyögtem, és ő kimérten körözött a csípőjével, majd visszahúzódott, kis szünetet tartott, majd újra behatolt. Újra és újra megismételte a mozdulatokat. Teljesen megőrjített, a teljesség kibírhatatlan volt.
„Nagyon jó benned…” – sóhajtott és éreztem , hogy az egész bensőm megremeg.
Visszahúzódott és várt.
„Oh, ne, baby… még ne…” – mormolta és ahogy a remegés elcsitult, újra kezdte az egész finom folyamatot.
„O, kérlek…” – könyörögtem. Nem voltam biztos benne, hogy bírok-e többet… a testem kívánta a kielégülést.
„Akarom, hogy fájjon… baby” – morogta és folytatta az megfontolt édes kínzást, előre, hátra.

„Minden alkalommal, amikor holnap megmozdulsz, akarom, hogy emlékezz arra, hogy benned voltam. Csak én… az enyém vagy.”
Nyögtem.
„Kérlek… Edward.” – suttogtam.
„Mit szeretnél, Isabella. Mondd meg.”
Újra nyögtem. Kihúzta magát, majd újra lassan visszacsúszott belém, csípőjét újra körbe mozgatva.
„Mondd meg” – mormolta.
„Téged… kérlek.”
Fokozta a mozgás ritmusát egy kissé, lélegzése még erotikusabb lett. Éreztem a belsőmet, hogy megremeg, és Edward felgyorsított.
„Te”
„Nagyon”
„Édes”
„Vagy”
Mormolta minden lökés után.
„Akarlak”
„Téged”
„Nagyon”
Sóhajtottam.
„Te”
„Az”
„Enyém”
„Vagy. Élvezz velem, baby!”
Morgott.
Szavai a vesztemet okozták… belökött a szakadékba. Testem görcsösen megremegett körülötte és elélveztem, hangosan, nevét eltorzítva belekiáltva – a matracba… és Edward követett, két erőteljes taszítással megmerevedett, belém ürítve magát elélvezett és rám omlott. Arca a hajamban.
„Basszus… Bella” – sóhajtott.
Majd rögtön kihúzta magát belőlem és a saját felére gördült az ágyon. Felhúztam a lábaimat a mellkasomhoz, teljesen kimerülten… és azonnal mély álomba merültem.
Amikor felébredtem, még mindig sötét volt. Fogalmam sem volt róla, mennyi ideig aludtam. Kinyújtóztam a takaró alatt, éreztem a sajgást… a finom fájdalmat… hmm… Edward elment . Nem volt mellettem. Felültem és a város fényeit bámultam magam előtt, kevesebb lámpa világított a felhőkarcolók között és a hajnal első fényei tűntek fel keletről…. És zenét hallottam. Édesen ömlő zongorahangokat… egy szomorú, édes panaszt… talán Bach… de nem voltam benne biztos. Magam köré tekertem a takarót és csendesen elballagtam a folyosón a nappali felé.
Edward a zongoránál ült, teljesen elmerülve a zenében arca szomorú és vágyakozó… olyan, mint a zene. Játéka egyszerűen csodálatos volt. A falnak támaszkodtam a bejáratnál és megbűvölten hallgatta. Kiválóan képzett zongorista. Meztelenül ült, teste a zongora mellett álló magányos lámpa fényében fürdött. Mivel az egész szoba sötét volt, úgy nézett ki, mintha a saját külön érinthetetlen buborékjában lett volna. Olyan csendben, amilyenben csak tudtam hozzá sétáltam, csábítva a fenséges, melankolikus zene által. Néztem hosszú, gyakorlott ujjait, ahogy a billentyűkön játszott… arra gondolva, hogy ezekkel az ujjakkal milyen ügyesen bánt a testemmel, hogy simogatott. Elpirultam és levegő után kaptam az emlék hatására és összeszorítottam a combjaimat.
Felnézett rám, kifürkészhetetlen zöld szemei ragyogtak, arckifejezése olvashatatlan volt..
„Bocsánat” – suttogtam.
”Nem akartalak zavarni.”
Homlokát ráncolta.
„Igazából ezt nekem kellene mondanom” – mormolta lágyan, kezeit a lábára téve befejezte a játékot. Most vettem észre, hogy volt rajta pizsama nadrág. Beletúrt a hajába, felállt, és ahogy a nadrágja a csípőjén állt, az.. ahogy… az … állt… oh, istenem. A szám kiszáradt ahogy lezseren megkerülte a zongorát és felém jött. Széles vállai voltak, keskeny csípője, és láttam az izmokat a hasán hullámzani, ahogy sétált… wow.
„Ágyban kellene lenned” – dorgált meg.
„Gyönyörű darab volt. Bach?”
„Bach átirat, de eredetileg Alessandro Marcello oboa concertoja.”
„Nos, ez.. tökéletes volt, bár nagyon szomorú, búskomor dallam.”
Ajkait gúnyosan fintorította felém.
„Ágyba” – parancsolt rám
„Reggel fáradt leszel.”
„Felébredtem és nem voltál ott.”
„Nehéznek találtam az alvást, nem szoktam együtt aludni senkivel” – mormolta. Nem tudtam megfejteni a hangulatát. Kicsit levertnek tűnt, de nehéz volt megállapítani a sötétben. Talán a darab hangulata tehetett róla, amit játszott… Karjával körülölelt és gyengéden visszavezetett a hálószobába.
„Mióta zongorázol? Nagyon jól játszol.”
„Hat éves korom óta.”
„Oh…”
Edward, mint egy hat éves fiú. Elképzeltem a gyönyörű, bronz hajú kisfiút zöld szemekkel, és a szívem elolvadt… egy bronzhajú srác, aki szereti a lehetetlenül szomorú zenét.
„Hogy érzed magad?” – kérdezte gyengéden, amikor visszaértünk a szobába.
Felkapcsolta az oldalfényt.
„Jól vagyok.”
Egyszerre bámultunk le az ágyra és a lepedőn vér volt… egyértelmű jele szüzességem elvesztésének. Zavartan elpirultam, a plédet szorosabban csavartam magam köré.
„Nos, lesz majd min gondolkodnia Mrs. Cope-nak” – motyogta Edward, ahogy előttem állt. Kezét az állam alá tette, hátrahajtotta a fejemet és lenézett rám. Eszembe jutott, hogy még nem láttam meztelen sötét szőrű felsőtestét. Tekintete átható, ahogy az arcomat vizsgálta közelről. Ösztönösen és óvatosan felé nyúltam, gyengéden megérintve a szőrt a mellén, hogy érezzem, milyen a tapintása. Hátralépett, mielőtt elértem volna.
„Menj az ágyba… Jövök és lefekszem veled”- mormolta.
Leejtettem a kezemet és morcosan néztem… Vajon megérinthetem valamikor is a testét? Kihúzott egy fiókot, előkapott egy pólót és gyorsan felhúzta.
„Ágyba” – parancsolta megint. Visszamásztam, próbáltam nem gondolni a vérre. Odakapaszkodott mellém és a karjaiba zárt, úgy ölelt át, hogy én legyek háttal neki. Gyengéden belecsókolt a hajamba, érzetem mély lélegzetvételét.
„Aludj, édes Isabellám…” – suttogta, én pedig lehunytam szemeimet… de volt még bennem egy kis melankolikus érzés, vagy a zene miatt, vagy a viselkedése okozta… Edward Cullennek van egy szomorú oldala… hmmm.