Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. január 6., csütörtök

Huszonhetedik fejezet




Nyeltem egyet. Kihámozna Rose ruhájából. Éreztem a nyomást mélyen a hasamban… az izmokban, amikkel már jó ismeretségbe kerültem, ahogy összehúzódtak, csak a szavai hatására. De nem kell nekem ez. A legerősebb fegyverét használta megint ellenem. Jó a szexben… erre még én is rájöttem.
„Nem hinném, hogy ez jó ötlet.” – mormoltam csendesen.
„Még nem ettünk desszertet.”
„Desszertet akarsz?”- horkant fel.
„Igen.”
„Te lehetnél a desszert” – mondta szuggesztíven.
„Nem hiszem, hogy elég édes vagyok.”
„Isabella, te finom édes vagy. Tudom.”
„Edward. Te a szexet használod ellenem fegyverként. Ez nem tisztességes” – suttogtam és lefele néztem a kezeimre, majd egyenesen Edwardra.
Felhúzta a szemöldökét meglepődésében, és láttam, hogy emészti a szavaimat. Elgondolkodva markolta meg az állát.
„Igazad van. Igen, azt teszem. Az életben azt használod, amit tudsz, Isabella. De ez nem változtat a tényen, hogy mennyire kívánlak. Itt. Most.”
Hogy a fenében tud ennyire csábítani csak a hangjával? Már lihegek is… felforrt vérem száguld az ereimben… az inaim remegtek.
„Meg akarok próbálni valamit…” – lehelte.
Meghökkentem… épp most adott egy rakás szar gondolkodni valót és most ez.
„Ha már a Sub-om lennél, nem kellene gondolkodnod ezen. Könnyebb lenne” - hangja lágy, csábító.
„Ez az összes döntés.. az összes unalmas átgondolási folyamat velünk együtt. Úgymint, helyes dolog ezt megtenni? Megtörténhet itt ez? Megtörténhet most? Nem kellene gondolkodnod ezeken a részleteken egyáltalán. Ezt nekem kellene csinálnom, mint a Dom-odnak. És tudom, hogy most te is kívánsz, Isabella.”
Rámeredtem. Honnan tudja?
„Tudom, mert….”
Szent szar, a ki nem mondott gondolatomra válaszol. Még gondolatolvasó is?
„…a tested elárul. Összeszorítottad a combjaidat, elvörösödtél, és a légzésed megváltozott.”
Oh, ez túl sok nekem.
„Honnan tudsz  a combjaimról?” – hangom halk … és hitetlenkedő volt. Az isten szerelmére az asztal alatt vannak!
„Éreztem, hogy az asztalterítő megmozdul, és az évek gyakorlata alapján ezt kalkuláltam ki. Igazam van, nem?”
Elpirultam és a kezeimet bámultam. Ez az, ami megakadályoz, a csábítási trükkjei. Ő az egyetlen, aki ismeri és érti a szabályokat… Én meg naiv és gyakorlatlan vagyok. Az én egyetlen referencia forrásom Rose, és ő nem kapott ilyen dolgokat a férfiaktól. Egyéb ismereteim fikcionálisak. Elizabeth Bennett fel lenne háborodva, Jane Eyre túl ijedt lenne, Tess pedig megadná magát… mint én fogom.
„Nem fejeztem be a halat.”
„Többre értékelsz egy hideg halat, mint engem?”
Felemeltem a fejem és rábámultam…zöld szemei égettek… a sürgető vágytól.
„Azt gondoltam, szeretnéd, ha kiüríteném a tányéromat.”
„Ebben a pillanatban… rá sem baszok az ennivalódra.”
„Edward, nem küzdesz tisztességesen.”
„Tudom. Soha nem is szoktam.”
Benső istennőm összeráncolt homlokkal nézett rám. Meg tudod tenni, hízelkedett – játssz ezzel a szex-isten ellen a saját fegyvereivel. Tudnék? Oké… mit is tegyek… tapasztalatlanságom fojtogatóan tekeredett nyakam köré. Felcsíptem egy darabka spárgát, Edwardra bámultam. Beleharaptam a szám szélébe és a hideg spárga hegyét nagyon lassan a számhoz emeltem és szopogattam.
Edward szemei majd kiugrottak… vettem észre.
„Isabellla… Mit csinálsz?”
Beleharaptam a csúcsba.
„Eszem a spárgát.”
Edward fészkelődött  ültében.
„Azt hiszem, játszik velem, Miss Swan.”
Tettem az ártatlant.
„Csak befejezem az étkezést, Mr Cullen.”
A pincér ezt a pillanatot választotta, hogy kopogjon, majd hívatlanul belépett. Röviden Edwardra nézett, aki mérgesen nézett vissza, de bólintott, így a pincér elvitte a tányérokat. A pincér érkezése félbeszakította a beszélgetést. Így volt egy tökéletesen tiszta pillanatom. Mennem kell… ez csak egyféleképpen végződhet ha maradok, és tényleg szükségem van az elszakadásra ezután a beszélgetés után. Bármennyire is kívánta testem az érintését, eszem tiltakozott. Szükségem van némi távolságra, hogy átgondoljam mindazt, amit mondott. Még mindig nem döntöttem… és a szexuális csábítása és bátorsága nem tette könnyebbé a dolgomat. 


„Kérsz desszertet?” – kérdezte Edward, a mindig úriember, de a szemei lángoltak.
„Nem, köszönöm, Azt hiszem, mennem kell” – bámultam már megint a kezeimet, ki tudja hányadszor.
„Menned?” – és nem tudta elrejteni meglepődését.
A pincér sietve távozott.
„Igen” – ez a helyes döntés. Ha maradok, ebben a szobában fog megdugni. Elszántan felálltam.
„Mindkettőnknek mennünk kell holnap a diplomaosztóra.”
Edward automatikusan felállt, engedelmeskedve az évek alatt belerögződött szokásnak.
„Nem akarom, hogy elmenj.”
„Kérlek… mennem kell.”
„Miért?”
„Mert sok átgondolni valót adtál… és mert némi távolságra van szükségem.”
„Rá tudlak venni, hogy maradj” – suttogta fenyegetően.
„Igen, könnyedén., de nem akarom, hogy megtedd.”
Belekotort a hajába, óvatosan vizsgálta az arcomat.
"Tudod, amikor beestél az irodámba, hogy riportot készíts, olyan teljesen igen-uram-nem –uram típus voltál. Úgy gondoltam, Sub-nak születtél. De az igazat megvallva Isabella, nem hiszem, hogy egy szemernyi alárendeltség is szorult volna ennek a csábos testnek akár egy csontjába is.” – mozdult lassan felém ahogy beszélt, hangja feszült volt.
„Azt hiszem, igazad van” – leheltem.
„Szeretnék lehetőséget arra, hogy kiderítsem, mi is vagy” – mormolta és lefele bámult rám. Felemelte a kezét és megsimogatta az arcomat, hüvelykjével az ajkamat rajzolta körbe.
„Nem ismerek más módszert, Isabella. Ez vagyok, ilyen vagyok.”
„Tudom.”
Lehajolt, hogy megcsókoljon, de mielőtt ajkai érintették volna az enyémet, megállt és áthatóan vizsgált… vágyakozva… engedélyt várva. Felemeltem ajkaimat az övéhez, és ő megcsókolt. És mert nem tudtam, hogy megcsókolom-e még valaha is – kezeim a maguk akaratát követve beletúrtak a hajába, fejét közelebb húzták felém, szám szétnyílt és nyelvem megérintette az övét. Keze megragadta a nyakszirtemet, ahogy elmélyülten csókolt, válaszolva a lelkesedésemre. Másik keze végigsiklott a hátamon, a gerincem tövénél megállapodott és a testéhez húzott.
„Nem tudlak rávenni, hogy maradj?” – lehelte a csókok között.
„Nem.”
„Töltsd az éjszakát velem.”
„És ne érjek hozzád…? Nem.”
Rám mordult.
„Lehetetlen nő.” – eltolt magától, és megint lenézett rám - „Miből gondolom, hogy éppen elbúcsúzol?”
„Mert most elmegyek.”
„Tudod, hogy nem erre gondoltam.”
„Edward, végig kell gondoljam ezt. Nem tudom, hogy vágyom-e egy ilyen kapcsolatra, mint amilyent te akarsz.”
Becsukta a szemét, homlokát a homlokomra fektette, lehetőséget adva mindkettőnknek, hogy légzésünk megnyugodjon. Egy pillanat múlva megcsókolta  a homlokomat, mélyet lélegzett, orrát a hajamba fúrta… majd hátralépve elengedett.
„Ahogy óhajtja,  Miss Swan” – mondta merev arccal.
„Lekísérlek a hallba” – nyújtotta felém a kezét. Lehajoltam, megragadtam a táskámat, kezemet a kezébe tettem.
Szent szar, ez lehetne a… alázatosan követtem a főlépcsőn, le a hallba. Fejbőröm bizsergett, vérem száguldott… Ez lehetne az utolsó búcsú, ha úgy döntenék, hogy nem… a szívem összeszorult a fájdalomtól. Micsoda fordulat. Milyen különbség van egy lány tiszta pillanatai között.
„Nálad van a parkoló cédula?”
Belekotortam a táskámba, odaadtam neki a jegyet. Átnyújtotta az ajtónállónak. Felpillantottam rá, ahogy ott vártunk.
„Köszönöm a vacsorát” – mormoltam.
„Örömömre szolgált, mint mindig, Miss Swan” – mondta udvariasan, bár úgy nézett ki mint aki elveszett a gondolataiban… teljesen távol volt. Ahogy néztem rá, emlékezetembe véstem gyönyörű profilját. És a gondolat, hogy nem látom többé, hívatlan volt és kibírhatatlanul fájdalmas.
Hirtelen felém fordult, lenézett rám, pillantása sürgető volt.
„Ezen a hét végén költözöl. Ha meghozod a döntésedet… láthatlak vasárnap?” – hangja tétovázó volt.
„Igen” – suttogtam.
Pillanatnyilag megelégedett ennyivel. Homlokát ráncolva nézett rám.
„Hűvös van már, van nálad kabát?”
„Nincs.”
Hitetlenkedve megrázta a fejét és levette a kabátját.
„Itt van… nem akarom, hogy megfázz.”
Rápislogtam, ahogy felém tárta a kabátot és én beledugtam a kezemet. Eszembe jutott az alkalom, amikor az irodában a vállamra terítette a kabátomat – amikor először találkoztam vele – és a hatás, amit akkor tett rám. Semmi nem változott, illetve csak erősebbek lettek a dolgok. Kabátja meleg volt, jó nagy volt rám… és Edward illata volt. Oh, istenem… finom.
A furgonom feltűnt odakinn. Edward eltátotta a száját.
„Ezt vezeted?” – borzadt el. Megfogta a kezemet és kimentünk. A kocsit vezető inas kiugrott és a kezembe nyomta a kulcsot. Edward fesztelenül átadta neki a borravalót.
„Ez még alkalmas utazásra?” – bámult rám.
„Igen.”
„El fog jutni Seattle-ig?”
„Igen. El.”
„Biztonságosan?”
„Igen” – förmedtem rá mérgesen - „Oké, öreg. De az enyém, és lehet vele közlekedni. Apám vette nekem.”
„Oh, Isabella, úgy gondolom, lehetne jobb is.”
„Mire gondolsz?” -  a felismerés mellbe vágott - „Nem veszel nekem új autót!”
Mogorván nézett rám, álla megfeszült.
„Meglátjuk” – mondta komolyan.
Rám fintorgott és kinyitotta a  vezetőülés felőli ajtót, besegített. Levettem a cipőmet, letekertem az ablakot. Csak bámult rám, arca kifejezéstelen volt… szemei sötétek, zavarosak.
„Légy óvatos” – mondta csendesen.
„Isten áldjon, Edward” – hangom rekedt volt a hívatlan, visszafojtott könnyektől – ne, nem fogok sírni! Halványan rá mosolyogtam. Ahogy elhajtottam, mellem összeszorult, könnyeim potyogni kezdtek, és én visszanyeltem zokogásomat.
Hamarosan lefolytak a könnyeim az arcomon, és igazából nem értettem miért is sírok. Tartottam magam. Edward mindent elmagyarázott. Nyílt volt. Akar engem… de az igazság az, hogy…én többet akarok. Akarom, hogy ő is úgy akarjon engem, ahogy én akarom őt, és mélyen magamban tudtam, hogy ez nem lehetséges. Legyőzött voltam.
Egyáltalán nem tudtam hova tegyem Edwardot. Ha megteszem neki ezt… a fiúm lesz? Bemutathatom majd a barátaimnak? El tudunk menni szórakozóhelyekre, moziba, akár bowlingozni?  Igazság szerint nem hittem benne. Nem fogja megengedni, hogy megérintsem, hogy együtt aludjak vele. Tudom, nem volt lehetőségem erre eddig… de szerettem volna megtenni ezeket a jövőben. És ez nem az a jövő, amit ő elképzelt.
Mi van, ha igent mondok és három hónap múlva ő mond nemet, megelégelve, hogy olyanná alakítson, ami nem vagyok… mi lesz akkor velem? Odaadok a lelkemből három hónapot, olyan dolgokat megtéve, amiket nem biztos, hogy meg akarok tenni… És ha akkor mond nemet majd, a szerződésnek vége lesz, hogy fogok együtt élni az elutasítással? Valószínűleg az a legjobb, ha most visszautasítom, amíg még van valamennyi önbecsülésem.
De a gondolat, hogy nem látom többé, fájdalmas volt. Hogy tudott ilyen hamar, ennyire a részem lenni? Erről nem csak a szex tehet… vagy mégis? Letöröltem a könnyeimet. Nem akartam az érzéseimet megvizsgálni, amit iránta érzek… féltem attól, amit felfedezhetek. Mi a fenét tegyek?
Leparkoltam a házunk előtt. Semmi fény nem volt. Rose biztos nincs itthon…. Megkönnyebbültem. Nem akartam, hogy megint sírni lásson. Ahogy levetkőztem, bekapcsoltam a számítógépemet… és levelem volt Edwardtól.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy:  A mai este
Dátum: 2009.05.27. 22:01
Címzett: Isabella Swan
Nem értem, miért rohantál el ma este. Szívből remélem, minden kérdésedre megelégedésedre szolgálóan válaszoltam. 
Tudom, hogy sok átgondolni valót kaptál tőlem, és hevesen kívánom, hogy komolyan megfontolod a felkérésemet. Tényleg szeretném, ha működne ez a dolog közöttünk. Majd lassan haladunk előre.
Bízz bennem.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings

E-mailje még inkább megríkatott. Nem vagyok egy fúzió része. Nem én vagyok a nyereség. Ezt olvasva mégis úgy éreztem magam. Nem válaszoltam… Igazán nem tudtam mit mondhatnék neki. Magam köré tekerve kabátját bedőltem az ágyba. Ahogy a sötétségbe bámulva feküdtem, eszembe jutottak elutasító figyelmeztetései.


’Isabella, jobb, ha távol maradsz tőlem… Nem tennék jót neked.’
’Nem tartok barátnőt.’
’Nem vagyok az a virágcsokros, lelkizős fajta.’
’Nem szerelmeskedek.’
’Erre vagyok képes.’
És ahogy csendesen sírtam a párnámba, ebbe az utolsó gondolatba belekapaszkodtam. Erre vagyok képes… talán együtt új irányba indulhatunk.

2010. december 31., péntek

Huszonthatodik fejezet



Másnap felhívtam anyámat, amikor hazaértem munkából. Elég nyugodt nap volt.Newtonéknál, túl sok időm jutott gondolkodásra. Kialvatlan voltam, ideges a szerdai találkozó gondolatától, és szüntelenül gyötört az aggódás a szerződésre adott negatív válaszom miatt… Lehet, hogy az egészet visszavonja… Anyám odavolt bűnbánattól – szörnyen sajnálta, hogy nem jön a diplomaosztómra. Philnek valami szalagszakadása volt, ami azt jelentette, hogy helyhez kötött volt… valljuk be, ő legalább olyan baleset-vonzó mint én. Teljes felépülést ígértek neki, de pihennie kellett és anyám ápolta.
„Bella, drágám, nagyon sajnálom” – siránkozott anyám a telefonban.
„Anyám, minden rendben van. Charlie itt lesz.”
„Bella, a hangod… olyan nyugtalanító – rendben vagy, kislányom?”
„Igen, anya” – ha tudnád… Van egy ocsmány módon gazdag srác, akivel találkoztam, és aki fura perverz szexuális kapcsolatot akar fenntartani velem… amiben nekem szavam nem lehet…
„Találkoztál valakivel?”
„Nem, anya” – ebbe most nem megyek bele.
„Nos, drágám, gondolok majd rád csütörtökön. Szeretlek…ugye tudod, drágám?”
Megforgattam a szemeimet, de azért még mindig  kellemes érzéssel  töltött el, ahogy ezt mondta… Igazi értékes szavak….
„Én is téged, anya. Köszönj Philnek  a nevemben, és kívánom, gyógyuljon meg gyorsan.”
„Megteszem, drágám. Szia.”
„Szia.”
Bementem a szobámba a telefonnal. Lustán bekapcsoltam a számítógépet és elindítottam a levelező programot. Jött egy e-mailem Edwardtól… késő éjjel, vagy kora hajnalban, nézőpont kérdése. Szívverésem azonnal felgyorsult, hallottam a fülemben a vér zubogását… Szent szar… valószínűleg ’nem’-et mond – vagy csak egyszerűen lemondja a vacsorát. A gondolat is fájt… hamar elhessegettem és kinyitottam az e-mailt.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy:  Fenntartásaid
Dátum: 2009.05.27. 01:27
Címzett: Isabella Swan
Miután alaposan megvizsgáltam kifogásaidat, felhívom a figyelmedet az ’Engedelmes’ kifejezés meghatározására. Idézek a szótár pont com oldalról
submissive  [suhb-mis-iv] – melléknév
1.      elszánta magát vagy kész engedelmeskedni; nem ellenkezve és szerényen szófogadó: engedelmes szolgák
2.      engedelmességet mutatva vagy utalni rá: engedelmes válasz
Eredeti : 1580-90; submiss + -ive
Szinonimák: 1. engedékeny, szolgálatkész, alkalmazkodó, irányítható. 2. szenvedő, beletörődő, türelmes, kezelhető, szelíd, halk.
Ellentétes jelentések: lázadó, engedetlen.
Kérlek tartsd észben ezeket a szerdai találkozásra.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc


Első érzésem a megkönnyebbülés volt. Még mindig beszélni akar velem, a fenntartásaim ellenére is, és találkozni akar. Némi gondolkodás után válaszoltam.


Feladó: Isabella Swan
Tárgy:  Fenntartásaim… És mi van a te fenntartásaiddal?
Dátum: 2009.05.27. 18:29
Címzett: Edward Cullen
Uram
Kérem, nézze meg a dátumot: 1580-90. tisztelettel emlékeztetem arra, hogy 2009-et írunk. Azóta nagyot haladtunk előre.
Ajánlhatom a következő meghatározást a figyelmébe találkozásunk előtt – újra csak a szótár pont com oldalról

               Kompromisszum – főnév

1.     megállapodás különböző vagy eltérő  vélemények esetén; egyetértés, amit összehangolnak az eltérő vélemények, alapelvek esetén, a kívánságok többszörös módosítás  után. 2. bármilyen egyezség eredménye 3. különböző dolgok között a középút: kétszintes ház a tanya és a sokemeletes épület között. 4. veszélyeztetés, különösen a hírnév esetében; kitenni magunkat valamilyen veszélynek, gyanúnak. Pl: veszélyeztetni valakinek a feddhetetlenségét.
Bella

Feladó: Edward Cullen
Tárgy:  Mi van az én fenntartásaimmal?
Dátum: 2009.05.27. 18:32
Címzett: Isabella Swan
Talált, süllyedt, mint mindig, Miss Swan.
Érted megyek holnap a lakásodra este 7:00-kor.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Feladó: Isabella Swan
Tárgy:  Mi van az én fenntartásaimmal?
Dátum: 2009.05.27. 18:40
Címzett: Edward Cullen
Uram
Van autóm… tudok vezetni. Jobban szeretnék máshol találkozni önnel.
Hol találkozhatnék Önnel? A hotelban este 7:00-kor?

Feladó: Edward Cullen
Tárgy:  Konok fiatal hölgy
Dátum: 2009.05.27. 18:43
Címzett: Isabella Swan
Kedves Miss Swan
Hivatkozom a 2009. május 27-i 01:27 órakor küldött e-mailemre és a meghatározásra, ami abban van.
Gondolja hogy valaha is képes lesz azt tenni, amit mondanak Önnek?
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc


Feladó: Isabella Swan
Tárgy:  Makacs férfi
Dátum: 2009.05.27. 18:49
Címzett: Edward Cullen
Mr Cullen
Én szeretnék vezetni.
Kérem.
Bella

Feladó: Edward Cullen
Tárgy:  Makacs férfi
Dátum: 2009.05.27. 18:52
Címzett: Isabella Swan
Rendben. A hotelban este 7:00-kor.
A Marble Bár-ban találkozunk.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Még e-mailben is zsémbes… nem érti meg, hogy szükségem van egy gyors menekülési lehetőségre? Nem mintha a kis teherautóm olyan gyors lenne… de akkor is – muszáj, hogy el tudjak menekülni.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy:  Nem annyira makacs férfi
Dátum: 2009.05.27. 18:55
Címzett: Edward Cullen
Köszönöm
Bella x

Feladó: Edward Cullen
Tárgy:  Bosszantó hölgy
Dátum: 2009.05.27. 18:59
Címzett: Isabella Swan
Nincs mit
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings Inc

Felhívtam apámat, aki éppen meccset nézett, így beszélgetésünk kellemesen rövid volt. Ideautózik csütörtökön a diplomaosztómra és azután el akar vinni enni. Szívből örültem a Charlie-val való beszélgetésnek és jó nagy gombóc volt a torkomban. Oh, apa… alig vártam, hogy találkozzunk. Hosszú ideje nem találkoztunk. Az ő csendes lelki támogatására volt most szükségem, ami hiányzott. Be kéne vésnem benső Charlie-mat a holnapi találkozóra.
Rose és én a csomagolásra koncentráltunk, és ez alatt megittunk egy üveg olcsó vörösbort. Amikor végül ágyba kerültem a majdnem teljesen összepakolt szobában, nyugodtabb voltam. A csomagolás fizikai tevékenysége kellemes kikapcsolódást jelentett, és el is fáradtam. Egy jó alvásra volt szükségem. Az igazat megvallva, ahhoz, hogy nyugodtan aludjak, még elég izgatott voltam, így bevettem egy enyhe nyugtatót, és ahogy letettem a fejem a párnára, el is aludtam.


Mike még visszajött Princetonból, mielőtt New Yorkban megkezdte volna gyakornoki évét egy pénzintézetnél… Körbe kísérgetett egész nap az üzletben és randiért könyörgött. Bosszantó volt.
„Mike, századszor is… randevúm van ma este.”
„Nem, nincs, csak mondod, hogy kitérj előlem. Mindig kitérsz előlem.”
Igen… azt hiszed, mostanra megértetted a célzást.
„Mike, mindig az volt a véleményem, hogy nem jó a főnök fiával randevúzni.”
„Nos, pénteken kilépsz. És holnap nem dolgozol.”
„Igen, és szombattól Seattle-ban leszek, és te hamarosan New Yorkban. Nem is lehetnénk messzebb egymástól, még ha akarnánk sem. Azonkívül ma este igenis randim van.”
„Jake-el?”
„Nem.”
„Akkor kivel?”
„Mike…oh,” – sóhajtottam bosszankodva. Tudtam, hogy nem hagyja abba.
„Edward Cullen-nel.” – és nem tudtam a bosszúságot elrejteni a hangomban. De bejött a fogás. Végül Mike elhallgatott. Oh… még a neve említése is elhallgattatja az embereket.
„Edward Cullen-nel randizol” – mondta és hangja hitetlen volt.
„Igen.”
„Oh… értem” – szontyolodott el Mike teljesen, sőt kábult volt, és egy kissé úgy látszott, meg is lepődött. Benső istennőm is… és egy nagyon udvariatlan profán mozdulatot tett az ujjával…
Ezek után Mike magamra hagyott, és pontosan ötkor kiléptem az ajtón.
Rose kölcsönzött nekem két ruhát és cipőt, egyet ma estére egyet meg holnapra a diplomaosztóra. Tényleg szerettem volna, ha egy kicsit jobban tudok lelkesedni a ruhák iránt, de tettem egy végső erőfeszítést. A szilvakék ruha mellett döntöttem ma estére. Ez egy nagyon illedelmes darab volt, kissé üzletasszonyos. Végül is, tárgyalni megyek egy szerződésről. Megfürödtem, leborotváltam a lábam, a hónom alját, megmostam a hajam. Egy jó fél órát eltöltöttem a szárításával, úgyhogy lágy hullámokban omlott a vállamra és a hátamra. Egy fésűvel feltűztem az arcomból a hajamat és némi sminket pakoltam fel és egy kis ajakfényt… Nagyon ritkán használok sminket – zavar. Nem sok irodalmi hősnőnek kellett megküzdenie a sminkkel… lehet többet tudnék a dologról, ha kellett volna nekik. Beugrottam a szilvaszínű cipőkbe, amik illettek a ruhához… és kész voltam 6:30-ra.
„Nos?” – kérdeztem Rose-t.
Rose vigyorgott.
„Apám, jól kiöltöztél, Bella” – bólintott elismerően.
„Dögösen nézel ki.”
„Dögösen… inkább visszafogott és üzletasszonyos akartam lenni.”
„Az is…de leginkább dögös. A ruha igazán passzol rád és a színe is illik hozzád. És ahogy simul rád… tartsd meg.”
„Rose!” – tiltakoztam.
„De… az egész összhatás – nagyon jó. Enni fog a tenyeredből.”
Összeszorítottam a számat. Oh, ha tudnád mennyire rossz nyomon jársz.
„Kívánj szerencsét.”
„Szerencsét… randira?”
„Igen Rose…”
„Nos, akkor – sok szerencsét” – ölelt meg, és elindultam.
Mezítláb kellett vezetnem, a Chevy-met nem arra tervezték, hogy magas sarkú cipőt viselő nők vezethessék. 18:58-kor hajtottam a Heatman elé és a kocsikulcsot átadtam az inasnak, hogy parkoljon le. Ferde szemmel nézett a furgonomra, de nem törődtem vele. Nagy levegőt vettem és gondolatban felkötöttem a gatyámat. Bementem a hotelbe.
Edward lezseren a bárpultnak dőlt és fehér bort ivott. Szokásos fehér vászon inge, fekete farmerja és fekete zakója volt rajta. Haja kócos, mint mindig… sóhajtottam. Elbűvölően nézett ki, mint mindig. A bár ajtajában álltam néhány pillanatig és csak bámultam őt. Hihetetlenül gyönyörű. Felpillantott – türelmetlenül, gondolom – az ajtó felé és megdermedt, ahogy meglátott. Pislogott párat, majd elmosolyodott lassan, lusta, csábító mosollyal, ami elnémított és teljesen elolvasztott belülről… Nagy erőfeszítésembe került, hogy ne harapjam be a szám szélét, ahogy felé mozdultam. Én, Bella Swan Mucsafalváról, magas sarkú cipőben.  Kecsesen felém sétált.
„Elbűvölően nézel ki” – mormolta, lehajolt és rövid puszit nyomott az arcomra.
„Egy ruha, Miss Swan… jóváhagyom” – és a karomat fogva egy külön fülke felé vezetett és intett a pincérnek.
„Mit szeretnél inni?”
Halvány mosolyra húztam a számat, ahogy beültem a boxba – nos, legalább megkérdezett.
„Azt kérek, amit te iszol” – na ugye! Tudok szépen is játszani és viselkedni is tudok. Jól szórakozott, rendelt még egy pohár Sancerre-t és leült velem szemben.
„Nagyon jó boraik vannak itt” – mondta a fejét félrebiccentve. Könyökét az asztalra téve ujjait összefonta, zöld szemei kiolvashatatlan érzést tükröztek. Éreztem az ismerős vonzást és a feszültséget, ami belőle áradt… valahova mélyre kapcsolódott bennem. Kényelmetlenül fészkelődtem vizsgáló pillantásától, szívem veszettül dobogott. Nyugodtnak kell maradnom…
„Ideges vagy?” – kérdezte halkan.
„Igen.”
„Én is” –hajolt előre és összeesküvő módjára suttogott.
Tekintetemet felemeltem és pillantásom találkozott az övével. Ő. Ideges. Soha. Rápislogtam, ő meg azzal a féloldalas mosolyával nézett rám. A pincér megérkezett a borommal, egy tálka vegyes rágnivalóval és egy tálka olivabogyóval.
„Szóval, hogy fogjuk csinálni?” – kérdeztem.
„Végigmegyünk pontról pontra?”
„Türelmetlen, mint mindig, Miss Swan.”
„Miért, meg kellene kérdeznem, hogy mi a véleményed a mai időjárásról…?”
Mosolygott és hosszú ujjaival felcsippentett egy olivát. A szájába tette… én meg bámultam a száját…azt a szájat… amivel megcsókolt… mindenhol. Elpirultam.
„Úgy gondolom, az idő ma szokatlanul tiszta volt’ – vigyorgott.
„Vigyorog rám, Mr Cullen?”
„Igen, Miss Swan.”
„Tudod, hogy ez a szerződés törvényesen nem érvényesíthető.”
„Teljesen tisztában vagyok vele, Miss Swan.”
„Meg akartad ezt nekem valamikor is mondani?”
„Arra gondolsz, hogy bele akarlak kényszeríteni valamibe, amit te nem akarsz, és azután hivatkozok arra, hogy teljes hatalmam van fölötted?” – nézett rám mérgesen.
„Nos…igen.”
„Nincs valami jó véleményed rólam, ugye?”
„Nem válaszoltál a kérdésemre.”
„Isabella, nem számít, hogy legális, vagy sem… egy megállapodást képvisel, amit veled szeretnék megkötni. Ha aláírod, és azután úgy határozol, hogy nem szereted, van elég lehetőséged, hogy kisétálj belőle. Még ha legális szerződés is lenne, gondolod, hogy a bíróság elé cibálnálak, ha el akarnál menni?”
Nagyot kortyoltam a borból. Kisördögöm erősen vállon veregetett… meg kell tartanod a józan eszedet. Ne igyál  túl  sokat.
Edward folytatta:
„Az ilyen jellegű kapcsolatok a bizalmon és őszinteségen alapulnak. Ha nem bízol bennem – nem bízol abban, hogy milyen hatással vagyok rád, milyen messzire mehetek el veled, mennyire messze vihetlek el – ha nem tudsz őszinte lenni velem, akkor tényleg nem tudjuk
folytatni”
Oh istenem… igen hamar eljutottunk a dolgok mélyére… milyen messzire tud elvinni. Szent szar. Mit jelent ez… nem mintha nem tudnám.
„Szóval ez ilyen egyszerű, Isabella. Bízol bennem, vagy nem.” – szemei forrón izzottak.
„Tartottál hasonló  megbeszélést a többi ööö… tizenöttel is?”
„Nem.”
„Miért nem?”
„Mert ők teljes mértékben alárendeltek voltak.  Ők tudták mit akarnak a velem való kapcsolattól és ez pontosan az volt, amit én elvártam. Velük csak a finom részletek egyeztetésére volt szükség az enyhe súlyosságú tételek tekintetében.”
„Ezek szerint van egy áruház számodra, ahova mehetsz? Alárendeltek Nekünk?”
Nevetett.
„Nem pontosan.”
„Akkor hogy?”
„Ez az, amiről beszélgetni akarsz? Vagy végre a tárgyra térhetünk. A… fenntartásaidra, ahogy Te nevezed.”
Nagyot nyeltem. Bízok benne? Ez az, amin minden múlik… a bizalom? Valószínűleg kétoldalú dolog ez az egész. Emlékszem milyen dühös volt, amikor felhívtam Jake-et…
„Éhes vagy?” – kérdezte, kiszakítva gondolataimból.
Oh, ne… evés.
„Nem.”
„Ettél ma?”
Rábámultam. Őszinteség… Szent szar… nem fog neki tetszeni a válaszom.
„Nem.” – hangom halk volt… Rosszallóan nézett rám.
„Enned kell Isabella. Ehetünk itt, vagy a lakosztályomban Melyik tetszik jobban?”
„Úgy gondolom, inkább nyilvános helyen kellene maradnunk.”
Gúnyosan mosolygott rám.
„Gondolod az megállít? - halkan… kéjes figyelmeztetéssel a hangjában.
Tágra nyíltak a szemeim és megint nyelnem kellett.
„Remélem.”
„Gyere. Foglaltam egy elkülönített étkező-szobát. Nem nyilvános helyen folytatjuk.” – mosolygott rám titokzatosan és felállt a boxból, kinyújtva  a kezét felém.
„Hozd a borodat.” – mormolta.
Kezemet a kezébe tettem, én is kisiklottam a helyemről és megálltam mellette. A kezével megfogta a könyökömet. Visszavezetett a báron keresztül, fel a főlépcsőn a félemeletig. Egy fiatal férfi teljes Heatman díszben fogadott bennünket.
„Mr Cullen, erre Uram.”
Követtük egy plüss székekkel berendezett termen át egy meghitt étkező-szobába. Csak egy magányos asztal…A szoba kicsi volt, de fényűző. Egy fénylő csillár, az asztal keményített terítővel leterítve, kristály poharak, ezüst evőeszköz és egy csokor fehér rózsa. Egy régi világ mesterkélt kedvességével átitatott, faburkolatú szoba. A pincér, miután a kihúzott székre leültem, az ölembe tette a szalvétámat. Edward szembe ült velem. Fellestem rá.
„Ne rágd a szádat” – suttogta.
Összehúztam a szemöldököm. A francba… Nem is tudtam, hogy rágom.
„Már rendeltem… Remélem, nem bánod.”
Komolyan,  megkönnyebbültem, nem voltam benne biztos, hogy bármiféle döntést tudnék hozni.
„Nem, rendben van.” – értettem egyet.
„Jó tudni, hogy tudsz elfogadni is. Nos, hol is tartottunk?”
„A tárgyra térésnél” – újabb nagy korty a boromból. Tényleg ízletes volt. Edward Cullen ismeri a borokat. Eszembe jutott az utolsó korty, amit az ágyamban kaptam tőle. Elpirultam az alkalmatlan gondolattól.
„Igen… a fenntartásaid.” – benyúlt a kabátja belső zsebébe és egy darab papírt húzott elő. Az e-mailem.
„Kettes pont. Egyetértek. Mindkettőnk megelégedését szolgálja. Újra fogalmazom.”
Rápislogtam… Szent szar… Minden ponton végig fogunk menni egyszerre és most. Valahogy nem volt bátorságom ehhez, így szemtől- szembe… de igen elszántnak látszott. Még egy korty bort loptam.
Edward folytatta.
„A szexuális egészségem. Nos, minden előző partnerem átesett vérvizsgálaton, én minden hatodik hónapban rendszeresen megvizsgáltatom magam az összes egészségügyi kockázat tekintetében, amit említettél. Minden eredményem negatív. Soha nem használtam drogot… abszolút drogellenes vagyok. Pontos Null-toleranciás szabályokat kell betartaniuk az alkalmazottaknak, és véletlenszerű drog teszten esnek át.”
Wow.. . a Kontroll-Mániás mérges lett. Gondolom, meglepettnek látszottam. Csak pislogtam rá.
„Soha nem volt vérátömlesztésem. Válaszoltam a kérdéseidre?”
Bólintottam…  közömbösen.
„A következő pont. Ahogy említettem már, bármikor elmehetsz, Isabella. Nem foglak megállítani. Ha elmész, bárhogyan is – ennyi volt. Csak hogy tudd.”
„Rendben” – válaszoltam halkan… ha elmegyek… ennyi volt.  A gondolat meglepően fájdalmas volt….
A pincér megérkezett az első fogással. Hogy a fenébe tudnék most enni? Osztriga jégágyon…Francba. Soha a büdös életben nem ettem még osztrigát.
„Remélem, szereted az osztrigát” – mondta Edward kedvesen.
„Soha nem ettem.”
„Tényleg? … Nos” – nyúlt egyért.
„A egész, amit tenned kell, hogy megdöntöd és nyelsz…. Azt hiszem, meg tudod tenni…” – bámult rám… és mindjárt tudtam, mire gondol. Azt hiszem, rákvörös lettem. Rám vigyorgott, egy kis citromlét csavart az osztrigájára, és a felemelte a szájához.
„Hmm, ízletes. Olyan íze van, mint a tengernek” – vigyorgott tovább.
„Gyerünk” – biztatott.
„Szóval, nem kell rágni?”
„Nem Isabella, nem.” – csillogtak a szemei jókedvűen. Nagyon fiatalnak látszott így… Megharaptam a szám szélét és az arca azonnal megváltozott. Komolyan nézett rám. Kinyújtottam a kezem és elvettem életem első osztrigáját. Oké… eddig nem történt semmi. Egy kis citromlé rá, és beöntöttem a számba. Lecsúszott a torkomon, az egész, tengervizes, sós, erős citromízű frissesség… oooh. Megnyaltam a szám szélét, Edward feszülten figyelt rám.
„Nos?”
„Kérek még egyet” – mondtam szárazan.
„Jó lány” – mondta erre gőgösen.
„Célzatosan ezt választottad?… Nem arról híres a osztriga, hogy afrozidiákumnak tartják?”
„Nem, ez az első fogás a szálloda menüjében. Nincs szükségem afrozidiákumra melletted.. Gondolom, tudod ezt, és azt gondolom Te is ezt érzed  mellettem” – mondta egyszerűen.
„Nos, hol is tartottunk…?” – pillantott az e-mailemre, ahogy a következő osztrigáért nyúltam.
Ugyanúgy reagál rám… hatással vagyok rá… wow.
„Engedj nekem mindenben. Igen, azt szeretném, ha megtennéd… Akarom, hogy megtedd. Gondolj úgy az egészre, mint egy szerepjátékra, Isabella.”
„De attól félek, bántasz majd.”
„Bántalak, hogyan?”
„Testileg” – és lelkileg.
„Tényleg azt gondolod, megtenném…? Áthágnék minden határt, amit szabsz?”
„Te mondtad, hogy bántottál már valakiket.”
„Igen… Bántottam… Valamikor nagyon régen.”
„Hogyan bántottad őket?”
„Felfüggesztettem a plafonból lógó bilincsekkel… tényleg, ez az egyik kérdésed.. Felfüggesztés… ezért vannak a karabinerek a játékszobában. Szex kötéllel. Az egyik kötelet túl szorosra húztam…”
Felemeltem a kezemet.
„Nem akarok többet tudni. Szóval akkor nem függesztesz fel?”
„Nem, ha tényleg nem akarod. A ’Nagy súlyosságú határtevékenységek’ közé sorolhatod.”
„Rendben.”
„Engedelmesség… gondolod menni fog?” – nézett rám… zöld szemeivel noszogatva. A másodpercek telek…
„Megpróbálhatom…” – suttogtam.
„Jó” – mosolygott.
„Most az időtartam. Egy hónap a három helyett, semmire nem elég… főleg úgy, hogy minden hónapban egy hét végét távol akarsz tölteni tőlem. Nem hiszem, hogy képes leszek olyan hosszú ideig távol maradni tőled. Már most is elég nehéz megtenni” – szünetet tartott.
Nem tud távol maradni tőlem? Mi van?
„Mi a véleményed ha minden hónap egy hétvégéjén egy  napod lenne magadra – de cserébe kapnék egy napot a hét közepén…?
„Rendben..”
„És kérlek… próbáljuk meg a három hónapot. Ha nem megy, elmehetsz bármikor ez idő alatt.”
„Három hónap…” – megvezetve éreztem magam.
Még egy nagy kortyot ittam a boromból és megpróbálkoztam a következő osztrigával. Kezdtem megkedvelni.
„A tulajdonlási dolog… ez csak terminológia, és visszautal az engedelmesség alapelvére. Hogy megfelelő irányba tereljem a gondolataidat, meg kell értened hogyan is értem. És akarom, hogy tudd, ahogy átlépsz a küszöbömön, mint (Francba, nem fordítom át, mert nem fejezi ki!)  Submissive –m, azt teszek veled, amit akarok. El kell fogadnod, sőt, készségesen el kell fogadnod ezt. Ezért kell bíznod bennem. Meg foglak baszni, bármikor, bárhogyan, ahogy akarlak – ahol akarlak. Meg foglak büntetni, ha felmérgesítesz… megtanítalak arra, hogy kielégíts engem. De tudom, soha nem csináltál még ilyet…Lassan fogjuk kezdeni, és segíteni fogok. Több lehetőséget kipróbálunk majd, mert azt akarom, hogy bízz bennem. Bár tudom, ki kell érdemelnem, hogy bízz.. és ki fogom érdemelni. Az ’és egyebek’ – megint csak azért van, hogy vésd az eszedbe, azt jelenti, bármi megtörténhet.”
Nagyon szenvedélyes volt, hipnotizáló és ez a megszállottság… Nem tudtam levenni a szemem róla. Tényleg nagyon, nagyon akarja ezt az egészet. Befejezte a beszédet és csak meredt rám.
„Velem vagy még?” – suttogta, hangja telt, meleg és csábító. Ivott egy kortyot, átható zöld szemeit rajtam tartotta.
A pincér az ajtóhoz jött, Edward finoman biccentett felé. A pincér ezután leszedte az asztalt.
„Kérsz még bort?”
„Vezetnem kell.”
„Vizet?”
Bólintottam.
„Normál, vagy szénsavas?”
„Szénsavasat, köszönöm.”
A pincér elment.
„Nagyon csendes vagy.”
„Te meg nagyon beszédes.”
Edward mosolygott.
„Fegyelmezés. Nagyon keskeny határ van az élvezet és a fájdalom között, Isabella. Az érme két oldala a két dolog, egyik nem létezik a másik nélkül. Meg fogom mutatni, hogy a fájdalom élvezetes is lehet. Most nem hiszel nekem, de ez megint csak a bizalomról szól. Bízol bennem, Bella?”
Bella!
„Igen, bízok.”  Válaszoltam gondolkodás nélkül… mert igaz volt – tényleg bíztam benne.
„Nos, akkor. Ez az egész csak a részleteken múlik.” – megkönnyebbültnek látszott.
„Fontos részleteken.”
„Oké, beszéljük át azokat is.”
Zúgott a fejem a szavaitól. El kellett volna hoznom Rose mini diktafonját, akkor visszahallgathatnám. Túl sok információ, túl erős nyomás.  Megint megszakított bennünket a pincér, ahogy behozta a főfogást – fekete tőkehal, spárga és krumplipüré hollandi mártással. Soha nem érdekelt kevésbé az étel.
„Remélem, szereted a halat.” – mondta Edward kedvesen.
Beleböktem az ételbe a késemet, és egy nagyot ittam az ásványvízből. Azt kívántam, bár bor lenne.
„A szabályok. Beszéljünk róluk. Az étel szerződésbontó tényező?”
„Igen.”
„Módosítsam úgy, hogy mondjuk napi háromszor kell étkezned?”
„Nem.” Nem megyek ebbe megint bele. Senki nem mondhatja meg, hogy mit egyek. Hogyan dugjak az oké, de az evésemet… nem, semmiképpen.
Rám csücsörítette a száját.
 „De szükségem van arra, hogy tudjam, nem vagy éhes.”
Megrovóan néztem rá.
„Bíznod kell bennem.”
Egy rövid szünet erejéig rám tekintett, és megnyugodott.
„Talált, Miss Swan” – mondta csendesen.
„Engedek az étkezés és az alvás ügyében.”
„Miért nem nézhetek rád?”
„Ez a Dom/Sub dologhoz tartozik… Ha rám akarsz nézni, rendben van.”
„Miért nem érhetek hozzád?”
„Mert… nem.” – szorította konokul össze a száját.
„Mrs Robinson miatt?”
Edward furcsállóan nézett rám.
„Miért gondolod?” – és hirtelen megértette.
„Azt gondolod megsebesített?”
Bólintottam.
„Ne, Isabella. Nem ő az oka. Azonkívül Mrs Robinson nem fogadná el tőlem ezt az egész szart.”
Oh… de nekem el kell. Elbiggyesztettem a számat.
„Szóval neki semmi köze az egészhez.”
„Nincs. És nem akarom, hogy magadhoz nyúlj.”
Mi?…Ja, a maszturbációs pont.
„Csak úgy kíváncsiságból…miért?”
„Mert a teljes élvezetedre szükségem van.” – hangja rekedt, de határozott volt.
Oh… erre nem volt válaszom. Összehasonlítva az „Én akarom megharapni azt az ajkat” –tal ezt az utóbbit… nagyon önző. Komoran vettem egy falat halat a számba, megpróbáltam felbecsülni, hogy milyen engedményeket értem el. Az étel, az alvás. Belenézhetek a szemébe. Lassan fogunk haladni… és megtárgyaljuk az úgynevezett ’Enyhe határokat’. Nem voltam benne biztos, hogy mindezt étkezés közben meg tudom tenni.
„Adtam rendesen gondolkodni valót, ugye?”
„Igen.”
„Most akarod átbeszélni az ’Enyhe határtevékenységeket’ is?”
„Nem evés közben.”
 „Finnyás vagy, mi?” – mosolygott.
„Valami olyasmi.”
„Nem ettél túl sokat.”
„Elég volt.”
”Három osztriga, négy falat tőkehal, egy spárga, semmi krumpli, semmi dió, oliva sem… és egész nap nem ettél. Azt mondtad, bízhatok benned.”
„Edward, kérlek, nem minden nap kell végigülnöm ilyen beszélgetéseket.”
„Azt akarom, hogy fitt legyél és egészséges, Isabella.”
„Tudom.”
„És most, ebben a pillanatban, legszívesebben kihámoználak abból a ruhából.”