Harminchatodik fejezet

Dr Greene magas, szőke, hibátlan, tengerészkék kosztümbe öltözött nő volt. Azokra a nőkre emlékeztetett, akik Edward irodájában dolgoznak. Kirakati baba modellként hatott – egy újabb Stepford Blond nő. Hosszú haja elegáns kontyba fonva. Negyvenes éveinek elején lehetett.

„Mr Cullen…” – fogott kezet Edwarddal.

„Köszönöm, hogy eljött ilyen rövid időn belül” – mondta Edward.

„Köszönöm, hogy megfizeti eltöltött időmet Mr Cullen. Miss Swan.” – mosolygott rám.

Kezet fogtunk és éreztem, hogy olyan nő, aki nem szívesen tűri el, ha becsapják. Mint ahogy Rose-ot annak idején, Dr Greene-t is egyből megkedveltem. Jelentőségteljesen pillantott Edwardra, és ő kicsit későn, de észrevette magát.

„Lent leszek” – dörmögte Edward és ott hagyott abban a szobában, ami az enyém lesz.

„Nos, Miss Swan. Mr Cullen egy vagyont fizet nekem a vizsgálatért. Mit tehetek önért.”

Egy több mint alapos vizsgálat és hosszadalmas megbeszélés után Dr Greene-nel a mini-tabletták használata mellett döntöttünk. Végül is pénzfeldobással döntöttünk a tabletta és a spirál között, így lett a tabletta. Felírt egy előre-fizetett receptet és mondta, hogy váltsam ki holnap. Tetszett, hogy nem tartotta képtelennek a viselkedését – az unalomig ismételte, hogy ne felejtsem el minden nap azonos időben bevenni a tablettákat. És látszott rajta, hogy majd kifúrja az oldalát a kíváncsiság, hogy milyen kapcsolatban is vagyok Mr Cullennel. Nem mondtam neki semmit. Nem hiszem, hogy ugyanilyen nyugodt és összeszedett lenne, ha betekintene a ’fájdalom vörös szobájába’. Elpirultam, amikor Edward kiállítóterem-kinézetű nappalija felé menve elhaladtunk a zárt ajtó mellett.

Edward a kanapén ült újból és olvasott… egy gyönyörű ária szólt… áramlott, körülölelte… betöltve a szobát. Nagyon nyugodtnak tűnt… megfordult és ránk nézett, ahogy beléptünk melegen rám mosolygott.

„Végeztek?” – kérdezte, mintha annyira érdekelné. A kezében levő távirányítóval lehalkította a zenét, hogy az csak a háttérben szóljon.*  Edward felállt és felénk sétált.

„Igen, Mr Cullen. Figyeljen rá, Isabella egy gyönyörű, okos, fiatal nő.”

Edward kissé visszahőkölt – ahogy én is. Mennyire nem idevaló megjegyzés egy orvos részéről… Edward kissé magához tért.

„Azon leszek…” – mormolta zavarában.

Ránéztem és szégyenkezve vállat vontam.

„A számlát majd elküldöm Önnek” – mondta Dr Greene határozottan, és kezet fogott Edwarddal.

„Szép napot és sok szerencsét, Bella” – mosolygott rám melegen és velem is kezet fogott.

Taylor a semmiből tűnt elő, hogy kikísérje a lifthez a doktornőt. Hogy csinálta? Hol rejtőzködött?

„Milyen volt?” – kérdezte Edward.

„Rendben ment, köszönöm. Azt mondta, hogy tartózkodjam a szexuális élettől a következő négy hétben.”

Edward álla leesett a meglepetéstől, de nem tudtam komoly maradni és vigyorogtam rá, mint egy idióta.

„Megvagy!”

Edward összeráncolta a szemöldökét, és egyből abbahagytam a nevetést… tény szerint kimondottan félelmetesen nézett ki… ó a szarba. Kisördögöm csüggedten állt a sarokban, a vér kiszaladt az arcomból és már azt láttam, hogy megint elfektet a térdén.

„Megvagy!” – mondta, és fintorgott. Megfogott a derekamnál és magához húzott.

„Javíthatatlan  vagy, Miss Swan” – mormolta a szemembe bámulva, kezét a hajamba túrta, lehajolt és megcsókolt… erősen.

