Ötvenkilencedik fejezet

Nyeltem egyet… szent szar – a volt szolgálója. Eszembe jutott, hogy Edward beszélt róla, mielőtt vitorlázó-repülni mentünk… Edward nagyon feszültnek tűnt. Valami nincs rendben…

„A lány, aki a ’Toxic’-ot tette az iPod-odra?”

Nyugtalanul pillantott rám.

„Igen” – mondta halkan.

„Mondott valamit?”

„Azt kérdezte ’Mid van, amim nekem nincs’, majd amikor megkérdeztem tőle, hogy ki ő, azt válaszolta, hogy ’Senki’.”

Edward becsukta a szemeit, mintha fájna neki valami. Oh, ne… mi történt?

Mit jelent neki az a lány? Fejbőröm bizsergett a felzubogó adrenalintól…jesszusom… mi van, ha túl sokat jelent neki? Lehet, hogy hiányzik neki? Túl keveset tudok a múltbeli… ööö kapcsolatairól. Kellett, hogy legyen szerződése… megadta Edwardnak, amire szüksége volt… örömmel, valószínűleg… Oh, ne – amikor én képtelen vagyok rá. Határozottan émelyegtem.

Edward felkelt az ágyból, felhúzta a farmerját és kiment a nappaliba. Rápillantottam az óra kijelzőjére, reggel öt óra volt. Kimásztam az ágyból, felvettem Edward fehér ingét és követtem.

Szent tehén, telefonált.

„Igen, a SIP előtt, tegnap délután” – mondta csendesen. Felém fordult, ahogy a konyha felé tartottam, és hozzám intézte a kérdést.

„Pontosan hány órakor?”

„Ööö…hat előtt tíz perccel?” – dünnyögtem. Ki az ördögöt hív ilyenkor? Mit tehetett Lauren? Továbbította az információt annak a valakinek, aki a vonal másik végén volt, közben le nem véve a szemét rólam. Arca sötét volt és elszánt.

„Találja ki, hogyan… Igen… Nem hiszem, hogy mondanom kellene, de nem is gondoltam volna, hogy megteheti ezt…” – rázta meg a fejét.

„Nem tudom, hogy fog lezajlani… Igen, beszélek vele… Igen… Tudom… Ellenőrizze, és tájékoztasson. Csak találja meg őt, Jenks – bajban van. Találja meg” – tette le.

„Kérsz teát?” – kérdeztem. Tea… apám válasza minden problémára, és az egyetlen dolog, amit el tudott készíteni a konyhában. Megtöltöttem a vízforralót vízzel.

„Valójában, vissza szeretnék menni az ágyba” – nézése azt mondta, nem alvásról lenne szó.

„Nos, nekem szükségem van némi teára. Csatlakozol hozzám egy csésze erejéig?” – tudni akartam, mi folyik… Nem akartam, hogy eltérítsen holmi szexszel.

Elkeseredetten túrt a hajába.

„Igen, kérek” – mondta, de mondhatom, bosszús volt.

A forralót a tűzhelyre tettem és elfoglaltam magam a teáscsészékkel és csészealjakkal. Nyugtalanságom foka elérte az USA Védelmi Készenléti Szintjének első fokát… El fogja mondani nekem, hogy mi a baj? Vagy úgy kell kibányásznom belőle? Éreztem magamon a tekintetét… éreztem bizonytalanságát. Indulata tapintható volt… rápillantottam és láttam, hogy zöld szemei nyugtalanul parázslanak.

„Mi van?” – kérdeztem lágyan.

Megrázta a fejét.

„Nem mondod meg nekem?”

Sóhajtott… és behunyta a szemét.

„Nem.”

„Miért?”

„Mert nem kellene, hogy érdekeljen ez téged. Nem akartalak belekeverni .”

„Nem kellene hogy érdekeljen, de érdekel. Megtalált és megszólított a munkahelyemen. Honnan tudott rólam? Honnan tudta hogy hol dolgozom? Azt gondolom, hogy jogom van tudni, mi történik.”

Megint beletúrt a hajába. Csalódottnak tűnt és mintha harcban állt volna magával.

„Kérlek?” – kértem gyengéden.

Száját szorosan összepréselte és megforgatta a szemét.

„Oké” – mondta beletörődően.

