Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2013. február 9., szombat

Százhetedik fejezet (Második történet huszadik fejezet)


„Szerenéd, hogy elküldjem?” kérdezte Hanna, megijedve arckifejezésem láttán.
„Um, nem. Hol van?”
„A portán. Nincs egyedül.”
Oh!
„És Miss Jones beszélni akar veled,” tette hozzá Hanna.
Abban biztos voltam, hogy akart.
„Küldd be.”
Hanna félreállt és Jones belépett szobámba. Küldetésen volt, csak úgy buzgott benne a az elhivatott testőrség - Hanna becsukta az ajtót, egyedül hagyva Jones-sal.
„Mrs Cullen, Lauren Elliot a látogatók tiltott listáján szerepel.”
Volt ilyen listám?
„A megfigyelési listánkon, asszonyom,” folytatta Jones. „Taylor és Jenks határozottan ellenezték, hogy bármilyen kapcsolatba kerüljön önnel.”
Éretlenül néztem.
„Veszélyes?”
„Azt nem tudom megmondani, asszonyom.”
„Miért kell arról tudom egyáltalán, hogy itt van?”
Jones nyelt egyet, és egy pillanatig úgy tűnt, kényelmetlenül érezte magát.
„Ki kellett mennem a mosdóba. Lauren bejött, egyből Claire-vel beszélt, aki pedig Hanna-val.”
„Oh. Értem.” Leesett, hogy még Jones-nak is kellhet pisilnie és elnevettem magam. „Oh, egek.”
„Igen, asszonyom.” Jones zavartan elvigyorodott, és ez volt az első alkalom, hogy rést láttam a pajzsán. Kellemes mosolya volt.
„Beszélnem kell majd Claire-el azzal, kapcsolatban, hogy kell eljárnia bizonyos helyzetekben, már megint,” mondta, hangja fáradt volt.
„Hogyne. Taylor tudja, hogy itt van?” – tettem keresztbe ujjaimat, reménykedve, hogy Jones nem mondta el Edward-nak.
„Hagytam neki egy rövid hangüzenetet.”
Oh.
„Akkor csak rövid időm van. Tudni szeretném mit akar.”
Jones rám meredt egy pillanatra.
„Nem javaslom, asszonyom.”
„Biztos van oka, hogy taálkozni akar velem.”
„Ezt kellene megelőznöm, asszonyom.” A hangja finom, de eltökélt volt.
„Tényleg szeretném hallani, mit akar mondani.” Omndtam sokkal erősebben, mint ahogy akartam.
Jones sóhajtott egyet.
„Át akarom kutatni őket, mielőtt bejönnek.”
„Oké. Megteheti?”
„Azért vagyok itt, hogy megvédjem önt, Mrs Cullen, szóval igen, megtehetem. Továbbá itt szeretnék maradni, amíg beszélgetnek.”
„Rendben” - engedtem neki. Egyébként is, mikor legutóbb találkoztam Lauren-nel, fegyvere volt.
„Hát akkor, engedje be őket.”
Jones felállt.
„Hanna,”  - szóltam ki.
Hanna kinyitotta az ajtót, kissé túl gyorsan is. Biztos hallgatózott odakint.
„Megnéznéd, hogy a tárgyaló üres-e?”
„Már megnéztem, és használható.”
„Jones, át tudja őket ott nézni? Az elég privát hely?”
„Igen, asszonyom.”
„Öt percen belül ott leszek. Hanna, kísérd be Mrs Elliot-ot és bárki is aki vele van a tárgyalóba.”
„Máris.” Hanna izgatottan nézett Jones-ról rám - „Töröljem a következő találkozódat? Kettőkor lenne, de a város másik végén.”
„Igen,” motyogtam, nem odafigyelve. Hanna bólintott, majd elment.
Mi a fenét akart Lauren? Nem hittem, hogy azért jött, hogy bántson. A múltban se tette ezt, pedig akkor bőségesen volt rá lehetősége. Edward őrülten dühöd lesz. Kisördögöm összeszorította ajkait, szorosan keresztbe tette a lábait és bólintott. Meg kellett mondanom Edwardnak, hogy mire készültem. Gyorsan írtam egy emailt, majd megnéztem az időt. Pillanatnyi megbánást éreztem. Aspen óta olyan jól elvoltunk. Megnyomtam a küldést.

Feladó: Isabella Cullen
Tárgy: Látogatók
Dátum: 2009 szeptember 8. 15:27
Címzett: Edward Cullen
Lauren ide jött, hogy beszéljen velem. Jones-sal ott lesz a találkozón. Újonnan szerzett bokszolótudományomat fogom használni a már meggyógyult kezemmel, ha szükség lesz rá. Próbálj, úgy értem nagyon próbálj meg ne aggódni. Nagylány vagyok. Hívlak, amint végeztünk. B x
Isabella Cullen Commissioning Editor, SIP

Gyorsan eldugtam a telefonomat a fiókba. Felálltam, eligazítottam a szürke szűk szoknyámat a csípőmön, megcsipkedtem az arcomat, hogy legyen némi színem és kigomboltam a következő gombot a szürke selyem blúzomon. Oké, kész voltam. Mély lélegzetet vettem és kimentem az irodámból, hogy találkozzak Mrs Lauren Elliot-tal, és nem foglalkoztam azzal, hogy az asztalomból finoman kihallatszott a „Your Love is King”.
Lauren sokkal jobban nézett ki. Sőt még annál is jobban – attraktív volt. Arca rózsás, mogyoróbarna szemei ragyogtak, haja tiszta és fényes volt. Halvány rózsaszín blúz és fehér nadrág volt rajta. Felállt ahogy beléptem a tárgyalóba, csakúgy mint a barátja – egy másik sötéthajú fiatal nő, barna szemekkel, mint a brandy. Jones a sarokba ment, szemét nem vette le Lauren-ről.
„Mrs Cullen, nagyon köszönöm, hogy fogadott,” - mondta Lauren, hangja halk de tiszta volt.
„Um... Elnézést a biztonságiakért” - motyogtam, mert mással nem tudtam előállni. Lazán Jones irányába mutattam.
„Ez itt a barátom, Susie,” - folytatta Lauren.
„Hello” -  bólintottam Susie irányába. Úgy nézett ki, mint Lauren. Mint én. Oh ne. Még egy.
„Igen,” - mondta Lauren, mintha a gondolataimban olvasott volna - „Susie is ismeri Mr Cullen-t.”
Mégis mi a francot kellett volna erre mondanom? Udvariasan rámosolyogtam.
„Kérlek, üljetek le,” - motyogtam.
Kopogtak az ajtón. Hanna volt. Intettem neki, hogy jöjjön be, nagyon is jól tudván, miért zavart meg minket.
„Elnézést a zavarásért, Bella. Mr Cullen keres telefonon.”
„Mondd neki, hogy el vagyok foglalva.”
„Nagyon állhatatos,” -  mondta aggódva.
„Biztos vagyok benne. Kérlek, mondd neki, hogy sajnálom, és hogy hamarosan visszahívom.”
Hanna hezitált.
„Kérlek, Hanna.”
Bólintott és futólépésben kimenekült a szobából. Visszafordultam a két nőhöz, akik szemben ültek velem. Mindketten csodálattal néztek rám. Kényelmetlen volt.
„Mit tehetek értetek?”  - kérdeztem.
Susie szólalt meg.
„Tudom, hogy ez most nagyon furcsán hat, de én is találkozni akartam veled. A nővel, aki megszerezte Edw-”
Felemeltem a kezem, hogy félbeszakítsam. Nem akartam ezt hallani.
„Um... Értem a lényeget,” - motyogtam.
„Elneveztük magunkat a szolgálók-klubjának” vigyorgott rám, szemei jókedvtől ragyogtak.
Oh te jó ég.
Lauren levegő után kapott, és rámeredt Susie-ra, egyszerre csodálkozón és döbbenten. Susie összerezzent. Azt hiszem, Lauren megrúgta őt az asztal alatt.
Mi a francot mondhattam volna erre? Idegesen Jones-ra néztem, de ő továbbra is kimaradt a dolgokból, szemeit mindvégig Lauren-en tartotta.
Susie-nak eszébe jutott, hol is van. Elpirult, majd bólintott és felállt.
„A portán leszek. Ez Lulu műsora,” - mondta és látszott rajta, hogy zavarban volt.
Lulu?
„Rendben leszel?” - kérdezte Lauren-t. Lauren rámosolygott. Susie rám nézett egy nagy, széles és őszinte mosollyal és kiment a szobából.
Susie és Edward... nem olyan gondolat volt ez, amin sokat akartam töprengeni.
Jones elővette a telefonját a zsebéből és felvette. Nem hallottam, hogy csörgött volna.
„Mr Cullen,” - mondta. Lauren és én is ránéztünk. Jones becsukta a szemeit, szinte mintha fájdalmában tette volna.
„Igen uram,” - mondta és előrelépett, hogy átadja nekem a telefont.
Megforgattam a szemeimet.
„Edward,” - suttogtam, és próbáltam nem hangosan felsóhajtani. Felálltam és gyorsan kimentem a szobából.
„Mi a faszomat játszol?” - kiáltotta. Forrt benne a méreg.
„Ne kiabálj velem.”
„Mit értesz az alatt, hogy ne kiabáljak veled?” - kiabálta továbbra is, hangosabban - „Pontos utasításokat adtam, amiket tökéletesen figyelmen kívül hagytál – már megint. A rohadt életbe Bella, kurvára mérges vagyok.”
„Amint lenyugszol, majd beszélünk erről.”
„Nehogy letedd a telefont,” - sziszegte.
„Viszhall, Edward” - tettem le, sőt ki is kapcsoltam Jones telefonját.
Szent szar. Nincs sok időm Lauren-nel. Mély levegőt vettem és visszamentem a tárgyalóba. Jones és Lauren is várakozó tekintettel néztek rám.
„Hol is tartottunk?” - kérdeztem Lauren-t, ahogy visszaültem vele szemben. Szemei enyhén kitágultak.
Igen – szemmel láthatóan tudom kezelni, ezt akartam mondani neki. De nem hiszem, hogy ezt szerette volna hallani.
Lauren idegesen játszott a hajával.
„Először is bocsánatot akartam kérni,” - mondta halkan.
Oh... Felnézett, és látta rajtam a meglepettséget.
„Igen,” - mondta gyorsan - „és hogy megköszönjem, hogy nem vitted bíróságra az ügyet. Tudod – az autódért és a lakásodért.”
„Tudom, hogy khm..., nem voltál jól,” - motyogtam akadozva. Nem számítottam bocsánatkérésre.
„Nem,” - értett egyet - „valóban nem voltam jól.”
„Most már jobban vagy?” -  kérdeztem finoman.
„Sokkal jobban. Köszönöm.”
„Tudja az orvos, hogy itt vagy?”
Megrázta a fejét.
Oh.
Bólintott, bűntudatosnak látszott.
„Tudom, hogy szembe kell majd néznem ennek a következményeivel később. De be kellett szereznem néhány dolgot, és látni akartam Susie-t, téged, és... Mr Cullen-t.”
„Találkozni akarsz Edward-dal?” - a gyomrom szabadrepülésben érkezett a földre. Szóval ezért volt itt.
„Igen. Meg akartam kérdezni tőled, hogy beleegyezel-e.”
Szent szar. Rábámultam és megakartam neki mondani, hogy nem, nem egyezek bele. Nem akartam, hogy a férjem közelébe kerüljön. Miért volt itt? Hogy felbecsülje az ellenfelet? Hogy nyugtalanná tegyen? Vagy talán szüksége volt efféle lezárásra?
„Lauren,” -  elveszetten megvontam a vállamat.
„Ez nem tőlem függ, hanem Edward-tól. Őt kell megkérdezned. Nincs szüksége az engedélyemre. Felnőtt ember... többnyire.”
Egy pillanatra rám nézett, mintha meglepődött volna a reakciómon, majd finoman elnevette magát. Továbbra is idegesen babrálta a haját.
„Folyamatosan visszautasította minden kérelmemet, hogy találkozhassak vele,” - mondta halkan.
Oh a szarba. Nagyobb bajban voltam, mint gondoltam.
„Miért annyira fontos, hogy találkozz vele?”  - kérdeztem.
Rám pislogott, szemei tágra nyíltak.
„Hogy megköszönjem neki,” - motyogta.
„Egy büdös kis cellában rohadnék valahol a pszichiátriai osztályon, ha nem lett volna ő. Ezt jól tudom.” Lenézett, ujját végighúzta az asztal szélén. - „Komoly elmebajos időszakon estem át és Mr Cullen és John – Dr Banner nélkül...”meg – vonta  a vállát és még egyszer rám nézett, arca hálát tükrözött.
Újra csak belém szorultak a szavak. Mit várt, mit mondhattam volna? Ezeket igazán Edward-nak kellett volna mondania és nem nekem.
„És a művészeti iskolát is. Azt nem tudom eléggé megköszönni.”
Tudtam! Edward fizette a taníttatását. Arcom kifejezéstelen maradt, próbáltam kitalálni hogyan is éreztem ez iránt a nő iránt, most hogy alátámasztotta gyanakvásomat Edward bőkezűségét illetően. Meglepetésemre, nem éreztem rosszindulatot Lauren iránt. Inkább megkönnyebbültem – örültem, hogy jobban volt. Most, remélhetőleg, tovább tud lépni a saját életében, és ki tud lépni a miénkből.
„Kihagysz most néhány órát, amiért itt vagy?” - kérdeztem, mert érdekelt.
„Csak kettőt. Holnap hazamegyek.”
Oh jó.
„Mik a terveid?”
„Összeszedem a dolgaimat Susie-nál és visszamegyek Hamden-be. Folytatom a festést és a tanulást. Mr Cullen-nek már megvan néhány képem.”
Mi? A gyomrom újra leliftezett. Mi a franc... a nappalimban lógnak legalább? Egész megsértődtem ennek a gondolatára.
„Milyen képeket festesz?”
„Leginkább absztrakt képeket.”
„Értem.” Elmém végigszaladt a most már ismerős képeken a nagyszobában. Kettő Mrs Lauren Elliot-tól... lehetséges volt. Francba.
„Mrs Cullen, őszinte lehetek?” - kérdezte, nem foglalkozva hadakozó érzelmeimmel.
„Természetesen,” - motyogtam, Jones-ra pillantva, aki kissé nyugodtabbnak tűnt. Lauren előrehajolt, mint aki egy régóta tartogatott titoktól akart most megszabadulni.
„Szerettem Geoff-ot, a barátomat, aki az év elején halt meg.” Hangja szomorú suttogássá halkult.
Szent szar, személyeskedni kezdett.
„Sajnálom,”  - motyogtam gépiesen, de úgy folytatta, mintha nem hallott volna.
„Szerettem a férjemet... és egy másik férfit” - motyogta.
„Az én férjemet,” - suttogtam. A szavakat kimondtam, mielőtt megállíthattam volna magam.
„Igen.” - inkább csak formálta, mint kimondta volna.
Ez nem volt újdonság számomra. Mikor mogyoróbarna szemeit rám emelte, egymással küzdő érzelmeket láttam bennük, és a félelemmel teli állt nyerésre. Félelem a reakciómtól talán? De a bennem eluralkodó érzés ez iránt a szegény fiatal nő iránt... együttérzés volt. Elmémben átfutottam az összes klasszikus irodalmon ami csak eszembe jutott, és ami viszonzatlan szerelemről szólt. Nagyot nyeltem, és kihasznáétam erkölcsi fölényemet.
„Tudom. Nagyon könnyű szeretni őt,” - suttogtam.
„Tágra nyílt szemei még tágabbra nyíltak meglepettségében, majd elmosolyodott.
„Igen. Tényleg könnyű. Könnyű volt,” - javította ki magát gyorsan, és elpirult. Majd elnevette magát olyan kedvesen, hogy vele kellett nevetnem. Igen, Edward Cullen kihozta belőlünk a vihogást. Kisördögöm kétségbeesetten forgatta a szemeit, és visszafordult az agyon olvasott Jane Eyre-éhez. Órámra néztem. Mélyen magamban tudtam, hogy Edward nemsokára itt lesz.
„Találkozhatsz Edward-dal.”
„Gondoltam, hogy fogok. Tudom, mennyire védelmező tud lenni,” - mosolygott.
Szóval ebben mesterkedett. Ügyesen csinálta. Vagyegy manipulatív dög, suttogta kisördögöm.
„Ezért akartál találkozni velem?”
„Igen.”
„Értem”  - és Edward a kezeire játszik. Akaratlanul bár, de el kellett ismernem, hogy jól ismerte Edward-ot.
„Nagyon boldognak tűnt. Veled,”  - mondta.
Mi?
„Miből gondolod?”
„Abból, amit láttam a lakásban,”  - mondta óvatosan.
Fenébe... hogy is felejthettem el!
„Sokszor voltál ott?”
„Nem. De veled más volt.”
Akartam én ezt hallani? Megborzongtam. Az agyam is belebizsergett, ahogy felidéztem azt a félelmet, amit akkor éreztem, amikor Lauren volt a láthatatlan árny a lakásunkban.
„Tudod, hogy ez törvényellenes. A birtokháborítás.”
Bólintott, az asztalt bámulta. Ujját végighúzta a szélén.
„Csak pár alkalommal történt meg, és szerencsés voltam, hogy nem kaptak el. Ezt is meg kell köszönnöm Mr Cullen-nek. Börtönbe is zárathatott volna.”
„Nem hiszem, hogy megtenné,” - motyogtam.
Hirtelen odakintről izgatott hangok hallatszottak, és egyből tudtam, hogy Edward az épületben van. Egy pillanattal később beviharzott az ajtón és mielőtt bezárta volna, elkaptam Taylor pillantását, ahogy türelmesen állt odakint. Taylor ajka gyászos vonal volt, nem viszonozta enyhe mosolyomat. A francba, még ő is haragudott rám.
Edward tüzelően zöld szemei először engem, majd Lauren-t szegezte a székéhez. Viselkedése csendesen eltökélt volt, de én jobban tudtam, és gyanítottam, Lauren is. A baljós smaragdzöld csillogás a szemeiben felfedik az igazságot – tombolt benne a düh, bár jól titkolta. Szürke öltönyében, laza nyakkendőjével, és felül kigombolt ingével egyszerre nézett ki üzletiembernek és lazán öltözöttnek... és, őszintén szólva, szexinek. Haja kócos volt – kétség kívül azért, mert abban turkált, nagy sóhajok közepette.
Lauren idegesen nézett lefelé, mutatóujját újra az asztal szélén huzigálta, ahogy Edward rólam rá, majd Jones-ra nézett.
„Ön,”  -mondta finoman Jones-nak - „Ki van rúgva. Kifele.”
Elsápadtam. Oh ne – ez nem volt fair.
„Edward -”  - megpróbáltam felállni.
Mutatóujját figyelmeztetően rám emelte.
„Ne,”-  mondta, hangja olyan baljóslatúan halk volt, hogy egyből elhallgattam, begyökerezve a székembe. Jones meghajtotta a fejét és kisietett a szobából, hogy csatlakozzon Taylor-hoz. Edward bevágta az ajtót utána és az asztal széléhez ment. Szent szar! Az én hibám volt – és még mindig nálam volt a mobilja. Edward szemben állt Lauren-nel, mindkét kezét az asztalra tette és előredőlt.
„Mi a faszomat csinálsz te itt?” - hörgött rá.
„Edward!” - kiáltottam.
Edward nem foglalkozott velem.
„Nos?” - kérdezte.
Lauren rálesett hosszú szempillái alól, szemei tágra nyíltak, arca hamuszürke volt, rózsás színe eltűnt.
„Látni akartalak, de te nem engedted,” - suttogta.
„Szóval azért jöttél ide, hogy a feleségemet zaklasd?” - hangja túl csendes volt.
Lauren újra az asztalt nézte. Edward fenyegetően állt felette.
„Lauren, ha még egyszer a feleségem közelébe merészkedsz, megfosztlak minden támogatástól. Orvosok, művészeti iskola, egészségügyi biztosítás a rokonaidnak – mindnek vége. Megérted?”
Szent szar.
„Edward” - próbálkoztam újra. De dermesztő pillantása elhallgattatott. Szent szar, annyira ésszerűtlen volt... A szegény lány iránti együttérzésem tetőpontjára hágott.
„Igen,” - suttogta.
„Mit csinál Susannah a recepción?”
„Velem jött.”
Edward beletúrt a  hajába és rámeredt.
„Edward, kérlek,” – könyörögtem - „Lauren csak köszönetet szeretne mondani. Ennyi az egész.”
Továbbra se foglalkozott velem, minden haragját Lauren-re irányította.
„Susannah-nál voltál amikor beteg voltál?”
„Igen.”
„Tudta, mit csináltál, amíg nála voltál?”
„Nem. Nyaralni volt.”
Edward mutatóujját az ajkán huzigálta.
„Miért akartál látni? Tudhatnád, hogy minden kérvényt Banner-ön keresztül kell benyújtanod. Szükséged van valamire?” - hangja gyengédebbé vált, még ha csak egy kicsivel is.
Lauren megint az asztal szélén húzta az ujját.
Hagyd abba az erőszakoskodást Edward!
„Tudnom kellett,” - mondta Lauren. És most először egyenesen Edward-ra nézett.
„Mit kellett tudnod?” - kiáltott fel Edward.
„Hogy rendben vagy.”
Edward a lányra pislogott.
„Hogy én jól vagyok?” - gúnyolódott.
„Igen.”
„Jól vagyok. Íme, a kérdésed megválaszolva. Most Taylor elvisz a Sea Tac-re, így egyből mehetsz vissza a Keleti Partra. És ha csak egy lépéssel is nyugatabbra mész a Mississippi-től, akkor mindennek vége. Megértetted?”
Szent baszás... Edward! Rámeredtem. Mi a bánat ette őt? Nem zárhatja őt az ország egyik felébe.
„Igen. Megértettem,” - mondta Lauren halkan.
„Helyes.” Edward hangja békülékeny volt.
„Lehet, hogy ez most nem a megfelelő pillanat Lauren-nek, hogy hazamenjen. Tervei vannak,”  - ellenkeztem, helyette is felbőszülten.
Edward rám nézett.
„Isabella,” - figyelmeztetett, hangja jeges volt, - „ez nem a te dolgod.”
Mogorván néztem rá. Még szép, hogy az én dolgom volt – az én irodámban volt. Biztos többről volt szó, mint amiről én tudtam. Nem volt racionális. Ötven árnyalat, sziszegte rám kisörögöm.
„Lauren azért jött, hogy velem találkozzon, és nem veled,” - motyogtam sértődötten.
Lauren felém fordult, a szemei óriásira nyíltak.
„Megvoltak az utasításaim, Mrs Cullen. És én megszegtem őket.” Idegesen a férjemre nézett, majd vissza rám.
„Ez az az Edward Cullen akit ismerek,” - mondta, hangja szomorúsággal és vágyakozással volt tele. Edward rámeredt, míg az én tüdőmből az összes levegő kiszállt. Nem bírtam levegőt venni. Jaj nekem... Edward végig ilyen volt vele? Velem is ilyen volt az elején? Nehéz volt visszagondolni. Lauren kétségbeesetten rám mosolygott és felállt az asztaltól.
„Szeretnék holnapig maradni. A gépem délben indul,” - mondta halkan Edward-nak.
„Valakit majd elküldök érted 10-kor, hogy kivigyen a reptérre.”
„Köszönöm.”
„Susannah-nál vagy?”
„Igen.”
„Rendben.”
Edward-ra bámultam. Nem parancsolgathatott így neki... és honnan tudta, hol lakott Susannah?
„Viszlát, Mrs Cullen. Köszönöm, hogy fogadtál.”
Felálltam, és kezet nyújtottam neki. Hálásan fogadta és kezet ráztunk.
„Khm... viszlát. Sok szerencsét,” - motyogtam,mert nem tudtam biztosan, mi a megfelelő eljárás, amikor az ember a férjének a volt szolgálójától búcsúzik. Bólintott és Edward-hoz fordult.
„Viszlát... Edward,” - mondta.
Edward szemei kissé megenyhültek.
„Viszlát. Lauren.” Hangja halk volt.
„Dr Banner, ne felejtsd el.”
„Igen, uram,”  - mondta Lauren.
Edward kinyitotta az ajtót, hogy kitessékelje, de Lauren megállt előtte és felnézett rá. Edward megállt, aggódva nézett rá.
„Örülök, hogy boldog vagy. Megérdemled,” - mondta, majd elment, mielőtt Edward válaszolhatott volna. Edward bambán utána nézett,  majd Taylor felé bólintott, aki követte Lauren-t a porta irányába. Miután becsukta az ajtót, Edward bizonytalanul nézett rám.
„Ne is gondolj arra, hogy mérges lehetsz rám,” - sziszegtem rá - „Hívd fel Bastille-t és őt verd szarrá, vagy menj Banner-hez.”
Szája leesett, teljesen meglepődött a kitörésemen, szemöldökei felemelkedtek.
„Megígérted, hogy nem teszel ilyet,” – szólalt meg vádlón.
„Mit nem teszek?”
„Ellenszegülsz.”
„Nem ígértem ilyet. Azt mondtam, hogy figyelmesebb leszek. Megmondtam neked, hogy itt van. Megkértem Jones-t, hogy kutassa át, és a másik kis barátodat is, és Jones itt volt velem egész idő alatt. Most meg kirúgtad azt a szegény asszonyt, pedig csak azt tette, amire kértem. Mondtam neked, hogy ne aggódj, erre fel itt vagy. Nem emlékszem, hogy kaptam volna bármilyen pápai bullát arról, hogy nem láthatom Lauren-t. Nem tudtam, hogy a látogatóim bizonyos előre megírt listákon szerepelnek.” – mondtame gyre felháborodottabban, ahogy kiálltam az ügyem mellett. Edward rám pislogott, újra meglepettnek tűnt. Egy pillanat után az ajka megremegett.
„Pápai bulla?” - kérdezte szórakozottan, és láthatóan megkönnyebbült. Nem állt szándékomban könnyebb vizekre terelni a témát, de Edward rámvigyorgott és ez még inkább megőrjített. A közte és volt szolgálója közötti párbeszédet fájdalmas volt látni – hogy lehetett vele ennyire hideg?
„Mi az?”  kérdezte ingerülten, ahogy az arcom határozott maradt.
„Te. Miért voltál ennyire szívtelen vele?”
Sóhajtott és megmozdult, felém lépett és rátelepedett az asztalra.
„Isabella,”  - mondta úgy, mintha egy gyerekhez beszélne - „Nem érted. Lauren, Susannah – és mindegyikük – csak kellemes, szórakoztató időtöltés volt. De ennyi. Te vagy a világom közepe. És legutóbb, amikor ketten voltatok egy szobában, Lauren fegyvert szegezett rád. Nem akarom, hogy a közeledben legyen.”
„De Edward, Lauren beteg volt.”
„Tudom, és azt is, hogy most már jobban van, de nem adok neki több lehetőséget. Amit tett, az megbocsáthatatlan.”
„De hiszen épp a kezére játszottál. Látni akart téged, és tudta, hogy rohansz ide, ha megtudod, hogy nálam van.”
Edward úgy vonta meg a vállát, mint akit nem érdekel.
„Nem akarom, hogy a régi életem megfertőzzön.”
Mi?
„Edward... az vagy aki, a múltad, és az új életed, meg mind miatt. Ami téged érint, engem is érint. Én elfogadtam ezt, amikor hozzád mentem, mert szeretlek.”
Megállt, zöld szemei szélesre nyíltak. Tudtamm, hogy nem szereti hallani ezt.
„Lauren nem bántott. Ő is szeret téged,” - motyogtam.
„Leszarom.”
Meghökkenten pislogtam rá. És azon is, hogy még mindig meg tud hökkenteni. Ez az az Edward Cullen, akit ismerek. Lauren szavai szólaltak meg fejemben. Edward reakciója Laurenre annyira hideg volt, annyira ellentétben állt azzal, akit ismertem és szerettem. Eltűnődtem, felidéztem, milyen bűntudatot érzett Edward akkor, amikor Lauren idegileg összeroppant, amikor úgy gondolta, hogy valamilyen módon felelősség terhelte a történtek miatt. Nyeltem egyet, az is eszembe jutott, hogy Lauren-t is megfürdette. A gyomrom megrándult a gondolatra és elkapott a harag érzése. Hogy mondhatta, hogy nem érdekli? Akkor érdekelte. Mi változott? Néha, mint most, egyszerűen nem értettem. Olyan szinten működik, ami messze, nagyon messze volt az enyémtől.
„Miért álltál most az ügye mellé olyan hirtelen?” - kérdezte zavartan és ingerülten.
„Nézd Edward, nem hiszem, hogy Lauren és én majd recepteket cserélgetnénk meg együtt kötögetnénk a közeljövőben. De azt se hittem, hogy ennyire szívtelen lennél vele.”
Zöld szemei elhidegültek.
„Egyszer már mondtam, hogy szívtelen vagyok,”  -motyogta.
Megforgattam a szemeimet – oh, na most gyerekesen viselkedett.
„Ez nem igaz, Edward. Röhejes vagy. Igenis érdekel Lauren. Különben nem fizetnél a művészeti órákért meg a többiért.”
Hirtelen ez lett életem célja, hogy ráébresszem erre. Szinte fájt, annyira nyilvánvaló volt, hogy érdekelte a lány. De miért tagadta? Olyanok voltak ezek, mint a szülőanyja iránti érzései. Oh a szarba – hát persze. A Lauren és a többi szolgáló iránti érzései összezavarodtak azzal, amit az anyja iránt érzett. Szeretek kicsi, barna hajú lányokat verni, mert mind úgy néztek ki, mint az a rohadt kurva. Nem csoda, hogy olyan őrült volt. Sóhajtottam és megráztam a fejem. Dr Banner kéretik. Hogy-hogy nem látta ezt?
A szívem megremegett egy pillanatra. Az én elveszett fiúm... Miért volt ennyire nehéz számára, hogy visszatérjen az emberek közé, és hogy együttérezzen, mint amikor Lauren összeroppant?
Engem bámult, szemeiben harag lobogott.
„Téma lezárva. Menjünk haza.”
Órámra néztem. 4.23 volt. Még dolgom volt.
„Túl korán van,” - motyogtam.
„Haza,” - kötötte az ebet a karóhoz.
Oh ne.
„Edward,” - mondtam, a hangom fáradt volt - „belefáradtam abba, hogy mindig ugyanarról vitatkozzak.”
Úgy nézett, mint aki nem értette.
„Tudod,” – magyaráztam - „teszek valamit, ami neked nem tetszik, te pedig előállsz valamivel, amivel visszavághatsz. Általában ez maga után vonja a perverz baszást, ami vagy oltári jó, vagy kegyetlen.” Megvontam a vállamat, feladtam. Ez az egész fárasztó volt és összezavart.
„Oltári?” - kérdezte.
Mi?
„Általában, igen.”
„Mi volt oltári?” - kérdezte, szemei  most már érzéki kíváncsiságtól ragyogtak. És tudtam, hogy próbálta elterelni a figyelmemet.
Fenébe! Ezt nem a SIP tárgyalójában akartam megbeszélni. Kisördögöm megvetéssel nézte manikűrözött körmét. Akkor talán nem kellett volna felhoznod a témát.
„Tudod,”  - elpirultam, idegesített mind ő, mind pedig én magam.
„Tippelhetek,” - suttogta.
Szent szar. Próbáltam megbüntetni, erre ő teljesen megzavart.
„Edward, én-”
„Szeretem, ha kedvedre tehetek.”
Felnyúlt, és ajkamat kedvesen megsimogatta nagyujjával.
„Valóban,” - ismertem el, a hangom nem több suttogásnál.
„Tudom,” - mondta halkan. Előre hajolt és a fülembe súgta - „ez az egyetlen dolog, amit tudok.” Oh, de jó illata volt. Visszadőlt és rámnézett, ajkai arrogáns, tudom-hogy-az-enyém-vagy vonalba húzódtak. Összeszorítottam számat, és próbáltam úgy csinálni, mint akit nem érdekelt az érintése, és mint akit hidegen hagyott a sötét vágy, ami mélyen a gyomromban kavargott. Olyan művészien tudta elvonni a figyelmemet minden fájdalomtól, vagy mindenről, amiről nem akart tudomást venni.
„Mi volt oltári, Isabella?” - kérdezte újra, szemei gonoszkásan ragyogtak.
„Kéred a listát?” - kérdeztem.
„Lista is van?” - elégedett volt.
Oh a fenébe, ez fárasztó volt.
„Nos, a bilincsek,” - motyogtam, elmém visszaszállt a nászutunkhoz.
Szemöldökei felhúzódtak. Megragadta a karomat és kitapintotta a pulzusomat.
„Nem akarok maradandó jeleket hagyni rajtad.”
Oh...
Ajkai lassan mosolyra húzódtak.
„Gyere haza,” - sóhajtotta.
„Még dolgom van.”
„Haza,” - mondta, ellentmondást nem tűrőn.
Egymásra bámultunk, zöld szemek a barnába, próbáltuk egymást, a határainkat, és az akaratunkat. Némi megértést kerestem a szemeiben, próbáltam kideríteni, hogy tudott ez az ember egyik pillanatról a másikra átváltozni egy őrjöngő mániákusból csábító szeretővé válni. Szemei egyre nagyobbakká és sötétebbé váltak, szándéka egyértelmű volt. Finoman megsimogatta az arcomat.
„Itt is maradhatnánk,” - suttogta, hangja halk és izgatott volt.
Oh ne. Benső istennőm vágyakozón pillanttt az asztalra. Nem. Nem. Nem. Nem az irodában.
„Edward, nem akarok itt lefeküdni veled. A szeretőd most volt itt.”
„Soha nem volt a szeretőm,” - morogta, ajkai vékony vonallá zárultak.
„Csak jelentésbeli különbség, Edward.”
Zavartan nézett rám. A csábító szerető eltűnt.
„Ne cifrázd agyon, Bella. Ő már a múlt,” - mondta mellékesen.
Sóhajtottam... talán igaza volt. Csak azt akartam, hogy elismerje magának, még érdekelte a lány. Egy hideg gondolat ragadta meg a szívem – Oh ne. Ezért volt fontos a számomra. Tegyük föl, én tennék valami megbocsáthatatlant. Hogy nem alkalmazkodom. Én is a múlt leszek? Ha így el tudott fordulni... ellenem is fordulhatott? Egy álom részletei merültek fel bennem: aranyozott tükrök, és Edward sarkainak a hangja, ahogy a márvány padlón távolodott tőlem, magamra hagyva pazar ragyogásban.
„Ne...”  - suttogtam.
„Igen,” - mondta ő, megfogta az államat és gyengén megcsókolt.
„Oh Edward, ne hagyj el,” - motyogtam, felnyúltam és megragadtam a fejét, ujjaimat belemélyesztettem a hajába, száját az enyémhez szorítottam. Egy pillanatra megállt, majd átölelt.
„Nem áll szándékomban, hogy elhagyjalak Bella. Miről jutott ez eszedbe?”
„Semmi. Csókolj meg. Vigyél haza,” - kértem. Ajka megérintette az enyémet és én elvesztem.
-----------


„Oh, kérlek,” - könyörögtem, ahogy Edward finoman nemiszervemre fújt.
„Mindent a maga idejében,” - motyogta.
Önuralmat kényszerítettem magamra, de hangosan felnyögtem, ahogy ellenálltam érzéki támadásának. Finom bőr bilincsekkel könyökeim térdeimhez voltak kötözve, és Edward feje fel-alá és ide-oda mozgott lábaim között, zseniális nyelve könyörtelenül ingerelt. Kinyitottam a szemem, és csak bámultam a plafont, ahogy az a késő délutáni fényben úszott. Nyelve körbe és körbe mozgott, cikázott és csavargott az én világom közepe környékén. Ki akartam nyújtani a lábaimat és hiábavalóan küzdöttem, hogy uralkodjak az élvezeten. Persze nem sikerült. Ujjaim a hajába kapaszkodtak, majd erősen meghúztam, hogy küzdjek fenséges kínzásával.
„Ne élvezz el,” - motyogta, lehelete a meleg, nedves húsomon, ahogy ellenállt az ujjaimnak. „Elfenekellek, ha elélvezel.”
Felnyögtem.
„Fegyelem, Bella. Minden a fegyelemről szól.” Nyelve újra kezdte erotikus portyázását... oh, tudta, mit csinál. Képtelen voltam megállítani rabszolgai reakciómat és próbáltam – tényleg próbáltam – de a testem felrobbant könyörtelen kényeztetése alatt, és a nyelve nem állt meg, ahogy kiszedett belőlem elgyöngítő élvezetet.
„Oh, Bella,” - szidott meg - „elélveztél.” Hangja gyengéd volt a győzedelmes megdorgálás ellenére. Előre döntött és én remegve próbáltam feltornázni magam az alkaromra. Erősen fenéken vert.
„Ah!”  kiáltottam fel.
„Fegyelem,” - sóhajtotta, megragadta a csípőmet és belém hatolt. Újra felkiáltottam, még mindig reszkettem az orgazmus utóhatásától. Mozdulatlanná vált bennem, majd előrehajolt, hogy kikapcsolja először az egyik, aztán a másik bilincset. Átkarolt és az ölébe húzott, mellkasa a hátamhoz ért, kezei az ajkamat és a nyakamat ölelik. Dőzsöltem a teljesség érzésében.
„Mozogj,” - parancsolta.
Nyögtem, fel és le mozogtam ölében.
„Gyorsabban,”  - suttogta.
És én egyre gyorsabban és gyorsabban mozogtam. Felnyögött, keze hátra hajtotta a fejemet ahogy harapdálta a nyakamat. Másik keze kényelmesen utazgatott a testemen, csípőmtől le a nemiszervemig, le egészen a csiklómig... ami még érzékeny volt az előző bőkezű adakozástól. Nyöszörögtem, ahogy az ujjai körül fogtak, újra izgatva.
„Igen, Bella,” - nyögte halkan a fülembe - „az enyém vagy. Csak te.”
„Igen,” - sóhajtottam ahogy a testem újra megfeszült, és a legintimebb módon ringattam őt.
„Élvezz el,” - követelte.
És én elengedtem magam, ahogy a testem engedelmesen követte a parancsot. Akkor is tartott, amikor a csúcsra értem, és kiáltottam a nevét.
„Oh Bella, szeretlek,” - suttogta, és az én irányításomat követve ő is elélvezett.

Megcsókolta a vállamat és kisimította a hajamat az arcomból.
„Ez felkerül a listára Mrs Cullen?” - motyogta.
A hasamon feküdtem, alig voltam tudatomnál, az ágyunkon. Edward finoman masszírozta a hátamat. Féloldalt könyökölt mellettem.
„Hmmm.”
„Ez igen volt?”
„Hmmm.” Vigyorogtam.
Ő is vigyorgott és megint megcsókolt, én pedig lassan az oldalamra fordultam, hogy szembe nézhessek vele.
„Nos?” kérdezte.
„Igen. Felkerül a listára. De egyébként is hosszú a lista.”
Előrehajolt hogy megcsókoljon.
„Jó. Vacsorázzunk Mrs Cullen?” - szemei szerelemtől és humortól ragyogtak.
Bólintottam. Éhes voltam. Átnyúltam és finoman meghuzigáltam a szőrszálakat a mellkasán.
„Azt akarom, hogy elmondj valamit,” - suttogtam.
„Mit?”
„De ne legyél mérges.”
„Mi az Bella?”
„Hogy érdekellek.”
Szemei tágra nyíltak és a humor minden nyoma eltűnt.
„Azt akarom, hogy bevalld, hogy törődsz velem. Mert az az Edward akit ismerek és szeretek, törődne.”
Nem mozdult, szemei nem engedték az enyémet, és én tanúja lehettem belső küzdelmének – mintha Salamon döntésével egyenrangú küzdelem folyna benne. Kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de újra bezárta, ahogy egy múlandó érzés suhant át az arcán... fájdalom, talán.
Mondd ki, akartam.
„Igen. Igen, törődök vele. Boldog vagy?” - hangja alig volt hallható.
Oh, végre. Megkönnyebbültem.
„Igen. Nagyon.”
Megállt.
„El se hiszem, hogy most, az ágyban, veled beszélgetek arról...” - ujjára tettem az ujjam.
„Nem beszélgetünk,” – motyogtam - „menjünk enni. Éhes vagyok.”
Sóhajtott és megrázta a fejét.
„Ön félrevezet és összezavart engem, Mrs Cullen.”
„Helyes.” Előrehajoltam és megcsókoltam.

Feladó: Isabella Cullen
Tárgy: A Lista
Dátum: 2009 szeptember 10. 09:33
Címzett: Edward Cullen
Ez igazán az első helyen van.
B x
Isabella Cullen
:)
Commissioning Editor SIP

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Mondj valami újat
Dátum: 2009 szeptember 10. 09:42
Címzett: Isabella Cullen
Az elmúlt három napban ezt mondtad. Döntsd végre el. Vagy... próbálhatunk valami mást.
;)
Edward Cullen, CEO Élvezi ezt a játékot, Cullen Enterprises Holding Inc

Rávigyorogtam a képernyőre. Az elmúlt pár éjszaka... szórakoztató volt. Mindketten lenyugodtunk, Lauren rövid felbukkanása feledésbe merült. Nem igazán sikerült összeszednem a bátorságomat hogy megkérdezzem, lógott-e a falunkon valamelyik képe is – és őszintén szólva, nem is érdekelt. A telefonom rezgett, felvettem, azt hittem Edward lesz az.
„Bella?”
Ki ez?
„Igen?”
„Bella, drágám. Billy vagyok.”
„Billy! Helló!” - a fejbőröm bizsergett. Mit akarhatott tőlem Charlie legjobb barátja?
„Drágám sajnálom, hogy munka közben zavarlak. Charlie-ról van szó.” Hangja elcsuklott.
Oh ne...
„Mi az? Mi történt?” Szívem a torkomban dobogott.
„Charlie-val baleset történt.”
Oh ne. Apu. Elállt a lélegzetem.
„Kórházban van. Jobb, ha idesietsz.”