Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. július 2., szombat

Negyvenkettedik fejezet




Késő délután volt. Idegesen ültem a Seattle Independent Publishing előterében  Mr J. Smith-re várva. Ez volt a második állásinterjúm a mai napon, és emiatt voltam igazán ideges…. Az előző megbeszélés jól zajlott, de az egy nagy konglomerátum volt, irodái behálózták az egész USA-t, és a rengeteg alkalmazott egyike lettem volna csak… egyike azoknak, akiket könnyen felvesznek és ugyanolyan könnyen el is bocsátanak. Az SIP volt az hely, ahol igazán dolgozni szerettem volna… ez egy kicsi, a formákhoz nem feltétlenül ragaszkodó, a helyi szerzőket favorizáló kiadó volt… érdekes és sikamlós kliensi névsorral.. A környezet nem volt zsúfolt, de úgy gondoltam ez inkább tudatos volt, semmint a takarékosság eredménye. Az egyik sötétzöld bőr chesterfield  kanapéra ültettek – nem másra, mint amilyen Edward játékszobájában is volt. Elismerően simítottam végig a kanapén és lustán elképzeltem, miit tenne Edward ezen a kanapén.. .képzeletem elkalandozott a lehetőségeken… nem, nem gondolhatok most arra. Elpirultam csökönyös és alkalmatlan gondolataimon. A recepciós egy fiatal afroamerikai nő volt, nagy, ezüst fülbevalókkal és hosszú, kivasalt hajjal. Bohém kinézete volt, az a fajta nő, akivel könnyen összebarátkozhatok…a gondolat megnyugtató volt. Megfelelő helynek látszott számomra. Pillanatonként felnézet rám, és megnyugtatóan mosolygott a számítógépe mögül. Óvatosan viszonoztam mosolyát.
A repülőjegyemet lefoglaltam. Anyám a hetedik mennyországban járt, hogy meglátogatom; összepakoltam és Rose megígérte, hogy kivisz a repülőtérre. Edward meghagyta, hogy vigyem magammal a Blackberry-t és a Mac-et. Megforgattam a szememet, ahogy visszagondoltam hatalmaskodó főnökösködésére, de rájöttem, hogy ő már csak ilyen… szeret minden fölött uralkodni, beleértve engem is. Igen, kiszámíthatatlan és lefegyverzően szeretetre méltó is tud lenni. Tud  gyengéd, jó humorú, sőt bájos is lenni. És amikor ez előfordul, ez váratlan meglepetésként hat. Ragaszkodott ahhoz, hogy lekísérjen az autómig a garázsba… Jézusom, csak pár napra megyek, ő meg úgy csinál, mintha hetekre mennék el.  Folyamatosan a sarkamban lesz…
„Bella Swan?” – egy lángolóan vörös hajú nő állt a recepciós asztal mellett, és  kizökkentett belső szemlélődésemből. Ugyanaz a bohém, légies külső jellemezte, mint a recepcióst. Harmincas éveinek végén lehetett, vagy éppen negyvenes éveinek elején… elég nehéz megállapítani ezt az idősebb nők esetében.
„Igen” – válaszoltam, ügyetlenül felállva.
Udvariasan rám mosolygott, hideg kék szemei felmértek. Rose egyik ruhája volt rajtam, fekete kötényruha fehér blúzzal, és a saját fekete papucscipőm. Nagyon alkalmas egy állásinterjúra, gondoltam. Hajam lófarokba összefogva, és most az egyszer a lokniaim viselkedtek… A nő kinyújtotta  a kezét felém.
„Helló Bella, Victoria Morgan vagyok. Én vagyok a HR vezetője itt az SIP-nél..”
„Üdvözlöm” – ráztam meg a kezét. Lezser volt ahhoz képest, hogy ő volt a HR főnöke.
„Kérem, kövessen…”
Átmentünk a fogadóhelyiség mögötti dupla ajtón egy csillogóan díszített, nyitott elrendezésű irodába, majd egy kicsi várószobába – a tárgyalóba. A falak halványzöldek voltak, megtöltve könyvborítók képeivel. A jávorfából készült asztal végében egy fiatal férfi ült, hosszú szőke haja lófarokba volt kötve. Kicsi, ezüst karika fülbevalói voltak. Halványkék ing nyakkendő nélkül és szürke flanel nadrág volt rajta. Ahogy odaérkeztem hozzá felállt és kifejezéstelen sötétkék szemeivel rám nézett.
„Bella Swan, én James Smith vagyok, a kinevezett szerkesztő itt a SIP-nél, és nagyon örülök, hogy találkozhatok önnel.”
Kezet ráztunk… sötét tekintete kifürkészhetetlen volt, bár elég barátságos… úgy ítéltem.
„Messziről érkezett?” – kérdezte viccelődve.
„Nem, épen most költöztem a Pike Street Market területére.”
„Oh, az nincs valami messze. Kérem, üljön le.”
Egyszerre ültem le Victoriával, aki James mellett foglalt helyet.
„Szóval, miért szeretne csatlakozni hozzánk, a SIP-hez, Bella?” – kérdezte lágyan ejtve a nevemet és fejét féloldalra hajtotta… úgy, mint valaki, akit ismerek – ez elég nyugtalanító volt. Megpróbáltam a tőlem telhető legjobban figyelmen kívül hagyni az irracionális félelmet, amit keltett bennem. Előadtam gondosan felépített beszédemet, tudatában annak, hogy arcomat rózsaszín pír öntötte el. Mindkettőjükre néztem, emlékezve Rosalie Hale Sikeres Interjúkészítési Technikájára – tartsd fenn a szemkontaktust Bella! Apám, az a nő is nagyon parancsoló tud lenni néha. James és Victoria udvariasan hallgatott, legalábbis úgy látszott.
„Nagyon meggyőző osztályzatai vannak.. milyen iskolán kívüli tevékenységekbe merült bele voltak amíg a WSU-ra járt?”
Belemerültem? Rápislogtam. Milyen fura szóválasztás… Elkezdtem ecsetelni a könyvtároskodásom részleteit az egyetem központi könyvtárában… és az egyetlen riporteri élményemet egy obszcénul gazdag kényúrral, amit az iskola lapjának csináltam. Átsiklottam azon a tényen, hogy a riportot nem én írtam le… Megemlítettem a két irodalmi közösséget, aminek tagja voltam, és befejeztem a Newtonéknál végzett munkámról, haszontalan ismereteimről a kempingezés területéről. Mindketten nevettek… pontosan ezt a reakciót reméltem. Úgy éreztem, feloldódott az interjú miatti feszültségem, és kezdtem egészen jól érezni magam.
James Smith agyafúrt, intelligens kérdéseket tett fel… de nem hibáztam – követtem és amikor olvasottságomról beszéltünk és kedvenc könyveimről, amiket tanulmányoztam, azt gondoltam, kitettem magamért. Jamesről kitűnt, hogy a modern amerikai irodalmat kedveli, leginkább az 1950 után született műveket. Semmi mást… semmi klasszikust – még Henry Jamest vagy Upton Sinclairt, vagy F. Scott Fitzgerald-ot sem kedvelte. Victoria semmit nem mondott… csak bólintott néha és jegyzetelt.  James, bár okoskodóan, de eléggé elbűvölő volt a maga módján, és a kezdeti félelmeim eltűntek, ahogy a beszélgetés tovább haladt.
„És hol képzeli el önmagát öt év múlva?” – kérdezte biztatóan mosolyogva.
Edward Cullennel…a gondolat akaratlanul ötlött fel a fejemben. Összevontam a szemöldökömet kóbor gondolatomra.
„Talán a kézirat szerkesztésnél…? Talán irodalmi ügynökként… nem vagyok biztos benne. Minden lehetőségre nyitott vagyok.”
James rám vigyorgott.
„Nagyon jó, Bella. Nos… nincs több kérdésem. Önnek van?” – irányult a kérdése felém.
„Mikor szeretné, ha a jelöltje munkába állna?”
„Amilyen hamar csak lehet” – szólalt meg vékony hangon Victoria. „Mikor tud kezdeni?”
„A jövő héttől”
„Ezt jó tudni” – mondta James.
„Nos, ez minden, ha mindenki elmondta a mondanivalóját” – nézett mindkettőnkre Victoria.
„Azt hiszem, befejeztük a beszélgetést, Bella.” – mosolygott rám kedvesen.
„Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Bella” – mondta lágyan James, ahogy megfogta a kezem.
Gyengéden megszorította, meglepetten felpillantottam rá, ahogy elköszöntem. Fodros, cicomás bohémsága ellenére Victoria inkább volt üzletasszony, akivel könnyebb volt kijönni… kikísért vissza a recepcióra azzal az ígérettel, hogy hamarosan hallani fogok róluk. Ezután kiléptem a hűvös seattle-i levegőre. Úgy gondoltam, hogy a beszélgetés jól sikerült… de nehéz ezt megítélni. Az ilyen elbeszélgetések általában mesterséges helyzetek, ahol mindenki a legjobbat próbálja magából kihozni, elszántan elrejtőzve a profi külső mögé. Illek majd ide? Csak várnom kell és kiderül.
Bemásztam az autóba és visszamentem a lakásunkhoz. Kialvatlan voltam és át kellett szállnom Atalantában, de a repülőm csak este 10:25-kor indult… szóval volt elég időm.
Rose a konyhában pakolta ki a dobozok tartalmát  amikor visszaértem.
„Hogy sikerültek?” – kérdezte izgatottan.
Csak Rose tud kinézni csinosan egy nagyméretű pólóban… várjunk csak – Emmetté…?, rongyos farmerban és sötétkék kendőben.
„Jól, köszi Rose… nem vagyok biztos benne, hogy ez ruha elég decens volt-e a második helyen…”
„Oh?”
„A bohókás kinézet jobban illett volna…”
Rose felemelte a szemöldökét. „Te és a bohókásság…” – hajtotta félre fejét. Franc! Miért juttatja eszembe mindenki a kedvenc Ötvenszeresemet…?
„Tényleg Bella, te vagy az egyike annak a néhány embernek, aki képtelen úgy felöltözni.”
Rávigyorogtam…
„A második hely igazán tetszett. Azt hiszem, beillenék a társaságba. Bár, a fickó, aki beszélt velem elég nyugtalanító volt…elhallgattam – a szarba, a ködkürt Rosalie Hale-al beszélek… pofa be Bella!
„Oh…?”  - a Rosalie Hale féle ’érdekes információ- csemegéket érzékelő radar’ működésbe lépett – csemegék, ami a alkalmatlan és kínos momentumokban bukkannak fel, és ami arra emlékeztetett engem, hogy…
„Mellékesen – abbahagynád Edward bosszantását? A megjegyzésed  Jake-ről a tegnapi vacsoránál… ő nagyon… féltékeny. Nem tett semmi jót nekünk, tudod?”
„Nézd, ha nem Emmett öccse lenne, sokkal rosszabbat mondanék. Edward totál kontroll-mániás, nem is tudom, hogy bírod ki…én csak próbáltam féltékennyé tenni… segítséget adni neki a kötelezettségvállalással kapcsolatos megjegyzéseihez.” –tartotta fel védekezően a kezét.
„De ha nem akarod, hogy beavatkozzak, akkor nem fogok” – hadarta, ahogy sötéten néztem rá.
„Helyes. Edwarddal az élet így is elég bonyolult… hidd el nekem.”
Jézusom, úgy beszéltem, mint Edward.
„Bella,” – és elhallgatott, hogy rám pillantson - „Rendben vagy, ugye? Nem azért rohansz anyádhoz, hogy elszökjél?”
Elvörösödtem.
„Nem, Rose… éppen te mondtad, hogy egy kis szünetre van szükségem.”
Odajött hozzám és megfogta a kezemet… ez nagyon nem Rose-hoz illő dolog volt… oh… ne…a könnyek csak úgy folytak a szememből..
„Csak olyan… más vagy. Remélem, minden rendben van… és akármilyen fenntartásod van Mr. Pénzeszsákkal… beszélhetsz velem. És én megpróbálom nem felbosszantani, bár ez olyan vele, mintha ágyúval lőnék verébre. Nézd, Bella… ha valami nincs rendben, ugye lemondod nekem, nem fogok ítélkezni… nos… csak megpróbálom megérteni.”
Visszapislogtam a könnyeimet.
„Oh, Rose” – öleltem meg.
„Edward olyan követelőző… és azt hiszem, én tényleg nagyon beleestem.”
„Bella… ezt bárki észreveheti. És ő is beléd zúgott… megőrül érted. Le nem venné a szemét rólad. Nagyon magának akar… ha nem róla lenne szó – igazán szexinek tartanám.”
Felnevettem.
„Úgy gondolod?”
„Hát nem mondta neked?”
„Nos… nem igazán mondta.”
„És te mondtad neki?”
„Nem igazán…” – vontam meg a vállam bocsánatkérően.
„Bella.. valamelyikőtöknek meg kell tennie az első épést, különben nem juttok sehová.”
Mi… mondjam meg neki, hogy mit érzek… ?
„Én csak attól tartok, hogy… elijesztem magamtól.”
„És honnan tudod, hogy ő nem ugyanígy érez?”
„Edward, amint megijed? Nem tudom elképzelni, hogy ő megijedne valamitől is…” – de ahogy ezt kimondtam, visszagondoltam rá, mint kis gyerekre… lehet, a félelem volt minden, amit ismert… a gondolattól összeszorult a szívem…
Rose pont úgy nézett rám, mint ahogy kisördögöm nézne rám – elbiggyesztett szájjal, szúrós szemekkel… jesszus – mindössze félinformációk állnak rendelkezésre – és mindjárt mindent tud.
„Nektek kettőtöknek le kellene ülnötök és beszélni egymással.”
„Hát eddig nem sokat beszélgettünk egymással…” – pirultam el. Más dolgunk volt. Nem verbális kommunikációt folytatunk… és az rendben volt… nos nagyon is rendben… még jobban elpirultam.
Rose rám vigyorgott.
„Akkor szex volt! Na, ha az rendben van, az  már fél győzelem. Na. Veszek valami kínai kaját. Kész vagy az utazásra?”
„Leszek – nem kell indulnunk csak pár óra múlva.”
„Nem – este nyolckor találkozunk.”
Ezzel megfogta a kabátját és elment, még az ajtót is elfelejtette becsukni… Oh, Rose! Becsaptam mögötte az ajtót és bevonultam a szobámba, a szavain töprengve. Edward tart a saját érzéseitől, attól, amit irántam érez…? Érzett irántam valamikor is valamit? Nagyon lelkesnek tűnt… azt mondta, az övé vagyok – de ez csak a nekem-birtokolni kell-és fogok-mindent-most  része Edwardnak – kontroll-mániás a túlfogyasztó személyiségének … biztosan. És tudatosult bennem, hogy amíg odaleszek, át kell gondolnom minden beszélgetésünket újra, hátha rábukkanok árulkodó részletekre.
Nekem is hiányozni fogsz… jobban, mint gondolnád…
Teljesen elbűvöltél…
Hmmm… talán. Megráztam a fejem… Nem akarok erre gondolni most.
Töltőre dugtam a Blackberryt, így nem volt nálam egész délután. Óvatosan fogtam kézbe… nincs üzenet… egy sem. Újból ellenőriztem. Nem, tényleg nincs. Oh… úgyszólván csalódottnak éreztem magam. Bekapcsoltam a nagy gépet. Semmi… ez sem különbözik… ugyanaz az e-mail cím, Bella – kisördögöm megforgatta a szemét… és most először értettem meg, miért akart elfenekelni Edward engem, amikor ugyanezt csináltam. Oké. Nos… én fogok neki e-mailt írni.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Interjúk
Dátum: 2009. június 1 18:49
Címzett: Edward Cullen
Kedves Uram,
Az interjúim rendben lezajlottak a mai napon.
Gondoltam, talán érdekli.
Milyen volt az Ön napja?
Bella

Ültem és bámultam a képernyőt. Edward általában azonnal válaszolt.
Vártam… csak vártam.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Az én napom
Dátum: 2009. június 1. 19:03
Címzett: Isabella Swan
Kedves Miss Swan,

Bármit tesz, az érdekel engem, ön a legelbűvölőbb nő, akit ismerek.
Örülök, hogy az interjúi rendben zajlottak.
A délelőttöm várakozáson felüli volt.
A délutánom összehasonlíthatatlanul unalmasabb volt.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Remek délelőtt
Dátum: 2009. június 1 19:05
Címzett: Edward Cullen

Kedves Uram,
A délelőtt szerintem is irányadó volt, dacára annak, hogy olyan furcsa módon viselkedett velem a kifogástalan asztali szex után.
Ne gondolja, hogy nem vettem észre. Köszönöm a reggelit. Vagy inkább köszönöm Mrs Cope-nak.
Kérdezni szeretnék valamit róla öntől – anélkül, hogy újra kiakadna rajtam.
Bella

Ujjam a küldés gomb felett lebegett… holnap ilyenkorra  a kontinens másik oldalán leszek…

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Publikálás és te?
Dátum: 2009. június 1 19:10
Címzett: Isabella Swan

Isabella,
A furcsa módon nem ige, és aki a kiadás területén akar dogozni, az nem használhatja ezt a szót.
Kifogástalan? Mihez hasonlítja, könyörgöm, mondja meg.
És mit kell megkérdeznie Mrs Cope-ról? Nyugtalan vagyok.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Mrs Cope
Dátum: 2009. június 1 19:17
Címzett: Edward Cullen
Kedves Uram,
A nyelv fejlődik és tovább halad. Mint egy organikus dolog. Nincs bezárva egy elefántcsonttoronyba, amiben drága művészi munkák lógnak, és Seattle fölé emelkedik, helikopter leszállóval a tetején. Kifogástalan – hasonlítva az egyéb együtt töltött időkhöz…amikor…mi is az ön kifejezése arra… basztunk. Habár a baszás meglehetősen kifogástalan volt, a szerény véleményem szerint – bár, és ezt ön nagyon jól tudja, elég kevés a gyakorlatom.
Mrs. Cope az ön egyik ex-sub-ja?
Bella

Ujjam megint a küld gomb felett lebegett… és megnyomtam.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Nyelvtan!
Dátum: 2009. június 1 19:22
Címzett: Isabella Swan
Mrs. Cope megbecsült alkalmazott. Soha nem volt vele semmiféle viszonyom az üzleti kapcsolaton kívül. Nem alkalmazok senkit, akivel szexuális kapcsolatba kerültem. Meglepett, hogy egyáltalán eszedbe jutott ilyen. Az egyetlen személy, akivel kivételt tennék ez alól a szabály alól, te lennél – mert egy okos nő vagy, kiváló tárgyalási adottságokkal. Habár, ha továbbra is ilyen módon használod a szavakat, lehet, meg kell fontolnom, hogy tényleg megtegyem-e.
Nagyon örülök, hogy nincs nagy gyakorlatod. És ez a gyakorlat korlátozott is marad – csak nekem szól. A kifogástalant bóknak veszem – bár veled soha nem lehetek biztos, hogyan is érted, vagy az iróniára való hajlamod a legjobbat hozta-e ki belőled – mint általában.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Nincs az a pénz
Dátum: 2009. június 1 19:27
Címzett: Edward Cullen
Kedves Mr. Cullen
Azt gondolom, már kifejtettem fenntartásaimat az ön cégénél végzett munkával kapcsolatban. Az álláspontom nem változott, nem változik és nem fog megváltozni… soha..
És most el kell hagynom önt, mert Rose visszaérkezett az ennivalóval.
Az iróniára való hajlamom és én jó éjszakát kívánunk önnek. Jelentkezem, ha Floridába érek.
Bella

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Még ha én fizetek akkor sem?
Dátum: 2009. június 1 19:29
Címzett: Isabella Swan
Jó éjt Isabella.
Biztonságos repülést.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

---

Rose hirtelen lefékezett a kihalt Seatac terminál előtt. Áthajolt és megölelt.
„Érezd jól magad Barbadoson Rose. Legyen gyönyörű nyaralásod.”
„Találkozunk, ha visszajöttem. Ne hagyd hogy a jó öreg pénzeszsák kizsákmányoljon.”
„Nem fogom.”
Elindultam a becsekkoló pulthoz, beálltam a sorba és vártam, a kézipoggyászomat fogva.
Nem bosszantottam magam bőrönddel – csak egy kényelmes hátizsák volt nálam ami még Newtonéktól kaptam a múlt születésnapomra, abban a reményben, hogy el tudnak vinni kempingezni. Elmosolyodtam az emlék hatására, és lecsíptem egy kóbor szálat a farmerom szegéséből.
„A jegyét, kérem” – a pultnál ülő unott fiatal férfi kinyújtotta a  kezét, anélkül, hogy rám nézett volna. Viszonozva az unottságát átnyújtottam a jegyemet és a jogosítványomat, mint igazolványt. Reméltem, hogy ablak mellé kerülök, ha egy mód van rá…
„Oké, Miss Swan. A jegyét felülírták. Első osztályon ül.”
„Mi?”
„Nos, asszonyom, kérem, fáradjon át az első osztályvárójába, és várakozzon ott…” Úgy néztem, felébredt, és úgy sugárzott rám a mosolya, mintha én lennék a Karácsonyi Tündér és a húsvéti Nyuszi egy személyben.
„Biztos valami hiba van…”
„Nem, nem” – ellenőrizte a számítógép képernyőjét újra.
„Isabella Swan – átsorolva” – vigyorgott rám – „Uh.”
Szúrós szemmel néztem rá… ő átadta  a beszálló kártyámat és én elvonultam, hogy kényelmetlenül érezzem magam az első osztály várójában.
Edward Cullen – a kontrollmániás – nem tud békén hagyni.

2011. július 1., péntek

Negyvenegyedik fejezet




Nagyon világos volt. Vakító, meleg, éles fény, ami elől megpróbáltam elrejtőzni… elbújni még pár pillanatra. El akartam rejtőzni… még pár percre… De a ragyogás túl erős volt, végül megadtam magam és felébredtem. Gyönyörű seattle-i reggel fogadott, a nap besütött a panoráma ablakokon, megtöltve ragyogással a szobát. Miért is nem engedtük le a redőnyöket múlt éjjel? Edward Cullen hatalmas ágyában voltam… de Edward Cullen hiányzott belőle.
Visszafeküdtem és kibámultam az ablakon Seattle fenséges városképére… mintha a felhők között lennénk… olyan érzés volt… valószínűtlen… fantáziavilágba illő – kastély a felhők között, elszakadva a földtől, biztonságban a való élettől - távol az elhanyagoltságtól, az éhezéstől és a kokainos, kurva anyáktól.
Megrázott a gondolat, hogy mit kellett átélnie apró gyerekként… és megértettem, miért van itt fent, elszigetelten, gyönyörű, tökéletes művészi dolgokkal körülvéve – nagyon távolra attól, ahonnan az élete indult… igazi küldetéstudat. Elkomorodtam, mert azt még nem magyarázza semmi, miért nem érinthetem meg.
Nagyon furcsa és találó volt egyben, hogy ugyanúgy éreztem magam én is – elsodródva a valóságtól – a fantáziált lakásában, fantasztikus szexben volt részem a fantáziámban létező barátommal… míg a valóságban nagyon különös megállapodásra törekszik… bár azt mondta, próbál többet adni – ez valójában mit jelenthet nála? Ez az amit szeretnék tisztázni, mind a magam, mind az ő fejében… hogy még mindig egy mérleg két oldalán állunk egymástól elkülönülve, vagy közeledünk egymáshoz.
Kimásztam az ágyból. Fáradtnak éreztem magam, vagy ha helyesebben határozzuk meg az állapotomat, alaposan elhasználtnak éreztem magam… nos ez a szextől lehet… Kisördögöm rosszallóan elbiggyesztette a száját. Szememet forgattam miatta, hálát érezve amiatt, hogy egy bizonyos viszkető tenyerű kontrollmániás nincs a szobában, és elhatároztam, hogy megkérdezem arról a bizonyos személyi trénerről… már ha aláírom a szerződést. Benső istennőm kissé elborzadt képpel bámult rám… Persze, hogy aláírod. Egyikőjükről sem tudomást véve, gyorsan kimentem a fürdőszobába, majd Edward keresésére indultam. Nem tartózkodott a kiállító teremben, de egy elegáns középkorú hölgy takarított a konyhában. A látvány megállított a nyomkövetésben. Rövid, szőke haja volt, kék szeme, egyszerű fehér szabott blúzt viselt, és tengerészkék szűk szoknyát. Felém fordult, melegen mosolygott rám.
„Jó reggelt, Miss Swan. Óhajt valamit reggelizni?”
Hangja kedves, de hivatalos volt… kábultan álltam. Ki ez a megnyerő nő Edward konyhájában? És rajtam csak egy póló, az is Edwardé… hirtelen kényszeredetté váltam, zavarban voltam, sőt meztelennek éreztem magam.
„Attól tartok, előnyben van velem szemben” – mondtam halkan, képtelenül arra, hogy elrejtsem a hangomból sejlő idegességet.
„Rettenetesen sajnálom, Miss Swan,  Mrs Cope vagyok, Mr Cullen házvezetőnője.”
Oh.
„Üdvözlöm” – birkóztam meg a helyzettel.
„Óhaj valamit reggelire, asszonyom?”
Asszonyom!
„Némi tea elég lesz, öhm, köszönöm… Nem tudja merre van Mr Cullen?”
„A dolgozószobájában, Miss Swan.”
„Köszönöm…”
Elmenekültem a dolgozószoba felé, egy kissé megalázottan. Miért alkalmaz csak szőke nőket Edward? Piszkos gondolat ütötte fel fejét – mindenki az alárendeltje volt? Nem akartam foglalkozni ezzel a csúf elképzeléssel. Tartózkodóan dugtam be a fejemet az ajtón. Edward éppen telefonált az ablak felé fordulva. Fekete nadrág és fehér ing volt rajta… haja még nedves a zuhanyozástól. Negatív gondolataim teljes mértékben elterelődtek.
„Még, ha a cég értéke emelkedik, akkor sem érdekel, Kate. Nem cipelünk holt terheket…   nem érdeklenek további gyenge kifogások… Mondd meg Marcusnak, hívjon fel, ezzel a szarral, vagy az egész csak elvesztegetett idő lesz...  Igen, mondd meg Embrynek, hogy a prototípus jónak néz ki, bár nem vagyok biztos a csatlakozóban… nem, csak mintha hiányozna valami… találkozni akarok vele ma délután, hogy megbeszéljük… igazából vele és a csapatával, gondolkodhatunk együtt… oké, kapcsolj vissza Angelához…”  - várt, közben kibámult az ablakon. Saját világának parancsolója… lebámul a kis emberekre a felhők között levő várából.
„Angela…”
Ahogy felnézett, észrevette, hogy az ajtóban állok. Gyönyörű arcát lassan szexi mosoly öntötte el, elaléltam és képtelen voltam megszólalni… kétségkívül ő a leggyönyörűbb férfi a földön, túl gyönyörű a lent levő apró emberekhez, túl gyönyörű hozzám… Nem, fintorgott rám benső istennőm… nem túl gyönyörű hozzám… egy kissé az enyém, legalábbis most. A gondolatba beleborzongtam, és irracionális kisebbrendűségem eloszlott.
Edward folytatta a telefonálást, de szemét nem vette le rólam.
„Töröljön minden ma délelőtti találkozót a mai programomból, de Bill hívjon fel. Kettőkor bent leszek. Délután Marcussal akarok beszélni, vagy talán holnap, és találjon időpontot, hogy minden nap találkozhassak Laurent-el…Mondja meg neki, hogy várjon…Oh… Nem, nem akarok Darfurnak publicitást… mondja meg Sam-nak, hogy oldja meg a dolgot… Nem… Milyen rendezvény?… Következő szombaton lesz?… tartsa.”
„Mikor jössz vissza Floridából?” – kérdezte tőlem lágyan.
„Pénteken.”
Edward visszatért a telefonhoz
„Nos, szükségem lesz még egy jegyre, magammal viszek valakit… Igen, Angela, pontosan ezt mondtam, viszek magammal valakit, Miss Isabella Swan lesz a partnerem… ennyi.” – és letette.
„Jó reggelt, Miss  Swan.”
„Mr Cullen” mosolyogtam szégyenlősen.
Megkerülte az íróasztalát és elém állt.  Éreztem tusolójának illatát… oh, nagyon jó, nagyon tiszta és frissen mosott, nagyon Edward illata volt. Gyengéden megsimította arcomat ujjaival.
„Nem akartalak felkelteni, olyan… békés voltál. Jól aludtál?”
„Nagyon jól kipihentem magam, köszönöm. Csak beköszönni jöttem… mielőtt elmegyek zuhanyozni.” – néztem fel rá. Lehajolt, gyengéden megcsókolt, és egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Nyaka köré fontam karjaimat, ujjaimmal beletúrtam még nedves hajába. Egész testemet testéhez szorítottam, és visszacsókoltam. Akartam őt. Lerohanásom meglepte, de egy pillanat múlva reagált, és halk morgással a keze a hajamba túrt, majd lesiklott a hátamon, megmarkolta pucér fenekemet, nyelve a számban kutatott…
Visszahúzódott, szemei csukva voltak…
„Nos, az alvás jót tett neked” – mormolta.
„Azt ajánlom, menj el zuhanyozni, különben itt fektetlek le  az asztalon… most.”
„Az asztalt választom” – suttogtam felelőtlenül, ahogy a vágy minden porcikámat felébresztve keresztülsöpört a testemen.
Egy pillanatig elképedve nézett rám.
„Igazán megjött a kedved a dolgokhoz. Kielégíthetetlenné vált, Miss Swan.”
„Csak hozzád van kedvem” - suttogtam.
Lenézett rám, szemei tágra nyíltak… elsötétültek, közben kezei gyengéden gyúrták a hátsó felemet.
„A francba, igen… csak hozzám” – modult fel hirtelen és egy gyors mozdulattal minden tervet, minden papírt lekotort az asztaláról, felkarolt és az asztalra felfektetett, úgyhogy a fejem majdnem lelógott.
„Akarod, hát megkapod, babám’ – dörmögte.
És csak bámultam, ahogy előkotort egy kondomot a nadrágzsebéből, miközben lehúzta a cipzárját… Mr Cserkész… Lassan felsodorta a kondomot lenyűgöző hosszúságú erekcióján miközben lebámult rám…
„Remélem készen állsz…” – lehelte érzéki mosollyal az arcán.
És egy pillanat alatt bennem volt… szorosan leszorítva a csuklóimat mellettem, mélyen belém nyomta magát. Felnyögtem… oh, igen…
„Jesszus, Bella… nagyon is készen állsz…” – suttogta hódolattal.
Csípője köré fontam a lábaimat tartottam magam azon az egyetlen módon, ahogy tudtam, ahogy ott állt és nézett le rám, zöld szemei ragyogtak… szenvedélyesen… birtoklóan, és elkezdett mozogni… igazán mozogni.. ez nem szerelmeskedés volt, hanem baszás – és ez tetszett nekem. Felnyögtem… nagyon vad volt, nagyon érzéki. Elfogadva személyiségemnek ezt az oldalát… kedvemet leltem Edward megszállottságának… szenvedélye felgyújtotta az enyémet is.
Könnyedén mozgott, kéjelgett bennem, élvezte a testemet… szája félig elnyílt, lélegzete felgyorsult. Csípőjét egyik oldalról másik oldalra mozgatta… az érzés tökéletes volt… oh, istenem… becsuktam a szemem… gyönyöröm fokozatosan épült … finoman, lassan… lépésről lépésre emelkedett. Felemelt egyre magasabbra, fel a felhők fölött levő kastélyba… oh, igen… lökései szakaszosan erősödtek. Hangosan felnyögtem… minden porcikám érezte… őt. Élveztem minden lökést, minden nyomást, ami betöltött. Ritmusa felgyorsult, gyorsabban, keményebben hatolt belém… egész testem az ő ritmusára mozgott és lábaim reszkettek, egész bensőm remegett… egyre gyorsabban.
„Gyerünk bébi… add nekem” – hízelgett összeszorított foggal – hangjából sütött a heves vágy – és elélveztem, hangosan felkiáltottam a szenvedélytől… mintha megérintettem volna a napot és elégtem… összeomlottam körülötte, leestem… vissza egy lélegzetelállítóan ragyogó csúcsára a földnek. Edward teljesen belém nyomta magát és megállt… abban a pillanatban, ahogy ő is elélvezett… kezeimet széttárta a csuklómnál fogva… majd finoman, szó nélkül rám borult.
Wow… ez váratlan volt… lassan visszatértem a földre.
„Mi a fenét művelsz velem…?” – lehelte és orrát a nyakamba fúrta.
„Teljesen megszédítesz Bella. Valami erős mágikus hálót szősz körém.”
Elengedte a csuklómat és beletúrtam a hajába és összeszorítottam a lábaimat, ahogy lecsillapodott a testem.
„Én vagyok a megszédített” – suttogtam.
Felemelkedett és lebámult rám… arcán zavar tükröződött… sőt, riadtnak. Arcomat kezei közé fogva rögzítette fejemet.
„Enyém. Vagy.” – mondta nyomatékosan, minden szót külön megnyomva.
„Érted?” – nagyon elszánt volt, nagyon szenvedélyes – egy fanatikus… és kérésének ereje teljesen váratlan… nagyon lefegyverző. Kíváncsi lettem, miért érezhet így?
„Igen, a tiéd” – suttogtam, elmerülve szenvedélyében.
„Biztos, hogy el kell menned Floridába?”
Bólintottam… lassan. És abban a pillanatban láttam, hogy arca megváltozik… bezárul. Olyan hirtelen húzta ki magát belőlem hogy összerándultam.
„Fájsz?” - kérdezte felém hajolva.
„Egy kicsit” – ismertem be.
„Szeretem, ha fájsz” – parázslottak fel szemei .
„Emlékeztet arra, hogy ott voltam… és csak én” – majd megragadta az államat és egyáltalán nem gyengéden megcsókolt, aztán felállt és kinyújtotta a kezét, segített nekem is felállni. Lenéztem a fénylő csomagocskára mellettem.
„Mindig felkészülve” – mormoltam.
Tanácstalanul nézett rám, ahogy felhúzta a sliccét. Felvettem az üres csomagot.
„Az ember remél, Isabella, sőt álmodozik… és az álmok néha valósággá válnak.”
Nagyon furcsa volt ez tőle… szemei lángoltak felém, és egyáltalán nem értettem.
Szeretkezésünk utáni lelkesedésem lassan kihunyt. Mi a baja?
„Szóval, az hogy az asztalodon… erről álmodoztál?” – kérdeztem szárazan, próbáltam humorizálni, hogy felvidítsam a hangulatunkat. Varázsosan rám mosolygott, de ez nem tükröződött a szemében… és egyből tudtam, nem ez volt az első alkalom, hogy az asztalát ilyen célra használta… és a gondolat… nem volt kellemes, kényelmetlenül megvonaglottam, a lelkesedés teljesen elhalt.
„Nos… azt hiszem jobb, ha megyek és lezuhanyozok” – álltam fel és mentem el mellette. Összeráncolta a homlokát és beletúrt a hajába.
„Van még néhány elintézetlen telefonom. Csatlakozom hozzád a reggelinél, ha végzel a zuhanyozással. Azt hiszem, Mrs Cope kimosta a tegnapi ruháidat. A gardróbban vannak.”
Mi? Mikor a pokolban csinálta? Jézusom, hallhatott bennünket… ? Elpirultam.
„Köszönöm” – motyogtam.
„Nagyon szívesen” – válaszolt automatikusan, de él volt a hangjában. Azt nem fogom megköszönni, hogy megbasztál… habár… nagyon…
„Mi van?”  - kérdezte, és észrevettem, hogy ráncolom a szemöldökömet.
„Mi a baj?”- kérdeztem lágyan.
„Mire gondolsz?”
„Nos… furább vagy, mint amilyen általában szoktál lenni.”
„Furcsának találsz?” – próbált meg elnyomni egy mosolyt.
Elpirultam.
„Néha.”
Tűnődően nézett rám egy pillanatig.
„Mint mindig, most is meglepett, Miss Swan.”
„Megleptem? Mivel?”
„Nos, mondjuk csak úgy hogy váratlan megfogalmazás volt.”
„Az volt a szándékom, hogy örömet szerezzek önnek,  Mr Cullen” – idéztem vissza szavait  és félrehajtottam  a fejemet, ahogy ő szokta.
„És örömet is szereztél” – mondta lágyan… de látszott, hogy kínosan érzi magát.
„Azt hittem, zuhanyozni indulsz.”
Oh… elküldött.
„Igen… ööö… pár perc múlva találkozunk.”
Kirohantam az irodájából, teljesen elképedten a viselkedésétől. Tanácstalannak látszott… Miért? Meg kellett állapítanom, hogy a hogy a testi tapasztalataim haladnak, az nagyon kielégítő… de az érzelmiek – nos, idegesítenek a reakciói… olyan gazdag volt ez az egész érzelmileg, mint amilyen tápláló a vattacukor… édes és ragadós, de semmilyen – és rosszat tesz a fogaimnak.
Mrs Cope még a konyhában volt.
„Kér egy teát most, Miss Swan?”
„Először lezuhanyozom, köszönöm” – mormoltam és vöröslő arcommal gyorsan kiiszkoltam a nappaliból.
A zuhanyzóban megpróbáltam kitalálni, mi lehet Edwarddal. Olyan ez, mint egy társasjáték… mint a  Monopoly. Merjek kockáztatni? Vagy egyenesen börtönbe kerülök, ahonnan nincs menekvés. Ő a legbonyolultabb teremtmény, akit ismerek, és nem tudom követni mindig változó hangulatát. Úgy tűnt, rendben van, amikor bementem az irodájába… dugtunk… és azután nem volt… Nem, sehogy nem értem. Kisördögömre néztem… hátratett kézzel fütyörészett, és mindenhova nézett, csak rám nem… neki sem volt fogalma… benső istennőm még mindig a dugás utáni lelkesedés hamvadó fényében sütkérezett.  Nem – mindhárman homályban tapogatóztunk.
Megtöröltem hajamat, megfésültem Edward egyetlen hajápoló kellékével, és kontyba tekertem. A gardróbban Rose ruhája valóban kimosottan, kivasaltan lógott… Mrs Cope egy csodalény… és ott volt a csipkebugyim és melltartóm is. Nos, legalább visszaadta őket. Belebújtam Rose cipőjébe, megigazítottam a ruhámat, mély levegőt vetem és kimentem a nappaliba.
Edward még mindig nem volt sehol. Mrs Cope az éléskamrát ellenőrizte.
„Teát, Miss Swan?” – kérdezte kedvesen.
„Kérek” – mosolyogtam tartózkodóan. Egy kicsit magabiztosabbnak éreztem magam így felöltözve.
„Kér valamit enni?”
„Nem, köszönöm.”
„Persze, hogy eszel valamit” – csattant fel Edward, aki hirtelen termett mellém, és haragosan nézett rám.
„Szereti a palacsintát, a sonkát és a tojást, Mrs C.”
„Igen, Mr Cullen. Ön mit óhajt, uram?”
„Omlettet kérek és némi gyümölcsöt.” – közben le sem vette a szemét rólam. Arca kifürkészhetetlen volt.
„Leülni.” – parancsolta, az egyik bárszékre mutatva.
Tettem, amit mondott. Edward mellém ült, Mrs Cope elfoglalta magát a reggeli készítésével. A mindenit, nyugtalanító volt , hogy valaki más is hallhat…
„Megvetted a repülőjegyet?”
„Nem, majd ha hazaérek, megveszem interneten.”
Könyökét az asztalra tette, állát dörzsölte.
„Van rá pénzed?”
Oh, ne…
„Igen” – mondtam áltürelemmel, mintha egy kisgyerekkel beszélnék.
Szigorúan felhúzta a szemöldökét. Francba.
„Igen, van, köszönöm” – helyesbítettem gyorsan.
„Van egy repülőm… nincs dolga három napig… rendelkezésedre áll.”
Tátott szájjal bámultam rá. Naná, hogy van repülője… és ellenálltam testem természetes reakciójának, hogy a szememet forgassam. Nevetni akartam. De nem tettem, nem tudtam megállapítani, milyen hangulatban van.
„Már éppen eléggé igénybe vettük a céged repülőflottáját. Nem akarom újra…”
„Az én cégem, az én gépem.” 
Ez sértődötten hangzott… Óh, a fiúk és az ő játékaik.
„Köszönöm az ajánlatot. De boldogabb lennék menetrend szerinti járattal.”
Úgy nézett, mint aki tovább akar vitatkozni, de aztán nem folytatta.
„Ahogy óhajtod” – mondta.
„Akarsz még készülni az állásinterjúra?”
„Nem.”
„Jó… és még mindig nem mondod meg nekem, hogy melyik kiadókhoz mész?”
„Nem.”
Kissé elmosolyodott… végre.
„Vannak lehetőségeim, Miss Swan.”
„Teljesen tisztában vagyok vele Mr Cullen. Lenyomoztatja a telefonomat?” – húztam fel a szemöldökömet.
„Igazából elég elfoglalt leszek ma délután… azt hiszem, mást bízok meg ezzel.” – vigyorgott rám. Tréfál?
„Nos, ha van valaki erre a feladatra, nyilvánvaló, hogy túl sok az alkalmazottad.”
„Küldök egy e-mailt a HE vezetőének és megkérem, hogy nézzen utána a létszámnak.” – ajkai megremegtek az elrejtett mosolytól.
Oh, hála az Úrnak, visszatért a humorérzéke.
Mrs Cope felszolgálta a reggelinket. Néhány percig csendben ettünk.
Miután mindent eltakarított, Mrs Cope diszkréten otthagyott bennünket és kivonult a nappaliból.
Felpillantottam Edwardra.
„Mi van, Isabella?”
„Tudod, még mindig nem mondtad el, miért nem szereted, ha hozzád érnek.”
Edward elsápadt, én meg hirtelen elszégyelltem magam a kérdés miatt.
„Többet mondtam neked, mint eddig bárki másnak” – mondta csendesen, egykedvűen nézve rám.
És hirtelen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy soha nem bízott senkiben… egy igaz barátja sincs? Talán Mrs Robinsonnak elmondta… meg akartam kérdezni tőle… de nem tudtam – nem lehettem ennyire támadóan kíváncsi. Megráztam a fejem a felismeréstől… tényleg magányos.
„Gondolkodsz a szerződésünkről amíg távol leszel?” – kérdezte lágyan.
„Igen.”
„Hiányozni fogok?”
Rábámultam.
„Igen” – válaszoltam őszintén. Hogy jelenthet ilyen sokat számomra ennyire rövid idő alatt? Beférkőzött a bőröm alá… szó szerint…
Elmosolyodott… és szemei felragyogtak.
„Nekem  is hiányozni fogsz… jobban, mit amennyire gondolnád” – lehelte.
És a szívem megmelegedett a szavaitól… tényleg megpróbálja… nagyon. Gyengéden megcirógatta az arcomat, lehajolt és lágyan megcsókolt.