„Fogalmam nincs, hogyan talált meg. Lehet a Portlanban készült fénykép alapján, nem tudom” – sóhajtott megint és úgy éreztem, haragja önmaga ellen irányult. Türelmesen vártam, és a forró vizet beleöntöttem a teáskannába amíg ő fel-alá sétált. Egy pillanat múlva folytatta.

„Amíg Floridában voltam veled Lauren felbukkant a lakásomban teljesen bejelentetlenül, és… jelenetet rendezett Gail előtt.”

„Gail?”

„Mrs Cope.”

„Mit értesz azon, hogy jelenetet rendezett?”

Kutatóan rám meredt.

„Mondd el. Valamit titkolsz.” – hangom erőszakosabb volt, mint ahogy igazából éreztem…

Meglepetten pislogott rám.

„Bella, én…” – állt meg.

„Kérlek?”

„Öngyilkosságot kísérelt meg, felvágta az erét.”

„Oh, ne…!”

A kötés a csuklóján…

„Gail kórházba vitte. De Lauren elhagyta a kórházat saját döntése alapján, mielőtt odaértem volna.”

Szent tehén… mit jelent ez? Öngyilkos… miért?

„A pszichológus, aki beszélt vele, tipikus segélykiáltásnak nevezte Lauren tettét. Nem hitte, hogy igazán megtette volna – azt mondta ez az első lépés az öngyilkosság kiterveléséhez. De nem győzött meg. Azóta próbálom megtalálni, hogy némi segítséget nyújtsak neki.”

„Mondott valamit Lauren Mrs Cope-nak?”

Rám nézett. Kimondottan úgy nézett ki, mint aki kényelmetlenül érzi magát…

„Nem sokat.” – mondta végül, de tudtam, hogy nem mond el nekem mindent. Elszórakoztam a tea kitöltésével. Szóval… Lauren vissza akart térni Edward életébe – és az öngyilkosságot választotta, hogy felkeltse figyelmét? Whoa… ijesztő. De hatásos… Edward visszatért Floridából, hogy mellette legyen… és akkor eltűnt mielőtt Edward visszaért volna…? Milyen fura.

„Nem tudtad megtalálni őt? Mi van a családjával?”

„Nem tudják, hol van. A férje sem tudja.”

Oh…

„A férje?”

„Igen” – mondta felháborodottan – „körülbelül két évvel ezelőtt férjhez ment.”

Mi?!

„Szóval férjnél volt, amikor veled volt?”

Jesszusom… Edward tényleg nem ismer határokat…

„Nem! Te jó Isten, nem. Körülbelül három évvel ezelőtt volt velem… majd elment, és hozzáment ehhez a fickóhoz nem sokkal azután.”

Oh…

„Nos, akkor most miért próbálja felkelteni a figyelmedet?”

Szomorúan rázta meg a fejét.

„Nem tudom. Minden, ami ki tudtam ókumlálni, az annyi, hogy négy hónappal ezelőtt elhagyta a férjét.”

„Tisztázzuk akkor. Három éve nem a szolgálód?”

„Körülbelül két és fél éve.”

„És többet akart.”

„Igen.”

„És te nem?”

„Tudod jól.”

„Ezért elhagyott.”

„Igen.”

„És akkor minek jön hozzád most?”

„Nem tudom” – és hangja elárulta, hogy végül is van valami feltételezése.

„De sejted…”

Szemei érezhetően haragtól szűkültek össze.

„Sejtem, hogy valami köze van hozzád.”

Oh… hozzám? Mit akarhat velem? ’Mid van, amim nekem nincs?’ – Fifty pompás meztelen felsőtestére bámultam. Hozzám tartozik… ő az enyém. Ez az, amim nekem van… és még úgy is nézett ki… mint én… ugyanaz a sötét haj, sötét szemek, sápadt bőr. Homlokomat ráncoltam a gondolatra. Igen… mim van nekem, ami neki nincs?

„Miért nem mondtad el tegnap?” – kérdezte lágyan.

„Elfeledkeztem róla” – vontam vállat bocsánatkérően.

„Tudod, munka utáni ivászat az első hét végén. Jöttél… a te… öööö – tesztoszteron mérkőzésed James-el… majd ide jöttünk, kifutott a fejemből. Van egy olyan szokásod, hogy … elfelejtetsz velem dolgokat.”

„Tesztoszteron mérkőzés?” – remegett meg szája széle.

„Igen. A kakasviadalotok.”

„Majd megmutatom neked milyen az a tesztoszteron roham.”

