Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2015. január 3., szombat

Családterápia 2. fejezet - Mi a neve?!


Carlisle

Tíz nap telt el azóta, hogy javasoltam a családterápiát. Azóta valamelyest javultak a gyerekek közötti dolgok, de ez leginkább annak volt köszönhető, hogy nem nagyon beszéltek egymással. Edward és Rosalie arra sem voltak hajlandóak, hogy egy szobában legyenek, Emmett és Alice pedig Jasperről vitáztak, ami igen csúnyán végződött, szóval most szimplán észre sem veszik a másikat.
Ma lett volna az első alkalom a doktor úrral. Esme és én a orvos irodája előtt várakoztunk türelmesen a gyerekek érkezésére. Mikor újra az órára pillantottam, Esme finoman rátette a kezét a combomra:
„Itt lesznek Carlisle, szavukat adták. Edward valószínűleg hagyta Bellát vezetni, ezért tovább tart ideérniük, - mondta megnyugtató mosollyal -, és ismerve Emmettet és Jaspert, valószínűleg azon fogadtak, ki tud lassabban vezetni. Mindenképp említsük meg Dr Dovernek a fogadási mániájukat is...” . Itt már nem bírtam megállni nevetés nélkül, ahogy Esme sem.
Ezt a boldog pillanatunkat egy hangos koppanás zavarta meg, ahogy a dupla-ajtó szárnyai szétnyíltak, felfedve öt roppant bosszús vámpírt és egy ijedt embert.
„Sziasztok, gyerekek. Készen álltok a találkozásra?” - kérdeztem, azzal a reménnyel, hogy fellendíthetem a nem létező érdeklődést. Némi morgást kaptam válaszul.
„Ne morogjatok az apátokra. És emlékezzetek, a legjobb viselkedést várom el mindegyikőtöktől, amikor bemegyünk az ajtón. Az apátok ebben a kórházban dolgozik, ne felejtsétek el.” Esme minden egyes arcra külön nézett mielőtt kinyitotta az orvos irodájának ajtaját. Egyik a másik után beballagott a szobába, fejük szinte a padlót érte. Megvártam, hogy mind bent legyenek, csak azután léptem én is a szobába.
Íme, a semmi. Gondoltam magamban.
Egy nagy konferenciaterembe vezettek bennünket, ahol egy nagy ovális asztal volt középen, körülötte 12 szék. A recepciós mondta, hogy helyezzük magunkat kényelembe, a doktor úr egy percen belül itt lesz.
„Mi az, semmi kanapé?” kérdezte Alice csalódottan. „Azt hittem, le kell majd feküdnünk és vallanunk.”
„Én szundítani akartam egyet...” gúnyolódott Rosalie.
Vettem egy mély lélegzetet és próbáltam nyugodt maradni. Lesz ez még rosszabb is...
Emmett felállt és a bekeretezett diplomákat kezdte nézegetni. Épp azt vizsgálta ami mintázata alapján Dr Dover orvosi engedélye volt, amikor hirtelen hisztérikus nevetésbe kezdett. Egy másodperccel később Edward általában visszafogott arca is hisztérikusan esett szét, úgy tűnt megnézte, mit talált Emmett olyan szórakoztatónak.
„Megosztanátok ti ketten, hogy mi az ami ennyire vicces, vagy megtartjátok magatoknak?” Próbáltam annyira érdektelennek hangzani amennyire csak tudtam, reméltem, hogy így veszik a lapot és lenyugodnak, mielőtt bejön az orvos és elítélne minket. Emmett levegő után kapkodott, mielőtt pár szót kinyögött volna. „A... neve... Dr... Dover...Benjamin...oh segítség...” Ennél a pillanatnál Japser és Bella is megtörtek, ami csak újra beindította Emmettet.
Edwardra néztem és megkérdeztem Mi a fene annyira vicces Edward? Úgy viselkedtek, mintha két évesek lennétek.
Edward becsukta a szemét, hogy összeszedje magát, jól tudván, hogy elfogyott a türelmem, pedig még nem is találkoztunk az orvossal. „Carlisle... a neve Benjamin Dover... érted...” Alice és Rosalie is visítani kezdtek, tehát ők nyilvánvalóan értették. „Dr Ben... Dover.[1] Nem nagyon szerethették a szülei...” És ezzel, az általában összeszedett fiam, kiesett a székéből.
Esmere néztem, aki szintén nagyon küzdött, hogy ne nevesse el magát abban a pillanatban. Megráztam a fejem.
„Talán jobb lenne elmennünk, ez soha nem fog működni.” Amint kimondtam ezeket a szavakat, nyíltak az ajtók és belépett Dr Dover, aki meghökkenve állt meg a látottak miatt.
Edward a földön terpeszkedett, Emmett a falnak dőlve röhögött úgy, hogy az összes diploma és kép remegett, a lányok a kezeikbe temetett arccal nevettek, Jasper pedig az oldalát fogta, képtelen volt a beszélni. Holtra váltan ugrottam fel és nyújtottam kezet:
„Dr Dover, köszönöm, hogy fogadott minket. Ez itt a feleségem Esme, ezek pedig... ezek a gyerekeink... egy kissé idegesek, azt hiszem.” Ezt sikerült motyognom, próbálván megmagyarázni ezt a bizarr viselkedésmódot.
Esme vette át az irányítást.
„Gyerekek, kérlek viselkedjetek, hogy be tudjunk mutatni Dr Dovernek.” Egyből elhalkultak, bár Bella még mindig levegő után kapkodott, arca elképesztően kipirosodott. A fiúk beharapták az ajkukat, Alice pedig beleharapott az öklébe, hogy megnyugtassa magát.
„Köszönöm,” - mondta Esme és visszaült a helyére.
A gyerekek megkerülték az asztalt és bemutatkoztak Dr Dovernek, és nyugton maradtak, amíg amikor az orvos is bemutatkozott, hála az egeknek.
„Carlisle, elmondanád nekem, miért döntöttél a családterápia mellett?” kérdezte Dr Dover, és érdeklődve hajolt az asztal fölé.
„Nos, a családunk igen szokatlan helyzetben van. Az, hogy ilyen sok gyereket fogadtunk örökbe, akik nagyjából azonos korúak, ez, mondhatni, egyedülálló problémát jelent. Öt tinédzser egy tető alatt éveken keresztül, és a kapcsolatok időnként igen sok bonyodalmat okoznak. Ráadásul sokat is költözködtünk, biztos, hogy az is növelte a stresszt a családban.” Úgy éreztem, hogy túlságosan is elkalandoztam, így Esmere néztem segítségért.
„Arra gondoltunk, ha a gyerekek beszélhetnének egy kicsit arról, amik bántja őket, tiszta vizet önthetnének a pohárba, dolgozhatnánk a problémákon és tovább léphetnénk. Azt hiszem, ezért vagyunk itt doktor úr,” mondta Esme magabiztosan. A gyerekek nem voltak hajlandók se az orvos, se egymás szemébe nézni, valószínűleg mert féltek, hogy újra kitörne a nevetés.
Dr Dover megköszörülte a torkát miután befejezte a jegyzetelést.
„Oké, szóval nézzük, megértettem-e a családi dinamikát... Rosalie és Jasper, ti ikrek vagytok?” Mindketten igent intettek.
„És Emmett, Edward és Alice, ti testvérek vagytok?” Edward bólintott mindhármuk helyett. Aztán Dr Dover Bellához fordult.
„És te Bella, te Edward barátnője vagy?” Bella természetesen elpirult, és halkan válaszolt „Igen”. Az orvos felírt még pár dolgot, mielőtt újra Bellára nézett.
„Szóval,” - kezdte Dr Dover - „hol kezdjük?” Ártatlan kérdés volt ez, amit inkább csak magának motyogott, így biztos nem várta volna, hogy válaszként öt ujj fog egyazon emberre, Edwardra mutatni.
„Mondtam, hogy ez rossz ötlet volt,” - suttogta Edward Bellának, aki az egyetlen volt a szobában, aki nem mutatott rá amikor az orvos feltette a kérdést.
„Miért mutattatok mindannyian Edwardra amikor feltettem a kérdést?” - kérdezte kíváncsian Dr Dover. Tolla készen állt, hogy leírhassa a válaszokat.
„Mert utálnak,” - mondta Edward egyszerűen, teljesen érzelemmentesen.
„Edward, mi nem utálunk téged, de neked problémáid vannak, lényeges problémáid, Edward,” - csicseregte Alice.
„És Alice, mit mondanál, mik Edward problémái?” - kérdezte Dr Dover.
„Nos nézzük, bár nem vagyok szakmabeli, de a múltban voltak öngyilkossági kísérletei, továbbá nagyon basáskodó, túlreagálja a dolgokat, mazochista, és folytonosan szörnyetegként gondol magára, csak hogy pár dolgot említsek...” - Alice levegővétel nélkül hadarta el Edward hibáit.
„Ne felejtsd ki a szexuális elfojtottságot,” - szólt közbe Emmett. Edward felállt az asztaltól, azzal a szándékkal, hogy kimegy.
„Igen drága testvérem, lehet, hogy szó van elfojtásról, de te, te és a te párod, ti szexuálisan deviánsak vagytok!” - Edward szemei olyan feketék voltak mint a szén, ahogy beszélt. Bella hozzá futott, megtett minden tőle telhetőt, hogy megnyugtassa.
„Emmett, miért kell mindig ezt csinálnod vele? Tudod, hogy nem bírja, mégis minden egyes alkalommal bele kell menned...”  Még nem láttam Bellát ilyen feldúltnak Emmett előtt. Ez nem lesz jó... Rosalie is felállt.
„Ne merészelj így beszélni a... bátyámmal, te, te... lényegtelen kis lány.” Rosalie jól hozta ki magát, de Bella így is vette a lapot. Megint azért sértették meg, mert ő ember volt. És most jött Edward...
„Kérj tőle bocsánatot, Rose,” - parancsolta Edward. Természetesen már Bella elé állt, hogy megvédje, ha kell. Mindezek alatt az orvos megszállottan jegyzetelt... nagyszerű, már a második oldalt írta tele.
„Ugyan srácok, nyugodjunk meg mind,” - mondta Jasper, én pedig már kellemetlen bizsergést éreztem a gyomromban. Edward kissé ellazult, de akkor Bella hozzá hajolt, megpuszilta, és átvette az irányítást. Láttam, ahogy Jasper vihogni kezdett.
„Jasper Hale! Elég legyen,” - sziszegtem. Hogy tehette ezt? Mindenkit lenyugtat, Bellát meg felizgatja, itt, az orvos előtt? Hogy a fenébe fogom én ezt megmagyarázni? Most Bella nézett ki úgy, mint egy szexuális deviáns! Bella újabb vörös színeket öltött magára, majd elfutott Edwardtól és arcát az asztalba temette. Edward meg akarta nyugtatni, ezért mellé ment, megfogta a kezét, de a szemét egy pillanatra sem vette le Jasperről. Hallottam, ahogy Dr Dover ceruzája lelassult, így odafordultam és megláttam riadt arcát.
„Oké, ez jó kis szóváltás volt... Edward, mivel te voltál a középpontjában, nem bánod, ha felteszek néhány kérdést azzal kapcsolatban amit a testvéred mondott?” Dr Dover hangja óvatos volt. Érezte, ha túl messzire megy, Edward kimenne, és nem is jönne vissza. Ebben igaza volt.
Kérlek Edward? Csak adj neki egy lehetőséget... a kedvemért? Gondoltam magamban. Hallottam, ahogy Edward egy mély lélegzetet vett.
„Mit akar tudni?” Hangja halkabb volt, mint vártam. A gyerekek közül Edwardnak lesz a legnehezebb megnyílnia.
„Igaz az, hogy megpróbáltál öngyilkos lenni?” Bella felkapta a fejét a kérdésre, szemében könnyek csillogtak.
„Igen.”
„Mikor történt?”
„Nagyjából négy hónapja.”
„Elmondanád mi történt, mi vitt rá?” Dr Dover nem engedett a dologból... Bella szemei tágra nyíltak, láttam, ahogy Edward kezét simogatta, és figyelte őt nagyon közelről. Edward Rosaliera meredt, csak az Isten tudta, mi járt a lány fejében, aztán láttam, ahogy Edward szája széle megrándult egy kissé.
Edward... Csak erre tudtam gondolni, mielőtt beszélni kezdett.
„Az egész egy félreértés volt. Már jól vagyok és nem áll szándékomban meghalni, soha.” Most meg viccelődik? Ez rossznak ígérkezett, Edward soha nem viccelődik.
„Edward, nehezen hiszem el, hogy teljesen jól vagy, azután, hogy annyi bánat ért, hogy majdnem elvetted magadtól az életed. Miért akartad megölni magadat?” Tiszta lappal várakozott Edward öngyilkossági okainak válaszával.
Edward szünetet tartott, Rosalie és Alice kényelmetlenül fészkelődtek a székükben. Az orvos felfigyelt a feszélyezettségükre és leírt valamit. Rosalie már nem bírta tovább Edward hideg nézését és kifakadt „Bella hibája volt! Miatta akarta megölni magát”. Nagyszerű...
Bella levegő után kapott, Edward elmosolyodott, ami nem éppen az a reakció volt amire számítottam, Alice felsikoltott, fejét Jasper vállába temette. Emmett csak a fejét rázta Edward irányába, figyelmeztetés céljából.
„Sajnálom, az én hibám volt. Az egész az én hibám volt, hogy meg akarta ölni magát és soha ezt soha nem fogom elfelejteni. De mentem, hogy megmentsem, emlékszel Rosalie? Én voltam az, aki egy darabban hozta vissza,” mondta Bella a könnyeivel küszködve.
„Edward?” Dr Dover közelről figyelte, próbálta leolvasni a reakcióit az arcáról. Edwardnak volt a legjobb pókerarca a családban, szóval az orvos semmire nem fog rájönni, hacsak nem maga Edward adja fel.
„Az egész egy félreértés volt, mint már mondtam. Igen, próbáltam megölni magam, de csak azért, mert azt hittem, hogy Bella halott volt, és nélküle nem tudtam volna tovább élni.” Az igazat mondta, és ez jó volt. Ajkai újra megrándultak, valószínűleg az orvos elméjét próbálta olvasni, és felkészülni a következő kérdésre adandó válaszára.
„Szóval mi volt az a félreértés amire utalsz?” - kérdezte az orvos.
„A húgaim hazudtak, azt mondták, hogy Bella meghalt, tehát igazság szerint az ő hibájuk, hogy próbáltam megölni magam.” Edward ezt annyira tényszerűen mondta, hogy legszívesebben megfojtottam volna.
Bella szinte sokkot kapott, Emmett, Jasper, Rosalie és Alice felugrottak és kiabáltak Edwardra, aki csak ült nyugodtan a székén, mosolyogva. Tényleg mosolygott.
Az orvos kezei csak úgy repültek a papíron, ahogy próbálta leírni a jelenetet, ami lejátszódott előtte...
Esme eltakarta a száját, ahogy felém hajolt és azt suttogta „Carlisle, mégis mit gondoltunk? Ha nem lennék már halott, akkor most biztos meghalnék szégyenemben.” Arcán enyhe mosoly volt míg beszélt.
„Hála az égnek az orvos-páciens titoktartásért,” - vicceltem. Mikor felnéztem láttam, hogy Alice már a széken állva hadonászott az ujjával Edward felé.
„Talán már elfelejtetted, hogy Bella a te hibád miatt állt azon a sziklán? Te vagy az, aki elhagyta, összetörve a szívét.” Alice szavai Edwardot és Bellát is mardosták. Mindkettejüket megrázta annak a sötét időnek az emléke, amikor mindketten olyan szerencsétlenek voltak.
Edward viszont hamar összeszedte magát.
„Csak ne felejtsük el, hogy miért is mentem el, elvégre Jasper volt az, aki meg akarta ölni őt a szülinapján, emlékeztek? Én csak próbáltam őt biztonságban tudni!” Jasper elkomolyodott hibájának említésére. A bűntudat hulláma mindenkit elkapott, melynek eredményeként mind lehiggadtak és leültek. Bella átnyúlt az asztal fölött, hogy megfogja Jasper kezét.
„Tudod ugye, hogy azt már megbocsátottam?” Igazán különleges lány volt, Edwardnak nagy  szerencséje volt vele. Jasper visszamosolygott rá és bólintott. Most a megkönnyebbülés lepte el a szobát, ahogy mindenki egyszerre fújta ki a levegőt.
Dr Dover kábultan rázta a kezét, ami már biztos begörcsölt a sok körmöléstől. Csendben ültünk, amíg átfutotta a jegyzeteit, biztosra akart menni, hogy megértette a leglényegesebb információt.
„Csak hogy biztos legyek abban, hogy mindent megértettem-e. Négy hónapja Edward próbálta megölni magát, mert azt hitte, hogy Bella meghalt. Ez egy téves hír volt, amit a két lány mondott, mert így is hitték amikor ezt mondták, igaz?” Mindenki igent motyogott.
„Bella valahogy megmentette és most boldogok. És azért nem voltak boldogok, mert Edward elhagyta Bellát, hogy biztonságban tudja, miután Jasper próbálta megölni őt a születésnapján. De Bella ezt megbocsátotta neki. Ez így nagyjából pontos?” Dr Dover a reakcióinkat figyelte. Mind a nyolc fej egyetértően bólintott. Az orvos mély lélegzetet vett és felkapta a telefont. „Stephenie, kérem törölje a következő három találkozót, ez el fog tartani egy ideig.”




[1] Ben Dover – bend over – hajolj előre – sajnos nem találtam magyar megfelelő nevet

Nincsenek megjegyzések: