Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2012. augusztus 31., péntek

Nyolcvanhetedik fejezet

Éreztem, hogy minden szín kifutott arcomból, ahogy vérem jéggé dermedt és félelem itatta át testemet. Ösztönösen Rose és Edward közé léptem.
„Mi az?” – mormolta Edward figyelmeztető hangon.
Nem foglalkoztam vele. Nem hittem el, hogy Rose ezt teszi.
„Rose! Ehhez nincs semmi közöd.” – dühösen néztem rá, düh vette át félelmem helyét. Hogy merészeli ezt tenni? Ne most… ne a mai napon. Ne Edward születésnapján.
Rose szeme rám villant, kék szemei nagyra nyíltak, meglepődött reakciómon.
„Bella, mi ez?” –mondta újra Edward, hangja ezúttal fenyegető volt.
„Edward, kimennél, kérlek” – kértem őt.
„Nem. Mutasd meg” – nyújtotta ki kezét, és tudtam, hogy most nem lehet vele vitatkozni – hangja hideg és kemény volt. Vonakodva adtam át az e-mailt neki.
„Mit tett veled?” – kérdezte tőlem Rose, nagyon nyugtalannak tűnt. Elpirultam, ahogy a millió erotikus kép átfutott fejemben.
„Nincs semmi közöd hozzá, Rose” – nem tudtam eltitkolni a bosszúságot a hangomból.
„Hogy került ez hozzád?” – kérdezte Edward, fejét oldalra hajtva, arca kifejezéstelen volt, de a hangja… vészjóslóan csendes volt.
Rose enyhén elpirult.
„Az nem lényeges.”
De Edward kőkemény pillantása nyomán habozás nélkül folytatta.
„Egy felöltő zsebében volt, ami, úgy gyanítom, a tied lehet, és amit Bella hálószobájának ajtajára volt felakasztva.”
Edward égő zöld pillantásával szembekerülve Rose határozottsága kissé megingott, de hamar összeszedte magát és mogorván visszanézett. Az ellenségesség megnyilvánulása volt, szűk, élénkpiros ruhában… nagyszerűen nézett ki. De mi a bánatot keresett a ruháim között? Általában fordítva szokott lenni…
„Beszéltél róla valakinek?” – Edward hangja bársonyos volt.
„Nem! Természetesen nem” – csattant fel Rose sértetten.
Edward bólintott, és úgy tűnt, megkönnyebbült. Megfordult és a kandalló felé indult. Rose és én szó nélkül néztük, ahogy felvesz egy gyufát a párkányról és meggyújtja a papírt, elengedi, hagyja, hogy égve lebegjen, lassan, le a rácsra… míg végül az enyészeté lesz. A szoba csendje nyomasztó volt.
„Még Emmettnek sem?” – kérdeztem, figyelmemet újra Rose felé fordítva.
„Senkinek” – felelte Rose határozottan, és most először látszott zavartnak és megbántottnak.
„Csak tudni akartam, hogy rendben vagy, Bella” – suttogta.
„Jól vagyok, Rose. Sőt, még annál is jobban. Kérlek… Edward és én, tényleg rendben vagyunk – ezek régi dolgok. Kérlek, ne is gondolj rá.”
„Ne gondoljak rá? Hogy tudnék nem törődni vele? Mit tett veled?” – kérdezte és kék szemei szívfájdító aggodalmat tükröztek.
„Semmit nem tett velem, Rose. Igazán – jól vagyok.”
Rám pislogott.
„Tényleg?” – kérdezte.
Edward egyik karját körém fonta, és magához húzott, le nem véve szemét Rose-ról.
„Bella beleegyezett, hogy hozzám jön feleségül, Rosalie” – mondta csendesen.
„Feleségül!” – hápogott Rose, szemeit hitetlenül tágra nyitotta.
„Összeházasodunk. Ma este jelentjük be az eljegyzést” – mondta Edward.
„Oh…” – tátotta el a száját Rose döbbenten.
„Egyedül hagylak, mit ne mondjak, tizenhat napra, és ilyenek történnek..? Ez aztán hirtelen volt. Szóval, tegnap, amikor azt mondtam…” – nézett rám elveszetten. „Hová illik ez az e-mail a történetbe?”
„Nem illik sehová, Rose. Felejtsd el – kérlek. Szeretem őt és ő szeret engem. Ne csináld ezt. Ne rontsd el a partit és az esténket” – suttogtam.
Rám pillantott és teljesen váratlanul szemei könnybe lábadtak.
„Nem. Természetesen nem teszek ilyet. Biztos jól vagy?” – szeretett volna biztos lenni.
„Soha nem voltam boldogabb” – suttogtam.
Kinyújtotta kezét, és annak ellenére, hogy Edward átkarolva tartott, megragadta kezemet.
„Tényleg jól vagy?” – kérdezte reményteljesen.
„Igen” – vigyorogtam rá, jó kedvem visszatért. Újra a mi oldalunkon állt.
Rose rám mosolygott, boldogságom visszatükröződött róla. Kiléptem Edward öleléséből és összeölelkeztem Rose-al.
„Oh Bella – annyira aggódtam, amikor ezt olvastam. Nem tudtam, mit gondoljak. Megmagyarázod?” – suttogta.
„Egyszer… nem most.”
„Jó. Nem fogom elmondani senkinek. Nagyon szeretlek, Bella, mintha a testvérem lennél. Csak azt gondoltam… nem tudom, mit gondoltam. Sajnálom. Ha te boldog vagy, akkor én is” – nézett egyenesen Edwardra, majd megismételte bocsánatkérését. Edward bólintott, jéghideg tekintete és arca nem változott. Oh a szarba… még mindig dühös.
„Tényleg sajnálom. Igazad van, tényleg nincs közöm hozzá” – suttogta Rose nekem megint.
Kopogtak az ajtón, Rose és én ijedten szétugrottunk. Esme dugta be a fejét az ajtón.
„Minden rendben van, drágám?” – kérdezte Edwardot.
„Minden oké, Mrs Cullen” – felelt rögtön Rose.
„Igen, anya” – mondta Edward… és nyugodtabbnak tűnt egy kicsit.
„Jó” – lépett be Esme.
„Akkor nem bánjátok, ha megölelem a születésnapos fiamat” – bókolt felénk. Edward szorosan magához ölelte anyját, és egyből megenyhült.
„Boldog születésnapot, drágám” – mondta Esme lágyan, becsukva szemét fia ölelésében – „Nagyon boldog vagyok, hogy még vagy nekünk.”
