Nyolcvanötödik fejezet

„Hozzám jössz?”- kérdezte hitetlenkedve.

Idegesen bólintottam, nem igazán értve reagálását, aggodalom öntött el és elpirultam… De hát ő az az ember, akit azt hittem, hogy elveszítek. Hogy nem tudja megérteni, mennyire szeretem őt?

„Mondd ki” – parancsolt rám izzó tekintettel.

„Igen, hozzád megyek feleségül.”

Élesen szívta be a levegőt, és hirtelen megragadott, és körbeforgott velem, abszolút nem viselkedett Fiftyhez méltóan. Nevetett, fiatal volt és gondtalan, csak úgy sugárzott belőle a gondtalan vidámság. Bele kellett kapaszkodnom a karjába, hogy megtartsam magam ujjaimat bizsergették megfeszülő izmait. Nevetése rám ragadt – egy szédült lány voltam, akit teljesen hatalmába kerített az ő gyönyörű kedvese.

Letett és megcsókolt. Keményen. Kezei arcom két oldalán, nyelve követelőző, csábító… izgató.

„Oh, Bella” – lehelte a számba, diadalmámora lehengerlő volt. Szeret engem – ebben nem kételkedtem – számban éreztem ennek a mámorító embernek az ízét, ennek a férfinek, akiről azt hittem soha nem fogom látni többé. Öröme egyértelmű volt – szeme csillogott, fiatalos mosolya ragyogott – és megkönnyebbülése… szinte kézzel tapintható volt.

„Azt hittem, elveszítelek” – mormoltam, még mindig elvarázsoltan és még mindig levegő után kapkodva csókjától.

„Baby, sokkal többnek kellene történnie ahhoz, hogy távol tartson tőled, mint egy elromló 135-ös.”

„135-ös?”

„Echo Charlie típusa. A maga osztályában a legjobb. Egy Eurocopter 135-ös.”

Néhány megnevezhetetlenül sötét érzés futott át arcán. Vajon mit nem mondott el? Mielőtt bármit kérdezhettem volna, hirtelen mozdulatlanná dermedt, kissé összehúzta a szemöldökét. Egy pillanatig azt gondoltam, folytatja a gondolatot. Felpislogtam elgondolkodó zöld szemébe.

„Várj csak egy pillanatot. Ezt akkor adtad nekem, mielőtt Banner-hez mentünk” – mondta felemelve a kulcstartót. Szinte rémültnek látszott.

Óh, édes élet… hova akar már megint kilyukadni ezzel? Lassan, nagyon komoly arccal bólintottam.

Eltátotta a száját.

Bocsánatkérően vállat vontam.

„Szóval, tegnap este, amikor nem győztem könyörögni, hogy válaszolj, mindvégig a kezemben volt a válaszod?” – hangjából kihallatszott a megdöbbenés.

Újra bólintottam, és elkeseredetten próbáltam megfejteni, mit is akar. Elképedt csodálkozással nézett rám, majd összehúzta a szemét és száját ironikus gúnnyal félrehúzta.

„Szóval ez az egész aggódás…” – suttogta baljóslatúan.

Elvigyorodtam és megrántottam a vállam.

„Ohó, ne próbálkozzon ravaszsággal Miss Swan. És most azt akarom…” – ezzel beletúrt mindkét kezével a hajába, majd megrázta a fejét és taktikát váltott.

„Nem hiszem el, hogy lógni hagytál” – suttogását átitatta a hitetlenkedés. Arckifejezése megváltozott, zöld szemei gonoszan csillogtak, szája gyilkos mosolyra húzódott.

Szent varjú. Megborzongtam. Mire gondol…?

„Azt hiszem, némi megtorlás jár ezért, Miss Swan” – mondta lágyan.

Megtorlás! Oh a szarba! Tudtam, hogy játszik – mindenesetre óvatosan hátraléptem.

Vigyorgott.

„Ez egy játék? Mert elkaplak!” – suttogta. Szemei játékosan villogtak.

„És harapdálod a szád szélét” – mondta fenyegetően.

Az egész bensőm megfeszült. Oh… Istenem. Jövendőbeni férjem játszani akar. Oké… újabb lépést tettem hátrafelé, majd megfordultam, hogy elfussak – de hiábavaló volt. Edward elkapott, és egy könnyed lendülettel – miközben élvezettel sikítottam a meglepetéstől és ijedtségtől – a vállára emelt és elindult kifelé a nappaliból.

„Edward!” – sziszegtem, arra gondolva, hogy Jake odafönt van – bár nem hittem, hogy hallana bennünket. Belekapaszkodtam hátulról a derekába, hogy ne essek le, majd egy bátor pillanat hatására a fenekére húztam egyet. Egyből visszapaskolt.

„Aú!” – kiáltottam fel.

„Zuhanyzási idő” – jelentette ki győzedelmesen.

