Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. január 28., péntek

Huszonkilencedik fejezet


Mondd meg neki, hogy a barátod vagyok... Előnyös egy barát, fintorodott el a kisördögöm. Tudom... tudom... Elhessegettem a kellemetlen gondolatot. Hogy fogom így bemutatni Apának? A hall legalább félig tele volt és Charlie még biztosan nem moccant sehová. Meglátott, integetett és elindult felém.
„Hé Bells, gratulálok.” – karolt át.
„Nem akarsz inni valamit a sátorban?”
„Simán... ez a te napod. Mutasd az utat.”
„Nem muszáj, ha nincs kedved.” -  Kérlek, mondj nemet...
„Bells, két és fél órán át hallgattam mindenféle összevisszaságot. Innom kell valamit.”
Belém karolt és kibandukoltunk a tömeggel a kora délután melegébe. Elhaladtunk a hivatalos fényképész mellett is.
„Ó, jut is eszembe.” Charlie előkotort egy digitális fényképezőgépet a zsebéből.
 „Egy képet a Bella-albumba.” – szemeimet forgattam, ahogy készített egy képet rólam.
„Levehetem végre ezt a hülye sapkát, meg a talárt? Olyan hülyén áll...”
Nagyon hülyén áll rajtad... kisördögöm a legjobb, legcinikusabb formáját hozta. Szóval be fogod mutatni apádnak azt az embert, akivel kefélsz? - vizslatott szárnyas szemüvege fölött átnézve. Olyan büszke lesz rád. Istenem, de utáltam néha.
A sörsátorban rengetegen zsúfolódtak össze – hallgatók, szülők, tanárok, barátok, mindenki vidáman társalgott. Charlie átnyújtott egy pohár pezsgőt... vagy inkább olcsó, pezsgőszerű bort. Nem volt lehűtve és nagyon édes volt... a gondolatom Edward felé fordult... nem fog neki tetszeni.
„Bella!” Megfordultam és Jasper Hale karolt át hirtelen. Megperdített úgy, hogy közben nem is löttyent ki a borom… ez valami varázslat!
„Gratulálok!” - hunyorított rám, csillogó mogyorószín szemekkel. Micsoda meglepetés...  koszos-szőke haja kócos volt és szexi. Olyan gyönyörű, mint Rose... elképesztő, mennyire hasonlítanak egymásra.
„Wow, Jasper, jó látni téged. Apa, ez itt Jasper, Rose ikertestvére – Jasper, ez itt az apám, Charlie Swan.”
Kezet ráztak... apám hűvösen Mr. Hale-nek szólította Jaspert.
„Tegnap végeztél?” - kérdeztem.
„Igen, a Pullmannban osztottak diplomát elsőként. A srácokkal nem mondtuk el a főnökösködő tesómnak, csak a meglepetés kedvéért.” válaszolt konspiratívan.
„Ez nagyon édes.” Vigyorogtam rá.
„Hát, ő mondta a búcsúbeszédet... nem hagyhattuk ki.” - elképesztően büszkén beszélt a húgáról.
„Nagyszerű beszédet mondott.”
„Úgy bizony.” - ismerte el Charlie is.
Jasper keze a csípőm körül pihent, amikor felnéztem és Edward Cullen jéggé fagyott zöld szemét láttam magam előtt. Rose állt mellette.
„Szia Charlie” -  Rose megpuszilta Charlie-t két oldalról, amitől az elvörösödött.
 „Találkoztál már Bella barátjával? Edward Cullennel?”
Szent szar... Rose... baszd meg...! Az összes vér kifutott az arcomból.
„Megtisztelő, hogy találkozunk, Mr. Swan” - mondta Edward simán, melegen, tökéletesen nem zavartatva magát Rose bemutatójától. Kezet nyújtott, amit, Charlie, önmagára egyáltalán nem jellemző módon, elfogadott, egy pillanatra sem mutatva a rátörő sokkoló meglepetést. Köszönöm nagyon szépen, Rosalie Hale, füstölögtem magamban. Úgy tűnt, kisördögöm elájult és a földön hevert.
„Mr. Cullen” - morogta Charlie, megfejthetetlen arckifejezéssel, amelyen az egyetlen változás az volt, hogy nagy, barna szemei enyhén kitágultak. Épp olyan árnyalatú a színük, mint az én szemeimnek és egyfajta mikor-is-akartad-elmondani-ezt-nekem-nézéssel sandítottak rám. Beleharaptam az ajkamba.
„Ez itt pedig a bátyám, Jasper Hale.” mondta Rose Edwardnak.
Edward Jasperre fordította sarkvidéki tekintetét, Jasperre, akinek a karja még mindig engem ölelt.
„Mr. Hale...”
Kezet ráztak, majd Edward felém nyújtotta a karját.
„Bella, kedves,” - mondta kedvesen, és ettől a kedvességtől majdnem elaléltam.
Kisétáltam Jasper karjai közül, miközben Edward fagyosan mosolygott rá, majd elfoglaltam a helyem az oldalán, további mozgásra képtelenül. Rose rám vigyorgott. Pontosan tudta, hogy mit csinál... boszorkány!
„Jasper, apa és anya szeretne beszélni velünk” – vonszolta el Rose Jaspert.
„Szóval, mióta is ismeritek egymást, gyerekek?” -  Charlie egykedvűen nézett Edwardra, majd rám.
Nem tudtam  megszólalni. A beszéd ereje elhagyott teljesen... azt akartam, hogy elnyeljen a föld. Edward átkarolt, hüvelykujja nyugtatóan végigsimított a csupasz hátamon, mielőtt a keze megfogta a vállamat.
„Már úgy pár hete” - válaszolt kényelmesen.
 „Akkor találkoztunk, amikor Bella eljött hozzám interjút készíteni az iskolaújságnak.”
„Nem is tudtam, Bells, hogy az iskolaújságnak dolgozol.”
„Rose beteg volt” - suttogtam. Többre nem voltam képes.
„Szép beszédet tartott, Mr. Cullen.”
„Köszönöm, uram. Ha jól tudom, ön lelkes horgász.”
Charlie megemelte a szemöldökét és elmosolyodott – ritka, eredeti, bona fide Charlie Swan- mosollyal – és már indultak is, halakról beszélgetve... hamarosan úgy éreztem, túlteljesítettem a követelményeket. Lebeszéli a gatyát is apámról... ahogy tette veled is, vágott pofon közben magához tért kisördögöm... a hatalma határtalan. Kimentettem magam, elmentem, hogy megkeressem Rose-t.
A szüleivel beszélgetett, akik lelkesen üdvözöltek, mint mindig. Váltottunk néhány semmitmondó udvarias mondatot, főleg a közelgő barbadosi nyaralásukról és a költözésről.
„Rose, hogy szolgáltathattál ki ennyire Charlie előtt?” - sziszegtem az első alkalommal, amikor más nem hallhatott meg.
„Mert tudtam, hogy te sosem lépnéd ezt meg, és elő akartam segíteni hogy Edward kimutathassa elkötelezettségét...”-  Rose negédesen mosolygott vissza.
Haragosan néztem vissza rá. Te őrült liba, én nem akarok elkötelezett lenni Edward felé!
„Egész nyugodtan viselte, Bella... ne izgulj. Nézz csak rá – Edward le sem veszi a szemét rólad.” Felpillantottam és láttam, hogy Edward és Charlie is engem néztek.
 „Úgy figyel téged, mint egy sólyom.”
„Jobb, ha megyek és kimentem Charlie-t vagy Edwardot... nem is tudom, melyiket... ez utóbbit nem is hallottad, Rosalie Hale!” villantottam rá egy mérges pillantást.
„Bella! Szívességet tettem neked!” - kiáltott még utánam.
„Sziasztok!” mosolyogtam rájuk, ahogy visszamentem. Úgy tűnt, minden rendben volt. Edward valami saját viccén mulatott, apa pedig hihetetlenül nyugodtnak látszott, különös tekintettel arra, hogy éppen egy társasági eseményen volt. Miről beszélhettek a halakon kívül?
„Bells, hol a mosdó?”
„Arra hátul, aztán balra, apa.”
„Mindjárt jövök. Addig érezzétek jól magatokat, gyerekek.”
Charlie elvitorlázott. Idegesen felpillantottam Edwardra. Egy pillanatra mindketten megálltunk, amíg a fényképész lekapott kettőnket.
„Köszönöm, Mr. Cullen” - a fotós elsietett. Még pislogtam a vakutól.
„Szóval, lenyűgözted apámat is...”
„Is?” - zöld szemei kigyulladtak, ahogy felemelt szemöldökkel rám tekintett.
Elvörösödtem. Felemelte a kezét és végigsimított az arcomon.