Erős karjaiba kapaszkodtam.

„Bármennyire is szeretnélek itt és most magamévá tenni… enned kell, és nekem is. Nem akarom, hogy elájulj miattam később” – morogta egyenesen a számba.

„Ez az összes, amiért akarsz… a testem?” – suttogtam.

„Azt és a csípős szádat” – lehelte. Megcsókolt újra, szenvedélyesen, majd hirtelen elengedett és a kezemnél fogva behúzott a konyhába.

Megszédültem. Az egyik pillanatban tréfálkozunk, a másikban… meglegyeztem forró arcomat. Edward maga a lábon járó szex… és most vissza kellett nyernem az egyensúlyomat és enni valamit. Az ária még mindig szólt a háttérben.

„Mi ez?”

„Villa-Lobos-tól egy ária a Bachianas Brasileiras-ból… nagyszerű, ugye?”

„Igen” – mormoltam teljes egyetértéssel.

A reggelizőpult két személyre volt megterítve; Edward egy salátás tálat vett elő a hűtőszekrényből.

„Csirkés cézár saláta megfelel?”

Ó, hála az égnek… semmi túl nehéz étel.

„Igen, jó lesz, köszönöm.”

Néztem, ahogy elegánsan mozgott a saját konyhájában. Egyfelől fesztelen a saját testével… és mégsem engedi, hogy megérintsék. Senki nem különálló sziget, tűnődtem – persze, kivéve Edward Cullent.

„Mire gondolsz?” – kérdezte hirtelen, kirángatva az ábrándozásból.

Elpirultam.

„Csak nézem, ahogy teszel-veszel.”

Szórakozottan húzta fel szemöldökét.

„És?” – kérdezte szárazan.

Mellém ült, egy üveg bort tartva a kezében.

„Chablis?”

„Kérek.”

„Vegyél a salátából” – mondta lágyan.

Miközben kiszolgáltam magam, rákérdezett.

„Mondd – milyen módszert választottatok?”

Majd hanyatt estem a meglepetéstől, amikor rájöttem, hogy a vizsgálatról kérdez.

„A kis dózisú tablettát választottuk.”

Összehúzta a szemét.

„És eszedbe fog jutni, hogy rendszeresen bevedd, minden nap ugyanabban az időpontban?”

Jesszus… persze, hogy eszembe fog jutni. Honnan tud erről? Elpirultam a gondolatra… biztosan tizenöt közül az egyik…

„Biztos vagyok benne, hogy emlékeztetni fogsz” – morogtam kelletlenül.

Rám bámult, amolyan szórakozottan lekezelő nézéssel.

„Majd bejegyzem a határidőnaplómba” – vigyorgott.

„Egyél.”

A csirkesaláta finom volt. Meglepetésemre éhes voltam, és most először mióta ismertem, előbb fejeztem be az evést, mint ő. A bor erős, tiszta és gyümölcsös volt…

„Éhesebb, mint valaha, Miss Swan?” – mosolygott az üres tányéromra.

Szempillám alól néztem rá.

„Igen” – suttogtam.

Fennakadt a lélegzete. És mereven nézett rám… éreztem, hogy a feszültség lassan emelkedik közöttünk, élesedik… feltöltődik. Tekintete sötétből parázslóvá vált… magával sodort. Felállt, hozzám lépett és karjaiba emelt a székről.

„Ezt akarod csinálni?” – lehelte, feszülten nézett le rám.

„Még nem írtam alá semmit.”

„Tudom – de most minden szabályt megszegek.”

„Meg fogsz ütni?”

„Igen, de nem fog fájni. Nem akarom, hogy fájjon, most nem… ha tegnap este lenne, nos, akkor az egy másik történet lenne.”

Szent szar… szeretné, ha fájna… hogy tudok ezzel a ténnyel megbirkózni? Nem tudtam elrejteni a borzadályt az arcomról.

„Egyébként ne hagyd senkinek, hogy megpróbálja és meggyőzzön, Isabella. Az egyik oka annak, hogy az olyan emberek mint én, szeretik ezt csinálni, mert egyaránt szeretjük ha fájdalmat okozunk és ha fájdalmat okoznak nekünk. Ez nagyon egyszerű. Te nem szereted, úgyhogy elég sok időt eltöltöttem tegnap azzal, hogy ezen gondolkozzam.”

