Családterápia 8. fejezet - Nézzétek és sírjatok!

Nézzétek és sírjatok

Bella szempontjából

„Hátra az agarakkal Emmett, vagy Edward úgy fog dönteni, hogy a nadrágját is leveszi, és akkor leszel csak igazán bajban, mert nem hiszem, hogy akár a te vámpír erőd is képes lenne visszatartani attól, hogy letámadjam… ” Vágtam vissza, ahogy felkönyököltem, kihívtam, hogy tegyen próbára. Edward riadtan nézett, attól tartva, hogy Emmett olyan hülyeséget mond, ami miatt kénytelen lesz levenni a nadrágját.

Miután Emmett felismerte, hogy őrültséget csinált, lepottyant a földre és előre-hátra ringatózott.

„Meg fogom csinálni… elvégre lehetséges… talán keresnem kéne egy barlangot, ahol holnapig elrejtőzhetek… ” Soha nem láttam még Emmettet ilyen szánandónak amióta ismertem.

Edward oda ment hozzá, hogy buzdítsa egy kicsit.

„Gyerünk Emmett, meg tudod csinálni… már korábban is voltál távol Rosalie-tól és túlélted. Miért lenne ez más? Bella, el kell döntenünk, hogy mit csináljunk Emmettel, hogy lefoglaljuk, és mivel ez a te hatásköröd…”

Pár percig gondolkodtam, aztán egy nagyszerű ötlet ugrott be, de gyorsan változtatnom kellett, mielőtt Alice meglátta volna a tervemet. Edwardra és Emmettre néztem. „Mindketten megbíztok bennem?” A mosolyom biztos megijesztette őket, mert nagyon hosszan néztek, latolgatva az esélyeiket, mielőtt bólintottak volna.

Edward szekrényéhez szaladtam és kiragadtam egy adagnyi ruhát. „Edward, vegyél annyi ruhát, amennyit csak lehet, de csak ügyesen, nehogy Alice észrevegye. Viselj három pár zoknit, három atlétát a pólód alatt, alsógatyákat a nadrág alatt, meg ilyenek, ok?”

Szája sarkában mosoly jelent meg, mert bár nem tudta olvasni a gondolataimat, de sejtette, hogy hová fog ez vezetni, és tetszett neki.

„Emmett, te is csináld ezt… emlékezz, csak titokban, nem akarjuk, hogy egyesek rájöjjenek, mit tervezünk…” Emmett lassan felállt és elmosolyodott. Ha volt valami, amit Emmett imádott, akkor az egy jó csíny volt.

„Lent találkozunk, nemsokára.”

A fürdőszobába siettem és összeszedtem annyi ruhát, amennyit találtam. Edward pár zokniját is elcsentem. A sok rétegnyi ruhára, ami már rajtam volt, még fogtam egy melegítő felsőt is és magamra dobtam. Edward pont úgy nézett ki, mint én, leszámítva azt, hogy rajta bővebb állású póló volt, hogy eltakarja a többi réteget.

Megfogtam a kezét „Most meg kell bíznod bennem, ok? Csak menj az áradattal, tudod, hogy ki a célpontja ennek a csínyek, ugye? Biztos, hogy érzed… szóval használd az erőd, amikor elérkezett az ideje. Ne lőj, amíg nem látod a szemük fehérjét.” Mondtam és rá kacsintottam.

Hozzám hajolt és megcsókolt.

„Ahogy csak akarod Bella, te vagy a főnök ma.”

Ahogy hideg lehelete megcirógatta arcomat, térdeim remegni kezdtek, de gyorsan elhessentettem a ködöt.

„Erre most nincs időnk Edward, gondolj csak szegény Emmettre. Nem akarom látni, hogy magába roskad.” Megszorítottam a kezét, ő elnevette magát és levezetett a lépcsőn.

„Hol van Alice?” - suttogtam.

„Ő és Jasper elfoglaltak pillanatnyilag,” kuncogott Edward. „Úgy tűnik, elbújtak a tetőtéri szobácskában, de amikor senki nem kezdte keresni őket, unatkozni kezdtek… már nem unatkoznak.” Összecsaptam a kezem, mivel ez azt jelentette, hogy a tervem még működhet is.

„Tudod, hogy hova rejtette Esme Rosalie-t?” Edward igent bólintott.

„Helyes, mondd el nekik is, hogyan öltözzenek fel, és legyenek készen, hogy pár percen belül lejöhessenek. Siess!” Edward felszaladt, azalatt én besiettem Carlisle irodájába és becsuktam magam után az ajtót.

„Mit tehetek érted Bella?” - kérdezte Carlisle az asztala mögül. Az arcom a vörös legsötétebb színárnyalatát vette fel. Féltem, hogy elutasítja a tervemet, de meg kellett próbálnom.

„Carlisle, izé, hm… lenne egy kérésem,” mondtam, közben félénken a cipőmet bámultam.

„Hát mondd.” Hangjában hallottam a vidámságot. Felnéztem, mély levegőt vettem és belekezdtem.

„Jasper megszegte a szabályokat és most mindenki szörnyen érzi magát, főleg Emmett. Szóval abban reménykedtem, hogy csatlakoznál hozzánk egy kisebb játékban, hogy visszafoghatnánk egy kicsit Jaspert?” Sikerült befejeznem az egész szöveget egy nagy lélegzettel. Miután kifogytam a levegőből, türelmesen vártam a válaszát. Láttam, hogy szeme felvillant, amikor elmosolyodott.

„Számíthatsz rám. Mit kell tennem?”

Gyorsan elmondtam neki, hogy vegyen fel több rétegnyi ruhát és csatlakozzon a többiekhez a nappaliban. Mikor a magyarázatom végére értem, felállta a székéből és megölelt.

„Te tényleg Edwardnak lettél teremtve. Valóban egy áldás vagy ebben a családban, amióta csak először beléptél az ajtón. Egy újabb gonosz zseni az eddigiekhez,” mondta nevetve, majd elindult megkeresni Esmét és felkészülni a mókára.

Kiszaladtam a nappaliba, ahol már ott volt Edward, Emmett és Rosalie is a kanapén. Rosalie kedvesen Emmett hátát simogatta, míg ő vágyódva nézte a lányt.

Edward széttárta a kezeit és én örömmel másztam az ölébe. „Szóóóval, elfoglaltak még?” -kérdeztem nyugodtan.

Edward grimaszolt.

„Igen, még elfoglaltak.”

„Mennyire?”

„Nagyon,” felelte Edward a vállát vonogatva.

„Tökéletes,” mondtam és Emmettre kacsintottam. Ő elvigyorodott, ekkor csatlakozott hozzánk Esme és Carlisle is.

„Na, csapjunk a lovak közé” - mondtam és Rosalie-ra néztem.

„Szóval Rose, szeretnél vásárolni menni?” 3,2,1…

„Neeeeeeeeeeeeeem!” Érkezett a szörnyű sikoly a tetőtérből. Egy csattanás után egy kicsi fekete folt repült lefelé és zárta el a kijáratot. Alice megállt az ajtóban és széttárta a karjait. Előrehajolt, úgy nézett ki, mint aki készen állt arra, hogy ránk ugorjon, ha csak egy lépést is teszünk az ajtó felé.

A haja zilált volt, de ami miatt nevetni kezdtünk, az volt, hogy a pólóját fordítva vette fel, és csak az egyik lába volt bedugva a nadrágjába. Jasper érkezett futva pár másodperccel utána, ő se nézett ki jobban. Az inge kigombolva és csak egy boxeralsó volt rajta, így dühöngött.

„Senki nem hagyja el a házat vásárlás céljából, értitek?!” Morogta Alice rám nézve. Abban a pillanatban ő volt a legijesztőbb vámpír, akit valaha láttam.

Carlisle felállt és hozzá ment. Éreztem, ahogy Jasper egy hullámnyi nyugalmat küldött a szobára.

„Alice, Bella és Rosalie csak ugrattak, nem mennek sehova. Gyere el az ajtótól, és lehet bele is szeretnél bújni a nadrágodba…” Mondta és Alice pucéran maradt lábára mutatott.

Alice elsikkantotta magát és egy szempillantás alatt bedugta a lábát a farmerjébe.

„Bocs srácok, kissé túlreagáltam a dolgot,” motyogta, és csatlakozott hozzánk a kanapén. Finoman meglapogattam a hátát.

„Tudom, hogy nehéz ez neked Alice, de inkább úgy tekints a dologra, hogy már csak 22 óra van hátra.” Valahogy nem tűnt nyugodtabbnak a szavaim után.

„Csinálhatnánk valamit légyszi… valami el kell, hogy vonja a figyelmemet, vagy az este további részében az órát fogom bámulni,” nyafogta Emmett, fejét a kezébe lógatva.

Mielőtt Jasper el tudott volna osonni, hogy felöltözzön, elkiáltottam magam. „Sztriptíz póker – Házi szabályok!”

Edward mesélt egyszer az itteni szabályokról, ami szerint annak volt előnye, aki javasolta a játékot. Alapjában véve ez azt jelentette, hogy a szobában mindenkinek játszania kellett, és senki nem mehetett el, hogy több ruhát vegyen magára. Abban játszottál, ami rajtad volt.

Jasper ideges lett, nagyon ideges, elvégre félig meztelen volt. „Bella, én nem fogok sztriptíz pókert játszani! Alig van rajtam valami! Ez nem fair.”

Esme volt az, aki megszólalt, hogy leállítsa a feltörni készülő vitát.

 „De fair, Jasper. Egyébként ki is volt az, aki előállt ezekkel az idióta házi szabályokkal?” Szemei Jasperről Alice-re vándoroltak.

„Nem az én hibám, csak azért csináltam, mert bármikor játszani akartunk, Edward mindig a fejemben turkált, majd úgy bebugyolálta magát, mint aki az északi sarkra készül!” - nyafogta Alice.

Esme felemelte a kezét, mielőtt mindenki beszélni kezdett volna.

„A játékot kikiáltották, mind játszunk és a házi feladat még mindig érvényben van. Emmett, szerintem ne Rosalie mellé ülj, az lehet, hogy túl sok lenne. Bella, neked még mindig Edward helyett kell döntéseket hoznod, tehát te döntöd el, hogy melyik kártyákat tartsa meg és melyiket nem. Oh, és azt is te döntöd el, melyik ruhadarabot vegye le… azt hiszem, mindent átvettünk, igaz? Oké, kezdődjön a játék!”

A fiúk arrébb húzták a kanapét és a kisasztalt, hogy mindenki rendesen elférjen a földön. Én Edward mellé ültem, hogy ki tudjam választani neki a kártyáit. Esme Rosalie és Emmett közé ült, hogy Emmett viselkedjen. Carlisle Emmett másik oldalára ült, csak a biztonság kedvéért. Alice és Jasper még mindig arról motyogtak, milyen igazságtalan ez az egész.

Az első pár osztás alatt mindenki rendesen viselkedett. Zoknik és pulóverek kupaca kezdett gyűlni a padlón. Jasper nagyon óvatos volt, alig maradt a játékban, elvégre nem veszthetett sokat. Itt volt az ideje, hogy elkezdődjön az 'igazi' játék, ezért finoman megfogtam Edward combját és megszorítottam. Rám nézett és elmosolyodott, jelezvén, hogy megértette, hogy a terv életbe lépett. Itt volt az ideje, hogy Edward és én összekapjunk.

Edward nevetni kezdett magában. Mikor már az összes Cullen őt nézte, mivel nem csak olyan random nevetés volt ez, így aggódtak, hogy valami mentális probléma állt elő.

„Edward drága, mi olyan vicces?” - kérdezte Esme finoman, még csak sugallni sem akarta, hogy itt valami baj lehet.

„Bocs mindenki, csak Emmett fejébe egy vicces kép ugrott,” mondta Edward miután visszanyerte az önuralmát. Emmett biztos feltett egy gyors kérdést, mert láttam, ahogy a két fiú összenézett, és most már Emmett is nevetett.

„Csak próbáltalak egy kicsit félrevezetni, próbálkozni elvégre szabad.” Emmett az összezavarodott Jasper felé fordult, és csak annyit mondott, 'Macskanő'. Akkor mindketten rám néztek. Éreztem, hogy az arcomon a vörös három árnyalata játszadozik, mikor Jasper is csatlakozott a nevetéshez.

Rose látta, hogy mi történik, ezért öntött még egy kis olajat a tűzre.

„Mi van a Macskanővel, Emmett?” Hangja bosszúságot sugallt.

„Oh, semmi Rose, csak valami, amit a mai terápián ajánlottam Edwardnak.” Ennek hatására Carlisle kivételével mindhárom fiú nevetni kezdett. Újra minden szempár rám szegeződött. Rose összerakta a két dolgot és felsikoltott. „Felajánlottad, hogy kölcsönadod a Macskanő-ruhámat Bellának? Még csak a csizmákban se bírna ki öt másodpercet sem!” Emmett kétrét görnyedt nevettében. „Tudom, emiatt nevetett Edward… elképzeltem, ahogy elesik.”

Megperdültem, hogy Edward szemébe tudjak nézni.

„Szóval te ezt viccesnek találod? Szórakoztatna az esésem? Annyira örülök, hogy a nevetségetek tárgya lehettem ma!” Annyi dühöt engedtem ki magamból, amennyit elégnek gondoltam, hogy meggyőzzem Jaspert. Azt persze nem tudta, hogy arra gondoltam, milyen mérges voltam, amiért Rose és én miatta csókolóztunk.

„Bella, nem úgy gondoltam, csak olyan, vicces volt, váratlan… ” dadogta Edward, hogy kimásszon a bajból.

„Alice, ossz lapokat, még van egy játékunk,” mondtam és tovább bámultam Edwardra. Láttam Jasperen, hogy egyre jobban élvezi a helyzetet.

A következő pár osztás alatt eldobtam minden olyan kártyát Edward kezéből, amik erősebbek voltak a tízesnél. Emiatt elesett egy ász pártól, három királytól és egy lehetséges sortól (ha tudnám, mi van a pókerben – sic!). Minden alkalommal csak hümmögött, egyszer kiabálni is kezdett, amiért ledobattam vele a lapokat.

Mikor Edward úgy 'döntött', hogy megtartja a bubi felsőt és emiatt vesztett, levetettem vele a nadrágját, aminek köszönhetően figyelmeztető pillantást kaptam tőle. Csak a játék kedvéért, csak a játék miatt, gondoltam egy vigyorral az arcomon.

Mialatt Jasper továbbra is élvezte Edward szenvedését, továbbra is nagyon óvatosan játszott, nem akarta elveszteni sem a pólóját, sem a boxerét.

Valahogy arrogánssá kellett tennünk, ezért elkezdtem Emmettet ugratni a lapjaimmal, aki megkettőzte a tétet, és két ruhadarabot tett fel, ha vesztene. Hamarosan Rose és Carlisle is csatlakozott a téthez, mindketten azt állították, nekik vannak a legjobb lapjaik. A szoba megtelt hencegésekkel, ez pedig végre rávette Jaspert, hogy bent maradjon a játékban. A hal ráakadt a horogra, ideje volt kifogni. Amit Jaspert nem tudott, az az volt, hogy az én kezemben remek lapok voltak, szinte lehetetlen volt megverni.

Emmett lefektette a királynő párjait, amit egyből ütött Rosalie három hatosa. Carlisle büszkén lerakott három kilencest, mikor is Jasper vigyorogni kezdett. „Biztos vagy magadban, Jasper?” - kérdeztem. Annyi magabiztosságot sugároztam amennyit csak bírtam, és úgy feltételeztem, a többiek is ezt csinálták. Ha Jasper veszít, meztelen lesz, ha én, akkor még mindig lesz rajtam öt réteg ruha, mielőtt akár egy kicsi részt mutattam volna a bőrömből. Ez az egy gondolat több önbizalmat adott, mint bármi.

„Igen Bella, nagyon jó lapjaim vannak. Hát te hogy vagy?” - kérdezte.

„Te mondd meg, Jasper!” Mélyen a szemembe nézett, úgy motyogta „HHHHHMMMMM, nagyon biztos vagy magadban igaz, Bella?”

„Aha, eléggé,” szélesen mosolyogva válaszoltam. Edward felém hajolt, hogy megnézze a kártyáimat.

„Biztos, hogy maradsz Bella? Jasper eddig ma még egyszer sem maradt, most biztos jó lapjai lehetnek.” Suttogott, de tudtuk, hogy mindenki erősen figyelte, hogy mit beszéltünk.

„Maradok, biztos vagyok abban, hogy meg tudom verni Jaspert!” Ha lehet, még önteltebbnek látszottam. Tudtam, hogy Edward olyan idegesen kezdett lenni amennyire csak tudott, hogy Jasper kiszúrja, és tovább süllyedjen a csapdában.

Alice nyugtalankodni kezdett, én mindig megváltoztattam a véleményemet a kezemben lévő lapokról. Tudta, hogy valami nem stimmelt, mivel látta, hogy Edwardon atléta volt a póló alatt, ráadásul Emmett is hasonlóan volt felöltözve, ami már korábban felkeltette a figyelmét. Ezért kellett Edwardról leszednem a nadrágot.

„Csapda Jazz! Ne mutasd meg a kártyáidat!” - kiáltotta Alice. Kezével csapkodni kezdett, megpróbálta elvenni Jaspertől a lapokat, aki nem volt hajlandó feladni. Másodperceken belül már birkóztak a padlón.

„A fenébe is Jasper, add ide a rohadt kártyákat!” - kiáltotta Alice.

„Nem Alice, jó lapjaim vannak, nem szállok ki. Bella blöfföl.” Egy adagnyi nyugalom áradt szét a szobában, ahogy próbálta leszedni a kicsi Alice-t a karjáról, hogy letegye a lapokat.

„Nézd, és sírj, Bella! Full, királyok a tízeseken,” ragyogott Jasper. Szemembe fúrta tekintetét, azonnal cselekednem kellett. Lesütöttem a szemem, némi pánikot erőltettem magamra, hogy Jasperben növeljem a hitet, mielőtt leraktam a kártyáimat. Valahogy még könnyeket is sikerült a szemembe csalnom.

Hah, és még Edward azt mondta, nem tudok színészkedni, gondoltam, ahogy egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Alice úgy nézett, mint egy sólyom, várta a legkisebb jelet, ami arra utalt volna, hogy ugratom Jaspert. Edwardra néztem, aki kedvesen csak annyit kérdezett: „Nos, Bella, mid van?”

Sóhajtottam és egyesével elkezdtem lerakni a lapokat. „Igazán nem nagy dolog, a legerősebb lapom ez a hülye pikk hetes, a többi mind kisebb, nézzétek, egy hatos, ötös, négyes és hármas. Oh és említettem, hogy mind pikk?”

Jasper szája nyitva maradt. „Színsorod van? Egy rohadt színsorod? Nem lehet! Edward csalt, adott neked lapokat, vagy valami!” - vádaskodott Jasper kettőnkre mutogatva.

„Valóban? Meg vagyok sértve, hogy vádaskodni mersz! Carlisle, megszegtük a szabályokat? Esme, mindig te vagy a bíró ilyen helyzetekben. Csaltunk volna?” Esmére néztem, hogy támogatást nyerjek tőle, mire ő szélesen elmosolyodott.

„Jasper sajnálom, de nem csaltak. Egyszerűen csak vesztettél, igen csúnyán. Ráadásul egy embertől kaptál ki,” nevetett Esme a viccén.

„Ugyan már Jasper! Mondtam, hogy csapda volt. Edward és Emmett általában nem visel három pár zoknit és két trikót a póló alatt. Figyeljél már oda! Most levetkőzhetsz meztelenre az egész család előtt. Essünk túl rajta, állj fel és vetkőzz.” Alice mindezt az együttérzés legkisebb jele nélkül mondta a férjének. Tudtam, haragudott rá azért, mert Jasper nem hallgatott a figyelmeztetésére. Karjait szorosan összefonta, arcán durcaság tükröződött, ahogy Jasperre nézett.

„Le vele, le vele,” kezdte kántálni Emmett. Rosalie sztriptíz zenét kezdett dúdolni, hogy megadja a hangulatot Jaspernek. Esme eltakarta a szemeit, nem akarta premier planban látni Jasper fenekét. Edwardot rázta a nevetés, valószínűleg a Jasper gondolatai derítették ennyire fel. Én, ezzel ellentétben, újra vörösödni kezdtem, ahogy Jasper tekintete elkapta az enyémet.

Megérezve zavartságomat, gyorsan úgy határozott, hogy szégyenkezésemet felfokozza és elárasztotta vele az egész családot. Pár pillanaton belül mindenki olyan zavarban volt, hogy nem tudtunk egymás szemeibe nézni, és csak lógattuk a fejeinket, meredten bámultuk a kezeinkben lévő kártyákat és játszottunk az ujjainkkal.

