Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2013. március 9., szombat

Száztizenegyedik fejezet ( Második történet huszonnegyedik rész)



Meredten bámultam Dr Greene-re, a világ összeomlott körülöttem. Egy baba. Egy baba. Nem akarok babát... még. Basszus. Éreztem, hogy Edward ki fog akadni.
„Mrs Cullen, nagyon elsápadt. Kér egy pohár vizet?”
„Igen, kérek” - a hangom csak suttogás volt. Az agyam versenyt futott önmagával. Terhes? Mikor?
„Úgy látom, meglepődött.”
Hangtalanul bólintottam a jó doktor felé, ahogy átnyújtott egy pohár vizet a közelben elhelyezett kancsóból. Örömmel fogadtam a vizet.
„Sokkolt” – mondtam alig hallhatóan.
Némán megráztam a fejem. Tünetek? Nem hinném, hogy voltak.
„Azt hittem... azt hittem, ez egy megbízható formája a fogamzásgátlásnak,” - suttogtam.
Dr Greene kérdőn nézett rám.
„Általában az is, ha nem felejtik el folyamatosan adagolni,” - mondta hűvösen.
Elpirultam.
„Biztos kiestem az időérzékemből.” Edward ki fog akadni. Tudtam.
„Volt vérzése?”
Megálltam.
„Nem.”
„Ez normális a Depo esetében. Ne nézzük meg? Épp ráérek.”
Zavartan bólintottam, Dr Greene pedig egy fekete bőrkanapé felé terelt, egy képernyő mögé.
„Ha levenné a szoknyáját és a bugyiját, kérem,” - mondta röviden.
A bugyimat? Azt hittem, csak egy ultrahangos vizsgálat lesz a hasamon. Miért kellett levenni a bugyimat? Megrökönyödve meghúztam a vállam, majd gyorsan tettem amit kért, és lefeküdtem a fehér lepedő alá.
„Így jó.” Dr Greene a kanapé végén állt, közelebb húzta az ultrahang-gépet. Modern géphalmaz volt. A doktornő leült, és úgy állította a képernyőt, hogy mindketten jól lássuk, majd megnyomkodta a billentyűzetet, hogy a képernyő életre keljen.
„Ha felhúzná a térdeit, és szélesre tárná őket,” - mondta közömbösen.
Mi? Zavartan pillantottam rá.
„Ez egy vaginális ultrahang. Ha csak most lett terhes, ezzel akkor is meg tudjuk találni a babát”  emelte fel a fehér szondát. Oh – csak viccel velem, ugye!?
„Oké,” - motyogtam elhaltan, és tettem ahogy mondta. Greene egy óvszert húzott a botra és bekente valamilyen színtelen géllel.
„Rendben, Mrs Cullen, csak lazítsa el magát,” - motyogta.
Lazítani? A fene essen bele, hát terhes voltam! Hogy várhatta el tőlem, hogy lazítsak? Elpirultam és megpróbáltam megtalálni a boldog gondolataim helyét... ami valahol Eldorado elveszett városának a közelében volt. Dr Greene lassan és finoman behelyezte a szondát. Szent baszás.
A képernyőn nem láttam mást, csak valamit, ami megegyezett az egyenletes zaj képi változatával – bár inkább szépia színe volt, nem fehér. Dr Greene lassan mozgatta bennem a szondát, ami nagyon nyugtalanító volt.
„Ott,” - mormolta. Megnyomott egy gombot, amivel kimerevítette a képet, és egy apró felvillanásra mutatott a szépia viharában. Egy apró felvillanás. Oh életem. Egy apró kis pötty volt a hasamban. Apró. Wow. Elfelejtettem a kellemetlen érzést, ahogy idegsokkosan meredten a képre.
„Még túl korai, hogy lehessen látni a szívverést, de igen, ön határozottan terhes. Négy vagy öt hetesnek mondanám.”
Túl döbbent voltam ahhoz, hogy bármit is mondjak. Az a kis fényes pont egy baba. Egy valóságos baba. Edward babája. Az én babám. Szent tehén. Egy baba.
„Szeretné, hogy kinyomtassak egy képet önnek?”
Bólintottam, mivel még most se tudtam kinyögni egy szót se, mire Dr Greene megnyomott egy gombot. Majd finoman kihúzta a szondát, és adott egy törlőkendőt, hogy rendbe tegyem magam.
„Gratulálok, Mrs Cullen,” - mondta ahogy felültem.
„Azt javasolnám, hogy négy hét múlva találkozzunk újból. Akkor meg tudjuk majd állapítani a baba  pontos korát, és egy lehetséges születésnapot. Most már felöltözhet.”
„Rendben,” - motyogtam. Van egy kis ’pöttyöm’. Gyorsan felöltöztem.
Mikor végeztem, Dr Greene az asztalánál ült.
„Addig is szeretném, ha elkezdené szedni ezeket a multivitaminokat és a folsavat. Itt egy prospektus, hogy mit tegyen és mit ne tegyen.” Ahogy átnyújtott egy adagnyi orvosságot és a papírokat, folytatta a beszédet, de már nem figyeltem. Sokkot kaptam. Megrendültem. Most biztos örülnöm kellene. Meg harmincnak kellene lennem... legalább. Ez korai volt – túlságosan is korai. Megpróbáltam elfojtani a feltörő pánikot.
Miután udvariasan elköszöntem Dr Greene-től, visszatámolyogtam a kijárathoz, és kiléptem a hűvös őszi délutánba. Hirtelen elragadott egy hideg és mély balsejtelem. Edward ki fog akadni, tudtam, de hogy mennyire és milyen mélyen, nem tudtam megmondani. A szavai kísértettek: „Még nem vagyok készen arra, hogy megosszalak.
Szorosabbra fogtam a kabátot magamon, próbáltam lerázni a hideget.
Stuart kiszállt az autóból, hogy ajtót nyisson nekem. Meglepődött, amikor meglátta az arcomat, de nem foglalkoztam aggódó kifejezésével.
„Hova megyünk, Mrs Cullen?” - kérdezte halkan.
„SIP.”
Bemásztam az autóba, behunytam a szemem, és hátrahajtottam a fejem. Örülnöm kellett volna. Tudtam, hogy örülnöm kellett volna. De nem voltam boldog. Túl korai volt. Mi lesz a munkámmal? Az SIP-vel? Mi lesz most Edward-dal és velem? Nem. Nem. Nem. Rendben leszünk. Rendben lesz. Szerette a kis Alice-t – idéztem fel, amit Carlisle mondott – most rajongott érte. Talán előbb Banner-t kellene figyelmeztetnem... Talán nem kéne elmondanom Edward-nak. Talán... talán véget kellene vetnem az egésznek. Megállítottam a gondolataimat, mert a sötét irány, amiket vettek, megijesztett. Kezeimet ösztönszerűen a hasamra tettem, védelmezően. Ne. Az én kis pöttyöm. Könnyek szöktek a szemeimbe. Mit fogok tenni?
Egy vöröses hajú, zöld szemű kisfiú képe jelent meg előttem, ahogy a mezőn fut, ahol az új ház állt, elfoglalva és izgatva fantáziámat a lehetőségektől. Boldogan nevetett és sikoltozott, ahogy Edward és én kergettük. Edward megforgatta, majd a csípőjére ültette, és úgy mentünk vissza a házba.
Képzeletem arra váltott, hogy Edward undorodva fordul el tőlem. Kövér voltam és esetlen, nehézkes a gyerek miatt. A hosszú tükörfolyosón távolodott tőlem, lépései visszahangoztak az üvegen, a falakon és a padlón. Edward...
Visszazökkentem az ébrenlétbe. Nem. Ki fog akadni.
Amikor Stuart megállt a SIP mellett, kiszálltam és egyenesen bementem az épületbe.
„Bella, jó újra látni. Hogy van az édesapád?” - kérdezte Hanna, ahogy elértem az irodámat.
Hűvösen néztem rá.
„Jobban van, köszönöm. Bejönnél az irodába?”
Meglepetten pislogott rám.
„Hogyne.” – követett -, „minden rendben?”
„Tudnom kell, hogy mikor töröltél, vagy tettél át időpontot Dr Greene-nel.”
„Dr Greene? Igen. Hármat vagy négyet. Leginkább azért, mert vagy más értekezlet volt, vagy el voltál havazva. Miért?”
Mert most kibaszottul terhes vagyok!-  Üvöltöttem rá gondolatban. Mély, nyugtató levegőt vettem.
„Ha átteszed bármelyik időpontomat is, lennél szíves szólni róla? Nem mindig nézem meg a naptáramat.”
„Hogyne”-  mondta Hanna halkan - „sajnálom. Valami rosszat csináltam?”
Megráztam a fejem és hangosan felsóhajtottam.
„Készítenél egy kis teát? Aztán beszéljük meg, mi történt, amíg nem voltam itt.”
„Hogyne. Máris hozom” - megnyugodva kiment az irodából.
Távolodó alakját bámultam.
„Látod azt a nőt?” - kérdeztem halkan a kis pöttytől - „Ő tehet rólad.” Meglapogattam a gyomrom, majd komplett idiótának éreztem magam, mert egy ponthoz beszéltem. Az én kis felvillanásom. Megráztam a fejem, ingerült voltam magam és Hanna miatt is, aztán bekapcsoltam a gépem. E-mail várt Edward-tól.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2009 szeptember 15. 13:58
Címzett: Isabella Cullen
Mrs Cullen, még csak három órája vagyok az irodámban, de ön máris hiányzik. Remélem Charlie-nak jó helye van a Northwest-ben. Carlisle ma délután meglátogatja. Olyan hat körül érted megyek, és mi is meglátogathatjuk, mielőtt hazamegyünk. Jól hangzik?
Szerető férjed
Edward Cullen CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Gyorsan válaszoltam.

Feladó: Isabella Cullen
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2009 szeptember 15. 14:10
Címzett: Edward Cullen
Hogyne. x
Isabella Cullen Commissioning Editor, SIP

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2009 szeptember 15. 14.14
Címzett: Isabella Cullen
Rendben vagy?
Edward Cullen CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Nem Edward, nem vagyok rendben. Kiakadtam azon, hogy ki fogsz akadni. Nem tudom, mit tegyek. De nem e-mailben fogom elmondani.

Feladó: Isabella Cullen
Tárgy: Hiányzol
Dátum: 2009 szeptember 15. 14:17
Címzett: Edward Cullen
Igen. Csak elfoglalt. Hatkor találkozunk. x
Isabella Cullen Commissioning Editor, SIP

Mikor mondom el neki? Ma este? Talán szex után? Vagy szex közben. Nem, az lehet, hogy veszélyes lenne mindkettőnk számára. Amikor alszik? Fejemet kezeimbe temettem. Mi a fenét fogok csinálni?

„Helló” - mondta Edward óvatosan, ahogy beszálltam a terepjáróba.
„Helló” - motyogtam vissza.
„Mi a baj?” - kérdezte összehúzott szemöldökkel.
Megráztam a fejem, ahogy Taylor elindult a kórház irányába.
„Semmi.”
Talán most? Most megmondhatnám neki, most, hogy zárt helyen vagyunk, és Taylor velünk volt.
„A munkahelyeden minden rendben volt?” - próbálkozott tovább Edward.
„Igen. Rendben. Köszi.”
„Bella, mi a baj?” - hangja kissé erőszakosabb lett. Megijedtem.
„Csak hiányoztál, ennyi. És aggódtam Charlie miatt is.”
Edward láthatóan megnyugodott.
„Charlie jó van. Beszéltem apával délután, és mondta, hogy nagyon meg van elégedve a javulásával.”
Edward átnyúlt és megfogta a kezem.
„Azt a, de hideg a kezed. Ettél ma?”
Elpirultam.
„Bella,” - szidott meg Edward, mérges volt.
Nos, nem ettem, mert tudtam, hogy kibaszott mérges leszel, ha elmondom, hogy terhes vagyok.
„Majd este eszek. Nem igazán volt érkezésem.”
Idegesen megrázta a fejét.
„Azt akarod, hogy a biztonságiak feladatai közé tegyem az 'etessék meg a feleségemet' parancsot?”
„Sajnálom. Majd eszek. Furcsa nap volt a mai. Tudod, apa áthozása, meg minden.”
Ajkai vékony vonallá zárultak, de nem mondott semmit. Kibámultam az ablakon. Mondd el neki! -sziszegett rám kisördögöm. Nem. Gyáva voltam.
Edward megzavarta az ábrándozásomat.
„Lehet, hogy Taiwan-ba kell mennem.”
„Oh. Mikor?”
„Valamikor a héten. Talán jövőhéten.”
„Rendben.”
„Azt akarom, hogy velem gyere.”
Nyeltem egyet.
„Edward, kérlek. Nekem is van munkám. Ne vitatkozzunk megint ugyanarról.”
Sóhajtozott és fintorgott, mint egy durcás kamasz.
„Gondoltam megkérdezem,” - morogta sértődötten.
„Mennyi időre mész?”
„Csak pár napra. Bárcsak elmondanád, mi bánt.”
Honnan tudja? Szent baszás.
„Nos, most, hogy a szeretett férjem elmenni készül...”
Edward megpuszilta a csuklómat.
„Nem leszek sokáig távol.”
„Helyes.” Halványan rámosolyogtam.

Charlie-nak sokkal jobb volt a színe, és már nem volt olyan morcos sem. Örömmel láttam halk háláját Edward felé, és egy pillanatra elfeledkeztem a fenyegető hírről amit tartogattam, ahogy ültem és hallgattam őket beszélgetni a horgászatról és a Mariners-ről. De Charlie hamar kimerült.
„Apu, hagyunk, hadd aludj.”
„Köszönöm, Bella drágám. Örülök, hogy benéztetek. Apáddal is találkoztam, Edward. Nagyon biztató volt.  És ő is Mariners rajongó.”
„A horgászat viszont nem érdekli annyira,” - mondta Edward szárazon, ahogy felállt.
„Hát, senki sem tökéletes, mi?” - vigyorgott Charlie.
„Holnap meglátogatlak, rendben?” Megpusziltam. Kisördögöm ajkát biggyesztette. Feltéve ha Edward nem zár lakat alá... vagy rosszabb. Lelkem zuhanórepülésbe váltott. Oh igen – terhes voltam a kis pöttyöcskémmel. Elsápadtam, ahogy eszembe jutott.
„Gyere.” - nyújtotta kezét Edward felém és zavartan nézett rám. Megfogtam, és kimentünk a kórházból.

Turkáltam az ételben. Mrs Cope csirke specialitása volt, de egyszerűen nem voltam éhes. A gyomrom egy apró labdává húzódott össze az aggodalomtól.
„A fenébe is! Bella, elmondanád végre, mi a bajod?” - Edward idegesen eltolta az üres tányérját. Rámeredtem.
„Kérlek. Megőrjítesz.”
Nyeltem egyet, próbáltam mérsékelni a pánikot. Mély levegőt vettem. Most vagy soha.
„Terhes vagyok.”
Edward nem mozdult, arca lassan színét vesztette.
„Mi?” - suttogta hamuszürkén.
„Terhes vagyok.”
Szemöldökei összehúzódtak, mint aki nem értette.
„Hogyan?”
Rápislogtam. Hogyan... mit? Milyen idétlen kérdés volt ez? Elpirultam és ránéztem amolyan szerinted-mégis-hogyan nézéssel. Hozzáállása azonnal megváltozott, szemei villámokat lövelltek.
„A fogamzásgátlód?” - ugatta.
Oh a szarba.
„Elfelejtetted az injekciókat?”
Csak bámultam rá, nem tudtam mit mondani. Jézusom, őrülten ideges volt.
„Basszus, Bella!”
Ököllel az asztalra vágott, amitől felugrottam, és olyan hirtelen állt fel, hogy majdnem feldöntötte a székét.
„Egy dolog, csak egy dologra kellett volna emlékezned. Szarba! Nem tudom elhinni. Hogy lehettél ennyire hülye?”
Hülye! Levegő után kapkodtam. Azon gondolkodtam, hátha hazudnom kellene, azt mondanom, hogy a hatóanyag nem hatott... de akkor felhívná Dr Greene-t. Ujjaimra meredtem.
„Sajnálom” - suttogtam.
„Sajnálod? Baszd meg!” - üvöltötte újra.
„Tudom, hogy nem a legjobb időzítés.”
„Nem a legjobb?” - kiabálta.
„Alig több mint kibaszott öt perce ismerjük egymást. Meg akartam mutatni neked az egész kibaszott világot és most... Baszd meg. Pelenkák és hányás és szar!” Behunyta a szemét. Úgy tűnt, próbálta megőrizni a hidegvérét, de nem sikerült.
„Elfelejtetted? Mondd el. Vagy szándékkal tetted?” - szemei villogtak, méreg és düh áradt belőle.
„Nem” - suttogtam. Nem beszélhettem Hannáról, még képes lett volna kirúgni. Tudtam.
„Azt hittem, megegyeztünk ebben a dologban,!” - kiabálta.
„Tudom. Meg is egyeztünk. Sajnálom.”
Nem foglalkozott mondandómmal.
„Ezért. Ezért szeretem a dolgok ellenőrzését. Akkor nem jöhetnek ilyen dolgok, hogy mindent elbasszanak.”
Dolog... az én kis képernyőfelvillanásom nem dolog volt.
„Edward, kérlek ne kiabálj velem.” Könnyek folytak az arcomon.
„Ne kezdj el bőgni nekem!” - csattant fel.
„Baszd meg.” Túrt a hajába, úgy hogy meg bele is markolt és megtépte.
„Szerinted készen állok arra, hogy apa legyek?” - hangja düh és pánik keveréke volt.
És minden érthetővé vált, a félelem és reszketés egyértelműen látszott a szemein – dühe, mint egy erőtlen tinédzseré. Oh Fifty, annyira sajnálom. Engem is sokkolt a dolog.
„Tudom, hogy egyikünk sem áll készen erre, de szerintem csodás apa leszel” - mondtam-  „együtt átevickélünk rajta.”
„Honnan a faszomból tudod?” - kiáltotta még hangosabban - „mondd el, honnan!”
Zöld szemei égtek, arcán érzelmek tömkelege suhant át... félelem... félelem volt a legfeltűnőbb.
„Oh, bassza meg ez az egész!” - mondta Edward elutasítóan, és megadóan felemelte a kezeit. Sarkon fordult, és a kabátját felragadva az előszoba felé indult. Lépései visszahangoztak a padlón, és miután eltűnt a dupla ajtó mögött, becsapta azt, hogy még egyszer megugrottam.
Egyedül a némaság maradt mellettem... a nyugodt, csendes üressége a nappalinak. Önkéntelenül megborzongtam ahogy megbénulva bámultam a zárt ajtókra. Itt hagyott. Szarba! A reakciója rosszabb volt, mint amire számítottam. Eltoltam a tányéromat, kezeimet az asztalra tettem és beletemettem az arcomat, ahogy sírtam.
„Bella, drága” -Mrs Cope jött oda hozzám.
Oh. Gyorsan felültem, megtöröltem az arcomat.
„Hallottam. Sajnálom.” - mondta halkan - „Szeretne egy kis gyógyteát, vagy valamit?”
„Egy pohár fehér bort szeretnék.”
Mrs Cope egy pillanatra megállt, és nekem eszembe jutott a babám. Most nem ihatok alkoholt. Vagy igen? Át kell néznem a tenni és nem tenni dolgokat, amiket Dr Greene adott.
„Hozok egy pohárral.”
„Igazából, inkább egy csésze teát kérnék.” Megtöröltem az orromat.
Mrs Cope kedvesen mosolygott.
„Egy csésze tea rendel.” A tányérokkal együtt kiment a konyhába. Követtem őt, letelepedtem az ablakpárkányra, és figyeltem, ahogy elkészítette a teámat.
Egy gőzölgő bögrét tett elém.
„Hozhatok még valamit, Bella?”
„Nem, ez elég, köszönöm.”
„Biztos? Nem ettél valami sokat.”
Felnéztem rá.
„Nem vagyok éhes.”
„Bella, enned kellene. Már nem csak te vagy. Kérlek, hadd készítsek valamit neked. Mit szeretnél?” Reménykedve nézett rám. De most tényleg nem tudtam semmivel se megbirkózni. A férjem épp most hagyott magamra, csak azért mert terhes lettem, az apámnak komoly autóbalesetbe volt, aztán ott volt James Smith, aki azt akarta bizonyítani, hogy én szexuálisan zaklattam őt. Hirtelen nevetési roham tört rám. Látod mit tettél velem, kicsi felvillanás! Megsimogattam a hasam.
Mrs Cope elnézően mosolygott rám.
„Tudja mennyi idős terhes?” - kérdezte finoman.
„Nagyon újdonsült. Négy vagy öt hetes, az orvos nem biztos még benne.”
„Ha nem eszik, akkor legalább le kellene dőlnie pihenni.”
Bólintottam, és a könyvtárba vittem a teámat. Ez volt a menedékem. Előbányásztam a telefont a zsebemből, azon filózva, hogy felhívjam-e Edward-ot. Tudtam, hogy besokkolt – de akkor is túlzásba vitte a dolgot. De mikor nem vitte? - kisördögöm merészen rám emelte szemöldökeit. Sóhajtottam. Elbaszott ötvenszeres.
„Igen, ez az apád, kicsi pötty. Remélhetőleg megnyugszik és visszajön... hamarosan.”
Elővettem a tedd és ne tedd papírokat és elkezdtem olvasni.
Nem tudtam figyelni. Edward még nem hagyott így magamra. Mi van ha nem is jön vissza? Szarba! Talán fel kellett volna hívnom Dr Banner-t. Nem tudtam, mit tegyek. Elvesztem. Annyira törékeny volt, annyiféleképpen, és legbelül tudtam, hogy ennek nem fog örülni. Annyira kedves volt a hétvégén. Minden körülmény, messze túl az irányítási mániáján felül, mégis, olyan jól boldogult. De ez a hír túl sok volt neki.
Amióta csak találkoztam vele, az életem annyira bonyolult lett. Őmiatta? Vagy kettőnk miatt? Mi van, ha nem tud túllépni ezen? Anyámnak és apámnak nem sikerült. Mi van, ha el akar válni? Felgyülemlett bennem a harag. Nem. Nem szabad így gondolkodnom. Vissza fog jönni. Igen. Tudom, hogy visszajön. Tudtam, hogy mindazok ellenére amiket kiabált, szeretett engem... igen. És téged is szeretni fog, kicsi pontocska.
Hátradőltem a székben és elaludtam.
Mikor felébredtem, fáztam, nem tudtam, hol vagyok, és vacogva megnéztem az időt. Este 11. Oh igen... te. Átöleltem a hasamat. Hol van Edward? Visszajött? Nehézkesen kimásztam a székből és a férjem keresésére indultam.
Öt perccel később rájöttem, hogy nincs itthon. Ó, ne... remélem, semmi nem történt vele. Felmerültek bennem az emlékek, amikor az Echo Charlie eltűnt. Ne ne ne. Ne gondolkodj így. Valószínűleg csak elment... hova is? Kihez menne? Emmetthez? Vagy Dr Bannerhez. Reméltem. Telefonomat a könyvtárban találtam meg, írtam neki egy üzenetet.
Hol vagy?
A fürdőszobába mentem, hogy fürödjek. Annyira fáztam.
Még akkor se ért vissza, amikor kimásztam a kádból. Felvettem az egyik 1930-as kinézetű selyem hálóingemet és a köpenyemet, és bementem a nagyszobába. Az úton belestem a vendégszobába is... talán ez lehetne a kicsi szobája. Megindított a gondolat, és megálltam az ajtóban, hogy eljátsszak a valósággal. Kékre vagy rózsaszínre fessük? Az édes gondolatot megkeserítette az, hogy a férjem mennyire kiborult, és hogy hiányzott. A paplant megragadva tovább mentem a nagyszobába, hogy virrasszak.

Valami felébresztett. Egy hang.
„Szarba!”
Edward volt az előszobában. Hallottam, ahogy az asztal újra nekinyomódik a falnak.
„Szarba!” - ismételte még tompábban. Épp időben álltam fel ahhoz, hogy lássam, ahogy átküzdötte magát a dupla ajtón.
Basszus. Részeg. Agyam megrándult. A fenébe is, Edward részeg? Tudtam, mennyire utálta a részegeket. Ó, ne. Hozzá futottam.
„Edward, jól vagy?”
Az ajtófélfának dőlt.
„Mrs Cullen,” - hadarta.
Oh ne. Nagyon részeg. Nem tudtam, mit csináljak.
„Oh... milyen jól nézel ki, Isabella.”
„Hol voltál?”
Ujját a szája elé tette és ferdén rám mosolygott.
„Shh! Nem mondom meg.”
„Azt hiszem, ideje lefeküdnöd.”
„Veled...” - kuncogta. Kuncogta!
Meglepetten néztem, majd finoman átkaroltam, mert állni is alig bírt, nemhogy járni. Szarba! Hol volt? Hogy jött haza?
„Hadd vigyelek ágyba. Támaszkodj rám,” - motyogtam.
„Annyira gyönyörű vagy, Bella.” - rám dőlt, a hajamat szaglászta úgy, hogy majdnem mindkettőnket feldöntött.
„Edward, gyere. Ágyba teszlek.”
„Oké” - felelte, mint aki próbált koncentrálni. Végigdöcögtünk a folyosón, majd végre eljutottunk a hálószobáig.
„Ágy” - mondta vigyorogva.
„Igen, ágy.” A sarokig vezettem, de fogva tartott.
„Csatlakozz hozzám” - dadogta.
„Edward, aludnod kéne.”
„És el is kezdődött. Erről már hallottam.”
Rosszallóan néztem rá.
„Miről hallottál?”
„A baba az egyenlő a semmi szex-szel.”
„Ez nem igaz. Különben mindannyian egy-gyerekes családból jönnénk.”
Lenézett rám.
„Vicces vagy.”
„Te pedig részeg.”
„Igen.” Mosolygott, de mosolya megváltozott, ahogy belegondolt a dologba, és zavaros kifejezés vette át a helyét, egy nézés, ami megfagyasztotta bennem a vért.
„Gyerünk, Edward” - mondtam finoman. Utáltam ezt az arckifejezést. Undorító, horrorisztikus emlékekről mesélt ez a nézés, amit egyetlen gyereknek sem szabadna látnia.
„Lefektetlek.”
Finoman az ágyra nyomtam, és ő lehuppant, egyszerre minden irányba, és vigyorgott rám, riadt nézése eltűnt.
„Csatlakozz” - hadarta.
„Előbb levetkőztetlek.”
Elmosolyodott szélesen és ittasan.
„Erről beszéltem.”
Szent tehén. Az ittas Edward aranyos és játékos. Inkább őt viszem bármikor, mint a piszkosul-mérges Edward-ot.
„Ülj fel. Hadd vegyem le a kabátod.”
„Forog a szoba.”
Szarba... csak nem fog hányni?
„Edward, ülj fel!”
Rám vigyorgott.
„Mrs Cullen, maga nagyon főnökösködő...”
„Igen. Tedd amit mondtam, és ülj fel.” Derekára tettem a kezem. Újra vigyorgott, könyökére támaszkodott, majd felült egy nagyon-nem-Edward, vagyis ügyetlen módon. Atya ég! Mielőtt visszadőlne, megragadtam a nyakkendőjét, és kiküzdöttem a szürke kabátjából, egyszerre csak egy kezét.
„Jó illatod van” - mondta.
„Neked meg alkohol szagod.”
„Igen... bourbon.” Minden egyes szótagot olyan túlzással ejtett ki, hogy muszáj volt nevetnem. A kabátját a földre dobtam, és nekiálltam kikötni a nyakkendőjét. Kezeit a csípőmre tette.
„Szeretem ezt az anyagot rajtad, Isabella” - nehezen ejtve a szavakat -, „mindig selyemben kéne lenned.” Kezei fel-le siklottak a csípőmön, majd előre húzott, ajkát a hasamra nyomta.
„És itt van a megszállónk.”
Elakadt a lélegzetem. Szent tehén. A kicsi ponthoz beszélt.
„Ébren fogsz majd tartani, mi?” - mondta a hasamnak.
Ó, egek. Edward rám nézett, zöld szemei ködösek és zavartak voltak. A szívem összerándult.
„Őt fogod választani helyettem” - mondta szomorúan.
„Edward, nem tudod miről beszélsz. Ne legyél nevetséges – nem választok senkit senki helyett. És lehet, hogy lány lesz.”
Megállt.
„Egy lány... Ó, Istenem.” - hanyatt feküdt, szemeit eltakarta a kezével. Sikerült meglazítanom a nyakkendőjét. Lehajoltam, kikötöttem a cipőfűzőjét és levettem a cipőjét és zokniját. Majd ugyanezt a másik lábával is. Mikor felálltam, rájöttem, miért nem ütköztem ellenállásba – Edward teljesen kifeküdt. Aludt és enyhén horkolt. Álltam és bámultam őt. Annyira elképzelhetetlenül gyönyörű volt, még így, ittasan és horkolva is. Szépen formált ajkai szétnyíltak, finoman horkantott, egyik keze a hajában matatott, arca nyugodt volt. Olyan fiatalnak tűnt – elvégre az is volt. Az én fiatal, kimerült, ittas, boldog férjem. A gondolat ránehezedett a szívemre. Nos, legalább itthon volt. Vajon hol volt? Nem hittem, hogy lenne még elég erőm ahhoz, hogy megmozdítsam, és tovább vetkőztessem. Ráadásul a takaró tetején volt. Elmentem a nappaliba, hogy áthozzam a másikat.
Még mindig ugyanúgy feküdt, mély álomban, nyakkendővel és övvel. Felmásztam mellé az ágyra, tovább lazítottam a nyakkendőjét, majd le is vettem, és kigomboltam ingének a felső gombját. Valamit motyogott álmában, de nem ébredt fel. Óvatosan kicsatoltam az övét. Inge kicsúszott a nadrágból, felfedve ezzel egy kis részt a nemi szőrzetéből. Nem tudtam ellenállni. Lehajoltam és megcsókoltam. Megmozdult, csípője megemelkedett, de továbbra is aludt. Felültem és újra csak néztem. Oh Fifty, Fifty, Fifty... mit fogok csinálni veled? Felnyúltam és megsimogattam a haját. Puha volt. Megpusziltam a homlokát.
„Szeretlek Edward. Akkor is, ha részeg vagy, és csak Isten tudja, merre jártál, akkor is szeretlek. Mindig is szeretni foglak.”
„Hmmm” - motyogta. Még egyszer megpusziltam a homlokát, majd lemásztam az ágyról és betakartam. Aludhatok mellette, keresztbe feküdve az ágyon... igen, ezt tettem.
Először is azonban, átnéztem a ruháját. Megráztam a fejem, felvettem a zokniját és a nyakkendőjét, majd a kabátját. Ahogy felemeltem a kabátot, kiesett a telefonja. Felvettem, és véletlenül feloldottam. A ’bejövő üzenetek’ világított a képernyőn.
Láttam az enyémet, és felette egy másikat.
Bassza meg. Az agyam megrándult.
Jó volt látni téged. Most már megértem. Ne bosszankodj. Csodás apa lesz belőled.
Tőle jött. Mrs Irina Rohadt Troll Robinson.
A picsába. Hát oda ment.
Vele találkozott.