Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2012. június 30., szombat

Nyolcvanadik fejezet



„Nyitva volt a ajtó... én...” – néztem Edwardra lélegzet-visszafojtva és pislogva. Nem voltam biztos sem abban, hogy mit is mondhatnék, sem abban, hogy ő hogyan reagál.
Szemei elsötétültek. Azt hiszem, jól szórakozott, de nehéz volt megmondani. Állát tenyerén nyugtatta, ahogy ráhajolt a láda tetejére.
„Itt jártam ma korábban, azon tűnődtem, mit kezdjek ezzel az egésszel. Valószínűleg elfelejtettem bezárni” – és haragosan nézett, mintha az ajtó nyitva hagyása valami borzasztó, elítélendő hiba lenne. Összehúztam a szemöldökömet – a feledékenység nem vall rá.
„Oh?”
„És most itt vagy, kíváncsian, mint mindig” – hangja halk, tépelődő volt.
„Nem vagy mérges?” – suttogtam, felhasználva ezzel összes levegőmet.
Fél oldalra döntötte a fejét, szája széle megremegett.
„Miért kellene mérgesnek lennem?”
„Úgy érzem magam, mint egy bűnöző… és amúgy is mindig mérges vagy rám” – mondtam én is halkan, bár megkönnyebbülten. Edward megint összehúzta a szemöldökét.
„Igen, vétkeztél, de nem vagyok mérges. Remélem, hogy egyszer együtt élünk majd itt, és ez az egész…” – mutatott körbe bizonytalanul a szobán – „a tied is lesz.”
Az én játszószobám… mi? Eltátottam a számat. Túl sok volt ez egyszerre nekem.
„Ezért voltam itt ma. Megpróbáltam eldönteni, mit tegyek vele” – megütögette a szája szélét a mutatóujjával. „Tényleg mérges vagyok rád mindig? Ma reggel nem voltam az.”
Oh, ez igaz. Elmosolyodtam magam az emlék hatására, ahogy Edward kinézett, amikor felébredtünk, és ez sikeresen eltérített attól a gondolattól, hogy mi lesz a játékszobával. Ma reggel igazán játékos Fifty volt.
„Jókedvű voltál. Kedvelem a játékos Edwardot.”
„Most is?” – emelte fel egyik szemöldökét, gyönyörű szája mosolyra kunkorodott, egy szégyenlős mosolyra. Wow!
„Mi ez?” – emeltem fel az ezüst golyómicsodát.
„Mindig éhes az információra, Miss Swan. Ez egy fenék tágító dugó” – mondta gyengéden.
„Oh…”
„Neked vettem.”
Mi?
„Nekem?”
Lassan bólintott, arca komoly és óvatos volt.
Elkomolyodtam.
„Te, új eee.. játékokat… veszel minden szolgálódnak?”
„Néhány dolgot. Igen.”
„Fenékdugókat?”
„Igen.”

Oké…. Nyeltem egy nagyot. Fenékdugó. Szilárd fémből van – tuti, hogy abszolút kényelmetlen. Eszembe jutott a beszélgetésünk a szex-kellékekről és a kemény határokról, rögtön a diplomaosztóm után. Azt hiszem, akkor azt mondtam, kipróbálnám. Most, így igazán látva egyet, nem hiszem, hogy ez olyan valami, amit megtennék. Még egyszer megvizsgáltam, ami a kezemben volt, és visszatettem a fiókba.
„És ez?” – vettem elő egy hosszú, rugalmas izét, ami fokozatosan csökkenő méretű, egymáshoz kapcsolódó gömbökből állt, az első jó nagy volt, az utolsó meg igen apró. Összesen nyolc gömb volt.
„Végbél gyöngyök” – mondta Edward, óvatosan vizsgálva reakciómat.
Oh! Elbűvölt borzadállyal vizsgálgattam tovább. Mindez – bennem… Ott! Még csak elképzelni sem tudtam.
„Van egy hatásuk, ha orgazmus közben kihúzod őket” – tette hozzá tényszerűen.
„Ez nekem van?” – suttogtam.
„Neked” – bólintott lassan.
„Ez a… fenékdugó?”
Elvigyorodott.
„Ha akarod.”
Gyorsan becsuktam a fiókot, vörös voltam, mint a közlekedési lámpa. Óvatosan kinyitottam a következő fiókot.
„Nem kedveled a fenékdugót?” – kérdezte ártatlanul.
Rábámultam és vállat vontam, megpróbáltam hetykén eltitkolni a sokkot.
„Nem ez szerepel a karácsonyi kívánságlistám első helyén” – morogtam nemtörődöm módon.
Vigyorgott.
„A következő fiókban válogatott vibrátorok vannak.”
Gyorsan becsaptam a fiókot.
„És a következő?” – suttogtam, újból hamuszürkére sápadva, de ez alkalommal szégyenlősen.
„Még érdekesebb dolgok.”
Oh! Habozva húztam ki a fiókot, le nem véve a szemem Edward gyönyörű de most inkább önelégült arcáról. A fiókban egy sor különféle fém kacat volt. Véletlenszerűen kiválasztottam egyet, egy nagy, csíptető szerű tárgyat.
„Genitális csíptető” – mondta Edward. Felegyenesedett, kényelmesen megkerülte a ládát és mögém állt.
Rögtön visszatettem a csíptetőt és egy kellemesebb kinézetűt választottam – két apró csipeszt egy láncon.
„Néhány ezek közül a fájdalomért van, de a legtöbbje az élvezetért” – mormolta.
„Mi ez?”
„Mellbimbó csipesz – mindkettőre.”
„Mindkettőre? A mellbimbókra?”
Edward tovább vigyorgott.
„Nos, mint látod, két csipesz van, baby. Igen, mindkét mellbimbóra, de nem erre gondoltam. Arra, hogy mind a fájdalom-okozásra, mind az élvezetre való.”
Oh. Elvette tőlem.
„Tartsd ide a kisujjadat.”
Odanyújtottam. Bele csíptette az ujjamba a csipeszt. Nem volt nagyon kellemetlen.
„Az érzés nagyon erős, de amikor levesszük őket, akkor inkább fájdalmasan érzéki.”
Levettem a csipeszt az ujjamról. Hmm, egész kellemes lehet. Megvonaglottam a gondolattól.
„Ezek tetszenek” – mormoltam. Edward szélesen mosolygott.
„Már tetszenek, Miss Swan? Tudtam, hogy ezt fogod mondani.”
Szégyenlősen bólintottam és beharaptam az ajkam. Államra tette a kezét. Elengedtem az ajkam.
„Tudod, hogy milyen módon hat ez rám” – morogta.
Visszatettem a csipeszeket a fiókba. Edward előrehajolt és két másikat vett elő.
„Ezek kibírhatóbbak”- tartotta elém, hogy megvizsgáljam őket.
„Kibírhatóbb?”
„Állíthatod őket nagyon szorosra… vagy sem. Attól függ, hogy milyen kedved van.”
Hogy tudja ezt ennyire erotikusan mondani? Nagyot nyeltem, és hogy eltereljem a figyelmét, elővettem egy kacatot, ami úgy nézett ki, mint egy szöges sütőforma.
„Ez” – húztam össze a szemöldökömet. Tuti, hogy nem sütésre használja itt, a játékszobában.
„Ez egy Wartenberg tűkerék.”
„Ami?”
Kinyújtotta a kezét és elvette tőlem.
„Add a kezed. Tenyérrel felfelé.”

Odanyújtottam a bal kezemet. Gyengéden megfogta, és hüvelykjével végigsimította ujjperceimet. Borzongás futott át rajtam. Érintése még mindig izgatóan hatott rám.
Átgörgette a kereket a tenyeremen.
„Ah!” – a tüskék beleszúrtak a bőrömbe… éppen fájdalomküszöb alatti volt az érzés. Ténylegesen inkább csiklandott.
„Képzeld el ezt a melleiden” – mormolta Edward buján.
Oh! Elöntött a pír, és visszarántottam a kezemet. Lélegzésem felgyorsult. Szent tehén.
„Nagyon kis különbség van a fájdalom és a gyönyör között, Isabella” – mondta lágyan, lehajolt és visszatette a kereket a fiókba. Nekidőltem a fióknak, az becsukódott.
„Ennyi?” – kérdezte Edward mulatva rajtam.
„Nem…” – húztam ki a negyedik fiókot, hogy megdöbbenjek az elém táruló halom bőrszíjon.
Kihúztam egyet közülük… úgy tűnt egy labdához rögzítették.
„Pecek labda. Hogy csendben maradj” – mondta Edward, úgy tűnt megint jól szórakozik rajtam.
„Aha. Lágy határok” – morogtam.
„Emlékszem” – mondta – „de ettől még tudsz lélegezni. A fogad közé kell szorítani a labdát” – ezzel kivette a kezemből és az ujjaival fogakat formált és mutatta meg, miként kell elképzelnem.
„Használtál már te ilyent?” – kérdeztem.
„Igen” – dermedt meg és rám meredt.
„Hogy elfojtsd a sikításodat?”
Bosszúsan behunyta a szemét.
„Nem egészen így működik.”
Oh?
„Ez az teljes hatalomról szól, Isabella. Mennyire lennél tehetetlen, ha ki lennél kötözve és nem szólalhatnál meg? Mennyire kellene bíznod bennem, tudva, hogy ekkora hatalmam van fölötted? Hogy fel kell ismernem tested minden rezdülését, hogy ismernem kell minden reakciódat, jobban, mintha hallanám kimondott szavaidat. Ez téged teljesen alárendeltté tesz, minden hatalmat nekem ad.”
Nagyot nyeltem.
„Úgy tűnik, hiányzik neked ez.”
„Ez az, amit tudok, ismerek” – mormolta, lenézve rám. Zöld szemei tágra nyíltak és komolyak voltak. A hangulat megváltozott közöttünk, mintha gyóntatószékben ülne.
„Hatalmad van fölöttem. És te tudod is ezt” – suttogtam.
„Van? Te engem… gyámoltalanná teszel.”
„Nem!”
Oh, Fifty.
„Miért?”
„Mert te vagy az egyetlen ember, aki igazán fájdalmat tud nekem okozni.”
Felemelte a kezét és egy hajtincsemet a fülem mögé igazított.
„Oh, Edward… ez mindkettőnkre igaz. Ha nem kellenék neked…” – remegtem meg és lebámultam izgő-mozgó ujjaimra. Ebben a kijelentésben vannak az én sötét fenntartásaim kettőnket illetően. Ha ő nem volna ennyire… sérült, akarna engem? Megráztam a fejem. Meg kell próbálnom nem így gondolni erre.
„Az az utolsó dolog, hogy én fájdalmat akarnék okozni neked. Szeretlek” – mormoltam. Felemeltem a kezem és ujjaimat végigfuttattam barkóján, gyengéden megsimogattam arcát. Arcát tenyerembe fektette, visszadobta a labdát a fiókba, kezét csuklóm köré fonta. Magához húzott.
„Befejeztük a mutasd meg- mutasd be játékot?” – kérdezte. Hangja halk és csábító volt. Keze fel-le járt a nyakszirtemen.
„Miért? Mit szeretnél tenni?”
Lehajolt és lágyan megcsókolt. Karjait megragadva ölelésébe simultam.
„Bella, téged ma majdnem megerőszakoltak” – hangja halk volt, de jéghideg és óvatos volt.
„És?” – suttogtam, miközben élveztem keze tapintását a hátamon és részegítő közelségét.
Hátrahúzta a fejét és savanyúan nézett rám.
„Mit értesz azon, hogy ’és’” – mondta rosszallóan.
Felnéztem kedves zsémbes arcát, és meghökkentem.
„Edward, jól vagyok.”
Karjait körém fonta, közel húzott, és magához szorított.
„Amikor arra gondolok, hogy mi történhetett volna” – lehelte, arcát a hajamba temetve.
„Mikor fogod megtanulni, hogy erősebb vagyok, mint ahogy kinézek?” – suttogtam megnyugtatóan a nyakába, belélegezve finom illatát. Semmi nincs ahhoz fogható ezen a földön, mintha az ember Edward karjaiba simulhat.
„Tudom, hogy erős vagy” – mélázott Edward csendesen. Belecsókolt a hajamba és elengedett.
Lehajoltam és egy újabb izét húztam elő a nyitott fiókból. Több kézelőt kapcsolt össze egy rúd. Felemeltem.
„Az” – sötétült el Edward szeme – „egy feszítőrúd boka és csukló szorítókkal.”
„Hogy működik?” – kérdeztem őszinte kíváncsisággal. Benső istennőm kidugta fejét búvóhelyéről.
„Szeretnéd, ha megmutatnám?” – sóhajtotta meglepetten, egy pillanatra lehunyva szemét.
Pislogtam rá. Amikor kinyitotta szemét, tekintete tűzben égett. Oh, istenem.
„Igen, szeretnék egy bemutatót. Szeretem, ha kikötözöl” – suttogtam, ahogy benső istennőm rúdugrással startolt ki rejtekhelyéről a kanapéjára.
„Oh, Bella” – mormolta. Hirtelen fájdalmasan nézett rám.
„Most mi van?”
„Nem itt.”
„Mire gondolsz?”
’Az ágyamban akarlak, nem itt. Gyere’ – markolta meg a rudat, megfogta a kezem és azonnal kimasírozott velem a játékszobából. Miért megyünk el innen? Néztem magam mögé, ahogy kiléptünk.
„Miért nem itt?”
Edward megtorpant a lépcsőn lefelé menve és felnézett rám. Arca komoly volt.
„Bella, lehet, te kész vagy arra, hogy visszatérj oda, de én nem. Amikor utoljára ott voltunk, elhagytál. Egyfolytában ezt hajtogatom neked – mikor fogod fel végre?” – komorodott el, és elengedte a kezemet, így szabad kezével tudott gesztikulálni. „Az egész magatartásom megváltozott annak következtében. Az egész életszemléletem radikálisan átformálódott. Ezt már mondtam neked. Amit eddig nem mondtam, az…” – szünetet tartott, beletúrt a hajába, kereste a megfelelő szavakat.
„Olyan vagyok, mint aki felhagyott az alkoholizálással, oké? Ez az egyetlen hasonlat, ami megközelíti a valóságot. És mert nem akarlak bántani.”
Nagyon bűnbánóan nézett ki, és ebben a pillanatban éles, gyötrő fájdalom szúrt belém. Mit tettem ezzel az emberrel? Jobbá tettem az életét? Boldog volt, mielőtt találkozott velem, vagy nem?
„Nem bírnám ki, ha bántanálak, mert szeretlek” – tette hozzá, felnézve rám. Arca igazán őszinte volt, mint amikor egy kisfiú kimond egy nagyon egyszerű igazságot. Teljesen őszinte volt, még a lélegzetem is elakadt tőle. Sokkal jobban becsülöm őt, mint bárkit vagy bármit. Feltétel nélkül szeretem őt.
A testének vetettem magam, olyan erősen, hogy el kellett engednie, amit a kezében tartott, hogy elkapjon engem, és a falhoz nyomtam. Két kezem közé fogtam arcát, ajkát ajkamhoz húztam. Szinte ízleltem meglepetését, ahogy nyelvemet szájába dugtam. Egy lépcsővel fölötte álltam – most voltunk egyforma magasak, és euforikusan erőteljesnek éreztem magam. Szenvedélyesen csókoltam, ujjaimat hajába fontam. Érinteni akartam mindenhol, de megtartóztattam magam, mert ismertem félelmeit. Tudásom ellenére a vágyam fellángolt, forrón és erőteljesen, kivirágzott mélyen az ölemben. Felnyögött, megragadta a vállamat és eltolt magától.
„Azt akarod, hogy itt dugjalak meg, a lépcsőn?” – dadogta, lélegzet elakadva. „Mert megteszem, itt és most.”
„Igen” – mormoltam, biztosan abban, hogy tekintetem pontosan olyan sötét, mint az övé.
Csak nézett rám, vakon és kimerülten.
„Nem. Az ágyamban akarlak.” – kapott fel, átdobott a vállán, hogy felsikoltottam. Nagyot csapott a fenekemre, úgyhogy még egyet sikítottam. És ahogy lefelé indult a lépcsőn, felkapta a feszítőrudat.
Mrs Cope a háztartási szobából jött ki, amikor az előtéren haladtuk át. Ránk mosolygott, én bocsánatkérően integettem felé. Nem hiszem, hogy Edward észrevette.

A hálóban végre a lábamra állított, a rudat az ágyra dobta.
„Nem gondolom, hogy bántanál” – szuszogtam.
„Nem hiszem én sem, hogy azt tenném” – válaszolta. Kezébe fogta fejem és megcsókolt, hosszan, keményen, felgyújtva amúgy is forróvéremet.
„Nagyon kívánlak” – suttogta a számba lihegve. „Biztos vagy ebben - a mai nap után?”
„Igen. Én is kívánlak. És le akarlak vetkőztetni” – alig vártam, hogy kezem hozzá érhessen – ujjaim zsiborogtak a vágytól.
Szemei kissé kitágultak és egy pillanatra habozni látszott. Lehet, mérlegelte a kérésemet.
„Oké” – mondta óvatosan.
Inge második gombjához nyúltam. Hallottam, hogy levegő után kap.
„Nem érek hozzád, ha nem akarod” – suttogtam.
„Nem. Tedd. Rendben van. Jól vagyok” – válaszolt gyorsan, mormogva.
Gyengéden kigomboltam a gombot, ujjaim lesiklottak az ing gomboló pántján a következőhöz. Szemei tágra nyíltak és szinte világítottak, ajkai szétnyíltak, ahogy felületesen lélegzett. Annyira szép volt, még félelme ellenére is… vagy azért, mert félt. Kigomboltam a harmadik gombot, lágy mellkas szőre előbukkant az ing kivágásában.
„Meg akarlak ott csókolni” – mormoltam.
Élesen szívta be a levegőt.
„Megcsókolnál?”
„Igen” – mormoltam.
Szemei, ha lehet, még tágabbra nyíltak ahogy kigomboltam a következő gombot, és nagyon lassan előrehajoltam, világossá téve célomat. Visszatartotta lélegzetét, de kőmereven állt, ahogy gyengéden megcsókoltam a puha, kilátszó szőrök között. Az utolsó gombot is kigomboltam és felemeltem arcomat. Ő engem nézett. Arcán megelégedettség, nyugodtság és.... csodálkozás látszott.
„Egyre könnyebb lesz, ugye?” – suttogtam.
Bólintott. Lassan lehúztam a válláról az inget és hagytam, hogy leessen a parkettra.
„Mit tettél velem, Bella?” – mormolta – „Bármi is az, ne hagyd abba.”
Ezzel karjába zárt, mindkét kezét a hajamba fúrta, fejemet hátra húzta, hogy könnyebben hozzáférjen a torkomhoz.
Oh, istenem. Ajkaival gyengéden csipkedve felfelé haladt egészen az állkapcsomig. Felnyögtem. Oh, mennyire akarom én ezt a férfit. Ujjaim a derékövén matattak, kigomboltam a nadrágját és lehúztam a cipzárját.
„Oh, baby” – lehelte és megcsókolt a fülem mögött.
Éreztem erekcióját nadrágon keresztül, határozott, kemény volt. Akarom – a számban. Hátra léptem és térdre ereszkedtem.
„Whoa” – kapott levegő után.
Lehúztam nadrágját és alsónadrágját együtt, készen álló pénisze előbukkant, és mielőtt meg tudott volna állítani, a számba vettem, erősen szívtam, és néztem, ahogy meglepett csodálkozásában szája elnyílt. Ahogy becsukta a szemét, élvezve az üdvözült érzéki gyönyört, nagyon izgató volt. Tudtam, hogy mit tudok tenni vele és ez hedonikus, felszabadító és pokolian szexi volt. Úgy éreztem mindenható vagyok.
„Basszus” – sziszegett és finoman ringatta a fejemet, megfeszítette csípőjét, így mélyebbre hatolt a számban. Oh, igen, ezt akarom. Fogaimmal óvatosan bánva nyelvem körbefuttattam férfiasságán, és erősen szoptam… újra és újra.
„Bella…” – próbált meg eltávolodni.
Oh, nem, nem teheted, Cullen. Akarlak. Határozottan megmarkoltam csípőjét, megkettőztem erőfeszítésemet, és éreztem, nagyon közel volt már…
„Kérlek” – lihegte – „elélvezek, Bella…” nyögött.
Jó. Benső istennőm extázisban hátradobta fejét, és Edward elélvezett, hangosan, nedvesen, a számban.
Felnyitotta smaragdzöld szemét, lebámult rám. Mosolyogva felnéztem rá és megnyaltam a szám szélét. Visszavigyorgott, gonosz, érzéki vigyorral.

„Oh, szóval ilyen játékot játszunk, Miss Swan?” – Lehajolt, belekapaszkodott a karomba és lábamra állított. Hirtelen szája a számon, számban volt. Felnyögött.
„Érzem a saját ízemet. Neked jobb ízed van” – suttogott a számba. Lehúzta a pólót rólam, és gondatlanul lehajította a padlóra, majd felkapott és az ágyra dobott. Megmarkolta a nadrágom derekát és lerántotta egy hirtelen mozdulattal rólam. És ott voltam meztelenül, szétterpesztve az ágyon. Vártam. Kívántam. Nézett rám,, magába itta a látványomat, lassan levette a maradék ruhát magáról, le nem véve közben a szemét rólam.
„Te egy nagyon szép nő vagy, Isabella” – mormolta elismerően.
Hmm… kacéran félrebillentettem a fejemet.
„És te egy gyönyörű férfi vagy Edward. És csodálatos az ízed.”
„Igen?” – kérdezte kedvesen és a feszítőrúdért nyúlt. Megfogta a bal bokámat, és gyorsan felkötötte rá a mandzsettát, alaposan megszorította a csatot. Megnézte menyi hely van a kisujjának a bokám és a mandzsetta között. Mindeközben le nem vette a szemét rólam, mit akinek nincs szüksége arra, hogy lássa, mit csinál. Hmm… van már gyakorlata.
„Nos, most meg kell tudnunk, neked milyen ízed van. Ha jól emlékszem, kimondottan ízletes vagy, Miss Swan.”
Oh…
A másik bokámat megfogva, arra is gyorsan és hatékonyan felszerelte a mandzsettát, a lábaim hatvan centi szélesre voltak nyitva így.
„A jó dolog ebben a feszítőrúdban, hogy széttár” – mormolta. Valamit kattintott, és húzott, úgyhogy a lábam széjjelebb nyílt. Whoa, kilencven centi. Számat kinyitva mélyet lélegeztem. Basszus, ez izgató. Szinte izzottam, nyugtalanul és kívánóan.
Edward megnyalta felső ajkát.

„Oh, valami érdekeset fogunk kezdeni ezzel, Bella.”
Ezzel lenyúlt és megfogta a feszítőrudat, megcsavarta, így a hasamra kerültem. Ez igen meglepett.
„Látod, mit tudok művelni veled?” – mondta sötéten, és újra megcsavarta, hirtelen megint a hátamon feküdtem, számat tátva, levegőt meg lefelejtettem venni.
„A másik mandzsetták a csuklóidra valók. Majd még meggondolom. Attól függ, hogy tudsz viselkedni vagy sem.”
„Mikor nem viselkedek?”
„Fel tudok idézni egynéhány vétkedet” – mondta halkan, végighúzva ujját a talpamon. Csiklandott, de a rúd nem engedett mozdulni, bár megpróbáltam elkígyózni a keze ügyéből.
„Az egyik a telefonod.”
Felziháltam.
„És mit akarsz tenni?”
„Oh, soha nem fedem fel a terveimet” – vigyorgott rám, szemei színtiszta gonoszsággal égtek.
Szent varjú. Észvesztően gyönyörű volt, a lélegzetem is elállt tőle.
A kötelet erősen felhúzta, hogy lábaim az égbe emelkedtek. Majd áthúzta a feje fölött, ahogy bemászott az ágyba, úgyhogy a rúd végül a vádlijára került. Edward a lábaim között térdelt, pompás meztelenségében. Elvesztem.
„Hmm. Igencsak közszemlére vagy téve, Miss Swan” – futtatta végig ujjait mindkét lábam belső felén, lassan, és biztosan, apró köröket rajzolva. Soha meg nem szakítva szemkontaktusunkat.
„Ez az egész a várakozásról szól, Bella. Hogy mit fogok tenni veled.”

Halkan elmondott szavai beszivárogtak egyenesen a legmélyebb, legsötétebb részébe testemnek. Tekergőztem az ágyon és nyögtem. Ujjai tovább folytatták lassú támadásukat felfelé a lábamon, a térdeim hátulján. Ösztönösen össze akartam zárni a lábaimat, de képtelenség volt.
„Tudod, ha nem tetszik valami, csak szólj, abbahagyom” – mormolta. Előrehajolva megcsókolta a hasamat, puha, szopogatós puszikkal, közben ujjai tovább haladtak gyötrő útjukon felfelé, fel belső combomon, simogatva, izgatva.
„Oh, kérlek, Edward.”
„Oh, Miss Swan. Felfedeztem, hogy irgalmatlan tudsz lenni, amikor szerelmi támadást indítasz ellenem. Úgy gondolom, viszonoznom kell ezt a szívességet.”

Ujjaim a lepedőbe markoltak és megadtam magam, ahogy szája finoman lefelé haladt testemen, ujjai felfelé haladtak, védtelen és széttárt combtövemhez. Nyöszörögtem, ahogy ujjai belém hatoltak, és felfelé mozdítottam medencémet, hogy a találkozás gyorsabb legyen.

Edward válaszul felmordult.

„Soha nem okozol csalódást, Bella. Annyira nedves vagy” – mormolta a fanszőrzetem és hasam találkozásánál levő vonalba. Testem megfeszült, ahogy szája rám talált. Oh, istenem.
Lassú, érzéki ostromba kezdett, körbe-körbe nyalt, míg ujjai bennem mozogtak. Oh, istenem… És mert nem tudtam a lábaimat összezárni, vagy akár megmozdítani, az egész roppant intenzív és észbontó volt. Hátam felemelkedett ahogy próbáltam befogadni az érzést.
„Oh, Edward!” – kiáltottam fel.
„Tudom, baby” – suttogta, és hogy könnyítsen rajtam, lágyan megfújta testem legérzékenyebb részét.
„Arrgh! Kérlek!” – könyörögtem.
„Mondd ki a nevem” – parancsolt rám.
„Edward” – kiáltottam, alig felismerve saját hangomat – túlságosan éles és vágyakozó volt.
„Megint” – lehelte.
„Edward, Edward, Edward Cullen” – kiabáltam hangosan.
„Az enyém vagy” – mondta egy utolsó nyelvfricskával, és én lezuhantam… látványosan, orgazmusomat elfogadva, és mert a lábaim túl messze voltak egymástól, csak ismétlődött és ismétlődött, és én elvesztem benne.
Alig vettem észre, hogy Edward hasra fordított.
„Most megpróbáljuk így, baby. Ha nem szereted, vagy túl kényelmetlen, szólj, abbahagyjuk.”
Mi? Túlságosan elvesztem a gyönyör utóhatásaiban, ahhoz, hogy legyen egy értelmes, koherens gondolatom. Edward ölében ültem. Hát ez hogyan történt?

„Hajolj le, baby” – mormolta a fülembe – „fejed és melled az ágyon legyen.”

Mintegy révületben, tettem, amit mondott. Mindkét kezemet hátra húzta és a rúdhoz kötözte őket... Közel a bokáimhoz… oh. Térdeim felhúzódtak, fenekem az égbe nézett, teljesen védtelenül… teljesen az övé volt.
„Bella, gyönyörű vagy” – mondta áhítattal teli hangon.
Végighúzta ujjait a gerinctövemtől a hüvelyemig, megállva a fenekemnél.
„Ha egyszer felkészülsz, ezt is akarom…” – körözött ujja ott. Hangosan nyeltem ahogy éreztem hogy megfeszülök gyengéd tapogatása alatt.
„Nem, ma, drága Bellám, de egy nap… minden módon akarlak. Minden porcikádat magamévá akarom tenni. Az enyém vagy.”
Szent tehén, ott akar engem. Visszagondoltam a fenékdugóra, és minden porcikám megfeszült ott belül. Szavai nyögésre késztettek. Ujjai lefelé haladtak az ismerős területek felé és egy pillanattal később bennem volt – Aagh! – belém csapódott.
„Finoman!” – kiáltottam. Edward megállt.
„Rendben vagy?”
„Finoman… hadd szokjak hozzá.”
Lassan kihúzta magát belőlem, majd gyengéden visszanyomult… megtöltött, kitágított, kétszer, háromszor… és újra elvesztem.
„Igen, most már érzem” mormoltam, élvezve az érzést.
Felmordult, fokozta a ritmust, mozgott… mozgott… kérlelhetetlenül… előre, befelé, megtöltött… és ez kibaszottul tökéletes volt. Oh, istenem. Élvezet volt, hogy tehetetlen voltam, élveztem őt, hogy elveszett bennem, élveztem, ahogy engem akart. Meg tudom tenni. Magával visz a sötét helyekre, helyekre, amikről nem is tudtam, hogy léteznek, és ketten kitöltjük azokat vakító fénnyel. Oh, igen. És elengedtem, ragyogtam abban, amit tett velem, és megtaláltam az édes élvezetet, és újból elélveztem, hangosan, a nevét sikítva. És ő megnyugodott, elélvezett bennem.
„Bella, baby…” – kiáltott, és mellém omlott.

Érezte, ahogy ujjai eloldozzák a mandzsettákat, megdörzsölik bokáimat és a csuklóimat. Amikor végzett és végre szabad voltam, a karjába húzott, és én fáradtan hagytam magam.
Amikor újból magamhoz tértem, mellette kucorogtam, ő engem nézett. Fogalmam nem volt, mennyi idő telt el.
„Az örökkévalóságig tudnálak nézni, Bella” – mormolta és megcsókolta a homlokomat.
Elmosolyodtam és lankadtan mozdultam mellé.
„Nem akarom, hogy valaha is elmenj” – mondta halkan és körém fonta karjait.
Hmm.
„Soha nem akarok elmenni. Soha ne engedj elmenni” – motyogtam álmosan, szemhéjam nem engedelmeskedett.
„Szükségem van rád” – suttogta, de hangja távoli volt, éteri részeként álmaimnak. Szüksége van rám… szüksége van rám… és ahogy végül átsiklottam az álmok mezejére, utolsó gondolatom egy apró fiúcska volt, zöld szemekkel és bronzszínű hajjal, ahogy szégyenlősen mosolyog rám.