Száztizenkettedik fejezet ( Második történet huszonötödik rész)

Az üzenetre meredtem, majd ránéztem alvó férjem alakjára. Hajnali fél kettőig volt máshol, hogy igyon – vele! Halkan horkantott, aludta egy látszólagosan ártatlan, feledékeny részeg álmát. Annyira békésnek látszott. Oh ne, ne, ne.

Lábaim elkocsonyásodtak, és lassan az ágy melletti székbe süppedtem, nem akartam hinni a nyilvánvalónak. Nyers, keserű, megalázó árulás járta át testem. Hogy tehette? Hogy mehetett hozzá? Keserű, mérges könnyek folytak le arcomon. Edward dühe és félelme, a szüksége, hogy kirobbanjon ellenem, meg tudtam érteni, és megbocsátani – jogos volt. De ez... ez az árulás túl sok volt. Térdeimet felhúztam az államhoz és átkaroltam, hogy megvédjenek engem, és a kicsi babámat. Előre és hátra dülöngéltem és halkan sírtam.

Ő? Hogyan? A kés lassan és fájdalmasan forgott mélyen a szívemben, szétszaggatott. Mindig így lesz majd?

Könnyeim folytak, kiterült teste elmosódott és csillámlott könnyeim mögött. Oh Edward. Azért mentem hozzá, mert szerettem, és legbelül tudtam, hogy ő is szeretett engem. Fájóan kedves születésnapi ajándéka jutott eszembe.

Minden elsőért az első születésnapodon, mint a szeretett feleségem. Szeretlek. E x

Ne, ne, ne – nem hittem el, hogy mindig így lesz, két lépés előre, három vissza. De mindig is így volt vele. Minden visszaesés után lépésről lépésre haladunk előre. Túl fog jutni ezen... ő igen. De én? Rendbe fogok jönni ezután az árulás után? Arra gondoltam, milyen volt múlt héten, azon a szörnyű, mégis gyönyörű héten. Halk ereje, amíg az apám összetörve és kómában feküdt az intenzíven... a meglepetés partim, ahogy összehozta a családomat és a barátaimat... ahogy egészen nedvessé tett a Heathman előtt és emberek előtt csókolt meg. Oh Edward, megdolgoztatod a hiszékenységemet, minden hitemet... de szeretlek. És már nem csak én voltam.

Kezemet a hasamra tettem. Nem, nem hagyom, hogy ezt tegye velem és a kicsi pöttyünkkel. Dr Banner azt, mondta, hogy ne ítéljem meg a dolgokat elsőre – nos, ez alkalommal nem. Kézfejemmel megtöröltem a szemeimet és az orromat. Edward mocorgott, felhúzta a lábait az ágy széléről és összekucorodott a takaró alatt. Kinyújtotta a kezét, mintha keresett volna valamit, majd morgott és megállt, de visszaaludt, karja kinyújtva. Oh Fifty. Mit fogok csinálni veled? És mi a fenét csináltál te azzal a Kurva Trollal? Tudnom kellett.

Még egyszer a sértő üzenetre néztem, és gyorsan kieszeltem egy tervet. Mély lélegzetet vettem, és továbbítottam az üzenetet a telefonomra. Megvolt az első lépés. Gyorsan megnéztem a többi újabb keletű üzenetet, de csak Emmett-től, Angela-tól, Taylor-tól, Kate-től és tőlem voltak. Irinától semmi. Helyes, gondoltam. Kiléptem az üzenetekből, megnyugodva, hogy nem volt közöttük üzenetváltás... és a szívem a torkomba ugrott. Jaj nekem. Háttérképe a  rólam készült fényképek voltak egymás hegyén hátán, tákolmány a kicsi Isabelláról különféle pózokban... a nászutunkról, nemrégi vitorlázásunkról és repülésünkről, és Jake fotói közül néhány. Mikor csinálta ezt? Biztos, hogy csak nemrég.

Megláttam az e-mail ikont, és egy ötlet lopódzott az elmémbe... elolvashatnám Edward e-mailjeit. Lássuk, hogy így beszélt-t vele? Megnézzem? Jádezöld selyembe burkolózva a kisördögöm együttérzően bólintott, száját haragos vonallá zárta. Mielőtt megállíthattam volna magam, betörtem a magánszférájába.

E-mailek ezreit találtam. Ahogy néztem őket, egyik se volt több, mint unalmas átlaglevelél... legtöbbjük Kate, Angela és az én levelem volt, továbbá különféle ügyintézőitől a munkahelyén. Egyik sem a Kurva Trolltól. Ha már ezeket néztem, megkönnyebbültem attól is, hogy Lauren-től sem volt egy sem.

Az egyik e-mail megfogott. Barney Sullivan-től érkezett, Edward IT fickójától, a tárgy pedig James Smith neve volt. Bűnösen Edward felé pillantottam, de ő még mindig finoman horkolt. Még nem hallottam, hogy horkolt volna. Megnyitottam az e-mailt.