„Tegyél le!” – próbálkoztam meg csalódottnak tűnni, és nem sikerült. Hadakozásom ellene szintén eredménytelen volt – keze szilárdan kulcsolta át combomat. Valamiért nem tudtam abbahagyni a vihogást.

„Félted ezeket a cipőket?” – kérdezte és kinyitotta a fürdőszoba ajtaját. Hangjából kihallatszott, hogy jól szórakozik.

„Jobban szeretem őket, ha a földet érik” – próbáltam rámordulni, de nem volt igazán hatásos, mert képtelen voltam elfojtani a nevetésemet.

„Kívánságod parancs, Miss Swan.”

És ezzel anélkül, hogy letett volna, lepiszkálta mindkét lábamról a cipőt és hagyta, hogy a fürdőszoba padlójára essenek. Megállt a mosdónál, kiürítette a zsebeit – telefon, kulcsok, irattárca… a kulcstartó. Csak elképzelni tudtam, milyen látványt nyújthatok a tükörben ebből a pozícióból. Amikor befejezte a pakolást egyenesen bemasírozott velem a túlméretezett zuhanyfülkébe.

„Edward” – veszekedtem vele hangosan – szándéka világossá vált ekkorra.

Kinyitotta a csapot teljesen. Jesszus! Hideg víz vágott végig a hátamon, felsikítottam, majd rögtön el is hallgattam, mert megint eszembe jutotta felettünk levő Jake. A víz hideg volt, én teljesen felöltözve, és a hideg víz beleivódott, belefolyt a ruhámba, a bugyimba, a melltartómba… és minden csurom víz volt és kellemetlen… és mindezek ellenére nagyon mókás.

„Ne!” – nyüszítettem, nem tudva abbahagyni a vihogást. A víz eközben melegebb lett.

„Tegyél le!” – csaptam megint a fenekére, ezúttal erősebben. Edward elengedett, hagyta, hogy a szintén átnedvesedett testéről lecsússzak… fehér inge hozzátapadt melléhez, öltönynadrágja hmmm… Ázott csibe voltam, piros, vihogós és levegő után kapkodós. Edward vigyorgott rám… hihetetlenül jól nézett ki. Egyszerre elkomolyodott, szemei felragyogtak, keze közé fogta arcomat, ajkamat ajkához húzta. Csókja gyengéd, kényeztető és felkavaró volt. Nem törődtem a továbbiakban azzal, hogy hol és hogyan voltam. Csak mi ketten voltunk a zuhogó víz alatt. Visszatért hozzám, biztonságban van és teljesen az enyém. Kezeim öntudatlanul indultak az inge felé, amin így nedvesen kitűnt minden izmának rajzolata, látható volt mellszőrének minden kanyarulata. Kihúztam ingét nadrágjából erre belenyögött a számba, de ajka nem hagyta el az ajkamat. Elkezdtem kigombolni az ingét, ő a ruhám cipzárját húzta lassan le a hátamon… ajka kitartóan követelőzött… nyelve birtokba vette a számat… és hirtelen testemben felrobbant a vágy. Erősen meghúztam ingét lefelé a vállán - a gombok szanaszét repültek és elvesztek a lefolyó vízben -, ezzel megakadályoztam törekvését, hogy levetkőztessen. A zuhany falához nyomtam… kezei csapdába estek az ing mandzsettájában.

„Mandzsettagombok” – mormolta.

Remegő kezekkel gomboltam ki az egyiket, majd a másikat és hagytam, hogy az arany gombok csak úgy leessenek a padlólapra. Edward a zubogó vízen keresztül nézett rám érzéki, égő szemekkel. Levette az ingét. Megfogtam nadrágja derekát, de megrázta a fejét, és hirtelen mozdulattal megragadta a vállamat, és háttal pördített maga felé. Végre teljesen lehúzta a cipzáramat. Nedves hajamat félresimította a nyakamból, és nyakamon felfelé a hajam tövéig siklott nyelvével, majd vissza… csókolgatva, szívogatva ahogy végig ért. Felnyögtem… nagyon lassan lehúzta ruhámat a vállamról, lesimította a melleimen át, miközben ajkai már a vállamon jártak. Kikapcsolta a melltartómat, ami végül ott kötött ki a mandzsettagombjai mellett. Keze körbeölelt és megmarkolta melleimet, miközben elismerően mormolt a fülembe.

„Annyira gyönyörűek” – suttogta.

Most az én karjaimat tartotta fogva a ruhám, ami már a derekam vonalánál tartott, de a kezeim szabadok voltak. Oldalra hajtottam a fejem, hogy jobban hozzáférjen a nyakamhoz, melleimet mágikusan simogató kezeibe nyomtam és hátra nyúltam. Hallhatóan élesen szívta be a levegőt ahogy kutakodó ujjaim erekcióját tapintották. Ágyékát üdvözlő kezeimbe nyomta. A francba… miért nem engedte, hogy levegyem a nadrágját? Mellbimbómat meghúzta, gyakorlott érintésére megkeményedtek és megnyúltak, ezzel együtt minden a nadrággal kapcsolatos gondolat eltűnt és átadta helyét a vágynak, ami erős volt és érzéki, a hasam mélyén… oh, istenem… Hátamat testéhez feszítettem és kéjesen nyögtem.

„Igen” – lehelte, megfordított, szájával mohón a szám felé kapott. Ruhámat lejjebb húzta volna, de az hozzám tapadt… de állhatatos volt és hamarosan csak nedves halom volt a bugyimmal együtt a zuhanyzó padlóján. Szabaddá vált kezemmel a tusfürdő után nyúltam. Edward megdermedt, ahogy rájött, mit akarok tenni. Egyenes a szemébe néztem és egy kevés finom illatú fürdőhabot nyomtam egyik tenyerembe és felemeltem a melléhez…várva válaszát ki nem mondott kérdésemre. Szemei, ha lehet, még tágabbra nyíltak, majd szinte észrevehetetlenül bólintott… Nagyon finoman helyeztem kezem a szegycsontjára, lassan simogattam szét a fürdőhabot bőrén. Mozdulatlanul állt és hangosan szedte a levegőt. Kis idő múlva megfogta a csípőmet… de nem tolt el magától. Aggódva nézett rám, tekintete inkább kíváncsi volt, mint ijedt, bár félig nyitott száján egyre szaporábban lélegzett.

„Ez még rendben van?” – rebegtem.

„Igen” – rövid válasza inkább levegőért kapás volt.

Eszembe jutottak azok az alkalmak, amikor együtt zuhanyoztunk… és az egyik, az Olympic szállodabeli, az egy keserédes emlék volt. Bár, most legalább hozzáérhettem. Felemeltem a másik kezemet is és lassú körözéssel simogattam, mosdattam a férfit, aki az enyém volt… hóna alatt, bordái fölött. Lent lapos, feszes hasán, lefelé a ’boldogság ösvényén’… nadrágja korcáig.

„Én jövök” – suttogta, a samponért nyúlt és a fejem tetejére öntött belőle, majd a vízsugár alá húzott. Úgy gondoltam, ez célzás arra, hogy ne mosdassam tovább, így beakasztottam ujjamat nadrágja övtartójába.

A hajammal kezdte… szent egek Hosszú, erős ujjaival masszírozta a fejbőrömet… becsuktam a szemem és átadtam magam a mennyei érzésnek. Az est minden izgalma után pontosan ez volt az, amire szükségem volt. Felnyögtem az élvezettől… Edward is ellazult. Egyik szememmel fellestem. Észre vette és rám mosolygott.

„Tetszik?”

„Hmm…”

Vigyorgott.

„Nekem is” – mondta, előrehajol és megpuszilta a homlokomat, míg ujjai folytatták édes munkájukat.

„Fordulj meg” – mondta parancsolóan.

Tettem, amit mondott, ujjai lassan masszírozták tovább a fejemet, tisztítottak, ápoltak… szerettek. Oh, ez egy áldás… Több sampont nyomott a hajamra és gyengéden mosta meg hosszú, hátamra lapuló fürtjeimet. Amikor végzett, visszahúzott a zubogó víz alá.

„Hajtsd hátra a fejed” – utasított halkan. Boldogan engedelmeskedtem, Edward óvatosan öblítette ki a habot a hajamból.

Amikor végzett, szembe fordultam vele és egyenesen a nadrágja felé nyúltam.

„Az egész testedet meg akarom mosni” – suttogtam egy kissé elpirulva.

Félmosolyra húzta száját és felemelte mindkét kezét, jelezve, hogy ’tiéd vagyok, baby’… visszavigyorogtam rá, mint akinek karácsonyi ajándékot adtak. Pillanat alatt lehúztam a cipzárját és nadrágja, alsónadrágja rövid úton csatlakozott a padlón heverő ruhák halmazához. Felálltam és magamhoz vettem a fürdőhabot és egy friss szivacsot.

„Úgy tűnik, elégedett vagy a látványommal” – mormoltam, ténymegállapítóan..

„Mindig elégedett vagyok a látványoddal, Miss Swan” – mosolygott önelégülten.

Fürdőhabot öntöttem a szivacsra és visszatértem mellkasához. Nyugodt volt, valószínűleg azért, mert nem igazán értem hozzá. Lefelé haladtam a szivaccsal… át a hasán, a ’boldogság ösvényén’… keresztül fanszőrzetén… végig, fel az erekcióján.

Felpislogtam rá, elhomályosult tekintete buja vággyal kutatóan vizsgált. Hmm… szeretem ezt a tekintetet. Ledobtam a szivacsot, és kezemmel erősen megfogtam… lehunyta szemét, fejét hátra hajtotta fejét és sóhajtott… Oh, igen! Annyira felizgatott. Benső istennőm életre kelt – miután az estét a a sarokban töltötte magát ringatva és sírdogálva – kurvás-vörös rúzst kent a szájára.

