Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. december 31., szombat

Hatvankettedik fejezet


Szám lángolt Edward száján… elemésztette őt, nyelvem a nyelvét ízlelte… és ő ugyanezt tette velem, mohón falta a szám. Mennyei érzés volt. Hirtelen felemelt, megragadta pólóm alját, lehúzta rólam és lehajította a padlóra.
„Érezni akarlak” – mormolta mohón a számba. Kezei a hátamon matattak, kikapcsolta a melltartómat. Egy laza mozdulattal leszedte rólam, és az is a pólóm sorsára jutott. Hanyatt fektetett az ágyon, belenyomott a matracba. Szája és kezei a melleim felé haladtak. Ujjaimmal hajába kapaszkodtam, ahogy ajkai közé vette mellbimbómat, és erősen meghúzta azt. Felkiáltottam, ahogy az élvezet elárasztotta testemet, kihegyezte és megfeszítette az összes izmomat az ágyékomban.
„Igen, baby, hadd halljalak” – morogta forró bőrömbe. Igazán akartam őt –most rögtön –, hogy bennem legyen. Szája játszott a mellbimbómmal, húzogatta. Ettől testem vonaglott és remegett, sóvárgott Edward testére. Éreztem a vágyát… ami összevegyült – mivel is? Hódolattal – mintha szolgálna engem - ujjaival ingerelt, mellbimbóm egyre keményebb lett és megnyúltak gyakorlott érintése hatására. Keze a farmerem felé matatott, ügyesen kigombolta azt és lehúzta a cipzáramat. Keze a bugyimba siklott, ujját szeméremajkaim közé dugta. Sziszegett, ahogy ujjait belém nyomta… felnyomtam csípőmet a kezéhez és ő reagált, hozzám dörgölőzött.
„Oh, baby” –lehelte, ahogy fölém emelte magát és belenézett a szemembe.
„Annyira nedves vagy” – hallottam a csodálatot hangjában. Elpirultam.
„Kívánlak” – mormoltam.
És szája megint számhoz tapadt… éreztem éhes elszántságát, azt, hogy szüksége van rám. Ez új volt – soha nem volt még ilyen, kivéve talán akkor, amikor visszatértem Floridából – és előzőleg elhangzott szavait hallottam vissza… Tudnom kell, hogy rendben van közöttünk minden. Ez az egyetlen mód, amit ismerek. És érthetővé vált számomra a gondolat… tudni, hogy milyen hatással vagyok rá… hogy ez milyen megnyugvást nyújt számára. Benső istennőm dorombolt élvezetében. Edward felült, megragadta a farmerom derekát és lehúzta… ezt a bugyim követte. Szemét rajtam tartva felállt, előhúzott egy fóliazacskót és odadobta nekem, majd egy gyors mozdulattal levette ő is a nadrágját és boxer alsóját. Mohón feltéptem a zacskót és amikor újból mellettem feküdt, nagyon lassan felgörgettem a condomot rá. Mindkét kezemet megmarkolta és hanyatt feküdt.
„Te. Felülre” – rendelkezett, lovaglóülésbe húzva magára.
„Látni akarlak.”
Oh… maga fölé igazított és én nagyon óvatosan ráereszkedtem. Lassan becsukta a szemét, csípőjét felém emelte, megtöltött, szétfeszített… szája tökéletes ’O’ betűt formált, ahogy kifújta a levegőt. Oh… nagyon jó érzés volt – én az övé voltam, ő az enyém… Fogta a kezeimet, és én nem igazán tudtam, hogy azért-e, hogy ne érinthessem meg, a térkép ellenére sem…
„Nagyon jó benned” – mormolta.
Felemeltem magam újra… beleszédültem, hogy milyen hatalmam van fölötte… és néztem, ahogy Edward Cullen lassan szétesik alattam. Elengedte a kezeimet, megmarkolta a csípőmet. Kezeimet a karjára tettem. Erősen belém nyomta magát, hogy felkiáltottam…
„Ez az baby, érezz engem” – mondta, hangja feszült volt.
Fejemet hátra hajtottam és pontosan azt tettem… ez az, amit igen jól tudott csinálni. Mozogtam – tökéletes szimmetriában, vele ellenkező irányba - elnémítva minden gondolatot és értelmet. Csak éreztem… elvesztem ebben az esztelen élvezetben. Fel és le… újra és újra… oh… Kinyitottam a szemem és bámultam Edwardra, lélegzetem akadozott, és ő visszabámult rám, szemei lángoltak…
„Én Bellám” – mondta.
„Igen. Mindig” – válaszoltam rekedten, suttogva.
Edward hangosan felnyögött, szemét újból becsukta, fejét hátrafeszítette… oh istenem… látni Edwardot, ahogy elélvez, elég volt ahhoz, hogy megpecsételje a sorsomat, és elélveztem… hallhatóan. Kimerülten lerogytam… elterültem a mellén.
„Oh, baby” – sóhajtott, ahogy ő is elélvezett… mozdulatlanul tartva engem, majd elengedett.
Fejem a mellén nyugodott, a ’ne érintsd’ zónában, arcom kényelmesen pihent ruganyos mellszőrén… lihegtem… izzottam… és ellenálltam a vágynak, hogy megcsókoljam. Egyszerűen csak feküdtem rajta, lélegzetért kapkodva. Elegyengette a hajamat, kezét végigfuttatta a hátamon, lágyan simogatott, míg az ő lélegzete is meg nem nyugodott.
„Annyira gyönyörű vagy” – mormolta.
Felemeltem a fejem és rámeredtem… kételkedve. Válaszul összehúzta a szemöldökét, gyorsan felült ezzel alaposan meglepve engem. Karjait körém fonva helyben tartott. Megmarkoltam a karját… szemtől szemben voltunk.
„Te. Gyönyörű. Vagy.” – mondta újból, hangja határozottan csengett.
„Te meg elképesztően kedves vagy néha” – csókoltam meg gyengéden.
Kissé megemelt és kihúzta magát belőlem. Megrezzentem, ahogy ezt tette. Előrehajolt és puhán megcsókolt.
„Fogalmad sincs róla, hogy milyen szemrevaló vagy, ugye?”
Elvörösödtem. Miért lovagol megint ezen?
„Az a sok férfi, aki üldöz téged… nem eléggé meggyőző?”
„Férfiak? Miféle férfiak?”
„Listát akarsz?” – komorodott el Edward.
„A fotós, ő odavan érted, az a fiú a sportboltban… a szobatársad bátyja. A főnököd” – mondta egyre keserűbben.
„Oh, Edward… ez így nem igaz.”
„Higgy nekem… téged akarnak. Az akarják, ami az enyém.” – húzott magához. Felemeltem a kezemet a vállához, ujjaim a hajában voltak, élvezettel néztem rá.
„Az enyém” – ismételte, zöld szemei ragyogtak.
„Igen, a tiéd” – biztosítottam mosolyogva újból.
Úgy tűnt lecsillapodott… igen kényelmesen éreztem magam az ölében, csak úgy meztelenül… egy ágyon, szombat délutáni fényben… Ki gondolta volna? A rúzsnyomok meglátszottak a testén, bár némi rúzsfoltot felfedeztem a takaró huzatán… röviden eltűnődtem, vajon Mrs Cope mit fog gondolni láttukra. Ez arra emlékeztetett, hogy…
„Felfedező útra akarok menni.”
Zavartan nézett rám.
„A lakásban?”
„A lakást… Hümm, nem… A kincses térképre gondoltam… amit rád rajzoltam.”
Meglepetten húzta fel szemöldökét és pislogott. Orrához dörgöltem az orromat.
„Ez pontosan mivel is jár, Mis Swan?”
Felemeltem a kezem, és ujjaim hegyét végigfuttattam arcán.
„Csak meg akarlak érinteni mindenhol, ahol szabad.”
Edward játékosan elkapta mutatóujjamat a fogával… gyengéden megharapdálta.
„Aú…” – tiltakoztam erőtlenül. Vigyorgott és halkan morogott.
„Oké…” – mondta, elengedte az ujjamat, de éreztem bizonytalanságát.
„Várj.”
Mögém hajolt, felemelt és lehúzta a condomot. Minden ceremónia nélkül a padlóra dobta.
„Utálom ezeket a szarokat. Erősen gondolkodom azon, hogy felhívom Dr Greene-t, adjon egy injekciót neked.”
„Gondolod, hogy Seattle vezető nőgyógyásza majd rohan neked engedelmeskedni” – motyogtam kételkedve.
„Meggyőző tudok lenni” – mormolta, felemelve hajamat a fülem mögött.
„Franco jó munkát végzett a hajaddal. Szeretem ezeket a bujkáló tincseket.”
Mi?
„Ne válts témát.”
Visszaemelt, így az ágyon ültem két felemelt, behajtott térde között, lábaim behajtva, szétterpesztve, mindkét oldalán. Visszaereszkedett a könyökére.
„Érints meg…” – mondta komolyan, a legkisebb vidámság nélkül szemeiben. Idegesnek nézett ki, de megpróbálta elrejteni. Szemem rajta tartva kinyújtottam a kezem és ujjamat végighúztam a vörös vonal alatt, végig a gyönyörűen felépített hasizmain…
Bármennyire finom voltam, megrándult. Megálltam.
„Nem kell, hogy…” – suttogtam.
„Nem, rendben van. Csak időbe telik… hogy újra alkalmazkodjak. Senkinek nem szabadott megérintenie a testemet hosszú ideje” – mormolta.
„Mrs Robinson?” – kérdeztem finomam, és meglepően képes voltam a keserűséget és a gyűlöletet visszafojtani a hangomból.
Bólintott, de láthatóan kényelmetlenül érezte magát.
„Nem akarok beszélni most arról. Elmúlna a jókedved.”
„Kibírom.”
„Nem, Bella, nem. Minden alkalommal szinte vöröset látsz, ha megemlítem őt. A múltam az enyém. Ez tény. Nem tudom megváltoztatni. Szerencsés vagyok, hogy neked nincs, mert őrületbe kergetne, ha lenne.”
Összeráncoltam a homlokom… de nem akartam veszekedni.
„Megőrjítenélek…? Jobban, mint most?” – mosolyogtam, remélve, hogy a könnyedség visszatér közénk.
Megremegett a szája.
„Megőrülök érted” – suttogta.
Szívem repesett az örömtől. Oh.. istenem.
„Felhívjam Dr Bannert?”
„Nem gondolom, hogy szükséges lenne” – mondta szárazan.
Ujjaimat visszatettem a hasára és hagytam, hogy lehaladjanak a köldökéig, és még tovább, lefelé, végig a szerelem-ösvényén… Szája félig elnyílt, lélegzése megváltozott… szemei elsötétültek. Éreztem, hogy erekciója feltámadt és megérinti a testemet… oh…. Második menet…
„Megint?” – motyogtam.
Elmosolyodott.
„Oh, igen, Miss Swan, megint.”
--------------------------------------
Milyen kellemes módja a szombat délután eltöltésének… a tus alatt álltam, szórakozottan mostam magam, óvatosan, nehogy összevizezzem a hátrakötött hajam, és az elmúlt néhány órán elmélkedtem.
Edward és a vanilla-szex (megszokott)… úgy tűnik, jól fogadja. Sok mindent elmondott ma. Megrázó követni, és reagálni arra, amit megtudtam; jövedelmének részleteit – szent szar, bűzlik a gazdagságtól, és az hogy ennyire fiatal – ez egyszerűen rendkívüli. A dossziék, ami rólam szól és az összes barna hajú szolgálóiról… kíváncsi voltam, vajon mindegyik ugyanabban az iratszekrényben van-e… kisördögöm elbiggyesztette a száját és megrázta a fejét – ne is gondolj arra. Hunyorogtam… csak egy gyors pillantást?
És ott van Lauren is – valahol, valószínűleg, fegyverrel a kezében – és az ő hülye zenei ízlése szerinti válogatás az iPod-on, máig… de még rosszabb, ott van Mrs Paedo Robinson is… túl sok minden amit meg kellene érteni vele kapcsolatban… és ezt én nem akarom. Nem akarom, hogy az ő villodzó-hajú szelleme kísértse kapcsolatunkat. Edwardnak igaza van, ki kell másznom a mély vízből, amikor Mrs Robinsonra gondolok, úgyhogy talán jobb, ha mégsem gondolok rá. Kikecmeregtem a tus alól és megtörölköztem. Hirtelen bosszús lettem.
De ki ne lenne az? Milyen normális, épelméjű ember tenne ilyent egy tizenöt éves fiúval? Milyen mértékben járult hozzá Edward elbaszottságához? De Edward azt mondta, Mrs Robinson segített neki – hogyan? És itt Edward sebhelyeire gondoltam… rettenetes gyerekkorának fizikai megtestesüléseire…visszataszító emlékeztetők a mentális sebeire. Én édes, szomorú Ötvenszeresem… Olyan szeretetre méltó dolgokat mondott ma. Tükörképemre bámultam. Edward megőrül értem… Elmosolyodtam szavai emlékére, szívem újból csordultig telt, és arcom nevetséges vigyorba torzult. Lehet, képesek leszünk arra, hogy működjön a kapcsolatunk… de vajon mennyi ideig akarja ezt csinálni – anélkül hogy kiverné a szart is belőlem…? Mosolyom szertefoszlott… ez az, amit nem tudhatok… az árnyék, ami közénk állt. Perverz dugás… igen, megtudom tenni… de ennél többet? Kisördögöm vakon bámult rám, és most az egyszer nem mondott csípős, bölcs szavakat. Visszamentem a hálószobámba, felöltözködni.
Edward odalent készülődött, csinált, amit csinált, így egyedül voltam a hálószobámban. Pontosan úgy, ahogy a gardróbban a ruhák, úgy a komód is tele volt új alsóneműkkel. Egy fekete fűzős corsette együttest választottam, amin az árcédula 460 dollárt mutatott… a corsette-en ezüst mintázat volt, mint egy csipkeminta, és hozzáillően egy, a lehető legapróbb bugyi. De volt ott testszínű combfix harisnya… csoda finom, egyszerű selyem… wow, ezek igazán olyanok voltak… olyan finomak… és igazán szexisek… igen. A ruháért nyúltam, amikor Edward kopogás után belépett. Jesszus, tud kopogni! Mozdulatlanul állt, bámult rám… zöld szemei éhesen csillogtak. Vörösre gyúltam, úgy éreztem, mindenhol. Fehér ing volt rajta, fekete öltönynadrággal… inge nyaka nyitva – láttam a rúzsvonal még mindig rajta volt… és még mindig bámult.
„Segíthetek, Mr Cullen? Feltételeztem, van valami más oka is a látogatásra, mint hogy bután tátsa a száját rám.”
„Inkább élvezem a buta szájtátásomat, köszönöm, Miss Swan” – morogta sötéten, beljebb lépve a szobába… tekintete magába ivott.
„Emlékeztess, hogy személyes köszönetet küldjek Caroline Actonnak.”
Összehúztam a szemöldökömet… Ki a pokol az a Caroline Acton?
„A személyes kiszolgálóm a Niemans-nál” – mondta, ki nem mondott kérdésemre kísértetiesen válaszolva.
„Oh.”
„Egészen megőrjítesz.”
„Észrevettem. Mit akarsz, Edward?” – bámultam rá, semmi-őrültség tekintetemmel.
Félmosolyával adta vissza a kölcsönt… és előhúzta az ezüst golyó tojás-vackokat a zsebéből, megállítva utamban. Szent szar! El akar fenekelni? Most? Miért?
„Ez nem az, amire gondolsz” – mondta gyorsan.
„Világosíts fel” – suttogtam.
„Arra gondoltam, viselhetnéd ezeket ma este.”
És a mondatban rejlő utalás függött közöttünk, amíg az elképzelés utat lelt…
„A mai rendezvényen?” – leheltem.
Lassan bólintott… szemei elsötétültek…
Oh… istenem.
„És később el fogsz fenekelni?”
„Nem.”
Egy pillanatra csalódottság suhant át rajtam.
Edward kuncogott.
„Szeretnéd?”
Nagyot nyeltem… nem igazán tudtam.
„Nos, maradjunk annyiban, hogy nem fogok olyan módon hozzád érni… akkor se ha könyörögsz érte. Akarod ezt a játékot játszani?” – mondta, és felemelte a golyókat.
„Bármikor kiveheted őket, amikor túl sok lesz…”
Mereven néztem rá. Gonoszkásan csábítóan nézett ki… kócos, éppen-ágyból kimásztam hajjal… sötét szemeiben erotikus gondolatok táncoltak… gyönyörűen faragott szája, ajkait kissé felhúzta, szexi, vidám mosolyra.
„Oké” – egyeztem bele lágyan.. A pokolba is, IGEN! Benső istennőm megtalálta a hangját és a tetőről kiabált.
„Jó lány” – vigyorgott Edward – „Gyere ide, berakom őket, ha felhúztad a cipőidet.”
A cipőimet? Megfordultam és a smaragdzöld szarvasbőr tűsarkú cipőkre meredtem, amik a ma estére választott ruhához illettek. Tégy a kedvére! – kiabált velem benső istennőm. Kinyújtotta a kezét, hogy segítsen, amíg beleléptem a Christian Louboutin cipőkbe… alig 695 dollár az ára… Legalább tizenkét centivel magasabb lettem. Az ágy mellé vezetett, nem ült le, hanem a szobában levő egyetlen székhez ment. Felkapta, odahozta, és letette elém.
„Amikor bólintok, lehajolsz és belekapaszkodsz a székbe. Érted?” – hangja rekedt volt.
„Igen.”
„Jó. Most nyisd ki a szádat” – lehelte.
Tettem, ahogy mondta, arra gondolva, hogy a golyókat teszi a számba, hogy előkészítsem azokat. Nem… a mutatóujját dugta a számba… oh…
„Szívd” – mondta. Megfogtam a kezét, helyben tartva azt, és tettem, ahogy mondta… látod, engedelmes tudok lenni, amikor akarok. Szappan íze volt… hmmm. Erősen szívtam… szemei kissé nagyobbra nyíltak és szája kissé elnyílt. Nem lesz szükségem semmiféle előkészítésre, ha így folytatjuk… A golyókat a saját szájába tette ahogy az ujjával élvezkedtem, forgattam a nyelvem az ujja körül… és amikor megpróbálta kihúzni a számból, fogaimat belemélyesztettem.
Vigyorgott, majd a fejét rázta figyelmeztetően, így elengedtem. Bólintott, lehajoltam, és megragadtam a szék oldalát. Éreztem, ahogy elhúzza a bugyimat egyik oldalra és nagyon lassan belém csúsztatja az ujját… lassan körözött… éreztem őt… minden oldalon… nem tudtam visszafogni magam, egy nyögés hagyta el ajkaimat.
Kihúzta az ujját és óvatosan behelyezte a golyókat, egyszerre egyet, mélyen belém nyomta őket. Ahogy a helyükre kerültek, visszaigazította a bugyimat és megpuszilta a hátsó felemet. Majd mindkét kezét végigfuttatta a lábaimon bokától combig, és megcsókolta a combtöveimet, ahol a combfix véget ért
„Nagyon, nagyon szép lábaid vannak, Miss Swan” – mormolta.
Felállt, megragadta a csípőmet és a fenekemet magához húzta… éreztem erekcióját.
„Lehet, ilyen módon teszlek magamévá, amikor hazaérkezünk, Isabella. Most felállhatsz.”
Szédültem, túlságosan felizgatott voltam, a golyók súlyuknál fogva mozdultak bennem. Mögöttem állva lehajolt Edwad és megcsókolta a vállamat.
„Neked vettem ezeket, múlt szombati bálra” – fonta körém karját és tartotta elém kezét. Tenyerében egy kis vörös doboz ült, a tetejére ’Cartier’ volt írva.
„De itt hagytál, így nem volt lehetőségem, hogy átadjam.”
Oh…
„Szóval… ez a második lehetőségem” – mormolta… hangjából kihallottam a feszültséget. Ideges volt. Óvatosan nyúltam a dobozért és lassan kinyitottam. Belül csepp alakú fülbevalók csillogtak: négy gyémánt volt mindegyikben, egy a tetején, majd kis szünet és három tökéletesen elhelyezett gyémánt függött egyik a másik után. Gyönyörűek voltak, egyszerűek és remekművek… olyanok, amit én is választottam volna magamnak, ha lehetőségem lett volna valaha is a Cartiernél vásárolni.
„Csodálatosak” – suttogtam… és mert második-esély fülbevalók voltak… szerettem őket – „Köszönöm.”
Éreztem, ahogy Edwardban feloldódott a feszültség. Újból megcsókolta a vállamat.
„Hagylak elkészülni” – lehelte és anélkül, hogy visszapillantott volna, kiment az ajtón.

Mintha egy másik univerzumba léptem volna.. A tükörből visszabámuló fiatal nő vörös szőnyegre illő volt… pánt nélküli smaragdzöld, földig érő sifon ruhája egyszerűen elkábító volt. Lehetséges, hogy személyesen én írok Caroline Acton-nak. Illett rám és előnyösen emelte ki kevés formámat. Hajam lágy hullámokban omlott alá az arcom körül, le a vállaimon a melleimig. Egyik oldalon a fülem mögé igazítottam, megmutatva második-esély fülbevalómat. Sminkem minimális volt, természetes hatású: szemceruza, szempillafesték, egy kis rózsaszín púder és halvány rózsaszín rúzs. Nem igazán volt szükségem púderre… Enyhén piros voltam az ezüstgolyók folyamatos mozgása miatt. Igen, teljes mértékben garantálták hogy legyen némi színe az arcomnak ma este. Megráztam a fejem Edward arcátlan erotikus elképzelései miatt, majd lehajoltam, hogy összeszedjem sifon sálamat, ezüst csatos retikülömet és elindultam megkeresni Ötvenszeresen Elátkozottamat.

Taylorral és másik három emberrel beszélt a folyosón, háttal nekem. Elismerő meglepetés tükröző arcuk figyelmeztette Edwardot a jelenlétemre. Megfordult és én félszegen várakozva álltam. Szent tehén – kiszáradt a szám… istentelenül elbűvölően, szexin nézett ki… fekete szmoking, fekete nyakkendő… és az arca, ahogy nézett rám, lenyűgöző volt.
Odaért hozzám és megcsókolta a hajamat.
„Isabella… lélegzetelállítóan nézel ki.”
Elpirultam attól, hogy Taylor és a többi férfi előtt bókolt.
„Egy pohár pezsgőt, mielőtt indulunk?”
„Kérek” – mormoltam, talán túl gyorsan.
Edward Taylor felé bólintott, aki kivonult a három által alkotott csapattal az előtérbe. A nappaliban Edward elővarázsolt egy üveg pezsgőt a hűtőből.
„Biztonsági csapat?” – kérdeztem.
„Szoros védelem. Taylor felügyelete alatt állnak. Őt erre is felkészítették.”
Edward felém nyújtotta a pezsgős poharat.
„Nagyon sokoldalú.”
„Igen, az” – mosolygott le rám Edward - „Csodásan nézel ki, Isabella.”
„Egészségedre” – emelte fel poharát és összecsendítette az enyémmel. A pezsgő halvány rózsaszínű volt… ízletesen hűvös volt és könnyű.
„Hogy érzed magad?” – kérdezte csendesen.
„Remekül, köszönöm” – mosolyogtam édesdeden, semmit nem elárulva. Tudván tudtam, hogy az ezüst golyókra gondol.
Vigyorgott.
„Mutatni akarok valamit” – nyújtotta a kezét és visszavezetett egy, a lépcső mögött rejtőzködő ajtóhoz. Kinyitotta és egy nagy szobába léptünk – közel akkora volt mint a játékszoba, ami valószínűleg pontosan felettünk volt. Ez a szoba tele volt könyvekkel… egy könyvtár, minden fal teljesen beépítve polcokkal, padlótól plafonig… wow. A szoba közepén egy teljes méretű biliárd asztal, megvilágítva egy magas, piramis alakú Tiffany lámpával..
„Könyvtárad is van” – nyikkantam áhítattal… és elöntött az izgalom.
„Igen… vagy ahogy Emmett hívja, a golyós szoba. A lakás kimondottan terjedelmes. Amikor ma megemlítetted a felfedezést rájöttem, hogy még nem vezettelek körbe. Most sincs időnk, de úgy gondoltam, ezt a szobát megmutatom… és lehet kihívlak egy biliárd játszmára a közeljövőben.”
Vigyorogtam rá.
„Gyerünk” – és titokban jókedvűen megöleltem magam… Jake és én éveken keresztül játszottunk pool-t. Ász vagyok kezemben a dárdával… Jake jó tanárom volt.
„Mi van?” – kérdezte Edward élvezettel. Oh! Tényleg nem kellene minden érzelemnek megjelennie az arcomon rögtön abban a pillanatban, amikor éppen érzem, szidtam meg magam.
„Semmi” – mondtam gyorsan.
Edward összehúzta a szemöldökét.
„Nos, lehet, Dr Banner fel tudja fedni a titkaidat. Ma este találkozni fogsz vele.”
„Az őrült drága sarlatánnal?” – szent tehén…
„Pontosan azzal. Meghal a vágytól hogy találkozhasson veled.”