Feladó: Barney Sullivan

Tárgy: James Smith

Dátum: 2009 szeptember 15. 14:09

Címzett: Edward Cullen

A Seattle-i CCTV követni tudta a fehér teherautót a South Irving utcától. Azelőttről nem találtam nyomokat, szóval Smithnek nagy valószínűséggel azon a környéken van szállása.

Ahogy Jenks is mondta, a teherautót autót hamis engedéllyel bérelte ki egy ismeretlen nő, akinek semmi köze nincs a South Irving Utca környékéhez.

A tudnivalók az ismert CEH és SIP dolgozókról, akik a környéken laknak, csatolva megtalálható, továbbítottam Jenks-nek is.

Smith SIP gépén nem volt semmi a korábbi személyi asszisztenseiről.

Emlékeztetőül elküldöm a listát, amit leszedtünk Smith SIP gépéről.

A Cullen-ek otthoni címei

Öt ingatlan Seattle-ben és két ingatlan Detroit-ban

Kivonatok:

Dr Carlisle Cullen Emmett Cullen Edward Cullen Esme Cullen Isabella Swan Alice Cullen

Újság- és on-line cikkek a következőkkel kapcsolatban:

Dr Carlisle Cullen Edward Cullen Emmett Cullen

Fényképek:

Dr Carlisle Cullen Esme Cullen Edward Cullen Emmett Cullen Alice Cullen

Nyomozást folytatom, hátha találok még valamit.

B Sullivan IT vezető, CEH

Ez a furcsa e-mail egy pillanatra elvonta figyelmemet ettől a szomorú éjszakától. Rákattintottam a csatolmány megnyitására, hogy megnézzem a neveket a listán, de egyértelmű volt, hogy a fájl túl nagy volt ahhoz, hogy a telefonon megnyissam.

Mit csináltam? Késő volt. Fárasztó napom volt. Nem voltak e-mailek a Kurva Trolltól, sem Lauren Elliot-tól, és ebben találtam némi hideg megnyugvást. Ránéztem az ébresztőórára: még csak hajnali kettő volt. Ez a nap a kinyilatkoztatások napja volt. Anya leszek, és a férj az ellenséggel barátkozik. De hadd főljön a maga levében. Nem aludtam ott vele – holnap kelhet fel egyedül. Teleonját az asztalra tettem, és a kistáskámmal együtt visszavonultam, miután még egy pillantást vetettem az angyali, alvó Júdásomra, és visszamentem a nagyszobába.

Fogtam a játékszoba kulcsát, és felmentem az emeletre. A szekrényből elővettem egy párnát, plédet és egy lepedőt, majd kinyitottam a játékszobát és bementem. Felkapcsoltam a lámpákat, majd tompítottam a fényükön. Furcsa volt, hogy a szoba illatát és légkörét annyira megnyugtatónak találtam, főleg, ha figyelembe vettem, hogy legutóbb amikor itt voltam, éltem a biztonsági szó használatával. Bezártam az ajtót, a kulcsot a zárban hagytam. Tudtam, hogy reggel Edward őrülten fog keresni, és nem hittem, hogy itt keresne, főleg ha az ajtó be van zárva. Nos, megérdemelte.

Felkucorodtam a Chesterfield kanapéra, becsomagoltam magam a plédbe és elővettem táskámból a telefonomat. Először is megnéztem a gonosz Kurva Troll üzenetét, amit Edward-tól továbbítottam. Aztán megnyomtam a 'Továbbítás' gombot és írni kezdtem:

Szeretnéd, ha Mrs Lincoln csatlakozna hozzánk, amikor végre megbeszéljük ezt az üzenetet amit küldött neked? Akkor nem kell utána hozzá futnod. A feleséged

-         és elküldtem. Levettem a telefon hangját.

Még kisebbre húztam össze magam a pléd alatt. Minden hősködésem ellenére ellepett a szörnyűsége annak a csalásnak, amit Edward tett velem. Ennek boldog időnek kellene lennie – a fenébe is, elvégre szülők leszünk.

Röviden elmerengtem, ahogy megmondom Edward-nak, hogy terhes vagyok, ő pedig örömmel hull a térdére előttem, karjaiba húz és elmondja, mennyire szeret engem és a kicsit. Ehelyett itt vagyok, egyedül és vacogva a BDSM fantázia-szobában. Hirtelen öregnek éreztem magam... sokkal öregebbnek, mint a korom. Edward-on eligazodni mindig is kihívás volt, de ez alkalommal túllépte a határt. De a szívem legmélyén tudtam, hogy erősebb voltam nála, és ha háborúzni akart, hát tőlem megkapja. Ki volt zárva, hogy hagytam volna neki, hogy annak a förtelmes kurvának a karjaiba szaladjon, amikor csak problémába ütközünk. Választani kellett – ő, vagy én és a közös babánk. Halkan szipogtam, de a kimerültségtől hamar elaludtam.

Ijedten ébredtem, nem tudva betájolni magam... oh igen – a játékszobában voltam. Mivel nem volt ablak, nem tudtam megmondani, mennyi idő lehetett. A kilincset rázta valaki.

„BELLA!” kiáltotta Edward odakint. Nem mozdultam... de nem jött be. Elfojtott hangokat hallottam kintről, de tovább mentek. Kifújtam a levegőt, és megnéztem az időt a telefonon. 7.50 volt, négy nem fogadott hívásom és két hangüzenetem érkezett. A legtöbb nem fogadott hívás Edward-tól jött, de volt egy Rose-tól is. Ó, ne – biztos felhívta őt. Nem volt időm, hogy meghallgassam az üzeneteket – nem akartam elkésni a munkából. Magam köré tekertem a plédet, fogtam a kistáskámat és az ajtó felé vettem az irányt. Lassan kinyitottam az ajtót és kilestem. Senkinek semmi nyoma. A szarba... ez talán egy kissé túl melodrámai volt. Megforgattam a szemeimet, magamra ez alkalommal, mély levegőt vettem és lementem.

Taylor, Stuart, Ryan, Mrs Cope és Edward mind a nagyszoba ajtajában álltak, Edward gyors instrukciókkal látott el mindenkit. Majd egyként mind felém fordultak.

Edward még mindig a tegnap esti ruhájában volt. Zilált, sápadt és lélegzetelállítóan gyönyörű volt. Zöld szemei tágra nyíltak, nem tudtam eldönteni, hogy félt, vagy mérges volt-e. Nehéz volt megmondani.

„Stuart, húsz percen belül készen leszek,” motyogtam és szorosabbá húztam a plédet magam körül, védelem céljából. Stuart bólintott, és minden szem Edward felé fordult, aki még mindig intenzíven bámult engem.

„Szeretne valamit reggelire, Mrs Cullen?” kérdezte Mrs Cope. Megráztam a fejemet.

„Köszönöm, de nem vagyok éhes.” Mrs Cope összezárta az ajkait, nem mondott semmit.

„Hol voltál?” kérdezte Edward, hangja mély és rekedt volt. Hirtelenjében Stuart, Taylor, Ryan és Mrs Cope szétszéledtek, Taylor irodájába, az előszobába, vagy a konyhába menekültek, mint ijedt patkányok a süllyedő hajón.

Edward-ot figyelmen kívül hagyva a hálószoba felé indultam.

„Bella,” - szólt utánam. „Válaszolj.” Hallottam a lépteit mögöttem, ahogy a háló felé mentem, majd tovább a fürdőszobába. Gyorsan megfordultam és bezártam a fürdő ajtaját.

„Bella!” - Edward kopogott az ajtón. Megengedtem a zuhanyt. Az ajtó rázkódott.

„Bella, nyisd ki a rohadt ajtót.”

„Menj el!”

„Nem megyek sehova.”

„Ahogy tetszik.”

„Bella, kérlek.”

Bemásztam a zuhanykabinba, ezzel hatásosan kizártam őt. Oh jó meleg volt. A víz gyógyító ereje átjárt, kimosta bőrömből az előző este fáradtságát. Oh. Annyira jó érzés volt.

Egy pillanatra, egy rövidke pillanatra, elhihettem, hogy minden rendben van. Megmostam a hajamat... Megmosdatom azt a férfit... felhorkantam. Mire végeztem, jobban éreztem magam, erősebbnek is, készen, hogy szembeálljak a tehervonattal, ami nem volt más, mint Edward Cullen. Hajamat a törölközőbe csavartam, megszárítottam magam és egy másik törölközőbe tekertem testem.

Kinyitottam az ajtót. Edward a szemben lévő falnak támaszkodott, kezei a háta mögött. Arca óvatos volt, mint egy üldözött ragadozóé. Nem foglalkoztam vele, a gardróbszoba felé vettem az irányt.

„Ignorálsz?” kérdezte Edward elképedve, ahogy megállt a szoba ajtajánál.

„Milyen éleslátó valaki,” motyogtam oda se figyelve, ahogy kerestem valamit, amit felvehettem volna.

Ah, igen – a szilvaszínű ruhát. Levettem a vállfáról, kiválasztottam a tűsarkú csizmáimat hozzá és a hálószoba felé mentem. Megálltam, hogy Edward félreálljon az utamból, amit végül meg is tett – benső önuralma átvette az irányítást. Éreztem, szemeit belém fúja, ahogy a kisszekrény fele igyekeztem. Láttam a tükörben, amint mozdulatlanul állt az ajtóban és engem nézett. Oscar-díjra esélyes mozdulattal hagytam, hogy leessen a törülköző a padlóra, szándékosan nem foglalkoztam meztelenségemmel. Hallottam, Edwardot levegő után kapni, de nem foglalkoztam vele.

„Miért csinálod ezt?” - kérdezte. Hangja mély volt.

„Túl hülye vagyok ahhoz, hogy tudjam.” A hangom selymes volt, ahogy elővettem egy csinos fekete csipkés La Perla bugyit.

„Bella-” - hangja elakadt, ahogy belebújtam a bugyiba.

„Menj, kérdezd meg Mrs Robinson-odat. Biztosan tudom, ő majd meg tudja magyarázni,” - motyogtam, ahogy a hozzáillő melltartót kerestem.

„Bella, már mondtam neked, hogy ő nem a -”

„Nem akarom hallani, Edward.” Elutasítóan intettem a kezemmel. 

„Tegnap beszélhettünk volna, de te úgy döntöttél, hogy lármázol egy sort, majd elmentél inni azzal a nővel, aki éveken keresztül gyalázott. Nos, hívd csak fel. Biztos, hogy több mint boldog lesz, ha meghallgathat.” Végre megtaláltam a passzoló melltartót, lassan felvettem és bekapcsoltam. Edward a szoba közepébe ment, és csípőre tette a kezét.

„Szóval szimatoltál utánam?” - mondta.

Akaratom ellenére elpirultam.

„Nem ez a lényeg, Edward,” mordultam rá. - „a lényeg az, hogy amikor dolgok nehézzé válnak, te hozzá futsz.”

Ajka gunyoros vonallá húzódott.

„Nem így volt.”

„Nem érdekel.” Kiválasztottam egy pár fekete, csipkés tetejű harisnyát, és felültem az ágyra. Spiccbe hajlítottam a lábam és óvatosan felhúztam a finom anyagot a combomig.

„Hol voltál?” - kérdezte, szemei követték a kezemet fel a lábamon, de továbbra sem foglalkoztam vele, és lassan felhúztam a másik harisnyát is. Felálltam, és előre hajoltam, hogy megtöröljem a hajamat.

Nyitott lábaimon keresztül láttam Edward meztelen lábfejét, és éreztem, hogy erősen figyelt. Mikor végeztem, felegyenesedtem, és elővettem a kisszekrényből a hajszárítóm.

„Válaszolj,” - motyogta Edward, hangja mély és rekedt volt.

Bekapcsoltam a hajszárítót, így nem hallottam, mit mondott, de néztem őt a tükörben, ahogy szárítottam a hajamat. Engem nézett, zöld szemei keskenyek és hűvösek, sőt, inkább hidegek voltak. Másfelé néztem, próbáltam a jelenlegi feladatra koncentrálni és nem foglalkozni a borzongással, ami végigfutott rajtam. Nagyot nyeltem, és a hajszárításra figyeltem. Még mindig őrült volt. Ő ment el azzal az átkozott nővel, és még ő volt mérges rám? Hogy merte? Mikor a hajam vad, és szabadon szálló volt, megálltam. Igen... tetszett. Kikapcsoltam a hajszárítót.

„Hol voltál?” - suttogta, hangja jeges volt.

„Mit érdekel?”

„Bella, hagyd ezt abba. Most.”

Megvontam a vállam, Edward pedig gyorsan átszelte a szobát felém. Megfordultam és hátraléptem, ahogy felém nyúlt.

„Ne érj hozzám,” - sziszegtem, és ő megállt.

„Hol voltál?” - követelőzött. Kezei ökölbe zárulva lógtak mellette.

„Én nem mentem el a volt pasimmal lerészegedni,” - háborogtam - „lefeküdtél vele?”

Levegő után kapott.

„Mi? Nem!”

Rám bámult, és még volt képe ahhoz, hogy sértettnek és egyszerre mérgesnek tűnjön. Tudatalattim megkönnyebbülten sóhajtott egy kicsit.

„Azt hiszed, hogy megcsalnálak?”- undorodott a gondolattól.

„Meg is tetted,” - morogtam - „azzal, hogy a magánéletünket és a gerinctelenségedet kifecsegted  annak a nőnek.”

Leesett az álla.

„Gerinctelenség. Ez az, amit gondolsz?” - szemei villogtak.

„Edward, láttam az üzenetet. Ez az, amit tudok.”

„Az az üzenet nem neked volt címezve,”- morogta.

„Nos, a helyzet az, hogy megláttam, amikor a telefonod kiesett a kabátzsebedből. Amikor vetkőztettelek, mert te túl részeg voltál hozzá. Van róla egyáltalán némi fogalmad, hogy mennyire fájt nekem, hogy elmentél ahhoz a nőhöz?”

Egy pillanatra elsápadt, de már belelendültem, benső istennőm kirobbant.

„Emlékszel arra amikor tegnap este hazaértél? Emlékszel, hogy mit mondtál?”

Rám meredt, zöld szemei forrtak, de arcának többi része megfagyott.

„Nos, igazad volt. Ezt a védtelen babát választom helyetted. Ez az, amit minden szerető szülő tesz. Ez az, amit a te anyádnak is tennie kellett volna. És sajnálom, hogy nem tette – mert ha megtette volna, most nem kellene ennek a párbeszédnek megtörténnie. De most már felnőtt vagy – fel kell nőnöd, és megszagolnod a rohadt kávét, és abbahagynod ezt a sértődékeny fiatalkorú viselkedést.”

„Lehet, hogy nem örülsz ennek a babának. És sem vagyok extázisban, főleg az időzítés miatt, és amiatt, ahogy kevesebb-mint-közömbös fogadtatásban részesítetted ezt az új életet, aki a húsodból van. De végig csinálhatod ezt velem, vagy majd megcsinálom én egyedül. A választás a tiéd.”

„Amíg te dagonyázol az önsajnálatban és az önutálatban, addig én megyek dolgozni. És amikor visszajövök, fogom a holmim, és felköltözök a fenti szobába.”

Sokkoltan pislogott rám.

„Most pedig, ha megbocsátasz, szeretnék felöltözni.” Nehezen lélegeztem. Nagyon lassan, Edward hátrált egy lépést, tartása megmerevedett.

„Ezt akarod?” - suttogta.

„Már nem tudom, mit akarok.” Hangsúlyom az övét utánozta, és az, hogy úgy tegyek, mint akit nem érdekel a dolog, és közben nyugodtan bekenjem a kezem testápolóval, elképesztő erőfeszítésbe került. Meglestem magam a tükörben. Tágra nyílt barna szemek, sápadt arc, de az orcáim pirosak voltak. Jól csináltad. Ne most hátrálj meg. Ne most hátrálj meg.

„Nem akarsz engem?” - sóhajtotta.

Oh – ne... oh ne, ezt nem teszed, Cullen.

„Még mindig itt vagyok, nem?” - motyogtam elutasítóan. Fogtam a sminkemet és először a jobb szememet festettem ki.

„Gondoltál arra, hogy elmenj?” - hangja alig volt hallható.

„Megfordult a fejemben. Ha a férj inkább az ex-szeretőt választja, az nem jó jel.” A lenézés pont megfelelő hangsúllyal jelent meg a hangomban. Az ajakfény következett. A tükörképemre biggyesztettem az ajkam. Maradj erős, Swan... um – Cullen. Szent Baszás, még a nevet sem sikerült jól mondanom. Lenyúltam a csizmáimért, még egyszer az ágyhoz mentem, és gyorsan felhúztam őket, felhúzva egészen a térdem fölé. Na ja. Dögös voltam alsóneműben és csizmában. Tudtam. Megálltam, és szenvtelenül rámeredtem. Edward csak pislogott, szemei sebesen és mohón vándoroltak testemen.

„Tudom, mit csinálsz itt” - motyogta, hangja elkapott egy meleg, csábító tónust.

„Tényleg?” - hangom rekedtté vált. Ne, Bella... tarts ki.

Nyelt egyet, és előre lépett. Én hátra léptem és feltartottam a kezem.

„Még csak ne is gondolj rá, Cullen” - suttogtam baljóslatúan.

„A feleségem vagy” - mondta halkan, fenyegetően.

„Én vagyok a terhes nő, akit tegnap elhagytál, és ha hozzám érsz, sikítani fogok.”

Szemöldökei enyhén kétkedve felhúzódtak.

„Sikítanál?”

„Véres gyilkosság.” Összehúztam a szemeim.

„Senki sem hallana”  motyogta, nézése intenzív volt, és röviden felvillant előttem az  aspeni reggel. Ne. Ne. Ne.

„Meg akarsz ijeszteni?” Motyogtam levegő nélkül, szándékosan próbáltam eltéríteni. Működött. Megállt és nyelt egyet.

„Nem az volt a szándékom.” Szemeit összehúzta. Alig tudtam levegőt venni. Ha megérintett volna, összeroskadtam volna. Ismertem azt az erőt, amivel uralt engem, és az áruló testemet. Ismertem.

„Ittam egyet egy régi baráttal. Tiszta vizet öntöttünk a pohárba. Nem fogom újra látni őt.”

„Felkerested?”

„Először nem. Próbáltam Banner-rel találkozni. De a szalonnál találtam magam.”

Basszus.

„És azt várod tőlem, hogy elhiggyem, hogy többé nem fogsz találkozni vele?” Nem tudtam visszatartani a mérgemet, ahogy rásziszegtem.

„Mi lesz, ha legközelebb átlépem a képzelt határt? Ez ugyanaz a vita, amin újra és újra átesünk. Mintha valami Ixion keréken lennénk. Ha még egyszer elszúrom, megint vissza fogsz futni hozzá?”

„Nem fogok újra találkozni vele” - mondta hideg végszóként - „végre megértette, hogyan érzek.”

Rápislogtam.

„Mit jelentsen ez?”

Kihúzta magát, kezét áthúzta a haján, egyszerre volt ingerült, mérges és néma. Másik oldalról próbálkoztam.

„Miért tudsz vele beszélni, és velem nem?”

„Mérges voltam rád. Mint ahogy vagyok most is.”

„Na ne mondd” - kiáltottam rá - „nos én vagyok mérges rád. Mérges, mert olyan hideg és szívtelen voltál tegnap, amikor szükségem volt rád. Mérges, mert azt mondtad, hogy szándékosan csináltattam fel magam. Mérges, mert elárultál engem.” Sikerült visszafojtanom a sírást. Szája tátva maradt, röviden becsukta a szemeit, mintha megütöttem volna. Nyeltem egyet. Nyugodj le Isabella.

„Hülye voltam” - motyogtam sértődötten, próbáltam egy csöppnyi udvariasságot vinni a dologba.

„Jobban kellett volna figyelnem az adagjaimra. De nem szándékosan csináltam. Ez a terhesség számomra is egy sokk.”

Hangtalanul rám nézett.

„Tegnap nagyon elbasztad” - suttogtam - „az elmúlt pár héten sok mindennel kellett megküzdenem.”

„Te basztad el nagyon három héttel ezelőtt. Vagy mikor elfelejtetted a dolgot.”

„Isten mentsen, hogy olyan tökéletes legyek mint te.”

Oh állj, állj, állj. Csak álltunk és bámultunk egymásra.

„Szép kis előadás, Mrs Cullen” - suttogta.

„Nos, örülök, hogy még felcsináltan is szórakoztató vagyok.”

Rám pislogott, majd csak nézett.

„Le kell zuhanyoznom” - motyogta.

„Elég műsorral szolgáltam.”

„Igen jó műsor volt” - suttogta. Előre lépett, én pedig hátra.

„Ne.”

„Utálom, hogy nem engeded, hogy megérintselek” - sóhajtotta.

„Ironikus, hah?”

Szemei újra összeszűkültek.

„Nem oldottunk meg sok mindent, mi?”

„Nem mondanám. Kivéve azt, hogy kiköltözöm ebből a hálószobából.”

Szemei megvillantak, és tágra nyíltak.

„Ő nem jelent számomra semmit.”

„Csak akkor, amikor szükséged van rá.”

„Nincs szükségem rá. Rád van szükségem.”

„Tegnap nem volt szükséged rám. Az a nő kemény határ számomra, Edward.”

„Már nem része az életemnek.”

„Bárcsak tudnék hinni neked.”

„A rohadt életbe, Bella.”

„Kérlek, hagyj felöltözni.”

Sóhajtott és kezét még egyszer végighúzta a fején.

„Este majd találkozunk” - mondta, hangja üres és érzelemmentes volt. És egy pillanatig magamhoz akartam húzni, és megnyugtatni sértett lelkét... de ellenálltam, ő pedig megfordult és elindult a fürdőszoba felé. Dermedten álltam, amíg magára nem csukta az ajtót.

Eltámolyogtam az ágyig és rávetettem magam. Benső istennőm és kisördögöm összefogtak és állva tapsoltak. Nem adtam meg magam a szexnek, se a könnyeknek, kiabálásnak vagy gyilkolásnak. Megérdemeltem a Kongresszusi Becsületrend Medált. De akkor miért éreztem magam ilyen szomorúnak? Szarba. Nem oldottunk meg semmit. Egy szakadék szélén álltunk. A házasságunk volt a tét – miért nem látta, hogy mekkora seggfej volt, hogy nem fog ahhoz a nőhöz menni újra? Hogyan hihettem volna el? Rálestem az ébresztőre – 8:45 volt. Szarba! Késni fogok. Mély lélegzetet vettem.

„A második menet holtpontra jutott, kicsi felvillanás” - suttogtam, megpaskolva a hasamat.

„Apu lehet, hogy veszett ügy. Azért remélem, nem. Miért, miért jöttél ilyen korán, Kicsi Pötty? A dolgok épphogy kezdtek jól alakulni.” Ajkaim megremegtek, de vettem még egy tisztító hatású levegőt, és rendbe szedtem szétesett gondolataimat.

„Gyerünk. Szuperáljunk a munkahelyen.”

Nem búcsúztam el Edward-tól. Még mindig a zuhany alatt volt, amikor Stuart és én elindultunk. Ahogy a terepjáró sötétített ablakain bámultam kifelé, lelki nyugalmam megtört és könnyek lepték el szememet. A hangulatom tökéletesen tükröződött a szürke, barátságtalan égen, és rossz előérzet fogott el. A babáról nem is beszéltünk. Kevesebb, mint 24 órám volt, hogy megszokjam a kicsi érkezésének hírét – Edward-nak még ennyi se. „Még a nevedet sem tudja.” Megsimogattam a hasam és megtöröltem a szemeim.

„Mrs Cullen.” Stuart zavarta meg a gondolataim. „Megérkeztünk.”

„Oh. Köszönöm, Stuart.”

„Átugrok a kisboltba, asszonyom. Hozhatok önnek valamit?”

„Nem. Köszönöm, de nem. Nem vagyok éhes.”

Hanna a latte-val fogadott. Belekortyoltam, gyomrom felkavarodott.

„Um – Kérhetnék inkább teát?” - motyogtam zavartan. Tudtam, hogy volt valami oka, hogy soha nem szerettem igazán a kávét.

Eh, még a szaga se volt jó.

„Jól vagy, Bella?”

Bólintottam és besiettem az iroda biztonságába.

Megrezzent a telefonom. Rose..

„Miért keresett Edward?” - kérdezte minden bevezető nélkül.

„Jó reggelt, Rose. Hogy vagy?”

„Hagyd a szöveget, Swan. Mi újság?”

A Rosalie Hale Kihallgatás megkezdődött.

„Edward és én összekaptunk, ennyi.”

„Bántott?”

Megforgattam a szemeim.

„Igen, de nem úgy, ahogy gondolod.” Most nem volt energiám Rose-ra Tudtam, hogy elsírtam volna magam – és most éppen büszke voltam, hogy nem hagytam el magam a reggel során.

„Rose, gyűlésre kell mennem. Majd visszahívlak.”

„Rendben. Jól vagy?”

„Igen.” - nem - „Később hívlak, oké?”

„Oké Bella, ahogy szeretnéd. Itt vagyok.”

Oh ne...

„Tudom” - suttogtam, és visszaküzdöttem a kedves szavakra előtört érzelmeimet. Nem fogok sírni. Nem fogok sírni.

„Charlie rendben van?”

„Igen” - csak suttogni bírtam.

„Ó, Bella” - suttogta.

„Ne.”

„Oké. Később beszélünk.”

„Igen.”

A reggel folyamán alkalmanként megnéztem az e-mailjeimet, reménykedtem, hogy Edward ír valamit. De nem volt semmi. Ahogy múlt a nap, rájöttem, hogy nem is fog keresni, és hogy még mindig mérges volt. Nos, én is mérges voltam. Beletemetkeztem a munkába, csak ebédre álltam le, hogy egyek egy kis krémsajtot és lazacos szendvicset. Elképesztő volt, mennyivel jobban éreztem magam, miután ettem valamit.

Délután ötkor Stuart és én elindultunk, hogy meglátogassuk Charlie-t a kórházban. Stuart még éberebb és annál is aggályosabb volt. Zavaró volt. Ahogy Charlie szobájához közeledtünk, egyre csak sürgölődött körülöttem.

„Hozzak egy kis teát, amíg az édesapjánál van?” - kérdezte.

„Nem, köszönöm Stuart. Megleszek.”

„Kint várok.” Kinyitotta az ajtót, és egy pillanatra megörültem, hogy elszabadulhatok mellőle. Charlie ült az ágyában és újságot olvasott. Megborotválkozott, és egy csinos pizsama volt rajta – újra régi önmagának nézett ki.

„Helló Bells” - vigyorgott. Majd arca elsötétült.

„Oh apu...” - futottam hozzá, ő pedig nem jellemzően tágra nyitotta a karjait és megölelt.

„Bells” - suttogta - „mi a baj?” Szorosan ölelt és megpuszilta a hajamat. Ahogy átölelt, rájöttem, milyen ritkán történt is ilyen kettőnk között. Miért volt ez? Ezért szerettem annyira Edward ölébe bújni? Egy pillanattal később elhúzódtam tőle, és leültem az ágy mellett lévő székre. Charlie szemöldökei aggódóan összehúzódtak.

„Mondd el az öregednek.”

Megráztam a fejemet. Nem volt szüksége még az én bajaimra is.

„Semmi, apu. Jól nézel ki.” Megsimogattam a kezét.

„Egyre inkább önmagamnak érzem magam. Bár a lábam a kötés alatt, az cudar.”

„Cudar?” - szavai mosolyt csaltak az arcomra.

Visszamosolygott rám.

„Cudar.”

„Oh apu, annyira örülök, hogy rendbe jöttél.”

„Én is, Bella. Szeretnék még pár unokát ugráltatni ezeken a cudar térdeken egy napon. A világért se hagynám azt ki.”

Rápislogtam. Szarba. Tudta volna?

„Edward és te elvagytok egymással?”

Elpirultam.

„Összekaptunk. Majd rendbe hozzuk.”

Bólintott.

„Jó ember a férjed" - mondta Charlie biztatólag.

„Megvannak a pillanatai. Mit mondtak az orvosok?”

Visszaérve az Escalába, Edward nem volt otthon.

„Bella? Edward hívott, és azt mondta, hogy sokáig kell dolgoznia” - Mrs Cope szinte bocsánatkérően adta tudtomra a híreket.

„Oh. Köszönöm, hogy szóltál.” Miért nem mondta Edward maga el? Őrület, ezt az egész hisztit egy teljesen új szintre emelte. Eszembe jutott a vitánk az esküvői fogadalmakkal kapcsolatban, és hogy milyen mérges volt akkor. De most én voltam a megbántott.

„Mit szeretnél enni?” - Mrs Cope szemében határozott, hideg fény villant fel.

„Tésztát.”

Mosolygott.

„Spagetti, penne vagy fusilli?”

„Spagetti, az ön fajtája.”

„Máris nekiállok. És Bella... tudnod kell, hogy ma reggel Mr Cullen eszét vesztette, amikor azt hitte, hogy elmentél. Magán kívül volt.” Szeretetteljesen rám mosolygott.

Oh...

Még este kilenckor se volt otthon. A könyvtárban, az asztalomnál ültem, azon gondolkoztam, vajon merre lehetett. Felhívtam.

„Bella” - mondta, a hangja fagyos volt.

„Helló” - motyogtam.

Beszívta a levegőt.

„Helló” - mondta, a hangja mélyebb lett.

„Hazajössz?”

„Később.”

„Az irodában vagy?”

„Igen. Szerinted hol kellene lennem?”

Vele.

„Hagylak dolgozni.”

Egyikünk se tette le, a csend csak nőtt és nőtt közöttünk.

„Jó éjt, Bella” - mondta végül.

Oh!

„Jó éjt, Edward.”

Letette.

Oh a szarba. Rámeredtem a kijelzőre. Nem tudtam, mit várt tőlem. Nem hagyhattam, hogy csak úgy rám erőszakolja magát. Igen, mérges volt, érthető. Én is mérges voltam. De ott tartottunk, ahol. Nem én rohantam tátott szájjal a ex-gyerekszeretőmhöz. Azt akartam, hogy elismerje, hogy nem ez volt az elfogadható út.

Hátradőltem a székben, bámultam a biliárdasztalt a könyvtárban, és felidéztem, amikor jókat szórakoztunk az asztalnál. Ez volt az, amit az én érkezésem okozott a szüleimmel? Szétválasztotta őket? Kezemet a hasamra tettem. Talán csak túl korai volt. Talán nem kell megtörténnie... És ahogy csak felbukkant a gondolat, kisördögöm már kiáltotta is, hogy ne! Ha véget vetettem volna ennek a terhességnek, soha nem bocsátottam volna meg magamnak – sem Edward-nak. 

"Ó, kicsi pöttyöm... mit tettél velünk?” Nem tudtam rávenni magam, hogy beszéljek Rose-zal. Senkivel sem. Írtam neki, megígértem, hogy hamarosan beszélünk.

Tizenegykor már nehezemre esett nyitva tartani a szemeimet. Feladtam, és elindultam a régi szobám felé. Miután bekucorodtam a pléd alá, végre elengedtem magam, és sírni kezdtem a párnába, erősen, hölgyhöz nem illő módon zokogtam el bánatom...

Fájt a fejem mikor felébredtem. Fényes őszi nap sütött be a szoba nagyablakán. Az ébresztőre néztem, fél nyolc volt. Az első gondolatom az volt, hogy hol van Edward? Felültem és kilendítettem a lábaimat. Az ágy mellett a padlón Edward ezüst-szürke nyakkendőjét találtam, a kedvencemet. Nem volt ott, amikor tegnap ágyba bújtam. Lenyúltam érte és felvettem. Jól megnéztem, megsimogattam a selymes anyagot az ujjaimmal, majd arcomhoz simítottam. Itt volt, nézte ahogy aludtam. És a remény egy sugara csillámlott fel, mélyen bennem.

Mikor leértem, Mrs Cope már serényen dolgozott.

„Jó reggelt” - mondta vidáman.

„Reggelt. Edward?” - kérdeztem.

Arca elkomorodott.

„Már elment.”

„Szóval akkor hazajött?” Meg kellett kérdeznem, még akkor is, ha a nyakkendője bizonyítékul szolgált.

„Igen” - szünetet tartott - „Bella, kérlek bocsáss meg, hogy beleszólok, de ne add fel. Edward makacs ember.”

Bólintottam, Mrs Cope pedig elhallgatott. Tudtam, hogy arcom azt sugallta, nem volt kedvem megbeszélni tévelygő férjem helyzetét.

Mikor megérkeztem a munkába, megnéztem az e-mailjeimet. Szívem feldübörgött, mikor megláttamEdward levelét.

Feladó: Edward Cullen

Tárgy: Portland

Dátum: 2009 szeptember 17. 06:45

Címzett: Isabella Cullen

Bella, ma Portland-be repülök. Üzleti ügyben, a WSU-ba. Gondoltam szeretnéd tudni.

Edward Cullen CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Könnyek lepték el a szemem. Ennyi? A gyomrom összerándult. Szarba! Rosszul lettem. Kirohantam a mosdóba, és épp időben értem, hogy megszabaduljak a reggelimtől. A padlóra roskadtam, fejem a kezembe temettem. Lehettem volna ennél szánalmasabb? Egy kis idő után halkan kopogtak az ajtón.

„Bella?” - Hanna volt az.

Basszus.

„Igen?”

„Jól vagy?”

„Egy perc és jövök.”

„Mr Fox jött, hogy találkozzon veled.”

Szarba.

„Vezesd a tárgyalóba. Egy perc és ott vagyok.”

„Kérsz egy kis teát?”

„Légy szíves.”

Ebéd után – ami egy újabb lazacos szendvics volt krémsajttal, amit sikerült bent tartanom – közömbösen bámultam a képernyőt, ihletet kerestem és azon filóztam, hogy fogjuk ezt a komoly problémát megoldani Edward-dal.

A telefonom megrezdült, amitől ijedten ugrottam fel. A kijelzőre pillantva láttam, hogy Alice volt az. Jeez, ez kellett még, a derültsége és lelkesedése. Hezitáltam, felvegyem-e... de nyert az udvariasság.

„Alice” - mondtam vidáman.

„Nos, üdv Bella – rég nem beszéltünk.” 

A férfi hangja ismerős volt, és a világ hirtelen megállt körülöttem.

Bassza meg! Az agyam megrándult, és minden haj- és szőrszál a testemen az égnek állt, ahogy az adrenalin ellepte a testem.

James Smith volt.