Nem végzett még velem. Szent Mózes… Nincs olyan, hogy többet bírjak. Teljesen kimerült voltam és harcoltam az eluralkodó alvásvágy ellen. A melléhez dőltem, szemeimet becsuktam, ő körbefont – kezeivel, lábaival – és én biztonságban éreztem magam… és nagyon kényelmesen. Hagy majd aludni… netán álmodni? Szám fintorba rándult a bolondos gondolatra és fejemet Edward mellkasa felé fordítottam, megszimatoltam, beszívtam illatát, és ő hirtelen megdermedt… a francba. Kinyitottam a szemem és felnéztem rá. Visszanézett rám.
„Ne” – suttogta figyelmeztetően.
Elpirultam és visszanéztem a mellére… vágyakozva. Szeretném végignyalni, végigcsókolni… és most észrevettem, hogy van néhány alig észrevehető kis kör alakú sebhely elszórtan rajta… bárányhimlő? kanyaró?- gondoltam szórakozottan.
„Térdelj az ajtó mellé” – utasított, visszaült és kezeit a térdére tette, elengedve engem. Eltűnt a melegség, hangja több fokkal hűvösebben hangzott. Esetlenül ingadozva felálltam és iszkoltam az ajtó felé térdelni, ahogy parancsolta. Remegtem és nagyon-nagyon fáradt voltam… És teljesen összezavarodtam. Ki gondolta volna, hogy ebben a szobában egyfajta örömet fogok találni… ki gondolta volna, hogy ilyen fárasztó lesz…? Combjaim fáradtak voltak… kielégültem. Benső istennőm kitette a ’ne zavarj’ táblát a szobája ajtajára…
Edward közelebb jött. Láttam a szemem sarkából. Szemeim lassan lecsukódtak.
„Untatom, Miss Swan, ugye?”
Felijedtem, Edward előttem állt, kezeit keresztbe fonva nézett rám. A szarba… elszundítottam… ennek nem lesz jó vége. Lágyan nézett rám, ahogy felfelé néztem rá.
„Állj fel” – mondta.
Óvatosan felálltam… közben bámult és fintorgott.
„Megviselt vagy, nemde?”
Szégyenkezve bólintottam, elpirultam.
„Állóképesség, Miss Swan” – húzta össze a szemöldökét.
„Még nincs elegem belőled. Tedd előre a kezedet, mintha imádkoznál.”
Rápislogtam… Imádkoznék! Imádkozom, hogy ne légy kegyetlen hozzám… Tettem, ahogy mondta. Egy kábelkötözőt vett elő, gyorsan körültekerte a csuklómon, összekapcsolta. Szent tehén… egy kábelkötöző… hol van a szürke nyakkendő? Felbámultam rá… az adrenalin újból keresztülszáguldott a testemen… oké – ez felkeltette a figyelmemet – felébredtem.
„Van ollóm” – emelte fel, hogy lássam.
„Bármikor ki tudlak szabadítani egy pillanat alatt.”
Megpróbáltam szétfeszíteni a csuklóimat, tesztelve a kötés erősségét, a kábel rendesen belevágott a kezembe – fájt… de ha nem tornáztam, nem volt probléma.
„Gyere” – fogta meg a kezemet és a baldachinos ágyhoz vezetett. Ezen most egy sötétvörös ágyterítő volt… és minden sarkán egy-egy bilincs.
„Többet akarok – sokkal, sokkal többet,” – hajolt le és a fülembe suttogott. És a szívem újból gyorsan vert… apám…
„De most gyors leszek… fáradt vagy. Kapaszkodj az oszlopba.” – mondta.
Hmm… nem az ágyon? De… észrevettem, hogy a tenyeremet szét tudom nyitni, és belekapaszkodtam a díszesen faragott faoszlopba.
„Alacsonyabban” – vezényelt. „Jó. Ne élvezz el, különben elfenekellek. Érted?”
„Igen, Uram.”
„Jó.”
Mögém állt, megmarkolta a csípőmet, felemelt és hátrahúzott, úgyhogy előrehajoltam az oszlopot markolva.
„Ne élvezz el Isabella” – figyelmeztetett. „Most hátulról foglak megbaszni, keményen. Fogd az oszlopot, hogy segítsen a súlyodat tartani. Érted?”
„Igen.”
Rávágott a fenekemre a kezével. Ow.. csípett.
