Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2010. október 30., szombat

Tizenötödik fejezet Boldog születésnapot Biri!



Edward mindkét kezével beletúrt a hajába és fel alá járkált a dolgozószobában. Két kézzel… duplán ingerült. Általános önfegyelmén úgy néz ki csorba esett.
„Nem értem, miért nem mondtad el” – fenyített tovább.
„A téma nem került szóba soha. Nem szokásom beszámolni a szexuális állapotomról mindenkinek, akivel találkozom. Úgy hiszem, ennyire nem ismerjük egymást.” – néztem továbbra is a kezeimre. Miért érzem magam bűnösnek? Miért olyan mérges? Felpislantottam rá.
„Nos, most jóval többet tudsz rólam” – vágott vissza, száját összeszorította.
„Sejtettem, hogy tapasztalatlan vagy, de hogy szűz…!” – mondta ezt úgy, mintha valami tisztátlan szót használna.
„A fenébe Bella, megmutattam neked…” – morgott.
„Talán Isten megbocsát nekem… Megcsókolt már valaha valaki rajtam kívül?”
„Természetesen” – próbáltam sértetten nézni. Oké… talán kétszer…
„És egyetlen kedves srác sem vett le a lábadról? Végképp nem értem… huszonegy éves vagy, közel huszonkettő. Gyönyörű vagy.” – túrt a hajába megint.
Gyönyörű… Elpirultam az örömtől. Edward úgy gondolja, gyönyörű vagyok. Összekulcsoltam az ujjaimat, erősen néztem őket, megpróbáltam elrejteni ostoba vigyoromat. Talán közel van hozzá – az a véleményem… kisördögöm felemelte álomkóros fejét… hol volt, amikor
szükségem volt rá?
„És te komolyan tárgyaltál arról, hogy mit akarok csinálni, amikor semmi gyakorlatod nincs…” – vonta össze szemöldökét.
„Hogy kerülted el a szexet? Kérlek, meséld el.”
Vállat vontam.
„Senki nem… tudod.” – tört ki belőlem meggondolatlanul… csak te. És belőled meg valamiféle … szörnyeteg vált.
„Miért vagy ennyire mérges rám?” – suttogtam.
„Nem rád vagyok mérges. Magamra. Csak feltételeztem…”
Metszően nézett rám aztán megrázta a fejét.
„El akarsz menni?” – kérdezte gyengéden.
„Nem… hacsak te nem akarod, hogy elmenjek” – mormoltam. Oh, ne… Nem akarok elmenni.
„Persze, hogy nem. Szeretem, hogy itt vagy.” – vonta össze szemöldökét és ahogy mondta, lenézett az órájára.
„Késő van.” – és rám nézett.
„Harapdálod a szád szélét” – hangja száraz volt és tűnődve nézett rám.
„Sajnálom…”
„Ne kérj bocsánatot… csak arról van szó, hogy én is szeretném megharapni…nagyon.”
Levegő után kaptam… oh, istenem… hogy tud ilyeneket mondani nekem hogy ilyen hatással van rám.
„Gyere…” – mormolta.
„Mi?”
„Megoldjuk a helyzetet, most rögtön.”
„Mire gondolsz? Milyen helyzetet?”
„A te helyzetedet. Bella, szeretkezni fogok veled, most.”
„Oh…” A padló hirtelen elindult… Helyzetben vagyok… Visszatartottam a levegőt.
„Feltéve ha te is szeretnéd… Úgy értem, nem akarom eltolni a szerencsémet.”
„Azt hittem, nem szeretkezel… Azt gondoltam, hogy csak keményen baszol…” – nyeltem, és a szám kiszáradt.
Gonoszul vigyorgott rám, a hatás végigszáguldott rajtam egészen… oda… le.
„Tudok kivételt tenni, vagy kombinálhatom a kettőt, meglátjuk. Tényleg szeretkezni akarok veled… kérlek, gyere velem ágyba. Szeretném, ha működne a megállapodás közöttünk… de kell, hogy legyen némi fogalmad arról, mibe is kerülsz bele. Belekezdhetünk az oktatásodba ma éjjel – az alapokkal. Ez nem azt jelenti, hogy most előjövök valamiféle romantikus dologgal, ez valaminek a végét jelenti… de olyan valami, amit szeretnék, és remélem te is.” – zöld tekintete elvarázsolt.
Elvörösödtem… oh, egek… vágyaim valóra válnak…
„De nem teljesítettem semmit abból a listából, amit előírtál” – hangom teljesen elfúlt… haboztam.
„Felejtsd el a szabályokat. Felejtsd el az egész szarságot ma éjjelre. Akarlak. Akarlak, mióta beestél az irodámba… És tudom, te is akarsz engem… nem ülnél itt nyugodtan és tárgyalnál holmi büntetésekről és tiltott dolgokról, ha nem akarnád. Tudok gyengéd lenni… és az leszek… kérlek Bella… töltsd velem az éjszakát.”
Kinyújtotta a kezét felém, zöld szemei csillogtak, izgatottak voltak… kezemet a kezébe tettem. Felhúzott magához a karjaiba zárt és éreztem testét teljes hosszamban, ez a gyors cselekedet teljesen meglepett. Végigfuttatta ujjait a nyakszirtemen, közel a hajamhoz, körültekerte a lófarkamat az öklén és gyengéden kényszerített, hogy ránézzek.
Lenézett rám…
„Te egy bátor fiatal nő vagy,” – suttogta. „Lenyűgözöl…”
Szavai úgy hatottak rám, mint egy gyújtószerkezet… vérem lángra lobbant… lehajolt és lágyan megcsókolt az ajkaimon, és beszívta alsó ajkamat.
„Szeretném megharapni ezt az ajkat” – mormolta egyenesen a számba, és nagyon gyengéden meghúzta a fogával… felnyögtem… és ő mosolygott.
„Kérlek Bella, engedd meg, hogy szeretkezzek veled.”
„Igen.” – suttogtam… mert ezért voltam itt.
Mosolya győzelmes volt, ahogy elengedett az öleléséből. Megfogta a kezemet.
Hálószobája hatalmas volt, és a kivilágított Seattle-re nézett. A bútorozás egyszerű volt. Halványkék falak, ágynemű… a szédületesen nagy ágy ultramodern. Érdes felületű szürke fából készült, mintha vízben ázott fa lenne… négy pillérrel, de nem volt teteje. A falon az ágy felett egy varázslatos festmény a tengerről. Reszkettem, mint a falevél… ez az… végül is… mindezek után, meg fogom tenni… Edward Cullennel. Kapkodva lélegeztem… és nem tudtam levenni a szemem róla. Levette az óráját és az ágyhoz illő fiókos komód tetejére tette. Megfordult, rám bámult, arca lágy. Fehér lenvászon ing volt rajta és farmer. Szívfájdítóan gyönyörű volt… Bronz haja kócos, ingje kilóg… zöld szemei arcátlanul kápráztatóak… oh, egek. Kilépett a cipőjéből és lehúzta a zokniját. Edward Cullen lábai… wow… mi olyan vonzó a meztelen lábban?
„Szeretnéd, ha leengedném a redőnyöket?”
„Mindegy,” – suttogtam. „Azt hittem, nem engedsz senkit az ágyadban aludni.”
„Ki mondta, hogy aludni fogunk?” – mormolta gyengéden.
„Oh…” Szent Isten
Lassan közelített felém. Magabiztosan, szexin, ragyogó szemekkel… oh, istenem… a szívem száguldott. Vérem zubogott… oh… a vágy a hasamban összpontosul. Mellettem állt és lefele nézett rám. Olyan őrjítően vonzó.
„Vegyük le a kabátodat, jó?” – mondta lágyan és vállamhoz nyúlva lehúzta a kabátomat. Egy közeli székre tette.
 „Van fogalmad róla, mennyire kívánlak, Bella Swan?” – suttogta.
Elakadt a lélegzetem. Nem tudtam levenni a szememet az arcáról. Felemelte kezét és gyengéden végigfuttatta ujjait az arcomon és az államon.
„Van fogalmad róla, mit fogok tenni veled?” – tette hozzá gyengéden simogatva az államat. 


Az izmok belül a legsötétebb mélyembe a legkellemesebb érzést okozták, ahogy összehúzódtak. Be akartam csukni a szememet… a fájdalom édes és éles volt de zöld szemei hipnotizáltak, ahogy erőteljesen nézett le rám. Lehajolt és megcsókolt. Ajka követelőző, erős, lassan… elolvadtam. Elkezdte kigombolni a kék blúzomat, és lassan lehámozta rólam. Hátralépett és lebámult rám. A halványkék csipkés tökéletesen álló melltartó volt rajtam… hála az égnek…
„Oh Bella…” – lehelte. „Neked van a leggyönyörűbb bőröd… sápadt és makulátlan. Mag akarom csókolni minden egyes pontját.”
Elpirultam… oh, istenem… miért mondta, hogy nem tud szeretkezni… ? Mindent megteszek, amit csak akar.
Felnyúlt, megfogta a hajgumimat, kiszedte a hajamból, és levegőért kapott, ahogy a hajam leomlott a vállamra.
„Hmm… nagyon kedvelem a barnákat…” – mormolta mindkét kezével a hajamban, megragadva a fejemet két oldalról, és magához húzott és erősen megcsókolt, nyelvével ajkaimat nyomva. Felnyögtem és nyelvem puhatolózva találkozott az övével. Karjait körém fonta és magához húzott, szorosan magához ölelt. Egyik kezét a hajamban tartva, a másikkal végigsimított a gerincemen először a derekamig, majd le a fenekemig. A keze rásimult, majd gyengéden megszorította. Még szorosabban ölelt, a csípőjéhez szorított… érezhettem erekcióját ahogy húzott egyre közelebb…oh…
A szájába nyögtem… nehezen tudtam kordában tartani vad érzéseimet, vagy ez a hormonok tombolása volt csak a testemben? Őrülten kívántam. Megszorítottam felső karját, éreztem bicepszét, erős… izmos.  Habozva emeltem kezeimet az arcához és onnan a hajába. Oh, istenem… olyan selymes, olyan rakoncátlan… Gyengéden meghúztam, ő meg felmordult. Óvatosan az ágy felé terelt, míg lábaim neki nem támaszkodtak annak. Azt hittem rá fog dönteni… de nem. Hirtelen elengedett és egy pillanat alatt előttem térdelt. Mindkét kezével megragadta a csípőmet és nyelvét körbefuttatta a köldököm körül… és gyengéden harapdálva haladt egyik csípőcsontomtól a másikig.
„Ah…” – nyöszörögtem… látni a lábaim előtt térdelve és érezni a száját magamon… A kezeim még mindig a hajában voltak, és húztam magamhoz… közben próbáltam csillapítani a zihálásomat… olyan hangos. Ooh… Felnézett rám hihetetlenül hosszú szempillái alól, szemei perzselő jáde színűek voltak. Felnyúlt és kigombolta a farmeromat és megfontoltan lehúzta a cipzáramat. Anélkül, hogy elengedte volna egymásba kapcsolódó tekintetünket, lehúzta a farmeromat…nagyon lassan, kezei a fenekemről lesiklottak… le a combjaimra. Nem tudtam levenni  szemeimet róla… Megállt, beharapta az ajkát… nem megszakítva a szemkontaktust… előre hajolt, orra  a combjaim találkozásánál. Ott…  éreztem őt.
„Jó illatod van…” – mormolta, becsukta szemeit, élvezet tükröződött az arcán és én úgyszólván beleremegtem. Finoman megnyomva az ágyra döntött.
Még mindig térdelve megfogta a lábamat, kikötötte a cipőmet… lehúzta, majd a zoknimat is levette. Feltámaszkodtam a könyökömre, hogy lássam mit csinál. Lihegtem… vágyakoztam. Megfogta a lábamat sarkamnál, hüvelykujját végigsimította a lábfejemen… majdnem fájdalmasan de a mozdulat visszhangot vert az ágyékomban… Levegőért kaptam. Le nem véve a szemeit rólam végig futtatta a nyelvét a lábfejemen aztán a fogai…  a francba… felmordultam… hogy a fenében érzem ezt…  ott… nyögve dőltem vissza az ágyra. Hallottam lágy kuncogását.
„Oh, Bella… mit tudnék tenni veled…” –suttogta.
Levette a másik cipőmet és zoknimat, felállt és lehúzta a farmeromat… az ágyán feküdtem melltartóban és bugyiban, ő pedig lebámult rám…



„Nagyon gyönyörű vagy Isabella Swan. Alig várom, hogy benned lehessek.”
Szent szar… a szavai… olyan csábítóak. Alig kaptam levegőt.
„Mutasd meg, hogy szerzel örömet magadnak.”
Mi… ? Ledermedtem.
„Ne légy szemérmes Bella.. mutasd meg” – suttogta.
A fejemet ráztam felé…
„Nem tudom mire gondolsz…” – hangom rekedt… alig vettem észre, elborított a vágyakozás.
„Hogy élvezel el egyedül…? Látni akarom.”
Megint megráztam a fejem.
”Én nem” – alig tudtam beszélni.
Csodálkozva felhúzta szemöldökét.
„Oh… nos… akkor majd meglátjuk, mit tehetünk ennek érdekében.” – hangja lágy, kihívó, a szexuális vágytól izzó.
Kigombolta a farmerjét, lassan letolta, szemei az enyémbe fúródtak egész idő alatt. Lehajolt fölém, megfogta mindkét bokámat és gyorsan szétrántotta lábaimat és bemászott az ágyra a lábaim közé. Fölém tornyosult. Vonaglottam a vágytól.
„Maradj nyugodtan” – mormolta ahogy lehajolt és megcsókolta a belső combomat, folytatta a csókokat felfelé, a bugyim vékony, selymes anyagán át…  csókolt… oh… nem bírom tovább…
„Dolgoznunk kell azon, hogy tudsz majd nyugton maradni, bébi..” – folytatta tovább a csókokat a hasamon, nyelvével a köldökömbe nyalt… majd tovább haladt felfelé… végigcsókolta a testemet… a bőröm égett… bíborszínű lettem, túl forró, túl hideg és  megragadtam a paplant magam alatt. Mellém feküdt, kezével simogatott a csípőmtől a derekamig, majd a mellemig. Rám nézett, arca megfejthetetlen volt. Gyengéden befedte markával a mellemet.
„Tökéletesen illesz a kezembe, Isabella…” – dörmögte és mutatóujját a melltartóm kosarába dugta, lehúzta kiszabadítva a mellemet, a drótmerevítés és a anyag együtt felemelte azt. Ujját a másik mellem felé vezette és megismételte a procedúrát. Melleim megduzzadtak és mellbimbóim megkeményedtek átható tekintetétől… Melleimet a saját melltartóm emelte ki.
„Nagyon szép…”-suttogta elismerően és mellbimbóim még keményebbek lettek. Nagyon gyengéden bekapta az egyiket, keze a másik mellemen, és a hüvelykujjával lassan körözött a mellbimbómon, megnyújtva azt. Nyöszörögtem… Az ágyékomig hatolt le a vágy. Nagyon nedves voltam… oh, kérlek… könyörögtem gondolatban… és ujjaim még erősebben szorították a paplant. Ajkai szorosan a másik mellbimbómon, meghúzta és én megint megremegtem.
„Nézzük, elélvezel-e így…” – suttogta. És lassú érzéki ostroma folytatódott. Mellbimbóim érezték fürge ujjai és ajkai nyomását, kapcsolódva minden egyes idegvégződésemhez a testemen, egész testem izzott az édes szenvedéstől. És nem állt meg…
„Óh… kérlek…” – könyörögtem és hátrafeszítettem fejemet, szám kinyílt ahogy nyögtem, lábaim megmerevedtek… szent szar, mi történik velem?
„Engedd el… baby” – mormolta és fogait még szorosabbra zárta a mellbimbómon, ujjai erősebben dolgoztak, és darabokra hullottam kezei között, testem  remegett és szétesett ezer darabra. És akkor megcsókolt, nyelve mélyen a számban és kiáltásaim egyenesen a szájában kötöttek ki.
Ez… olyan… rendkívüli volt… istenem… most már tudom, miről szól ez az egész.
Lenézett rám… és elégedett mosoly játszott arcán míg az enyémen biztos vagyok benne, nem volt más csak hála és áhítat.
„Nagyon érzékeny vagy” – lehelte. „Meg kell tanulnod uralkodni magadon… és ez sokkal érdekesebbé teszi a dolgokat, megtanítani téged, hogyan…” – és újra megcsókolt. Lélegzetem még akadozó volt, ahogy orgazmusom csillapodott. Keze elindult lefelé a derekam, majd a csípőm felé aztán megragadott a kezével, közvetlenül… Yeee. Ujjai behatoltak a finom anyag alá és lassan körözött … ott.
Rövid ideig becsukta a szemeit… és lélegzete elakadt.
„Nagyon kívánatosan nedves vagy. Istenem, akarlak.”
Belém nyomta az ujját és én felsikoltottam, ő meg folytatta, újra s újra. Rányomott a csiklómra és én újra felkiáltottam. Egyre keményebben hatolt belém az ujjával és én nyögtem.
Hirtelen felült, lehúzta a bugyimat és ledobta a földre, majd letolta a boxerét, erekciója kiszabadult… oh, istenem. Az éjjeli szekrényéhez nyúlt, egy kis csomagot vett magához, majd a lábaim közé került, még szélesebbre tárva azokat. Feltérdelt előttem és a kondomot felhúzta tekintélyes hosszúságára… wow… befér?… hogyan?… oh istenem…
„Ne aggódj” – lihegte… szemeit az enyémbe kapcsolva. „ Kitágulsz.”
Lehajolt, két keze a fejem mellett, teljesen felettem volt, belenézett a szemembe, álla megfeszült, szemei égtek.
„Tényleg akarod?” – kérdezte gyengéden.
„Kérlek…” – könyörögtem.
„Emeld fel a térdedet.” – parancsolt rám lágyan és én gyorsan engedelmeskedtem.
„Most megbaszlak… Miss Swan” – morogta ahogy a faszát a hüvelyem bejáratához tette. „Keményen” – suttogta, s belém siklott.
„Aargh” – sikoltottam ,amikor éreztem azt a  különös éles érzést mélyen bennem, ahogy áthatolt a szűzhártyámon. Megállt, lenézett rám…  szemei ragyogtak az elragadtatott győzelemtől. Szája félig nyitva, lélegzete érdes.
„Oh…” – nyögte. „Nagyon szűk vagy… Rendben vagy?”
Bólintottam, szemeim tágra nyitva és kezeim a karján. Olyan nagyon tele éreztem magam… tökéletes lassúsággal húzta magát vissza.
Majd becsukta a szemeit felnyögött… és újból belém nyomta magát. Másodszor is felsikoltottam, de most nem állt meg. Könyökeire ereszkedett, így érezhettem a súlyát, leszorított. Erősen folytatta…oh, egek.. irgalmatlan, könyörtelen ritmussal és én átvettem azt, találkozva a lökéseivel… Két kezével megfogta a fejemet keményen megcsókolt, fogaival megint meghúzva az ajkamat. Egy kissé eltolt magától és éreztem, hogy valami kezdődik mélyen bennem, mint előzőleg… Megmerevedtem, és ő csak mozgott tovább erősen belém hatolva… testem reszketett, hátrafeszült, és éreztem, hogy fénylő izzadság önti el … istenem… nem tudtam, hogy ez ilyen lesz… nem tudtam, hogy ennyire jó érzés lesz… gondolataim ziláltak lettek… csak a szenzációs érzés… ó, kérlek… megdermedtem.
„Élvezz el nekem, Bella” – suttogta, és én szétestem szavaira, felrobbantam körülötte ahogy elértem a csúcsot és millió szilánkra estem szét alatta. És ahogy ő is elért oda, kiáltva a nevemet, még mélyebben nyomta magát belém és elélvezett bennem.


2010. október 29., péntek

Tizennegyedik fezet

Az első, amit észrevettem, az illat volt; bőr, fa, bútorfény citrus illattal, igazán nagyon kellemes… a világítás lágy, finom…igazság szerint nem láttam a forrását, de párkány vezetett körben a szobán, izzó fényt kibocsátva magából. A falak és a plafon mély, sötét burgundi vörös színűek… a mégoly nagy szobának egy anyaméh-jelleget adva, a padló öreg, vagy öregre fényezett fa. Egy nagy fakereszt olyan volt, mintha egy nagy X-et rögzítettek volna az ajtóval szembeni falra. Magas fényű mahagóniból volt, és minden sarkán egy-egy bilincs volt. Ez felett terjedelmes vas rácsozat volt a plafonon, legalább nyolc láb széles négyzet, és erről egy csomó kötél, lánc és csillogó bilincs lógott le. Az ajtó mellett polírozott, gazdagon díszített, faragott faoszlop, mintha kerítésből lennének kicsavarva, csak hosszabbak,  úgy lógtak le mintha a függönykarnisok lennének. Ezekről lógtak vesszők, korbácsok, lovaglópálcák, furcsán kinéző lebegő dolgok.
Az ajtó mellett állt egy szilárd mahagóniból készült fiókos komód… minden fiókja nagyon lapos volt, mintha egy öreg múzeum mintadarabjainak tárolására tervezték volna. Igazán kíváncsi voltam, vajon mi is van ténylegesen a fiókokban. Tényleg akarom tudni? A távolabbi sarokban egy ökörbőrrel bevont lóca állt a falhoz rögzítve, és ez mellett egy a cizellált fa állvány volt, ami úgy nézett ki mint egy biliárd dákó-tartó. Közelebbi vizsgálat után kiderült, hogy különféle hosszúságú és vastagságú vesszőt tartott. Még egy hat láb hosszú szilárd asztal is volt a szemközti sarokban… polírozott fa komplikáltan faragott lábakkal… és két hozzáillő szék volt az asztal alatt.
De ami a szobát uralta, az az ágy volt. Nagyobb volt, mint a dupla méretű ágy, díszesen faragott rokokó baldachinos ágy, lapos tetővel. Mintha a XIX. századból származott volna. A baldachin alatt még több csillogó láncot és bilincset láttam… Nem volt ágynemű… csak a matrac, vörös bőrrel bevonva… és vörös szatén díszpárna halom volt az ágy végében.
Az ágy lábánál néhány lábra tőle egy széles ökörbőr támlás dívány állt… öntelten a szoba közepén… az ágy felé fordítva. Milyen furcsa elrendezés… dívány az ággyal szemben… és mosolyogtam magamban – kiszúrtam a díványt, mint furcsaságot, pedig ez volt a legközönségesebb darab volt a szobában. Felnéztem és bámultam a plafont. Karabinerek az egész plafonon érdekes elrendezésben… Bizonytalanul azon tűnődtem, vajon mire valók… hmm…
Hátborzongató, de az összes fa, sötét fal, szomorú világítás és az ökörbőr bevonat a szobát lággyá és romantikussá varázsolta.. de tudtam ez minden, csak nem az… ez Edward elképzelése a finomságról és romantikáról.
Megfordultam s amint számítottam rá, Edward  megfeszítetten nézett rám, arca teljesen merev volt. Tovább sétáltam a szobába és ő követett. A lebegő valamik érdekeltek. Habozva megérintettem. Szarvasbőr volt, olyan mint a kilencágú korbács, de bozontosabb… és nagyon kicsi plasztik gyöngyök voltak a végein.
„Lovaglóostornak hívják” – Edward hangja csendes és puha volt.
Egy lovaglóostor… hmm. Azt hiszem, sokkot kaptam. Kisördögöm megszökött, vagy megütötte a guta, vagy egyszerűen feldobta a talpát. Egyszerűen… érzéketlenné váltam. Észleltem, befogadtam de nem tudtam megfogalmazni, mit érzek mindezek láttára… mert nem tudtam, hogy mik az érzéseim egyáltalán ezek iránt a dolgok iránt. Mi a megfelelő reagálás arra a felfedezésre, hogy a reménybeli kedves egy teljesen különös szadista vagy mazochista. Félelem… igen… ez lehetett az átfutó érzés. Most konstatáltam magamban. De különös módon nem tőle… nem gondoltam, hogy bánthat… legalábbis nem a beleegyezésem nélkül. Sok kérdés merült fel bennem. Miért… hogyan… mikor… milyen gyakran… kivel…?
Az ágyhoz sétáltam és végighúztam a kezemet az egyik bonyolultan faragott oszlopán. Az oszlop nagyon masszív volt, a szakmai tudás tükröződött rajta…
„Mondj valamit,” – kért Edward csendesen.
„Te csinálod az emberekkel, vagy ők csinálják veled…?
Szája halvány mosolyra húzódott.
„Emberekkel?” – pislogott néhányat ahogy válaszát fontolgatta.
„Én csinálom azokkal a nőkkel, akik akarják, hogy csináljam.”
Nem értettem.
„Ha vannak olyanok, akik önként jönnének, miért vagyok itt én?”
„Mert én veled akarom csinálni… nagyon.”
„Oh…” – kaptam levegőért. Miért?
Elsétáltam a szoba sarkába és meglapogattam a jól kitömött lóca közepét, ujjaimat végigfuttattam a bőrborításon. Szereti a nőket bántani… a gondolat lesújtott.
„Szadista vagy?”


„Nem Isabella. Nem vagyok. Én vagyok az uralkodó egyed.” – Szemei zölden, vadul izzottak…
„Mit jelent az?” – suttogtam.
„Azt jelenti, hogy készségesen és önként aláveted magad a kívánságaimnak… mindenben…”
Összehúzott szemöldökkel néztem rá és megpróbáltam magamévá tenni ezt az elgondolást.
„Miért tenném?”
„Hogy örömet szerezz nekem…” – suttogta, fejét oldalra hajtotta és mosoly árnyéka tűnt fel az arcán.
Örömet szerezzek neki! Azt akarja, hogy örömet szerezzek neki! Azt hiszem, leesett az állam. Örömet szerezni Edward Cullennek… És ebben a pillanatban ráébredtem, igen, ez az amit igazán akarok… azt akarom, hogy fenemód elégedett legyen velem…  Meglepetés volt számomra is.
„Nagyon egyszerűen kifejezve, szeretném, ha szeretnél nekem örömet okozni…” – mondta lágyan. Hangja hipnotikus volt.
„Hogy tudom megtenni?” – szám kiszáradt és azt kívántam, bár több borom lenne… Oké, egy kicsit értem az örömszerzést, de teljesen megzavarodtam ettől a lágy- Viktoriánus női szalon-kínzó felszereléstől… Akarom tudni a választ? 


„Vannak szabályok és szeretném, ha engedelmeskednél nekik. A szabályok a te előnyödre és az én megelégedésemre szolgálnak. Ha megelégedésemre szolgál, ahogy a szabályokat követed, megjutalmazlak… ha nem, akkor meg foglak büntetni… és te megtanulod, hogy…” –suttogta. A botokat tartó állványra néztem, ahogy ezt mondta…
„És mindez hogyan illik mindehhez?” – intettem körbe a szobában.
„Ez a része az ösztönzésnek… mind a jutalmazásnak, mind a büntetésnek.”
„Szóval abból nyersz energiát, hogy kiéled a vágyaidat rajtam?”
„Ez arról szól, hogy elnyerjem a bizalmadat és a figyelmedet, és így megengeded, hogy kiéljem a vágyaimat rajtad. Nekem a lehető legnagyobb örömömre, sőt, gyönyörömre telik majd a te engedelmességedben. Minél engedelmesebb vagy, nekem annál nagyobb lesz a gyönyöröm – ez teljesen egyszerű egyenlet.”
„Oké… és mit nyerek ezzel én…?”
Vállat vont és majdnem bocsánatkérően nézett rám.
„Engem” – mondta egyszerűen.
Oh, istenem
Edward végigszántott haján a kezével és rám bámult.
„Nem tudom, mire gondolsz. Ez megőrjít. Menjünk le, ott jobban tudok koncentrálni…Ez nagyon… zavar, hogy itt vagy ebben a szobában.”
Kinyújtotta a kezét és most haboztam elfogadni azt. Rose azt mondta, hogy Edward  veszélyes, és lám, igaza volt. Honnan tudta? Veszélyes az egészségemre… mert tudtam, igent fogok mondani. Pedig egy részem nem akarta, inkább elfutott volna sikoltozva, el ebből a szobából, el  mindattól amit ez jelentett. Teljesen öntudatomon kívül éreztem magam.
„Nem foglak bántan, Isabella.” – zöld szemei könyörögtek és tudtam, igazat mond. Megfogtam a kezét és kivezetett az ajtón.
„Ha benne vagy… hadd mutassam meg neked.” –és ahelyett, hogy leindultunk volna, jobbra fordult a játékszobánál, ahogy nevezte, tovább a folyosón. Elmentünk több ajtó mellett amíg  a folyosó végén levőt el nem értük. Ez mögött egy hálószoba volt, széles dupla ággyal, teljesen fehérbe… minden, a bútor,  falak, az ágynemű… steril… hideg… de a legnagyszerűbb kilátással Seattle-re az üvegfalon keresztül.
„Ez lesz a te szobád. Úgy díszíted, ahogy akarod… bármit hozhatsz ide, amit csak akarsz.”
„Az én szobám? Elvárod, hogy beköltözzek?” – nem tudtam elrejteni a borzadályt a hangomból.
„Nem teljesen… csak, mondjuk… péntek estétől vasárnap estéig. Beszélnünk kell erről, tárgyalnunk…Ha te is akarod ezt” – tette hozzá, és hangja csendes, habozó volt.
„Itt fogok aludni?”
„Igen.”
„Nem veled.”
„Nem… Mondtam már neked, nem alszom senkivel… kivéve veled, amikor kábult vagy az italtól.” – tekintete rendreutasító volt. Éreztem, hogy szorosan összeszorítom a számat. Ez az amit nem tudok összeegyeztetni… egy védelmező Edward, aki megóv az ittasságtól és gyengéden tart, amíg hányok az azáleák közé, és egy szörny, aki láncokat és bilincseket tart egy speciális szobában…
„Te hol alszol?”
„Az én szobám lent van. Gyere… éhes lehetsz.”
„Elég sokat láttam ahhoz, hogy elveszítsem az étvágyamat…” – morogtam sértődötten.
„Enned kell, Isabella” – dorgált meg és kezemet fogva levezetett.
Ahogy visszaértünk a valószínűtlenül nagy szobába, éreztem, hogy egész bensőm remeg. Egy szakadék szélén voltam, és döntenem kellett, ugorjak-e, vagy sem.
„Attól félek, hogy ez egy sötét út, amerre viszlek, Isabella… Épp ezért igazán szeretném, ha átgondolnád… Biztos van néhány kérdésed” – mondta kedvesen, elengedte a kezemet és átballagott a konyhába. Van… De hol kezdjem?
„Aláírtad a Titoktartási nyilatkozatot… bármit kérdezhetsz amit csak akarsz, válaszolni fogok.”
Csak álltam a reggeliző pultnál néztem, ahogy kinyitja a hűtőt és egy sajttálat vesz elő és két nagy fürt szőlőt, fehéret és pirosat. Tányért tett a munkalapra és felszeletelt bagettet tett rá.
„Ülj le.”- mutatott az egyik bárszékre a pultnál és én engedelmeskedtem a parancsának… ha belemegyek ebbe az egészbe, szoknom kell… és rájöttem, ilyen parancsoló volt, mióta csak találkoztam vele.
„Papírmunkát emlegettél.”
„Igen.”
„Milyen papírmunka?”
„Nos, függetlenül a Titoktartási nyilatkozattól, egy szerződés – ami megmondja, hogy mit akarunk és mit nem fogunk megtenni. Ismernem kell a határaidat és neked is ismerned kell az enyémeket. Ez megegyezés kérdése, Isabella.”
„És ha nem akarom ezt az egészet?”
„Az is jó…” mondta óvatosan.
„De nem lesz semmilyen kapcsolatunk?”
„Nem.”
„Miért?”
„Ez az egyetlen formája a kapcsolatnak amit elviselek.”
„Miért?”
Vállat vont.
„Ilyen vagyok.”
„Hogy lettél ilyen?”
„Miért olyan valaki, amilyen…? Erre nehéz válaszolni. Miért szeretik egyesek a sajtot és mások miért utálják…? Mellesleg, szereted a sajtot? Mrs Cope – a házvezetőnőm  - készítette ezt vacsorára.” Néhány nagy fehér tányért vett elő a szekrényből és tette elém egyet.Sajtról beszélünk… szent tehén…
„Mik a szabályaid, amiket be kell tartanom?”
„Írásba foglaltam. Átbeszéljük őket evés után.” 
Étel. Hogy is tudnék enni most?
„Igazán nem vagyok éhes” – suttogtam.
„Enni fogsz,” – mondta egyszerűen. Uralkodó Edward, minden világossá vált.
„Kérsz még egy pohár bort?”
„Igen, kérek.”
Töltött még bort a poharamba és leült mellém. Sietősen kortyoltam a borból.
„Szolgáld ki magad, Isabella.”
Csíptem egy kis fürtöt a szőlőből… ennyivel elbírok. Gyilkos pillantást vetett rám.
„Már egy jó ideje ilyen vagy?” – kérdeztem.
„Igen.
„Könnyű… olyan nőket találni, akik ezt akarják csinálni?”
Felhúzta a szemöldökét.
„Meglepődnél” – mondta szárazan.
„Akkor miért engem…? Tényleg nem értem.”
„Isabella, mondtam már. Odáig vagyok érted...” – vigyorgott ironikusan. 


”Mint a moly a fényért.” – hangja sötétebbé vált.
 „Őrülten kívánlak… kimondottan most, amikor megint harapdálod a szád szélét”- nagy levegőt vett és nyelt egyet.
A gyomrom bukfencet vetett… kíván… engem… furcsa módon, igaz… de ez a gyönyörű, erős, perverz férfi kíván… engem.
„Azt gondolom, rosszul alkalmazod ezt a közhelyet.” – zsémbeltem. Én vagyok a moly és ő a láng… és el fogok égni. Tudom.
„Egyél.”
„Nem… Még nem írtam alá semmit, tehát úgy gondolom, még egy kicsit szabad akaratomból cselekszem, ha ez megfelel számodra.”
Szemei ellágyultak, szája mosolyra húzódott….
„Ahogy óhajtja, Miss Swan.”
„Hány nő …?”- tört ki belőlem a kérdés… de tényleg nagyon kíváncsi voltam.
„Tizenöt.”
Oh… nem olyan sok, mint ahogy gondoltam…
„Hosszú ideig tartottak?”
„Néhány, igen…”
„Bántottal valaha is valakit?”
„Igen.” 
Szent szar…
„Nagyon?”
„Nem.”
„És engem fogsz bántani…?”
„Mire gondolsz?”
„Fizikálisan, fogsz bántani?”
„Megbüntetlek, ha megérdemled és az fájni fog.”
Azt hiszem egy kissé elbátortalanodtam. Ittam egy kortyot a borból.. alkohol – majd ez bátorrá tesz.
„Ütöttek meg valaha?”
„Igen.”
Oh… ez meglepett, és még mielőtt további kérdést tehettem volna fel ezzel a kijelentéssel kapcsolatban, félbeszakította gondolataim menetét.
„Beszélgessünk erről a dolgozószobámban. Mutatni akarok valamit.”
Ezt nehéz feldolgozni. Itt voltam bolond módon azt gondolva, hogy az éjszakát példátlan szenvedéllyel fogom tölteni ennek a férfinak az ágyában, ehhez képest tárgyalást folytatunk valami furcsa megállapodásról.
Követtem a dolgozószobájába, egy másik tágas szoba padlótól-plafonig érő ablakkal ami a teraszra nyílt. Leült az íróasztalához, mutatva, hogy üljek az előtte levő bőrszékbe, majd néhány papírt adott a kezembe.
„Ezek a szabályok… lehet benne változtatni. A szerződéshez tartoznak, amit szintén megkapsz. Olvasd el a szabályokat és beszéljük meg.”

SZABÁLYOK
Szófogadás:  Az Alárendelt köteles teljesíteni minden utasítást, amit az Irányító ad, azonnal, habozás és fenntartás nélkül, és gyorsan. Az Alárendelt egyetért minden szexuális tevékenységgel, amit megfelelőnek és élvezetesnek ítél meg az Irányító és megteszi azokat buzgón és gondolkodás nélkül, kivéve azokat a dolgokat, amik a túllépik a Tiltott cselekedetek határát (2. számú Függelék).
Alvás: Az Alárendelt mindent megtesz annak érdekében, hogy  minimum nyolc órát aludjon éjjelenként, amikor nincs az Irányítóval.
Étkezés: Az Alárendelt rendszeresen étkezik az előírt ételek listája szerint, hogy megőrizze egészségét és erőnlétét (4. számú Függelék). Az Alárendelt nem nassol étkezések között, kivételt képeznek ez alól a gyümölcsök.
Ruházat: Amíg a megegyezés szerinti idő tart, az Alárendelt csak azokat a ruhákat viseli, amiket az Irányító  jóváhagy. Az Irányító ruházkodási költségkeretet biztosít az Alárendelt számára, amit az Alárendelt kihasznál. Az Irányító elkíséri az Alárendeltet a ruházat beszerzésére tetszőleges helyre. Ha az Irányító azt kívánja hogy az Alárendelt bármilyen ékszert viseljen az Irányító jelenlétében vagy bármikor máskor, azt az Irányító biztosítja.
Edzés: Az Irányító személyi edzőről gondoskodik az Alárendelt számára, heti négy alkalommal egy-egy órára, abban az időpontban, amiben az Alárendelt és a személyi edző megállapodik. A személyi edző beszámol az Irányítónak az Alárendelt haladásáról
Személyi higiénia/Szépészet: Az Alárendelt minden időben tisztán, borotváltan vagy gyantázottan jelenik meg. Az Alárendelt azt a Szépségszalont látogatja, amit az Irányító választ, abban az időben, amit az Irányító határoz meg, és aláveti magát bármely kezelésnek, amit az Irányító megfelelőnek ítél.
Személyi biztonság: Az Alárendelt nem iszik, nem dohányzik, nem használ kábítószereket vagy nem teszi ki magát szükségtelen veszélynek.
Személyes kívánalmak: Az Alárendelt nem lép senki mással szexuális kapcsolatba, csak az Irányítóval. Az Alárendelt mindenkor tiszteletteljes és szerény magatartást tanúsít. Meg kell értenie, hogy a viselkedése visszatükröződik az Irányítóban. Felelős lesz minden bűntettért, helytelen tettért és illetlen viselkedésért, akkor is, ha az Irányító nincs jelen.
Bármelyik fenti szabály teljesítésének elmulasztása azonnali büntetést von maga után, a büntetés mibenlétét az Irányító szabja meg .
Szent Szar.
„Tiltott cselekedetek?” – kérdeztem.
„Igen… amiket te nem teszel meg, amiket én nem teszek meg… ezeket meg kell határoznunk a megállapodásunkban.”
 „Nem hiszem, hogy elfogadhatok pénzt a ruhákra. Kellemetlenül érint.” – kényelmetlenül éreztem magam… a szó ’állj’ zsongott a fejemben.
„Pénzt akarok költeni rád, pazarlóan… engedd meg, hogy néhány ruhát vegyek neked. Szükségem lehet rád összejöveteleken és szeretném, ha jól öltözött lennél. Biztos vagyok benne, hogy a fizetésed, már amikor lesz állásod, nem lesz elég olyan ruhákra, amiket szeretnék, hogy viseljél.”
„Tehát nem kell olyankor hordanom őket, ha nem vagyok veled?”
„Nem…”
„Rendben…” Gondolj úgy rájuk, mint egyenruhára
„Nem akarok heti négy alkalommal edzeni.”
„Isabella, szeretném, ha hajlékony, erős és kitartó lennél. Higgy nekem… Szükséged van az edzésekre.”
„De nem heti négyszer. Mi a véleményed heti három alkalomról?”
„Szeretném, ha négyszer mennél.”
„Jól gondolom, hogy ez egy tárgyalás?”
Elbiggyesztette a száját…
„Rendben Miss Swan, újabb pontot szerzett. Mi a véleménye heti háromszor egy óra és egy napon fél óráról?”
„Három nap, három óra. Az a benyomásom, hogy edzésben tartasz majd, amikor itt leszek…”
Gonoszul mosolygott.
„Igen,… foglak. Rendben, megegyeztünk. Biztos vagy benne, hogy nem akarsz a cégemnél dolgozni? Nagyon jó tárgyaló fél vagy.”
„Nem. Nem hinném, hogy ez jó ötlet lenne.” – lenéztem a szabályok gyűjteményére. Gyantázás…mit gyantázni? Mindent ? Uhh…
„Szóval. A határok. Ezek az enyémek” – és egy másik papírt nyújtott felém.

Tiltott cselekedetek
Nem csinálunk olyan dolgot amiben tűz szerepel.
Nem csinálunk olyan dolgot, amiben vizelet, széklet vagy ezekből eredő termék szerepel.
Nem csinálunk olyan dolgot, amiben tű, kés, bármilyen éles eszköz, vagy vér szerepel.
Nem csinálunk olyan dolgot amiben gyermek vagy állat vesz részt.
Nem csinálunk olyan dolgot, ami bármilyen maradandó nyomot hagy a bőrön.
Nem csinálunk olyan dolgot, ami a légzésszabályozással összefügg.

Uhh… és ezeket le kellett írnia!  Persze – ez mind nagyon ésszerű és őszinte, szükséges… bármelyik normális ember nem akarna ezekben a dolgokban részt venni, nem? Egy kissé hányingerem lett.
„Van valami, amit hozzátennél?” – kérdezte kedvesen.
Szent szar. Lövésem sem volt. Teljesen zavarban voltam. Rám nézett, szemöldökét ráncolta.
„Van valami amit nem akarsz megtenni?”
„Nem tudom.”
„Hogy érted azt, hogy nem tudod?”
Kényelmetlenül fészkelődtem és beharaptam a szám szélét.
„Még soha nem csináltam ilyent…”
„Nos, amikor lefeküdtél valakivel, volt valami olyan, amit nem szívesen csináltál?”
És időtlen-idők óta először, elpirultam.
„Elmondhatod, Isabella. Őszintének kell lennünk egymáshoz, máskülönben ez az egész nem fog működni.”
Megint kényelmetlenül izegtem-mozogtam és összekulcsolt ujjaimat bámultam.
„Mondd el” – vezényelt.
„Nos… Én még nem feküdtem le senkivel… szóval, nem tudom.”
Felpislantottam rá, ő engem bámult, szájtátva, lefagyva és sápadtan… nagyon sápadtan.
„Soha?” – suttogta.
A fejemet ráztam.
„Szűz vagy?” – sóhajtotta.
Bólintottam… újra elpirulva.
Becsukta a szemét, látszott rajta, hogy tízig számol magában. Amikor újra kinyitotta a szemeit, mérges volt. Ellenségesen nézett rám.
„Mi a faszért nem mondtad ezt eddig el nekem?” – morgott.

2010. október 25., hétfő

Tizenharmadik fejezet


Oh, istenem…Portland eltűnt előlem, ahogy a levegőbe emelkedtünk, bár a gyomrom határozottan Oregonban maradt…minden fény összezsugorodott és kedvesen hunyorgott alattunk. Mintha egy halas üveggömbből néznénk ki. Egyszer csak olyan magasan voltunk, ahonnan tényleg semmit nem lehetett látni. Koromfekete volt minden, még a hold sem világított utunk során. Honnan tudja merre kell mennünk?
„Kísérteties, nem?” – hallatszott Edward hangja a fülemben.
„Honnan tudod, hogy a helyes irányba megyünk?”
„Innen.” Hosszú mutatóujjával az egyik mérőre mutatott… egy elektronikus iránytűre.
„Helikopter leszálló van az épület tetején, ahol lakom. Odamegyünk.”
Persze, hogy van egy helikopter leszálló ott, ahol lakik. Valóban nem az én társadalmi osztályomban vagyok. Az arcát megvilágították az irányítópult fényei.  Erősen figyelte és folyamatosan ellenőrizte az előtte levő különböző eszközöket. Gyönyörű profilja van. Sasorr, szögletes áll… szerettem volna végigfuttatni a nyelvemet azon az állon… nem borotválkozott, a borostája dupla kísértést jelentett… hmm… szeretném érezni, milyen érdes a nyelvem alatt, az ujjaim alatt, az arcomhoz érve.
„Amikor éjszaka repülsz, vakon repülsz. Bízni kell a technikában.” – szakította félbe erotikus ábrándjaimat.
„Mennyi ideig repülünk… ?” – kérdeztem elfulladva… nem, nem gondoltam a szexre, ááá, kicsit sem.
„Kevesebb, mint egy óra az út, szélirányban repülünk.”
Hmm, kevesebb, mint egy óra Seattle-ig… nem rossz idő, nem csoda, hogy inkább repülünk. Kevesebb, mint egy órám van a nagy megnyilvánulásig. Minden izmom összehúzódott a gyomrom környékén… oh, istenem… komolyan úgy éreztem, mintha lepkék verdesnének a gyomromban… szent szar, vajon mit tartogat számomra?
„Jól vagy, Isabella?”
„Igen.” – hangzott válaszom, röviden, tömören, idegességtől összeszorított számon keresztül.
Azt hiszem mosolygott… de nehéz volt megállapítani a sötétben. Edward megérintett egy újabb kapcsolót.
„PDX, itt Echo Charlie, az előírt 10 000 láb magasságot elértem, vége.”
Beszélgetésbe elegyedett az irányító toronnyal… az egész nagyon professzionálisnak tűnt számomra. Azt hiszem Portland légteréből átkerültünk Seattle légterébe.
„Rendben Sea Tac, végeztem, kilépek.”
„Nézz csak oda!”. Egy kis fénylő pontra mutatott messze előttünk. „Az Seattle.”
„A nőket mindig ilyen módon kápráztatod el? Jöjjön repüljön velem a helikopteremen?” – kérdeztem őszintén érdeklődve.
„Soha nem hoztam még fel magammal lányt, Isabella. Ez egy újabb első alkalom számomra.” – hangja csendes és komoly volt. Óh… ez váratlan válasz. Egy másik első alkalom? Ja, talán az együtt alvás?
„Tetszik?”
„Lenyűgözött vagyok, Edward.”
Mosolygott.
„Lenyűgözött?” – és egy rövid pillanatra megint nagyon fiatal volt… és majdnem… boldog.
Bólintottam.
„Olyan… hozzáértő vagy.”
„Hát, köszönöm, Miss Swan” – mondta udvariasan… azt hiszem örült, bár nem voltam biztos benne. Egy darabig csendben utaztunk a sötétben. A világos pont, ami Seattle volt, lassan nagyobb lett.
„Sea Tac torony Echo Charlie-nak. Repülési terv az Escalához, rendben. Folytassa útját. És maradjon kapcsolatban. Vége.”
„Itt Echo Charlie, megértettem.  Kapcsolatban maradok. Vége.”
„Élvezed, mi?” – mormoltam.
„Mit?” – nézett rám. Furcsán festett a műszerek halvány fényében.
„A repülést.” – válaszoltam.
„Irányítást és koncentrációt igényel, hogyne kedvelném…bár a kedvencem a lebegés…”
„Lebegés?”
„Igen. Vitorlázni magányosan. Vitorlázó gépek és helikopterek – mindkettővel tudok repülni.”
„Oh… ” Drága kedvtelések. Emlékszem, említette az interjú során. Hmm, én olvasni szeretek és esetenként moziba járni, ebben is kilógok a sorból.
„Echo Charlie, jelentkezz, vége.”
„Sea Tac, itt Echo Charlie, vége.”
„Echo Charlie, ereszkedjen le 5 000 lábra és maradjon kapcsolatban. Vége.”
Seattle még közelebb került. Már a külvárosok felett jártunk. Teljesen elbűvölően nézett ki…
Seattle éjszaka, fentről… wow!
„Jól néz ki, nem?” – mormolta Edward.
Lelkesen bólogattam. Olyan más világból valónak nézett ki – nem reálisnak – mintha egy film díszletét látnám. Mondjuk a ’Szárnyas fejvadászt’, Jake kedvenc filmjét. Jake majdnem- csókjának emléke ötlött fel bennem. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam azért, mert nem hívtam vissza. Tud várni holnapig… fenyegetett meg ujjával kisördögöm.
„Néhány percen belül ott leszünk.” – motyogta Edward és a vérem hirtelen a fülemben zúgott, ahogy a szívverésem felgyorsult és azt adrenalin elöntötte a testemet. Megint a repülésirányítással kezdett beszélni, de nem tudtam odafigyelni rá. Oh, istenem… Azt hiszem, el fogok ájulni. A sorsom a kezében van.
Épületek között repültünk és felbukkant előttünk egy felhőkarcoló, a tetején a helikopter leszálló hellyel. A szó, ’Escala’ fehér festékkel volt felpingálva az épület tetejére. Egyre közelebb és közelebb jött, egyre nagyobb és nagyobb lett… mint az idegességem. Istenem,  remélem nem okozok neki csalódást…csak erre tudtam gondolni. Egy bizonyos módon biztos hiányzik belőlem valami…bárcsak hallgattam volna Rose-ra és elkértem volna egyik ruháját…de szeretem a farmeromat… és a kék blúz van rajtam. Tetszett neki ez a szín. Egyre jobban szorítottam az ülésem szélét. Meg tudom tenni, meg tudom tenni… mint egy mantrát, ismételtem magamban, amíg a felhőkarcoló alánk került.
A helikopter lelassult, lebegett és Edward letette a gépet az épület tetejére.
A szívem a számban volt és nem tudtam megkülönböztetni, hogy attól voltam-e ideges, hogy élve megérkeztünk, vagy attól, hogy csődöt mondok valamiképpen. Edward leállította a motort, a rotorok nagyon lassan elcsendesültek, egészen addig, hogy hallhattam saját szaggatott légzésemet. Edward letette a fejhallgatóját, majd az enyém felé nyúlt és levette azt is.
„Itt vagyunk.” – mondta lágyan. Nagyon fürkészően nézett rám… félig sötétben félig a leszálló fények fehér fényével megvilágítva. Sötét lovag és fehér lovag, illő metafora Edwardhoz. Feszültnek tűnt. Állát megfeszítette, szemét összehúzta. Kikapcsolta a hevederjét, majd az enyémet is. Arca pár centire volt az enyémtől.
„Nem kell semmit megtenned, amit nem akarsz megtenni… tudod, ugye?” – hangja komoly… akár kétségbeesettnek mondhatnám, tekintete szenvedélyes volt, ez az egész teljesen meglepett.
„Soha nem teszek olyant, amit nem akarok, Edward.” – és ahogy kimondtam a szavakat, rájöttem, nem érzek meggyőződést bennük… mert ebben a pillanatban – valószínűleg bármit megtennék a mellettem ülő férfinek, és ez engem lepett meg a legjobban. De a trükk megtette hatását… Edward ellágyult. Óvatosan nézett rám egy pillanatig és, bár elég magas, mégis nagyon elegánsan ment az ajtóhoz és nyitotta ki azt. Kiugrott az ajtón és várt engem.
Megfogta a kezem, ahogy lemásztam a leszállópályára. Nagyon fújt a szél, és idegesített az a tény, hogy hatvan emelet magasságában állok, nyílt tetőn.
Edward szorosan magához ölelt.
„Gyere” – kiabálta túl a szél zaját.
Magával cipelt a liftépület felé és beütött egy számot a vezérlőpanelen. Az ajtó kinyílt. Behúzott. Odabent meleg volt és mindent tükör borított. Végtelen számú Edwardot láttam és a csodás az egészben az volt, hogy mind a végtelen számú magához ölelt. Edward még egy számot ütött be a vezérlőpanelba. Az ajtó becsukódott és egy pillanattal később egy teljesen fehér előtérben álltunk. Középen kerek sötét faasztal volt, rajta hihetetlenül nagy csokor fehér virággal. A falakon… festmények… mindenhol. Két dupla ajtót nyitott ki, egy széles folyosón találtuk magunkat és annak a végén egy hatalmas szoba volt. Ez volt a nappali… dupla belmagassággal… a hatalmas túl kicsi szó a leírására. A távolabbi fal csupa üveg és egy balkonra vezetett, kilátással Seattle-ra. Jobbra egy hatalmas U alakú szófa volt, amin legalább 10 ember is elfér. Az ülőalkalmatosság egy művészi formatervezett acél – vagy lehet, hogy platina, nem tudom – modern kandallóra nézett. A kandallóban égett a tűz és halványan bevilágította a teret maga előtt. Balra, a bejárat felé a konyhai rész volt. Minden csupa fehér volt, sötét fa munkalappal, nagy reggeliző pulttal, hat székkel. Az mögött, az üvegfal előtt volt az étkezőasztal, tizenhat székkel. És a sarokba dugva egy teljes méretű csillogó fekete zongora… ja, persze… zongorán is játszik, minden bizonnyal. Művészi képek a falakon, minden méretben. Az egész lakás inkább tűnt galériának, mint egy olyan helynek, ahol élni lehet.
„Kérhetem a kabátodat?”
Megráztam a fejemet. Még mindig fáztam a leszállópálya hidege miatt.
„Megkínálhatlak egy itallal?”
Tréfálkozni próbál? A múlt éjszaka után… és egy pillanatig arra gondoltam, hogy kérek egy margaritát- aztán mégsem volt bátorságom hozzá.
„Én egy pohár fehérbort iszom… csatlakozol hozzám?”
„Igen, kérek.” – mormoltam. És csak álltam a hatalmas szobában, és nagyon nem ide illőnek éreztem magam. Odasétáltam az üvegfalhoz és észrevettem, hogy az alsó része a falnak harmonika-szerűen nyílik a balkonra. Seattle kivilágítva, gyönyörű háttér. Visszasétáltam a konyha-térbe – néhány másodpercig tartott az út az üvegfaltól – Edward éppen kinyitotta a boros üveget. A kabátját már levette.
„Pouilly Fumé megfelel?”
„Nem tudok semmit a borokról, Edward.  Biztos vagyok benne, hogy jó lesz.” – mondtam csendesen. A szívem erősen vert. El akartam rohanni. Ez az egész borzasztóan gazdag. Komolyan felülmúlja Bill Gates átkozott vagyonát. Mit keresek én itt? Nagyon jól tudod, mit keresel itt - mosolygott rám gúnyosan kisördögöm… igen… Edward Cullen ágyában akarok lenni.
„Tessék.” – nyújtotta felém a borospoharat. Még a pohár is csinos, nehéz, modern, kristály. Ittam egy kortyot. A bor könnyű, mégis erőteljes és nagyon ízletes volt.
„Nagyon csendben vagy és még csak el sem pirulsz… igazából most látlak a legsápadtabbnak mióta ismerlek, Isabella” – motyogta Edward. „Éhes vagy?”
Megráztam a fejem. Nem ételre.
„Jó nagy hely van itt.”
„Nagy?”
„Nagy.”
„Tényleg nagy,” – értett velem egyet, és vidámságot láttam a szemében.
Még egy kortyot ittam.
„Játszol? „– böktem az állammal a zongora felé.
„Igen.”
„Jól?”
„Igen.”
„Persze, hogy jól játszol. Van valami, amiben nem vagy jó?”
„Igen… néhány dologban.” Ivott egy kortyot a borából… és nem vette le a szemét rólam. Éreztem magamon a tekintetét, ahogy megfordultam és körbenéztem a hatalmas szobán… a szoba nem a megfelelő szó rá… nem szoba, ez egy életforma kinyilatkoztatása.
„Le akarsz ülni?”
Bólintottam, ő kézen fogott és odavezetett a nagy, fehér szófához. Ahogy leültem, megütött az érzés, én vagyok Tess Durbeyfield, és éppen megtekintem a hírhedt Alex D’Urberville új házát… a gondolat mosolygásra késztetett.
„Mi olyan érdekes?” – Ült mellém, felém fordulva. Fejét jobb kezére hajtotta, könyökét a szófa háttámlájára támasztotta.
Megcsóváltam a fejemet.
„Miért pont a Tess D’Urbervilles-t adtad nekem?” – kérdeztem.
Edward elmélázott egy pillanatra. Azt gondolom, meglepte a kérdésem.
„Nos, azt mondtad, kedveled Thomas Hardy-t…”
„Ez az egyetlen ok?” – és kihallottam a csalódottságot a hangomból.
Összeszorította a száját.
„Helyénvalónak tűnt. Tarthatlak olyan különlegesen nagy ideálnak, mint Angel Clare, vagy megalázhatlak úgy, mint Alec D’Urberville teszi…” – suttogta és zöld szemei smaragdként lobbantak rám.
„Ha csak két választás van… A megaláztatást választom.” Suttogtam és mereven néztem rá. Kisördögöm szemét meresztve bámult rám – wow.
Levegőért kapott.
„Isabella, kérlek ne harapdáld a szád szélét… Teljesen megőrjítesz. Nem tudod, mit beszélsz.”
„Ezért vagyok itt.”
Összehúzta szemöldökét.
„Igen… megbocsátasz egy pillanatra?” – és eltűnt egy széles ajtó mögött a szoba túlsó végében. Néhány percig volt távol, majd visszatért néhány A4-es papírral.
„Ez egy titoktartási megállapodás…” – vont vállat és bájosan zavartnak tűnt. „Az ügyvédem ragaszkodik hozzá.” – nyújtotta felém. Teljesen elkábultam.
„Ha a második lehetőséget választod,  a megaláztatást… akkor ezt alá kell írnod.”
„És ha nem írok alá semmit?”
„Akkor olyan Angel Clare féle dolog lesz… nagy eszménykép, nos valahogyan mint a könyvben…”
„Mit jelent ez a  megállapodás? „
„Nem mondhatsz semmit rólunk… semmit, senkinek.”
Hitetlenül néztem rá. Szent Isten… ez rossz… ez tényleg rossz… és most még kíváncsibb voltam rá…
„Oké… Aláírom.”
Egy tollat nyújtott felém.
„Nem akarod elolvasni?”
„Nem.”
Szigorúan nézett rám.
„Isabella, mindig el kell olvasnod, amit aláírsz.” – hangja fenyegetően hangzott.
„Edward, valamit nem értesz meg. Soha, senkinek nem beszélek rólunk… még Rose-nak sem … szóval teljesen mindegy számomra, hogy aláírom ezt a megállapodást, vagy sem. Ha ez neked sokat jelent… vagy az ügyvédednek… akivel Te nyilvánvalóan beszélsz…akkor legyen. Aláírom.”
Lenézett rám és ünnepélyesen bólintott. „Öné a pont, Miss Swan.”
Lendületesen aláírtam mindkét példány kipontozott részét és egyiket visszaadtam neki. Összehajtottam a másikat, beletettem a táskámba és nagyot kortyoltam a borból. Sokkal bátrabbnak látszottam, mint amilyennek valójában éreztem magam…
„Ez azt jelenti, hogy szeretkezni fogsz velem ma éjjel, Edward?”
Egy pillanatra leesett az álla… de hamar összeszedte magát.

„Nem, Isabella nem. Először is… nem szeretkezek. Baszok… keményen. Másodszor, van még egy kis papírmunkánk… harmadszor, még mindig nem tudod, mire vállalkoztál és ezért még mindig elrohanhatsz, sikoltozva. Gyere… meg akarom mutatni a játékszobámat.

Tátva maradt a szám… baszik… keményen… Szent szar! Ez olyan izgatóan hangzik…de mi a fenének megyünk a játékszobájába? Zavarban voltam.
„Az X-Box-oddal akarsz játszani? – kérdeztem.
Hangosan röhögött.
„Nem Isabella, nincs X-box, nincs Playsation… gyere.” Felállt és kinyújtotta a kezét. Hagytam, hadd vezessen ki a folyosóra. Jobbra a dupla bejárati ajtó mellett egy másik ajtó vezetett a lépcsőhöz. Felmentünk a második emeletre és jobbra fordultunk. Kulcsot varázsolt elő a zsebéből, kinyitott egy újabb ajtót és mély levegőt vett.
„Bármikor elmehetsz… A helikopter készenlétben áll, bármikor elmehetsz vele, vagy maradhatsz éjszakára és reggel mész el. Elfogadom, rendben lesz, akárhogy is döntesz.”
„Csak nyisd ki azt az átkozott ajtót, Edward.”
Kinyitotta, visszalépett, hogy beengedjen. Még egyszer ránéztem…nagyon akartam tudni, mi van odabenn…nagy levegőt vettem. És beléptem.
És úgy éreztem, visszautaztam az időben, a XVII. századba, a Spanyol inkvizíció idejébe.
Szent szar.


BORÁRLISTA


1982  (Avg: 17617HUF)


1999  (Avg: 21429HUF)

2005  (Avg: 10861HUF)



1994  (Avg: 11796HUF)

2000  (Avg: 17147HUF)

2006  (Avg: 9560HUF)


1986  (Avg: 2473HUF)

1995  (Avg: 24571HUF)

2001  (Avg: 12857HUF)

2007  (Avg: 9871HUF)
1978  (Avg: 12363HUF)


1996  (Avg: 40025HUF)

2002  (Avg: 13117HUF)

2008  (Avg: 7349HUF)
1979  (Avg: 12363HUF)


1997  (Avg: 24602HUF)

2003  (Avg: 13964HUF)

2009  (Avg: 3983HUF)
1981  (Avg: 13599HUF)


1998  (Avg: 15866HUF)

2004  (Avg: 12640HUF)



Kötelező olvasmány: Thomas Hardy Tess D'Urberville
Kötelező film: Tess (Nastasja Kinksy fszereplésével)