Jasper ezt a pillanatot választotta arra, hogy levegye a pólóját és letolja az alsóját. A társaság közepén álldogált így a kötelező öt másodpercig, de egyikünk se látott semmit, mert ahhoz is túl zavartak voltunk, hogy felnézzünk és ugrassuk őt. A fenébe veled Jasper!

Mikor végre némileg alább hagyott a zavartság érzése, már túl késő volt. Csak annyira emeltem fel a fejem, hogy lássam, amint a pólótlan Jasper felrohant az emeletre, Alice mögötte, mint egy élő pajzs, szóval senki nem láthatta Jasper pucér hátsóját, ahogy visszavonulót fújt a szobából.

„Gyáva!!” Kiáltotta Edward, ahogy bevágták a szobájuk ajtaját.

Körbenéztem és láttam, hogy a szobában mindenki épp olyan bosszús volt, mint én Jasper miatt.

„Nos, ez nem éppen terv szerint alakult,” mondtam szomorúan. A tervem megbukott, csúfosan. Edward megsimogatta a hátamat, de nem segített.

Rosera néztem, aki rám kacsintott és nagyon finoman megkopogtatta a feje oldalát, jelezvén, hogy volt egy ötlete. A holnap reggeli piknikig kell várnom arra, hogy megtudjam, mit talált ki Jasper legyőzése érdekében. Csak képzelni tudtam, hogy mit tenne Jasperrel.

Esme magával vitte Rosalie-t a konyhába. Carlisle visszament a dolgozószobájába, én pedig ásítottam. Mielőtt észrevettem volna, már Edward karjaiban voltam, épp kivitt a nappaliból. Hallottam, ahogy nagyon sóhajtott.

„Csak 20 rövid órácska maradt hátra! Lőj le most, kérlek...” nyögött Emmett, amint Edward felvitt az emeletre.

Családterápia 7. fejezet - Egy valószínűtlen szövetség

Bella szempontjából

Csendben hajtottunk vissza a Cullen házhoz. Carlisle felhívta Charliet, elmagyarázta neki a helyzetet, aki beleegyezett, hogy a következő két napon Edwardéknál maradhassak, Carlisle óvó figyelme alatt. A hazaúton Edward autójában a hideg ablaknak döntöttem a fejem pár percig, amíg megpróbáltam összeszedni gondolataimat.

Edward már nem bírta tovább a csendet.

„Szóóóóóval milyen volt a beszélgetés?” - kérdezte próbaképp, hangjában némi félénkséggel, kísérletet téve a feszültség oldására. Arcára lestem és félmosolya mögött láttam rejtett aggodalmát.

„Oh, nem sok. Lássuk csak, Alice bevallotta, hogy a Folyó mentieknek adja a ruháimat gyújtósnak, mire kiböktem, hogy Alice megszállottan vásárol, Rosalie azt mondta, hogy a szex miatt megyek hozzád, mikor erre azt mondtam, hogy neki meg étkezési zavarai vannak, az orvos megetetett vele egy almát, emiatt aztán ő azzal fenyegetett, hogy megesz. Aztán a csoportos ölelkezés alatt Rose Dr Dover karjai közé lökött, aki szerintem most azt hiszi, hogy akarok tőle valamit. Oh, igen, aztán almát kent a hajamba, garantáltuk a jó szórakozást, mondhatom.” Felnéztem, láttam a döbbenetet az arcán.

„Nem láttál ebből semmit a gondolataikban?” - kérdeztem zavartan.

Megrázta a fejét.

„Nem, mondtam, hogy mindent kizártam, ahogy Carlisle kérte. Hú, a ti beszélgetésetek legalább olyan jól ment, mint a miénk.”

Kíváncsiságom felül kerekedett, vigyorogva kérdeztem:

„És ti fiúk, miről társalogtatok?”

Edward mély lélegzetet vett.

„Nos, az egész azzal kezdődött, hogy Jasper és az orvos egyféle Polgárháborús műsort adtak elő, a doki nem mert túl sok kérdést feltenni neki a gyilkossági kísérlettel kapcsolatban, aztán Jasper nevetésre késztette Emmettet és engem, emiatt az orvos azt hitte, idegösszeomlást kaptunk... erre Emmett azt mondta, hogy Jasper egy cross dresser, aki erre bevallotta, hogy női alsót hord...”

Egymásra néztünk és egyszerre mondtuk:

„Alice!” - és nevettünk. Edward folytatta a történetet.

„De akkor az orvos kapizsgálni kezdte Jasper és Alice kapcsolatát, szóval hirtelen bejelentettem, hogy Emmett szex mániás, amire persze ő abszolút büszke volt, és egyből mesélni kezdett, nos, túl sok információt közölt a doktorral. Ekkor Emmett majdnem kinyögte az igazságot, így jött létre Ruby.”

„Oh, ez megmagyarázza, hogy Rosalie miért hajtogatta azt a trampli Rubyt. Majd összetörte az iroda ajtajának az üvegét. Gondolom Rosalie őrült módján érthető, hogy mérges legyen Emmettre, mert az előállt egy hamis barátnővel, aki egyébként ő maga,” motyogtam.

„Mi történt még?”

„Több mese Emmett szexuális életéről, a kosztümökről, uh, aztán képes volt úgy utalni magára, mint egy szex-hősre, még most se igazán értem... majd Emmett azt mondta, hogy hangokat hallok...” A végén már csak suttogott.

„Azt mondta az orvosnak, hogy hangokat hallasz?” - törtem ki hisztérikus nevetésben. „Oh, te jó ég Edward, mit csináltál?”

„Belementem a játékba. Azt mondtam, a hangok vettek rá arra, hogy rossz dolgokat csináljak, és olyankor mindig megütöm Emmettet és Jaspert. Aztán arról vitáztunk, hogy vegetáriánus legyél-e, végül a csoportos ölelés dolog” – fészkelődött idegesen az ülésben.

„És az ölelkezés során kezdett ki veled Emmett?” - kérdeztem, közben erősen próbáltam nem nevetni. Az ajkamba haraptam, amennyire csak lehetett anélkül, hogy sértsem fel a szám szélét, testem csak úgy rázkódott a visszafojtott nevetéstől.

„Az a hülye Jasper, egy hullámnyi kéjvágyat küldött Emmett felé, aki elvesztette az eszét és csókolgatni kezdett. Ezért rohant ki Jasper. Kint találtuk meg, az épület előtt a bokrok alatt bujkált, és miután Emmett a seggébe húzta az alsóját, bocsánatot kért. A póló persze baleset volt, Esme haragszik is miatta.”

Mire a történet végére ért, már a házuk előtt voltunk. Egyikünk sem sietett kiszállni a kocsiból. Edward felé fordulva láttam, hogy idegesen dobolt a kormánykeréken.

„Szerinted meddig bujkálhatunk idekint?” - kérdeztem mosolyogva.

„Nem elég sokáig. Gyere, Carlisle tudja, hogy itt vagyunk, és ha nem megyünk be, akkor ő rángat be minket, rugdosódások és kiabálások közepette,” mondta Edward és leállította az autót.

„Eltűnhetünk a szobádban a gyűlésig?” - kérdeztem reménykedve. Edward egy kápráztató mosollyal ajándékozott meg, ahogy felém hajolt és mondta:

„Megpróbálhatjuk.”

Amint még közelebb hajolt, kopogtak az ablakon. Megfordultam és megláttam Emmett csókra álló száját.

„Azt hittem, már rég fent vagy Rose-zal, némi időt töltetek egymással mielőtt jön az aszály, kedves bátyó. Alice határozottan kiéli az utolsó pár óráját,” ugratta Edward Emmettet, ahogy kiszálltunk a kocsiból.

Emmett duzzogni kezdett.

„Nos, ott lennék én, Rose viszont még mindig duzzog a Ruby dolog miatt. Egyszerűen nem értem, elvégre ő Ruby. Ezt tudja nem?” - kérdezte tőlem Emmett.

„Igen Emmett, szerintem tudja. Talán fel kellene menned hozzá, és elmondanod neki, hogy Ruby egy kurva, és dobtad, mert rájöttél, hogy Rose az egyetlen nő számodra. Az működhet. Ha nem, akkor ne mondd el neki, hogy én adtam az ötletet. Érted?” - kértem elég komolyan. Mivel együtt kell lennem Rosalie-val hosszabb időn keresztül, a legutolsó, amit akarok, hogy mérges legyen rám.

Széles mosoly terült el Emmett arcán.

„Köszi, Bella. Nagyszerű ötlet.” Megpuszilta az arcomat, mire Edward ideges pillantásokat vetett rá. Erre Emmett megforgatta a szemeit, és cuppanós csókot nyomott a számra.

„Mit is mondhatnék, szex mániás vagyok és most már mindkettőtöket megcsókoltam ugyanazon napon! Neked is olyan jó volt, mint nekem?” - ugratott, de aztán tényleg idegesnek nézett ki.

„Csak, hm, ne mondd el Rose-nak, hogy megcsókoltalak, különben megöl, kösz.”

A ház felé futott, de még hallottuk, ahogy Rosalie nevét kiabálta, mielőtt becsukta volna az ajtót. Megfogtam Edward kezét, és a tornác felé vettük az irányt. A házban izgatott mozgolódás volt. Alice egyszerre volt a neten és a telefonon, lázasan vásárolt és szidta a lassú kapcsolatot. Jasper mellette ült egy kötegnyi katalógussal, készen arra, hogy miután Alice végzett az egyikkel, a kezébe adja a következőt. Alice felénk pillantott, gyorsan ránk mosolygott, majd fordult is vissza a rendelésekhez. Hallottam, ahogy épp vitatkozott a vonal túlsó végén lévő emberkével az éjszakai kiszállítás miatt.

Az ötletem biztos működött, mert láttam, hogy Emmett felkapta Rosalie-t és felfutott vele a lépcsőn.

„Hála az égnek, hogy kibékültek,” - mondtam inkább csak magamnak, de Edward persze meghallotta, és meg is lepte az érdeklődésem.

„Miért érdekel ennyire a szerelmi életük Bella?” Az értetlenség kiült az arcára.

„Nos, elég önző okból. Azt akarom, hogy Rosalie annyira boldog legyen, amennyire csak lehetséges, amikor a ’közelebb kerülési időt’ töltjük, és némi Emmettel töltött idő feldobja majd. Nem akarom, hogy a szükségesnél ingerlékenyebb legyen.” Szavaimra Edward nevetni kezdett.

„Az egész következő 24 óra túléléséről szól, önfenntartás.” Nagy csattanás hallatszott fentről, amire még Alice is felkapta a fejét. Esme, aki csendben ült a kanapén, csak megrázta a fejét. „Ti ketten szerintem nem akartok még egy ideig felmenni.” Egyetértően bólintottam. Edward a vállát vonogatta, majd leült a zongorához és játszott egy kicsit, hogy elnyomja Emmett és Rosalie szerelmi életének föntről érkező hangjait.

Pontosan öt órakor Carlisle belépett a nappaliba és mindenkit az ebédlőbe invitált. Emmett és Rosalie is megjelentek, mindkettejük arcán hülye vigyorral. Emmett rám kacsintott, mire elpirultam. Edward karja átölelt, és a széke melletti helyre vezetett. Mikor mind leültünk, Carlisle újra megállt az asztal végénél és beszélni kezdett.

„Szeretném megköszönni, hogy mind elmentetek ma a terápiára. Tudom, hogy nem volt könnyű egyikteknek sem, de Esme és én határozottan kitartunk amellett, hogy lehetőséget adjunk ennek. Azt is tudom, hogy a házi, amit Dr Dover adott mindegyikőtök számára kihívás lesz, de nem kételkedem abban, hogy mind sikeresen elvégzitek. Esme és én úgy döntöttünk, hogy mind ugyanazt a 24 órát kapjátok, tehát ma este héttől holnap este hétig tart mindenki feladata. Alice, a telefont és az internetet kikapcsoljuk a házban, hogy könnyebb legyen neked. Rosalie letiltja az autók vezérlőit is, hogy senki ne tudjon elhajtani. Ha valaki mégis ezzel próbálkozna, Emmett örömmel beleegyezett, hogy visszatartsa őt.”

Alice idegesen topogni kezdett a lábával.

„Ami téged illet Emmett, nem lehetsz egyedül Rosalieval az adott időn belül. Valakinek mindig veled kell lennie. Hogy biztosra menjünk, az ajtót is le fogjuk venni a hálószobátokról, nem mintha ez megállítana, de...” Carlisle hangja elhalkult, ahogy mind vihogni kezdtünk. Igaza volt, az ajtó hiánya nem állítaná meg őket.

„Edward, te tisztában vagy a szabályokkal, Esme és én reméljük, hogy nem lesz semmi problémánk veled a feladat teljesítésének végrehajtásával. Reméljük, hogy te Bella nem fogsz visszaélni a hatalmaddal, amit most kaptál Edwarddal kapcsolatban, te pedig Edward reméljük, hogy figyelmes leszel Bellával, amikor ő végzi a feladatát. Egy kis megértést és türelmet várunk tőled.” Edward velem együtt bólintott.

Carlisle sóhajtott:

„Jasper, Jasper, Jasper”. Jasper röviden, de gonoszul elnevette magát, kirázott tőle a hideg.

„Te fiam, te képes vagy arra, hogy mindannyiunk életének következő 24 óráját pokollá tegyed, de remélem, hogy ettől visszatartod majd magad. Személyesen én foglak figyelni.” Ez alkalommal Jasper mélyebbre süllyedt a székén, tudta jól, hogy Carlisle komolyan beszélt. „Nem akarom, hogy halomra döntsd a testvéreid próbálkozásait a saját szórakoztatásod céljából. Megértetted?” Jasper hang nélkül bólintott, de én még nem nyugodtam meg, mert Edward továbbra is merően figyelte őt.

„Mindőtöknek két órája van még, használjátok azt értelmesen... pontban hétkor, a házi feladat elkezdődik.” Carlisle épp befejezte, Alice már ugrott is fel, átrepül Jasper lábai felett és a garázs irányába rohant. Jasper szorosan a sarkában „Este hétre visszaérek, ígérem Carlisle...” sikította Alice és kizúgott a házból. Hallottam Rosalie magas sikolyát is, ahogy Emmett kergette felfelé a lépcsőn.

Tíz perccel hét előtt kinyílt az ajtó és Alice bukdácsolt befelé. Jasper haja kócos volt, és igen kábultnak látszott. Edward felugrott és hozzá sietett. 'Jasper mi a fene történt veled? Megtámadtak?” Jasper nemet intett a fejével, de nem mondott semmit. Alice mellém huppant a kanapéra.

„Alice jól vagy?” kérdeztem hezitálva. Alice szemei üvegesen néztek rám. „Nagyon rémisztő volt Bella, elrángattam Jazzt a... oh segítség... elrángattam őt a... a Walmartba! Olyan sok minden volt ott... egy Szuper Walmart volt, én meg csak futottam a folyosókon és dobáltam mindent a bevásárló kocsiba olyan gyorsan, ahogy csak tudtam. Mikor egyet feltöltöttem, Jasperhez löktem és szereztem egy újat. Az emberek azt hitték, hogy valamiféle rádiós játékon nyertem és csak két percem volt vásárolni. Húsz perc után viszont már kezdtek ijedezni. Amikor kihívták a rendőrséget, elhajtottunk. Jasper még mindig sokkos állapotban van.” Szeretetteljesen nézett a férjére, aki mozdulatlanul ült a konyhában, mellette egy tátott szájú Edward olvasott a gondolataiban.

„Mit csináltál azzal a sok mindennel Alice?” Körülnéztem. Nem hozott magával semmilyen szatyrot.

„Elvittük a nők átmeneti otthonába, azt gondolták, nyertek a lottón,” motyogta Alice, ahogy felállt és a konyha felé indult a még mindig döbbent Jasperhez:

 „Sajnálom Jazz, nem tudom mi ütött belém.” suttogta kedvesen a fülébe.

Jasper felemelte a kezét, hogy megállítsa.

„Ne beszéljünk többet róla Alice.” Az órájára nézett. „Hét percem van arra, hogy az ellenőrzésem alá vonjam az érzéseimet, vagy különben egy mérföldön belül itt mindenki pánikrohamot fog kapni. Kérlek, bocsáss meg.” - Jasper felállt a székéből és a szobájuk felé vette az irányt. Alice szomorú arccal követte.

„Várj meg Jazz, már sokkal jobban vagyok, ígérem.”

Edward és én kábultan ültünk a konyhában, amikor a lámpa hirtelen pislákolni kezdett.

„Hát ez meg mi volt?” - kérdeztem. Edward nevetni kezdett.

„Carlisle nagyszerű sebész, de villanyszerelőnek csapnivaló.” A pincéből Carlisle kiáltott fel. „Hallottam ám Edward! Esetleg nem akarsz lejönni, és segíteni, nagyokos?” Edward megforgatta a szemeit.

„Az internetet és a telefont akarja kikötni, de úgy látszik az összes vezeték egyforma.”

Kuncogtam annak gondolatára, hogy Carlisle odalent átkozódik a nyomtatott áramkörök fölött. „AHA! Siker.” mondta Carlisle felfele jövet a pincéből. Rosalie bukkant fel, a haját egyengette, ahogy a garázs felé sietett.

„Rajta vagyok Carlisle, csak elvonták a figyelmemet.” Edward idegesen nézett az órájára.

„Egy perc és kezdődik. Készen állsz?”- kérdezte aggódva. Fejemmel nemet intettem. Kézen fogott és a nappaliban lévő kanapéhoz vezetett. A szoba sarkában Carlisle ellenőrizte, hogy biztosan nem működik-e az internet. Esme is bejött és Carlisle válla fölött leskelődve nézte, mit csinál a férje.

„Nincs on-line vásárlás a következő 24 órában,” mondta Carlisle egy kacsintással egybekötve.

Emmett is előbukkant a szobájából, olyan boldognak tűnt, mint egy héjába zárt kagyló. Az órájával vacakolt, majd felnézett ránk és magyarázkodni kezdett.

„Mi van? Csak beállítom az ébresztőt, hogy azonnal tudjam, hogy lejárt a 24 órám!” Rosalie visszaért a garázsból, az autók már nem használhatók. Hivatalosan is csapdában voltunk a következő 24 órára.

„Ugyan Rose!” jajgatott Emmett. Rose értelmetlenül nézett rá.

„Miért nyafogsz nagyfiú? Mennyi idő telt el, 30 másodperc? Talán tényleg van valami baj veled.” Emmett lassan hozzá sétált és a lány arcán lévő olajfoltra mutatott.

„Tudod, mennyire szeretlek olajos Rose! Miért teszed ezt velem, mikor egy szerzetes életét kell élnem?” Ténylegesen úgy duzzogott, mint egy kisfiú. Rose megpróbálta letörölni az olajfoltot az arcáról, de egy kicsi még ott maradt, Emmett pedig tovább nyafogott. Miután megelégeltem Emmett hisztijét, Rosehoz mentem.

„Gyere ide Rose, nézd csak, itt maradt még egy apró folt, úgy látszik ez épp elég ahhoz, hogy a nagydarab srác térdre kényszerüljön.”

Hátrahúzta hosszú szőke haját, hogy az egész arca látható legyen. Ahogy felemeltem a kezem, hogy letöröljem a foltot, Rose hirtelen megragadta a csuklómat, mire én némileg rémülten mozdulatlanná dermedtem. Átható szemei az enyémbe mélyedtek, és valahol a háttérben hallottam, hogy Edward „JASPER!”-t kiált, de már túl késő volt, mielőtt akár csak pisloghattam volna, Rose egy nagy csókot nyomott a számra.

Minden gyorsan történt. Nagy csattanást hallottam és sok káromkodást, de egyedül Rosalie szemét láttam, csak pár centire volt tőlem. Valami vámpírféle szorításban tartott, amiből nem tudtam szabadulni, így csak álltam megdermedve, ahogy a szája közeledett az enyémhez. A szája mintha az örökkévalóságig tapadt volna az enyémre, mikor is hirtelen kinyíltak a szemei és sokkoltan sikoltott. „Mi a fene történt?”

„Um, azt hiszem, megcsókoltál Rose. Ez egyike volt a kapcsolatépítő tevékenységnek?” -kérdeztem idegesen. Ha ez volt az egyik, akkor igenis tartottam a másiktól. Nehezen hittem el, hogy Esme rábólintana az ilyesféle tevékenységekre.

„Persze, hogy nem! Jasper, az a gonosz kis seggfej, rám küldött egy óriási hullámnyi bujaságot pont akkor, amikor közel jöttél, és nem tudtam megállni. Jasper, ezért véged lesz!” Ezzel végre abbahagyta az üvöltést, és mindketten a maradék Cullenek felé néztünk.

Emmett Esme kávés asztalának maradványán ült, kezével a pólójába csimpaszkodott a szíve tájékán. Edward egyik keze a szája előtt volt, a másikkal a kanapé karfáját markolta. Carlisle és Esme a számítógép közelében dülöngéltek a hisztérikus nevetéstől, Alice a lépcső tetején csapkodta Jaspert.

„Mi van ma veled, hogy mindenkit összehozol mindenkivel? Először Edward és Emmett, most pedig a lányok? Csak nem valami perverz orgiát néztél tegnap este? Azt hittem, a legutóbbi incidens óta minden ilyen csatornát blokkoltunk előletek fiúk!” Kérdezte Alice vádló tekintettel.

„Nem, nem, Alice, azt hittem Rose Emmettel van, és ő, tudod, ráugrana Emmettre. Fogalmam se volt arról, hogy kikezdene Bellával! Emmett túltöltött az ő olajos Rosalie-ja iránt érzett vágyával, én pedig csak hagytam, hogy a családom érezze az érzelmeimet, ahogy Dr Dover mondta... és akkor TE megcsókoltál és nem tudtam megállítani magam! De nézz most Emmettre, mint aki megbénult!” A szemeim megkeresték Emmettet, aki lihegett ugyan, de azon kívül nem mozdult, csak felváltva nézett hol rám, hol Rosalira és tovább markolászta a pólóját. A lépcsőről Alice és Jasper nevetése elárasztotta a házat.

„Gyorsan Jazz, jobb, ha elbújunk!”

Amikor végre leesett, hogy megcsókoltam Rosaliet, az arcom skarlátvörösre váltott és lassan hátrálni kezdtem.

„Bocs Rose, az én hibám. Izé, még egy kicsit olajos vagy, de majd te...” És amilyen gyorsan csak tudtam, Edward ölébe ugrottam, és ingébe temettem az arcomat. Pár másodpercig még úgy ült mint egy szobor, majd hallottam, hogy lassan kiengedte a levegőt. Szabad karjával átölelte a vállamat és megpuszilta a fejem tetejét.

„Szóval, ki csókol jobban, én vagy Rose?” - kérdezte lazán. Éreztem, hogy a teste rázkódott a nevetéstől. Mérgesen felültem és a szemébe néztem, felhúztam a szemöldököm és válaszoltam.

„Féltékeny vagy Edward? Mondhatom, értem már miért szereti Emmett ennyire csókolgatni!” Bosszankodva felfelé indultam. Láttam, hogy Rose a még mindig a mozdulatlan Emmettet nézi, majd elviharzott, és engem megelőzve felment. Olyan erővel vágta be az ajtót, hogy a fa is belejajdult. Alice és Jasper természetesen eltűntek, féltve a biztonságukat.

Ahogy a lépcső tetejére értem megálltam, és még pont hallottam, hogy Emmett végre megszólalt.

„Haver, ez valószínűleg a legdögösebb dolog volt, amit valaha láttam.” Mosolyogtam, ez megmagyarázza Emmett reakcióját.

Ami meglepett, az Edward válasza volt.

„Tudom,” mondta és együtt nevetett Emmettel.

Lefelé néztem, de a szemem sarkából láttam, hogy Rose is kidugta a fejét az ajtón és hallgatta a fiúkat. Széles mosoly ült az arcán. Tekintete megtalált engem is a folyosón, egy ujjával intett, hogy várjam meg. Halkan odajött hozzám, bejött Edward szobájába és becsukta az ajtót. Zsebéből elővett egy jegyzettömböt és írni kezdett.

'Bocs a csók miatt. Jasper szemét. Tudom, mi lesz az első közös akciónk. Elmegyünk piknikezni reggelire. Jól hangzik?'

Igent bólintottam és mosolyogtam.

Elvettem a tollat 'Mi lesz a menü?'

Szélesen elvigyorodott, ahogy körmölte a választ 'Valami, amit hidegen a legjobb tálalni'.

Elolvastam és megértően rákacsintottam. Egy valószínűtlen szövetség jött létre, amit létrejöttét megelőzően csókkal pecsételtünk meg. Rose újra írni kezdett.

'Amikor piknikezni megyünk, Edwardnak zongoráznia kell, hogy senki ne tudjon hallgatózni. El tudod ezt intézni?'

Okét mutattam, amitől csak jobban vigyorgott, mint addig. Gyorsan megölelt és eltűnt az ajtó mögött.

Edward még mindig lent volt Emmettel, azt tárgyalták ki mit tudott, mikor elhatároztam, hogy elérkezett az első döntésem ideje. Az ajtóba álltam és elkiáltottam magam. „Edward, úgy döntöttél, hogy feljössz és megnézed, minden rendben van-e velem, miután kikezdett velem a testvéred!”

Emmett nevetni kezdett. „Ha-ha, Bella mondja meg, mit csinálj. Ha-ha, egy lány mondja meg, mi legyen.”

„Bella?” - hallottam Edwardot a lépcső aljáról.

„Igen, úgy döntöttem, megpofozhatod. Használd kérlek Rosalie Cosmóját... az jó vastag!” -feleltem.

Két hangos csattanás után Edward mellettem ült a bőrkanapén.

„Hogy vagy? Sajnálom, hogy a húgom molesztálta az ajkaidat,” - mondta alázatosan. Hitetlenkedve húztam fel a szemöldököm.

„Valahogy nem hiszem, hogy annyira sajnálod,” gúnyolódtam.

„Ugyan már Bella, be kell látnod, vicces volt” - mondta és közben az oldalamat csiklandozta, hogy nevetésre bírjon.

„Volt olyan vicces, mint amikor Emmett ma rád ugrott? Azt viccesnek mondanád? Azt legalább csak Jasper látta. Én bezzeg az egész család előtt kezdtem ki Rose-zal!” A hangom egyre hangosabb volt, míg a végén már kiabáltam.

Teljesen megdöbbentem, amikor ahelyett, hogy mérges lett volna, Edward úgy nézett, mint aki jól szórakozik.

„Mi olyan vicces Edward? Szórakoztat a haragom?” - kiáltottam.

„Nem szeretet, de nem is a harag az, amit most érzel...”

„A fenébe is Jasper!” - kiáltottam és kiszaladtam, pont időben ahhoz, hogy lássam, ahogy egy szőke fej tűnik el a fordulóban. „Fuss is Jasper... erre emlékezni fogok... amikor a legkevésbé számítasz rá!” Levegő után kapkodva lehajoltam és a combjaimra tettem a kezeim, hogy megnyugodjak.

„Hülye vámpír sógor,” - motyogtam és visszamentem Edward szobájába.

„Kösz a segítségedet, Edward,” - fortyogtam. Miután rájöttem, hogy még mindig úgy viselkedtem, mint egy veszett kutya, vettem pár mély lélegzetet, Edward pedig továbbra is jól szórakozott.

„Nagyon aranyos vagy, amikor mérges vagy, tudtad ezt?” Mellém jött és átölelt.

„Nem vicces Edward, még mindig mérges vagyok.” Az agyamban több lehetőség vágtatott át, hogy miként dönthetném le Jaspert, mikor megéreztem Edward arcát az enyém mellett.

„Tudod Bella, azt próbáltam eldönteni, hogy a válladat vagy nyakadat csókoljam meg, mit gondolsz?” Jeges leheletétől kirázott a hideg, ahogy arcát a hajamba temette.

„Hm, nos… mindenképpen a nyakamat kellene megcsókolnod...” Ajkait azonnal éreztem a nyakam meleg bőrén. A lábaim elgyengültek, megszédültem.

„Jobban érzed most magad Bella?” - kérdezte Edward és folytatta a nyakam csókolgatását.

„Igen… jobban… sokkal jobban,” - motyogtam és a szívem sebesen dobogni kezdett.

Edward csak nevetett a szívem által okozott dübörgésen, amit könnyen érzett, amikor hozzá simultan.

„Szóval Bella most, hogy jobban érzed magad…” Ajkai lassan az arcomon voltak és a szájam felé osontak. „MMMHMM” motyogtam értelmetlenül, csukott szemekkel, vártam, hogy ajkai az enyémet érintsék.

„Van számodra pár esküvői kérdésem!” Szemeim tágra nyíltak és megláttam vigyorgó arcát, pár centire az enyémtől.

„Rendben, de mi is lesz rajtad, miközben kikérdezel? Oh, ez könnyű lesz, épp most döntöttél úgy, hogy nem lesz rajtad póló, amíg felteszed az idétlen kérdéseidet. Vetkőzz Edward!” Követeltem, és az ágyára vetettem magam. Hasamra feküdtem és felkönyököltem, vártam, hogy elkezdődjön a műsor.

„Bella, nem veszem le a pólómat,” - mondta durcásan.

„De igen.”

„Nem.”

„De igen… Carlisle!!!” Kiáltottam. Másodperceken belül Carlisle a szoba ajtajában állt.

„Mi kellett volna Bella?” - kérdezte, közben Edward bosszús arcát figyelte.

„Edward nem végzi a házi feladatát, és úgy gondoltam, jobb, ha tudod.”

„Edward, most mit csináltál?” -  sóhajtott Carlisle.

„Semmit, Bella megint abszurdan viselkedik. Azt mondta, hogy le kell vennem a pólómat, amikor beszélek vele. Dr Dover azt mondta, nem vagyok a szolgája,” mondta ingerülten és karba tette a kezét.

„Nem azt mondtam, hogy le kell venned a pólódat, csupán azt kérdeztem, mit tervezel viselni, amikor is felteszed azokat a kérdéseket, amik miatt döntéseket kell hoznod, amiket ugye nem hozhatsz, pontosabban szólva én hozom meg neked, én pedig azt mondom, hogy pólótlan leszel. Carlisle, te vagy a bíró, megszegtem bármilyen szabályt is?” - kérdeztem ártatlanul és felnéztem Carlislera, aki próbálta visszatartani nevetését. Tekintetét bocsánatkérően Edwardra emelte, aki hangosan felsóhajtott és elkezdte kigombolni az ingét.

„Köszönöm a segítséget, Carlisle!” - integettem boldogan, ahogy kiment a szobából és becsukta az ajtót.

„Látod, nekem igazam volt, neked nem…” - ugrattam, mikor is torkomon akadt a lélegzetem. Edward levette az ingét, feltárva ezzel sápadt mellkasát, ami maga volt a tökéletesség. A szemeim itták a szépet, ami a pólótlan Edward volt, bele akartam égetni az emlékezetembe. Ahogy tökéletes kábulatban ültem az ágyon, valami arcon csapott és visszarángatott a valóságba. Mikor lenéztem észrevettem, hogy Edward inge volt az, immáron az ölemben.

„Nem szép dolog dobálózni Edward.”

„Nem szép dolog bámulni Isabella,” - mondta, ahogy mézszínű tekintetét tekintetembe fúrta. Mellém feküdt az ágyra, fejét a karjára fektette.

„Szóval most, hogy már félmeztelen vagyok, feltehetek pár kérdést?” - kérdezte kedvesen.

„Igen – nagyjából azt csinálhatsz, amit akarsz, ha félmeztelen Edward vagy, hogy őszinte legyek…” - motyogtam, még mindig elkáprázatottan. Nevetett, majd előállt az első kérdéssel.

„Szeretsz?”

„Hát persze, hogy szeretlek.”

„Velem akarod tölteni az örökkévalóságot?”

„Újra, hát persze, hogy akarom.”

„Miért ijeszt meg annyira a házasság kérdése?”

„Az anyám átmosta az agyam.”

„Félsz attól, hogy mit fog Renee vagy Charlie szólni a házasságunkhoz?”

„Azt hiszem, valamennyire igen, de ha nem szoknak hozzá a gondolathoz, akkor átküldelek pólótlanul, hogy uszítsd rájuk a kápráztató testedet, és máris kezes bárányok lesznek. És aztán, mikor én is vámpír leszek, segíthetek elkápráztatni őket! De én magamon tartom majd a pólómat…”

„Örülsz annak, hogy összeházasodunk, vagy csak mindenbe beleegyezel, hogy mindenki más boldog legyen?” Észrevettem, hogy levegőt se vett a válaszomra várva.

Kezembe fogtam az övét és egyenesen a szemébe néztem, amikor válaszoltam.

„Nagyon örülök, hogy hozzád mehetek, ugyanakkor félek az egész esküvő dologtól. Amíg Alice viselkedik, addig jól leszek. Igazán, alig várom, hogy Mrs Cullen lehessek.”

„Szóval akkor nem csak a szex miatt jössz hozzám?”  Gyönyörű mosolya jelent meg az arcán. Megbökdöstem a vállát.

„Nem Edward, nem a szex miatt megyek hozzád, de ezzel együtt elvárom, hogy elképesztő legyen, a szex ami… persze, nincs semmi sürgetés!”

„Bella, mit tegyek veled?” - kérdezte és megpuszilta a homlokomat.

„Vegyél el, szeretkezz velem, majd változtass vámpírrá, hogy együtt tölthessük az örökkévalóságot. Ez hogy hangzik?” - kérdeztem játékosan, ujjaimmal a hátát simogattam.

„Tökéletesen.” Fülembe dorombolt, majd csókolgatni kezdett. A hátamra fordultam, Edward rám fordult, száját nem vette le az enyémről. Kezemmel tovább simogattam a hátát, próbáltam nem túl közel húzni magamhoz, különben tudtam, hogy elhúzódna.

„Lélegezz Bella,” suttogta, ajkával a nyakamon át a kulcscsontomig haladt. Kezeimet magunk közé húztam, és tökéletes mellizmait kezdtem simogatni. Hallottam, hogy mély levegőt vesz, és a nevemet suttogja.

A fejem forgott, amíg vissza nem kerültem a valóságba. Edward ajtaja lerepült a tartókról és az ágy mellett pár centire landolt. „Szállj le róla ember!” - kiáltotta Emmett.

„Az Isten szerelmére, meg akarsz ölni? Jasper ömleszti rám a kéjvágyat, ami kettőtökből árad! Olyan rossz, hogy Esme bezárta Rosaliet egy rejtett helyre a házban és még csak fél kilenc van. Még mindig hátra van 22 és fél óra… Edward, hol a fenében van a pólód?”