„Ó, bárcsak tudnám, mire is gondolsz, Isabella” - suttogta sötéten, végigsimítva az államon és felemelve a fejemet úgy, hogy egymás szemébe nézhessünk. A lélegzetem felgyorsult. Hogy lehet ilyen hatással rám... még ebben a tömegben is?
„Épp most,… arra gondolok... szép ez a nyakkendő.” suttogtam.
Elmosolyodott.
„Ez lett az új kedvencem.”
Úgy éreztem, hogy még jobban elvörösödök.
„Csodálatos vagy Isabella, ez a kivágott nyakú ruha különösen jól áll neked, legalább meg tudom simogatni a hátad, érezhetem bőröd selymességét...”
Hirtelen olyan volt, mintha egyedül lennénk a teremben. Csak ő és én, az egész testem megelevenedett, minden idegvégződésem lágyan énekelt... hozzá húztak az elektromos töltések, amelyek közöttünk jöttek létre.
„Tudod, hogy jó lesz... ugye, baby?” - suttogta.
Becsuktam a szemem, ahogy belül a testem összeomlott és elolvadt.
„De többet akarok annál” - suttogtam én is.
„Többet?” - kérdőn nézett rám, szemei zöld lángban égtek.
Bólintottam... aztán nyeltem egyet... már tudja.
„Többet” - mondta lágyan. Ízlelgette a szót, ezt az egyszerű, rövid szót... ami annyira ígéretes volt. A hüvelykujja az alsó ajkamat simította.
„Szíveket akarsz és virágokat.”
Bólintottam még egyszer. Lepillantott rám... ekkor megláttam a küzdelmet ami benne dúlt, és ami kivetült a szemére.
„Isabella...” olyan lágy volt a hangja.
„Ez nem olyasmi, amit én tudok.”
„Én sem...”
Kissé elmosolyodott.
„Sok mindent nem tudsz.”
„Te viszont ismered az összes rossz dolgot.”
„Rosszat? Nekem ugyan nem rossz” -  megrázta a fejét. Nagyon őszintén nézett.
„Próbáld ki...” - suttogta... kihívóan... próbálgatott, ahogy egyik oldalról a másikra billentette a fejét, hamis, lenyűgöző mosolyával.
Levegő után kaptam... én vagyok Éva az Édenkertben... ő pedig a kígyó... és én sem tudtam ellenállni.
„Rendben...” - suttogtam.
„Mi?” - megkaptam a teljes, osztatlan figyelmét.
Nyeltem egyet.
„Oké. Megpróbálom.”
„Beleegyezel?”- hitetlensége kézzel fogható volt.
„Alárendelted leszek a finom határokon belül... igen... megpróbálom.” – mondtam nagyon gyenge hangon.
Edward lehunyta a szemeit és szorosan magához ölelt.
„Jézusom, Bella... te nagyon kiszámíthatatlan vagy. Eláll tőled a lélegzetem.”
Hátralépett egyet és a hirtelen visszatérő Charlie hangja a zajos sörsátorban újra elérte a fülemet. Mégsem voltunk egyedül. Szent szar, most egyeztem bele, hogy teljesen alárendelem magamat... Edward udvariasan Charlie-ra mosolygott, de a szemei örömtáncot jártak.
„Eszünk valamit, Bells?”
„Oké” -  pillantottam Charlie-ra, próbálva visszanyerni az egyensúlyomat. Mit tettél? Kisördögöm sikoltozott. A benső istennőm közben olyan hátraszaltókat vágott, hogy becsületére vált volna egy orosz olimpiai tornászlánynak is.
„Csatlakozol hozzánk, Edward?” kérdeze Charlie.
Edward! Rábámultam... esedezve, hogy utasítsa el a meghívást... kellett egy kis idő gondolkodni... mi a faszt tettem?
„Köszönöm, Mr. Swan, de egyéb teendőim vannak. Nagyszerű volt önnel találkozni, uram.”
„Számomra is” - válaszolt Charlie - „Vigyázzon ám a kislányomra.”
„Ó, teljes mértékben azon leszek, uram.”
Kezet ráztak. Enyhe hányingerem támadt. Charlie-nak elképelése sincs arról, hogy mennyire is akar vigyázni rám. Edward megfogta a kezem, az ajkaihoz emelte és nagyon puhán megcsókolta a kézfejemet, lángoló szemei az enyémet vizslatták.
„Később, Miss Swan” - lehelte, hangja tele ígérettel. A bensőm megremegett a gondolattól... ó, ne. Várjak... későbbig?
Charlie megfogta a könyökömet és elvezetett a sátor kijárata felé.
„Tisztességes fiatalembernek látszik. Ráadásul elég jól el van eresztve. Sokkal rosszabb is lehetne, Bells. Bár, nem tudom, miért Rosalie-tól kellett megtudnom...” morogta.
Bocsánatkérőn válaszoltam neki.
„Nos, bárki jó nekem, aki szeret és tud horgászni.”
Szent ég, Charlie egyetért. Ha csak sejtené...

Már sötétedett, amikor Charlie letett a háznál.
„Hívd fel anyádat” - mondta.
„Felhívom. Kösz, hogy eljöttél, apa.”
„A világért sem hagytam volna ki, Bells. Nagyon büszke vagyok rád.”
Ó ne, nem akartam elérzékenyülni. Egy nagy gombóc került a torkomba, ahogy megöleltem... Átkarolta a derekamat, teljesen elbódultam, és nem tudtam ellenállni – könnyek gyűltek a szememben.
„Hé, Bella, kicsim” suttogta Charlie  - „Azok a régmúlt napok ugye? Bemenjek, csináljak egy teát?”
Elnevettem magam, a könnyek ellenére. Charlie szerint a tea mindenre megoldás. Emlékeztem, anya mindig panaszkodott, hogy amikor együttérzésről és teáról volt szó, Charlie mindig lelkesebb volt a tea, mint az együttérzés iránt.
„Kösz, apa, jól vagyok. Nagyon jó volt látni téged. Nemsokára meglátogatlak, amint letelepedtem Seattle-ben.”
„Hát, sok sikert az állásinterjúkhoz. Majd meséld el, hogy sikerültek.”
„Persze, apa.”
„Szeretlek, Bells.”
„Én is szeretlek, Charlie.”
Rám mosolygott, a nagy barna szemei büszkén néztek, aztán beszállt a kocsijába. Integettem, amíg el nem tűnt a szürkületben, aztán céltalanul betántorogtam a lakásba.
Az első dolgom az volt, hogy megnéztem a telefont. Fel kellene tölteni, szóval az első dolgom mégsem a nézés, hanem a töltő megkeresése. Bedugtam, majd megnéztem a listát. Négy nem fogadott hívás, egy hangposta és két sms.
Három nem fogadott hívás Edwardtól... és semmi hangüzenet.
Egy nem fogadott hívás Jake-től és egy üzenet a hangpostámon tőle, jókívánságokkal a diplomaosztóra.
Megnyitom az sms-eket.
*Biztonságosan hazaértél?*
*Hívj fel*
Mindkettő Edwardtól, miért nem hívott a vonalason?
Bementem a hálószobába és berúgtam a masinát.
-
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Ma este
Dátum: 27 May 2009 23:58
Címzett: Isabella Swan
Remélem, hazaértél abban a tragacs kocsidban.
Szólj, hogy mi van veled.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings
-
Jézusom, nem tudom, mit aggódik annyira a kocsi miatt. Öt éven át hűségesen szolgált és Jake mindig kéznél volt, hogy rendbe rakja nekem.
Edward következő levele már mai volt.
-
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Lágy határok
Dátum: 28 May 2009 17:22
Címzett: Isabella Swan
Mit mondhatnék, amit még nem mondtam el?
Bármikor szívesen megbeszélem veled.
Gyönyörű voltál ma.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings
-
Látni akarom. A válasz gombra ütöttem.
-
Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Finom határok
Dátum: 28 May 2009 19.23
Címzett: Edward Cullen
Átmehetek ma este megbeszélni, ha szeretnéd...
Bella
-
Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Lágy határok
Dátum: 28 May 2009 19.27
Címzett: Isabella Swan
Majd én átmegyek. Komolyan gondoltam, amikor azt mondtam, hogy nem szeretem, amikor azt a kocsit vezeted. Nemsokára ott leszek.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holdings
-
Szent ég... most átjön. Egy dolgot elő kellett készítenem számára... az első kiadású Thomas Hardy könyvek még mindig a nappaliban hevertek a polcon. Nem tarthatom meg őket. Barna csomagolópapírba tekertem őket, a borításra ráfirkantottam gyorsan egy idézetet Tess-től, a könyvből:
Elfogadom a feltételeket, Angyalom, mert te tudod a legjobban, milyen büntetést érdemlek; csak – csak – ne legyen több, mint amit el tudok viselni!

Nincsenek megjegyzések: