Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. július 1., péntek

Negyvenegyedik fejezet




Nagyon világos volt. Vakító, meleg, éles fény, ami elől megpróbáltam elrejtőzni… elbújni még pár pillanatra. El akartam rejtőzni… még pár percre… De a ragyogás túl erős volt, végül megadtam magam és felébredtem. Gyönyörű seattle-i reggel fogadott, a nap besütött a panoráma ablakokon, megtöltve ragyogással a szobát. Miért is nem engedtük le a redőnyöket múlt éjjel? Edward Cullen hatalmas ágyában voltam… de Edward Cullen hiányzott belőle.
Visszafeküdtem és kibámultam az ablakon Seattle fenséges városképére… mintha a felhők között lennénk… olyan érzés volt… valószínűtlen… fantáziavilágba illő – kastély a felhők között, elszakadva a földtől, biztonságban a való élettől - távol az elhanyagoltságtól, az éhezéstől és a kokainos, kurva anyáktól.
Megrázott a gondolat, hogy mit kellett átélnie apró gyerekként… és megértettem, miért van itt fent, elszigetelten, gyönyörű, tökéletes művészi dolgokkal körülvéve – nagyon távolra attól, ahonnan az élete indult… igazi küldetéstudat. Elkomorodtam, mert azt még nem magyarázza semmi, miért nem érinthetem meg.
Nagyon furcsa és találó volt egyben, hogy ugyanúgy éreztem magam én is – elsodródva a valóságtól – a fantáziált lakásában, fantasztikus szexben volt részem a fantáziámban létező barátommal… míg a valóságban nagyon különös megállapodásra törekszik… bár azt mondta, próbál többet adni – ez valójában mit jelenthet nála? Ez az amit szeretnék tisztázni, mind a magam, mind az ő fejében… hogy még mindig egy mérleg két oldalán állunk egymástól elkülönülve, vagy közeledünk egymáshoz.
Kimásztam az ágyból. Fáradtnak éreztem magam, vagy ha helyesebben határozzuk meg az állapotomat, alaposan elhasználtnak éreztem magam… nos ez a szextől lehet… Kisördögöm rosszallóan elbiggyesztette a száját. Szememet forgattam miatta, hálát érezve amiatt, hogy egy bizonyos viszkető tenyerű kontrollmániás nincs a szobában, és elhatároztam, hogy megkérdezem arról a bizonyos személyi trénerről… már ha aláírom a szerződést. Benső istennőm kissé elborzadt képpel bámult rám… Persze, hogy aláírod. Egyikőjükről sem tudomást véve, gyorsan kimentem a fürdőszobába, majd Edward keresésére indultam. Nem tartózkodott a kiállító teremben, de egy elegáns középkorú hölgy takarított a konyhában. A látvány megállított a nyomkövetésben. Rövid, szőke haja volt, kék szeme, egyszerű fehér szabott blúzt viselt, és tengerészkék szűk szoknyát. Felém fordult, melegen mosolygott rám.
„Jó reggelt, Miss Swan. Óhajt valamit reggelizni?”
Hangja kedves, de hivatalos volt… kábultan álltam. Ki ez a megnyerő nő Edward konyhájában? És rajtam csak egy póló, az is Edwardé… hirtelen kényszeredetté váltam, zavarban voltam, sőt meztelennek éreztem magam.
„Attól tartok, előnyben van velem szemben” – mondtam halkan, képtelenül arra, hogy elrejtsem a hangomból sejlő idegességet.
„Rettenetesen sajnálom, Miss Swan,  Mrs Cope vagyok, Mr Cullen házvezetőnője.”
Oh.
„Üdvözlöm” – birkóztam meg a helyzettel.
„Óhaj valamit reggelire, asszonyom?”
Asszonyom!
„Némi tea elég lesz, öhm, köszönöm… Nem tudja merre van Mr Cullen?”
„A dolgozószobájában, Miss Swan.”
„Köszönöm…”
Elmenekültem a dolgozószoba felé, egy kissé megalázottan. Miért alkalmaz csak szőke nőket Edward? Piszkos gondolat ütötte fel fejét – mindenki az alárendeltje volt? Nem akartam foglalkozni ezzel a csúf elképzeléssel. Tartózkodóan dugtam be a fejemet az ajtón. Edward éppen telefonált az ablak felé fordulva. Fekete nadrág és fehér ing volt rajta… haja még nedves a zuhanyozástól. Negatív gondolataim teljes mértékben elterelődtek.
„Még, ha a cég értéke emelkedik, akkor sem érdekel, Kate. Nem cipelünk holt terheket…   nem érdeklenek további gyenge kifogások… Mondd meg Marcusnak, hívjon fel, ezzel a szarral, vagy az egész csak elvesztegetett idő lesz...  Igen, mondd meg Embrynek, hogy a prototípus jónak néz ki, bár nem vagyok biztos a csatlakozóban… nem, csak mintha hiányozna valami… találkozni akarok vele ma délután, hogy megbeszéljük… igazából vele és a csapatával, gondolkodhatunk együtt… oké, kapcsolj vissza Angelához…”  - várt, közben kibámult az ablakon. Saját világának parancsolója… lebámul a kis emberekre a felhők között levő várából.
„Angela…”
Ahogy felnézett, észrevette, hogy az ajtóban állok. Gyönyörű arcát lassan szexi mosoly öntötte el, elaléltam és képtelen voltam megszólalni… kétségkívül ő a leggyönyörűbb férfi a földön, túl gyönyörű a lent levő apró emberekhez, túl gyönyörű hozzám… Nem, fintorgott rám benső istennőm… nem túl gyönyörű hozzám… egy kissé az enyém, legalábbis most. A gondolatba beleborzongtam, és irracionális kisebbrendűségem eloszlott.
Edward folytatta a telefonálást, de szemét nem vette le rólam.
„Töröljön minden ma délelőtti találkozót a mai programomból, de Bill hívjon fel. Kettőkor bent leszek. Délután Marcussal akarok beszélni, vagy talán holnap, és találjon időpontot, hogy minden nap találkozhassak Laurent-el…Mondja meg neki, hogy várjon…Oh… Nem, nem akarok Darfurnak publicitást… mondja meg Sam-nak, hogy oldja meg a dolgot… Nem… Milyen rendezvény?… Következő szombaton lesz?… tartsa.”
„Mikor jössz vissza Floridából?” – kérdezte tőlem lágyan.
„Pénteken.”
Edward visszatért a telefonhoz
„Nos, szükségem lesz még egy jegyre, magammal viszek valakit… Igen, Angela, pontosan ezt mondtam, viszek magammal valakit, Miss Isabella Swan lesz a partnerem… ennyi.” – és letette.
„Jó reggelt, Miss  Swan.”
„Mr Cullen” mosolyogtam szégyenlősen.
Megkerülte az íróasztalát és elém állt.  Éreztem tusolójának illatát… oh, nagyon jó, nagyon tiszta és frissen mosott, nagyon Edward illata volt. Gyengéden megsimította arcomat ujjaival.
„Nem akartalak felkelteni, olyan… békés voltál. Jól aludtál?”
„Nagyon jól kipihentem magam, köszönöm. Csak beköszönni jöttem… mielőtt elmegyek zuhanyozni.” – néztem fel rá. Lehajolt, gyengéden megcsókolt, és egyszerűen nem tudtam uralkodni magamon. Nyaka köré fontam karjaimat, ujjaimmal beletúrtam még nedves hajába. Egész testemet testéhez szorítottam, és visszacsókoltam. Akartam őt. Lerohanásom meglepte, de egy pillanat múlva reagált, és halk morgással a keze a hajamba túrt, majd lesiklott a hátamon, megmarkolta pucér fenekemet, nyelve a számban kutatott…
Visszahúzódott, szemei csukva voltak…
„Nos, az alvás jót tett neked” – mormolta.
„Azt ajánlom, menj el zuhanyozni, különben itt fektetlek le  az asztalon… most.”
„Az asztalt választom” – suttogtam felelőtlenül, ahogy a vágy minden porcikámat felébresztve keresztülsöpört a testemen.
Egy pillanatig elképedve nézett rám.
„Igazán megjött a kedved a dolgokhoz. Kielégíthetetlenné vált, Miss Swan.”
„Csak hozzád van kedvem” - suttogtam.
Lenézett rám, szemei tágra nyíltak… elsötétültek, közben kezei gyengéden gyúrták a hátsó felemet.
„A francba, igen… csak hozzám” – modult fel hirtelen és egy gyors mozdulattal minden tervet, minden papírt lekotort az asztaláról, felkarolt és az asztalra felfektetett, úgyhogy a fejem majdnem lelógott.
„Akarod, hát megkapod, babám’ – dörmögte.
És csak bámultam, ahogy előkotort egy kondomot a nadrágzsebéből, miközben lehúzta a cipzárját… Mr Cserkész… Lassan felsodorta a kondomot lenyűgöző hosszúságú erekcióján miközben lebámult rám…
„Remélem készen állsz…” – lehelte érzéki mosollyal az arcán.
És egy pillanat alatt bennem volt… szorosan leszorítva a csuklóimat mellettem, mélyen belém nyomta magát. Felnyögtem… oh, igen…
„Jesszus, Bella… nagyon is készen állsz…” – suttogta hódolattal.
Csípője köré fontam a lábaimat tartottam magam azon az egyetlen módon, ahogy tudtam, ahogy ott állt és nézett le rám, zöld szemei ragyogtak… szenvedélyesen… birtoklóan, és elkezdett mozogni… igazán mozogni.. ez nem szerelmeskedés volt, hanem baszás – és ez tetszett nekem. Felnyögtem… nagyon vad volt, nagyon érzéki. Elfogadva személyiségemnek ezt az oldalát… kedvemet leltem Edward megszállottságának… szenvedélye felgyújtotta az enyémet is.
Könnyedén mozgott, kéjelgett bennem, élvezte a testemet… szája félig elnyílt, lélegzete felgyorsult. Csípőjét egyik oldalról másik oldalra mozgatta… az érzés tökéletes volt… oh, istenem… becsuktam a szemem… gyönyöröm fokozatosan épült … finoman, lassan… lépésről lépésre emelkedett. Felemelt egyre magasabbra, fel a felhők fölött levő kastélyba… oh, igen… lökései szakaszosan erősödtek. Hangosan felnyögtem… minden porcikám érezte… őt. Élveztem minden lökést, minden nyomást, ami betöltött. Ritmusa felgyorsult, gyorsabban, keményebben hatolt belém… egész testem az ő ritmusára mozgott és lábaim reszkettek, egész bensőm remegett… egyre gyorsabban.
„Gyerünk bébi… add nekem” – hízelgett összeszorított foggal – hangjából sütött a heves vágy – és elélveztem, hangosan felkiáltottam a szenvedélytől… mintha megérintettem volna a napot és elégtem… összeomlottam körülötte, leestem… vissza egy lélegzetelállítóan ragyogó csúcsára a földnek. Edward teljesen belém nyomta magát és megállt… abban a pillanatban, ahogy ő is elélvezett… kezeimet széttárta a csuklómnál fogva… majd finoman, szó nélkül rám borult.
Wow… ez váratlan volt… lassan visszatértem a földre.
„Mi a fenét művelsz velem…?” – lehelte és orrát a nyakamba fúrta.
„Teljesen megszédítesz Bella. Valami erős mágikus hálót szősz körém.”
Elengedte a csuklómat és beletúrtam a hajába és összeszorítottam a lábaimat, ahogy lecsillapodott a testem.
„Én vagyok a megszédített” – suttogtam.
Felemelkedett és lebámult rám… arcán zavar tükröződött… sőt, riadtnak. Arcomat kezei közé fogva rögzítette fejemet.
„Enyém. Vagy.” – mondta nyomatékosan, minden szót külön megnyomva.
„Érted?” – nagyon elszánt volt, nagyon szenvedélyes – egy fanatikus… és kérésének ereje teljesen váratlan… nagyon lefegyverző. Kíváncsi lettem, miért érezhet így?
„Igen, a tiéd” – suttogtam, elmerülve szenvedélyében.
„Biztos, hogy el kell menned Floridába?”
Bólintottam… lassan. És abban a pillanatban láttam, hogy arca megváltozik… bezárul. Olyan hirtelen húzta ki magát belőlem hogy összerándultam.
„Fájsz?” - kérdezte felém hajolva.
„Egy kicsit” – ismertem be.
„Szeretem, ha fájsz” – parázslottak fel szemei .
„Emlékeztet arra, hogy ott voltam… és csak én” – majd megragadta az államat és egyáltalán nem gyengéden megcsókolt, aztán felállt és kinyújtotta a kezét, segített nekem is felállni. Lenéztem a fénylő csomagocskára mellettem.
„Mindig felkészülve” – mormoltam.
Tanácstalanul nézett rám, ahogy felhúzta a sliccét. Felvettem az üres csomagot.
„Az ember remél, Isabella, sőt álmodozik… és az álmok néha valósággá válnak.”
Nagyon furcsa volt ez tőle… szemei lángoltak felém, és egyáltalán nem értettem.
Szeretkezésünk utáni lelkesedésem lassan kihunyt. Mi a baja?
„Szóval, az hogy az asztalodon… erről álmodoztál?” – kérdeztem szárazan, próbáltam humorizálni, hogy felvidítsam a hangulatunkat. Varázsosan rám mosolygott, de ez nem tükröződött a szemében… és egyből tudtam, nem ez volt az első alkalom, hogy az asztalát ilyen célra használta… és a gondolat… nem volt kellemes, kényelmetlenül megvonaglottam, a lelkesedés teljesen elhalt.
„Nos… azt hiszem jobb, ha megyek és lezuhanyozok” – álltam fel és mentem el mellette. Összeráncolta a homlokát és beletúrt a hajába.
„Van még néhány elintézetlen telefonom. Csatlakozom hozzád a reggelinél, ha végzel a zuhanyozással. Azt hiszem, Mrs Cope kimosta a tegnapi ruháidat. A gardróbban vannak.”
Mi? Mikor a pokolban csinálta? Jézusom, hallhatott bennünket… ? Elpirultam.
„Köszönöm” – motyogtam.
„Nagyon szívesen” – válaszolt automatikusan, de él volt a hangjában. Azt nem fogom megköszönni, hogy megbasztál… habár… nagyon…
„Mi van?”  - kérdezte, és észrevettem, hogy ráncolom a szemöldökömet.
„Mi a baj?”- kérdeztem lágyan.
„Mire gondolsz?”
„Nos… furább vagy, mint amilyen általában szoktál lenni.”
„Furcsának találsz?” – próbált meg elnyomni egy mosolyt.
Elpirultam.
„Néha.”
Tűnődően nézett rám egy pillanatig.
„Mint mindig, most is meglepett, Miss Swan.”
„Megleptem? Mivel?”
„Nos, mondjuk csak úgy hogy váratlan megfogalmazás volt.”
„Az volt a szándékom, hogy örömet szerezzek önnek,  Mr Cullen” – idéztem vissza szavait  és félrehajtottam  a fejemet, ahogy ő szokta.
„És örömet is szereztél” – mondta lágyan… de látszott, hogy kínosan érzi magát.
„Azt hittem, zuhanyozni indulsz.”
Oh… elküldött.
„Igen… ööö… pár perc múlva találkozunk.”
Kirohantam az irodájából, teljesen elképedten a viselkedésétől. Tanácstalannak látszott… Miért? Meg kellett állapítanom, hogy a hogy a testi tapasztalataim haladnak, az nagyon kielégítő… de az érzelmiek – nos, idegesítenek a reakciói… olyan gazdag volt ez az egész érzelmileg, mint amilyen tápláló a vattacukor… édes és ragadós, de semmilyen – és rosszat tesz a fogaimnak.
Mrs Cope még a konyhában volt.
„Kér egy teát most, Miss Swan?”
„Először lezuhanyozom, köszönöm” – mormoltam és vöröslő arcommal gyorsan kiiszkoltam a nappaliból.
A zuhanyzóban megpróbáltam kitalálni, mi lehet Edwarddal. Olyan ez, mint egy társasjáték… mint a  Monopoly. Merjek kockáztatni? Vagy egyenesen börtönbe kerülök, ahonnan nincs menekvés. Ő a legbonyolultabb teremtmény, akit ismerek, és nem tudom követni mindig változó hangulatát. Úgy tűnt, rendben van, amikor bementem az irodájába… dugtunk… és azután nem volt… Nem, sehogy nem értem. Kisördögömre néztem… hátratett kézzel fütyörészett, és mindenhova nézett, csak rám nem… neki sem volt fogalma… benső istennőm még mindig a dugás utáni lelkesedés hamvadó fényében sütkérezett.  Nem – mindhárman homályban tapogatóztunk.
Megtöröltem hajamat, megfésültem Edward egyetlen hajápoló kellékével, és kontyba tekertem. A gardróbban Rose ruhája valóban kimosottan, kivasaltan lógott… Mrs Cope egy csodalény… és ott volt a csipkebugyim és melltartóm is. Nos, legalább visszaadta őket. Belebújtam Rose cipőjébe, megigazítottam a ruhámat, mély levegőt vetem és kimentem a nappaliba.
Edward még mindig nem volt sehol. Mrs Cope az éléskamrát ellenőrizte.
„Teát, Miss Swan?” – kérdezte kedvesen.
„Kérek” – mosolyogtam tartózkodóan. Egy kicsit magabiztosabbnak éreztem magam így felöltözve.
„Kér valamit enni?”
„Nem, köszönöm.”
„Persze, hogy eszel valamit” – csattant fel Edward, aki hirtelen termett mellém, és haragosan nézett rám.
„Szereti a palacsintát, a sonkát és a tojást, Mrs C.”
„Igen, Mr Cullen. Ön mit óhajt, uram?”
„Omlettet kérek és némi gyümölcsöt.” – közben le sem vette a szemét rólam. Arca kifürkészhetetlen volt.
„Leülni.” – parancsolta, az egyik bárszékre mutatva.
Tettem, amit mondott. Edward mellém ült, Mrs Cope elfoglalta magát a reggeli készítésével. A mindenit, nyugtalanító volt , hogy valaki más is hallhat…
„Megvetted a repülőjegyet?”
„Nem, majd ha hazaérek, megveszem interneten.”
Könyökét az asztalra tette, állát dörzsölte.
„Van rá pénzed?”
Oh, ne…
„Igen” – mondtam áltürelemmel, mintha egy kisgyerekkel beszélnék.
Szigorúan felhúzta a szemöldökét. Francba.
„Igen, van, köszönöm” – helyesbítettem gyorsan.
„Van egy repülőm… nincs dolga három napig… rendelkezésedre áll.”
Tátott szájjal bámultam rá. Naná, hogy van repülője… és ellenálltam testem természetes reakciójának, hogy a szememet forgassam. Nevetni akartam. De nem tettem, nem tudtam megállapítani, milyen hangulatban van.
„Már éppen eléggé igénybe vettük a céged repülőflottáját. Nem akarom újra…”
„Az én cégem, az én gépem.” 
Ez sértődötten hangzott… Óh, a fiúk és az ő játékaik.
„Köszönöm az ajánlatot. De boldogabb lennék menetrend szerinti járattal.”
Úgy nézett, mint aki tovább akar vitatkozni, de aztán nem folytatta.
„Ahogy óhajtod” – mondta.
„Akarsz még készülni az állásinterjúra?”
„Nem.”
„Jó… és még mindig nem mondod meg nekem, hogy melyik kiadókhoz mész?”
„Nem.”
Kissé elmosolyodott… végre.
„Vannak lehetőségeim, Miss Swan.”
„Teljesen tisztában vagyok vele Mr Cullen. Lenyomoztatja a telefonomat?” – húztam fel a szemöldökömet.
„Igazából elég elfoglalt leszek ma délután… azt hiszem, mást bízok meg ezzel.” – vigyorgott rám. Tréfál?
„Nos, ha van valaki erre a feladatra, nyilvánvaló, hogy túl sok az alkalmazottad.”
„Küldök egy e-mailt a HE vezetőének és megkérem, hogy nézzen utána a létszámnak.” – ajkai megremegtek az elrejtett mosolytól.
Oh, hála az Úrnak, visszatért a humorérzéke.
Mrs Cope felszolgálta a reggelinket. Néhány percig csendben ettünk.
Miután mindent eltakarított, Mrs Cope diszkréten otthagyott bennünket és kivonult a nappaliból.
Felpillantottam Edwardra.
„Mi van, Isabella?”
„Tudod, még mindig nem mondtad el, miért nem szereted, ha hozzád érnek.”
Edward elsápadt, én meg hirtelen elszégyelltem magam a kérdés miatt.
„Többet mondtam neked, mint eddig bárki másnak” – mondta csendesen, egykedvűen nézve rám.
És hirtelen nyilvánvalóvá vált számomra, hogy soha nem bízott senkiben… egy igaz barátja sincs? Talán Mrs Robinsonnak elmondta… meg akartam kérdezni tőle… de nem tudtam – nem lehettem ennyire támadóan kíváncsi. Megráztam a fejem a felismeréstől… tényleg magányos.
„Gondolkodsz a szerződésünkről amíg távol leszel?” – kérdezte lágyan.
„Igen.”
„Hiányozni fogok?”
Rábámultam.
„Igen” – válaszoltam őszintén. Hogy jelenthet ilyen sokat számomra ennyire rövid idő alatt? Beférkőzött a bőröm alá… szó szerint…
Elmosolyodott… és szemei felragyogtak.
„Nekem  is hiányozni fogsz… jobban, mit amennyire gondolnád” – lehelte.
És a szívem megmelegedett a szavaitól… tényleg megpróbálja… nagyon. Gyengéden megcirógatta az arcomat, lehajolt és lágyan megcsókolt.

Nincsenek megjegyzések: