Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2015. február 1., vasárnap

Családterápia 6. fejezet - Fenébe a házi feladattal

JEGYZETEK Dr Benjamin Dover asztaláról:

A Cullen Család 2007 november 17.
Megjelent családtagok: Carlisle Cullen, Esme Cullen, Emmett Cullen, Alice Cullen, Edward Cullen, Jasper Hale, Rosalie Hale & Bella Swan
Kezdeti megfigyelések: a család közvetlennek tűnik, de az egymás közötti feszültség nyilvánvaló. Carlisle Cullen keresett meg a terápiával kapcsolatban és sikerült meggyőznie a családtagokat is, hogy eljöjjenek, némelyiket könnyebben, mint másokat. Ő és a felesége remélik, hogy a terápia segíteni fog megoldani bizonyos, a családban fennálló problémákat, és ezáltal segít továbblépni és maguk mögött hagyni a vég nélküli civakodást.
Személyek:
Carlisle Cullen – belgyógyász, elkötelezett családapa 5 tinédzser számára. Belefáradt a veszekedésbe, a terápia mellett áll.
Esme Cullen – anya és támogatója  tinédzser korú gyerekeinek. Nagyon kedves és szeretetteli, gyerekei tisztelik. Fontosnak tartja a terápiát.
Emmett Cullen – élvezi a terápiát mert szereti látni, ha a családtagok kényelmetlen helyzetbe kerülnek. Nagy darab, szteroidok használata lehetséges, lármás és túlságosan is közvetlen, meg kell találni mi az, amit humorral álcáz. Bevallottan, „életerős” szexuális életet vezet, amit úgy tűnik szeret közönség előtt csinálni. Élvezi, hogy csúfoldódhat testvére, Edwar, és annak barátnője, Bella kapcsolatán. Ki kell deríteni gyanús, nem megfelelő kapcsolatát a húgával, Rosalieval. Túlságosan szereti a testi érintkzést, nagy ölelő. Nincs önuralma, kimond bármit, olyat is, amit nem akarnak mások hallani.
Alice Cullen – nyitott a terápiára, szeret a kanapén feküdni. Nemrég bevallotta, hogy vásárlás-függő. Túl érzékenynek tűnik, és szinte már idegbajoshoz illően hiperaktív. A divat nevében legalizálja a lopást. Érdekes kapcsolata van a egy hajléktalan csoporttal a folyó mentén. Ruha cseréket alkalmaz, hogy befolyásolni és irányítani tudjon olyanokat, mint Bella... és valószínűleg Jasper is.
Edward Cullen – teljesen elzárkózik a terápiától. Önutálat, ellenőrzési mánia, mérges és túlérzékeny. Elismeri, hogy hangokat hall, amik rossz dolgokra késztetik. Lehetséges skizofrénia / többsörös-személyiségi zavar. Négy hónapja öngyilkossági kísérlet, állítása szerint már jól van. A kísérletet 'félreértésnek' titulálja,amit kapcsolatba hoz  Bella állítólagos halálával. Nem akarja, hogy a barátnője vegetáriánus legyen. Még mindig szűz és irritálja testvérének a nyitott hozzáállása a szexhez. Látszólag irracionális és egészségtelen szükséget érez arra, hogy megvédje Bellát.
Jasper Hale – elzárkózik a terápiától és a jenkiktől. Szövetségi tudatú cross-dresser, aki első ránézésre csendes és visszahúzódó, ugyanakkor a felszín alatt sok különböző érzelem bujkál. Azt állítja, a barátnője miatt öltözik női ruhákba. Nagyon közeli a kapcsolata a húgával Alice-szal, ezt meg kell nézni. Mint kiderült, meg akarta ölni Bellát, valamikor azelőtt, hogy Edward próbálta megölni magát. Kinyomozni és kideríteni, hogy van-e az esetről valamilyen rendőri jegyzőkönyv. Akaratlan megnyilvánulás volt, van esetleg valamilyen rendellenesség, ami arra késztette, hogy irracionálisan viselkedjen? Nagyon karizmatikus tud lenni ha akar, egyébként küzd azért, hogy ellenőrzés alatt tartsa az érzelmeit.
Rosalie Hale – úgy érzi, a terápia felett áll. Önimádó, egoista, rosszindulatú és állhatatos. Úgy tűnik, teljes mértékben ellene van annak, hogy Bella vegetáriánus legyen, mint a család többi tagja. Van még valami más is? Valószínűleg étkezési problémák, anorexia vagy bulimia? Bármikor kész arra, hogy elárulja mások titkát, ha azzal mentheti magát. Ingatag a kapcsolata Edwarddal. Fals információt mondott Edwardnak, ami az öngyilkossági kísérlethez vezetett. Túl közel áll Emmetthez. Tovább nyomozni.
Bella Swan – fél a terápiától. Csendes, félénk, igen kevés az önbizalma. Edward menyasszonya, de fél az elkötelezettségtől, saját szüleinek válása miatt. Fizikailag is közelebb akar kerülni Edwardhoz, aki viszont várni akar ezzel a házasságig. Szereti a fizikai közelséget. Nagyon védelmezi Edwardot és még a Cullen családdal is szembeszáll, ha meg kell őt védenie. Nem érti, Rosalie miért haragszik annyira rá, lehet azért, mert tudja Rosalie titkát az étkezési zavarral kapcsolatban. Kétségbeesetten vegetáriánus akar lenni ő is, mint a Cullenék. Megbocsátotta Jaspernek, hogy megpróbálta megölni, összeomlott, amikor Edward elhagyta egy rövid időre. Megakadályota Edward öngyilkosságát.

Kezdeti javaslatok:
Bővített családi találkozók, továbbá külön találkozók az alábbiaknak:
Edward/Bella
Jasper/Alice
Rosalie/Emmett
Carlisle/Esme.

Házi feladat számukra a következő alkalomra:
Edward – 24 órán keresztül semmi irányítás. Bellának kell minden döntést meghoznia helyette.
Bella – nyitottan megbeszélni a házassági kérdést Edwarddal, kifejezni az érzéseit és válaszolni a fiú minden témába vágó kérdésére 24 órán át.
Rosalie – kötelező két 'egymáshoz közeledő' elfoglaltságot keresni Bellával és tisztelettel viselkedni iránta.
Emmett – semmi szex 24 órán keresztül.
Alice Cullen – semmi vásárlás 24 órán keresztül.
Jasper Hale – ki kell fejeznie az érzelmeit 24 órán keresztül, semmit sem szabad elrejtenie a családja elől.
Carlisle és Esme – felügyelni a házi feladatot.
Aláírta: Dr Benjamin Dover


Fenébe a leckével
Doctor Dover szempontjából
Végeztem az első, a Cullen családdal való találkozás alkalmából készített jegyzeteim beírásával. Volt pár lényeges téma amiket nem mertem felhozni a szűkös idő miatt, de abban biztos voltam, hogy közelebb jutottam annak megértéséhez, hogy miért viselkedtek úgy, ahogy. Mind a lányok és a fiúk esetében is volt olyan felszabadult pillanat amikor együtt nevettek, és akkor megtapasztalhattam azt a szeretetet, amiről tudtam, hogy ott bujkál a harag mögött. Csak meg kell találnom a módját, hogy folyamatosan emlékeztessem őket erre. Leküldtem őket a büfébe, hogy összeszedjem a jegyzeteimet és eldöntsem, hogyan tovább. Előálltam némi házi feladattal mindegyikük számára, amire majd figyelniük kell a következő találkozóig. Némelyiküknek nehéz lesz, de úgy gondolom, azok a témák, amikre fókuszálniuk kell majd, segít majd nekik előrelendülni, és megtanulni kezelni az egyéni problémáikat.
Kopogtak az ajtón. „Jöjjön be,” mondtam, mire Stephenie kinyitotta az ajtót és bedugta a fejét az irodámba.
„A Cullenek visszajöttek, bevezessem őket a konferencia terembe, doktor úr?” kérdezte lazán az ajtónak dőlve.
„Igen, mondja meg nekik, hogy egy perc és ott vagyok. Milyen állapotban vannak?” kérdeztem hirtelen.
Stephenie kilesett, majd válaszolt, „Igen dögösen, ha engem kérdez...”
Tényleg megszállott lett, lehet fel kellene írnom neki valamit. „Nem így értettem, Stephenie. Elférnek egymástól, idegesek, vagy kiabálnak egymással? Szeretném tudni, mibe fogok besétálni, elvégre vannak egypáran,” kérdeztem gyorsan.
Újra kikukkantott és legyintett egyet. „Az a magas szőke srác olyan édes, de olyan mintha levelek lennének a hajában... és a pólóját elszakította egy faág. Korábban nem ilyen volt. Na mindegy, nem tudtam megállni, muszáj volt legyintenem,” motyogta félénken. „Um, úgy tűnik rendben vannak, kissé csendesek, de ennyi. Most nincs vérontás. Miért, számít valamire? Hívjam a biztonságiakat?”
„Nem kell Stephenie, rendben lesz, csak arra gondoltam... felejtse el. Vezesse be őket a konferencia terembe és viselkedjen...” A viselkedjen szót megnyomtam. Simán megforgatta a szemeit és kisiklott.
Néhány mély, tisztító lélegzetvétel után felálltam és felkészítettem magam a Cullenekkel való találkozásra. Tudtam, hogy nem fog tetszeni nekik a házi feladat ötlete, de meg kellett tenni. Felvettem a maradék papírokat az asztalról és a folyosó felé vettem az irányt. Ez alkalommal mikor beléptem a szobába, hisztérikus nevetés helyett a Cullenek úgy néztek ki, mint akiket hamarosan a halálukba visznek.
„Ugyan srácok, legyetek kissé élénkebbek! Tudom, hogy hosszú nap volt ez a számotokra... de úgy néztek ki, mint sétáló hullák!” Mondtam, próbálva megtörni a csendet egy rosszul sikerült viccel.
Rosalie idegesen rázta meg a fejét. „El se tudja képzelni Dr Dover, el se tudja képzelni...” Észrevettem, hogy Emmett fejét bámulta hátulról. „Persze semmi olyan, amit pár Rubie meg ne oldana, igaz Em?” Ránéztem szegény Emmettre, akinek fájdalmasan megrándult az arca.
„Nos, csak szerettem volna még egyszer találkozni mielőtt vége lenne a napnak, hogy...” Alice sikolya félbeszakított.
„Neeeeeeeeeeeeeeeeeeeee” csak ennyit mondott mielőtt az asztalra ejtette volna a fejét. Jasper finoman kézbe vette a lányét.
Carlisle törte meg a kínos csendet. „Folytassa csak doktor úr, Alicenek csak...”
„Görcsei vannak,” kiáltotta Emmett.
„Emmett Cullen, mit tudsz te a görcsökről? A kicsi Ruby kisasszonynak olyan rossz görcsei lennének? Huh? Tényleg? A te trampli barátnőd...” Rosalie forrongott dühében. Úgy tűnt, nagyon ellenezte a testvére barátnőjét...
„Gyerekek. Nagyon udvariatlanok vagytok, Dr Dover éppen beszélt.” Szidta meg őket Esme. A szobát újra csend lepte el. „Dr Dover, kérem folytassa.”
„Köszönöm Mrs Cullen. Hol is voltam... oh igen, szeretnék mindegyikőtöknek egy feladatot, amit teljesítenetek kell mielőtt eljöttök a következő alkalomra holnap után. Eltöltöttem némi időt azzal, hogy mindegyikőtöknek olyat találjak, ami szerintem majd segít ledönteni néhány falat amiket azért építettetek fel, hogy megvédjétek magatokat. A házi feladat teljesítése lehet, hogy fájdalmas lesz, de segít majd elindítani a problémáitokkal való küzdelmet, és remélhetőleg a hosszútávban segít majd közelebb kerülnötök egymáshoz, mint család.” Láttam, hogy mind idegesen nézett Alicera és Edwardra, akik csak lassan megrázták a fejüket.
„Um, Carlisle és Esme, veletek kezdeném. Titeket arra szeretnélek megkérni, hogy ellenőrizzétek, hogy betartják az előírt feladatokat, kérlek. Az összes feladat 24 óra hosszú.” Esme és Carlisle egyetértően bólintott.
Körülnéztem és láttam, hogy ebben a pillanatban egyedül Bella nézett a szemembe. Persze ő is úgy nézett ki, mint egy őzike az autó fényszórója előtt, de legalább rám nézett.
„Bella, a te házid az lesz, hogy nyitottan beszéld meg a házassági kérdést Edwarddal. Bármilyen kérdésre vagy aggályra amit Edward felhoz, válaszolnod kell. Ha valami zavar, vagy idegessé tesz az esküvővel kapcsolatban, azt is meg kell osztanod vele.” Bella mintha az ájulás szélén állt volna, Edward viszont széles vigyorra húzta a száját.
„Az összes lehetőség közül, miért pont ezt kell megtennem?” kérdezte halkan Bella. Vártam, mielőtt válaszoltam volna.
„Az ok, amiért ez a feladatot az, mert úgy érzem, még mindig vannak olyan dolgok, amiket át kellene beszélned Edwarddal. A házassággal való aggályaidat fontos lenne megbeszélned vele, még a házasság előtt, és szerintem ez nagy szerepet játszik abban, ahogy most viselkedik veled. Nem tudja olvasni a gondolataidat Bella, az egyetlen módja, hogy megismerje a félelmeidet az, ha megmondod neki, és én erre kérlek meg.” A Cullen család meglepetten nézett egymásra, Edward pedig erősen próbálkozott, hogy elnyomjon egy mosolyt. Mivel Edward ilyen jól érezte magát, úgy döntöttem, ő lesz a következő, aki megtudja a leckéjét.
„Edward, a te feladatod az, hogy hagyd, hogy Bella irányítson mindent. Te nem hozhatsz döntéseket, ő fogja helyetted mindet meghozni. Hogy mit viselj, hova ülj, mit egyél, mit nézzél a tévében... mindezt ő fogja eldönteni. Szeretném, ha semmivel mással nem törődnél, csak figyeld meg, hogy érzed magad. Bella, ettől ő még nem a rabszolgád, és Edwardnak nem azt kell azt csinálnia amit te mondasz, de ha döntenie kell valamiben, tiéd lesz a döntő szó. Érthető ez?” Bella most sokkal boldogabbnak tűnt, míg Edward elszürkült.
„Ez teljesen abszurd!” Halottam, hogy motyog az orra alatt.
„Lehet, hogy abszurd, de ez a feladatod, és úgy gondolom, az egész család figyelni fogja, hogy teljesíted-e, szóval sok szerencsét,” tettem hozzá.
Körülnéztem és úgy döntöttem, ezt ennyiben hagyom... „Emmett, számodra is van egy feladatom. Az irodában történt bemutatótok után, amit a testvéreddel csináltál, még mindig aggasztanak a szexuális választásaid, szóval most megkapod a hidegzuhanyt... nincs szex 24 órán keresztül. Se csókok...” Rosalie nevetve csapkodta az asztalt.
„Oh ugyan már doktor! Mit tettem én önnel? Nyitott voltam és őszinte, és ezt kapom cserébe? A terápia szar!” morogta Emmett a székén. Rosalie ezzel ellenkezőleg viszont ragyogott.
„Szegény szánalmas RUBY nem kap szerelmet a grizzly medvéjétől. Ha Ha Ha Ha. Sok sikert a feladatodhoz Emmett. Dr Dover esküszöm, hogy minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy Emmettnek semmilyen fizikai érintkezése ne legyen egyetlen nővel sem, még Esmével sem, 24 órán keresztül. Ennyire elkötelezett vagyok a javulása mellett. Ön egy zseni, doktor.”
Haja bájosan omlott a vállára, ahogy megfordult, hogy Emmettre nézzen.
„Örülök, hogy ennyire elkötelezett vagy a felépülése érdekében. Reméljük, hogy így érzel a Bellával való kapcsolatodnak a javításával is, mert kettőtöknek közös tevékenységeket kell csinálnotok a következő 24 órában. Azt akarom, hogy ti ketten jobban megismerjétek egymást, és Esmének kell jóváhagynia minden egyes programot. Értetted?” Éreztem a lézersugarakat, ahogy rám nézett. Mosolya teljesen eltűnt a vicsor mögött, ami megjelent helyette. Bella újra riadtnak tűnt, Edward halálos pillantásokat lövellt Rosalie felé, de ő figyelmen kívül  hagyta azokat.
„Ez nem fair! Miért kapnak ők lányos időt, én meg maradhatok a fiúkkal! Én is Bellát akarom... most már én is utálom Bellát!” Sikította Alice oktalanul, közben fel-le ugrált a székén. „Ne MERÉSZELJETEK vásárolni!” Köpködte feléjük összezárt fogakon keresztül.
„Sajnálom Alice, ez Rosera és Bellára tartozik, nekik együtt kell a végére járniuk a dolgoknak. Számodra is van házim. Szeretnéd hallani, hogy mi az?” Úgy kérdeztem, mintha egy ötévessel beszélnék. Fintorgott, majd bólintott.
„Tudom, hogy múltkor nem ment nagyon jól, de Alice, azt szeretném, ha 24 órán keresztül nem vásárolnál semmit. Carlisle, téged kérlek meg, hogy tegyél meg minden elővigyázatosságot otthon, hogy Alicenek ne legyen semmilyen kísértése.” Alice vadul remegni kezdett a széken, szemei egyre tágabbra és tágabbra nyíltak.
„Mikor kezdődik a 24 óra?” Kérdezte hadarva. Mivel nem válaszoltam elég gyorsan, rám kiáltott, „MIKOR KEZDŐDIK, EMBER?”
Fogalmam sem volt az időről, így csak előálltam valamivel. „Ma este hét órától holnap este hétig.” Ez valamennyire megnyugtatta. Edwardra nézett, majd felugrott a székéből és az ajtó felé indult.
„Sajnálom doki!” Mély lélegzetet vett, úgy folytatta „Mostkellvásárolnomamígméglehetmielőttnemveheteksemmit.Vanlentegyajándékboltmuszájvalamitvennemviszlát!” Ezzel Alice kiviharzott a konferenciateremből, az ajtót olyan erővel csapta be maga után, hogy a falak beleremegtek. Az egyik kép pedig leesett és összetört.
„Ez rossz lesz,” morogta Jasper magának, Edward egyetértően bólintott. Rosalie megint úgy nézett ki, mint aki élvezi a testvére szenvedését, a saját feladata biztos egyre jobban tetszett neki.
Újra körbenéztem, már csak egy maradt hátra, de amiatt épp elég ideges voltam, főleg ezzel az egész megpróbálta megölni Bellát dologgal a háta mögött. Megköszörültem a torkomat és beszélni kezdtem. „Jasper, ezzel elérkeztünk hozzád. A feladatod nehéz lesz, de úgy hiszem, hogy sokban segíteni fog neked és a családodnak is. Azt akarom, hogy 24 órán keresztül minden érzelmet és érzést kifejezz a családod előtt. Mindeki érezze, amit érzel és fejezd ki magad.” Jasper általában sztoikus arcát most széles mosoly lepte el. Röviden Edwardra pillantott, aki mérgesnek tűnt.
„Doktor úr, mindent meg fogok tenni amit mond, elvégre ön a szakértő, én pedig csak az egyszerű beteg. Köszönöm ezt a lehetőséget. Biztos vagyok abban, hogy a családom... érdekesnek fogja találni, hogy érezhetik, amit én is érzek. Csak azt remélem, elboldogulnak majd vele, főleg a drága bátyám, Emmett.” Emmett levegő után kapott, ahogy Jasper tekintete elkapta az övét, és mintha egy lámpa kapcsolódott volna fel a fejében. Emmett az asztalra lógatta a fejét és arról motyogott, hogy keres egy monostort arra a napra...
Carlisle külön megfigyelte az összes gyereket, akiknek mind különböző reakciójuk volt a feladatokkal kapcsolatban. Néhány örült, néhány ijedt volt, mások bosszúsak, levertek és pánikoltak. Az egyik ki is menekült a szobából, egy utolsó vásárlás érdekében, mielőtt a házi elkezdődött volna. Felállt, szavait nekem címezte. „Dr Dover, szeretném megköszönni a minapi segítségét. Ígérem, hogy Esme és én betartatjuk a gyerekekkel a feladataikat amiket kaptak, a lehetőségeikhez képest a legjobban, a következő alkalom előtt.” Kezet nyújtott nekem, majd Esme is.
„Jasper, kérlek menj le az ajándékboltba, és könyörögd ki Alicet onnan, mielőtt elfogy az összes 'Jobbulást' ajándék, az igazi betegek elől. A többiek haza mehetnek, este ötkor családi megbeszélés lesz. Bella, én majd felhívom Charliet, hogy elmagyarázzam neki, hogy szeretném, ha te is nálunk lennél egy napig. Kérlek, köszönjétek meg Dr Dover türelmét a mai nap miatt.”
Egy kórusnyi „Köszönjük doktor úr, és kösz doki!” jött a Cullen gyerekektől, ahogy megkönnyebbülve hagyták el a termet. Ahogy követtem őket a várószobába, láttam, hogy a karbantartók visszarakták az üveget az iroda ajtajára. Stephenie csak bámulta Rosaliet, ahogy a lány elsétált mellette. Asszem, most már tudom, mi történt itt korábban... gondoltam. Rosalie egy gyönyörű mosollyal ajándékozta meg a karbantartókat, akik nyitva tartották neki az ajtót.
Amint az utolsó Cullen becsukta maga után az ajtót, végre kiengedtem a levegőt, Stepheniere néztem és azt motyogtam „Ne fogadja a hívásokat, szükségem van pár pillanatra egyedül.” Az irodámba botorkáltam és belesüppedtem nagy, tömött székembe.

Mi a fenére gondoltam, amikor elvállaltam ezt az esetet? Annyira normálisnak tűntek... Munka után szükségem lesz egy italra.

Családterápia 5. fejezet - Fiúk beszélnek

Edward szemszögéből

„Uraim, készen állnak?” Amint meghallottam Dr Dover szavait, a gyomrom megrándult. Bellára néztem, aki a várószoba egyik székén ült, fejét a kezeibe temette.
Jól van, Edward. Csak egy kissé kimerült, gondolta Alice.
Ne hidd, hogy kihagyhatsz akár csak egy ilyen röhejese ülést is, neked van az egészre a legnagyobb szükséged ebben a családban Edward! Kiáltotta Rosalie a fejében.
Bellához sétáltam és lehajoltam erőtlen alakjához. „Bella? Jól vagy? Veled maradhatok, ha szeretnéd...” Abban reménykedtem, hogy könyörögni fog azért, hogy maradjak, és megússzam a szörnyű tortúrát, amit Emmett és Jasper vidám arcai ígértek.
„Jól vagyok, Edward. Csak... elég intenzív volt ott bent. Légy óvatos... ennyit tudok tanácsolni.” Belenézett a most már ijedt szemeimbe és megvonta a vállát. „Lenne még egy kérdésem. Alice tényleg nekiugrott Esmének, hogy megvehessen valamit a tévé műsorból?” Felnevettem, amikor a kép, ahogy Alice a kanapén át repült, felmerült bennem.
„Oh, az valóban megtörtént. Honnan hallottál róla? Ez Alice egyik legkínosabb titka...” Hirtelen terror fogta el testem minden porcikáját, ahogy az ajtó felé néztem.
„Mondtam, legyél óvatos Edward...” motyogta Bella és visszaejtette a fejét a kezébe. „Hidd el, Buzzy-ról te sem akarsz tudni...”
Ki a fene az a Buzzy? Mielőtt megkérdezhettem volna, Carlisle az iroda felé terelt.
„Ne húzd az időt Edward, Bellának semmi baja. Majd vigyázok rá,” az iroda felé bólintott, én pedig vonakodva elindultam az ajtó felé.
„Bella?” mondtam. Felkapta a fejét. „Ha nem jutok ki élve, tiéd lehet a CD gyűjteményem, és kérlek törd össze Emmett terepjáróját egy nagykalapácssal.” Rákacsintottam, mire egy gyönyörű mosoly jelent meg az arcán, ahogy egyetértően bólogatott.
„Gyerünk Eddie, a dokinak fejeket kell zsugorítania!” Kiáltotta Emmett, amikor beléptem a szobába. Emmett és Jasper elfoglalták a székeket, így nekem a kanapé maradt.
Úgy gondoltuk, mivel te öntöd majd ki a lelkedet, megkaphatod a kanapét, vigyorgott Jasper.
Feküdj le Edward... gyerünk már, idétlenül néz ki, ahogy csak ülsz ott, mint egy ijedt kislány. Ugratott Emmett. Helyezkedj kényelembe, elmebeteg...
Mialatt Dr Dover átfutotta a jegyzeteit, én a kanapé szélén ültem.
Nos, ez az ülés biztos nem lesz rosszabb, mint ami a lányokkal volt... Soha nem tapasztaltam még ilyet... biztos hormonális bajaik voltak, vagy valami ilyesmi.
Ajkaimba haraptam, nehogy hangosan felröhögjek. Boldogságom leapadt, amint az orvos végre felnézett és beszélni kezdett.
„Nos, uraim, mint ahogy a hölgyeknek is említettem egy pár perce, szeretném megköszönni, hogy eljöttetek a terápiára. Tudom, hogy ez ijesztő és kellemetlen is lehet, de úgy gondolom, hogy tudok nektek és a családnak segíteni megoldani pár problémát, és továbblépni egy egészségesebb kapcsolat felé. Kezdhetjük?” Kérdezte buzgón.
Válaszként Jasper és én csak a vállainkat vonogattuk, Emmett pedig vidáman válaszolt. „Vágjunk csak bele doki. Elő a legrosszabbal.”
Dr Dovert váratlanul érte Emmett kitörése, ezért mielőtt megszólalt volna, újfent átfutott a papírjain. „Nos, az előbb már érintettük Edward helyzetét egy kicsit, um... mi lenne, ha veled kezdenénk, Jasper? Mondanál valamit magadról?”
„Jasper Hale-nek hívnak, és egy kicsivel több mint 5 éve adoptált a Cullen család,” hadarta  Jasper, nem nézve az orvos szemébe.
És... gondolta a doktor.
„Van valami más esetleg, amit még elmondanál magadról Jasper?” erőltette az orvos.
Hagyj békén, hagyj békén, kántálta Jasper a fejében az orvosnak címezve. Majd végül hangosan is válaszolt. „Nem. Ennyi.”
Frusztráltan, az orvos hozzám fordult. „Mindig ennyire csendes?”
Óvatosan Edward... figyelmeztetett Jasper.
„Igen, általában nagyon csendes,” mondtam, közben nyugodtan nézegettem az orvos könyvespolcát, amikor is nagyszerű ötlet jutott az eszembe. „Kivéve ha a Polgárháborúról van szó, akkor kész beszélődobozzá válik!” nevettem.
Ezt még megbánod drága bátyó.
Vigyázat Jenkik, a szövetségi vámpír feltámadt! Nevetett Emmett magában.
„Jasper, ez nagyszerű! Én magam is őrültje vagyok a történelemnek, a Polgárháború pedig kifejezetten kedvelt témám. Sherman vonulása a tengerpartra, az egyenjogúság kihirdetése, Abraham Lincoln elnöksége, a visszaállított államszövetség,” Dr Dover vadul hadonászott a mögötte lévő könyvespolc irányába, ahol több mint 100 könyve volt, amik meséket mondtak a nagy államszövetségi hadseregről és a Konföderáció összeomlásáról. Jasper halkan forrongott a székén, de Dr Dovert annyira magával ragadta a téma, hogy észre se vette.
„A legnagyobb katonai alak a Polgárháborúban, Jasper?”
„Lee tábornok.”
„Legjobb csata?”
„Bull Run.” (ezt nem tudom mi)
„Lincoln vagy Davis?”
„Tényleg meg kell ezt kérdezni Jenki?” állt fel Jasper. Ebben a pillanatban Emmett a 'Dixie'-t kezdte dúdolni, mire Jasper vigyázzba vágta magát, mint egy jó szövetségi katona és tisztelgett. Jasper hazaszeretete teljesen ledöntötte szegény Dr Dovert a lábáról.
Egy szövetségi 'butternut' az irodámban? Ebből nem kérek... gondolta Dr Dover.
Hogy ne maradjon alul, Dr Dover is felugrott, és dúdolni kezdte a 'Köztársaság Harcának Himnuszát', kezével a szívén.
Jenki söpredék! Üvöltötte Jasper a fejében.
Jasper a zsebébe nyúlt és előhúzott egy nagy kendőt, melyen a konföderációs zászló volt, amit mindig magánál hordott, és sokszor büszkén a fejére tekerte.
Majd a székre ugrott és teli tüdőből énekelni kezdte a 'Yellow Rose of Texas'-t (Texas sárga rózsája), ami a konföderációs katonák egyik kedvenc menetelő dala volt.
Edward Cullen, mit engedtél szabadjára ott bent? Kérdezte Alice a várószobából. Tudod, milyen rosszul szokott ez végződni, most egész héten az udvaron fog menetelni! Már rajta van az az átkozott kendő, igaz? Teljesen tönkremegy a frizurája. Szégyelld magad Edward.
Bármilyen szórakoztató is volt ez Emmett és szerény személyem számára, itt volt az ideje, hogy vége legyen ennek a Polgárháború Imádásnak. „Jasper, Dél veszít, nyugodj bele...” mondtam és meghúzkodtam a nadrágja szárát, hogy figyeljen rám. Lenézett rám, levette a kendőt, majd csendben visszaült a székére.
Mire Jasper mély, hazafias érzései újra ellenőrzés alá kerültek, Dr Dover meggyötörten állt az asztala mögött, dúdolva minden jenki büszkeségével. Mi a fene volt ez? Jobb ha leülök, mielőtt még jelentenének a az Orvosi Tanácsnak!
„Nos, gondolom egyetértünk abban, hogy nem értünk egyet, Jasper,” mondta kelletlenül mosolyogva az orvos. Jasper csak bólintott. Jobb, ja meg se említem azt az egész gyilkossági ügyet, még mindig eléggé mérgesnek tűnik.
„Szóval, hadd tegyek fel pár kérdést...” kezdte Dr Dover. „Úgy tűnik, nagyon is magadba zárod az érzéseidet. Szerintem magadba zárod az érzéseket... egyetértesz ezzel?” Éreztem, ahogy enyhén elmosolyodtam. Emmett megbökte a bordáimat, ami nem éppen segített.
„Igen, ez helyes következtetés. Nagyszerűen tudom irányítani az érzéseimet,” válaszolta Jasper.
Dr Dover gondolatai jelentek meg a fejemben, Nagyszerű kontroll, kivéve ha a testvéred barátnőjének a meggyilkolásáról van szó, igaz? Talán ez volt az, egy reakció a sok elfojtott érzelem miatt... Felírom, hogy következő alkalommal el ne felejtsek rákérdezni az egész megölöm a jövőbeni sógornőmet dologra.
„De tudod, hogy nem egészséges mindig magadba zárni az érzelmeidet, Jasper. Többször kellen szabadjára engedni azokat. Segítene a családodnak is, hogy jobban tudjanak igazodni hozzád, ha megmondod, hogy érzed magad,” folytatta az orvos.
„Oh, ne aggódjon doki. Elég sokszor kifejezi az érzéseit, és amikor megteszi, akkor mind nagyon tudjuk, hogy érez!” Nevetett Emmett. Főleg, amikor egyedül van Aliceval, igaz, Edward?
Nem tudtam megállni, hogy ne nevessek. Az orvos feje az irányomba fordult.
„Miért nevetsz Edward? Ez vicces? Nem kéne mindannyiunknak biztatni Jaspert, hogy megossza velünk az érzéseit?” kérdezte felhúzott szemöldökkel.
„Nem, nem vicces, csak...” nem sikerült befejeznem, mert Jasper úgy döntött, visszavág az egész polgárháborús eset miatt úgy, hogy hirtelen a szórakozottság egy hullámát küldte felém, melynek köszönhetően úgy viselkedtem, mint egy kuncogó iskolás lány. Mi olyan vicces Edward? Kérdezte Jasper a fejemben és úgy nézett rám, mintha egy őrült lennék, mindezt Dr Dover hasznára. Valamennyit Emmett is kapott a szórakozottságból és már velem nevetett.
Mégis mit csinálnak? Idegi összeomlásuk van most, itt az irodámban? Van itt nyugtatóm... Dr Dover gondolatai csak még erősebb nevetésre késztettek.
Emmettre néztem segítségért és vámpír sebességgel mondtam neki, „Emmett, csinálj valamit, az orvos azt hiszi, hogy őrültek vagyunk és ha beutal minket, nem lesz hitvesi látogatás a kórteremben.”
„Jasper cross-dresser!” (magyarul nincs még tökéletes megfelelője, így "keresztöltözésnek" lehet fordítani; az a viselkedési forma, amikor heteroszexuális férfiak vagy nők az ellenkező nem ruháit viselik (nem összetévesztendően a transzvesztitizmussal) wikipédia) kiáltotta Emmett olyan hangosan, ahogy csak tudta.
Hallottam, ahogy Alice azt kiáltotta „Mi?” a várószobában. Edward, mi a fenét műveltek ti ott ketten? Először a háború, most meg ez? Ennyire nem voltunk rosszak Bellához... nos, Rosalie igen, de én nem, kivéve Buzzy-t... oh, hagyjuk.
Jasper a cross-dresser! Hah – elvégre hagyja, hogy Alice átöltöztesse, és tényleg viselte az a ruhát, amikor elvesztett egy fogadást. Szép volt Emmett, gondolta Rosalie.
Edward, nagy bajban vagy... tudom, hogy hallgatózol... ne merészelj kizár... Esme meg fog ölni azért mert kizártam őt, de látnom kellett, hogy fog ez az egész végződni. Ez egyszer nem én voltam a középpontja a jegyzeteknek, és ezt ki akartam élvezni.
„Ne értsen félre doki, szeretem a testvéremet, még akkor is, ha az enyémtől eltérő életmódot választott. Nem ítélem el, csak azt akarom, hogy megtalálja a legbelsőbb okot, hogy miért érzi szükségét annak, hogy női ruhákat viseljen, főleg akkor, amikor annyira csúnya nő lesz belőle.”
Annyira lenyűgözött, hogy Emmett ilyen komolysággal, ilyen őszinte meggyőződéssel elő tudta adni ezt a hazugságot, hogy egy percre el is hittem, egész addig, amíg a gondolatai meg nem jelentek a fejemben.
Tényleg csúnya nő lenne belőle, nem gondolod? Olyan magas, szinte természetellenesen magas, és sovány. Ki akarna egy ijesztően magas, nyurga barátnőt férfi kezekkel? És ne is említsük, hogy mije van még neki...
Jasper gondolatai szóltak közbe. Mindketten szörnyű halált fogtok halni, én kezeskedek róla. Csak várj, amíg a legközelebb egyedül leszel Bellával Eddie... hahahahahahahahahahahaha. Minden egyes pillanatban érezni fogod a jelenlétemet, tesó... ijesztgetett Jasper.
„Doktor úr, biztosíthatom önt, hogy nem vagyok cross-dresser,” morogta Jasper.
„Viseltél valaha is női ruhát?”
„Igen.”
„És sminket?”
„Igen.”
„Parókát?”
„Igen.”
„Női alsóneműt?” A lélegzetem is elállt, ahogy vártam a választ, Emmett a szék legszélén ült és bámult Jasperre.
„Igen,” válaszolta Jasper olyan halkan, amennyire az lehetséges volt. Ez újdonság volt!
„Tangát vagy nagyi-bugyit? Egyszínűt vagy mintásat? Szerintem fekete csipketanga volt. Edward, mit gondolsz?” vihogott Emmett szórakozottan. Jasper talpra ugrott és Emmett felé közelített.
„Emmett,” szólt rá Dr Dover, „én fogok kérdezni. Kérlek, mellőzd a megjegyzéseket,  amikor a testvéred szeretne megnyílni valamivel kapcsolatban, mutass némi tiszteletet.”
Mikor Jasper visszaült, az orvos folytatta a kérdésekkel. „Hogyan érezted magad, amikor nőnek voltál öltözve? Csinosnak érezted magad?”
Említettem már mennyire utállak most titeket? Készüljetek a konföderáció végső haragjára!
„Kényelmetlenül éreztem magam. Azért csináltam, mert Al... a barátnőm akarta. Szereti öltöztetni az embereket...” Jaspernek sikerült még idejében kiigazítania magát.
Öltöztetés? Épp mint a testvére... vajon mennyire emlékezteti a barátnője a húgára... szokatlanul közelinek tűntek. Oh szuper, kezdte összerakni a részeket. Valamit tennem kellett..
Rám került a sor, hogy valakit a busz elé vessek, bocs Emmett. „Emmett szexfüggő! Mindig szexel, csak kérdezze meg.” Az orvos feje Jaspertől felém fordult, majd megállapodott Emmetten.
Emmett persze ahelyett, hogy zavarba jött volna, büszkén kihúzta magát és úgy várta a szexszel kapcsolatos kérdéseket. Hah, csak nem azt hitted Edward, hogy zavarba jövök? De csak várj, amíg meghallod mi mindent nem csináltunk Rose-val... akkor meglátjuk, ki fog nevetni. Talán kölcsön kéne kérnek az orvos tollát, hogy készíthess némi jegyzetet. Ha hazaértünk, rajzolhatok neked pár ábrát, a komplikáltabb pózokhoz. Érted, öcsi?
Dr Dover gondolatai vették át a helyet. Apám, ennek a családnak tényleg vannak problémái! Egy vásárlási mániás, egy szexfüggő, egy étkezési zavaros, egy cross-dresser aki gyilkolni próbált és egy, aki fél az elkötelezettségtől, de házasodna a szex kedvéért... és még mindig hátra van egy. Pedig olyan normálisnak tűntek.
Émelyegni kezdtem amikor az orvos feltette az első kérdését. „Emmett, szexfüggőnek tartod magad?”
„Nem doki, nem vagyok függő, csak egy nagyon egészséges, aktív szexuális életet vezetek, ami a szűzies tesómat kényelmetlenül érinti,” sugárzott Emmett.
„Mit értesz 'aktív' alatt, Emmett?”
„Aktív alatt azt értem, hogy naponta szexelek.” Ezt kapd ki Edward.
„És naponta többször szexelsz?”
„Az a naptól függ, doki.”
„Magyarázd meg, kérlek.”
„Nos, néhanapján több mint egyszer, máskor meg csak egyszer, de akkor nagyon-nagyon hosszan.” 16 óra a rekordunk, Edward. Mit szólsz hozzá?
Bár nem lehetett, de hányni szerettem volna. Jasper is kezdett rosszul lenni, úgyhogy némi hősiességet éreztem, mintha telibe kaptam volna Emmettet, aki most mindent el fog mondani az orvosnak.
„Írd le nekem a barátnődet, Emmett,” kérte a doktor.
„Nos, elképesztően dögös! Hosszú lábak, kemény fenék és hosszú szexi szőke haj. Nem hagyja, hogy bárki is szarakodjon vele és senki se merne szembeállni vele. Igazán belevaló csajszi az én R... Rubym.” Ruby, a szarba, Rose utálni fogja ezt a nevet.
„Ki a fene az a Ruby?” Sikoltotta Rose a várószobából.
Furcsa... Épp most írta le a testvérét a T-nek (25. oldal vége), gondolta Dr Dover. „Úgy hangzik, nagyon hasonlít a húgodra, Emmett.”
„Um, nos lehet, hogy az én leírásomból erre lehet következtetni, de nem, Ruby sokkal dögösebb Rosenál.” A várószobából üvegtörés hallatszott.
Basszus, basszus, basszus, basszus, basszus, halott ember vagyok.
Dr Dover nem vette be. Emmett – lehetséges egészségtelen kapcsolat a húgával, Rosalieval. Tovább nyomozni, gondolta, majd fel is jegyezte. Jasperre lestem, hogy tudassam vele, baj van.
Megérezve a nyugtalanságomat, gyorsan bedobott valamit, hogy elvonja az orvos figyelmét. „Emmett szeret emberek között szexelni!”
Az orvos abbahagyta az írást és Emmettre meredt. „Elkaptak már érdekes helyeken szex közben?”
„Naná, igen szertelenek vagyunk a szeretkezésünkben!” játszott Emmett. Jasper megzavarta a hencegését. „A ház minden egyes lapos helyén szeretkeztek, beleértve Edward zongoráját, a konyhaszekrényt, oh és persze minden autóban amink csak van, a medencében, a moziszobában, bevásárlóközpontok mosdóiban, valami szegény kölyök faházában, és a lista még folytatódik. Nem hiszem, hogy van akár csak egy takarítószertár (szoba???) a Forks Gimnáziumban, amit ne rontott volna meg a bujaságuk, és ha az igazgató egyszer megtudná, mit műveltek a tanáriban, akkor kifüstölnék a szobát!”
Emmett egyetértően bólintott és szélesen vigyorgott, ahogy Jasper elhadarta az egzotikus listát.
„Jasper, ha megkérdezhetném... honnan tudsz ennyit Emmett szexuális életéről? Elmondja neked?”
„Nem kell elmondania... meg se próbálják titkolni. A család minden tagja már beléjük akadt legalább egyszer. Én például már többször kaptam őket rajta, mint amennyit számon tartok, képzelje a döbbenetem, amikor Alice és én beszálltunk az autóba, hogy elmenjünk a plázába, amikor is őket találtuk a kocsi hátsó ülésén, bagzani, mint a nyulak.”
Szörnyű képet kaptam az esetről Jaspertől, minek hatására megremegtem. Az orvos látta a reakciómat és hozzám fordult. „Edward te rajtakaptad már őket... abban a pillanatban?”
„Igen, több alkalommal is, de a legrosszabb az volt, amikor... a dolog... kosztümöket is... jelentett.” Újra megremegtem az emlékre.
„Kosztümök?” Kérdezte a doktor és előredőlt ültében.
„Oh igen, nincs semmi baj a kosztümmel nem, doki? Emlékszem azokra az időkre! A csintalan diáklányt játszottuk!” Nemet ráztam a fejemmel. „Nem csintalan diáklány, francia cselédlány. Alice Csodaországban... bocs Jasper... nem? Kleopátra és Marc Anthony, nem? Ok, akkor felsorolom az összeset, szóljatok majd melyik volt az...”
„NE!” Meg kellett állítanom, ugyanis a felsorolás során minden ruhánál egy képet küldött Rosalieról. „A... el se hiszem, hogy ezt kell mondanom... volt egy köpenyed... meg az ő csizmái... ugh... Batman vagy Catwoman, ha jól emlékszem.” Elképzelni se tudtam, hogy lehetne-e még rosszabb.
„OOOO, most már emlékszem.” Szeretnéd, hogy költsön adjam Bellának? Dögös lenne azokban a csizmákban, Edward.
„Tehát úgy tűnik, szeretsz nyilvános helyeken szeretkezni. Igaz ez, Emmett?” Folytatta Dr Dover.
„Igen, mondhatjuk. Úgy sokkal viccesebb,” mondta vigyorogva. „De ugyan már doki, maga normálisnak tűnik, nem úgy, mint egyesek ebben a szobában...” persze, hogy rám nézett. „Tudja, milyen az, ha egy gyönyörű nő van az ember közelében. Ahogy kinéz, amilyen érzést ad, az illata, az íze... egyszerűen nem lehet eleget kapni belőle.” Éreztem, ahogy Jasper tovább fűtötte Emmettet. „És csak arra tudsz gondolni, hogyan lehetsz egyedül vele, bárhol, és megérintsd a bőrét, halld, ahogy felnyög az érintésed élvezetétől. Nincs semmi jobb a világon annál, nem igaz?”
Láttam, hogy Dr Dover kissé elpirult és elkábult. Auu – a feleségére gondolt... túl sok információ... dúdolni kezdtem a fejemben.
Emmett újra kezdte. „És egyébként is, csak azért, mert egyesek ebben a családban nem akarják megadni a szeretteiknek azt, amit azok kérnek, és ne adja az ég, kissé elvesztem az irányítás feletti uralmam egyszer a 100 év alatt, attól még nem leszek szexuális vadállat, csak egy szex-hős! Én megadok a barátnőmnek mindent, amit akar... mások meg.”
„Szeretnéd, hogy készítsek egy köpenyt neked, Szuperman?” kérdeztem szarkasztikusan.
Pofa be, ellenőrzési mániás... mondta Emmett a fejemben.
Szex-hős? Tényleg ezt mondta? Te megcsinálod a köpenyt, én készítek neki szép harisnyákat! Gondolta Jasper.
Dr Dover teleírta az utolsó lapokat a jegyzeteivel, kétség kívül aláhúzta Emmett hírét, hogy ő egy szex-hős a barátnőjének. „Mi történik, ha valamelyik nap nem szeretkezel?”
„Um... nos, semmi.”
„Hazug!” mondtam.
„Nem hazudok!” Pofa be Mr Elfojtott, vagy még megbánod.
„Igen, hazug!” szólt közbe Jasper is.
Az orvos figyelmesen nézte Emmettet. „Emmett, elmondanád, hogy mi történik, ha nem szeretkezel minden nap? Mást keresel, vagy magaddal...”
Ne nevess, ne nevess, mondtam magamban.
Emmett karba tette a kezét és nem válaszolt. Jasper és én persze tudtuk, hogy mi történik, mert az egyetlen napok, amiket ő és Rosalie külön töltöttek akkor voltak, amikor 'csak fiúk' vadászatra mentünk. Tudtam, hogy ez olyan volt, ami zavarba ejtette Emmettet, és soha nem árulná el. Néha pont olyan makacs volt, mint Bella.
Emmett és az orvos ki tudja tovább bámulni a másikat versenybe kezdtek, vártam, ki bírja tovább. Mikor már kezdtem unni, és Jasper is tuningolni kezdte a mérget a szobában, úgy döntöttem, hogy válaszolok helyette. „Ha távol van a barátnőjétől... ő...” Emmett önvédelme átvette az irányítást.
„Edward hangokat hall!” Kiáltotta.
„Az Isten szerelmére Emmett!” Ordítottam. Mégis mennyire hülye? Nos, erre tudtam a választ, de hogy ezt az információt kiadja? Darabokra akartam tépni és találni egy gyufát hozzá. Várjunk csak, miért vagyok ennyire mérges?
„Fenébe Jasper!” sziszegtem. Jasper a kezeibe rejtette a nevetést.
„Edward! Igaz az, amit Emmett mondott? Hallasz hangokat?” Kérdezte Dr Dover tágra nyílt szemekkel. Skizofrén lenne? Tudathasadásos problémák... megmagyarázná az öngyilkossági kísérletet...
Hahaha, Edward került a forró székre. Milyen érzés Edward? Sugárzott a kárörvendő mosoly Emmett borsónyi agyában.
Emlékezve mit mondott Carlisle, azt válaszoltam, 'Igen. Hangokat hallok.” Jasper levegő után kapott, Emmett meglepettségében feldöntötte a székét.
Elment az eszed? Mármint tényleg... gondolta elsőként Jasper.
Mi a fenét művelsz? Ezt nem mondhatod el neki... Carlisle meg fog ölni... kántálta Emmett.
„Mióta hallasz hangokat?”
„Mióta csak emlékszem.”
„Mit mondanak a hangok?” Az orvos felgyorsított, hogy le tudja írni minden egyes szavamat.
„Mindenféléket.”
„Mondják, hogy csinálj rossz dolgokat is?” Kérdezte óvatosan. Jasper és Emmett csendben ültek. Jasper próbált lenyugtatni azt gondolva, hogy teljes idegösszeomlásom van vagy mi.
„Gyakran.” Egyre nehezebb volt nem elmosolyodni az abszurd kérdéseken.
„És mit csinálsz, ha a hangok azt mondják, hogy valami rosszat csinálj?” Fogadok, hogy egy hang mondta, hogy ölje meg magát, így már van értelme...
„Általában megütöm Emmettet vagy Jaspert.”
„Huh?” kérdezte Dr Dover meglepődve a válaszomon.
„Általában vagy Emmettet vagy Jaspert ütöm meg, attól függően melyik van közelebb. Akkor elhallgatnak a hangok.” Válaszoltam Emmett felé vigyorogva.
Hey Edward, mikor hazaérünk, miért nem kéred meg Bellát, hogy vetkőzzön le neked meztelenre?
WHAP megütöttem Emmettet.
„Látja doki! Épp hangot hallott. Mondtam, hogy rossz ez,” sugárzott Emmett.
Edward, szerintem amikor Bella ma zuhanyzik, be kéne ugranod hozzá.
WHAP most Jasper fintorgott fájdalmában.
„Látja milyen erőszakos tud lenni a bátyánk? Olyan nehéz élni vele, amikor a 'hangok' beszélni kezdenek hozzá,” nyivákolt Jasper.
Abszolút skizofrén! Ez hihetetlen... ez a család örökké terápiára fog járni!
Dr Dover elképzelte, ahogy a családom tagjai találkozó után találkozón üvöltöznek egymással. Muszáj volt nevetnem magamban.
„Nos talán ha a 'hangok' befognák a pofájukat és nem mondanának illetlen dolgokat Bellával kapcsolatban, akkor nem kéne megütnöm titeket,” füstölögtem.
„Edward a hangok mondják, hogy fajtalan dolgokat csinálj Bellával? Ezért nem szeretkezel vele? Nem akarsz engedni a benned lévő szörnynek? Mit tesz az önuralmaddal a lány vágya a szeretkezésért?”
Mindent be kellett vetnem, hogy ne röhögjem el magam a kérdéseken. Emmett szemei tágra nyíltak, Jasper kuncogott.
„A bennem lévő 'szörny' teljes uralom alatt áll, ha Belláról van szó, erről biztosíthatom. Ami pedig az ő vágyát illeti, az rá és rám tartozik, és nem szívesen számolnék be róla.” Olyan őszintén válaszoltam, ahogy csak tudtam, próbálva nem túl sokat felfedni.
„Természetesen. Egyébként is szeretném, ha majd te és Bella magánbeszélgetésre is jönnétek, hogy más dolgokat is megbeszéljünk, csak hozzáadnám a listához, hogy a lány feszegeti a határokat a fizikai kapcsolatotokban.” Gyorsan visszalapozott pár oldalt és vadul írni kezdett. És újra, igaza is volt, meg nem is. Hogy jön ez össze neki?
Az orvos mélyet lélegzett, majd előállt az újabb kérdésével. „Most Edward, ha beszélhetnénk egy percet az önuralmadról. Épp most mondtad, hogy minden irányítás alatt van, ha Belláról van szó. Igaz ez?”
Mivel nem tetszett az irány amit vett, csak ezt feleltem gyorsan. 'Azt hiszem félre értette, amit mondtam. Nem úgy értettem, hogy Bellát irányítom, hanem hogy magamat irányítom, ha Bella mellettem van. Nagy különbség van ebben...”
A magyarázatomat Emmett nagy pofája szakította meg. „Hagyd már Edward, irányítasz mindent, ami Bellát és téged érint, és ezt te is jól tudod. Mennyi vitánk volt már arról, hogy mennyire meg akarod mondani Bellának a dolgokat és hogy nem támogatod a jövőjével kapcsolatos döntéseit?”
„Emmett fogalmad sincs, hogy miről beszélsz...”
„Nincs-e? Most komolyan beszélsz? Két dolog van, amit Bella akar. És te mindkettőt megtagadod tőle, mert szerinted nem jó neki. És igazság szerint, ha az elsőt megadnád neki és egy lehetne közülünk, akkor a második már nem lenne probléma!” Ellenkezett Emmett. Hirtelen elképesztő haragot éreztem iránta.
„Tudod jól, hogy miért nem engedhetek a kéréseinek. Megölné őt. Jobb lenne, ha halott volna? Ezt akarod? Erről ráadásul már ezerszer beszéltünk, de nem fogom erre az életre kárhoztatni! Ahhoz túlságosan szeretem. Fogalma sincs arról, mit adna fel, hogy egy lehessen közülünk!” Már kiabáltam rá.
„A fenébe is Jasper, nem maradnál ki ebből?” Bámultam rá.
„Ez a harag mind te vagy tesó... én csak nézem a műsort...” mondta Jasper ártatlanul.
Dr Dover torkát köszörülte. El is felejtettem, hogy a szobában volt... mit is mondtam pontosan? Jasper segített lenyugodni, amit egy hálás bólintással köszöntem meg. Annyira ideges voltam, hogy nem voltam eléggé óvatos... uh oh. Emmett arca ugyanerről az érzésről árulkodott.
Az orvos végül megszólalt. „Azt hiszem, lassan kezdek megérteni pár dolgot...” Mind alázatosan vártuk a magyarázatot. „Tehát minden arra vezethető vissza, hogy Bella házasodjon és vegetáriánussá váljon... Igaz?”
Gondolkodás nélkül kiáltottuk „Igen!”
„A lányok ugyanerről vitáztak az előbb... Srácok, tényleg ennyire utáltok vegetáriánusok lenni?” Mert ha igen, egyetek meg egy szelet sült húst... vagy mindjárt kettőt! Gondolta Dr Dover.
Egy csengő rezzent meg, jelezve az ülés végét. „Uraim, ennyire jutott ma időnk.” Dr Dover megkerülte az asztalt és megállt előttünk. „Szeretném, ha úgy fejeznénk be, mint a lányokkal... egy csoportos öleléssel. Segíti a békülési folyamatot,” mondta mosolyogva.
Jasper felhúzott szemöldökkel nézett rám. Van valami beütése ennek a fazonnak vagy mi? Én nem fogom megölelni, és fogadok 10 dollárba, hogy Emmett sem. Bólintottam jelezvén, hogy állom a fogadást. Mielőtt akár csak a fejemet is elfordíthattam volna hallottam, ahogy Dr Dover levegő után kapkodott.
„Emmett tegyél le! Mi van ezzel a családdal? Neked és Bellának is dolgoznotok kell a személyes határaitokon!” Kijavította őt (itt nem tudom, ki kit, vagy mi van), idegesen megigazította az ingét és a nyakkendőjét. „A testvéreidet öleld meg kérlek...” mondta és felénk mutatott.
A szemem sarkából láttam, hogy két óriási kar közelített felém, úgyhogy megpróbáltam lebukni előlük. De mielőtt ez sikerült volna, megragadtak és a kanapéra löktek. Jasper, akinek nyilvánvalóan elment az életkedve, nagy löket testi vágyat küldött Emmett felé, mire az a szájamon csókolt. „Emmett Cullen szállj le rólam és ne csókolgass, hacsak nem akarod, hogy letépjem az ajkaidat ebben a pillanatban... és Jasper, ha a helyedben lennék, gyorsan elfutnék!” Ledobtam magamról Emmettet, és mindketten Jaspert üldöztük ki az irodából.

„BocsBellaMegKellÖlnünkJaspertSzeretlek...” ez volt mind, amit mondani tudtam ahogy kijutottam az irodából, szorosan Jasper sarkában. Az utolsó amit hallottam Alice nevetése volt. „Oh te jó ég! Emmett kikezdett Edwarddal... Fuss Jazz, fuss!”

Családterápia 4. fejezet - Lányok beszélnek

Bella szempontjából

Mind izgatottan ültünk a várószobában, amíg Esme és Carlisle az orvossal beszéltek. Úgy érezte, szüksége van némi magánbeszélgetésre velük, miután az első találkozás egy üvöltöző kudarcba fulladt.
Edward és én egymás mellett ültünk a recepciós asztala mellett. Emmett és Rosalie az ajtó közelébe húzódtak. Edwardnak egyszer-kétszer komolyabban rájuk kellett nézni, mert kezdtek nyilvánvalóan szerelmespárként viselkedni.
Alice és Jasper egy régi Cosmo számban talált párkapcsolati teszttel szórakoztak.
Ahogy ültünk, próbálva elütni az időt, észrevettem, hogy a recepciós, aki buzgón olvasta a könyvét, többször is Edwardra és rám pillantott. Már nem bírtam tovább.
„Biztos tudni akarom mire gondol?” kérdeztem Edwardot, aki nevetni kezdett, az pedig soha nem jelentett jót.
„Egyszerűen csak érdekeljük.”
Mi érdekeljük, nem inkább csak te érdekled?” kérdeztem felhúzott szemöldökkel.
„Oh nem, határozottan mindkettőnkről szó van.” Újra nevetett.
„Ez durva...” motyogtam. Elvoltam az olyan recepciósok nélkül is, akik benne voltak a hármas kalandokban.
„Nem úgy Bella,” forgatta meg a szemeit Edward, visszafojtva a nevetését.
„Ami azt illeti, emlékeztetem őt a könyvének a főszereplőjére, akit Timnek hívnak. Fekete haja van és mézszínű a szeme, már legalább 10 perce róla ábrándozik... és úgy gondolja, nagyon aranyos párt alkotunk... és hogy úgy nézek rád, mint ahogy Tim néz Shayra, az egyetlen, igaz szerelmére.” Közel hajolt és adott egy puszit az arcomra. Kifele meg kell lesnem, milyen könyvet olvas, hogy aztán kiderítsem ez a Tim vajon tényleg olyan-e mint Edward. Ha igen, akkor ez a Shay egy nagyon szerencsés lány!!
Most már nem akartam annyira megölni Stepheniet, de bámulása még mindig idegesítő volt.
„Mégis mi tart ilyen sokáig?” kérdezte Emmett, kezdett türelmetlen lenni a várakozás miatt. Az ülésen való kiabálás sokkal jobban tetszett neki mit az, hogy a lift zenéjét hallgatva várakoztunk már vagy 20 perce.
„Nos, lássuk csak, Edward öngyilkossági hajlamú, Jasper gyilkosságot kísérelt meg, mi pedig szexuális deviánsak vagyunk... el se tudom képzelni, miről akarhat az orvos beszélni Carlisle-val és Esmevel...” csattant fel Rosalie egy levegővétellel, közben a recepciós asztala felé nézett, hogy biztos legyen abban, az nem hallgatózik.
„Mire gondolnak odabent?” kérdezte Alice kissé idegesen Edwardot.
Edward megvonta a vállát.
„Fogalmam sincs, mindent kizárok, ami onnan jön. Carlisle ragaszkodott hozzá. Valami olyasmit mondott, hogy 'annak érdekében, hogy a terápia működjön, mindenkinek szabadon kell beszélnie', ezt pedig tiszteletben kell tartanom...”
„A Volvóval fenyegetett meg, mi?” kérdezte gonoszul Jasper.
„Naná. Az, meg egy hosszú vásárlós kirándulás Alice-szal,” mosolygott Edward.
Ekkor kinyílt Dr Dover irodája, mi pedig feszülten vártuk az eredményt. Carlisle és Esme arcáról semmit nem lehetett leolvasni, az orvos ugyanakkor kissé kábultnak tűnt. Esme odajött hozzánk, leült mellém és idegesen elmosolyodott.
„Lányok, Dr Dover szeretné, ha csak ti mennétek be egy rövidebb ülésre és megbeszélnétek pár dolgot.” Edward karja védően átölelt, én pedig nem votlam hajlandó felnézni a cipőmről.
Megérezve Edward ellenkezését Carlisle így folytatta:
„Fiúk, utána ti következtek. Te, Edward, szeretném, ha lejönnél Esmevel és velem a büfébe, addig amíg a többiek nem végeznek. Jasper, te maradhatsz addig amíg viselkedsz, de ha úgy találod, jobb ha velünk jössz, akkor gyere.” Nagyszerű, elviszi Edwardot, hogy ne tudjon hallgatózni, ez rossznak ígérkezett. És Jasper... gyanítottam, hogy pár percen belül rohanni fog a büfébe.
„Nos, én itt maradok. Hallani akarom, hogy eltörnek-e valamit mialatt megverekszenek egymással,” vigyorgott Emmett, ahogy az orvos irodája felé mutatott. Esme riadtan nézett rá, mire Emmett bocsánatot kért.
„Sajnálom anyu, ez durva volt”.
„Hölgyeim, csatlakoznának hozzám az irodámban, ha kérhetem?” Dr Dover kitárta a karját az iroda felé, ahonnan most jött ki Carlisle és Esme.
Edwardra néztem, akinek a nézése igen komor volt.
„Edward?”
„Igen Bella?” kérdezte aggódva, talán abban reménykedett, hogy kiszállok az egészből.
„Mindig tudd, hogy szeretlek. És, ha nem jutok ki élve, kérlek mondd meg Charlie-nak, hogy szeretem.” Közel hajoltam hozzá úgy, hogy ne lássa az arcomat, amin egy nagy vigyor volt, majd megpusziltam az arcát. Éreztem, hogy megdermedt, és tudtam, már azon volt, hogy felkapjon és elfusson velem.
„Csak vicceltem, Edward. Mosolyogj, kérlek...” suttogtam.
„Bella, bármikor elmehetsz. Ne felejtsd el...” Alice és Rose irányába bámult, ahogy ők az ajtó felé indultak.
„Nyugalom Edward, nem fogjuk kiszívni a drága Bellád vérét,” mondta Rosalie szarkasztikusan.
Hogy nem maradjak alu Rosalie-val szemben, megszólaltam én is.
„És ha szükségem lenne rá, akkor tudom, hogyan tépjem szét a testvéreidet darabjaikra,” szóltam vissza, hogy megmutassam Edwardnak, hogy nem féltem tőlük. Edward büszkén rám mosolygott, Rosalie pedig durcásan elvonult.
„OHHH, enyém a kanapé!” sikoltotta Alice örömmel, majd hangos huppanás hallatszott, ahogy rávetette magát.
„Menj, harapj valamit Edward,” mondtam szarkasztikusan, ahogy bementem az irodába. Carlisle Edward vállára tette a kezét és kivezette a várószobából.
Dr Dover irodája kisebb, de sokkal kényelmesebb volt, mint a konferenciaterem. A falakat homokszínűre festették, gyönyörű vörösesbarna szőnyegekkel díszítve. Megvolt a sötétbarna, bőr kanapé is, amire Alice kucorodott fel, továbbá két karosszék, amiket Rosalie és én foglaltunk el. Dr Dover a nagy mahagóni asztal mögé ült, és a Cullen család kapcsán készülő,  növekvő számú papírokat kezdte rendezgetni. Alice-t néztem, aki tuti, hogy elméletben már összeírta azoknak a dolgoknak a listáját, amiket a doktor úrnak kellett volna szereznie az irodába, mikor végre megszólalt az orvos.
„Tehát hölgyeim, szeretném megköszönni, hogy mind hozzám fordultatok a problémáitokkal. Biztosan tudom, hogy ez egy nagy és ijesztő lépés számotokra, de úgy gondolom, tudunk dolgozni a problémákon és igazán javítani az otthoni helyzeten az egész család számára.” Rosalie a szemét forgatta, de az orvos nem hagyta, hogy ez megállítsa.
„Mialatt Carlisle-val beszélgettem, ő és Esme tudtak adni némi felvilágosítást a kapcsolatotokról. Nem bánnátok, ha felteszek néhány kérdést?”
„Csak ne kíméljen minket, doktor úr!” vigyorgott Alice a kanapéról.
Rosalie arcáról a 'csak próbáld ha mered' nézés volt olvasható, én pedig halkan motyogtam egy okét. Mi mást tehettem volna? Ha minél hamarabb végezni akarunk, annál jobb, ha mindenki részt vesz benne.
„Nos Alice, mivel ennyire izgatott vagy, miért ne kezdenénk veled? Mesélj egy kicsit magadról.” Dr Dover felkapta a tollát, készen arra, hogy jegyzeteljen. Alice kiengedett egy drámai sóhajt, majd belekezdett a beszédébe.
„Alice Cullennek hívnak, és öt éve adoptáltak a Cullen családba.” Szó szerint Rose-ra és rám kacsintott. Öt év, meg pár évtized, hogy pontosak legyünk, de mindegy... gondoltam magamban.
„A többiek már mind megvoltak, szóval ebből a szempontból én vagyok a baba a háznál. Leginkább a vásárlás és a szépészeti szerek érdekelnek.”
„Szépészeti szerek?” kérdezte Dr Dover bizonytalanul.
„Igen, tudja... smink meg ilyenek. A divat a szenvedélyem, csak kérdezze Bellát. Ő egy  zsákba öltözne, ha én nem lennék, nem igaz, Bella?” Rosalie felhorkant, az én agyvizem felforrt Alice megjegyzésére.
„Egyedül is fel tudok öltözködni Alice!” csattantam fel.
„Igazság szerint Bella, ha nem lenne Alice, legalább három évvel a divat mögött járnál,” mondta Rosalie.
„Tehetségem van erre, és próbálom azt megosztani Bellával, de eléggé makacs egy tanuló...” folytatta Alice.
„Milyen módon makacs Alice?” kérdezte Dr Dover.
„Nos, néha egyszerűen nem hajlandó felvenni azokat a tökéletesen gyönyörű ruhákat, amiket választok neki,” duzzogott Alice, minden alkalmat megragadva, hogy elnyerje az orvos tetszését.
„Ellopja a ruháimat,” mondtam egyszerűen.
„Alice, loptad már el Bella ruháját a szobájából?” kérdezte az orvos.
„Igen, de mindig vettem helyette újakat, amiket szeretettel választottam ki neki!” jelentette ki Alice védekezően.
„Milyen gyakran lopod el Bella ruháit?”
„Um- nos, eddig még nem gondolkodtam ezen... naponta, azt hiszem.”
„Minden nap, ellopsz tőle egy darabot? Mit csinálsz azzal, amit ellopsz tőle?”
Jó kérdés, ezt én is tudni szeretném, gondoltam magamban.
Alice nem volt felkészülve erre a kérdésre.
„Egy csapat hajléktalannak adom, akik a folyó mentén laknak,” motyogta Alice halkan.
„A Folyómentieknek adod a ruháimat? Megőrültél? Csak nem azt akarod mondani, hogy az a pulóver, amit tavaly kaptam a nagymamámtól, és ami szerinted 'kövérnek mutatta a csípőmet'  most egy hobón van, akit Buzzy-nak hívnak?” sikoltottam.
„Nem Bella, ne legyél nevetséges. Buzzy nem hordja a ruháidat, hanem elégeti, ne fázzon. A ruhatárad melegíti a hajléktalanokat.” Még most sem értem, hogyan tudta mindezt komoly ábrázattal mondani. Rosaliet hisztérikus nevetés rázta. Úgy tűnt, Rosalie nem tudott Alice és a hajléktalanok eme kapcsolatáról, de határozottan jól szórakozott rajta.
Most már nagyon dühös voltam.
„Alice megszállottja a vásárlásnak! Kényszeresen! Mindennap vesz valamit, ráadásul olyat, amire nincs is szüksége, és rengeteg olyan ruhája van, amin még mindig rajta van az árcetli, mert még soha nem is viselte. A Bloomingdale-nél név szerint ismerik, a fene essen bele!”
Az ajtó felé fordultam, pedig tudtam, hogy nincs ott... de meghallhat.
„Edward Cullen, most megölöm a testvéredet!” sikoltottam.
„Gyerünk, végezz vele, Bella!” Jött Emmett válasza a várószobából.
Dr Dover felnézett a lapjairól, amikre legalább ezernyi dolgot jegyzett fel az elmúlt kép perc alatt. Az arca falfehér volt, és legalább egy percig úgy hitte, komolyan gondoltam amit mondtam.
„Bella, kérlek ülj le,” mondta Dr Dover halkan. Mély lélegzetet vettem, de nem néztem Alice-ra, aki szándékosan lelóbálta a fejét a kanapéról, hogy nevetésre kényszerítsen. Hallottam egy hangos 'humph-ot', amikor nem voltam hajlandó nevetni.
„Szóval Alice, mondanád, hogy megszállottan vásárolsz?” kérdezte az orvos.
„A megszállottság olyan erős szó doki... én inkább az extrém imádatot mondanám, vagy akár a munkámnak is lehet tekinteni... igen, a vásárlás a munkám!” Valahogy sikerült is mindezt igazolnia a fejében.
„Milyen gyakran vásárolsz?” kérdezte az orvos.
„Um, asszem mindennap.”
„És mi történik, ha egy nap kimarad?”
„Semmi,” válaszolta Alice.
„Semmi? Elment az eszed? Nem emlékszel a legutóbbi alkalomra, amikor nem vettél semmit? Mert én emlékszem! Sütött a nap... de... um, az autók le voltak robbanva... mire te a számítógéphez rohantál, hogy on-line vásárolj, de nem volt Internet sem, mert a fiúk a kertben segítettek Esmenek, és elvágták a kábelt. Emlékszel mi történt azután?” füstölgött Rosalie.
„Igen.”
„Mi történt Alice?” kérdezte a roppant kíváncsi orvos.
„Megtámadtam Esmet.” Ijedten levegő után kapkodtam, Rosalie viszont elégedett arcot vágott .
„Miért támadtad meg az anyádat, Alice?”
„Mert nála volt a tv távirányító és én annyira kétségbe voltam esve... annyira vásárolnom kellett... már... már éppen...” Alice kucorgott a kanapén, testét rázta a könny nélküli sírás.
„Már éppen vettem volna valamit... oh édes Istenem... QVC/Házi Vásárlási Hálózat!!!” Jajveszékelte. „Egy Barbeque&Sütőrácsos mikró volt, ingyenes illat injectorral. Csak akkor csak 149.99 dollárért meg lehetett volna venni... A szégyen az egészben...”
„Miért szégyenkezel Alice?” kérdezte az orvos.
„Mert majdnem megvettem, holott a családnak semmi szüksége nincs rá. Még csak egy sütőlapot se használunk ahhoz amit eszünk... csak kosz lenne miatta... hiszen nem is eszünk.”
„Húst. Cullenék nem esznek húst Dr Dover... szigorúan vegetáriánusok!” kiáltottam, mielőtt Alice folytathatta volna.
Dr Dover még leírt pár dolgot. A teleírt papírlapok kezdtek felgyülemleni.
„Doktor Dover, a nevem Alice Cullen és vásárlásfüggő vagyok,” lógatta le szégyenkezve a fejét.
„Alice, úgy hiszem, ma átléptél egy határvonalat. Büszke vagyok az őszinteségedre. A további üléseken így tudunk majd foglalkozni a függőségeddel. Szóval Rosalie, feltehetek pár kérdést?” kérdezte az orvos habozva, valószínűleg felidézte Rose korábbi nézését.
„Rendben. Mit akar tudni?” Rosalie próbált laza maradni, de láttam rajta, hogy nem örült annak, hogy ő került a középpontba.
„Édesapád említette, hogy a kapcsolatod Bellával nagyon feszült. Igaz ez?”
Rosalie nagyon halkan, de igennel válaszolt.
„Meg tudnád mondani miért?” Az orvos azt kérdezte, amire én már egy éve próbálok választ találni. Várakozóan dőltem előre a széken.
„Ennek több oka is van,” mondta Rosalie kissé hangosabban.
„Több oka?” Valószínűleg hangosan mondtam, mert Rosalie felém fordult. „Sajnálom.” Motyogtam és inkább az ölembe fektetett kezemet kezdtem bámulni.
„Elárulnád az egyiket?” firtatta az orvos.
„Nos, szerintem rosszul választott.”
„És miben választott rosszul?”
„Közénk akar tartozni.”
„Közétek akar tartozni... a Cullenek közé?” kérdezte az orvos némileg zavartan.
„Igen, a Cullenek közé... nem egyszerű Cullennek lenni és szerintem boldogabb lenne az élete, ha nem tartozna közénk.” Rose keresztbe tette a kezét és hátradőlt.
„Tehát örülnél, ha Bella nem menne hozzá Edwardhoz.”
„Oh nem, felőlem hozzámehet, Edward nagyon szereti őt. Bella hülye lenne, ha nem menne hozzá.” Az orvos sokkoltan dobta le a tollát.
„Oké, attól tartok nem értem... hozzámehet Edwardhoz, ami által Bella Cullen lenne, csak éppen Cullen nem lehet? Ezt mondod?” Hangjából kimerültség hallatszott. Én persze nagyon is jól értettem miről beszélt Rosalie, de szegény Dr Dover feje közel járt a robbanáshoz.
„Ha hozzámegy Edwardhoz, akkor csak névleg lesz Cullen... nem lenne igazán közénk való...” Rosalie egyre türelmetlenebbé vált amiatt, hogy az orvos nem értette a különbséget.
„Nézze doktor, ez az élet... az élet amit mi élünk nem az, amit választottam volna, ha lett volna egyáltalán választási lehetőségem... Más irányba mentem volna, ha lehetett volna, és csak azt szeretném, ha Bella alaposan belegondolna abba, mi mindent kell feladnia ahhoz, hogy közénk kerüljön!”
Az orvos egy egész percen át néma csendben ült, dörzsölte a homlokát és próbálta feldolgozni a hallottakat. Hirtelen meggyulladt a villanykörte.
„OOHH azt hiszem, már értem. Ez az egész a vegetáriánus dologról szól igaz? Azt akarod, hogy Bella átgondolja, mi mindent kéne feladnia, ha vegetáriánussá válik?” Az orvos megkönnyebbültnek látszott, miután sikerült összeraknia Rosalie rejtélyes magyarázatának a részleteit.
Lenyűgöző, gondoltam. Még soha nem láttam senkit, akinek ennyire igaza is legyen, meg ne is egyazon időben!
Rosalie és Alice nevetni kezdtek, ezek szerint ők is annyira viccesnek találták mint én, majd nemsokára mind a hárman fuldokolni kezdtünk. Az orvost teljesen ledöbbentette a hirtelen hangulatváltozásunk. „Igen, doktor úr, az egész a diétánkról szól.”
„Nos, ez nem tűnik olyan nehezen megoldhatónak. Van valami más is, ami miatt Bella zavar téged?” Biztosra vettem, hogy azon agyalt, vajon miért olyan nagy baj Rosalienak a vegetáriánus élet.
„Most, hogy kérdezte, van valami más is, ami zavar Bellával kapcsolatban...”
Nagy levegőt vettem és becsuktam a szemem, ahogy vártam a következő csapást.
„Nem hajlandó hozzámenni a bátyámhoz! Edward szereti őt, és már többször kérte, hogy menjen hozzá, de továbbra is nemet mond! Minden alkalommal a szíve szakad meg Edwardnak, amikor Bella elutasítja.” Gonosz villanást láttam a szemében, ahogy felém nézett.
Ketten játsszák ezt a játékot Rose... gondoltam.
Dr Dover szóra nyitotta a száját, de felemeltem a kezem és megállítottam.
„Mi ez itt az ujjamon Rose? Huh? Eljegyzési gyűrű, az édesanyja gyűrűje. Elfogadtam a kérését, össze fogunk házasodni. A magyarázkodásodnak nincs értelme!” Már a lábamon állva lóbáltam a képébe az ujjamat.
„Hányszor kellett kérnie Bella? Hányszor? Ha csak fele annyira is szereted, mint ahogy állítod, már az első alkalommal ugrottál volna, hogy hozzámenj, és semmi és senki nem állhatott volna az utadba.” Rose elsápadt, ahogy beszélt. „Csak a szex miatt mész hozzá!” Fakadt ki mérgében.
„Mi?!” Alice, Dr Dover és én egyszerre kiáltottunk fel. Hallottam, ahogy Emmett felröhögött odakint.
„Azért mész hozzá, hogy végre lefeküdjön veled.” Lassan és érthetően mondta, hogy biztos mind felfogjuk a szavait. Dr Dover először rám, majd Rosera nézett, aki győzedelmesen nézett felém.
Teljesen zavarba akar hozni. Nem valami okos dolog Rose... nem okos.
„Bella, a szex miatt mész hozzá Edwardhoz? Kérlek, légy őszinte,” mondta az orvos. Lélegzetvisszafojtva várta a válaszomat.
„NEM!” sziszegtem.
„Lefeküdtél már Edwarddal?”
„Nem.”
„És le akarsz vele feküdni?”
„Igen.”
„És ő?”
„Igen... de ő régimódi.”
„Szóval addig akar várni, amíg össze nem házasodtok?”
„Igen.”
„És hogy érzed magad emiatt?”
„Frusztráltan,” motyogtam.
„Edward is frusztrált! Pont, ahogy mondtam, doki!” Hallatszott Emmett hangja, most már nagyon közelről. „Aú! Anyu! Elég, hagyd abba... sajnálom.” Esme a megmentő.
„Tehát van arra lehetőség, hogy Rosalienak igaza van?”
„Nem.”
„Miért nem?”
„Mert Rosalie nem gondolkozik tisztán.”
„Miért nem gondolkozik tisztán?”
„Mert... az titok. Nem mondhatom el.” Most az én időm jött el, hogy bosszút álljak a szex dolgon. Rose zavartnak látszott, Alice viszont az ajkait harapdálta, próbált nem nevetni.
„Bella, nekem mindent elmondhatsz. Magunk közt fog maradni. Ha segít megoldani a problémát Rosezal, akkor nem éri meg elmondani?”
„Nem hiszem, hogy bármiben is segítene, de már régóta őrzöm a titkát. Abban reménykedve, hogy ön tudna neki segíteni... Rosalie... neki... étkezési problémái vannak!” Fecsegtem.
Alice nem bírta tovább és röhögve esett le a kanapéról. Rosalie felállt, mérgében még a széket is fellökte. „Mit mondtál?”
„Szeretlek Rosalie, de azt mondtam, hogy étkezési problémáid vannak. Az elmúlt egy év alatt egyszer sem láttam, hogy ettél volna, EGYSZER SEM! Csak mondd el a doktor úrnak, hogy hazudok... az a sok vásárlási kirándulás, és semmi. Még soha nem láttam egyetlen falatot sem a szájában, és attól tartok, hogy emiatt ilyen ellenséges és mérges mindig... egyszerűen csak éhes!”
Most Edwardot hallottam, ahogy mennydörgő nevetését a várószobából... mind ott voltak a nagy fináléra.
„Rosalie, igaza van Bellának?” kérdezte az orvos felhúzott szemöldökkel. „Látott valaha is enni?”
„Nem.”
„Mondd meg az igazat, kérlek Rose. Éhes vagy most?”
„El se tudja képzelni,” sziszegte felém nézve. Szemei éjfeketék voltak.
„Stephenie, jöjjön ide egy pillanatra,” mondta a telefonba Dr Dover. Egy pillanattal később Stephenie fel is bukkant az ajtóban. „Igen, doktor úr?”
„Hozzon kérem egy almát.”
Alice ekkor már hisztérikus volt, úgy nézett ki, mint aki összeomlott, az orvos pedig úgy nézett ki, mint aki akár már most beutalta volna. Mielőtt megkérdezhette volna Alice-t, hogy min nevetett ennyire, ebben az egyébként komoly pillanatban amikor felfedtem, hogy a testvérének étkezési zavarai voltak, Stephenie visszajött egy lédús, piros almával a kezében.
„Itt van, doktor úr,” majd megfordult a sarkán és kiment.
„Itt van Rosalie, azt mondtad éhes vagy. Szeretnél egy harapást?” Rosalie felé nyújtotta az almát, aki úgy nézett rá, mintha az a halál vörös labdája lett volna.
Elfordult és lézersugarakat lövellt rám a tekintete, ahogy az alma felé nyúlt. Elvette, közben végig engem nézett, majd nagyot harapott az almába.
A harapása, ahogy a fogai az alma húsába mélyedtek, visszhangoztak a falakról. Egy cseppnyi almalé lecsöppent a szája sarkából. Blúzának az ujjával megtörölte az arcát, egy ideig még rágott, aztán nyelt egyet. Felém jött, majd megállt közvetlen előttem.
Ördögi mosoly jelent meg az arcán, ahogy lassan kinyitotta a száját és felemelte a nyelvét, hogy megmutassa, tényleg mindent lenyelt.
„Boldog vagy Bella? Ha annyira akartál volna enni látni, akkor hagytam volna. Talán legközelebb, amikor eszek, velem jössz, és láthatod, ahogy egy szép, nagy falatot harapok az ételből...  de amikor nagyon éhes vagyok, akkor jobb, ha vigyázol, különben még téged eszlek meg!” Ezzel nevetni kezdett, ami körülbelül is a legszörnyűbb ál-nevetés volt, amit valaha hallottam. „Nem lenne vicces, ha annyira éhes lennék, hogy véletlenül beléd harapnék?” vihogta.
Végem van, meg fog ölni... mi a fenét képzeltem? Megjegyzés: rossz ötlet Rosaliet kihívni.
Rosalie már olyan mérges volt, hogy szó szerint összeroppantotta az almát a kezében, aminek a leve szabadon folyt a kezén. Épp mondani készült valamit, amikor egy csengő megszólalt Dr Dover asztalán. „Lejárt az idő, hölgyeim.” Felállt, megkerülte az asztalt és felénk sétált.
Ennyi? Lejárt az idő, így most egymást utálva megyünk el? Wow! Azt hittem, ilyen csak a filmekben lehet...
„Van egy szokásom, amivel szeretek minden ülést befejezni, hogy segítsek begyógyítani a sebeket, amiket a feltört érzelmek okozhattak. Fejezzük be egy nagy öleléssel!”
Akár azt is kérhette volna, hogy meztelen táncoljunk vele a holdfényben, akkor se lepődtünk volna meg ennyire! Én levegő után kapkodtam, Alice felsikoltott, Rosalie pedig az ajtóhoz vágta az alma maradékát.
„Ugyan hölgyeim, szeretitek egymást, legbelül... nos, lehet, hogy nagyon nagyon nagyon mélyen, de ott van az... Láttam is egy-két másodperc erejéig. Gyerünk, öleljük meg egymást, jobb lesz utána.” Ült ott, arra várva, hogy mozduljunk végre, amikor is egy hideg kéz lökte meg a hátamat, és én repültem Dr Dover karjaiba...
A doktor igen zavartan nézett. „Nekem igazán nem szabadott volna benne lennem a csoportos ölelésben, elvégre ez jogellenes vagy mi... de mint látjátok, Bella készen áll az ölelésre... gyerünk, ki lesz a következő...”
Egy újabb csapás és Alice repült a kis csoportunkhoz. Az orvos lassan hátrálni kezdett, tuti félt, hogy elveszti az engedélyét.
„Gyerünk Rosalie, csatlakozz, ölelkezz és akkor mehettek.” Dr Dover igazán türelmes ember volt. Rose egy teljes percen át makacsul állt a helyén, majd lassan felénk sétált és megölelt minket. Éreztem a kezét a tarkómon, ahogy megölelt.
„Sajnálom Bella, sajnálom Alice, szeretlek titeket,” mondta Rosalie kedvesen, szinte énekelve. Még boldognak is hangzott, amitől félholtra váltam. Alice-re néztem, akit ugyanúgy sokkolt a hang.
„Oh ugyan már, ti ketten olyan buták vagytok!” Nyafogta, ahogy viccesen összeborzolta a hajunkat. „Hát persze, hogy szeretlek titeket. Nincs baj?” Aztán megérezem az almát. A kezére ragadt almalé mind a mi hajunkban kötött ki.
Alice velem egy időben jött rá.
„Harapj. Meg. Rose!” Mondtam, majd kiviharzottam a szobából.
Kinyitottam az ajtót és egy idegesen fel-alá járkáló Edwardot találtam.
„Bella!” kiáltotta. „Minden rendben? Milyen volt? Miért ugrottál rá az orvosra? És mi a fene történt a hajaddal?”
Csak bámultam rá.
„Ez lehetett volna a valaha készült legnézettebb Jerry Springer Show!” Ami meg a hajamat illeti, kérdezd a testvéredet!”

„Uraim, készen állnak?”