Újból magához húzott. Éreztem az erekcióját… elfuthattam volna… de nem tudtam – vonzott magához – valami mély, alapvető formában.

„És jutottál valami következtetésre?” – suttogtam.

„Nem… és most egyszerűen szeretnélek megkötözni és eszméletlenül megbaszni. Kész vagy erre?”

„Igen…” – leheltem és egyszerre mindenem megfeszült… wow.

„Jó. Gyere” – fogta a kezemet, és az összes mosatlan edényt hátrahagyva a pulton, elindultunk felfelé.

A szívem dörömbölni kezdett… ez az. Tényleg megteszem. Benső istennőm pörgött, mint egy világklasszis balerina, piruett-piruett után. Edward kinyitotta a játékszobája ajtaját, visszalépett, hogy előre engedjen, és én újból a fájdalom vörös szobájában voltam.

Ugyanolyan volt, a bőr illata, citromos bútorfény és fa illat, minden olyan érzéki volt. A vérem felforrósodva száguldott ereimben. Adrenalin keveredett a vággyal és sóvárgással… mámorító és hatásos koktél volt. Edward kiállása teljesen megváltozott, keményebb lett… sötétebb… rám meredt és szemei égtek, vággyal telve… hipnotikusan.

„Amikor itt vagy, teljesen az enyém vagy” – minden szót lassan és kimérten suttogott.

„Azt teszed, ami nekem tetszik. Érted?”

Tekintete fürkésző volt. Bólintottam… szám kiszáradt, szívem majd kiugrott a mellkasomból.

„Vedd le a cipődet” – vezényelt lágyan.

Nyeltem egyet és elég ügyetlenül, levettem őket. Lehajolt, felszedte és kirakta a cipőket az ajtó mellé.

„Jó. Ne hezitálj, amikor kérlek, hogy tegyél meg valamit. És most kihámozlak ebből a ruhából. Ez valami olyan, amit napok óta meg akarok tenni, ha jól emlékszem. Szeretném, ha jobban kedvelnéd a testedet, Isabella. Gyönyörű tested van… szeretem nézni, valódi élvezet csak szemlélni is. Valójában, egész nap elnézegetnélek… és azt akarom, hogy ne zavarjon és ne szégyelld a meztelenségedet. Érted?”

„Igen.”

„Igen, mi?” – hajolt fölém, szemét meresztve.

„Igen, Uram”

„Tényleg érted?” – csattant rám.

„Igen, Uram.”

„Jó. Emeld fel a karodat a fejed fölé.”

Tettem, amit mondott, ő lenyúlt és megfogta a ruha alját és nagyon lassan és lágyan felhúzta, fel a combomon, a csípőmön, a hasamon, a mellemen, át a vállamon és a fejemen. Hátra lépett és tanulmányozott, és szórakozottan összehajtotta a ruhámat, le nem véve a szemét rólam. Majd a ruhát letette az ajtó melletti nagy ládára. Arcomnál fogva magához húzott, érintése égetett.

„Harapdálod a szád szélét” – sóhajtotta.

„Tudod, hogy hat ez rám” – mondta sötéten.

„Fordulj meg.”

Egyből megfordultam, gondolkodás nélkül. Kikapcsolta a melltartómat, mindkét pántot lassan

lecsúsztatta a vállaimon, és ahogy levette rólam  a melltartómat, végigsimított bőrömön ujjaival és hüvelykujja hegyével. Érintése nyomán borzongás futott végig gerincemen… minden idegvégződést felébresztve a testemben. Mögöttem állt… éreztem a belőle sugárzó hőt, felmelegített… egész testemben. Leengedte a hajamat, összefogta a tarkómnál és félrehajtotta a fejemet. Végigsimított az orrával feltáruló nyakamon, beszívta bőröm illatát. Majd visszafelé haladt a fülemhez. Az izmok a hasamban összehúzódtak… az érzéki vágytól.

Jesszus, alig érintett meg és én kívánom őt.

„Olyan csábító az illatod, mint mindig, Isabella” – suttogta és apró csókokat adott a fülem mögé. Felnyögtem.

„Csendesen” – lehelte – „Egy hangot se adj.”

Elengedte a hajamat.

„Fordulj meg” – utasított.

Tettem, ahogy mondta, lélegzetem felszínessé vált… félelem és vágy keveredett… mámorító volt.

„Amikor azt mondom, hogy ide gyere… így legyél felöltözve. Csak bugyiban. Érted?”

„Igen.”

„Igen, mi?” – nézett rám fenyegetve.

„Igen, Uram.”

Halvány mosoly sejlett fel a szája sarkában.

„Jó lány” – szeme a szemembe fonódott.

„Amikor azt mondom, hogy ide gyere, azt akarom, hogy ide térdelj.” – mutatott az ajtó melletti helyre.

„Csináld most.”

Rápislantottam, megfordultam és letérdeltem, ahogy parancsolta.

„Ráülhetsz a sarkadra.”

Tettem, ahogy mondta.

„Tedd a kezedet és az alsó karodat a combodra. Jó… most egy kicsit tedd szét a térdeidet… szélesebben… szélesebben. Tökéletes. Nézz le a padlóra.”

Odasétált hozzám és láthattam a lábfejét és lábszárát a látómezőmben. Pucér lábfejek. Jegyzetelnem kellene, ha azt akarja, hogy emlékezzek. Lenyúlt, újra megragadta a hajamat és hátrahúzta a fejemet, úgyhogy felnéztem rá… éppen csak nem fájt.

„Emlékszel majd erre a pozícióra, Isabella?”

„Igen, Uram.”

„Jó. Maradj így, ne mozdulj.”

Elment, és én térdepeltem… várakozva. Mit fog velem tenni? Hova ment?

Az idő telt. Fogalmam nem volt róla, milyen hosszú ideig hagyott így… néhány pillanatig, öt vagy tíz percig… Lélegzetem egyre felületesebb lett, a várakozás elpusztított… teljesen.

És hirtelen visszatért – és egyszerre éreztem magam nyugodtnak és izgatottnak.

Lehetnék még izgatottabb?

Nem mozdultam. Wow… nehezen hittem el.

Láttam a lábát. Farmert cserélt. Ez használtabb… szakadt… puhább… agyon mosott. Szent Mózes… ez a farmer csábító. Becsukta az ajtót, és leakasztott valamit az ajtó hátáról.

„Jó lány vagy, Isabella. Nagyon szép vagy így. Jól csináltad. Állj fel.”

Felálltam, lehajtott fejjel.

„Rám nézhetsz.”

Fellestem rá, ő kutatóan nézett rám… felbecsülően. Láttam, hogy tekintete ellágyult. Levette az ingét. Oh, istenem… meg akarom érinteni. Farmerja felső gombja kigombolva…

„Megbilincsellek, Isabella. Add a jobb kezed.”

Odanyújtottam a kezem neki. Tenyérrel felfelé fordította, és mielőtt észrevettem volna, rácsapott egy lovaglópálcával, amit eddig nem vettem észre a kezében. Túl gyorsan történt és  meglepő módon alig észrevehetően. Sőt, érdekes módon – nem fájt… csak egy kissé csípett.

„Milyen érzés volt?” – kérdezte.

Rápislogtam… összezavartan.

„Válaszolj.”

„Oké…” – mondtam kissé morcosan.

„Ne légy morcos.”

Pislogtam és megpróbáltam közömbösnek látszani… sikerült.

„Fájt?”

„Nem.”

„Nem fog fájni… megértetted?”

„Igen.” – mondtam bizonytalanul. Tényleg nem fog fájni?

„Komolyan mondom” – mondta. Jesszusom… alig pihegtem… felpillantottam, szemem találkozott az ő lángoló és élvezettel eltelt szemeivel.

„Igyekszünk örömet szerezni Miss Swan” – mormolta.

„Gyere.”

Megfogta a könyökömet és a rács alá vezetett. Felnyúlt és lehúzott néhány bilincset fekete bőr bevonattal.

„Ez a rács direkt úgy készült, hogy a bilincsek mozogjanak rajta.”

Felnéztem. Szent szar – olyan, mint a londoni metró térképe.

„Itt fogunk kezdeni… állva akarlak megbaszni… tehát a fal mellett fogunk végezni, pontosan ott” – mutatott a lovaglópálcával a falon levő nagy fából készült X-re.

„Emeld a kezedet a fejed fölé.”

Tettem, ahogy mondta… úgy éreztem, kiléptem a saját testemből, és mint egy külső szemlélő figyelem a történéseket. Pártatlanul mondhatom, hogy azon túl, hogy elbűvölő volt ez az egész, még erotikus is… egyszerűen a legizgalmasabb és legfélelmetesebb dolog, amit valaha is tettem. Rábíztam magam egy gyönyörű férfira, az ő engedélye alapján, aki úgy gondolja, hogy ötvenszeresen elátkozott. Rövid félelemhullám árasztott el… Rose és Emmett… ők tudják, hol vagyok.

Edward nagyon közel állt hozzám, ahogy bezárta a bilincseket. Egyenesen a mellét bámultam. A közelsége mennyei érzés volt… testpermet és Edward illata volt, részegítő elegy és ez visszaragadott a valóságba… orromat és nyelvemet végig akartam futtatni mellszőrzetén… csak előre kell hajolnom…

Hátralépett és mereven nézett rám, arckifejezése rejtelmesen érzéki… csábító… én menthetetlen voltam, kezeim felkötve, csak nézhetem szép arcát, láthatom irántam érzett vágyát, és máris éreztem a nyirkosságot a lábam között.

Lassan körbe került.

„Nagyon jól nézel ki így felkötözve Miss Swan. És csípős szád csendben van… szeretem ezt.”

Újból előttem állt, ujjait beakasztotta a bugyimba, és komótosan lassan lehúzta a lábaimon, halálosan lassan vetkőztetett, és előttem térdelve végzett. Le nem véve szemeit rólam, marokra szorította bugyimat, felemelte orrához és mélyen beleszagolt. Szent baszás… gonoszul vigyorgott rám és a bugyimat a nadrágzsebébe gyűrte.

Lustán emelkedett fel a padlóról, mint egy vadmacska, a lovaglópálca hegyét a köldökömre helyezte, finoman körözött vele – kínozva vele engem. A bőr érintésétől megremegtem, és levegőért kaptam.

Újból körüljárt, a pálcát körbehúzva testemen. A második körnél hirtelen megsuhintotta a pálcát és megütött a fenekem alatt, a nemi szervemnél. Felkiáltottam a meglepetéstől és minden idegem megfeszült. Megfeszítettem a bilincseimet. A megdöbbenés végigszáguldott rajtam… és ez volt a legédesebb, legidegenebb hedonisztikus érzés.

„Csend…” suttogta és újból körbesétált… egy kicsit magasabban körbehúzva a lovaglópálcát, és amikor újból megütött ugyanott, ahol vártam… oh, istenem. A testem megrázkódott az édes, csípős ütéstől.

És ahogy körbejárt, újból megütött, most a mellbimbómon, és én hátravágtam a fejemet, ahogy az érzékeim énekelni kezdtek. Megütötte a másikat is… kurta, gyors, édes büntetés… Mellbimbóim megkeményedtek a támadástól, és én hangosan nyögtem, megrántva a bilincseket.

„Jó érzés?” – lihegett.

„Igen…”

Újból megütött, most a fenekemen.

„Igen, mi?”

„Igen Uram” – nyöszörögtem.

Megállt… de én nem láttam őt. Szemeim csukva voltak és megpróbáltam befogadni a milliónyi érzést, ami keresztülfutott a testemen. Nagyon lassan aprókat csípett a pálcával a hasamon, lefelé haladva. Tudtam, hova tart… megpróbáltam felkészíteni magam – de amikor megütötte a csiklómat, hangosan felkiáltottam.

„Oh, kérlek…” – nyögtem.

„Csendben” – parancsolt rám és újból a fenekemre húzott.

Nem számítottam rá, hogy ilyen lesz… elvesztem. Elvesztem az érzékiség tengerében. És hirtelen a nemi szervemhez nyomta a lovaglópálcát, a hüvelyem bejáratához.

„Látod, milyen nedves vagy, mennyire kívánod, Isabella. Nyisd ki a szemed és a szád.”

Tettem, ahogy mondta… szexuális szolgaságban…

A pálca végét a számba nyomta… mint álmomban… szent szar.

„Érezd a saját ízedet. Szívd… szívd erősen, babám.”

