Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2013. január 26., szombat

Százötödik fejezet (Második történet tizennyolcadik rész)




Az étterem vendégeinek figyelme Rose és Emmett felé irányult, mindenki visszafojtott lélegzettel várt. A feszültség elviselhetetlen volt. A csend hosszúra nyúlt. A légkör nyomasztó, nyugtalan és egyben reménykedő volt az egész teremben.
Rose kifejezéstelenül bámult Emmettre, akinek kék szeme tágra nyíltan, vágyakozva és félve tekintett fel rá. Szent szar, Rose! Emeld már ki szerencsétlent ebből a nyomorúságból. Kérlek. Jézusom – Emmett megtehette volna ezt négyszemközt.
„Igen” - suttogta Rose, édesen lehelve az elfogadó szót – egyáltalán nem őhozzá illően. Egy halvány pillanat múlva az egész étterem egy emberként lélegzett fel – majd a felcsapó zaj szinte süketítően hangzott. Spontán taps, nevetés, füttyögetés, lelkes éljenzés hangzott – és hitelen könny folyt végig arcomon, elmázolva Barbie-találkozik-Joan-Jettel sminkemet.
Megfeledkezve az őket körülvevő zűrzavarról, Emmett és Rose saját  világukban voltak. Emmett előhúzott egy kis dobozt és kinyitva Rose elé tartotta. Egy gyűrű... és amennyit láttam belőle, megállapítottam, hogy egy igen drága gyűrű, de muszáj volt közelebbről megvizsgálnom. Oh, ne – ez az, amit Tanyával vett Emmett? Miért Tanyával? Oh, igazán örültem, hogy nem szóltam róla Rose-nak.
Rose a gyűrűről Emmettre nézett, majd nyaka köré fonta karját. Megcsókolták egymást, észrevehetően szűziesen önmagukhoz képest, és a körülöttük levők még vadabbak lettek. Emmett felállt és meglepően kecses meghajlással viszonozta a lelkesedést, majd széles, önelégült, boldog vigyorral helyet foglalt. Nem tudtam levenni a szemem róluk. Ememtt kivette a gyűrűt a dobozból és finoman Rose ujjára húzta, majd újból megcsókolták egymást.
Edward megszorította a kezemet – nem is vettem észre, milyen erősen szorítottam én az övét. Zavartan elengedtem.
„Aú” - mondta és megcsóválta fejét.
„Bocs. Tudtál erről?” - kérdeztem halkan.
Edward mosolygott. Ebből tudhattam, hogy igen. Magához intette a pincért.
„Két üveg Cristal-t, kérem. 2002-es évjáratot, ha van.”
Rávigyorogtam.
„Mi van?” - kérdezett vissza.
„Mert a 2002-es jobb, mint a 2003-as” - ugrattam.
Felnevetett.
„A kifinomult ízlésűek számára, Isabella” - mondta.
„Önnek igen kifinomult ízlése van, Mr Cullen, és rendkívül figyelmes” - mosolyogtam rá.
Féloldalra hajtotta fejét.
„Igen, Mrs Cullen” - hajolt közelebb.
„De neked jobb ízed van” - suttogta és megcsókolta azt a bizonyos pontot a fülem mögött, amitől borzongás futott végig gerincemen. Elvörösödtem, gyengéden emlékezve öltözékem hiányosságának szó szerinti bemutatójára.
Alice ölelte meg először Rose-t és Emmettet, majd utána mindannyian gratuláltunk  a boldog párnak.
Hevesen magamhoz öleltem Rose-t.
„Látod? Csak a leánykérés miatt aggódott” - suttogtam a fülébe.
„Oh, Bella” - hüppögött vihogva vissza.
„Rose, nagyon boldog vagyok. Gratulálok.”
Edward mögöttem sorakozott. Megrázta Emmett kezét, majd – meglepve Emmettet és engem is – magához ölelte. Éppen csak elkaptam, hogy mit is mondott.
„Hajrá, Memet” - mormolta. Emmet nem válaszolt – ez egyszer megnémult a meglepetéstől - majd óvatosan viszonozta öccse ölelését.
Memet?
„Kösz, Edward” - csuklott el hangja.
Edward kelletlenül, szinte kartávolságnyira tartva, röviden ölelte meg Rose-t. Tudtam, hogy Edward viselkedése Rose-zal legjobb esetben is csak elfogadható volt, leginkább kettős, úgyhogy ezt haladásnak tekinthettük. Ahogy elengedte Rose-t olyan halkan mondta, amit mondott, hogy csak Rose és én hallhattuk.
„Remélem, olyan boldog leszel a házasságodban, mint én az enyémben.”
„Köszönöm Edward. És is remélem” - válaszolta Rose kegyesen.
A pincér visszatért a pezsgővel, és feltűnősködve kinyitotta az üvegeket.
Edward magasra emelte poharát.
„Rose-ra és bátyámra, Emmettre – gratulálok.”
Mindannyian kortyoltunk... nos, én vedeltem. Hmmm – a Cristal igen finom volt... és arra az alkalomra emlékeztetett, amikor először ittam, amikor Edward klubjában ettünk.. és későbbre, eseménydús liftutazásunkra az első emeletre.
Edward összehúzott szemmel nézett rám.
„Mire gondolsz?”
„Arra, amikor először ittam ilyen pezsgőt.”
Kérdően nézett.
„A klubodban” - emlékeztettem.
Elvigyorodott.
„Oh, igen. Már emlékszem” - kacsintott rám.
„Emmett, kitűztétek már az időpontot?” - zendített rá Alice. Jasper ragyogva tekintett rá. Emmett mérgesen nézett húgára.
„Éppen csak megértem Rose-t, szóval majd tájékoztatunk, ha odajutunk. Oké?”
„Oh, legyen karácsonyi esküvő. Az olyan romantikus lenne - és nem okozna problémát, hogy emlékezz az évforduló dátumára” - csapta össze a tenyerét Alice.
„Megfontolás tárgyává teszem” - fintorgott Alice-re Emmett.
„Pezsgőzés után elmehetnénk bulizni? Kérlek” – fordult Edward felé Alice és nagy barna bociszemekkel nézett rá.
„Azt hiszem, Rose-t és Emmettet kellene megkérdeznünk, mit szeretnének csinálni.”
Egy emberként fordultunk feléjük. Emmett vállat vont, Rose elvörösödött. Érzéki vágya vőlegénye iránt annyira nyilvánvaló volt, hogy majd kiköptem a négyszáz dolláros pezsgőt az asztalra.

A Zax a legelitebb klub Aspen-ben – legalábbis Alice szerint. Edward, karját derekamra fonva előresomfordált a rövid sor elejére és azonnali bebocsátást nyertünk. Egy pillanatra eltűnődtem rajta, hogy lehet, övé a hely. Az órámra pillantottam – éjjel fél tizenkettő volt. Kissé be voltam csípve. A két pohár pezsgő és a néhány pohár Pouilly Fumé a vacsora alatt, kezdték kifejteni hatásukat... hálás voltam Edward karjáért.
„Mr Cullen, Isten hozta újra” – mondta egy nagyon is mutatós, hosszúlábú szőke, fekete selyem forrónadrágban, hozzáillő ujjatlan blúzban és kicsi vörös csokornyakkendőben. Szélesen mosolygott, kimutatva tökéletes,  összamerikai fogsorát, skarlátvörös, nyakkendője színével harmonizáló ajkai között.
„Max gondoskodik a kabátjáról.”
Egy teljesen feketébe, szerencsére nem selyembe öltözött fiatal férfi mosolyogva vette át kabátomat. Sötét tekintete meleg és hívogató volt. Rajtam volt csak kabát – Edward noszogatására vettem fel Alice trencskóját, hogy eltakarja a hátsómat – úgyhogy Max-nek csak velem akadt dolga.
„Csinos kabát” – mondta, és meredten bámult rám.
Mögöttem Edward dühöngött és vissza-az –agarakkal tekintettel fixálta Max-ot. Az elvörösödött és gyorsan Edward kezébe nyomta a ruhatár jegyemet.
„Hadd vezessem az asztalukhoz önöket” – rezegtette szempilláját Edwardra Miss Selyem Forrónadrág, hátralibbentette hosszú szőke haját és elvonaglott a bejárat felé.
Szorosabbra fontam karomat Edward körül, aki egy pillanatra kérdően nézett rám, majd elfintorodott, ahogy követtük Miss Képtelenül Hosszú Lábút a bárba.
A fények tompábbak voltak itt. A falak feketék, és a bútorzat mély vörös. Bokszok sorakoztak kétoldalt és egy hatalmas U alakú bárpult volt középen. Ahhoz képest, hogy holtidényben érkeztünk, eléggé nagy volt a látogatottsága a helynek, de nem éreztem túlságosan tömve a jómódú aspeniekkel, akik időtöltést kerestek vasárnap estére. A ruhaviselési kódex erre az alkalomra a kényelmes viseletet írt elő, úgyhogy most először egy kissé túlöltözöttnek... azaz túlvetkőzöttnek éreztem magam. Nem igazán voltam biztos benne, melyik is volt az igaz. A falak és a padló beleremegett a bárpult mögötti táncparkett felől érkező zenébe. Fények kavarogtak, villogtak és lobbantak fel és hunytak ki... szédült állapotomban arra gondoltam, hogy ez egy apokaliptikus rémálomhoz tartozik.
Miss Forrónadrág egy sarki bokszhoz vezetett bennünket, amelyet kötéllel kerítettek el. Közel volt a bárhoz és a táncparketthez. Egyértelműen a legjobb hely a klubban.
„Hamarosan itt lesz valaki, aki felveszi a rendelésüket” – villantotta ránk sok megawattos mosolyát, és egy utolsó szempillarezegtetéssel, amit a férjemnek címzett, visszavonaglott arrafelé, ahonnan érkeztünk. Alice már türelmetlenül billegett egyik lábáról a másikra, türelmetlenül vágyott a táncparkettre menni. Jasper megsajnálta.
„Pezsgőt?” – kérdezte Edward. Jasper helybenhagyólag emelte fel hüvelykujját és elmentek a táncparkett felé. Jézusom, Alice mindent olyan lelkesen csinál!
Rose és Emmett a finom bársony ülésen helyezkedtek el, kéz a kézben. Nagyon boldognak néztek ki, arckifejezésük lágy és ragyogott az alacsony asztalon levő kristály teamécses tartókban égő gyertyák fényében. Edward intett, hogy üljek le. Rose mellé siklottam. Edward mellém ült és türelmetlenül nézett körbe.
„Mutasd a gyűrűdet” – kértem Rose-t, túlkiabálva a zenét. Azt hittem, rekedtre fogom kiabálni magam, mire elmegyünk innen. Rose ragyogva nézett rám. Gyűrűje különleges volt – egy drágakő befoglalva szépen kidolgozott foglalatba, apró gyémántokkal mindkét oldalon. Viktoriánus-korabeli kinézete volt.
„Gyönyörű” – leheltem.
Rose elragadtatottan bólintott és megszorította Emmett combját, aki lehajolt és megcsókolta őt.
„Eridjetek szobára!” – kiáltottam rájuk.
Emmett vigyorgott.
Egy fiatal nő, sötét, rövid hajjal, a szokásos fekete selyem forrónadrágban, érkezett, hogy felvegye rendelésünket.
„Mit akartok inni?” – kérdezte Edward.
„Nem fogod ezt is te fizetni” – morgott Emmett.
„Em, ne kezdj el megint szarakodni” – válaszolt Edward szelíden.
Rose, Emmett és Jasper tiltakozása ellenére, természetesen Edward rendezte a vacsoraszámlát. Egyszerűen félrelegyezte őket és hallani sem akart róla, hogy más fizessen. Szerelmesen néztem rá. Óh, én Ötvenszeresem... mindig uralkodna.
Emmett kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül bölcsen újra becsukta.
„Sört kérek” – mondta.
„Rose?”
„Pezsgőt kérek. A Cristal nagyon finom. De biztos vagyok benne, hogy Jasper inkább sört inna” – mosolygott édesen – igen, édesen – Edwardra. Izzott a boldogságtól. Éreztem, ahogy sugárzik belőle, és élvezet volt fürödni örömében.
„Bella?”
„Pezsgőt kérek”
„Egy üveg Cristal-t, három üveg Coronát, és egy üveg hideg ásványvizet, hat pohárral” – mondta szokásos parancsoló - elegem van belőletek -,  módján. Igazán szenvedélyes volt.
„Köszönöm, uram. Azonnal hozom” – Miss Kettes Számú Forrónadrág bájosan mosolyogva Edwardra, és nem rezegtette a szempilláit, bár arca kissé elvörösödött.
„Mi van?” – kérdezte Edward tőlem.
„Nem rezegette a szempilláit rád” – vigyorogtam.
Rám meredt.
„Oh. Kellett volna?” – kérdezte, és mondhatom, jól szórakozott.
„A nők általában azt csinálják” – mortyogtam kesernyésen.
Elhúzta a száját.
„Mrs Cullen, féltékeny vagy?”
„Egy hangyabokányit sem” – biggyesztettem a számat rá. És ebben a pillanatban jöttem rá, hogy kezdem elfogadni, hogy nők szemeznek a férjemmel. Úgyszólván. Edward megpaskolta  a kezemet és megcsókolta a csuklómat.
„Nincs semmi okod arra, hogy féltékeny legyél, Mrs Cullen” – mormolta a fülembe, csiklandozós lélegzettel.
„Tudom.”
„Akkor jó.”
A pincérnő visszatért, és egy perccel később már a pezsgőmet kortyolgattam.
„Tessék” – tett elém egy pohár vizet Edward – „Ezt idd.”
Rápislogtam, és bár nem hallottam, láttam, hogy sóhajt.
„Három nagy pohár fehér bor vacsoránál, két pohár pezsgő, mindez az ebédnél elfogyasztott két pohár Frascati és egy eper-daiquiri után. Igyál. Most, Bella.”
Honnan tud a délutáni koktélról? Savanyúan néztem rá. Valójában igaza volt. Fogtam a pohár vizet és felhajtottam a lehető legnőietlenebb módon, csak hogy kifejezzem tiltakozásomat az ellen, hogy megmondta mit tegyek... már megint. Majd kezem fejével megtöröltem a számat.
„Jó lány” – mondta vigyorogva – „egyszer már hánytál nekem. Nem szeretnék megint ebben az élményben részesülni, főleg nem sietősen.”
„Nem értem, miért reklamálsz. Együtt alhattál velem.”
Mosolygott, tekintete ellágyult.
„Aha. Alhattam.”
Jasper és Alice visszatért.
„Jaspernak egyelőre elege van. Gyerünk lányok – menjünk táncolni. Álljunk be, villantsuk meg amink van, égessük a csokoládé mousseből származó kalóriát.”
Hmmm. Alice jó érvet hozott fel, Rose láthatólag egyetértett és egyből felállt.
„Jössz?” – kérdezte Emmettet.
„Csak néznélek” – felelte az. És gyorsan félre kellett pillantanom, mert elpirultam attól a tekintettől, amit Rose-ra vetett. Rose vigyorgott. Én is elálltam.
„Én is elégetek némi kalóriát” – mondtam, és lehajoltam Edward füléhez.
„És te nézhetsz engem” - suttogtam.
Edward haragosan nézett rám.
„Ne vidd túlzásba” – mordult rám.
„Oké” – egyenesedtem fel hirtelen. Hűha – szédültem meg. Belemarkoltam Edward vállába, hátha úgy hamarabb megáll a terem forgása.
„Talán ihatnál még egy kis vizet” – morogta Edward. Hangjából figyelmeztetés hallatszott ki.
„Nincs semmi bajom. Csak alacsonyak az ülések, a cipőm sarka nem magas” – motyogtam.
Rose a kezét nyújtotta felém, megfogtam, nagy levegőt vettem és követtem őket  a táncparkettre, tökéletesen tartva magam.
Lüktetető techno-beat  szólt, fantasztikus basszus aláütéssel. A táncparkett nem volt zsúfolt, ami azt jelentette, hogy volt helyünk, de szerencsére nem mi táncoltunk egyedül. A táncolók összetétele eklektikus volt, öregeket és fiatalokat egyaránt láttam. Soha nem voltam jó táncos. Igazából csak Edwarddal táncoltam eddig. Rose megölelt.
„Olyan boldog vagyok” – kiabálta túl a zenét, és táncolni kezdett. Alice tette, amit Alice szokott, ránk vigyorgott és bevetette magát... jesszus, ahhoz képest, hogy milyen kicsi volt, akkora helyet követelt magának a parketten. Az asztal felé pillantottam. A fiúk néztek bennünket. Mozogni kezdtem. A zene lüktetett. Behunytam a szemem és átadtam magam...


Amikor kinyitottam a szemem, meglepődve láttam, hogy a táncparkett megtelt. Rose, Alice és én közelebb préselődtünk egymáshoz. Igazán jól érezem magam. Egy kicsit... bátrabban mozogtam. Rose mindkét hüvelykujját felfelé bökte elismerésül. Sugárzóan néztem vissza rá.
A zene lüktetett.
Becsuktam a szemem. Miért töltöttem életem első húsz évét nélkül? Az olvasást válaszottam a tánc helyett. Jane Austennek nem volt ilyen jó zenéje, hogy táncolhasson rá... és Thomas Hardy... jézusom, ő meg kimondottan bűnösnek érezte magát azért , mert nem táncolt első feleségével... Felvihogtam a gondolatra.
A zene csak szólt tovább.
Edward tehet róla. Edward tett magabiztossá, hogy bízzak a testemben, hogy hogyan tudom használni a testemet, hogy tudom mozgatni...
Vibrált a zene...
Hirtelen két kezet éreztem a csípőmön. Vigyorogtam. Edward csatlakozott hozzám. Ide –oda csavartam magam, kezei a fenekem felé mozdultak, majd vissza a csípőmre. 

Átkozott csaj. 
Átkozottul szexi boszorkány, 
francos szexi kurva,
egy szexi szuka vagy.
Kinyitottam a szemem. És Alice rémülten tátotta rám a száát. A szarba... ennyire pocsék vagyok? Lenyúltam és megfogtam Edward kezét.  Szőrősek voltak. BASSZA MEG! Nem az ő kezei. Megpördültem. Egy szőke óriás tornyosult fölém, a természetesnél jóval több foggal, kihívó vigyorral hajolt fölém.
„Vegye le a kezét rólam!” – sikítottam túl a dübörgő zenét, szélütéshez közel a dühtől.
„Ne már, cukorfalat, csak szórakozzunk” – mosolygott, tartotta fel majomszerű kezét, kék szemei csillogtak az ultraibolya fében.
Átkozott csaj. 
Átkozottul szexi boszorkány,
francos szexi kurva,
egy szexi szuka vagy.

Mielőtt belegondoltam volna, hogy mit teszek, behúztam neki, keményen. A szája sarkába... A picsába. A kezem. Lüktetett a fájdalomtól. Aúúú...

Átkozott csaj.
Átkozottul szexi boszorkány,
francos szexi kurva,
egy szexi szuka vagy.

„Takarodjon el tőlem!” – kiabáltam.
Lepillantott rám, eltakarva szája sarkát. Fellöktem sérült kezemet az arcába, kifeszítve ujjamat, hogy lássa a gyűrűmet.
„Férjnél vagyok, seggfej!”
Arrogánsan vállat vont, és félig bocsántakérően mosolygott rám.

Átkozott csaj.
Átkozottul szexi boszorkány, 
francos szexi kurva, 
egy szexi szuka vagy.

Őrjöngve néztem körül. Alice a jobbomon állt és a Szőke Óriást bámulta. Rose elmerült a táncolásban.  Edward nem volt az asztalnál... oh, remélem, a mosdóba ment. Hátra léptem – oh, a szarba – valakibe, akit nagyon jól ismerek. Edward a derekam köré fnta karját és az oldalára húzott.
„Tartsa a kibaszott kezét távol a felségemtől” – mondta. Nem kiabált, mégis valahogy hangosabb volt a zenénél.
Szent szar!
„Tud ő vigyázni magára” – motyogta Szőke Óriás. Kezét elvette a szája elől, onnan, ahova behúztam neki... és Edward ütött. Úgy tűnt, mintha felvételt néznék – egy tökéletesen elhelyezett, kimondottan gyors ütés az állon, a legkevesebb energiabefektetéssel. Szőke Óriásnak esélye nem volt kivédeni. Lerogyott a parkettra, mint a zsák.
Basszus.
„Edward, ne!” – kapkodtam levegő után ijedten és eléálltam, hogy visszatartsam. A szarba, még megöli!
„Már megütöttem!” – kiabáltam túl a zenét.
Edward nem nézett rám – a támadómat bámulta olyan gonoszsággal, amit még soha nem láttam a szemeiben. Nos, talán egyszer mégis... a SIP előtt, amikor James Smith kikezdett velem.
A többi táncoló úgy húzódott el, mintha követ dobtak volna közéjük, körülöttünk nem volt senki a biztonságos távolságon belül. Szőke Óriás lábra küzdötte magát.
Emmett is megérkezett.
Oh, ne! Már Rose is mellettem állt, tátott szájjal nézett ránk.
Emmett megragadta Edward karját.
Jasper is megérkezett.
„Ne szívd mellre, oké? Nem akarok bajt” – emelte kezét megadóan fel Szőke Óriás és sietősen hátrált. Edward tekintete követte, ahogy távozott a táncparkettről. És még mindig nem nézett rám.
A zene váltott. Emmett lepillantott rám, majd fel Edwardra és elengedte Edward karját. Jasper Alice-t húzta karjai közé. Én Edward nyaka köré fontam karomat, aki végre rám nézett. Szemei még mindig lángoltak – egy villanása az ősi-, állatias, és verekedős kamasznak. Szent szar. Csak meresztette rám a szemét, kutatóan vizsgálta arcomat. Vajon mire gondolt?
„Jól vagy?” – kérdezte végül.
„Igen” – feszítettem meg öntudatlanul ujjaimat és fájdalomtól lüktető kezemet mellkasára raktam. Még soha nem húztam be senkinek.  Mi ütött belém? Az, hogy valaki hozzám ér, nemigen a legnagyobb bűn az emberiség ellen. Vagy igen?
Ha mélyen magamba néztem, tudtam, hogy miért ütöttem. Mert ösztönösen tudtam, hogy reagál arra Edward, hogy egy vadidegen taperol engem. Tudtam, hogy könnyen elveszíti nehezen kordában tartott önuralmát. És a gondolat, hogy valaki senki képes kisiklatni az én Fifty-met… a szerelmemet. Nos, ez megőrjített. Igazán megőrjített.
„Szeretnél leülni?” – kérdezett Edward óvatosan.
Oh, térj vissza hozzám, kérlek....
„Nem. Táncolj velem.”



„Táncolj velem.”
Még mindig dühös volt.
„Táncolj. Edward, kérlek” – fogtam meg ökölbe szorított kezét. Edward a Szőke Óriás után bámult, de mozogni kezdtem, hozzádörgölőztem, köré fontam magam.

Tartsd melegen a testemet,
Tudod, hogy ez milyen jó,
Izgass fel jobban,
Én is arra gondolok,
Mondd meg, hogy mit érzel,
Együtt érzem veled.

A táncoló tömeg újból körül vett bennünket, bár legalább hatvan centi távolságot tartottak tőlünk.
„Megütötted?” – kérdezte Edward. Még mindig kőmereven állt.
„Naná, hogy megtettem. Először azt hittem te vagy, de szőrösebbek a kezei. Kérlek, táncolj velem.”

Éppen csak megértjük, hogy mit is látunk,
Honnan tudhattam volna, hogy a szerelmünk női fog?

Ahogy Edward rám nézett, a tűz a szemében lassan megváltozott, valami más bontakozott ki... valami sötétebb, valami izgatóbb. Hirtelen megragadta a csuklómat és hirtelen magához húzott, kezeimet a hátamhoz szorította.
„Táncolni akarsz? Akkor táncoljunk” – mordult a fülembe, és csípőjét hozzám szorítva megtekerte. Nem tudtam mást tenni, mint követtem. Keze a fenekemhez szorította kezemet.

Gyere egy kicsit közelebb
A dolgok éppen csak alakulnak,
Melegíts fel a szerelmeddel,
Igazán Szükségem van rád,
Igazán Szükségem van rád,
Éppen csak megértjük,
Hogy mi is van előttünk.

Edward tényleg tud táncolni. Apám, igazán tud... Közel tartott magához, nem engedett eltávolodni, és mégis, kezei lazák voltak, mintha szabad lettem volna. Kezeim felsiklottak karján a válláig, érezve megfeszült izmait a kabátján át. Újból magához szorított, és én követtem mozdulatait, ahogy lassan, érzékien táncolt velem, ritmusban a lüktető zenére.

Honnan tudhattam volna,
Hogy szerelmünk kiteljesedhet,
Éppen csak megértjük,
Értelmemet egy különleges helyen érinted meg,
Szívem együtt lüktet a tieddel

És abban a pillanatban, amikor megragadta kezemet és először forgatott meg egyik irányba, majd a másikba, tudtam, hogy visszatért hozzám. Vigyorogtam. És ő is vigyorgott.

Elfogadom szerelmedet és rizikózok,
Rizikózok veled

Együtt táncoltunk, és ez felszabadító volt, nagyon sok örömmel. Haragját elfelejtette, vagy elfojtotta, és csak forgatott körbe tökéletes gyakorlottsággal azon a kis helyen a táncparketten, és nem engedett el. Kecsessé varázsolt a gyakorlatával. Szexivé tett, mert ő is az volt. Szeretetté tett – igazán szeretetté. Minden elfojtott érzése ellenére képes volt arra, hogy szerelmet adjon. Oké, ezt némileg beárnyékolja a túlzott féltés és felügyelet... de hogy tudnám tagadni, hogy ez a gyönyörű férfi szeret engem?

Honnan tudhattam volna,
Hogy szerelmünk kiteljesedhet,
Éppen csak megértjük,
Értelmemet egy különleges helyen érinted meg,
Szívem együtt lüktet a tieddel

Kifogytam a szuszból de a zene újból váltott.
„Leülhetnénk?” – lihegtem.
„Természetesen” – felelte, megfogta a kezem és levezetett a táncparkettről.
„Meglehetősen kimelegítettél és megizzasztottál” – suttogtam, ahogy az asztalhoz tértünk.
A karjai közé húzott.
„Szeretem, amikor forró vagy és izzadt. Bár jobb szeretlek megizzasztani, ha kettesben vagyunk” – dorombolta. Elpirultam. Buja mosoly tűnt fel ajkán.
Leültem. Olyan volt, mintha a táncparketti incidens meg sem történt volna. Kissé meg is  lepődtem, hogy nem rúgtak ki bennünket. Körülnéztem a bárban... senki nem figyelt bennünket, és a Szőke Óriást sem láttam. Lehet, eltávozott – vagy talán őt rúgták ki. Rose és Emmett illetlenül viselkedtek a táncparketten, Alice és Jasper sem voltak különbek.
Ittam egy kortyot a pezsgőmből.
„Tessék” – tett elém egy újabb pohár vizet Edward, és vizsgálódóan nézett rám. Arca azt sugallta, igyam ki a poharat. Most azonnal. Tettem, amit mondott. Főleg, hogy szomjas is voltam. Ő fogott egy üveg Coronát a jeges tartóból és ivott egy nagy kortyot.
„Mi lenne, ha valami újság lenne itt?” – kérdeztem.
Edward mindjárt tudta, hogy arra gondolok, hogy behúzott a Szőke Óriásnak.
„Jól fizetett ügyvédeim vannak” – felelt higgadtan. Csúnyán néztem rá. Ebben a mondatban minden arroganciája megfogalmazódott.
„De nem állsz a törvény fölött, Edward. És én uraltam a helyzetet” – válaszoltam olyan halkan, ahogy a zene engedte.
Tekintete jéggé dermedt.
„Senki nem érhet ahhoz, ami az enyém” – mondta dermesztő véglegességgel, és úgy nézett rám, mintha elmulasztottam volna valami nyilvánvalót.
Rátátottam a szám, majd belekortyoltam a pezsgőmbe. Hirtelen elegem lett mindenből. A zene hangos volt, lüktetett... a fejem fájt...  és kába voltam.
Megfogta a kezem.
„Gyere, menjünk. Haza akarlak vinni” – mondta. Rose és Emmett az asztalhoz értek
„Mentek?” – kérdezte Rose reményteli hangon.
„Igen – válaszolt Edward.
„Tökéletes. Mi is veletek megyünk.”

Amíg Edwardra vártunk, hogy a kabátomat kiváltsa a ruhatárból, Rose engem faggatott.
„Mi is történt azzal a pasival ott a táncparketten?”
„Jól akarta érezni magát velem.”
„Épp akkor nyitottam ki a szemem, amikor megütötted.”
Vállat vontam.
„Nos, tudtam, hogy Edward valószínűleg robbanni fog, és az tönkreteheti az estéteket.”
Igazából nem gondolkodtam el még rajta, hogy is érzek amiatt, ahogy Edward viselkedik. Egyszerűen csak amiatt aggódtam, hogy rosszabb is lehetett volna.
„A mi esténket” – állapította meg Rose.
„Elég forrófejű az úr, nem?” – tette hozzá szárazan, nézve, ahogy Edward begyűjtötte  a kabátomat.
Felhorkantam, majd elmosolyodtam.
„Az tuti.”
„De úgy látom, jól tudod irányítani.”
„Irányítani?” – összeráncoltam a homlokom. Hogy én irányítom Edwardot?
„Tessék” – mondta Edward elém tartva a kabátomat, amibe belebújtam.

A kisbusz várt ránk, Taylor kihúzta az ajtót, amikor látta, hogy jövünk. Sehol egy paparazzi - micsoda megkönnyebbülés.
„Jó estét, uram” – mondta Taylor.
„Alice és Jasper még maradnak. Miután hazavisz bennünket, kérem, forduljon vissza értük” – kérte Edward.
„Természetesen” – felelte Taylor érzelemmentesen, bár elkomorodott, amikor rám nézett. Szent szar. A lábaimat bámultam, és valamiért egyáltalán nem akartam, hogy Taylor tudjon a táncparketten történt perpatvarról.
Edward félreállt, hogy Rose és Emmett beszállhasson hátulra.
„Csak ön után, Mrs Cullen” – mondta, amikor rám került a sor, hogy bemásszak. Eddigre Rose és Emmett egészen illetlenül viselkedtek ott hátul. Leültem az első szabad ülésre, egy sort kihagyva, hogy egy kis szabadságot biztosítsak számukra. Edward mellém siklott, karját körém fonta. Odabújtam hozzá. Megpuszilta a hajamat.
Taylor elindult hazafelé.
„Ébresztő Bella”  - rázott meg finoman Edward. Hazaértünk. Kelletlenül nyitottam ki a szemem és kitántorogtam a kocsiból. Rose és Emett eltűntek. Taylor türelmesen álldogált a kisbusz mellett.
„Akarod, hogy vigyelek?” – kérdezte Edward.
Megráztam a fejem.
„Megyek Miss Cullenért és Mr Hale-ért” – mondta Taylor.
Edward bólintott és bevezetett. A lábaim remegtek ahogy utána botorkáltam. A bejárati ajtónál lehajolt és finoman kikapcsolta először az egyik, majd a másik cipőpántomat. Oh... micsoda megkönnyebbülés. Felállt és lenézett rám, felemelve cipőimet.
„Jobb?” – kérdezte jól szórakozva.
Bólintottam.
„Volt egy látomásom, ahogy ezek a füleim mellett vannak” – mormolta és vágyakozóan nézett rájuk. Majd megrázta a fejét és kezemnél fogva végigvezetett a sötét házon, fel a hálószobánkba.
„Elég megviselt vagy, nem?” – kérdezte halkan.
Bólintottam. Elkezdte kioldozni a kabátom övét.
„Majd én” – motyogtam, és megpróbáltam lagymatagon félrelökni.
„Hadd én” – mondta csendesen.
Sóhajtottam. Nem gondoltam, hogy ilyen fáradt vagyok.
„A magasság tehet róla. Nem vagy hozzászokva. Ja, és az ivás” – fintorgott. Lehúzta rólam a kabátot és az egyik székre lökte. Kezemnél fogva bevezetett a fürdőszobába. Mi? Minek jöttünk ide?
„Ülj le”  - mondta.
Leültem a székre. Alig tudtam nyitva tartani a szemem. Hallottam, hogy valami üvegekkel vacakol a mosdónál. Mi a fenét csinált?  Túl fáradt voltam ahhoz, hogy nyitott szemmel találgatózzak. Egy pillanattal később hátra hajtotta a fejem. Meglepetten nyitottam ki a szemem.
„Csukd be” – szólt rám. Szent szar, egy vattalabda volt a kezében! Finoman megtörölte a jobb szememet. Mozdulatlan-döbbenten ültem, ahogy módszeresen letörölte  sminkemet.
„Ah. Itt a nő, akit feleségül vettem” – jegyezte meg néhány simítás után.
„Nem szereted, ha ki vagyok festve?” – mortyogtam.
„Tetszik-tetszik, de jobban kedvelem, ami alatta van” – csókolta meg a homlokomat.
„Tessék. Vedd ezt be.”
Néhány fájdalomcsillapítót tett a tenyerembe és egy pohár vizet nyújtott felém. Pislogtam rá.
„Vedd be” – parancsolt rám.
Megforgattam a szemem, de engedelmeskedtem.
„Jó. Szükséged van néhány magányos percre?” – kérdezte kajánul.
Felhorkantam.
„Nagyon szemérmes, Mr Cullen. Igen, pisilni szeretnék.”
Felnevetett.
„Szeretnéd, hogy kimenjek?”
Vihogtam.
„Maradni akarsz?”
Féloldalra hajtotta fejét. Igen jól szórakozott.
„Egy kibaszott perverz gazember vagy. Kifelé” – álltam fel és kihessentettem a fürdőszobából.

Amikor kijöttem, pizsamanadrágban találtam. Hmmm... Edward és a pizsamanadrág. Vágyakozva néztem a hasát... az izmait... a szőrvonalat a köldökétől a .... Őrjítő volt.
Felém lépdelt.
„Élvezed a látványt?” – kérdezte fanyarul.
„Mindig” – válaszoltam.
„Azt hiszem, kicsit részeg vagy, Mrs Cullen.”
„Azt hiszem, ez egyszer egyet kell értsek veled, Mr Cullen.”
„Engedd meg, hogy kihámozzalak abból a ruhának nevezett kis rongydarabból. Ehhez igazán járt volna valami figyelmeztetés” – fordított meg és kigombolta a ruha nyakánál levő magányos gombot.
„Nagyon mérges voltál” – mormoltam.
„Igen. Az voltam.”
„Rám?”
„Nem. Nem rád” – csókolta meg a vállam – „Most az egyszer, nem.”
Mosolyogtam. Nem rám volt mérges. Ez haladás.
„Ez kellemes változás.”
„Igen. Az” – csókolta meg a másik vállamat, majd letolta a ruhát rólam a padlóig. A ruhával együtt a bugyi is lesiklott rólam, így meztelenül álltam. Megfogta a kezem.
„Lépj” – utasított és én kiléptem a ruhából, kezét egyensúlyozásra használva.
„Emeld fel a kezed” – mondta halkan. Rám húzta a pólóját. Beburkolt. Kész voltam az ágybamenetelre.
Megölelt és megcsókolt, menta illatú lélegzetem az övével keveredett.
„Bármennyire is szeretnék beléd temetkezni, Mrs Cullen – túl sokat ittál, közel 2.500 méter magasan vagyunk és nem aludtál tegnap valami jól. Gyere. Feküdj le” –húzta félre a takarót és én bemásztam az ágyba. Betakart, lehajolt és megint megcsókolta  a homlokomat.
„Hunyd be a szemed” – mormolta – „És amikor visszajövök az ágyba, elvárom, hogy aludj” – és ez fenyegetés és parancs volt... Edward volt.
„Ne menj el” – kérleltem.
„Le kell bonyolítanom néhány hívást, Bella.”
„Szombat van. Késő van. Kérlek.”
Beletúrt a hajába.
„Bella, ha melléd fekszem, nem fogsz pihenni. Aludj.”
Hajthatatlan volt. Becsuktam a szemem. Szemhéjam mögött a nap eseményei peregtek le... Edward, ahogy a vállán hurcol a repülőn, az aggodalom, hogy tetszeni fog-e a ház, délutáni szeretkezünk, a fürdő, reagálása a ruhámra. A Szőke Óriás leütése. Kezem lüktetett az emlék hatására. Majd Edward ágyba dugott. Ki gondolta volna? Szélesen vigyorogtam... a szó – haladás – futott át a fejemen mielőtt elaludtam.

Nincsenek megjegyzések: