Ötvennyolcadik fejezet

Ahogy a józan eszem visszatért és kinyitottam a szemem, belebámultam annak a férfinek az arcába, akit szeretek. Edward arckifejezése lágy volt… gyengéd… Súlyát  a könyökén tartva orrát az orromhoz dörgölte, kezeivel kezemet a fejem mellett tartotta… szomorúan gyanítottam, azért, hogy ne érinthessem meg. Gyengéd csókot nyomott az ajkamra, ahogy kihúzta magát belőlem…

„Ez hiányzott nekem…” – lehelte.

„Nekem is” – suttogtam.

Kezét az államon tartva erősen megcsókolt…  szenvedélyes, esdeklő csókkal… kérve vele… mit is? Elakadt  a lélegzetem.

„Ne hagyj el újra” -  kérlelt, mélyen a szemembe nézett, arca komoly volt.

„Oké” – suttogtam, gyengéden mosolyogtam rá.

Válaszmosolya elbűvölő volt: megkönnyebbülés, lelkesedés, kisfiús elégedettség keveredett varázslatos tekintetében, amitől a leghidegebb szív is megolvadt volna.

„Köszönöm az iPod-ot” – haraptam a szám szélébe, felmérve reakcióját.

Elbűvölő mosolya megmaradt… hála az égnek.

„Igazán szívesen, Isabella.”

„Melyik a kedvenc számod rajta?”

Elgondolkodott a pillanatra…

„Nos, meg lehetne mondani” – vigyorgott.

„Gyere, főzz valami ételt, szolga. Éhes vagyok.” – tette hozz, hirtelen felült és magával húzott.

„Szolga?” – kuncogtam.

„Szolga. Ételt, most, kérek.”

„Nos, mivel ennyire kedvesen kérte, uram, máris nekilátok.”

Ahogy kikászálódtam az ágyból, elmozdítottam a párnámat és előbukkant alóla a leeresztett helikopter lufi. Edward érte nyúlt és zavartan felnézett rám.

 „Az az én lufim” – mondtam birtoklóan, a köntösömért nyúltam és magamra tekertem. Oh, jézusom… miért kellett megtalálnia…?

„Az ágyadban?” – mormolta.

„Igen” – vörösödtem el – „ő volt a társaságom.”

„Szerencsés Echo Charlie” – mondta szemöldökét felhúzva, mintha meglepődött volna, hogy még mindig megvan a lufim. Igen, ilyen szentimentális vagyok, Cullen… mert szeretlek téged.

„Az én lufim” – mondtam újra, sarkon fordultam és kimentem a konyhába, otthagyva őt, fültől-fülig érő vigyorral az arcán.

Rose perzsa szőnyegén ültünk, én és Edward,, grillcsirkét ettünk tésztával, fehér kínai tálkából pálcikával, és hűtött fehér Pinot Grigio-t ittunk hozzá. Edward a a kanapénak támaszkodott, hosszú lábait előre nyújtotta… farmer volt rajta és az inge… mindössze ennyi. A Buena Vista Social Club zümmögött a háttérben, az iPodról.

„Ez jó” – mondta elismerően, ahogy beleturkált az ennivalójába.

Törökülésben ültem mellette, túl éhes voltam, így mohón ettem, miközben csodáltam meztelen lábát.

„Általában én főzök. Rose nem valami nagy szakács.”

„Anyádtól tanultál főzni?”

„Nem” – sértődtem meg. Oh, mennyire keveset tud rólam. Anyám tehertétel a konyhában. Hogy Phil hogy bírja az anyám… ööö… alkotásait, nem értem. Apám meg házhoz szállított ételeken él.

„Mindkét szülém reménytelen eset a konyhában… régóta én főzök” – mormoltam szárazon.

Edward lenézett rám.

„Úgy hangzik, mintha te gondoskodtál volna róluk” – mondta halkan.

„Azt hiszem” – vontam vállat.

„Hozzá vagy szokva, hogy gondoskodj a körülötted levőkről.”

A hangjában felbukkanó él felkeltette az érdeklődésemet., felpillantottam rá.

„Mi a baj?” – kérdeztem, megijedve óvatos arckifejezésétől.

„Én rólad akarok gondoskodni” – zöld szemei ragyogtak… valamiféle megnevezhetetlen érzéstől.

Szent szar… szívverésem felgyorsult.

„Észre vettem” – leheltem – „csak nagyon furcsa úton-módon juttatod kifejezésre.”

Összeráncolta szemöldökét.

„Ez az egyetlen mód, amit ismerek” – mondta csendesen.

„Még mindig dühös vagyok, hogy megvetted a SÍP-et.”

Elmosolyodott.

„Az, hogy dühös vagy, nem állíthat meg engem” – rázta meg a fejét.

„Mit mondjak a kollégáimnak… ööö… James-nek?”

Összehúzta a szemét.

„Az a lóbaszó jobb, ha vigyáz magára.”

„Edward! Ő a főnököm!” – figyelmeztettem.

Szorosan összezárt a száját. Úgy nézett ki, mint egy makacs iskolásfiú.

„Ne mondd meg nekik.”

„Mit ne mondjak meg nekik?”

„Hogy az enyém a cég. A szerződést tegnap írtuk alá.  A hírt zároltuk négy hétre, amíg a SIP vezetése megvalósít néhány változtatást.”

„Oh… ki leszek rúgva?” – kérdeztem riadtan

„Őszintén kétlem” – mondta Edward komolyan, megpróbálva elfojtani egy mosolyt.

Savanyúan néztem rá.

„Ha kilépek és másik munkahelyet találok, azt a céget is meg fogod venni?”

„Nem gondolkodsz azon, hogy kilépsz… vagy igen?” – arcán közepes pánik tükröződött.

„Lehetséges. Nem hagytál túl nagy választási lehetőséget.”

„Igen, azt a céget is megveszem” – hangja hajthatatlan volt.

Ráfintorogtam. Nyeretlen pozícióban voltam.

„Nem gondolod, hogy túlzásba viszed az oltalmazásomat?”

„De. Teljesen tisztában vagyok azzal, hogy milyen látszata van.”

„Lapozzunk Dr Banner-hez…” – mormoltam.

Letette üres poharát és egykedvűen nézett rám. Sóhajtottam. Nem akartam veszekedni. Felálltam és a poharáért nyúltam.

„Kérsz édességet?”

„Oh, most mondod?” – mondta kéjes vigyorral.

„Nem én…”

Miért nem én… ? Benső istennőm felébredt szundításából és felegyenesedett fülét hegyezve.

„Jégkrém van. Vanília” – vihogtam.

„Tényleg…?” – Edward vigyora szélesebb lett – „ úgy gondolom, ezzel tudnánk kezdeni valamit…”

Mi? Bambán bámultam rá, ahogy kecsesen lábra állt.

„Maradhatok?” – kérdezte.

Whoa… irányt váltottunk.

„Mire gondolsz?”

„Éjszakára.”

„ Egy kicsit reméltem, hogy maradni fogsz” – pirultam el.

„Jó. Hol az a jégkrém?”

„ A sütőben.” – mosolyogtam csábosan rá.

Oldalra billentette a fejét… és sóhajtott… majd megcsóválta  a fejét.

„A gúnyolódás a szellemesség legrosszabb formája, Miss Swan” – szemei csillogtak…

Oh a szarba… mi a terve?

„Még mindig ráfektethetlek a térdemre.”

Betettem a poharakat a mosogatóba.

„Nálad vannak azok az ezüst golyók?”

Végiglapogatott a mellén, a hasán és a farmerja zseben.

„Elég érdekes… nem hordok magammal tartalék készletet. Nem tart sokáig értük telefonálni az irodába.”

„Nagyon örülök, hogy ezt hallom, Mr Cullen… azt hittem ön mondta, hogy a gúnyolódás a szellemesség legrosszabb formája.”

„Nos, Isabella, az új jelszavam az, hogy ha nem tudod legyőzni őket… csatlakozz hozzájuk.”

Rátátottam a számat – nem tudtam elhinni, hogy ezt mondta… ráadásul émelyítően elégedettnek tűnt magával ahogy rám vigyorgott. Megfordult, kinyitotta a fagyasztót és elővett egy doboz ’Ben & Jerry legjobb vaníliája’ jégkrémet.

„Ez nagyon jó lesz.”  -nézett fel rám, szemei elsötétültek.

„Ben & Jerry & Bella” – mondta lassan… minden szót külön, tisztán hangsúlyozva.

Oh, bassza meg… Azt hiszem, állam a padlóra esett. Kihúzta a konyhaszekrény fiókját és kivett egy kanalat. Felpislogott rám, szemei elhomályosultak, láttam, hogy nyelve végigsiklik felső fogsorán… oh az a nyelv. Kifulladtnak éreztem magam… Vágy, sötét, sima és buja forróság suhant át  ereimen… Játszani fogunk… ennivalóval.

„Remélem, meleg vagy” – suttogta.

„Le foglak hűteni ezzel. Gyere.” – nyújtotta a kezét. Kezébe tettem a kezemet…

A hálószobámban a jégkrémet az éjjeli szekrényre tette, lehúzta a takarót az ágyról, leszedett minden párnát és takaros halomba rakta a padlón őket.

„Van váltás lepedőd, ugye?”

Bólintottam… elbűvölten néztem őt. Felemelte Echo Charlie-t…

„Ne rendetlenkedj a lufimmal” – figyelmeztettem.

Szája félmosolyra húzódott.

„Álmodni se mernék róla, baby… de igazán rendetlenkedni akarok veled és ezekkel a lepedőkkel.”

Testem gyakorlatilag remegett.

„Meg akarlak kötözni.”

Oh…

„Oké…” – suttogtam

„Csak a kezeidet. Az ágyhoz. Szeretném, ha nyugton maradnál…”

„Oké…” – suttogtam újból, képtelenül bármi másra.

Felém közelített, szemét le nem véve rólam.

„Ezt fogjuk használni.”

Megfogta köntösöm kötőjét és érzéki, izgató lassúsággal kikötötte a csomót és kihúzta a helyéről. Köntösöm szétnyílt, láthatóvá téve testemet. Bénultan álltam lángoló tekintete előtt. Egy pillanat múlva lehúzta a köpenyt a vállamról… az lehullott a lábamhoz. Most meztelenül álltam előtte. Kézfeje hátával megsimogatta arcomat… éreztem, hogy érintése megremegtette

ágyékom mélyét. Lehajolt és röviden megcsókolta az ajkamat.

„Feküdj az ágyra, arccal felfelé” – mormolta gyengéden, szemei sötétebbek lettek… beleolvadtak az enyémbe. Tettem, amit mondott. Szobámban sötét volt, kivéve a halvány fényt, amit az éjjeli lámpa sugárzott. Általában nem szeretem az energiatakarékos izzókat… olyan homályosak… de így, meztelenül itt leni Edwarddal, hálás voltam a tompa fényért…

Az ágy előtt állt, lefelé nézett rám.

„Egész nap itt állnék és néznélek, Isabella” – mormolta és ezzel feltelepedett az ágyra, rám ült lovagló ülésben.

„Kezedet a fejed fölé” – parancsolt halkan.

Felemeltem a kezem. A kötő egyik végét a bal csuklóm köré kötötte, befűzte az ágy végén levő fém rudak közé. Erősen meghúzta, bal kezem fölém görbült. Majd a jobb csuklómat fogta, a kötő másik végével szorosan megkötötte azt is. Ilyen módon rögzítve voltam, ahogy néztem rá… láthatóan megnyugodott. Szereti, ha ki vagyok kötözve… nem tudom így megérinteni. Most ötlött fel bennem, hogy egyik szolgálója sem érhetett hozzá – sőt, mi több, alkalmuk sem volt soha rá – mindig uralkodott magán, és távolságot tartott…

Lemászott rólam, fürgén lehajolt és futólag szájon puszilt. Majd felállt, felemelte az ingét és a fején keresztül lehúzta. Kigombolta a farmerját és ledobta a padlóra… tündöklően meztelen volt… oh, istenem… benső istennőm tripla szaltót csinált a felemás korlátról… a szám hirtelen kiszáradt. Tényleg túl gyönyörű… testalkata klasszikus vonalakkal megrajzolt… széles, izmos vállak, keskeny csípő… a fejen álló háromszög. Láthatóan edzi a testét… Egész nap képes lennék bámulni őt. Az ágy végéhez ment, megfogta  a bokámat, hirtelen és élesen lefelé húzott, karjaim kinyúltak, képtelen voltam mozdítani őket.

„Így jobb” – mormolta.

Felkapta a jégkrémes dobozt és visszamászott az ágyra, újból lovagló ülésben telepedve rám.

Nagyon lassan lehúzta a doboz tetejét és belemélyesztette a kanalat.

„Hmmm.. még mindig kemény” – mondta, kibányászott egy tele kanál vanília fagyit és a szájába dugta.

„Isteni” – mormolta, megnyalva ajkát.

„Csodálatos, hogy a jó öreg egyszerű vanília milyen jó ízű tud lenni” – nézett rám és vigyorgott.

„Kérsz?” – ingerkedett.

Olyan… kibaszottul dögösen nézett ki, fiatal volt, gondtalan.. csak ült rajtam és ette a jégkrémet… szemei ragyogtak, arca ragyogott… oh, istenem… mi a bánatot tervez velem?

És mintha nem tudnék beszélni… bólintottam szemérmesen.

Újabb teli kanál jégkrémet bányászott  felém kínálta  a kanalat, kinyitottam a számat, és ő gyorsan a saját szájába dugta a kanalat…

„Ez túl jó ahhoz, hogy osztozzak rajta” – mondta gonoszul mosolyogva.

„Hé..!” – tiltakoztam.

„Mi van, Miss Swan, szeretnél a vaníliádból?”

„Igen” – mondtam sokkal nyomatékosabban, mint ahogy szándékoztam, és megpróbáltam hiábavalóan lefordítani magamról…

Nevetett…

„Csak nem kezdünk idegesek lenni? Nem tenném ezt, ha a helyedben lennék, Miss Swan.”

„Fagyit” – kérleltem.

„Mivel ma olyan sokszor kérleltél…” – könyörült meg rajtam, és egy másik kanál jégkrémet ajánlott. Most hagyta, hogy megegyem… majdnem vihogtam… Edward igazán jól érezte magát. Még egy kanállal merített és etetett, majd megint és megint… oké, már elég…

„Hmmm, nos ez egy módja hogy biztos legyek abban, hogy eszel – erőszakkal megetetlek. Hozzá tudnék ehhez szokni.”

Újra vett egy teli kanállal és felém nyújtotta… ez alkalommal csukva tartottam a szám és megráztam a fejem… és ő hagyta, hogy lassan elolvadjon a kanál fagyi, és az lecsöpögjön rám, a nyakamra, a mellkasomra… majd lehajolt és nagyon lassan… lenyalta a cseppeket… és testem fellángolt a vágytól.

„Hmmm… az íze sokkal jobb, így rólad lenyalva Miss Swan” – mormolta… Meghúztam a köteleimet, az ágy baljóslatúan megreccsent, de nem bántam – égtem a vágytól, teljesen felemésztett… Vett egy újabb kanállal a jégkrémből és hagyta, hogy a melleimre pottyanjon…majd a kanál hátuljával szétkente az egész mellemen és a mellbimbóimon… ooh… ez hideg… éreztem, hogy mellbimbóim megkeményednek a hideg vanília alatt.

„Hideg?” – kérdezte Edward lágyan, és lehajolt, hogy lenyalja és leszívja az összes jégkrémet rólam megint. Forró szája a hideg fagyival szemben… oh… istenem… ez gyötrelem. És ahogy a fagyi elkezdett olvadni, éreztem, hogy kis patakokban folyik le rólam az ágyra. Ajkai folytatták lassú gyötrésemet, erősen szívott… lágyan szimatolt… oh, kérlek… lihegtem.

„Kérsz még?” – és mielőtt beleegyezhettem volna, vagy visszautasíthattam volna ajánlatát nyelve a számban volt… hideg volt és ügyes, Edward és vanília íze volt. Finom.. és éppen csak kezdtem hozzászokni az érzéshez, amikor újból felült és egy kanál fagyit kent a testem középvonalán szét… végig a hasamon… bele a köldökömbe, ahol is egy nagyobb halom fagyit helyezett el… oh, igen hideg volt.

„Nos, mert az előbb azt csináltad…” – Edward szeme ragyogott rám…

„Most nyugton kell maradnod… vagy jégkrém lesz az egész ágyon mindenhol.”

Mindkét mellemet megcsókolta… mindkét mellbimbómat megszívta… erősen… majd követte a fagyi-ösvényt lefelé a testemen… szívta és nyalta, ahogy haladt. És én megpróbáltam… megpróbáltam nyugton maradni… de a hideg fagyi és lángra gyújtó érintésének mámorító kombinációja… csípőm akaratlanul is mozogni kezdett, körözött a saját ritmusában… felvéve Edward  nyugodt ’vanilla’ ritmusát. Lejjebb helyezte magát a testemen és a hasamról kezdte a fagyit enni… nyelve körbejárt a köldököm körül.

Hangosan nyögtem… hideg volt, forró volt, gyötrelem volt, és nem hagyta abba. Még több fagyit kent a testemen lefelé, a fanszőrzetembe…  a csiklómra… szent tehén, ez hideg! Hangosan felkiáltottam.

„Csend legyen most” – mondta Edward halkan és varázslatos nyelve nekiállt felnyalni a fagyit… és most csendben lelkesedtem…

„Oh… kérlek… Edward…”

„Tudom, baby, tudom” – lehelte.

De nem állt meg… és éreztem, hogy testem felemelkedik. Egy ujját belém dugta… aztán egy másikat… és halálos lassúsággal kezdte ki és be mozgatni bennem őket.

„Pont itt” – mormolta és ritmikusan nyomkodta  hüvelyem első falát… ami közben folytatta a tökéletes, kérlelhetetlen nyalást és szívást. Szentségest kibaszott tehén… Váratlanul felrobbantam egy észvesztő orgazmusban ami elnyomott minden érzékelést. Eltávolodtam, mintha mindez a saját testemen kívül történt volna, vonaglottam és nyögtem… Oh istenem…ez nagyon gyors volt… És tétován vettem tudomásul, hogy befejezte tevékenységét és most fölém emelkedett… felhúzott egy kondomot és már bennem is volt… keményen és gyorsan.

„Oh, igen” – nyögött, ahogy belém siklott. Ragadósnak éreztem… a maradék olvadt fagyi közöttünk kenődött szét… különös, őrjítő érzés volt… de néhány másodpercnél több nyugodt pillanatom nem volt, mert Edward hirtelen kihúzta magát belőlem és hasra fordított…

„Most így” – mormolta és hirtelen megint bennem volt De nem kezdte el a megszokott büntető ritmust diktálni… fölém hajolt, kikötötte a kezeimet, majd felhúzott, hogy gyakorlatilag rajta ültem. Kezét a mellemhez emelte és mindkettőt befedte tenyerével és  mellbimbóimat gyengéden meghúzta. Felnyögtem, fejemet hátra hajtottam a vállára… Orrát a nyakamba fúrta, beleharapott, ahogy a csípőjét megfeszítette finoman, lassan… teljesen belém nyomta magát…újra … és újra.

„Tudod, hogy milyen sokat jelentesz nekem?” – lihegte a fülembe.

„Nem…” – kaptam levegő után.

Éreztem, ahogy a nyakamba mosolyog.

„Pedig igen. Nem foglak elengedni…”

Nyögtem… ahogy gyorsított a ritmusán.

„Az enyém vagy Isabella.”

„Igen, a tiéd vagyok” – lihegtem.

„Gondoskodom arról, ami az enyém” – sziszegte… és beleharapott a fülembe. Felkiáltottam.

„Ez az, baby… hallani akarlak” – egyik kezét a mellkasom elé fonta és megragadta a vállamat, amíg a másik kezével a csípőmet tartotta, és belém nyomta magát erősebben. Újból felkiáltottam… és Edward felvette a büntető ritmusát. Hallottam lélegzetét… ahogy egyre durvább és szakadozottabb lett… pont, mint az enyém. Éreztem az ismerős élénkülést mélyen a hasamban… jézusom, újra!

Csak egy érzés voltam… ezt tette velem mindig… elveszi a testemet… varázslata erőteljes… részegítő. Egy pillangó vagyok, akit megfogott a hálójával, aki képtelen megszökni és nem is akar… az övé vagyok… teljesen… az övé.

„Gyerünk, baby” – lehelte…és végszóként, mintha a varázsló tanonca lennék… elengedtem magam… és egyszerre élveztünk el.

Karjaiba kuporodva feküdtem, a ragadós lepedőn. Mellkasát a hátamhoz nyomta, orrát a hajamba fúrta.

„Amit irántad érzek, az megijeszt engem..” – suttogtam.

Megmerevedett.

„Engem is, baby…” – mondta csendesen.

„Mi lesz, ha elhagysz…? - a gondolat rettentő volt.

„Nem megyek sehova. Nem hiszem, hogy valamikor is betelnék veled, Isabella.”

Megfordultam és rábámultam. Arca komoly volt, őszinte. Lehajoltam és gyengéden megcsókoltam. Edward elmosolyodott, felnyúlt és a fülem mögé igazította a hajamat.

„Soha nem éreztem még úgy, mint amikor elmentél, Isabella. Megmozgatnék eget és földet, hogy ne kelljen újból azt éreznem.”

Lehajoltam és újból megcsókoltam… vidámabbá akartam tenni a hangulatunkat valahogy… de Edward megtette helyettem.

„Eljössz velem apám Nyári Partijára holnap? Évenkénti jótékonysági izé. Megígértem, hogy megyek.”

Rámosolyogtam.

„Persze, hogy jövök.” - oh a szarba.. nincs semmilyen ruhám, amit felvehetnék.

„Mi van?”

„Nincs semmi ruhám.”

Edward egy pillanatig úgy nézett ki, mint aki kényelmetlenül érzi magát.

„Hümm…Ne legyél dühös, de… Még mindig megvannak azok a ruhák nálam. Biztos vagyok benne, hogy van közöttük néhány ruha.”

Elbiggyesztettem a számat.

„Nem akarok veszekedni veled most… Zuhanyozni akarok.”

A lány, aki a SIP előtt áll kinn, olyan, mint én. Álljunk csak meg – ő én vagyok. Sápadt vagyok és ápolatlan, minden ruha nagy rám és őrá bámulok, és az én ruháim vannak rajta… boldog, egészséges…

„Mid van, ami nekem nincs?” – kérdezem őt.

„Ki vagy?”

„Senki… Te ki vagy? Te is senki vagy…?

„Akkor párban vagyunk – ne mondd senkinek, elűzhetnek bennünket, tudod…”

És mosolygott… lassú, ördögi fintorral, ami elöntötte az arcát és ez nagyon dermesztő volt.

Sikítottam.”

„Jézusom, Bella!” – rázott fel Edward.

Zavarban voltam. Itthon voltam, sötét volt, az ágyamban voltam… Edwarddal… megráztam a fejem.

„Baby, rendben vagy? Rosszat álmodhattál.”

„Oh…”

Felkapcsolta az éjjeli fényt… olyan tompa volt… de láttam, ahogy lenézett rám és arcát aggodalom öntötte el.

„Az a lány…”

„Mi van? Milyen lány?” – kérdezte nyugtatóan.

„Volt egy lány a SIP előtt ma, amikor kijöttem. Úgy nézett ki, mint én… de nem teljesen…”

Edward megdermedt… és ahogy az éjjeli lámpa fénye világosabb lett láttam, hogy elsápadt.

„Mikor volt ez?” – suttogta. Hangjából kihallottam a  döbbenetet. Felült, lebámult rám.

„Amikor ma délután eljöttem. Tudod, hogy ki ő?”

„Igen.”

„Ki…?”

Száját szorosan összeszorította.

„Lauren.”