Számat összezártam a pálca körül, szemeim Edwardon csüngtek. Éreztem a pálca bőr ízét és saját nedvem sós ízét. Szemei lobogtak… elemében volt.

Kihúzta a pálcát a számból, elém állt, megragadott és erősen megcsókolt. Nyelve birtokba vette a számat. Karját körém fonta, magához húzott és mellét a mellemen éreztem… Vágytam megérinteni… de nem tudtam…

„Oh, Isabella, nagyon jó ízed van” – lihegte.

„Kielégíthetlek így?”

„Kérlek” – könyörögtem.

A pálca a fenekemre csapott.

„Kérlek, mi?”

„Kérlek, Uram.”

Győzedelmesen mosolygott rám.

„Ezzel?” – tartotta elém a pálcát.

„Igen, Uram.”

„Biztos vagy benne?” – nézett rám szigorúan.

„Igen, kérem, Uram.”

„Csukd be a szemed.”

Kizártam a szobát, őt… és a pálcát.

És elkezdte… kis, csípős ütésekkel a hasamon… újból lefelé, kis ütésekkel a csiklómon, egyszer, kétszer, háromszor és ennyi volt – nem bírtam többet – elélveztem, dicsőségesen, hangosan, erőtlenül csüggtem, karjai körém fonódtak, ahogy a lábaim elgyengültek.

Szétestem, sírtam, nyöszörögtem, ahogy az orgazmus utóhatása eluralkodott rajtam, karjaiban voltam, fejemet mellére hajtottam. Felemelt, hirtelen elindult velem, kezeim még mindig a fejem felett, és éreztem a hátamon a polírozott kereszt hideg fájának érintését. Edward lehúzta a cipzárját. Hozzátámasztott a kereszthez, amíg felhúzta a kondomot, és kezei megmarkolták combjaimat, ahogy újra magához emelt.

„Emeld fel a lábaidat, babám, karolj át velük…”

Nagyon gyengének éreztem magam, de tettem, ahogy mondta, és ő a lábaimat a csípője köré emelte és alám helyezkedett. Egy lökéssel bennem volt, és én újra felsikoltottam. Hallottam tompa nyögését a fülemnél. Karjaim a vállán pihentek ahogy belém nyomult… jézusom, ebben a pozitúrában mélyebbre hatol. Újra és újra lökött rajtam, arca a nyakamnál volt… hallottam érdes lélegzetét… és éreztem, ahogy újra felizgulok… jesszus, ne… újra, ne… nem hittem, hogy a testem kibír még egy földrengésszerű pillanatot. De nem volt választásom…

Kikerülhetetlen volt, és kezdett ismerőssé válni, hagytam hadd jöjjön és történjen meg újra… és édes volt és kínzó és heves… és elvesztettem minden tudatomat. Edward követett, összeszorított foggal kiáltott fel, ahogy elélvezett, és olyan erősen szorított magához, amennyire csak tudott.

Gyorsan kisiklott belőlem, újra a kereszthez támasztott, testével tartott. Kilakatolva a bilincseket kiszabadította a kezeimet, és mindketten a padlóra rogytunk. Ölébe húzott, ringatott, fejemet a mellére hajtottam. Ha lett volna merszem, megérintettem volna… de nem tettem. Később észrevettem, hogy a farmer még mindig rajta volt.

„Ügyes voltál, baby” – mormolta.

„Fájt?”

„Nem” – leheltem… De alig tudtam nyitva tartani a szemem. Miért vagyok ilyen fáradt?

„Gondoltad volna?” – suttogta, ahogy magához szorított, ujjaival elkotorta a hajamat az arcomból.

„Igen.”

„Látod, a legtöbb félelem csak a fejünkben létezik Isabella” – majd megállt.

„Újra megtennéd?”

Gondolkodnom kellett, a fáradtság lelassított… Újra?

„Igen” – hangom nagyon gyenge volt.

Szorosan megölelt.

„Jó… én is” – mormolta és lehajolt, lágyan megcsókolta a fejem búbját.

„És még nem végeztem veled.”

*(Bocs, de nem vagyok hajlandó azt leírni, hogy egy milliárdos iPod-ról hangosít ki minőségi zenét. Mi a fenének gyártják a milliókat érő hangrendszereket vajon?)