Edward égő szemei fogva tartották pillantásomat. Valami eszébe jutott.

„Vasárnap van” – lehelte, érzéki kíváncsiságtól égő szemekkel. Megragadta derekamat, magához húzott és vadul csókolt. Whoa – sebességet váltottunk?! Egyik keze lesiklott sima, nedves bőrömön egészen a nemi szervemig. Ujjai kutakodtak, ingereltek, szája kérlelhetetlen volt, alig kaptam levegőt, másik keze nedves hajamba markolt, egy helyben tartva fejemet, hogy tartani tudjam magam, ahogy teljesen szabadjára engedte szenvedélyét. Ujjai belém hatoltak.

„Ahh…” – mordultam bele szájába.

„Igen” – szisszent fel, és felemelt, kezeit a fenekem alá téve.

„Fond a lábaidat körém, baby”.

Megtettem, úgy tapadtam hozzá, mint egy tengeri kagyló. A zuhanyzó falának döntve kalodába zárt. Megtorpant és lenézet rám.

„Nyisd ki a szemed” – mormolta – „látni akarlak.”

Felnéztem rá, a szívem dörömbölt, vérem eszeveszetten száguldott… igazi buja vágy öntött el… Edward nagyon-nagyon lassan hatolt belém, megtöltött, magának követelt, test a testet. Lenyomtam magam rá, és hangosan felnyögtem. Amikor végre teljesen bennem volt, arca megfeszült, fürkésző lett.

„Enyém… vagy Isabella” – suttogta.

„Mindig…”

Gyözelemittasan mosolygott rám, majd megemelt, hogy elakadt a lélegzetem.

„És most megmondhatjuk mindenkinek, hogy igent mondtál” – mondta áhítattal és lehajolt, szája foglyul ejtette számat, és mozogni kezdett bennem… lassan, édesen… édes élet! Becsuktam a szemem, hátra hajtottam a fejem ahogy testem hajlongott, akaratomat alárendeltem az övének, szolgálva mámorító ritmusát.

Fogaival végigsúrolta állkapcsomat, államat, lefelé haladt a nyakamon, miközben felvette a ritmust, amivel felnyomott, leengedett... és eltávolodtam a földi valóságtól,a zubogó víztől, az est dermesztő ijedtségétől... csak én voltam és a férfi az életemben, egy ütemben mozogva, mintha egyek lennénk, magunkba fogadva a másikat, egyesülve a légszomjunkban és nyögésünkben is. És átadtam magam tökéletes szenvedélyének, ahogy testem vágyakozott és kielégült általa. Majdnem elvesztetem őt... szeretem őt... nagyon szeretem ezt a férfit. Vele tölteném életem hátralevő részét, szeretve őt... és ezzel a megindító gondolattal felrobbant testem körülötte – egy gyógyító, katartikus, kimerítő orgazmusban. Nevét kiabáltam, könnyek folytak le arcomon ahogy legyőzött a szerelem fenségessége, az elkötelezettség mélysége, amit iránta éreztem. Ő is elérkezett ahhoz a ponthoz,a mikor elélvezett, és belém ürítette magát. Arcát nyakamba fúrta... és lecsúsztunk a padlóra. Magához szorított, arcomat csókolta, lecsókolva a könnyeket róla, ahogy a meleg víz végigfolyt rajtunk, tisztára mosva bennünket.

„Szétáztak az ujjaim” – mormoltam, kielégülten nekidőlve mellkasának. Szájához emelte ujjaimat és egyenként végigcsókolta őket.

„Tényleg ki kellene mennünk a zuhany alól.”

„Jól érzem magam itt” – ültem az ölében tovább, és ő szorosan magához ölelt.

Edward jóváhagyóan mormolt. Hirtelen teljesen elcsigázottnak éreztem magam... halálra fáradtnak . Túl sok minden történt a múlt héten – egy életre elegendő dráma – és most úgy néz ki, hogy férjhez megyek... hitetlenkedő vihogás szakadt ki torkomból.

„Min szórakozik ilyen jól, Miss Swan?” – kérdezte kedvesen.

„Zsúfolt egy hét volt...”

Fintorgott.

„Ja, az volt.”

„És hála égnek, egy darabban visszatért, Mr Cullen” – suttogtam... kijózanodva a gondolattól, hogy mi történhetett volna.

Edward kissé megmerevedett, és én azonnal megbántam, hogy emlékeztettem.

„Meg voltam rémülve” – ismerte be Edward, legnagyobb meglepetésemre.

„Korábban...?”

Komoly arccal bólintott... szent szar.

„Szóval, finomítottad a helyzetet, hogy megnyugtasd a családodat?”

„Igen. Túl alacsonyan voltam, hogy jól tudjak landolni. De valahogy sikerült.”

Szent szar. Tekintetem felsiklott arcára. Edward arca nagyon komoly volt, ahogy a víz végigfolyt rajta.

„Mennyire volt közel?”

Lepislogott rám.

„Közel. Néhány szörnyű pillanatig... azt hittem, soha többé nem látlak.”

Szorosa megöleltem.

„Nem tudom elképzelni az életemet nélküled, Edward. Nagyon szeretlek, és ez megrémít.”

„Én is” – suttogta. „Te vagy az életem. Nagyon szeretlek.”

Karjait szorosabbra fonta körülöttem, és beleszagolt a hajamba.

„Soha nem engedek el.”

„Nem akarok elmenni, soha” – csókoltam meg a nyakát. Lehajolt és finoman megcsókolt.

Pár pillanat múlva megmozdult.

„Gyere – megtöröllek és nyomás az ágyba. Kimerült vagyok és te úgy nézel ki, mint akit megvertek.”

Hátra fordultam és felemeltem a szemöldökömet szóválasztás miatt. Féloldalra hajtotta a fejét és vigyorgott.

„Van valami mondandója, Miss Swan?”

Megráztam a fejem és bizonytalanul lábra álltam.

Felültem az ágyban. Edward felajánlotta, hogy megszárítja a hajamat... igazán nagy gyakorlata van benne. Kellemetlen volt arra gondolni, hogy milyen módon tett szert erre, úgyhogy egyből el is utasítottam a gondolatot. Hajnali kettő volt, és vágytam az alvásra. Edward lenézett rám, majd újból megvizsgálta a kulcstartót, mielőtt bemászott az ágyba. Hitetlenkedve megrázta a fejét

„Ez nagyon jópofa. A legjobb születésnapi ajándék, amit valaha is kaptam” – nézett rám lágyan.

„Jobb, mint az aláírt Giuseppe DeNatale poszterem.”

„Megmondhattam volna korábban is, de ugye itt volt a születésnapod... mit adhattam volna mást egy olyan férfinek, akinek mindene megvan? Úgy gondoltam, neked adom... magamat.”

Letette a kulcstartót az éjjeli szekrényre és bebújt mellém, melléhez vont, egymáshoz simultunk.

„Ez így tökéletes. Mint ahogy te is.”

Fintorogtam, bár nem láthatta az arcomat.

„Igen messze vagyok a tökéletestől, Edward.”

„Fintorog, Miss Swan?”

Honnan tudta?

„Lehetséges” – kuncogtam – „kérdezhetek valamit?”

„Természetesen” – szuszogott bele a nyakamba.

„Nem hívtál fel, mikor Portlandból jöttél visszafelé. Tényleg Jake miatt volt? Az aggasztott, hogy itt vagyok vele egyedül?”

Edward nem mondott semmit. Felé fordultam. Szemeit tágra nyitotta, ahogy szemrehányóan néztem rá.

„Tudod, hogy ez milyen nevetséges dolog? Hogy milyen megpróbáltatásnak tetted ki a családodat és engem? Mi mindannyian nagyon szeretünk.”

Rám pislogott... és szégyenlősen rám mosolygott.

„Fogalmam sem volt róla, hogy mennyire aggódtok.”

Elbiggyesztettem a számat.

„Mikor jut már be abba a kemény fejedbe, hogy szeretnek téged?”

A meglepetéstől a homloka közepéig szaladt a szemöldöke.

„Keményfejű vagyok?”

Bólintottam.

„Nagyon keményfejű.”

Megpróbált megnevettetni. Csak hogy eltérítsen.

„Nem hiszem, hogy a fejem csontozata kifejezetten keményebb, mint bárhol máshol a testemben.”

„Komolyan mondom! Ne próbálj megnevettetni. Még mindig mérges vagyok rád... bár ezt némiképp elhomályosítja az a tény, hogy épen és egészségben itthon vagy, amikor azt gondoltam...” – halkult el a hangom, hogy visszaidéztem azt a néhány aggódással töltött órát.

„Nos, tudod, hogy mire gondolok...”

Tekintete ellágyult és megsimogatta az arcomat.

„Sajnálom. Oké?”

„És szegény anyukád is. Nagyon megható volt kettőtöket együtt látni” – suttogtam.

Szégyenlősen elmosolyodott.

„Még sosem láttam ilyennek” – hunyorgott az emléktől.

„Igen... tényleg volt benne valami.Általában nagyon higgadt szokott lenni. Kimondottan ijesztő volt.”

Rámosolyogtam.

„Látod? Mindenki szeret téged. Talán ideje lenne elhinned” – hajoltam le és gyengéden megpusziltam.

„Boldog születésnapot, Edward. Örülök, hogy itt vagy, és velem töltöd ezt a napot.”

Mosolygott.

„És még nem tudod, mit tartogatok neked holnapra” – vigyorogtam.

„Van még több is?” – mondta meglepődve, arcán lélegzetelállító vigyor tűnt fel.

„Oh, igen, Mr Cullen... de addig várnia kell.”

Hirtelen ébredtem álmomból, vagy inkább rémálmomból, a szívem majd kiugrott a helyéről. Ijedten fordultam meg – megnyugvásomra Edward mélyen aludt mellettem. És mert megmozdultam, ő is megmoccant és álmában felém nyúlt, karját körém fonta, fejét vállamra hajtotta és sóhajtott egyet. A szobát elárasztotta a világosság, már reggel 8 óra volt... Edward soha nem aludt ilyen sokáig.

Visszafeküdtem, vártam, hogy zakatoló szívem megnyugodjon. Miért vagyok ilyen ideges? Az esti események utóhatása? Megfordultam és csak néztem őt. Itt van, biztonságban van. Nagy levegőt vettem, és kedves arcát tanulmányoztam. A arcot, ami mostanra annyira megszokottá vált számomra... és az örökkévalóság végéig bemaródott elmémbe. Sokkal fiatalabbnak tűnt alvás közben... erre elvigyorodtam, mert éppen ma lett egy évvel idősebb. Átöleltem magam, ajándékomra gondoltam. Oooh... mit fog szólni hozzá?

Lehet, hozhatnék reggelit az ágyba ettől kezdve neki... bár, Jake még itt lehet.

Jake-t a reggelizőpultnál találtam, egy tál müzlit evett. Nem tehettem róla, elpirultam, amikor megláttam őt. Zavart, hogy tudja, az éjszakát Edwarddal töltöttem... vajh, miért is vagyok hirtelen ennyire szégyenlős? Hiszen nem vagyok meztelen, vagy mi... földig érő selyemköpeny volt rajtam.

„Jó reggelt, Jake” – mosolyogtam hetykén.

„Szia, Bells!” – ragyogott fel arca. Igazán örült, hogy láthat, nem volt arcán semmiféle jele annak, hogy csúfolódna, vagy malíciózus lenne velem.

„Jól aludtál?” – kérdeztem.

„Ja. Fantasztikus a kilátás abból a szobából.”

„Aham. Kimondottan egyedi” – mint a lakás tulajdonosa – „nem ennél egy igazi férfias reggelit?” – ugrattam.

„Jól esne.”

„Edward születésnapja van ma – ágyba viszem neki a reggelit.”

„Már ébren van?”

„Nem, azt hiszem, kimerült a tegnapi nap után” – gyorsan levettem a szemem Jake-ről és a hűtő felé indultam, ne vegye észre, hogy elvörösödök... jesszusom.. de hát ez csak Jake!

Ahogy előszedtem a tojást és a szalonnát, Jake rám vigyorgott.

„Tényleg kedveled őt, ugye?”

Elbiggyesztettem a szám.

„Szeretem őt, Jake.”

Jake pislogott, látszott rajta, hogy zavarba jött, majd összeszedte magát.

„Miért is ne szeretnéd?” – kérdezte, körbemutatva a nappalin.

Sötéten néztem rá.

„Hé, hát, kösz!” – förmedtem rá.

„Oké, Bells, csak ugratlak.”

Hmmm... vajon hányszor fogom ezt megkapni? Hogy a pénzéért megyek hozzá?

„Komolyan Bells, tényleg csak ugratlak. Soha nem voltál ’olyan’ nő.”

„Omlett jó lesz?” – kérdeztem, témát váltva. Nem akartam vitatkozni.

„Igen.”

„Nekem is” – mondta Edward, ahogy beszédült a nappaliba. Szent baszás... csak pizsamanadrágot viselt, és az úgy, de úgy omlott a csípőjéről lefelé... Jézusom!

„Jake” – üdvözölte Jake-et egy bólintással.

„Edward” – viszonozta Jake komolyan.

Edward felém fordult és önelégülten vigyorgott rám, észrevéve, hogyan is nézek rá. Szándékosan csinálta. Szúrósan néztem rá, kétségbeesetten próbáltam visszanyerni lelki egyensúlyomat. Edward arckifejezése lassan átalakult. Óvatos lett... tudta, hogy tudom, miben töri a fejét.

„Ágyba akartam neked vinni a reggelit.”

Fesztelenül átkarolt, hátra hajtotta fejemet és hangosan cuppanó csókot nyomott a számra. Nagyon nem Fifty-hez illő volt!

„Jó reggelt, Isabella” – mondta. Haragosan rá akartam szólni, hogy viselkedjen – de hát ma van a születésnapja! Elpirultam. Miért mutatja ki ennyire, hogy őhozzá tartozom?

„Alig várom a másik ajándékomat” – mondta egyszerűen.

Bőröm színe vetekedett régi terepjáróm színével, idegesen pillantottam Jake-re... aki pont úgy nézett ki, mint aki valami nagyon keserű dolgot nyelt éppen le. Elfordultam és elkezdtem készíteni az ételt.

„Nos, és mi a terved mára, Jake?” kérdezte, látszólagos közömbösséggel Edward, ahogy leült a bárszékre.

„Meglátogatom apámat és Bella apját – horgászni megyünk.”

„Horgászni?” – kérdezte Edward őszintén meglepődve.

„Aham – van egy-két jó hely a parton, ahol jó a kapás. A szivárványos pisztrángok jó nagyra nőnek.”

Horgászásról beszélgetnek...? Mi a jó a horgászásban? Soha nem értettem.

„Ez igaz. Egyszer egy 15 kilós pisztrángot fogtunk Emmettel.”

„Tizenöt kiló? Nem rossz. De azt hiszem, Bella apja a csúcstartó közöttünk egy 16,5 kilós hallal.”

„Viccelsz? Charlie nem is említette!”

„Boldog születésnapot, mielőtt elfelejtem.”

„Kösz. Szóval, Hol van a kedvenc helyed?”

Kikapcsoltam... ezt igazán nem akartam hallani. De ezzel egyidejűleg meg is könnyebbültem. Látod, Edward? Jake nem is olyan rossz fiú.

Amikor Jake indulóban volt, úgy tűnt, mind a ketten lazábbak egymás társaságában. Edward gyorsan átöltözött póló-farmer együttesbe, és mezítláb csatlakozott Jake-hez és hozzám a folyosón.

„Nos, kösz, hogy itt lehettem nálad” – mondta Jake Edwardnak, ahogy búcsúzóul kezet fogtak.

„Bármikor” – mosolygott Edward.

Jake röviden megölelt.

„Vigyázz magadra, Bells.”

„Rendben. Jó volt találkozni.”

Kiintegetett a liftből... és elment.

„Látod, nem olyan rossz fiú.”

„De még mindig szeretne a bugyid alá jutni, Bella. De nem hibáztatom érte.”

„Edward, ez nem igaz!”

Fintorogva nézett rám.

„Elképzelni sem tudod, mi? Farkas báránybundában...”

Összehúztam a szemöldökömet.

„Edward, ő a barátom, és ez a mondás egyáltalán nem illik ide.”

Edward megadóan feltartotta kezeit.

„Nem akarok vitatkozni” – mondta lágyan.

Oh! Nem is vitatkozunk... vagy igen?

„Én sem.”

„Nem mondtad meg neki, hogy összeházasodunk.”

„Nem. Úgy gondoltam, a szüleimnek kellene először megmondanom.”

A szarba... ez az első alkalom, hogy ez eszembe jutott, mióta igent mondtam. Uram ég, mit fognak szólni hozzá?

Edward bólintott.

„Igaz, igazad van. És nekem.... meg kellene kérjem a kezed apádtól.”

Elnevettem magam.

„Oh, Edward! Ez nem a Büszkeség és Balítélet!”

Szent szar... mit fog Charlie mondani? A beszélgetésre gondolva eltöltött a félelem.

Edward megrántotta a vállát.

„De ez a szokás.”

„Erről inkább később beszélgessünk. Oda akarom adni a másik ajándékodat.”

Az volt a célom, hogy eltérítsem a gondolatait. Bár, ha a másik ajándékra gondoltam, az is lyukat égetett az öntudatomba... oda kell neki adnom, és látnom, hogy hogy reagál.

Rám pislogott, és szégyenlősen mosolygott. A szívem kihagyott egy ütést. Ameddig élek, ezt a mosolyt soha nem fogom megunni.... vagy az arcán ezt a mosolyt...

„Harapdálod a szád szélét” – mondta, és felemelte az államat. Remegés futott át rajtam, ahogy ujjai hozzám értek.

Szó nélkül, amíg még találtam magamban egy szemernyi bátorságot, kézen fogtam és behúztam a hálószobába. Elengedtem a kezét, állva hagytam az ágynál, és az én ágyfelem alól előhúztam a két még hátralevő ajándékdobozt.

„Kettő?” – kérdezte meglepetten.

Nagy levegőt vettem.

„Ezt még a tegnapi... baleset előtt vettem. Most nem igazán tudom, hogy alkalmas-e.”

Gyorsan átadtam neki az egyik csomagot, mielőtt meggondoltam volna magam. Zavartan vette át tőlem, érezve, hogy bizonytalan vagyok.

„Biztos szeretnéd, hogy kibontsam?”

Bólintottam. Elöntött az aggodalom. Edward letépte a csomagolást.. és meglepetten nézett a doboz tartalmára.

„Echo Charlie” – suttogtam.

Vigyorgott. A dobozban egy kis fa helikopter volt, nagy napelemes rotorral. Edward kinyitotta a dobozt.

„Napelemes” – mormolta – „Wow...”

És mielőtt feleszméltem volna, már az ágyon ült és összerakta. Ez gyorsan sikerült is, Edward a tenyerére ültette a kis gépet. Egy kék fa helikoptert. Edward felnézett rám és megajándékozott ragyogó, minden-amerikai-fiú mosolyával, majd az ablakhoz ment, hogy a kis helikopter napfényben fürödjön... és a rotor pörögni kezdett.

„Nézd csak” – lehelte, alaposan vizsgálgatva a kis szerkezetet.

„Mire vagyunk már képesek ezzel a technológiával...” – emelte a gépet szemmagasságba, nézve a propeller pörgését. Megbűvölten nézte, mindent elfelejtett maga körül. Jézusom. Mit gondol vajon? Úgy éreztem órák óta tartom vissza a levegőt. Megkönnyebbülten nagyot lélegeztem.

„Tetszik?”

„Bella, nagyon tetszik. Köszönöm” – húzott magához és gyorsan megpuszilt, majd figyelme újra a rotorra irányult.

„A vitorlázógép mellé viszem, az irodámba” – mondta szórakozottan, még mindig a propellert nézve. Visszahúzta a kezét a napfényből, a motor lassan leállt.

Alig bírtam uralkodni magamon, hogy ne húzzam számat széles vigyorra, és legszívesebben megöleltem volna magam. Tetszik neki. Naná, mindene az alternatív energia felhasználása... teljesen elfelejtettem a sietős vásárlás közepette.

Edward letette a helikoptert a komódra, és felém fordult.

„Velem lesz, amíg kimentjük az igazi Echo Charlie-t.”

„Megmenthető?”

„Nem tudom. Remélem. Nagyon hiányozna nekem.”

Hiányozna? Meglepődtem, hogy egy élettelen tárgy iránt érzek féltékenységet. Kisördögöm gúnyos nevetéssel horkant fel. Nem vettem róla tudomást.

„Mi van a másik dobozban?” – kérdezte, és szemei gyermeki kíváncsisággal nyíltak tágra.

Szent baszás...

„Nem is tudom, hogy ez neked, vagy nekem ajándék.”

Idegesen adtam át neki a második dobozt. Finoman megrázta. Mind a ketten hallottuk a hangos zörgést. Felpislogott rám.

„Miért vagy ilyen ideges?” – kérdezte zavartan.

Vállat vontam, zavartan és izgatottan. Éreztem, hogy a vörösség felkúszik az arcomba. Felhúzta a szemöldökét.

„Kíváncsivá tett, Miss Swan” – suttogta. Hangja egyenesen belém hatolt... vágy és türelmetlenség öntötte el ölemet.

„Meg kell mondjam, tetszik a reakciód. Mire készülsz, Bella?” – töprengve húzta össze szemöldökét. Szorosan összezárva tartottam a szám, és megint belém szorult a szusz.

Levette a doboz tetejét és elővette belőle egy kis kártyát. A doboz egyéb tartalmát selyempapír burkolta. Kinyitotta a kártyát, és tekintetét egyből tekintetembe fúrta – meglepődve, megdöbbenve... nem igazán tudtam melyik a helyes kifejezés.

„Legyek veled durva, nyers?” – lehelte.

Bólintottam és nagyot nyeltem. Óvatosan félre billentette fejét, reakciómat tanulmányozta kissé összehúzott szemmel. Majd figyelmét újra a dobozra fordította. Eltépte a kék selyempapírt, és előhalászott egy szem-maszkot, néhány mellbimbó-csipeszt, egy seggdugót, az iPodját, a szürke nyakkendőjét... és végül, de nem utolsó sorban a játékszoba kulcsát.

Felpillantott rám, tekintete sötét volt, kiolvashatatlan. Oh, a szarba... nem volt jó ötlet tőlem...?

„Játszani szeretnél?” – kérdezte halkan.

„Igen” – leheltem.

„Születésnapomra?”

„Igen” – nem lehetett volna a hangom vékonyabb.

Érzelmek miriádja futott át arcán, nem mindegyiket tudnám megnevezni, végül a kissé aggodalmasnál állapodott meg. Hmmm... nem egészen az a reakció, amire számítottam.

„Biztos vagy benne?” – kérdezte.

„A korbács és hozzátartozói kivételével..”

„Értem.”

„Akkor igen. Biztos vagyok.”

Megrázta a fejét és újból a doboz tartalmára bámult.

„Szexőrült és kielégíthetetlen... Nos, úgy gondolom, tehetünk az ügy érdekében” – mormolta csak úgy magának, ahogy visszapakolt a dobozba. Amikor újból felnézett rám, arca teljesen megváltozott.

Szent tehén... zöld szemei égettek , száját lassan erotikus mosolyra húzta. Kinyújtotta a kezét.

„Most” – mondta, és ez nem kérés volt.

Ágyékom összehúzódott, szorosan és erősen valahol mélyen, nagyon mélyen.

Kezemet kezébe tettem.

„Gyere” – rendelkezett és én követtem ki a szobából... szívem a torkomban dobogott, vágy száguldott át véremen, bensőm szolgálatkészen várt éhes várakozással. Benső istennőm cigánykereket vetett körbe-körbe a kanapéja körül... Végre!