Nyolcvanegyedik fejezet

Hmm.

Edward a nyakamba szuszogott, ahogy lassan ébredeztem.

„Jó reggelt, baby” – suttogta, és belecsippentett fülcimpámba. Szemeim kipattantak, de szinte azonnal be is csuktam őket. Fényesség árasztotta el a szobát. Edward keze gyengéden simogatta a mellemet, finoman ingerelt. Majd megragadta a csípőmet és magához húzott.

Kinyújtózkodtam, élveztem érintését, és erekciója érzetét a fenekemen. Egy Edward Cullen-féle ébresztő… Oh, egek.

„Örülsz, hogy itt vagyok…” – motyogtam álmosan, ösztönzően fészkelődve ölelésében. Éreztem, hogy elvigyorodik.

„Nagyon örülök, hogy itt vagy” – mondta lágyan és megsimogatta a hasamat… és lejjebb. Kezével befedte nemi szervemet, ujjai felderítő úton jártak…

„Határozott előnyei vannak a melletted való ébredésnek, Miss Swan” – ugratott kedvesen és a hátamra húzott.

„Jól aludtál?” – kérdezte és ujjai folytatták érzéki túrájukat. Lemosolygott rám… elbűvölő volt az össz-amerikai-halálosan-szép-férfi-modell-tökéletes-harminckét-fogú-mosolyával… elakadt a lélegzetem tőle. Csípőm követte ujjai táncának ritmusát. Először szemérmesen szájon csókolt, majd lefelé haladt a nyakamon, lassan csipkedve, csókolva, szívogatva útja közben… nyöszörögtem. Gyengéd volt, simogatása könnyed… mennyei érzés volt. Vakmerő ujjai lejjebb mozdultak és az egyik lassan belém hatolt… Felszisszent.

„Oh, Bella” – mormolta áhítattal a torkomba – „mindig készen állsz…”

Ujja együtt mozgott csókjaival, ahogy ajkai ráérősen haladtak lefelé kulcscsontomon keresztül, a mellemig. A gyötrést fogaival és ajkaival folytatta, először az egyik mellbimbómon, majd a másikon… nagyon gyengéden… és azok megkeményedtek, megnyúltak édes válaszként.

Nyögtem.

„Hmmm” – morgott lágyan, felemelte fejét és ragyogó zöld szemekkel nézett rám.

„Oh, mennyire kívánlak most” – suttogta és az éjjeliszekrény felé nyújtózott.

Fölém emelte magát, súlyát egyik könyökére helyezve és orrát orromhoz dörgölte, amíg lábával széttárta a lábaimat. Feltérdelt és kinyitotta a kis fóliazacskót.

„Nem tudok szombatig várni” – monda, szemei érzéki örömtől ragyogtak.

„A születésnapod?” – lihegtem.

„Nem. Végre nem kell használnom ezeket a baszásokat.”

„Találó név” – vihogtam.

Vigyorgott és felhúzta a kondomot.

„Vihogtál, Miss Swan?”

„Neem...” – próbáltam komoly arcot vágni, de nem sikerült.

„Nos, ez nem a vihogás ideje” – rázta meg a fejét figyelmeztetően. Hangja halk, és arca – szent tehén – egyszerre fagyos és lángoló volt. Lélegzetem a torkomon akadt.

„Azt hittem, kedveled, ha vihogok” – suttogtam rekedten, belebámulva smaragdzöld szemeinek mélységébe.

„Nem ilyenkor. El kell, hogy vegyem a kedved a vihogástól, és tudom is, hogy tegyem ezt meg” – mondta baljóslatúan – és teste befedte az enyémet...

„Mit szeretnél reggelire, Bella?”

„Csak némi granolát kérek. Köszönöm, Mrs Cope” – pirultam el ahogy elfoglaltam helyemet a reggelizőpultnál Edward mellett. Amikor utoljára váltottunk pillantást a nagyon kimért és illedelmes Mrs Cope-al, éppen a hálószobába cipelt Edward a vállán.

„Nagyon csinos vagy” – mondta Edward kedvesen.

Szürke szűk szoknya és szürke selyemblúz volt rajtam megint.

„Ahogy te is” – mosolyogtam szégyenlősen vissza rá. Halványkék ing és farmer volt rajta... dögösen, frissen és tökéletesen nézett ki, mint mindig.

„Vennünk kellene néhány szoknyát” – állapította meg – „Igazából, szeretnélek vásárolni vinni.”

Hmm – vásárlás. Utálok vásárolni. De Edwarddal, nem biztos, hogy annyira rossz lenne. Úgy döntöttem, védekezésül elterelem a figyelmét inkább.

„Kíváncsi vagyok, mi lesz ma a munkahelyemen.”

„Keresniük kell valakit a faszfej helyére” – mondta Edward komoran, mintha valami nagyon kellemetlen dolog történt volna.

„Remélem, nő lesz az új főnököm.”

„Miért?”

„Nos, valószínűleg kevésbé okozna problémát neked, ha elmennék vele” – ugrattam.

Megremegett a szája széle ahogy belekezdett az omlettjébe.

„Mi olyan mulatságos?” – kérdeztem.

„Te. Edd meg a granoládat, mindet, ha ez az egész, amit eszel.”

Főnökösködik, mint mindig. Elbiggyesztettem a számat, de folytattam az evést.

„Szóval, a kulcs ide jön” – mutatott Edward a gyújtáskapcsolóra a sebességváltó mellett.

„Fura hely” – mormoltam. De igazán elégedett voltam minden apró részlettel, ténylegesen ugrándoztam a kényelmes bőr ülésben. Edward végre engedi, hogy vezessem az autómat. Higgadtan vizsgálgatott, bár szemei vidáman csillogtak.

„Izgatott vagy, igaz?” – mormolta elbűvölten.

Bólintottam, és vigyorogtam, mint egy bolond.

„Csak szívd be azt az újautó illatot. Sokkal jobb, mint a szolgáló-speciál... izé, Volvó illata” – tettem hozzá elpirulva.

Edward szája széle reszketett.

„Szolgáló-speciál, mi? Van egyfajta szókincsed, Miss Swan.” – dőlt hátra tettetett undorral... de nem tudott becsapni. Tudtam, hogy élvezi a helyzetet.

„Nos, mehetünk” – intett hosszú ujjával a garázs kijárata felé.

Összedörzsöltem a kezem, és indítottam... a motor életre morrant. Menetbe kapcsoltam a váltót, óvatosan levettem a lábam a fékről és a Saab simán elindult. (Automata váltós ezek szerint, mint minden lökött amerikai kocsi. Azok nem tudnak váltós kocsiban vezetni ) (XD ROTFL)

Taylor utánunk indult a Mercedessel.

„Bekapcsolhatom a rádiót?” – kérdeztem, ahogy megálltunk az első közlekedési lámpánál.

„Szeretném, ha koncentrálnál” – mondta Edward élesen.

„Oh, Edward, kérlek, tudok zene mellett vezetni” – forgattam a szememet.

Összevonta a szemöldökét egy pillanatra, majd bekapcsolta a rádiót.

„Hozzá tudod csatlakoztatni az iPododat, valamint lejátszik normál CD-t és MP3 CD-t is” – morogta.

A The Police édes dallama betöltötte az autót... túl hangosan. Edward lehalkította.

Azt hiszem, mindig reméltem, hogy véget vetsz ennek az uralomnak,

De a végzetem az, hogy én legyek a Fájdalom királya,

a Fájdalom királya, a Fájdalom királya, a Fájdalom királya, én mindig a Fájdalom Királya leszek

„A himnuszod...” – ugrattam Edwardot, s egyből meg is bántam, amikor a száját erősen összeszorította. Oh, ne...gyorsan folytattam.

„Nekem is megvan ez az album... valahol” – valahol abban a lakásban, amiben olyan kevés időt töltöttem... Kíváncsi lettem, vajon Jasper hogy boldogul? Megpróbálhatnám felhívni ma. Nem sok munkám van mára... Aggodalom szorította össze a gyomromat. Mi lesz, amikor bemegyek az irodába? Mindenki tudni fog arról, hogy mi történt James-szel? Fognak tudni arról, hogy Edward is érintett? Vajon lesz még állásom? Huhhh... ha elvesztem a munkámat, mit fogok csinálni? Menj hozzá a multimilliomoshoz, Bella! – vágott undok pofát kisördögöm. Figyelmen kívül hagytam – pénzéhes boszorka...

„Hé, Miss Csípős Szájú! Ébresztő!” – ragadott vissza a jelenbe Edward, ahogy a következő lámpához értünk.

„Szórakozott vagy. Figyelj, Bella” – szólt rám –„a balesetek mindig olyankor történnek, amikor nem figyelünk eléggé.”

Oh, az Isten szerelmére – és hirtelen visszakatapultáltam az időben akkorra, amikor Charlie tanított vezetni. Nincs szükségem egy másik apára. Egy férjre talán... egy perverz férjre... hmmm.

„Csak a munkára gondoltam” – mondtam békülékenyen.

„Baby, minden rendben lesz. Bízz bennem.” – mondta Edward kedvesen.

„Kérlek, ne avatkozz bele – szeretném, ha rajtam múlna, Edward... kérlek. Ez fontos nekem” – mondtam olyan kedvesen és halkan, ahogy tudtam. Nem akartam vitatkozni. Megint keményen, makacsul szorította össze a száját. Azt hittem, újból meg akart szidni.

Oh, ne..

„Ne vitatkozzunk, Edward. Csodálatos reggelünk volt. És a múlt éjjel egyszerűen...” – és a szavak elhagytak... a múlt éjjel...- „maga volt a menny.”

Edward nem mondott semmit.

Gyorsan rápillantottam. Szemei zárva voltak.

„Igen. Maga a menny” – mondta halkan – „komolyan gondoltam, amit mondtam.”

„Mit?”

„Hogy nem akarom, hogy elmenj.”

„Nem akarok elmenni.”

Mosolygott... egy új szégyenlős mosollyal, ami mindent eloszlatott, ami útjába került.

Igazán hathatós volt.

„Jó” – mondta egyszerűen, és láthatóan megkönnyebbült.

Fél háztömbnyire a SIP-től beálltam a parkolóba.

„Bekísérlek. Taylor majd felvesz ott” – ajánlotta Edward.

Kitápászkodtam az autóból, megigazítottam a szoknyámat. Eward könnyedén szállt ki, teljes ismeretében testének... vagy legalábbis olyan látszata volt a dolgoknak, hogy teljesen tisztában van önmagával. Hmm... valaki, aki nem bírja elviselni, hogy megérintsék, nem lehet ennyire könnyed. Elkomorodtam megtévedt gondolatomtól.

„Ne felejtsd el, este 7-kor találkozónk van Dr Bannerrel” – mondta, és felém nyújtotta kezét.

„Nem felejtem el. Egy sor kérdést gyűjtöttem össze.”

„Kérdéseket? Rólam?”

Bólintottam.

„Minden kérdésedre tudok válaszolni, amit rólam tennél fel” – nézett Edward sértődötten.

Rámosolyogtam.

„Igen… de szeretném hallani egy elfogulatlan, drága sarlatán véleményét hallani.”

Összehúzta a szemöldökét, majd hirtelen magához vont, két kezemet a hátam mögött szorosan tartotta.

„Biztos hogy ez jó ötlet?” – monda halk, rekedt hangon. Szemeiben aggodalom tükröződött, ami beletépett a lelkembe.

„Ha nem akarod, nem fogok kérdezni” – nézem fel rá pislogva. Szerettem volna elsimítani arcáról a nyugtalanságot. Meghúztam egyik kezemet, erre elengedte. Lágyan megsimogattam az arcát… bársonyos volt a reggeli borotválkozás után.

„Miért aggódsz?” – suttogtam.

„Hogy itt hagysz.”

„Edward, hányszor kell még elmondanom – nem megyek sehova. Elmondtad már a legrosszabbat… Nem hagylak el.”

„Akkor miért nem válaszoltál?”

„Mire kellett volna válaszolnom?” – mormoltam képmutatóan.

„Tudod, hogy miről beszélek, Bella.”

Sóhajtottam.

„Tudni akarom, hogy elég vagyok-e neked, Edward. Ennyi az egész.”

„És nem fogadod el, ha szavamat adom rá?” – mondta bőszen.

„Edward, olyan gyorsan történt minden… és a saját bevallásod szerint is ötvenszeresen átkozott alak vagy. Nem tudom megadni neked, amire szükséged van” – dörmögtem. - „Ez nem csak rólam szól. De úgy érzem magam ettől, hogy alkalmatlan vagyok, főleg azután, hogy láttalak Lauren-nel. Ki mondhatja, hogy nem fogsz találkozni egy napon valakivel, aki azt az örömmel nyújtja számodra, ami neked kell? És ki mondhatja biztosra, hogy… tudod… hogy nem fogsz beleszeretni? Valakibe, aki jobban illik az igényeidhez…”

A gondolat, hogy Edward valaki mással is lehetne, felfordította a gyomromat. Lenéztem összefont ujjaimra.

„Ismertem néhány nőt, aki szívesen megtette azt, amit én kívántam tőlük. De egyikük sem vonzott olyan módon, ahogy te. Senkihez nem fűztek érzelmek, egyikükhöz sem. Csak veled kapcsolatban érzek így, Bella.”

„Mert soha nem adtál nekik lehetőséget. Túl régen zártad be magadat az elefántcsonttornyodba, Edward. Nézd, beszélgessünk erről később… Mennem kell dolgozni. Úgy lehet, Dr Banner meg tud világítani számunkra dolgokat.”

Ez az egész beszélgetés túl sok volt egy reggel 8:50-es időponthoz a parkolóban, és Edward most az egyszer, úgy tűnt, egyet értett. Bólintott, elengedett. Szemei óvatosan tekintettek rám.

„Gyere” – mondta és megfogta a kezem.

Az asztalomon üzenet várt, hogy egyenesen menjek Victoria irodájába. Szívem rögtön a torkomban dobogott. Oh, hát itt van… kirúgnak.

„Isabella” - mosolygott Victoria kedvesen, és az asztala előtt álló szék felé intett. Leültem, várakozóan néztem rá, remélve, hogy nem hallja dübörgő szívverésemet. Megigazította sűrű vörös haját és komor tiszta kék szemei vizslatva néztek rám.

„Van néhány elég szomorú hírem.” 

Szomorú! Oh, ne…

„Azért hívtalak, hogy tájékoztassalak arról, hogy James hirtelen kilépett a cégtől.”

Elpirultam. Ez nem igazán szomorú dolog számomra…  Megmondhatom neki, hogy tudok róla?

„Sietős távozása űrt hagyott maga után, és szeretnénk, ha te töltenéd be ezt az űrt, amíg nem találunk valakit a helyére.”

Mi? Éreztem, hogy a vér kifut az arcomból… ez váratlan volt.

„De… Csak néhány hete vagyok itt.”

„Igen, Isabella, megértelek. De James mindig is kiállt az érdemeid mellett. Nagy reményei voltak veled kapcsolatban.”

Elállt a lélegzetem… persze, remélte, hogy hanyatt dönthet, az biztos.

„Itt a részletes munkaköri leírásod. Alaposan nézd át és később beszéljünk róla.”

„De…”

„Kérlek, tudom, ez egy kicsit gyorsnak tűnik, de már kapcsolatba kerültél James főbb szerzőivel. És a fejezetekhez fűzött megjegyzéseid nem kerülték el más kinevezett szerkesztők figyelmét. Jól vág az agyad, Isabella… mindannyian úgy gondoljuk, képes vagy ellátni a feladatot.”

„Rendben…”

„Nézd, gondold át. És eközben költözz be James irodájába” – állt fel és a kezét nyújtotta, ezzel mintegy elbocsátva engem. Elvarázsolva fogtam vele kezet.

„Örülök, hogy elment” – suttogta és kísérteties árnyék suhant át arcán. Szent szar… Mit tett Victoriával?

Ahogy visszatértem az asztalomhoz, fogtam a telefonomat és felhívtam Edwardot. A második csöngésnél felvette.

„Isabella. Rendben vagy?” – kérdezte aggódva.

„Megkaptam James munkáját” – bukott ki belőlem.

„Viccelsz” – suttogta meglepetten.

„Van valami közöd ehhez?” – hangom élesebb volt, még annál is, mint amire számítottam.

„Nem, nem igazán. Vagyis, minden elismerésem ellenére, csak egy hete vagy mennyi ideje vagy ott – nem akarlak megbántani.”

„Nem, nem bántasz meg” – néztem komoran – „Végül is James tényleg értékelt engem.”

„Igazán?” – Edward hangja fagyos volt, majd sóhajtott egy nagyot.

„Nos, baby, ha úgy gondolják, képes vagy rá, akkor azt hiszem, tényleg képes vagy rá. Gratulálok. Megünnepelhetnénk Bannernál teendő látogatásunk után.”

„Hmm. Biztos vagy benne, hogy nem tettél semmit?”

Egy pillanatig csendben volt, majd halkan, fenyegetően kérdezte.

„Kétségbe vonod a szavaimat? Felmérgesítesz, ha így gondolod.”

Nagyot nyeltem. A francba, milyen könnyen méregbe gurul…

„Sajnálom” – suttogtam, kínosan éreztem magam.

„Ha szükséged van valamire, szólj. Itt leszek. És Isabella…”

„Mi van?”

„Használd a telefonodat” – tette hozzá tömören.

„Igenis, Edward.”

Nem tette le, mint ahogy számítottam… hallottam mély lélegzését.

„Komolyan mondtam. Ha szükséged van rám, itt vagyok” – hangja most sokkal lágyabb volt, békéltető. Oh, annyira hangulatember… olyan gyorsan változik a hangulata, mintha metronóm diktálná neki.

„Oké” – mormoltam – „Jobb, ha megyek. Irodát cserélek.”

„Ha szükséged van rám. Komolyan” – mormolta.

„Tudom, köszönöm, Edward. Szeretlek.”

Szinte hallottam, ahogy vigyorog a telefon másik végén. Visszatalált hozzám.

„Én is szeretlek, baby.”

Oh… meg fogom unni valaha is, hogy ezt mondja nekem?

„Majd beszélünk később.”

„Később, baby.”

Letettem és James irodája felé néztem. Az én irodám felé. Szent varjú… Isabella Swan, ahogy Kinevezett Szerkesztőt játszik. Ki gondolta volna? Kérhetnék fizetésemelést. Mit érezne James, ha tudná? Megrázkódtam a gondolatra, és lustán eltűnődtem azon, hogy vajon hogy telt a mai reggele… nem New Yorkban, mint ahogy arra számított. Beszédelegtem az irodájába – az én irodámba, leültem az asztalhoz és elkezdtem a munkaköri leírást olvasni.

12:30-kor Victoria rám telefonált.

„Bella, 13:00 –kor szükségünk van rád a tárgyalóban egy megbeszélésen. Jerry Roach és Kay Bestie lesz ott – tudod, a cég elnöke és alelnöke. Minden szerkesztő jelen lesz.” 

A szarba!

„Elő kell készítsek valamit?”

„Nem, ez csak egy kötetlen megbeszélés lesz, amit havonta megejtünk. Ebédet adnak.”

„Ott leszek.”

Szent szar! Végigfutottam a James-hez tartozó írók névsorán… igen, elég sokat ezek közül ismertem már. Öt kéziratot átnéztem azok közül, amikért síkra szállt már, plusz kettőt azok közül, amik megérdemlik, hogy megjelenjenek. Nagy levegőt vettem – nem is igaz, hogy már ebédidő van!

A nap úgy elszállt… de ez tetszett. Jó sok minden lezajlott ma délelőtt. A naptáram találkozót jelzett. Oh, jaj!– Alice! Az izgalmas események közepette teljesen elfeledkeztem róla. Előhalásztam a telefonom és kétségbeesetten keresni kezdtem a számát.

Megcsörrent a telefonom.

„Ő van itt… a recepción” – mondta Claire halkan.

„Ki?” – egy pillanatra azt hittem, Edwardról beszél.

„A szőke isten.”

„Jasper.”

Mit akarhat? És elszégyelltem magam, hogy még nem hívtam fel. Jasper kockás kék ingben, fehér pólóban és farmerban várakozott, és rám vigyorgott, ahogy feltűntem előtte.

„Wow! Nagyon szuperul nézel ki Swan” – mondta és elismerően biccentett. Gyorsan és röviden megölelt.

„Minden rendben van?” – volt az első kérdésem – Jézusom, olyan vagyok, mint Edward.

Összehúzta a szemöldökét.

„Minden oké, Bella. Csak látni akartalak. Nem jelentkeztél, és ellenőrizni akartam, hogy Mr Mogul rendesen bánik-e veled.”

Elpirultam, de nem bírtam a vigyorommal.

„Oké!” – védekezett Jasper, feltartva kezeit.

„Ismerem ezt a titokzatos mosolyt… és nem akarok többet tudni. Azért jöttem, hogy el tudnánk-e menni ebédelni. Szeptembertől ide járok Seattle-be, pszichológia szakra. Az MA-t itt csinálom.”

„Oh, Jasper. Túl sok minden történt. Rengeteg mesélni valóm van, de most erre nincs időm. Megbeszélésre kell mennem.”

Eszembe jutott valami…

„Csak kíváncsiságból kérdezem, meg tudnál tenni nekem egy őrült nagy szívességet?” – tettem össze tenyerem esedezve.

„Persze” – mondta, elcsodálkozva könyörgésemen.

„Úgy volt, hogy ebédelni megyek Edward és Emmett húgával – de nem tudom megtartani az ígéretemet, mert a megbeszélésről csak most értesítettek. Kérlek, elvinnéd őt ebédelni? Kérlek?”

„Aú, Bella! Nem akarok bébisintérkedni valami kis kölykön!”

„Kérlek, Jasper” – és a legnagyobb-legbarnább-leghosszabb szempillájú szemrebegést produkáltam, amit csak tudtam.

Égnek emelte tekintetét, de tudtam, hogy már nyertem.

„Ezért főzöl nekem valamit” – dünnyögte.

„Naná, bármikor, bármit.”

„Na, és hol a leány???”

„Mindjárt itt lesz.”

És mintha jeleztek volna neki, meghallottam Alice hangját.

„Bella” – kiabált az ajtóból.

Mindketten megfordultunk, és ott is volt – hosszú lábúan, tüskés hajúan, egy igen rövid menta zöld mini ruhában, hozzáillő magas sarkúban, aminek a pántja körbefonta vékony bokáját.  Elbűvölően nézett ki.

„A kölyök… ?” – suttogta Jasper – két szájtátás között.

„Igen. A kölyök aki felett sintérkedni kell” – suttogtam vissza.

„Szia Alice” – öleltem meg, de ő feltűnően Jaspert bámulta.

„Alice, ez Jasper, Rose ikertestvére.”

Jasper bólintott, szemei elsötétültek, ahogy Alice-t bámulta… Ohó!

Alice szaporán pislogott, majd a kezét nyújtotta.

„Örülök, hogy megismerhetlek” – mormolta Jasper formálisan. Alice tovább pislogott – és ez egyszer szava sem volt.

Szent tehén! Hirtelen úgy éreztem, hogy felesleges vagyok… huh!

„Nem tudok veled elmenni ebédelni” – mondtam ügyefogyottan. Nem tudták levenni egymásról a szemüket.

Aztán Alice felém fordult, és a tekintete… elvarázsolt volt. Ismerem ezt a nézést. Gyakran nézek én is így.

„Ha nincs ellenedre, Jasper beleegyezett, hogy elvisz. Majd a továbbiakról egyeztethetünk?”

„Igen” – felelte Alice halkan. Alice halkan… ezt fel kell jegyezni.

„Aham” – mondta Jasper szórakozottan, és karját nyújtotta Alice-nek, amit ő szégyenlősen mosolyogva el is fogadott.

„Szia, Bella” – fordult alice felém, és tátogott 'Oh, egek’ és hatalmasat kacsintott rám.

Oh, istenem. Jasper és Alice. Integettem nekik, ahogy kimentek az épületből. Egy kicsit elméláztam. Edward mit fog szólni ehhez? A gondolat kényelmetlenül érintett. Nos, végül is Alice annyi idős, mint én, úgyhogy nem sok beleszólása van már.

Igen ám, de Edwardról beszélünk!  Undok kisördögöm visszatért, csípős szájúan, kardigánja és kézitáskája a hóna alatt. Elhessentettem magam elől a képzelt képet. Alice felnőtt nő, és Edwardnak is fel kell nőnie. Nos… a problémát megoldottam… bár ennyire könnyű lenne. Visszaindultam James – eh, az én irodámba, hogy felkészüljek a megbeszélésre.

3:30 is elmúlt, mire visszatértem. A megbeszélés rendben lezajlott, sőt megkaptam a biztosítékot, hogy tovább folytathatom a munkát a két kézirattal, amivel foglalkoztam… felemelő érzés volt.

Az asztalomon hatalmas fonott kosár fogadott telis-tele csodás fehér és rózsaszín rózsákkal. Wow – már az illat is csodás. Vigyorogtam, ahogy felcsippentettem a kísérőkártyát… tudtam, hogy ki küldte.

 'Gratulálok, Miss Swan

És mindezt a maga erejéből érte el. Nem volt szükség az ön túl barátságos megalomániás CEO-jának segítségére.

Szeretlek

Edward'

Telefonomról küldtem neki az e-mailt.

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Megalomániások

Dátum : 2009. június 18. 15:43

Címzett : Edward Cullen

Köszönöm a gyönyörű virágot. És a fonott kosarat. Majdnem akkora, hogy alhatnék benne. Talán elmehetnénk piknikezni, ha egyszer a virágok elhervadnak. Teletömhetnénk mindenféle földi jóval.

x

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Friss levegő

Dátum : 2009. június 18 15:55

Címzett : Isabella Swan

Piknik, mi? Rengeteg mindent csinálhatunk a szabad levegőn. Alig várom, hogy megmutathassam…

Hogy telik a napod, baby?

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Válasza láttán elöntött a forróság.

Feladó: Isabella Swan

Tárgy: Mozgalmasan

Dátum : 2009. június 18 16:00

Címzett : Edward Cullen

A nap elrepült – egy csepp időm sem volt, hogy magamra gondoljak… vagy bármi másra munkán kívül. Azt hiszem menni fog ez nekem!

Majd mesélek otthon.

Szabad ég – érdekesnek ígérkezik.

Szeretlek

Bx

Megcsörrent a telefonom. Claire volt a recepcióról. Kíváncsi volt, ki küldte a virágokat, és hogy mit tudok James-ről. Mivel az egész napomat az irodába bezárkózva töltöttem, nem tudtam a pletykákról. Gyorsan közöltem vele, hogy a virágok a barátomtól érkeztek, és vajmi keveset tudok James távozásáról. Most a mobilom zizegett. Újabb e-mail Edwardtól.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy:  Tehetek egy célzást

Dátum : 2009. június 18 16:09

Címzett : Isabella Swan

Később, baby. x

Edward Cullen

CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Fél hatra összepakoltam az asztalomat… Alig hittem el, hogy ilyen gyorsan eltelt a nap. Vissza kellett mennem az Escalába, hogy összeszedjem magam a Dr Bannerrel való találkozásra. Még nem is volt időm, hogy gondolkodjak a kérdéseimen. Lehetne ez egy előzetes találkozó, és talán Edward beleegyezik, hogy újra felkeressem Dr Bannert. Leráztam a gondolatot, kirohantam az irodából, búcsút intettem Claire-nek. Még Edward születésnapja is eszemben olt… már tudtam, mit adok neki. Szerettem volna ma este átadni neki, mielőtt Dr Bannerrel találkozunk, de hogyan? A parkoló mellett volt egy kis üzlet, turista csecsebecséket árult. Eszembe jutott valami, bementem a boltba.

Edward az üvegfal előtt állt és telefonálás közben kifelé bámult, amikor beléptem a nappaliba fél órával később. Megfordult, rám ragyogott és befejezte a beszélgetést.

„Kate, ez nagyszerű. Mondja meg Barney-nak, hogy innen indulhatunk… viszont hallásra.”

Tartózkodóan megálltam az ajtóban. Edward felém lépkedett. Edward már átöltözött, fehér póló és farmer volt rajta. Teljes rosszfiús felszerelésben… whoa… vajon mindig így fog rám hatni?

„Jó estét, Miss Swan” – mormolta és lehajolt, hogy megcsókoljon.

„Gratulálok az előléptetéséhez” – fonta körém karjait. Isteni illata volt.

„Megfürödtél.”

„Edzettünk Laurent-tel”

„Oh…”

„Sikerült kétszer fenékbe billentenem” – csillant meg Edward szeme kisfiús elégedetten. Vigyora ragadós volt.

„Nem sokszor fordul elő, mi?”

„Nem. És roppant kielégítő, amikor megtörténik. Éhes vagy?”

Megráztam a fejem.

„Mi van?” – nézett rám komoran.

„Feszült vagyok. Dr Banner miatt.”

„Én is. Milyen volt a napod?” – engedett el.

Röviden összefoglaltam a történéseket. Figyelmesen hallgatott.

„Oh- és van még valami, amit el kell mondanom neked” – tettem hozzá.

„Úgy volt, hogy ebédelni megyek Alice-el.”

Meglepetten emelte fel szemöldökét.

„Nem említetted.”

„Tudom. Elfelejtettem. Nem tudtam elmenni a megbeszélés miatt. Jasper vitte el ebédelni. Úgy tűnt… hogy valami lehet köztük.”

Arca kissé elsötétült.

„Értem. Ne rágd a szád szélét.”

„Megyek, átöltözök” – mondtam gyorsan és megfordultam, mielőtt tovább folytathatta volna.

Dr Banner rendelője nem volt messze Edward lakásától. Nagyon kényelmes, ha sürgősen szükség van rá – méláztam el.

„Általában futva jövök idáig” – mondta Edward, ahogy leparkolt a Saab-ommal.

„Ez egy jó autó” – mosolygott rám.

„Én is úgy gondolom” – mosolyogtam vissza –„Edward… én…”

Idegesen pillantottam rá.

„Mi a baj, Bella?”

„Tessék” – húztam elő a kis ajándékdobozt a táskámból.

„A tied, születésnapodra. Most akartam odaadni neked – de csak akkor, ha megígéred, nem bontod ki szombatig. Rendben?”

Meglepetten pislogott és nagyot nyelt.

„Oké” – mormolta óvatosan.

Nagy levegőt vettem és a kezébe adtam. Zavart, szórakozott pillantást vetett rám. Megrázta a dobozt. Kielégítően zörgött. Összehúzta a szemöldökét. Láttam rajta, hogy mennyire nagyon szeretné tudni, mi van a dobozban. Majd elvigyorodott, szemei gyermeki, gondtalan izgatottságtól ragyogtak. Oh, most olyan fiatalnak látszott, amilyen volt – és gyönyörű volt.

„Nem nyithatod ki szombatig” – figyelmeztettem.

„Értettem. Miért most adod ide?” – dugta a dobozt kék csíkos zakójának belső zsebébe… közel a szívéhez. Milyen találó – tűnődtem. Rávigyorogtam.

„Mert megtehetem, Mr Cullen.”

Félrehúzta száját.

„Na de Miss Swan… ellopta a mondatomat.”

Dr Banner fényűző rendelőjébe egy élénk, barátságos recepciós lány jelentett be. Kedvesen üdvözölte Edwardot – az én ízlésemhez képest túl kedvesen. Éppen elég idős ahhoz, hogy az anyja legyen – és Edward tudja a nevét…

A szoba, mint minden rendelő – halvány zöld falak, két sötétzöld kanapé szembeállítva két bőr karosszékkel – és olyan volt a hangulata az egésznek, mint egy férfiklubnak. Dr Banner a szoba végében álló íróasztalnál ült. Ahogy beléptünk, felállt és csatalakozott hozzánk az ülőhelyeknél.

Fekete nadrágot, szürke nyitott inget viselt, nyakkendő nélkül. Világoskék szemei úgy tűnt, mindent észrevesznek.

„Edward” – mosolygott barátságosan.

„John” – mondta Edward és kezet fogtak – „ugye emlékszel Isabellára?”

„Hogy is felejthetném el? Isabella, isten hozta.”

„Bella, ha lehet” – mormoltam, amíg határozottan kezet fogott velem… oh, mennyire szeretem az angol akcentusát.

„Bella” – mondta kedvesen, a kanapék felé terelve bennünket. Edward egy intéssel felkínálta az egyiket nekem. Leültem, ő a másikra telepedett, ami az enyém mellett volt, így derékszögben voltunk egymásnak. Egy apró asztal és egy egyszerű lámpa volt közöttünk. Észrevettem, hogy egy doboz zsebkendő is van a lámpa mellett. Nem egészen erre számítottam. Elképzelésem szerint fehér szobának kellett volna lennie, fekete bőr fekvőszékkel… benső istennőm sokkal inkább otthon érezte volna magát ilyen körülmények között.

Dr Banner helyet foglalt az egyik karosszékben és felcsippentett egy bőr bevonatos jegyzetfüzetet. Nyugodtnak és összeszedetnek látszott. Edward keresztbe tette a lábát, bokája a térdén, kezeit szétnyújtóztatta  a kanapé szélességében. Megtalálta a kezemet, és gyengéden megszorította.

„Edward kérése volt, hogy csatlakozhasson egyik megbeszélésünkhöz” – kezdte dr Banner.

„Csak, hogy tudja, ezeket a beszélgetéseket a teljes őszinteség jegyében tartjuk.”

Felhúztam a szemöldökömet, ezzel megállásra késztettem kis beszéde közben.

„Hmm… én aláírtam egy titoktartási megállapodást” – mormoltam, közbeszólásom miatt kissé zavartan.

Mindketten rám meredtek. Edward elengedte a kezem.

„Egy beleegyező nyilatkozatot a titoktartásról?” – húzta össze szemöldökét Dr Banner és kötekedően pillantott Edwardra. Edward megvonta a vállát.

„Te minden kapcsolatodat titoktartási nyilatkozat aláírásával kezded?” – kérdezte Edwardot Banner.

„A szerződéseseket, igen.”

Dr Banner szája széle kissé megremegett.

„Mert van másmilyen kapcsolatod is?” – kérdezte jól szórakozva.

„Nincs” – válaszolta Edward, szemmel láthatóan ő is jól érezte magát.

„Ahogy gondoltam” – és ezzel Dr Banner figyelme ismét felém fordult.

„Nos, úgy gondolom, nem kell aggódnunk a bizalmas dolgok miatt, de javasolhatnám, hogy erről ketten beszélgessenek el valamikor? Ahogy látom, nem óhajtják ezt a fajta szerződéses kapcsolatot a továbbiakban fenntartani.”

„Remélhetőleg egy egész másfajta szerződésre kerül sor” – mondta Edward lágyan, engem nézve.

Elpirultam, a jó doktor meg kissé elkomorodott.

„Bella. Meg kell bocsátania nekem, de én valószínűleg sokkal többet tudok önről, mint amennyire ön számít. Edward nagyon nyílt volt.”

Idegesen pillantottam Edwardra. Mit mondott?

„Szóval, egy titoktartási szerződés. Ez valószínűleg megdöbbentette önt” - folytatta a doktor.

Rápislogtam.

„Oh, úgy gondolom, a megdöbbenés jelentéktelenné halványult, tekintve Edward mostani kijelentéseit” – válaszoltam halkan és bizonytalanul. Elég idegesnek tűntem.

„Biztos vagyok benne. Szóval, Edward, miről szeretnél társalogni?” – mosolygott kedvesen rám Dr Banner.

Edward megrántotta a vállát, mint egy mogorva tinédzser.

„Isabella akart veled találkozni. Talán őt kellene kérdezned.”

Dr Banner szemöldöke kissé megemelkedett és metszően nézett rám.

Szent varjú. Kiszáradt a torkom… ez nagyon megalázó volt.

„Jobban érezné magát, ha Edward egy kis időre magunkra hagyna bennünket?”

Szemem Edwardra emeltem, ő várakozóan nézett rám.

„Igen” – suttogtam.

Edward elkomorodott, kinyitotta a száját, de gyorsan be is csukta, és kecses mozdulattal felállt.

„A várószobában leszek” – mondta és száját rosszkedvűen elhúzta. 

Oh, ne…

„Köszönöm, Edward” – mondta Banner közömbösen.

Edward  hosszú, kérdő pillantást vetett rám, majd kilépkedett a szobából – de... nem csapta be maga után az ajtót… Phű. Megkönnyebbültem.

„Megfélemlítően hat önre?”

„Igen. De már nem annyira, mint eleinte.”

Úgy éreztem, árulkodok, de ez volt az igazság.

„Ez nem lep meg, Bella. Nos, miben lehetek a segítségére?”

Lenéztem összekulcsolt ujjaimra. Mit kérdezhetnék…?

„Dr Banner… nekem nem volt kapcsolatom ezelőtt, és Edward olyan… nos, ő Edward. És az ezt megelőző héten vagy hogy, elég sok minden történt. Nem volt még alkalmam átgondolni ezeket.”

„Mit kell átgondolnia?”

Felpillantottam rá. Feje oldalra hajtva, merően nézett rám… úgy gondolom, részvétteljesen.

„Nos… Edward azt mondta, hogy boldogan felhagy a… ööö” – haboztam, majd feladtam. Erről sokkal nehezebb beszélni, mint ahogy gondoltam.

Dr Banner sóhajtott.

„Bella, azon rövid idő alatt, mióta ismeri Edwardot, sokkal nagyobb haladást ért el a páciensemnél, mint amit én az elmúlt két évben. Mély benyomást tett Edwardra. Ezt önnek is éreznie kell.”

„Ő is mély benyomást tett rám. Csak azt nem tudom, hogy… elég vagyok-e neki. Ki tudom-e elégíteni a szükségleteit…” – suttogtam.

„Ezt igényli tőlem? Bátorítást?”

Bólintottam.

„A szükségletek változnak az idők folyamán” – mondta egyszerűen.

„Edward olyan helyzetben találta magát, ahol a megszokott helyzetkezelései nem működtek. Nagyon egyszerűen mondva, ön arra kényszerítette, hogy szembenézzen néhány démonával, és újra gondolja azokat.”

Csak pislogtam… ez egybecsengett azzal, amit Edward mondott nekem.

„Igen, a démonai” – mormoltam.

„Nem időzünk hosszasan a démonainál – azok a múlt részei. Edward ismeri azokat, mint ahogy én is – és gondolom, most már ön is. Sokkal inkább foglalkoztat a jövője és az, hogy Edward eljusson oda, ahova szeretne.”

Összehúztam és felemeltem a szemöldökömet.

„A hivatalos elnevezése a dolgoknak MFOT – elnézést” – mosolygott – „ami annyit jelent, hogy Megoldásra Figyelő Oktató Terápia. Valójában inkább cél-orientált. Arra koncentrálunk, hogy Edward hova szeretne eljutni, és hogyan juthat el oda. Ez a dialektikus megközelítése a dolgoknak. Nincs értelme a szívszorító múlton merengeni – ezt minden orvos, pszichológus és pszichiáter megtette már, akikkel eddig Edward találkozott. A jövő a fontos, ahova Edward elképzeli magát, ahova el szeretne jutni. Annyit jelentett neki, amikor ön elment tőle, hogy most komolyan veszi ezt a terápiát. Úgy gondolja, az a célja, hogy egy szerelmi kapcsolatot alakítson ki önnel. Ennyire egyszerű az egész, és most ezen dolgozunk. Természetesen vannak akadályok… elsőnek mindjárt ott van a haphephobiája.

Oh, jézusom… a mije? Levegő után kaptam.

„Már úgy értem, az érintéstől való félelme” – mondta Dr Banner kedvesen – „biztos vagyok benne, tud már róla.”

Elpirultam és bólintottam.

„Valamint, morbid módon utálja önmagát. Biztos vagyok benne, hogy ez nem lepi meg önt. És persze ott van a paraszomniája… ehm – az éjszakai félelme a mellette fekvőtől.”

Továbbra is csak pislogtam, megpróbáltam befogadni a sok új, hosszú szót. Persze, hogy tudok mindegyikről. De Banner nem említette a legfőbb aggodalmam tárgyát.

„De Edward egy szadista. Biztos, hogy ezen a módon vannak olyan igényei, amiket képtelen vagyok teljesíteni.”

Dr Banner égnek emelte tekintetét és keményen összeszorította a száját.

„Ezt már nem pszichiátriai terminológiának tekintjük. Nem tudom, hányszor mondtam ezt már el neki. És a kilencvenes évektől már parafíliaként sem ismerik el.”

Megint meghaladta a képességeimet, amit Dr Banner mondott. Ezt látva rajtam, kedvesen elmosolyodott.

„Ez a kedvenc témám” – rázta meg a fejét.

„Edward mindennek a lehető legrosszabb oldalát látja. Ez egyik része az önutálatának is. És persze ott van ez a szexuális szadizmus dolog. De ez nem betegség, ez egy életforma választása, és ha ezt biztonságosan gyakorolják épelméjű, értelmes felnőttek kapcsolatában, akkor ez nem probléma. Amiről én tudok, Edward minden BDSM kapcsolatát ilyen módon folytatta. Ön az első kedvese, aki nem egyezett ebbe bele, és ő ezért nem is akarja ezt a kapcsolatot erre a síkra terelni.” 

Kedvese…!

„De gondolom, azért ez nem ilyen egyszerű.”

„Miért ne lenne?” – vont vállat Banner kedélyesen.

„Nos… az ok, amiért ezt tette.”

„Bella, pontosan erről van szó. Az alkalmazott terápia terminológiája szerint ez ennyire egyszerű. Edward önnel akar lenni. És ennek értelmében, le kell mondania a legtöbb extrém dologról ami az olyanfajta kapcsolatokat jellemzi. Mindent összefoglalva… ami önt érdekli, az nem az elfogadhatatlan, ugye?”

Elpirultam. Nem… ez nem elfogadhatatlan…vagy igen?

„Nem gondolnám. De attól tartok, hogy ő azt gondolja.”

„Edward felismerte ezt, és ennek megfelelően cselekedett. Ő nem elmebeteg.”

Dr Banner sóhajtott egyet.

„Dióhéjban összefoglalva, ő nem szadista, Bella. Ő egy mérges, ijedt, briliáns fiatalember, akinek igen szar lapok jutottak, amikor megszületett. Mindannyian verhetjük a mellünket emiatt és analizálhatjuk, hogy ki, hogyan és miért, halálunkig – vagy Edward túlteheti magát rajta és eldöntheti, hogy hogyan akar élni. Talált valamit, ami néhány évig működött számára, többé-kevésbé. De mióta önnel találkozott, ez nem működik tovább. Következésképpen változtat a dolgokon. Önnek és nekem tiszteletben kellene tartanunk ezt a választását, és segítenünk kell ebben őt.”

Eltátottam a számat.

„Ezzel akar bátorítani engem?”

„Annyira jó, amennyire elfogadjuk, Bella. Az életben semmire nincs garancia. És ez a szakmai véleményem is.” – mosolygott.

Halványan elmosolyodtam én is. Tréfálkozó orvos… jesszusom.

„De ő úgy gondol magára, mint aki kigyógyul az alkoholizmusból.”

„Edward mindig is a legrosszabbat fogja képzelni magáról. Ahogy mondtam, ez önutálatának egy része. Ez az ő énképe, függetlenül mindentől. Természetétől fogva fél attól, hogy ezt a változtatást végig vigye. Úgy érzi, kiteszi magát az érzelmi fájdalmak egy új világának – amit mellékesen meg is érzett, amikor ön elhagyta őt. Alapvetően túlaggódja magát.”

Dr Banner szünetet tartott.

„Nem akarom stresszelni azzal, hogy mennyire fontos szerepe van önnek Edward pálfordulásában. De nagy szerepe van. Edward sehol nem tartana, ha nem találkozik önnel. Személy szerint nem tartom jónak ezt az alkoholizmusból felgyógyulós analógiát, de ha neki ez megfelel, azt hiszem, megadhatjuk neki a kétkedés lehetőségét.”

Megadni Edwardnak a kétkedés lehetőségét…. Elkomorodtam a gondolatra.

„Érzelmileg Edward egy kamasz. Ez a korszak kimaradt az életéből teljesen. Minden energiáját arra fordította, hogy sikeres legyen az üzleti életben, és az is lett, minden várakozáson felül. De az érzelmi világa… be kell hoznia a hátrányát.”

„Szóval… hogy tudok neki segíteni?”

Dr Banner felnevetett.

„Csak tegye azt, amit eddig. Edward fülig szerelmes önbe. Jó ezt látni” – vigyorgott rám.

Elpirultam, és benső istennőm jókedvűen ölelte meg magát… de valami még zavart.

„Kérdezhetek még egy dolgot?”

„Természetesen.”

Nagy levegőt vettem.

„Valahol mélyen úgy érzem, ha nem lenne ennyire sérült, akkor nem akarna engem.”

Dr Banner szemöldöke meglepettem emelkedett fel.

„Ez nagyon negatív vélemény önmagáról, Bella. És ez valójában inkább önről szól, semmint Edwardról. És nem igazán van köze az ő önbecsmérléséhez… de meg vagyok lepve.”

„Nos, csak nézzen előbb őrá… majd énrám.”

Dr Banner a szemöldökét ráncolta.

„Bella…miért gondolja magáról, hogy nem mutatós?”

Oh, ne… nem akarom, hogy rám terelődjön a szó. Megint az ujjaimat bámultam.

Éles kopogtatás hangzott az ajtón. Ijedtemben ugrottam egyet. Edward jött be a szobába, és kettőnkre bámult.

Elpirultam, gyorsan Bannerre pillantottam, aki jóindulatúan mosolygott Edwardra.

„Isten hozott újra, Edward” – mondta kedvesen.

„Azt hiszem, lejárt az idő, John.”

„Majdnem, Edward. Csatlakozz hozzánk.”

Edward leült, ezúttal mellém, és óvóan a térdemre tette kezét. Tette nem kerülte el Dr Banner figyelmét.

„Van még kérdése, Bella?” – kérdezte tőlem, és arcán nyugtalanság tükröződött. A szarba… nem kellett volna az utolsó kérdést feltennem.

Megráztam a fejem.

„Edward?”

„Ma nincs, John.”

Banner bólintott.

„Hasznos lenne, ha újból eljönnétek mindketten. Biztos vagyok benne, hogy Bellának lesznek még kérdései.”

Edward vonakodva bólintott.

Megint vörös lettem… a szarba… a doki kurkászni akar a fejemben. Edward megfogta a kezem és erősen figyelt rám.

„Rendben?” – kérdezte lágyan.

Mosolyogtam, bólintottam. Igen, megadjuk neki a kétkedés lehetőségét az Angliából származó jó doktor iránymutatása alapján.

Edward megszorította a kezem és Bannerhez fordult.

„Hogy érzi magát ő?” – kérdezte halkan 

Én?

„Megbirkózik a dolgokkal.” – mondta a doktor megnyugtatóan.

„Jó. Tájékoztass folyamatosan a fejlődéséről.”

„Referálni fogok.” 

Oh... Lauren-ről beszéltek... szent baszás!

„Mehetünk megünnepelni a kinevezésedett?” – kérdezte tőlem Edward nyomatékosan.

Tartózkodóan bólintottam. Edward felállt.

Gyorsan elbúcsúztunk Dr Bannertől és Edward illetlen sietséggel terelt kifelé. Az utcán fordult felém.

„Milyen volt?” – kérdezte aggódó hangon.

„Jó volt.”

Gyanakodva nézett rám. Féloldalra hajtottam a fejem.

„Mr Cullen, kérem, ne nézzen így rám. A doktor előírása alapján meg kell adnom önnek a kétkedés lehetőségét.”

„Mit jelent ez?”

„Majd meglátod.”

Szája széle enyhén megremegett, de szúrósan nézett rám.

„Szállj be a kocsiba” – rendelkezett, kinyitva előttem az ajtót.

Oh... témát váltottunk.

„Hova megyünk?”

Edward rám vigyorgott.

„Majd meglátod.”