„Nem kérnél inkább egy pohár teát?”

„Nem Isabella, nem kérnék.”

Szemei égettek, felperzselt ’akarlak-téged-és-akarlak-most’ tekintetével… basszus… dögös...

„Feledkezz meg Laurenről. Gyere…” – mondta és felém nyújtotta kezét. Benső istennőm hármas szaltót vetett tornaszőnyegén, és én megragadtam Edward kezét…

Felébredtem. Nagyon melegem volt…. Egy pucér Eward Cullen ölelt át, és bár mélyen aludt, magához szorított. Oh… istenem… Lágy reggeli fény szűrődött át a függönyön. Fejem a mellén, lábaink összefonódva, kezem a hasán. Kissé felemeltem a fejem, félve attól, hogy felébresztem. Olyan fiatalnak, annyira nyugodtnak nézett ki álmában… egészen gyönyörű… alig tudtam elhinni, hogy ez az Adonisz az enyém… egészen az enyém. Hmm… Óvatosan megsimogattam a mellkasát, végigfuttattam ujjaimat a szőre felületén… és nem mozdult meg. Szent tehén. Nem egészen hittem el… tényleg az enyém, még néhány értékes pillanatig. Előrehajoltam és gyengéden megcsókoltam egy sebhelyét… halkan felnyögött és elmosolyodott, de nem ébredt fel. Megcsókoltam még egy sebhelyet… szemei felpattantak.

„Helló” – bűntudatosan vigyorogtam rá.

„Helló” – válaszolt óvatosan.

„Mit csinálsz?”

„Bámullak – és lefuttattam ujjaimat boldogság-ösvényén. Gyorsan elkapta a kezemet, összeszűkített szemmel nézett rám, majd elmosolyodott… azzal az elbűvölő Edward-mosolyával… megnyugodtam. Titkos érintésem titok maradt. Oh… miért nem engeded meg, hogy megérintselek…? Hirtelen fölém került, benyomott a matracba, kezei gyengéden a kezeimen… figyelmeztetően. Orrát az orromhoz nyomta…

„Azt gondolom, rosszban sántikálsz, Miss Swan” – vádolt meg, mosolyogva.

„Szeretek rosszban sántikálni körülötted.”

„Szeretsz?” – mormolta és lágyan megcsókolta az ajkaimat.

„Szex vagy reggeli?” - kérdezte, szemi sötétek voltak, de vidámak. Éreztem erekcióját… Felemeltem a csípőmet, hogy találkozzon az övével.

„Jó választás” – motyogta a nyakamba ahogy végigcsókolt a mellemig.

A komódom előtt álltam a tükörbe bámulva. Megpróbáltam rávenni a hajamat valami látszat-frizurára… tényleg nagyon hosszú volt már. Farmer és póló volt rajtam. Edward frissen zuhanyozva mögöttem öltözött. Éhesen néztem a testét.

„Milyen gyakran edzel?” – kérdeztem.

„Minden hétköznap” – mondta, sliccét gombolva.

„Mit szoktál csinálni?”

„Futok, súlyt emelek, kick-bokszolok. Általános dolgokat.”

„Kick-boksz?”

„Igen. Egy volt olimpiai versenyző a személyi edzőm, ő tanít. Laurent a neve. Nagyon jó. Kedvelnéd őt.”

Megfordultam és rábámultam, amíg az ingét gombolta.

„Hogy érted azt, hogy kedvelném?”

„Kedvelnéd, mint edződet.”

„Miért lenne szükségem személyi edzőre? Itt vagy te, hogy edzésben tarts.” – fintorogtam rá. Odacsoszogott hozzám, körém fonta karjait, parázsló szemei a tükörben az enyémbe fonódtak.

„De azt akarom, hogy jó formában legyél, ahhoz, amit a fejemben forgatok. Szükségem van rá, hogy bírjad a tempót.”

Elpirultam ahogy a játszószoba emlékei végigfutottak gondolatomban. Igen… fárasztó… meg fogja engedni, hogy visszamenjek oda? Vissza akarok én menni oda? Naná, hogy igen!- sikított rám benső istennőm a kanapéja mögül. Belebámultam Edward feneketlenül mély, igéző zöld szemeibe.

„Tudod, hogy akarsz… - tátogta felém.

Elvörösödtem… és az nem kívánatos gondolat, hogy Laurent valószínűleg bírta, bosszantóan és kellemetlenül száguldott végig a fejemben. Összeszorítottam az ajkaimat. Edward összehúzott szemöldökkel nézett rám.

„Mi van…?” – kérdezte… aggódva.

„Semmi” – ráztam meg a fejem.

„Oké. Felkeresem Laurent-et.”

„Megteszed?” – Edward arca felragyogott a meglepett hitetlenkedéstől. Arckifejezése megnevettetett… olyan volt, mintha nyert volna a lottón… bár Edward valószínűleg soha nem vett szelvényt… nem volt rá szüksége…

„Igen, jézusom – ha ez téged ennyire boldoggá tesz” – gúnyolódtam.

Összébb szorította karjait körülöttem és megpuszilta az arcomat.

„El sem tudod képzelni” – lehelte.

„Nos – mit szeretnél ma csinálni?” – simult hozzám… megremegtetve ezzel egész testemet.

„Nos, szeretném levágatni a hajam és ööö… be kell váltanom a csekkemet és venni akarok egy autót.”

„Ah” – mondta sokatmondóan, és beharapta a szája szélét. Egyik kezét levette rólam, benyúlt a nadrágja zsebébe. Bizonytalanul nézett rám a tükörben… és felemelte a Volvo kulcsát.

„Itt van” – mondta csendesen.

„Mit akarsz ezzel mondani, hogy itt van?” -apám… haragosnak hangzott a hangom… jézusom, mérges is voltam. Kisördögöm Edwardra bámult… hogy merészeli?

„Taylor visszavásárolta tegnap.”

Kinyitottam, majd becsuktam a számat, és ezt még kétszer megismételtem, de belém szorult a mondanivalóm. Visszaadja az autót. A szarba… mért nem láttam ezt előre? Nos, ezt a játékot ketten is játszhatjuk. Előhalásztam farmerom hátsó zsebéből a borítékot amiben a csekk volt.

„Itt van… ez a tiéd.”

Edward kötekedve nézett rám, majd észrevette a borítékot, felemelte mindkét kezét és elhátrált tőlem.

„Oh, nem. Az a te pénzed.”

„Nem, nem az enyém. Meg szeretném venni az autót tőled.”

Arckifejezése teljesen megváltozott. Düh… igen, őrjöngés futott át az arcán.

„Nem Isabella. A te pénzed, a te autód” – csattant fel.

„Nem, Edward. Az én pénzem, a te autód. Megveszem tőled.”

„Azt az autót diplomaajándékként adtam neked.”

„Ha egy… tollat adtál volna – az egy alkalmas diplomaajándék lett volna. De egy Volvót adtál.”

„Te tényleg erről akarsz velem vitatkozni?”

„Nem.”

„Jó – itt vannak a kulcsok” – és letette a kulcsokat a komódra.

„Nem így gondoltam!”

”Vége a vitának, Isabella. Ne bosszants.”

Gúnyosan néztem rá… és támadt egy ötletem. Megfogtam a borítékot és ketté téptem, majd megint ketté, és a darabokat a szemetesbe dobtam… oh, ez jól esett.

Edward közömbösen nézett rám… de tudtam, hogy elértem türelme végső határát, és jobb ha visszafogom magam. Megdörgölte az állát.

„Kihívó vagy, mint mindig, Miss Swan” – mondta komoran. Sarkon fordult és átment a másik szobába. . Nem ezt a reakciót vártam tőle… A háború minden formájára számítottam, csak erre nem. Megbámultam magam a tükörben és vállat vontam. Lófarok mellett döntöttem. De kíváncsiságom felébredt. Mit csinál Fifty..? Követtem a másik szobába… hogy telefonálni halljam.

„Igen, huszonnégyezer dollárt. Egyenesen.”

Felnézett rám, még mindig közönyösen.

„Jó… Hétfőn? Kitűnő… Nem, ennyi az egész, Angela.”

Lecsapta a telefont.

„A bankszámládon lesz, hétfőn. Ne játssz velem” forrt a méregtől, de nem bántam.

„Huszonnégyezer dollár!” – majdnem sikítottam.

„És honnan tudod a bankszámlaszámomat?”

Dühöm meglepte Edwardot.

„Mindent tudok rólad, Isabella” – mondta csendesen.

„Nem létezik, hogy a furgonom huszonnégyezer dollárt ért volna!”

„Szívesen egyet értek veled, de ismerem a piacot, legyen szó vételről vagy eladásról. Néhány holdkóros akarta azt a halálcsapdát, és boldogan kifizette érte a halom pénzt. Kétségtelenül régiség volt. Kérdezd meg Taylort, ha nekem nem hiszel” – förmedt rám.

Rá bámultam, ő visszabámult… két haragos, makacs bolond bámulta egymást.

És éreztem… a vonzását – a feszültséget közöttünk – tapintható volt, húzott egymáshoz bennünket – és hirtelen megragadott, hozzányomott az ajtóhoz, szája az enyémen… éhesen követelve engem, egyik keze a fenekemen, ágyékához vont vele. Másik keze a lófarkam tövénél, fejemet hátrafeszítve. Ujjaim a hajában, erősen megmarkolva, magamhoz szorítva őt. Testét az enyémhez szorította, foglyul ejtett. Lélegzete érdessé vált. Éreztem őt, éreztem, hogy vágyik rám… és megrészegültem és megszédültem a tudattól, hogy ennyire kíván engem.

„Miért, miért szállsz szembe velem?” – mormolta heves csókok közepette.

Vérem énekelt… vajon mindig ilyen hatással lesz rám? És én őrá?

„Mert megtehetem” – lihegtem feleletül.

És inkább éreztem, mint láttam, hogy mosolyog nyakamban, majd homlokát a homlokomhoz nyomta.

„Uram ég, hogy én most mennyire meg akarnálak dugni, de kifogytam a kondomból. Soha nem kaphatok eleget belőled. Megőrjítesz, te őrjítő nő.”

„És te is megőrjítesz engem” – suttogtam - „minden tekintetben.”

Megrázta a fejét.

„Gyere. Menjünk valahová reggelizni. És tudok egy helyet, ahol levágathatod a hajad.”

„Oké” – értettem egyet… és ilyen módon veszekedésünk véget ért.

„Én fizetek” – csippentettem fel a számlát az asztalról, mielőtt Edward megtehette volna.

Rám fintorgott.

„Gyorsnak kell lenned velem, Cullen.”

„Igazad van, majd figyelek” – mondta mérgesen, bár szerintem csak ugratott.

„Ne nézz ferdén rám. Huszonnégyezer dollárral gazdagabb vagyok, mint reggel voltam. Ki tudom fizetni…” – lenéztem a számlára – „oké, huszonkét dollár és hatvanhét centtel kevesebb a reggeli miatt.”

„Köszönöm” – mondta kelletlenül. Oh… a duzzogó iskolás visszatért.

„És most hová?”

„Tényleg le akarod vágatni a hajad?”

„Igen, csak nézz rá.”

„Nekem gyönyörű vagy. Mindig az vagy.”

Elpirultam, lenéztem az ölemben összefűzött ujjaimra.

„És ott van a ma esti program apáddal.”

„Csak emlékezz rá, estélyi ruhás program.”

Oh, jézusom.

„Hol lesz?”

„A szüleim házában. Van egy nagy sátruk… tudod, a műhelyben.”

„Mi a jótékonyság célja?”

Edward beletörölte a kezét a combjaiba, kényelmetlenül érezte magát.

„Kábítószer rehabilitációs program tinik és szüleik részére. ’Oldjuk meg együtt’ a neve.”

„Jó ügynek tűnik” – mondtam lágyan.

„Gyere, menjünk” – állt fel és nyújtotta a kezét. Elfogadtam, ujjaival megszorította az ujjaimat… furcsa.

Kellemes, enyhe délelőtt volt, sütött a nap és a levegőnek kávé és frissen sütött péksütemény illata volt.

„Hova megyünk?”

„Meglepetés.”

Oh…oké… nem igazán kedvelem a meglepetéseket.

Két háztömbnyit sétáltunk és a boltok határozottan előkelőbbek lettek. Még nem volt időm felfedezni őket, pedig tényleg csak egy-két sarokra vannak a lakásunktól. Rose örülni fog… egy csomó kis butik, ami kielégíti divat mániáját. Igazából… nekem is venni kell néhány könnyű szoknyát munkába…

Edward megállt egy nagy, menő kinézetű szépségszalon előtt és kinyitotta az ajtót nekem. Esclava volt a neve… a berendezés teljesen fehér és bőr. Az egészen fehér recepciós asztalnál egy fiatal, szőke nő ült ropogós fehér egyenruhában… felnézett, ahogy beléptünk.

„Jó reggelt, Mr Cullen” – mondta ragyogva, pír öntötte el arcát és megrezegtette szempilláit. Igen, ez a Cullen hatás, de jesszusom… ismeri Edwardot?

„Helló, Gréta.”

És Edward is ismeri őt… mi van?!

„A szokásos lesz, uram?” – kérdezte a nő udvariasan. Nagyon rózsaszín ajakrúzsa volt…

„Nem…” – mondta Edward gyorsan, ideges pillantást vetve rám.

A szokásos? Mit jelent ez? Szent baszás – Hatodik pont… az átkozott szépségszalon… a gyantázásos marhaság… A szarba! Ez az a hely, ahova minden szolgálóját elhozta..? Lehet, Lauren-t is? Mi a fenét vár el tőlem…?

„Miss Swan majd megmondja, mit szeretne.”

Rámeredtem. Titokban bevezeti a szabályokat… beleegyeztem a személyi edzőbe – és most ez?

„Miért itt?” – sziszegtem rá.

„Az enyém a hely… és még másik három.”

„A tied?”

Nos, ez váratlan volt.

„Igen. Mellékes dolog. Nos – bármit szeretnél, itt megkaphatod, helyben. Mindenféle masszázst, svéd masszázst, shiatsut, forró kövest, reflexológiait, hínáros fürdőt, arcápolást… minden vackot, amit a nők szeretnek… mindent. Rendelkezésre áll. Itt.”

„Gyantázás?”

Felnevetett.

„Igen, gyantázás is. Mindenhol” – tette hozzá összeesküvő módon suttogva, élvezve zavaromat.

Elvörösödve néztem Grétára, aki várakozóan tekintett rám.

„Ööö… Hajat szeretnék vágatni, kérem.”

„Igenis, Miss Swan.”

A nagyon rózsaszín rúzsú és fontoskodó német hatékonyságú Gréta a számítógép képernyőjére pillantott.

„Franco öt perc múlva szabad lesz.”

„Franco megfelel” – mondta Edward megnyugtatóan nekem. Próbáltam felfogni ezt az egészet. Edward Cullen a CEO, szépségstúdiók tulajdonosa is.

Felpillantottam Edwardra, aki hirtelen elsápadt – valami vagy valaki megragadta a figyelmét. Megfordultam, hogy lássam hova néz, és pontosan a szalon hátsórészében egy sima hajú platinaszőke bukkant fel, becsukta maga mögött az ajtót és megszólította az egyik fodrászt. Platinaszőke magas, lebarnult és csinos… késő harmincas vagy kora negyvenes éveiben levő nő… nehéz volt megállapítani. Ugyanolyan egyenruhát viselt, mint Gréta, csak feketében. Haja dicsfényként ragyogott. Tökéletes bubifrizurája volt. Ahogy megfordult, elkapta Edward tekintetét. Rámosolygott… elbűvölő, meleg felismeréssel.

„Ööö… bocsáss meg” – dünnyögte Edward sietősen.

Gyorsan keresztül sétált a szalonon, elment a csupa fehérben levő fodrászok mögött, a hajat mosó tanulók mellett, hozzá… túl messze voltak ahhoz, hogy halljam a beszélgetésüket. Platinaszőke nyilvánvaló szeretettel üdvözölte Edwardot, két oldalról arcon csókolta, karja Edward felső karján nyugodott… élénken beszélgettek egymással.

„Miss Swan?’”

Gréta, a recepciós megpróbálta felkelteni figyelmemet.

„Várjon egy pillanatig… kérem.”

Megbűvölten néztem Edwardot.

Platinaszőke megfordult és rám nézett, ugyanazzal az elbűvölő mosollyal…mint aki ismer engem. Udvariasan visszamosolyogtam. Edward dühösnek nézett ki valami miatt. Vitatkozott Platinaszőkével… és ő megadta magát… felemelte kezeit és mosolygott Edwardra… Edward mosolygott Platinaszőkére… világos volt, hogy jól ismerik egymást. Lehet, mert hosszú ideje együtt dolgoznak…? Lehet a nő vezeti az üzletet… elég parancsoló kinézete van.

És akkor belém vágott a villámszerű felismerés és tudtam, mélyen lent a bensőmben… Tudtam valami zsigeri szinten, hogy ki ő… Ez Ő. Szent baszás… elbűvölő, idősebb, gyönyörű…

Ez Mrs Robinson.