„Igen, Uram” – motyogtam gyorsan.
„Tedd szét a lábadat” – és a lábam közé lépve, tartva a csípőmet, a jobb lábamat oldalra tolta.
„Így jobb. Ezután majd alhatsz.”
Aludni?… Lihegtem… nem egészen az alvásra tudtam most gondolni. Gyengéden megsimogatta a hátamat.
„Nagyon szép bőröd van Isabella” – suttogta, lehajolt és végigcsókolt a gerincemet, lágy, pihekönnyű csókokkal. Ugyanakkor előrenyúlt kezével, megfogta melleimet és mellbimbóimat, gyengéden nyomogatva őket.
Elfojtottam a nyögésemet, ahogy éreztem, hogy az egész testem reagál, újból életre kel… őérte. Gyengéden harapdált és szívogatott a derekamnál, húzogatta a mellbimbóimat, és a kezem elgyengülten kapaszkodott a faragott oszlopba… Kezei eltűntek és hallottam a fólia szakadásának ismerős hangját. Lerúgta farmerját…
„Csábítóan szexi feneked van Isabella Swan… mit meg nem tennék vele…” – kezei simogatták és gyúrták a fenekemet, majd az ujjai lesiklottak és két ujjával belém nyúlt…
„Jó nedves… soha nem okoz csalódást, Miss Swan” – suttogta és hallottam a meglepetést a hangjában.
„Tartsd szorosan… gyors lesz, babám.”
Megmarkolta a csípőmet, elhelyezkedett… én felkészültem a rohamra… de ő előrenyúlt és megfogta a hajamat, a csuklója köré tekerte, hogy a fejemet egy helyen tartsa… és nagyon lassan belém hatolt és húzta a hajamat, egyszerre… ó teljesen megtöltött. Lassan kihúzta magát, és a másik kezével megmarkolta a csípőmet, szorosan tartotta, és újból erősen belém hatolt, előre lökve engem.
„Tartsd magad, Isabella” – sziszegte a fogán keresztül.
Erősebben megmarkoltam az oszlopot, és visszanyomtam magam, ahogy Edward folytatta a könyörtelen támadást, újra és újra, ujjai belemélyedtek a csípőmbe. Karjaim sajogtak… lábaim erőtlenül tartottak, fejbőröm fájt a húzástól… és éreztem, ahogy mélyen bennem kezdődik valami… és most először féltem a saját orgazmusomtól… ha elélvezek… elájulok. Edward brutálisan folytatta a mozgást, ellenem, bennem, lélegzete érdessé vált, nyögött, morgott… oh, ne…a testem reagált… hogyan…? Éreztem, hogy gyorsabb lesz. És akkor Edward igazán mélyen nyomta magát belém…
„Gyerünk Bella, add nekem magad” – mordult és a nevem hangzása átszakította a gátat, elélveztem és egész testem spirálisan zuhant az édes, gyönyörű élvezetbe… azután elvesztettem a valóságot.
Amikor magamhoz tértem, Edwardon feküdtem. Ő a földön, én rajta, háttal neki, és a plafont bámultam… teljesen a gyönyör utáni izzásban összetörve.
„Oh… a kábelkötöző, gondoltam szórakozottan – teljesen elfeledkeztem róla.
Edward beleszuszogott a fülembe.
„Emeld fel a kezed” – mondta lágyan.
Kezeim ólomnehezek voltak, de felemeltem őket. Elővette az ollót és egyik pengéjét a kábelkötegelő alá nyomta.
„Ezennel kiszabadítalak, Bella” – lehelte és elvágta a műanyagot.
Kuncogtam és megmasszíroztam a csuklóimat, ahogy kiszabadultam.
Éreztem, hogy vigyorog.
„Milyen kedves hang” – mondta sóvárogva.
Hirtelen felült, magával emelt, úgy, hogy az ölében ültem.
„Az én hibám” – mondta.
Mi?
Ránéztem és megpróbáltam megérteni, hogy mit mond.
„Hogy nem kuncogsz gyakrabban.”
„Nem vagyok valami nagy kuncogó” – motyogtam álmosan.
„Oh, de amikor kuncogsz, Miss Swan, az öröm, amit meg kell tartani.”
„Nagyon ékesen beszél, Mr Cullen” – morogtam.
Szemei lágyak voltak és mosolygott.
„Mondhatom teljeskörűen megbaszott vagy és alvásra van szükséged.”
