Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2012. december 2., vasárnap

Kilencvenhetedik fejezet (Második történet tizedik rész




„Gorombán megszakítottad a munkanapomat azzal, hogy idejöttél és a nevemen vitatkozol velem” - morogtam mérgesen. Edward szaporán pislogott – úgy gondolom hangom hevessége lepte meg. Ügyesen lecsippentett egy láthatatlan  szöszt a térdéről hosszú ujjaival. Öszezavart vele. Szándékosan tette. Összehúzott szemmel néztem rá.
„Szeretem a meglepetésszerű látogatásokat. Ez készenlétben tartja a vezetőket és a feleségeket a helyükre teszi. Mint ahogy ugye tudod is” - vonta meg a vállát, száját arrogánsan elhúzta.
Feleségeket a helyükre!
„Nem gondoltam, hogy van ilyesmire időd” - förmedtem rá.
Fagyos tekintettel nézett rám.
„Miért nem akarod megváltoztatni a neved itt?” - kérdezte gyilkos halk hangon.
„Edward, itt és most kell nekünk erről vitatkoznunk?”
„Itt vagyok. Nem értem, miért ne tehetnénk.”
„Rengeteg dolgom van, mivel az utóbbi három hétben távol voltam.”
Rám bámult, zöld tekintete hideg, becsmérlő... inkább távolságtartó volt. Elméláztam azon, hogy tud ilyen hideg lenni a tegnapi éjszaka után.. az utóbbi három hét után. Oh ne. Mérges lehet – igazán mérges. Mikor tanulja már meg, hogy ne reagálja túl a dolgokat?
„Szégyellsz engem?” - kérdezte megtévesztően lágy hangon.
Mi?
„Edward, nem, persze, hogy nem” - néztem rá haragosan.
„Rólam van szó, nem rólad!” - Jézusom, néha tényleg olyan bosszantó tud lenni. Hülye, basáskodó megalomániás.
„Hogy nem szól ez rólam?” - suttogta. Oldalra hajtotta fejét,  őszine meglepetéssel, közömbössége elenyészett ahogy tágra nyitott szemmel nézett rám... és ebben a pillanatban értettem meg, hogy megbántódott. Szent baszás. Megbántottam az érzéseit. Oh, ne... ő az utolsó ember, akit meg akarnék bántani.
„Edward” – próbáltam türelmes maradni – „amikor megkaptam ezt a munkát, éppenhogy csak találkoztam veled.” Vállat vontam, küszködtem, hogy megtaláljam a megfelelő szavakat megmagyarázni érzéseimet.
„Nem tudtam, hogy meg akarod vásárolni majd ezt a céget…” – szakítottam félbe magam. Mit mondhatnék erről az eseményről, rövid közös történetünket tekintve? Teljes mértékben zavaros okok miatt tette, amit tett – ellenőrzési mániája, leskelődő hajlamai túltengtek, teljesen szabadjára engedte őket, csak azért, mert elég gazdag hozzá – és már minden elrendeződött és kész. Tudom, hogy csak biztonságban akar tudni… de valójában, az alapprobléma az, hogy ő a tulajdonosa a SIP-nek. Ha nem avatkozott volna közbe, folytathatnám normális keretek között, nem kellene szembesülnöm a kollégák barátságtalan és elsuttogott vádjaival. Fejemet kezeim közé fogtam, csak, hogy megszakítsam a szemkontaktust vele.
„Miért fontos ez neked ennyire?"  - suttogtam. Felnéztem közömbös, merev tekintetére… zöld szemei parázslottak, de nem árultak el semmit, korábbi megbántottságát elrejtette. És még mielőtt megkérdeztem volna, már magamban mélyen tudtam a választ.
„Azt akarom, hogy mindenki tudja, hogy az enyém vagy.”
„A tied vagyok – nézd” – emeltem fel bal kezemet, felmutatva eljegyzési és karika gyűrűimet.
„Ez nem elég.”
„Nem elég, hogy hozzád mentem?” – suttogtam alig hallhatóan.
Csak pislogott rám, észrevette a rémületet az arcomon. Hogyan folytathatnám innen? Mi mást kellene tennem?
„Nem így gondolom” – motyogta és beletúrt túl hosszúra nőtt hajába, ami a homlokába hullott.
„És mégis mire gondoltál?”
Nagyot nyelt.
„Azt akarom, hogy a világ velem kezdődjön és érjen véget számodra” – mondta zord arccal. Megjegyzése teljesen megzavart. Mintha keményen gyomorba vágott volna, nem kaptam hirtelen levegőt. Megsértett. És egyszer csak előttem termett egy apró, ijedt, rézbarna hajú, zöld szemű fiúcska képe, akin összevissza, rá nem illő rongyok lógtak.
„Úgy is van” – mormoltam, mert ez volt az igazság.
„Csak megpróbálok felépíteni egy karriert, és nem akarom kihasználni a nevedet. Tennem kell valamit, Edward. Nem lehetek bebörtönözve az Escalába, vagy az új házunkba. Nem lehet, hogy ne legyen semmi, amit csináljak. Megbolondulnék. Megfulladnék. Mindig is dolgoztam – és ezt élvezem is. Igazán élvezem, amit csinálok. Ez álmaim foglalkozása, erre vágytam mindig. De az, hogy dolgozok, nem azt jelenti, hogy téged kevésbé szeretlek. Te vagy a világ számomra.” – éreztem, hogy torkom elszorul és könny tolul a szemembe. Nem kellene sírnom… nem itt – ismételgettem magamban újra és újra. Nem sírhatok. Nem sírhatok.
Csak bámult rám, szótlanul. Oh, mire gondolhat? Hirtelen helytelenítés suhant át arcán, ahogy megemésztette, mit is mondtam.
„Megfojtalak?” – kérdezte zordan, mintegy visszhangozva előző kérdését.
„Nem… igen… nem” – fárasztó beszélgetés volt – nem egészen az, amire vágytam, itt és most. Becsuktam a szemem, megdörgöltem a homlokom, megpróbáltam megfejteni, hogy jutottunk idáig.
„Nézd, eredetileg a nevemről beszéltünk. Meg akarom tartani a nevem itt, mert némi távolságot akarok tartani közted és köztem. Ennyi. Tudod, mindenki úgy gondolja, miattad kaptam meg az állást, amikor az igazság az…” – megálltam, szemei tágabbra nyíltak.
„Tudni akarod, miért kaptad meg az állást, Isabella?”
Oh, ne… Isabella?
„Mi van? Mit akarsz mondani?”
Fészkelődött a székben, mintegy megkeményítette magát. A szarba! Tudni akarom egyáltalán?
„Az itteni vezetés azért adta neked Smith munkakörét, hogy gondozd. Nem akartak egy idősebb vezetőre költeni, akkor, amikor a cég éppen eladás alatt volt. Fogalmuk nem volt, az új tulajdonos mit kezd, ha elfoglalja helyét a tulajdonosi székben, és nagyon bölcsen nem akartak egy költséges felesleget. Ezért neked adták Smith munkáját, hogy lásd el, amíg az új tulajdonos…” – megállt, ajka ironikus mosolyra húzódott – „nevezetesen én, nem dönt.”
Szent szar!
„Mit mondasz?” – suttogtam. Szóval az egész miatta volt. Basszus! Nos – végül is kerülő úton. Elborzadva néztem.
Halványan elmosolyodott, látva riadtságomat.
„Nyugodj meg. Több mint elégé megfeleltél a kihívásnak. Nagyon jól teljesítettél.” Kihallottam hangjából egy kis büszkeséget, és ez majdnem elég is volt ahhoz, hogy a vesztemet okozza.
„Oh…” – mormoltam összefüggéstelenül, megszédülve a hallottaktól. Visszahanyatlottam a székembe és tátott szájjal bámultam Edwardra. Megint fészkelődött.
„Nem akarlak megfojtani, Bella. Nem akarlak aranyozott kalitkába zárni. Nos…” – és arca elsötétült.
„Nos, a racionális részem nem akar” – simította meg állát elgondolkodva. Szinte hallottam, hogy agya kattog valamin.
Oh, mire gondolhat? – gyötrődtem újból. Edward hirtelen felkapta tekintetét, mint akinek valami korszakalkotó dolog jutott eszébe.
„Nos, az egyik ok, amiért itt vagyok – azon kívül, hogy megtévedt feleségemmel leszámoljak…” – húzta össze szemét – „hogy megbeszéljük, mit tegyek ezzel a céggel.”
Megtévedt feleség! Nem vagyok sem megtévedt, sem egy vagyontárgy! Kisördögöm undorodva félrelökte könyvét, lábra ugrott karosszéke kényelméből, kezét ökölbe szorítva a csípőjére illesztette. Haragosan néztem Edwardra, könnyeim elpárologtak….
„Mit akarsz tenni vele?” – hajtottam fejem oldalra őt utánozva, és nem tudtam elrejteni hangom szarkazmusát. Ajkát mosoly remegtette meg. Jézusom – már megint egy hangulatváltozás! Hogy tudnék lépést tartani Mr Szeszélyessel?
„Átnevezem a céget – Cullen Kiadóra.”
Szent szar.
„És egy éven belül a tied lesz a cég.”
Mi? Állam leesett – ez alkalommal még nagyobbra nyílt a szám.
„Ez az esküvői ajándékom.”
Becsuktam a számat, majd megint kinyitottam, megpróbáltam mondani valamit – de nem tudtam mit mondani. Elmém kiürült.
„Szóval, át kell nevezzem a céget Swan Kiadóra?” - tette hozzá gúnyosan.
Tényleg komoly. Szent baszás...
„Edward” - suttogtam, mikor eszem végre utolérte a számat - „én nem tudok elvezetni egy céget.”
Újból oldalra hajtotta fejét és  bírálóan nézett rám.
„Én 21 éves korom óta vezetem a saját cégemet.”
„De te.... te. Egy kontroll mániás kivételesen jól képzett, intelligens és sikeres üzletember vagy a magad területén. Jézusom, Edward – mielőtt otthagytad a Harvardot, a szaktárgyad a gazdaságtan volt. Neked legalább van fogalmad az egészről. Én térképeket és kemping tűzhelyeket adtam el három éven át, az ég áldjon meg. Nagyon kevés ismeretem van  a világról, amit tudok róla, az a semmihez közelít” -  ahogy a végéhez  közeledtem tirádámnak, hangom  egyre hangosabb és magasabb lett.
„És te vagy az egyik legolvasottabb ember, akit ismerek” - ellenkezett Edward komolyan.
„Szereted a jó könyveket. A nászutunkon sem tudtad elfelejteni a munkádat. Hány kéziratot is olvastál? Hármat?”
„Négyet” - suttogtam.
„És mindegyikről részletes véleményt írtál. Te egy értelmes nő vagy, Isabella. Biztos vagyok benne, hogy tudnád vezetni a céget.”
„Edward, megbolondultál?”
„Megbolondulok... érted” - suttogta.
Mi? És felhorkantam... ez volt az egyetlen dolog, amit képes voltam tenni. Összehúzott szemmel nézett rám.
„Egy röhejes tuskó leszel, Edward. Megvenni egy céget a kis nőnek, aki körülbelül két hónapja dolgozik, mint felnőtt.”
„Gondolod, hogy foglalkozom azzal, mit gondolnak az emberek? Azon kívül nem leszel egyedül.”
Eltátottam  a szám. Ezúttal tényleg elhagyta a józan esze.
„Edward, én...” - kezeim közé fogtam a fejem. Mintha kifacsartak volna, úgy éreztem magam. Mégis, mi jár a fejében? És valahonnan a sötét benső mélységből váratlanul röhöghetnékem támadt. Amikor felnéztem rá újból, szemeit tágra nyitotta.
„Valami, amin ilyen jól szórakozik, Miss Swan?”
„Igen. Te.”
Még tágabbra nyitotta szemét meglepetésében és mert ő is jól szórakozott.
„Kineveted a férjedet? Ezt soha ne tedd. És harapdálod a szád szélét” - sötétült el tekintete... úgy. Oh, ne – ismertem ezt a tekintetet.  Perzselő, csábító, érzéki... Nem, nem, nem” Nem itt.
„Ne is gondolj arra” - figyelmeztetem, a riadalom kicsendült hangomból.
„Mire gondoljak, Isabella?”
„Ismerem ezt a nézést. A munkahelyemen vagyunk.”
Előre hajolt, olvadt zöld, éhes tekintetét rám szegezte. Szent varjú! Ösztönösen nyeltem egyet.
„Egy apró,  meglehetősen hangszigetelt irodában vagyunk, aminek zárható az ajtaja” - lehelte.
„Hatalmas. Morális. Aljasság” - hangsúlyoztam külön-külön minden szót.
„De nem a férjeddel.”
„A főnököm főnökének a főnökével” - sziszegtem.
„A feleségem vagy.”
„Edward, nem. Komolyan gondolom. Megbaszhatsz ma este a vasárnap hét árnyalatában. De most nem! Nem itt!”
Pislantott, újból összehúzta a szemét. Majd váratlanul felnevetett.
„A vasárnap hét árnyalatában?” - érdeklődően húzta fel szemöldökét - „ezt számon kérem rajtad, Miss Swan.”
„Oh, hagyd már abba a Miss Swan-ozást!” - csattantam fel az asztalra vágva, mindkettőnk meglepetésére.
„Az ég szerelmére Edward – ha ez ilyen sokat jelent neked, megváltoztatom a nevem!”
Szája elnyílt, ahogy élesen beszívta a levegőt. Majd elvigyorodott, kápráztató, minden fogát kivillantó boldog vigyorral. Wow...
„Helyes” - csapta össze tenyerét és hirtelen felállt. Most mi van?
„Feladat teljesítve. Nos, nekem is dolgom van. Ha megbocsát, Mrs Cullen...”
Mi? Áh – ez a pasi őrjítő!
„De...” - dadogtam.
„De mit, Mrs Cullen?”
Visszavonultam.
„Csak eredj.”
„Azt szándékozom tenni. Este találkozunk. Alig várom a vasárnap hét árnyalatát.”
Elvörösödtem.
„Oh – és van egy rakás üzleti vonatkozású társadalmi kötelezettségem, szeretném, ha csatlakoznál hozzám.”
Rá meredtem. Mennél már?
Szólok Angelának, hívja fel Hannát, hogy egyeztessék az időpontokat. Van néhány ember, akivel találkoznod kell.”
„Oké” - motyogtam totálisan megzavarodva, megrémülve és megdöbbenve.
Áthajolt az asztalom felett. Már megint mi van? Hipnotikus tekintete fogva tartott.
„Szeretek veled üzletelni, Mrs Cullen” - suttogta. Ahogy bénultan ültem, közelebb hajolt és nagyon gyengéden puha érzéki csókot nyomott az ajkamra.
„Később, baby” - mormolta. Hirtelen felegyenesedett, rám kacsintott és kiment.
Fejemet az asztalra hajtottam. Úgy éreztem magam, mint akin egy száguldó tehervonat hajtott át – száguldó tehervonat, aki az én szeretett férjem. Valószínűleg ő a legbosszantóbb, legkellemetlenebb és legakaratosabb férfi a földön. Felegyenesedtem és dühösen megdörzsöltem a szemem. Mibe is egyezem én most bele?
Lássuk... Bella Cullen a tulajdonosa a SIP-nek  - már úgy értve a Cullen Kiadónak. Ez az ember őrült. Kopogtattak az ajtómon. Hanna dugta be a fejét.
„Jól vagy?” - kérdezte.
Csak bámultam rá.
Elkomorodott.
„Tudom, hogy nem szereted, ha ilyeneket csinálok – de készíthetek egy teát neked?”
Bólintottam.
„Twinings English Breakfast, gyengén és feketén?”
Megint bólintottam.
„Máris hozom, Bella.
Bambán bámultam  a monitoromra, még mindig sokkoltan. Hogy értethetném meg vele?
Email!

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: NEM EGY VAGYONTÁRGY!
Dátum: 2009. augusztus 24 14:23
Címzett: Edward Cullen
Mr Cullen,
mikor legközelebb meg óhajt látogatni – egyeztessen időpontot – így lesz esélyem arra, hogy felkészüljek gyerekes, basáskodó megalomániájára.
Tisztelettel
Isabella Cullen ← kérem, vegye észre a nevet.
Megbízott Szerkesztő, SIP

Nem kellett sokáig várnom a válaszára.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: A vasárnap hét árnyalata
Dátum: 2009. augusztus 24 14:34
Címzett: Isabella Swan
Kedves én Mrs Cullenem ( hangsúly az én -em en!)
Mit mondhatnék védelmemre? A szomszédban jártam.
És nem, valóban nem egy vagyontárgy vagy, te az én szerelmetes feleségem vagy.
És mint mindig, széppé tetted a napomat.
Edward Cullen
CEO & Basáskodó Megalomániás
Cullen Enterprises Holding Inc

Megpróbált vicces leni, de nem talált nevetős kedvemben. Nagy levegőt vettem és vissztértem a munkámhoz.

-----


Edward csendes volt, amikor este beszálltam mellé.
„Szia” - mormoltam.
„Szia” - felelte óvatosan – mint ahogy el is vártam tőle.
„Más munkáját is szétziláltad ma?” - kérdeztem édeskésen.
Mosoly árnyéka futott át az arcán.
„Csak Bannerét.”
Oh.
„Ha legközelebb mész hozzá, adnék egy listát, amit meg kellene beszélned vele” - sziszegtem.
„Úgy tűnik, magán kívül van, Mrs Cullen.”
Mereven néztem az előttem ülő Ryan és Stuart fejét. Edward fészkelődött mellettem.
„Hé” - mondta halkan és a kezemért nyúlt. Egész délután, amikor pedig a munkámra kellett volna koncentrálnom, azon gondolkodtam, mit mondjak neki  -és egyre mérgesebb lettem minden eltelő órával. Elegem volt fölényes, sértődékeny  és igazán gyerekes viselkedéséből. Kihúztam a kezem kezéből... fölényesen, sértődötten és gyerekesen.
„Haragszol rám?” - suttogta.
„Igen” - sziszegtem. Kezemet védekezően magam köré fontam és  kibámultam az ablakon. Éreztem, hogy megint megmozdult mellettem, de azért sem néztem rá. Nem értettem, miért vagyok ilyen dühös rá – de az voltam. Igazán kibaszottul dühös.
Ahogy bekanyarodtunk az Escalához, megtörve a protokollt, táskástól kiugrottam az autóból. Bementem az épületbe, azt sem nézve, követ-e valaki. Ryan nyargalt be az előtérbe mögöttem és a lifthez sietett, megnyomva a hívógomot.
„Mi van?” - csattantam rá, ahogy utolértem.Elpirult.
„Elnézést asszonyom” - motyogta.
Edward érkezett és mellém állt a liftre várva. Ryan visszavonulót fújt.
„Szóval nem csak rám vagy dühös?” - mormolta Edward szárazan.
Felbámultam rá, mosoly emléke volt az arcán.
„Kinevetsz?” - néztem rá szúrósan.
„Nem mernélek” - mondta kezét felemeve, mintha fegyverrel fenyegettem volna meg. Ummm- sötét tengerészkék öltönye volt rajta, frissen mosott-vasaltnak nézett ki, kócos szexi hajjal és égő őszinte zöld szemekkel.
„Hajat kellene vágatnod” - motyogtam. Elfordultam tőle és beléptem a liftbe.
„Igazán?” - kérdezte. Elkotorta homlokába lógó fürtjeit és utánam lépett.
„Igen” - ütöttem be az apartman kódját.
„Akkor mostmár beszélsz velem?”
„Éppen csak.”
„És pontosan miért is vagy dühös? Valami útmutatásra lenne szükségem” - kérdezte óvatosan.
Megfordultam és tátott szájjal néztem rá.
„Tényleg fogalmad sincs róla? Igazán, egy ilyen okostóninak kellene, hogy legyen némi sejtelme. Nem tudom elhinni, hogy ilyen nehéz elfogású vagy.”
Levegő után kapott és hátrébb lépett.
„Tényleg dühös vagy. Azt hittem, elrendeztük a dolgokat az irodádban” - hebegett meglepetten.
„Edward, csak megadtam magam sértődött kérésednek. Ennyi az egész.”
A liftajtó kinyílt és én kirontottam. Taylor a hallban állt. Hátra lépett és gyorsan becsukta a száját ahogy elrohantam mellette.
„Helló, Taylor” - morogtam.
„Mrs Cullen” - mormolta ő is.
Ledobtam a táskám az előszobában és bevonultam a nappaliba. Mrs Cope a tűzhelynél állt.
„Jó estét, Mrs Cullen.”
„Helló, Mrs Cope” - motyogtam újból. A hűtőhöz siettem és egy üveg fehér bort vettem elő.
Edward utánam jött a konyhába, és mint a sólyom, úgy nézte, ahogy poharat veszek elő a szekrényből. Levette a zakóját és nemtörődöm módon a konyhapultra tette.
„Kérsz egy pohárral? - kérdeztem negédesen.
„Nem, köszönöm” - mondta, szemét le nem véve rólam, és tudtam, hogy tehetetlennek érzi magát Nem tudta, mihez kezdjen velem. Egy bizonyos pontig tragikomikus volt ez az egész, egyébként  lehangoló. Nos, bassza meg magát! Épp elég bajom volt kis délutáni találkozónk után megtalálni önmagamat. Lassan levette nyakkendőjét, kigombolta inge felső gombját. Egy pohár Sauvignon Blanc-t töltöttem magamnak. Edward a hajába túrt. Mgfordultam. Mrs Cope eltűnt. A szarba! Ő volt az élő védőbástyám. Nagyot kortyoltam a borból. Hmmm. Finom volt.
„Fejezd ezt be” - suttogta Edward. Megtette a közöttünk levő két lépésnyi távolságot. Gyengéden a fülem mögé igazította hajtincsemet és lágyan megcirógatta a fülcimpámat. Megborzongtam... ez az, ami egész nap hiányzott? Az érintése? Megráztam fejem és felnéztem rá.
„Beszélj hozzám” - mormolta.
„Edward, mi az értelme? Úgysem figyelsz rám.”
„De figyelek. Egyike vagy azon kevés embernek, akikre odafigyelek.”
Újabb kortyot ittam.
„A nevedről van szó?”
„Igen és nem. Inkább arról, ahogy azt kezeled, ha nem értek veled egyet” - néztem rá, arra számítva, hogy bosszús lesz.
Összehúzta szemöldökét.
„Bella, tudod, hogy vannak... problémáim. Nehéz figyelmen kívül hagynom azokat a dolgokat, amikben te is érintett vagy. Tudod ezt.”
„Nem vagyok gyerek, Edward, és nem vagyok vagyontárgy sem.”
„Tudom” - sóhajtott.
Ujja hátával finoman végigsimított az arcomon, hüvelykujjával az ajkamon.
„Kérlek, ne haragudj. Nagyon értékes vagy számomra. Mint egy megfizethetetlen valami... mint egy gyerek” - suttogta, arcát mély áhítat töltötte el. Megzavartak szavai. Mint egy gyerek? Drága, mint egy gyerek... egy gyerek értékes lenne neki? Oh... Istenem. De ezt akkor is összekeveri!
„Én egyik sem vagyok, Edward. A feleséged vagyok. Ha megbántottalak azzal, hogy nem veszem fel a neved, akkor szólnod kellett volna.”
„Megbántani?” - kérdezte. Mélyen elgondolkodott, és azt hiszem hogy most fedezte fel ezt a lehetőséget magában. Pislogott, majd hirtelen kiegyenesedett, még mindig komoran, majd gyorsan az órájára nézett.
„Az építész egy órán belül itt lesz. Ehetnénk.”
Oh, ne... mordultam fel magamban. Tanya Denali. Szar napnak még szarabb folytatása. Savanyúan néztem Edwardra.
„Még nem fejeztük be ezt a beszélgetést” - morogtam.
„Mit kell még megbeszélünk?”
„Eladhatnád a céget.”
Edward meglepetetten húzta fel szemöldökét.
„Mi?” - kiáltott fel
„Add el.”
„Azt hiszed, találnék rá vevőt a mai helyzetben?” - kiabált tovább.
„Miért, mennyibe került neked?”
„Egészen olcsó volt” - váltott hangja óvatosra.
„És ha becsődöl?”
Elvigyorodott.
„Túléljük. De nem hagyom, hogy becsődöljön, Isabella. Addig nem, amíg te ott vagy.”
„És ha elmegyek?”
„És mit csinálsz?” - vonta meg a vállát.
„Nem tudom. Valami mást.”
„Azt ecsetelted, hogy ez álmaid munkája. És nézd el nekem, ha tévedek, de megígértem Isten előtt, Walsh tiszteletes előtt és a gyülekezet előtt, a hozzátartozóink előtt és azok előtt, akik a legkedvesebbek számunkra, hogy dédelgetlek és megvalósítom reményeidet és álmaidat és biztonságban tartalak magam mellett.”
„Az esküvői fogadalmunk szövegét nem fair rám olvasni.”
„És azt mikor igértem meg, hogy fair leszek, amikor rólad van szó?” - kérdezte élvezettel.
„Azon kívül” - tette hozzá - „te is ellenem fordítottad a te fogadalmadat ezt megelőzően.”
Sötéten néztem rá. Ebben igaza volt.
„Isabella, ha még mindig haragszol rám, végy elégtételt rajtam az ágyban később” - mormolta. Hangja hirtelen mély lett és telve volt érzéki vággyal, smaragd szeme felizzott.
Mi? Ágyba? Most?
Elnézően mosolygott le rám, látva arckifejezésemet. Azt várja tőlem, hogy kikötözzem? Szent szar! Benső istennőm kiszedte füléből a hallgatót és elbűvölt figyelemmel hallgatott.
„A vasárnap hét árnyalata”- suttogta Edward - „izgatottan várom.”
Whoa!
„Gail” - kiáltott hirtelen, és négy másodperc múlva Mrs Cope felbukkant. Hol volt vajon? Taylor irodájában, Hallott mindent? Oh, jézusom.
„Mr Cullen?”
„Enni szeretnénk, kérem.”
„Igenis, uram.”
Edward nem vette le rólam szemét. Óvatosan vizsált, mintha valami egzotikus lény lennék,aki éppen el akar rohanni. Kortyoltam a borból.
„Úgy gondolom, csatlakozom hozzád” - mondta Edward. Egyik kezével beletúrt hajába,  ezzel jelezve elkeseredését, és hosszan sóhajtott.

----

„Nem eszed meg?”
„Nem” - néztem le alig megpiszkált ételemre.
Edward arca elsötétült... és nem a jó értelemben. Mielőtt bármit mondhatott volna felálltam és leszedem tányérjainkat az étkezőasztalról.
„Tanya rövidesen itt lesz” - motyogtam. Edward ajka boldogtalanul megrándult,de nem mondott semmit.
„Majd én elrendezem ezeket, Mrs Cullen” - mondta Mrs Cope, ahogy beértem a konyhába.
„Köszönöm.”
„Nem ízlett?” - kérdezte nyugtalanul.
„Finom volt. Csak nem vagyok éhes.”
Együttérzően mosolygott rám, megfordult, letisztította a tányéromat és mindent a mosogatógépbe pakolt.
„Megyek, elintézek néhány telefont” - jelentette be Edward miután egy utolsó vizsgálódó tekintetet vetett rám és eltűnt a dolgozószobájában.
Megkönnyebbülten sóhajtottam és bementem a hálószobába. A vacsora kellemetlen volt. Még mindig dühös voltam Edwardra, és rajta nem látszott, hogy úgy érezné, valamit is rosszul tett volna. Egyáltalán tett?  Kisördögöm felhúzta egyik szemöldökét és jóindulatúan nézett rám szemüvege felett. Igen - tett. Sőt, a munkahelyemen még kellemetlenebbé tette a dolgokat számomra. Nem várta meg, hogy problémáját itthon beszélhessük meg, otthonunk relatív privát légkörében. Jézusom – hogy érezne, ha én alkalmatlankodnék az irodájában, felrúgva a szabályokat? És mindennek a tetejébe – nekem akarja adni a SIP-et. Hogy a pokolban tudnék én irányítani egy céget? Annyira keveset tudok.
Kinéztem Seattle gyöngyözően rózsaszin szürkületi égboltjára.
És mint mindig, nézeteltérésünket a hálószobában akarja lerendezni... vagy a folyosón... vagy a játékszobában... a tévészobában... a konyhapulton...Állj! Minden a szexhez vezet vele. A szexet használja feszültségoldásra.
Bebócorogtam a fürdőszobába és ráfintorogtam tükörépemre. A való világba való visszatérés nehéz. Sikerült átsiklanunk nézeteltéréseink felett amíg saját kis világunkban voltunk, mert annyira el voltunk foglalva egymással. De most... Rövid pillanatra visszatekintettem az esküvőnkre, visszaemlékeztem aznapi nyugtalanságomra – ilyen sietősen összeházasodni... Nem,nem kellene így gondolkodnom. Tudtam, hogy milyen sok személyiségű, amikor hozzá mentem. Csak ki kell tartanom.
Futó pilantást vetettem magamra a tükörben. Sápadtnak tűntem... És akkor most itt van az a nő is.
Szürke szűk szoknya volt rajtam és egy ujjatlan blúz. Ez oké. Benső istennőm előhúzta kurvás-vörös körömfényesítőjét. Kigomboltam két gombot, egy kis dekoltázst szabaddá téve. Megmostam az arcom, majd óvatosan megigazítottam sminkemet, kissé több szempillafestéket használva mint általában, és extra fényes rúzst kentem számra. Lehajolva erőteljesen kikeféltem hajam. Ahogy felálltam, gesztenyebarna felhőként vett körül hajam. Ügyesen a fülem mögé igazítottam és elindultam megkeresni a magassarkú cipőimet.
Amikor vissztértem a nappaliba, Edward már ott volt, előtte  az étkezőaszalon a ház tervei. Valamilyen zene szólt a hangszórókon át, ami megállított utamon.
„Mrs Cullen” - mondta Edward melegen. Kissé összeráncolta homlokát, ahogy rám nézett.
„Mi ez” - kérdeztem, A zene elbűvölő volt.
„Fauré. Egy requiem. Máshogy nézel ki” - mondta zavartan.
„Oh. Ezt még nem is hallottam.”
„Nagyon megnyugtató, ellazító” - mondta és felhúzta egyik szemöldökét  - „Valamit a hajaddal csináltál?”
„Kikeféltem” - morogtam. Szinte extázisba hoztak a kísérteties hangok. Edward a zene lassú ütemére felém sétált, ott felejtve az asztalon a terveket.
„Táncolsz velem?” - mormolta.
„Erre? De hát ez egy requiem” - nyikkantam
„Igen” - húzott a karjába és magához szorított, orrát a hajamba fúrta és a zenére ingadoztunk. Mennyei illata volt. Oh... annyira hiányzott. Köré fontam karomat és kküzdöttem kitörni készülő sírásommal. Miért vagy ennyire bosszantó?
„Utálok veszekedni veled” - suttogta.
„Akkor ne legyél ilyen segg.”
Felkuncogtt és hallottam ennek az elbűvölő hangnak a visszhangját  mellkasán keresztül. Szorosabbra fűzte karját körülöttem.
„Segg?”
„Picsa.”
„Nekem jobban tetszik a segg.”
„Tetszhet is. Illik hozzád.”
Megint felnevetett és megcsókolta  fejem tetejét.
„Egy requiem?” - mormoltam.
Vállat vont.
„Csak egy szép zene, Bella.”
Taylor diszkréten köszörülte a torkát a bejáratnál. Edward elengedett.
„Miss Denali van itt” - jelentette Taylor.
Oh. Micsoda öröm!
„Kísérje be” - mondta Edward, előre nyúlt és megfogta a kezem.
Miss Denali belépett a szobába.