Első Fejezet
Haragos tekintettel vizsgáltam magam a tükörben. A francba a hajammal, csak nem akar engedelmeskedni, és a francba Rose-al, hogy ebbe a helyzetbe hozott. Megpróbáltam rendbe hozni a hajamat, de nem engedelmeskedett. Meg kell tanulnom nem nedves hajjal elaludni. Ötször ismételtem magamban a fogadalmat, mint egy mantrát, és még egyszer próbálkoztam a fésűvel. Feladtam. Az egyetlen dolog amit tehetek, szorosan felfogom lófarokba és remélem elég elfogadhatóan nézek ki.
Rose a szobatársam kért meg erre. Oké, ez így egy kissé nem igaz, mert választási lehetőségem nem volt. Rose náthás lett és nem tudja megcsinálni azt az interjút az iskolai újság részére, amit megszervezett valami ipari nagyágyúval. Szóval önként ajánlkoztam. Az utolsó vizsgámra még magolnom kell, meg kell írnom egy esszét, dolgoznom is kellene még ma délután, de nem, ma nem fogok, mert Seattle belvárosába megyek találkozni a Cullen Enterprise Holding Inc. titokzatos főnökével. Állítólag ő egy olyan kivételes iparmágnás, aki fő támogatója az egyetemünknek és az ideje pontosan beosztott – mert az enyém nem ám – és eleget tett Rose felkérésének egy interjúra …. egy igazi merész akció eredményeképp, ahogy Rose elmondta. Francba az iskolán kívüli elfoglaltságaival.
- Bella, sajnálom. Kilenc hónapomba került, hogy összehozzam ezt az interjút és további hatba kerülne átütemezni, és te meg én mindketten végzünk addigra.. És mint szerkesztő, ezt nem hagyhatom. Kérlek. – kért Rose az igazán fájó torkával, rekedt hangján.
Belebámultam könnyező, vörös szemébe, és jól megnéztem pirosló orrát.
- Persze, Rose, elmegyek. Jobb, ha visszamész az ágyba. Kérsz egy kis fájdalomcsillapítót?
- Igen, kérek. Itt vannak a kérdések és itt a diktafonom. Csak a felvétel gombot kell megnyomnod. Csinálj jegyzeteket, majd átírom őket.
- Nem tudok róla semmit.- mondtam kissé idegesen.
- A kérdések majd bemutatják….Menj…Nem akarom, hogy elkéss.
- Oké, megyek. Hosszú vezetés lesz. Menj vissza az ágyba és légy szíves egyél- készítettem egy kis levest, csak fel kell majd melegíteni - néztem rá szeretettel… csak Rose-ért teszek meg ilyeneket.
- Megyek. Sok szerencsét….És kösz Bella, életmentő vagy, mint mindig.
Kényszeredetten rámosolyogtam, és kivonultam a szobából.
Nem tudom elhinni, hogy Rose rá tudott beszélni erre. Bár… Rose bárkit bármire rá tud venni. Kivételes újságíró lenne belőle. Jól fogalmaz, erős, megnyerő, jól érvelő… gyönyörű és ő a legjobb, legkedvesebb barátom.
Az utak üresek voltak, ahogy kimentem Portlandból, korán volt és nem kell délután 2 előtt Seattle-be érnem. Szerencsére Rose kölcsönadta az autóját. Nem hiszem, hogy az én öreg furgonom kibírta volna az utat. Nos, végül is ezt igazán megtehette – húztam össze a szemöldökömet a visszapillantó tükörbe nézve – de el kell ismernem, hogy az ő sportos BMW Z4-ét sokkal nagyobb élvezet vezetni, mint az én furgonomat, és a mérföldek csak úgy repültek, ahogy nyomtam a gázt.
Felhős volt az ég, de legalább nem esett, ahogy beértem a városba. A seattle-i forgalom nagy volt, bár volt egy órám, hogy odaérjek, és így volt időm parkolót találni. Köszönhetően a Z4-ben levő Sat Nav berendezésnek nem tévedtem el.
Rendeltetési helyem Mr Cullen világot behálózó vállalkozásának központja volt. Ez egy őrült nagy, 30 emeletes irodaépület, csupa vas és üveg, egy építészeti fantázia, Cullen House diszkrét fémfelirattal a bejárati üvegajtón. ¾ 2 volt, és nagy megkönnyebbülésemre nem voltam késésben, amikor besétáltam a hatalmas, valóban megfélemlítő üveg, fém és fehér homokkő első emeleti előtérbe.
A finom márvány íróasztal mögött egy nagyon mutatós szőke hajú fiatal hölgy ült, kedvesen mosolyogva rám. Olyan szénfekete koszümkabátot és fehér blúzt viselt, amit még sosem láttam ….. olyan ártatlannak tűnt.
- Mr. Cullennel van találkozóm. Isabella Swan vagyok, Rosalie Hale helyett.
- Elnézést, egy pillanat Miss Swan. – finoman felemelte a szemöldökét, ahogy öntudatosan ott álltam előtte.
Azt kívántam, bárcsak elkértem volna Rose egyik kabátját a tengerészkék kiskabátom helyett. Végül is felvettem az egyetlen szoknyámat! A barna szoknyához világos barna bakancs és kék matrózblúz volt még rajtam. Ez az összeállítás szerintem csinos. Megragadtam egy szökevény fürtöt, ami a fülem mögött volt, azt mutatva, hogy nem zavar a hölgy pillantása.
- Miss Hale-t várják, kérem itt írja alá Miss Swan. Menjen jobbra, az utolsó lifthez, és nyomja meg a 30. emeleti gombot.
Kedvesen mosolygott rám, tagadhatatlanul elbűvölően, ahogy aláírtam a nevem. Adott a kezembe egy ’Látogató’ feliratú kártyát… véleményem szerint teljesen nyilvánvaló, hogy csak látogató vagyok, egyáltalán nem illek ide…. semmi nem változik, sóhajtottam visszafojtva….Megköszöntem neki, elsétáltam a liftek felé, közben elmentem két nálamnál sokkal jobban öltözött fekete ruhás biztonsági őr mellett.
A lift hihetetlen gyorsan suhant fel velem a harmincadikra. Az ajtók halkan kinyíltak és újra egy széles csupa üveg csupa fém és márvány előtérben találtam magam. Előttem egy másik, ugyanolyan íróasztal, ugyanolyan fiatal, szőke, ugyanúgy öltözött hölgy volt, és éppen felállt, hogy üdvözöljön.
-Miss Swan, kérem itt várjon. – és egy fehér bőrülésekkel teli helyre mutatott. A székek mögött egy nagy, üvegfalas tárgyalószoba volt, hatalmas fekete tárgyalóasztallal és tizenkét fekete fa-székkel, mögötte plafonig érő ablakokkal kilátással Seattle-ra egészen a Csendes Óceánig. Gyönyörű volt a kilátás. Csak álltam és csodáltam, pillanatra eltérítve a leüléstől.
Előhalásztam a kérdéseket a táskámból és átfutottam rajtuk, belül szidva Rose-t, hogy nem adott egy rövid életrajzot. Semmit sem tudtam a meginterjúvolandó férfiről. Lehetett 90 vagy 30 éves is. Kezdett előtörni az izgalmam- nem érzem magam kényelmesen a szemtől-szembe szituációkban. Sokkal jobb vagyok a csoportos dolgokban…. nem kérdezve semmit …. valahol hátul ülve. Nos, az épület alapján – minden klinikai tisztaságú és modern – inkább a harmincas korosztályba tartozik… sportos, lebarnult, szőke, akár a személyzet.
Újabb tökéletesen öltözött szőke jött be a jobboldali ajtón. Mi a fene ez a sok ártatlan szőke? Mintha Stepfordban lennék. Nagy levegőt vettem és felálltam.
- Miss Swan ? – kérdezte az utoljára érkezett szőke.
- Igen….
- Mr. Cullen rögtön fogadja. Szabad a kabátját?
- Ó, kérem. – szabadultam ki a kiskabátomból.
- Megkínálták frissítővel?
- Hmmm, - nem – ó istenem, csak nem hoztam bajba az egyes számú szőkét?
Összevont szemöldökkel pillantott az íróasztalnál ülő fiatal nőre.
- Teát, kávét vagy vizet óhajt?
- Egy pohár víz megfelelő lesz, köszönöm.
- Jessica, kérem hozzon egy pohár vizet Miss Swannak. – szigorúan pillantott rá
-
Jessica rögtön felugrott és az előtér másik oldalán levő ajtóhoz ment.
- Elnézését kell kérnem Miss Swan, Jessica új nálunk. Kérem, üljön le. Mr Cullen
valószínűleg 5 perc múlva fogadja.
Jessica visszatért a pohár jeges vízzel.
- Parancsoljon Miss Swan.
- Köszönöm.
A kettes számú szőke a saját márvány íróasztalához ment és mindketten folytatták munkájukat.
Lehet, Mr Cullen ragaszkodik ahhoz, hogy minden alkalmazottja szőke legyen…ez legális?
Tűnődtem mélázva, amikor az irodaajtó kinyílt és egy magas, elegánsan öltözött, igazán szép fekete férfi lépett ki. Határozottan nem vagyok megfelelően öltözködve, gondoltam. Visszafordult és az ajtón keresztül mondta:
- Golf, feltétlenül, Cullen.
Nem hallottam a választ. A férfi megfordult, megnézett és kedvesen rám mosolygott. Jessica felugrott és hívta a liftet.
- Szép délutánt, hölgyeim – mondta a férfi, ahogy elhaladt és belépett a nyíló ajtón.
- Mr Cullen fogadja önt Miss Swan. Menjen be – mondta a kettes számú szőke.
Egy kissé remegve felálltam, összeszedtem a táskámat, a vizemet otthagytam és elindultam a félig nyitott ajtó felé.
- Nem kell kopognia, csak menjen be- mosolygott rám ketteske, én benyomtam az ajtót és szokásom szerint megbotolva a saját lábamban, fejjel előre beestem az irodába.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése