Száztizedik fejezet (Második történet huszonharmadik fejezet)

Fejezet 23

Könnyek folytak le az arcomon. Visszatért, az apukám visszatért.

„Ne sírj, Bells,” - Charlie hangja rekedt volt - „Mi folyik itt?”

Kezét kezembe fogtam és arcomhoz szorítottam.

„Balesetet szenvedtél. A kórházban vagy, Portland-ben.”

Charlie haragosan nézett, de nem tudtam, hogy azért, mert kényelmetlenül érezte magát amiért nem a szokásos módon fejeztem ki érzelmeimet, vagy azért, mert nem emlékezett a balesetre.

„Kérsz vizet?” - kérdeztem, bár nem voltam biztos, hogy adhatok-e neki.

Zavartan bólintott.

Oh apu. A szívem megremegett.

Felálltam és megpusziltam a homlokát.

„Én is, Bells. Vizet.”

Elfutottam a nővérpultig.

„Az apukám – felébredt!” - ragyogtam rá Christie nővérre, aki ugyanolyan örömmel fogadta a hírt.

„Csipogj rá Dr Sluder-re,” - mondta az egyik kollégájának, és gyorsan megkerülte a pultot.

„Vizet kér.”

„Máris hozom.”

Szinte repültem vissza apum ágyához, annyira boldognak éreztem magam. Szemei csukva voltak amikor visszaértem,  én meg egyből azt hittem, hogy visszaesett a kómába.

„Apu?”

„Itt vagyok,” - motyogta.

Christie nővér érkezett egy kancsónyi jégkockával és egy pohárral.

„Hello, Mr Swan. Christie nővér vagyok. A lánya mondta, hogy szomjas.”

A várószobában Edward a laptopjára meredt, mélyen koncentrálva valamire. Felpillantott mikor becsuktam az ajtót, szemei tágra nyíltak.

„Felébredt,” - jelentettem be.

Elmosolyodott, a szemei körüli aggodalom eltűnt. Oh... eddig észre se vettem. Régóta volt ilyen izgatott? Félre rakta a laptopját, felállt és átölelt.

„Hogy van?” - kérdezte a hajamba suttogva.

„Beszél, szomjas és zavart. Egyáltalán nem emlékszik a balesetre.” Annyira kényelmes volt lenni ennek az embernek a karjaiban. Én is átöleltem.

„Ez érthető. Most, hogy ébren van, átvitethetjük Seattle-be. Akkor mi is hazamehetünk, és az én apám figyelhet a te apádra.”

Oh.

„Nem tudom, hogy elég jól van-e ahhoz, hogy szállítsák.”

„Beszélek Dr Sluder-rel. Megérdeklődöm az ő véleményét.”

„Honvágyad van?”

„Igen.”

„Rendben.”

„Abba se hagyod a mosolygást,” - mondta Edward ahogy megálltam a Heathman előtt.

„Megkönnyebbültem. És boldog vagyok.”

Edward elvigyorodott.

„Helyes.”

Kezdett sötétedni, és amint kiszálltam a hideg, csípős estébe. Fáztam. Átnyújtottam a kulcsot a boy-nak, és láttam rajta, hogy epekedve tekint az autómra, amiért egyáltalán nem tudtam hibáztatni.

Edward átölelt.

„Ünnepeljünk?” - kérdezte, mikor beléptünk a hallba.

„Ünnepelni?”

„Apudat.”

Elnevettem magam.

„Ja, őt.”

„Hiányzott ez a hang,” - suttogta Edward, és megpuszilta a hajamat.

„Nem ehetnénk a szobánkban? Csak hogy legyen egy nyugodt esténk?”

„Hogyne. Gyere.” - fogott kézen és a lifthez vezetett.

„Ez nagyon finom volt,” - motyogtam elégedetten, ahogy jóllakottan eltoltam a tányéromat. „Itt aztán tudják, hogy kell finom Tarte Tatin-t készíteni.”

Frissen mosottan, Edward pólójában és bugyiban voltam csak. A háttérben Dido trillázott fehér zászlókról.

Edward tűnődve figyelt. Haja még nedves volt a fürdés után, fekete póló és farmer volt rajta.

„Ez volt a legtöbb, amit eddig ettél, mióta itt vagyunk” - mondta.

„Éhes voltam.”

Hátradőlt a székében elégedett mosollyal az arcán, és kortyolt egyet a fehérborból.

„Mit szeretnél most csinálni?” - kérdezte halkan.

„Te mit akarsz csinálni?”

Elképedve felhúzta a szemöldökét.

„Amit mindig is csinálni akarok.”

„És mi lenne az?”

„Mrs Cullen, le legyen ilyen szemérmes.”

Átnyúltam az asztal felett, megfogtam a kezét és tenyérrel felfelé fordítottam mutatóujjammal tenyerét simogattam.

„Azt szeretném, ha megérintenél ezzel.” Ujjamat a mutatóujjára simítottam. Mocorgott a székében.

„Csak annyit?” - kérdezte, szemei egyszerre sötétedtek el és forrósodtak fel.

„Vagy talán ezzel?” - húztam végig az ujjamat középső ujján, le a tenyeréig - „És ezzel...” körmöm a gyűrűsujját birizgálta.

„Ezzel mindenképpen” - Az ujjam megállt a gyűrűjén - „Ez nagyon szexi.”

„Valóban?”

„Az bizony. Ez azt mondja, hogy ez a férfi az enyém” - Finoman megérintettem a kérges bőrt, ami a gyűrű alatt máris kialakult. Másik kezével megfogta az államat.

„Mrs Cullen, ön most el akar csábítani engem?”

„Remélem.”

„Isabella, megadom magam” – mondta mély hangon -  „gyere ide.” Húzott magához a kezemnél fogva, hogy felálltam, majd áthuppantam az ölébe.

„Szeretem, hogy szabad utam van hozzád,” - suttogta, ahogy kezét végighúzta a combomon, fel a hátamig. Másik kezével megragadta a nyakszirtemet és megcsókolt, szilárdan a helyemen tartva. Fehér bor, almás pite és Edward íze volt. Ujjaimat végighúztam haján, magamhoz húztam, ahogy nyelveink felfedezték egymást, összecsavarodtak egymás körül, vérem felforrósodott az ereimben. Kifogytunk a levegőből, mikor Edward elhúzódott tőlem.

„Menjünk ágyba,” - mondta a szájamba.

„Ágyba?”

Hátrahúzódott, meghúzta a hajamat, hogy felfele nézzek rá.

„Hova szeretne menni Mrs Cullen?”

Benső istennőm leállt a Tarte Tatin szájába lapátolásával.

Megvontam a vállam, úgy tettem, mint akit nem érdekelt különösebben.

„Lepj meg.”

Elvigyorodott.

„Bátor vagy ma este” -  nyomta orrát orromhoz.

„Talán vissza kéne fognia valakinek.”

„Talán igen. Különben nagyon is parancsolgató leszel, mire megöregszel.” – húzta össze a szemét, de nem sikerült elrejtenie a bennük rejtőzködő humort.

„Mit fogsz tenni ebben az ügyben?” - kockáztattam.

Szemei ragyogtak.

„Tudom, mit szeretnék tenni. Attól függ, benne vagy-e a dologban,” - motyogta.

„Oh Mr Cullen, nagyon is kedves volt hozzám az utóbbi napokban,” - sóhajtottam.

„Nem szereted a kedveset?”

„Veled természetesen igen. De tudod... Változatosság megédesíti az életet,” - pislogtam rá.

„Valami kevésbé kedvesre vágysz?”

„Valami életet igazolóra.”

Meglepetten felhúzta a szemöldökét.

„Élet-igazoló,” - ismételte, hangjából kihallatszott a döbbent vidámság.

Bólintottam. Egy pillanatig csak nézett rám.

„Ne harapd az ajkad,” - suttogta, és hirtelen felállt, velem a karjaiban. Levegőért kapkodtam és belekapaszkodtam a bicepszébe, féltem, nehogy leejtsen. A három kanapé közül a legkisebbhez vitt, majd leejtett rá és lenézett rám.

„Várj itt. Ne mozdulj,” - parancsolta, zöld szemei forrón figyeltek. Sarkon fordult és a hálószoba felé vette az irányt. Oh... Edward mezítláb. Miért voltak a lábai ennyire dögösek? Pár pillanattal később visszajött, meglepett, ahogy hátulról hajolt fölém.

„Úgy gondolom, erre nem lesz szükség.” Megragadta a pólóm alját és lehúzta rólam, nem hagyva rajtam mást, csak a bugyimat. Hátra húzta a lófarkamat és megcsókolt.

„Állj fel,” - parancsolta, majd elengedett. Azonnal engedelmeskedtem.

A kanapéra terített egy törölközőt.

Törölköző?

„Vedd le a bugyidat.”

Oh. Nyeltem egyet, de tettem amit mondott, és ledobtam a bugyimat a kanapé mellé.

„Ülj le.” Megint megragadta a lófarkamat és hátrahúzta a fejemet. „Állíts meg, ha túl sok lesz, világos?”

Bólintottam.

„Mondd ki.”

„Igen.”

„Szóval, Mrs Cullen... engedve a többség akaratának, most megzabolázom önt,” - suttogta.

A vágy úgy sugárzott át a testemen mint villámok, csupán szavai hatására. Oh én édes Fifty-m – a kanapén?  Mit fogsz csinálni?

„Húzd fel a térdedet,” - parancsolta finoman - „és ülj egyenes háttal.”

Talpaimat a kanapé szélére tettem, térdeim előttem felhúzva. Megfogta a bal lábamat, és a fürdőköpeny kötőjének az egyik végét megkötötte a térdem felett.

„Fürdőköpeny?”

Mosolygott.

„Improvizálok.” Megszorította a csomót a térdemen, másik végét a kanapé karfájához kötötte, ezzel igencsak széttárva a lábamat.”

„Ne mozogj,” - figyelmeztetett. Megismételte a procedúrát a másik lábammal is.

Jaj nekem... Szétterülve ültem a kanapén, lábaim szélesre tárva.

„Rendben vagy?” - kérdezte gyengéden Edward, a kanapé mögül nézve le rám.

Bólintottam, azt vártam, hogy a kezeimet is megkötözze. De fékezte magát. Lehajolt és megcsókolt.

„El sem tudod képzelni, mennyire dögös vagy így,” - suttogta, orrát az enyémhez dörgölte. „Váltsunk zenét.” Felállt és kényelmesen elsétált az hifi-ig.

Hogy csinálja ezt? Itt vagyok én, kikötve, totálisan felizgulva, ő meg higgadt és nyugodt. Épphogy láttam még a szemem sarkából, ahogy az izmai mozogtak a hátán a fekete inge alatt mikor lenyúlt, hogy más zenét válasszon. Egy édes, szinte gyerekszerű női hang kezdett énekelni.

Ooh watching me, Hanging by A string this time

Oh, szeretem ezt a dalt.

Edward megfordult és engem nézett, szemei nem engedtek el, mialatt a kanapé elé jött és elegánsan térdre ereszkedett előttem.

Hirtelen nagyon kitettnek éreztem magam.

„Kiszolgáltatott vagy? Sebezhetőnek érzed magad?” -kérdezte, rejtélyes módon újból kitalálta ki nem mondott szavaimat.

Kezei a térdén nyugodtak.

Bólintottam. Miért nem érintett meg?

„Helyes,” – motyogta - „nyújtsd ki a kezed.”

Nem tudtam elvonni tekintetemet igéző zöld szemeitől. Kinyújtottam a kezeimet tenyérrel felfelé. Edward elővett egy kis üveget amiben tiszta lé volt, lecsavarta a tetőt és mindkét tenyeremre tett belőle egy keveset. Illatosított olaj volt... gazdag, pézsmaillatú, érzéki illat, amit nem tudtam igazán behatárolni.

„Dörzsöld össze a kezed,” - parancsolta, és én feszengtem forró, nehéz pillantása alatt.

„Maradj nyugton,” - figyelmeztetett, szemei összeszűkültek.

Oh, jaj nekem.

„És most Isabella, azt akarom, hogy nyúlj magadhoz.”

Szent tehén.

„Kezdd a torkodnál és onnan lefelé.”

Oh... hezitáltam.

„Ne legyél szégyenlős, Bella. Gyerünk. Csináld.”

Láttam a jókedvet és a kihívást a szemeiben, de ott volt a vágy is.

Sweet about me Nothing sweet about me yeah

Torkomra tettem a kezeimet, majd hagytam, hogy a melleim tetejére csússzanak. Az olajnak köszönhetően simán csúsztak a bőrömön. Kezeim melegek voltak.

„Lentebb,” - motyogta Edward, szemei elsötétültek. Nem érintett meg.

Megfogtam a melleimet.

„Izgasd magad.”

Oh. Finoman meghúztam a mellbimbóimat.

„Erősebben” - mondta Edward. Mozdulatlanul ült a combjaim között, csak nézett engem.

„Ahogy én tenném.” Szemei sötéten ragyogtak.

Izmaim megrándultak mélyen a gyomromban. Válaszként nyögtem egyet és erősebben meghúztam a mellbimbóimat, éreztem ahogy megnyúltak és megkeményedtek.

„Igen. Pont így. Újra.”

Becsuktam a szemem és még erősebben húztam és csavartam az ujjaim között. Felnyögtem.

„Nyisd ki a szemed.”

Felpillantottam rá.

„Újra” – suttogta - „látni akarlak. Látni, ahogy élvezed, hogy magadhoz nyúlsz.”

Oh basszus. Megismételtem a mozdulatsort. Ez olyan... erotikus volt.

„Kezek. Lentebb.”

Sweet about me Nothing sweet About me yeah

Feszengtem.

„Ne mocorogj Bella. Érezd át az élvezetet. Lentebb.”  Hangja mély és rekedt volt, csábító és szédítő egyben.

„Te csináld,” - suttogtam.

„Oh, fogom is. Hamarosan. Te csináld. Lentebb. Most.” Nyelvét végighúzta a fogain, érzékien nedves volt. Szent baszás... vonaglottam, húztam a köteleket.

Lassan megrázta a fejét.

„Ne mozogj,” - figyelmeztetett, kezeivel megállította a térdeimet, hogy ne mozogjanak.

„Gyerünk Bella – lentebb” - győzködött.

Kezeim gyomromon át a hasamig siklottak.

„Lentebb,” - tátogta, maga volt a megtestesült érzékiség.

Szarba... olyan dögös volt.

„Edward, kérlek.”

Kezei térdeimről a combjaimra siklottak, a nemi szervem felé közeledtek.

„Gyerünk Bella. Érintsd meg magad.”

Bal kezemmel megérintettem nemi szervemet és lassan körözni kezdtem, szám O-t formált ahogy lihegtem.

„Újra” - suttogta.

Hangosabban nyögtem és megismételtem a mozdulatot, fejem hátra hanyatlott, levegőért kapkodtam.

„Újra” - unszolt.

Hangosan nyöszörögtem, Edward hangosan vette a levegőt. Megragadta a kezeimet, orrát majd nyelvét fel-le húzta combjaim hajlatán.

„Ah!”

Meg akartam érinteni, de amikor meg akartam mozdítani a kezeimet, fogása szorosabbá vált.

„Ezt a kettőt visszatartom. Ne mozogj.”

Felnyögtem. Elengedett, majd két leghosszabb ujját belém nyomta, keze a csiklómon nyugodott.

„Gyorsan el fogsz élvezni, Bella. Kész vagy?”

„Igen,” - lihegtem.

Elkezdte mozgatni az ujjait, a kezét, fel és le, gyorsan, megtámadva mind azt az édes pontot bennem és a csiklómat egyszerre. Ah! Szent baszás!

Az érzés erőteljes volt – nagyon is. Az élvezet nőtt és nőtt, testem alsóbb felét teljesen uralma alá vonta. Ki akartam nyújtani a lábaimat, de nem tudtam. Kezeim az alattam lévő törölközőt markolták.

„Add át magad” - suttogta Edward.

Felrobbantam ujjai körül, értelmetlen hangokat kiáltottam. Ujjtövét a csiklómhoz nyomta, ahogy az utóhatás hullámai ellepték testemet, ezzel hosszabbítva a érzéki fájdalmat.

Messziről érzékeltem, hogy szabadjára engedte a lábaimat.

„Én jövök” - motyogta, és megfordított úgy, hogy az arcom a kanapén volt, térdeim pedig a padlón. Szétnyitotta a lábaimat és keményen megütötte a hátsómat.

„Ah!” És egy gyors mozdulattal, mindenféle előzmény nélkül bennem volt.

„Oh Bella” - sziszegte zárt fogain keresztül, ahogy elkezdett mozogni. Ujjai keményen megfogták a csípőmet, ahogy belém nyomta magát, újra és újra. És újra kezdtem elélvezni... ne... ah...

„Gyere, Bella” - kiáltotta Edward, és én megrázkódtam megint, pulzáltam körülötte és felkiáltottam ahogy elélveztem.

Sweet about me Nothing sweet About me yeah

„Elég élet-igazoló volt?” - csókolta meg Edward a hajamat.

„Oh igen” - motyogtam a plafont bámulva. A férjemen feküdtem, az én hátam az ő hasán volt, mindketten a padlón a kanapé mellett voltunk. Ő még fel volt öltözve.

„Szerintem csináljuk megint. Most te is ruha nélkül.”

„Ugyan Bella. Adj egy kis időt.”

Kuncogtam, ő is elnevette magát.

„Örülök, hogy Charlie eszméletén van. Úgy tűnik, mindenféle étvágyad visszatért” - mondta, és hangjában hallottam a mosolyt. Megfordultam, hogy rámorogjak.

„Elfelejtetted volna a tegnap estét és ma reggelt?” - duzzogtam.

„Semmi felejthető nincs azokban sem”  vigyorgott. Annyira fiatalnak, gondtalannak és boldognak tűnt. Megfogta a hátsómat.

„Fantasztikus feneke van, Mrs Cullen.”

„Ahogy neked is” - húztam fel a szemöldökömet - „bár a tiéd még takarásban van.”

„És mit fog ennek érdekében tenni, Mrs Cullen?”

„Nos, le fogom önt vetkőztetni Mr Cullen. Teljesen.”

Vigyorgott.

„És úgy gondolom, igen sok kedves dolog van veled kapcsolatban” - motyogtam, utalva a dal szövegére, ami még mindig ismételte magát.

Mosolya elhalt.

Oh ne.

„Igenis van” - suttogtam. Megcsókoltam a szája szélét. Becsukta a szemét és szorosan átölelt.

„Edward, tényleg. Olyan különlegessé tetted ezt a hétvégét – annak ellenére, hogy mi történt Charlie-val. Köszönöm.”

Nagy, komoly szemekkel nézett rám, zöld szemekkel, melyek megremegtették a szívemet.

„Mert szeretlek” - motyogta.

„Tudom. Én is szeretlek.” Felnyúltam és megsimogattam az arcát. „És fontos vagy a számomra. Tudod ezt, ugye?”

Szemei tágra nyíltak, elveszettnek tűnt.

Oh Edward... Én édes Fifty-m.

„Higgy nekem” - suttogtam.

„Nem könnyű.” - hangja alig volt hallható.

„Próbáld meg. Próbáld erősen, mert igaz.” Még egyszer megsimogattam az arcát, ujjaim pajeszát simogatták.

Rám nézett, szemei még mindig tágra nyitva, zöld óceánja az elveszettségnek, sérüléseknek és fájdalmaknak. Be akartam hatolni a bőre alá és át akartam ölelni. Bármit, hogy eltűnjön ez a nézés. Mikor fog rájönni, hogy ő jelenti a mindenséget számomra? Hogy több, mint méltó a szeretetemre, a szülei szeretetére – és a testvéreiére? Már elmondtam neki újra és újra – és mégis... az elveszett, elhagyott nézés. Idő. Időre van szüksége.

„Meg fogsz fázni. Gyere”- mondta mocorogva. Elegánsan lábra állt, és felhúzott engem is. Átöleltem a derekát, ahogy visszamentünk a hálószobába. Nem fogom erőltetni, de Charlie balesete óta még inkább fontosabbá vált számomra, hogy tudja, mennyire szeretem.

Ahogy bementünk a hálószobába, megálltam, ijedten próbáltam visszaszerezni azt a könnyedséget, ami egy pillanattal ezelőtt még megvolt.

„Nézzünk tv-t?” kérdeztem.

Edward felhorkant.

„Igazság szerint egy második menetben reménykedtem” - élénk Fifty-m visszatért.

Felhúztam a szemöldökömet és megálltam az ágy mellett.

„Nos, ebben az esetben – én leszek az irányító.”

Edward meglepetten kapott levegő után. Rálöktem az ágyra és gyorsan rámásztam, kezeit a feje mellett az ágyra szorítottam. Rám vigyorgott.

„Nos, Mrs Cullen, a rabja vagyok. Mit fog tenni velem?”

Lehajoltam és a fülébe suttogtam.

„A szájammal fogom kielégíteni önt.”

Becsukta a szemét, erősen beszívta a levegőt és én finoman végighúztam a fogaimat az állán.

Edward a számítógépén dolgozott. Fényes reggel volt, és úgy véltem, e-mailt ír.

„Jó reggelt” - motyogtam félénken az ajtóból.

Felém fordult és felragyogott.

„Mrs Cullen, korán ébredt” – tárta felém karjait. Átmentem a szobán és ölébe ültem.

„Ahogy te is.”

„Csak dolgoztam.” Megpuszilta a hajamat.

„Mit?” - kérdeztem megérezve, hogy valami nem stimmelt.

Felsóhajtott.

„Kaptam egy e-mailt Clark nyomozótól. Veled akar beszélni amiatt a rohadt Smith miatt.”

„Igazán?” Hátra dőltem és ránéztem Edward-ra.

„Igen. Mondtam neki, hogy most Portland-ben vagy, szóval várnia kell. De azt mondja, itt szeretne meginterjúvolni.”

„Idejön?”

„Úgy látszik.” Edward meglepettnek tűnt.

Rosszallóan néztem rá.

„Mi az ami ennyire fontos, hogy nem várhat?”

„Pontosan.”

„Mikor jön?”

„Ma, gondolom. Válaszolok neki.”

„Nincs semmi, amit titkolnom kéne. Vajon mit akarhat megtudni?”

„Megtudjuk, amikor ide ér. Én is épp annyira kíváncsi vagyok, mint te.”

Edward fészkelődött.

„A reggeli nemsokára itt lesz. Együnk, aztán meglátogatjuk apádat.”

Bólintottam.

„Itt maradhatsz, ha szeretnél. Látom, dolgod van.”

„Nem,” – mondta - „veled akarok menni.”

„Oké.” Elvigyorodtam, megöleltem és megcsókoltam.

Charlie nem volt jó kedvében. Öröm volt ezt látni. Viszketett mindenhol, türelmetlenül és kényelmetlenül érezte magát.

„Apu, komoly baleseted volt. Időbe telik, amíg meggyógyulsz. Edward és én át akarunk vinni Seattle-be.”

„Nem tudom, miért aggódtok itt miattam. Jól elleszek én itt egyedül is.”

„Apu, ne viccelj” - Szeretőn megszorítottam a kezét és ő örömmel mosolygott rám.

„Kérsz valamit?”

„Ölni tudnék egy fánkért, Bells.”

Szolgálatkészen rá vigyorogtam.

„Szerzek neked egyet vagy kettőt. Krispy Kreme-t vagy Dunkin Donuts-ot?”

„Bármelyiket.”

„Egy kis kávét?”

„Naná!”

„Oké, megyek hozok.”

Edward újra a várószobában volt, telefonált. Be kéne rendeznie egy irodát itt. Furcsa módon egyedül volt, pedig a többi ágy a intenzíven mind foglalt volt. Röviden elmerengtem, vajon nem Edward üldözte-e el a többi látogatót. Letette a telefont.

„Clark délután négykor itt lesz.”

Mi lehetett ilyen sürgős?

„Oké. Charlie kávét és fánkot szeretne. Lehetne ennél hétköznapibb?”

Edward felnevetett.

„Kérd meg Taylor-t, hogy menjen.”

„Nem, én megyek.”

„Akkor vidd őt magaddal.” Hangja komoly volt.

„Rendben.” Megforgattam a szemeimet, ő pedig összehúzta a magáét. Aztán elvigyorodott és oldalra döntötte a fejét.

„Nincs itt senki” - mondta, hangja édesen mély volt, és én tudtam, azzal ijesztgetne, hogy elfenekel. Épp felhítam volna keringőre, amikor egy fiatal pár jött be a szobába. A lány sírdogált.

Oh ne.

Bocsánatkérőn Edward-ra néztem, aki bólintott. Felvette a laptopját, kézen fogott és kivezetett a szobából. „Nekik nagyobb szükségük van a magányra mint nekünk,” - motyogta Edward.

„Majd később szórakozunk.”

Odakint Taylor türelmesen várakozott.

„Menjünk mind, szerezzünk kávét és fánkot.”

Pontosan négykor kopogtak a szobánk ajtaján. Taylor beterelte Clark nyomozót, aki rossz természetűnek tűnt. Bár mindig ilyennek tűnt – lehet, hogy csak az arca volt alapból ilyen.

„Mr Cullen, Mrs Cullen, köszönöm, hogy fogadtak.”

„Clark nyomozó” - Edward kezet fogott vele és leültette. Én arra a kanapéra ültem, amin tegnap annyira jól éreztem magam. A gondolatra elpirultam.

„Mrs Cullen-nel szeretnék beszélni” - mutatott Clark Edward-ra és Taylor-ra, aki az ajtó mellett állt. Taylor Edward-ra nézett. Edward enyhén bólintott, Taylor pedig gyorsan kiment, hangosan csukva be az ajtót maga mögött.

„Bármit is akar mondani a feleségemnek, előttem is mondhatja.” Edward hangja hűvös és tárgyilagos volt. Clark nyomozó felém fordult.

„Biztos nem bánja, hogy jelen van a férje?”

Hitetlenkedve néztem rá.

„Természetesen. Nincs titkolnivalóm. Csak kérdezni akar valamit, nem?” - tisztáztam.

„Igen, asszonyom.”

„Szeretném, ha a férjem itt maradna.”

Edward mellém ült, és mondhatom, feszült volt.

„Ahogy óhajtja,” - motyogta Clark nyomozó, megadva magát. Megköszörülte a torkát.

„Mrs Cullen, Mr Smith továbbra is azon az állásponton marad, hogy ön szexuálisan zaklatta őt, és több alkalommal buja ajánlatokat tett neki.”

Oh! Majdnem nevetni kezdtem, de inkább Edward felé nyúltam, aki előredőlt ültében.

„Ez abszurd” - mondta Edward.

Megszorítottam Edward csuklóját, hogy csendbe maradjon.

„Ez nem igaz” - mondtam Clark-nak nyugodt, tényszerű hangon - „Ami azt illeti, pont az ellenkezője történt. Ő tett nekem ajánlatot, igen agresszív módon, és ki lett rúgva.”

Clark nyomozó rövid vonallá húzódott, mielőtt folytatta volna.

„Smith azt állítja, hogy ön állt elő a mesével a szexuális zaklatásról azért, hogy őt kirúgják. Azt mondja, ön azért tette ezt, mert ő nem fogadta el az ön ajánlatait, és mert ön akarta az ő munkáját.”

Felháborodtam. Szent szar – James még annál is többet képzelődött, mint gondoltam.

„Ez nem igaz.” Megráztam a fejemet.

„Nyomozó, kérem ne mondja, hogy csak azért jött el egészen idáig, hogy ilyen nevetséges vádakkal rágalmazza a feleségemet.”

Clark nyomozó acélosan kék szemekkel nézett Edward-ra.

„Mrs Cullen-től kell ezt hallanom, uram,” mondta halkan, de erőteljesen. Még egyszer megszorítottam Edward csuklóját, halkan könyörögtem neki, hogy maradjon nyugodt.

„Nem kell ezt a szarságot hallgatnod, Bella.”

„Azt hiszem, tudatnom kell Clark nyomozóval, hogy mi is történt.”

Edward egy pillanatra kifejezéstelenül nézett rám, majd megadóan legyintett a kezével, jelezve, hogy folytassam.

„Amit Smith mond, az egyszerűen nem igaz.” A hangom nyugodt volt, bár nem éreztem magam annak. Megleptek ezek a rágalmak, és ideges voltam attól, hogy Edward fel ne robbanjon mellettem.

Mit játszott James?

„Egy este James Smith az irodai konyhában megszólított. Azt mondta, hogy neki köszönhetően vettek fel, és hogy ennek cserébe szexuális kegyekben kell őt részesítenem. Próbált megzsarolni, olyan e-maileket használt, amiket Edward-nak küldtem, aki akkor még nem volt a férjem. Nem tudtam, hogy Smith ellenőrizte az leveleimet. Smith nem beszámítható – még azzal is megvádolt, hogy kém vagyok, akit Edward küldött, valószínűleg azért, mert azt hitte, így segítek Edward-nak megszerezni a céget. Nem tudta, hogy Edward akkor már megvette az SIP-et.” Megráztam a fejem, ahogy eszembe jutott a furcsa, feszült találkozásom Smith-vel.

„A végén – leütöttem.”

Clark szemöldökei felszaladtak a csodálkozástól.

„Leütötte?”

„Egy zsaru lánya vagyok. Ő, hogy is mondjam, megérintett, én pedig tudom, hogyan védjem meg magam.”

Edward büszkén pillantott rám.

„Értem” - mondta Clark, és hangosan sóhajtva hátradőlt a szófán.

„Beszélt Smith korábbi személyi asszisztenseivel?” - kérdezte Edward, szinte már barátságosan.

„Igen, beszéltünk. De az az igazság, nem tudjuk rávenni egyik asszisztensét sem, hogy beszéljen. Mind azt mondják, hogy mintafőnök volt, bár egyikük se volt ott hosszabb ideig, mint három hónap.”

„Nekünk is ez volt a problémánk” - motyogta Edward.

Oh? Ránéztem Edward-ra.

Clark nyomozó kérdőn nézett rá.

„A biztonsági főnököm. Meginterjúvolta Smith korábbi öt asszisztensét.”

„És miért is?”

Edward fagyosan nézett rá.

„Mert a feleségem neki dolgozott, és én mindenkit leellenőrzök, akivel a feleségem dolgozik.”

Clark nyomozó elpirult. Bocsánatkérőn vállat vontam, és küldtem felé egy üdv-az-én-világomban mosolyt.

„Értem” - motyogta Clark - „úgy gondolom, több van itt, mint amit az ember lát. Holnap egy még alaposabb lakáskutatást végzünk Smith-nél, talán valami előbukkan majd. Bár csak nem régóta lakott ott.”

„Már átkutatták?”

„Igen. És most újra át fogjuk nézni. Ez alkalommal ujjlenyomatokat is keresünk.”

„Még mindig nem vádolják a gyilkossági kísérlet miatt amit Kate Massey és ellenem követett el?” - kérdezte Edward halkan.

Mi?

„Reméljük, hogy több bizonyítékot találunk a repülőgépének szabotázsával kapcsolatban, Mr Cullen. Többre van szükségünk, mint egy részleges nyom, és amíg őrizetben van, felépíthetjük az ügyet.”

„Csak ezért jött le ide?”

Clark mérges lett.

„Igen, Mr Cullen, ezért.”

„Nem értem, miért nem tehettük volna meg ezt telefonon keresztül?”

„Jobban tetszik a személyes találkozás. És, meglátogatom a nagynénémet is, aki itt lakik Portland-ben.”

Oh!

„Nos, ha itt megvolnánk, akkor visszatérnék a munkámhoz” - Edward felállt, Clark nyomozó pedig vette az adást és felállt ő is.

„Köszönöm az idejét, Mrs Cullen” - mondta nekem udvariasan.

Bólintottam.

„Mr Cullen.”

Edward kinyitotta az ajtót, Clark nyomozó pedig elment.

Visszarogytam a kanapéra.

„Elhiszed ezt a seggfejet?”

„Clark?”

„Nem. Azt a kibaszott Smith-t.”

„Nem, nem tudom.”

„Mi a fenét játszik?” Edward elgondolkodott.

„Nem tudom. Szerinted Clark hitt nekem?”

„Persze, hogy igen. Tudja, hogy Smith egy kibaszott seggfej.”

„Nagyon káromkodós vagy.”

„Káromkodós?” - Edward elmosolyodott - „Az egy szó?”

„Most az.”

Elvigyorodott, leült mellém és karjaiba húzott.

„Ne gondolj arra a baromra. Menjünk, nézzük meg apádat és beszéljünk meg, hogy holnap átvigyük-e.”

„Hajthatatlanul ragaszkodik ahhoz, hogy itt maradjon, és ne legyen teher.”

„Majd beszélek vele.”

„Szeretnék vele utazni” - motyogtam.

Edward rám nézett, és egy pillanatig azt hittem, nemet fog mondani.

„Oké. Én is megyek. Stuart és Taylor majd hozzák az autókat. Megengedem Stuart-nak, hogy vezesse az R8-at ma este.”

A következő napon Charlie a környezetét vizsgálta – egy tágas, világos szoba a rehabilitációs osztályon a seattle-i Northwest Kórházban. Dél volt, de álmosnak tűnt. Az út biztos kifárasztotta.

„Mondd meg Edward-nak, hogy nagyon értékelem mindezt” - mondta halkan.

„Te is megmondhatod neki. Ma este eljön ő is.”

„Nem mész dolgozni?”

„Talán. Csak biztos akarok lenni abban, hogy minden rendben veled.”

„Menj csak. Nem kell miattam aggódnod.”

„Szeretek aggódni miattad.”

A telefonom rezgett. Megnéztem a számot – nem volt ismerős.

„Felveszed?” - kérdezte Charlie.

„Nem. Nem tudom ki az. A hangposta majd felveszi. Hoztam neked magazinokat.” Az ágy melletti asztalkán lévő sportújságok pakkjára mutattam.

„Kösz, Bells.”

„Fáradt vagy, igaz?”

Bólintott.

„Hagylak aludni egy kicsit” - pusziltam a homlokon - „Későbbtalálkozunk, apu,” - motyogtam.

„Később, drágám. És köszönöm.” Charlie felém nyúlt, elkapta a kezemet és finoman megszorította.

Oh apu. Viszonoztam a szorítást és elmentem.

Ahogy kiléptem a főbejáraton, és a terepjáró felé vettem az irányt, ahol Stuart várt, meghallottam, hogy valaki a nevemen szólított.

„Mrs Cullen! Mrs Cullen!”

Megfordulva láttam, hogy Dr Greene sietett felém, szokásos kifogástalan ruhájában, ha kissé izgatottan is.

„Mrs Cullen, hogy van? Megkapta az üzenetemet? Hívtam korábban.”

„Nem, Dr Greene” - Az agyam bizsergett.

„Nos, csak azon tűnődtem, miért mondott le négy kezelést.”

Négy kezelés? Rámeredtem. Négy kezelést kihagytam volna! Hogyan?

„Talán beszélhetnénk erről az irodámban. Épp ebédelni készültem – van most rám ideje?”

Alázatosan bólintottam.

„Hogyne. Én...” Nem találtam szavakat. Kihagytam négy kezelést? Lekéstem az adagomat. Szarba. Kábultan követtem őt vissza a kórházba és fel az irodájába. Hogy hagyhattam ki négy kezelést? Halványan rémlett, hogy egyet áttetettem – Hanna említette –, de négy? Hogy hagyhattam ki négyet?

Dr Greene irodája tágas, egyszerű és jól felszerelt volt.

„Annyira örülök, hogy elkapott, mielőtt elmentem volna,” - motyogtam, még mindig sokkban. „Az apám autóbalesetet szenvedett, és csak most hoztuk át Portland-ből.”

„Oh, sajnálom. Hogy érzi magát?”

„Most már jobban van, köszönöm. Gyógyulgat.”

„Az jó. És megmagyarázza, miért törölte a tegnapit.”

Dr Greene az egeret rángatta az asztalon, és a gépe életre kelt.

„Igen... már több mint 13 hét eltelt. Igen bátor hozzáállás. Jobb lenne, ha elvégeznénk egy tesztet, mielőtt újabb adagot kap.”

„Teszt?” - suttogtam, a vér kiment a fejemből.

„Terhességi tesztet.”

Oh ne. Dr Greene a fiókjába nyúlt.

„Tudja, mit kell tenni ezzel” - Adott át egy kis üvegecskét - „A mosdó itt van az irodám mellett.”

Transzban álltam fel, egész testem gépiesen mozgott, automata pilótára állt, és így jutottam el a mosdóba.

Szarba, szarba, szarba, szarba, szarba. Hogy történhetett ez meg... megint? Hirtelen rosszul éreztem magam, és némán imádkoztam, amíg pisiltem. Kérlek ne. Kérlek ne. Túl hamar lenne. Túl hamar. Túl hamar.

Mikor visszamentem Dr Greene irodájába, a doktornő feszesen rám mosolygott és intett, hogy üljek le az asztalával szemben. Leültem és szó nélkül odaadtam neki a mintát. Egy kis fehér pálcát dugott bele és várt. Felhúzta a szemöldökeit, ahogy a pálca világoskékké vált.

„Mit jelent ez? A kék?” - a feszültség szinte fojtogatott.

Felnézett rám, szemei tágra nyíltak.

„Nos, Mrs Cullen, azt jelenti, hogy ön terhes.”

Mi? Nem. Nem. Nem.

Bassza meg.