Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2010. október 15., péntek

Tizedik fejezet


Nagyon nagy a csend. A fény tompa. Minden képzeletet felülmúlóan kényelmesen és melegen érzem magam, ebben az…ágyban. Hmm…Kinyitottam a szememet de csak egy pillanatra, hogy zavartalanul, békésen élvezzem a különös ismeretlen környezetet. Fogalmam nem volt róla, hogy hol vagyok. A fejtámla mögöttem masszív, nap alakú…várjunk csak, ez valahonnan furcsán ismerős. A szoba hatalmas és tágas, plüss bútoros, barna, arany és bézs színekben. Ezt már láttam valamikor. Hol? Alkoholtól mámoros agyam végigküzdött a mostanában keletkezett képi emlékein. Szent szar…a Heathmann-ban vagyok…egy lakosztályban. Hasonló szobában voltunk Rose-al. Ez nagyobbnak néz ki. Oh, a francba…Edward Cullen lakosztályában vagyok. Hogy kerültem ide?  Töredezett emlékeim az előző estéről lassan, kísértetiesen visszatértek. Az ivás - oh ne az ivászat-, a telefonhívás – óh, ne, a hányás – Jake…Edward…jaj, ne! Görcs állt a gyomromba. Nem emlékszem, hogy kerültem ide. Rajtam van a pólóm, a melltartóm, a bugyim…nincs zokni…farmer…Szent szar!
Az éjjeli szekrényre néztem. Egy pohár narancs dzsúsz és két fehér tabletta volt rajta. Advil. Amilyen kontroll mániás, mindenre gondol. Felültem és bevettem a pirulákat. Nos, most éppen nem vagyok túl rosszul…valószínűleg sokkal jobban vagyok, mint ahogy megérdemlem. A narancs dzsúsz isteni, szomjoltó, frissítő, életre keltő…semmi nem győzi le jobban a madárkalitka-alja-szájízt, mint egy frissen facsart narancslé.
Kopogtattak. Oh, ne…visszajött, akárhol is volt. Nem találtam hangomat. Végül is kinyitotta az ajtót és besétált…
Szent szar, edzeni volt…szürke melegítő alsóban jött be…ahogy az…a csípőjéről…lóg lefelé…és a szürke atléta…ami sötét az izzadtságtól, akár a haja…Edward Cullen izzad. Mély lélegzetet vettem és becsuktam a szemeimet. Mint egy két éves…ha becsukom a szememet, nem vagyok itt.
„Jó reggel Isabella. Hogy érzi magát ma reggel?”
Oh, jaj. Próbáljak meg bűnbánó lenni? Vagy szidjam magam, minthogy legjobb védekezés a támadás?
„Jobban, mint ahogy megérdemlem.” – motyogtam.
Felpillantottam rá. Egy nagy bevásárló szatyrot tett a székre és a nyakában lógó törölköző két végét megragadta. Rám nézett, zöld szemei sötétek, és mint általában, fogalmam sem volt róla, mire gondol…nagyon jól el tudja rejteni mind a gondolatait, mind az érzéseit.
„Hogy kerültem ide?” – hangom halk, bűnbánó.
Az ágy végéhez jött és leült. Elég közel volt ahhoz, hogy megérinthessem…hogy megszagolhassam…o, istenem…izzadtság és fürdőhab és Edward…fejbevágó koktél – sokkal jobb, mint a  margarita…és ezt mostmár tapasztalatból mondhatom.
„Nos, miután elalélt, nem akartam kockáztatni a kocsim bőrkárpitozását az önök apartmanjáig. Ezért idehoztam” – mondta flegmán.
„Ön fektetett az ágyba?”
„Igen” – mondta közömbös arccal.
„Hánytam még?” – a hangom még halkabb volt.
„Nem.”
„Ön vetkőztetett le?” – suttogtam.
„Igen…” – felhúzta a szemöldökét, ahogy zavaromban elpirultam.
„Mi ugye nem…” – suttogtam és a szám kiszáradt a rémülettől és nem tudtam befejezni a kérdést. Inkább a kezeimet bámultam.
„Isabella, ön szinte kómában volt. A nekrofília nem a kedvenc sportom. A nőket úgy szeretem, ha érzékiek és reagálnak…higgyen nekem” – mondta szárazon.
„Nagyon sajnálom” – hebegtem.
Szája száraz mosolyra húzódott.
„Szórakoztató este volt. Senki nem felejtené el egyhamar.”
Én sem – ohó, kinevet engem…a gazember. Nem kértem hogy jöjjön és hozzon el. Valahogy mégis úgy éreztem én voltam a cselszövő ebben a darabban.
„Nem kellett volna kinyomoznia hol vagyok, attól, hogy maga a legnagyobb befektetője a James Bond féle kütyüknek…” ripakodtam rá.
Meglepetten rám nézett, és ha nem tévedek, egy kicsit meg is sértődött.
„Először is, a mobiltelefonok követő rendszere elérhető az interneten. Másodszor a társaságom nem fektet be és nem gyárt semmiféle felügyelő eszközt, és harmadszor, ha nem megyek önért…valószínűleg a fotós ágyában ébredt volna fel…és ahogy emlékszem, ön nem rajongott az ötletért, hogy ’kivasalja a ruháját’…” – mondta vitriolosan.
Kivasalni Jake ruháját! Felpillantottam Edwardra, ő engem bámult, zöld szemei lángoltak a bosszúságtól. Megpróbáltam beharapni a szám szélét, de nem sikerült visszafojtani a nevetésemet.
„Melyik középkori történetből szökött ki?” – csuklottam. „Úgy beszél, mint egy udvari lovag.”
Mereven nézett rám…és láthatóan engedett a hangulata. Szemei ellágyultak, arca kisimult és gyönyörűen formált ajkain igazi mosoly tűnt fel.
„Oh, Isabella. Nem gondolnám. Fekete lovag, talán…”  mosolygott kajánul és megrázta a fejét.
„Evett tegnap este?” – hangja most vádlón hangzott.
Fejemet ráztam. És most milyen főbűnt követtem el ? Álla megfeszült, de arca egykedvű maradt.
„Ennie kell. Azért volt olyan beteg. Őszintén Isabella, ez az ivás első szabálya.”
Kezével beletúrt a hajába, és most már tudtam, hogy ilyenkor ingerült.
„Folytatja a megrovásomat?”
„Azt teszem?”
„Úgy gondolom…”
„Szerencséje van, hogy csak szidom.”
„Mire gondol?”
„Nos, ha hozzám tartozna, egy hétig nem tudna leülni az után a bemutató után, amit tegnap produkált. Nem evett, berúgott, veszélynek tette ki magát…” Becsukta a szemét, feszültség öntötte el szép arcát, és finoman felvonta vállát. Amikor kinyitotta a szemét, rám meredt.
„Iszonyodom arra gondolni, mi történhetett volna magával.”
Savanyúan néztem vissza rá. Mi a problémája? Mi köze hozzá? Ha az övé lennék…nos, nem vagyok…bár…talán…egy részem szeretné, ha az övé lennék. A gondolat átfurakodott öntelt szavai felett érzett haragomon. Elpirultam kisördögöm merészségén - élénkvörös hula-szoknyájában boldog táncát járta…az övének lenni…
„Nem lett volna semmi bajom. Rose-al voltam.”
„És a fotográfus?” – reccsent rám.
Hmm…a fiatal Jacob. Szembe kell néznem vele valahogy. Vállat vontam.
„Jacob átlépett egy határt…”
„Nos, amikor legközelebb átlépi, lehet, valaki meg kell tanítsa, hogyan is kell viselkednie.”
„Ön nagyon szigorú.”- sziszegtem rá.
„Oh Isabella…fogalma sincs róla.” Rám vigyorgott és ez lefegyverzett. Egyik pillanatban tanácstalan és mérges voltam, a másikban bámultam elbűvölő mosolyát. Wow…tökéletesen elbűvölt és csak azért, mert olyan ritkán mosolyog…Teljesen elfelejtettem, miről is beszélt.
„Megyek zuhanyozni. Már, ha nem akar elsőként menni. Félrebillentette a fejét, és még mindig vigyorgott. A szívverésem felgyorsult, és az agyam elfelejtette kiadni a parancsot , hogy lélegezzek. Vigyora szélesebb lett, felém nyújtotta kezét és hüvelykujjával végigsimította az arcomat és az alsó ajkamat.
„Lélegezz, Isabella.” – suttogta és felállt. „A reggeli itt lesz tizenöt perc múlva.. Biztos éhes vagy.” És ezzel bevonult a fürdőszobába és magára zárta az ajtót.
Szent szar…miért ilyen vérlázítóan megnyerő? Most rögtön menni akartam, hogy csatlakozzak hozzá a zuhany alatt. Még soha, senki iránt nem éreztem így. Hormonjaim száguldottak. Az arcomon és az alsó ajkamon , ahol végigsimított ujja, még mindig éreztem a rezgést. Olyan volt mint egy szükségtelen, fájó…kellemetlenség. Nem értettem a reakciómat.
Vágy…ez a vágyakozás…pontosan ez az az érzés.
Visszafeküdtem a lágy, tollal töltött párnára. ’Ha hozzám tartoznál’ . Oh – mit tegyek, hogy az övé legyek? Ő az egyetlen férfi, aki képes volt a véremet felforralni…És egyben olyan ellenkezésre késztető is; nagyon nehéz megközelíteni, bonyolult és elbátortalanít. Először elutasít, aztán 14.000 dollárt érő könyveket küld, majd nyomoz utánam, mint egy leskelődő. És mindennek a tetejébe, a  lakosztályában töltöttem az éjszakát…és biztonságban érzem magam. Védelmezettnek. Érdeklem annyira, hogy jöjjön és megvédjen valamilyen tévesen feltételezett veszélytől. Nem is olyan sötét lovag, inkább fehér lovag, ragyogó, elbűvölő páncélban – egy klasszikus romantikus hős – Sir Gawain Lancelot…hmm.
Kimásztam az ágyából, veszettül kutatva a farmerom után. Ő kijött a fürdőszobából nedvesen csillogva a zuhanyozástól, még mindig borotválatlanul, egy törölközővel a csípője körül –és itt voltam én pucér lábbal és kínos ügyetlenségemmel. Meglepődött, hogy ágyon kívül talál.
„Ha a farmerját keresi…elküldtem a mosodába.” Tekintete sötét jáde színű. „Csupa kosz volt a hányástól.”
„Oh…” –és skarlátvörös lettem. Miért, ó miért kell neki mindig felemlegetnie?
„Elküldtem Taylort egy másik nadrágért és valami cipőért. Abban a szatyorban vannak a széken.”
Ohó, tiszta ruha. Milyen váratlan ráadás.
„Ööö…Megyek megzuhanyozom” – motyogtam. „Kösz….”
Mi egyebet mondhatnék? Megragadtam a szatyrot és besurrantam a fürdőszobába, el a pucér Edwardtól…o jaj nekem. Michelangelo Dávidja közel sem jöhet hozzá. Edward közelsége nyugtalanító. A fürdőszobában minden forró és gőzölgő volt, persze, ő már zuhanyozott. Türelmetlenül kibújtam a ruháimból, hogy végre már a vízsugár alatt lehessek. A víz végigfolyt rajtam. Feltartottam arcomat a zuhogó víz felé. Kívánom Edward Cullen-t. Nagyon kívánom. Egyszerű tény. Életemben először le akartam feküdni egy férfival. Érezni akarom a kezét és a száját magamon. Azt mondta szereti az érzéki nőket…Akkor valószínűleg nem fogadott szüzességet…de nem közeledett felém…nem úgy, mint Jacob. Nem értem. Akar engem? Nem akart megcsókolni a múlt héten…Visszataszító vagyok számára? És mégis, itt vagyok és ő volt az, aki idehozott …Nem értem, mire megy ki ez az egész. Mire gondol? Egész éjjel az ágyában aludtál és még csak hozzád sem ért Bella…ezt add össze. A kisördög a fejemben felemelte undok, rosszindulatú fejét. Elküldtem a fenébe. A víz olyan jó meleg…nyugtató. Hmm…Örökké itt tudnék állni a zuhany alatt, a fürdőszobájában…hmm. Elővettem a fürdőhabot. ’Ő’ illata volt. Csodás illat. Végigdörzsöltem magam…az képzelve, hogy ő az – ő dörgöli a mennyei illatú fürdőhabot a testembe, a mellemen keresztül, a hasamon át, a combon között…hosszú kezű ujjaival. Oh, istenem…A szívverésem újból felgyorsult…ez olyan nagyon…jó érzés.
„A reggeli megérkezett.” Kopogott az ajtón, halálra ijesztve.
„Oké…” – hebegtem és kegyetlenül kirángattam magam erotikus álmodozásomból.
Kimásztam a zuhany alól és gyorsan megtörölköztem. Bebugyoláltam a hajamat a törölközőbe Carmen Miranda stílusban. Megkukkantottam a farmeros szatyrot. Taylor nem csak farmert és cipőt hozott nekem, hanem egy tengerék blúzt, zoknit és – alsóruhát is. Szent szar. Tiszta melltartó és bugyi…valójában nem lehet leírni őket csak olyan hétköznapi módon, ez nem fedné az igazságot. Ezek a holmik valamelyik európai női fehérnemű divatház tökéletes darabjai voltak. Csupa halványkék csipke és cicoma…wow…Elbűvölt voltam és kissé rémült is ettől az alsóneműtől, ami mindenek tetejébe…még teljesen jó is volt rám. Hát persze, hogy jó volt…elpirultam, hogy a Jól Fésült egy alsónemű boltban nekem vásárolt. Kíváncsi voltam, mi lehet még a munkaköri leírásában.
Gyorsan felöltöztem. Az összes ruha passzolt rám. Áttöröltem a törölközővel a hajamat és elszántan megpróbáltam rendbe tenni. De megint ellenállt ebbéli törekvésemnek, így egyetlen lehetőségem az volt, hogy valami hajgumit kerítsek…de egy sem volt nálam…talán a kistáskámban, ami persze nem volt idebenn. Nagy levegőt vettem. Ideje szembenézni Mr. Zavarba Ejtővel.
Nem volt a hálószobában. Gyorsan körülnéztem a táskámért, de az itt sem volt. Átsétáltam a hálón és kiléptem a nappaliba.
Szent isten…ez marha nagy. Ott egy fényűző ülőalkalmatosság, csupa plüss, párna , egy nagy kávézóasztal, telepakolva könyvekkel, amott a dolgozószoba rész egy csúcstechnikás Mac-al, egy óriás plazma tv a falon…és a szoba másik oldalán Edward az étkezőasztalnál ült és újságot olvasott. Az étkezőasztal akkora volt mint egy teniszpálya…nem mintha én teniszeznék…bár Rose-t láttam párszor játszani. Rose!
„Szent isten..Rose”  - károgtam. Edward felpillantott rám.
„Tudja hogy itt vagy, és életben vagy. Sms-eztem Emmettnek.” – mondta egy kis humorral a hangjában. Oh, ne…emlékeztem Rose tegnap esti heves lelkesedésére. Ahogy táncolt…Edward bátyjával…az nem semmi volt! Vajon mit gondol arról, hogy itt vagyok? Még soha nem maradtam ki ezelőtt. Még mindig Emmettel van. Ezt eddig csak kétszer csinálta, és mindkétszer a rózsaszín pizsamában végezte, körülbelül egy hét után. Azt fogja hinni, hogy nekem is egy egyéjszakás kalandom volt…
Edward ellentmondást nem tűrően nézett rám. Fehér vászon ing volt rajta gallérja, kézelője kigombolva.
„Üljön le” – kommandírozott az asztalnál levő egyik helyre mutatva.
Elmentem mellette és szembeültem vele, ahogy elrendelte. Az asztal tele volt étellel.
„Nem tudtam mit szeret, ezért megrendeltem mindent a reggeli menüből.” – bocsánatkérően mosolygott rám.
„Nos ez nagyon bőkezű öntől…” – mormoltam, meghökkenten a választéktól…bár éhes voltam. Palacsintát, juharszirupot, rántottát és sonkát választottam. Edward megpróbálta elrejteni mosolyát és visszatért tojásfehérje omlettjéhez, vagy bármi volt is, ami evett. Az étel fenséges volt.
„Teát?” – kérdezte.
„Igen, kérek.” Átnyújtotta a kis teás kancsót és egy csészealjon egy Twining’s English Breakfast tea zacskót. Jeee, emlékszik, hogyan szeretem a teámat.
„Nagyon nedves a haja.” – rótt meg.
„Ööö…nem találtam a hajszárítót.” – mondtam zavartan. Nem mintha kerestem volna.
Edward erősen összeszorította száját és nem mondott semmit.
„Köszönöm a ruhabeszerzést.”
„Örömömre szolgált Isabella. Jól áll önnek a kék.”
Úgy gondolom, elpirultam és inkább a kezemet bámultam.
„Tudja, igazán meg kell tanulnia, hogyan kell fogadni egy bókot.” – a hangja kioktató volt.
„Majd adok értük pénzt önnek…kifizetem.”
Rám meredt, mintha valamilyen formában rátámadtam volna. Előre menekültem…
„Már így is nekem adta a könyveket, amiket természetesen nem fogadhatok el. De ezeket a ruhákat, kérem, hadd fizessem ki önnek”- mosolyogtam rá óvatosan.
„Isabella, higgyen nekem, módomban áll önnek adni ezeket a dolgokat.”
„Nem ez a szempont…miért venné ezeket meg nekem?”
„Mert meg tudom tenni” – a szeme ravasz fénnyel villant meg.
„Csak azért, mert megteheti, nem jelenti azt, hogy meg is kell tennie” válaszoltam csendesen és ő felemelte a szemöldökét, pislogott és hirtelen úgy éreztem, valami egész másról beszélünk…de nem tudom, hogy miről…ami arra emlékeztetett engem…
„Miért küldte a könyveket nekem, Edward?”  a hangom lágy volt.
Letette az evőeszközét, megfeszítetten figyelt rám, zöld szemében mérhetetlen mély érzelem égett…Szent szar…a szám kiszáradt.
„Nos, mikor az a biciklis majdnem elütött téged –  a karjaimban tartottalak, és te felnéztél rám – azzal a csókolj meg, csókolj meg Edward nézéssel…” – megállt és vállat vont – „Úgy éreztem, tartozom neked egy bocsánatkéréssel, és egy figyelmeztetéssel.”
Beletúrt a hajába.
„Isabella, én nem az fajta férfi vagyok aki csupa ’szív és virág’, nem vagyok romantikus. A hajlamaim elég szokatlanok. Jobban teszed, ha távol maradsz tőlem…” – becsukta a szemeit, mintha legyőzte volna valami.
„Tanácstalan vagyok veled. Valójában, lehetetlennek találom, hogy távol maradjak tőled, de gondolom, ezt már kitaláltad.”
„Akkor ne tedd” – mormoltam. Az étvágyam tovaillant. „Ne maradj távol tőlem.”
Levegőért kapott, szemeit tágra nyitotta.
„Nem tudod, mit mondasz.”
„Világosíts fel akkor…” – suttogtam.

2010. október 14., csütörtök

Kilencedik fejezet


„Fúj, Bella!” Jake undorodva ugrott hátra.
Cullen megragadta a hajamat, hátrahúzta a tűzvonalból és gyengéden a parkoló szélén emelkedő virágágyáshoz vezetett. Mélységes megelégedettséggel töltött el, hogy az majdnem teljesen a sötétben volt.
„Ha újra hányni akarsz. Itt csináld. Majd tartalak.”
Egyik keze a vállam körül, a másikkal a hajamat fogta, lófarokba fonva a hátamon, szóval, a hajam legalább nem lógott az arcomba. Egyszer megpróbáltam ügyetlenül félretolni őt, de megint hánytam, és hánytam…oh, a szarbameddig fog ez tartani…és megint csak hánytam. Egyfolytában hánytam és bár már a gyomrom üres volt és semmi nem jött ki belőlem, a borzasztó száraz öklendezés tovább gyötört. Soha többé nem iszom, fogadtam meg csendesen…ez az egész szó szerint visszataszító. A kezeim a virágágyás szélén nyugodtak, alig megtartva súlyomat – a hányás rettenetesen fárasztó dolog. Cullen levette a kezeit rólam és egy zsebkendőt nyújtott felém. Csak neki lehet frissen mosott, monogramos vászon zsebkendője…Nem is tudtam, hogy még lehet ilyeneket venni valahol is. Megtöröltem a számat. Nem tudtam rávenni magam, hogy ránézzek. Undorodtam magamtól és majd elsüllyedtem szégyenemben. Legszívesebben eltűntem volna a virágágyásban az azáleák közé. Mindenhol jobb lett volna, mint itt.
Tudtam, hogy Jake valahol a háttérben ólálkodik. Felmordultam és a fejemet a kezeim közé fogtam. Valószínűleg ez életem legpocsékabb eseménye. A fejem csak még jobban szédült, ahogy megpróbáltam felidézni egy ennél is rosszabbat…és csak Edward elutasítását tudtam felidézni…és az a megalázottság sokkal sötétebb fejezete volt. Megkockáztattam Edward felé egy pillantást. Lenézett rám, az arcán semmi nem tükröződött.
Megfordultam , hogy Jake-ra nézzek, akin látszott, hogy egy kissé szégyelli magát, és akárcsak engem, őt is megfélemlítette Cullen. Mereven néztem Jake-t. Volt egy néhány válogatott szavam az úgynevezett régi barátom számára…de egyik sem olyan, amit Edward Cullen őméltósága előtt kimondhatnék…Bella, kit nézel madárnak, csak éppen most hánytad előtte körül a parkolót és a helyi növényzetet…nincs értelme, hogy hiányolja az úrinőt belőled….
„Ööö, majd…találkozunk odabenn,” dadogta Jake és visszament az épületbe.
Egyedül vagyok Cullennel…szent szar. Mit mondhatnék neki? Kérjek bocsánatot a telefonhívásért?
„Sajnálom,” mormoltam a zsebkendőt fixírozva, és mérgesen simogattam az ujjaimmal azt.
Olyan lágy
„Mit sajnálsz, Isabella?”
Oh, a francba,  miért szívja a véremet?
„A telefonhívásért, azért, hogy rosszul vagyok…ó, a lista végtelen” – morogtam és éreztem, ahogy elpirulok. Kérlek, kérlek , Istenem, meghalhatnék? Most!
„Mindannyian voltunk így…lehet, nem olyan drámaian, mint te” – válaszolt szárazon.
„Csak annyi, hogy ismerned kell a határaidat. Úgy értem, én örökösen feszegetem a határokat…de ez, amit csináltál, ez túlmegy mindenen. Ez a szokásos viselkedésed?”
Zúgott a fejem az alkoholtól és az ingerültségtől. Mi a fene köze van hozzá? Nem én hívtam ide. Úgy beszélt, mint egy középkorú ember. Szidott, mint egy megtévedt gyereket. Egyik részem meg akarta mondani neki, ha minden este be akarok rúgni úgy, mint most, az az én döntésem lesz, és semmi köze hozzá – de nem volt elég bátorságom. Nem most, amikor előtte hánytam…Miért nem rohan el tőlem, amilyen messzire csak tud?
„Nem…” mondtam bűnbánóan. „Soha nem voltam még részeg…és mondhatom, most úgy érzem, soha nem is kívánok többet az lenni.”
Végképp nem értettem, miért volt még itt… Az ájulás kerülgetett. Észrevette szédülésemet, megfogott, mielőtt összeeshettem volna, karjai közé vont, szorosan a melléhez szorított, mint egy gyereket.
„Gyere, hazaviszlek „ –morogta.
„Szólnom kell Rose-nak.”  Szent szar, megint a karjaiban vagyok.
„A bátyám megmondja neki.”
„Mi?”
„A bátyám, Emmett beszél Miss Hale-el.”
„Oh?” – és még mindig nem értettem.
„Velem volt, amikor hívtál.”
„Seattle-ban?” – értetlenkedtem.
„Nem, még a Heathman-ban vagyok.”
Még? Minek?
„Hogy találtál meg?”
„Lenyomoztattam a telefonodat, Isabella.”
Oh…persze, hogy azt csinálta. Hogy lehetséges ez? Legális? Leskelődő, suttogott a kisördög a fejemben lévő Tequila felhőn keresztül, de valahogy, mert Edwardról volt szó, nem bántam.
„Van kabátod, vagy táskád?”
„Ööö…igen, mindkettő.Edward, kérlek, beszélnem kell Rose-al, aggódni fog.” Keményen összepréselte a száját, és nehezet sóhajtott.
„Ha kell.”
Letett, megfogta a kezemet és visszavezetett a bárba. Gyengének éreztem magam, még mindig részeg voltam, szégyelltem magam, fáradt voltam, megalázott…és egy különös szintjén voltam az izgatottságnak…és megszorította a kezemet. – micsoda zavarba ejtő érzelmi káosz. Minden bizonnyal kell egy hét, hogy feldolgozzam mindezt.
A bár zajos volt, zsúfolt, a zene éppen elkezdődött, szóval jó nagy tömeg volt a táncparketten. Rose nem volt az asztalunknál…és Jake is eltűnt, úgy néz ki. Eric elveszetten és homlokát ráncolva, egyedül ült.
„Hol van Rose?” – kiabáltam Eric felé a zajon keresztül. A fejem lüktetett a zene dübörgő basszusának ütemére.
„Táncol” – kiabált vissza Eric, és mondhatom nagyon mérges volt. Gyanakodva nézett Edwardra. Beküzdöttem magamat a fekete kabátomba, átvetetem kis fekete táskámat a fejem felett, így az a csípőmre lógott. Kész voltam az indulásra, de előbb látnom kellett Rose-t.
„Rose a táncparketten van” érintettem meg Edward karját, felágaskodtam, hogy a fülébe kiabáljak…megborzoltam orrommal a haját, megéreztem tiszta, friss illatát…oh, én istenem...és az összes tiltott, szokatlan érzés, amivel próbáltam nem szembenézni , átrohant egy pillanat alatt kimerült testemen…Éreztem elpirulok, és valahol mélyen, nagyon mélyen az izmaim finoman összehúzódtak.
Szemeit forgatva rám nézett és kézen fogva a bárpult felé vezetett. Egyből kiszolgálták, Mr. Kontroll Mániás Cullen-nek nem kellett várakoznia. Ennek az alaknak vajon minden ilyen könnyen megy? Egy marha nagy pohár jeges vizet nyomott a kezembe.
„Igyál!” – kiáltotta parancsát felém.
A mozgó fények a zene ütemére forogtak és villogtak, különös fényekkel és árnyékokkal borítva a bárpultot és a pultnál állókat. Edward váltakozva volt zöld, kék, fehér és démoni vörös. Sötéten bámult rám. Óvatosan kortyoltam a vízből.
„Mindet!” – kiabált. Olyan erőszakos. Beletúrt már amúgy is rendetlen hajába. Frusztráltnak és mérgesnek nézett ki. Mi a baja? Nos, tekintsünk el attól a bolond lánytól, aki az éjszaka közepén felhívta, és ebből ő arra következtetett, hogy meg kell a nőt menteni, és tényleg úgy alakult hogy egy szerelmes régi baráttól meg kellett, és a nő végtelenül beteg volt a lábai előtt…Oh, Bella…valaha is tudsz ezzel az egésszel együtt élni? Kisördögöm jelképesen csettintett és bámult rám félhold alakú szemüvege felett. Kissé megbillentem és Edward vállamra tette karját, hogy egyenesben tartson. Ahogy parancsolta, megittam az egész pohár vizet. Ó, ez…undorító. Elvette tőlem a poharat és letette a pultra. Homályos tekintetemmel megvizsgáltam mi van rajta: fehér vászon ing, szűk farmer, fekete Converse csuka és hajszálcsíkos sötét kabát. Az inge  felül gombolatlan és láttam kikandikáló mellszőrét a résen. Az elmém pityókás hangulatában…hmm…olyan ínycsiklandónak nézett ki.
Megfogta a kezemet…Szent tehén, a táncparkett felé vezet! A szarba…Én nem táncolok. Érezte a vonakodásomat, és a színes fények alatt láttam szórakozott, kissé kaján mosolyát. Erősen meghúzta a kezemet, megint a karjaiban találtam magam, magával ragadott és elkezdett mozogni. Szent isten. Tud táncolni…és nem tudtam ugyan elhinni, de követtem őt lépésről, lépésre. Lehet, mert részeg voltam, de tudtam követni…Szorosan ölelt magához…Éreztem a testét az enyémhez simulva…ha nem szorított volna ennyire magához, biztos vagyok, hogy elaléltam volna a lábaihoz.
Mélyen, hátul a gondolataimban előbukkant anyám sokszor ismételt figyelmeztetése: Soha ne bízz abban a férfiban, aki tud táncolni.
Alkoholos állapotomban pár pillanatig eltartott, hogy tudatosuljon, mit csinál. Átvitt bennünket a táncoló tömegen a parkett másik oldalára, és máris Rose és Emmett mellett voltunk. Emmett a bátyja Edwardnak. A zene tovább dübörgött…hangosan és kábítóan, a fejemen kívül és belül...Oh, neRose a szokásos mozdulatait csinálja…kirázza a lelkét is. Így csak akkor táncol, ha tetszik neki valaki…tényleg tetszik…ami annyit jelent, hogy valószínűleg hárman leszünk a reggelinél holnap reggel. Rose!
Edward áthajolt és Emmett fülébe kiabált. Nem hallottam mit mond. Emmett magas, széles vállú, a haja sötét, göndör, szeme világos és ravaszul csillog. A színét nem tudtam megállapítani a pulzáló fényben. Vigyorgott és karjaiba ölelte Rose-t, ahol az boldogan elhelyezkedett…Rose! Illuminált állapotom ellenére is meglepődtem…Csak most találkozott vele…biztosan. Rose bólintott, akármit is mondott neki Emmett, rám vigyorgott és integetett. Edward újból áttáncoltatott kettőnket a tömegen, kétszer olyan gyorsan, mint az előbb…De hát nem is tudtam beszélni Rose-al…Minden rendben van vele? Már látom, hova fog vezetni kettejük között ez a dolog. Beszélnem kell vele a biztonságos szexről. Csak remélni tudtam, ő is olvasta a posztereket hátul a wc ajtón. A gondolataim száguldoztak fejemben, harcolva a részegséggel és a szédüléssel. Olyan meleg van itt…olyan hangos…olyan színes – túl ragyogó. Szédültem, oh, ne…és éreztem, hogy a padló közelít az arcom felé…vagy legalábbis azt hiszem…és az utolsó, amit hallottam, mielőtt eltűnt minden a sötétben, az Edward Cullen nyers káromkodása volt:
„Baszd meg!”

Nyolcadik fejezet

Letettem a tollamat. Befejeztem. A záróvizsgámnak vége. Éreztem, hogy boldog vigyor önti el arcomat. Valószínűleg ez volt az első alkalom, hogy elmosolyodtam az elmúlt héten. Péntek van, és ma éjjel bulizni fogunk, igazán bulizni. Még akár részeg is lehetek. Még soha nem voltam részeg. Átpillantottam az teremben Rose-ra, de ő még buzgón írt…még öt perc a végéig. Hát ez van…vége a főiskolai tanulmányaimnak. Már soha nem fogok itt ülni ideges, külön ültetett diákok sorában. Fejemben könnyeden cigánykerekeztem, teljesen tudva, hogy ez az egyetlen hely, ahol elegánsan tudok cigánykerekezni. Rose is abbahagyta az írást és letette a tollát. Ő is átnézett rám, és szintén boldog vigyor öntötte el arcát.
Együtt mentünk vissza az lakásunkba az én furgonommal, és nem társalogtunk a záró dolgozatról. Rose-t sokkal jobban érdekelte, hogy mit vegyen fel a ma esti bulira. Én buzgón kutattam a kulcsom után a táskámban.
„Bella, itt egy csomag, neked jött.” 

Rose ott állt a lépcsőn a bejárati ajó előtt és egy barna papírdobozt tartott a kezében. Furcsa…Az utóbbi időben semmit nem rendeltem az Amazontól. Rose átadta nekem a csomagot és elvette tőlem a kulcsot, hogy az ajtót ki tudja nyitni.

Miss Isabella Swan
1114 SW Green Street
Apartment 7, Haven Heights
Vancouver
WA 9888

Nem volt rajta a feladó neve és címe. Talán apámtól jött, vagy anyámtól…természetesen.
„Valószínűleg a családomtól.”
„Nyisd ki” – Rose teljesen izgatott volt ahogy a konyhába ment a ’Vizsgánk-vége-hurrá-pezsgőért’.
Kinyitottam a csomagot és egy félbőr dobozt találtam benne, amiben három, láthatóan eredeti, öreg, szövetborítású könyv volt, eredeti állapotban,  és egy egyszerű fehér kártya hullott ki a dobozból. Felcsippentettem a kártyát a padlóról és az egyik oldalán nagyon elegáns kézírással a következő állt:
Miért nem mondtad, hogy veszély vár ott rám? Miért nem figyelmeztettél?
A hölgyek tudják, hogyan kell  elővigyázatosnak lenniük, mert olvasnak történeteket, amik megtanítják őket ezekre a trükkökre”
Felismertem, hogy ez idézet a Tess-ből. Elbűvölt az iróniája a helyzetnek: három órát töltöttem el azzal, hogy a záróvizsgámon Thomas Hardy regényeiről írtam. Talán nincs benne irónia…talán inkább szándékosság. Közelről megvizsgáltam a könyveket. Három kötetben a Tess of the D’Urbervilles…Kinyitottam a fedlapot. Régi típusú betűkkel a címlapon: ’London: James R. Osgood, McIlvaine and Co., 1891.’
Szent szar – ez első kiadás. Egy vagyont érnek és most már tudtam ki küldte a csomagot…Rose a vállamon keresztül bámulta a könyveket. Felvette a kártyát.
„Első kiadás,” – suttogtam.
„Neee” – Rose szemei kikerekedtek a hitetlenségtől.
„Cullen?”
Bólintottam.
„Nem tudok másra gondolni…”
„Mit jelent ez a kártya”
„Fogalmam sincs róla…de azt gondolom, figyelmeztetés…őszintén szólva, folyamatosan figyelmeztet…nem mintha a küszöbén állnék” – húztam össze a szemöldökömet.
„Tudom, hogy nem akarsz róla beszélni, de …Bella...tényleg érdeklődik irántad. Figyelmeztetések ide vagy oda.”
Nem engedtem meg magamnak, hogy Edward Cullenről ábrándozzak az elmúlt héten. Oké…zöld szemei még mindig kísértenek álmaimban és tudom, hogy egy örökkévalóságig fog tartani amíg kitörlöm ölelő karjai érintését, és csodálatos illatát a fejemből…Miért küldte ezeket nekem? Elég egyértelműen megmondta, hogy nem kellek neki.
„Találtam egy eladó Tess első kiadást  New Yorkban, 14.000,- dolcsiért. De a tied sokkal jobb állapotban van. Többe is kerülhettek.” – Rose jó barátjával, a Google-val tárgyalt.
"Ez az idézet…Tess mondja ezt az anyjának miután Alec D'Urberville bűnbe vitte őt”
„Tudom…” – mélázott Rose.
„Mit akart ezzel mondani?”
„Ne tudom, és nem is érdekel. Nem fogadhatom el ezeket tőle. Vissza fogom küldeni, egy hasonló zavarba ejtő idézettel a könyv egy ismeretlenebb részéből.”
„Azt a részt, ahol Angel Clare azt mondja, bassza meg?” – kérdezte Rose abszolút faarccal.
„Igen azt…” – vihogtam. Kedvelem Rose-t…lojális, támogató…Visszacsomagoltam a könyveket és az étkező asztalon hagytam őket. Rose egy pohár pezsgőt nyújtott felém.
„A vizsgák végére és az új életünkre, Seattle-ban” – vigyorgott.
„A vizsgák végére, új életünkre Seattle-ban és a kitűnő eredményeinkre.” – koccintottunk és ittunk.

*******
 
A bár zajos és mozgalmas volt, tele most végzősökkel és mindenféle egyéb néppel. Jacob csatlakozott hozzánk. Neki még van egy éve mielőtt záróvizsgázik, de bulizni volt kedve és velünk volt újonnan felfedezett szabadságunkban, vett nekünk egy kancsó margaritát…és ahogy leküldtem a harmadik pohárral, tudtam, nem a legjobb volt ezt a pezsgő tetejébe küldeni.
„És mi lesz most, Bella?” – kiabált Jake a zajon keresztül
„Rose és én Seattle-ba költözünk. Rose szülei vettek ott egy lakást neki.”
„Hey…ez a másik fele az életnek? De vissza kell jönnöd a show-mra.”
„Persze, Jake…a világért sem mulasztanám el.” – mosolyogtam rá. Erre körülölelte a vállamat, szorosan magához húzott.
„Sokat jelent nekem, ha ott leszel, Bella” – súgta a fülembe.
„Még egy margeritát?”
„Jacob Black – megpróbálsz leitatni? Mert azt hiszem működik.”- vihogtam.
„Azt hiszem, inkább sört kérek. Hozok egy korsóval…”
„Még több piát, Bella!’ – bömbölte Rose. Rose annyit bír inni, mint egy ökör. Átkarolta Eric-et, az egyik haverját az Angol tanszékről, aki szintén hivatásos fotósa volt a ’Szemtanú’-nak.
Úgy gondolom, Eric feladta, hogy fotókat készítsen a részeg bandáról, mi körül vette. Csak Rose-t bámulta. Rose-on egy apró csipkés top volt, szűk farmer, magassarkú cipő…szőke haját magasra tűzte, kis loknik lógtak lágyan az arca körül…mindig elbűvölő formáját nyújtotta…Én, inkább tornacipős-pólós lány vagyok, de most a legcsinosabb farmerom volt rajtam. Kibújtam Jacob öleléséből és kimásztam az asztal mögül – Whoa – szédülök…Meg kellett fognom a szék támláját. A Tequila alapú koktélok nem tesznek jót. Ezt biztos mindenki tudja, rajtam kívül… A bárpult felé indultam, de közben úgy döntöttem, hogy meglátogatom a női szakaszt, amíg a lábaimon állok. Jó ötlet, Bella… Átküzdöttem magam a tömegen. Természetesen sor állt az ajtó előtt, de legalább csend és hűvös volt a folyosón. Elővettem a mobilomat, amíg váram…valami motoszkált bennem. Hmm…kit hívtam utoljára? Jake-t. Az azelőtti szám nem volt ismerős…Cullen, azt hiszem, ez az a szám, vihogtam magamban. Fogalmam sincs, hány óra…lehet, felébresztem. Talán megmondhatná, minek küldte a könyveket…és a titokzatos üzenetet. Ha azt akarja, hogy maradjak tőle távol, talán békén hagyhatna. Elfojtottam egy részeg vigyort és megnyomtam a hívógombot. A második csengésre felvette.
„Isabella?” – meglepődött hogy hívtam…nos, őszintén megmondva én vagyok meglepve, hogy hívtam…és alkoholgőzös agyam megjegyezte, honnan tudja hogy én vagyok?
„Miért küldte a könyveket?” – hadartam.
„Isabella, jól vagy? Szokatlan   hangod.” – hangja aggodalommal telt meg.
„Nem én vagyok a furcsa…te vagy…”  - vádoltam meg. Tessék - megmondtam neki, a bátorságomat tüzelte az alkohol.
„Isabella, te ittál?”
„Miért érdekel az téged?”
„Én…kíváncsi vagyok…Hol vagy? Melyik bárban?” – izgatottnak hallatszott.
„Hogy mész haza?”
„Majd megtalálom a módját…” – ez a beszélgetés nem úgy alakult, ahogy én vártam.
„Melyik bárban vagy?”
„Miért küldted a könyveket, Edward?”
„Isabella, hol vagy? Most azonnal mondd meg!” – a hangja nagyon, nagyon parancsoló. Az örökös kontroll mániája…Elképzeltem őt, mint a régi időkben a mozi rendező, lovaglónadrágban, kezében egy régi típusú megafonnal és lovaglópálcával. A kép hangos nevetésre késztetett.
„Olyan…zsarnokoskodó vagy…” – vihogtam.
„Bella, csak segíts nekem, hol a faszban vagy?”
Edward Cullen káromkodik…újra vihorásztam egy sort
„Portladban vagyok…messze Seattle-től…”
„Hol Portlandban?”
„Jó éjt Edward.”
„Bella…!!!”
Letettem. Ha! Bár nem mondott semmit a könyvekről…hunyorogtam. Küldetés teljesítve. Valóban elég részeg vagyok – a fejem kényelmetlenül szédült, ahogy csoszogtam a sorral. Nos, a gyakorlat lényege a berúgás volt…hát ilyen érzés, hmm, valószínűleg nem egy olyan élmény, amit ismételni kellene. A sor haladt, én következtem. Bambán bámultam az ajtó belső felén levő poszterre, ami a biztonságos szex értékét ecsetelte. Szent szar, tényleg felhívtam Edward Cullent? Ó, a francba. A telefonom megszólalt, ugrásra késztetve, meglepetésemben felszűköltem.
„Hi.” – nyafogtam félénken a telefonba. Nem számítottam erre.
„Megyek érted” – mondta, és letette. Csak Edward Cullen tud egyszerre nyugodtnak és fenyegetőnek hangzani.
Szent szar. Felhúztam a farmeromat. A szívem dörömbölt. Rosszul leszek...nem…jól vagyok. Maradj nyugton. Csak összezavarta a fejemet. Nem is mondtam meg neki, hol vagyok…nem talál meg. Azonkívül órákba telik ideérni Seattle-ből…addigra elmegyünk innen. Megmostam a kezemet, ellenőriztem az arcomat a tükörben. Felhevültnek látszottam és egy kicsit szétszórtnak…hmmm, ez a Tequila hatása lehet.
Sorba álltam a bárpultnál és egy örökkévalóságnak tűnt, mire a korsó sörrel visszatérhettem az asztalhoz.
„Sokáig elvoltál” –pörölt velem Rose.„Hol voltál?”
„Sorba álltam a wc-nél.”
„Jacob és Eric izgatottan beszélgettek valami helyi baseball csapatról. Jake szünetet tartott értekezése közben, hogy sört töltsön mindenkinek, és egy nagyot kortyolt.
„Rose, azt hiszem, jobb, a kimegyek a friss levegőre…”
„Oh, Bella, olyan penye vagy.”
„Visszajövök öt perc múlva.”
Megint keresztül törtettem a tömegen. Émelyegni kezdtem, a fejem kényelmetlenül szédelgett , és egy kissé bizonytalanul álltam a lábaimon. Sokkal bizonytalanabbul, mint máskor. A parkolóban szinte ittam a hűvös esti levegőt és tudatosult bennem, hogy mennyire részeg is vagyok. A látványom kissé affektáltnak tűnhetett. És igaziból kettőt láttam…mint egy régi felújításában a Tom és Jerry-nek . Úgy éreztem, rosszul leszek. Miért kellett nekem belekeverednem ebbe a marhaságba?
„Bella, jól vagy?” – csatlakozott hozzám Jake.
„Azt hiszem,egy kicsit sokat ittam” – gyengén mosolyogtam rá.
„Én is” – morogta, és sötét szemei merően bámultak.
„Kell egy kis segítség?” – kérdezte, közelebb lépett és átkarolt.
„Jake, rendben vagyok, azt hiszem, bírom…” – és megpróbáltam eltolni magamtól…meglehetősen gyengén.
„Bella, kérlek,” – súgta és a karjaiba zárt, közel húzva magához.
„Jake, mit csinálsz?”
„Tudod, Bella, szeretlek…kérlek.” Az egyik kezét a derekamon tartva közel húzott magához, és a másik kezével az államat emelte fel. Szent Tehén…meg akar csókolni.
„Ne ,Jake, állj meg…ne.”- toltam el, de olyan volt mint a fal, tömény izom, nem tudtam elmozdítani…keze a hajamba siklott és stabilan tartotta a fejemet.
„Kérlek , Bella.”- suttogta a számba. Lélegzete forró, margarita és sör szagú. Gyengéden végigcsókolta az állam vonalát fel a szám sarkáig. Pánik fogott el, részegnek és védtelennek éreztem magam. Az érzés fullasztó volt…
„Jake, ne…” – könyörögtem.„Ezt nem akarom. A barátom vagy és az hiszem, hányni fogok.”
„Azt gondolom, a hölgy nemet mondott.”
Szent szar…Edward Cullen. Itt van. Hogyan?
Jake elengedett.
„Cullen” – mondta tömören.
Idegesen néztem fel Edwardra. Fenyegetően nézett Jake-ra, énrám egyáltalán nem, és mondhatom, ádázul dühös volt. Szent szar. A gyomrom emelkedett, meggörnyedtem, nem bírva tovább az alkoholt, és hánytam, látványosan,  a parkoló közepén.