Tizenkilencedik fejezet

  

Már az ágya mellett álltunk a hálószobában, amikor lenézett rám.

„Bízol bennem?” – kérdezte lágyan.

Bólintottam, tágra nyílt szemekkel, a meglepő felismeréstől, hogy igen… bízok benne. Mit fog tenni most velem? Borzongás futott át rajtam.

„Jó kislány,” –lehelte, hüvelykujjával megcirógatva az alsó ajkamat.

Ellépett tőlem és a gardróbjából egy szürke selyem nyakkendővel tért vissza.

„Kulcsold össze a kezedet magad előtt,” – vezénylet csendesen, ahogy lehámozta rólam a törölközőt és leejtette a padlóra. Tettem, ahogy kérte és ő nagyon gyengéden összekötötte a csuklóimat a nyakkendővel, határozott csomót kötve rá. Szemei vad izgatottságtól ragyogtak. Meghúzta a csomót… tartott. Biztos a cserkészeknél tanult csomót kötni. Óh, istenem… mi lesz most? Pulzusom az egekben volt már… szívem őrülten vert… Kezei végigsimítottak a copfjaimon.

„Nagyon fiatalnak látszol ezekkel…” – mormolta és előrelépett. Ösztönösen hátraléptem, amíg nem éreztem a térdeimmel az ágy szélét. Ledobta a törölközőjét… de nem tudtam levenni a szemem az arcáról. Arcán lelkesedés tükröződött és vágyakozás.

„Oh, Isabella, mit fogok tenni veled?” – suttogta, lefektetett az ágyra, mellém feküdt és a kezeimet a fejem fölé emelte.

„Tartsd itt fenn a kezeidet… ne mozdítsd őket, érted?” – szeme az enyémbe fúródott és a nézésétől elakadt a lélegzetem. Nem, ennek az embernek nem tudnék ellentmondani… semmikor.

„Válaszolj…” – követelte lágyan.

„Nem fogom mozdítani a kezeimet” – leheltem válaszul.

„Jó kislány…”- szándékos lassúsággal megnyalta a szája szélét… a nyelve szinte hipnotizált… a szemembe nézett… kutatóan vizsgált… oh, egek. Lehajolt és egy tartózkodó gyors csókot helyezett el az ajkaimon.

„Végig foglak csókolni mindenhol, Miss Swan” – mondta lágyan, ezzel megfogta az államat, felemelte, hogy hozzáférjen a nyakamhoz. Végigfuttatta ajkait a torkomon csókolva, szopogatva, csipkedve egészen a nyakam tövénél levő kis mélyedésig. A testem megrándult az izgalomtól… mindenhol… az éppen elmúlt fürdőszobai élmények hiperérzékennyé tették a bőrömet. Felforr vérem a hasamba száguldott, le a lábam közé, pontosan oda le… felnyögtem.

Meg akarom érinteni… Megmozdítottam a kezeimet és inkább félszegen, mondjuk inkább félénken, megérintettem a haját. Abbahagyta a csókolgatást, felnézett rám a fejét rázta és csettintett a nyelvével. Felnyúlt és visszatette a kezeimet a fejem fölé.

„Ne mozdítsd a kezeidet… vagy az elejéről kell kezdenünk az egészet.” - dorgált meg szelíden. Oh… milyen incselkedő.

„Meg akarlak érinteni…” – hangom elhaló… mintha nem az enyém lenne.

„Tudom” – mormolta jelentőségteljesen.

„Tartsd a kezeidet a fejed felett” – vezényelt gyengéden. Tenyerébe fogta az államat újra és mint az előbb, elkezdett végigcsókolni a torkomnál kezdve. Oh… olyan nagyon izgató. Éreztem, ahogy a keze lesiklik a testemen… a melleimen keresztül, és ekkor a csókokkal leért a nyakam tövéhez a kis mélyedésig. Az orra hegyével körberajzolta a mélyedést. És a szájával kényelmes cirkálásba kezdett, lefelé haladva, lefelé, a testemen követve keze útját a mellem felé… csókolva, fogával csipkedve… a mellbimbómat finoman megszívva… Szent isten… A csípőm magától kezdett mozgásba, követve Edward szája mozgásának ritmusát, és én elszántan próbáltam emlékeztetni magam, hogy a kezemet a fejem felett kell tartanom. Leérkezett a köldökömig, nyelvét beledugta, és gyengéden szántotta fogaival a hasamat. A testem felemelkedett az ágyon.

„Hmm… nagyon édes vagy, Miss Swan”

Orrával tovább haladt lefelé a hasam és a fanszőrzetem közötti területen… finoman harapdált,  a nyelvével ingerelt. Hirtelen felült a térdére, megragadta mindkét bokámat és szélesre tárta a lábaimat.

Basszus… Felemelte a bal lábamat, behajtotta a térdemet és a lábfejemet a szájához emelte. Leste és felmérte minden reakciómat, miközben az összes ujjamat megcsókolta, azután megharapta őket lágyan a végüknél… istenem… amikor a kisujjamhoz ért erősebben harapott, és én megborzongtam… nyöszörögtem. Nyelvét végigsiklatta a lábfejemen… és nem bírtam tovább nézni rá. Túl erotikus volt. Azt hittem elégek. Összeszorítottam a szemeimet és megpróbáltam magamba fogadni és kibírni  mindazt a szenzációt, amit velem tett. A bokám következett, megcsókolta és tovább haladt felfelé  a lábszáramon a térdemig. Majd újrakezdte a jobb lábammal, megismételve az egész csábító, észbontó procedúrát.

„Oh, kérlek,”   - nyögtem, ahogy a kisujjamat megharapta…

„Minden jó dolog, Miss Swan…” – lehelte.

Most nem állt meg a térdemnél… tovább folytatta a belső combomon, széttárva a combjaimat, ahogy felfelé haladt… ohó, tudom hova akar eljutni… és egyik részem el akarta taszítani magától, megbántottan, szégyenkezve… ott fog megcsókolni… tudom… és  a másik részem ragyogott a  dicsőségtől. Visszatért a másik térdemhez és végigcsókolta a combomat, csókolta, nyalogatta… szívogatta… és végül felért a lábam közé. Az orrát fel le mozgatta a puncimon, nagyon lágyan, nagyon gyengéden. Megborzongtam…oh, istenem..

Megállt, várt, hogy megnyugodjak. Megnyugodtam és felemeltem a fejemet, rábámultam, zakatoló szívem ki akart ugrani a számon.

 

„Tudod, ilyen izgató az illatod, Miss Swan…?” – mormolta szemét rajtam tartva, majd orrát a szőrzetembe fúrta és mélyet lélegzett. Azt hiszem lángvörös lettem, mindenhol… az összes erőm elhagyott.

Gyengéden végigfújta a puncimat… te jó ég…

„Szeretem ezt…” – turkált bele a szőrömbe. „Talán megtartjuk.”

„Oh… kérlek” – könyörögtem.

„Hmm… szeretem, amikor könyörögsz… Isabella.”

Felnyögtem.

„A szemet szemért…. nem az én stílusom, Miss Swan” – suttogta ahogy fel le szaglászott rajtam… „De ma örömet szereztél nekem, Isabella és ezért jutalmat érdemelsz”. Hallottam a csibészes mosolyt  a hangjában és amíg testem már a hangjától izgalomba jött, nyelvével lassan körözni kezdett a csiklómon…

„Aaaah” – nyögtem és a testem megfeszült és lángolt a nyelve érintésétől. Tovább folytatta gyötrésemet… körbe és körbe és teljesen elvesztem, testem minden atomja arra az egy kicsi pontra figyelt, ami a  combjaim között helyezkedik el. A lábaim megfeszültek.. ahogy egy ujját belém csúsztatta… és hallottam morgó nyögését.

„Oh, baby…Szeretem, hogy ilyen nagyon nedves vagy nekem.”

Széles mozdulatokkal körözött ujjával bennem, tágítva vele. Nyelve az ujja mozgását követte, körbe-körbe… és én nyögtem, ez túl sok nekem… testem enyhülésért könyörgött , és nem tudtam megállni. Elengedtem magam, elveszítve minden értelmes gondolatot, ahogy az orgazmus birtokba vett, átitatta a bensőmet újra és újra. Szent ég… felkiáltottam, a világ elsüllyedt, eltűnt előlem, a gyönyör eltörölt és érvénytelenített mindent .

Lihegtem… alig hallottam a fólia szakadó hangját, és azután bennem volt. Gyorsan, keményen és erősen nyomult belém, újra és újra, kérlelhetetlenül hajszolt a csúcs felé megint. Nyöszörögtem…

„Gyere, bébi, élvezz velem…” – hangja nyers, kemény, rekedt, a fülemnél… és én felrobbantam körülötte, ahogy gyorsan mozgott bennem.

„Baszd meg, köszönöm…” – suttogta és még kettő erőset lökött bennem, felnyögött és elért a csúcsra, magához szorított és azután elcsendesedett… teste megmerevedett. Összerogyott rajtam, éreztem teljes súlyát, ahogy belenyomott a matracba. Átemeltem megkötözött kezeimet a fején, a nyakára fontam a kezemet, és tartottam, ahogyan csak tudtam. Tudtam,  hogy ebben a pillanatban bármit megtennék ezért a férfiért… a szex-szolgája vagyok… a csoda amit megmutatott nekem… mindenen túl van, amit el tudtam képzelni… és folytatni  akarja…  folytatni, egy olyan módon, ahogy én nem tudom követni, amit ártatlanságomban soha el nem tudtam képzelni. Oh…mit tegyek?

Felemelte magát és lebámult rám.

„Látod, milyen jók vagyunk így együtt?” – mormolta.

„Ha nekem adod magad… sokkal jobb lesz… higgy nekem, Isabella… olyan helyekre tudlak elvinni, amiről nem is tudtad, hogy léteznek.” Gondolatai az enyémeket tükrözték. Orrát az orromhoz nyomta… Én még mindig a legkülönösebb fizikai reakció bűvöletében voltam, amit valaha is éreztem… Bambán bámultam rá.

Hirtelen mindkettőnk figyelmét elvonták a hálószoba ajtaja felől beszűrődő hangok. Egy pár pillanatba beletelt, mire felfogtam, mit hallok.

„De ha még mindig ágyban van, biztos beteg. Soha nem szokott ilyenkor ágyban lenni. Edward soha nem aludt még el.”

„Mrs Cullen, kérem…”

„Taylor. Nem tarthat vissza a fiamtól.”

„Mrs Cullen, Mr Cullen nincs egyedül.”

„Mit ért azon, hogy nincs egyedül?”

„Van valaki vele.”

„Oh…”

Még én is hallottam a hitetlenséget a hangjában. Edward gyorsan pislogott, ahogy lefele nézett rám.

„A szarba… az anyám.” – Edward szeme játékos félelemmel nyílt tágra.

Hirtelen felemelkedett rólam, ooh… ciki… és leült az ágyra. A használt kondomot egy szemetesbe dobta.

„Gyerünk, fel kell öltöznünk – már, ha találkozni akarsz az anyámmal.”

Vigyorgott rám… felállt és felhúzta a farmerját… semmi alsónadrág?!

Megpróbáltam felülni… még mindig meg voltam kötözve.

„Edward… nem tudok mozogni.”

Vigyora szélesebb lett, lehajolt és kikötötte a nyakkendőt. Megjegyeztem, hogy három ezüst csík van a végén… Edward rám nézett. Elbűvöltnek látszott… szemei jókedvűen ragyogtak. Megcsókolta a homlokomat gyorsan és rám ragyogott.

„Még egy első alkalom,” ismerte be, bár fogalmam sem volt, miről beszél.

„Nincs itt tiszta ruhám” – öntött el hirtelen a pánik és, valami, amit most ismertem fel, a pánik fokozódását eredményezte… Az anyja! Szent szar! Nincs tiszta ruhám és az anyja úgy szólván in flagranti talált bennünket…

„Talán inkább itt maradnék.”

„Oh, nem, nem” – fenyegetett meg Edward. „Felvehetsz valamit az én ruháimból.”

Előhúzott egy fehér pólót és beletúrt a kócos hajába…és idegességem ellenére hirtelen elvesztettem gondolataim fonalát. Meg fogom valamikor is szokni ennek a gyönyörű férfinak a látványát… ? A szépsége eltereli a gondolataimat.

„Isabella… ha zsákot hordanál, akkor is szép lennél. Kérlek, ne aggódj. Szeretném, ha bemutathatnálak anyámnak. Öltözz. Kimegyek és megnyugtatom.” Összeszorította a száját.

„Várlak odakinn öt percen belül, különben visszajövök és kicipellek, bármi is lesz rajtad. A pólóim a komódban vannak… az ingeim a gardróbban. Szolgáld ki magad.” Spekulálva nézett rám és kiment a szobából. Szent szar… Edward anyja… Ez jóval több, mint amire számítottam. Talán a vele való találkozás segít ennek az egész zagyvaságnak a helyretételében… segíthet megérteni miért olyan Edward, amilyen… hmm. Hirtelen találkozni akartam vele. Felvettem a kék blúzomat a földről… egész jól túlélte az éjszakát szakadás nélkül. Megtaláltam a kék melltartómat az ágy alatt és gyorsan felvettem. De van egy dolog, amit kimondottan utálok… ha nincs tiszta bugyim. Rövid, bosszús turkálás után Edward komódjában megtaláltam a boxereit. Egy csinos, szürke Calvin Kleint húztam magamra, felvettem a farmeromat, a cipőmet. Berontottam a fürdőszobába, belebámultam túlságosan ragyogó szemeimbe, kipirult arcomba – és a hajam! Szent szar… az-éppen-megdugott copfjaim nem igazán álltak jól. Kefe után kutattam a fésülködőasztalnál és találtam egy fésűt… megteszi ez is. A lófarok az egyetlen megoldás. Lemondóan néztem a ruháimra. Talán szaván kellene fognom Edwardot, a ruházkodási ajánlatával… Kisördögöm ajakbiggyesztve nézett rám… és ajkaival a ’gyerünk’ szót formálta.

Kimentem a nappaliba.

„Itt van ő” – állt fel a kanapéról Edward. Tekintete meleg és elismerő. A homokszőke hajú nő, aki mellette volt felém fordult és sugárzó tekintettel nézett rám. Ő is felállt. Öltözete kifogástalan volt, teve színű kötött pulóverruha volt rajta és hozzáillő cipő. Ápolt, elegáns, gyönyörű volt, és belül egy kicsit meghaltam, tudva, hogy én hogy nézek ki.

„Anyám, ez Isabella Swan. Isabella, ez Esme Cullen.”

Mrs Cullen kinyújtotta a kezét.

„Milyen öröm veled találkozni” – mormolta és ha nem tévedek, csodálkozott, egy kicsit. Kábult megkönnyebbülés volt hangjában és meleg fény ragyogott borostyánszín szemében. Megfogtam a kezét, és nem tudtam mást tenni, mint visszamosolyogtam rá.

„Mrs Cullen.”

„Szólíts Esmének,” – mosolygott. Edward fintorgott.

„Mrs Cullen az anyósom neve. Nos, hogyan is találkoztatok ti ketten?” – nézett kérdően Edwardra. Nem tudta elrejteni kíváncsiságát.

„Isabella interjút készített velem a WSU iskolai újságja számára, mert én fogom átadni a diplomákat ezen a héten.”

Szent szar… ezt el is felejtettem.

„Szóval ezen a héten diplomázol?” – kérdezte Esme.

„Igen,

A mobilom csörögni kezdett… Rose, lefogadom.

„Elnézést.” – a telefonom a konyhában volt. Odaballagtam és áthajoltam a pulton, felvettem a telefont, de nem ellenőriztem a hívó számát.

„Rose…”

„Bella!” – szent szar, ez Jake. Mindenre elszántnak tűnt a hangja.

„Hol vagy? Megpróbáltalak elérni. Találkozni akarok veled, bocsánatot akarok kérni a pénteki  viselkedésemért. Miért nem válaszoltál a hívásaimra?”

„Nézd, Jake, ez nem a legjbb időpont” – néztem idegesen Edwardra, aki meredten, kifejezéstelen arccal nézett rám. Hátat fordítottam neki.

„Hol vagy? Rose nagyon köntörfalazó volt” – nyafogott Jake.

„Seattle-ban vagyok.”

„Mit csinálsz Seattle-ban? Vele vagy?”

„Jake, visszahívlak később… Nem tudok most beszélni” – tettem le a telefont.

Megpróbáltam olyan könnyedén visszamenni Edwardhoz és az anyjához, amennyire csak tudtam. Esme áradozott Edwardnak.

„…és Emmett felhívott, hogy itt vagy – már két hete nem láttalak, Edward…”

„Szóval elmondta? – morogta Edward és rám nézett, kiolvashatatlan arccal.

„Arra gondoltam, együtt  ebédelhetnénk drágám, de látom, más terveid vannak… és nem akarom félbeszakítani a napodat.” – szedte össze hosszú krémszínű kabátját, Edward felé fordult, arcát nyújtva. Edward röviden, édesen megcsókolta. Esme nem érintette meg Edwardot…

„Vissza kell vinnem  Isabellát Portlandba.”

„Persze, drágám. Isabella, örülök a találkozásnak. Remélem, valamikor újból találkozunk.” –nyújtott kezet, szemei mosolyogtak. Kezet  fogtunk.

Taylor felbukkant… honnan is?

„Mrs Cullen?”

„Köszönöm Taylor” – Taylor kikísérte Mrs Cullent a szobából, a dupla ajtón át a kijáratig. Taylor egész idő alatt itt volt? Mióta van itt? Hol volt? Edward mereven rám nézett.

„Szóval a fotográfus hívott?”

Szent szar.

„Igen.”

„Mit akart?”

„Csak bocsánatot kérni, tudod… a péntek miatt.”

Edward összehúzott szemöldökkel nézett rám.

„Rendben” – mondta egyszerűen.

Taylor visszatért.

„Mr Cullen, probléma van a darfuri hajóval.”

Edward kurtán biccentett.

„Vigyék vissza a helikoptert  a Sea Tac-ra és küldjék el a pilótát.”

„Igen uram.”

Taylor felém biccentett.

„Miss Swan.”

Óvatosan visszamosolyogtam rá, ő megfordult és kiment.

„Taylor itt él?”

„Igen” – hangja csípős volt. Mi a baja?

Edward kimasírozott a konyhába, felkapta a Blackberryjét, és gondolom átfutott az e-mailjain. Száját összeszorította, amíg várt, hogy felvegyék a telefont a vonal túlsó végén.

„Kate, mi a probléma?” – csattant fel.

A választ hallgatta, közben engem vizsgált… ahogy a hatalmas szoba közepén álltam… azon elmélkedve, mit kezdjek magammal. Bűntudatosnak és ide nem illőnek éreztem magam.

„Nincs még egy csapat, akit veszélynek teszek ki… Nem, fejezzék be… inkább a levegőből dobjuk… Jó.” Letette. A szemeiből minden melegség eltűnt. Nézett… egy gyors ijesztő pillantást vetett rám, bement a dolgozószobájába és egy pillanattal később visszatért.

„Itt a szerződés. Olvasd el, majd a jövő hét végén megbeszéljük… és ha tanácsolhatom, végezz egy kis kutatást , akkor megtudod, mibe is ártod magad.” Szünetet tartott.

„Már ha egyetértesz… és nagyon remélem, egyetértesz” – tette hozzá, lágyabb hangon, idegesen.

„Kutatást?”

„El leszel bűvölve attól, amit az interneten találsz” – morogta.

Internet! Nincs számítógépem, amivel elérhetném… csak Rose laptopja, mert Newtonéknál nincs… azonkívül ez a fajta ’kutatás’ valószínűleg nem olyan, amit munkahelyen meg lehet ejteni.

„Mi van?” – kérdezte, fejét félrehajtva.

„Nincs számítógépem…  majd meglátom, használhatom-e Rose laptopját.”

Egy papírszatyrot nyújtott felém.

„Biztos vagyok benne, hogy …ööö, tudok egyet kölcsön adni. Szedd össze a dolgaidat, visszamegyünk Portlandbe. Majd út közben eszünk ebédet. Fel kell öltöznöm.”

„Csak telefonálok,”- motyogtam… Hallani szeretném Rose hangját.

Megrándult.

„A fotóst?” – állát összeszorította, szemei fellángoltak. Rápislogtam.

„Nem szeretek osztozkodni,  Miss Swan, emlékezz erre.” Halk, fagyos hangja figyelmeztetően szólt, és egy hosszú hideg pillantással visszament a hálószobájába. Szent szar… csak telefonálni akartam Rose-nak, akartam utána kiabálni… de  hirtelen bezárkózása megbénított. Mi történt a nagylelkű, laza, mosolygós férfival, aki egy fél órája még szeretkezett velem…?

Második fejezet Edward szemszögéből Boldog születésnapot Rhea!

„Akkor holnap” – mondtam hidegen, ahogy Laurent kiment az irodámból.

„Golf? Feltétlenül, Cullen.”

Trénerem búcsúszavai sót hintettek a sebeimre. Hősies  kísérletem ellenére ma reggel körberugdosta a seggemet az edzőteremben – ő az egyetlen aki le tud győzni és most erre rá akar verni golfban is. Utálom a golfot. De sok üzlet köttetik golf közben és bár rühelltem beismerni, tényleg javított a technikámon.

Kibámulva Seattle  egére  a nagyon-is-ismerős unalom öntötte el a tudatomat. Valami időtöltésre van szükségem, vagy mindent megöl az unalom, az egyetlen dolog, ami a héten érdekelt, az volt, hogy elhatároztam, küldök Darfúrba két teherhajónyi élelmet. Ez Katet juttatta az eszembe, vissza kellene már érnie a szállítási tervekkel – mi a fene tartja vissza? És most mindjárt túl kell élnem egy interjút az akaratos Miss Hale-al a WSU diákmagazinja számára. Mi a faszért egyeztem bele? Gyűlölöm az interjúkat, ostoba kérdések ostoba tájékozatlan bárgyú idiótáktól. Megcsördült a telefon.

„Igen” – förmedtem rá ingerülten.

„Miss Isabella Swan van itt, hogy találkozzon önnel, Mr Cullen.”

„Swan? Rosalie Hale-t várom.”

„Miss Isabella Swan az, aki jött, Uram.”

„Engedje be.”

Nos, nos. Miss Hale elérhetetlen. Ismerem az apját, Alec-et, a Hale Media tulajdonosa – volt már üzleti kapcsolatunk alkalmanként. Agyafúrt üzletember és racionális emberi lény. Ezzel az interjúval kedvezek neki. Nem nagyon érdekel, hogy a lánya mennyire hasonlít rá. Az ajtónál levő mozgolódás zökkentett ki a gondolatmenetemből, ahogy egy hosszú gesztenyebarna hajból, sápadt combokból és barna csizmákból álló forgatag esett be fejjel előre az irodámba. Vissza kellett fojtanom az ösztönösen felbuggyanó röhögésemet, ahogy odasiettem a szegény lányhoz és segítettem neki lábra állni. Meleg, barna , összezavarodott tekintet találkozott az enyémmel – és megállított útközben. A legkülönlegesebb mély titkot rejtő színű szemek  voltak és a kíváncsiságom azonnal felhorgadt: milyen titkot rejtegethetnek? A lány elpirult arca ártatlan halványrózsaszínű volt, és hirtelen az foglalkoztatott, vajon az egész bőre ilyen hibátlan-e, és milyen rózsaszín lenne, ha egy pálca ütése melegítené fel? Basszus. Megállítottam gondolataim öntörvényűségét, megriadva azok irányától  - ez a lány nagyon fiatal.

Rám tátotta a száját, és alig álltam meg, hogy ne forgassam a szemeimet. Igen, igen a szépség csak látszólagos, baby. Nem hiszem, hogy jó lenne neked, ha mélyebben megismernél.

Showtime, Edward – na gyerünk, mulassunk egy kicsit.

„Miss Hale? Edward Cullen vagyok. Jól érzi magát? Kérem, foglaljon helyet.

Na, újra elpirult. Igazán mutatós a maga esetlen módján – apró, sápadt, hatalmas hajtömeggel, amit alig tart meg a hajgumija. Vajon hogy mutatna, ha leeresztené vékony meztelen vállaira? Cullen! Mégis mit gondolsz, hova vezetnek a gondolataid? Kinyújtottam a kezem. Elsuttogott egy bocsánatkérést és apró kezét a kezembe rakta.  Bőre tapintása hűvös és lágy volt, de kézfogása meglepően erős.

„Miss. Hale…..öööö… rosszul érzi magát, így engem küldött. Remélem, nem bánja Mr. Cullen.” – hangja halk, egy bizonytalan dallamossággal, és szaporán pislogott, hosszú szempillái röpdöstek azok fölött a sötét, sötét szemek fölött. Képtelenül arra, hogy elfojtsam a vidámságot a hangomban, ahogy felidéztem kevéssé illedelmes belépőjét szobámba, megkérdeztem, ki is akkor ő.

„Isabella Swan. Angol szakos vagyok Rose-al, ööö Rosalie-val… akarom mondani Miss Hale-lel a Washington Állami Egyetemen.”

Ideges, szégyenlős, könyvmoly típus, eh? Olyan is. Öltözéke ijesztő volt. Teljesen elrejtette az alakját az alá az egyenes vonalú pulóver alá. Hogy lehet ez a fiatal lány újságíró? Egy csepp magabiztosság sem szorult belé. Bájosan izgatott, szelíd, enyhén alázatos. Milyen érdekes gondolat. Cullen! Kissé megráztam a fejemet, bizonytalanul szórakozva helytelen gondolataimon, amelyek elcsépelt, de egyáltalán nem kívánatos úton haladtak. Zavart, hogy menyire hatással volt rám. Néhány közhelyet motyogva hellyel kínáltam és észrevettem, hogy sötét tekintete az irodában levő festményeket vizsgálja. Mielőtt meggondoltam volna, mit teszek, magyarázkodni kezdtem.

„Helyi művész. Trouton.” – mormoltam.

„Gyönyörűek. A szokásosat szokatlanul ábrázolva”- mondta álmodozóan, elveszve a kitűnő képzőművészetben. A profilja nagyon bájos – fitos orr, lágy, telt ajkak – és a szavai… Szavai a gondolataimat tükrözték – szokásosat szokatlanul. Első látásra kitűnő megállapítás – okos lány. Elmotyogtam egyetértésemet ahogy leültem vele szemben. Elővett egy gyűrött papírt és egy diktafont hatalmas táskájából, és amilyen kétbalkezes, kétszer is leejtette azt az átkozott dolgot a hülye Bauhaus kávézó asztalomra. Láthatóan soha nem csinált még ilyent. Valamilyen oknál fogva, amit nem igazán értettem, ezt az egészet elbűvölőnek találtam. Normális körülmények között az ilyen ügyetlenség felbaszott volna az egekbe, de mos muszáj volt beleharapnom a számba, hogy ne nevessek fel, és alig tudtam visszafogni magam, hogy ne segítsek neki. Egyre inkább ideges lett, és felötlött bennem, hogy javítani tudnék a motorikus mozgásán egy lovaglópálca segítségével. Megfelelően alkalmazva a legnagyobb mértékű idegességet is lehűti. A gondolat hatására jobban besüppedtem a székembe. Nyugalom fiú, állj le!

Felpillantott rám és beleharapott az alsó ajkába. Bassza meg! Az a száj! Hogy nem vettem eddig észre? Az alsó ajka duzzadt és telt , igen, szeretnék én is beleharapni.

„Bocsánat” – hebegte – „Nincs gyakorlatom ennek az izének a használatában.”

Látom, baby – gondoltam ironikusan – de most éppen nem tudom levenni a szemem a szádról.

„Csak nyugodtan, Miss Swan” – nekem is szükségem volt némi időre, hogy rendbe szedjem mocskos, eltévelyedett, teljesen magánjellegű gondolataimat. Mi a fene olyan érdekes ebben a lányban?

„Nem bánja, ha felveszem a válaszait?” –kérdezte nagyon-nagyon ártatlanul.

Majdnem elnevettem magam. Ó, kösz, baszd meg.

„Nos, miután ennyit bajolt a magnó beállításával… Most kérdezi meg?” – nem tudtam megállni, hogy ne piszkáljam. Rám pislogott azokkal a sötét őzike szemeivel, elveszett egy pillanatra. Ne legyél már állat, Cullen!

„Nem, nem bánom.” – mondtam, tekintetétől megbabonázva.

„Mondta Rose, akarom mondani, mondta Miss Hale, hogy miről is fog szólni ez a beszélgetés?”

„Igen, az önök iskolai újságjában fog megjelenni, a WSU Szemtanúban. A végzősök számában, ami arról fog szólni, hogy az idei diplomaosztó ünnepségen én adom át a diplomákat...” És, hogy mi a szarért egyeztem ez utóbbiba bele, fogalmam sincs. Sam a Személyzeti Osztályról azt mondaná, mert ez egy kitüntetés, és mert a környezettudományi osztály kutatási programjának Vancouverben publicitásra van szüksége, hogy több támogatót szerezzen a tőlem összekalapozott pénz mellé.

Miss Pirulós Swan még egyszer rám pislogott, mintha valami meglepőt mondtam volna, és kissé helytelenítően nézett rám.

Tényleg nem nézett utána semminek, mielőtt idejött erre a interjúra? Tudnia kellene, de úgy néz ki, hogy nem tudta. A gondolat lehűtött – kellemetlen, nem mintha tőle, vagy bárkitől mást várnék, akire az időmet pazarolom. Cullen, nem ismered a csajt! És hagytam a francba az izgató gondolatot, hogy jó lenne megismerni őt, jól megismerni, intimen megismerni.

„Jó… nos, van néhány kérdésem, Mr Cullen.” – és félrekotort egy megszökött hajtincset a füle mögé, kizökkentve a bosszúságomból.

„Gondoltam, hogy vannak…” - válaszoltam szárazon. Hadd szenvedjen.

Visszafogottan fészkelődött, azután úgy nézett ki, összeszedte magát. Előrehajolt, megnyomta a start gombot a diktafonon és lenézett gyűrött jegyzeteire.

„Ön nagyon fiatal, és már egy igazi birodalmat sikerült kiépítenie. Minek köszönheti a sikerét?” – visszafojtottam egy sóhajtást és a vágyamat, hogy alaposan megszidjam -  jobbat is tudna ennél, nem? Micsoda hülye kérdés – nagyon kiábrándító, nem az eredetiség alfája. Előhúztam szokásos válaszomat, amit, ha megcsinálta volna házi feladatát, tudna is.

Nagyon egyszerűen fogalmazva, van néhány kivételes ember, aki nekem dolgozik. Emberek, akikben bízok – amennyire csak tudok bízni bárkiben is – és akiket jól megfizetek, de az igazság az, hogy baszottul zseniális vagyok abban, amit csinálok – olyan egyszerű, mint a gravitáció. Rosszul prosperáló cégeket vásárolok fel – rendbe teszem őket – vagy ha tényleg teljesen tönkre mentek, feldarabolom őket mint egy fadarabot és eladom a vagyonukat. Egyszerű dolog, ha tudjuk a kettő közötti különbséget – és ez mindig azokon az embereken múlik, akik üzemeltetik ezeket a cégeket. Jó szakemberekre van szükséged, és én jól meg tudom ítélni az embereket, jobban, mint bárki más.

„Lehet, csak szerencsés volt.” – mondta csendesen.

Szerencsés? Semmi szerencse nem játszott itt közre, Miss Swan. A bosszúság borzongása futott át rajtam, és a kíváncsiságom újra felébredt. Szerénynek és csendesnek látszik, de a kérdései…  Senki nem kérdezte még, hogy szerencsés voltam-e. Kemény munka, emberek megszerzése – közelről figyelése, hátsó gondolatok kitalálása, ha szükséges – és ha nem felelnek meg a feladatnak, hamar megszabadulni tőlük –ez az, amit csinálok, és  ebben nagyon jó vagyok. Fitogtatva műveltségemet kedvenc amerikai iparosomtól idéztem:

„Azt hiszem, Harvey Firestone mondta: Az emberi fejlődés és gyarapodás előrevitele egy vezető legnagyobb kihívása.”

„Úgy tűnik, ön az irányítás megszállottja.”

Már megint kibillentett a nyugalmamból, és majdnem felhorkantam a röhögéstől. Fogalma sincs róla – Irányítás , ez a középső nevem.  Rábámultam. Mit meg nem tennék, hogy irányíthassalak, baby.

„Ó, én mindenek felett gyakorlom az irányítást, Miss Swan.” - válaszoltam szárazon.

Szemeit tágra nyitotta, arca elpirult, és már megint harapdálta a kibaszott szája szélét. Ez... felizgat. Miért? Mi a fene olyan érdekes ebben a lányban? Megpróbáltam a gondolataimat egyenesben tartani – folytatni gondolataim irányítását.

„Azonkívül mérhetetlen erőt biztosít a titkos ábrándjaid megvalósításában, ha úgy születtél, hogy ellenőrizzél minden dolgot…” – mint ahogy irányítani szeretnélek téged. A kibaszott égre, Cullen! Csak két perce ismered!

„Úgy érzi, hogy mérhetetlen ereje van ?”

Bosszúságom növekedett. Mélyen valahol úgy éreztem, hogy folyamatos kérdései ellenére, már tudja a választ. De valójában a saját, kelletlen válaszom, amit adtam neki, az bosszantott fel igazán.

„Több mint ötvenezer embert foglalkoztatok, Miss Swan. Ez, hogy úgy mondjam, ad nekem némi felelősséget. Erőt, ha úgy tetszik. Ha elhatározom, hogy többé nem érdekel a telekommunikációs üzlet és eladom - nos, akkor huszonötezer ember fog küszködni a jelzálogaik visszafizetésével körülbelül egy vagy két hónap elteltével….”

Szája tátva maradt a válaszomra. Nyelje le, Miss Swan. Éreztem, ahogy lelki egyensúlyom visszatért.

„Nincs egy bizottság, akinek köteles beszámolni?”

Gyorsan válaszoltam. Megint egy olyan dolog, amit tudnia kellene, és felhúztam a szemöldökömet.

„És érdekli valami a munkán kívül? – folytatta sietősen, felmérve a reakciómat, és megint elpirult. Megint majdnem elröhögtem magam.

„Rengeteg minden érdekel, Miss Swan.” – és nem tudtam nem vigyorogni. Óh, szeretném megmutatni, mi érdekel, baby, de valahogy úgy gondolom, nem lennél elbűvölve. Gondolataimba hívatlanul betolakodott a képe, különféle pozíciókban a játszószobámban, a kereszthez bilincselve,  békaszerűen elterpeszkedve a baldachinos ágyban, áthajolva a korbács-padon. Baszd meg, Cullen! Uralkodj magadon! Basszus, már megint ez az elpirulás – olyan, mint egy védekező mechanizmus.

„Amikor  nagyon keményen dolgozik, mi az, ami kikapcsolja?”

„Kikapcsol?” – vigyorogtam rá. Micsoda kifejezés! Van fogalma arról, hány cégben vagyok érdekelt? És ekkor felötlött bennem: mit csinálok, hogy kikapcsolódjak? Vitorlázok, repülök, baszok, és kiverem a szart az olyan barna hajú lányokból, mint amilyen te vagy. Szép, szabályos választ adtam neki, kihagyva a két kedvenc hobbimat.

„Sokat fektet be a termelő iparba, pontosan miért ebbe?”- kérdése visszahozott a jelenbe.

„Szeretek építeni, szeretem tudni, hogyan működnek a dolgok, mi működteti a dolgokat... hogyan kell építeni, bontani… szeretem a hajókat… mit is mondhatnék? Élelmet szállítanak a föld bármely pontjára. Miért ne szeretném?”

„Ez úgy hangzik, mintha a szíve győzne a logika és a tények felett.”

Szívem? Nekem? Az én szívem kegyetlen lett a túlvilág megismeréstől valamikor régen.

„Lehet… bár sokan vannak, akik azt mondják, nincs szívem.”

„Miért mondanák ezt?”

„Mert nagyon is jól ismernek” – mosolyodtam el szárazon. Senki nem ismer, kivéve Irinát, természetesen. Kíváncsi voltam, mit szólna, hogy a kis Miss Swan itt van. Ez a lány egyvelege az ellentmondásoknak – szerény, esetlen, kétségtelenül okos, és állatira kívánatos. Igen, elismerem – szeretném kikötözni, megostorozni és megbaszni. De ez nem fog megtörténni.

„Szóval a barátai szerint könnyű önt kiismerni?”

„Nagyon magamnak való ember vagyok, Miss Swan, és messzire elmennék, hogy megvédjem a magánéletemet. Nem gyakran adok interjút…” – teszem, amit teszek, nincs választásom.

„Miért egyezett bele ebbe a beszélgetésbe?”

„Mert az egyetem egyik támogatója vagyok… ráadásul minden célom és szándékom ellenére nem tudtam lerázni Miss Hale-t. Állandóan zaklatta a PR-osokat, és én becsülöm az ilyen kitartást.” És most kimondottan örülök, hogy te jöttél és nem Alec Hale lánya.

„A mezőgazdasági technológia is érdekli… miért fektet be abba a területbe is?”

„A pénzt nem tudjuk megenni, Miss Swan, és túl sok ember van ezen a planétán, aki nem ehet eleget.”  - néztem rá közömbösen. Nincs olyan, hogy sötét múltam előkerüljön.

„Ez nagyon emberbarátian hangzik. Ez valamilyen szenvedély az ön részéről? Etetni a világ szegényeit?”

Vállat vontam. Jobb, ha blöffölsz, hogy kimássz ebből Cullen.

„Ez tisztán kemény üzlet.”

Szemöldökét összehúzta szkeptikusan és egy kis ’v’ formálódott a homlokán. Szerettem volna megcsókolni ott, aztán megdugni a száját, igen. Azt a szájat gyakorlatoztatni kell.

„Van valamilyen életfilozófiája? És ha igen, mi az?”

„Nincs semmilyen filozófiám. Inkább valamilyen vezérelvet követek, mondjuk Carneige-ét: Az az ember, akinek meg van a lehetősége az elméje teljes uralására, minden mást is birtokolhat, amire jogosultságot szerzett. Én nagyon különc ember vagyok. Szeretem a felügyeletet… önmagamon és mindenki máson körülöttem.

„Szóval, birtokolni akar dolgokat…”

Igen, baby. Téged, például. A gondolat nagyon vonzó volt. Elképzeltem a térdén állva, előttem. Cullen! Nem. Fog. Megtörténni.

„Szeretném megérdemelni, hogy birtokolhassak dolgokat, de… végül is… igen.”

Tényleg gondodat tudnám viselni.

„Úgy hangzik, mint egy igazi fogyasztó.”

Tudom, mi szeretnék fogyasztani. A szarba, új szex-szolgára van szükségem, ez lenne a bajom? Három hete, hogy Anette elment: nézzek magamra – tisztára megbolondulok, ezért a barna hajú lányért. Megpróbáltam mosolyogni és egyetérteni vele.

„Önt örökbe fogadták… milyen mélyen határozza meg, hogy ilyen ember lett?”

Mi az fasz köze van ennek az olaj árához? Éreztem, hogy megmerevedek. Micsoda hülye kérdés, ha azzal a repedt sarkú kurvával maradtam volna, valószínűleg halott lennék. Egy nem-válasz válasszal próbáltam megtéveszteni, nyugodt hangon válaszoltam. De csak tovább kérdezett, tudni akarta, hány éves vagyok. Lődd le, Cullen.

„Ehhez az adathoz bárhol hozzáférhet, Miss Swan” – mondtam komolyan, ő bűnbánóan nézett rám. Jó.

„Fel kellett áldoznia a családi életét a munkája miatt.”

„Ez nem kérdés” – vágtam vissza és haragosan néztem rá. A baszott fenébe vele!

Megint elpirult és megint rágta a szája szélét. Most tényleg meg akartam baszni a száját – akkor talán befogná végre. Volt bátorsága bocsánatot kérni.

„Fel kell áldoznia a családi életét a munkája miatt?”

Mi a fenének akarnék én egy kibaszott családot?

„Van családom. Van egy bátyám, egy nővérem és két szerető szülőm….Nem kívánom bővíteni a családomat.”

„A saját nemét kedveli, Mr. Cullen?”

Felszisszentem – nem hiszem el, hogy ezt kérdezte tőlem… a kimondatlan kérdést, ami felettem lebeg, ami a családomat is érdekli – a legnagyobb mulatságomra. Hogy merészeli? Szerettem volna kirántani a székéből, átfektetni a térdemen és kiverni belőle az életet, aztán a kezét szorosan hátrakötve megbaszni az asztalomon – ez lenne a válaszom a kérdésére. Micsoda idegesítő nőszemély! Vettem egy mély, nyugtató lélegzetet és láttam, ő is zavarba jött a saját kérdésétől. Bosszúszomjas elégtételt éreztem.

„Nem, Isabella, nem vagyok.” - felhúztam a szemöldökömet, de közömbösen néztem rá. Isabella, milyen szeretni való név. Tetszett, ahogy a nyelvemen átgördült.

„Elnézést kérek….ööö….ide volt írva” – gyorsan, idegesen igazította a haját a füle mögé.

Nem ismeri a saját kérdéseit? Talán nem is az övéi. Megkérdeztem, ittam a válaszát, tényleg nagyon mutatós. Sőt, gyönyörű.

„Ööö… nem... Rose… Miss Hale, ő írta össze a kérdéseit.”

„Együtt dolgoznak az iskolai újságnál?”

„Nem… ő  a szobatársam.”

Vissza kellett fojtanom a nevetést. Nem csoda, hogy odavan a helytől. Megdörzsöltem az arcomat, ahogy megvitattam magammal, mennyire nehezítsem meg a dolgát.

„Önként vállalkozott erre az interjúra?”

És megajándékozott azzal az alázatos nézésével, sötét szemei, félősek és idegesek a reakcióm miatt. Jó tudni, hogy elbátortalanítom.

„Kényszer volt… Rose nincs jól” – mondta lágyan.

„Ez sok mindent megmagyaráz.”

Kopogtak az ajtón. Angela szakított félbe bennünket.

„Mr. Cullen, bocsásson meg a zavarásért, de két perc múlva várják.”

„Még nem fejeztük be, Angela. Kérem, mondja le a találkozót.”

Angela habozva nézett rám… megdöbbent volt. Rábámultam – Kifelé! Most! Angela sötétvörös lett. A szarba. Nem akarok még egy valakit visszafojtott könnyekkel, vagy sírva látni. De úgy tűnt, magához tért.

„Igenis, Mr. Cullen” - motyogta, ahogy kiment.

Figyelmemet visszafordítottam a szemben ülő érdekes kreatúrára.

„Hol tartottunk, Miss Swan?”

„Ööö… kérem, ne halasszon el miattam semmit.”

De most rajtam volt a sor, lássuk fel tudok-e fedni valamit azok mögött a sötét szemek mögött rejtőző titkokból.

„Többet akarok tudni magáról, Miss Swan, gondolom, ez kielégítő” - ahogy előrehajoltam felé, szemei tágra nyíltak. Ó, igen – a szokásos hatás. Jó tudni, hogy nem hagyja hidegen a sármom.

„Nincs sok tudnivaló.” – mondta, újra elpirulva. Istenem, megfélemlítettem.

„Mik a tervei a diploma után?”

Halványan megvonta a vállát.

„Még nem készítettem terveket, Mr. Cullen, csak túl akarok lenni a záróvizsgáimon.”

„Van egy nagyon jó gyakornoki programunk…”

Baszd meg. Mit akarsz ezzel, Cullen? Felrúgni az aranyszabályt – soha, de soha ne dugj az alkalmazottal? Meglepetten nézett, és megint beleharapott a szája szélébe. Iszonyúan izgató. Miért? Kényelmetlenül megmozdultam.

„Oh, észben fogom tartani” – mormolta csendesen, és egy utógondolatként hozzátette:

”Bár nem hiszem, hogy illenék ide…”

Mi a francért nem? Mi a baja a cégemmel? Rákérdeztem.

„Nos, elég nyilvánvaló, nem?” 

„Nekem nem…” – mormoltam, elveszve sötét tekintetében. Megint teljesen megzavarodott és a diktafonért nyúlt. A szarba. Elmegy.

„Szeretné, ha körbevezetném?”

Gondolatban végigfutottam a délutáni programomon, semmi érdekes nem volt.

„Biztos vagyok benne, hogy ön nagyon elfoglalt, Mr. Cullen, és előttem még hosszú út áll.”

Mi? Egészen Portlandból jött? Maradnia kellene éjszakára. Biztos találnék neki helyet, ahol alhatna.

Visszamegy Portlandbe?” – gyorsan kinéztem az ablakon Pokoli dolog most vezetni, és esik az eső is.

„Nos, jobb, ha óvatosan hajt” -  mi a fenéért törődök vele? Ki akar menni – és jól is teszi. Mi a francot tudnék neki felajánlani?

„Mindenre választ kapott?” - tettem hozzá, megpróbálva, hogy tovább maradjon.

„Igen uram.” – mondta halkan. A válasza letaglózott – ahogy ezt a szót kimondta, ahogy kijött azon a csinos szájon… Egy kép száguldott át a képzeletemen, hogy mit szeretnék tenni azzal a szájjal, zavarba hozott és felbosszantott. Nem történhet meg, Cullen!

„Köszönöm az interjút, Mr. Cullen.”

„A köszönet önt illeti” – válaszoltam őszintén. Régen voltam elbűvölve ennyire bárki által – vagy ennyire felizgatva bármikor is. A gondolat felkavaró volt, és a csábító elképzelés róla, megkötözve és vágyakozva, megint megtámadta a tudatomat.

Felállt. Tükrözve mozdulatait, kinyújtottam a kezemet, vágyva, hogy megérintsem a bőrét.

„Amíg újra találkozunk, Miss Swan.” – mormoltam, halkan, és apró kezét a kezembe tette. Ekkor furcsa érzés csapott meg. Igen – akarom ezt a lányt – leginkább a játékszobámban.

Nagyot nyeltem, megpróbáltam visszaszorítani az érintése által kiváltott fizikai reakciómat.

„Mr. Cullen” – bólintott, kivette a kezét a kezemből és az ajtó felé ment.

A szarba. Nem engedhetem el csak így. Nyilvánvaló, hogy ki akar jutni, amilyen gyorsan csak lehet. Irritáció és inspiráció együttes érzése csapott meg.

„Csak biztosítom, hogy gond nélkül átjusson az ajtón, Miss Swan.”

Erre a célzásra megint elöntötte az a csodás rózsaszín pirulás – és én megint kíváncsi lettem, milyen lenne, ha egy pálca csapásai pirosítanák meg a bőrét.

„Nos, nagyon figyelmes” – csattant fel.

Miss Swan tud harapni! Ahogy kifelé ment, vigyorogtam mögötte, és követtem. Angela és Jessica meglepetten néztek fel. Igen, igen – csak kikísérem a lányt.

„Van kabátja?” – kérdeztem.

„Igen.”

Ránéztem Jessicára, aki azonnal ugrott és visszatért a tengerkék kabáttal. Istenem, ennek a nőnek jobban kellene öltözködnie. Elvettem a kabátot Jessicától, újból meglepve ezzel a cselekedettel, és az ’én csinálom’ tekintetemmel. Miss Swan-ra segítettem a kabátot – bár, ha rajtam múlott volna, inkább levetkőztetem, mint felöltöztetem. Ahogy felsegítettem vékony vállára a kabátot, finoman megérintettem bőrét és ő mozdulatlanná vált az érintésemtől. Igen, hatással vagyok rá – és én nevetséges módon megörültem ennek a gondolatnak. Kikísértem a lifthez , megnyomtam a hívógombot, ő izegve-mozogva állt mellettem. Óh, hogy meg tudnálak állítani, baby. Az ajtó kinyílt, ő besiklott, arccal felém fordult.

„Isabella” – mormoltam búcsúzóul.

„Edward” – válaszolt, ahogy a liftajtó bezáródott. A nevemet hallani a szájából furcsa és ismeretlen érzés volt – de pokolian szexi. Nos, bassza meg. Mi volt ez? Többet akarok tudni erről a lányról.

„Angela” – morrantam, ahogy visszafelé mentem az irodámba. „Hívja most rögtön Jenkset.”

Ahogy az asztalomhoz ültem várva a telefonra, rábámultam a festményekre. És Miss Swan szavai hangzottak fel bennem: ’A szokásosat szokatlanul ábrázolva’. Könnyen beszélhetett volna magáról is.

Felcsörrent a telefon.

„Jenks, háttérinformációra van szükségem.”