„Ez már nem volt ékes beszéd” – zsémbelődtem játékosan.
Vigyorgott, finoman felemelt magáról és felállt… tündöklő meztelenségben. Egy pillanatra azt kívántam bár éberebb lennék, hogy igazán értékelni tudjam. Felemelte a farmerját és felvette…kommandós…
„Nem akarom megrémíteni Taylort, vagy Mrs Cope-ot,” – morogta.
Hmm… ők biztos tudnak róla, hogy milyen perverz alak Edward… ez elgondolkodtatott…
Előrehajolt, hogy felsegítsen, azután az ajtóhoz vezetett, aminek a hátán egy szürke bolyhos fürdőköpeny lógott. Türelmesen felöltöztetett, mintha egy kis gyerek lettem volna… még arra sem volt erőm, hogy felemeljem a karjaimat. Mikor felöltöztetett és elfogadhatóan néztem ki, lehajolt és lágyan megcsókolt. Száján mosoly játszott.
„Ágyba” – mondta.
Oh… ne…
„Aludni…” –tette hozzá megnyugtatóan, ahogy meglátta az arcomat.
És nagyon hirtelen felvett, melléhez szorítva elcipelt a folyosó túlsó végén levő szobába, ahol Dr. Greene előzőleg megvizsgált. Fejem a mellére bukott… fáradt voltam. Nem emlékeztem, hogy voltam-e valaha is ennyire fáradt.
Felhajtotta a takarót, lefektetett, és még inkább meglepő módon mellém feküdt és magához szorított.
„Aludj most, édes gyönyörű lány” – suttogta és megcsókolta a hajamat.
És mielőtt bármilyen csípős megjegyzést tehettem volna… elaludtam.
Finom puszikat éreztem a homlokomon, és tudatom kisebb része megpróbált odafordulni és viszonozni azokat, a nagyobb rész viszont tovább akart aludni.
Felmordultam és a párnába fúrtam a fejem.
„Isabella, felkelni” – Edward hangja lágy, hízelkedő.
„Nem…” – nyögtem.
„Fél óra múlva indulnunk kell vacsorázni… a szüleimhez”. Éreztem hangjából az élvezetet.
Vonakodva nyitottam ki a szememet. Edward áthajolt fölöttem. Odakint sötét volt. Meggyőzően nézett rám.
„Gyerünk hétalvó. Kelj fel.”
Lehajolt és újból megcsókolt.
„Hoztam neked inni. Lent leszek. Ne aludj vissza, mert bajban leszel,” – fenyegetett meg, de hangja nyugodt volt. Lehajolt, gyors puszit kaptam, és kiment. Álmos szemekkel pislogtam utána a nyomasztóan fehér szobából.
Whoa… Végül is kipihentem magam, hála az égnek… Szent tehén, találkozni fogok a családjával! Éppen csak megkezelt a lovaglópálcájával, megkötözött a kábelkötözővel, az isten szerelmére… és most megyünk a szüleihez. Nos, végül is Rose is először lesz ott, és végül támogathatjuk egymást. Megforgattam a vállaimat. Fájtak. Nem is látszik hülyeségnek a személyi edző, akit ajánlott… sőt, feltétlenül szükséges lenne, ha lépést akarok vele tartani. Lassan kimásztam az ágyból és észre vettem, hogy a ruhám a szekrény elején lóg, a melltartóm a széken… de hol a bugyim? Megnéztem a szék alatt… semmi. Aztán eszembe jutott, hogy begyűrte a farmerja zsebébe. Elvörösödtem az emléktől… mert utána – nem igen tudtam másképp megfogalmazni – nagyon barbár volt velem. Összehúztam a szemöldökömet. Miért nem adta vissza a bugyimat?
Belopakodtam a fürdőszobába, tépelődve, két pillanatig élveztem a zuhanyt – túl rövid volt – és amíg felöltöztem rájöttem, hogy… direkt csinálta. Azt akarta, hogy zavarba jöjjek, amikor visszakérem a bugyimat… és akármit mondhat, igent vagy nemet is. Benső istennőm rám vigyorgott. A pokolba… ketten játsszuk ezt a különleges játékot. Eldöntöttem, hogy nem fogom kérni tőle… Sőt meg sem említem neki. És alsónemű nélkül fogok bemutatkozni a szüleinek. Isabella Swan! Korholt kisördögöm… de nem akartam hallgatni rá – éppen meg nem öleltem magam jókedvemben… mert tudtam, ez Edwardot fogja az őrületbe kergetni.
Visszatérve a hálószobába felvettem a melltartót, belebújtam a ruhába, belemásztam a cipőkbe. Aztán rápillantottam az innivalóra, amit Edward otthagyott. Halvány rózsaszín… mi ez? Áfonya ásványvízzel…. Hmm… finom volt, és oltotta a szomjamat.
Visszalibbentem a fürdőszobába, ellenőriztem kinézetemet a tükörben – szemek csillognak, arc halványpiros… kis önelégültség a bugyi-terv kapcsán – és elindultam lefelé… tizenöt perc múltán. Nem rossz, Bella…
Edward az ablaknál állt abban a szürke nadrágban, ami nekem is tetszik… ami olyan hihetetlenül szexin omlik le a csípőjén. És természetesen, fehér vászon ing… nincs más színű inge? Frank Sinatra szólt a hangszórókból. Edward megfordult és rám mosolygott, ahogy beléptem. Várakozóan nézett rám.
„Szia” - mondtam kedvesen és szfinx-mosolyom tükrözte az övét.
„Szia”- mondta.
„Hogy érzed magad?” – szemei csillogtak a vidámságtól.
„Jól, köszönöm… és te?”
„Csodálatosan jól érem magam, Miss Swan.”
És látszott rajta, hogy vár valamit tőlem.
„Frank… nem gondoltam volna, hogy Sinatra rajongó vagy.”
Felemelte a szemöldökét és tűnődve nézett rám…
„Eklektikus ízlésem van, Miss Swan…” – mormolta, és úgy lopakodott felém, mint egy párduc, egészen addig, amíg elém nem ért. Pillantása nagyon fürkésző volt, elakadt a lélegzetem.
Frank halkan énekelt…
Those fingers in my hair
That sly come-hither stare
Edward lassan húzta végig ujját az arcomon, éreztem egészen végig…lent… ott.
„Táncolj velem” – mormolta, hangja rekedt volt.
That strips my conscience bare
It’s witchcraft…
What?
Kivéve a távirányítót a zsebéből felhangosította a zenét és kinyújtotta a kezét felém… zöld szemei tele ígérettel, vággyal és vidámsággal… tökéletesen csábító volt és én elcsábultam. Kezébe tettem a kezem. Lustán rám mosolygott ölelésébe vont, karját derekam köré fonta, és ringatni kezdett.
And I’ve got no defense for it
The heat is too intense for it
What good would common sense for it do?
Szabad kezemet a vállára tettem, és felmosolyogtam rá… elragadtatva rám ragadt játékos kedvétől. És mozogni kezdett… apám, Edward igazán tud táncolni… és végighaladtunk a szobán, az ablaktól a konyháig és vissza, pörögve-forogva. Nagyon könnyedén vezetett.
‘Cause it’s witchcraft, wicked witchcraft,
And although I know it’s strictly taboo
When you arouse the need in me
My heart says yes indeed in me
Proceed with what you’re leading me to
Körbetáncoltuk az étkező asztalt, a zongorát, oda-vissza az üvegfal előtt, Seattle fényei hunyorogtak odakint, mintha egy sötét és varázslatos freskó lett volna a táncunkhoz… és nem tudtam visszatartani a nevetést.
It’s such an ancient pitch
But one I’d never switch
Cause there’s no nicer witch than you…
Lemosolygott rám.
„Nincs kedvesebb boszorkány nálad” – suttogta és megcsókolt.
„Nos, ez egy kis színt adott az orcádnak, Miss Swan. Köszönöm a táncot. Mehetünk, hogy bemutathassalak a szüleimnek?”
„Máskor is szívesen és igen… alig várom, hogy találkozhassak velük” – válaszoltam kifulladva.
„Mindened megvan, amire szükséged van?”
„Oh igen” – válaszoltam negédesen.
„Biztos vagy benne?
Bólintottam… próbáltam közömbösen állni vizsgálódó, elbűvölt tekintetét.
Majd széles mosoly öntötte el arcát és megrázta a fejét.
„Oké… ha így akar játszani, Miss Swan.”
Megragadta a kezemet, felmarkolta zakóját, ami a bárszéken lógott, és kivezetett a lifthez. Oh, Edward Cullen sok arca… meg fogom valaha is érteni ezt a változékony férfit?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése