Harmincharmadik fejezet

Néztem, ahogy lesétált a feljárón és beszállt a nagy, fekete Mercedesbe. Nem nézett vissza. Bezártam az ajtót, és reménytelenül álldogáltam annak a lakásnak a nappali szobájában, ahol már csak két éjszakát fogok eltölteni. Egy hely, ahol majdnem négy boldog évet töltöttem… egészen máig, amikor is először éreztem magam magányosan és kényelmetlenül, boldogtalanul a magam társaságában. Mennyire tértem el attól, aki vagyok? Tudtam, hogy egy nagy sírás ott leselkedik a nyugodt külsőm alatt nem is olyan mélyen… Mi van velem? Ironikus volt, hogy nem igen tudtam a fenekemre leülni, és egy jót sírni… Állnom kellett.

Tudtam, hogy késő van, de úgy döntöttem, felhívom anyámat.

„Kicsim, hogy vagy? Milyen volt a diplomaosztó? – lelkesedett a telefonban. Hangja nyugtató balzsamként hatott…

„Bocs, hogy ilyen későn hívlak.”

Elhallgatott.

„Bella? Mi a baj?” – lett teljesen komoly.

„Semmi, anya, csak hallani akartam a hangodat.”

Egy pillanatra lehallgatott.

„Bella, mi van? Mondd el nekem” – hangja lágy és nyugtató és tudtam, hogy aggódik.

Hívatlan könnyek potyogtak a szememből. Az utóbbi napokban elég sokat sírtam.

„Kérlek Bella” – mondta és hallottam a gyötrődést a hangjában, ahogy reagált az én hangulatomra.

„Oh, anya…csak egy férfi.”

„Mit tett veled?” – tapintható volt a riadalma.

„Nem arról van szó.” Végül is de, igen… a szarba… nem akartam megijeszteni. Csak valaki olyanra volt szükségem, aki ebben a pillanatban erősebb nálam.

„Bella, kérlek… megijesztesz.”

Nagy levegőt vettem

„Beleestem ebbe a pasasba, és ő… annyira különbözik tőlem, és nem tudom, hogy együtt maradunk-e…”

„Oh, drágám. Bár veled lehetnék. Sajnálom, hogy kihagytam a diplomaosztódat. Szóval, végül beleestél valakibe… oh, baby. A férfiak… olyan bonyolultak. Ők egy külön faj… édesem. Mióta ismered?”

Edward tényleg egy különleges fajtába tartozik… egy másik planétára.

„Oh… közel három hete, vagy hogy is.”

„Oh, Bella, drágám, ez még nem idő… hogy ismerhetnél meg bárkit ennyi idő alatt? Csak vedd könnyedén és tartsd kartávolságban addig, amíg eldöntöd, hogy megérdemel-e téged.”

Wow… elég idegesítő, amikor az anyám ilyen éles elméjű, de most egy kicsit elkésett… Hogy megérdemel-e engem… Ez egy érdekes szempont. Mindig is érdekelt, hogy én megérdemlem-e őt…

„Baby, boldogtalannak hallak. Gyere haza – látogass meg bennünket… hiányzol drágám. Phil örülne neked. Kissé távolabb kerülsz a dolgoktól, ez talán segít a tisztán látásban. Egy kis szünetre van szükséged. Keményen dolgoztál az utóbbi időben.”

Oh, apám… ez csábítóan hangzott. Elszaladni. Le Floridába. Magamba szívni egy kis napsütést, meginni néhány koktélt… anyám fura főztje… kit akarok becsapni – én fogok főzni.

„Nos… állásinterjúra megyek hétfőn, Seattle-ben.”

„Igazán, drágám? Ez csodálatos.”

Az ajtó kinyílt és Rose jött be, vigyorogva. Elborult az arca, amikor meglátta, hogy sírok.

„Anya… mennem kell. Gondolkodom az utazáson. Köszönöm.”

„Baby, kérlek… ne engedd, hogy nagyon közel kerüljön hozzád egy férfi. Túl fiatal vagy még. Élvezd inkább az életet.”

„Igen, anya… szeretlek.”

„Oh, Bella… én is nagyon szeretlek. Légy óvatos, baby.” Letettem a telefont és szembe fordultam Rose-al,a ki mereven nézett rám.

„Az az undorítóan gazdag balfék megint felzaklatott?”

„Nem… egy kissé… ööö... igen.”

„Csak küld el a francba, Bella. Mióta találkoztál vele, teljesen kifordultál magadból. Soha nem láttalak ilyennek.”

Rosalie Hale világa egyértelmű, vagy fekete, vagy fehér. Nem az a felfoghatatlan misztikus, bizonytalan szürke árnyalatú, mint az én világom… Isten hozott a világomban.

„Ülj le, beszélgessünk. Igyunk egy kis bort. Oh, pezsgőt ittatok.” – vizsgálta az üveget.

„Na, egy jó márka.”

Kifejezéstelenül mosolyogtam rá, és aggódva néztem a kanapéra. Óvatosan közelítettem… hmmmm… leülni.

„Jól vagy?”

„Felbukfenceztem és a seggemre estem.”

És természetesen nem kérdezte meg, hogy mire is gondolok… merthogy én vagyok Washington állam legbénább teremtése. Soha nem gondoltam, hogy ez még áldás lesz egyszer. Óvatosan leültem és kellemesen meglepődtem, hogy nem fáj annyira. Megpróbáltam teljes figyelmemet Rose-ra irányítani… de gondolataim elkalandoztak a Heatman-ban elhangzottak felé – ’Nos, ha az enyém volnál, nem tudnál leülni egy hétig azután, amit tegnap műveltél.’- mondta akkor Edward… És ettől kezdve csak arra tudtam koncentrálni, hogy minden figyelmeztető jelet megkaptam a kezdetektől, csak figyelmetlen voltam és túlságosan szerelmes, hogy észre vegyem azokat.

Rose visszajött a nappaliba egy üveg borral és az elmosogatott teás csészékkel.

„Itt is vagyunk” – és egy csésze bort nyújtott felém… nem volt olyan finom, mint a pezsgő.

„Bella, ha ennek a balfasznak kapcsolati problémái vannak, dobd ki. Bár nem igazán értem meg ha problémái vannak. A szemét le sem tudta venni rólad a sátorban… úgy nézett rád, mint egy héja. Azt mondanám, hogy teljesen megigézted, de elég érdekes módon mutatja ki.”

Megigéztem! Edwardot! Érdekes módon mutatja ki… Tudnék róla mesélni.

„Rose, ez bonyolult. Milyen volt a te estéd?” – kérdeztem. Nem tudok beszélni Rose-val a dolgokról, anélkül, hogy túl sokat ne mondanék el, de egy kérdés a napjáról, és Rose békén hagy… milyen megnyugtató csak ülni és hallgatni Rose mindennapi csacsogását.. a jó hír, hogy Jasper egy rövid ideig valószínűleg velünk fog lakni a szünidő után, amíg nem talál saját lakást magának. Vidám dolog lesz – Jasper jópofa srác. Elkomorodtam – nem hiszem, hogy Edwardnak tetszene. Nos… nehéz ügy. Végül is… le kell nyelnie. Jó pár csésze bort ittam, amikor azt mondtam, ideje ágyba menni… ezután a nagyon hosszú nap után. Rose megölelt, aztán fogta a telefont és felhívta Emmettet.

Miután megmostam a fogamat, megnéztem az leveleimet. Edwardtól érkezett egy.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Te

Dátum: 2009. május 28 23:14

Címzett: Isabella Swan

Drága Miss Swan

Egyszerűen tökéletes vagy. A leggyönyörűbb, legintelligensebb, legszellemesebb és legbátrabb nő, akivel valaha is találkoztam.

Vegyél be Advilt – ez nem kérés.

És ne ülj be a furgonodba még egyszer. Meg fogom tudni, ha megteszed.

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Ohó… ne vezessem a furgonomat többé… már gépeltem is a választ.

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Hízelgés

Dátum: 2009. május 28 23:20

Címzett: Edward Cullen

Kedves Mr Cullen

Tudod, hogy a hízelkedéssel nem mész semmire, és mivel te már mindenhol voltál, vitatkoznék veled. Vezetnem kell a furgont, el kell vigyem egy autókereskedőhöz, hogy eladjam – így nem fogadok el semmilyen képtelenséget ezzel kapcsolatban.

A vörösbor jobb, mint az Advil.

Bella

Ui: A lovaglópálca a nagy súlyosságú határtevékenység kategóriába tartozik nálam.

… és megnyomtam a ’küld’ gombot.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Frusztrált nők, akik nem értik a bókot

Dátum: 2009. május 28 23:26

Címzett: Isabella Swan

Nem hízelegtem neked.

Ágyban lenne már a helyed.

Elfogadom az újabb adalékot a nagy súlyosságú határtevékenységekhez.

Ne igyál túl sokat.

Taylor elviszi a furgonodat, és jó árat fog kialkudni érte.

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Taylor – Ő a megfelelő ember a feladatra?

Dátum: 2009. május 28 23:40

Címzett: Edward Cullen

Tisztelt Uram,

El vagyok bűvölve, hogy boldogan kockáztatja legjobb emberének életét a furgonom vezetésével – és nem valami nőét akit alkalmilag megdug.

Hogy lehet biztos abban, hogy Taylor a legjobb árat kapja meg a fent említett furgonért? Régebben, valószínűleg mielőtt önnel találkoztam, arról voltam híres, hogy jól tudok alkudozni.

Bella

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Óvatosan!

Dátum: 2009. május 28 23:44

Címzett: Isabella Swan

Kedves Miss Swan

Feltételezem, a vörösbor beszél önből és az, hogy hosszú napja volt. Bár csábító a gondolat, hogy visszamenjek önhöz, és gondoskodjak arról, hogy inkább egy hétig ne tudjon a fenekére ülni, mint csak egy estén át.

Taylor egy volt-katona, mindent képes vezetni, motorbiciklitől a Sherman tankig. Az ön furgonja nem okoz számára gondot.

És most arra kérem, ne nevezze magát ’ egy nőnek, akit alkalmilag megdugok’, mert ez tényleg nagyon bosszússá tesz, és úgy gondolom, nem igazán akarja, hogy az legyek.

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Vigyázz magadra

Dátum: 2009. május 28 23:57

Címzett: Edward Cullen

Kedves Mr Cullen

Nem vagyok biztos abban, hogy kedvelem Önt, főleg ebben a pillanatban nem.

Miss Swan

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Vigyázz magadra

Dátum: 2009. május 29 00:03

Címzett: Isabella Swan

Miért nem kedvelsz?

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Vigyázz magadra

Dátum: 2009. május 29 00:09

Címzett: Edward Cullen

Mert soha nem maradsz velem.

Nos, ezzel adtam neki egy kis gondolkodni valót. Egy fintor kíséretében kikapcsoltam a gépet, nem igazán volt kedvem ágyba menni. Lekapcsoltam a kislámpát és vakon bámultam a mennyezetet. Hosszú nap volt… egyik érzelmi zűr a másikat követte. Charlie… jó volt vele találkozni. Jól nézett ki.. és fura de jól fogadta Edwardot. Jeez, Rose és az ő rettenetesen nagy szája. Istenem, és az autó… Nem is beszéltem Rose-nak az új autóról. Mégis, mire gondolt Edward? És aztán a ma este… tényleg megütött… engem soha nem ütöttek még meg életemben. Mi a fenébe ártottam magam? És lassan, könnyeim, amiket megállított Rose érkezése, újra csorogni kezdtek, és lefolytak az arcomon. Beleszerettem egy olyan valakibe, aki érzelmileg bezárkózott, és ezt én is meg fogom szenvedni – tudtam ezt valahol a lelkem mélyén. Egy olyan valakibe, aki saját beismerése szerint is teljesen elátkozott alak. Miért érzi magát átkozottnak? Valami borzalmasnak kell lennie, amennyire érinti a dolog… és a gondolat, hogy mint kis totyogós valami kibírhatatlan szörnyűségen ment keresztül, még inkább sírásra késztetett. Talán, ha normális lenne, nem is akarna téged, járult hozzá kisördögöm aljas módon az elmélkedésemhez… és szívem mélyén tudtam, hogy igaza van. Beletemettem arcomat a párnámba, és a könnycsatornák kinyíltak… és évek óta először megállíthatatlanul zokogtam a párnámba.

Rose kiabálása hirtelen kizökkentett komor éjszakai lelkiállapotomból.

Mit gondolsz, mi a faszt csinálsz te itt?

Nos, nem mehetsz!

Mi a faszt csináltál vele? 

Mióta veled találkozott, állandóan sír…

Nem jöhetsz be ide!

Edward berontott a hálószobámba és ceremónia nélkül felkapcsolta a villanyt, hunyorgásra kényszerítve ezzel.

„Jézusom, Bella,” – mormolta. Lekapcsolta a villanyt és egy pillanat alatt mellettem termett.

„Mit keresel itt?” – kapkodtam levegőért sírás közben… a francba… nem tudom abbahagyni a sírást.

Most a kislámpát kapcsolta fel, megint hunyorogtam. Rose benyitott és megállt az ajtóban.

„Akarod, hogy kidobjam ezt a szemetet?” – kérdezte, és sugárzott belőle a ellenségesség.

Edward felemelte a szemöldökét, nem kétséges, hogy meglepte Rose ’kitüntető’ jelzője és vad ellenségessége.

Megráztam a fejem, Rose a szemeit forgatta. Oh.. ezt nem tenném ilyen közel Mr C-hez….

„Kiálts, ha szükséged van rám” - mondta nekem, sokkal gyengédebben.

„Cullen – megjegyeztelek” – vágott Edward felé. Edward bólintott, és Rose megfordult, behúzta az ajtót, de nem zárta kilincsre.

Edward meredten nézett rám… arca komoly, hamuszürke volt. A hajszálcsíkos zakója volt rajta, annak belső zsebéből előhúzott egy zsebkendőt és odanyújtotta nekem. Azt hiszem, még a másik is valahol nálam volt…

„Mi folyik itt?”- kérdezte csendesen.

„Miért vagy itt?” – kérdeztem, figyelmen kívül hagyva a kérdését. Könnyeim csodálatos módon elálltak, de száraz öklendezés fogott el… egész testemet rázva.

„Szerepem egyik része, hogy figyeljem a kívánságaidat… azt mondtad, szeretted volna, ha maradok… így itt vagyok. És így talállak.” – pislogott rám igazán elképedve.

„Biztos vagyok benne, én vagyok a felelős… bár fogalmam sincs róla, miért. Azért van, mert megütöttelek?”

Felemeltem magam, megrezzentem fájó fenekem miatt, és szemtől szembe ültem vele.

„Vettél be Advilt?”

Megráztam a fejem. Éles pillantást vetett rám, felállt és kiment a szobából. Hallottam, hogy beszél Rose-al, de azt nem értettem, mit mondanak. Pár pillanat múlva visszajött egy csésze vízzel és néhány tablettával.

„Vedd be ezeket” – vezényelt gyengéden és leült az ágyra mellém.

Tettem, amit mondott.

„Beszélj hozzám” – suttogta.

„Azt mondtad, jól vagy. Nem hagytalak volna itt, ha tudom, hogy ilyen állapotban vagy.”

A kezeimet bámultam. Mit mondhatnék, amit még nem mondtam el? Hogy többet szeretnék… akarom, hogy maradjon, ha ő akar maradni, nem azért, mert egy bőgő elveszett lélek vagyok, és nem akarom, hogy megüssön… ezek olyan érthetetlen dolgok?

„Értem, hogy amikor azt mondtad, hogy jól vagy… nem volt igaz.”

Elpirultam.

„Azt gondoltam, rendben vagyok…”

„Isabella, ne azt mondd, amit úgy gondolsz, hogy hallani akarok. Ez nem tisztességes dolog.” – dorgált meg - „Hogy bízhatnék bármiben, amit mondtál nekem?”

Felsandítottam rá, láttam, hogy morcos… barátságtalan volt a tekintete. Mindkét kezével beletúrt a hajába.

„Mit éreztél, amikor megütöttelek… és utána?”

„Nem szerettem… jobban szeretném, ha nem tennéd többé.”

„Nem kellett hogy szeresd.”

„Te miért szereted?” – néztem rá.

A kérdésem meglepte.

„Tényleg tudni akarod?”

„Oh, higgy nekem. El vagyok bűvölve.” – és nem tudtam visszafojtani a szarkazmust a hangomban.

Szúrós szemmel nézett rám megint.

„Vigyázz” – figyelmeztetett.

Elvörösödtem.

„Megint megversz?” – kockáztattam.

„Nem... ma este nem.”

Hú… kisördögöm és én egyszerre sóhajtottunk fel csendes megkönnyebbüléssel.

„Nos...” – sürgettem.

„Szeretem az irányítást, amit ad számomra Isabella. Szeretném, ha megfelelő módon viselkednél… és ha nem, akkor meg foglak büntetni, és te meg fogod tanulni, hogy úgy viselkedj, ahogy én óhajtom. Élvezem, ha megbüntethetlek. Azóta el akartalak verni, mióta megkérdezted tőlem, hogy homokos vagyok-e.”

Elpirultam az emlék hatására… Jesszus, el szerettem volna magamat is fenekelni a kérdés miatt…Szóval, Rosalie Hale tehet mindenről… ha ő ment volna arra az interjúra és ő teszi fel azt a homokos kérdést, ő ülne itt sajgó fenékkel… nem igazán tetszett ez a gondolat. Milyen zavarba ejtő dolog ez így?

„Szóval, nem tetszik, hogy ilyen vagyok?”

Megint csodálkozva nézett rám.

„Azt gondolom, úgy szeretlek, amilyen vagy.”

„Akkor miért akarsz megváltoztatni?”

„Nem akarlak megváltoztatni... azt szeretném, ha belátó lennél és követnéd a szabályokat, amiket felállítottam neked, és ne ellenkezz velem. Egyszerű.” - mondta.

„És meg akarsz büntetni?”

„Igen.”

„Ez az, amit nem értek.”

Sóhajtott, és újból belekotort a hajába a kezeivel.

„Visszatértünk az ötvenszeres elátkozottságomra, Isabella. Szükségem van arra, hogy ellenőrizzelek. Azt akarom, hogy meghatározott módon viselkedj... és ha nem... szeretem nézni gyönyörű alabástrom bőrödet, ahogy pirosodik és felmelegedik a kezem alatt... felizgat.”

Szent szar... csak eljutunk valahova.

„Szóval nem fájdalmat akarsz nekem okozni?”

„Egy kicsit, csak hogy lássam, el tudod viselni... de nem ez az igazi oka... a tény, hogy az enyém vagy, teszi azt, hogy azt akarom látni, hogy beleillesz - a teljes kontrollba, amit más felett gyakorolhatok. Nézd, nem tudom pontosan kifejteni a gondolataimat... soha nem kellett eddig. Ilyen mélyen még soha nem kellett belegondolnom. Mindig... velem hasonlóan gondolkodó emberekkel volt dolgom.” - vont vállat bocsánatkérően.

„És még mindig nem válaszoltál a kérdésemre – hogy éreztél azok után?”

„Összezavartan.”

„Szexuálisan felizgultál tőle, Isabella” - csukta be a szemét... és amikor újból kinyitotta, parázsló zöld szemekkel nézett rám. Tekintete a sötét oldalamat hozta felszínre, ami a hasamban mélyen volt eltemetve – a libidóm.. felébresztette és engedelmességre kényszerítette, és most... kielégítetlen volt.

„Ne nézz így rám...” - mormolta.

Összehúztam a szemöldökömet. Jesszus... most mit csináltam?

„Nincs több condom nálam, Isabella, és tudod... most mérges vagy. Ellentétben azzal, amit a lakótársad gondol, nem vagyok szexuális szörny. Szóval... összezavarodtál.”

Fészkelődtem a tekintete alatt.

„Nem okoz problémát, hogy őszinte legyél velem írásban. Az e-mailjeid mindig pontosan rávilágítanak, hogy éppen hogy érzel. Miért nem tudjuk ezt megvalósítani beszélgetés közben? Ennyire zavarba hozlak?”

Egy képzelt morzsát szedtem fel az anyám által készített kék-bézs takaróról.

„Elkápráztatsz, Edward. Teljesen megsemmisítesz. Úgy érzem magam, mint Ikarosz, amikor a naphoz közel repült” - suttogtam.

Elakadt a lélegzete.

„Nos, azt hiszem, rosszul látod a dolgokat...”

„Mi...?”

„Oh Isabella, te elbűvöltél engem. Nem egyértelmű?”

Nem... nekem nem. Elbűvöltem... benső istennőm tátott szájjal bámult. Még ő sem hitte el, amit hallott.

„Még mindig nem válaszoltál a kérdésemre. Írj egy e-mailt, kérlek. De most, inkább aludnék. Maradhatok?”

„Maradni akarsz?” - nem tudtam elrejteni a reményt a hangomból.

„Te akartad, hogy itt legyek.”

„Nem válaszoltál a kérdésemre.”

„Írok e-mailt” - motyogta sértődötten.

Felállt és kiürítette a farmer zsebeit. A telefonját, kulcsot, tárcát és pénzt vett ki belőle. Szent tehén, a férfiak mennyi kacatot tartanak a zsebükben. Lecsatolta az óráját, lehúzta a cipőjét, zokniját, farmerját levette a kabátját és a székem hátára terítette.

„Feküdj le” - utasított.

Lassan besiklottam a takaró alá, egy kicsit reszketve... őt bámulva. Jézusom... marad. Azt hiszem, megbénultam a mámortól.

Könyökére támaszkodva bámult le rám.

„Ha sírni akarsz, sírj előttem. Tudni akarom.”

„Akarod, hogy sírjak?”

„Nem igazán. Csak azt akarom tudni, hogy érzel. Nem akarom, hogy kicsússz a kezeim közül. Kapcsold le a villanyt... késő van, és holnap mindkettőnknek dolgozni kell.”

Na itt vagyunk... megint parancsolgat, de nem tudtam vitatkozni... az ágyamban volt. Nem teljesen értettem, hogy miért... lehet, többet kellene sírnom előtte. Lekapcsoltam a kislámpát.

„Feküdj az oldaladra, háttal nekem”- mormolta a sötétben. Megforgattam a szemeimet, tudván-tudva hogy nem láthatja, de tettem, amit mondott. Óvatosan felém mozdult, karját körém fonta és a melléhez vont... oh, istenem.

„Aludj, kicsim...” -suttogta, és éreztem, hogy orrát a hajamba fúrta, mélyen beleszuszogott.

Szent isten... Edward Cullen velem alszik...és karja védelmében és nyugalmában mély álomba merültem.

Harminckettedik fejezet

A külső világ lassan behatolt az érzékeimbe… és óh, micsoda behatolás. Lebegtem, combjaim erőtlenek, gyengék, teljesen elhasználtak, és Ő rajta feküdtem, fejem a mellém, illata isteni volt… frissen mosott lenvászon és valami drága testpermet, a legjobb, legbódítóbb illat a világon, Edwardé. Nem akartam megmozdulni, az örökkévalóságig be akartam lélegezni az illatát.  Megszaglásztam… és arra vágytam, bár ne lenne közöttünk a pólója. És mint egy rím és ok visszatért az egész testembe, kinyújtottam a kezem a mellkasa felé. Ez az első alkalom, hogy megérinthettem itt… kemény… erős.

Keze fellendült és megragadta az enyémet… de finomított a mozdulaton és felemelte a szájához, majd finoman megcsókolta az ujjbegyeimet. Megfordult és lebámult rám.

„Ne” – mormolta és lágyan megcsókolt.

„Miért nem szereted, ha megérintenek?” – suttogtam, belebámulva gyengéd zöld szemeibe.

„Mert ötvenszeresen átkozott vagyok Isabella.”

Oh… őszintesége lefegyverző volt… felpislogtam rá.

„Nagyon erőszakos volt az életem eleje. Nem akarlak untatni a részletekkel. Csak… ne.” – orrát az enyémhez dörgölte, felemelte magát és felült.

„Azt hiszem, ez lefedi a történteket teljes mértékben. Milyen volt?” – Teljesen elégedett volt magával, és nagyon tényszerű is volt egyidejűleg. Mintha egy következő feladatot pipálna ki egy listán. .. és én még mindig az életkezdetére vonatkozó megjegyzésén tűnődtem… Nagyon kíváncsi voltam – makacsul többet akartam tudni. De nem fogja elmondani. Félrehajtottam a fejem, ahogy ő tette, és óriási erőfeszítéssel rámosolyogtam.

„Ha egy pillanatra elképzelnéd, hogy nem irányítod minden dolgomat… nos, akkor nem kellene beszámolnom a nem i életem előrehaladásáról” – mondtam szemérmesen.

„De köszönöm az illúziót.”

„Oh,  Miss Swan… nem csak egy üresfejű, csinos lány vagy. Hat orgazmusod volt összesen…. hmmm… és mindet nekem köszönheted” – hencegett megint játékosan.

Elvörösödtem és pislogtam egyidejűleg, ahogy rám bámult. Összevonta szemöldökét.

„Van valami amit mondani akarsz?” – hirtelen élesen vágott a hangja.

Elmerültem a gondolataimban… a francba.

„Volt egy álmom ma reggel.”

„Oh?” – meredt rám.

Szent tehén… bajban vagyok?

„Elélveztem álmomban…” – és karommal eltakartam a szememet.

Nem szólt semmit. Kipislogtam rá a karom alól, úgy láttam jól szórakozik.

„Álmodban?”

„Felébresztett.”

„Azt elhiszem… miről álmodtál?”

Francba…

„Rólad”

„Mit csináltam?”

Megint eltakartam a szemem. És mint egy kisgyerek, úgy éreztem, ha én nem látom, ő sem láthat engem.

„Isabella, mit tettem? Nem kérdezlek újra.”

„Egy lovaglópálca volt nálad.”

Elvette a kezemet a szemem elől….

„Tényleg?”

„Igen” – válaszoltam bíborvörösen.

„Van esélyed rá” – mormolta.

„Egy csomó lovaglópálcám van.”

„Barna bőrrel bevont?”

Nevetett.

„Nem… de biztos vagyok benne, szerezhetek egyet.” – zöld szemei izgatottan csillogtak. Lehajolt és röviden megcsókolt, aztán felállt, megfogta a boxerját… oh ne… elmegy. Rápillantottam az órára – csak 9:40 volt. Én is kiugrottam az ágyból, felvettem a melegítőnadrágomat, a topomat, majd keresztbe tett lábbal visszaültem az ágyra. Nem akartam, hogy elmenjen… mit tehetnék?

„Mikor van a ciklusod?” – szakította meg morfondírozásomat.

Mi?!

„Utálom ezeket a használni” – dörmögött. Felemelte a condomot, majd visszatette a földre, és felhúzta boxerjét és a nadrágját.

„Nos?” – sürgetett, amikor nem válaszoltam, és várakozóan nézett rám, mintha az időjárásról alkotott véleményemre várna. Szent szar… ez magánügy.

„Jövő héten” – néztem le a kezeimre.

„Valamilyen fogamzásgátlási módot kell választanod.”

Olyan parancsolgató. Kifejezéstelenül néztem rá. Visszaült az ágyra , felhúzta a zokniját és a cipőjét.

„Van orvosod?”

Megráztam a fejem. Megint visszatértünk az üzleti formulákhoz; 180 fokos fordulat a hangulatban. Haragosan nézett rám.

„Az én orvosom eljöhet és megvizsgálhat itt – vasárnap délelőtt, mielőtt eljössz hozzám. Vagy eljöhet hozzám, és ott vizsgál meg… melyiket választod?”

Most nem kényszerít… még egy valami, amiért fizethet… bár ez most az ő hasznára lesz.

„Nálad” – ez garantálta, hogy találkozhatom vele vasárnap.

„Ok, majd megmondom, hogy hány órakor.”

„Elmégy?”

Ne menj… maradj velem, kérlek.

„Igen…”

Miért?

„Hogy jutsz vissza?” – suttogtam.

„Taylor felszed.”

„Elvihetlek… van egy szép új autóm.”

Rám bámult, tekintete meleg volt.

„Nagyon jó lenne. De azt hiszem, túl sokat ittál.”

Elpirultam.

„Direkt itattál le?”

„Igen.”

„Miért?”

„Mert mindent túlkomplikálsz és zárkózott vagy, mint apád. Egy csepp bortól viszont megered a szavad… és szükségem van arra, hogy őszinte legyél velem… különben hallgatsz, és fogalmam sincs róla, mire gondolsz. Borban az igazság, Isabella.”

„És úgy gondolod, te mindig őszinte vagy velem?”

„Törekszem rá., hogy az legyek.” – nézett rám óvatosan.

„Csak akkor fog működni a dolog közöttünk, ha őszinték vagyunk egymáshoz.”

„Szeretném, ha maradnál… és használnád… ezt” – emeltem fel a második condomot.

Lágyan elmosolyodott, szemei vidáman ragyogtak.

„Isabella, ma este egészen sok magam szabta határt átléptem már. Mennem kell. Vasárnap találkozunk. Előkészítem  a javított szerződést számodra… és kezdődhet a … játék.”

„Játék.” – Szent szar… a szívem a torkomban dobogott.

„Egy heves jelenetet szeretnék veled megvalósítani. De addig nem, amíg alá nem írod a szerződést, mert akkor fogom tudni, hogy készen állsz.”

„Oh…szóval el tudom nyújtani a dolgokat… ha nem írok alá.”

Elismerően nézett rám, majd félmosolyra húzta száját.

”Nos, azt hiszem, megteheted, de úgy gondolom, megtörhetem az erőfeszítésedet.”

„Megtöröd? Hogyan?” – benső istennőm felébredt és figyelni kezdett…

Lassan bólintott, elvigyorodott, és kötekedve mondta:

„Nagyon undorító tudok lenni…”

Vigyorgása átragadt rám

„Undorító, hogyan?”

„Oh, tudod, robbanások, autóbalesetek, emberrablás, bebörtönzés…”

„Elrabolnál engem?”

„Oh, igen,” – vigyorgott tovább.

„Akaratom ellenére rabságban tartanál?”- jeez, ez izgató.

„Oh, igen” – bólintott.

„Aztán napokig beszélhetnénk a THCs-ről, minden nap, 24 órában.”

„Elveszítettem a fonalat” – suttogtam, a szívem majd kiugrott… komolyan gondolja?

„Teljes Hatalom Csere – napokon át” – a szeme ragyogott és onnan éreztem izgatottságát, ahol ültem. Szent Tehén.

„Szóval, nincs választásod” – mondta cinikusan.

„Világos” – nem tudtam elfojtani a gúnyt  a hangomban, ahogy  a szememet az égnek fordítottam.

„Oh, Isabella Swan, forgatod a szemeidet ?”Szent szar…

„Nem”- csipogtam.

„Oh… azt gondolom megtetted. Mit mondtam, mit teszek, ha megint forgatod a szemedet?”

A szarba. Leült az ágy szélére.

„Gyere ide” – mondta lágyan.

Elsápadtam. Jeez…. ez most komoly. Leültem, rábámultam… mozdulatlanul

„Még nem írtam alá” – suttogtam.

„Megmondtam, amit megmondtam. Szavát tartó férfi vagyok. Elfenekellek és aztán megbaszlak, gyorsan és keményen. Végül mégis szükségünk lesz arra a condomra.” – hangja puha mégis fenyegető…  a szarba, őrült módon izgató. A bensőm teljesen megfeszült, a szűkölő nedves vágytól.

Mereven nézett rám, várakozva, szemei lángoltak… Óvatosan szétfontam lábaimat. Elfuthatok? Hát ez az… kapcsolatunk ezen múlik, itt és most. Megengedjem neki, vagy nemet mondjak, és ennyi volt…? Mert tudtam, ha nemet mondok, véget ér minden. Tedd meg! – benső istennőm könyörgött… kisördögöm legalább olyan bénult volt, mint én.

„Várok” – mondta.

„És nem vagyok egy türelmes alak.”

Óh, a szentek összes szerelmére… Lihegtem, féltem, felizgultam. A vérem száguldott ereimben, lábaim felmondták a szolgálatot. Lassan felé haladtam, amíg mögé nem kerültem.

„Jó kislány” – mormolta.

„Most állj fel.”

A szarba... miért nem tud csak egyszerűen túllépni a dolgokon? Nem voltam biztos benne, hogy egyáltalán tudok állni. Habozva felálltam. Kinyújtotta a kezét és én beletettem a condomot.  És hirtelen megragadott, keresztbe fektetett az ölében. Egy elegáns mozdulattal elfordult, így a felső testem mögötte feküdt az ágyon. A jobb lábát rászorította mindkét lábamra, bal karját a lapockámra tette… leszorított, meg sem tudtam mozdulni. Oh, bassza meg…

„Mindkét kezedet tedd a fejed mellé.” – parancsolt rám.

Azonnal engedelmeskedtem.

„Miért teszem ezt veled, Isabella?” – kérdezte csendesen.

„Mert forgattam a szememet rád.” – alig tudtam megszólalni.

„Úgy gondolod, udvarias dolog azt tenni?”

„Nem.”

„Fogod még forgatni a szemeidet?”

„Nem.”

„Minden alkalommal elfenekellek, ha megteszed. Megértetted?”

Nagyon lassan lehúzta a melegítőmet. Oh, milyen megalázó dolog ez… megalázó, ijesztő és izgató. Kész szertartás, amit csinál. Szívem a torkomban… alig tudtam lélegezni. A szarba, vajon fájni fog? Kezét a pucér fenekemre tette… lágyan simogatott, cirógatott körbe-körbe a tenyerével. Aztán egyszerre csak nem volt ott a keze… és megütött – erősen. Aú… ! Szemeim elkerekedtek a fájdalomtól, megpróbáltam felemelkedni, de kezét a lapockáim közé tette és visszanyomott. Újból simogatott, ahol az előbb megütött és hallottam, ahogy a lélegzése megváltozott – érdesebbé vált. Újra és újra megütött, gyors egymásutánban. Bassza meg a szent, ez fáj! Egy hangot sem adtam ki, arcom fintorba rándult a fájdalomtól. Megpróbáltam eltekergőzni a csapások alól – az adrenalin elöntötte a testemet.

„Maradj nyugton” – mordult – „Vagy sokkal tovább verlek.”

Éppen dörzsölgette a fenekemet, és az ütések ezután folytatódtak… ritmikus séma szerint ismétlődve, simogatás, cirógatás, erős ütés. Koncentrálnom kell… tűrni a fájdalmat. Elmém kiürült… be kell fogadnom ezt a meredek érzést. Egyszer sem ütött meg kétszer ugyanott  - azt akarta, hogy mindenhol fájjon.

„Aargh” – kiáltottam fel a tizedik ütésnél – nem is vettem észre, hogy gondolatban számoltam őket.

„Még csak most jövök bele…” – ütött meg újra, majd lágyan dörzsölgetett. A kemény, csípős ütések és a gyengéd simogatások kombinációja elbódította az agyamat. Megint megütött… egyre nehezebb volt elviselni. Az arcom belefájdult a fintorgásba... Megint lágyan dörzsölgetett, majd megint az ütés következett. Újból felkiáltottam.

„Senki nem hall, babám… csak én” – és ütött, újra és újra.

Valahonnan mélyről úgy éreztem, meg akarom kérni, hogy hagyja abba. De nem. Nem adom meg neki ezt az elégtételt. Folytatta, könyörtelen ritmusban. Még hat alkalommal kiáltottam fel… Tizennyolc ütés összesen.

Testem begerjedt… begerjedt az irgalmatlan testi fenyítéstől.

„Elég” – lihegett rekedten…

„Jól csináltad, Isabella. És most, megbaszlak.”

Lágyan, gyengéden, körbe-körbe cirógatta égő fenekemet… hirtelen két ujját belém dugta, teljesen meglepett vele. Levegő után kaptam, ez az új támadás kibillentett a bódulatból.

„Érezd… érezd, hogy a tested mennyire szereti ezt, Isabella… nedves vagy… csak nekem.” – hangjában áhítat volt. És ujjait mozgatta, be, ki gyors mozdulatokkal.

Nyögtem… nem, biztosan nem, és ujjai hirtelen eltűntek… és ott maradtam, eltelve vággyal.

„Legközelebb azt akarom, hogy számolj. És most, hol az a condom?”

Éreztem, ahogy hátranyúlt a condomért. Gyengéden felemelt és arccal lefelé az ágyra nyomott. Hallottam, ahogy lehúzza a zippzárját és felszakítja a fóliát. Lerántotta  a melegítőmet teljesen, térdeimre emelt és simogatta a sajgó fenekemet.

„Most megduglak… elélvezhetsz…” – mormolta.

Mi? Mintha lenne választásom.

És gyorsan bennem volt, teljesen megtöltött, hangosan nyögtem. Mozgott, döngölt, gyors intenzív sebességgel, sajgó fenekem felől. Az érzés tökéletes volt, nyers, megalázó, eszméletlenül jó… érzékeim szétdúlva, lerombolva… kizárólag arra figyeltem, mit tesz velem… hogy érezteti velem. És éreztem az ismerős húzást, mélyen a hasamban, minden felgyorsult…

Nem… és áruló testem felrobbant egy egész testemet megrázó orgazmusban.

„Oh, Bella!” – kiáltott fel, ahogy ő is elélvezett, szorosan helyben tartva testemet, ahogy belém lövellt. Erősen zihálva összeomlott mögöttem, gyors mozdulattal magára húzott, és arcát a hajamba temette, ahogy szorosan tartott.

„Oh, babám” – lehelte.

„Isten hozott a világomban.”

Ott feküdtünk, együtt lihegve… vártuk, hogy lélegzésünk lassuljon. Óvatosan félresimította a hajamat.

Megint a mellkasán feküdtem. Csak most nem volt erőm, hogy felemeljem a kezem, és megsimogassam.

Apám… túléltem. Nem is volt annyira rossz. Sokkal beletörődőbb voltam, mint ahogy számítottam rá. Benső istennőm kimerült… nos, legalább csendben volt. Edward újból beleszimatolt a hajamba, mélyen lélegezve.

„Nagyon jól csináltad, babám.” – suttogta és csendes élvezetet hallottam ki a hangjából.

Szavai körbefontak, mint egy lágy bolyhos törölköző, és elégedett voltam, hogy ő boldog.

Ujjai közé csippentette a topom szélét.

„Ebben alszol?” – kérdezte szelíden.

„Igen” – susogtam álmosan.

„Nagyon el akarlak vinni vásárolni. Selyemben és szaténban kellene lenned, gyönyörű leány.”

„Szeretem a gönceimet” – mormoltam és próbáltam nem bosszúsnak hallatszani.

Megint megpuszilta a fejemet.

„Meglátjuk” – mondta.

Így feküdtünk tovább, pecekig, órákig, ki tudja… azt hiszem, elszunnyadtam.

„Mennem kell” – mondta, hozzám hajolt és megcsókolta a homlokomat.

„Jól vagy?” – hangja puha volt.

Belegondoltam a kérdésébe. A fenekem sajog… nos, most éppen izzik, de jó értelemben… hogy is vagyok… azon kívül, hogy fáradt vagyok… ragyogóan. A feleszmélés… megalázó volt, váratlan. Nem igazán értettem önmagam. Szent szar.

„Rendben vagyok” – suttogtam… nem akartam többet mondani ennél.

Felkelt.

„Merre van a  fürdőszoba?”

„Végig a folyosón, balra.”

Felszedte a másik condomot is és kivonult a fürdőszobába. Mereven felkeltem és felhúztam a nadrágomat. Egy kissé dörzsölte a még mindig fájó hátsómat. A saját reakcióim összezavartak. Emlékeztem, hogy egyszer azt mondta – már nem emlékszem, mikor – hogy sokkal jobban fogom érezni magam egy jó verés után. Hogyan lehetséges az? Egyáltalán nem értettem. És fura, de így van. Nem mondhatom, hogy nagyon élveztem volna a tapasztalatot, és messzire mentem volna, hogy elkerüljem, de most… ez a biztonságos, fura, pírban fürdő, kielégítő érzés… A fejemet a kezembe temettem. Egyáltalán semmit nem értettem.

Edward visszajött. Nem tudtam a szemébe nézni. Lebámultam a kezeimre.

„Találtam babaolajat. Hadd kenjem be a fenekedet vele.” 

Mi?

„Ne… rendben leszek.”

„Isabella,”- figyelmeztetett, és éppen szemforgatásba kezdtem, amikor gyorsan magamra eszméltem.

Megfordultam, arccal az ágy felé. Odajött, mellém ült és gyengéden lehúzta a nadrágomat megint. Fel, le, mint a kurvák, jegyezte meg kisördögöm keserűen. Gondolatban megmondtam neki, hogy hova is menjen.

Edward babaolajat öntött a tenyerébe, és nagyon óvatosan bekente vele a fenekemet – sminklemosóból elvert fenék fájdalmának csillapításáig… ki gondolta volna?

„Szeretem a kezemet rajtad” – mondta… és egyet kellett értenem vele… én is.

„Kész.” – mondta, amikor befejezte, és finoman visszahúzta rám a nadrágot.

Az órámra néztem… 10:30 volt.

„Most elmegyek.”

„Kikísérlek” - még mindig nem tudtam ránézni.

Megfogta a kezem és a bejárati ajtóhoz vezetett. Szerencsére Rose nem volt itthon… valószínűleg még a családjával vacsorázott és igazán boldog voltam, amiért nem volt a közelben hogy hallja a történteket.

„Nem kell felhívnod Taylort?” – kérdeztem, továbbra is kerülve a szemkontaktust.

„Taylor 9 óra óta itt van. Nézz rám” – suttogta.

Küszködve ránéztem… de amikor megtettem, láttam hogy csodálattal néz rám… ugyanazzal a pillantással, mint amikor először voltam fölül… amikor szeretkeztünk…

„Nem sírtál” – mormolta és hirtelen megragadott és hevesen megcsókolt.

„Vasárnap” – suttogta, és ez egyben volt ígéret és fenyegetés.

Harmincegyedik fejezet

Meg akarja próbálni! Kisördögöm kilesett a kanapé mögül, még mindig sokk ült hárpia-arcán.

„De van egy feltételem” – nézett le döbbent arcomra.

„Mi?” – leheltem… bármit… mindent megteszek neked.

„Feltétel nélkül elfogadod az ajándékomat diplomaosztód alkalmából.”

„Oh…” – és valahol mélyen tudtam is, hogy mi az. Félelem szorította össze gyomromat. Edward fürkésző szemei a reakciómat lesték.

„Gyere…” – morogta, felállt és engem is magával húzott. Levette a kabátját a fogasról, ráterítette a vállamra és kihúzott az ajtón.

Egy kis ezüst Volvo állt a ház előtt.

„Ez a tiéd. Sok boldogságot diplomád megszerzése alkalmából” – mormolta, magához húzott és megpuszilta a hajamat. Egy kibaszott autót vett nekem, kinézete alapján teljesen újat. Jeez… már épp elég bajom származott a könyvekből . Kifejezéstelenül néztem az autót, megpróbáltam kétségbeesetten megállapítani, mit is érzek ezzel az egésszel kapcsolatban. Egy részről megrémültem, másrészről hálás voltam, megrémített, hogy ilyet tett, de a meghatározó érzésem mégis a… harag… igen, mérges voltam, hogy azok után, amit mondtam neki a könyvekről… mégis megvette ezt.

„Isabella, a furgonod öreg és igazán veszélyes.  Soha nem bocsátanám meg magamnak, ha történne veled valami. És amikor könnyen tudok ezen segíteni...” –szakította félbe önmagát. Éreztem, hogy bámul rám, de ebben a pillanatban képtelen voltam arra, hogy ránézzek. Csak álltam ott és bámultam a félelmetes új, ezüst micsodát… csendben.

„Megemlítettem az apádnak… ő oda volt érte” – mormolta.

Megfordultam, rábámultam, szám tátva maradt a rémülettől.

„Te ezt megmondtad Charlie-nak… hogy tehetted?!” – majdnem képtelen voltam a beszédre. Hogy merészelte?

Szegény Charlie… pocsékul éreztem magam… megsértődve apám helyett.

„Isabella, ez egy ajándék. Nem tudnád egyszerűen csak megköszönni?”

„De tudod jól, hogy ez… ez túl sok” – saját magamnak is nyafogásnak hangzott amit mondtam.

„Számomra nem, nem beszélve a lelki békémről.”

Ráfintorogtam… nem tudva, hogy mit mondjak. Egyszerűen képtelen megérteni… egész életében volt pénze… nos, igazából… nem egész életében – kisgyerekként nem – és hirtelen másképp néztem a világra. A gondolat nagyon kijózanító volt, és óvatosan az autó felé mozdultam, kissé bűnösnek érezve magam, hogy felkaptam a vizet… az indítékai jók… kicsit megfontolatlanok, de nem rossz szándékúak.

„Boldog vagyok, hogy kölcsön adod ezt is nekem… mint a laptopot.”

„Oké… kölcsön… határozatlan időre”  - nézett rám aggódva.

„Nem, nem határozatlan időre… csak egy darabig. Köszönöm.”

Homlokát ráncolva nézett rám. Felágaskodtam, és egy kis puszit nyomtam az arcára.

„Köszönöm az autót… uram” – mondtam olyan kedvesen, amilyen kedvesen csak tudtam.

Hirtelen megragadott, magához húzott megint, egyik keze a hátamon, hogy szorosan tudjon tartani, a másik keze ökölbe szorítva, a hajamban.

„Te … kihívó egy nő vagy Bella Swan” – csókolt meg szenvedélyesen… nyelvével szétfeszítve ajkaimat, kiszabadítva az én nyelvemet… a vérem abban a pillanatban felforrt, és viszonoztam csókját. Őrült módon kívántam, az autó, a könyvek, a lágy határok, … a botozás ellenére…akartam őt.

„Minden önuralmamra szükségem van, hogy ne itt az autó tetején basszalak meg, most rögtön… csak hogy megmutassam, az enyém vagy, és ha egy kibaszott autót akarok neked venni… akkor veszek neked egy kibaszott autót” – morgott.

„Most gyerünk be, és vetkőzz pucérra” – és egy gyors brutális csókot adott… és meg kell mondanom, dühös volt. Megfogta a kezemet visszavitt a lakásba, egyenesen a hálószobámba … célját nem tévesztve. Kisördögöm újból a kanapé mögött, fejét a kezeibe rejtve.

Edward felkapcsolta a kislámpát és csak állt, engem vizsgálva .

„Kérlek, ne legyél rám dühös” – suttogtam.

Tekintete üres volt, zöld szeme kemény üvegszilánk.

„Sajnálom, amit az autóval kapcsolatban mondtam… és a könyvekkel… - itt hirtelen abbahagytam.

Nem kaptam választ.

„Megrémítesz, amikor mérges vagy” – suttogtam… továbbra is őt nézve.

Pislogott, becsukta a szemeit és megrázta a fejét. Amikor újra kinyitotta, szemei fokozatosan ellágyultak. Mély levegőt vett és nyelt egyet.

„Fordulj meg” – suttogta.

„Le akarom venni ezt a ruhát rólad.”

Megint egy hirtelen hangulatváltozás… hogy fogom tudni követni? Engedelmesen megfordultam, szívem erősen vert… a vágyam felülírta a félelmemet… átszáguldott a véremen és elhelyezkedett sötéten és epekedve mélyen, lent … a méhemben. Elsimította a hajamat a hátamról, így az arcom jobb oldalán hullott le a mellemre.

Mutatóujját a nyakszirtemre tette és fájdalmasan lassan húzta végig a gerincemen lefelé… Éreztem, ahogy jól manikűrözött körme finoman végigszántja a hátamat.

„Szeretem ezt a ruhát”  - mormolta.

„Szeretem látni szeplőtlen bőrödet.”

Ujja elérte a ruha vonalát a hátam közepén, bedugta ujját alá, és közelebb vont magához, úgyhogy hátra kellett lépnem felé. Éreztem a teste hevét… lehajolt és beleszagolt a hajamba.

„Nagyon jó az illatod Isabella… olyan édes” – orra lágyan végigsiklott a fülem mellett le a nyakamig, pihekönnyen puszilta végig a vállamat. Lélegzésem megváltozott… felszínessé vált, felgyorsult… telve volt vágyakozással. Éreztem ujjait a zippzáromon. Nagyon lassan húzta lefelé, amíg szája tovább vándorolt a vállamon nyalogatva, puszilgatva, szivogatva azt. Kínzóan jó volt amit tett velem. A testem reagált és ernyedten vonaglottam érintése alatt.

„Meg. Kell. Tanulnod. Tűrtőztetned. Magad.” – suttogta, minden szó között csókot nyomva a nyakszirtemre. Meghúzta a nyakpánt a gombolását, és a ruha leomlott a lábamhoz.

„Nincs melltartó rajtad… Miss Swan. Ezt szeretem.”

Kezei megragadták a melleimet, mellbimbóim égnek meredtek tapintására.

„Emeld fel a kezeidet és fond a nyakam körül őket” – mormolta a nyakamba.

Azonnal engedelmeskedtem, és melleim felemelkedtek a kezeiben, mellbimbóim még keményebbek lettek. Ujjaim a hajába túrtak és nagyon gyengéden meghúztam lágy szexi haját. Fejemet oldalra hajtottam, hogy könnyebben hozzáférjen a nyakamhoz.

„Mmm…” – mormolta a fülem mögött, ahogy utánozva kezem mozgását a hajában morzsolgatni kezdte mellbimbóimat hosszú ujjai között. Felnyögtem, ahogy az éles élvezet belehasított az ágyékomba.

„Akarsz így elélvezni?” – suttogta.

Megfeszítettem a hátamat, hogy melleimet még jobban gyakorlott kezeibe nyomjam.

„Szereted ezt, nem, Miss Swan?”

„Mmmm…”

„Válaszolj” – folytatta a lassú érzéki kínzást, gyengéd nyomással fokozva az érzést.

„Igen…”

„Igen… mi?”

„Igen… uram.”

„Jó lány…” – csípett meg erősen és a testem görcsösen megvonaglott a testének feszülve, és ziháltam az éles heves élvezetes fájdalomtól. Éreztem vágyát. Felnyögtem és belemarkoltam a hajába, erősen meghúztam.

„Nem hiszem, hogy el kellene már élvezned” – suttogta, kezei mozdulatlanná váltak és gyengéden beleharapott a fülcimpámba, meghúzogatva azt.

„Azonkívül… felbosszantottál.”

Oh…ne, mit jelent ezt? – jajdult fel az agyam a vágy ködén keresztül.

„Ezért talán nem hagyom, hogy elélvezz…”

Figyelme visszatért a mellbimbóimon lévő kezeihez… húzogatta, csavargatta, masszírozgatta őket.

A fenekemet hozzádörzsöltem… egyik oldalról a másikra mozgatva.

Éreztem a vigyorát a nyakamon, ahogy a kezei lefelé indultak a csípőmre, ujjai besiklottak a bugyimba hátulról, szétfeszítette, hüvelykujja áthatolt az anyagon… szétszakította és elém dobta úgyhogy láthattam… szent szar… A keze lesiklott a puncimig… és hátulról, lassan bedugta az ujját…

„Oh, igen… az én gyönyörűségem már készen áll…” – lihegte és megfordított. Így szembekerültem vele. A lélegzése felgyorsult.. ujját a szájába dugta…

„Nagyon jó ízed van… Miss Swan” – sóhajtotta.

„Vetkőztess le” – kommendált csendesen, vágyakozó szemekkel nézve rám. Csak cipő volt rajtam… na jó, Rose magas sarkú cipője volt rajtam. Hátra léptem… Még soha nem vetkőztettem le férfit.

„Meg tudod tenni” – hízelgett lágyan.

Oh… Istenem… szaporán pislogtam… hol kezdjem… a pólója felé nyúltam, de megragadta a kezemet… megrázta a fejét és ravaszul mosolygott rám.

„Oh, nem…” – rázta a fejét… vigyorogva.

„Ne a a pólót… még megérinthetnél… amit én terveztem…” – és a szemei az izgalomtól csillogtak. Oh... ez új… ruhán keresztül hozzáérhetek.

Megfogta a z egyik kezemet és az erekciójára tette.

„Ilyen módon hatsz rám Miss Swan.”

Levegő után kaptam, ujjaimat derekára szorítottam, ő meg vigyorgott.

„Benned akarok lenni… vedd le a farmeromat… feladatod van.”

Szent baszás… feladatom van. Azt hiszem leesett a szám.

„Mit fogsz tenni velem?” – cukkolt.

Oh a lehetőségek… belső istennőm bömbölt, és valahonnan, ahol az izgalom, a kívánás születik, egy igazi Swan-féle bátor mozdulattal lenyomtam az ágyra. Ő meg csak nevetett, ahogy eldőlt.

Lebámultam rá… győztesként érezve magam. Belső istennőm robbanni készült. Gyorsan és ügyetlenül levettem Edward cipőit és zokniját… Ő felnézett rám… szemei ragyogtak a csodálattól és a vágytól, olyan tündöklően nézett ki… és az enyémnek.

Felkúsztam az ágyra, lovaglóülésben ráültem és elkezdtem kigombolni a farmerját, bedugva ujjaimat az derékszíja alá, éreztem a szőrét a… ’boldogság vonalán’. Becsukta a szemeit, éreztem, ahogy megfeszül a csípője.

„Meg kell tanulnod türtőztetned magad” – korholtam, és meghúztam a szőrét az öv alatt. Elakadt a lélegzete és rám vigyorgott.

„Igen, Miss  Swan…” – mormolta, szemei égtek.

„A zsebemben… kondom” – lihegte.

Belenyúltam a zsebébe, lassan, az arcát vizsgáltam, ahogy körbekutattam. Szája elnyílt… előhúztam a fóliazacskókat, amit találtam és a csípője mellé tettem az ágyra. Kettőt! Túl mohó ujjaim ügyetlenül kigombolták a derekán a gombot. Túl izgatott voltam.

„Mohó Miss Swan” – mormolta… érezhető vidámsággal a hangjában. Lehúztam a zippzárját… és szembe kerültem azzal a problémával, hogy le kell vennem a nadrágját… hmmm… Lecsúsztam róla és húztam a nadrágját… nem nagyon mozdult. Helytelenítően néztem rá. Hogy tud ilyen bonyolult lenni?

„Nem tudom türtőztetni magam, ha továbbra is harapdálod a szádat.” – figyelmeztetett és felemelte medencéjét az ágyról, így lehúzhattam a nadrágot róla… és a boxerját is azzal egyidejűleg… whoa… kiszabadítottam őt. Lerúgta ruháit a földre. Oh… Istenem… teljesen az enyém, játszhatok vele. Mintha karácsony lenne!

„Most mit fogsz tenni?” – lihegte… minden humor eltűnt a hangjából. Felnyúltam és megérintettem, közben az arcát figyeltem. Szája ’O’ betűt formált, ahogy élesen levegőt vett. Bőre olyan bársonyos, lágy… és kemény… hmmm, milyen finom kombináció… előrehajoltam, a hajam is előre hullott… és már a számban is volt. Szívtam… erősen. Becsukta a szemeit, csípője megrándult alattam.

„Jeez, Bella… csillapodj” – mordult.

Istenem, de amikor olyan erősnek éreztem magam, olyan mámorító érzés volt, izgatni és ízlelni őt a számmal és nyelvemmel. Éreztem, hogy megfeszül alattam, ahogy a szám fel-alá járt rajta, lenyomva őt a torkomig, a szám szorosan rajta… újra és újra.

„Állj le Bella… állj le. Nem akarok még elmenni…”

Felültem, rápislogtam, és pihegtem… mint ő, de összezavarodtam. Akkor most tegyem, vagy ne?  Belső istennőm úgy érezte magát, mintha valaki képen nyomta volna fagyival…

„Ártatlanságod és lelkesedésed… nagyon lefegyverző” – kapott levegő után.

„Gyere… felülre… ez az, amit akarok.”

Oh…

„Tessék… húzd ezt fel…” –adta  a kezembe a condomot.

Szent tehén… hogyan…? Feltéptem a zacskót és a tapadós gumi ott volt az ujjaim között.

„Csípd össze a tetejét és tekerd lefelé. Ne hagyj levegőt a végén annak a biszbasznak” – lihegte. És nagyon lassan… erősen koncentrálva… tettem, amit mondott. Felhördült.

„Jézusom Bella, itt ölsz meg!”

Megcsodáltam a munkámat… és őt… valóban szép férfi példány… ha csak bámulom, már az is izgató.

„És most… benned akarok lenni…” – mondta.

Rémülten néztem rá… ő meg hirtelen felült, úgyhogy szemtől szembe kerültünk.

„Mondjuk így…” – lehelte, egyik kezét  a csípőm köré fonta, könnyedén megemelt, a másik kezével alám igazította magát, és nagyon lassan magára eresztett.

Felnyögtem ahogy szétfeszített és betöltött… a szám szétnyílt az édes, tökéletes, gyötrelmes teljesen betöltő érzéstől … oh… kérlek.

„Igen, ez jó , baby… érezz engem… teljes valómban” – morgott félig csukott szemmel. És bennem volt… teljesen tövig és mozdulatlanul tartott másodpercekig… percekig… fogalmam sincs meddig, intenzíven bámult a szemembe…

„Ilyen módon mélyebben benned tudok lenni” – mormolta.

És megfeszítette és megcsavarta a csípőjét egy mozdulattal és felnyögtem… istenem – az izgalom szétsugárzott a méhemben… mindenhol. Bassza meg!

„Megint…” – suttogtam.

Lustán elvigyorodott… és engedelmeskedett… felnyögtem, fejemet hátrahajtottam, és Edward nagyon lassan visszaeresztette csípőjét az ágyra.

„Te mozogj Isabella… fel és le… ahogy neked tetszik… Fogd a kezemet.”

Megragadtam őket… mintha az életemért kapaszkodnék, és nagyon gyengéden felemelkedtem és visszaereszkedtem, ó bassza meg… szemei égtek a vad vágytól, légzése szaggatottá vált... harmonizálva az enyémmel, felemelte a csípőjét, ahogy én leereszkedtem rajta, újra visszaemelkedtem… felvettük a ritmust.. fel, le, fel, le, újra és újra és ez olyan… jó volt. És mindezen közben, megakadó lélegzettel, lent mélyen, a telítettségtől túláradóan… a heves érzés átszáguldott rajtam, ami felépült bennem gyorsan… néztem, szemeink egymásba fonódtak… csodálatot láttam benne… csodálatot irántam. Istenem… én dugom meg őt… feladatom van… ő az enyém… én az övé vagyok… és a gondolat túllendített a csúcson, és elélveztem… felkiáltottam… megragadta a csípőmet, becsukta a szemét és elélvezett… csendben… és én ráájultam a mellére, megsemmisülve… valahol a fantázia és a realitás határán… egy olyan helyen, ahol nincsenek puha és kemény feltételek.