Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. január 29., szombat

Harmincadik fejezet



 „Szia” - mondtam félénken, amikor kinyitottam az ajtót.
Edward a tornácon állt, farmerban és bőrdzsekiben.
„Szia” - mondta, sugárzó mosollyal. Kihasználtam a pillanatot, hogy csodáljam egy kicsit. Szent Mózes, nagyon jól áll neki a bőr.
„Gyere be.”
„Ha megengeded” - mondta... lenyűgözve. A magasba emelt egy üveg pezsgőt, ahogy bejött. „Gondoltam, megünnepelhetnénk a diplomádat. Nincs jobb egy jó Bollingernél ilyenkor.”
„Érdekes szóhasználat” - kommentáltam szárazon.
Rám vigyorgott.
„Ó, tetszik az az éles elméd, Isabella.”
„Csak teáscsészéim vannak. A poharakat már becsomagoltuk.”
„Teáscsésze? Jól hangzik.”
A konyha felé indultam. Idegesen... összeszorult a gyomrom, úgy éreztem, hogy egy párduc, vagy hiúz van a nappalimban, egy kiszámíthatatlan viselkedésű ragadozó.
„Csészealj is kell?”
„A csésze elég, Isabella...” - kiáltotta vissza Edward, úgy hangzott, mintha megzavartam volna valamiben.
Amikor visszamentem, megláttam, hogy a barna papírba csomagolt könyvkötegre bámul. Letettem a csészét az asztalra.
„Ez a tiéd” - mormogtam szorongva. Francba... ebből valószínűleg harc lesz.
„Hmm, ezt már kitaláltam. Nagyon ideillő idézet.” - hosszú mutatóujjával szórakozottan simította végig a betűket.
„Azt hittem, én D'Urberville vagyok, nem Angel. Te választottad az lealacsonyítást" - rövid farkasmosolyt eresztett meg felém.
„Bíztam benne, hogy találsz valamit, ami pontosan a helyzetre illik.”
„Ez egy kérés is” - suttogtam. Miért vagyok ilyen ideges? Száraz volt a szám.
„Kérés? Hogy jobban bánjak veled?”
Bólintottam.
„Ezeket neked vettem” - mondta csöndesen, közben oda sem figyelve.
„Jobban bánok majd veled, ha elfogadod.”
Nagyot nyeltem.
„Edward, nem fogadhatom el ezeket... egyszerűen túl sok nekem.”
„Látod, pont erről beszéltem, hogy ellenállsz nekem. Azt akarom, hogy ez a tiéd legyen és ezzel vége is a társalgásnak. Nagyon egyszerű. Neked nem kell ezen gondolkodnod. Alárendeltként egyszerűen csak hálásnak kell érte lenned. Csak bele kell törődnöd, hogy veszek dolgokat neked, mert számomra ez örömet okoz.”
„Nem voltam alárendelt, amikor megvetted nekem” - suttogtam.
„Nem... de már beleegyeztél, Isabella.” - szemei fáradtnak tűntek.
Felsóhajtottam. Nem nyerhettem meg a szituációt, váltanom kellett a B tervre.
„Akkor az enyémek, és azt csinálom velük, amit akarok?”
Gyanakvóan méregetett, de végül beadta a derekát.
„Amit akarsz.”
„Akkor szeretném őket egy segélyszolgálatnak odaadni, mondjuk, az egyiknek, amelyik Darfúrban tevékenykedik, mert az úgy látszik, közel áll a szívedhez. Elárverezhetnék.”
„Ha ezt akarod tenni” – száját pengevékonyra szorította. Csalódott volt.
Elvörösödtem.
„Még meggondolom”- morogtam, nem akartam megbántani, és régebbi szavai visszhangoztak... Azt akarom, hogy te akarj nekem örömet szerezni.
„Ne gondolkodj, Isabella. Ne erről” - a hangja komoly volt és csendes.
Hogy lehettem volna képes nem gondolkodni? Csinálhatsz úgy, mintha te lennél az autója, vagy valami más ingósága…  kisördögöm a legvitriolosabb formájában támadt fel. Elzavartam. Nem tekerhetnénk vissza...? A légkör köztünk túl feszült volt. Nem tudtam, mit tegyek. Az ujjaimat bámultam és azon gondolkodtam, hogy menthettem volna meg a helyzetet.
Letette a pezsgősüveget az asztalra, odajött elém és megállt. A kezével megfogta az államat és felemelte, rám bámult, komoly arckifejezéssel.


„Sok dolgot veszek majd neked, Isabella. Szokj hozzá. Megengedhetem magamnak... én egy nagyon vagyonos ember vagyok.”
Lehajolt hozzám és elhelyezett egy gyors, tartózkodó csókot az ajkamon.
„Kérlek” -  és ezzel elengedett.
„Hé!” kisördögöm kellemetlenül szájalni kezdett volna.
„Ettől olyan olcsónak érzem magam”- morogtam.
Edward elkeseredetten túrt bele a hajába.
„Nem azért van... túlkomplikálod ezt a dolgot, Isabella. Belekutyulsz a dolgokba valami elavult erkölcsi ítéletet,  önmagad felett ítélkezve... amit mire is alapozol? Ne pazarold rá az erődet. Csak mert vannak fenntartásaid a szerződésünket illetően... ez teljesen természetes. Nem igazán tudod, mibe keveredsz bele.”
Megborzongtam, próbálva feldolgozni a szavait.
„Hé, ne csináld ezt” - parancsolta lágyan, megint megemelve az államat és olyan gyengéden maga felé húzta, hogy akaratlanul is elengedtem a fogaimmal az alsó ajkamat.
„Semmi nincs veled kapcsolatban, ami olcsó lenne, Isabella. Nem akarom, hogy ezt gondold. Csak vettem pár régi könyvet... ennyi. Igyál egy kis pezsgőt.” - szemei megmelegedtek és ellágyultak, ahogy biztatóan újra rámosolyogtam.
„Ez már jobb” - suttogta.
Felemelte az üveget, levette a védőfóliát és a drótot a dugóról, inkább az üveget csavarta meg, mint a dugót, és az kinyílt egy halk pukkanással és begyakorolt habzással, amely nem engedett kárba veszni egyetlen cseppet sem. Félig töltötte a csészéket.
„Ez rózsaszín” - szóltam meglepetten.
„A Bollinger Grande Année Rosé 1999-ből kitűnő évjárat” - válaszolt büszkén.
„Csészében.”
Elvigyorodott.
„Teáscsészében. Gratulálok a diplomádhoz, Isabella.” Koccintottunk a csészékkel, belekortyolt a pezsgőbe és én közben nem tudtam másra gondolni, mint arra, hogy ez igazából az én kapitulációmat jelentette.
„Köszönöm” mormogtam és én is ittam egy korttyal. Ízletes volt, természetesen.
 „Akkor végigmenjünk a puha határokon?” - pirultam el.
Rámmosolyogott.
„Mindig olyan készséges, Miss Swan” – fogta meg Edward a kezemet és elvezetett a kanapéig, leült, és gyengéden maga mellé húzott.
„Apád nagyon szófukar ember.”
Ó, akkor nem a határok jönnek... pedig le akarom már rendezni, túllenni rajta, rág az ideg.
„Sikerült elérned, hogy a tenyeredből egyen” - jegyeztem meg.
Edward kuncogott.
„Csak azzal, hogy tudok horgászni.”
„Honnan tudtad, hogy szeret horgászni?”
„Te mondtad nekem. Amikor kávézni mentünk.”
„Ó, én mondtam volna?” - újra belekortyoltam a pezsgőbe. Nem semmi érzéke volt a részletek iránt. Hmmm... ez a pezsgő nem rossz.
„Megkóstoltad a pezsgőt a fogadáson?”
Edward fintorgott.
„Igen. Pocsék volt.”
„Gondoltam rád, amikor ittam belőle. Hogy lettél ennyire kiművelt borok terén?”
„Nem vagyok kiművelt, Isabella. Csak tudom, mit szeretek” - zöld szemei csak úgy sütöttek felém... ettől elpirultam.
„Még egy kicsit?” - kérdezte, a pezsgőre célozva.
„Kérek.”
Edward kecsesen felállt és elhozta az üveget. Megtöltötte a csészémet. Azt akarja, hogy becsípjek? Gyanakvóan méregettem.
„Ez a hely eléggé üresnek tűnik... készen állsz a költözésre?”
„Többé-kevésbé.”
„Dolgozol holnap?”
„Igen, az lesz az utolsó napom Newton-éknál.”
„Segítenék a költözésben, de megígértem a húgomnak, hogy várni fogom a reptéren.”
Ó... ez újdonság.
„ Alice szombat hajnalban érkezik meg Párizsból. Visszamegyek Seattle-be holnap... de úgy hallottam, Emmett segít kettőtöknek.”
„Igen, Rose már nagyon izgatott is miatta.”
Edward rosszallóan nézett.
„ Igen, Rose és Emmett... ki gondolta volna?”-  morogta és valami oknál fogva nem látszott boldognak.
„Szóval, mit fogsz csinálni Seattle-ben?”
Mikor beszélünk már a szerződésről? Mi ez az egész most?
„Van egy pár állásinterjúm szakmai helyekre.”
„Ó... és mikor akartad ezt elmondani nekem?”
„Ööö... most mondom el.”
Összeszűkültek a szemei.
„Hol?”
Valamiért, talán azért, hogy ne használhassa a befolyását, egyszerűen nem akartam elmondani...
„Pár kiadóvállalatnál.”
„Ez az, amit dolgozni akarsz... a könyvkiadásban?”
Óvatosan bólintottam.
„Tehát?” - türelmesen nézett rám, várva a fejleményeket.
„Tehát mi?”
„Ne légy korlátolt, Isabella, melyik kiadónál?”- mondta korholva.
„Csak kisebbeknél” - morogtam vissza.
„Miért nem akarod, hogy tudjam?”
„Helytelen befolyásolás.”
Incselkedően nézett rám.
„Na, most aztán tényleg korlátolt vagy.”
Felnevetett.
„Korlátolt? Én? Istenem, te aztán nagy kihívás vagy. Egészségünkre... beszéljünk hát ezekről a határokról.” - kihalászott egy másolatot a levelemről és a megbeszélnivalókról. Ezekkel a zsebében mászkál fel-alá? Azt hiszem, volt egy a kabátjában is, ami nálam volt... szent ég. Kiittam a csészét.
Vetett rám egy gyors pillantást.
„Még?”
„Kérek.”
Rám mosolygott azzal az ó-de-önelégült-vagyok mosolyával, felemelte az üveget, majd megállt.
„Ettél egyáltalán valamit?”
Ó ne... ne ezt a régi maszlagot.
„Igen, ettem egy háromfogásos vacsorát Charlie-val.”- forgattam meg a szemeimet. A pezsgő felbátorított.
Előrehajolt, megfogta az államat, áthatóan nézett a szemeimbe.
„Legközelebb, ha a szemeidet forgatod, ráfektetlek a térdemre.”
Micsoda?!
„Ó” - lélegeztem ki, látva az izgalmat a szemeiben.
„Ó” - válaszolt, hangjával az enyémet utánozva.
„Szóval, kezdődik, Isabella.”
A szívem a bordáimat püfölte, a gombóc pedig felköltözött a gyomromból a torkomba. Mi ebben a jó?
Megtöltötte a csészét és én gyakorlatilag az egészet felhajtottam. Így megfegyelmezve néztem vissza rá.
„Már idefigyelsz rám, ugye?”
Bólintottam.
„Válaszolj.”
„Igen, már odafigyelek rád.”
„Jó”  - vágott egy mindentudó mosolyt.
„Szóval, szexuális cselekedetek... ennek a nagyján már túl vagyunk.”
Közelebb húzódtam hozzá és rápillantottam a listára.
Maszturbáció
Felláció
Cunnilingus
Vaginális behatolás
Vaginába nagyméretű tárggyal behatolás
Anális behatolás
Nagyméretű tárggyal történő anális behatolás
„Semmiféle nagyméretű behatolás, azt mondtad. Valami más kifogás?” - kérdezte lágyan.
Nyeltem egyet.
„Nos, az anális szex nem igazán állja meg a helyét nálam.”
„A nagyméretűbe beleegyezek... de igazán szeretném kisajátítani a segged, Isabella... de ez még várhat... amellett ez nem olyasmi, amibe egyből belecsaphatnánk”- tetszelegve rám mosolygott. „A fenekedet még edzeni kell.”
„Edzeni?” - suttogtam.
„Ó, igen. Gondos felkészülésre van szükség. Az anális behatolás nagyon örömteli tud lenni... hidd el nekem. De ha megpróbáljuk és neked nem tetszik, nem kell újra csinálni.”
 Rám vigyorgott. Visszapislogtam rá.
Azt hiszi, hogy nekem majd bejön? Honnan tudja, hogy jó érzés?
„Már csináltad?”- suttogtam.
„Igen”
 Szent szar. Levegő után kaptam.
 „Egy férfival?”
„Nem. Soha nem szexeltem férfival. Nem az én esetem.”
„Mrs. Robinson?”
„Igen.”
Szent szar... hogyan? Megremegtem. Továbbment a listán.
„Oké... ondó lenyelése. Ebből máris ötöst kapsz.”
Elpirultam, a belső istennőm pedig büszkén cuppantott egyet a szájával.
„Szóval...” - nézett rám vigyorogva.
„A lenyelés rendben?”
Bólintottam, nem voltam képes a szemébe nézni és újra kiittam a csészémet.
„Még?” - kérdezte kedvesen.
„Még” - hirtelen eszembe jutott a beszélgetésünk korábbról, a nap folyamán, ahogy töltött a pezsgőből. Arra gondolt volna, vagy csak a pezsgőre? Ez az egész pezsgő-dolog kell még?
„Szexuális játékok?”
Vállat vontam, ránéztem a listára.
Vibrátorok
Dildók
Anális dugók
Egyéb
„Anális dugó... ez azt csinálja, amit én csinálok egy palackkal?” Felhúztam az orromat az undortól.
„Igen.” mosolyodott el. „És ezzel hivatkoznék a fentiekre az anális behatolással kapcsolatban. Edzés.”
„Ó... és mit jelent az egyéb.”
„Gyöngyök, tojások... ilyesmi.”
„Tojások?” - kérdezem riadtan.
„Nem igazi tojások” - nevetett fel hangosan, a fejét rázva.
Összeráncoltam a homlokomat.
„Örülök, hogy ilyen viccesnek találsz.”
Nem tudtam kivenni a megbántottságot a hangomból.Abbahagyta a nevetést...
 „Bocsánatot kérek, Miss Swan, elnézést” - próbált bűnbánóan nézni, de a szemeiben még mindig ott táncolt a humor.
„Valami gond a játékokkal?”
„Nincs” - válaszoltam.
„Isabella” - kezdett cirógatni.
„Bocsánat. Higgy nekem. Nem akartam nevetni. Soha nem tárgyaltam még ezt végig ilyen részletesen. Te olyan tapasztalatlan vagy. Bocsánat” - a szemei olyan nagyok és zöldek és őszinték voltak.
Enyhültem egy kicsit és kortyoltam egyet a pezsgőből.
„Jó – kötözés” - mondta, visszatérve a listához. Végignéztem a listán és a belső istennőm úgy ugrált felfelé, mint egy kisgyerek, aki fagyit kér...
Kezek elöl
Kezek hátul
Boka
Térd
Könyök
Csukló a bokához
Feszítőrúd
Bútorzathoz kötözés
Szem bekötése
Száj kipeckelése
Kötél használata
Ragasztószalag használata
Bilincs vagy egyéb fémtárgy használata
Bőrszíj használata
Felfüggesztés
„A felfüggesztésről már beszéltünk. És semmi baj nincs, ha azt áttesszük a kemény határok közé. Nagyon sokáig tart előkészíteni és amúgy is rövid időm lesz majd rád alkalmanként... valami más?”
„Ne nevess ki, de mi az a feszítőrúd?”
„Megígérem, hogy nem nevetek... már kétszer bocsánatot kértem.”
 Rám meredt.
„Ne akard, hogy még egyszer megtegyem”- figyelmeztetett. Úgy éreztem, láthatóan összezsugorodtam... olyan főnökösködő.
„Egy feszítőrúd az egy rúd, bilincsekkel... a bokának és a csuklónak. Jó móka.”
„Oké... nos, a szám kipeckelése. Aggódnék, hogy nem kapok levegőt.”
Én aggódnék, ha nem kapnál levegőt. Nem akarlak megfojtani.”
„És hogyan használhatnám a biztonsági szavakat, ha ki van peckelve a szám.”
„Nos, az első, hogy remélem, soha nem fogod használni őket. De ha ki vagy peckelve... kézjeleket használunk.” - mondta egyszerűen.
Rápislantottam. De ha ki vagyok kötve, hogy működne az? Az agyam kezdett elködösülni... hmmm, alkohol.
„Ideges vagyok a kipeckeléssel kapcsolatban.”
„Oké, feljegyeztem.”
Rámeredtem... kezdtem felismerni valamit.
„Azért szereted kikötözni az alárendeltjeidet, hogy ne érhessenek hozzád?”
Elgondolkodva nézett vissza rám.
„Ez is egyike az okoknak” - mondta csendesen.
„Ezért kötözted meg a kezemet?”
„Igen” - a tekintetéből semmit nem lehetett kiolvasni.
„Nem szeretsz erről beszélni...” - mormogtam.
„Nem szeretek. Kérsz még egy pohárral? Az ital felbátorít és kíváncsi vagyok, hogy viszonyulsz a fájdalomhoz.”
Szent ég... ez a cseles rész. Újratölti a teáscsészét és én iszom.
„Szóval, mi az általános hozzáállásod a fájdalom eltűrésével kapcsolatban?” - Edward lenézett rám. „Hmmm, az ajkaidat harapdálod” - mondta sötéten.
Azonnal abbahagytam, de nem tudtam, mit mondhattam volna. Elvörösödtem, rábámultam a kezemre.
„Gyerekként ért fizikai büntetés?”
„Nem.”
„Akkor nincs semmi referenciád erről.”
„Nincs.”
„Nem olyan rossz, mint ahogy képzeled. A képzeleted a legnagyobb ellenséged ezen a téren” -suttogta.
„Meg kell tenned?”
„Igen.”
„Miért?”
„Mert együtt jár a birtoklással, Isabella. Ez az, amit én csinálok. Látom, hogy ideges vagy. Menjünk végig a módszereken” mutatta a listát. Kisördögöm sikítozva elszaladt és elbújt a kanapé mögé.
Elfenekelés
Elnáspángolás
Ostorozás
Megbotozás
Harapás
Körömszorító
Genitális szorító
Jég
Forró viasz
Csiklandozás
Egyéb módszerei a fájdalom okozásának
„Nemet mondtál a genitális szorítókra, rendben. A botozás fáj a legjobban.”
Elsápadtam.
„Viszont feledzhetünk téged...”
„Vagy egyáltalán nem kell csinálni...” - suttogtam.
„Ez is része az üzletnek, bébi, de, ahogy mondtam, edzeni fogunk rá. Isabella, nem megyek túl messzire majd...”
„Ez a büntetés-dolog, ez aggaszt a legjobban” - a hangom egészen elvékonyodott.
„Örülök, hogy elmondtad. Egyelőre levesszük a botozást a listáról. Ahogy jobban megszokod majd a dolgot, növeljük majd az intenzitást... lassan kezdjük majd.”
Nyeltem egyet, mire előrehajolt és szájon csókolt.
„Tessék, ez nem volt olyan rossz, ugye?”
Vállat vontam, a szívem zakatolt.
„Nézd, egy dologról akarok még beszélni, aztán ágyba viszlek.”
„Ágyba?” pislogtam sűrűn, a vérem végigvágtázott a testemen, felmelegítve az összes helyet...


„Ó, gyerünk már, Isabella... megbeszéltük ezt az egészet... át akarlak baszni a következő hétbe, minél hamarabb. Rád is lehet valami hatása.”
Megvonaglottam. A belső istennőm ünnepelt.
„Látod? Ráadásul valamit ki akarok próbálni...”
„Valami fájdalmasat?”
„Nem – ne láss mindenhol fájdalmat... ez elsöprő gyönyör. Bántottalak már valaha?”
Elvörösödtem.
 „Nem.”
„Akkor jó. Nézd, korábban ma azt mondtad, valami... többet akarsz” - megállt, mintha bizonytalanná vált volna.
Ó, ne... hová fog ez vezetni?
Összefogta a kezeimet.
„Azon az időn kívül, amikor épp az alattvalóm leszel... megpróbálhatnánk. Nem tudom, fog-e működni. Nem tudom, szét lehet-e választani a kettőt. Lehet, hogy nem fog működni. De hajlandó vagyok kipróbálni. Egy éjszakára a héten... nem tudom.”
Szent ég... a szám tátva maradt, a tudatalattim sokkot kapott, Edward Cullen még többet akar!


2011. január 28., péntek

Huszonkilencedik fejezet


Mondd meg neki, hogy a barátod vagyok... Előnyös egy barát, fintorodott el a kisördögöm. Tudom... tudom... Elhessegettem a kellemetlen gondolatot. Hogy fogom így bemutatni Apának? A hall legalább félig tele volt és Charlie még biztosan nem moccant sehová. Meglátott, integetett és elindult felém.
„Hé Bells, gratulálok.” – karolt át.
„Nem akarsz inni valamit a sátorban?”
„Simán... ez a te napod. Mutasd az utat.”
„Nem muszáj, ha nincs kedved.” -  Kérlek, mondj nemet...
„Bells, két és fél órán át hallgattam mindenféle összevisszaságot. Innom kell valamit.”
Belém karolt és kibandukoltunk a tömeggel a kora délután melegébe. Elhaladtunk a hivatalos fényképész mellett is.
„Ó, jut is eszembe.” Charlie előkotort egy digitális fényképezőgépet a zsebéből.
 „Egy képet a Bella-albumba.” – szemeimet forgattam, ahogy készített egy képet rólam.
„Levehetem végre ezt a hülye sapkát, meg a talárt? Olyan hülyén áll...”
Nagyon hülyén áll rajtad... kisördögöm a legjobb, legcinikusabb formáját hozta. Szóval be fogod mutatni apádnak azt az embert, akivel kefélsz? - vizslatott szárnyas szemüvege fölött átnézve. Olyan büszke lesz rád. Istenem, de utáltam néha.
A sörsátorban rengetegen zsúfolódtak össze – hallgatók, szülők, tanárok, barátok, mindenki vidáman társalgott. Charlie átnyújtott egy pohár pezsgőt... vagy inkább olcsó, pezsgőszerű bort. Nem volt lehűtve és nagyon édes volt... a gondolatom Edward felé fordult... nem fog neki tetszeni.
„Bella!” Megfordultam és Jasper Hale karolt át hirtelen. Megperdített úgy, hogy közben nem is löttyent ki a borom… ez valami varázslat!
„Gratulálok!” - hunyorított rám, csillogó mogyorószín szemekkel. Micsoda meglepetés...  koszos-szőke haja kócos volt és szexi. Olyan gyönyörű, mint Rose... elképesztő, mennyire hasonlítanak egymásra.
„Wow, Jasper, jó látni téged. Apa, ez itt Jasper, Rose ikertestvére – Jasper, ez itt az apám, Charlie Swan.”
Kezet ráztak... apám hűvösen Mr. Hale-nek szólította Jaspert.
„Tegnap végeztél?” - kérdeztem.
„Igen, a Pullmannban osztottak diplomát elsőként. A srácokkal nem mondtuk el a főnökösködő tesómnak, csak a meglepetés kedvéért.” válaszolt konspiratívan.
„Ez nagyon édes.” Vigyorogtam rá.
„Hát, ő mondta a búcsúbeszédet... nem hagyhattuk ki.” - elképesztően büszkén beszélt a húgáról.
„Nagyszerű beszédet mondott.”
„Úgy bizony.” - ismerte el Charlie is.
Jasper keze a csípőm körül pihent, amikor felnéztem és Edward Cullen jéggé fagyott zöld szemét láttam magam előtt. Rose állt mellette.
„Szia Charlie” -  Rose megpuszilta Charlie-t két oldalról, amitől az elvörösödött.
 „Találkoztál már Bella barátjával? Edward Cullennel?”
Szent szar... Rose... baszd meg...! Az összes vér kifutott az arcomból.
„Megtisztelő, hogy találkozunk, Mr. Swan” - mondta Edward simán, melegen, tökéletesen nem zavartatva magát Rose bemutatójától. Kezet nyújtott, amit, Charlie, önmagára egyáltalán nem jellemző módon, elfogadott, egy pillanatra sem mutatva a rátörő sokkoló meglepetést. Köszönöm nagyon szépen, Rosalie Hale, füstölögtem magamban. Úgy tűnt, kisördögöm elájult és a földön hevert.
„Mr. Cullen” - morogta Charlie, megfejthetetlen arckifejezéssel, amelyen az egyetlen változás az volt, hogy nagy, barna szemei enyhén kitágultak. Épp olyan árnyalatú a színük, mint az én szemeimnek és egyfajta mikor-is-akartad-elmondani-ezt-nekem-nézéssel sandítottak rám. Beleharaptam az ajkamba.
„Ez itt pedig a bátyám, Jasper Hale.” mondta Rose Edwardnak.
Edward Jasperre fordította sarkvidéki tekintetét, Jasperre, akinek a karja még mindig engem ölelt.
„Mr. Hale...”
Kezet ráztak, majd Edward felém nyújtotta a karját.
„Bella, kedves,” - mondta kedvesen, és ettől a kedvességtől majdnem elaléltam.
Kisétáltam Jasper karjai közül, miközben Edward fagyosan mosolygott rá, majd elfoglaltam a helyem az oldalán, további mozgásra képtelenül. Rose rám vigyorgott. Pontosan tudta, hogy mit csinál... boszorkány!
„Jasper, apa és anya szeretne beszélni velünk” – vonszolta el Rose Jaspert.
„Szóval, mióta is ismeritek egymást, gyerekek?” -  Charlie egykedvűen nézett Edwardra, majd rám.
Nem tudtam  megszólalni. A beszéd ereje elhagyott teljesen... azt akartam, hogy elnyeljen a föld. Edward átkarolt, hüvelykujja nyugtatóan végigsimított a csupasz hátamon, mielőtt a keze megfogta a vállamat.
„Már úgy pár hete” - válaszolt kényelmesen.
 „Akkor találkoztunk, amikor Bella eljött hozzám interjút készíteni az iskolaújságnak.”
„Nem is tudtam, Bells, hogy az iskolaújságnak dolgozol.”
„Rose beteg volt” - suttogtam. Többre nem voltam képes.
„Szép beszédet tartott, Mr. Cullen.”
„Köszönöm, uram. Ha jól tudom, ön lelkes horgász.”
Charlie megemelte a szemöldökét és elmosolyodott – ritka, eredeti, bona fide Charlie Swan- mosollyal – és már indultak is, halakról beszélgetve... hamarosan úgy éreztem, túlteljesítettem a követelményeket. Lebeszéli a gatyát is apámról... ahogy tette veled is, vágott pofon közben magához tért kisördögöm... a hatalma határtalan. Kimentettem magam, elmentem, hogy megkeressem Rose-t.
A szüleivel beszélgetett, akik lelkesen üdvözöltek, mint mindig. Váltottunk néhány semmitmondó udvarias mondatot, főleg a közelgő barbadosi nyaralásukról és a költözésről.
„Rose, hogy szolgáltathattál ki ennyire Charlie előtt?” - sziszegtem az első alkalommal, amikor más nem hallhatott meg.
„Mert tudtam, hogy te sosem lépnéd ezt meg, és elő akartam segíteni hogy Edward kimutathassa elkötelezettségét...”-  Rose negédesen mosolygott vissza.
Haragosan néztem vissza rá. Te őrült liba, én nem akarok elkötelezett lenni Edward felé!
„Egész nyugodtan viselte, Bella... ne izgulj. Nézz csak rá – Edward le sem veszi a szemét rólad.” Felpillantottam és láttam, hogy Edward és Charlie is engem néztek.
 „Úgy figyel téged, mint egy sólyom.”
„Jobb, ha megyek és kimentem Charlie-t vagy Edwardot... nem is tudom, melyiket... ez utóbbit nem is hallottad, Rosalie Hale!” villantottam rá egy mérges pillantást.
„Bella! Szívességet tettem neked!” - kiáltott még utánam.
„Sziasztok!” mosolyogtam rájuk, ahogy visszamentem. Úgy tűnt, minden rendben volt. Edward valami saját viccén mulatott, apa pedig hihetetlenül nyugodtnak látszott, különös tekintettel arra, hogy éppen egy társasági eseményen volt. Miről beszélhettek a halakon kívül?
„Bells, hol a mosdó?”
„Arra hátul, aztán balra, apa.”
„Mindjárt jövök. Addig érezzétek jól magatokat, gyerekek.”
Charlie elvitorlázott. Idegesen felpillantottam Edwardra. Egy pillanatra mindketten megálltunk, amíg a fényképész lekapott kettőnket.
„Köszönöm, Mr. Cullen” - a fotós elsietett. Még pislogtam a vakutól.
„Szóval, lenyűgözted apámat is...”
„Is?” - zöld szemei kigyulladtak, ahogy felemelt szemöldökkel rám tekintett.
Elvörösödtem. Felemelte a kezét és végigsimított az arcomon.
„Ó, bárcsak tudnám, mire is gondolsz, Isabella” - suttogta sötéten, végigsimítva az államon és felemelve a fejemet úgy, hogy egymás szemébe nézhessünk. A lélegzetem felgyorsult. Hogy lehet ilyen hatással rám... még ebben a tömegben is?
„Épp most,… arra gondolok... szép ez a nyakkendő.” suttogtam.
Elmosolyodott.
„Ez lett az új kedvencem.”
Úgy éreztem, hogy még jobban elvörösödök.
„Csodálatos vagy Isabella, ez a kivágott nyakú ruha különösen jól áll neked, legalább meg tudom simogatni a hátad, érezhetem bőröd selymességét...”
Hirtelen olyan volt, mintha egyedül lennénk a teremben. Csak ő és én, az egész testem megelevenedett, minden idegvégződésem lágyan énekelt... hozzá húztak az elektromos töltések, amelyek közöttünk jöttek létre.
„Tudod, hogy jó lesz... ugye, baby?” - suttogta.
Becsuktam a szemem, ahogy belül a testem összeomlott és elolvadt.
„De többet akarok annál” - suttogtam én is.
„Többet?” - kérdőn nézett rám, szemei zöld lángban égtek.
Bólintottam... aztán nyeltem egyet... már tudja.
„Többet” - mondta lágyan. Ízlelgette a szót, ezt az egyszerű, rövid szót... ami annyira ígéretes volt. A hüvelykujja az alsó ajkamat simította.
„Szíveket akarsz és virágokat.”
Bólintottam még egyszer. Lepillantott rám... ekkor megláttam a küzdelmet ami benne dúlt, és ami kivetült a szemére.
„Isabella...” olyan lágy volt a hangja.
„Ez nem olyasmi, amit én tudok.”
„Én sem...”
Kissé elmosolyodott.
„Sok mindent nem tudsz.”
„Te viszont ismered az összes rossz dolgot.”
„Rosszat? Nekem ugyan nem rossz” -  megrázta a fejét. Nagyon őszintén nézett.
„Próbáld ki...” - suttogta... kihívóan... próbálgatott, ahogy egyik oldalról a másikra billentette a fejét, hamis, lenyűgöző mosolyával.
Levegő után kaptam... én vagyok Éva az Édenkertben... ő pedig a kígyó... és én sem tudtam ellenállni.
„Rendben...” - suttogtam.
„Mi?” - megkaptam a teljes, osztatlan figyelmét.
Nyeltem egyet.
„Oké. Megpróbálom.”
„Beleegyezel?”- hitetlensége kézzel fogható volt.
„Alárendelted leszek a finom határokon belül... igen... megpróbálom.” – mondtam nagyon gyenge hangon.
Edward lehunyta a szemeit és szorosan magához ölelt.
„Jézusom, Bella... te nagyon kiszámíthatatlan vagy. Eláll tőled a lélegzetem.”
Hátralépett egyet és a hirtelen visszatérő Charlie hangja a zajos sörsátorban újra elérte a fülemet. Mégsem voltunk egyedül. Szent szar, most egyeztem bele, hogy teljesen alárendelem magamat... Edward udvariasan Charlie-ra mosolygott, de a szemei örömtáncot jártak.
„Eszünk valamit, Bells?”
„Oké” -  pillantottam Charlie-ra, próbálva visszanyerni az egyensúlyomat. Mit tettél? Kisördögöm sikoltozott. A benső istennőm közben olyan hátraszaltókat vágott, hogy becsületére vált volna egy orosz olimpiai tornászlánynak is.
„Csatlakozol hozzánk, Edward?” kérdeze Charlie.
Edward! Rábámultam... esedezve, hogy utasítsa el a meghívást... kellett egy kis idő gondolkodni... mi a faszt tettem?
„Köszönöm, Mr. Swan, de egyéb teendőim vannak. Nagyszerű volt önnel találkozni, uram.”
„Számomra is” - válaszolt Charlie - „Vigyázzon ám a kislányomra.”
„Ó, teljes mértékben azon leszek, uram.”
Kezet ráztak. Enyhe hányingerem támadt. Charlie-nak elképelése sincs arról, hogy mennyire is akar vigyázni rám. Edward megfogta a kezem, az ajkaihoz emelte és nagyon puhán megcsókolta a kézfejemet, lángoló szemei az enyémet vizslatták.
„Később, Miss Swan” - lehelte, hangja tele ígérettel. A bensőm megremegett a gondolattól... ó, ne. Várjak... későbbig?
Charlie megfogta a könyökömet és elvezetett a sátor kijárata felé.
„Tisztességes fiatalembernek látszik. Ráadásul elég jól el van eresztve. Sokkal rosszabb is lehetne, Bells. Bár, nem tudom, miért Rosalie-tól kellett megtudnom...” morogta.
Bocsánatkérőn válaszoltam neki.
„Nos, bárki jó nekem, aki szeret és tud horgászni.”
Szent ég, Charlie egyetért. Ha csak sejtené...

Már sötétedett, amikor Charlie letett a háznál.
„Hívd fel anyádat” - mondta.
„Felhívom. Kösz, hogy eljöttél, apa.”
„A világért sem hagytam volna ki, Bells. Nagyon büszke vagyok rád.”
Ó ne, nem akartam elérzékenyülni. Egy nagy gombóc került a torkomba, ahogy megöleltem... Átkarolta a derekamat, teljesen elbódultam, és nem tudtam ellenállni – könnyek gyűltek a szememben.
„Hé, Bella, kicsim” suttogta Charlie  - „Azok a régmúlt napok ugye? Bemenjek, csináljak egy teát?”
Elnevettem magam, a könnyek ellenére. Charlie szerint a tea mindenre megoldás. Emlékeztem, anya mindig panaszkodott, hogy amikor együttérzésről és teáról volt szó, Charlie mindig lelkesebb volt a tea, mint az együttérzés iránt.
„Kösz, apa, jól vagyok. Nagyon jó volt látni téged. Nemsokára meglátogatlak, amint letelepedtem Seattle-ben.”
„Hát, sok sikert az állásinterjúkhoz. Majd meséld el, hogy sikerültek.”
„Persze, apa.”
„Szeretlek, Bells.”
„Én is szeretlek, Charlie.”
Rám mosolygott, a nagy barna szemei büszkén néztek, aztán beszállt a kocsijába. Integettem, amíg el nem tűnt a szürkületben, aztán céltalanul betántorogtam a lakásba.
Az első dolgom az volt, hogy megnéztem a telefont. Fel kellene tölteni, szóval az első dolgom mégsem a nézés, hanem a töltő megkeresése. Bedugtam, majd megnéztem a listát. Négy nem fogadott hívás, egy hangposta és két sms.
Három nem fogadott hívás Edwardtól... és semmi hangüzenet.
Egy nem fogadott hívás Jake-től és egy üzenet a hangpostámon tőle, jókívánságokkal a diplomaosztóra.
Megnyitom az sms-eket.
*Biztonságosan hazaértél?*
*Hívj fel*
Mindkettő Edwardtól, miért nem hívott a vonalason?
Bementem a hálószobába és berúgtam a masinát.
-
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Ma este
Dátum: 27 May 2009 23:58
Címzett: Isabella Swan
Remélem, hazaértél abban a tragacs kocsidban.
Szólj, hogy mi van veled.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings
-
Jézusom, nem tudom, mit aggódik annyira a kocsi miatt. Öt éven át hűségesen szolgált és Jake mindig kéznél volt, hogy rendbe rakja nekem.
Edward következő levele már mai volt.
-
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Lágy határok
Dátum: 28 May 2009 17:22
Címzett: Isabella Swan
Mit mondhatnék, amit még nem mondtam el?
Bármikor szívesen megbeszélem veled.
Gyönyörű voltál ma.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings
-
Látni akarom. A válasz gombra ütöttem.
-
Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Finom határok
Dátum: 28 May 2009 19.23
Címzett: Edward Cullen
Átmehetek ma este megbeszélni, ha szeretnéd...
Bella
-
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Lágy határok
Dátum: 28 May 2009 19.27
Címzett: Isabella Swan
Majd én átmegyek. Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nem szeretem, amikor azt a kocsit vezeted. Nemsokára ott leszek.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings
-
Szent ég... most átjön. Egy dolgot elő kellett készítenem számára... az első kiadású Thomas Hardy könyvek még mindig a nappaliban hevertek a polcon. Nem tarthatom meg őket. Barna csomagolópapírba tekertem őket, a borításra ráfirkantottam gyorsan egy idézetet Tess-től, a könyvből:
Elfogadom a feltételeket, Angyalom, mert te tudod a legjobban, milyen büntetést érdemlek; csak – csak – ne legyen több, mint amit el tudok viselni!