„Anya, nincs semmi bajom” – mosolygott le rá Edward. Esme hátrébb tolta magát, közelről vizsgálta fiát és nevetett.
„Nagyon boldog vagyok, hogy így vagytok” – mondta és megsimogatta Edward arcát.
Edward rávigyorgott, azzal az 1000 megawattos vigyorával.
Esme tudja! Mikor mondta el neki ez a férfinép?
„Nos, gyerekeim, ha befejeztétek ezt a ti kis négyszemközti beszélgetéseteket… egy egész csődület van odakint, aki látni akarja, hogy tényleg egyben vagy-e még, Edward, és boldog születésnapot szeretnének kívánni.”
„Mindjárt ott leszek.”
Esme nyugtalanul nézett Rose-ra és rám, de mosolyunk megnyugtatta. Rám kacsintott és nyitva tartotta az ajtót nekünk. Edward kinyújtotta a kezét felém. Megfogtam.
„Edward, tényleg bocsánatot kérek” – mondta Rose alázatosan.
Alázatos Rose. Na ez valami olyan, amit észre kell venni. Edward bólintott, majd kimentünk a szobából.
Az előtérben nyugtalanul néztem Edwardra.
„Anyád tud rólunk?”
„Igen.”
„Oh.”
Eszembe jutott, hogy az esténket alaposan elintézhette volna a konok Miss Hale. Még a gondolattól is megrázkódtam – Edward életstílusának felfedése mindenki előtt… Szent tehén.
„Nos, ez elég érdekes kezdete volt az estének” – mosolyogtam kedvesen Edwardra. Lepillantott rám – és láttam, hogy jókedve visszatért. Hála az égnek.
„Mint mindig, fején találta a szöget, Miss Swan” – emelte kezemet ajkához és megcsókolta. Ahogy bementünk a szobába, hirtelen, spontán, fülsiketítő taps hangzott fel.
Szent tehén… hány ember van itt?
Gyorsan körül néztem. Az összes Cullen, Jasper, Dr Banner és a… felesége? Mac a hajóról, a jóképű afro-amerikai akit az első alkalommal láttam Edward irodájában, Alice undok barátnője, Jane, két nő, akit eddig nem láttam, és…oh, ne. Összeszorult a szívem. Az a nő… Mrs. Robinson.
Heidi jelent meg egy tálca pezsgővel. Mélyen kivágott fekete ruha volt rajta, haja nem copfban, hanem feltűzve, piros volt és rezegtette szempilláját. A taps elült, és ahogy minden tekintet várakozóan Edwardra szegeződött, finoman megszorította kezemet.
„Köszönöm mindenkinek. Úgy érzem, erre szükségem lesz” – vett el két poharat Heidi tálcájáról és rávillantott egy mosolyt… hirtelen azt hittem a lány elájul, vagy valami történik vele. Edward az egyik poharat az én kezembe nyomta, majd felemelte poharát a szobában tartózkodók felé. Hirtelen mindenki felénk mozdult. A csoportot a fekete ruhás ördögi nő vezette. Szokott vajon más színű ruhát viselni?
„Edward, annyira aggódtam…” – ölelte meg röviden Irina és mindkét arcára puszit nyomott. Edward nem engedte el a kezem, annak ellenére, hogy megpróbáltam elszabadulni.
„Jól vagyok, Irina” – morogta hidegen Edward.
„Miért nem hívtál fel?” – kérdezte elkeseredetten Irina, szemei Edward tekintetét keresték.
„Elfoglalt voltam.”
„Nem kaptad meg az üzeneteimet?”
Edward kényelmetlenül érezve magát megrándult, és közelebb húzott magához, karját körém fonta. Közömbös arckifejezéssel nézett Irinára, aki nem tudott tovább nem észre venni, úgyhogy udvariasan bólintott felém.
„Bella” – dorombolta - „bájosan nézel ki, angyalom.”
„Irina” – búgtam vissza – „köszönöm.”
Elkaptam Esme tekintetét. Kicsit összehúzta szemöldökét, ahogy hármónkra nézett.
„Irina, egy bejelentést kell tennem” – mondta Edward, szenvtelenül nézve rá. Irina tiszta kék szemei kissé elhomályosultak.
„Persze” – kényszeredetten elmosolyodott és hátra lépett.
„Kis figyelmet kérek!” – kiáltott Edward. Várt egy pillanatot, amíg a zaj elült a szobában és minden tekintet rá szegeződött megint.
„Köszönöm, hogy ma eljöttek. Be kell vallanom, egy csendes családi vacsorára számítottam, úgyhogy ez egy kellemes meglepetés” – bámult egyenesen Alice-re, aki elvigyorodott és alig láthatóan intett Edward felé. Edward enyhén bosszúsan megrázta fejét, de folytatta.
„Kate és én” – hajolt meg egy vörös hajú nő felé aki egy apró világosszőke hajú nő mellett állt… oh, ez az a Kate, akivel együtt dolgozik – „meleg helyzetet éltünk át együtt.”
Kate elmosolyodott és poharát Edwardra emelte. Edward visszabólintott.
„Szóval különösen örülök, hogy ma itt lehetek és megoszthatok önökkel egy nagyon jó hírt. Ez a gyönyörű nő” – nézett le rám –„Miss Isabella Marie Swan, beleegyezett, hogy feleségül jön hozzám, és önök az elsők, akikkel ezt tudathatom.”
Általános megdöbbenés, különös arcok, majd… kitörő taps! Jesszusom – ez tényleg megtörtént! Azt hiszem olyan színem lett, mint Rose ruhájának. Edward megfogta az arcomat, felemelte ajkamat és gyors csókot nyomott rá.
„Nemsokára az enyém leszel.”
„Már a tied vagyok” – suttogtam.
„Hivatalosan” – tátogta vissza, és ádázul elvigyorodott.
Jane, aki Alice mellett állt, levertnek látszott. Heidi úgy nézett ki, mint aki valami kellemetlen dologba harapott, és ahogy idegesen végignéztem az összegyűlt tömegen, megpillantottam Irinát. Szája nyitva volt. Megdöbbent – sőt, elborzadt. Nem tehettem róla, de kimondott elégedettség töltött el, ahogy láttam meglepettségét. Amúgy mi a poklot keres itt?
Carlisle és Esme szakította félbe kíméletlen gondolataimat. Hamarosan körbeadtak a Cullenek, öleltek, pusziltak.
„Oh, Bella – annyira örülök, hogy családtag leszel” – áradozott Esme.
„Ahogy Edward megváltozott. Ő most… boldog. Nagyon hálás vagyok neked.”
Elpirultam zavaromban kitörésétől, de titokban én is örültem.
„Hol a gyűrűd?” – reklamált Alice, ahogy megölelt.
„Hmm…” - egy gyűrű! Jézusom, nem is gondoltam gyűrűre. Idegesen néztem fel Edwardra.
„Majd együtt választunk.” - nézett mogorván Alice-re Edward.
„Ohó, ne nézz rám így, Cullen!” – rótta meg Alice, és átölelte.
„Annyira örülök neked, Edward” – mondta. Ő az egyetlen azok közül, akit ismerek, és akit nem félemlít meg a Cullen mogorvaság. Ez elbátortalanított… bár, az igazat megvallva, kezdek én is hozzászokni.
„Mikor lesz az esküvő? Választottatok már időpontot?” – ragyogott fel Edwardra.
Edward lebámult húgára, bosszúsága szinte tapintható volt.
„Fogalmam nincs, még nem. Még meg kell ezt beszélnünk Bellával” – mondta ingerülten.
„Remélem, nagy esküvőtök lesz – itt” – lelkesedett Alice, figyelmen kívül hagyva Edward csípős hangját.
„Valószínűleg holnap Vegasba repülünk” – mordult Edward, amiért jutalmul hamisítatlan Alice Cullen féle haragos pillantást kapott.
Edward Emmett felé fordult szemeit forgatva. Emmett mackóölelésébe vonta öccsét, mint előző nap.
„Csak így tovább, öcsi” – lapogatta meg Edward hátát.
Az emberek reakciója a bejelentésre megsemmisítő volt, jó pár percbe telt, míg újból Edward mellett találtam magam Dr Banerrel együtt. Úgy tűnt, Irina köddé vált, Heidi barátságtalanul töltötte újra a pezsgőspoharakat.
Dr Banner mellett egy feltűnő fiatal nő állt, hosszú, sötét, majdnem fekete haja, és szépen metszett mogyorószínű szeme volt.
„Edward” – mondta Banner, és kezet nyújtott.
Edward szívélyesen fogadta.
„John. Rhian…” – puszilta meg a sötét hajú nagyon picike és nagyon csinos nőt két orcáján.
„Örülök, hogy megmaradtál, Edward. Az életem nélküled sokkal egyhangúbb és nyomorúságosabb lenne.”
Edward feleletül vigyorgott.
„John” – feddte meg Rhian szelíden, inkább Edward élvezetére.
„Rhian, ő Isabella, a menyasszonyom. Bella, bemutatom neked John feleségét.”
„Örömömre szolgál, hogy találkozhatom azzal a nővel, aki végül elnyerte Edward szívét” – mosolygott kedvesen Rhian.
„Köszönöm” – mormoltam, újfent zavarba estem.
„Nem semmi labdát vittél be, Edward” – rázta meg a fejét Dr Banner hitetlenkedve. Edward morcosan nézett rá.
„John – te és a krikett hasonlataid” – forgatta szemét Rhian.
„Gratulálok, szép pár vagytok, és boldog születésnapot Edward. Milyen kedves születésnapi ajándék” – mosolygott rám nagylelkűen. Ettől elpirultam. Nem gondoltam volna, hogy Dr Banner itt lesz… vagy Irina. Ez utóbbi elég megrázó volt. Mindeközben nem győztem azon elmélkedni, hogy van-e még valami, amit kérdeznék Dr Bannertől – de egy születésnapi parti nem igazán alkalmas helyszín egy pszichiátriai konzultációra. Pár percig udvarias semmiségekről beszélgettünk… Rhian otthon van két apró fiukkal. Arra a következtetésre jutottam, hogy ő az oka annak, hogy Dr Banner Amerikában praktizál.
„Ő jól van, Edward. Nagyon jól reagál a kezelésre. Még néhány hét, és fontolóra vehetjük az ambuláns kezelési program elkezdését.” Dr Banner és Edward halkan beszélgettek, de nem tudtam nem hallgatózni. Szinte gorombán nem figyeltem Rhian-ra.
„Úgyhogy egész napos játék és pelenkák momentán…”
„Ez kitölti az idődet” – pirultam el és újra figyeltem a kedvesen nevető Rhianra. Tudtam, hogy Edward és Banner Lauren-ről beszélget.
„Kérdezz meg tőle valamit nekem” – mormolta Edward.
„És te mit csinálsz, Isabella?”
„Kérlek, szólíts Bellának. Kiadói területen dolgozom.”
Edward és Banner még halkabban társalogtak… idegesítő volt. De abbahagyták, amikor két másik nő csatlakozott hozzánk, akiket eddig nem ismertem – Kate és a pezsgőszőke Gwen, akit Kate partnereként mutatott be Edward. Kate elbűvölő volt és hamarosan kiderült, hogy majdnem szemben laknak az Escalával. Kate tele volt dicsérettel Edward helikopter-vezetési képessége iránt. Ez volt az első útja Echo Charlei-val, és azt mondta, nem habozna újra elindulni. Kate volt az egyik nő azon kevesek közül, akiket nem bűvölt el Edward. Nos, az ok nyilvánvaló volt. Kate párja Gwen, vihogós, jó humorú nő. Úgy tűnt Edward jól ismeri őket és nagyon jól megértették egymást. Nem munkáról beszélgettek, de mondhatom, Kate egy nagyon értelmes nő, aki könnyen lépést tud tartani kedvesemmel. És a sok cigarettafüsttől mély, torokhangon nevetett.
Esme szakította félbe ráérős beszélgetésünket azzal, hogy a svéd-asztalos vacsora tálalva van a Cullen-konyhában. A vendégek lassan elindultak a ház hátsó része felé.
Alice a hallban kapott el. Sápadt rózsaszín baby-doll ruhájában és eszméletlenül magas sarkú cipőjében nagyon csinos volt, egy karácsonyfa tetején lett volna a helye. Két koktélos poharat tartott a kezében.
„Bella” – sziszegte összeesküvő módon.
Edwardra néztem, aki elengedett egy sok-szerencsét-én-képtelen-vagyok-bánni-vele nézéssel. Beslisszantunk a nappaliba.
„Tessék. Ez egyike apám speciális citromos Martinijeinek – sokkal finomabb, mint a pezsgő” – mondta Alice pajkosan. Ezzel odanyújtotta az egyik poharat és aggódva nézett rám, amíg ittam egy kortyot belőle.
„Hmm… finom. De erős” – vajon mit akarhat? Megpróbál leitatni?
„Bella, tanácsra lenne szükségem. És nem kérdezhetem Jane-t – ő olyan merev mindennel kapcsolatban” – forgatta meg a szemeit és grimaszkodott.
„És igazán irigy rád. Azt hiszem, azt remélte, hogy egyszer ő és Edward…” – tört ki nevetésbe a dolog abszurditásától. Én meg elcsüggedtem magamban. Ez valami olyan, amivel sokáig tart majd megbirkóznom – hogy más nők is vágynak a leendő férjemre. Elnyomtam a kéretlen gondolatot és elfoglaltam magam azzal, hogy egy újabb kortyot ittam a Martinimból.
„Segítek, ha tudok. Elő vele.”
„Mint ugye tudod, Jasper és én .. nos együtt vagyunk. Neked köszönhetően” – hajolt meg előttem.
„Igen…?” – hova a pokolba akar ezzel kilukadni?
„Bella – de ő nem akar lefeküdni velem!” – duzzogott.
„Oh” – pislogtam rá meglepetten. Ismerjük mi egymást ennyire, hogy erről beszélgethessünk? Alice nyílt volt.
„Jasper úgy gondolja, hogy túl korai. Tudod… én még sosem csináltam, és ő azt akarja, hogy ne kapkodjuk el” – tartott szünetet elkeseredetten.
„Oh… értem” – motyogtam, és megpróbáltam időt nyerni. Mit is mondhatnék? Én sem ismertem jól Edwardot… fogom ismerni valaha is? Elmosolyodtam a kósza gondolatra, hogy most aztán van egy egész élet előttem, hogy megismerjem… de Edwardnak nem volt problémája azzal, hogy elvegye a szüzességemet. Sőt, ha ragaszkodni akarok a tényekhez, elborzadt a ténytől, hogy tapasztalatlan vagyok. Sokkolt , szinte felháborodott tekintetének emléke mosolygásra késztetett. Végül is még mindig relatíve újonc vagyok ezekben a szexuális dolgokban – bár az utóbbi hetekben sok területét fedeztem fel a témának. Elvörösödtem a gondolattól.
„Alice, ez olyan dolog, amit kettőtöknek kell megoldani. Igazán nem az én dolgom megmondani, mit tegyél.”
Alice grimaszkodott.
„Mi van veled és Edwarddal?”
„Alice” – szóltam rá haragosan.
Rám vigyorgott.
„Ezt a nézést Edwardtól tanultad.”
Pirulásom állandósult.
„Edward és én...” – és elhallgattam. Tényleg nem akartam beszélni magunkról. „Ez magánügy. Ha tanácsra van szükséged, fordulj Rose-hoz. Ő sokkal kitárulkozóbb a kapcsolatairól.”
„Gondolod?” – kérdezte Alice ragyogva, egy csepp szarkazmus nélkül, nem zavartatva magát tartózkodásom miatt.
„Igen” – mosolyogtam biztatóan.
„Szuper. Kösz. Bella” – ölelt meg megint és izgatottan, sőt, ha a magas sarkúját is figyelembe vesszük, hatásosan, kiszaladt az ajtón. Nem kétséges, hogy Rose-t háborgassa. Újabb kortyot ittam a Martinimból, és már éppen követni akartam Alice-t, amikor megtorpantam. Irina libbent be a szobába. Tekintete feszült volt, arca grimaszba torzult és csúnyán nézett rám.
Oh a szarba.
„Bella” – mosolygott gúnyosan rám.
Minden önuralmamat összeszedtem, bár kissé szédültem a két pohár pezsgő és a kezemben tartott erős koktéltól. Azt hiszem az összes vér kifutott az arcomból, de csatasorba állítottam mind kisördögömet, mind benső istennőmet, segítsenek abban, hogy olyan nyugodt és rendíthetetlen maradjak, amilyen csak tudok.
„Irina” – hangom halk volt, de éles, kiszáradt szám ellenére. Miért képes ez a nő ennyire megrémíteni? És most mégis mit akar?
„Kifejezném őszinte jókívánságomat,de úgy gondolom ez nem lenne helyén való” – csillogó kék szemei jegesen néztek rám, telve gyűlölettel.
„És nekem nincs szükségem a gratulációdra, Irina. Meg vagyok lepve, sőt csalódott vagyok, hogy itt vagy.”
Felhúzta egyik szemöldökét... azt hiszem, imponáltam neki.
„Én sem hittem volna, hogy potenciális ellenfél lehetnél, Isabella. De minden tekintetben megleptél.”
„Én sem vettelek annak” – hazudtam arcátlanul. Edward büszke lenne rám.
„És most, ha megbocsátasz, van jobb dolgom is, mint hogy rád vesztegessem az időmet.”
„Csak ne olyan gyorsan kis hölgy” – sziszegte az ajtónak dőlve, ezzel elzárva előlem az utat.
„Mégis, mit gondolsz? Mi az ördögöt jelent az, beleegyeztél abba, hogy Edwardhoz mégy feleségül? Ha egy pillanatig is azt gondolod, hogy boldoggá teheted őt, nagyon tévedsz.”
„Hogy miben egyeztem meg Edwarddal, ahhoz önnek semmi köze, hölgyem” – mosolyogtam gúnyos kedvességgel.
Nem is figyelt rám.
„Edwardnak szükségletei vannak – olyan szükségletei, amit valószínűleg nem tudsz még alapfokon sem kielégíteni” – sistergett tovább.
„Mit tudhat ön az ő igényeiről?” – förmedtem rá. Felháborodásom lerítt rólam, belülről égetett, ahogy az adrenalin száguldott ereimben. Hogy merészel ez a kibaszott boszorkány megleckéztetni engem?
„Ön nem más, mint egy beteg gyerek-molesztáns és ha rajtam múlna, a pokol hét bugyrába taszítanám önt és mosolyogva elsétálnék. És most takarodjon az utamból – vagy kényszerítenem kell ?”
„Nagyon nagy hibát követsz el, kishölgy” – integetett hosszú, vékony, gyönyörűen manikűrözött ujjával felém.
„Hogy merészeled megítélni az életstílusunkat? Nem tudsz semmit, és fogalmad nincs arról, hogy mibe avatkozol bele. És ha azt gondolod, hogy Edward boldog lesz egy ilyen pénzsóvár szürke egérrel, mint te...”
"Elég!" - a maradék Martinimat az arcába öntöttem.
„Ne merészelje megmondani nekem, hogy mibe avatkozok bele! Mikor fogja megtanulni, hogy semmihez nincs köze velünk kapcsolatban!” – kiabáltam vele.
Mint akit villám sújtott, a borzadálytól eltátotta száját és próbálta letörölni a ragacsos italt arcáról. Azt hiszem, nekem akart rontani, de a nyíló ajtó hirtelen félrelökte.
Edward állt az ajtóban. Másodpercek alatt felmérte a helyzetet – én ahogy ott álltam hamuszürkén, reszketve, Irina, ahogy ott állt elázva és dühtől elkékülve. Edward szép arca elsötétült és eltorzult a dühtől, ahogy közénk állt.
„Mi a faszt csinálsz te itt, Irina?!” – mondta fenyegető, jéghideg hangon
Irina felpislantott rá.
„Ő nem a megfelelő nő neked, Edward” - suttogta.
„Mi?!” – üvöltött Edward, mindkettőnket megijesztve. Nem láttam ugyan kedvesem arcát, de egész teste megfeszült, fenyegetés sugárzott tartásából.
„Honnan a lófaszból tudod te azt, hogy mi jó nekem?”
„Neked igényeid vannak, Edward” – sorolta Irina.
„Már megmondtam neked – nem a te kibaszott dolgod ezzel foglalkozni” – ordított tovább. Oh, a szarba – Nagyon-Mérges-Edward felütötte utálatos fejét. A vendégek meg fogják hallani.
„Mégis mire gondolsz?” – állt meg egy pillanatra Edward, Irinára meredve – „Azt gondolod, hogy te vagy? Te?! Hogy te vagy a megfelelő számomra?” – hangja lágyabb volt, de megvetés sugárzott belőle. És hirtelen egyáltalán nem akartam jelen lenni a továbbiaknál. Nem akartam tanúja lenni ennek az intim csetepaténak… betolakodónak éreztem magam. De nem mozdultam, a lábam mintha földbe gyökerezett volna.
Irina nagyot nyelt, és úgy látszott, felhúzta magát. Tartása alig észrevehetően megváltozott, inkább parancsolóvá vált, és Edward felé lépett.
„Én voltam a legjobb dolog, ami valaha is történt veled” – sziszegett arrogánsan Edwardra.
„Nézz most magadra – az egyik leggazdagabb, legsikeresebb vállalkozóra az Államokban -
aki vezérelt, irányított – nincs szükséged semmire. Te vagy a Világod Ura.”
Edward meghátrált, mintha mellbe vágták volna, és megláttam arcát. Levegőért kapott a súlyos sértéstől.
„Szeretted azt, Edward – ne próbáld becsapni magad. Az út, amin haladtál, a megsemmisülésedhez vezetett, és én megmentettelek – attól, hogy az életedet a bárok hátsó részében tölts. És higgy nekem baby, ott végezted volna. Én tanítottalak meg mindenre, amit tudsz – amire szükséged van.”
Edward elfehéredett, elborzadva nézett Irinára. Amikor végül megszólalt, hangja halk és hitetlenkedő volt.
„Arra tanítottál meg, hogy hogyan basszak, Irina. De ez csak üresség, olyan, mint te. Nem csoda, hogy Linc elhagyott.”
Epe öntötte el a számat. Tényleg nem kellene itt lennem. De a helyemen maradtam, morbid módon elbűvölve attól, ahogy kibelezték egymást.
„Egyszer nem öleltél meg” – suttogta tovább Edward –„egyszer nem mondta, hogy szeretsz.”
Irina összehúzta a szemét.
„A szerelem bolondoknak való, Edward.” – nyúlt előre Irina és megragadta Edward karját. Gesztusa túlzottan leereszkedő volt.
„Kifelé a házamból” – suttogta Esme.
Három pár szem fordult gyorsan oda, ahol Esme állt, a szoba küszöbére. Esme Irinára szegezte pillantását, aki elsápadt St. Tropez-i barnasága alatt. Úgy tűnt, az idő megállt, ahogy mindannyian mélyen beszívtuk a levegőt, míg Esme határozottan bejött a szobába. Dühtől lángoló szemét Irinára szegezte. Esme megállt a szemét tágra nyitó Irina előtt, és arcul csapta. A pofon hangja visszhangot vetett a szobában.
„Vedd le a mocskos kezedet a fiamról, te kurva, és takarodj a házamból! Most!” – sziszegte összeszorított fogakkal.
Irina égő arcára tette kezét, rettegve bámult egy pillanatig, ijedten pislogott Esmére. Majd kisietett a szobából, nem foglalkozott az ajtó becsukásával sem.
Esme lassan Edward felé fordult. A feszültség, mint egy vastag lepel fogott körül bennünket. Edward és Esme egymásra meredtek. Egy pillanat múlva Esme megszólalt.
„Bella, mielőtt átadom neked őt, nem bánod, ugye, ha váltok néhány szót a fiammal?”
Hangja halk és rekedt volt, de erős és fegyelmezett.
„Természetesen” – suttogtam és amilyen gyorsan csak tudtam, kimentem, idegesen hátrapislogva a vállam felett. De egyikük sem nézett rám ahogy kimentem… továbbra is egymásra meredtek, szótlan kommunikációjuk harsogóan zajos volt.
Az előtérben egy kissé elveszettnek éreztem magam. Szívem dübörgött, vérem száguldott ereimben… féltem és levegőért kapkodtam. Szent baszás, ez erős volt… és most Esme is tudja. A szarba. Elképzelni sem tudtam, mit mondhat Edwardnak.
Össze kellett szednem eszemet és erőmet ahhoz, hogy fel tudjam dolgozni, aminek tanúja voltam. Nem voltam képes kimenni a főkapun… még találkoznék vele újból. Vidám hangokat hallottam a konyha felől és a ház hátuljából. Képtelen voltam szembenézni a vendégekkel is, ami azt jelentette, hogy az udvar nem nyújt menedéket. Egy lehetőségem maradt – felfelé. Megiramodtam, párosával szedve a lépcsőket, a második szintre, majd onnan a harmadikra, ahogy világossá vált előttem a célom. Egyetlen hely volt, ahol lenni akartam.
Kinyitottam Edward gyerekszobájának ajtaját és nagy levegőt véve becsaptam magam mögött. Az ágyához mentem, ledobtam magam rá és csak bámultam a fehér mennyezetet.
Szent tehén… kétség kívül ez volt életem leggyötrelmesebb élménye, amit valaha is átéltem… és most teljesen zsibbadt voltam. A vőlegényem és az ő volt-szeretője – a nem leendő menyasszonya igazán láthatná ezt. És ahogy ezt kimondtam magamban, egy részem elégedett volt, hogy Irina kimutatta igazi énjét, és hogy ott voltam és tanúja voltam mindennek.
Gondolataim Esme felé fordultak. Szegény Esme… mindezt hallani. Megöleltem Edward egyik párnáját. Hallania kellett, hogy Edwardnak és Irinának viszonya volt – de szerencsére a viszony természetéről nem szerzett tudomást. Hála az égnek.
Felnyögtem.
És én mibe is lépek be? Lehet a boszorkány ezzel a kérdéssel fontos pontot érintett. Nem, nem hiszek benne. Irina annyira hideg – annyira kegyetlen. Megráztam a fejem… biztosan téved. Megfelelek Edwardnak. Én vagyok az, akire szüksége van. És a pillanat meglepő tisztaságában nem az volt a kérdés, hogy miképpen élte az életét Edward eddig – hanem, hogy miért. Az ok, hogy miért tette számtalan lánnyal azt, amit tett – és nem igazán akartam tudni, hány lánnyal tette. Az, hogy hogyan tette, nem rossz – felnőtt emberek voltak. Mindannyian – hogy is fogalmazott Banner, - biztonságban, ép elméjük birtokában és megegyezéses viszonyban voltak. A kérdés az, hogy miért? A miért volt, ami rossz volt. A miért jött a sötét oldalról. Becsuktam a szemem és karommal letakartam. De most túllépett a dolgokon, maga mögött hagyta, és a helyes úton járunk mind a ketten. Ő elbűvölt engem, én őt… és képesek vagyunk vezetni egymást.
Egy gondolat ötlött fel bennem.
A szarba!
Egy gyötrelmes, alattomos gondolat… és azon a helyen vagyok, ahol ezt a szellemet is el tudom temetni. Felültem. Igen… meg kell tennem.
Reszketve lábra álltam, lerúgtam a cipőmet, az íróasztalához mentem és áttanulmányoztam a fölötte levő üzenőtáblát. A fiatal Edward fotói még ott voltak… sokkal megrendítőbben néztek ki, így, hogy visszagondoltam arra, aminek tanúja voltam Edward és Mrs Robinson között. És ott, a sarokban, ott volt a kis fekete-fehér fotó… az anyja… a kokainos kurva. Felkapcsoltam az asztali lámpát és a fényképre irányítottam a fényét. Még a nevét sem tudom. Egészen úgy néz ki, mint Edward… csak fiatalabb és szomorúbb… és minden, amit erre a képre nézve érzek, az… szánalom. Megpróbáltam felfedezni a hasonlóságot az ő és az én arcom között. Rábandzsítottam a képre, közelre, nagyon közelre… és nem találtam… semmi hasonlóságot. Kivéve talán a hajunkat… és úgy gondolom, az övé világosabb, mint az enyém. Egyáltalán nem úgy nézek ki, mint ő. A gondolat – kellemes volt, sőt megnyugtató.
Kisördögöm csettintett a nyelvével, karját összefonta, és szemüvege fölött nézett rám. Miért gyötröd magad? Igent mondtál. Magadnak ágyaztál. Ráfintorogtam. Igen, megtettem, sőt, örömmel. Abban az ágyban akarok feküdni Edwarddal, az életem hátralevő részében.
Benső istennőm csak ült, lótuszülésben és békésen mosolygott…
Igen. Helyesen döntöttem.
Meg kéne keresnem Edwardot, aggódik biztos. Fogalmam nem volt, mióta voltam a szobájában… azt is hiheti, meglógtam. Megforgattam a szemem, ahogy elképzeltem túlzott reagálását. Reméltem, Esme és Ő már végeztek… kirázott a hideg a gondolatra, mit is mondhatott Esme neki.
Szembetalálkoztam Edwarddal a második szinten. Éppen felfele jött a lépcsőn, engem keresett. Arca merev és aggódó volt – nem az a gondtalan Fifty volt, akivel együtt érkeztem. Ahogy a fordulóban álltam ő megállt az utolsó előtti lépcsőn, így szemmagasságban voltunk.
„Szia” – mondta óvatosan.
„Szia” – válaszoltam félénken.
„Aggódtam, hogy…”
„Tudom” – szakítottam félbe – „sajnálom, nem tudtam szembesülni a vidámkodással. Csak félre kellett vonulnom… tudod. Gondolkodni” – simogattam meg arcát. Behunyta szemét, és belehajtotta fejét a tenyerembe.
„És úgy gondoltad az én szobám a legalkalmasabb erre?”
„Igen.”
A kezemért nyúlt és ölelésébe húzott. Ellenkezés nélkül mentem arra a helyre, ami a világon a legkedvesebb számomra. Tiszta ruha, testpermet és Edward illata volt… a legmegnyugtatóbb és legizgatóbb illat a világon. Orrát a hajamba fúrva mély levegőt vett.
„Sajnálom, hogy át kellett ezt élned.”
„Nem a te hibád, Edward. Miért volt itt egyáltalán?”
Rám nézett, száját bocsánatkérően elhúzta.
„Családi barát.”
Próbáltam nem reagálni.
„Nem hiszem, hogy még az. Anyád hogy érzi magát?”
„Anyám most éppen kibaszottul dühös rám. Igazán örülök, hogy itt vagy, és hogy a parti közepén vagyunk. Különben valószínűleg az utolsót lélegeztem volna.”
„Huh, annyira kivan?”
Bólintott, szeme komoly volt, érezhetően zavarba hozta anyja reakciója.
„Hibáztatod érte?” – kérdeztem halkan, hízelegve.
Szorosabban ölelt magához… bizonytalannak tűnt, ahogy végig gondolta az eseményeket. Végül válaszolt.
„Nem.”
Whoa! Áttörés…
„Leülhetnénk?” – kérdeztem.
„Természetesen. Itt?”
Bólintottam és mindketten leültünk a lépcső tetején.
„Szóval, te hogy vagy?” – kérdeztem, aggódva megszorítva kezét és szomorú, komoly szemébe néztem.
Sóhajtott és szabad kezével a hajába túrt.
„Olyan… felszabadultan” – vont vállat, majd rám villantotta azt a gyönyörű, gondtalan Edward mosolyát, és a fáradtság és a feszültség, ami egy perce még jelen volt… eltűnt.
„Igazán?” – ragyogtam rá vissza. Wow… ezért a mosolyért képes lennék törött üvegen is sétálni.
„Az üzleti kapcsolatunknak vége. Befejezem.”
Homlokomat ráncolva néztem rá.
„Felszámolod a szépségszalonokat?”
Felhorkant.
„Nem vagyok annyira bosszúvágyó, Isabella” – dorgált meg.
„Nem. Neki ajándékozom. Tartozom ennyivel Irinának. Hétfőn beszélek az ügyvédemmel.”
Felhúztam egyik szemöldökömet.
„Akkor nincs többé Mrs Robinson,”
Szája megrándult az élvezettől. Megrázta a fejét.
„Kimúlt.”
Elvigyorodtam.
„Nos… sajnálom, hogy elvesztettél egy barátot.”
Vállat vont és félrehúzta a száját.
„Igazán?”
„Nem” – ismertem be elpirulva.
„Gyere” - állt fel és a kezét nyújtotta felém.
„Csatlakozzunk a tiszteletünkre tartott partihoz… Lehet, berúgok.”
„Be szoktál rúgni?” – kérdeztem, megfogva a kezét.
„Nem, vad tinédzser korom óta nem…”
Lesétáltunk a lépcsőn.
„Ettél?” – kérdezte.
Oh… ne.
„Nem.”
„Nos, enned kell. Irina szagából ítélve apám egyik halálos koktélját öntötted a képébe.” – nézett rám, és megpróbálta elrejteni arcáról, hogy jól szórakozik, de megbukott.
„Edward, én…”
Felemelte a kezét.
„Ne vitatkozz, Isabella. Ha inni fogsz – és minden volt szeretőmet képen löttyinteni – akkor enned kell. Ez az első számú szabály. Azt hiszem, ezt már megbeszéltük még az első együtt töltött éjszakánk után.”
Oh, igen. A Heathman-ban.
A hallban megálltunk. Megsimogatta az arcomat, ujjai végigsiklottak állcsontomon.
„Ébren feküdtem és órákon keresztül néztem, ahogy alszol,” – mormolta – „lehet, már akkor szerettelek.”
Oh…
Lehajolt és lágyan megcsókolt… és én elolvadtam… mindenhol. Az elmúlt órák minden feszültsége elpárolgott a testemből.
„Egyél” – lehelte.
„Oké” – egyeztem bele, bár most valószínűleg mindent megtettem volna, bármit is kér. Kezemet fogva vezetett a konyha felé, ahol a parti teljes gőzzel zajlott.

„Jó éjt John, Rhian.”
„Még egyszer fogadd gratulációmat, Bella. Jól meglesztek ti ketten” – mosolygott Dr Banner kedvesen ránk, ahogy kart karba fonva álltunk a hallban, búcsúzva tőlük.
„Jó éjt.”
Edward becsukta az ajtót és megrázta a fejét. Lenézett rám, szemei izgatottan ragyogtak fel.
Mit jelent ez?
„Csak a család maradt. Azt hiszem, anyám egy kissé sokat ivott.”
Esme karaokézott valami játékkonzollal a nappaliban. Rose és Alice nem könnyítették meg a helyzetét.
„Hibáztatod érte?” – fintorogtam rá, próbálva a könnyed hangulatot fenntartani közöttünk. Sikerrel jártam.
„Fintorog rám, Miss Swan?”
„Azt teszem.”
„Nem semmi napunk volt.”
„Edward, az utóbbi időkben minden napunk zűrös volt” – mondtam cinikusan.
Megcsóválta a fejét.
„Találat ült, Miss Swan. Gyere – mutatni akarok valamit” – fogott kézen és végighúzott a házon a konyháig, ahol Carlisle, Jasper és Emmett a Mariners-ről beszélgettek, közben koktélt ittak és a maradékot szemezgették.
„Sétálni mentek?” – ugratott bennünket Emmett, ahogy kisétáltunk a franciaablakon. Edward nem is törődött vele. Carlisle rosszallóan nézett Emmettre, fejét csóválva szó nélkül dorgálva fiát.
Ahogy a gyep felé haladtunk, lerúgtam a cipőimet.
A félhold beragyogta az öblöt. Elbűvölő volt, ahogy minden a szürke milliárdnyi árnyalatába öltözött és a város fényei villogtak a távolban. A csónakház lámpái világítottak, lágyan izzó ragyogás a hold hideg fényében.
„Edward, holnap templomba mennék.”
„Igen?”
„Mert… imádkoztam, hogy gyere vissza élve… és visszajöttél. És ez a legtöbb, amit megtehetek.”
„Rendben.”
Kéz a kézben sétáltunk, megnyugtató csendben néhány percig… majd valami eszembe jutott.
„Hova akarod kitenni Jake fotóit?”
„Arra gondoltam, hogy majd az új házban kirakjuk őket.”
„Megvetted?”
Megállt, rám bámult. Hangjából aggódást hallottam ki.
„Igen. Úgy gondoltam, tetszett neked.”
„Tetszett. Mikor vetted meg?”
„Tegnap délelőtt. Most el kell döntenünk, hogy mit tegyünk vele” – mormolta megnyugodva.
„Ne bontasd le. Kérlek. Annyira kedves ház. Csak szerető gondoskodásra van szüksége.”
Edward rám pillantott és elmosolyodott.
„Oké. Beszélek Emmettel – meglátjuk, ért-e a munkájához.”
Felhorkantam, hirtelen eszembe jutott, amikor utoljára mentünk a csónakház felé, szintén holdfényben. Oh… lehet, hogy az fogjuk csinálni most is? Elvigyorogtam magam.
„Mi van?”
„Eszembe jutott, amikor legutóbb ide hoztál a csónakházba…”
Edward csendesen kuncogott.
„Oh, az jó móka volt. Igazából…”
Hirtelen megállt, felkapott, átdobott a vállán. Nyafogtam, bár nem kellett messzire mennünk.
„De akkor, ha jól emlékszem, igazán mérges voltál” – ziháltam.
„Isabella, én mindig nagyon mérges vagyok.”
„Nem, nem is vagy az.”
Rácsapott a fenekemre és megállt az ajtó előtt. Lecsúsztatott a testéről maga elé a földre, fejemet kezébe vette.
„Nem, valóban, már nem” – lehajolt, és keményen megcsókolt. Amikor elhúzódott tőlem, alig kaptam levegőt, és a vágy elöntötte testemet.
Lenézett rám, és a csónakházból kivilágító fényben láttam, hogy nyugtalan valamiért. Az én nyugtalan emberem… nem a fehér lovag vagy a fekete lovag, egy férfi – gyönyörű, nem is annyira elbaszott férfi, akit szeretek. Felemeltem a kezem, megsimogattam az arcát, barkóját, végig állcsontján, le az álláig… majd mutatóujjammal megérintettem ajkát. Megnyugodott.
„Van valami, amit meg akarok mutatni itt bent” – mormolta és kinyitotta az ajtót. A neonok harsány fénye visszaverődött a lenyűgöző motoros hajóról, ami lágyan ringott a sötét vízen. Mellette evezős csónak libegett.
„Gyere” – vezetett fel Edward kézen fogva a falépcsőn. A lépcső tetejére érve kinyitotta az ajtót és félreállt, hogy előre engedjen. Állam a padlóig zuhant. A manzárd felismerhetetlen volt. Tele volt virággal… mindenhol virágok voltak. Valaki csodás filagóriát alkotott ide – gyönyörű vadvirágok ragyogtak lampionok lágy, sápadt, tündéri fényében. Arcomat Edward felé fordítottam. Ő kiolvashatatlan arccal nézett rám. Majd vállat vont.
„Te akartál virágokat és szívet”- mormolta.
Pislogtam rá, nem egészen hittem azt,a mit láttam.
„Tied a szívem…” – majd körbeintett a szobában…
„És itt vannak a virágok” - suttogtam, befejezve mondatát.
„Edward, ez nagyon szép” – semmi más nem jutott eszembe. A szívem a torkomban dobogott…
Meghúzta a kezem, ezzel beljebb kerültem a szobába, és mielőtt felfogtam volna… fél térdre ereszkedett előttem. Szentséges szűz anyám! Erre nem számítottam! Még a lélegzetem is elállt.
Kabátja belső zsebéből egy gyűrűt varázsolt elő és felnézett rám. Zöld szeme érzelemmel telve ragyogott, nedvesen csillogott..
„Isabella Swan. Szeretlek. Szeretnélek szeretni, dédelgetni, védelmezni életem hátralevő részében. Légy az enyém. Örökre. Oszd meg az életedet velem. Légy a feleségem.”
Lepillantottam rá, könny szökött a szemembe. Az én Fiftym, az én emberem. Nagyon szeretem őt… és mindaz, amit mondani tudtam, ebben az érzelmi hullámban…
„Igen…”
Megkönnyebbülten elvigyorodott és lassan felhúzta ujjamra a gyűrűt. Gyönyörű gyűrű volt… ovális gyémánt. Jesszusom – ez óriási… nagy, de oh-nagyon-egyszerű… elbűvölően egyszerű.
„Oh, Edward” – szipogtam, váratlanul túláradt bennem az öröm, és letérdeltem mellé, ujjaim hajába markoltak és csókoltam, csókoltam teljes szívemből, lelkemből. Csókoltam ezt a gyönyörű férfit, aki úgy szeret engem, ahogy én őt… és karjait körém fonta, keze a hajamba túrt, szája a számon, és tudtam, hogy örökké az övé leszek, és ő az enyém. Nagyon messziről jöttünk együtt, nagy út van még előttünk, de egymásnak vagyunk teremtve. Egymáséi vagyunk.



A cigaretta vége felparázslott a sötétben, ahogy nagyot slukkolt. Hosszan fújta ki a füstöt, két füstkarikával befejezve a procedúrát, amik aztán eloszlottak előtte, halványan, szellemszerűen a holdfényben. Fészkelődött az ülésében, unatkozott, és gyorsan kortyintott egyet az olcsó bourbonos üvegből, ami gyűrött barna papírba csomagolva nyugodott eddig combjai között. Nem tudta elhinni, hogy még mindig követni kell. Szája cinikus gúnymosolyra húzódott. A helikopter elhamarkodott és szembeszökő tett volt. Egyike a legüdítőbb dolgoknak, amit valaha is tett életében. De nem vált hasznára. Gúnyosan megforgatta szemeit. Ki gondolta volna, hogy az a gazember tényleg tudja vezetni azt a szart?
Felhorkant.
Alábecsülték őt. Ha Cullen egy percig gondolkodott volna, akkor nyüszítve rohant volna tova a ködbe, az a fasz nem tudott szart sem.
Ez volt egész életében. Az emberek mindig alábecsülték – csak egy ember, aki könyveket olvas. Basszák meg! Egy ember, aki fotografikus elmével olvassa a könyveket. Oh, a dolgok, amiket megtanult, amiket tud. Megint felhorkant – igen, rólad, Cullen. A dolgok, amiket tudok rólad.
Nem rossz egy olyan valakitől, aki Detroit lakókocsi negyedének végéből származik.
Nem rossz egy olyan valakitől, aki ösztöndíjat nyert Princetonba.
Nem rossz egy olyan valakitől, aki a lelkét is kidolgozta a főiskola alatt és kiadói pályára lépett.
És most ez az egész elbaszódott, elbaszódott Cullen miatt és az ő kis kurvája miatt. Savanyú ábrázattal nézett a házra, ami mindent képviselt, amit ő lefitymált. De nincs mit tenni. Az egyetlen dráma az volt, hogy a jó alakú szőke kurva feketében, leszédelgett könnyek között a kocsifelhajtón, mielőtt bemászott a CLK-jába és elporzott.
Zordan kuncogott, majd összerándult. Bassza meg, a bordái. Még mindig fájtak Cullen csatlósának gyors ütései miatt.
Visszajátszotta a jelenetet elméjében.
'Ha még egyszer hozzányúlsz Miss Swanhoz, kibaszottul megöllek.'
Az a pina még majd jól megkapja. Ja – csak lássa meg, mit hozott a pasijára.
Hátradőlt a kocsi ülésében. Úgy nézett ki, hosszú lesz az éjszaka. Maradni fog és figyelni és várni. Még egy szálat húzott elő a Marlborójából. A lehetőség el fog érkezni számára. Hamarosan el fog érkezni.
Vége…

de csak azért, hogy folytatódjon. Először az első történethez kapcsolódó Edward szemszögéből megírt ha agyon üttök sem tudom most, hogy két vagy három fejezettel, majd a visszalevő 26 fejezet következik, ami ha igaz, a kiadott könyvek közül a harmadiknak felel meg.

Nincsenek megjegyzések: