Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2015. február 14., szombat

Családterápia 8. fejezet - Nézzétek és sírjatok!

Nézzétek és sírjatok

Bella szempontjából

„Hátra az agarakkal Emmett, vagy Edward úgy fog dönteni, hogy a nadrágját is leveszi, és akkor leszel csak igazán bajban, mert nem hiszem, hogy akár a te vámpír erőd is képes lenne visszatartani attól, hogy letámadjam… ” Vágtam vissza, ahogy felkönyököltem, kihívtam, hogy tegyen próbára. Edward riadtan nézett, attól tartva, hogy Emmett olyan hülyeséget mond, ami miatt kénytelen lesz levenni a nadrágját.
Miután Emmett felismerte, hogy őrültséget csinált, lepottyant a földre és előre-hátra ringatózott.
„Meg fogom csinálni… elvégre lehetséges… talán keresnem kéne egy barlangot, ahol holnapig elrejtőzhetek… ” Soha nem láttam még Emmettet ilyen szánandónak amióta ismertem.
Edward oda ment hozzá, hogy buzdítsa egy kicsit.
„Gyerünk Emmett, meg tudod csinálni… már korábban is voltál távol Rosalie-tól és túlélted. Miért lenne ez más? Bella, el kell döntenünk, hogy mit csináljunk Emmettel, hogy lefoglaljuk, és mivel ez a te hatásköröd…”
Pár percig gondolkodtam, aztán egy nagyszerű ötlet ugrott be, de gyorsan változtatnom kellett, mielőtt Alice meglátta volna a tervemet. Edwardra és Emmettre néztem. „Mindketten megbíztok bennem?” A mosolyom biztos megijesztette őket, mert nagyon hosszan néztek, latolgatva az esélyeiket, mielőtt bólintottak volna.
Edward szekrényéhez szaladtam és kiragadtam egy adagnyi ruhát. „Edward, vegyél annyi ruhát, amennyit csak lehet, de csak ügyesen, nehogy Alice észrevegye. Viselj három pár zoknit, három atlétát a pólód alatt, alsógatyákat a nadrág alatt, meg ilyenek, ok?”
Szája sarkában mosoly jelent meg, mert bár nem tudta olvasni a gondolataimat, de sejtette, hogy hová fog ez vezetni, és tetszett neki.
„Emmett, te is csináld ezt… emlékezz, csak titokban, nem akarjuk, hogy egyesek rájöjjenek, mit tervezünk…” Emmett lassan felállt és elmosolyodott. Ha volt valami, amit Emmett imádott, akkor az egy jó csíny volt.
„Lent találkozunk, nemsokára.”
A fürdőszobába siettem és összeszedtem annyi ruhát, amennyit találtam. Edward pár zokniját is elcsentem. A sok rétegnyi ruhára, ami már rajtam volt, még fogtam egy melegítő felsőt is és magamra dobtam. Edward pont úgy nézett ki, mint én, leszámítva azt, hogy rajta bővebb állású póló volt, hogy eltakarja a többi réteget.
Megfogtam a kezét „Most meg kell bíznod bennem, ok? Csak menj az áradattal, tudod, hogy ki a célpontja ennek a csínyek, ugye? Biztos, hogy érzed… szóval használd az erőd, amikor elérkezett az ideje. Ne lőj, amíg nem látod a szemük fehérjét.” Mondtam és rá kacsintottam.
Hozzám hajolt és megcsókolt.
„Ahogy csak akarod Bella, te vagy a főnök ma.”
Ahogy hideg lehelete megcirógatta arcomat, térdeim remegni kezdtek, de gyorsan elhessentettem a ködöt.
„Erre most nincs időnk Edward, gondolj csak szegény Emmettre. Nem akarom látni, hogy magába roskad.” Megszorítottam a kezét, ő elnevette magát és levezetett a lépcsőn.
„Hol van Alice?” - suttogtam.
„Ő és Jasper elfoglaltak pillanatnyilag,” kuncogott Edward. „Úgy tűnik, elbújtak a tetőtéri szobácskában, de amikor senki nem kezdte keresni őket, unatkozni kezdtek… már nem unatkoznak.” Összecsaptam a kezem, mivel ez azt jelentette, hogy a tervem még működhet is.
„Tudod, hogy hova rejtette Esme Rosalie-t?” Edward igent bólintott.
„Helyes, mondd el nekik is, hogyan öltözzenek fel, és legyenek készen, hogy pár percen belül lejöhessenek. Siess!” Edward felszaladt, azalatt én besiettem Carlisle irodájába és becsuktam magam után az ajtót.
„Mit tehetek érted Bella?” - kérdezte Carlisle az asztala mögül. Az arcom a vörös legsötétebb színárnyalatát vette fel. Féltem, hogy elutasítja a tervemet, de meg kellett próbálnom.
„Carlisle, izé, hm… lenne egy kérésem,” mondtam, közben félénken a cipőmet bámultam.
„Hát mondd.” Hangjában hallottam a vidámságot. Felnéztem, mély levegőt vettem és belekezdtem.
„Jasper megszegte a szabályokat és most mindenki szörnyen érzi magát, főleg Emmett. Szóval abban reménykedtem, hogy csatlakoznál hozzánk egy kisebb játékban, hogy visszafoghatnánk egy kicsit Jaspert?” Sikerült befejeznem az egész szöveget egy nagy lélegzettel. Miután kifogytam a levegőből, türelmesen vártam a válaszát. Láttam, hogy szeme felvillant, amikor elmosolyodott.
„Számíthatsz rám. Mit kell tennem?”
Gyorsan elmondtam neki, hogy vegyen fel több rétegnyi ruhát és csatlakozzon a többiekhez a nappaliban. Mikor a magyarázatom végére értem, felállta a székéből és megölelt.
„Te tényleg Edwardnak lettél teremtve. Valóban egy áldás vagy ebben a családban, amióta csak először beléptél az ajtón. Egy újabb gonosz zseni az eddigiekhez,” mondta nevetve, majd elindult megkeresni Esmét és felkészülni a mókára.
Kiszaladtam a nappaliba, ahol már ott volt Edward, Emmett és Rosalie is a kanapén. Rosalie kedvesen Emmett hátát simogatta, míg ő vágyódva nézte a lányt.
Edward széttárta a kezeit és én örömmel másztam az ölébe. „Szóóóval, elfoglaltak még?” -kérdeztem nyugodtan.
Edward grimaszolt.
„Igen, még elfoglaltak.”
„Mennyire?”
„Nagyon,” felelte Edward a vállát vonogatva.
„Tökéletes,” mondtam és Emmettre kacsintottam. Ő elvigyorodott, ekkor csatlakozott hozzánk Esme és Carlisle is.
„Na, csapjunk a lovak közé” - mondtam és Rosalie-ra néztem.
„Szóval Rose, szeretnél vásárolni menni?” 3,2,1…
„Neeeeeeeeeeeeeem!” Érkezett a szörnyű sikoly a tetőtérből. Egy csattanás után egy kicsi fekete folt repült lefelé és zárta el a kijáratot. Alice megállt az ajtóban és széttárta a karjait. Előrehajolt, úgy nézett ki, mint aki készen állt arra, hogy ránk ugorjon, ha csak egy lépést is teszünk az ajtó felé.
A haja zilált volt, de ami miatt nevetni kezdtünk, az volt, hogy a pólóját fordítva vette fel, és csak az egyik lába volt bedugva a nadrágjába. Jasper érkezett futva pár másodperccel utána, ő se nézett ki jobban. Az inge kigombolva és csak egy boxeralsó volt rajta, így dühöngött.
„Senki nem hagyja el a házat vásárlás céljából, értitek?!” Morogta Alice rám nézve. Abban a pillanatban ő volt a legijesztőbb vámpír, akit valaha láttam.
Carlisle felállt és hozzá ment. Éreztem, ahogy Jasper egy hullámnyi nyugalmat küldött a szobára.
„Alice, Bella és Rosalie csak ugrattak, nem mennek sehova. Gyere el az ajtótól, és lehet bele is szeretnél bújni a nadrágodba…” Mondta és Alice pucéran maradt lábára mutatott.
Alice elsikkantotta magát és egy szempillantás alatt bedugta a lábát a farmerjébe.
„Bocs srácok, kissé túlreagáltam a dolgot,” motyogta, és csatlakozott hozzánk a kanapén. Finoman meglapogattam a hátát.
„Tudom, hogy nehéz ez neked Alice, de inkább úgy tekints a dologra, hogy már csak 22 óra van hátra.” Valahogy nem tűnt nyugodtabbnak a szavaim után.
„Csinálhatnánk valamit légyszi… valami el kell, hogy vonja a figyelmemet, vagy az este további részében az órát fogom bámulni,” nyafogta Emmett, fejét a kezébe lógatva.
Mielőtt Jasper el tudott volna osonni, hogy felöltözzön, elkiáltottam magam. „Sztriptíz póker – Házi szabályok!”
Edward mesélt egyszer az itteni szabályokról, ami szerint annak volt előnye, aki javasolta a játékot. Alapjában véve ez azt jelentette, hogy a szobában mindenkinek játszania kellett, és senki nem mehetett el, hogy több ruhát vegyen magára. Abban játszottál, ami rajtad volt.
Jasper ideges lett, nagyon ideges, elvégre félig meztelen volt. „Bella, én nem fogok sztriptíz pókert játszani! Alig van rajtam valami! Ez nem fair.”
Esme volt az, aki megszólalt, hogy leállítsa a feltörni készülő vitát.
 „De fair, Jasper. Egyébként ki is volt az, aki előállt ezekkel az idióta házi szabályokkal?” Szemei Jasperről Alice-re vándoroltak.
„Nem az én hibám, csak azért csináltam, mert bármikor játszani akartunk, Edward mindig a fejemben turkált, majd úgy bebugyolálta magát, mint aki az északi sarkra készül!” - nyafogta Alice.
Esme felemelte a kezét, mielőtt mindenki beszélni kezdett volna.
„A játékot kikiáltották, mind játszunk és a házi feladat még mindig érvényben van. Emmett, szerintem ne Rosalie mellé ülj, az lehet, hogy túl sok lenne. Bella, neked még mindig Edward helyett kell döntéseket hoznod, tehát te döntöd el, hogy melyik kártyákat tartsa meg és melyiket nem. Oh, és azt is te döntöd el, melyik ruhadarabot vegye le… azt hiszem, mindent átvettünk, igaz? Oké, kezdődjön a játék!”
A fiúk arrébb húzták a kanapét és a kisasztalt, hogy mindenki rendesen elférjen a földön. Én Edward mellé ültem, hogy ki tudjam választani neki a kártyáit. Esme Rosalie és Emmett közé ült, hogy Emmett viselkedjen. Carlisle Emmett másik oldalára ült, csak a biztonság kedvéért. Alice és Jasper még mindig arról motyogtak, milyen igazságtalan ez az egész.
Az első pár osztás alatt mindenki rendesen viselkedett. Zoknik és pulóverek kupaca kezdett gyűlni a padlón. Jasper nagyon óvatos volt, alig maradt a játékban, elvégre nem veszthetett sokat. Itt volt az ideje, hogy elkezdődjön az 'igazi' játék, ezért finoman megfogtam Edward combját és megszorítottam. Rám nézett és elmosolyodott, jelezvén, hogy megértette, hogy a terv életbe lépett. Itt volt az ideje, hogy Edward és én összekapjunk.
Edward nevetni kezdett magában. Mikor már az összes Cullen őt nézte, mivel nem csak olyan random nevetés volt ez, így aggódtak, hogy valami mentális probléma állt elő.
„Edward drága, mi olyan vicces?” - kérdezte Esme finoman, még csak sugallni sem akarta, hogy itt valami baj lehet.
„Bocs mindenki, csak Emmett fejébe egy vicces kép ugrott,” mondta Edward miután visszanyerte az önuralmát. Emmett biztos feltett egy gyors kérdést, mert láttam, ahogy a két fiú összenézett, és most már Emmett is nevetett.
„Csak próbáltalak egy kicsit félrevezetni, próbálkozni elvégre szabad.” Emmett az összezavarodott Jasper felé fordult, és csak annyit mondott, 'Macskanő'. Akkor mindketten rám néztek. Éreztem, hogy az arcomon a vörös három árnyalata játszadozik, mikor Jasper is csatlakozott a nevetéshez.
Rose látta, hogy mi történik, ezért öntött még egy kis olajat a tűzre.
„Mi van a Macskanővel, Emmett?” Hangja bosszúságot sugallt.
„Oh, semmi Rose, csak valami, amit a mai terápián ajánlottam Edwardnak.” Ennek hatására Carlisle kivételével mindhárom fiú nevetni kezdett. Újra minden szempár rám szegeződött. Rose összerakta a két dolgot és felsikoltott. „Felajánlottad, hogy kölcsönadod a Macskanő-ruhámat Bellának? Még csak a csizmákban se bírna ki öt másodpercet sem!” Emmett kétrét görnyedt nevettében. „Tudom, emiatt nevetett Edward… elképzeltem, ahogy elesik.”
Megperdültem, hogy Edward szemébe tudjak nézni.
„Szóval te ezt viccesnek találod? Szórakoztatna az esésem? Annyira örülök, hogy a nevetségetek tárgya lehettem ma!” Annyi dühöt engedtem ki magamból, amennyit elégnek gondoltam, hogy meggyőzzem Jaspert. Azt persze nem tudta, hogy arra gondoltam, milyen mérges voltam, amiért Rose és én miatta csókolóztunk.
„Bella, nem úgy gondoltam, csak olyan, vicces volt, váratlan… ” dadogta Edward, hogy kimásszon a bajból.
„Alice, ossz lapokat, még van egy játékunk,” mondtam és tovább bámultam Edwardra. Láttam Jasperen, hogy egyre jobban élvezi a helyzetet.
A következő pár osztás alatt eldobtam minden olyan kártyát Edward kezéből, amik erősebbek voltak a tízesnél. Emiatt elesett egy ász pártól, három királytól és egy lehetséges sortól (ha tudnám, mi van a pókerben – sic!). Minden alkalommal csak hümmögött, egyszer kiabálni is kezdett, amiért ledobattam vele a lapokat.
Mikor Edward úgy 'döntött', hogy megtartja a bubi felsőt és emiatt vesztett, levetettem vele a nadrágját, aminek köszönhetően figyelmeztető pillantást kaptam tőle. Csak a játék kedvéért, csak a játék miatt, gondoltam egy vigyorral az arcomon.
Mialatt Jasper továbbra is élvezte Edward szenvedését, továbbra is nagyon óvatosan játszott, nem akarta elveszteni sem a pólóját, sem a boxerét.
Valahogy arrogánssá kellett tennünk, ezért elkezdtem Emmettet ugratni a lapjaimmal, aki megkettőzte a tétet, és két ruhadarabot tett fel, ha vesztene. Hamarosan Rose és Carlisle is csatlakozott a téthez, mindketten azt állították, nekik vannak a legjobb lapjaik. A szoba megtelt hencegésekkel, ez pedig végre rávette Jaspert, hogy bent maradjon a játékban. A hal ráakadt a horogra, ideje volt kifogni. Amit Jaspert nem tudott, az az volt, hogy az én kezemben remek lapok voltak, szinte lehetetlen volt megverni.
Emmett lefektette a királynő párjait, amit egyből ütött Rosalie három hatosa. Carlisle büszkén lerakott három kilencest, mikor is Jasper vigyorogni kezdett. „Biztos vagy magadban, Jasper?” - kérdeztem. Annyi magabiztosságot sugároztam amennyit csak bírtam, és úgy feltételeztem, a többiek is ezt csinálták. Ha Jasper veszít, meztelen lesz, ha én, akkor még mindig lesz rajtam öt réteg ruha, mielőtt akár egy kicsi részt mutattam volna a bőrömből. Ez az egy gondolat több önbizalmat adott, mint bármi.
„Igen Bella, nagyon jó lapjaim vannak. Hát te hogy vagy?” - kérdezte.
„Te mondd meg, Jasper!” Mélyen a szemembe nézett, úgy motyogta „HHHHHMMMMM, nagyon biztos vagy magadban igaz, Bella?”
„Aha, eléggé,” szélesen mosolyogva válaszoltam. Edward felém hajolt, hogy megnézze a kártyáimat.
„Biztos, hogy maradsz Bella? Jasper eddig ma még egyszer sem maradt, most biztos jó lapjai lehetnek.” Suttogott, de tudtuk, hogy mindenki erősen figyelte, hogy mit beszéltünk.
„Maradok, biztos vagyok abban, hogy meg tudom verni Jaspert!” Ha lehet, még önteltebbnek látszottam. Tudtam, hogy Edward olyan idegesen kezdett lenni amennyire csak tudott, hogy Jasper kiszúrja, és tovább süllyedjen a csapdában.
Alice nyugtalankodni kezdett, én mindig megváltoztattam a véleményemet a kezemben lévő lapokról. Tudta, hogy valami nem stimmelt, mivel látta, hogy Edwardon atléta volt a póló alatt, ráadásul Emmett is hasonlóan volt felöltözve, ami már korábban felkeltette a figyelmét. Ezért kellett Edwardról leszednem a nadrágot.
„Csapda Jazz! Ne mutasd meg a kártyáidat!” - kiáltotta Alice. Kezével csapkodni kezdett, megpróbálta elvenni Jaspertől a lapokat, aki nem volt hajlandó feladni. Másodperceken belül már birkóztak a padlón.
„A fenébe is Jasper, add ide a rohadt kártyákat!” - kiáltotta Alice.
„Nem Alice, jó lapjaim vannak, nem szállok ki. Bella blöfföl.” Egy adagnyi nyugalom áradt szét a szobában, ahogy próbálta leszedni a kicsi Alice-t a karjáról, hogy letegye a lapokat.
„Nézd, és sírj, Bella! Full, királyok a tízeseken,” ragyogott Jasper. Szemembe fúrta tekintetét, azonnal cselekednem kellett. Lesütöttem a szemem, némi pánikot erőltettem magamra, hogy Jasperben növeljem a hitet, mielőtt leraktam a kártyáimat. Valahogy még könnyeket is sikerült a szemembe csalnom.
Hah, és még Edward azt mondta, nem tudok színészkedni, gondoltam, ahogy egy könnycsepp folyt végig az arcomon. Alice úgy nézett, mint egy sólyom, várta a legkisebb jelet, ami arra utalt volna, hogy ugratom Jaspert. Edwardra néztem, aki kedvesen csak annyit kérdezett: „Nos, Bella, mid van?”
Sóhajtottam és egyesével elkezdtem lerakni a lapokat. „Igazán nem nagy dolog, a legerősebb lapom ez a hülye pikk hetes, a többi mind kisebb, nézzétek, egy hatos, ötös, négyes és hármas. Oh és említettem, hogy mind pikk?”
Jasper szája nyitva maradt. „Színsorod van? Egy rohadt színsorod? Nem lehet! Edward csalt, adott neked lapokat, vagy valami!” - vádaskodott Jasper kettőnkre mutogatva.
„Valóban? Meg vagyok sértve, hogy vádaskodni mersz! Carlisle, megszegtük a szabályokat? Esme, mindig te vagy a bíró ilyen helyzetekben. Csaltunk volna?” Esmére néztem, hogy támogatást nyerjek tőle, mire ő szélesen elmosolyodott.
„Jasper sajnálom, de nem csaltak. Egyszerűen csak vesztettél, igen csúnyán. Ráadásul egy embertől kaptál ki,” nevetett Esme a viccén.
„Ugyan már Jasper! Mondtam, hogy csapda volt. Edward és Emmett általában nem visel három pár zoknit és két trikót a póló alatt. Figyeljél már oda! Most levetkőzhetsz meztelenre az egész család előtt. Essünk túl rajta, állj fel és vetkőzz.” Alice mindezt az együttérzés legkisebb jele nélkül mondta a férjének. Tudtam, haragudott rá azért, mert Jasper nem hallgatott a figyelmeztetésére. Karjait szorosan összefonta, arcán durcaság tükröződött, ahogy Jasperre nézett.
„Le vele, le vele,” kezdte kántálni Emmett. Rosalie sztriptíz zenét kezdett dúdolni, hogy megadja a hangulatot Jaspernek. Esme eltakarta a szemeit, nem akarta premier planban látni Jasper fenekét. Edwardot rázta a nevetés, valószínűleg a Jasper gondolatai derítették ennyire fel. Én, ezzel ellentétben, újra vörösödni kezdtem, ahogy Jasper tekintete elkapta az enyémet.
Megérezve zavartságomat, gyorsan úgy határozott, hogy szégyenkezésemet felfokozza és elárasztotta vele az egész családot. Pár pillanaton belül mindenki olyan zavarban volt, hogy nem tudtunk egymás szemeibe nézni, és csak lógattuk a fejeinket, meredten bámultuk a kezeinkben lévő kártyákat és játszottunk az ujjainkkal.
Jasper ezt a pillanatot választotta arra, hogy levegye a pólóját és letolja az alsóját. A társaság közepén álldogált így a kötelező öt másodpercig, de egyikünk se látott semmit, mert ahhoz is túl zavartak voltunk, hogy felnézzünk és ugrassuk őt. A fenébe veled Jasper!
Mikor végre némileg alább hagyott a zavartság érzése, már túl késő volt. Csak annyira emeltem fel a fejem, hogy lássam, amint a pólótlan Jasper felrohant az emeletre, Alice mögötte, mint egy élő pajzs, szóval senki nem láthatta Jasper pucér hátsóját, ahogy visszavonulót fújt a szobából.
„Gyáva!!” Kiáltotta Edward, ahogy bevágták a szobájuk ajtaját.
Körbenéztem és láttam, hogy a szobában mindenki épp olyan bosszús volt, mint én Jasper miatt.
„Nos, ez nem éppen terv szerint alakult,” mondtam szomorúan. A tervem megbukott, csúfosan. Edward megsimogatta a hátamat, de nem segített.
Rosera néztem, aki rám kacsintott és nagyon finoman megkopogtatta a feje oldalát, jelezvén, hogy volt egy ötlete. A holnap reggeli piknikig kell várnom arra, hogy megtudjam, mit talált ki Jasper legyőzése érdekében. Csak képzelni tudtam, hogy mit tenne Jasperrel.
Esme magával vitte Rosalie-t a konyhába. Carlisle visszament a dolgozószobájába, én pedig ásítottam. Mielőtt észrevettem volna, már Edward karjaiban voltam, épp kivitt a nappaliból. Hallottam, ahogy nagyon sóhajtott.
„Csak 20 rövid órácska maradt hátra! Lőj le most, kérlek...” nyögött Emmett, amint Edward felvitt az emeletre.


Nincsenek megjegyzések: