Nyolcvannyolcadik fejezet (Második történet első)

Keresztülnéztem a tengerifű-zöld napernyő résein a kék égre…. Mediterrán kék… nem tudtam elfojtani elégedett sóhajomat. Edward mellettem volt, kinyújtózva egy napágyon. Férjem – az én dögös, gyönyörű férjem, ing nélkül és levágott szárú farmerban – könyvet olvasott, ami előjelzi a washingtoni bankrendszer összeomlását. Mindent figyelembe véve ez egy fordulat… még soha nem láttam ilyen nyugodtnak. Inkább látszott diáknak, mint az egyik USA legnagyobb magántulajdonban levő cégének legbefolyásosabb CEO-jának.

Monte Carlo-ban a Fairmont Hotel¹tengerpartján lustálkodtunk, nászutunk utolsó állomásán, bár nem a hotelben laktunk… Kinyitottam a szemem és kinéztem a ’The Fair Lady’-re, ami a kikötőben horgonyzott. Mert természetesen a luxus motoros yachton laktunk. 1928-ban építették, varázslatosan repült a vízen, minden hajó királynője volt a kikötőben. Úgy nézett ki, mint egy kikötött gyerekjáték. Edward szerette a hajót – azt gyanítom, meg szeretné venni. Őszintén, a férfiak és az ő játékaik…

Visszaültem, hallgattam az Edward Cullen féle összeállítást az iPod-omon, bóbiskoltam a késő délutáni napsütésben, lustán emlékezetembe idéztem a lánykérését… hmmm…

*******

„Összeházasodhatunk holnap?” – suttogott lágyan a fülembe Edward. A csónakház virággal borított szobájában feküdtem a mellén, eltelve szenvedélyes szeretkezésétől.

„Hmmm” – mormoltam.

„Ez igen volt?” – hallottam a meglepetést hangjában.

„Hmmm.”

„Nem?”

„Hmmm.”

Éreztem, hogy vigyorog.

„Miss Swan, zavarban vagy?”

Vigyorogtam.

„Hmmm.”

Nevetett, magához ölelt és megpuszilta a fejem tetejét.

„Akkor Vegas, holnap.”

Álmosan felemeltem a fejemet.

„Nem hiszem, hogy a szüleim boldogok lennének.”

Ujjaival fel-le dobolt a meztelen hátamon, gyengéden simogatva.

„Mit szeretnél, Isabella? Vegast? Nagy esküvőt minden kellékkel? Mondd meg.”

„Nem nagyot… Csak a barátok és a család.” – néztem fel rá, kutatva ragyogó zöld szemét. Ő mit akar?

„Oké. Hol?” – bólintott.

Vállat vontam.

„Megtarthatjuk itt?” – kérdezte óvatosan.

„A családodnál? Nem bánják?”

Horkantott.

„Anyám a hetedik mennyországban lenne.”

„Oké, akkor itt” – értettem egyet. „Biztos vagyok benne, hogy anyámnak és apámnak is tetszene ez a hely.”

Gyengéden megcirógatta a hajamat. Lehetnék ennél boldogabb?

„Nos, megállapítottuk a helyet… És most az időpont…”

„Leginkább anyádat kellene megkérdezned.”

„Hmmm” – húzta el a száját Edward – „Van egy hónapja, nem több. Túlságosan is akarlak ahhoz, hogy többet várjak.”

„Edward, a tied vagyok. Már egy ideje a tiéd vagyok. De oké – egy hónap.” – csókoltam meg a mellkasát, és felmosolyogtam rá.

*********

„Le fogsz égni” – suttogott a fülembe Edward, felriasztva szendergésemből.

„Csak miattad” – mosolyogtam rá tartózkodóan, és mert a késő délutáni nap arrébb ballagott, így én teljesen a napra kerültem. Rám vigyorgott és egy laza mozdulattal a napernyő alá húzta a napozóágyamat.

„El a mediterrán nap elől, Mrs Cullen. Nem akarom, hogy leégj”- lehelte.

Oh! Az tényleg nem lenne jó.

„Köszönöm az önzetlenségét, Mr Cullen.”

„Nekem öröm, Mrs Cullen… és nem voltam önzetlen egyáltalán. Ha leégsz, nem érhetek hozzád” – emelte fel szemöldökét, zöld szemei jókedvűen ragyogtak, a szívem felzakatolt.

„De sejtem, hogy ezt tudtad, és most nevetsz rajtam”- tette hozzá.

„Mernék?” – kaptam levegő után, ártatlannak tettetve magam.

„Igen, mernél, és meg is teszed. Gyakran. Ez az egyik dolog a sok közül, amit szeretek benned” – hajolt le és megcsókolt, játékosan megharapva az ajkamat.

„Reméltem, hogy bekenegetsz naptejjel” – húztam el a számat az ajkától.

„Oh, Mrs Cullen… az olyan maszatos munka – de ez egy olyan ajánlat, amit nem tudok elutasítani. Ülj fel”- mondta lágyan, hangja rekedt volt. Tettem, amit mondott és nagyon lassan, nagyon aprólékosan, erős és hajlékony ujjaival, gyengéden bekent naptejjel…

„Nagyon bájos vagy. Szerencsés férfi vagyok” – mormolta, ahogy ujjai elsiklottak a melleim kilátszó részén, szétkenve a naptejet.

„Hmmm… igen, az vagy, Mr Cullen” – suttogtam, fellesve rá a szempilláim közül.

„Szerény vagy, Mrs Cullen. Fordulj meg. A hátadat is be akarom kenni.”

Mosolyogva tettem, amire kért, Edward finoman kikapcsolta a hihetetlenül drága bikini melltartóját

„Hogy tetszene, ha toplessben lennék én is, mint a többi nő itt?”- kérdeztem.

„Neheztelnék” – válaszolt egyből.

„Már attól sem vagyok boldog, hogy ilyen kevés ruha van rajtad” – hajolt le és a fülembe suttogott – „ne kockáztasd a szerencsédet.”

„Ez most felelősségre vonás, Mr Cullen?”

„Nem. Ez ténymegállapítás, Mrs Cullen.”

Fejemet ráztam és sóhajtottam. Oh, Edward… az én birtokolni vágyó, féltékeny, kontroll-mániás Edwardom.

Befejezte a kenekedést és a fenekemre csapott.

„Így már jó leszel, asszony.”

Mindig kéznél levő telefonja megzörrent. Csúnyán néztem rá, ő visszavigyorgott.

„Csak a szemeimnek, Mrs Cullen” – húzta fel játékosan szemöldökét és megint a fenekemre csapott. Visszaült a helyére, hátradőlt a nyugágyában és tárgyalni kezdett.

Benső istennőm dorombolt. Éjjel esetleg némi padlóshow… csak a szemnek, mosolygott mindentudó önelégültséggel. A gondolatra én is elvigyorodtam és visszamerültem délutáni emlékezésembe…

**************

„Ezt nézzétek” – sikította Alice.

A Cullen konyhában ültük körbe az asztalt, lustán ettük a reggeli palacsinta, szalonna és felvert tojásból álló menüt, az Edward születésnapja utáni reggelen. Az éjszakát Edward gyerekszobájában töltöttük, miután Edward hosszasan beszélgetett Carlisle-al, és ami után a magába forduló és hallgatag Edward úgy érezte, hogy egy hatalmas adag konyakra van szüksége, így Esme azt javasolta, hogy maradjunk. Emmett és Rose is maradt éjszakára.

Így most Emmett, Rose, Esme és én, a szalonna és a kolbász érdemeit vitattuk, amíg Carlisle és Edward a vasárnapi újságokat olvasták.

Mindahányan várakozással fordultunk Alice felé, aki az asztalhoz hozta netbookját.

„Van egy pletyka a Seattle Nooz oldalon – arról, hogy vőlegény vagy, Edward.”

„Máris?” – lepődött meg Esme, és száját elhúzta, mint akinek kellemetlen gondolat fut át a fején. Edward a homlokát ráncolta.

Alice hangosan idézte:

„Tudomásunkra jutott itt a ’The Nooz’-nál, hogy a jó partinak számító agglegény, bizonyos Edward Cullen végül elkelt, és esküvői harangok zúgása várható. De ki is az a nagyon-nagyon szerencsés hölgy? A Nooz keresi a választ. Lefogadjuk, hogy most olvassa a pokoli tartalmú házassági szerződést. Reméljük, hogy észkombájn ügyvédje van.”

Alice vihogott, de azonnal abbahagyta, amikor észrevette Edward tekintetét. A csend elmélyült és a Cullen konyhában a hangulat feszültté vált.

Oh, ne! Házassági szerződés?

Ez meg sem fordult a fejemben. Nagyot nyeltem, éreztem,a hogy az összes vér kifut az arcomból… kérlek, földanya, most azonnal nyelj el! Edward kényelmetlenül fészkelődött ahogy nyugtalanul rápillantottam.

Ne, tátogott felém.

„Edward…” – mondta Carlisle óvatosan.

„Nem óhajtok megint erről beszélni!” – csattant fel Edward.

Carlisle idegesen pillantott rám, de folytatni óhajtotta.

„Semmi házassági szerződés!” - kiabálta szinte Edward, és duzzogva olvasta tovább újságját, kizárva mindenkit maga körül. A többiek felváltva néztek hol rám, hol Edwardra… majd mindenhova másfelé, csak ránk nem.

„Edward” – mormoltam – „aláírok bármit, amit te és Dr Cullen akartok.” Végül is nem ez lesz az első alkalom, hogy aláírasson velem valamit.

Edward felpillantott és mérgesen nézett rám.

„Nem” – förmedt rám.

Megint elsápadtam.

„Azért lenne, hogy téged védjen meg” – motyogtam, nyilvánosságra hozva ezzel a kényes témát.

„Edward, Bella – úgy gondolom, ezt négyszemközt kellene megbeszélnetek” – figyelmeztetett bennünket Esme halkan. Majd Alice-re és Carlisle-ra nézett… aha, úgy tűnt, ők is bajban voltak.

„Bella, nem rólad van szó” – dünnyögte Carlisle megnyugtatóan – „És kérlek, szólíts Carlisle-nak.”

Edward hideg zöld szemeit Carlisle-ra meresztette – és a szívem összeszorult. A pokolba, tényleg nagyon mérges.

Mindenki élénk beszélgetésbe kezdett, kivéve Alice-t és Rose-t, akik felugrottak, hogy letakarítsák az asztalt.

„Én tényleg a kolbászt szeretem jobban!” – kiáltott fel Emmett.

Lebámultam összefűzött ujjaimra… Szent szar. Reméltem, Mr és Mrs Cullen nem tart valami ’hozományvadásznak’. Edward átnyúlt az asztalon és egyik kezével megfogta mindkét kezemet.

„Hagyd abba” – figyelmeztetett.

A szarba! Honnan tudja, mire gondolok?

„Anya” – folytatta – „tarthatnánk itt az esküvőt?”

„Itt?” – nyikkant Esme, és kissé piros lett. Szemei felragyogtak az örömtől.

„Igen” – mosolygott rá Edward, rosszkedve tovatűnt, mintha nem is lett volna. Az én édes, szeszélyes Fiftym.

„Természetesen. Oh, Edward, Bella… Örömünkre szolgálna, ugye, Carlisle?”

Carlisle elnézően somolygott feleségére és az asztal körül felengedett a hangulat.

„Igen. Megtisztelő számunkra” – mondta, hangját őszinte kedvesség hatotta át.

Edward egy félmosolyt eresztett Carlisle felé – gyanítottam, hogy még a tegnap éjszakai ’beszélgetés’ fájt neki – majd újból Esméhez fordult.

„Van egy hónapod” – mondta.

„Kettő” – kontrázott Esme vigyorogva.

„Öt hét” – alkudott tovább Edward, szemei pajkosan csillogtak.

„Hét.”

„Hat hét, vagy Vegas.”

„Nyertél” – ütötte össze tenyerét Esme. Alice és Rose vigyorogva néztek egymásra. Emmett a szemeit forgatta… aha, családi jellegzetesség.

„Remélem, lehetek a tanúd” – mosolygott Rose melegen rám… és arra gondoltam, hogy zavarban volt az előző beszélgetés témája miatt. Hálásan mosolyogtam rá.

„Kérlek” – suttogtam. Felragyogott az arca.

És ezzel augusztus 1. lett az esküvő dátuma.

Később, úton visszafelé az Escala-ba, Edward csendes és elgondolkodó volt. Összeszedtem a bátorságomat, hogy felhozzam a házassági szerződést.

„Ne foglalkozz apámmal” – mondta váratlanul Edward.

„Ki van borulva Irina miatt. Az egészet nekem szánta… anyám tarthatta volna a száját” – morogta sötéten.

Oh! Ez új volt. Edward nem szólt semmit miután Carlisle-al beszélt – tudom, nem igazán zajlott nyugodtan a tárgyalás. Meg akartam jegyezni, hogy a házas emberek nem titkolnak el egymás elől dolgokat és megosztják a problémáikat, de az időpont nem tűnt megfelelőnek... más oldalról tekintve viszont – carpe diem.

„Van igazsága, Edward. Te igen gazdag vagy, és én semmit nem hozok a házasságba, csak a diákhitelemet.”

Edward rám meredt, szemöldökét összehúzta, zöld szemei hidegen csillogtak.

„Isabella, ha elhagysz, mindent magaddal vihetsz” – mondta egyszerűen, zord kifejezéssel arcán - „egyszer már elhagytál. Tudom, hogy mit éreztem.”

Szent baszás!

„De az más volt” – suttogtam, megdöbbenve indulatán.

„De… előfordulhat, hogy te akarnál elhagyni engem” – a gondolattól majdnem rosszul lettem.

Felhorkant.

„Ja, persze” – rázta meg a fejét tettetett felháborodással.

„Edward, tudod… Előfordulhat, hogy teszek valami rendkívüli hülyeséget – és te…” – bámultam le kezeimre, fájdalom söpört át rajtam. Elveszíteni Edwardot… eh.

„Állj le! Most azonnal hagyd abba! A témát lezártuk, Isabella. Nem beszélünk erről tovább. Nincs házassági szerződés. Most sem – és soha sem.”

Rátaposott a gázra, a sebesség hátralökött az ülésben. És azok a szavak, hogy házassági és szerződés, az ő jelenlétében a továbbiakban nem hangzottak el.

Jézusom – annyira makacs és ellentmondást nem tűrő.

********

„Madamoiselle? Egy Perrier nekem, egy Coca-Cola light a feleségemnek, kérem. És ami az ételt illeti… hozna egy étlapot?”

Hmmm… Edward tökéletes franciasága felébresztett, visszarántott a jelenbe. Szempilláim megremegtek, ahogy Edwardot kerestem tekintetemmel és a napba néztem. A formaruhás hölgy távolodott, tálcáját magasba tartva, magasra kötött lófarka kihívóan lengett.

„Szomjas vagy?” – kérdezte Edward.

„Igen” – motyogtam álmos hangon.

„Egész nap elbámulnálak. Fáradt vagy?”

Elpirultam.

„Nos… nem aludtam eleget tegnap éjjel.”

„Én sem” – vigyorgott, letette telefonját és felállt. Rövidnadrágja kissé lecsúszott és lógott rajta… úgy, hogy… szóval, kilátszott a fürdőnadrágja is alóla. Nagyon lassan, és valami oknál fogva kissé zavartan Edward levette nadrágját és kilépett papucsából. Gondolataim összekuszálódtak.

„Gyere, ússzunk egyet” – nyújtotta ki kezét. Elbűvölten bámultam fel rá.

„Úszunk?” – kérdezte újból, fejét féloldalra hajtva és zavartan nézett rám. Amikor nem reagáltam, megingatta a fejét.

„Úgy tűnik, fel kellene ébredned” – és hirtelen lecsapott rám, megragadott és karjába vett. Felsikoltottam inkább a meglepetéstől, mint ijedtemben.

„Edward! Tegyél le!” – fuldokoltam a nevetéstől és sikítástól.

Edward kuncogott.

„Csak a tengerben, baby.”

A parton sokan napoztak, és csak néztek, azzal a zavart érdektelenséggel, ami tipikusan franciás – ahogy Edward nevetve a tengerhez cipelt, majd belegázolt. Karjaimat a nyaka köré fontam.

„Nem teszed meg!” – akadt el lélegzetem, megpróbáltam vihogásomat leplezni.

Levigyorgott rám.

„Oh, Bella, baby… semmit nem tanultál ez alatt a rövid idő alatt, amióta ismerjük egymást?” – hajolt le és csókolt meg. Kihasználtam a lehetőséget és beletúrtam hajába, két kézzel megmarkoltam és visszacsókoltam, letámadtam a száját nyelvemmel. Éreztem, hogy felszisszen. Visszahúzódott, tágra nyílt zöld szemei vadul tekintettek rám.

„Ismerem a játékodat” – suttogta és lassan besiklott a hideg, tiszta vízbe, ajkai újból rátalálva az enyémekre. A Földközi tenger hidegségét hamar elfelejtettük ahogy körülfontam férjemet.

„Azt hittem, úszni akarsz” – mormoltam a szájába.

„Mindig összezavarsz” – simított orrával államon – „és nem vagyok biztos abban, hogy Monte Carlo népét peep- show-val akarnám szórakoztatni.

Fogaimat végigfuttattam állán, borostája nyelvemet csiklandozta.

„Bella” – nyögött. Lófarkamat csuklója köré fonta és fejemet gyengéden hátra húzta, hogy nyakam felszabaduljon… fülemtől nyakam tövéig végigcsókolt.

„Berakjalak a vízbe?” – lehelte.

„Igen…” – suttogtam. Benső istennőm magán kívül volt.

Edward visszavonulót fújt, és lebámult rám. Zöld szemei melegen néztek, vágyakozóan, elbűvölten.

„Mrs Cullen, ön kielégíthetetlen – és nagyon… pimasz. Micsoda szörnyeteget teremtettem?

„Egy szörnyeteget, aki hozzád illik” – mormoltam – „kellenék, ha másmilyen volnék?”

„Mindenféle módon kellesz. De nem most. Nem nézők előtt” – intett a part felé fejével.

Mi van?

Láthatólag többen túltették magukat közömbösségükön és kíváncsian néztek bennünket. Hirtelen Edward megragadott a derekamnál fogva, feldobott a magasba és hagyott belepottyanni a vízbe., és belesüppedni a lágy homokba. Köhögve, krákogva, vihogva a felszínre bukkantam… és én még azt gondoltam, hogy…

„Edward!” – reklamáltam, csípőre tettem a kezem és rámeredtem. Beleharapott a szája szélébe, hogy elfojtsa derültségét. Lefröcsköltem, egyből visszafröcskölt.

„Az egész éjszaka a miénk” – mondta és bolond módjára vigyorgott – „Később, baby.”

Lemerült a felszín alá, majd felbukkant három lábbal arrébb tőlem, és könnyed gyorsúszással távolodni kezdett a parttól, tőlem.

Eh! Játékos, tantaluszi kínokat okozó Fifty! Tenyeremmel árnyékoltam a szemem, ahogy utána bámultam a napba. Egy kötekedő alak… mivel csalhatnám vissza? Kiúsztam a partra, kivonultam a vízből és végigszökdécseltem a forró homokon a nyugágyunkig. Innivalónk már megérkezett. Belekortyoltam a kólámba. Edward halvány petty volt a távolban.

Hmmm… lefeküdtem, levettem a bikini-felsőmet és lezseren Edward nyugágyára dobtam. Tessék… látja, mennyire pimasz tudok lenni, Mr Cullen? Csak ne szívja mellre. Behunytam a szemem, és újból elszunnyadtam a nap melegében…

***********

„Megcsókolhatja a menyasszonyt” – ömlengett Walsh tiszteletes.

Ragyogva néztem férjemre.

„Végre az enyém vagy” – suttogta, karjaiba vont és szűziesen megcsókolt.

Férjhez mentem. Mrs Edward Cullen a nevem. Szédültem az örömtől.

„Gyönyörű vagy Bella” – mormolta elismerően, melegen mosolyogva rám – „ne hagyd, hogy más vegye le rólad ezt a ruhát, csak én tehetem, érted?” Mosolya, zöld szeme ragyogása, ahogy ujja hegyét végighúzta arcomon, száz fokra melegítette fel véremet. Szent szar… hogy csinálja ezt?

Elpirultam és némán bólintottam. Jézusom, remélem senki nem hallott bennünket… szerencsére Walsh tiszteletes diszkréten hátra lépett. Végignéztem az összegyűlt esküvői cicomában pompázó tömegen… Anyám, Charlie, Phil és a Cullenek, mindenki tapsolt – még a tanúként funkcionáló Rose is, aki elbűvölően nézett ki halvány rózsaszín ruhájában mellettem. Emmett volt Edward tanúja. Ki gondolta volna, hogy Emmett így ki tud huzakodni? Mindenki sugárzóan mosolygott – kivéve Esmét, aki bájosan szipogott finom fehér zsebkendőjébe.

„Kész a mulatságra, Mrs Cullen?” – mormolta Edward, szégyenlősen mosolyogva rám. Elolvadtam. Kápráztatóan nézett ki, egyszerű fekete öltönyben, amihez mellénye és nyakkendője ezüstszínben pompázott. Ragyogóan nézett ki.

„Annyira készen vagyok, amennyire bármikor is leszek” – vigyorogtam ostobán.

Csak bámultam az esküvői vacsora fényűző berendezésére… Carlisle és Esme túlzásba vitték újból. Megint a nagy sátrat állították fel. A díszítés csodás volt, halvány rózsaszín, ezüst és elefántcsontszínben pompázott, és az öböl felé volt nyitott. Nagyon jó idő volt, a lenyugvó nap beragyogta az öblöt. A táncparkett a sátor egyik végében, a terülj-asztalkám büfé a másik végében volt. Charlie és anyám egymással táncoltak és nevetgéltek. Édes-keserű fájdalmat éreztem, ahogy néztem őket. Reméltem, hogy Edward és én tovább leszünk együtt. Nem tudom, mihez kezdenék, ha elhagyna. Házasodj gyorsan, bánd meg lassan… kísértett a közmondás. Rose mellettem volt, nagyon szép volt halvány rózsaszín hosszú ruhájában. Rám nézett és elkomolyodott.

„Hé, úgy mondják, hogy ez a legboldogabb nap az életedben” – rótt meg.

„Az is” – suttogtam.

„Oh, Bella, mi a baj? A szüleidet figyeled?”

Szomorkásan bólintottam.

„Boldogok” – mondta erre kedvesen.

„Boldogabbak így, hogy külön vannak.”

„Kétségeid vannak?” –kérdezte Rose ijedten.

„Nem… nem igazán…csak… túlságosan szeretem…” – és belém fagyott a szó, mert nem tudtam, vagy nem akartam megfogalmazni félelmemet.

„Bella, az teljesen nyilvánvaló, hogy Edward imád téged. Azt ugye tudom, hogy… nem a szokásos módon kezdtétek a kapcsolatotokat, de azt láttam, hogy mennyire boldogok voltatok az elmúlt hónapban” – fogta és szorította meg a kezem.

„Azonkívül, már túl késő!” – tette hozzá vigyorogva.

Elvihogtam magam. Az igaz, hogy Rose a közepébe talált a dolgoknak. Egy igazi Rosalie Hale féle ölelést kaptam tőle.

„Bella, nem lesz semmi probléma. És ha csak egy hajad szála is görbül, én fogom elővenni érte” – ezzel elengedett, és rávigyorgott arra a valakire, aki mögöttem állt.

„Szia, baby” – fonta karjait körém Edward, és a nyakamba szagolt.

„Rose” – nyugtázta Rose jelenlétét. Még mindig hűvösen viselkedtek egymással, pedig már hat hét telt el.

„Szia újból, Edward. Megyek, megkeresem a tanúdat… aki egyben az én kedvesem” – és mindkettőnk felé mosolyogva elindult Emmettért, aki Jasperral és Jake-el ivott éppen.

„Ideje mennünk” – mormolta Edward.

„Máris? Ez az első olyan parti, ahol nem bánom, hogy én vagyok a figyelem középpontjában” – dörmögtem, arcomat felé fordítva.

„És meg is érdemled. Szenzációsan nézel ki, Isabella.”

„Te is.”

Lemosolygott rám… nézése égetett.

„Ez a ruha nagyon jól áll rajtad.”

„Ez az öreg rongy?” – pirultam el és megrángattam a finom sifon felső-szoknyáját a menyasszonyi ruhának, amit Rose anyukája tervezett nekem.

„Gyerünk. Nem óhajtok tovább osztozni rajtad ezekkel a népekkel.”

„Elmehetünk a saját esküvőnkről?”

„Baby, ez a mi partink – azt tehetünk, amit akarunk. Felvágtuk a tortát. És most, egyszerűen szeretnélek eltüntetni téged innen, hogy csak az enyém légy.”

Vihogtam.

„A tiéd vagyok egy életre, Mr Cullen.”

„Nagyon örülök, hogy ezt hallhatom, Mrs Cullen.”

„Oh. Hát itt vagytok, ti ketten! Két szerelmes madárka.”

Magamban felmordultam… Esme anyja ránk talált.

„Edward, drágám – még egy táncot nagyanyáddal?”

Edward kissé elhúzta a száját.

„Persze hogy, nagymama.”

„És te, szépséges Isabellám, menj és tégy boldoggá egy öreg férfit – táncolj Platt papával.”

„Örömmel, Mrs Platt.”

„Oh, úgy gondolom, nyugodtan szólíthatsz nagyinak. Most aztán komolyan nekifoghattok a dédunokagyártásnak. Már nem sok időm van hátra”- kacsintott ránk. Edward elborzadva húzta össze szemét.

„Gyere, nagymama” – mondta sietősen megfogva a nagyi kezét, és a táncparkettre vezette. Visszanézett rám, és a szemeit forgatta.

„Később, baby” – biggyesztette el a száját.

Papa Platt felé vezető utamon Jake szólított le.

„Nem kérlek föl még egy táncra. Azt hiszem elég ideig kisajátítottalak a táncparketten, vagy hol… de komolyan gondolom, Bells. Mindig itt leszek… ha szükséged lesz rám.”

A szarba… valószínűleg túl sokat ivott.

Tudtam, hogy mire gondol, de nem örültem gondoskodásának.

„Jake, köszönöm. Majd észben tartom szavaidat… azt hiszem, kávét szolgálnak fel a sátorban.”

Megrándult a szája.

„Komolyan gondolom” – mondta és sötét szemei olyan érzelemmel teltek meg, amit nem szeretnék nevén nevezni.

„Tudom, hogy komolyan gondolod. Köszönöm Jake. De kérlek, bocsáss meg – randim van egy idős úriemberrel.”

Értetlenül pislogott rám.

„Edward nagyapjával” – pontosítottam.

Elvigyorodott.

„Sok szerencsét hozzá, Bells. Sok szerencsét mindenhez.”

„Kösz, Jake.”

Az egyik franciaablaknál álltam és néztem, ahogy a nap lassan elmerül Seattle mögött , narancssárga és akvamarin árnyékokat vetve az öbölre.

„Menjünk” – noszogatott Edward.

„Át kell öltöznöm” – fogtam meg a kezét, hogy átvonszoljam az ablakon, fel magammal. Elképedt, nem értve mint akarok. Gyengéden meghúzta a kezem, hogy megállítson.

„Azt gondoltam, te akarod levenni rólam ezt a ruhát” – világosítottam fel. Felcsillant a szeme.

„Korrekt” – vigyorgott rám kéjvágyóan.

„De nem itt vetkőztetlek le. Akkor nem indulnánk el amíg… nem is tudom…” – legyintett hosszú ujjával, félbehagyva a mondatot, de az értelme világos volt.

Oh… elpirultam és elengedtem a kezét.

„És a hajadat se engedd le” – mormolta sötéten.

„De…”

„Nincs de, Isabella. Gyönyörű vagy. És én akarok lenni az egyetlen, aki levetkőztet.”

Oh… összehúztam a szemöldököm.

„Csomagold be a menyecske ruhádat” – utasított kedvesen – „szükséged lesz rá. Taylornál van a bőröndöd.”

„Ok” – vajon mit tervez? Nem mondta meg, hova megyünk. Igazából úgy gondolom, senki nem tudja, hova megyünk. Még Alice sem tudta kivarázsolni belőle. Visszafordultam oda, ahol Rose és anyám álltak a közelben.

„Nem öltözök át.”

„Mi?” – sikkantott anyám.

„Edward nem akarja, hogy átöltözzek” – vontam vállat, mintha ez megmagyarázna mindent. Homlok ráncolva nézett rám.

„Nem fogadtál engedelmességet” – emlékeztetett tapintatosan.

Rose megpróbálta köhögéssel leplezni horkantását. Szigorúan néztem rá. Se őneki, se anyámnak nincs fogalma arról, hogy én és Edward mennyire hajba kaptunk ezen. És én sem igazán szeretném visszaidézni a vitatkozást. Jesszusom, hogy tud duzzogni ez az én Fiftym… felsóhajtottam az emlék hatására.

„Tudom, anya, de tetszik neki ez a ruha, és szeretnék örömet szerezni neki.” – pirultam el.

Anyám ellágyult. Rose a szemét forgatta és diplomatikusan arrébb vonult, hogy magamra hagyjon anyámmal.

„Nagyon csinos vagy, drágám” – Renée gyengéden megigazította egy fürtömet és megsimogatta arcomat.

„Nagyon büszke vagyok rád, édesem. Nagyon boldoggá fogod tenni Edwardot” – ölelt magához… Oh, anya!

„El sem hiszem, hogy milyen felnőttnek látszol most. Egy új életet kezdesz.. Csak tartsd észben, hogy a férfiak egy másik bolygóról származnak, és rendben lesz minden.”

Elvihogtam magam. Edward egy másik univerzumból jött… ha tudná, milyen igazat mondott.

„Kösz, anya.”

Charlie csatlakozott hozzánk, kedvesen mosolygott mindkettőnkre.

„Jó munkát végeztünk Renée, ugye?” – mondta, büszkeségtől csillogó szemmel. Igazán jól öltözött volt fekete szmokingjában és halvány rózsaszín mellényében. Könnyek csiklandozták szememet. Oh ne… nem sokáig bírom ki sírás nélkül.

„Az biztos, Charlie” – felelte Renée.

„Dögös menyasszony voltál, Bells” – igazította a fülem mögé ugyanazt a fürtömet Charlie.

„Oh, apa…” – nyomtam el hüppögésemet. Apám röviden magához ölelt.

„És szenzációs feleség leszel, baby” – suttogta rekedt hangon. Mire elengedett, Edward visszatért hozzám. Charlie melegen kezet fogott vele.

„Vigyáz a kicsi lányomra, Edward.”

„Minden szándékom ez, Charlie. Renée.” – rázta meg apám kezét, és megpuszilta anyámat. Az esküvői vendégek emberi folyosót²formáltak, ami kivezetett bennünket a ház elé.

„Felkészültél?” – mondta Edward.

„Igen.”

Kézen fogott és végigvezetett a vendégek között, akik kiáltozva sok szerencsét kívántak és rizzsel szórtak meg bennünket. A folyosó végén Esme és Carlisle vártak bennünket. Mindkettőnket megöleltek, megpusziltak. Gyorsan elbúcsúztunk tőlük is, fehér és rózsaszín rózsákból álló csokromat hátradobtam a tömegbe, ahol a jelenlévő hajadonok igyekeztek megkaparintani maguknak azt. Alice fültől-fülig érő vigyorral győzedelmesen feltartotta a megszerzett csokrot.

Taylor várt ránk, hogy elsuhanjunk a Mercedessel.

Edward kinyitotta az ajtót, segített a ruhámat felhajtani, hogy be tudjak szállni az autóba. Taylor Edwardnak nyitott ajtót.

„Gratulálok, Uram” – mormolta Taylor.

„Köszönöm”- felelte Edward és mellém telepedett.

Ahogy kihajtottunk, az autót is megszórták rizzsel. Edward megfogta a kezemet és ajkához emelte.

„Eddig rendben vagyunk, Mrs Cullen?”

„Eddig minden csodálatos, Mr Cullen. Hova megyünk?”

„Sea Tac” – mondta egyszerűen, és olyan titokzatosan mosolygott, mint a szfinx. Hmmm… mi lehet a terve?

Taylor nem az indulási terminálhoz hajtott, hanem a repülőtér azon részéhez, ahol még sosem jártam… egy biztonsági kapun keresztül hajtottunk a kifutópályára… Mi?

És akkor megláttam - Edward jet-jét… Cullen Enterprises Holding Inc. nagy kék betűkkel a repülőgép törzsén.

„Nehogy azt mond, hogy a cég tulajdonát használod személyes célokra megint?” – kiáltottam fel.

„Oh, pedig, de, Isabella” – vigyorgott Edward.

Taylor a gépre felvezető lépcsősor aljánál állt meg, és kiugrott, hogy ajtót nyisson Edwardnak. Röpke megbeszélést tartottak, majd Edward kinyitotta az ajtómat – és ahelyett, hogy hátralépett volna, hogy ki tudjak szállni, lehajolt és karjába vett…

Whoa!

„Mit csinálsz?” – sikítottam.

„Átviszlek a küszöbön” – felelte.

„Oh… ezt nem otthon kellene megtenned?”

Könnyedén vitt fel a lépcsőkön, Taylor követett bennünket az én kis bőröndömmel, amit végül ott hagyott a repülő ajtajában és visszatért a Mercedesbe. A repülőben Stephan fogadott, pilóta uniformisban bennünket.

„Isten hozta a fedélzeten Uram, Mrs Cullen” – vigyorgott ránk.

Edward letett, kezet fogott Stephan-nel. Stephan mellett egy sötét hajú nő állt, körülbelül hány éves? Úgy a harmincas évei elején. Szintén egyenruhában.

„Mindkettőjüknek gratulálok” – folytatta Stephan.

„Köszönjük Stepan. Isabella, ugye emlékszel Stephan-re. Ő ma a kapitányunk, és ő az első tisztünk, Beighley.”

A nő elpirult és gyorsan pislogott, ahogy Edward bemutatta. Kedvem lett volna forgatni a szemem. Már megint egy nő, akit rabul ejtett túl-jóképű-ahhoz-hogy igaz-legyen férjem.

„Örülök, hogy találkoztunk”- pirult el az elsőtiszt még jobban. Kedvesen visszamosolyogtam. Végül is Edward az enyém…

„Minden előkészület rendben?” – kérdezte őket Edward. Én körülnéztem. A berendezés világos, juharszínű volt, hozzáillő halvány krémszínű bőrhuzattal… szép volt. Egy újabb fiatal egyenruhás nő állt az utastér másik végében… egy igen csinos barna. Ki a pokol már megint?

„Minden tiszta előttünk. Az időjárás Bostonig jó.”

Boston?

„Légörvények?”

„Boston előtt nem lesznek. Az időjárási front Shannon felett kellemetlenséget okozhat.”

Shannon? Írország?

„Értem. Nos, remélem, azt majd átalusszuk” – állapította meg Edward.

Aludni?

„Majd a vihar alatt haladunk, uram” – mondta Stephan - „és most, Natalia hozzáértő gondoskodására bízzuk önöket.”

Edward a leány irányába nézett, kissé összehúzta szemét, majd mosolyogva fordult Stephan felé.

„Kíváló” – mondta, és kezemet fogva az egyik fényűző bőrüléshez vezetett. Legalább tizenkettő ugyanilyen volt körülöttünk.

„Csüccs” – mondta.

Egymással szemben ültünk le, közöttünk apró, tükörfényes asztalka.

„Üdvözlöm a fedélzeten uram, asszonyom, és gratulálok” - állt mellénk Natalia, egy-egy pohár piros pezsgőt kínálva.

„Köszönjük” – mondta Edward hidegen, alaposan megszemlélve a hölgyet, aki a változatosság kedvéért immunisnak tűnt Edward igézetével szemben. Udvariasan mosolygott és visszavonult a repülő konyhájába.

„Emelem poharam a boldog házas életre, Isabella” – koccintotta poharát az enyémhez Edward. A pezsgő ízletes volt.

„Bollinger?” – kérdeztem.

„Ugyanaz.”

Utoljára ilyent teás pohárból ittam. Edwardra vigyorogtam.

„Hova megyünk?” – kérdeztem, nem bírva tovább kíváncsiságommal.

„Bostonba. Újratankolni” – ugratott Edward, szemei izgatottan csillogtak. Mint egy kisfiú, olyan pajkos volt.

„Aztán?” – buzdítottam.

„Shannon. Újratankolni.”

„Edward!”

„Londonba” – mondta halkan, erősen figyelve rám, megpróbálta kitalálni mire gondolok. Elakadt a lélegzetem. Szent varjú… Azt gondoltam, talán Aspenbe, vagy New Yorkba mehetünk. Alig hittem el. Egész életemben arra vágytam, hogy Angliába menjek. Úgy éreztem, felgyulladok… izzottam a boldogságtól.

„Majd Párizsba” – tette hozzá.

Mi?

„Végül Dél-Franciaországba.”

Whoa!

„Tudom, álmaid netovábbja egy európai út” – mondta kedvesen –„szeretném megvalósítani az álmaidat, Isabella.”

„Te vagy a megvalósult álom számomra, Edward.”

„Mint ahogy te nekem, Mrs Cullen” – suttogta.

Oh, egek…

„Csatold be magad.”

Vigyorogtam, és tettem, amit mondott. A gép elindult a kifutópályán.

Igazán finom esküvői lakomát kaptunk – füstölt lazacot, roston sült foglyot zöldbab salátával és tejszínes rakott burgonyával³, amit a mindig-hatékony Natalia szolgált fel nekünk.

„Desszert, Mr Cullen?” – kérdezte.

Edward a fejét rázta, ujját alsó ajkán végighúzva kérdően nézett rám. Tekintete sötét, kiolvashatatlan volt.

„Nem, köszönöm” – mormoltam, nem tudva elszakítani szememet tekintetéről. Edward félmosolyra húzta száját. Natalia eltűnt.

„Jó” – mormolta Edward – „én is inkább téged terveztelek be desszertként.”

Oh…itt?

„Gyere” – mondta, és kezét nyújtotta, míg felállt az asztaltól. Az utastér végéhez mentünk.

„Itt a fürdőszoba” – mutatott egy keskeny ajtóra, majd egy rövid folyosón végigérve átmentünk egy ajtón.

Apám… egy hálószoba. A háló ugyanúgy világos fával burkolva, mint az utastér, a kisméretű franciaágyat arany és taupe színű takaró fedte. Olyan… kényelmesnek nézett ki.

Edward megfordult, karjába húzott, és lebámult rám.

„Úgy gondoltam, a nászéjszakánkat 10.000 méteren töltjük, Isabella. Ez valami olyan, amit még nem csináltam.”

Szent tehén… egy újabb első alkalom. A számat tátottam ahogy felnéztem rá, szívem majd kiugrott a helyéről.

„De először ki kell hámozzalak ebből a ruhából.”

*******

„Mi a fészkes fenét csinálsz te itt? – kiabált Edward, felébresztve ezzel.

A nyugágyam végében állt, meredten nézett rám, teljes nedves gyönyörűségében. Dühös volt. A szarba… Igazán dühös volt.

Én nem tudtam, milyen az a taupe szín, eddig. Most már tudom, hogy miféle lehet:

1 Én megnéztem a monte carló-i Fairmont hotelt. Igaziban., na nem most, kb 2 éve. Sok mindene van, tengerpartja nincs. Azt már nem keresgéltem meg, melyiknek van, keresgélje az írónő... Végül is van tengerparti strand Monte Carlo-ban

2Eredeti szövegben boltív volt. Azt azt mégis hogyan? - hahh az vicces lenne :) (lektor)

3Hát, ha nekem ilyent szolgáltat fel egy multimilliárdos, valószínűleg a nyakába öntöm.. Ha az írónő csak egy ici-picit is körülnézett volna a híres és gazdag embereket kiszolgáló éttermek honlapján, már nem ilyen ételsort állít össze. Én csak egy szimpla magyar borvacsora menüjét nézegetem most, hát... ezerszer különb, mint ez itt. Azt még csak nem is milliomosoknak van... Ja. És meg is fogom főzni :) Báááár, az írónő angol, és ugye az ő konyhaművészetük...khmmm...