Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2015. február 14., szombat

Családterápia 8. fejezet - Nézzétek és sírjatok!

Nézzétek és sírjatok

Bella szempontjából

„Hátra az agarakkal Emmett, vagy Edward úgy fog dönteni, hogy a nadrágját is leveszi, és akkor leszel csak igazán bajban, mert nem hiszem, hogy akár a te vámpír erőd is képes lenne visszatartani attól, hogy letámadjam… ” Vágtam vissza, ahogy felkönyököltem, kihívtam, hogy tegyen próbára. Edward riadtan nézett, attól tartva, hogy Emmett olyan hülyeséget mond, ami miatt kénytelen lesz levenni a nadrágját.
Miután Emmett felismerte, hogy őrültséget csinált, lepottyant a földre és előre-hátra ringatózott.
„Meg fogom csinálni… elvégre lehetséges… talán keresnem kéne egy barlangot, ahol holnapig elrejtőzhetek… ” Soha nem láttam még Emmettet ilyen szánandónak amióta ismertem.
Edward oda ment hozzá, hogy buzdítsa egy kicsit.
„Gyerünk Emmett, meg tudod csinálni… már korábban is voltál távol Rosalie-tól és túlélted. Miért lenne ez más? Bella, el kell döntenünk, hogy mit csináljunk Emmettel, hogy lefoglaljuk, és mivel ez a te hatásköröd…”
Pár percig gondolkodtam, aztán egy nagyszerű ötlet ugrott be, de gyorsan változtatnom kellett, mielőtt Alice meglátta volna a tervemet. Edwardra és Emmettre néztem. „Mindketten megbíztok bennem?” A mosolyom biztos megijesztette őket, mert nagyon hosszan néztek, latolgatva az esélyeiket, mielőtt bólintottak volna.
Edward szekrényéhez szaladtam és kiragadtam egy adagnyi ruhát. „Edward, vegyél annyi ruhát, amennyit csak lehet, de csak ügyesen, nehogy Alice észrevegye. Viselj három pár zoknit, három atlétát a pólód alatt, alsógatyákat a nadrág alatt, meg ilyenek, ok?”
Szája sarkában mosoly jelent meg, mert bár nem tudta olvasni a gondolataimat, de sejtette, hogy hová fog ez vezetni, és tetszett neki.
„Emmett, te is csináld ezt… emlékezz, csak titokban, nem akarjuk, hogy egyesek rájöjjenek, mit tervezünk…” Emmett lassan felállt és elmosolyodott. Ha volt valami, amit Emmett imádott, akkor az egy jó csíny volt.
„Lent találkozunk, nemsokára.”
A fürdőszobába siettem és összeszedtem annyi ruhát, amennyit találtam. Edward pár zokniját is elcsentem. A sok rétegnyi ruhára, ami már rajtam volt, még fogtam egy melegítő felsőt is és magamra dobtam. Edward pont úgy nézett ki, mint én, leszámítva azt, hogy rajta bővebb állású póló volt, hogy eltakarja a többi réteget.
Megfogtam a kezét „Most meg kell bíznod bennem, ok? Csak menj az áradattal, tudod, hogy ki a célpontja ennek a csínyek, ugye? Biztos, hogy érzed… szóval használd az erőd, amikor elérkezett az ideje. Ne lőj, amíg nem látod a szemük fehérjét.” Mondtam és rá kacsintottam.
Hozzám hajolt és megcsókolt.
„Ahogy csak akarod Bella, te vagy a főnök ma.”
Ahogy hideg lehelete megcirógatta arcomat, térdeim remegni kezdtek, de gyorsan elhessentettem a ködöt.
„Erre most nincs időnk Edward, gondolj csak szegény Emmettre. Nem akarom látni, hogy magába roskad.” Megszorítottam a kezét, ő elnevette magát és levezetett a lépcsőn.
„Hol van Alice?” - suttogtam.
„Ő és Jasper elfoglaltak pillanatnyilag,” kuncogott Edward. „Úgy tűnik, elbújtak a tetőtéri szobácskában, de amikor senki nem kezdte keresni őket, unatkozni kezdtek… már nem unatkoznak.” Összecsaptam a kezem, mivel ez azt jelentette, hogy a tervem még működhet is.
„Tudod, hogy hova rejtette Esme Rosalie-t?” Edward igent bólintott.
„Helyes, mondd el nekik is, hogyan öltözzenek fel, és legyenek készen, hogy pár percen belül lejöhessenek. Siess!” Edward felszaladt, azalatt én besiettem Carlisle irodájába és becsuktam magam után az ajtót.
„Mit tehetek érted Bella?” - kérdezte Carlisle az asztala mögül. Az arcom a vörös legsötétebb színárnyalatát vette fel. Féltem, hogy elutasítja a tervemet, de meg kellett próbálnom.
„Carlisle, izé, hm… lenne egy kérésem,” mondtam, közben félénken a cipőmet bámultam.
„Hát mondd.” Hangjában hallottam a vidámságot. Felnéztem, mély levegőt vettem és belekezdtem.
„Jasper megszegte a szabályokat és most mindenki szörnyen érzi magát, főleg Emmett. Szóval abban reménykedtem, hogy csatlakoznál hozzánk egy kisebb játékban, hogy visszafoghatnánk egy kicsit Jaspert?” Sikerült befejeznem az egész szöveget egy nagy lélegzettel. Miután kifogytam a levegőből, türelmesen vártam a válaszát. Láttam, hogy szeme felvillant, amikor elmosolyodott.
„Számíthatsz rám. Mit kell tennem?”
Gyorsan elmondtam neki, hogy vegyen fel több rétegnyi ruhát és csatlakozzon a többiekhez a nappaliban. Mikor a magyarázatom végére értem, felállta a székéből és megölelt.
„Te tényleg Edwardnak lettél teremtve. Valóban egy áldás vagy ebben a családban, amióta csak először beléptél az ajtón. Egy újabb gonosz zseni az eddigiekhez,” mondta nevetve, majd elindult megkeresni Esmét és felkészülni a mókára.
Kiszaladtam a nappaliba, ahol már ott volt Edward, Emmett és Rosalie is a kanapén. Rosalie kedvesen Emmett hátát simogatta, míg ő vágyódva nézte a lányt.
Edward széttárta a kezeit és én örömmel másztam az ölébe. „Szóóóval, elfoglaltak még?” -kérdeztem nyugodtan.
Edward grimaszolt.
„Igen, még elfoglaltak.”
„Mennyire?”
„Nagyon,” felelte Edward a vállát vonogatva.
„Tökéletes,” mondtam és Emmettre kacsintottam. Ő elvigyorodott, ekkor csatlakozott hozzánk Esme és Carlisle is.
„Na, csapjunk a lovak közé” - mondtam és Rosalie-ra néztem.
„Szóval Rose, szeretnél vásárolni menni?” 3,2,1…
„Neeeeeeeeeeeeeem!” Érkezett a szörnyű sikoly a tetőtérből. Egy csattanás után egy kicsi fekete folt repült lefelé és zárta el a kijáratot. Alice megállt az ajtóban és széttárta a karjait. Előrehajolt, úgy nézett ki, mint aki készen állt arra, hogy ránk ugorjon, ha csak egy lépést is teszünk az ajtó felé.
A haja zilált volt, de ami miatt nevetni kezdtünk, az volt, hogy a pólóját fordítva vette fel, és csak az egyik lába volt bedugva a nadrágjába. Jasper érkezett futva pár másodperccel utána, ő se nézett ki jobban. Az inge kigombolva és csak egy boxeralsó volt rajta, így dühöngött.
„Senki nem hagyja el a házat vásárlás céljából, értitek?!” Morogta Alice rám nézve. Abban a pillanatban ő volt a legijesztőbb vámpír, akit valaha láttam.
Carlisle felállt és hozzá ment. Éreztem, ahogy Jasper egy hullámnyi nyugalmat küldött a szobára.
„Alice, Bella és Rosalie csak ugrattak, nem mennek sehova. Gyere el az ajtótól, és lehet bele is szeretnél bújni a nadrágodba…” Mondta és Alice pucéran maradt lábára mutatott.
Alice elsikkantotta magát és egy szempillantás alatt bedugta a lábát a farmerjébe.
„Bocs srácok, kissé túlreagáltam a dolgot,” motyogta, és csatlakozott hozzánk a kanapén. Finoman meglapogattam a hátát.
„Tudom, hogy nehéz ez neked Alice, de inkább úgy tekints a dologra, hogy már csak 22 óra van hátra.” Valahogy nem tűnt nyugodtabbnak a szavaim után.
„Csinálhatnánk valamit légyszi… valami el kell, hogy vonja a figyelmemet, vagy az este további részében az órát fogom bámulni,” nyafogta Emmett, fejét a kezébe lógatva.
Mielőtt Jasper el tudott volna osonni, hogy felöltözzön, elkiáltottam magam. „Sztriptíz póker – Házi szabályok!”
Edward mesélt egyszer az itteni szabályokról, ami szerint annak volt előnye, aki javasolta a játékot. Alapjában véve ez azt jelentette, hogy a szobában mindenkinek játszania kellett, és senki nem mehetett el, hogy több ruhát vegyen magára. Abban játszottál, ami rajtad volt.
Jasper ideges lett, nagyon ideges, elvégre félig meztelen volt. „Bella, én nem fogok sztriptíz pókert játszani! Alig van rajtam valami! Ez nem fair.”
Esme volt az, aki megszólalt, hogy leállítsa a feltörni készülő vitát.
 „De fair, Jasper. Egyébként ki is volt az, aki előállt ezekkel az idióta házi szabályokkal?” Szemei Jasperről Alice-re vándoroltak.
„Nem az én hibám, csak azért csináltam, mert bármikor játszani akartunk, Edward mindig a fejemben turkált, majd úgy bebugyolálta magát, mint aki az északi sarkra készül!” - nyafogta Alice.
Esme felemelte a kezét, mielőtt mindenki beszélni kezdett volna.
„A játékot kikiáltották, mind játszunk és a házi feladat még mindig érvényben van. Emmett, szerintem ne Rosalie mellé ülj, az lehet, hogy túl sok lenne. Bella, neked még mindig Edward helyett kell döntéseket hoznod, tehát te döntöd el, hogy melyik kártyákat tartsa meg és melyiket nem. Oh, és azt is te döntöd el, melyik ruhadarabot vegye le… azt hiszem, mindent átvettünk, igaz? Oké, kezdődjön a játék!”
A fiúk arrébb húzták a kanapét és a kisasztalt, hogy mindenki rendesen elférjen a földön. Én Edward mellé ültem, hogy ki tudjam választani neki a kártyáit. Esme Rosalie és Emmett közé ült, hogy Emmett viselkedjen. Carlisle Emmett másik oldalára ült, csak a biztonság kedvéért. Alice és Jasper még mindig arról motyogtak, milyen igazságtalan ez az egész.
Az első pár osztás alatt mindenki rendesen viselkedett. Zoknik és pulóverek kupaca kezdett gyűlni a padlón. Jasper nagyon óvatos volt, alig maradt a játékban, elvégre nem veszthetett sokat. Itt volt az ideje, hogy elkezdődjön az 'igazi' játék, ezért finoman megfogtam Edward combját és megszorítottam. Rám nézett és elmosolyodott, jelezvén, hogy megértette, hogy a terv életbe lépett. Itt volt az ideje, hogy Edward és én összekapjunk.
Edward nevetni kezdett magában. Mikor már az összes Cullen őt nézte, mivel nem csak olyan random nevetés volt ez, így aggódtak, hogy valami mentális probléma állt elő.
„Edward drága, mi olyan vicces?” - kérdezte Esme finoman, még csak sugallni sem akarta, hogy itt valami baj lehet.
„Bocs mindenki, csak Emmett fejébe egy vicces kép ugrott,” mondta Edward miután visszanyerte az önuralmát. Emmett biztos feltett egy gyors kérdést, mert láttam, ahogy a két fiú összenézett, és most már Emmett is nevetett.
„Csak próbáltalak egy kicsit félrevezetni, próbálkozni elvégre szabad.” Emmett az összezavarodott Jasper felé fordult, és csak annyit mondott, 'Macskanő'. Akkor mindketten rám néztek. Éreztem, hogy az arcomon a vörös három árnyalata játszadozik, mikor Jasper is csatlakozott a nevetéshez.
Rose látta, hogy mi történik, ezért öntött még egy kis olajat a tűzre.
„Mi van a Macskanővel, Emmett?” Hangja bosszúságot sugallt.
„Oh, semmi Rose, csak valami, amit a mai terápián ajánlottam Edwardnak.” Ennek hatására Carlisle kivételével mindhárom fiú nevetni kezdett. Újra minden szempár rám szegeződött. Rose összerakta a két dolgot és felsikoltott. „Felajánlottad, hogy kölcsönadod a Macskanő-ruhámat Bellának? Még csak a csizmákban se bírna ki öt másodpercet sem!” Emmett kétrét görnyedt nevettében. „Tudom, emiatt nevetett Edward… elképzeltem, ahogy elesik.”
Megperdültem, hogy Edward szemébe tudjak nézni.
„Szóval te ezt viccesnek találod? Szórakoztatna az esésem? Annyira örülök, hogy a nevetségetek tárgya lehettem ma!” Annyi dühöt engedtem ki magamból, amennyit elégnek gondoltam, hogy meggyőzzem Jaspert. Azt persze nem tudta, hogy arra gondoltam, milyen mérges voltam, amiért Rose és én miatta csókolóztunk.
„Bella, nem úgy gondoltam, csak olyan, vicces volt, váratlan… ” dadogta Edward, hogy kimásszon a bajból.
„Alice, ossz lapokat, még van egy játékunk,” mondtam és tovább bámultam Edwardra. Láttam Jasperen, hogy egyre jobban élvezi a helyzetet.
A következő pár osztás alatt eldobtam minden olyan kártyát Edward kezéből, amik erősebbek voltak a tízesnél. Emiatt elesett egy ász pártól, három királytól és egy lehetséges sortól (ha tudnám, mi van a pókerben – sic!). Minden alkalommal csak hümmögött, egyszer kiabálni is kezdett, amiért ledobattam vele a lapokat.
Mikor Edward úgy 'döntött', hogy megtartja a bubi felsőt és emiatt vesztett, levetettem vele a nadrágját, aminek köszönhetően figyelmeztető pillantást kaptam tőle. Csak a játék kedvéért, csak a játék miatt, gondoltam egy vigyorral az arcomon.
Mialatt Jasper továbbra is élvezte Edward szenvedését, továbbra is nagyon óvatosan játszott, nem akarta elveszteni sem a pólóját, sem a boxerét.
Valahogy arrogánssá kellett tennünk, ezért elkezdtem Emmettet ugratni a lapjaimmal, aki megkettőzte a tétet, és két ruhadarabot tett fel, ha vesztene. Hamarosan Rose és Carlisle is csatlakozott a téthez, mindketten azt állították, nekik vannak a legjobb lapjaik. A szoba megtelt hencegésekkel, ez pedig végre rávette Jaspert, hogy bent maradjon a játékban. A hal ráakadt a horogra, ideje volt kifogni. Amit Jaspert nem tudott, az az volt, hogy az én kezemben remek lapok voltak, szinte lehetetlen volt megverni.
Emmett lefektette a királynő párjait, amit egyből ütött Rosalie három hatosa. Carlisle büszkén lerakott három kilencest, mikor is Jasper vigyorogni kezdett. „Biztos vagy magadban, Jasper?” - kérdeztem. Annyi magabiztosságot sugároztam amennyit csak bírtam, és úgy feltételeztem, a többiek is ezt csinálták. Ha Jasper veszít, meztelen lesz, ha én, akkor még mindig lesz rajtam öt réteg ruha, mielőtt akár egy kicsi részt mutattam volna a bőrömből. Ez az egy gondolat több önbizalmat adott, mint bármi.
„Igen Bella, nagyon jó lapjaim vannak. Hát te hogy vagy?” - kérdezte.
„Te mondd meg, Jasper!” Mélyen a szemembe nézett, úgy motyogta „HHHHHMMMMM, nagyon biztos vagy magadban igaz, Bella?”
„Aha, eléggé,” szélesen mosolyogva válaszoltam. Edward felém hajolt, hogy megnézze a kártyáimat.
„Biztos, hogy maradsz Bella? Jasper eddig ma még egyszer sem maradt, most biztos jó lapjai lehetnek.” Suttogott, de tudtuk, hogy mindenki erősen figyelte, hogy mit beszéltünk.
„Maradok, biztos vagyok abban, hogy meg tudom verni Jaspert!” Ha lehet, még önteltebbnek látszottam. Tudtam, hogy Edward olyan idegesen kezdett lenni amennyire csak tudott, hogy Jasper kiszúrja, és tovább süllyedjen a csapdában.
Alice nyugtalankodni kezdett, én mindig megváltoztattam a véleményemet a kezemben lévő lapokról. Tudta, hogy valami nem stimmelt, mivel látta, hogy Edwardon atléta volt a póló alatt, ráadásul Emmett is hasonlóan volt felöltözve, ami már korábban felkeltette a figyelmét. Ezért kellett Edwardról leszednem a nadrágot.
„Csapda Jazz! Ne mutasd meg a kártyáidat!” - kiáltotta Alice. Kezével csapkodni kezdett, megpróbálta elvenni Jaspertől a lapokat, aki nem volt hajlandó feladni. Másodperceken belül már birkóztak a padlón.
„A fenébe is Jasper, add ide a rohadt kártyákat!” - kiáltotta Alice.
„Nem Alice, jó lapjaim vannak, nem szállok ki. Bella blöfföl.” Egy adagnyi nyugalom áradt szét a szobában, ahogy próbálta leszedni a kicsi Alice-t a karjáról, hogy letegye a lapokat.
„Nézd, és sírj, Bella! Full, királyok a tízeseken,” ragyogott Jasper. Szemembe fúrta tekintetét, azonnal cselekednem kellett. Lesütöttem a szemem, némi pánikot erőltettem magamra, hogy Jasperben növeljem a hitet, mielőtt leraktam a kártyáimat. Valahogy még könnyeket is sikerült a szemembe csalnom.
Hah, és még Edward azt mondta, nem tudok színészkedni, gondoltam, ahogy egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Alice úgy nézett, mint egy sólyom, várta a legkisebb jelet, ami arra utalt volna, hogy ugratom Jaspert. Edwardra néztem, aki kedvesen csak annyit kérdezett: „Nos, Bella, mid van?”
Sóhajtottam és egyesével elkezdtem lerakni a lapokat. „Igazán nem nagy dolog, a legerősebb lapom ez a hülye pikk hetes, a többi mind kisebb, nézzétek, egy hatos, ötös, négyes és hármas. Oh és említettem, hogy mind pikk?”
Jasper szája nyitva maradt. „Színsorod van? Egy rohadt színsorod? Nem lehet! Edward csalt, adott neked lapokat, vagy valami!” - vádaskodott Jasper kettőnkre mutogatva.
„Valóban? Meg vagyok sértve, hogy vádaskodni mersz! Carlisle, megszegtük a szabályokat? Esme, mindig te vagy a bíró ilyen helyzetekben. Csaltunk volna?” Esmére néztem, hogy támogatást nyerjek tőle, mire ő szélesen elmosolyodott.
„Jasper sajnálom, de nem csaltak. Egyszerűen csak vesztettél, igen csúnyán. Ráadásul egy embertől kaptál ki,” nevetett Esme a viccén.
„Ugyan már Jasper! Mondtam, hogy csapda volt. Edward és Emmett általában nem visel három pár zoknit és két trikót a póló alatt. Figyeljél már oda! Most levetkőzhetsz meztelenre az egész család előtt. Essünk túl rajta, állj fel és vetkőzz.” Alice mindezt az együttérzés legkisebb jele nélkül mondta a férjének. Tudtam, haragudott rá azért, mert Jasper nem hallgatott a figyelmeztetésére. Karjait szorosan összefonta, arcán durcaság tükröződött, ahogy Jasperre nézett.
„Le vele, le vele,” kezdte kántálni Emmett. Rosalie sztriptíz zenét kezdett dúdolni, hogy megadja a hangulatot Jaspernek. Esme eltakarta a szemeit, nem akarta premier planban látni Jasper fenekét. Edwardot rázta a nevetés, valószínűleg a Jasper gondolatai derítették ennyire fel. Én, ezzel ellentétben, újra vörösödni kezdtem, ahogy Jasper tekintete elkapta az enyémet.
Megérezve zavartságomat, gyorsan úgy határozott, hogy szégyenkezésemet felfokozza és elárasztotta vele az egész családot. Pár pillanaton belül mindenki olyan zavarban volt, hogy nem tudtunk egymás szemeibe nézni, és csak lógattuk a fejeinket, meredten bámultuk a kezeinkben lévő kártyákat és játszottunk az ujjainkkal.
Jasper ezt a pillanatot választotta arra, hogy levegye a pólóját és letolja az alsóját. A társaság közepén álldogált így a kötelező öt másodpercig, de egyikünk se látott semmit, mert ahhoz is túl zavartak voltunk, hogy felnézzünk és ugrassuk őt. A fenébe veled Jasper!
Mikor végre némileg alább hagyott a zavartság érzése, már túl késő volt. Csak annyira emeltem fel a fejem, hogy lássam, amint a pólótlan Jasper felrohant az emeletre, Alice mögötte, mint egy élő pajzs, szóval senki nem láthatta Jasper pucér hátsóját, ahogy visszavonulót fújt a szobából.
„Gyáva!!” Kiáltotta Edward, ahogy bevágták a szobájuk ajtaját.
Körbenéztem és láttam, hogy a szobában mindenki épp olyan bosszús volt, mint én Jasper miatt.
„Nos, ez nem éppen terv szerint alakult,” mondtam szomorúan. A tervem megbukott, csúfosan. Edward megsimogatta a hátamat, de nem segített.
Rosera néztem, aki rám kacsintott és nagyon finoman megkopogtatta a feje oldalát, jelezvén, hogy volt egy ötlete. A holnap reggeli piknikig kell várnom arra, hogy megtudjam, mit talált ki Jasper legyőzése érdekében. Csak képzelni tudtam, hogy mit tenne Jasperrel.
Esme magával vitte Rosalie-t a konyhába. Carlisle visszament a dolgozószobájába, én pedig ásítottam. Mielőtt észrevettem volna, már Edward karjaiban voltam, épp kivitt a nappaliból. Hallottam, ahogy nagyon sóhajtott.
„Csak 20 rövid órácska maradt hátra! Lőj le most, kérlek...” nyögött Emmett, amint Edward felvitt az emeletre.


2015. február 8., vasárnap

Családterápia 7. fejezet - Egy valószínűtlen szövetség

Bella szempontjából

Csendben hajtottunk vissza a Cullen házhoz. Carlisle felhívta Charliet, elmagyarázta neki a helyzetet, aki beleegyezett, hogy a következő két napon Edwardéknál maradhassak, Carlisle óvó figyelme alatt. A hazaúton Edward autójában a hideg ablaknak döntöttem a fejem pár percig, amíg megpróbáltam összeszedni gondolataimat.
Edward már nem bírta tovább a csendet.
„Szóóóóóval milyen volt a beszélgetés?” - kérdezte próbaképp, hangjában némi félénkséggel, kísérletet téve a feszültség oldására. Arcára lestem és félmosolya mögött láttam rejtett aggodalmát.
„Oh, nem sok. Lássuk csak, Alice bevallotta, hogy a Folyó mentieknek adja a ruháimat gyújtósnak, mire kiböktem, hogy Alice megszállottan vásárol, Rosalie azt mondta, hogy a szex miatt megyek hozzád, mikor erre azt mondtam, hogy neki meg étkezési zavarai vannak, az orvos megetetett vele egy almát, emiatt aztán ő azzal fenyegetett, hogy megesz. Aztán a csoportos ölelkezés alatt Rose Dr Dover karjai közé lökött, aki szerintem most azt hiszi, hogy akarok tőle valamit. Oh, igen, aztán almát kent a hajamba, garantáltuk a jó szórakozást, mondhatom.” Felnéztem, láttam a döbbenetet az arcán.
„Nem láttál ebből semmit a gondolataikban?” - kérdeztem zavartan.
Megrázta a fejét.
„Nem, mondtam, hogy mindent kizártam, ahogy Carlisle kérte. Hú, a ti beszélgetésetek legalább olyan jól ment, mint a miénk.”
Kíváncsiságom felül kerekedett, vigyorogva kérdeztem:
„És ti fiúk, miről társalogtatok?”
Edward mély lélegzetet vett.
„Nos, az egész azzal kezdődött, hogy Jasper és az orvos egyféle Polgárháborús műsort adtak elő, a doki nem mert túl sok kérdést feltenni neki a gyilkossági kísérlettel kapcsolatban, aztán Jasper nevetésre késztette Emmettet és engem, emiatt az orvos azt hitte, idegösszeomlást kaptunk... erre Emmett azt mondta, hogy Jasper egy cross dresser, aki erre bevallotta, hogy női alsót hord...”
Egymásra néztünk és egyszerre mondtuk:
„Alice!” - és nevettünk. Edward folytatta a történetet.
„De akkor az orvos kapizsgálni kezdte Jasper és Alice kapcsolatát, szóval hirtelen bejelentettem, hogy Emmett szex mániás, amire persze ő abszolút büszke volt, és egyből mesélni kezdett, nos, túl sok információt közölt a doktorral. Ekkor Emmett majdnem kinyögte az igazságot, így jött létre Ruby.”
„Oh, ez megmagyarázza, hogy Rosalie miért hajtogatta azt a trampli Rubyt. Majd összetörte az iroda ajtajának az üvegét. Gondolom Rosalie őrült módján érthető, hogy mérges legyen Emmettre, mert az előállt egy hamis barátnővel, aki egyébként ő maga,” motyogtam.
„Mi történt még?”
„Több mese Emmett szexuális életéről, a kosztümökről, uh, aztán képes volt úgy utalni magára, mint egy szex-hősre, még most se igazán értem... majd Emmett azt mondta, hogy hangokat hallok...” A végén már csak suttogott.
„Azt mondta az orvosnak, hogy hangokat hallasz?” - törtem ki hisztérikus nevetésben. „Oh, te jó ég Edward, mit csináltál?”
„Belementem a játékba. Azt mondtam, a hangok vettek rá arra, hogy rossz dolgokat csináljak, és olyankor mindig megütöm Emmettet és Jaspert. Aztán arról vitáztunk, hogy vegetáriánus legyél-e, végül a csoportos ölelés dolog” – fészkelődött idegesen az ülésben.
„És az ölelkezés során kezdett ki veled Emmett?” - kérdeztem, közben erősen próbáltam nem nevetni. Az ajkamba haraptam, amennyire csak lehetett anélkül, hogy sértsem fel a szám szélét, testem csak úgy rázkódott a visszafojtott nevetéstől.
„Az a hülye Jasper, egy hullámnyi kéjvágyat küldött Emmett felé, aki elvesztette az eszét és csókolgatni kezdett. Ezért rohant ki Jasper. Kint találtuk meg, az épület előtt a bokrok alatt bujkált, és miután Emmett a seggébe húzta az alsóját, bocsánatot kért. A póló persze baleset volt, Esme haragszik is miatta.”
Mire a történet végére ért, már a házuk előtt voltunk. Egyikünk sem sietett kiszállni a kocsiból. Edward felé fordulva láttam, hogy idegesen dobolt a kormánykeréken.
„Szerinted meddig bujkálhatunk idekint?” - kérdeztem mosolyogva.
„Nem elég sokáig. Gyere, Carlisle tudja, hogy itt vagyunk, és ha nem megyünk be, akkor ő rángat be minket, rugdosódások és kiabálások közepette,” mondta Edward és leállította az autót.
„Eltűnhetünk a szobádban a gyűlésig?” - kérdeztem reménykedve. Edward egy kápráztató mosollyal ajándékozott meg, ahogy felém hajolt és mondta:
„Megpróbálhatjuk.”
Amint még közelebb hajolt, kopogtak az ablakon. Megfordultam és megláttam Emmett csókra álló száját.
„Azt hittem, már rég fent vagy Rose-zal, némi időt töltetek egymással mielőtt jön az aszály, kedves bátyó. Alice határozottan kiéli az utolsó pár óráját,” ugratta Edward Emmettet, ahogy kiszálltunk a kocsiból.
Emmett duzzogni kezdett.
„Nos, ott lennék én, Rose viszont még mindig duzzog a Ruby dolog miatt. Egyszerűen nem értem, elvégre ő Ruby. Ezt tudja nem?” - kérdezte tőlem Emmett.
„Igen Emmett, szerintem tudja. Talán fel kellene menned hozzá, és elmondanod neki, hogy Ruby egy kurva, és dobtad, mert rájöttél, hogy Rose az egyetlen nő számodra. Az működhet. Ha nem, akkor ne mondd el neki, hogy én adtam az ötletet. Érted?” - kértem elég komolyan. Mivel együtt kell lennem Rosalie-val hosszabb időn keresztül, a legutolsó, amit akarok, hogy mérges legyen rám.
Széles mosoly terült el Emmett arcán.
„Köszi, Bella. Nagyszerű ötlet.” Megpuszilta az arcomat, mire Edward ideges pillantásokat vetett rá. Erre Emmett megforgatta a szemeit, és cuppanós csókot nyomott a számra.
„Mit is mondhatnék, szex mániás vagyok és most már mindkettőtöket megcsókoltam ugyanazon napon! Neked is olyan jó volt, mint nekem?” - ugratott, de aztán tényleg idegesnek nézett ki.
„Csak, hm, ne mondd el Rose-nak, hogy megcsókoltalak, különben megöl, kösz.”
A ház felé futott, de még hallottuk, ahogy Rosalie nevét kiabálta, mielőtt becsukta volna az ajtót. Megfogtam Edward kezét, és a tornác felé vettük az irányt. A házban izgatott mozgolódás volt. Alice egyszerre volt a neten és a telefonon, lázasan vásárolt és szidta a lassú kapcsolatot. Jasper mellette ült egy kötegnyi katalógussal, készen arra, hogy miután Alice végzett az egyikkel, a kezébe adja a következőt. Alice felénk pillantott, gyorsan ránk mosolygott, majd fordult is vissza a rendelésekhez. Hallottam, ahogy épp vitatkozott a vonal túlsó végén lévő emberkével az éjszakai kiszállítás miatt.
Az ötletem biztos működött, mert láttam, hogy Emmett felkapta Rosalie-t és felfutott vele a lépcsőn.
„Hála az égnek, hogy kibékültek,” - mondtam inkább csak magamnak, de Edward persze meghallotta, és meg is lepte az érdeklődésem.
„Miért érdekel ennyire a szerelmi életük Bella?” Az értetlenség kiült az arcára.
„Nos, elég önző okból. Azt akarom, hogy Rosalie annyira boldog legyen, amennyire csak lehetséges, amikor a ’közelebb kerülési időt’ töltjük, és némi Emmettel töltött idő feldobja majd. Nem akarom, hogy a szükségesnél ingerlékenyebb legyen.” Szavaimra Edward nevetni kezdett.
„Az egész következő 24 óra túléléséről szól, önfenntartás.” Nagy csattanás hallatszott fentről, amire még Alice is felkapta a fejét. Esme, aki csendben ült a kanapén, csak megrázta a fejét. „Ti ketten szerintem nem akartok még egy ideig felmenni.” Egyetértően bólintottam. Edward a vállát vonogatta, majd leült a zongorához és játszott egy kicsit, hogy elnyomja Emmett és Rosalie szerelmi életének föntről érkező hangjait.
Pontosan öt órakor Carlisle belépett a nappaliba és mindenkit az ebédlőbe invitált. Emmett és Rosalie is megjelentek, mindkettejük arcán hülye vigyorral. Emmett rám kacsintott, mire elpirultam. Edward karja átölelt, és a széke melletti helyre vezetett. Mikor mind leültünk, Carlisle újra megállt az asztal végénél és beszélni kezdett.
„Szeretném megköszönni, hogy mind elmentetek ma a terápiára. Tudom, hogy nem volt könnyű egyikteknek sem, de Esme és én határozottan kitartunk amellett, hogy lehetőséget adjunk ennek. Azt is tudom, hogy a házi, amit Dr Dover adott mindegyikőtök számára kihívás lesz, de nem kételkedem abban, hogy mind sikeresen elvégzitek. Esme és én úgy döntöttünk, hogy mind ugyanazt a 24 órát kapjátok, tehát ma este héttől holnap este hétig tart mindenki feladata. Alice, a telefont és az internetet kikapcsoljuk a házban, hogy könnyebb legyen neked. Rosalie letiltja az autók vezérlőit is, hogy senki ne tudjon elhajtani. Ha valaki mégis ezzel próbálkozna, Emmett örömmel beleegyezett, hogy visszatartsa őt.”
Alice idegesen topogni kezdett a lábával.
„Ami téged illet Emmett, nem lehetsz egyedül Rosalieval az adott időn belül. Valakinek mindig veled kell lennie. Hogy biztosra menjünk, az ajtót is le fogjuk venni a hálószobátokról, nem mintha ez megállítana, de...” Carlisle hangja elhalkult, ahogy mind vihogni kezdtünk. Igaza volt, az ajtó hiánya nem állítaná meg őket.
„Edward, te tisztában vagy a szabályokkal, Esme és én reméljük, hogy nem lesz semmi problémánk veled a feladat teljesítésének végrehajtásával. Reméljük, hogy te Bella nem fogsz visszaélni a hatalmaddal, amit most kaptál Edwarddal kapcsolatban, te pedig Edward reméljük, hogy figyelmes leszel Bellával, amikor ő végzi a feladatát. Egy kis megértést és türelmet várunk tőled.” Edward velem együtt bólintott.
Carlisle sóhajtott:
„Jasper, Jasper, Jasper”. Jasper röviden, de gonoszul elnevette magát, kirázott tőle a hideg.
„Te fiam, te képes vagy arra, hogy mindannyiunk életének következő 24 óráját pokollá tegyed, de remélem, hogy ettől visszatartod majd magad. Személyesen én foglak figyelni.” Ez alkalommal Jasper mélyebbre süllyedt a székén, tudta jól, hogy Carlisle komolyan beszélt. „Nem akarom, hogy halomra döntsd a testvéreid próbálkozásait a saját szórakoztatásod céljából. Megértetted?” Jasper hang nélkül bólintott, de én még nem nyugodtam meg, mert Edward továbbra is merően figyelte őt.
„Mindőtöknek két órája van még, használjátok azt értelmesen... pontban hétkor, a házi feladat elkezdődik.” Carlisle épp befejezte, Alice már ugrott is fel, átrepül Jasper lábai felett és a garázs irányába rohant. Jasper szorosan a sarkában „Este hétre visszaérek, ígérem Carlisle...” sikította Alice és kizúgott a házból. Hallottam Rosalie magas sikolyát is, ahogy Emmett kergette felfelé a lépcsőn.
Tíz perccel hét előtt kinyílt az ajtó és Alice bukdácsolt befelé. Jasper haja kócos volt, és igen kábultnak látszott. Edward felugrott és hozzá sietett. 'Jasper mi a fene történt veled? Megtámadtak?” Jasper nemet intett a fejével, de nem mondott semmit. Alice mellém huppant a kanapéra.
„Alice jól vagy?” kérdeztem hezitálva. Alice szemei üvegesen néztek rám. „Nagyon rémisztő volt Bella, elrángattam Jazzt a... oh segítség... elrángattam őt a... a Walmartba! Olyan sok minden volt ott... egy Szuper Walmart volt, én meg csak futottam a folyosókon és dobáltam mindent a bevásárló kocsiba olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Mikor egyet feltöltöttem, Jasperhez löktem és szereztem egy újat. Az emberek azt hitték, hogy valamiféle rádiós játékon nyertem és csak két percem volt vásárolni. Húsz perc után viszont már kezdtek ijedezni. Amikor kihívták a rendőrséget, elhajtottunk. Jasper még mindig sokkos állapotban van.” Szeretetteljesen nézett a férjére, aki mozdulatlanul ült a konyhában, mellette egy tátott szájú Edward olvasott a gondolataiban.
„Mit csináltál azzal a sok mindennel Alice?” Körülnéztem. Nem hozott magával semmilyen szatyrot.
„Elvittük a nők átmeneti otthonába, azt gondolták, nyertek a lottón,” motyogta Alice, ahogy felállt és a konyha felé indult a még mindig döbbent Jasperhez:
 „Sajnálom Jazz, nem tudom mi ütött belém.” suttogta kedvesen a fülébe.
Jasper felemelte a kezét, hogy megállítsa.
„Ne beszéljünk többet róla Alice.” Az órájára nézett. „Hét percem van arra, hogy az ellenőrzésem alá vonjam az érzéseimet, vagy különben egy mérföldön belül itt mindenki pánikrohamot fog kapni. Kérlek, bocsáss meg.” - Jasper felállt a székéből és a szobájuk felé vette az irányt. Alice szomorú arccal követte.
„Várj meg Jazz, már sokkal jobban vagyok, ígérem.”
Edward és én kábultan ültünk a konyhában, amikor a lámpa hirtelen pislákolni kezdett.
„Hát ez meg mi volt?” - kérdeztem. Edward nevetni kezdett.
„Carlisle nagyszerű sebész, de villanyszerelőnek csapnivaló.” A pincéből Carlisle kiáltott fel. „Hallottam ám Edward! Esetleg nem akarsz lejönni, és segíteni, nagyokos?” Edward megforgatta a szemeit.
„Az internetet és a telefont akarja kikötni, de úgy látszik az összes vezeték egyforma.”
Kuncogtam annak gondolatára, hogy Carlisle odalent átkozódik a nyomtatott áramkörök fölött. „AHA! Siker.” mondta Carlisle felfele jövet a pincéből. Rosalie bukkant fel, a haját egyengette, ahogy a garázs felé sietett.
„Rajta vagyok Carlisle, csak elvonták a figyelmemet.” Edward idegesen nézett az órájára.
„Egy perc és kezdődik. Készen állsz?”- kérdezte aggódva. Fejemmel nemet intettem. Kézen fogott és a nappaliban lévő kanapéhoz vezetett. A szoba sarkában Carlisle ellenőrizte, hogy biztosan nem működik-e az internet. Esme is bejött és Carlisle válla fölött leskelődve nézte, mit csinál a férje.
„Nincs on-line vásárlás a következő 24 órában,” mondta Carlisle egy kacsintással egybekötve.
Emmett is előbukkant a szobájából, olyan boldognak tűnt, mint egy héjába zárt kagyló. Az órájával vacakolt, majd felnézett ránk és magyarázkodni kezdett.
„Mi van? Csak beállítom az ébresztőt, hogy azonnal tudjam, hogy lejárt a 24 órám!” Rosalie visszaért a garázsból, az autók már nem használhatók. Hivatalosan is csapdában voltunk a következő 24 órára.
„Ugyan Rose!” jajgatott Emmett. Rose értelmetlenül nézett rá.
„Miért nyafogsz nagyfiú? Mennyi idő telt el, 30 másodperc? Talán tényleg van valami baj veled.” Emmett lassan hozzá sétált és a lány arcán lévő olajfoltra mutatott.
„Tudod, mennyire szeretlek olajos Rose! Miért teszed ezt velem, mikor egy szerzetes életét kell élnem?” Ténylegesen úgy duzzogott, mint egy kisfiú. Rose megpróbálta letörölni az olajfoltot az arcáról, de egy kicsi még ott maradt, Emmett pedig tovább nyafogott. Miután megelégeltem Emmett hisztijét, Rosehoz mentem.
„Gyere ide Rose, nézd csak, itt maradt még egy apró folt, úgy látszik ez épp elég ahhoz, hogy a nagydarab srác térdre kényszerüljön.”
Hátrahúzta hosszú szőke haját, hogy az egész arca látható legyen. Ahogy felemeltem a kezem, hogy letöröljem a foltot, Rose hirtelen megragadta a csuklómat, mire én némileg rémülten mozdulatlanná dermedtem. Átható szemei az enyémbe mélyedtek, és valahol a háttérben hallottam, hogy Edward „JASPER!”-t kiált, de már túl késő volt, mielőtt akár csak pisloghattam volna, Rose egy nagy csókot nyomott a számra.
Minden gyorsan történt. Nagy csattanást hallottam és sok káromkodást, de egyedül Rosalie szemét láttam, csak pár centire volt tőlem. Valami vámpírféle szorításban tartott, amiből nem tudtam szabadulni, így csak álltam megdermedve, ahogy a szája közeledett az enyémhez. A szája mintha az örökkévalóságig tapadt volna az enyémre, mikor is hirtelen kinyíltak a szemei és sokkoltan sikoltott. „Mi a fene történt?”
„Um, azt hiszem, megcsókoltál Rose. Ez egyike volt a kapcsolatépítő tevékenységnek?” -kérdeztem idegesen. Ha ez volt az egyik, akkor igenis tartottam a másiktól. Nehezen hittem el, hogy Esme rábólintana az ilyesféle tevékenységekre.
„Persze, hogy nem! Jasper, az a gonosz kis seggfej, rám küldött egy óriási hullámnyi bujaságot pont akkor, amikor közel jöttél, és nem tudtam megállni. Jasper, ezért véged lesz!” Ezzel végre abbahagyta az üvöltést, és mindketten a maradék Cullenek felé néztünk.
Emmett Esme kávés asztalának maradványán ült, kezével a pólójába csimpaszkodott a szíve tájékán. Edward egyik keze a szája előtt volt, a másikkal a kanapé karfáját markolta. Carlisle és Esme a számítógép közelében dülöngéltek a hisztérikus nevetéstől, Alice a lépcső tetején csapkodta Jaspert.
„Mi van ma veled, hogy mindenkit összehozol mindenkivel? Először Edward és Emmett, most pedig a lányok? Csak nem valami perverz orgiát néztél tegnap este? Azt hittem, a legutóbbi incidens óta minden ilyen csatornát blokkoltunk előletek fiúk!” Kérdezte Alice vádló tekintettel.
„Nem, nem, Alice, azt hittem Rose Emmettel van, és ő, tudod, ráugrana Emmettre. Fogalmam se volt arról, hogy kikezdene Bellával! Emmett túltöltött az ő olajos Rosalie-ja iránt érzett vágyával, én pedig csak hagytam, hogy a családom érezze az érzelmeimet, ahogy Dr Dover mondta... és akkor TE megcsókoltál és nem tudtam megállítani magam! De nézz most Emmettre, mint aki megbénult!” A szemeim megkeresték Emmettet, aki lihegett ugyan, de azon kívül nem mozdult, csak felváltva nézett hol rám, hol Rosalira és tovább markolászta a pólóját. A lépcsőről Alice és Jasper nevetése elárasztotta a házat.
„Gyorsan Jazz, jobb, ha elbújunk!”
Amikor végre leesett, hogy megcsókoltam Rosaliet, az arcom skarlátvörösre váltott és lassan hátrálni kezdtem.
„Bocs Rose, az én hibám. Izé, még egy kicsit olajos vagy, de majd te...” És amilyen gyorsan csak tudtam, Edward ölébe ugrottam, és ingébe temettem az arcomat. Pár másodpercig még úgy ült mint egy szobor, majd hallottam, hogy lassan kiengedte a levegőt. Szabad karjával átölelte a vállamat és megpuszilta a fejem tetejét.
„Szóval, ki csókol jobban, én vagy Rose?” - kérdezte lazán. Éreztem, hogy a teste rázkódott a nevetéstől. Mérgesen felültem és a szemébe néztem, felhúztam a szemöldököm és válaszoltam.
„Féltékeny vagy Edward? Mondhatom, értem már miért szereti Emmett ennyire csókolgatni!” Bosszankodva felfelé indultam. Láttam, hogy Rose a még mindig a mozdulatlan Emmettet nézi, majd elviharzott, és engem megelőzve felment. Olyan erővel vágta be az ajtót, hogy a fa is belejajdult. Alice és Jasper természetesen eltűntek, féltve a biztonságukat.
Ahogy a lépcső tetejére értem megálltam, és még pont hallottam, hogy Emmett végre megszólalt.
„Haver, ez valószínűleg a legdögösebb dolog volt, amit valaha láttam.” Mosolyogtam, ez megmagyarázza Emmett reakcióját.
Ami meglepett, az Edward válasza volt.
„Tudom,” mondta és együtt nevetett Emmettel.
Lefelé néztem, de a szemem sarkából láttam, hogy Rose is kidugta a fejét az ajtón és hallgatta a fiúkat. Széles mosoly ült az arcán. Tekintete megtalált engem is a folyosón, egy ujjával intett, hogy várjam meg. Halkan odajött hozzám, bejött Edward szobájába és becsukta az ajtót. Zsebéből elővett egy jegyzettömböt és írni kezdett.
'Bocs a csók miatt. Jasper szemét. Tudom, mi lesz az első közös akciónk. Elmegyünk piknikezni reggelire. Jól hangzik?'
Igent bólintottam és mosolyogtam.
Elvettem a tollat 'Mi lesz a menü?'
Szélesen elvigyorodott, ahogy körmölte a választ 'Valami, amit hidegen a legjobb tálalni'.
Elolvastam és megértően rákacsintottam. Egy valószínűtlen szövetség jött létre, amit létrejöttét megelőzően csókkal pecsételtünk meg. Rose újra írni kezdett.
'Amikor piknikezni megyünk, Edwardnak zongoráznia kell, hogy senki ne tudjon hallgatózni. El tudod ezt intézni?'
Okét mutattam, amitől csak jobban vigyorgott, mint addig. Gyorsan megölelt és eltűnt az ajtó mögött.
Edward még mindig lent volt Emmettel, azt tárgyalták ki mit tudott, mikor elhatároztam, hogy elérkezett az első döntésem ideje. Az ajtóba álltam és elkiáltottam magam. „Edward, úgy döntöttél, hogy feljössz és megnézed, minden rendben van-e velem, miután kikezdett velem a testvéred!”
Emmett nevetni kezdett. „Ha-ha, Bella mondja meg, mit csinálj. Ha-ha, egy lány mondja meg, mi legyen.”
„Bella?” - hallottam Edwardot a lépcső aljáról.
„Igen, úgy döntöttem, megpofozhatod. Használd kérlek Rosalie Cosmóját... az jó vastag!” -feleltem.
Két hangos csattanás után Edward mellettem ült a bőrkanapén.
„Hogy vagy? Sajnálom, hogy a húgom molesztálta az ajkaidat,” - mondta alázatosan. Hitetlenkedve húztam fel a szemöldököm.
„Valahogy nem hiszem, hogy annyira sajnálod,” gúnyolódtam.
„Ugyan már Bella, be kell látnod, vicces volt” - mondta és közben az oldalamat csiklandozta, hogy nevetésre bírjon.
„Volt olyan vicces, mint amikor Emmett ma rád ugrott? Azt viccesnek mondanád? Azt legalább csak Jasper látta. Én bezzeg az egész család előtt kezdtem ki Rose-zal!” A hangom egyre hangosabb volt, míg a végén már kiabáltam.
Teljesen megdöbbentem, amikor ahelyett, hogy mérges lett volna, Edward úgy nézett, mint aki jól szórakozik.
„Mi olyan vicces Edward? Szórakoztat a haragom?” - kiáltottam.
„Nem szeretet, de nem is a harag az, amit most érzel...”
„A fenébe is Jasper!” - kiáltottam és kiszaladtam, pont időben ahhoz, hogy lássam, ahogy egy szőke fej tűnik el a fordulóban. „Fuss is Jasper... erre emlékezni fogok... amikor a legkevésbé számítasz rá!” Levegő után kapkodva lehajoltam és a combjaimra tettem a kezeim, hogy megnyugodjak.
„Hülye vámpír sógor,” - motyogtam és visszamentem Edward szobájába.
„Kösz a segítségedet, Edward,” - fortyogtam. Miután rájöttem, hogy még mindig úgy viselkedtem, mint egy veszett kutya, vettem pár mély lélegzetet, Edward pedig továbbra is jól szórakozott.
„Nagyon aranyos vagy, amikor mérges vagy, tudtad ezt?” Mellém jött és átölelt.
„Nem vicces Edward, még mindig mérges vagyok.” Az agyamban több lehetőség vágtatott át, hogy miként dönthetném le Jaspert, mikor megéreztem Edward arcát az enyém mellett.
„Tudod Bella, azt próbáltam eldönteni, hogy a válladat vagy nyakadat csókoljam meg, mit gondolsz?” Jeges leheletétől kirázott a hideg, ahogy arcát a hajamba temette.
„Hm, nos… mindenképpen a nyakamat kellene megcsókolnod...” Ajkait azonnal éreztem a nyakam meleg bőrén. A lábaim elgyengültek, megszédültem.
„Jobban érzed most magad Bella?” - kérdezte Edward és folytatta a nyakam csókolgatását.
„Igen… jobban… sokkal jobban,” - motyogtam és a szívem sebesen dobogni kezdett.
Edward csak nevetett a szívem által okozott dübörgésen, amit könnyen érzett, amikor hozzá simultan.
„Szóval Bella most, hogy jobban érzed magad…” Ajkai lassan az arcomon voltak és a szájam felé osontak. „MMMHMM” motyogtam értelmetlenül, csukott szemekkel, vártam, hogy ajkai az enyémet érintsék.
„Van számodra pár esküvői kérdésem!” Szemeim tágra nyíltak és megláttam vigyorgó arcát, pár centire az enyémtől.
„Rendben, de mi is lesz rajtad, miközben kikérdezel? Oh, ez könnyű lesz, épp most döntöttél úgy, hogy nem lesz rajtad póló, amíg felteszed az idétlen kérdéseidet. Vetkőzz Edward!” Követeltem, és az ágyára vetettem magam. Hasamra feküdtem és felkönyököltem, vártam, hogy elkezdődjön a műsor.
„Bella, nem veszem le a pólómat,” - mondta durcásan.
„De igen.”
„Nem.”
„De igen… Carlisle!!!” Kiáltottam. Másodperceken belül Carlisle a szoba ajtajában állt.
„Mi kellett volna Bella?” - kérdezte, közben Edward bosszús arcát figyelte.
„Edward nem végzi a házi feladatát, és úgy gondoltam, jobb, ha tudod.”
„Edward, most mit csináltál?” -  sóhajtott Carlisle.
„Semmit, Bella megint abszurdan viselkedik. Azt mondta, hogy le kell vennem a pólómat, amikor beszélek vele. Dr Dover azt mondta, nem vagyok a szolgája,” mondta ingerülten és karba tette a kezét.
„Nem azt mondtam, hogy le kell venned a pólódat, csupán azt kérdeztem, mit tervezel viselni, amikor is felteszed azokat a kérdéseket, amik miatt döntéseket kell hoznod, amiket ugye nem hozhatsz, pontosabban szólva én hozom meg neked, én pedig azt mondom, hogy pólótlan leszel. Carlisle, te vagy a bíró, megszegtem bármilyen szabályt is?” - kérdeztem ártatlanul és felnéztem Carlislera, aki próbálta visszatartani nevetését. Tekintetét bocsánatkérően Edwardra emelte, aki hangosan felsóhajtott és elkezdte kigombolni az ingét.
„Köszönöm a segítséget, Carlisle!” - integettem boldogan, ahogy kiment a szobából és becsukta az ajtót.
„Látod, nekem igazam volt, neked nem…” - ugrattam, mikor is torkomon akadt a lélegzetem. Edward levette az ingét, feltárva ezzel sápadt mellkasát, ami maga volt a tökéletesség. A szemeim itták a szépet, ami a pólótlan Edward volt, bele akartam égetni az emlékezetembe. Ahogy tökéletes kábulatban ültem az ágyon, valami arcon csapott és visszarángatott a valóságba. Mikor lenéztem észrevettem, hogy Edward inge volt az, immáron az ölemben.
„Nem szép dolog dobálózni Edward.”
„Nem szép dolog bámulni Isabella,” - mondta, ahogy mézszínű tekintetét tekintetembe fúrta. Mellém feküdt az ágyra, fejét a karjára fektette.
„Szóval most, hogy már félmeztelen vagyok, feltehetek pár kérdést?” - kérdezte kedvesen.
„Igen – nagyjából azt csinálhatsz, amit akarsz, ha félmeztelen Edward vagy, hogy őszinte legyek…” - motyogtam, még mindig elkáprázatottan. Nevetett, majd előállt az első kérdéssel.
„Szeretsz?”
„Hát persze, hogy szeretlek.”
„Velem akarod tölteni az örökkévalóságot?”
„Újra, hát persze, hogy akarom.”
„Miért ijeszt meg annyira a házasság kérdése?”
„Az anyám átmosta az agyam.”
„Félsz attól, hogy mit fog Renee vagy Charlie szólni a házasságunkhoz?”
„Azt hiszem, valamennyire igen, de ha nem szoknak hozzá a gondolathoz, akkor átküldelek pólótlanul, hogy uszítsd rájuk a kápráztató testedet, és máris kezes bárányok lesznek. És aztán, mikor én is vámpír leszek, segíthetek elkápráztatni őket! De én magamon tartom majd a pólómat…”
„Örülsz annak, hogy összeházasodunk, vagy csak mindenbe beleegyezel, hogy mindenki más boldog legyen?” Észrevettem, hogy levegőt se vett a válaszomra várva.
Kezembe fogtam az övét és egyenesen a szemébe néztem, amikor válaszoltam.
„Nagyon örülök, hogy hozzád mehetek, ugyanakkor félek az egész esküvő dologtól. Amíg Alice viselkedik, addig jól leszek. Igazán, alig várom, hogy Mrs Cullen lehessek.”
„Szóval akkor nem csak a szex miatt jössz hozzám?”  Gyönyörű mosolya jelent meg az arcán. Megbökdöstem a vállát.
„Nem Edward, nem a szex miatt megyek hozzád, de ezzel együtt elvárom, hogy elképesztő legyen, a szex ami… persze, nincs semmi sürgetés!”
„Bella, mit tegyek veled?” - kérdezte és megpuszilta a homlokomat.
„Vegyél el, szeretkezz velem, majd változtass vámpírrá, hogy együtt tölthessük az örökkévalóságot. Ez hogy hangzik?” - kérdeztem játékosan, ujjaimmal a hátát simogattam.
„Tökéletesen.” Fülembe dorombolt, majd csókolgatni kezdett. A hátamra fordultam, Edward rám fordult, száját nem vette le az enyémről. Kezemmel tovább simogattam a hátát, próbáltam nem túl közel húzni magamhoz, különben tudtam, hogy elhúzódna.
„Lélegezz Bella,” suttogta, ajkával a nyakamon át a kulcscsontomig haladt. Kezeimet magunk közé húztam, és tökéletes mellizmait kezdtem simogatni. Hallottam, hogy mély levegőt vesz, és a nevemet suttogja.
A fejem forgott, amíg vissza nem kerültem a valóságba. Edward ajtaja lerepült a tartókról és az ágy mellett pár centire landolt. „Szállj le róla ember!” - kiáltotta Emmett.
„Az Isten szerelmére, meg akarsz ölni? Jasper ömleszti rám a kéjvágyat, ami kettőtökből árad! Olyan rossz, hogy Esme bezárta Rosaliet egy rejtett helyre a házban és még csak fél kilenc van. Még mindig hátra van 22 és fél óra… Edward, hol a fenében van a pólód?”


2015. február 1., vasárnap

Családterápia 6. fejezet - Fenébe a házi feladattal

JEGYZETEK Dr Benjamin Dover asztaláról:

A Cullen Család 2007 november 17.
Megjelent családtagok: Carlisle Cullen, Esme Cullen, Emmett Cullen, Alice Cullen, Edward Cullen, Jasper Hale, Rosalie Hale & Bella Swan
Kezdeti megfigyelések: a család közvetlennek tűnik, de az egymás közötti feszültség nyilvánvaló. Carlisle Cullen keresett meg a terápiával kapcsolatban és sikerült meggyőznie a családtagokat is, hogy eljöjjenek, némelyiket könnyebben, mint másokat. Ő és a felesége remélik, hogy a terápia segíteni fog megoldani bizonyos, a családban fennálló problémákat, és ezáltal segít továbblépni és maguk mögött hagyni a vég nélküli civakodást.
Személyek:
Carlisle Cullen – belgyógyász, elkötelezett családapa 5 tinédzser számára. Belefáradt a veszekedésbe, a terápia mellett áll.
Esme Cullen – anya és támogatója  tinédzser korú gyerekeinek. Nagyon kedves és szeretetteli, gyerekei tisztelik. Fontosnak tartja a terápiát.
Emmett Cullen – élvezi a terápiát mert szereti látni, ha a családtagok kényelmetlen helyzetbe kerülnek. Nagy darab, szteroidok használata lehetséges, lármás és túlságosan is közvetlen, meg kell találni mi az, amit humorral álcáz. Bevallottan, „életerős” szexuális életet vezet, amit úgy tűnik szeret közönség előtt csinálni. Élvezi, hogy csúfoldódhat testvére, Edwar, és annak barátnője, Bella kapcsolatán. Ki kell deríteni gyanús, nem megfelelő kapcsolatát a húgával, Rosalieval. Túlságosan szereti a testi érintkzést, nagy ölelő. Nincs önuralma, kimond bármit, olyat is, amit nem akarnak mások hallani.
Alice Cullen – nyitott a terápiára, szeret a kanapén feküdni. Nemrég bevallotta, hogy vásárlás-függő. Túl érzékenynek tűnik, és szinte már idegbajoshoz illően hiperaktív. A divat nevében legalizálja a lopást. Érdekes kapcsolata van a egy hajléktalan csoporttal a folyó mentén. Ruha cseréket alkalmaz, hogy befolyásolni és irányítani tudjon olyanokat, mint Bella... és valószínűleg Jasper is.
Edward Cullen – teljesen elzárkózik a terápiától. Önutálat, ellenőrzési mánia, mérges és túlérzékeny. Elismeri, hogy hangokat hall, amik rossz dolgokra késztetik. Lehetséges skizofrénia / többsörös-személyiségi zavar. Négy hónapja öngyilkossági kísérlet, állítása szerint már jól van. A kísérletet 'félreértésnek' titulálja,amit kapcsolatba hoz  Bella állítólagos halálával. Nem akarja, hogy a barátnője vegetáriánus legyen. Még mindig szűz és irritálja testvérének a nyitott hozzáállása a szexhez. Látszólag irracionális és egészségtelen szükséget érez arra, hogy megvédje Bellát.
Jasper Hale – elzárkózik a terápiától és a jenkiktől. Szövetségi tudatú cross-dresser, aki első ránézésre csendes és visszahúzódó, ugyanakkor a felszín alatt sok különböző érzelem bujkál. Azt állítja, a barátnője miatt öltözik női ruhákba. Nagyon közeli a kapcsolata a húgával Alice-szal, ezt meg kell nézni. Mint kiderült, meg akarta ölni Bellát, valamikor azelőtt, hogy Edward próbálta megölni magát. Kinyomozni és kideríteni, hogy van-e az esetről valamilyen rendőri jegyzőkönyv. Akaratlan megnyilvánulás volt, van esetleg valamilyen rendellenesség, ami arra késztette, hogy irracionálisan viselkedjen? Nagyon karizmatikus tud lenni ha akar, egyébként küzd azért, hogy ellenőrzés alatt tartsa az érzelmeit.
Rosalie Hale – úgy érzi, a terápia felett áll. Önimádó, egoista, rosszindulatú és állhatatos. Úgy tűnik, teljes mértékben ellene van annak, hogy Bella vegetáriánus legyen, mint a család többi tagja. Van még valami más is? Valószínűleg étkezési problémák, anorexia vagy bulimia? Bármikor kész arra, hogy elárulja mások titkát, ha azzal mentheti magát. Ingatag a kapcsolata Edwarddal. Fals információt mondott Edwardnak, ami az öngyilkossági kísérlethez vezetett. Túl közel áll Emmetthez. Tovább nyomozni.
Bella Swan – fél a terápiától. Csendes, félénk, igen kevés az önbizalma. Edward menyasszonya, de fél az elkötelezettségtől, saját szüleinek válása miatt. Fizikailag is közelebb akar kerülni Edwardhoz, aki viszont várni akar ezzel a házasságig. Szereti a fizikai közelséget. Nagyon védelmezi Edwardot és még a Cullen családdal is szembeszáll, ha meg kell őt védenie. Nem érti, Rosalie miért haragszik annyira rá, lehet azért, mert tudja Rosalie titkát az étkezési zavarral kapcsolatban. Kétségbeesetten vegetáriánus akar lenni ő is, mint a Cullenék. Megbocsátotta Jaspernek, hogy megpróbálta megölni, összeomlott, amikor Edward elhagyta egy rövid időre. Megakadályota Edward öngyilkosságát.

Kezdeti javaslatok:
Bővített családi találkozók, továbbá külön találkozók az alábbiaknak:
Edward/Bella
Jasper/Alice
Rosalie/Emmett
Carlisle/Esme.

Házi feladat számukra a következő alkalomra:
Edward – 24 órán keresztül semmi irányítás. Bellának kell minden döntést meghoznia helyette.
Bella – nyitottan megbeszélni a házassági kérdést Edwarddal, kifejezni az érzéseit és válaszolni a fiú minden témába vágó kérdésére 24 órán át.
Rosalie – kötelező két 'egymáshoz közeledő' elfoglaltságot keresni Bellával és tisztelettel viselkedni iránta.
Emmett – semmi szex 24 órán keresztül.
Alice Cullen – semmi vásárlás 24 órán keresztül.
Jasper Hale – ki kell fejeznie az érzelmeit 24 órán keresztül, semmit sem szabad elrejtenie a családja elől.
Carlisle és Esme – felügyelni a házi feladatot.
Aláírta: Dr Benjamin Dover


Fenébe a leckével
Doctor Dover szempontjából
Végeztem az első, a Cullen családdal való találkozás alkalmából készített jegyzeteim beírásával. Volt pár lényeges téma amiket nem mertem felhozni a szűkös idő miatt, de abban biztos voltam, hogy közelebb jutottam annak megértéséhez, hogy miért viselkedtek úgy, ahogy. Mind a lányok és a fiúk esetében is volt olyan felszabadult pillanat amikor együtt nevettek, és akkor megtapasztalhattam azt a szeretetet, amiről tudtam, hogy ott bujkál a harag mögött. Csak meg kell találnom a módját, hogy folyamatosan emlékeztessem őket erre. Leküldtem őket a büfébe, hogy összeszedjem a jegyzeteimet és eldöntsem, hogyan tovább. Előálltam némi házi feladattal mindegyikük számára, amire majd figyelniük kell a következő találkozóig. Némelyiküknek nehéz lesz, de úgy gondolom, azok a témák, amikre fókuszálniuk kell majd, segít majd nekik előrelendülni, és megtanulni kezelni az egyéni problémáikat.
Kopogtak az ajtón. „Jöjjön be,” mondtam, mire Stephenie kinyitotta az ajtót és bedugta a fejét az irodámba.
„A Cullenek visszajöttek, bevezessem őket a konferencia terembe, doktor úr?” kérdezte lazán az ajtónak dőlve.
„Igen, mondja meg nekik, hogy egy perc és ott vagyok. Milyen állapotban vannak?” kérdeztem hirtelen.
Stephenie kilesett, majd válaszolt, „Igen dögösen, ha engem kérdez...”
Tényleg megszállott lett, lehet fel kellene írnom neki valamit. „Nem így értettem, Stephenie. Elférnek egymástól, idegesek, vagy kiabálnak egymással? Szeretném tudni, mibe fogok besétálni, elvégre vannak egypáran,” kérdeztem gyorsan.
Újra kikukkantott és legyintett egyet. „Az a magas szőke srác olyan édes, de olyan mintha levelek lennének a hajában... és a pólóját elszakította egy faág. Korábban nem ilyen volt. Na mindegy, nem tudtam megállni, muszáj volt legyintenem,” motyogta félénken. „Um, úgy tűnik rendben vannak, kissé csendesek, de ennyi. Most nincs vérontás. Miért, számít valamire? Hívjam a biztonságiakat?”
„Nem kell Stephenie, rendben lesz, csak arra gondoltam... felejtse el. Vezesse be őket a konferencia terembe és viselkedjen...” A viselkedjen szót megnyomtam. Simán megforgatta a szemeit és kisiklott.
Néhány mély, tisztító lélegzetvétel után felálltam és felkészítettem magam a Cullenekkel való találkozásra. Tudtam, hogy nem fog tetszeni nekik a házi feladat ötlete, de meg kellett tenni. Felvettem a maradék papírokat az asztalról és a folyosó felé vettem az irányt. Ez alkalommal mikor beléptem a szobába, hisztérikus nevetés helyett a Cullenek úgy néztek ki, mint akiket hamarosan a halálukba visznek.
„Ugyan srácok, legyetek kissé élénkebbek! Tudom, hogy hosszú nap volt ez a számotokra... de úgy néztek ki, mint sétáló hullák!” Mondtam, próbálva megtörni a csendet egy rosszul sikerült viccel.
Rosalie idegesen rázta meg a fejét. „El se tudja képzelni Dr Dover, el se tudja képzelni...” Észrevettem, hogy Emmett fejét bámulta hátulról. „Persze semmi olyan, amit pár Rubie meg ne oldana, igaz Em?” Ránéztem szegény Emmettre, akinek fájdalmasan megrándult az arca.
„Nos, csak szerettem volna még egyszer találkozni mielőtt vége lenne a napnak, hogy...” Alice sikolya félbeszakított.
„Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeee” csak ennyit mondott mielőtt az asztalra ejtette volna a fejét. Jasper finoman kézbe vette a lányét.
Carlisle törte meg a kínos csendet. „Folytassa csak doktor úr, Alicenek csak...”
„Görcsei vannak,” kiáltotta Emmett.
„Emmett Cullen, mit tudsz te a görcsökről? A kicsi Ruby kisasszonynak olyan rossz görcsei lennének? Huh? Tényleg? A te trampli barátnőd...” Rosalie forrongott dühében. Úgy tűnt, nagyon ellenezte a testvére barátnőjét...
„Gyerekek. Nagyon udvariatlanok vagytok, Dr Dover éppen beszélt.” Szidta meg őket Esme. A szobát újra csend lepte el. „Dr Dover, kérem folytassa.”
„Köszönöm Mrs Cullen. Hol is voltam... oh igen, szeretnék mindegyikőtöknek egy feladatot, amit teljesítenetek kell mielőtt eljöttök a következő alkalomra holnap után. Eltöltöttem némi időt azzal, hogy mindegyikőtöknek olyat találjak, ami szerintem majd segít ledönteni néhány falat amiket azért építettetek fel, hogy megvédjétek magatokat. A házi feladat teljesítése lehet, hogy fájdalmas lesz, de segít majd elindítani a problémáitokkal való küzdelmet, és remélhetőleg a hosszútávban segít majd közelebb kerülnötök egymáshoz, mint család.” Láttam, hogy mind idegesen nézett Alicera és Edwardra, akik csak lassan megrázták a fejüket.
„Um, Carlisle és Esme, veletek kezdeném. Titeket arra szeretnélek megkérni, hogy ellenőrizzétek, hogy betartják az előírt feladatokat, kérlek. Az összes feladat 24 óra hosszú.” Esme és Carlisle egyetértően bólintott.
Körülnéztem és láttam, hogy ebben a pillanatban egyedül Bella nézett a szemembe. Persze ő is úgy nézett ki, mint egy őzike az autó fényszórója előtt, de legalább rám nézett.
„Bella, a te házid az lesz, hogy nyitottan beszéld meg a házassági kérdést Edwarddal. Bármilyen kérdésre vagy aggályra amit Edward felhoz, válaszolnod kell. Ha valami zavar, vagy idegessé tesz az esküvővel kapcsolatban, azt is meg kell osztanod vele.” Bella mintha az ájulás szélén állt volna, Edward viszont széles vigyorra húzta a száját.
„Az összes lehetőség közül, miért pont ezt kell megtennem?” kérdezte halkan Bella. Vártam, mielőtt válaszoltam volna.
„Az ok, amiért ez a feladatot az, mert úgy érzem, még mindig vannak olyan dolgok, amiket át kellene beszélned Edwarddal. A házassággal való aggályaidat fontos lenne megbeszélned vele, még a házasság előtt, és szerintem ez nagy szerepet játszik abban, ahogy most viselkedik veled. Nem tudja olvasni a gondolataidat Bella, az egyetlen módja, hogy megismerje a félelmeidet az, ha megmondod neki, és én erre kérlek meg.” A Cullen család meglepetten nézett egymásra, Edward pedig erősen próbálkozott, hogy elnyomjon egy mosolyt. Mivel Edward ilyen jól érezte magát, úgy döntöttem, ő lesz a következő, aki megtudja a leckéjét.
„Edward, a te feladatod az, hogy hagyd, hogy Bella irányítson mindent. Te nem hozhatsz döntéseket, ő fogja helyetted mindet meghozni. Hogy mit viselj, hova ülj, mit egyél, mit nézzél a tévében... mindezt ő fogja eldönteni. Szeretném, ha semmivel mással nem törődnél, csak figyeld meg, hogy érzed magad. Bella, ettől ő még nem a rabszolgád, és Edwardnak nem azt kell azt csinálnia amit te mondasz, de ha döntenie kell valamiben, tiéd lesz a döntő szó. Érthető ez?” Bella most sokkal boldogabbnak tűnt, míg Edward elszürkült.
„Ez teljesen abszurd!” Halottam, hogy motyog az orra alatt.
„Lehet, hogy abszurd, de ez a feladatod, és úgy gondolom, az egész család figyelni fogja, hogy teljesíted-e, szóval sok szerencsét,” tettem hozzá.
Körülnéztem és úgy döntöttem, ezt ennyiben hagyom... „Emmett, számodra is van egy feladatom. Az irodában történt bemutatótok után, amit a testvéreddel csináltál, még mindig aggasztanak a szexuális választásaid, szóval most megkapod a hidegzuhanyt... nincs szex 24 órán keresztül. Se csókok...” Rosalie nevetve csapkodta az asztalt.
„Oh ugyan már doktor! Mit tettem én önnel? Nyitott voltam és őszinte, és ezt kapom cserébe? A terápia szar!” morogta Emmett a székén. Rosalie ezzel ellenkezőleg viszont ragyogott.
„Szegény szánalmas RUBY nem kap szerelmet a grizzly medvéjétől. Ha Ha Ha Ha. Sok sikert a feladatodhoz Emmett. Dr Dover esküszöm, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy Emmettnek semmilyen fizikai érintkezése ne legyen egyetlen nővel sem, még Esmével sem, 24 órán keresztül. Ennyire elkötelezett vagyok a javulása mellett. Ön egy zseni, doktor.”
Haja bájosan omlott a vállára, ahogy megfordult, hogy Emmettre nézzen.
„Örülök, hogy ennyire elkötelezett vagy a felépülése érdekében. Reméljük, hogy így érzel a Bellával való kapcsolatodnak a javításával is, mert kettőtöknek közös tevékenységeket kell csinálnotok a következő 24 órában. Azt akarom, hogy ti ketten jobban megismerjétek egymást, és Esmének kell jóváhagynia minden egyes programot. Értetted?” Éreztem a lézersugarakat, ahogy rám nézett. Mosolya teljesen eltűnt a vicsor mögött, ami megjelent helyette. Bella újra riadtnak tűnt, Edward halálos pillantásokat lövellt Rosalie felé, de ő figyelmen kívül  hagyta azokat.
„Ez nem fair! Miért kapnak ők lányos időt, én meg maradhatok a fiúkkal! Én is Bellát akarom... most már én is utálom Bellát!” Sikította Alice oktalanul, közben fel-le ugrált a székén. „Ne MERÉSZELJETEK vásárolni!” Köpködte feléjük összezárt fogakon keresztül.
„Sajnálom Alice, ez Rosera és Bellára tartozik, nekik együtt kell a végére járniuk a dolgoknak. Számodra is van házim. Szeretnéd hallani, hogy mi az?” Úgy kérdeztem, mintha egy ötévessel beszélnék. Fintorgott, majd bólintott.
„Tudom, hogy múltkor nem ment nagyon jól, de Alice, azt szeretném, ha 24 órán keresztül nem vásárolnál semmit. Carlisle, téged kérlek meg, hogy tegyél meg minden elővigyázatosságot otthon, hogy Alicenek ne legyen semmilyen kísértése.” Alice vadul remegni kezdett a széken, szemei egyre tágabbra és tágabbra nyíltak.
„Mikor kezdődik a 24 óra?” Kérdezte hadarva. Mivel nem válaszoltam elég gyorsan, rám kiáltott, „MIKOR KEZDŐDIK, EMBER?”
Fogalmam sem volt az időről, így csak előálltam valamivel. „Ma este hét órától holnap este hétig.” Ez valamennyire megnyugtatta. Edwardra nézett, majd felugrott a székéből és az ajtó felé indult.
„Sajnálom doki!” Mély lélegzetet vett, úgy folytatta „Mostkellvásárolnomamígméglehetmielőttnemveheteksemmit.Vanlentegyajándékboltmuszájvalamitvennemviszlát!” Ezzel Alice kiviharzott a konferenciateremből, az ajtót olyan erővel csapta be maga után, hogy a falak beleremegtek. Az egyik kép pedig leesett és összetört.
„Ez rossz lesz,” morogta Jasper magának, Edward egyetértően bólintott. Rosalie megint úgy nézett ki, mint aki élvezi a testvére szenvedését, a saját feladata biztos egyre jobban tetszett neki.
Újra körbenéztem, már csak egy maradt hátra, de amiatt épp elég ideges voltam, főleg ezzel az egész megpróbálta megölni Bellát dologgal a háta mögött. Megköszörültem a torkomat és beszélni kezdtem. „Jasper, ezzel elérkeztünk hozzád. A feladatod nehéz lesz, de úgy hiszem, hogy sokban segíteni fog neked és a családodnak is. Azt akarom, hogy 24 órán keresztül minden érzelmet és érzést kifejezz a családod előtt. Mindeki érezze, amit érzel és fejezd ki magad.” Jasper általában sztoikus arcát most széles mosoly lepte el. Röviden Edwardra pillantott, aki mérgesnek tűnt.
„Doktor úr, mindent meg fogok tenni amit mond, elvégre ön a szakértő, én pedig csak az egyszerű beteg. Köszönöm ezt a lehetőséget. Biztos vagyok abban, hogy a családom... érdekesnek fogja találni, hogy érezhetik, amit én is érzek. Csak azt remélem, elboldogulnak majd vele, főleg a drága bátyám, Emmett.” Emmett levegő után kapott, ahogy Jasper tekintete elkapta az övét, és mintha egy lámpa kapcsolódott volna fel a fejében. Emmett az asztalra lógatta a fejét és arról motyogott, hogy keres egy monostort arra a napra...
Carlisle külön megfigyelte az összes gyereket, akiknek mind különböző reakciójuk volt a feladatokkal kapcsolatban. Néhány örült, néhány ijedt volt, mások bosszúsak, levertek és pánikoltak. Az egyik ki is menekült a szobából, egy utolsó vásárlás érdekében, mielőtt a házi elkezdődött volna. Felállt, szavait nekem címezte. „Dr Dover, szeretném megköszönni a minapi segítségét. Ígérem, hogy Esme és én betartatjuk a gyerekekkel a feladataikat amiket kaptak, a lehetőségeikhez képest a legjobban, a következő alkalom előtt.” Kezet nyújtott nekem, majd Esme is.
„Jasper, kérlek menj le az ajándékboltba, és könyörögd ki Alicet onnan, mielőtt elfogy az összes 'Jobbulást' ajándék, az igazi betegek elől. A többiek haza mehetnek, este ötkor családi megbeszélés lesz. Bella, én majd felhívom Charliet, hogy elmagyarázzam neki, hogy szeretném, ha te is nálunk lennél egy napig. Kérlek, köszönjétek meg Dr Dover türelmét a mai nap miatt.”
Egy kórusnyi „Köszönjük doktor úr, és kösz doki!” jött a Cullen gyerekektől, ahogy megkönnyebbülve hagyták el a termet. Ahogy követtem őket a várószobába, láttam, hogy a karbantartók visszarakták az üveget az iroda ajtajára. Stephenie csak bámulta Rosaliet, ahogy a lány elsétált mellette. Asszem, most már tudom, mi történt itt korábban... gondoltam. Rosalie egy gyönyörű mosollyal ajándékozta meg a karbantartókat, akik nyitva tartották neki az ajtót.
Amint az utolsó Cullen becsukta maga után az ajtót, végre kiengedtem a levegőt, Stepheniere néztem és azt motyogtam „Ne fogadja a hívásokat, szükségem van pár pillanatra egyedül.” Az irodámba botorkáltam és belesüppedtem nagy, tömött székembe.

Mi a fenére gondoltam, amikor elvállaltam ezt az esetet? Annyira normálisnak tűntek... Munka után szükségem lesz egy italra.

Családterápia 5. fejezet - Fiúk beszélnek

Edward szemszögéből

„Uraim, készen állnak?” Amint meghallottam Dr Dover szavait, a gyomrom megrándult. Bellára néztem, aki a várószoba egyik székén ült, fejét a kezeibe temette.
Jól van, Edward. Csak egy kissé kimerült, gondolta Alice.
Ne hidd, hogy kihagyhatsz akár csak egy ilyen röhejese ülést is, neked van az egészre a legnagyobb szükséged ebben a családban Edward! Kiáltotta Rosalie a fejében.
Bellához sétáltam és lehajoltam erőtlen alakjához. „Bella? Jól vagy? Veled maradhatok, ha szeretnéd...” Abban reménykedtem, hogy könyörögni fog azért, hogy maradjak, és megússzam a szörnyű tortúrát, amit Emmett és Jasper vidám arcai ígértek.
„Jól vagyok, Edward. Csak... elég intenzív volt ott bent. Légy óvatos... ennyit tudok tanácsolni.” Belenézett a most már ijedt szemeimbe és megvonta a vállát. „Lenne még egy kérdésem. Alice tényleg nekiugrott Esmének, hogy megvehessen valamit a tévé műsorból?” Felnevettem, amikor a kép, ahogy Alice a kanapén át repült, felmerült bennem.
„Oh, az valóban megtörtént. Honnan hallottál róla? Ez Alice egyik legkínosabb titka...” Hirtelen terror fogta el testem minden porcikáját, ahogy az ajtó felé néztem.
„Mondtam, legyél óvatos Edward...” motyogta Bella és visszaejtette a fejét a kezébe. „Hidd el, Buzzy-ról te sem akarsz tudni...”
Ki a fene az a Buzzy? Mielőtt megkérdezhettem volna, Carlisle az iroda felé terelt.
„Ne húzd az időt Edward, Bellának semmi baja. Majd vigyázok rá,” az iroda felé bólintott, én pedig vonakodva elindultam az ajtó felé.
„Bella?” mondtam. Felkapta a fejét. „Ha nem jutok ki élve, tiéd lehet a CD gyűjteményem, és kérlek törd össze Emmett terepjáróját egy nagykalapácssal.” Rákacsintottam, mire egy gyönyörű mosoly jelent meg az arcán, ahogy egyetértően bólogatott.
„Gyerünk Eddie, a dokinak fejeket kell zsugorítania!” Kiáltotta Emmett, amikor beléptem a szobába. Emmett és Jasper elfoglalták a székeket, így nekem a kanapé maradt.
Úgy gondoltuk, mivel te öntöd majd ki a lelkedet, megkaphatod a kanapét, vigyorgott Jasper.
Feküdj le Edward... gyerünk már, idétlenül néz ki, ahogy csak ülsz ott, mint egy ijedt kislány. Ugratott Emmett. Helyezkedj kényelembe, elmebeteg...
Mialatt Dr Dover átfutotta a jegyzeteit, én a kanapé szélén ültem.
Nos, ez az ülés biztos nem lesz rosszabb, mint ami a lányokkal volt... Soha nem tapasztaltam még ilyet... biztos hormonális bajaik voltak, vagy valami ilyesmi.
Ajkaimba haraptam, nehogy hangosan felröhögjek. Boldogságom leapadt, amint az orvos végre felnézett és beszélni kezdett.
„Nos, uraim, mint ahogy a hölgyeknek is említettem egy pár perce, szeretném megköszönni, hogy eljöttetek a terápiára. Tudom, hogy ez ijesztő és kellemetlen is lehet, de úgy gondolom, hogy tudok nektek és a családnak segíteni megoldani pár problémát, és továbblépni egy egészségesebb kapcsolat felé. Kezdhetjük?” Kérdezte buzgón.
Válaszként Jasper és én csak a vállainkat vonogattuk, Emmett pedig vidáman válaszolt. „Vágjunk csak bele doki. Elő a legrosszabbal.”
Dr Dovert váratlanul érte Emmett kitörése, ezért mielőtt megszólalt volna, újfent átfutott a papírjain. „Nos, az előbb már érintettük Edward helyzetét egy kicsit, um... mi lenne, ha veled kezdenénk, Jasper? Mondanál valamit magadról?”
„Jasper Hale-nek hívnak, és egy kicsivel több mint 5 éve adoptált a Cullen család,” hadarta  Jasper, nem nézve az orvos szemébe.
És... gondolta a doktor.
„Van valami más esetleg, amit még elmondanál magadról Jasper?” erőltette az orvos.
Hagyj békén, hagyj békén, kántálta Jasper a fejében az orvosnak címezve. Majd végül hangosan is válaszolt. „Nem. Ennyi.”
Frusztráltan, az orvos hozzám fordult. „Mindig ennyire csendes?”
Óvatosan Edward... figyelmeztetett Jasper.
„Igen, általában nagyon csendes,” mondtam, közben nyugodtan nézegettem az orvos könyvespolcát, amikor is nagyszerű ötlet jutott az eszembe. „Kivéve ha a Polgárháborúról van szó, akkor kész beszélődobozzá válik!” nevettem.
Ezt még megbánod drága bátyó.
Vigyázat Jenkik, a szövetségi vámpír feltámadt! Nevetett Emmett magában.
„Jasper, ez nagyszerű! Én magam is őrültje vagyok a történelemnek, a Polgárháború pedig kifejezetten kedvelt témám. Sherman vonulása a tengerpartra, az egyenjogúság kihirdetése, Abraham Lincoln elnöksége, a visszaállított államszövetség,” Dr Dover vadul hadonászott a mögötte lévő könyvespolc irányába, ahol több mint 100 könyve volt, amik meséket mondtak a nagy államszövetségi hadseregről és a Konföderáció összeomlásáról. Jasper halkan forrongott a székén, de Dr Dovert annyira magával ragadta a téma, hogy észre se vette.
„A legnagyobb katonai alak a Polgárháborúban, Jasper?”
„Lee tábornok.”
„Legjobb csata?”
„Bull Run.” (ezt nem tudom mi)
„Lincoln vagy Davis?”
„Tényleg meg kell ezt kérdezni Jenki?” állt fel Jasper. Ebben a pillanatban Emmett a 'Dixie'-t kezdte dúdolni, mire Jasper vigyázzba vágta magát, mint egy jó szövetségi katona és tisztelgett. Jasper hazaszeretete teljesen ledöntötte szegény Dr Dovert a lábáról.
Egy szövetségi 'butternut' az irodámban? Ebből nem kérek... gondolta Dr Dover.
Hogy ne maradjon alul, Dr Dover is felugrott, és dúdolni kezdte a 'Köztársaság Harcának Himnuszát', kezével a szívén.
Jenki söpredék! Üvöltötte Jasper a fejében.
Jasper a zsebébe nyúlt és előhúzott egy nagy kendőt, melyen a konföderációs zászló volt, amit mindig magánál hordott, és sokszor büszkén a fejére tekerte.
Majd a székre ugrott és teli tüdőből énekelni kezdte a 'Yellow Rose of Texas'-t (Texas sárga rózsája), ami a konföderációs katonák egyik kedvenc menetelő dala volt.
Edward Cullen, mit engedtél szabadjára ott bent? Kérdezte Alice a várószobából. Tudod, milyen rosszul szokott ez végződni, most egész héten az udvaron fog menetelni! Már rajta van az az átkozott kendő, igaz? Teljesen tönkremegy a frizurája. Szégyelld magad Edward.
Bármilyen szórakoztató is volt ez Emmett és szerény személyem számára, itt volt az ideje, hogy vége legyen ennek a Polgárháború Imádásnak. „Jasper, Dél veszít, nyugodj bele...” mondtam és meghúzkodtam a nadrágja szárát, hogy figyeljen rám. Lenézett rám, levette a kendőt, majd csendben visszaült a székére.
Mire Jasper mély, hazafias érzései újra ellenőrzés alá kerültek, Dr Dover meggyötörten állt az asztala mögött, dúdolva minden jenki büszkeségével. Mi a fene volt ez? Jobb ha leülök, mielőtt még jelentenének a az Orvosi Tanácsnak!
„Nos, gondolom egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet, Jasper,” mondta kelletlenül mosolyogva az orvos. Jasper csak bólintott. Jobb, ja meg se említem azt az egész gyilkossági ügyet, még mindig eléggé mérgesnek tűnik.
„Szóval, hadd tegyek fel pár kérdést...” kezdte Dr Dover. „Úgy tűnik, nagyon is magadba zárod az érzéseidet. Szerintem magadba zárod az érzéseket... egyetértesz ezzel?” Éreztem, ahogy enyhén elmosolyodtam. Emmett megbökte a bordáimat, ami nem éppen segített.
„Igen, ez helyes következtetés. Nagyszerűen tudom irányítani az érzéseimet,” válaszolta Jasper.
Dr Dover gondolatai jelentek meg a fejemben, Nagyszerű kontroll, kivéve ha a testvéred barátnőjének a meggyilkolásáról van szó, igaz? Talán ez volt az, egy reakció a sok elfojtott érzelem miatt... Felírom, hogy következő alkalommal el ne felejtsek rákérdezni az egész megölöm a jövőbeni sógornőmet dologra.
„De tudod, hogy nem egészséges mindig magadba zárni az érzelmeidet, Jasper. Többször kellen szabadjára engedni azokat. Segítene a családodnak is, hogy jobban tudjanak igazodni hozzád, ha megmondod, hogy érzed magad,” folytatta az orvos.
„Oh, ne aggódjon doki. Elég sokszor kifejezi az érzéseit, és amikor megteszi, akkor mind nagyon tudjuk, hogy érez!” Nevetett Emmett. Főleg, amikor egyedül van Aliceval, igaz, Edward?
Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Az orvos feje az irányomba fordult.
„Miért nevetsz Edward? Ez vicces? Nem kéne mindannyiunknak biztatni Jaspert, hogy megossza velünk az érzéseit?” kérdezte felhúzott szemöldökkel.
„Nem, nem vicces, csak...” nem sikerült befejeznem, mert Jasper úgy döntött, visszavág az egész polgárháborús eset miatt úgy, hogy hirtelen a szórakozottság egy hullámát küldte felém, melynek köszönhetően úgy viselkedtem, mint egy kuncogó iskolás lány. Mi olyan vicces Edward? Kérdezte Jasper a fejemben és úgy nézett rám, mintha egy őrült lennék, mindezt Dr Dover hasznára. Valamennyit Emmett is kapott a szórakozottságból és már velem nevetett.
Mégis mit csinálnak? Idegi összeomlásuk van most, itt az irodámban? Van itt nyugtatóm... Dr Dover gondolatai csak még erősebb nevetésre késztettek.
Emmettre néztem segítségért és vámpír sebességgel mondtam neki, „Emmett, csinálj valamit, az orvos azt hiszi, hogy őrültek vagyunk és ha beutal minket, nem lesz hitvesi látogatás a kórteremben.”
„Jasper cross-dresser!” (magyarul nincs még tökéletes megfelelője, így "keresztöltözésnek" lehet fordítani; az a viselkedési forma, amikor heteroszexuális férfiak vagy nők az ellenkező nem ruháit viselik (nem összetévesztendően a transzvesztitizmussal) wikipédia) kiáltotta Emmett olyan hangosan, ahogy csak tudta.
Hallottam, ahogy Alice azt kiáltotta „Mi?” a várószobában. Edward, mi a fenét műveltek ti ott ketten? Először a háború, most meg ez? Ennyire nem voltunk rosszak Bellához... nos, Rosalie igen, de én nem, kivéve Buzzy-t... oh, hagyjuk.
Jasper a cross-dresser! Hah – elvégre hagyja, hogy Alice átöltöztesse, és tényleg viselte az a ruhát, amikor elvesztett egy fogadást. Szép volt Emmett, gondolta Rosalie.
Edward, nagy bajban vagy... tudom, hogy hallgatózol... ne merészelj kizár... Esme meg fog ölni azért mert kizártam őt, de látnom kellett, hogy fog ez az egész végződni. Ez egyszer nem én voltam a középpontja a jegyzeteknek, és ezt ki akartam élvezni.
„Ne értsen félre doki, szeretem a testvéremet, még akkor is, ha az enyémtől eltérő életmódot választott. Nem ítélem el, csak azt akarom, hogy megtalálja a legbelsőbb okot, hogy miért érzi szükségét annak, hogy női ruhákat viseljen, főleg akkor, amikor annyira csúnya nő lesz belőle.”
Annyira lenyűgözött, hogy Emmett ilyen komolysággal, ilyen őszinte meggyőződéssel elő tudta adni ezt a hazugságot, hogy egy percre el is hittem, egész addig, amíg a gondolatai meg nem jelentek a fejemben.
Tényleg csúnya nő lenne belőle, nem gondolod? Olyan magas, szinte természetellenesen magas, és sovány. Ki akarna egy ijesztően magas, nyurga barátnőt férfi kezekkel? És ne is említsük, hogy mije van még neki...
Jasper gondolatai szóltak közbe. Mindketten szörnyű halált fogtok halni, én kezeskedek róla. Csak várj, amíg a legközelebb egyedül leszel Bellával Eddie... hahahahahahahahahahahaha. Minden egyes pillanatban érezni fogod a jelenlétemet, tesó... ijesztgetett Jasper.
„Doktor úr, biztosíthatom önt, hogy nem vagyok cross-dresser,” morogta Jasper.
„Viseltél valaha is női ruhát?”
„Igen.”
„És sminket?”
„Igen.”
„Parókát?”
„Igen.”
„Női alsóneműt?” A lélegzetem is elállt, ahogy vártam a választ, Emmett a szék legszélén ült és bámult Jasperre.
„Igen,” válaszolta Jasper olyan halkan, amennyire az lehetséges volt. Ez újdonság volt!
„Tangát vagy nagyi-bugyit? Egyszínűt vagy mintásat? Szerintem fekete csipketanga volt. Edward, mit gondolsz?” vihogott Emmett szórakozottan. Jasper talpra ugrott és Emmett felé közelített.
„Emmett,” szólt rá Dr Dover, „én fogok kérdezni. Kérlek, mellőzd a megjegyzéseket,  amikor a testvéred szeretne megnyílni valamivel kapcsolatban, mutass némi tiszteletet.”
Mikor Jasper visszaült, az orvos folytatta a kérdésekkel. „Hogyan érezted magad, amikor nőnek voltál öltözve? Csinosnak érezted magad?”
Említettem már mennyire utállak most titeket? Készüljetek a konföderáció végső haragjára!
„Kényelmetlenül éreztem magam. Azért csináltam, mert Al... a barátnőm akarta. Szereti öltöztetni az embereket...” Jaspernek sikerült még idejében kiigazítania magát.
Öltöztetés? Épp mint a testvére... vajon mennyire emlékezteti a barátnője a húgára... szokatlanul közelinek tűntek. Oh szuper, kezdte összerakni a részeket. Valamit tennem kellett..
Rám került a sor, hogy valakit a busz elé vessek, bocs Emmett. „Emmett szexfüggő! Mindig szexel, csak kérdezze meg.” Az orvos feje Jaspertől felém fordult, majd megállapodott Emmetten.
Emmett persze ahelyett, hogy zavarba jött volna, büszkén kihúzta magát és úgy várta a szexszel kapcsolatos kérdéseket. Hah, csak nem azt hitted Edward, hogy zavarba jövök? De csak várj, amíg meghallod mi mindent nem csináltunk Rose-val... akkor meglátjuk, ki fog nevetni. Talán kölcsön kéne kérnek az orvos tollát, hogy készíthess némi jegyzetet. Ha hazaértünk, rajzolhatok neked pár ábrát, a komplikáltabb pózokhoz. Érted, öcsi?
Dr Dover gondolatai vették át a helyet. Apám, ennek a családnak tényleg vannak problémái! Egy vásárlási mániás, egy szexfüggő, egy étkezési zavaros, egy cross-dresser aki gyilkolni próbált és egy, aki fél az elkötelezettségtől, de házasodna a szex kedvéért... és még mindig hátra van egy. Pedig olyan normálisnak tűntek.
Émelyegni kezdtem amikor az orvos feltette az első kérdését. „Emmett, szexfüggőnek tartod magad?”
„Nem doki, nem vagyok függő, csak egy nagyon egészséges, aktív szexuális életet vezetek, ami a szűzies tesómat kényelmetlenül érinti,” sugárzott Emmett.
„Mit értesz 'aktív' alatt, Emmett?”
„Aktív alatt azt értem, hogy naponta szexelek.” Ezt kapd ki Edward.
„És naponta többször szexelsz?”
„Az a naptól függ, doki.”
„Magyarázd meg, kérlek.”
„Nos, néhanapján több mint egyszer, máskor meg csak egyszer, de akkor nagyon-nagyon hosszan.” 16 óra a rekordunk, Edward. Mit szólsz hozzá?
Bár nem lehetett, de hányni szerettem volna. Jasper is kezdett rosszul lenni, úgyhogy némi hősiességet éreztem, mintha telibe kaptam volna Emmettet, aki most mindent el fog mondani az orvosnak.
„Írd le nekem a barátnődet, Emmett,” kérte a doktor.
„Nos, elképesztően dögös! Hosszú lábak, kemény fenék és hosszú szexi szőke haj. Nem hagyja, hogy bárki is szarakodjon vele és senki se merne szembeállni vele. Igazán belevaló csajszi az én R... Rubym.” Ruby, a szarba, Rose utálni fogja ezt a nevet.
„Ki a fene az a Ruby?” Sikoltotta Rose a várószobából.
Furcsa... Épp most írta le a testvérét a T-nek (25. oldal vége), gondolta Dr Dover. „Úgy hangzik, nagyon hasonlít a húgodra, Emmett.”
„Um, nos lehet, hogy az én leírásomból erre lehet következtetni, de nem, Ruby sokkal dögösebb Rosenál.” A várószobából üvegtörés hallatszott.
Basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, halott ember vagyok.
Dr Dover nem vette be. Emmett – lehetséges egészségtelen kapcsolat a húgával, Rosalieval. Tovább nyomozni, gondolta, majd fel is jegyezte. Jasperre lestem, hogy tudassam vele, baj van.
Megérezve a nyugtalanságomat, gyorsan bedobott valamit, hogy elvonja az orvos figyelmét. „Emmett szeret emberek között szexelni!”
Az orvos abbahagyta az írást és Emmettre meredt. „Elkaptak már érdekes helyeken szex közben?”
„Naná, igen szertelenek vagyunk a szeretkezésünkben!” játszott Emmett. Jasper megzavarta a hencegését. „A ház minden egyes lapos helyén szeretkeztek, beleértve Edward zongoráját, a konyhaszekrényt, oh és persze minden autóban amink csak van, a medencében, a moziszobában, bevásárlóközpontok mosdóiban, valami szegény kölyök faházában, és a lista még folytatódik. Nem hiszem, hogy van akár csak egy takarítószertár (szoba???) a Forks Gimnáziumban, amit ne rontott volna meg a bujaságuk, és ha az igazgató egyszer megtudná, mit műveltek a tanáriban, akkor kifüstölnék a szobát!”
Emmett egyetértően bólintott és szélesen vigyorgott, ahogy Jasper elhadarta az egzotikus listát.
„Jasper, ha megkérdezhetném... honnan tudsz ennyit Emmett szexuális életéről? Elmondja neked?”
„Nem kell elmondania... meg se próbálják titkolni. A család minden tagja már beléjük akadt legalább egyszer. Én például már többször kaptam őket rajta, mint amennyit számon tartok, képzelje a döbbenetem, amikor Alice és én beszálltunk az autóba, hogy elmenjünk a plázába, amikor is őket találtuk a kocsi hátsó ülésén, bagzani, mint a nyulak.”
Szörnyű képet kaptam az esetről Jaspertől, minek hatására megremegtem. Az orvos látta a reakciómat és hozzám fordult. „Edward te rajtakaptad már őket... abban a pillanatban?”
„Igen, több alkalommal is, de a legrosszabb az volt, amikor... a dolog... kosztümöket is... jelentett.” Újra megremegtem az emlékre.
„Kosztümök?” Kérdezte a doktor és előredőlt ültében.
„Oh igen, nincs semmi baj a kosztümmel nem, doki? Emlékszem azokra az időkre! A csintalan diáklányt játszottuk!” Nemet ráztam a fejemmel. „Nem csintalan diáklány, francia cselédlány. Alice Csodaországban... bocs Jasper... nem? Kleopátra és Marc Anthony, nem? Ok, akkor felsorolom az összeset, szóljatok majd melyik volt az...”
„NE!” Meg kellett állítanom, ugyanis a felsorolás során minden ruhánál egy képet küldött Rosalieról. „A... el se hiszem, hogy ezt kell mondanom... volt egy köpenyed... meg az ő csizmái... ugh... Batman vagy Catwoman, ha jól emlékszem.” Elképzelni se tudtam, hogy lehetne-e még rosszabb.
„OOOO, most már emlékszem.” Szeretnéd, hogy költsön adjam Bellának? Dögös lenne azokban a csizmákban, Edward.
„Tehát úgy tűnik, szeretsz nyilvános helyeken szeretkezni. Igaz ez, Emmett?” Folytatta Dr Dover.
„Igen, mondhatjuk. Úgy sokkal viccesebb,” mondta vigyorogva. „De ugyan már doki, maga normálisnak tűnik, nem úgy, mint egyesek ebben a szobában...” persze, hogy rám nézett. „Tudja, milyen az, ha egy gyönyörű nő van az ember közelében. Ahogy kinéz, amilyen érzést ad, az illata, az íze... egyszerűen nem lehet eleget kapni belőle.” Éreztem, ahogy Jasper tovább fűtötte Emmettet. „És csak arra tudsz gondolni, hogyan lehetsz egyedül vele, bárhol, és megérintsd a bőrét, halld, ahogy felnyög az érintésed élvezetétől. Nincs semmi jobb a világon annál, nem igaz?”
Láttam, hogy Dr Dover kissé elpirult és elkábult. Auu – a feleségére gondolt... túl sok információ... dúdolni kezdtem a fejemben.
Emmett újra kezdte. „És egyébként is, csak azért, mert egyesek ebben a családban nem akarják megadni a szeretteiknek azt, amit azok kérnek, és ne adja az ég, kissé elvesztem az irányítás feletti uralmam egyszer a 100 év alatt, attól még nem leszek szexuális vadállat, csak egy szex-hős! Én megadok a barátnőmnek mindent, amit akar... mások meg.”
„Szeretnéd, hogy készítsek egy köpenyt neked, Szuperman?” kérdeztem szarkasztikusan.
Pofa be, ellenőrzési mániás... mondta Emmett a fejemben.
Szex-hős? Tényleg ezt mondta? Te megcsinálod a köpenyt, én készítek neki szép harisnyákat! Gondolta Jasper.
Dr Dover teleírta az utolsó lapokat a jegyzeteivel, kétség kívül aláhúzta Emmett hírét, hogy ő egy szex-hős a barátnőjének. „Mi történik, ha valamelyik nap nem szeretkezel?”
„Um... nos, semmi.”
„Hazug!” mondtam.
„Nem hazudok!” Pofa be Mr Elfojtott, vagy még megbánod.
„Igen, hazug!” szólt közbe Jasper is.
Az orvos figyelmesen nézte Emmettet. „Emmett, elmondanád, hogy mi történik, ha nem szeretkezel minden nap? Mást keresel, vagy magaddal...”
Ne nevess, ne nevess, mondtam magamban.
Emmett karba tette a kezét és nem válaszolt. Jasper és én persze tudtuk, hogy mi történik, mert az egyetlen napok, amiket ő és Rosalie külön töltöttek akkor voltak, amikor 'csak fiúk' vadászatra mentünk. Tudtam, hogy ez olyan volt, ami zavarba ejtette Emmettet, és soha nem árulná el. Néha pont olyan makacs volt, mint Bella.
Emmett és az orvos ki tudja tovább bámulni a másikat versenybe kezdtek, vártam, ki bírja tovább. Mikor már kezdtem unni, és Jasper is tuningolni kezdte a mérget a szobában, úgy döntöttem, hogy válaszolok helyette. „Ha távol van a barátnőjétől... ő...” Emmett önvédelme átvette az irányítást.
„Edward hangokat hall!” Kiáltotta.
„Az Isten szerelmére Emmett!” Ordítottam. Mégis mennyire hülye? Nos, erre tudtam a választ, de hogy ezt az információt kiadja? Darabokra akartam tépni és találni egy gyufát hozzá. Várjunk csak, miért vagyok ennyire mérges?
„Fenébe Jasper!” sziszegtem. Jasper a kezeibe rejtette a nevetést.
„Edward! Igaz az, amit Emmett mondott? Hallasz hangokat?” Kérdezte Dr Dover tágra nyílt szemekkel. Skizofrén lenne? Tudathasadásos problémák... megmagyarázná az öngyilkossági kísérletet...
Hahaha, Edward került a forró székre. Milyen érzés Edward? Sugárzott a kárörvendő mosoly Emmett borsónyi agyában.
Emlékezve mit mondott Carlisle, azt válaszoltam, 'Igen. Hangokat hallok.” Jasper levegő után kapott, Emmett meglepettségében feldöntötte a székét.
Elment az eszed? Mármint tényleg... gondolta elsőként Jasper.
Mi a fenét művelsz? Ezt nem mondhatod el neki... Carlisle meg fog ölni... kántálta Emmett.
„Mióta hallasz hangokat?”
„Mióta csak emlékszem.”
„Mit mondanak a hangok?” Az orvos felgyorsított, hogy le tudja írni minden egyes szavamat.
„Mindenféléket.”
„Mondják, hogy csinálj rossz dolgokat is?” Kérdezte óvatosan. Jasper és Emmett csendben ültek. Jasper próbált lenyugtatni azt gondolva, hogy teljes idegösszeomlásom van vagy mi.
„Gyakran.” Egyre nehezebb volt nem elmosolyodni az abszurd kérdéseken.
„És mit csinálsz, ha a hangok azt mondják, hogy valami rosszat csinálj?” Fogadok, hogy egy hang mondta, hogy ölje meg magát, így már van értelme...
„Általában megütöm Emmettet vagy Jaspert.”
„Huh?” kérdezte Dr Dover meglepődve a válaszomon.
„Általában vagy Emmettet vagy Jaspert ütöm meg, attól függően melyik van közelebb. Akkor elhallgatnak a hangok.” Válaszoltam Emmett felé vigyorogva.
Hey Edward, mikor hazaérünk, miért nem kéred meg Bellát, hogy vetkőzzön le neked meztelenre?
WHAP megütöttem Emmettet.
„Látja doki! Épp hangot hallott. Mondtam, hogy rossz ez,” sugárzott Emmett.
Edward, szerintem amikor Bella ma zuhanyzik, be kéne ugranod hozzá.
WHAP most Jasper fintorgott fájdalmában.
„Látja milyen erőszakos tud lenni a bátyánk? Olyan nehéz élni vele, amikor a 'hangok' beszélni kezdenek hozzá,” nyivákolt Jasper.
Abszolút skizofrén! Ez hihetetlen... ez a család örökké terápiára fog járni!
Dr Dover elképzelte, ahogy a családom tagjai találkozó után találkozón üvöltöznek egymással. Muszáj volt nevetnem magamban.
„Nos talán ha a 'hangok' befognák a pofájukat és nem mondanának illetlen dolgokat Bellával kapcsolatban, akkor nem kéne megütnöm titeket,” füstölögtem.
„Edward a hangok mondják, hogy fajtalan dolgokat csinálj Bellával? Ezért nem szeretkezel vele? Nem akarsz engedni a benned lévő szörnynek? Mit tesz az önuralmaddal a lány vágya a szeretkezésért?”
Mindent be kellett vetnem, hogy ne röhögjem el magam a kérdéseken. Emmett szemei tágra nyíltak, Jasper kuncogott.
„A bennem lévő 'szörny' teljes uralom alatt áll, ha Belláról van szó, erről biztosíthatom. Ami pedig az ő vágyát illeti, az rá és rám tartozik, és nem szívesen számolnék be róla.” Olyan őszintén válaszoltam, ahogy csak tudtam, próbálva nem túl sokat felfedni.
„Természetesen. Egyébként is szeretném, ha majd te és Bella magánbeszélgetésre is jönnétek, hogy más dolgokat is megbeszéljünk, csak hozzáadnám a listához, hogy a lány feszegeti a határokat a fizikai kapcsolatotokban.” Gyorsan visszalapozott pár oldalt és vadul írni kezdett. És újra, igaza is volt, meg nem is. Hogy jön ez össze neki?
Az orvos mélyet lélegzett, majd előállt az újabb kérdésével. „Most Edward, ha beszélhetnénk egy percet az önuralmadról. Épp most mondtad, hogy minden irányítás alatt van, ha Belláról van szó. Igaz ez?”
Mivel nem tetszett az irány amit vett, csak ezt feleltem gyorsan. 'Azt hiszem félre értette, amit mondtam. Nem úgy értettem, hogy Bellát irányítom, hanem hogy magamat irányítom, ha Bella mellettem van. Nagy különbség van ebben...”
A magyarázatomat Emmett nagy pofája szakította meg. „Hagyd már Edward, irányítasz mindent, ami Bellát és téged érint, és ezt te is jól tudod. Mennyi vitánk volt már arról, hogy mennyire meg akarod mondani Bellának a dolgokat és hogy nem támogatod a jövőjével kapcsolatos döntéseit?”
„Emmett fogalmad sincs, hogy miről beszélsz...”
„Nincs-e? Most komolyan beszélsz? Két dolog van, amit Bella akar. És te mindkettőt megtagadod tőle, mert szerinted nem jó neki. És igazság szerint, ha az elsőt megadnád neki és egy lehetne közülünk, akkor a második már nem lenne probléma!” Ellenkezett Emmett. Hirtelen elképesztő haragot éreztem iránta.
„Tudod jól, hogy miért nem engedhetek a kéréseinek. Megölné őt. Jobb lenne, ha halott volna? Ezt akarod? Erről ráadásul már ezerszer beszéltünk, de nem fogom erre az életre kárhoztatni! Ahhoz túlságosan szeretem. Fogalma sincs arról, mit adna fel, hogy egy lehessen közülünk!” Már kiabáltam rá.
„A fenébe is Jasper, nem maradnál ki ebből?” Bámultam rá.
„Ez a harag mind te vagy tesó... én csak nézem a műsort...” mondta Jasper ártatlanul.
Dr Dover torkát köszörülte. El is felejtettem, hogy a szobában volt... mit is mondtam pontosan? Jasper segített lenyugodni, amit egy hálás bólintással köszöntem meg. Annyira ideges voltam, hogy nem voltam eléggé óvatos... uh oh. Emmett arca ugyanerről az érzésről árulkodott.
Az orvos végül megszólalt. „Azt hiszem, lassan kezdek megérteni pár dolgot...” Mind alázatosan vártuk a magyarázatot. „Tehát minden arra vezethető vissza, hogy Bella házasodjon és vegetáriánussá váljon... Igaz?”
Gondolkodás nélkül kiáltottuk „Igen!”
„A lányok ugyanerről vitáztak az előbb... Srácok, tényleg ennyire utáltok vegetáriánusok lenni?” Mert ha igen, egyetek meg egy szelet sült húst... vagy mindjárt kettőt! Gondolta Dr Dover.
Egy csengő rezzent meg, jelezve az ülés végét. „Uraim, ennyire jutott ma időnk.” Dr Dover megkerülte az asztalt és megállt előttünk. „Szeretném, ha úgy fejeznénk be, mint a lányokkal... egy csoportos öleléssel. Segíti a békülési folyamatot,” mondta mosolyogva.
Jasper felhúzott szemöldökkel nézett rám. Van valami beütése ennek a fazonnak vagy mi? Én nem fogom megölelni, és fogadok 10 dollárba, hogy Emmett sem. Bólintottam jelezvén, hogy állom a fogadást. Mielőtt akár csak a fejemet is elfordíthattam volna hallottam, ahogy Dr Dover levegő után kapkodott.
„Emmett tegyél le! Mi van ezzel a családdal? Neked és Bellának is dolgoznotok kell a személyes határaitokon!” Kijavította őt (itt nem tudom, ki kit, vagy mi van), idegesen megigazította az ingét és a nyakkendőjét. „A testvéreidet öleld meg kérlek...” mondta és felénk mutatott.
A szemem sarkából láttam, hogy két óriási kar közelített felém, úgyhogy megpróbáltam lebukni előlük. De mielőtt ez sikerült volna, megragadtak és a kanapéra löktek. Jasper, akinek nyilvánvalóan elment az életkedve, nagy löket testi vágyat küldött Emmett felé, mire az a szájamon csókolt. „Emmett Cullen szállj le rólam és ne csókolgass, hacsak nem akarod, hogy letépjem az ajkaidat ebben a pillanatban... és Jasper, ha a helyedben lennék, gyorsan elfutnék!” Ledobtam magamról Emmettet, és mindketten Jaspert üldöztük ki az irodából.

„BocsBellaMegKellÖlnünkJaspertSzeretlek...” ez volt mind, amit mondani tudtam ahogy kijutottam az irodából, szorosan Jasper sarkában. Az utolsó amit hallottam Alice nevetése volt. „Oh te jó ég! Emmett kikezdett Edwarddal... Fuss Jazz, fuss!”