„Miss Hale” – nyújtotta felém hosszú ujjú kezét, amikor végre felegyenesedtem. – „Edward Cullen vagyok. Jól érzi magát? Kérem, foglaljon helyet.”
Nagyon fiatal … és mutatós. Nagyon mutatós. Magas, jól szabott szürke öltönyben, fehér ingben és fekete nyakkendőben, szokatlan bronz színű hajjal és intenzíven néző világos zöld szemekkel, amelyekkel metszően nézett rám.
„Nos,….éppen.” A meglepetéstől azt hiszem kissé eltátottam a számat és egy pár pillanatba telt, mire megtaláltam a hangomat.. Ha ez a pasi 30 felett van, akkor megeszem a kalapomat. Kábultam kezet nyújtottam. Ahogy összeért a kezünk, mintha erős áramütés ért volna. Sürgősen visszahúztam a kezem, pislogtam ….és a szívverésem felgyorsult.
„Miss. Hale…..ööö… rosszul érzi magát, így engem küldött. Remélem, nem bánja Mr. Cullen.”
„És Ön ?” - a hangja meleg, valószínűleg jól szórakozott, bár ezt nehéz volt megmondani az arckifejezéséből. Enyhén érdeklődőnek nézett ki, de inkább csak udvarias volt.
„Isabella Swan. Angol szakos vagyok Rose-al,…ööö Rosalie-val….akarom mondani Miss Hale-val a Washington Államin.”
„Rendben” – mondta egyszerűen, és úgy gondolom mosoly suhant át az arcán, de nem voltam benne biztos.
„Leülne ?” – intett egy fehér bőr gombos L-alakú szófa felé.
A szobában egy hatalmas, modern sötét fa íróasztal volt a plafontól padlóig ablak előtt. Minden egyéb fehér volt, kivéve az ajtó melletti falat, ahol egy csomó négyzet alakú kis festmény volt, szám szerint 36 , szintén négyzet alakban elrendezve……tökéletes, fotó minőségűen festett képek evilági elfelejtett tárgyakról. Együtt látva lélegzetelállítóan hatottak.
„Helyi művész. Trouton.” – mondta, ahogy elkapta a festmények felé vetett pillantásomat.
„Gyönyörűek. A szokásosat szokatlanul ábrázolva” – mormoltam zavartan, részben miatta, részben a festmények miatt. Áthatóan pillantott rám.
„Igen, Miss Swan” – válaszolt lágyan.
Eltekintve a festményektől az egész szoba kellemes volt, csak túl hideg, tiszta,….klinikai. Érdekelt, hogy tényleg annak a görög istennek a személyiségét tükrözi-e, aki éppen szemben velem ült le egy fehér fotelben? Zavarba jöttem a saját gondolataimtól, így inkább elfoglaltam magam a Rose-tól kapott kérdések megkeresésével és beállítottam a diktafont. Amilyen kétbalkezes vagyok, csak kétszer ejtettem le az előttem álló, sötét fából készült kávézóasztalra. Mr Cullen semmit nem mondott, ahogy egyre inkább zavart és ideges lettem. Amikor végül összeszedtem a bátorságomat és ránéztem, ahogy engem néz, egyik keze az ölében pihent, a másikkal az arcát fogja, a hosszú ujjaival az ajkait eltakarva. Az volt a gyanúm, hogy a mosolyát próbálja elrejteni.
„Bocsánat” – hebegtem – „Nincs gyakorlatom ennek az izének a használatában.”
„Csak nyugodtan, Miss. Swan” – mondta.
„Nem bánja, ha felveszem a válaszait ?”
„Nos, miután ennyit bajolt a magnó beállításával……Most kérdez?”
Elpirultam. Szórakozik rajtam….Remélem….. Felpislogtam rá, reméltem megsajnál.
„Nem, nem bánom.”
„Mondta Rose, hm. Akarom mondani Miss Hale, hogy miről is fog szólni ez a beszélgetés?”
„Igen, az önök iskolai újságjában fog megjelenni, a WSU Szemtanúkban. A végzősök számában, ami arról fog szólni, hogy az idei diplomaosztó ünnepségen én adom át a diplomákat..”
Wow, ….ez új nekem….és egy kissé elvesztem a gondolataim között…egy olyan valaki, aki alig idősebb nálam,….. oké, kb. 6 évvel, és mega-sikeres…..és ez akarja átadni a diplomámat. Megpróbáltam visszaragadni a kezdeményezést..
„Jó..nos, van néhány kérdésem, Mr. Cullen.” – és félrekotortam egy megszökött hajtincset a fülem mögé.
„Gondoltam, hogy vannak….”-mondta pléhpofával. Már megint ugrat. Éreztem, hogy elpirulok megint, és ennek eredményeképp megpróbáltam magasabbnak és határozottnak kinézni. Megnyomtam a felvétel gombot, mint egy professzionális kérdező ….és felolvastam Rose első kérdését.
„Ön nagyon fiatal, és már egy igazi birodalmat sikerült kiépítenie. Minek köszönheti a sikerét?” – néztem fel rá.
Bánatosan mosolygott és igazán csalódottan nézett rám.
„Az üzlet az emberekről szól, Miss. Swan, és én nagyon jó vagyok abban, ahogyan megítélem az embereket – tudom, hogyan működnek, mi inspirálja őket, hogyan kell ösztönözni őket. Nagyon sok igazán jó képességű embert foglalkoztatok és jól megfizetem őket. Hiszem, hogy a sikerhez vezető út azt jelenti, hogy valamiben mesteri fokon kell teljesíteni, és nagyon keményen kell dolgozni, hogy így is legyen. Tényeken alapuló logikus döntéseket hoztam, szolid célokkal, kivételes csoporttal dolgoztam, akiknek szintén szolid célkitűzéseik voltak – tehát újból előjön a megfelelő ember alkalmazása.
„Lehet, csak szerencsés volt.” – ez nem volt Rose listáján, de olyan arrogáns volt!
„Nem írnám a szerencse vagy a lehetőség számlájára Miss. Swan. Minél keményebben dolgozom, annál több a szerencsém, úgy tűnik. Szerintem minden arról szól, hogy a megfelelő emberek kellenek a megfelelő helyre. Azt hiszem, Harvey Firestone mondta: Az emberi fejlődés és gyarapodás a vezetőképesség legnagyobb kihívása.”
„Úgy tűnik, ön az irányítás megszállottja.” – hagyták el a szavak a számat, mielőtt gondolkodtam volna.
„Ó, én mindenek felett gyakorlom az irányítást, Miss. Swan” – mondta, és a humor kicsiny szikrája sem jelent meg a mosolyában. Ránéztem, ő állta a tekintetemet szemrebbenés nélkül, végül az én szívverésem gyorsult fel és újra elpirultam. Miért gyakorol rám ilyen nyugtalanító hatást? A felettébb jó kinézete? Ahogy néz rám?
„Azonkívül mérhetetlen erőt biztosít a titkos ábrándjaid megvalósításában, ha úgy születtél, hogy ellenőrizzél minden dolgot…”
„Úgy érzi, hogy mérhetetlen ereje van ?” Kontroll Mániás.
„Több mint ötvenezer embert foglalkoztatok, Miss. Swan. Ez, hogy úgy mondjam, ….ad nekem némi felelősséget. Erőt, ha úgy tetszik. Ha elhatározom, hogy többé nem érdekel a telekommunikációs üzlet és eladom - nos, akkor huszonötezer ember fog küszködni a jelzálog visszafizetésével körülbelül egy vagy két hónap elteltével….”
Azt hiszem , eltátottam a számat. Megingatott a szerénytelensége.
„Nincs egy bizottság, akinek köteles beszámolni?” Kérdeztem elborzadva.
„A cég az enyém – így nincs kinek beszámolási kötelezettségem lenne.” – emelte fel a szemöldökét…..természetesen ezt tudnom kellett volna, ha előre készülök…de édes istenem…..nagyon beképzelt…taktikát változtattam.
„És érdekli valami a munkán kívül?
„Rengeteg minden érdekel, Miss. Swan.” – villant fel a mosolya. „Nagyon sok minden.” Valamiért nagyon tanácstalannak éreztem magam, a tekintete égetett….A szemeiben csintalan gondolatok tükröződtek….
„Amikor nagyon keményen dolgozik, mi az, ami kikapcsolja?”
„Kikapcsol? – elbűvölő félmosolyt villantott rám. Elfelejtettem levegőt venni. Tényleg nagyon jól néz ki. Sőt, senki nem nézhet ki ilyen jól.
„Nos, ami kikapcsol, ahogy ön mondja – vitorlázok, repülök, különböző fizikai tevékenységet végzek” – állt fel a székéből. „Nagyon gazdag vagyok Miss. Swan, és nagyon költséges és figyelmet igénylő hobbijaim vannak.”
Gyorsan ránéztem Rose kérdés-listájára, remélve, hogy témát válthatok.
„Sokat fektet be a termelő iparba….miért pont ebbe?” – kérdeztem. Miért teszi kényelmetlenné számomra ezt az egészet ?
„Szeretek építeni, szeretem tudni, hogyan működnek a dolgok, mi működteti a dolgokat….hogyan kell építeni, bontani …szeretem a hajókat….mit is mondhatnék ?”
„Ez úgy hangzik, mintha a szíve győzne a logika és a tények felett.”
Elhúzta a száját és kutatóan nézett rám.
„Lehet….bár sokan vannak, akik azt mondják, nincs szívem.”
„Miért mondanák ezt?”
„Mert nagyon is jól ismernek” – mosolyodott el szárazon.
„Szóval a barátai szerint könnyű önt kiismerni?” – és már meg is bántam a kérdést, ahogy kimondtam. Nem is volt Rose listáján.
„Nagyon magamnak való ember vagyok, Miss. Swan, és messzire megyek, hogy megvédjem a magánéletemet. Nem gyakran adok interjút…” – zárkózott magába….
„Miért egyezett bele ebbe a beszélgetésbe?”
„Mert az egyetem egyik támogatója vagyok….és minden célom és szándékom ellenére nem tudtam lerázni Miss. Hale-t, állandóan zaklatta a Pr-osokat, és én becsülöm az ilyen kitartást.”
Én már csak tudom, milyen kitartó tud lenni Rose…. Pontosan ezért ülök itt kényelmetlenül fészkelődve, amikor ismételnem kellene…
„ A farm-technológia is érdekli….miért fektet abba a területbe is?”
„ A pénzt nem tudjuk megenni Miss. Swan, és túl sok ember van ezen a planétán, aki nem ehet eleget.”
„Ez nagyon emberbarátian hangzik. Ez valamilyen szenvedély az ön részéről? Etetni a világ szegényeit?”
Vállat vont.
„Ez tisztán kemény üzlet” – mormolta, bár szerintem képmutató volt. Nem volt értelmes dolog…etetni a világ szegényeit….Nem láttam az üzleti hasznát...csak valami idealizált virtuskodás. Megnéztem a következő kérdést, kicsit tanácstalan voltam a viselkedése miatt.
„Van valamilyen életfilozófiája? És ha igen, mi az?”
„Nincs semmilyen filozófiám. Inkább valamilyen vezérelvet követek, mondjuk Carnegi-ét: Az az ember, akinek meg van a lehetősége az elméje teljes uralására, minden mást is birtokolhat, amire jogosultságot szerzett. Én nagyon különc ember vagyok. Szeretem a felügyeletet…önmagamon és mindenki máson körülöttem.
„Szóval, birtokolni akar dolgokat…” – tényleg kontroll mániás.
„Szeretném megérdemelni hogy birtokolhassam a dolgokat, de …végül is….igen.”
„Úgy hangzik, mint egy igazi fogyasztó.”
„Az vagyok.” – mosolygott, de a szeme szigorú maradt.
Megint, különös volt ez egy olyan embertől, aki a világot akarja etetni, igazából úgy éreztem, hogy valami másról beszélünk, …de fogalmam sem volt, hogy mi lehet az. Nagyot nyeltem…olyan volt, mintha a hőmérséklet emelkedne a szobában…de lehet, csak én éreztem így.. Majdnem a végére értem a kérdéseknek. Rose-nak van már elég anyaga, biztos vagyok benne. Ránéztem a következő kérdésre.
„Önt örökbe fogadták….milyen mélyen határozza ez meg, hogy ilyen ember lett?”
Ooh…ez nagyon személyes. Ránéztem, remélve nem érzi támadónak a kérdésemet. Kissé összevont szemöldökkel nézett rám.
„Nincs fogalmam róla.”
Felkeltette a kíváncsiságomat.
„Hány éves volt, amikor örökbe fogadták?”
„Ehhez az adathoz bárhol hozzáférhet Miss. Swan” – mondta komoran. Elpirultam…igen, persze…ha tudtam volna, hogy interjút készítek vele, akkor utána néztem volna. Továbbmentem.
„Fel kell áldoznia a családi életét a munkája miatt.”
„Ez nem kérdés” – vágott vissza.
„Bocsánat.” – feszengtem , és úgy éreztem magam, mint egy megtévedt gyerek. „Fel kell áldoznia a családi életét a munkája miatt?” – próbálkoztam újra.
„Van családom. Van egy bátyám, egy nővérem és két szerető szülőm….Nem kívánom bővíteni a családomat.”
„A saját nemét kedveli, Mr. Cullen?”
Hallottam, hogy szisszenve vett levegőt….magamban megroskadtam…francba...miért is nem ellenőriztem előbb, hogy mit olvasok fel? Hogy mondjam meg neki, hogy csak felolvasom a kérdéseket?
A francba Rose-al, és a kíváncsiságával.
„Nem, Isabella, nem vagyok „ – emelte fel a szemöldökét, hidegen csillant meg a szeme, nem örült a kérdésnek.
„Elnézést kérek….ööö….ide volt írva” – ez volt az első alkalom, hogy a keresztnevemen szólított, a szívverésem felgyorsult és éreztem, hogy az arcom újra fellángol. Idegesen a fülem mögé tűrtem a hajamat, mintha ez valamit is segített volna.
„Ezek nem az ön kérdései?”
„Ööö…nem.. Rose…Miss Hale, ő írta össze a kérdéseit.”
„Együtt dolgoznak az iskolai újságnál?”
A francba.. Semmi közöm az újsághoz. Ez az ő órán kívüli szórakozása, nem az enyém. Úgy éreztem, az arcom még inkább lángol.
„Nem….ő a szobatársam.”
Csendes megfontolás közben megdörzsölte az arcát és zöld szemei kutatóan tekintettek rám.
„Önként vállalkozott erre az interjúra?” – kérdezte csendesen.
Álljunk csak meg…ki interjúvol meg kit? A szemei égően néztek rám és ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy az igazat válaszoljam.
„Kényszer volt…Rose nincs jól” – válaszoltam halkan, magyarázatképpen.
„Ez sok mindent megmagyaráz.” – mondta lágyan.
Kopogtattak, és a Kettes Számú Szőke belépett.
„Mr. Cullen, bocsásson meg a zavarásért, de két perc múlva várják.”
„Még nem fejeztük be, Angela. Kérem, mondja le a találkozót.”
Angela habozva nézett rá…pillanatnyilag elvesztve a fonalat. Mr. Cullen felhúzott szemöldökkel nézett rá. Angela elpirult.
„Igenis, Mr. Cullen,” motyogta és kiment. Mr. Cullen helytelenítően nézett utána, majd felém fordította figyelmét.
„Hol tartottunk, Miss. Swan?” . Ohó, visszatértünk a Miss. Swan-hoz megint.
„Ööö…kérem, ne halasszon el miattam semmit…”
„Többet akarok tudni magáról, Miss. Swan, gondolom ez kielégítő…” zöld szemei kíváncsian csillogtak. Ó, a francba…hova vezet ez…? A könyökeit a szék karfájára tette és az ujjait a szája előtt összefonta. Uhh, a szája nagyon őrjítő…
„Nincs sok tudnivaló.” – mondtam, megint elpirulva.
„Mik a tervei a diplomázás után?”
Vállat vontam, megzavarodva. Idejönni Seattle-ba Rose-al, lakást találni, munkát találni…Nem igazán gondolkodtam a végzésnél tovább.
„Még nem készítettem terveket, Mr. Cullen, csak túl akarok lenni a záróvizsgáimon.” – amikre most is tanulnom kellene, ahelyett hogy itt üljek az ön fényűző, felvágós, steril irodájában, kényelmetlenül érezve magam a metsző pillantása alatt.
„Van egy nagyon jó gyakornoki programunk…” – mondta csendesen.
Meglepetten felhúztam a szemöldökömet. Állást ajánl?
„Oh, észben fogom tartani” – mormoltam, teljesen elképedve.” Bár nem hiszem, hogy illenék ide…” Francba – már megint hangosan elmélkedtem.
„Miért mondja ezt?” – biccentette oldalra a fejét kíváncsian, ajkán a félmosolyával.
„Nos, elég nyilvánvaló, nem?” - ügyetlen vagyok…és nem vagyok szőke.
„Nekem nem…” – morogta és igézően nézett rám, minden kedélyesség elszállt és mélyen a hasamban az izmain görcsösen összehúzódtak. Elfordítottam a szemeimet a tekintete elől, inkább az összefont ujjaimat néztem. Mi folyik itt? Mennem kell…most. Előrehajoltam, hogy összeszedjem a magnót.
„Szeretné, ha körbevezetném?” – kérdezte.
„Biztos vagyok benne, hogy ön nagyon elfoglalt Mr. Cullen, és előttem még hosszú út áll.”
„Visszamegy Portlandbe?” – meglepődött, hirtelen izgatott lett. Kinézett az ablakon, éppen esni kezdett.
„Nos, jobb, ha óvatosan hajt” - a hangja kemény, parancsoló. Miért foglalkozik velem?
„Mindenre választ kapott?- tette hozzá.
„Igen uram.” – válaszoltam és beraktam a magnót a táskámba. Szemeit összehúzta….töprengve nézett.
„Köszönöm az interjút, Mr. Cullen.”
„A köszönet önt illeti.”
Ahogy felálltam, ő is felállt és a kezét nyújtotta felém.
„Amíg újra találkozunk, Miss. Swan.” Ez úgy hangzott, mint egy kihívás, vagy inkább mint egy fenyegetés. Kezet fogtunk, újra éreztem azt a bizonyos áramütést közöttünk. Arra jutottam, ez csak az idegességemtől van.
„Mr. Cullen” – bólintottam felé. Méltóságteljesen ment az ajtóhoz és szélesre nyitotta.
„Csak biztosítom, hogy gond nélkül átjusson az ajtón, Miss. Swan.”
Nyilvánvalóan utalva a bejöttöm módjára.
Elpirultam.
„Nos, nagyon figyelmes” - csattantam rá és ő elmosolyodott. Örülök, hogy szórakoztatónak talál, dohogtam magamban ..Kisétáltam a folyosóra, követett. Angela és Jessica meglepődve nézett fel.
„Van kabátja?” –kérdezte.
„Igen.”
Jessica felugrott és már hozta is a kabátomat, amit Mr. Cullen elvett tőle, mielőtt átnyújthatta volna nekem. Felemelte és én szégyenlősen belebújtam, ő pedig határozottan a vállamra tette a kezét, ahogy felsegítette rám. Elakadt a lélegzetem az érintésétől. Ha észrevette is, nem adta jelét. Megnyomta a lift hívógombját és ott álltunk részemről zavartan, az ő részéről hűvösen, önelégülten. Az ajtó kinyílt és én berohantam, kétségbeesetten kívánva a menekülést…Tényleg hamar ki kell jutnom innen. Megfordultam, hogy ránézzek, ott állt a liftajtó melletti falnak támasztva egyik kezét. ..és nagyon, nagyon jól nézett ki….zavarba ejtően jól. Égő zöld szemei rám szegeződtek…
„Isabella…” – mondta búcsúzóul.
„Edward…” – válaszoltam és szerencsére becsukódott az ajtó.
