Már nem lesz új fejezet

HA SZÜRKE 50 ÁRNYALATÁT KERESED, EZ ANNAK A KÖNYVNEK AZ ALAPTÖRTÉNETE!
NE REKLAMÁLD, HOGY A TWILIGHTBÓL ISMERTEK A NEVEK, MERT AZ ÍRÓJA EREDETILEG TWILIGHT FANFICTIONKÉNT ÍRTA MEG, TEHÁT Ő HASZNÁLTA AZ EDWARD ÉS BELLA NEVEKET, VALAMINT AZ EREDETI KARAKTEREK FIZIKA JELLEMZŐIT. HA GONDOLOD, OLVASD EL AZ ISMERTETŐT. AZÉRT VAN.

A MOTU fordítása 2013-ban befejeződött :)
2014 végén egy másik történetet kezdtünk fordítani, csak mert nekem tetszik, és mivel tetszik, úgy gondoltam, megosztom itt a történetet azzal, aki kíváncsi rá. Meg, hogy legyen élet a blogon.

2011. július 2., szombat

Negyvenkettedik fejezet




Késő délután volt. Idegesen ültem a Seattle Independent Publishing előterében  Mr J. Smith-re várva. Ez volt a második állásinterjúm a mai napon, és emiatt voltam igazán ideges…. Az előző megbeszélés jól zajlott, de az egy nagy konglomerátum volt, irodái behálózták az egész USA-t, és a rengeteg alkalmazott egyike lettem volna csak… egyike azoknak, akiket könnyen felvesznek és ugyanolyan könnyen el is bocsátanak. Az SIP volt az hely, ahol igazán dolgozni szerettem volna… ez egy kicsi, a formákhoz nem feltétlenül ragaszkodó, a helyi szerzőket favorizáló kiadó volt… érdekes és sikamlós kliensi névsorral.. A környezet nem volt zsúfolt, de úgy gondoltam ez inkább tudatos volt, semmint a takarékosság eredménye. Az egyik sötétzöld bőr chesterfield  kanapéra ültettek – nem másra, mint amilyen Edward játékszobájában is volt. Elismerően simítottam végig a kanapén és lustán elképzeltem, miit tenne Edward ezen a kanapén.. .képzeletem elkalandozott a lehetőségeken… nem, nem gondolhatok most arra. Elpirultam csökönyös és alkalmatlan gondolataimon. A recepciós egy fiatal afroamerikai nő volt, nagy, ezüst fülbevalókkal és hosszú, kivasalt hajjal. Bohém kinézete volt, az a fajta nő, akivel könnyen összebarátkozhatok…a gondolat megnyugtató volt. Megfelelő helynek látszott számomra. Pillanatonként felnézet rám, és megnyugtatóan mosolygott a számítógépe mögül. Óvatosan viszonoztam mosolyát.
A repülőjegyemet lefoglaltam. Anyám a hetedik mennyországban járt, hogy meglátogatom; összepakoltam és Rose megígérte, hogy kivisz a repülőtérre. Edward meghagyta, hogy vigyem magammal a Blackberry-t és a Mac-et. Megforgattam a szememet, ahogy visszagondoltam hatalmaskodó főnökösködésére, de rájöttem, hogy ő már csak ilyen… szeret minden fölött uralkodni, beleértve engem is. Igen, kiszámíthatatlan és lefegyverzően szeretetre méltó is tud lenni. Tud  gyengéd, jó humorú, sőt bájos is lenni. És amikor ez előfordul, ez váratlan meglepetésként hat. Ragaszkodott ahhoz, hogy lekísérjen az autómig a garázsba… Jézusom, csak pár napra megyek, ő meg úgy csinál, mintha hetekre mennék el.  Folyamatosan a sarkamban lesz…
„Bella Swan?” – egy lángolóan vörös hajú nő állt a recepciós asztal mellett, és  kizökkentett belső szemlélődésemből. Ugyanaz a bohém, légies külső jellemezte, mint a recepcióst. Harmincas éveinek végén lehetett, vagy éppen negyvenes éveinek elején… elég nehéz megállapítani ezt az idősebb nők esetében.
„Igen” – válaszoltam, ügyetlenül felállva.
Udvariasan rám mosolygott, hideg kék szemei felmértek. Rose egyik ruhája volt rajtam, fekete kötényruha fehér blúzzal, és a saját fekete papucscipőm. Nagyon alkalmas egy állásinterjúra, gondoltam. Hajam lófarokba összefogva, és most az egyszer a lokniaim viselkedtek… A nő kinyújtotta  a kezét felém.
„Helló Bella, Victoria Morgan vagyok. Én vagyok a HR vezetője itt az SIP-nél..”
„Üdvözlöm” – ráztam meg a kezét. Lezser volt ahhoz képest, hogy ő volt a HR főnöke.
„Kérem, kövessen…”
Átmentünk a fogadóhelyiség mögötti dupla ajtón egy csillogóan díszített, nyitott elrendezésű irodába, majd egy kicsi várószobába – a tárgyalóba. A falak halványzöldek voltak, megtöltve könyvborítók képeivel. A jávorfából készült asztal végében egy fiatal férfi ült, hosszú szőke haja lófarokba volt kötve. Kicsi, ezüst karika fülbevalói voltak. Halványkék ing nyakkendő nélkül és szürke flanel nadrág volt rajta. Ahogy odaérkeztem hozzá felállt és kifejezéstelen sötétkék szemeivel rám nézett.
„Bella Swan, én James Smith vagyok, a kinevezett szerkesztő itt a SIP-nél, és nagyon örülök, hogy találkozhatok önnel.”
Kezet ráztunk… sötét tekintete kifürkészhetetlen volt, bár elég barátságos… úgy ítéltem.
„Messziről érkezett?” – kérdezte viccelődve.
„Nem, épen most költöztem a Pike Street Market területére.”
„Oh, az nincs valami messze. Kérem, üljön le.”
Egyszerre ültem le Victoriával, aki James mellett foglalt helyet.
„Szóval, miért szeretne csatlakozni hozzánk, a SIP-hez, Bella?” – kérdezte lágyan ejtve a nevemet és fejét féloldalra hajtotta… úgy, mint valaki, akit ismerek – ez elég nyugtalanító volt. Megpróbáltam a tőlem telhető legjobban figyelmen kívül hagyni az irracionális félelmet, amit keltett bennem. Előadtam gondosan felépített beszédemet, tudatában annak, hogy arcomat rózsaszín pír öntötte el. Mindkettőjükre néztem, emlékezve Rosalie Hale Sikeres Interjúkészítési Technikájára – tartsd fenn a szemkontaktust Bella! Apám, az a nő is nagyon parancsoló tud lenni néha. James és Victoria udvariasan hallgatott, legalábbis úgy látszott.
„Nagyon meggyőző osztályzatai vannak.. milyen iskolán kívüli tevékenységekbe merült bele voltak amíg a WSU-ra járt?”
Belemerültem? Rápislogtam. Milyen fura szóválasztás… Elkezdtem ecsetelni a könyvtároskodásom részleteit az egyetem központi könyvtárában… és az egyetlen riporteri élményemet egy obszcénul gazdag kényúrral, amit az iskola lapjának csináltam. Átsiklottam azon a tényen, hogy a riportot nem én írtam le… Megemlítettem a két irodalmi közösséget, aminek tagja voltam, és befejeztem a Newtonéknál végzett munkámról, haszontalan ismereteimről a kempingezés területéről. Mindketten nevettek… pontosan ezt a reakciót reméltem. Úgy éreztem, feloldódott az interjú miatti feszültségem, és kezdtem egészen jól érezni magam.
James Smith agyafúrt, intelligens kérdéseket tett fel… de nem hibáztam – követtem és amikor olvasottságomról beszéltünk és kedvenc könyveimről, amiket tanulmányoztam, azt gondoltam, kitettem magamért. Jamesről kitűnt, hogy a modern amerikai irodalmat kedveli, leginkább az 1950 után született műveket. Semmi mást… semmi klasszikust – még Henry Jamest vagy Upton Sinclairt, vagy F. Scott Fitzgerald-ot sem kedvelte. Victoria semmit nem mondott… csak bólintott néha és jegyzetelt.  James, bár okoskodóan, de eléggé elbűvölő volt a maga módján, és a kezdeti félelmeim eltűntek, ahogy a beszélgetés tovább haladt.
„És hol képzeli el önmagát öt év múlva?” – kérdezte biztatóan mosolyogva.
Edward Cullennel…a gondolat akaratlanul ötlött fel a fejemben. Összevontam a szemöldökömet kóbor gondolatomra.
„Talán a kézirat szerkesztésnél…? Talán irodalmi ügynökként… nem vagyok biztos benne. Minden lehetőségre nyitott vagyok.”
James rám vigyorgott.
„Nagyon jó, Bella. Nos… nincs több kérdésem. Önnek van?” – irányult a kérdése felém.
„Mikor szeretné, ha a jelöltje munkába állna?”
„Amilyen hamar csak lehet” – szólalt meg vékony hangon Victoria. „Mikor tud kezdeni?”
„A jövő héttől”
„Ezt jó tudni” – mondta James.
„Nos, ez minden, ha mindenki elmondta a mondanivalóját” – nézett mindkettőnkre Victoria.
„Azt hiszem, befejeztük a beszélgetést, Bella.” – mosolygott rám kedvesen.
„Nagyon örülök, hogy találkoztunk, Bella” – mondta lágyan James, ahogy megfogta a kezem.
Gyengéden megszorította, meglepetten felpillantottam rá, ahogy elköszöntem. Fodros, cicomás bohémsága ellenére Victoria inkább volt üzletasszony, akivel könnyebb volt kijönni… kikísért vissza a recepcióra azzal az ígérettel, hogy hamarosan hallani fogok róluk. Ezután kiléptem a hűvös seattle-i levegőre. Úgy gondoltam, hogy a beszélgetés jól sikerült… de nehéz ezt megítélni. Az ilyen elbeszélgetések általában mesterséges helyzetek, ahol mindenki a legjobbat próbálja magából kihozni, elszántan elrejtőzve a profi külső mögé. Illek majd ide? Csak várnom kell és kiderül.
Bemásztam az autóba és visszamentem a lakásunkhoz. Kialvatlan voltam és át kellett szállnom Atalantában, de a repülőm csak este 10:25-kor indult… szóval volt elég időm.
Rose a konyhában pakolta ki a dobozok tartalmát  amikor visszaértem.
„Hogy sikerültek?” – kérdezte izgatottan.
Csak Rose tud kinézni csinosan egy nagyméretű pólóban… várjunk csak – Emmetté…?, rongyos farmerban és sötétkék kendőben.
„Jól, köszi Rose… nem vagyok biztos benne, hogy ez ruha elég decens volt-e a második helyen…”
„Oh?”
„A bohókás kinézet jobban illett volna…”
Rose felemelte a szemöldökét. „Te és a bohókásság…” – hajtotta félre fejét. Franc! Miért juttatja eszembe mindenki a kedvenc Ötvenszeresemet…?
„Tényleg Bella, te vagy az egyike annak a néhány embernek, aki képtelen úgy felöltözni.”
Rávigyorogtam…
„A második hely igazán tetszett. Azt hiszem, beillenék a társaságba. Bár, a fickó, aki beszélt velem elég nyugtalanító volt…elhallgattam – a szarba, a ködkürt Rosalie Hale-al beszélek… pofa be Bella!
„Oh…?”  - a Rosalie Hale féle ’érdekes információ- csemegéket érzékelő radar’ működésbe lépett – csemegék, ami a alkalmatlan és kínos momentumokban bukkannak fel, és ami arra emlékeztetett engem, hogy…
„Mellékesen – abbahagynád Edward bosszantását? A megjegyzésed  Jake-ről a tegnapi vacsoránál… ő nagyon… féltékeny. Nem tett semmi jót nekünk, tudod?”
„Nézd, ha nem Emmett öccse lenne, sokkal rosszabbat mondanék. Edward totál kontroll-mániás, nem is tudom, hogy bírod ki…én csak próbáltam féltékennyé tenni… segítséget adni neki a kötelezettségvállalással kapcsolatos megjegyzéseihez.” –tartotta fel védekezően a kezét.
„De ha nem akarod, hogy beavatkozzak, akkor nem fogok” – hadarta, ahogy sötéten néztem rá.
„Helyes. Edwarddal az élet így is elég bonyolult… hidd el nekem.”
Jézusom, úgy beszéltem, mint Edward.
„Bella,” – és elhallgatott, hogy rám pillantson - „Rendben vagy, ugye? Nem azért rohansz anyádhoz, hogy elszökjél?”
Elvörösödtem.
„Nem, Rose… éppen te mondtad, hogy egy kis szünetre van szükségem.”
Odajött hozzám és megfogta a kezemet… ez nagyon nem Rose-hoz illő dolog volt… oh… ne…a könnyek csak úgy folytak a szememből..
„Csak olyan… más vagy. Remélem, minden rendben van… és akármilyen fenntartásod van Mr. Pénzeszsákkal… beszélhetsz velem. És én megpróbálom nem felbosszantani, bár ez olyan vele, mintha ágyúval lőnék verébre. Nézd, Bella… ha valami nincs rendben, ugye lemondod nekem, nem fogok ítélkezni… nos… csak megpróbálom megérteni.”
Visszapislogtam a könnyeimet.
„Oh, Rose” – öleltem meg.
„Edward olyan követelőző… és azt hiszem, én tényleg nagyon beleestem.”
„Bella… ezt bárki észreveheti. És ő is beléd zúgott… megőrül érted. Le nem venné a szemét rólad. Nagyon magának akar… ha nem róla lenne szó – igazán szexinek tartanám.”
Felnevettem.
„Úgy gondolod?”
„Hát nem mondta neked?”
„Nos… nem igazán mondta.”
„És te mondtad neki?”
„Nem igazán…” – vontam meg a vállam bocsánatkérően.
„Bella.. valamelyikőtöknek meg kell tennie az első épést, különben nem juttok sehová.”
Mi… mondjam meg neki, hogy mit érzek… ?
„Én csak attól tartok, hogy… elijesztem magamtól.”
„És honnan tudod, hogy ő nem ugyanígy érez?”
„Edward, amint megijed? Nem tudom elképzelni, hogy ő megijedne valamitől is…” – de ahogy ezt kimondtam, visszagondoltam rá, mint kis gyerekre… lehet, a félelem volt minden, amit ismert… a gondolattól összeszorult a szívem…
Rose pont úgy nézett rám, mint ahogy kisördögöm nézne rám – elbiggyesztett szájjal, szúrós szemekkel… jesszus – mindössze félinformációk állnak rendelkezésre – és mindjárt mindent tud.
„Nektek kettőtöknek le kellene ülnötök és beszélni egymással.”
„Hát eddig nem sokat beszélgettünk egymással…” – pirultam el. Más dolgunk volt. Nem verbális kommunikációt folytatunk… és az rendben volt… nos nagyon is rendben… még jobban elpirultam.
Rose rám vigyorgott.
„Akkor szex volt! Na, ha az rendben van, az  már fél győzelem. Na. Veszek valami kínai kaját. Kész vagy az utazásra?”
„Leszek – nem kell indulnunk csak pár óra múlva.”
„Nem – este nyolckor találkozunk.”
Ezzel megfogta a kabátját és elment, még az ajtót is elfelejtette becsukni… Oh, Rose! Becsaptam mögötte az ajtót és bevonultam a szobámba, a szavain töprengve. Edward tart a saját érzéseitől, attól, amit irántam érez…? Érzett irántam valamikor is valamit? Nagyon lelkesnek tűnt… azt mondta, az övé vagyok – de ez csak a nekem-birtokolni kell-és fogok-mindent-most  része Edwardnak – kontroll-mániás a túlfogyasztó személyiségének … biztosan. És tudatosult bennem, hogy amíg odaleszek, át kell gondolnom minden beszélgetésünket újra, hátha rábukkanok árulkodó részletekre.
Nekem is hiányozni fogsz… jobban, mint gondolnád…
Teljesen elbűvöltél…
Hmmm… talán. Megráztam a fejem… Nem akarok erre gondolni most.
Töltőre dugtam a Blackberryt, így nem volt nálam egész délután. Óvatosan fogtam kézbe… nincs üzenet… egy sem. Újból ellenőriztem. Nem, tényleg nincs. Oh… úgyszólván csalódottnak éreztem magam. Bekapcsoltam a nagy gépet. Semmi… ez sem különbözik… ugyanaz az e-mail cím, Bella – kisördögöm megforgatta a szemét… és most először értettem meg, miért akart elfenekelni Edward engem, amikor ugyanezt csináltam. Oké. Nos… én fogok neki e-mailt írni.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Interjúk
Dátum: 2009. június 1 18:49
Címzett: Edward Cullen
Kedves Uram,
Az interjúim rendben lezajlottak a mai napon.
Gondoltam, talán érdekli.
Milyen volt az Ön napja?
Bella

Ültem és bámultam a képernyőt. Edward általában azonnal válaszolt.
Vártam… csak vártam.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Az én napom
Dátum: 2009. június 1. 19:03
Címzett: Isabella Swan
Kedves Miss Swan,

Bármit tesz, az érdekel engem, ön a legelbűvölőbb nő, akit ismerek.
Örülök, hogy az interjúi rendben zajlottak.
A délelőttöm várakozáson felüli volt.
A délutánom összehasonlíthatatlanul unalmasabb volt.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Remek délelőtt
Dátum: 2009. június 1 19:05
Címzett: Edward Cullen

Kedves Uram,
A délelőtt szerintem is irányadó volt, dacára annak, hogy olyan furcsa módon viselkedett velem a kifogástalan asztali szex után.
Ne gondolja, hogy nem vettem észre. Köszönöm a reggelit. Vagy inkább köszönöm Mrs Cope-nak.
Kérdezni szeretnék valamit róla öntől – anélkül, hogy újra kiakadna rajtam.
Bella

Ujjam a küldés gomb felett lebegett… holnap ilyenkorra  a kontinens másik oldalán leszek…

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Publikálás és te?
Dátum: 2009. június 1 19:10
Címzett: Isabella Swan

Isabella,
A furcsa módon nem ige, és aki a kiadás területén akar dogozni, az nem használhatja ezt a szót.
Kifogástalan? Mihez hasonlítja, könyörgöm, mondja meg.
És mit kell megkérdeznie Mrs Cope-ról? Nyugtalan vagyok.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Mrs Cope
Dátum: 2009. június 1 19:17
Címzett: Edward Cullen
Kedves Uram,
A nyelv fejlődik és tovább halad. Mint egy organikus dolog. Nincs bezárva egy elefántcsonttoronyba, amiben drága művészi munkák lógnak, és Seattle fölé emelkedik, helikopter leszállóval a tetején. Kifogástalan – hasonlítva az egyéb együtt töltött időkhöz…amikor…mi is az ön kifejezése arra… basztunk. Habár a baszás meglehetősen kifogástalan volt, a szerény véleményem szerint – bár, és ezt ön nagyon jól tudja, elég kevés a gyakorlatom.
Mrs. Cope az ön egyik ex-sub-ja?
Bella

Ujjam megint a küld gomb felett lebegett… és megnyomtam.

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Nyelvtan!
Dátum: 2009. június 1 19:22
Címzett: Isabella Swan
Mrs. Cope megbecsült alkalmazott. Soha nem volt vele semmiféle viszonyom az üzleti kapcsolaton kívül. Nem alkalmazok senkit, akivel szexuális kapcsolatba kerültem. Meglepett, hogy egyáltalán eszedbe jutott ilyen. Az egyetlen személy, akivel kivételt tennék ez alól a szabály alól, te lennél – mert egy okos nő vagy, kiváló tárgyalási adottságokkal. Habár, ha továbbra is ilyen módon használod a szavakat, lehet, meg kell fontolnom, hogy tényleg megtegyem-e.
Nagyon örülök, hogy nincs nagy gyakorlatod. És ez a gyakorlat korlátozott is marad – csak nekem szól. A kifogástalant bóknak veszem – bár veled soha nem lehetek biztos, hogyan is érted, vagy az iróniára való hajlamod a legjobbat hozta-e ki belőled – mint általában.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

Feladó: Isabella Swan
Tárgy: Nincs az a pénz
Dátum: 2009. június 1 19:27
Címzett: Edward Cullen
Kedves Mr. Cullen
Azt gondolom, már kifejtettem fenntartásaimat az ön cégénél végzett munkával kapcsolatban. Az álláspontom nem változott, nem változik és nem fog megváltozni… soha..
És most el kell hagynom önt, mert Rose visszaérkezett az ennivalóval.
Az iróniára való hajlamom és én jó éjszakát kívánunk önnek. Jelentkezem, ha Floridába érek.
Bella

Feladó: Edward Cullen
Tárgy: Még ha én fizetek akkor sem?
Dátum: 2009. június 1 19:29
Címzett: Isabella Swan
Jó éjt Isabella.
Biztonságos repülést.
Edward Cullen
CEO, Cullen Enterprises Holding Inc.

---

Rose hirtelen lefékezett a kihalt Seatac terminál előtt. Áthajolt és megölelt.
„Érezd jól magad Barbadoson Rose. Legyen gyönyörű nyaralásod.”
„Találkozunk, ha visszajöttem. Ne hagyd hogy a jó öreg pénzeszsák kizsákmányoljon.”
„Nem fogom.”
Elindultam a becsekkoló pulthoz, beálltam a sorba és vártam, a kézipoggyászomat fogva.
Nem bosszantottam magam bőrönddel – csak egy kényelmes hátizsák volt nálam ami még Newtonéktól kaptam a múlt születésnapomra, abban a reményben, hogy el tudnak vinni kempingezni. Elmosolyodtam az emlék hatására, és lecsíptem egy kóbor szálat a farmerom szegéséből.
„A jegyét, kérem” – a pultnál ülő unott fiatal férfi kinyújtotta a  kezét, anélkül, hogy rám nézett volna. Viszonozva az unottságát átnyújtottam a jegyemet és a jogosítványomat, mint igazolványt. Reméltem, hogy ablak mellé kerülök, ha egy mód van rá…
„Oké, Miss Swan. A jegyét felülírták. Első osztályon ül.”
„Mi?”
„Nos, asszonyom, kérem, fáradjon át az első osztályvárójába, és várakozzon ott…” Úgy néztem, felébredt, és úgy sugárzott rám a mosolya, mintha én lennék a Karácsonyi Tündér és a húsvéti Nyuszi egy személyben.
„Biztos valami hiba van…”
„Nem, nem” – ellenőrizte a számítógép képernyőjét újra.
„Isabella Swan – átsorolva” – vigyorgott rám – „Uh.”
Szúrós szemmel néztem rá… ő átadta  a beszálló kártyámat és én elvonultam, hogy kényelmetlenül érezzem magam az első osztály várójában.
Edward Cullen – a kontrollmániás – nem tud békén hagyni.

Nincsenek megjegyzések: